LakatosPál - Kik azok a Háborús Bárók?

D.D. Eisenhower tagadta, hogy a „katonai ipar komplex” módon ellenőrizte az USA
kormányát. Ez még kérdéses lehetett 50 évvel ezelőtt, de egész biztosan nem volt az
2003-ban. Keveseknek van tudomása arról, hogyan ellenőrzik a nagy részvényesek a
General Dynamics-et, a Lockheed Martin-t, Boeing-et vagy más fontos honvédelmi
ellátó cégeket. Ezeket hívjuk Háborús Báróknak.
Ha a honvédelmi költségvetés 400 milliárd dollár (a GDP 4 százaléka), a Háborús
Bárók könnyedén megkeresnek évi 20 milliárdot. Ennek az összegnek a töredékéért
megvásárolhatják a műszaki, vagy politikai személyiségeket, akiknek közük van a
védelemhez, vagy a politikai határozatok meghozatalához. És ha a pénz nem segít,
akkor egy személyt átrakathatnak más pozícióba, megfenyegethetik, vagy bármi más
megtörténhet… az „USA katonai ipari komplexuma” 8 millió dollárral járult hozzá a
Bush kampányhoz: számukra ez jelentéktelen összeg. (Az olajipar még ennél is
többet adott.) Az USA közvéleményének alig van betekintése abba, hogyan költik el a
védelmi költségvetést. Nagyon kisszámú emberen múlik, a kormány, vagy a
Pentagon elhatározása, hogy a milliárdokra rúgó védelmi megrendeléseket hová
helyezik el.
Ha nagyobb lenne a verseny, az USA ugyanannyi pénzért több biztonságot, vagy
nagyobb katonai erőt vásárolhatna, vagy ugyanennyit, de jóval kevesebbért, többet
hagyva így az oktatásra, egészségügyre, stb., vagy csökkenthetné költségvetési
hiányát (2002-ben kb. 400 milliárd dollár), vagy az adókat. A Bárók pragmatikus és
gátlástalan üzletemberek és nem amerikai hazafiak: készek a megvesztegetésre, a
gyilkosságra, és készek feláldozni félmillió emberi életet, és mérhetetlen anyagi
károkat okozni, hogy több pénzhez jussanak. Nagy károkat okoznak az USA-nak
azzal, hogy polarizálják országukat és az egész világot.
A katonai költség világrengető. Hasonlítsuk csak az USA-t a világ többi részéhez. A
szovjetek mindig gyengébbek voltak, mint az USA. (A titkosszolgálati jelentéseket,
gyengeségükről mindig semmibe vették, és erejüket felnagyították). A hidegháború
végén a Szovjetunió szétesett, és Oroszország általános zűrzavarba és nagy
gazdasági válságba süllyedve, még kevésbé komoly ellenfél. Úgy tűnhet, hogy ez
nagy csapás volt a Háborús Bárók számára. Csökkent ennek hatására az USA védelmi
költségvetése? Legkésőbb a hidegháború végére, az USA védelmi költségvetését
nem külső fenyegetés, vagy az erősebbé válás valódi igénye határozta meg, hanem
a Bárók által ellenőrzött belső és független dinamika. Mint mindig, a külső
fenyegetést jócskán eltúlozták, hogy több félelmet keltsenek az USA lakosságában.
J.F. Kennedy nem akart USA csapatokat küldeni Vietnamba, de röviddel
meggyilkolása után Lindon B. Johnson ezt jóváhagyta. Becsült amerikai áldozatok:
több mint 40 ezer, nem számolva a fizikailag és szellemileg sérült embereket. Miért?
Vietnam és Laosz kommunista lett. Az anyagi költségek és veszteségek szintén
óriásiak, de a Bárók kb. félmillió dollárt kerestek minden halott amerikain. A vietnami
áldozatok száma l,5-2 millió között volt!
Az ikertornyok lerombolása szörnyű tragédia volt sok ember számára, de Oszamának
és az Al-Kaidának fogalma sincs arról, mennyire megsegítették a Háborús Bárókat.
Ők azonnal megértették, hogy minden nyitva áll a még nagyobb profit előtt. A lehető
legrövidebb idő alatt szép csendesen határozat született új harci gépek gyártására,
300 milliárd dollár (!) értékben és kicsivel később Bush bejelentett további 40
milliárdos háborús költségvetés növelést. A terrorellenes háború nagy előny
néhányuk számára és még nem volt olyan lelkes támogatója a Háborús Báróknak,
mint George W. Bush: Nem csoda; Michael Moron „Ostoba fehér emberek” című
műve szerint „apjának társasága, a Carlyle csoport, az USA legnagyobb katonai
szállítóinak egyike”. Mint olajvállalkozó, Bush kétszer csődölt be, de kimentették.
