Tiltott Találmányok

Egely György:
TILTOTT TALÁLMÁNYOK
Egely György:
Egely György
bővített kiadás
Egely György:
Tiltott Találmányok.
4., bővített kiadás
Külső borító: Gáspár Tamás

Belső borító: Kara György
Belső grafikák: Gyulai Líviusz
Szerkesztés, tördelés: Mészáros Gábor
Nyelvi lektor: Milich Yvette
ISBN: 963 03 9024 8
Copyright: Dr. Egely György, Budapest, 2000

Kiadja: Egely Kft.
Ez a könyv az Anti-Manhattan terv keretében készült.

Egely György:
TARTALOM
MIÉRT? (bevezetés a bővített kiadáshoz) 5
Az energia fontossága 7
I. rész: A KEZDETEK 13
Orffyreus története 14
Orffyreus kora 18
A természettudomány Orffyreus korában 19
A technika szintje 20
Orrfyreus és Leibniz 21
Orffyreus Draschwitz után 23
Az első vizsgálat 28
Orrfyreus Károly választófejedelem udvarában 38
Újabb vizsgálatok 40
Újabb szemtanúk beszámolói 44
Levél Newtonnak 47
Néhány következtetés 49
Az utolsó reménysugár 51
A találmány további sorsa 56
II. rész: AZ ALAPFOGALMAK KIFEJLŐDÉSE 63

A mechanika alapfogalmai 66
Orvosok a fizikában 77
Meyer kálváriája 81
Téves általánosítás 82
Egy dogma születése 84
A szimmetria története a fizikában 86
Diszkrét és folytonos szimmetriák 91
A szimmetria történelmi jelentősége 92
Fizika és szimmetria 96
A szimmetria csökkenése 97
P. Curie felfedezése 99
Hiányzó szimmetriák az elektrodinamikában 101
Egy gyakorlati példa: Az Oersted-ügy 104
Egy arcképfestő találmánya 107
Axiális és poláris szimmetriák 109
Szimmetriák megmaradása 109
A Curie-elv 115
A szimmetria matematikai fogalmának története 117
Galois élete 118
3
Egely György:
Niels Abel élete 122

Sophus Lie élete 123
A Noether-elv 126
A Noether-tétel megfordításának gyakorlati következménye 130
Az Orffyreus-gép valószínűsíthető belső szerkezete 132
III. rész: A TERMÉSZET TILTOTT TALÁLMÁNYAI 137

A Schauberger-turbina 138
Schauberger élete 141
Mit tanulhatnánk az élővilágtól? 148
Az élővilág és az emberi technológia közös vonásai 150
Az élővilág és a mérnökök lehetőségei 153
Forgó töltések hatása az élővilágban 155
Anyagátalakulás az élővilágban 160
További furcsaságok 160
IV. rész: TILTOTT TALÁLMÁNYOK 163

Spence és Tesla 164
Az „örökmozgó” 168
Tesla élete 169
A fiatal Tesla 171
Tesla Budapesten 174
Az Edison cég alkalmazottja 177
Áramok harca 179
Tesla, a feltaláló 183
Első lépések a rádiózásban 188
Colorado - villámok között 193
V. rész: A GÁZKISÜLÉSES KÉSZÜLÉKEK 201

Az első lépések 206
A helyzet ma 212
A Moray történet háttere 215
Az energiatenger 216
Mit tudunk Moray titkáról? 225
A rezgési energia 228
VI. rész: ENERGIATÖBBLET POLARIZÁLHATÓ

KÖZEGEKBŐL (Mágnesek és dielektrikumok) 233
A Coler-ügy 236
4
Egely György:
Mozgó alaktrészes megoldások 240

Többletenergia polarizált dielektrikumokban(Hendershot,
Mayer, Horváth gépei.) 241
Hendershot élete 242
A Horváth-eset 243
A Mayer-féle vízautó 245
Klasszikus örökmozgók 247
VII. rész: TOVÁBBI TILTOTT TALÁLMÁNYOK 251

Megmarad-e az impulzus? 252
A hidegfúzió 255
Fúzió alacsony energiaszinten 257
A hidegfúzió története dióhéjban 262
Vákuumenergia 269
Az interferencia-gép 274
Felix Ehrenhaft története 275
VIII. rész: A KUDARC OKAI 283

A látást is tanulni kell 285
A történetírók felelőssége 286
A fejlődés ára-Az innováció akadályai 289
A TTT - Tiltott, Tűrt és Támogatott találmányok 291
A feltalálás folyamatának nehézségei 296
A tudomány sok arca 298
A tudomány mint módszer 298
A tudomány mint hagyomány 298
A tudomány mint intézmény 299
A tudomány mint RENDSZER sajátosságai 301
Van-e kiút? 305
A kérdések 306
Tanulunk-e a hibákból? 307
Kihívások 309
A tévedhetetlenség nimbusza 311
Egy optimista megoldás 314
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 316
FÜGGELÉK 317
A legfontosabb fogalmak 318
A Noether-tétel levezetése 323
Bevezetés a tértechnológiába 2. kötet tartalomjegyzéke 329
Fényképek 335
5
Egely György:
Miért?
(BEVEZETÉS A BŐVÍTETT KIADÁSHOZ)
Egy működésképtelen örökmozgozgó terve a XIX. századból

Egely György:
Miért kell foglalkozni tiltott találmányokkal? Egyáltalán, vannak-e

tiltott, elhallgatott találmányok? Mire az olvasó a könyv végére ér,
határozottan tudni fogja, hogy igen, vannak tiltott területek, vannak tiltott
találmányok, és ezek talán sokkal értékesebbek, mint az, ami
engedélyezett.
Számos olyan terület létezik a technikában, amelyet nem szoktak vagy
nem szabad vizsgálni. Számos találmány fekszik páncélszekrények
mélyén, vagy egyszerűen el sem jut a megvalósításig, mert valakinek,
vagy valamely csoportnak az érdekeit zavarja.
Két nagy terület van - a gyógyszergyártás és az energetika -, ahol
biztosan lehet tudni tiltott, elhallgatott találmányokról. A
gyógyszeriparban néhány olyan medicinát, kezelési módot „dugtak el”,
felejtettek el, amely sokkal jobb, hatékonyabb lehetne, mint a piacon ma
meglevő, drága gyógyszerek és eljárások. Különösen a daganatok
gyógyításában ultrakonzervatív az úgynevezett „rákipar”, amely
besugárzássál, és veszélyes mérgekkel próbálja a daganatos betegségeket
gyógyítani. Például olyan citosztatikumokkal, amelyek maguk is
rákkeltőek. Több gyógyszerről is lehetett hallani, amelyek gyorsan
megszüntetnének krónikus betegségeket - például nyombélfekélyt,
fekélyt, vagy állandó vérszegénységet -, ám a gyógyszeriparnak az az
üzlet, ha valaki sokáig vásárol gyógyszert, ezért nem érdeke a legjobb
orvosságot a piacra vinni és ott tartani. Kétségtelen; hogy gyógyszerek
nélkül az élet sokkal nehezebb lenne, és az orvosok, gyógyszerkutatók
döntő többsége tisztességes, odaadó kutató, és nagyszerűen végzi a
munkáját. Ám, mint minden nagy szervezetben, ahol hatalmas pénzek
forognak, sejteni lehet, hogy vadhajtások is előfordulnak. Míg a
gyógyszeriparban a vadhajtások méretei remélhetőleg nem mérhetők
össze az igazi, hasznos gyógyszerek tömegeivel, az energetikában teljesen
Egely György:
8
más a helyzet: ott ma csak vadhajtással lehet találkozni. Azok a ta-
lálmányok, amelyek valóban meg tudnák oldani az emberiség ener-
giagondjait, nem terjedhetnek el.
Ez a könyv az évekkel ezelőtt megjelent „Tiltott találmányok”-nak egy

jelentősen bővített kiadása. Az elmúlt esztendők alatt sok-sok új anyag
birtokába jutottam, és az egész jelenségkör fizikáját sikerült sokkal jobban
megértenem. (Akit ez a terület bővebben és mélyebben is érdekei, olvassa el
a „Bevezetés a tértechnológiába” l. és 2. kötetét. Különösen a 2. kötet
vizsgálja átfogóan az energetikai berendezéseket; aki ezt a könyvet figyel-
mesen elolvasva, önmaga is képes lesz, működő szerkezeteket építeni, ha nem
is könnyen. Elsősorban ezekről a találmányokról olvashatnak e könyvben, és
mint a jó krimiben, itt is több szálon fut majd a cselekmény. Részben az
általam megtalált, előásott találmányok történetéről lesz szó, de igen
fontosnak tartom, hogy az energia és általában az energia fogalom
kialakulását, ennek fizikai mibenlétét is tisztázzuk. Enélkül ugyanis
érthetetlen a háttértörténet, érthetetlen, hogy mi is történt velünk valójában...
AZ ENERGIA FONTOSSÁGA
Miért is fontos az energia, miért is fontos az energiaipar? Ma egy

átlagember a fizetésének kétharmadát költi az energiára, és ez nemcsak a
fűtést és világítást, valamint a benzinköltségeket fedezi, hanem a közvetett
módon jelentkező energiaköltségeket is. Amikor lakást építünk, akkor
fizetünk a legtöbbet az energiáért. Az építőanyagok elkészítése, kiégetése,
szállítása drága; mind a cserép, mind a tégla, mind a cement esetében igen
nagy energiahányadot tartalmaz. De az energiáért fizetünk a zöldségesnél
vagy a kenyérboltban is. Ha pontosan összeszámolnánk mindent, akkor a
mozijegy árának fele is energiaszámlák törlesztésére megy el, de a nyaralás,
vagy az oktatási költségek egy jelentős része is energia fizetésére fordítódik.
Más módon is megfizetünk az energiáért. Tudjuk, hogy a jelenlegi

energiaipar, mind a közlekedés, mind az áramtermelés káros anyagokat
bocsát ki, amelyek szervezetünkbe jutva ellenállóképességünket gyengítik.
Emiatt aztán gyakrabban megyünk orvoshoz, több gyógyszert kell szednünk,
rövidebb ideig élünk. Az orvosért, a gyógyszerért megint csak fizetni kell, és
nem is keveset. Életünk minden zegét-zugát át- meg átszövi az energiaipar és
9
Egely György:
annak költsége, kihatásai. De energiáért fizetünk akkor is, amikor a hadsereg

fenntartására, fejlesztésére viszik el a pénzt, mert a katonaság egyik feladata a
stratégiai energia- és nyersanyagforrások védelme.
Hosszabb távon is jelentékeny az energiaipar káros hatása. Bár ma már

kezdenek arról beszélni, hogy melegszik a Földön az átlaghőmérséklet, és
emiatt olvadnak a sarki jégtakarók, emelkedik a tengerszint, valamint egyre
furcsább instabilitások mutatkoznak az időjárásban; a lényeg azonban nem ez.
Azt szokták mondani, hogy a hazugságnak három kategóriája létezik: van a kis
hazugság, van a nagy hazugság, és van a statisztika. Az átlaghőmérséklet a
legutóbbi kategóriába tartozik, ugyanis nem az átlag az, ami igazán fontos,
hanem az átlagtól való eltérés, a szórás. Egyre jobban érzékeljük, hogy az
időjárás vadul, azaz hirtelen követik egymást a gyors fölmelegedések és a
gyors lehűlések. Míg az átlag nem nagyon különbözik a néhány évtizeddel
ezelőttitől, az átlagtól való eltérés, azaz a szórás már sokkal inkább, és erről
keveset hallunk. Azért gond ez, mert az élőlények, így az emberek sem tudnak
néhány óra alatt hatalmas hőingadozásokhoz alkalmazkodni nehézségek nélkül
- ez az oka annak, hogy frontátvonulásokkor hirtelen megnő a halálozások
száma a kórházakban, vagy akár az utcákon. Hiába számolják ki, hogy a
hőmérséklet tavasszal átlagosan 20 °C-os, ha az egyik nap a hőmérséklet 30
°C, a következő napon pedig 10 °C-ra zuhan - ez nem tesz jót sem a növényi
kultúráknak, sem az embereknek. Nemcsak a hőmérsékletben, de a
csapadékban is egyre szélsőségesebb az időjárás. Hirtelen tapasztalunk nagy
felhőszakadásokat, majd hosszú ideig szárazságot. Mindez azért következik
be, mert nő a levegő széndioxid-tartalma, így egyre több napfényt képes
elnyelni, ez pedig az úgynevezett Benard Rayleigh instabilitáshoz vezet (lásd
1. ábra), ami ezeket a szélsőségeket okozza.
Sok mindennel szabad és kell is kísérletezni, de az időjárással, a Föld

klímájával nem szabad. Ebben csak az ultrakonzervatív álláspont az
elfogadható. A Föld növénytakarója - részben az ostoba erdőirtások miatt
-jelentős mértékben szegényedik már most is. A klímaváltozásnak azonban
közvetett következményei is vannak: ha nincs elég csapadék, a még meglevő
erdők, szavannák, bokros részek is kiszáradnak. S bár az ember és az állatvilág
valamilyen mértékben tud alkalmazkodni a változásokhoz, a növénytakaró
nem. Az erdők nem tudnak négy-ötszáz kilométerre északabbra menni a forró,
száraz nyarakon, a tölgyfa nem tudja meggondolni magát és másnaptól akác-
10
Egely György:
faként élni, mert az jobban bírja a szárazságot. A széndioxid-tartalom

növekedése, a hőmérséklet-ingadozás, a talaj savasodása mind a jelenlegi
energiatechnológia következménye.
1. ábra: A Bernard-Rayleigh instabilitás.

Az alulról fűtött felület felett kialakuló termikus áramlás jellege.
Az instabilitás növekedése miatt nő a hőmérsékleti átlagtól való eltérés

Az energetika társadalmi hatása átfogó, és népek sorsát érinti, valamilyen
módon mindannyiunk életét befolyásolja, s ha másként nem is, a - mára már
sajnos unalmas közhellyé vált - szegénység léte és terjedése miatt. Hiába
fejlődik egy helyen a technika, a szegénység, történelmünk e kitartó és
hatékony sorozatgyilkosa mindenütt ott van, még a gazdagnak számító
országokban is. Ezért nem pusztán tudományos kérdés az energetika fizikája
és technikája, ezért kell a legapróbb részleteket is megvizsgálni, a legkisebb-
nek látszó szalmaszálba is megkapaszkodni, a legvékonyabb repedést is
tágítani, új utakat keresni.
Ha körbenézünk, mindenütt azt látjuk, hogy a technika az utóbbi
évszázadban jelentősen fejlődött. A száz évvel ezelőtti orvosi vagy
villamosmérnöki diploma nem sokat érne, és a telefonkezelő vagy a
szántóvető földműves is kapkodná a fejét a változások láttán. Nem így az
energetikában. A századforduló idején működő gőzturbina, gőzkazán, belső
11
Egely György:
égésű motor nagyjából ugyanúgy néz ki, mint ma. Az energetikában minden
lényeges dolog ismert volt már száz éve is. Ha olyan sok minden változott és
fejlődött körülöttünk, akkor vajon miért pont az energetika nem fejlődött és
változott? Mi annak az oka, hogy ma alig-alig vagyunk fejlettebbek e
területen, mint száz évvel ezelőtt? A könyv erre a kérdésre próbál válaszolni.
Talán logikusabb lenne már a könyv elején az energia fizikájával, az

energetika alapjaival foglalkozni, de nem ezt teszem. Elsőként annak a
találmánynak, annak a feltalálónak a sorsával szeretnék foglalkozni, aki az
1700-as évek elején elkészített egy igazi, mechanikus örökmozgót. Arra kérem
az olvasót, hogy ne kapja föl a fejét itt és most, ne csukja be a könyvet itt és
most, legyen türelemmel. A könyv végére meg fogja érteni, hogy pusztán
mechanikus örökmozgót is lehet csinálni, sőt több ilyen is volt a történelem
során, és majd látni fogjuk azt is, hogyan, milyen körülmények között
hiúsultak meg ezek a találmányok. Fölösleges arról beszélni hogy mennyire
más lenne nemcsak a technika és a tudomány-, hanem egyáltalán az emberiség
sorsa, ha ezeket a találmányokat, ha ezeket a feltalálókat hagyják élni, alkotni,
vagy ha a feltalálók túl tudták volna magukat tenni kicsinyes, emberi, pénz- és
tekintély-vágyukon. Hány és hány ember válthatta volna meg az emberiséget,
hány és hány ember nem tette ezt. Erről is szól a könyv.
Az első történet, Orffyreus története tulajdonképpen mintaszerű. Látni

fogjuk majd, hogy a forgatókönyv mindig azonos, csak a háttér, a kor és a
nevek változnak a darabban, egyébként szinte mindig minden unalomig
ismétlődik, akár egy operában. Drámai kezdet és drámai vég. Csakhogy ennek
a drámának mi is szenvedői vagyunk. Több milliárd ember halt már meg
évekkel, évtizedekkel hamarabb, mert ezek a találmányok nem terjedhettek el.
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az emberiség legnagyobb,
legcsendesebb háborúja folyik e téren, immár háromszáz éve. Biztos, hogy
nem tudtam össze-szedni az összes történetet, és sokkal vastagabb könyvet is
lehetne írni erről a témáról, ám abban az esetben sem kapnánk meg a
szükséges figyelmet. Hiszen annyi és annyi könyv készül teljesen
jelentéktelen, légből kapott dolgokról, és oly kevés figyelmet fordítunk,valódi,
igazi sorskérdéseinkre. Ez a kötet tehát, bár látszólag feltalálókról, kutatásról
és hatalomról szól, valójában a mi életünket átszövő, hétköznapjainkat
megkeserítő problémákról íródott. Remélem a történetek sora állásfoglalásra
buzdítja sőt kényszeríti majd mind-azokat, akik figyelemmel és gondolkodva
olvassák ezt a könyvet.
Egely György:
12
I. RÉSZ
A KEZDETEK
Egy korai naiv örökmozgó ötlet mikor még semmit sem tudtak a fizikáról
Egely György:
ORFFYREUS TÖRTÉNETE
A fizika és a technika története nagyon hasonlít a Szovjetunió kommunista

pártjának történetírásához - ahol, jól tudjuk, nem ragaszkodtak mindig
mereven az igazsághoz. (Itt Kelet-Európában azt mondják, hogy csak a jövő
biztos, a múlt mindig bizonytalan.) Amint egy-egy erős ember kiesett a
hatalomból, azonnal átírták a történelemkönyveket, és kiretusálták a Kreml
mellvédjéről vagy a kínai történelemből azokat, akik kegyvesztettek lettek,
akik nem az uralkodó irányvonalat képviselték. A technikában és a tudo-
mányban is teljesen megszokott ez a módszer. Fontos felfedezéseket
tüntetnek el utólag, és csak a legnagyobb nehézségek árán lehet valamiféle
nyomot találni. Ilyen az első mechanikus örökmozgó feltalálójának,
Orffyreusnak a története is. Szerencsére Orffyreus történetét feldolgozta egy
angol szerző, John Collins [1]. Ebből a forrásból merítettem a legtöbbet. Bár
több, mint száz évvel ezelőtt egy másik - kifejezetten a mechanikus örökmoz-
gókkal foglalkozó - technikatörténeti könyvben [2] már megemlítették
Orffyreus történetét, azonban Collins műve minden eddiginél részletesebb,
alaposabb munka, hiszen több mint tíz éven át dolgozott a történeten, bújta a
levéltárakat.
Az első készülék, mely állandóan forgott, a krónikák szerint az angol
Worcester gróf munkájának eredménye. Az 1640-es években építette. A 14
láb átmérőjű kerékben 40 darab ötven fontos ólomgolyó mozgott. I. Jakab és
az udvar szeme láttára működött a szerkezet, de semmilyen vizsgálati
eredmény nem maradt fenn erről, így Orffyreus munkája tekinthető az első
hitelesen bemutatott, dokumentált szerkezetnek, mely külső energiaforrás
nélkül munkát tudott végezni.
14
Egely György:
Orffyreus talán 1680-ban vagy 1681-ben született Németországban,

amikor a harmincéves háború és a nyomában járó pestisjárványok után
Németország éppen kezdett újra talpra állni. Jóva1 kevesebbet tudunk erről az
emberről, mint például Newtonról, annak ellenére, hogy hasonló nagyságrendű
dolgokat vittek véghez. (Newton megalapozta, megindította az elméleti és
kísérleti fizikát, és nem rajta múlott, hogy a mechanika bizonyos dolgokban
azóta sem fejlődött.) Orffyreus munkássága, az ő örökmozgója jelentősen
kiterjeszthette volna látókörünket a fizikában s emiatt a technikában is. Ám
ennél az útelágazásnál rossz irányt vett az emberiség, emiatt majd újra vissza
kell fordulni a háromszáz évvel ezelőtti helyre, ahol egyszer már utat
tévesztettünk. Dióhéjban előrebocsátva annyit érdemes Orffyreusról tudni, hogy
többször is megépítette örökmozgó kerekét, ám sohasem fedte föl a
nyilvánosságnak a kerék szerkezetét. Nagyon nagy teljesítményt tudott belőle
kivenni, nehéz zsákokat és kődarabokat emelt föl a gépe folyamatosan.
Kizárólag mechanikus alkatrészekből állt, és valamiféle trükkös pályán haladó
súlyok tartották mozgásban a készüléket.
Orffyreus vándorló életet folytatott, városról városra járt. Mint tanonc,
Németország kisebb várósaiban és Prágában is megfordult, többféle szakmát is
kitanult, és nagyon vonzották a titkos iratok. Rabbikkal, papokkal, titkos tanok
tudóival kereste a kapcsolatot, és talán ők keltették föl érdeklődését egy olyan
gép iránt, amely állandóan mozgat, de őt magát nem kell mozgatni. Vándorévei
Orffyreus, amikor pályája csúcsán állt.
15
Egely György:
alatt gyógyításból élt, tehát vándororvosnak is mondhatjuk. Abban az időben

még nem különült el a természettudomány több ága egymástól olyan élesen,
mint manapság. Gyógyítani mindenki gyógyíthatott, akinek volt valami
varázskúrája vagy receptje. Faluról falura, városról városra vándoroltak az ilyen
doktorok. Huszonéves korában aztán Orffyreus úgy érezte, hogy újra vissza kell
mennie Németországba. Letelepedett régi szülőhelyé környékén, és teljes erővel
az örökmozgón kezdett el dolgozni.
Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a munka állandó si-

kertelenséggel járt, ez nyomasztotta, többször is mély depresszióba esett. Ez a
motívum is állandóan ismétlődik az ebben a témában dolgozó kutatóknál. A
sikertelen munkái félbehagyva egy rokonához állt be, aki orgonajavító volt, és
így korának „csúcstechnológiájaként” megismerkedett a mechanikával és a
mechanizmusok sok-sok vállfajával. Igen széles körű gyakorlati jártasságra tett
szert az erők, emelők és erőátviteli szerkezetek építése és működése terén.
Állítólag ebben az időszakban egy álmot látott, aminek a segítségével megkapta
a döntő ötletet, és így újult erővel látott munkához. Keményen dolgozott, és
végre siker koronázta a munkát: elindult az első piciny, körülbelül 1 méter
átmérőjű gép. A szerkezet tulajdonképpen egy forgó kerék volt, amiben súlyok
mozogtak speciális pályán. Ez a bizonyos speciális pálya a titka ezeknek a
szerkezeteknek, és bár Orffyreus nem hagyott semmiféle konkrétumot a ti-
tokkal, azaz a pálya alakjával és a szerkezet megoldásával kapcsolatban, a
később kitalált szerkezetek azért mégis adnak támpontot az Orffyreus-féle
készülék lehetséges felépítéséről.
Amikor Orffyreus elérte célját, és működésbe hozta első gépét, nagy

megnyugvás szállt rá. Ez idő tájt két gazdag beteg jelentkezett nála, így abba is
hagyta a munkát. Újra elment gyógyítani, hogy az így szerzett pénzből további
munkát, fejlesztést tudjon finanszírozni. Egyik betege Anhaberg Buchorz
városkában, a polgármester lánya volt, aki mindenféle görcsökben rángatózott.
Ahogy említi, Isten segítségével gyorsan meggyógyította, mi több nemsokára
feleségül is vette 1711-ben. Ekkor körülbelül 30 éves lehetett. Feleségével egy
Gera nevi kis német városkában, telepedtek le, és Orffyreus ott építette meg az
első kis méretű örökmozgó kerekét, amit már be is mutatott a nagyközönségnek.
1712. június 6-án láthatták az érdeklődők először a körülbelül 1 méter

átmérőjű gépet, kereket, ami egy állványon nyugodott, és állandóan, megszakí-
16
Egely György:
tás nélkül forgott. A gépet nem kis erőfeszítéssel lehetett csak megállítani.
Ezután, ha kihúztak belőle egy rögzítő pecket, újra elindult, és zakatolva, a
benne levő súlyok puffanásaitól kísérve forogni kezdett a kerék. Hamarosan
nagy tömeg lepte el a házát, hiszen mindenki látni akarta a különös szerkezetet,
vasárnaponként hosszú sor állt a háza előtt. Természetesen nagyon sokan
kritizálták, úgy gondolták, hogy bizonyára egy felhúzott rugó mozgatja, vagy
valami más, titkos szerkezet. Mások pedig azt hangsúlyozták, hogy ez nem jó
semmire, ez csak játék. Kevesen szóltak róla elismerően és ebből sem lett
semmi haszna. Ezért mérgében darabokra törte a gépet, és el is hagyta a
városkát. Egy Draschwitz nevű helységbe költözött, ahol már egy nagyobb
méretű készüléket épített meg. Itt is bemutatta a működő, impresszív, forgó
kerekét a benne hallhatóan mozgó súlyokkal, de a titkot természetesen ekkor
sem akarta elárulni.
Most már nemesemberek is beálltak a nézelődők sorába, s így eljutott

a hír Andreas Gärtnerhez, aki később Orffyreus habzó szájú, esküdt
ellensége lett. Ez egy újabb olyan vonás, amit minden egyes történetben újra
és újra meglelhetünk. Gärtner maga is képzett mechanikus volt. Szellemes
szerkezeteket tudott készíteni, ezért azt gondolta, hogy ő mindent ért, ami a
mechanikában elképzelhető. Úgy vélte, hogy ő mint a lengyel király udvari
mechanikusa, kikezdhetetlen tekintély. A természet olyan, és csakis olyan,
mint amilyet ő elképzel, és az, csakis az létezhet, amit ő ismer. Számára
elfogadhatatlan volt, hogy egy fiatal vándorlegény, korát, származását és
műveltségét tekintve is egy „senki”, valami olyat alkosson, amit ő, a királyi
mechanikus nem tudott megcsinálni. Így tehát a természetes irigység és a
féltékenység együtt olyan gyűlöletet ébresztett Gärtnerben Orffyreus
személye és találmánya iránt, hogy egész környezetét arra mozgósította,
tegyenek meg mindent Orffyreus és találmánya lejáratására. Gärtner számos
levelet küldött Orffyreusnak, amikben a készülék tulajdonságait megpróbálta
részletesen megtudni. Orffyreus természetesen igyekezett a konkrét
válaszokat elkerülni, csak azt állította, azt mondta, amit mindenki látott;
hogy a készülék energiabefektetés nélkül, állandóan tud működni, és nagy
terheket képes megemelni.
Itt álljunk meg egy pillanatra. „Helyezzük képbe” magunkat, hogy

megértsük, milyen helyen, milyen időben, milyen körülmények között
dolgozott Orffyreus. Mit tudott akkor a tudomány, milyen volt a politikai
helyzet, hiszen ez a két dolog minden találmány sorsát döntően
befolyásolja.
17
Egely György:
ORFFYREUS KORA
Orffyreus élete egy széttagolt, kisebb-nagyobb, szinte egymástól független

hercegségekre, választófejedelemségekre bomlott Németországban zajlott le.
Ebben az időszakban kezdett Poroszország hatalmi tényező lenni a német
politikában, ekkor már túl vagyunk a harmincéves háború pusztításán, és
Németország kezd magára találni. A porosz király, I. Frigyes, aki 1713 és
1740 között uralkodott, lényegében Orffyreus teljes alkotói munkásságát
végigkísérte, hiszen a fiatal feltaláló 1712-ben mutatta be működő készülékét
először, és 1745-ben halt meg, öt évvel Frigyes halála után, tehát még néhány
évig a Mária Teréziával hadakozó Nagy Frigyes Poroszországa idején is élt.
I. Frigyes abszolutista uralkodó volt, hívő kálvinista, de a gondolkozó

emberek esküdt ellensége, aki gyakran hangoztatta, hogy minden tanult ember
bolond. Mindent utált, ami francia, mindent utált, ami a luxussal vágy a
szórakozással volt kapcsolatos. Frigyes viselkedése egyfajta minta volt
Európában, de hasonló abszolutista uralkodók találhatók ebben a korban
mindenütt - Oroszországban Nagy Péter, Franciaországban a Napkirály és
hasonlóképpen a spanyol uralkodók is. Számukra a hatalom, a hadsereg
fejlesztése az ország nagyobbítása a háborúk segítségével természetes dolog
volt.
A nagy és gazdag uralkodók sehol sem értették meg a tudomány és az ipar

összekapcsolásának fontosságát. Ebben az időben épült ki a porosz bürokrácia
és az úgynevezett poroszos mentalitás is, ami évszázadokra meghatározta
aztán a német gondolkodást. Frigyes kedvenc mondása volt: „A megváltás
Istené, de minden más rám tartozik”. Ennek szellemében egy rosszul fizetett,
agyondolgoztatott, de mégis tekintélyes bürokratasereg intézte az állam-
ügyeket többé-kevésbé mindenütt Németországban, s őket különösebben nem
érdekelte a műszaki kutatás támogatása. Szabadalmi törvények ekkor még nem
léteztek, a gyakorlatban semmi sem tudta megvédeni egy feltaláló találmányát
a másolástól.
Így Orffyreus számára nem maradt más, csak áz állandó titkolózás, ami már
paranoid méreteket öltött nála, valószínűleg azért, mert a szerkezet maga
egyáltalán nem volt bonyolult. Ha egyszer valaki meglátta volna, hogy a súlyok
18
Egely György:
milyen pályán mozognak a kerék belsejében, talán kisebb-nagyobb munkával

maga is le tudta volna másolni, így a feltalálónak semmilyen haszna nem
származott volna ebből a találmányból.
Az egész német birodalmat VI. Károly irányította, uralta, akit : 1711 -ben
választottak meg a szent Római Birodalom élére. Ő deklarálta 1713-ban, hogy a
Habsburg korona örökölhető, és földjei oszthatatlanok. Ő kebelezte be
Magyarországot és Csehországot, és leánya, egyetlen leszármazottja, Mária
Terézia a magyar történelmet is nagyban befolyásolta.
Ennyit hát a történelmi háttérről. Anélkül, hogy megemlítettük volna a

világ többi részeit, nagyjából látjuk, hogy Bach, Händel, Vivaldi kortársai
hogyan is éltek, milyen uralkodók alatt.
A TERMÉSZETTUDOMÁNY ORFFYREUS KORÁBAN
Tekintsük most át nagyjából, hogy mit ismert a kor tudósa, mit tudott a
kor tudománya abban az időszakban, amikor Orffyreus először bemutatta
szerkezetét. Mikor Orffyreus alkotóereje teljében volt, akkorra Newton már
régen kiadta a Principiát, amit joggal tekinthetünk a klasszikus
természettudomány első hírnökének, kezdetének, hiszen ő kapcsolta össze
először a matematikai analízist a fizikával. Bár munkásságának nagy része
metafizikus spekuláció, ennek ellenére kétségtelenül ez az első igazán
tudományos munka, aminek máig ható érvénye maradt. Newton gyakorlatilag
csak egyetlen tömegpont mozgását írta le, és ez a lehetséges esetek körét
nagyon beszűkíti. A Principiában, Newton főművében nem esik szó
pontrendszerekről, merev testekről, esetleg több merev test kölcsönhatásáról.
Ezek a problémák jóval később jelennek meg. Csak mintegy száz év múlva
kezd kikristályosodni, hogy milyen nehézségek is jelentkeznek ilyen esetek
kiszámolásánál. A forgó mozgás megjelent Newtonnál, és a centripetális,
centrifugális erőket is kezdte tárgyalni, számolási formulát is adott rá, de érthető
módon ez még nagyon messzire volt attól, hogy Orffyreus gépének titkát, ha
nyilvánosságra került volna is, az adott tudományos szinten megérthessük. A
mechanika megértése, a problémák tisztázása a Principia utáni évtizedekben
abbamaradt. Leonhart Euler mindössze tizenegy éves volt, amikor Orffyreus
bemutatta gépét. Legfeljebb az öreg, haldokló feltaláló tudott volna értekezni a
már érett és ereje, alkotótevékenysége teljében levő Eulerrel, de ők sajnos
sosem találkoztak.
19
Egely György:
Euler csak 1752-ben közölte azt a cikket, ami a mai formájában ismerteti
Newton II. törvényét, azaz hogy az erő egyenlő a tömeg és a gyorsulás
szorzatával, hiszen Newton az impulzus időbeli változásával azonosította az
erőt. Látjuk tehát, hogy mintegy hetven évig a kor tudósai nem foglalkoztak
érdemben a mechanikával, túlságosan nehéz problémának bizonyult a
számukra. Hogyan is várhatnánk el akkor, hogy megértsenek valami olyan
készüléket, amely sokkal bonyolultabb, mint amit a kor tudománya
magyarázni tudott. Egy svájci kortárs, Johann Bernoulli kezdte csak sejteni az
energia egy egyszerű fogalmát és az energiamegmaradás elvét. Egy másik
kortárs tudós, Leibniz azonban találkozik az Orffyreus-géppel, sűrű levelezést
folytat ezügyben, támogatja azt, ezért később majd még találkozunk Leibniz
nevével. Sajnos tragikus, hogy Leibniz és Newton egy prioritási vita miatt
utálták egymást, ezért ha bármit is tett a másik, azt igyekeztek lebecsülni.
Leibniz számára sejlik fel először, hogy az impulzus, ami tömeg x sebesség,
valami más, mint az energia. Az energiát persze még „eleven erőnek” nevezi,
ami a tömeg x sebesség2. Leibniz ismeri fel először, hogy létezik potenciális
energia, és ő próbálkozik meg elsőként az impulzusmegmaradást az
ütközésekre is alkalmazni. Mindez azonban túlontúl kevés ahhoz, hogy a kor
tudományos szintjén megérthessük Orffyreus találmányát.
A TECHNIKA SZINTJE
Vessünk egy rövid pillantást arra, hogy milyen a technikai szint ebben az
időszakban Európában. Az eddig elért legnagyobb felfedezések, mint a
vasgyártás, a házépítés, az ablakkészítés vagy a lovak szügyhámja, valamint a
vízi- és. szélmalmok megjelenése a gyakorlati életet segítették elviselhetőbbé,
könnyebbé tenni. Természetesen empirikus úton születtek a találmányok, és
nem a kor tudománya segített megalkotásukban.
Fejlődött a nyomdászat, az alkímia kezdett lassan használható recepteket

adni, megismerték az elemeket, sőt véletlenül rábukkantak a porcelángyártás
titkára is. Elkészült az első hőlégballon, egyre tökéletesedett az óra, a szi-
vattyú, a mikroszkóp, és megtanultak alagutat fúrni. A kor legfontosabb
technikai találmánya azonban az első használható gőzgép volt. Denis Papin
(1647-1712) francia természetkutató, valamint az angol Thomas Savery
munkássága után végül Thomas Newcomennek sikerült először egy
valamennyire használható gőzgépet készíteni.
20
Egely György:
Csak jóval később készült el James Watt találmánya, ami a gyakorlatban

jól alkalmazható volt, akár mozgó szerkezetek meghajtására is. Nyugodtan
mondhatjuk tehát, hogy az első Orffyreuskerék bemutatása idején mind a
technika, mind a tudomány számunkra elképzelhetetlen kezdeti, primitív
szakaszban volt. Orffyreus ebbe a sötétségbe, tudatlanságba robbant be
készülékével a maga titokzatos módján. Térjünk tehát most vissza
Orffyreushoz. Nézzük meg, hogy Orffyreus munkássága és korának
legnagyobb német tudósa, Leibniz sorsa hogyan kapcsolódott össze.
ORRFYREUS ÉS LEIBNIZ
Gottfried Wilhelm Leibniz neve, munkássága a mai napig elismert, és

hihetetlen sokoldalúságáról nevezetes. Számos újat alkotott a jogban, vallási
értekezésekben rendkívül simulékonyan szólalt meg, és hasznos diplomatának
bizonyult. Jó történetíró, író volt, fontos dolgokat hozott létre a logikában is.
Joggal, minden túlzás nélkül nevezik univerzális géniusznak. Newton egy
fontos dolgot alkotott meg a matematikában, ez az analízis; Leibniz kettőt.
Leibniz is megtalálta és kifejlesztette az analízist, azaz a differenciál- és
integrálszámítás legfontosabb lépéseit. Newtonnal ellentétben széles körben
publikálta is, és a svájci Bernoulli család segítségével az analízis fokozatosan
kezdett terjedni Európában - míg Newton titokban tartotta ezt a felfedezését, a
Principiában egyáltalán nem hozta nyilvánosságra.
Leibniz a folytonos mennyiségekkel dolgozó analízisen kívül még a diszkrét

matematikában is nagyon fontos dolgot alkotott, és igen hosszú ideig a
kombinatorikát csak az ő neve fémjelezte. Páratlan és egyedülálló, hogy a
matematikának két ennyire távoli területében valaki fontos, mindkét
területében lényeges dolgot alkosson. A kombinatorikában, a matematikai
logikában százötven évig nem tudta a tudományos környezet megfelelően
megérteni és értékelni Leibniz eredményeit. Hosszú idő telt el, míg az általa
kitalált vagy megtalált, univerzális, szimbolikus érvelés megértésre talált a
matematikusok között, és terjedni kezdett. Csak az 1840-es években kezdték
átlátni munkásságának ezt a részét, majd az 1910-es években értették meg
valódi mélységeit.
21
Egely György:
Leibniz szinte egész élete német fejedelmek - főleg a Brunswick család -

szolgálatában telt, így idejének egy részét Angliában diplomataként töltötte.
Ekkor ismerkedett meg személyesen is Newtonnal. Egy ideig nem volt ellentét
közöttük, azt a későbbiek során mesterségesen szították a két ember
holdudvarába tartozó, kisebb képességű „barátok”. Egy méltatlan prioritási vita
mérgesedett el közöttük, nevezetesen hogy ki fedezte fel előbb az infini-
tezimális számításokat, azaz a differenciál- és integrálszámítást.
Leibniz volt a Brunswick-család könyvtárosa, történésze, és ő képviselte a

család ügyeit mint diplomata. Jelentős szerepet játszott a Berlini Tudományos
Akadémia megalapításában és elindításában, és az ő tervei alapján szerveződött
meg a Pétervári Tudományos Akadémia is. Ezekben az időkben másképp
működtek az akadémiák, inkább kutatóintézetre hasonlítottak. Az egyetemeken
nem végeztek jelentős kutatásokat, kizárólag dogmatikus oktatás folyt, éppen
ezért volt szükség a kutató típusú emberek összegyűjtésére, támogatására,
összefogására, s így születtek meg a korai akadémiák. Valójában ezek az
akadémiák voltak a tudományos kutatás igazi letéteményesei - több-kevesebb
sikerrel. Leibniz így nemcsak a Porosz Tudományos Akadémia megalapítója
lett, hanem Newtonnal együtt az első külföldi tagja a Francia Tudományos
Akadémiának is.
Amikor Leibniz Orffyreusszal találkozik, akkor már elég idős, hatvanas

éveinek végén jár, életéből már nincs sok hátra. Nem élvezi már a legmagasabb
udvari körök kegyeit, hanem pusztán könyvtáros és történetíró a hannoveri
Brunswick családnál. Arra számított, hogy amikor az uralkodót meghívták az
angol trónra, ő is követheti, ám nem így történt. Azzal a méltatlan feladattal
bízták meg, hogy folytassa a család történetének megírását. Végül szegényen,
elhagyatottan halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában viszont
megpróbált az Orffyreus-ügynek utánajárni, valamilyen módon segíteni, tisztán
látni a dolgokban. Mivel Leibniz is segített kialakítani az impulzus, a mozgási
és helyzeti energia fogalmát, talán az egyik legjobb kézben lett volna Orffyreus
ügye, ha korai halála meg nem akadályozza ebben. Nézzük meg most, hogy
Leibnitz mint a kor kiemelkedő tudósa hogyan talált rá az ismeretlen
Orffyreusra és szerkezetére, hogyan igyekezett segíteni az örökmozgó ügyét.
22
Egely György:
Miután Orffyreus elhagyta Draschwitzot, a zeitzi herceg, Moritz

Wilhelm felségterületére, birtokára került. Mintegy másfél évvel a gerai
első, nyilvános bemutató után, 1714. január 19-én egy Teuber nevű tudós -
Zeitz egyik papja - írta Leibniznek a következő levelet: „Valami fontos
hírem van az Ön számára. Egy gyógyító, egy orvos, akinek Orffyreus a
neve, állítólag egy örökmozgó készüléket állított elő a közeli Draschwitz
nevű faluban, ahová nemrég költözött. A gépet megmutatta Buchta úrnak
és nekem. Ez egy belül üreges, fából készült kerék, ami 10 láb átmérőjű és
6 inch vastag. Vékony fa deszkával van beborítva, hogy eltakarja a belső
szerkezetet. A tengely szintén fából készült, és 1 láb hosszú a kerék
mindkét oldalán. A tengelyből 3 pöcök áll ki, amelyek 3 fából készült,
súlyos kalapácsot emelgetnek meg, ugyanúgy, mint az őrlőmalmokban.
Ezek a fa döngölődeszkák nagyon nehezek, és állandóan fölemeli, majd
leejti őket a gép. A vasból készült tengelyvégek nyitott csapágyon futnak,
pontosan ez mutatja, hogy semmiféle trükk vagy külső energiaforrás nem
lehetséges és nem is szükséges a gép mozgatásához.
Az Orffyreus-gép külsejéről készült oldal- és elölnézeti rajz. Az

inga a fordulatszámot szabályozta, de nem minden
változaton használta a feltaláló. Ezen a rajzon a gép négy
nehéz rudat emelget és ejt le, zúzásra használja a kerékből
kivett energiatöbbletet.
23
Egely György:
Miután találkoztunk a feltalálóval, megnéztük a gépet, és láttuk, hogy egy

madzag van rátekerve a kerék külső peremére. Amint eleresztették ezt a
madzagot, a gép azonnal forogni kezdett nagy erővel és nagy zajjal, és
állandóan tartotta a sebességét nagyon hosszú időn keresztül. Csak igen nagy
erővel lehetett újra megállítani a kereket és a madzaggal rögzíteni. A feltaláló
százezer tallért kér, hogy elmondja a mechanizmus titkát vagy eladja a gépet.
Mi a véleménye Excellenciás Uramnak erről a gépről?”
Leibniz 1714. február 2l-én válaszolt, és a következő megjegyzéseket tette:

„Nem hiszem, hogy valaki feltalálhatta volna az örökmozgót. Véleményem
szerint ez a természet törvényei ellen való. Úgy gondolom, hogy amit Ön
látott, az nagy nyomású, sűrített levegőnek lehet valahogy a hatása. Persze
viszonylag gyorsan ki kellene merülnie. Ám ha a gép folyamatos működést
tud mutatni 24 óráig, amíg lepecsételt, lezárt helyen dolgozik, vagy egy
szemtanú jelenlétében 24 órán át tud működni energiabefektetés nélkül, és
még mindig nagy erőt fejt ki, például nehéz döngölőfákat emel fel, az már
nagyon érdekes lehet. De a mozgás talán akkor sem tisztán mechanikus,
hanem valami más fizikai hatás.”
Leibniz agyában csak-csak fészkelődött a szerkezettel kapcsolatos

gondolat, mert egy hónap múlva újabb levelet írt Teubernek, amiben már
csak a gépről beszélt: „Előzőleg írtam Önnek és Buchta úrnak, hogy nem
hiszem az örökmozgó létét, azonban elképzelhető, hogy amennyiben egy
ilyen gép 24 órán keresztül mozgásban marad, és még mindig több ember
vagy több ló erejét mutatja, akkor igen fontos lehet, még akkor is, hogyha
valamilyen módon az erejét újra föl kell tölteni 24 óra után. Ha egy ilyen
gépet látott Draschwitz faluban, akkor annak nagyon nagy értéke van. Azt
hiszem, jó lenne, hogyha több megbízható ember megnézné, és tanúsítaná,
amint ez a gép 24 órán keresztül állandóan mozgásban tudott maradni.”
Leibniz tehát hangsúlyozta a megfelelő mérések fontosságát, ami a gép
értékéről meggyőzhette volna, és amikor Teubertől és Buchtától újabb
leveleket kapott, azokat már nagy érdeklődéssel várta.
1714. április 15-én Buchta a következő sorokat írta: „Mr. Orffyreusnak

nincs ellenére, hogy a gépét négy héten át folyamatosan működtesse azért,
hogy vizsgáljuk. Azt is kérdezte, hogy Uraságod esetleg valamilyen
nagyherceg nevében megvenné-e a gépet. Egy egészen érdekes ember a
feltaláló, és igazán megérné Méltóságos Uramnak, ha meglátogatná a
feltalálót és minket.
24
Egely György:
Csak egy órajárásra van Zeitztől.” Teuber levele, amit 1714. április 26-án
írt, szintén lelkesítő: „Meglátogattam az örökmozgó feltalálóját, és megvizs-
gáltam a gép mozgását. A feltaláló arról biztosított minket, hogy nemcsak 24
óráig, hanem egy teljes hónapig tud mozogni. Ez a gép rendkívül meglepő.
Természetesen nem tudom megmondani, hogy milyen törvények szerint
működik, de biztos vagyok abban, hogy nem a benne levő sűrített levegővel,
hiszen sok nyílás van a keréken. A teljesítményének növekedése az
átmérőjének a növekedésétől függ. Az a modell, amit most is meg lehet nézni
Draschwitzban, 10 láb átmérőjű, és körülbelül 200 fontos súlyt tud emelni.”
Leibniz 1714. májusában válaszolt erre a levélre, de még mindig nagyon

óvatos: „Köszönöm, hogy ilyen részletesen beszámolt a draschwitzi gépről.
Azonban hogy tisztán lássunk, gondoljon a következőkre: a nyílások nem
föltétlenül jelentik, hogy nincs sűrített levegő a belsejében, mert nem
szükségszerű, hogy a külső felszín legyen a levegő tárolója. A sűrített levegő
egyedül - úgy tűnik - nem elegendő. Valami másfajta erőforrás is lehet a
gépben, ami mindig visszaállítja előző állapotát. Nem merném javasolni
bármely nagyhercegnek a gép megvételét addig, amíg megfelelő szaktudású
ember megbízhatóan meg nem vizsgálta. Amennyiben azonban tényleg
kiderül, hogy igaz, amit állítanak, akkor azt hiszem, hogy nagyon fontos lehet,
és érdemes támogatásra és jutalomra. Ezen kívül nagyon örülök neki, hogy a
számológépemnél a haladás megfelelő.”
Néhány héttel később további részleteket írt Leibniz az Orffyreuskerékről:

„Amennyiben az Ön Orffyreusának gépe valami erős belső erőforrást
tartalmaz, ami több órán vagy napon keresztül is tart, nem hiszem, hogy más
lehetne, mint sűrített levegő. Biztos vagyok abban, hogy a vékony falemezek
nem tudják a levegőt megtartani benne, bár ez nem jelenti azt, hogy nincs
valami más a lemezek alatt. Biztos, hogy a mechanikus örökmozgó ilyen
forrásból lehetetlen, ebben az esetben az erőforrása csak kívül lehet. Ha
leszámítjuk állatok, víz, szél, távoli súlyok, vagy egy belül dolgozó szolga
lehetőségét, ami kizárja a hosszú működés esélyét, akkor számomra csak a
sűrített levegő marad. Addig is azonban, amíg meg nem vizsgálják, nem
lehetünk biztosak. Ha a feltaláló ígéreteinek eleget tud tenni, biztos vagyok
benne, hogy megkapja azt a pénzt, amit kér.”
Teuber hamarosan újra írt Leibniznek ez ügyben július 30-án: „Nem tudom
mit gondoljak az Orffyreus-gépről. A hatás teljesen egyértelmű, de az igazi ok
az titok.
25
Egely György:
Ami olyan furcsa ebben a gépben, hogy az alkatrészek együtt

mozognak a tengellyel. Támogatnám a feltételezését, hogy az egyetlen
szóba jöhető mozgató erő csak sűrített levegő lehet, de nem látható semmi
külső erőforrás. Az a sűrített levegő, ami belül el lehet rejtve,
véleményem szerint nem elegendő, hogy a gépet mozgassa. Annak
ellenére, hogy az Ön elképzelése az egyetlen lehetséges, még mindig
maradnak kétségek. Az elmúlt időben különböző helyekről jöttek emberek
megnézni a gépet, néhányan közülük magas rangúak. Őfelsége, Zeitz
hercege is megnézte saját szemeivel néhány nappal ezelőtt, és nagyon
tetszett neki. Én is megbeszéltem számos érdekes és művelt emberrel,
akik Poroszországból, Brandenburgból és Szászországból érkeztek.
Mindnyájuknak tetszett a gép. Nagyon örülnék, hogyha Excellenciás
Uram hamarosan megvizsgálná.”
Ezután, augusztus l4-én írta Leibniz Teubernek a következő levelet:

„Szeretném kiszámolni, hogy mekkora erőt fejt ki Orffyreus gépe. Más
szóval, milyen nehéz súlyokat tud fölemelni? Milyen magasra és óránként
hányszor tudja ezeket fölemelni? És nem utolsósorban, mennyi ideig
képes ezt folytonosan megtenni, megszakítás nélkül? Alaposan meg kell
vizsgálni, hogy a csalás összes lehetőségét kizárjuk a rejtett erőforrást is
beleértve. Zeitz hercege írt nekem, hogy szándékszik egy sokkal
részletesebb, alaposabb vizsgálatot végezni. Igaz, hogy a levegő egyedül
nem tudja mozgatni ezt a készüléket valamiféle külső erőforrás nélkül.
Mivel minden más lehetőséget kizártunk, csak a sűrített levegő maradhat.
Ha Isten is úgy akarja, elhagyom Bécset még a tél beállta előtt, és
Hannoverbe megyek. Megpróbálom meglátogatni Önt az utam során, és
akkor mindent megbeszélünk.”
Leibniz valóban megnézte Orffyreus gépét, amikor Bécsből viszszafelé

tartott Hannoverbe. 1714. szeptember 9. és 12. között tartózkodott
Zeitzben. Erről a látogatásról Nagy Péter cár orvosának, Erskinnek a
jóvoltából megmaradt Leibniz levele. A következőket írta Leibniz:
„Orffyreus a barátom lett és megengedte, hogy néhány kísérletet
végrehajtsak a gépén. A szerkezet két órán keresztül mozgott állandóan a
jelenlétemben, és nagy erőt mutatott. Azonban nem tudtam ottmaradni,
hogy tovább tanulmányozzam, mivel kocsival mentem a zeitzi
fejedelemmel. Azt tanácsoltam neki, hogy végezzenek egy gondos
vizsgálatot úgy, hogy több hétig működjön a szerkezet, és mindent
tegyenek meg, hogy bármiféle csalást kizárjanak.
26
Egely György:
Ugyanakkor győződjenek meg a gép teljesítményéről. Amint ez

megtörténik, biztos vagyok benne, hogy több herceg erőforrásait
egyesítve megvásárolja ezt a találmányt. Akkor is, ha a gép nem
örökmozgó, amiről oly sokat beszélnek most, még akkor is nagyon
hasznos lesz, hogyha több héten át képes mozogni. A herceg megígérte,
hogy elvégeztet egy ilyen vizsgálatot.” '
Ezután a látogatás után Leibniz továbbutazott Hannoverbe, ahonnan -
legnagyobb csalódására - György király nem vitte magával Angliába, sőt,
még a fizetését sem adta meg, mivel Bécsben engedélye nélkül
tartózkodott. Hannoverben a következő gondolatokat írta le Leibniz
Orffyreus gépével kapcsolatban: „Valami egészen különleges dolog van
ebben az Orffyreus-gépben, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, mivel
igen nagy haszonnal járhat. Ha bebizonyosodik használhatósága a
vizsgálatok után nevezetesen, hogy egy nagyobb gép még több munkát
végez, valamint például egy tárnából vizet tud kiemelni, akkor azt hiszem,
okos lenne, ha a feltalálónak nagy összeget adnának. Ezt a pénzt vagy egy
összegben, vagy egy rövid idő alatt lehetne kifizetni. Azért, hogy mind a
feltaláló, mind az emberek jól járjanak, a következő dolgokra kellene
ügyelni:
1. Egy igen gondos vizsgálatot kell elvégezni, ahol megnézik, hogy

építhető-e egy nagyobb gép. Ezzel kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy
valakire bíróság előtt csalás vádjával támadjanak.
2. Megegyezést kell tető alá hozni a feltaláló számára fizetendő díjról.
3. Ajánlatos lenne most azonnal valamennyi pénzt fizetni neki az eddigi
munkájáért, és egy évjáradékot addig is, amíg a teljes összeget
megkapja.”
1714. szeptember 23-án Leibniz ezt írja Teubernek: „Örülnék, hogyha

Orffyreusnak nem kellene a család és barátai anyagi támogatására
számítana, mert ezek a barátok nem sokat segítenek neki. Ez talán
elérhető őfelsége Moritz Wilhelm Duke herceg, Zeitz hercegének
segítségével. Remélem, fog segíteni rajta, mivel ez a találmány
megérdemli a támogatást.” Leibniz maga írta meg ezt Moritz Wilhelm
hercegnek 1714. október 7-én: „Azt hiszem, hogy Orffyreus találmánya
nagyon fontos, és szeretném, hogyha használnák minél gyorsabban. Úgy
gondolom, hogy a bányászatban lehetne elsősorban felhasználni. Jelenleg
olyan emberek környezetében él, akik úgy tűnik, nem a javát keresik.
27
Egely György:
Azt hiszem, jó lenne, hogyha valahogy megszabadítanák tőlük.

Bármi is történik, jó lenne, ha nem kellene elköltöznie, mert lehet, hogy
más helyen a találmányának gyümölcseit nem élvezheti. Ha hercegi
felséged megmutatná jóságát és támogatná egy darabig, akkor ez segítené
a kerék felhasználását. Erről Buchta tanácsosnak és Teuber tiszteletesnek
is írok, hiszen ők tudják a legtöbbet segíteni Önnek ebben a kérdésben.”
Leibniz nem járt sikerrel. Valamiféle belső viszálykodás miatt

Orffyreus családjával együtt új helyre kényszerült költözni. November
végén hagyták el Draschwitzot, miután Orrfyreus - szokásához híven -
darabokra törte gépét. Ez számára egyfajta „biztonsági eljárás” volt,
nehogy valaki szállítás közben megtudja a gép titkát. Amikor meghalt, az
utolsó létező gépe is darabokban volt, és nem tudták összerakni. Ahogy
életrajzírója megjegyzi, ez azt mutatja, hogy rendkívül érzékeny ember
volt, és ellenségei valamint barátai nagyon nagy mértékben befolyásolták.
A telet egy faluban töltötte, majd tavasszal Merseburgba utazott, ami

Lipcsétől tizennyolc mérföldre található. Télen gondolkodni tudott a
gépével kapcsolatos vádakról, és kidolgozott egy olyan megoldást,
melynek segítségével a kerék mindkét irányban tudott forogni. Így nem
vádolhatták azzal, hogy egy felhúzott rugó van a szerkezetben, amivel
kezdetben mindenki gyanúsította. Nem tudni természetesen azt sem, hogy
milyen volt ennek a kétféle irányba is forogni tudó keréknek a szerkezete.
Életrajzírója összességében hét készülék nyomára bukkant. Ezek szerint
ugyanazt az alapelvet többször, többféle formában meg tudta valósítani.
Egyre nagyobb átmérőjű kerekeket épített, míg a legutolsó ismert
szerkezet, amit Kasselban épít majd később, 3-4 méter átmérőjű lett.
AZ ELSŐ VIZSGÁLAT
Közben a szerkezet híre tovább terjedt. 1715 januárjában az Acta

Euditorium című folyóiratban egy rövid tudományos publikáció jelent
meg, ahol Leibniz barátja és tanítványa, Christian Wolff írt a
találmányról: „Egy örökmozgót épített Orffyreus, aki egyébként
gyógyításból él, és a kémiában és a mechanikában is eredményes.”
Közben persze ellenségei sem pihentek. Gärtner mechanikus és barátai
Drezdában tovább terjesztették a híreket Orffyreus csalásáról. Közben egy
baleset folytán Orffyreus feje megsérült.
28
Egely György:
Igen komolyan megbetegedett, és még egy hónap múlva is az ágyat

nyomta, amikor egy hajnali órán halálos ellenségei - Gärtner, Borlach és
Wagner - megérkeztek, hogy a gépét megnézzék. Nyilvánvalóan
szándékosan mentek ilyen korai időszakban, hogy maga Orffyreus ne lássa
az úgynevezett „vizsgálatot”. Valószínűleg valamelyik öccse mutatta meg
nekik a készüléket, és néhány perc alatt be is fejezték a műveletet, aztán
távoztak. Ha valóban az lett volna a céljuk, hogy alaposan megvizsgálják a
szerkezetet, mint ahogy Leibniz mindig is erőltette, akkor valószínűleg
tovább maradnak. Csupán azt a látszatot akarták kelteni, hogy
megvizsgálták a gépet, és ezek alapján állítják, hogy hamisítvány.
Valójában nem is volt szükség a szemlére, hiszen ők már előtte tudták -
úgymond -, hogy ez a szerkezet eleve nem működhet, tehát nem is kell
megvizsgálni. A képen látható ábra mutatja, mily módon csalt szerintük
Orffyreus. Úgy vélték, hogy kívülről, egy rejtett mechanizmus segítségé-
vel, a kereket tartó oszlopokon át hajtják meg a készüléket, és erről egy
nyomtatott, nagy példányszámban terjesztett pamfletet is írtak. Erről a
látogatásról 1715. július 22-én Teuber a következőképpen ír Leibniznek:
„Gärtner úr Drezdából azt állítja, hogy megtalálta, hogyan csal Orffyreus.
De hát hogy jött rá? Kinyitotta a gépet? Nem tudom, nem akarom elhinni.”
Leibniz gyorsan, két héten belül válaszolt Teubernek: „Ha Mr. Gärtner
valóban észrevette az Orffyreus-készülékben a csalást, akkor képesnek kell
lennie arra, hogy ő is lemásolja. Ami engem illet, ahogy gyakran mondtam,
nem gondolom, hogy a mozgás kizárólag mechanikai okokra vezethető
vissza, hanem valami más fizikai törvényre. Hogy mi az, nem tudom.
Mindenesetre hasznos, mivel a gép nagyon nagy erőt, energiát ad hosszú
időn keresztül. Ebben az esetben nem nevezném ezt a munkát csalásnak, ha
képes azt nyújtani, amit a feltaláló ígér. Sajnos a mai napig nem tudom a
következőket:
1. Mekkora súlyokat emel föl egy-egy fordulat során?

2. Milyen magasra emel egy súlyt egy ilyen fordulattal?
3. Óránként hány fordulatot tesz meg ez a gép?
Mert csak ezek után lehetne a gép teljesítményét megbecsülni.” Érthető,

hogy Leibniz minél több konkrét adatot szeretett volna megtudni, és talán
magára maradt ebben az igyekezetében. Buchta tanácsos szintén írt Gärtner
ellenségeskedéseiről Leibniznek 1715. augusztus 27-én: „Nem tudom,
hogy Excellenciás Uram kapott-e a „gärtnerániából” egy példányt. Nem
tudom, mit tervez most Gärtner úr.
29
Egely György:
Ez a levélrészlet, amit mellékelek, elmond néhány dolgot, ami az