Harmadszorra megvádolták belső kereskedelemmel (a társaság részvényeit árulta,
holott, mint az egyik menedzser, nagyon jól tudta, hogy a társaság bajban van), de
védői megmentették az ítélettől. Az Enronnal és az Enron főnökével való kapcsolata
világosan bizonyított. Egy magas rangú nyugalmazott amerikai politikus kijelentette,
hogy a korrupció az amerikai politikában száz év óta legmagasabb szintjét érte el.
Katherine Harris, aki egy személyben volt G. W. Bush elnöki kampányának
társvezetője és Florida állam államtitkára, 4 millió dollárt fizetett a Database
Technologies-nek, hogy tekintse át a floridai szavazók névjegyzékét és távolítson el
mindenkit, aki „gyanús”, hogy korábban büntetett volt. (A törvény kimondja, hogy
büntetett előéletűek nem szavazhatnak Floridában). Bush, Harris és társaik 173.000
legitim szavazót távolítottak el a listáról, akiknek a büntetett előéletűekhez hasonló
neve, születési dátuma volt ezek többsége fekete volt és a feketék 90 %-a Al Gore-ra
szavazott.
Szaddam Huszein gyilkos, ő és segítői több okból is büntetést érdemelnek, de ez a
tény nem akadályozta Európát és az USA-t abban, hogy üzleteljenek vele (beleértve a
Halliburtont, amelyet Dick Cheney elnökölt) és erősen támogassák és segítsenek neki
az Irán elleni háború során. Amikor Irak elfoglalta Kuvaitot, az ENSZ egyik alapelve
sérült és a világ közvéleménye egyértelműen Kuvait felszabadításáért vívott Irak
elleni háború mellett volt. 200.000 iraki pusztult el a „Sivatagi vihar”-ban. 1992-98
között az ENSZ fegyverzet ellenőrei az USA hatalmas nyomása alatt voltak, hogy
találjanak akármit, ami ürügy lehet a háború kirobbantására. Az ellenőrök számára
kiadott instrukciók egyértelműek voltak. Amikor Scott Ritter nem hallgatott ezekre,
erőszakkal lemondatták. 2003-ban az ellenőrök munkája kevésbé volt meghatározó:
a háború így is, úgy is elhatároztatott. Az USA adminisztráció hadviselését kétféle
módon tekinthetjük:
A/ Az USA-nak szüksége van az olaj ellenőrzésére. A Bárók háborút akarnak. Amint
erre lehetőséget látnak, a rezsim gonoszsága széleskörű publicitást kap és
következik a háború.
B/ Ha van egy diktátor és egy gonosz rezsim, Amerika megmozdul, hogy megvédje és
segítse az elnyomott népeket és eltávolítsa a rosszfiúkat. Szegény Tony Blair óriási
erőfeszítéseket tett, hogy erről meggyőzzön bennünket. És úgy tűnik, hogy sok
amerikai szereti ezt hinni. Ami gyanússá teszi az emberek számára az amerikai
altruizmust (önzetlenséget), hogy ugyanakkor az amerikai kormány valódi
demokratikus ellenzéket segített elnyomni és véreskezű diktátorokat támogatott
Indonéziában, a Fülöp szigeteken, sok latin-amerikai országban, és másutt, beleértve
Szaddam Huszeint is. Altruizmus a politikában? Ez vicc.
Ugyanez a két háború új szuperhatalmat produkált: az USA-t. Az USA 2002-es
pozíciója hasonló, mint Angliáé volt 100 évvel korábban. Még ha 1942 előtt az USA
volt is a legnagyobb ipari és valószínűleg a leggazdagabb ország, de 1941-1960
között rengeteget keresett a háborún és közvetlenül a háború után. Európa kimerült
volt és leszegényedett, így az amerikaiak értékes ingatlan birtokokat és ipari
létesítményeket vásároltak meg, gyakorlatilag fillérekért. Ezek kitűnő befektetések
voltak, mintegy százszoros értéknövekedéssel, a század második felére. Az USA
gazdasági fölényét tovább segítette a „brain drain” (agyelszívás). A legjobb,
legtehetségesebb tudósok közül nagyon sok elmenekült Európából és máshonnan az
USA-ba, megkísértve a jelentősen magasabb fizetések által, de ugyanúgy a jobban
felszerelt laboratóriumok által is, stb. Ahogy a bérek és adók egyre nőttek
Európában, a nagy amerikai cégek kivonultak (a kontinentális) Európából és más jó
befektetéseket és profitot találtak Ázsiában.