Orffyreus-géppel kapcsolatos. Biztos vagyok benne, hogy Gärtner úr a
közeljövőben el fogja veszteni reputációjának egy jó részét.”
Mindenesetre egy következménye volt Gärtner és Borlach el-
lenségeskedésének. Meg kellett Orffyreusnak mutatni minél gyorsabban,
hogy a gépe tényleg működik, mielőtt ezek a hazug pletykák véglegesen
elrontották volna a hitelét. Orffyreus tehát megkérte Zeitz hercegét,
Moritz Wilhelmet, hogy támogasson egy hivatalos vizsgálatot. Ez meg is
történt, és lényegében ez az első hivatalosnak tekinthető eredmény az
Orffyreus-ügyben.
Borl a
ch
féle
gúnyrajz. Úgy gondolták, hogy kívülről hajtja valaki a gépet a titokban kifúrt,
üreges állványon keresztül egy fogasléc segítségével. Csakhogy sem így, sem más
csalással nem lehetett megmagyarázni a gép működését, csak akkor, ha az összes
szemtanú valótlant állított.
30
Egely György:
A rizsporos parókák és intrikák világában ez a vizsgálat fordulópontot

jelenthetett volna az emberiség számára, hiszen ez volt az első megbízható
vizsgálat arra, hogy valóban működött a szerkezet. A vizsgálat tényét 1715.
október 19-én harangozta be a lipcsei Postzeitungen újság: „Orffyreus úr, a
perpetuum mobile feltalálója, merseburgi lakos emlékeztetni akar minket
arra, amit a Leibziger Zeitungensblatt korábbi számában ígért. Itt annak
bemutatását ígérte, hogy gépét egy másik állványra is át lehet tenni.
Nagyon fontosnak tartotta, hogy ezt az ígéretét betartsa, mert mostanában
ellenvélemények jelentek meg a sajtóban. Ezt gúnyolódó és sértő módon
tették meg, ezért kívánatos a vizsgálat. Néhány ember szintén önmozgató
gépet készített (ez nyilvánvaló utalás Gärtnerre), ami felületesen hasonlít
az ő gépére, de nem tagadható, hogy ezek hamisítványok. Orffyreus úr
nemrég gyógyult meg betegségéből, és amilyen gyorsan csak lehet,
szeretné befejezni a perpetuum mobilét, amit nemrég újra kezdett építeni.
Teljes mértékben fel van készülve arra, hogy Isten segítségével egy
tisztességes bemutatót fog tartani a találmánya létezéséről, olyan
személyek jelenlétében, akik járatosak különböző szakmákban. A vizsgálat
és a bemutató e hó 31.-én lesz. Számos híres matematikus és mechanikus
lesz jelen. Ugyanakkor a feltaláló elvárja, hogy részrehajlás nélküli
véleményt kapjon az ügy kivizsgálására szolgáló bizottságtól. Ezért
szükségtelennek tartja, hogy válaszoljon olyan emberek felhívására, akik
kétségeiket a sajtóban tették nyilvánvalóvá.”
A nevezetes vizsgálatot valóban végrehajtották a jelzett napon és Zeitz

hercege, Moritz Wilhelm olyan embereket választott, akik megfelelőek
voltak erre a feladatra. Két megbízottat jelölt ki, hogy az eseményt
lebonyolítsák, és több olyan emberből állt a bizottság, akik bizonyos
tudományos képességekkel rendelkeztek. Mások pedig gyakorlati,
technikai jártasságukról voltak nevezetesek, a többiek pedig
megbízhatóságukról és megvesztegethetetlenségükről. A bizottság két
vezetője Julius Bernhardt Rohr, valamint Caspar Johann Bretnuetz volt.
Von Rohr ekkor 27 éves, és jogi, matematikai, fizikai, kémiai és gazdasági
végzettségű. A Hallei Egyetemen tanult, majd Hollandiában, később
visszatért Halléba. Azért, hogy mindent rögzítsenek a vizsgálat alatt, a
kerületi magisztrátust, Johann Andreas Weisét megkérték, hogy szintén
legyen jelen. Az ő beszámolója, valamint az elnök által kibocsátott
tanúsítvány - ami a herceg nevében lett kiállítva -, valamint Rohr
fennmaradt tanúsít ványa elég sok részletet feltár a vizsgálatból.
31
Egely György:
Az első vizsgálatnak elsősorban az volt a célja, hogy bebizonyítsák: a

kerék áthelyezhető egyik állványról és csapágyról a másikra. Így
bizonyítani lehetett, hogy a gépet nem a csapágyain keresztül, valamilyen
titkos, külső forráson át mozgatják. Így ír erről a jegyzőkönyv:
„A feltaláló először mozgásba hozta a 11 láb átmérőjű, 1 láb vastag

gépét, ami ugyanazon a fából készült állványon állt, amire eredetileg
tették. Megindítás után megállították, majd újra indították, mind jobb,
Orffyreus a vizsgálóbizottság előtt. (Gyulai Líviusz grafikája)
mind bal kéz irányába, annyiszor, ahányszor csak a bizottság tagjai vagy a
jelenlevő nézők igényelték. A gép nagyon könnyű, gyenge nyomásra
indult. Két ujj elegendő volt ahhoz, hogy ezután felgyorsuljon, és akár
egyetlen súly is, ami bent volt elrejtve, elkezdjen esni, csúszni. Mindössze
egyetlen fordulat alatt a gép gyorsan és egyenletesen forogni kezdett,
akkor is, amikor terhelték. A terhelés egy olyan doboz volt, amibe 70
fontnyi téglát tettek. A súlyt kötél segítségével emelték föl, amely egy
ablakon keresztül haladt, és a tetőig nyúlott. A tetőtől lefelé több klafter
magasságból tudta felhúzni a terhet (1 klafter kb. 2 méter). A dobozt
annyiszor emelte fel, amennyiszer csak kérték.
32
Egely György:
Az Orffyreus-gép két oldaláról készült rajz. A lényeget, a belső elrendezést nem látjuk
a képen, az titok maradt.
33
Egely György:
A továbbiakban a feltaláló, Orffyreus mindenki szeme láttára leemelte az

örökmozgót eredeti fa állványzatáról. A fa állványzatot nagyon gondosan
megvizsgáltuk, mind a tetején, mind az alján, mind a közepén, különösen ott,
ahol akár egy kis karcolás is látszott. Ugyanilyen gondosan vizsgáltuk meg a
fatengelyből kinyúló vas tengelyeket és a csapágyakat is. Azonban semmiféle
gyanús vagy csalásra mutató jelet nem találtunk.
Hogy további bizonyítékot kapjunk a belső mozgató erőre, az örökmozgót

egy másik állványra is áthelyeztük, ahol a teljes csapágyat lehetett látni felülről
is és alulról is, valamint a gép mindkét oldalát. Minden jelenlevőt kértünk, hogy
nézze meg a csapágyakat, de semmilyen lyukat nem találtunk. A gépet át
lehetett vinni egyik helyről a másikra, valamint jobb és bal irányban is el
lehetett indítani, bármennyiszer is kérték á tisztelt bizottság összegyűlt tagjai. A
gép minden egyes alkalommal újra visszanyerte erős egyenletes és gyors
forgását. A mozgást hangos zaj kísérte, mely a gép belsejéből származott, és
addig tartott, amíg a gépet meg nem állították. Semmi gyanúsat nem találtunk.
Végül azt is megjegyezni kívánjuk, hogy a kísérlet előtt az összes

szomszédos helyiséget megvizsgáltuk, tehát a fölötte, az alatta és a mellette levő
helyiségeket. Azt is megállapítottuk, hogy a tartóoszlopok nem üregesek, és
semmiféle mechanizmusnak nem találtuk nyomát, mely kötél segítségével
mozgatta volna a szerkezetet. Mind, amit a fentiekben írtunk igaz, és saját
kézjegyünkkel látjuk el; minden fenntartás nélkül. Ezt a tanúsítványt a feltaláló
tiszteletteljes és engedelmes kérésére állítottuk ki. Aláíratott Merseburgban
1715. október 31-én.”
Tizenkét tanú írta alá a tanúsítványt, de lehet tudni, hogy sokkal többen
nézték végig az eseményeket. A bizottságnak három tagja a szász
választófejedelem, II. August udvarához tartozott, valamint a lengyel király
udvarából is érkeztek. Augustus alkalmazásában állt a bizottság egyik tagja,
Christian Wolff professzor is. Harminchat éves volt a vizsgálat időpontjában, és
a Breslaui, Jénai, Lipcsei egyetemen tanult. Leibniz tanítványa volt, és Leibniz
javasolta őt a Hallei Egyetem matematika professzorának. Ő is tagja volt a Lon-
doni Királyi Társaságnak, mint Leibniz (ez az angol akadémia). A későbbiek
során Nagy Péter tudományos tanácsadója lett, és segített a Pétervári
Tudományos Akadémia megalapításában. Majd a Hallei Egyetem rektoraként is
működött, de közben egy darabig a Marburgi Egyetemen volt száműzetésben
Orffyreus gépe miatt.
34
Egely György:
John Collins könyve [2] még részletesen felsorolja, hogy kik és milyen
képzettségűek voltak a bizottság többi tagjai, de elégedjünk meg most
annyival, hogy az egyetlen szóba jöhető külső energiaforrás, azaz a
csapágyakon keresztül történő külső meghajtás a bizottság mint szemtanúk
szerint kizárható. Így a vizsgálatok és a szemtanúk szerint: a gép nagy
teljesítményt képes állandóan leadni, áthelyezhető egyik állványról a
másikra, a csapágyakon keresztül nem hajtható meg. Mindezek azt a
véleményt erősítik, hogy Orffyreus gépe valóban képes volt külső forrás
nélkül állandóan energiát leadni. Olvassunk most bele a bizottság egy másik
tagjának, Johann Weisének a feljegyzésébe:
„Először a feltaláló körbevezetett mindket, és bizonyította, hogy

örökmozgóját semmiféle rejtett kötél nem hajtja, mint ahogy azt hamisan
állították. A kör alakú gép körülbelül 6 láb átmérőjű és 1 láb vastag. A
feltaláló igen kis erő segítségével indította el. Amint az első, belső súly esni
kezdett benne, a gép forogni kezdett, és percenként legalább 40-et fordult, és
csak nagy nehézségek árán lehetett megállítani. Buchta és Wolf, akik a
bizottság tagjai voltak, a mérések után néhány szót váltottak Orffyreusszal
azért, bogy a feltaláló és Leibniz közti esetleges nézeteltéréseket tisztázzák.”
Buchta erről így ír Leibniznek 1715. november 3-án: „Orffyreus nagyon

nyitottan beszélt Excellenciás Uramról. Nagyon sajnálja, hogy nem fogadta
el Excellenciád ajánlatát, amit jelenlétemben tett. Bizalmasan elárulta, hogy
néhány rosszindulatú ember beszélte rá erre. Azt kéri, hogyha Excellenciád
szeretné meglátogatni, akkor jöjjön azonnal, és Excellenciád megvizsgálhatja
a gépet amennyire csak akarja, de azon feltétellel, hogy Excellenciás uram
megesküszik rá, hogy nem épít ilyen gépet, és háromezer tallért fizet.
Amennyiben azonban a gépet eladják, akkor Excellenciás uram kilencezer
tallért fog kapni. Merseburgban voltam múlt csütörtökön Wolf professzorral,
valamint Hoffmann úr és a lipcsei Mencke úr társaságában, akiket szintén
Őfelsége bízott meg a gép megvizsgálásával. Saját szemeimmel láttam, amint
Mr. Orffyreus az egész gépet öt vagy hat lépés távolságra elviszi, és egyik
állványról a másikra teszi. Ezt teljes közelségből láttam, ezért azt állíthatom,
hogy amit Gärtner úr ellene írt, az felháborító.”
Leibniz azonban nem fogadta el ezt az ajánlatot, valószínűleg azért, mert

nem tudott volna háromezer tallért szerezni. Így ír:
35
Egely György:
„Nagyon örülök, hogy Orffyreus szépen beszél rólam, és nem értett félre,
mert állítólag arra panaszkodott, hogy meg akarom kapni a titkát. Én
elsősorban bizonyos fontos alkalmazásokra gondolok, de nem dönthetek a
titok ismerete nélkül. Amint a feltaláló egyenesbe jön, minél hamarább
értékes díjban kell részesíteni, hogy munkája gyümölcsét még élvezhesse.”
Leibniz Wolf professzort is megkérte, hogy írja le benyomásait a

vizsgálatról. Wolf professzor eleget tett a kérésnek, és 1715. december 19-én
megírta ezt a tanúsítványt. (Wolf és Leibniz levelezésgyűjteményéből, mely
fennmaradt, a kiadók mindig kihagyják ezt a levelet, valószínűleg a tartalma
miatt.) Nézzük meg most, mit írt a hallei Wolf professzor:
„Orffyreus különleges gépének bemutatóján magam is részt vettem. Gärtner

mechanikus, aki annyira híres mechanikai találmányairól, a publikum részére
egy olyan rézlenyomatot terjeszt, amelyben bemocskolja Orffyreus nevét,
feltételezve, hogy a gépét a szomszéd szobából egy kötél segítségével
mozgatják. Azt bizonyítottuk, hogy a valóságban Orffyreus gépe nagyon távol
esik mindenféle csalástól, becsapástól. A vizsgálatot a herceg udvartartásának
képviselői jelenlétében, és más vendégek részvételével bonyolítottuk le.
Amikor a gép készen állt a forgásra, az összes szomszédos szobát kitártuk, és a
csapágyakat teljesen fölnyitottuk. Csak az alsó fele maradt meg, a fölsőt le
lehetett venni. Azért, hogy nehogy valaki véletlenül megnézze a gép belső
szerkezetét, a feltaláló beborította azt. Amíg ezt megtette, nem palástolta azt a
tényt, hogy a mechanizmus súlyok segítségével működik. Számos ilyen súlyt
(melyet egy kendőbe burkolt) a kezünkbe adott, hogy megbecsüljük a súlyát.
Körülbelül 4 fontra becsültük mindegyiket s ezek határozottan henger alakúak
voltak. Nemcsak emiatt, hanem más közvetett bizonyíték miatt is úgy
gondolom, hogy a súlyokat valami mozgatható vagy rugalmas karokhoz
kötötte a kerék külső kerületén. A forgás alatt jól hallatszik, hogy a súlyok fa
lemezeket ütnek meg. Láthattam ezeket a lemezeket egy résen keresztül. Ezek
kissé be vannak görbítve. Amikor átrakta a kereket egy másik támaszra, és újra
beszerelte a súlyokat a megfelelő helyekre, lenyomott egy vasból készült
rugót, ami hangos zajt adott, amint fölfelé kinyomódott. Ezért nincs kétségem
afelől, hogy a kereket egy belső energiaforrás mozgatja, de az nem biztos,
hogy örökké tart. Azonban a gépnek nem sok értéke van, ha nem fejleszthető
tovább.
36
Egely György:
Jelenleg 60 fontot tud fölemelni négyes csigasorral és ez az emelést elég

lassúvá teszi. A kerék átmérője körülbelül 12 láb, a vascsapágy egészen
vékony, körülbelül 1/4 inch átmérőjű, és hosszának csak a hatoda súrlódik.”
Leibniz nagyon megörült a precíz információknak, és Wolfnak 1715.

december 23-án válaszolt: „Nagyon köszönöm, hogy írt az Orffyreus-gépről.
Be kell ismernem, fantasztikusnak tűnik. Bárcsak egy tehetős herceg
megvenné a találmányt. Akkor is megérné, ha jelenleg nem tud nagyon sokat
a gép. Talán, ha a mechanizmusa egyszer ismert lesz, akkor javítani tudják,
és előnyösen használható. Gärtnert dicsérik a találmányaiért, ám tudatára kel-
lene juttatni, hogy több tiszteletet mutathatna azok irányában, akik kevésbé
ismertek. Nem tett jó szolgálatot önmagának azzal, hogy tisztességtelenül
csalónak állította be Orffyreust.”
1715 decemberében egy kis könyvecske jelent meg a vizsgálatokról, és

ezeket is olvashatta a köznép. Természetesen ebben sem találjuk meg a belső,
titkos mechanizmus leírását. Mindenesetre néhány fontos információmorzsát
itt most elcsíptünk. Az egyik az, hogy súlyok mozogtak a kerékben, ferde,
talán spirális pályán, és rugók is megtalálhatók a szerkezetben. Tehát
valamilyen energiatárolási feladatot megoldott a mechanizmus. Talán a
könyv elolvasása után az olvasók maguk is nekilátnak a spekulációnak,
milyen is lehetett Orffyreus szerkezete. A későbbiekben kiviláglik majd,
hogy nem volt valami nagyon bonyolult, mindössze szokatlan volt az
elrendezése.
Az Orffyreus elleni áskálódások nem szűntek meg, a vizsgálati

jegyzőkönyv ellenére folytatódtak. A demonstrációkból kapott pénzt, melyet
Orffyreus a szegények között osztott szét, megadóztatták, csak azért, hogy
jövedelemforrásától és népszerűségétől megfosszák Orffyreust. Újra
depresszióba esett, mely négy hónapig tartott, és különböző egyéb nehézségei
miatt Orffyreus ismét megsemmisítette berendezését. Leibniz 1716. április
14-én Teubernek ezzel kapcsolatosan így ír: „Nagyon aggaszt, hogy mi
történhetett Orffyreus úrral, és nagyon örülnék, ha utánanézne ennek. A falu-
jának az intendánsa talán tud erről. Sok dolog zavarta azt a jó embert, és nem
szokta meg a közösségi élet ilyen szabályait. Ezért tartok tőle, hogy a
találmánya könnyen elveszhet, ha nem hozza nyilvánosságra, ha nem mondja
el barátainak.”
37
Egely György:
ORRFYREUS KÁROLY VÁLASZTÓFEJEDELEM UDVARÁBAN
Ahogy életrajzírója is megjegyzi, Leibniz rátapintott a valóságra. Sajnos

Orffyreus bizalmatlansága, a külvilág értetlensége és ellenségeskedése
végül is oda vezetett, hogy Orffyreus titka, a szerkezet lényege a mai napig
is ismeretlen. Orffyreus tehát miután gépét összetörte, egy új helyre,
Kasselba utazott. 1716. július 3-án Leibniz újra levelet írt Teubernek,
melyben értesíti, hogy Hannoverből újra elutazik Zeitzbe, hogy a
számológépével kapcsolatos még fennmaradt gondokat elsimítsa. Ez a
számológép korának egy igazi csodája volt. Nemcsak összeadni és kivonni,
hanem szorozni, osztani valamint gyököt vonni is tudott. Említi ebben a
levelében, hogy Moritz Wilhelm grófot is meg akarja látogatni. Az udvari
napló szerint Leibniz 1716. július 10-én érkezett, és tisztelt vendégként
fogadták. Egy hétig maradt, módosított valamit a számológépén, ami ott
készült, és visszaútban újra meglátogatta Orffyreust. 1716. augusztus 3-án
így ír Teubernek:
„Beszéltem Orffyreus úrral, aki Kasselba kíván költözni. Nagy reményei

vannak, mivel Őfelsége (a választófejedelem) támogatásával és
tekintélyével több nemesemberhez juthat el a híre, és megkaphatja a
jutalmát. De hogy ezt elérje, legalább két hétig kell a gépének működnie.”
Leibniz június 17-én hagyta el Zeitzet. Ekkor már tudott arról, hogy
Orffyreus Kasselba fog költözni. Leibniz is remélte, hogy az új szerkezet
megépítése után egyenesbe jönnek a dolgok, és ő is részt tud venni a
fejlesztésben és a szerkezet titkának megfejtésében. Leibniz részvételét
azonban megakadályozta 1716. november 14-én bekövetkezett halála.
Hetvenéves korában hunyt el, s ezzel megszűnt az a lehetőség, hogy a
kontinens elismert, vagy talán legelismertebb tudósa részt vehessen a
szerkezet titkának feltárásában. Leibniz tekintélye, tudása és látható
érdeklődése, támogatása így mindörökre elveszett.
Újabb fejezet kezdődött ekkor Orffyreus életében, s bár Leibniz segítsége

elmaradt, még mindig nem hunyt ki a remény. Új lehetőségek, új horizontok
nyíltak meg, amikor Orffyreus egy minden eddiginél gazdagabb és
tekintélyesebb uraság, Hesse-Kassel ura, Karl választófejedelem
szolgálatába állt.
A hesse-kasseli fejedelemség Weissensteinben levő kastélyában élt

Károly, aki ekkor hatvankét éves korában európai szintű előkelőségnek
számított. Kis fejedelemsége jó anyagi körülmények között élt, ami elsősor-
38
Egely György:
ban zsoldoshadseregének volt köszönhető, hiszen ezt a zsoldoshadsereget

mindig busás haszon fejében adta kölcsön az éppen hadakozó uraknak. Míg
Angliában ekkor a rabszolga-kereskedelem és a gyarmatáru-kereskedelem
bizonyult a legkifizetődőbb vállalkozásnak, Hesse-Kassel tartomány ura
történetesen zsoldoshadseregek felszerelésével és kölcsönzésével tett szert
jelentős pénzre és tekintélyre. Szinte egész életét hadakozással töltötte el, de
élete második felében a választófejedelem már a művészetek és a tudomány
felé fordult. Az ő kastélyába került a kontinentális Európa első gőzgépe.
Ennek az az egyszerű feladata volt, hogy a kastély előtt lévő
vízesésrendszer vizét kellett forgatnia a nagyérdemű publikum csodálkozása
közepette. Karl tizenöt gyermeke számos jó udvarba házasodott be, így
egyik fiából például svéd király lett. Mondhatjuk tehát, hogy a rizsporos
parókás korszak „krémjéhez” tartozott, a legfelsőbb, legelőkelőbb körökhöz,
így komolyan tudta segíteni Orffyreus munkáját:
Valóban, Orffyreusnak ez volt az aranykora, egészen Karl 1730ban,

hetvenhat éves korában bekövetkezett haláláig. Az uralkodó figyelt kis
országára, és külön ügyelt a kereskedelmére. Ezért egy kereskedelmi kamarát
is felállított, és Orffyreusnak itt ajánlott állást. Orffyreus így 1716-ban
kereskedelmi tanácsos lett évi 300 talléros fizetéssel, ami akkor nem volt egy
kis összeg. Tehát állást, fizetést és rangot kapott. Az uralkodó egész életét
végigkísérte a technika iránti érdeklődés. Olyannyira, hogy - mint lelkes
protestáns - meghívta a Franciaországból elüldözött hugenottákat. Így
érkezett udvarába 1688-ban egy Denis Papin nevű hugenotta, aki a gőzgép
fejlesztésében jelentős érdemeket ért el. A Marburgi Egyetemen matematika
professzor is lett, és húsz éven át szolgálta a fejedelmet. 1695-ben költözött
Kasselba Papin, és ott több híres kísérletet végzett az uralkodó segítéségével
és támogatásával. Papin munkatársa volt Huygensnek Párizsban, Boyle-nek
Londonban. Ő találta fel a biztonsági szelepet és a nyomás alatti főzést, a
kuktafazekat.
Papin nem folytatta sokáig gőzgépes kísérleteit Karl fejedelmi udvarában,

hiszen egy másik modell, Desaguliers találmánya jobbnak bizonyult a Papin-
féle gőzgépnél. Ebből láthatjuk, hogy az uralkodónak volt technikai vénája,
érdeklődése. Kastélyában kiállított számos gépet, szerkezetet, technikai
érdekességet. Harmincnyolc évi házasság után azonban meghalt a felesége,
aki tíz fiúval és öt lánnyal ajándékozta meg. Utolsó éveiben az uralkodó két
39
Egely György:
hölgy kegyeit is élvezte, akik viszont állandóan civakodtak egymással, és

a későbbiekben ez Orffyreus sorsát is sajnálatos módon rossz irányba
befolyásolta.
Érdekes epizód történt a feltaláló és az uralkodó között. Az uralkodó