Az utóbbi 20 évben az USA kereskedelmi deficitje növekedési tendenciájú és 2002-
2003 között elérhette a rekord összegű 400 milliárd USA dollár értéket. Ugyanabban
az évben az USA költségvetési deficitje kb. ugyanennyi volt. (Bush ugyanolyan
rosszul és gondatlanul menedzseli az állam pénzügyeit, mint két csődbement
vállalatáét). Normális esetben ilyen kereskedelmi deficit gyengítené a dollárt, de
különféle korábbi külföldi befektetésekből jelentős összeg folyik vissza az USA-ba, és
más országok is segítenek az ilyen kereskedelmi deficitek finanszírozásában. Tehát,
az USA többet költ, mint amennyit megkeres, ami hosszú távon gyöngíti a
gazdaságát. (Az átlagos megtakarítási arány, néhány európai országban 15 % körüli,
Japánban még ennél is magasabb, az USA-ban pedig közel nulla). Az egész világ
katonai költségvetése 1000 milliárd dollár. Ez rémületes összeg, amit rombolásra és
gyilkolásra szánnak. Az USA maga adja ennek 40 %-át, a világ többi része a 60%-ot.
Az USA nagyon-nagyon gazdag. Viszont ilyen sok háborúval, ilyen katonai
költségvetéssel a gazdasága végül tönkremegy, az átlagember szegényedik a
Háborús Bárók gazdagodnak.
Az iraki háború után:
Míg a „Sivatagi vihar” költségeit jó részben Japán, Németország, Szaúd-Arábia és
mások állták, ezt az utóbbi háborút az amerikaiak, és Anglia finanszírozza. A világ
boldog, hogy Szaddam rezsimjét eltávolították, de a háborút mégis erkölcstelennek
és rossznak tekintik. Jobb, vagy stabilabb most az iraki helyzet? Ha Irak 2 millió hordó
kőolajat exportál naponta, az éves olajbevétele elérheti a 20 milliárd dollárt. Még ha
ezt a teljes összeget rekonstrukcióra fordítanák is, hosszú évek kellenének a károk
helyreállítására. A valóságban azonban a bevétel nagy része importra megy el. Vajon
ebből mennyi végzi svájci bankokban a jövőbeni iraki tisztségviselők számláin:
Amerika könnyedén megnyerte a háborút, de vesztett a diplomáciai fronton. Az ENSZ
gyengébb lett, de az USA nagyobb kárt szenvedett.
Vajon néhány Háborús Báró maffia-főnök is?
Sok országban van szervezett bűnözés. Az USA-ban eredetileg az olasz, zsidó és ír
maffia volt jelen. Idővel megosztották befolyásukat. Vezető embereik alkalmanként
találkoztak és megegyeztek stratégiákban, vagy fontos akciókban. Becsült
jövedelmük, csak a drogokból, évi 50 milliárdra rúg. A prostitúcióból,
szerencsejátékokból, valamint egyre növekvő legális üzleteikből, mint a bankok,
börtönök, hotelek, klubok fenntartása, további jövedelmük keletkezik. A versenyt
kivásárlással, vagy más módszerekkel küszöbölik ki. Fokozatosan az informális klub
(szindikátus) megszerzi a részvényeket, ha lehetséges, egyre nagyobb részét
ellenőrzi a legális üzleteknek. A pénzt valahol be kell fektetni, és a hazai befektetést
preferálják, otthon az USA-ban. Ha ez így ment 50 éven keresztül, a „klub” teljes
jövedelme manapság szinte elképzelhetetlen. Ha a pénzt bepumpálják más
üzletekbe, miért is ne a legalkalmasabb védelmi iparba? Nincs túl sok versenytársa a
General Dynamics-nak, a Lockheed Martinnak, vagy a General Motors-nak. A maffia
leszármazottainak nem kell feltétlenül birtokolnia a „katonai ipari komplex” összes
részvényét, csak eleget, hogy ellenőrzésük alatt tarthassanak sok részterületet.
Végül, nem sokat számít, hogy ez a maffia, vagy mások: szorításuk az USA
kormányán tagadhatatlan és gátlástalanságukat már túl gyakran demonstrálták.