volt az egyetlen személy, akinek megmutatta Orffyreus a szerkezet
belsejét, de nem ingyen, hanem állítólag négyezer tallérért, ami akkor
szép kis summa volt. Az uralkodó, miután meggyőződött arról - működés
közben látva a szerkezet belsejét -, hogy tényleg nincs csalás a
találmányban, és valóban csak súlyok mozgatják mintegy „önmagától” a
szerkezetet - tehát valóban örökmozgó -, ezután teljes tekintélyével a
feltaláló és szerkezete mögé állt. Az a tény, hogy Orffyreus megengedte
az uralkodónak, hogy betekintsen a gépbe működés közben, jelentősen
javított ugyan helyzetén, de az alapvető gondokat ez sem oldotta meg.
ÚJABB VIZSGÁLATOK
Közben tovább folytak az események. Gärtner és társai újabb

pamfleteket és újabb kihívásokat gyártottak, kijelentették, hogy nem
működik a gép két hétnél tovább, éppen ezért Orffyreus megkérte új
uralkodóját, Károly herceget, hogy támogasson egy olyan vizsgálatot,
amelynek keretében több mint két héten át, ellenőrzött körülmények
között, lepecsételt szobában működhet a gépe. Ez az újabb, sikeres
vizsgálat is megtörtént. Az uralkodó ekkor a következő dekrétumot
bocsátotta ki: „Az említett gép nemes, személyes tekintetünk előtt forgott,
és gondosan megvizsgáltuk azért, hogy bármiféle jövendőbeli kétségeinket
kielégítsük, és a vizsgálatnál mindent lezártunk és lepecsételtünk úgy,
hogy a gépet senki ne érhesse el, valamint minden egyes lezárt ajtóhoz,
ablakhoz őrt állítottunk. Az előre megállapodott idő után újra meg fogjuk
vizsgálni a gépet, és amennyiben rendben lesz, akkor garantáljuk a
feltalálónak, hogy egy hercegi aláírással ellátott, hiteles dokumentumot
adunk neki, amire szüksége van, hogy a megalapozatlan kritikákat
visszautasítsa... Miután az eszközt három hónapig látták működés közben
nagyon sokan, innen és más vidékekről is, alacsony és magas rangú
emberek, ezért 1717-ben, az elmúlt év november 12-én megparancsoltuk,
hogy pecsételjék le, és hadd menjen két héten át a gép. Azután
személyesen és néhány miniszterünk társaságában ismét megnéztük
november 26-án, ugyanazon a helyen, és akkor felnyitottuk a pecséteket,
és igazoltuk, hogy ugyanúgy működik.
40
Egely György:
Mindent nagyon gondosan megvizsgáltunk, és saját kezünkkel állítottuk

meg a gépet. Kis erő segítségével, a feltaláló segítsége nélkül újra
megindítottuk a gépet. Aztán újra lepecsételtük a helyiséget, az összes
ablakot és ajtót a bizonyos szobán és az összes mellette levő részeken. Aztán
teljes hat hét múlva ezután, miközben senki sem nézhette meg a gépet, azaz
1718. január 4-én Isten akaratából újra megérkeztünk a helyszínre. Újra
elmentünk weissensteini kastélyunkba, ahol nemcsak azt vettük észre, hogy a
pecsétünk érintetlen, de azt is láttuk, hogy Orffyreus örökmozgója ugyanúgy
forog, mint azelőtt. Azt is találtuk, hogy sem a szobán belül, sem kívül
semmiféle gyanús jel nincs. A feltaláló szívesen hozzájárult volna egy
hosszabb vizsgálati periódushoz, figyelembe véve azt, hogy ellenségei négy
hetes vizsgálatot követeltek, ami már nyolc hétre nyúlt, mi kegyesen
hozzájárultunk és beleegyeztünk, hogy ilyen meghosszabbítás szükségtelen
írott tanúbizonyságunk megtételéhez.”
Károly herceg ezután számos lehetőséget említ, hogy mire lehet

felhasználni a gépet, többek között archimedesi csavar segítségével vizet
emelhet. Nem fejezte ki kétségét afelől, hogy amint Orffyreus gépét eladják,
egy sokkal nagyobb gép épülhet majd, ami többre képes, feltéve, hogyha
nagyobb kísérleti helyiséget és több asszisztenst adnak a feltalálónak. A
tanúsítvány vége felé a herceg egy királyi parancsot bocsátott ki: „Elvárjuk
mindenkitől, bármilyen rangban és pozícióban legyen, de különösen saját
alattvalóinktól, hogy tartózkodjanak Orffyreustól, kereskedelmi tanácso-
sunktól, a feltalálónak a zavarásától, nagyszerű eszközének méltatlan
említésétől, ami még nem ismert széles körben, és inkább segítsék és tegyék
lehetővé, hogy Orffyreus élvezze sikerének gyümölcsét, védelmezzék és
jóindulattal támogassák munkásságát. Bárki, aki ilyen támogatást ad neki, azt
mi is támogatjuk, rangra való tekintet nélkül, sőt, attól függetlenül is, hogy a
mi alattvalónak-e vagy nem. Dátum: Kassel, 1718. május 27. ”
Négy hónap telt el a demonstráció óta, amikor a hercegnek más Diplomáciai

feladatai lettek. Egy négyes szövetség jött létre a hannoveri
választófejedelem valamint Nagy Péter cár, XII. Károly svéd király és VI.
Károly a szent Római Birodalom választott fejedelme között, és számos
kisebb fejedelemség, Poroszország, Szászország, Lengyelország és Litvánia
valamint a lengyel trón között. Ezt a szövetséget Károly őrgróf, Hesse-Kassel
ura, Orffyreus protektora hozta létre.
41
Egely György:
Egy téves korabeli elképzelés szerint a kerékben felhúzott rugók is fogaskerekek

rejtőztek. Ám az összes szemtanú mozgó, csúszó, zuhanó súlyokról számolt be.
Így egy darabig elhallgattak Orffyreus ellenségei, a „Gärtner-csoport”.

Néhány nyugalmas év következett, ami sajnos nem járt jelentős áttöréssel.
Ám most egy hosszabb cikk jelent meg Orffyreus készülékéről (a
merseburgi vizsgálatokról) az Acta Eruditorum című folyóiratban 1715.
október 31-én. A cikk címe: Johann Ernst Elias Orffyreus örökmozgójáról
szóló beszámoló. A beszámoló röviden ismerteti Orffyreus találmányát, a
Gärtner-csoport támadását, mely szerint egy titkos kamrából mozgatták a
szerkezetet.
42
Egely György:
A cikk áttekinti a feltaláló munkásságát, azt, hogy állandóan javított a

készüléken, és nem szavakkal, hanem tettekkel hallgattatta el a kritikát. A cikk
leirta, hogy milyen kiváló emberek vettek részt a vizsgálatokban, s hogy
Orffyreus nem titkolta: a gép súlyok segítségével mozog. A szerző megjegyzi,
hogy közvetett bizonyítékok szerint a súlyokat a közepükön kilyukasztották, és
összekötő rugókhoz kapcsolták.
Orffyreus könyvének borítója. A feltaláló ebben az írásban dicséri saját

magát, ellenségeit szidja, de a titok lényegéről semmit sem ír.
Ettől a ponttól kezdve azonban már Orffyreus nyakasságán is múlt a sikere,

mert bár többen felkínálták, hogy valamilyen feltétellel megveszik a gépét,
egyetlen üzlet sem jött létre. Az első bemutató után hét évvel, 1719-ben
publikálta Orffyreus a könyvét, „A győzedelmes Orffyreus-örökmozgó”-t, ami
német és latin nyelven is megjelent.
43
Egely György:
A latin szöveg természetesen korának tudósaihoz szólt, a német nyelvű pedig

az átlagembernek. A könyvnek több példánya megtalálható az Egyesült
Államokban, Oroszországban és Európában. Bár a titkot itt sem árulta el,
hosszan leírja, hogy mi mindenre lehetne felhasználni a gépet, de a kötet
általában csak retorikai fordulatokat tartalmaz. A könyvben leírja az örökmozgó
szerkezetek történetét, sőt ellenségeit is számba veszi, és négy csoportba osztja:
egy részük a tudományos világhoz, más részük a nagyhatalmú emberekhez
tartozik, harmadrészük az átlag közönséghez, valamint a sajtóhoz. Így szinte a
teljes emberiséget ellenségei között említi, ami azért már zavart lélekre utal.
Egyedül Károly herceget méltatja mint protektorát és védelmezőjét, de itt már
Leibniz neve nem szerepel. Leírja, hogyan kezdte el építeni az örökmozgókat,
ám a belsejéről nagyon szűkszavúan nyilatkozik: „Olyan a kerék belső
szerkezete, hogy az örökmozgás törvényei szerint alakítottuk ki, és úgy van
elrendezve, hogy bizonyos módon elhelyezett súlyok, amint forogni kezdenek,
saját mozgásukból erőt nyernek, és folytatják a mozgásukat addig, amíg
elrendezésük nem veszti el a megfelelő helyet és geometriai elrendezést. Míg az
automatákban, mint például az órákban vagy rugókban, mindig szükséges újra
és újra felhúzni a szerkezetet, addig a súlyok Orffyreus szerkezetében másként
működnek. Ezek a súlyok fontos részei a szerkezetnek, és ezek teszik lehetővé
az örökös mozgást. Belőlük jön az az univerzális mozgás, amit addig kell
végezniük, amíg a gravitáció centrumán kívül vannak, és úgy kell őket együtt
elhelyezni, hogy sose álljon be egyensúly, amit ezek a súlyok csodálatos, gyors
mozgásukkal meg is tesznek. Egyik vagy másik a súlyával a tengelyre
függőlegesen nehezedik, és ez a tengely is mozog.”
Ezzel persze nem lettünk okosabbak, csak azt tudjuk a szerzőtől, hogy
valóban különleges pályán mozgó súlyok segítségével valósította meg ezt a
feladatot. A részletes technikai megoldást azonban esze ágában sincs közölni.
ÚJABB SZEMTANÚK BESZÁMOLÓI
Orffyreus tehát két vizsgálatban is bizonyította, hogy súlyok, rugók, ferde

pályák segítségével örökmozgót lehet létrehozni, de azt már könyvei ellenére
sem tudta elérni, hogy valaki is megvegye nem kis pénzért a szerkezetét. 1721-
ben az uralkodó aztán a feltalálónak egy kertes házat adományozott, melyhez
egy legelő is tartozott.
44
Egely György:
Bár ez a magánéletében jelentős könnyítést hozott, ennek ellenére az ügy

nem haladt tovább. Ebben az évben azonban a kor két tudósa is meglátogatta
Orffyreust, és fennmaradt leveleikből újabb csipetnyi információt kapunk,
újabb bepillantást a gép működésébe.
Az egyik egy Joseph Emmanuel Fischer nevű fiatal építész és technikus,

aki Desaguliers-rel együtt dolgozott, hogy Savery és Newcomen gőzgépének
szabadalmát kiértékelje, megértse. Fischer tehát maga is értett valamennyire
a gőzgépekhez, az erőgépekhez, a fizikához. Huszonnyolc éves volt, amikor
az udvar, azaz Károly herceg szolgálatába állt. Fischer a következő levelet
küldte Desaguliers-hez Angliába: „Nagyrabecsülésem jeleként írom Önnek
ezt a levelet, valamint a kasseli örökmozgóról szeretnék tudósítani, amit már
akkor ajánlottak nekem, amikor Londonban voltam. Bár nagyon hitetlen
vagyok olyan dolgokban, amelyeket nem értek, biztosítanom kell Önt, hogy
nincs olyan ok, ami miatt ezt a gépet ne nevezhetnénk örökmozgónak, és jó
okom van arra, hogy ezt higgyem. A kísérletek miatt, amelyet őfelsége
engedélyével megnézhettem, aki az egyik legrendesebb herceg, akit
életemben ismertem, és aki kegyeskedett részt venni a vizsgálatokban, amit
két órán keresztül én elvégezhettem. Ez egy olyan kerék, aminek 12 láb az
átmérője és olajos vászonnal van leborítva. A kerék minden egyes
fordulatánál legalább 8 súly esésének hangját lehet hallani, amelyek
gyöngéden esnek le azon az oIdalon, amerre a kerék forog. A kerék meglepő
gyorsan forog, 26 fordulatot tesz meg percenként, amikor a tengelyt nem
terhelik. Amikor a tengelyre helyeznek egy ékszíjat, kötelet, hogy egy
archimedesi csavart hajtson meg, ami vizet emel, akkor csak 20 fordulatot
tesz meg percenként. Ezt többször is kimértem az órámmal, és mindig
ugyanezt találtam. Aztán megállítottam a kereket jó nagy erőfeszítéssel úgy,
hogy a kerületét fogtam mindkét kezemmel. Olyan erős volt, hogy ha
hirtelen akarnánk megállítani, akkor egy embert felemelne a földről.
Miután megállítottam, stacioner maradt (és ez Uram a legnagyobb

bizonyíték arra, hogy ez örökmozgó), újraindítottam nagyon óvatosan azért,
hogy vajon önmagától visszanyeri-e az előbbi gyorsaságát. Ez iránt
kétségeim voltak, hiszen Londonban azt mondták nekem, hogy csak addig
forog, amíg az elején átadott lendület értéke ki nem merül.
45
Egely György:
De legnagyobb csodálkozásomra a kerék egyre gyorsabban és gyorsabban

forgott, és két teljes fordulat után visszanyerte a teljes sebességét, amit
kimértem az órámon. 26 fordulatot tett meg percenként teher nélkül, és 20
fordulatot tett meg, amikor egy archimedesi csavarhoz kötötték, hogy vizet
emeljen.
Ez a kísértet, Uram, azt mutatja, hogy a kerék gyorsan kezd forogni az

általam adott igen lassú kezdősebességtől, és ez mindennél jobban meggyőz
engem, annál is inkább, mintha egy egész évig láttam volna forogni a kereket.
Az nem győzött volna meg, mert egy éven át apránként lassulhatna. De azok
után, hogy sebességet nyert a sebesség vesztése helyett, és nőtt a sebessége a
súrlódás ellenében, nem látom, hogy bárki is kételkedhetne a dolog igazában.
Amikor az ellenkező irányba fordítottam, a kerék ugyanazt a hatást mutatta.
Megvizsgáltam ennek a keréknek a csapágyait, hogy megfigyeljem, van-e
valamiféle rejtett szerkezet, de semmi mást nem vettem észre, mint két pici
csapágyat, amin a kerék fel van függesztve.
Őfelsége, aki egy igazán nagy herceg tulajdonságával bír, mindig kedvezően
nyilatkozott a feltalálóról, és nem használja addig a gépet, amíg a feltaláló nem
kapta meg az őt megillető jutalmat. Őfelsége, aki jól érti a matematikát,
biztosított engem, hogy a gép olyan egyszerű, hogy egy asztalossegéd is
megértheti, ha látta a kerék belsejét, és egyébként sem kockáztatná a nevét adni
ilyen állításokhoz, amennyiben nem lenne teljes biztonságban ebben a
dologban.
Azt mondtam Őfelségének, hogy úgy vélem, valamilyen társaságot lehetne

alapítani Londonban, hogy megvegyük a titkot. A herceg nagyon boldog lenne,
ha egy ilyen társaság átadna húszezer fontot a feltalálónak, és akkor a gépet meg
lehetne vizsgálni, a titkot fel lehetne fedni. Ha a mozgását valóban
örökmozgónak tekinthetnénk, akkor a húszezer fontot megkapja a feltaláló,
amennyiben nem, a pénzt visszaadja: Ezt megfelelő törvényes
dokumentumokkal előtte rögzítenénk. Mondtam Őfelségének, hogy senki se
tudna jobban összehozni egy társaságot, mint Ön, mivel Ön mindig a közjóért
fáradozik. Gondolja el, hogy milyen jó lenne, ha Európa legfelvilágosodottabb
nemzete ilyen feladatot kapna, ha birtokába kerülne az örökmozgás titka, mivel
az azt jelentené, hogy végtelen számú, gyönyörű találmányt lehetne csinálni,
melyek ma még ismeretlenek: Mivel nem leszek itt sokáig, arra kérem, vegye
fel a kapcsolatot Roman úrral, Őfelségének az építész intendánsával. Ő meg
fogja mutatni az összes levelet, ami a hercegnek szólt, és megállapodásra tud
46
Egely György:
jutni Önnel, amit legmélyebben az Ön figyelmébe ajánlok. Kérem, szintén

beszéljen barátjával, Sir Newtonnal, és mondja el a véleményemet a gépről.
Remélem, hogy hamarosan hallani fog a leideni Gravesande úrról,
barátunkról, aki egy körúton van, és Őfelségének a hercegnek az udvarába
tart. Őfelsége küldött neki Roman úr által egy levelet, melyben kéri, hogy
látogasson el ide. ”
Sajnos Fischer nem tudta, hogy Desaguliers már elkötelezte magát a

Savery-Newcomen gőzgép mellett és abban dolgozik aktívan, így nem állt
érdekében, hogy az Orffyreus-féle megoldást népszerűsítse. Ez az ipari
ellenérdekeltségnek egy korai példája.
LEVÉL NEWTONNAK
Most idézzünk hosszan Gravesande leideni fizikaprofesszor leveléből,

amelyet Isaac Newtonnak írt: „Doktor Desaguliers valószínűleg mutatta
Önnek azt a levelet, amit Fischer báró írt neki nemrég Orffyreus kerekéről,
ahol a feltaláló azt állítja, hogy ez örökmozgó. A herceg, aki a tudományok
és a művészetek pártolója, aki egyetlen egy alkalmat nem hagy ki, hogy
többféle találmányt vagy újítást támogasson, az egész világnak be akarja
mutatni ezt, a köz hasznára. Arra kért, hogy vizsgáljam meg, megfelelők-e a
feltaláló állításai, és hogy megmutathatjuk-e nagy tudású embereknek, akik
kigondolhatják, hogy milyen további találmányok, hasznok jöhetnek ebből a
semmi máshoz nem hasonlítható szerkezetből. Remélem, nem kedvetleníti el
az, hogy vizsgálatom csak másodlagos, közvetett lesz. Ezért mindent
elmondok, ami a gép külsejére vonatkozik, tekintve, hogy az emberek
nagyon megosztottak ebben a kérdésben, szinte az összes matematikus
ellene van. A többség az örökös mozgás lehetetlenségét állítja, és ezért nem
kapott sok figyelmet Orffyreus találmánya. Be kell vallanom, hogy
képességeim nem érik el azokét, akik már bizonyították ezt a lehetetlenséget,
de el kell mondjam Önnek azokat a körülményeket, amelyek közt a gépet
elkezdtem vizsgálni.
Körülbelül hét éve fedeztem föl, hogy hibásan érvelnek ellene, és bár az
ellenfelek állításai önmagában igazak, de nem alkalmazhatóak mindenfajta
ellentmondás nélkül az összes lehetséges gépre, és azóta is meg vagyok
győződve, hogy lehetséges olyan gépet készíteni, amely örökké mozog. Úgy
tűnt nekem, hogy Leibniz hibázott, amikor axiomatikusan kijelentette az
örökös mozgás lehetetlenségét.
47
Egely György:
Ennek ellenére azonban nem hittem el, hogy Orffyreus képes ilyen
felfedezésre, mert egy olyan találmánynak tartottam, amely nem lehetséges,
ha előtte más fölfedezéseket nem tesznek. De mivel megvizsgáltam a gépet,
lehetetlen számomra, hogy ne fejezzem ki meglepetésemet.
A feltaláló igazi mechanikus, bár nem jó matematikus, ennek ellenére a

gépe valami zseniálisan meglepő, bármennyire is lehetetlennek tűnik. A
következőkben a gép külsejét írom le, mert a feltaláló nem engedte meg,
hogy a belsejét megnézzem, félve attól, hogy elveszik a titkát. A gép egy
üreges kerék vagy egy dob, ami 14 inch vastag és 12 láb átmérőjű, nagyon
könnyű, és számos falécből áll össze. A feltaláló az egész kereket vászonnal
borítja, hogy ne lehessen látni a belsejét. A kerék vagy dob közepén egy 6
inch átmérőjű fatengely fut, melynek mindkét vége 3/4 inch átmérőjű
vascsapágyakban végződik, s e körül forog az egész szerkezet.
Megvizsgáltam ezeket a csapágyakat, és egészen biztos vagyok benne, hogy
kívülről semmi nem járul hozzá a kerék mozgásához. Amikor igen
gyengéden megnyomtam a kereket, mindig megállt, amint elvettem a kezem.
Amikor valami nagyobb sebességet adtam már a keréknek, akkor nagyon
nagy erővel tudtam csak megállítani, mert miután megindul, két vagy három
fordulat után eléri legnagyobb sebességét, és ekkor már 25 vagy 26-szor
megfordul percenként.
Ez a mozgás legalább két hónapra is megőrződik, amint ezt a kastély

egyik szobájában lezajlott vizsgálat mutatta nemrégen. Itt az ajtókat és
ablakokat lezárták és lepecsételték, úgyhogy nem volt lehetőség a csalásra.
Ezen idő lejárta után őfelsége meg parancsolta, hogy a szobát nyissák föl és
a gépet állítsák meg, hiszen ez csak egy modell volt, egyes részei
elhasználódhattak a vizsgálattól. A herceg maga is jelen volt az én
vizsgálataimnál is. Vettem magamnak a bátorságot, hogy megkérdezzem,
vajon látta-e a belsejét, miután egy ideig mozgott, vajon megváltoztak-e a
belső alkatrészei, és vajon ezek a részek szolgálhattak-e valamilyen csalás
palástolására. Erre Őfelsége biztosított engem az ellenkezőjéről, arról, hogy
a gép maga nagyon egyszerű.
Ebből is láthatja Uram - bár nem volt semmi abszolút biztos demonstráció
a részemre -, hogy a mozgás alaptörvénye valószínűleg a dobon belül
rejtőzik, és ez valóban az örökös mozgás törvénye. Ugyanakkor nem lehet
tagadni, hogy jó véleményem van a feltalálóról.
48
Egely György:
A herceg Orffyreusnak szép ajándékot adott azért, hogy beleláthasson

a gépbe, ugyanakkor nem mondhatja el a találmány lényegét, nem
használhatja, mielőtt a feltaláló meg nem kapja a megfelelő jutalmat.
Biztos vagyok benne Uram, hogy egyedül Anglia, ahol a művészeteket és
a tudományokat olyan széles körben művelik, csak Anglia tudna a
feltalálónak megfelelő jutalmat adni. Nem kíván mást, csak annak a
biztosítékát, hogy gépéért megkapja a kért összeget, ha valóban
bebizonyosodik, hogy örökösen tud mozogni a gép. Annak garantálását
szeretné, hogy tisztességes módon vizsgálják meg a gépét, de efféle
garanciák nélkül nem adhat engedélyt a vizsgálatra. Nos Uram, mivel a
közjót valamint a tudomány haladását szolgálná, ha kiderülne, hogy
valódi-e vagy csalás ez a találmány, úgy hiszem, hogy a fenti feltételek el-
fogadhatóak lesznek.”
Nem tudjuk, hogy valaha is válaszolt-e Newton erre a levélre, hiszen

ekkor már előrehaladott korára való tekintettel keveset dolgozott.
Mindenesetre még hat évig élt. Így nem kizárt, hogy tehetett volna
valamit az ügy érdekében. Arra is gondolhatunk, hogy mivel Leibniz
bizonyos mértékig pártolta ezt a gépet, talán erre való tekintettel nem
mutatott érdeklődést a Leibniz által favorizált szerkezet iránt. Tragikus
hiba, hogy Newton érdeklődését nem keltette fel ez a szerkezet, hiszen
minden másként alakulhatott volna.
Az eddigi szemtanúk beszámolóiból néhány konklúziót már le lehet
vonni, vegyük most sorra ezeket.
NÉHÁNY KÖVETKEZTETÉS
Azt láttuk az ellesett mozzanatokból, hogy ebben a dobban ferde pályán,

egyszerű mechanikus szerkezet segítségével súlyok mozognak, és úgy
tűnik, hogy a folyamat egy szakaszában acélrugók is részt vettek. A sok-
sok vizsgálat alapján állíthatjuk, hogy nem a csapágyakon át, kívülről
hajtották a készüléket, hiszen többen is állították, hogy gyenge nyomás
után, magától is felgyorsult a forgás. Éppen akkor, amikor egy minimális
erővel meglökték. Ezért nehéz elhinni bármilyen olyan híresztelést, hogy
kívülről hajtották volna a szerkezetet. Az igen hosszú időtartamú kísérlet
pedig azt bizonyítja, hogy nem a szerkezetben elrejtett sűrített levegő
segítségével ment a készülék, és az egyetlen szemtanú, Karl őrgróf sze-
mélyes megfigyelései is erre utalnak. Kétségtelen, hogy nem terhelhető
akárhogyan a szerkezet, hiszen az archimedesi csavart (mint szivattyút)
rárakva lassult a forgása. Elképzelhető, hogy még nagyobb terhelésnél
teljesen leállt volna.
49
Egely György:
Kétségtelen, hogy nagyon sokan, akik olvassák ezeket a sorokat,

hitetlenkednek, vagy felháborodnak a szemtanúk leírásain, hiszen legjobb
tudomásunk szerint a tudomány régóta bizonyította, hogy sem
mechanikus, sem más típusú örökmozgó nem létezik. Lehetetlen, hogy
több százezer kutató, több millió mérnök ne jött volna rá a titokra, főképp,
ha ez olyan egyszerű.
A valóság szerintem nem ilyen. Igenis el lehet venni a kedvét sok

százezer értelmes embernek attól, hogy ilyen irányban kutakodjanak,
gondolkodjanak. A könyv hátralévő részeiben még épp elég példával
fogunk találkozni arról, hogy valaki mégis rájött egyfajta energianyerő,
azaz „örökmozgó” készülék titkára, de a kor „gärtnerei” nem engedték
meg a találmány elterjedését. Kétségtelen, hogy ennek a felfedezésnek az
értéke önmagában egy jelentős akadály. Ilyenkor presztízs, irigység,
butaság oly mértékű egyvelege jön létre, ami szinte bármit meggátolhat. A
sok jó szándék kevés, egy kis gonoszság viszont mindent
megakadályozhat, Vajon mi lehet az a titok, amit majd háromszáz éve
annyi fizikus és matematikus nem tudott megfejteni? Remélem, a könyv
II. fejezetének végén ez már világossá válik, de most kövessük még
tovább Orffyreus sorsát.
Annyit láttunk az eddigiekből, hogy Orffyreus szélmalomharcot folytatott.

Egyrészt a Newcomen-féle gőzgép szép lassan, de terjedni kezdett, bár
rendkívül primitív, igen alacsony hatásfokú szerkezet volt még akkor.
James Watt majd csak az 1770-es években születik meg, és a jobb
hatásfokú gőzgép valójában csak az 1800as évek elején kezd terjedni, de
akkor is inkább csak Angliában és Európa nyugati felén. Ezért nem
rázhatunk le mindent azzal, hogy a gőzgép-lobby elnyomta az Orffyreus-
gépet, sokkal inkább az emberi tudatban, az irigységben és a butaságban
kell keresni a bukás egyik okát.
Tekintve, hogy a Newtonnak írt Gravesande-levelet megírása után egy
hónappal publikálták Hollandiában, olyannyira megnőtt az Orffyreus-gép
ismertsége, hogy az állandóan gyanakvó Orffyreus, nehogy ellopják a
titkát, újra összetörte a gépét. Most már harmadszor. Nem tudni, hogy ez
azért történt-e, mert kapott egy új házat egy kis faluban a kastély mellett,
és szokásához híven minden egyes költözés előtt összetörte a régi gépet,
vagy pedig valóban a Gravesande-levél által keltett kíváncsiskodásnak
akarta elejét venni.
50
Egely György:
Későbbiekben Gravesande így ír az örökmozgó problémájáról: „Az

örökmozgó lehetségességéről vagy lehetetlenségéről szerintem kár
beszélni, de az, hogy matematikailag kimutatható a lehetetlensége, nem
szabad, hogy meggátoljon minket abban, hogy megvizsgáljuk a kasseli
meglepő gépet: egy olyan kereket, amelyet belső mozgás elve irányít, és
ami a legkisebb erőfeszítés segítségével elindul, bármely irányban, és még
több millió fordulat után is nagyon nagy erővel kell megállítani. Úgy tűnik
számomra, hogy egy ilyen gép mindenképpen dicséretet érdemel, habár
nem pont olyan, amilyennek a feltalálója állítja. Ha ez örökmozgó, akkor
megérdemli az érte elkért árat. Ha nem, akkor is a környék megismerhet
egy érdekes találmányt.”
AZ UTOLSÓ REMÉNYSUGÁR
Gravesande, aki harminchárom éves volt, amikor a kasseli szerkezetet

megvizsgálta, még húsz évig, 1742-ig élt és írt erről a szerkezetről. Az
1730-as években a Leideni Egyetem egyik leghíresebb kísérleti tudósaként
tartották számon. A Leideni Egyetem korának elismert oktatási
intézményei közé tartozott, és Gravesande előadásai többszázas
hallgatóságot vonzottak, jól és érdekesen tudott a fizikáról beszélni.
Mindez azonban sajnos nem sokat segített Orffyreus ügyén. Még egy
utolsó bíztató, nagy reménysugár mutatkozott; mégpedig az, hogy Nagy
Péter, minden oroszok cárja megpróbálta megvásárolni az Orffyreus-
találmányt. Christian Wolf és Sumacher próbáltak közbenjárni
közvetítőként. Wolf Gottfried Leibniznek volt barátja, munkatársa, együtt
kezdték el szervezni a Pétervári Akadémiát Nagy Péter cár kérésére,
Sumacher pedig a cár tanult könyvtárosa és bizalmi embere volt. Hosszan
lehetne idézni a gazdasági, pénzügyi részletekben bővelkedő leveleket, ezt
azonban kihagyom. Inkább arra a szinte kutatási jelentésre koncentrálnék,
amelyben Wolf írta le véleményét az Orffyreus-kerékről Nagy Péter cár
részére:
„Az Orffyreus örökmozgóról szóló pártatlan vélemény, amelyet
Őfelségének a cárnak készítettem 1722. július 3-án Halléban:
1. Azzal kell kezdeni, hogy minden kétséget kizárhatóan kijelenthetjük:

Orffyreus kerekét nem egy feltételezett külső erő, hanem inkább a
speciálisan elrendezett belső súlyok mozgatják. A következő okok miatt
jutottam erre a konklúzióra:
51
Egely György:
a) Én, magam láttam, hogy a kerék állandó sebességgel és for-

dulatszámmal kezd forogni minden külső nyomás vagy lökés nélkül,
mindaddig, amíg kívülről le nem fékezték. Bármilyen külső csalás
lehetetlen volt, hiszen a csapágyakat megnéztem mindkét oldalon, és
látható, amint a tengelyek futnak a csapágyfelületen. Kérésemre a
kereket felemelték az állványról és egy másik állványra helyezték át.
b) Mielőtt átrakták a kereket, a feltaláló, aki a hivatalosan kinevezett

vizsgálóbizottsági tagok részére mutatta be a gépet, kivette a súlyokat,
melyek egy kendőbe voltak csomagolva és megérinthettük őket. Nem
engedte, hogy a súlyokat a végeiken fogjuk meg (valószínűleg ott
lyukak voltak vagy valamilyen csapok), de hosszirányban
hengerszerűnek látszottak és nem túl vastagnak. Lehetett hallani a
súlyokat, amint a többletoldalon megérkeztek, mintha csak átesnének,
áthajolnának, és ebből arra következtetek, hogy ez az
egyensúlytalanság a becsapódásuk nyomán keletkezett. Továbbá
Hesse-Kassel tartomány uralkodójának bírom a tanúvallomását, aki
gyakorlott mechanikai találmányok vizsgálatában. Ő látta a kerék
belsejét valamint azt, hogy több héten keresztül forgott a gép egy
lezárt szobában, úgy, hogy a kulcsot magánál tartotta, személyesen
zárta és pecsételte le az ajtókat és az ablakokat saját pecsétjével. Mind
szóban, mind írásban kibocsátott egy nyilatkozatot, hogy a kerék
mozgása semmi másnak nem tulajdonítható, mint saját belső súlyainak,
és folyamatosan mozog addig, amíg a kerék belső struk-túráját meg
nem változtatják.
2. Mivel lehetetlen matematikai bizonyítás szerint, hogy egy gép saját

erejénél fogva folyamatosan menjen, valami külső hatásnak kell
létrehoznia a mozgást. Ezt nem érzékelhetjük érzékszerveinkkel, de
talán olyan embereket kellene a vizsgálódásra megkérni, akik jobban
ismerik a természetet. Én úgy gondolom, hogy a súlyok a kerék külső
peremén vannak, és rudakkal vannak hozzáerősítve. Amikor a kerék
könnyebb oldalán vannak, akkor felemelhetőek, de amikor elkezdenek
esni, miután a kerék elfordult, esés közben szerzett erővel hatnak és
így egy olyan fadarabhoz csapódnak, amely a kerék külső pereméhez
van kapcsolva. Ily módon a kerék forogni kezd saját súlyai miatt, ami
hallható. De az erő a súlyokból jön és nem a gépből magából,
valamiféle folyadékból talán, amely nem látható, de ami a zuhanó
súlyokat egyre gyorsabban és gyorsabban mozgatja.
52
Egely György:
Orffyreus egész találmánya a súlyok művészi elrendezésén alapul,

melyeket valami megemel, amikor állnak, és erőt nyernek zuhanásuk
során, és véleményem szerint ezt a módszert tartja titokban. Ez
egybevág Orffyreusnak azzal a kijelentésével, hogy bárki, akinek
megengedné, hogy belenézzen a kerékbe, könnyen megértheti a
találmányát...
3. Ezért aztán lehetséges, hogy amennyiben a kerék belső struktúrája
nyilvánosságra kerül, néhány matematikus rájön arra, hogy ez
valójában nem is örökmozgó, hanem egy ismeretlen szubsztanciától
származó különleges erő ad állandó nyomást azoknak a nehéz
testeknek, amelyek zuhannak, vagy pedig erőt ad akkor, amikor
becsapódnak.
4. Mivel ez az anyag mindenütt jelen van, és állandóan kifejti hatását, a
kerék bárhol felszerelhető.
5. Amíg a kerék belső súlyainak elrendezését meg nem értjük, addig azt
sem tudhatjuk, hogyan lehetne növelni ezt a hatást. Talán ezt a
teljesítményt még tovább lehet fokozni, bár lehet, hogy a kerék
méretének növelésétől a hatás már nem nő tovább. Ebben az esetben a
teljesítmény növelése már nem fokozható.
6. Jelenleg nem várom, hogy bármilyen különleges eredmény jöjjön a
gépből. Amit én láttam, annak igen kis tengelyvégei voltak, és a
tengelye üreges volt, ezek a tények segítik, hogy a kerék gyorsan
forogjon, és így akkora az ereje, hogy a kerék néhány dolgot
felemelhet. Ez nem biztos, hogy jó, amennyiben a kereket tartósan
használnánk. Egy ilyen vékony tengelyvég gyorsan elkopna, és ilyen
gyenge tengely hamarosan eltörne. Azonban nagy különbség van egy
olyan gép között, melyet állandóan munkára használunk, és amit csak
néhány percig használunk arra, hogy húzzon vagy emeljen valamit.
7. Bárkinek, aki meg akarja venni Orffyreus gépét, el kell döntenie, hogy
különlegességként vagy pedig mozgató gépként akarja használni. Az
első esetben minden, amit a 2. és 3. pontban leírtam, figyelembe
veendő. A második esetben az 5. és 6. pontokat kell figyelembe
venni.”
Érdemes még egy másik levélből is idézni - ez Wolf pétervári

meghívásával kapcsolatos -, amelyből kiviláglik, hogy Nagy Péter
kifejezetten érdeklődött az Orffyreus-találmány iránt.
53
Egely György:
6. „Semmi sem ad nekem nagyobb elégtételt, mint az a tudat, hogy

professzor Wolf udvari tanácsost Őfelsége szolgálatában láthatom.
Eredetileg nem akarta vállalni ezt az állást, mert mint mondta, több
dolgot nem akar az élettől. Amint mondta, van egy jó uralkodója,
népszerű a diákok között. van egy állandó munkája és megfelelő
jövedelme. Évi négyezer tallért tud keresni könyvek írásával, üzleti
vállalkozásokból és a tanításból. Valamint mindennél többre értékeli a
kitűnő klímát. Aggasztja, hogy talán nem nyeri el Őfelsége tetszését,
valamint a nemesek és a tudósok nem tolerálják az ő nézeteit, és
esetleg honvágya lehet rövid idő múlva, vagy a német tudomány
veszteségeket szenvedhet, ha ő Oroszországba megy.”
Ebből a pár mondatból azt látjuk, hogy Wolf nem egykönnyen adta rá a
derekát, hogy Nagy Péter szolgálatába álljon, de az nagyon felcsigázta,
hogy ebben az esetben az akadémia egyik feladata lett volna az Orffyreus-
gép vizsgálata. Ez a levél következő, 7. pontjából is kiderül:
7. „Mielőtt Orffyreusszal, a feltalálóval beszéltem, a dolgot Wolf

professzorral is megvitattam. Elmondtam neki Őfelsége nemes
szándékát, említve, hogy Felséged a közjóért hajlandó nagy
pénzadományra. De természetesen ezt nem akarja csak úgy el-
vesztegetni. Ezért kérdeztem Wolf professzor véleményét. Az volt a
válasza, hogy keveset tudunk erről a dologról, és bár Orffyreus
elkészítette a kereket, ami körbeforog és nehéz súlyokat emel föl, nem
tudjuk, hogy valóban örökmozgó-e, és nagy hasznot hoz-e az
embereknek, mivel nem láthatjuk a belső struktúráját. Arra kért tehát,
hogy beszéljem meg ezt a feltalálóval, és írásban jelentsem neki, mi
történt.
Ekkor haladéktalanul Kasselba, a wissensteini kastélyba utaztam,

remélve, hogy ott találom Orffyreust. Megtudtam, hogy Őfelsége
Károly herceg elküldte őt a gépének törött alkatrészeivel együtt
Karshafenbe, ami öt mérfóldnyire van Kasseltól és régebben Sieburg
volt. Egy külön házat adott ott neki, hogy jobb körülményei legyenek
ötletei megvalósításához, s így megszabadulhat a nemkívánatos
vendégektől is. Felségedet valószínűleg érdekli, hogy miért törte össze
a feltaláló a gépét. Károly herceg meghívta professzor Gravesandét
Leidenből, hogy mutassa be azokat a pszicho-matematikai kísérleteket,
amelyeket könyvében leírt, és az örökmozgó témájáról kezdtek
beszélni, arról, hogy vajon Orffyreus kereke igazi örökmozgó-e.
54
Egely György:
A herceg biztosította ennek igazáról és megparancsolta Orffyreusnak,

hogy mutassa be Gravesande úrnak a gépet, de Gravesande kilétét
Orffyreus előtt nem fedte fel. Orffyreus engedett a kérésnek, és a
herceg jelenlétében bemutatta a gépét. Azonban Gravesande olyan sok
kérdést tett fel, és oly mértékben érdeklődött a belső elrendezés iránt,
hogy Orffyreus arra gondolt, a titkát akarja megtudni. Ezért több
bemutatót nem tartott, és amint elmentek, a gépet darabokra törte,
hogy ne kelljen semmitől sem félnie.
Miután több napot töltöttem Karshafenben a feltalálóval, úgy téve,

mintha jó barátja lennék, elmondtam neki Őfelsége nemes szándékait,
de első kérdése az volt, hogy van-e Sumacher úrnak pénze? Azt
válaszoltam, hogy több pénz állna rendelkezésére, mint amennyit el
tud képzelni, és hogy Őfelsége magas rangokat és nagy összeget adna
a találmányáért, amennyiben az a vizsgálatokon átmegy. A feltaláló
erre azt válaszolta, hogy természetesen átmegy a vizsgálatokon, és fel
van arra készülve, hogy a fejét tegye rá, ha a gép nem lenne igazi.
Erre én azt válaszoltam, hogy kérjünk föl két ismert matematikust,

akik először esküdnének, hogy nem mondanak el semmit a gépről,
aztán vizsgálják meg a gépet, és adjanak egy tanúsítványt. Az előre
megállapodott pénz egy letéti számlára kerülne, és így ez mindkét fél
számára kielégítő lenne. Azonban ő ebbe nem egyezett bele. Nyakas
maradt abban az állításában, hogy a gép igazi, és senkit sem avat be,
mivel az egész világ tele van gonosz, rosszindulatú emberekkel,
akikben nem szabad megbízni. Utolsó szava az volt: »Sumacher Úr,
Ön leteszi a százezer tallért és én átadom a gépemet«.
Semmi többet nem tudtam elintézni, még ha egy évig is egyezkedtem

volna vele, így gyorsan visszatértem Halléba, és Wolf professzornak
elmeséltem, hogy mire jutottam. Nagyon érdekes vitákat váltanak ki az
örökmozgóval kapcsolatos dolgok. Gravesande professzor úgy
gondolja, hogy az örökké tartó mozgás nem mond ellent a már
kialakult matematikai törvényeknek, bár valójában nem lehet pontosan
tudni, hogy Orffyreus gépe vajon hasznos lehet-e az embereknek,
hacsak nem engedi, hogy ügyes matematikusok a gépét tökéletesítsék.
Láttam Gärtner úr örökmozgóját is Drezdában, ami egy malomkőhöz
hasonló, és homokkal van teli, vászonnal van burkolva, előre és
hátrafele is mozog, és a feltaláló szerint nem lehet nagyobb méretben
megcsinálni.
55
Egely György:
A francia és angol matematikusok azon a véleményen vannak, hogy ezeket

az örökmozgókat nem érdemes megnézni, mivel a matematika törvényei
ellen szólnak. Wolf professzor a véleményét írásban adta nekem, amelyet
mellékelek.”
Sumacher Nagy Péter cárhoz írt levelét így fejezi be: „Felséges uram tudni
fogja abból, amit írtam, hogy az Orffyreus-gép még egyáltalán nem tökéletes.
Ennek megfelelően Orffyreus írt nekem, hogy ha egy bizonyos uralkodó az
általa kért pénzt hajlandó kifizetni, akkor a szerződés aláírásával egyidőben
hajlandó ezt a titkot elmondani a publikumnak. Ezért szerényen azt kérte,
hogy királyi felséget járuljon hozzá valamennyire a költségekhez is.” Ezután
hoszszú alkudozás következik. Tulajdonképpen úgy néz ki; hogy évekig
hitegették Orffyreust mások, mire újra a cár figyelmébe került a találmány.
1723. június 1-jén Wolf kidolgozott egy ideiglenes megállapodást. E szerint
már csak kilencvenezer tallér díj volt kitűzve, de tízezer tallért adtak volna
azért, hogy Orffyreus megírhassa a nagy mechanika könyvét, amelyben több
száz különböző gépet és rajzot közölt volna megvalósult és lehetséges
találmányairól.
Ha a részletektől eltekintünk, a történet vége az lett, hogy egy bizonyos

Dettler Klefeker Szentpétervárról Németországba utazott, hogy a cár nevében
megvásárolja a találmányt. Ezek a tárgyalások azonban, valószínűleg
Orffyreus nyakassága miatt nem vezettek eredményre. Talán létrejöhetett
volna az egyezség, ha Nagy Péter ötvenkét éves korában meg nem hal, 1725.
január 28-án. Utódait nemcsak hogy Orffyreus találmánya nem izgatta,
hanem az akadémia iránt sem mutattak érdeklődést. Így például a fiatal Euler,
aki a pétervári akadémián kezdte tudósi működését, hosszú ideig a
legteljesebb bizonytalanságban élt.
A TALÁLMÁNY TOVÁBBI SORSA
Valójában ez a történet jelzi a zenitet az Orffyreus-ügyben. Utána már csak

állandó lefelé csúszás következett. Nemsokára meghalt Károly herceg, és
ezután két civakodó szeretője közt kellett igazságot tenni utódainak, és senki
sem figyelt már Orffyreus találmányára. Károly őrgróf a két nőre kisebb
részletekben ugyan, de több mint százezer tallért költött, tehát lett volna
módja megvásárolni az Orffyreus-gép gyártási jogát.
56
Egely György:
Így nagy lehetőségtől esett el az emberiség - évszázadokra.