Nem helyes az amerikaiakat okolni mindazért, ami történt és történik. Csak azokat az
embereket, akik a zsinórokat kézben tartják. Az amerikai nép ideáljai és a valóság
közötti különbség egyre növekszik. A Bárók (bárkik is legyenek) nem szeretnek a
reflektorfénybe kerülni, jobban kedvelik a dolgok ellenőrzését az árnyékból, és
hagyják a tábornokokat, elnököket és más tisztségviselőket, hogy végezzék a
nyilvános munkát, és szükség esetén elvigyék a „balhét”: ezeket a nyilvános
figurákat könnyen lehet helyettesíteni, eldobni. A szavazók az elnök ellen
fordulhatnak, aztán majd megszavaznak egy másikat, de sohasem szavazhatják ki a
Bárók dinasztiáit, vagy változtathatják meg a durva kapitalizmus rendszerét egy
enyhébb kapitalizmusra, mint amilyen a nyugat-európai. Egyre több ember nem
megy el szavazni. Norena Hertz híres könyvében a „Csendes átvétel”-ben úgy véli,
hogy a fogyasztók befolyásolhatják a nagy cégeket. Sajnos, a Háborús Bárók nem
függenek a fogyasztóktól. A hatalom emberei nem ismerik a lojalitást. Amikor az első
ember leszállt a Holdra, a világszerte sugárzott képeket valóban hollywoodi
színészekkel forgatták, Stanley Kubrik rendezésében. Csak kisebb hibákat követtek
el: az amerikai zászló lobog a szélben (a Holdon nincs légkör és nincs szél), az
asztronauták stúdió reflektorok által okozott kettős árnyéka, stb. egy-két évvel
később Nixon aggódni kezdett, hogy ezek a színészek elkezdenek beszélni, és
utasítást adott meggyilkolásukra, ami valóban meg is történt. Ami legjobban
megdöbbentett, az Henry Kissinger, Craig tábornok és Donald Rumsfeld cinikus
hozzáállása volt egy televíziós interjúban, amikor arról csevegtek, hogy „néhány
pohár ital után Nixon bepánikolt”.
A MÚLT ÉS A JÖVŐ, GAZDASÁGI ÉS KATONAI HATALOM
Nagy-Britannia még mindig elég gazdag és erőteljes a védelme, de száz éve még a
domináns hatalom volt a világon. A fokozatos dekolonizáció és a két világháború,
amelyek túl sokba kerültek, meggyengítették a gazdasági erejét. Ráadásul a háború
után többet költött, mint amennyit keresett. Szerbia bombázása szintén nehéz eset
volt, de a horvátországi, boszniai és koszovói atrocitások, több millió menekülttel,
feljogosították rá. Azonban nem az altruizmus (önzetlenség, áldozatkészség) volt az
amerikai intervenció fő motiválója. Az éppen folyó iraki háborúban a bárók készek
fiatal amerikaiak százainak és sok ezer irakinak az életét feláldozni a profitjuk
érdekében. Az új iraki rezsim nem lehet rosszabb, mint Szaddamé, de vajon sokkal
jobb lesz-e?
Nézzük Nigériát. Olajban gazdag ország, mégis a nigériaiak 70 %-a borzasztó
szegénységben él, kb. napi egy dollárból. Hová megy a pénz? A sok olaj segített
halálra éheztetni félmillió biafrait. Vannak más nagy amerikai cégek, amelyeknek
nem érdeke a háború. Jobban szeretnének több és jobb házat, kocsit, ruházatot,
computert eladni. A pénz korlátozott: ha több pénz folyik be a háborús kasszába,
kevesebb marad másra. A háborús lobby erősebb. Egy bomba nagy kárt tud okozni
ott, ahol leesik. Annak az országnak, amelyik ledobja a bombát, szintén füstbe megy:
a hazai gazdaság számára teljes veszteség. A következmények: magas költségvetési
deficit, alacsonyabb színvonalú egészségügyi ellátás és oktatás, alacsonyabb
életszínvonal, több bűnözés és még több börtön. Törődnek ezzel a Háborús Bárók?
Szeretik Szaddamot és a terroristákat, mindkettő nagyszerű üzleteik számára. Ha a
háború 100 milliárdba kerül az USA adófizetőinek, és ennek jó része elszáll a
semmibe, mint repülőgép üzemanyag és intelligens bomba, egy más része, mondjuk
20 milliárd a Bárók zsebébe kerül. Ez alkalommal egy másik hajtóerő: az olaj.
Egy pillantás a világ olajkészleteire (milliárd hordóban) ezt világossá teszi:

1. Szaúd-Arábia 26 6. Venezuela 72
2. Irak 112 7. Oroszország 48
3. Kuvait 94 8. Líbia 30
4. Irán 90 9. Mexikó 28
5. Egyesült Arab
Emirátus 92. 10. Kína 24
A világ összes olajkészleteinek kb. 86 %-a ebben a tíz országban van és 68 %
koncentrálódik a Perzsa-öböl környékére, egy viszonylag kis területre. Az összes
többi ország tartalékai együttesen kb. 140 milliárd hordót tesznek ki.
2001. szeptember 11-e után az USA adminisztráció hirtelen felfedezte, hogy a
legtöbb terrorista szaúdi, és talán Szaúd-Arábia nem is olyan megbízható
szövetséges, mint ahogy hitték (a CIA újabb elszólása?). Úgy tűnt, hogy muszáj, sőt
életbe vágó egy másik erőt találni a Perzsa öböl régiójában, hogy elkerüljék az
olajellátás zavarát, amelyet embargók, hirtelen áremelkedések, stb. okozhatnak. Erre
Irak tűnik az alkalmas helynek.
(Részlet dr. K.B. hamarosan megjelenő könyvéből)