Orffyreusnak nemsokkal ezután meghalt a felesége. Ugyan újra nősült, de
sosem kapta meg ugyanazt a támaszt az új feleségtől, és egyre több gondja,
baja lett.
Károly választófejedelem öregsége, majd később halála miatt Orffyreus

legfontosabb támaszát vesztette el. Így ellenségei, elsősorban Gärtner,
mindent megtettek, hogy Orffyreust ismét lejárassák. 1727. november 28-
án valamilyen módon rávették Orffyreus szolgálólányát, hogy aláírjon egy
olyan hazug tanúsítványt, miszerint trükkös szerkezetek segítségével
kívülről ő mozgatta a kereket. A következő másolat maradt fönn erről az
iratról: „Orffyreus szolgálólánya, Anna Rosine Mauersbergerin, aki
Grebachban született Szászországban, Annaberg mellett, és most
harmincnyolc éves, kijelentette, hogy Orffyreust évek óta, 1711 óta
szolgálja, és az Orffyreus-kerékkel kapcsolatos összes körülményt ismeri.
Kezdettől fogva kézzel mozgatják, és sohasem magától mozgott. Még
azokon a helyeken, mint Merseburg vagy Weissenstein, ahol le volt zárva a
kerék, Orffyreus felesége, testvére és ő, a szolgálólány forgatták a kereket
egymás utáni váltásban. Orffyreus két groschent ígért minden órás
mozgatásért, de mindössze kilenc tallért kapott néhány hónappal ezelőtt.
Gottfried, aki a legtöbb ideig forgatta a kereket, száz tallért kapott. Arra
kényszerítették, hogy éjjel és nappal forgassa, mivel attól féltek, hogy
valaki éjszaka is megnézheti a kereket. Amikor az archimedesi szivattyút
rákötötték, akkor nagyon nehéz volt forgatni. A tartóállványt üregesre
fúrták, ebben egy hosszú, vékony fogasléc volt vasból, ami a kerék
tengelyéhez csatlakozott. A forgatást Orffyreus hálószobájából végezték az
ágy mögötti polcról, ami közel volt a géphez. Ha megmutatnák a
weissensteini szobát és helyet, meg tudná mutatni, hogyan hogy rendeztek
el mindent. A vasat a kasseli udvari kovács készítette. Ő, a szolgálólány,
Gottfried a testvére, Orffyreus felesége és lánya mindnyájan szörnyű
esküvel kötelezték magukat, hogy nem árulják el a titkot.
Amikor a kereket éjjel-nappal kellett forgatni nyolc héten át

Weissensteinben, egyszer panaszkodott, hogy nem bírja már tovább, mivel
tél volt és nagyon hideg. Orffyreus azt válaszolta, hogy ne panaszkodjon,
és magasabb fizetést ígért. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi történt
akkor, amikor valaki megállította a gépet, és az újraindult, vagy
megváltoztatták a forgási irányt, akkor azt válaszolta, hogy Orffyreus egy
másik szobában volt, és köhögéssel, torokköszörüléssel, köpéssel vagy
más hasonló jellel irányította őt.
57
Egely György:
Eredetileg nem is akarta Orffyreus kifizetni neki a megígért pénzt, de

mikor megfenyegette, hogy mindent elmond, akkor végül is
beleegyezett.”
Természetesen nekünk ebből az iratból utólag kell eldönteni, hogy ki

hazudott. A szolgálólány vagy Orffyreus? Ez az az időszak, amikor még
tartanak a boszorkányperek, ez idő tájt több százezren kényszerültek
beismerni azt, hogy az ördöggel cimborálnak, az ördöggel közösülnek,
boszorkányszombaton seprűn lovagolnak, és az inkubussal nemi
kapcsolatot tartanak fönn. Az ilyen típusú vallomások azonban nem
vesztek ki az 1700-as években. (Még néhány évvel ezelőtt is, itt Kelet-
Európában több beismerő vallomást olvastunk hithű kommunistáktól,
hogy imperialista ügynökök voltak, a CIA-nak kémkedtek, vagy esetleg
fasiszta múltjuk volt.) A kikényszerített vallomások széles spektrumát
ismerjük, ezért különösebben nem érdemes ezzel törődni, inkább arra kell
figyelni, hogy találunk-e belső ellentmondást a tanúvallomásban.
Önmagában persze az igazi bizonyítékot az jelentené, ha az Orffyreus-
szerkezetet itt és most, ma reprodukálni lehetne. Nyilvánvaló, nem hi-
hetjük el azt, hogy csak egyszeri és megismételhetetlen ez a szerkezet.
Egyértelmű bizonyíték csak az lesz, ha ilyen vagy ehhez hasonló
készüléket magunk is tudunk készíteni, ha megértjük működését. (A
következő fejezet vége felé erre is sor kerül majd, de most nézzük a
szolgálólány vallomását.)
Itt több zavaró ténnyel találkozunk. Először is a tanúvallomás nem

tudja megmagyarázni azt a tényt, hogy a kereket többször, több szemtanú
előtt áthelyezték egyik helyről a másikra, és mindig a tengelyt és az
alátámasztást vizsgálták igen gondosan. Továbbá, még ha vakok, vagy
megrögzött hazudozók lettek volna a hatósági vizsgálóbizottság emberei,
akkor is megmarad az a kétely, hogy gyakorlatilag lehetetlen egy távoli
szobából a körülbelül 1,5 cm sugarú tengelyvéget meghajtani fogasléccel
és kötéllel. A sima tengelyvégen ugyanis a fogasléc ilyen rövid sugáron
nem sok nyomatékot tud átadni. Még ha a tengelyvég is fogazott lett
volna, akkor is problémás egy ilyen hajtást megcsinálni, hiszen abban a
korban egyszerűen képtelenek voltak nemhogy az udvari kovácsok, de
még a legjobb mechanikusok is olyan nagy teherbírású, nagy pontosságú
fogaskerék-fogasléc párost készíteni, ami a feladatot teljesíthette volna.
Ismerjük, hogy abban a korban milyen rossz minőségű vasat kovácsoltak,
teljesen kizárt, hogy fogasléccel a kerék teljesítményigényét azon a kis
sugáron ki lehetett volna elégíteni.
58
Egely György:
További zavaros momentum, hogy fogasléccel hogyan lehet folyamatos,

egyirányú mozgást fenntartani és újabb gond, hogy kötéllel hogyan lehet a
fogaskereket meghajtani. A tengelyen pedig senki sem látott fogazást a
szemtanúk között. Látjuk tehát, hogy az irat szakmailag ugyanolyan zavaros,
ellentmondásos, mint a koncepciós iratok általában.
Gärtner és barátai valami szellemesebb dolgot is kiötölhettek volna, de

csak erre az átlátszó irományra futotta. Természetesen vannak, akiknek
bármilyen hazugság megfelel, csak az igazsággal ne kelljen szembenézni.
Igaz, Orffyreus maga is hozzájárult ennek a hazugságnak az elterjedéséhez
az állandó, beteges titkolózásával, azzal, hogy soha nem fedte föl a
mechanizmus lényegét, titkát. A feltaláló sorsa ezután a megszokott
menetrend szerint alakul: támogatóját elveszti, egyedül marad a harcban,
magányos, megkeseredett lesz, és szükségszerűen jön a szegénység. Hadd
következzen most itt Orffyreus utolsó levele, amit nagy nyomorában Károly
herceg egykori udvari tanácsosának, báró Schrader Von Schliestedtnek írt:
„Nagyra becsült udvari tanácsos úr, báró úr, uram,
Többször írtam már Önnek, Nagy Tiszteletű Uram, de nem kaptam

választ. Már nincs erőm és akaratom az éhség, a bánat, a hideg miatt, mert
régóta nem kaptam már egy darab fát sem a kerületi magisztrátustól.
Gyakran csak száraz kenyeret tudok enni és vizet iszom. Végre valahára,
Istennek hála, oly nagy szerencsém volt, hogy egy örökmozgó modellt
készíthetek, amit Angliából rendeltek meg Mannsberg úr által. Elkészült
április 14-én, és ugyanazon a napon Karshafenbe utaztam, hogy két guldent
kérjek a tiszteletes úrtól. Ugyanazon hónap 15-én vissza kellett jönnöm a
templomból, mert annyira megbetegedtem a megfázásom és nyomorom
miatt, valamint nagy idegeskedéseim, izgalmaim következményeként.
Nyolc-kilenc napig tartott a betegség, biztos voltam benne, hogy itt van a
halál. Mindezt a vürstenbergi munkában elszenvedett baleset
következményei is kísérik. Azonban Isten kisegített a bajból, és remélem,
vissza tudok menni Vürstenbergbe dolgozni.
Nagy segítség lenne nekem, ha válaszolna levelemre. Istennek tetsző

cselekedet lenne, mert Isten látja lelkemet, hogy szeretném Önt szolgálni, és
tisztességes szándékaim vannak, hát ennyit megérdemelnék. Merem remélni,
hogy magas és méltóságos uram ismeri a helyzetemet és látja, hogyan
állnak a dolgok.
59
Egely György:
Önnek megvan a hatalma, hogy segítsen rajtam, megváltoztassa az

életemet, módjában áll meghosszabbítani, vagy megrövidíteni. Nem tudok
már többé itt élni ebben az abszolút, hihetetlen nyomorban, emelkedő
adósságokkal, amelyeket nem tudok visszafizetni. A fájdalom mellett
bánt, hogy nincs mit ennem, sem nekem, sem családomnak. A kerületi
magisztrátus nem kölcsönzött búzát, és lehetetlen körülmények között
vagyunk már régóta. Fáj a szívemnek, és szomorúan hallom néha naponta,
hogy mit mondanak keresztény becsületességem ellenére, és semmit nem
tudok csinálni, csak csendesen eltűrni. Bántja a lelkemet, amikor ezeket a
durva szavakat hallom idegenek előtt, és azt mondják, hogy Ön már az
ellenségem... Röviden ismét hangsúlyozom becsületességemet egyszer s
mindenkorra, s Kegyelmed figyelmébe ajánlom magam, mint szegény és
gyenge embert, aki Kegyelmed védelmét keresi szerényen és
tisztességesen. Legszerényebb szolgája. Karshafen, 1745. április 26-án. ”
A levél után már nem sokáig élt Orffyreus, 1745. november 30-án,
hatvanöt éves korában az első bizonyított örökmozgó feltalálója meghalt.
Többféleképpen lehet vélekedni életéről, munkásságáról. Ma, ha
egyáltalán írnak valamit róla, akkor általában csak közönséges csalóként
említik a szolgálólány levelére hivatkozva. Néhányan, köztük ezen sorok
szerzője úgy gondolják, hogy ezt a gépet valóban megépítette több
változatban, a tanúvallomások hitelesek, logikusak, belső ellentmondástól
mentesek. Ebből viszont az következik, hogy valami nagyon jelentős
dolgot nem értünk már a klasszikus mechanikában sem. Természetesen
könnyebb egy egykori szolgálólány hazugságát elhinni, mint azt lenyelni,
hogy mérnökök, kutatók tízezrei hibáztak évszázadokon át, ilyen alapve-
tően fontos, ilyen könnyen megvizsgálható, tesztelhető dologban.
Látjuk majd, okunk lesz rá, hogy kétkedjünk, hiszen nem Orffyreus
fedezte föl egyedül a többletenergia előállításának módját. Utána még
több tucat, talán több száz ember jött rá erre a titokra. Azt kell
mondanom, hogy Orffyreus megérdemelte sorsát. Megtehette volna, hogy
az általa követelt díjat lecsökkenti arra a mértékre, ami minden nagyobb
földesúr számára megfizethető. Inkább csökönyös módon nyomorgott,
egész családját éheztette, de utolsó lehelletéig ragaszkodott ahhoz, hogy a
titok az övé legyen, csakis és egyedül az övé. Nem mérte fel, hogy ilyen
jellegű találmány nagy mértékű irigységet, ellenségeskedést kelt, és
természetesen ellenségek százait szüli.
60
Egely György:
Azt gondolta, hogy kitartása, szorgalma, éleslátása szükségszerű

jutalommal fog járni. De ha valami biztos ennek a földnek a történetében,
az az, hogy a tisztesség, a jóság, a szorgalom nem szükségszerűen hozza
meg jutalmát. Orffyreus és az ezután következő feltalálók nagy többsége
olyan volt, mint a gyerekgyilkos. Orffyreus nagy nehézségek árán
megszülte művét, majd elpusztította. Tipikus példája azon feltalálóknak,
akik csak magukra, csak a pénzre tudnak gondolni, akik képtelenek
társadalmi felelősségérzetet tanúsítani, akik szemforgató módon Istenre
hivatkoznak, miközben ezt az isteni ajándékot maguknak, kizárólag
maguknak tartják meg. Az emberiség nagy katasztrófája nemcsak az,
hogy a Gärtner-típusú emberek mindig mindent megtettek azért, hogy az
ilyen, és más hasonló jelentőségű találmányok csírájában elpusztuljanak -
a feltalálók kapzsiságukkal, önzésükkel, szűk látókörűségükkel maguk is
nagyban hozzájárultak bukásukhoz.
Kétségtelen, hogy egy ilyen jelentőségű találmány kidolgozásához

hihetetlen tudás, szorgalom, kitartás, csökönyösség kell. A csökönyösség
azonban, ami a kidolgozás fázisában alapvetően fontos, tragikus, amikor
a találmányt értékesíteni kell, amikor el kell terjeszteni. A rugalmasság
teljes hiánya, a mohóság, a kapzsiság ezeknek a találmányoknak a biztos
halálát jelentette mindeddig. A feltaláló semmiképp nem szolgálhatta
volna jobban az ellentábort, mint csökönyös titoktartásával. Azt is látjuk,
mennyire naiv az a hit, hogy fontos dolgok elterjedhetnek, hogy fontos
dolgok előbb-utóbb úgyis szükségszerűen a tudományos vizsgálatok
során napvilágra kerülnek. Nem, ez nem igaz, sőt szinte az ellenkezője a
valóság.
A következő fejezetben azt nézzük végig, hogyan is fejlődött a

természettudomány Orffyreus idejétől kezdve századunk elejéig, hogy
fejlődtek ki azok a fogalmak, azok az eljárások, melyek alapvetően
fontosak az energiatermelő eszközök megértésében.
Irodalom
[1] John Collins: Perpetual Motion: An Ancient Mystery Solved? Permo

Publications. Leamington Spa, 1997.
[2] H. Dricks: Perpeetum Mobile. A History of the search for self-motive
power. London, 1861.
61
Egely György:
62
Egely György:
II. RÉSZ
AZ ALAPFOGALMAK KIFEJLŐDÉSE
Egy XIX. századi működésképtelen örökmozgó terve
63
Egely György:
Az Orffyreusszal kapcsolatos levelezésben gyakran találkoztunk azzal a

fordulattal, miszerint a matematikai törvények és a természeti törvények
nem teszik lehetővé ilyen gép megépítését, és ezért nem is érdemes vele
törődni. Mindez az 1700-as évek első felében történt, és már most
előrebocsátjuk, hogy ebben az időben a fizika még messze nem volt annyira
fejlett, hogy bármiféle véleményt tudjon adni az energiával kapcsolatos
jelenségekről, hiszen maga az energia fogalma, az energiamegmaradás
fogalma, sőt egyáltalán a megmaradási törvények, sőt egyáltalán a törvények
fogalma sem fejlődött ki. Ha egy kicsit megkaparjuk a felszínt - és ebben a
fejezetben ezt tesszük -, látjuk, hogy ekkor még a legteljesebb zűrzavar és
káosz uralkodik az erő, az energia, az impulzus fogalmai környékén.
Általában a tudománytörténészek természetesnek vették, hogy ezek a

fogalmak itt, Európa nyugati felén fejlődtek ki. Valójában négy olyan
centrum volt az 1700-as években, ahol megindulhatott volna a tudományos
gondolkozás, ahol elegendő ember élt, és nagy szükség is lett volna a tiszta
gondolkodásra és a segítségével kialakuló technikai gépekre. Az első és
egyetlen centrum, ahol ez a fejlődés megindult és létrejött, a protestáns
Európa, azaz a kontinensünk kisebbik része: A katolikus és ortodox Európa,
a spanyol és portugál világbirodalom, az itáliai katolikus félsziget, az inkvi-
zíció torokszorító, a legkisebb fejlődést is azonnal eltipró szellemi
fogságában élt. Az orosz ortodox birodalomban pedig csak Nagy Péter
uralkodása után kezdődik el a technikai civilizáció elterjedése. A Föld
legnagyobb és leggazdagabb birodalmában, a kínai birodalomban, ami
gazdasági erejét, lakosságának számát és szervezettségét tekintve messze-
messze meghalad mindent e Földön, a legteljesebb szellemi stagnálás
mutatkozott.
64
Egely György:
Ott nemhogy a tudományos, a matematikai gondolkodás nem indult el, de

egy idő után még a part menti hajózás is tilos lett. A második számú
gazdasági hatalom a Földön a mogul birodalom volt Indiában; ahol
szintén lett volna bőven értelmes ember és pénz a technikai tudományos
fejlődés elindítására. Ez a birodalom részben a militáns iszlám, részben a
kasztszellem miatt a teljesen konzervatív hindu vallás rabságában élt -
ilyen körülmények között bármiféle, a természetet illető mélyebb
gondolkodás kizárt. Így maradt a gondolkodás a piciny, tagolt, néha
egymással is civakodó protestáns európai országok privilégiuma. Itt, a
Földnek ezen az elhanyagolhatóan kis részén ugyanis nem mindig
büntették a gondolkodást, nem mindig volt biztos halál, ha valaki
gondolkodni mert. Orffyreus példáján persze azt látjuk, hogy nem
szükségszerű a forradalmian új megoldásért járó jutalom, de ez részben a
feltaláló hibája is.
Amikor 1712-ben Orffyreus bemutatja első örökmozgóját, a tudomány

- Newton, Leibniz és Huygens munkái nyomán - megtette az első
lépéseket a mechanika elméleti megértése felé. Megértették és
kiszámíthatóvá tették egy-egy tömegpont pályáját, mozgását. Ehhez addig
példátlan mértékű absztrakciókra volt szükség, meg kellett érteni a tömeg
fogalmát, az út, a sebesség, a gyorsulás lényegét és ki kellett dolgozni az
ennek leírására szolgáló matematikai módszereket. Ez Newton és Leibniz
elvitathatatlan érdeme, ilyen magasságokba soha nem ért el előtte sem az
indiai, sem az arab, sem a maja vagy a kínai tudomány. Ezek az
eredmények elérhetetlenek maradtak a Föld ezen tekintélyuralom alatt
nyűglődő rendszereiben. Ám a protestáns Európában, ahol nem ennyire
végzetes a tekintélyuralom, a tudomány fejlődése még szintén bizonytalan
és akadozó volt.
Látjuk majd, hogy a tudomány mint intézmény visszatérő, durva hibája,

az a makacs hit, hogy már mindent tudunk, legfeljebb csak „apróságok”
vannak hátra. A másik nagy hiba, hogy az intézményen belüli, úgymond
elfogadott, elismert tudósok nem szívesen látják vagy gyakran
ellenségesek azokkal, akik a „bástyákat” kívülről próbálják bevenni, azaz
nincs megfelelő rangjuk, előképzettségük, csak szerencse vagy különleges
tehetségük folytán rátalálnak megoldásokra. Az ő útjuk mindig nehéz.
65
Egely György:
A MECHANIKA ALAPFOGALMAI
Nézzük most tehát, hogyan fejlődtek ki a mechanika legfontosabb

alapfogalmai, hogyan jutottunk el lépésről lépésre odáig, hogy a mechanikát
ma lezárt és tökéletesen megismert tudománynak gondoljuk.
Ehhez tulajdonképpen három, többé kevésbé összefüggő témát kell

tárgyalnunk. Az egyik a fizika és az analitikus mechanika fejlődése, ahol
megnézzük, hogyan alakult ki az erő fogalma, majd látjuk a relatív mozgás,
a több, összekapcsolt, merev test leírását valamint az örvényes és nem
potenciálos erők, terek, mezők fogalmának kialakulását. Egy másik szálon
fut az energia, az impulzus és impulzusnyomaték létének és
megmaradásának fölismerése, ennek a története. A harmadik és legújabb
szál a szimmetria története, ami a legfontosabb most nekünk. Látjuk majd,
hogy az egész történet kusza, szövevényes és zavaros, s az emberiség talán
legnagyobb tragédiája, a tudomány legdurvább tévedése az
energiamegmaradás általános kimondása az 1800-as évek közepén, ami a
későbbiek során teljesen elvágta egy új, környezetbarát technika
kibontásának lehetőségét.
Természetesen már régóta ismerték az erő fogalmát, hiszen a görögök és

a rómaiak szép nagy épületeket emeltek, ahol már elemi statikai tudásra
szükség volt. Egyszerű gépeket, emelőket, kerekeket, csigahajtásokat is
tudtak készíteni, tehát valamiféle intuitív képe már volt ekkor az
emberiségnek arról, hogy mi is az erő, mi is a munka, mi a teljesítmény, de
az egész kép azért mindig is nagyon zavaros kvalitatív és nem kvantitatív
maradt. Tulajdonképpen Galilei vezette be az erő fogalmát, de valójában
ISAAC NEWTON (1643-1727)

Az utolsó nagy misztikus és alkimista, egyben az
első fizikus, aki matematikai alapokra helyezte a
természet vizsgálatát.
66
Egely György:
Newton érdeme, hogy egy pontosan, numerikusan meghatározott, mérhető

mennyiséggé emelte föl. Az erő mint vektor, azaz iránnyal és nagysággal
rendelkező érték, nála jelenik meg, míg a tömeg jellegét tekintve egy
skalár szám, aminek csak mértéke van, de iránya nincs. Ezeket a
fogalmakat tisztázta Newton a Principia című munkájában. Fontos, hogy
Newton az erőt mint a mozgásmennyiséget, azaz az impulzus időbeli
változását definiálta.
Newton, akit tulajdonképpen az alkímia érdekelt legjobban (és az elemi

mechanikát szinte csak mellékesen alapozta meg), még nem beszélt
tisztán a tömeg fogalmáról, az a későbbiek során alakult csak ki. A
gyorsítható tömeg és a nehézségi erő miatt kialakuló súly fogalmi
különbözősége azonban már tisztán szerepelt nála, ezért tudta megoldani
az égi mechanika problémáit, sőt a körmozgás problémáit is, ő vezeti le a
centrifugális erő értékét. Newton az erő nevét (vis) többféle értelemben
használta. A második axiómában vis impressáról beszélt, azaz
nyomóerőről, amivel mi a testekre hatunk. Tulajdonképpen ez az az erő,
amit ma is annak nevezünk, és ez az erő még nem válik el élesen a vis
insitától, amit tehetetlenségi vagy inerciális erőn értünk. Igaz, a
tehetetlenségi erő, az inerciális erő valódi mibenléte ma is zavaros, ma is
keresik ennek a fogalomnak a mély fizikai alapjait.
Történetünk másik főszereplője Leibniz, aki Newtonnal egy időben

alkotta meg az infinitezimális számításokat (sőt, sokkal szebb, el-
fogadhatóbb alakban), bevezeti a vis viva, azaz az eleven erő fogalmát.
GOTTFRIED WILHELM LEIBNIZ

(1646-1716)
Az utolsó igazi polihisztor, aki
mindenben maradandót alkotott.
Személyesen győződött meg az Orffyreus
örökmozgó működéséről, próbált segíteni a
feltalálónak.
67
Egely György:
Ezt úgy definiálta, mint a test tömegének, és a sebesség négyzetének a

szorzatát. Ez lényegében a mai kinetikus energia kétszeresének felelne
meg, azaz a mozgási energia duplája lenne. Ennek nem sok köze van a
Newton által bevezetett tehetetlenségi erőhöz, azt Newton vis mortuálnak,
azaz halott erőnek nevezte. Az erő ilyen zavaros értelmezései miatt
részben az impulzus, részben az energia fogalmának tisztázása csak
évtizedekkel később történik meg.
Valójában matematikai és fizikai fogalmak sorát kellett ebben a korban

tisztázni, és éppen ezért matematikusok művelték a fizikát, mint ahogy az
az eddigi Orffyreusszal kapcsolatos levelezésekből, kéziratokból is
kiderült. Nem elírás tehát, hogy matematikusnak nevezik a fizikusokat,
mert valójában ekkor még a két tudományág összefonódik, nem különül el
egymástól. Newton és Leibniz halála után hosszú ideig nem történik
semmi jelentős, hacsak John Bernoulli munkáját nem említjük (1667-
1748). Ő vette észre először a statikánál, hogy az összes egyensúlyi
feladat megoldható az úgynevezett virtuális munka fogalmának a
segítségével. Bevezette az erő és a virtuális sebesség az erő irányába
mutató szorzatát, attól függően, hogy az erő és a sebesség között milyen
szög van. Talán őt tekinthetjük a „legkisebb hatás” elve előfutárának,
talán benne sejlett fel először ez a gondolat. Bernoulli túlélte Newtont,
tulajdonképpen Orffyreus kortársának tekinthetjük, de nem tudjuk, hogy
tudtak-e egymás munkájáról.
Newton tehát az impulzus, azaz tömeg x sebesség, valamint az erő

fogalmát tisztázta, és számítható eljárást formált belőlük. Persze az erőket
nem mindig lehetett kiszámolni, ezért feltételezte Newton, hogy minden
erő esetén ugyanakkora, de ellenkező irányú ellenerőnek kell ébredni. Ez
a későbbiek során rengeteg zavaros és téves eszmének lett kiindulópontja.
Sajnos, ahogy ez szokás a tudomány történetében, egyes nagy
embereknek vak követői akadnak, akik a mestert minden hibájával együtt
szó szerint követik. Newton fizikája, pontrendszerek fizikája, és erőkön,
gyorsulásokon, sebességeken alapul. Van azonban a fizikának egy másik
megközelítési lehetősége, amit átfogóan „minimálelveknek” nevezünk. A
későbbiek során látjuk majd, hogy ez az a két lehetőség, aminek
segítségével a mechanika problémái megoldhatóak. Az utóbbi eljárás, az
úgynevezett analitikus módszer talán még átfogóbb, még mélyebb
összefüggéseket mutat a fizikában, mint a newtoni megközelítés.
68
Egely György:
Mint már említettük, Orffyreus egyik támogatója, Leibniz volt az, aki
nemcsak a kinetikus energia, a vis viva, hanem a helyzeti, azaz a
potenciális energia fogalmát is megalapozta, és talán neki köszönhetjük az
impulzusmegmaradás tételének is a kimondását. Leibniz inkább potenciális
és eleven erő, azaz energia fogalmában gondolkodott, és a rendszert mint
egészet szemlélte, míg a Newton-féle szemléletmódban az erők
segítségével a tömegpontokat lehet vizsgálni. Így tehát Leibniznek is
fontos szerepet tulajdoníthatunk az általánosabb analitikus mechanika
megalapozásában, és igen fontos eredmények születtek ebből később.
Orffyreus idejében azonban még csökevényes volt a mechanika, és teljesen
megalapozatlan mindenféle állítás, ami abban az időben az Orffyreus-gép
lehetetlenségéről, a matematikával való megmagyarázhatatlanságáról szólt.
Tudjuk ugyanis, hogy Orffyreus gépe forgott, és ebben a forgó gépben
mechanikus tömegek mozogtak. Ahhoz tehát, hogy megértsük ezt a
szerkezetet, előbb meg kellett volna érteni az úgynevezett relatív mozgás, a
pszeudoerők fogalmait, az egymással kölcsönható testek fogalmait, sőt az
örvényes erők, azaz örvényes erőtér fogalmát is. Azonban ez csak
körülbelül száz év múlva születik meg.
JEAN LE ROND D’ALEMBERT

(1717-1783)
Először vette észre a statikus és
dinamikusjelenségek közti analógiát.
Ezek után nyugodtan elmondhatjuk, hogy Orffyreus idejében a legjobb

tudósok is igen messze álltak attól, hogy bármiféle megalapozott véleményt
mondjanak a szerkezetről. A következő fontos matematikus, aki a fizikában
jelentőset alkotott, a francia D'Alambert (1717-1785). Az volt az ő újítása,
hogy a dinamikus mozgási problémákat is egy statikus, egyensúlyi esetre
vezette vissza úgy, hogy az inerciális, azaz tehetetlenségi erőket egyenlővé
69
Egely György:
tette az aktív, dinamikus erőkkel, és erre írt föl egyensúlyi összefüggést.

Persze ez is csak a dinamikán belül egy igen korlátozott, jól körülhatárolt
csoportra értendő, ebbe az Orffyreus-gép nem fért bele. Ezt a bizonyos
minimálelvet Maupertuis (1698-1759) is észrevette, de ő kevésbé volt
járatos a matematikában, ezért érdekes módon helyes eredményre jutott
ugyan a minimálelv felírásában, de a levezetésbe több hiba is csúszott.
A következő nagyon fontos matematikus a svájci születésű Leonhart

Euler (1707-1783), aki részben a pétervári, részben a berlini akadémián
dolgozott. Hatalmas mennyiségű kéziratot hagyott hátra, hihetetlen számú
feladatot tudott megoldani. Tulajdonképpen őt tekinthetjük a matematikai
analízis és a mechanika első, igazi, modern megalapítójának. Ő volt az, aki
már nemcsak tömegpontokat, hanem merev testeket is tudott kezelni. és
ezzel a forgó, sőt több tengely körül forgó testek mechanikáját is le tudta
írni. Euler volt az első, aki véglegesen belátta, hogy tulajdonképpen nem
szükséges mindig az erő fogalmát használni. a potenciális és kinetikus
energiából is kialakíthatunk egy mennyiséget, amit majd később hatásnak
nevezünk. Erre a hatásra az a jellemző, hogy a természetben megvalósuló
LEONHARD EULER (1701-1783)

Rendkívül termékeny matematikus, aki
maradandót alkotott a fizikában, és a
mechanikában is. Élete nagy részét
Szentpétervárott is Berlinben töltötte.
mozgásoknál ennek az értéke minimális. Ha bármilyen más pályán mozogna

a testünk, akkor a hatás értéke ennél nagyobb lenne. A mozgási, dinamikai
problémákat így egy variációs elvre, egy minimumkeresési feladatra vezette
vissza.
70
Egely György:
Ebben az időben ezek az optimalizálási, maximális, minimális értékek

kiszámítására vonatkozó feladatok a kor legjobb matematikusait is
foglalkoztatták. Newton, Leibniz és a Bernoulli-család tagjai a kalkulus
kitalálása óta intenzíven foglalkoztak ezekkel a módszerekkel. Euler vezeti be
a mechanika mai ismert erőtörvényének alakját, ő mondja ki az F = m x a
törvényt először.
Egy Itáliában született francia matematikus, Joseph Louis Lagrange (1736-

1813) alapozta meg valójában az analitikus mechanikát mai formájában. Ő
fejlesztette ki a variációszámítást, ami a minimumproblémák megoldására a
legalkalmasabb. Észrevette, hogy a variációs törvények, azaz a legkisebb hatás
elve milyen jól alkalmazható a mechanikai rendszerekre, bevezette az
általános, a feladatra szabott koordináták fogalmát és használatát. Az ő
módszerével élve tetszőleges koordinátaváltoztatás, koordináta-transzformáció
esetén is invariánsak a feladatok, tehát ugyanúgy kell őket megoldani. Így
mindig a rendszerre legjobban alkalmazható egyenes vagy görbe vonalú
koordinátarendszert lehet alkalmazni. Ezzel sok olyan feladatot meg lehetett
oldani, ami előzőleg az egyenes, derékszögű koordinátákkal leírt Descartes-
rendszerben megoldhatatlannak bizonyult. Lagrange rendszerében a kinetikus
és potenciális energia már elkülönült és absztrakt, analitikus formában jelent
JOSEPH LOUIS LAGRANGE

(1736-1813)
Az analitikus mechanika megala-
pozója. Ő az a matematikus, aki a
legtöbbet tette a fizikában.
A minimumelvek felismerése
alapvető fordulatot hozott a
természet megértésében.
meg. Valójában az első, nagyon mély bepillantást adta a természetbe az ő

módszere, de ennek még mindig nagyon erős korlátai voltak, hiszen így
csak a potenciálos térrel leírt feladatok oldhatóak meg. Ha egy erőtér,
amiben a testek mozognak, nem potenciálos (azaz például örvényes,
sebesség- vagy időfüggő), akkor az ő módszerével sem lehet leírni,
megérteni ezeket a feladatokat.
Egely György:
71
Márpedig az Orffyreus-féle és más hasonló gépek pontosan ebben a
tartományban helyezkedtek el, ezért aztán a tudományos vizsgálatok
látóköréből kiestek ezek a feladatok, és sokan emiatt nemlétezőnek
tekintették. A matematika segítségével el lehetett jutni sok probléma
megoldásáig, de jelentős problémacsoportok kimaradtak ebből. Ide
tartozott például a forgó, relatív mozgásokat tartalmazó, több kölcsönható
testet is magában foglaló rendszerek nagy csoportja, és ezek még a
briliáns Lagrange és utódai vizsgálódásaiból is kimaradtak. Itt is láthatjuk,
hogy a tudomány elsősorban oda hatol be, ahová könnyű, és eszközei
lehetővé teszik. Okos matematikusok elegáns megoldásokat tudtak adni a
mechanikában elképzelhető problémák egy csoportjára, de ez nem ölelte
fel a teljes természetet. Az örvendetes, hogy sok nehéz feladatot meg le-
hetett oldani a minimálelvekkel Euler és Lagrange munkásságának
eredményeként, de ez sokakban azt a tévhitet keltette, hogy minden
megoldható így. Ezekből a szép, analitikus, elegáns megoldásokból
kimaradt például a forgó testeken mozgó más testek közti kölcsönhatás
vizsgálata.
Az úgynevezett Coriolis-erőkkel vagy pszeudo-erőkkel csak ezután

kezdett számolni a mechanika.
Gustave Gaspard Coriolis (1792-1843) francia fizikus vette először

tüzetes vizsgálat alá azt az esetet, amikor forgó testeken mozog egy másik
test, azaz például a föld felszínén folyadékok áramlanak. Látjuk, hogy ez
a természetben mindig is meglevő, és mindig is létező hatás csak milyen
későn került a fizikusok érdeklődésének homlokterébe, Newton után
mintegy százötven évvel. Körülbelül ekkorra alakultak ki a potenciálos és
nem potenciálos terek, mezők, erők fogalmai is, csak ezután kezdik
elkülöníteni (de nem mindig élesen, és nem mindig célszerűen) egymástól
ezt a két fogalmat. Ám Lagrange munkáját is tovább lehetett fejleszteni.
Az ír William Rowan Hamilton (1805-1865), aki szintén ma-

tematikaprofesszor volt, újabb jelentős lépést tett. A Lagrange által kissé
nehézkesen, másodrendű differenciálegyenletekkel leírt moz-
gásegyenleteket úgy tudta transzformálni, hogy egyszerűbb, első
deriváltakat tartalmazó egyenletekké redukálta. Így a variációs feladatók
viszonylag egyszerűvé váltak. (Ezeket nevezzük ma már kanonikus
egyenleteknek.) Ő az Euler és Lagrange által megfogalmazott konzervatív
problémákat kissé ki tudta terjeszteni, de a mai napig nincs arra bizonyíték,
72
Egely György:
hogy az energia vagy az impulzus a fizikában vagy a mechanikában

elképzelhető összes problémában, összes feladatban megmarad. Nincs tehát
megalapozott matematikai bizonyíték arra nézve, hogy több merev testet
tartalmazó, nem potenciálos, azaz például örvényes tér esetén megmarad az
`
WILLIAM ROWAN HAMILTON

(1805-1865)
A vektoranalizis elődjének
megalkotója, a mechanika nagy
matematikusa.
energia minden körülmények között. És itt, ezen a ponton jutunk el ahhoz,

hogy beszélni kezdjünk nagy vonalakban az energia fogalmának
kialakulásáról, vagy tágabban az energia, az impulzus és
impulzusnyomaték fogalmáról, hiszen ez a három szorosan kapcsolódik
egymáshoz. Idáig tehát a matematikusok formálták fogalmainkat,
nagyjából ők azok, akik az erő fogalmát valamilyen módon kezdték
kialakítani.
Orffyreus idejében azonban, és még sok-sok évtizedig az erő fogalma

még mindig nagyon zavaros volt. Először is két alapvetően nagy csoportba
oszthatjuk az erőket. Egy részük a távolhatással átvitt erők csoportjába
sorolható, ilyen például a gravitációs erő, az elektromos vonzóerő vagy a
mágneses erő. Az erők másik nagy csoportja az úgynevezett kontakt erő,
amikor két tárgy kapcsolatából alakul az erő. Végső soron ezek is
elektromágneses erők, de ilyenkor szükséges a testek összekapcsolódása.
Ilyen erők például a rugóerők, a nyomóerők, húzóerők, de ide tartoznak a
különböző súrlódó erők, felhajtóerők, nyomástól származó erők, tolóerők
stb. Az erők egy része, ahogy már említettük, az úgynevezett tehetetlenségi
vagy inerciális erőkhöz tartozik és ebben az időszakban épphogy sikerült
megérteni az inerciális erők szerepét. Arra azonban még évtizedekig nem
kerül sor, talán csak az 1860-as években, hogy az erő fogalma kiegészüljön
az erőtér, a mező fogalmával.
73
Egely György:
Ez már egy jóval mélyebb koncepció, és még ekkor sem különül el a

kutatók gondolkodásában nagyon élesen a potenciálos, azaz a konzervatív
erők és erőterek esete az energiát nem megőrző, nem konzervatív
erőterektől, ilyen például az örvényes, az időfüggő vagy a sebességfüggő
erők széles tábora.
Látjuk tehát, hogy az erők mibenléte, az erőtereket leíró potenciálos és

nem potenciálos erők tisztázása bizony elhúzódik az 1860-as évekig,
úgyhogy az erőkből leszármaztatható energia fogalma ilyen szempontból
koraszülöttnek tekinthető. Az erő, az energia, a munka, a teljesítmény
fogalma hosszú időn keresztül zavaros, és nem igazán elhatárolható az
impulzus, az impulzusnyomaték és egyáltalán a megmaradó, állandó
mennyiségektől. Az energia nemcsak a fizikában bizonyult alapvető és
fontos fogalomnak, de életünkben is kulcsfontosságú csakúgy mint a rela-
tivitás, mert a hétköznapi életbe is bevonult ez a koncepció. Nem túlzott az
az állítás, hogy az energia fogalma, annak megértése a lehető legfontosabb
dolog a fizikában, a technikában és a társadalomban, és ezért kell ilyen,
néha szőrszálhasogatónak tűnő apróságokba is belemenni, ha ezt a
fogalmat meg akarjuk érteni teljes mélységében. Ma már tudjuk, hogy a
nemzetek gazdagságának mérőszáma az, hogy mennyi az egy főre jutó
energiafogyasztás, amellett, hogy mennyi az egy főre jutó nemzeti termék.
Ugyanazokat az egyenlőtlenségeket tapasztaljuk az energiafogyasztás
terén, mint amit a nemzeti jövedelem terén. Durván azt mondhatjuk, akinek
több az energiája, az gazdagabb.
A fizikában ma persze az energiát egy invarianciaként, egy szim-

metriaként, egy állandó mennyiségként kezeljük (ám mire ez a fogalom
kialakult századunk elejére, és mire ez a fogalom gyökeret vert az 1950-es,
1960-as évekre), addig igen hosszú idő telt el Orffyreus felfedezése után.
Nemcsak az energia kialakulásának hosszú a története, hanern hosszan
lehetne sorolni a körülötte kialakuló vitákat is. Néhány fizikus, például Ernst
Mach nem is fogadta el az energia létét, hanem ahhoz ragaszkodott mereven,
hogy perpetuum mobilét nem lehet készíteni. Sokan fogalmazták meg így az
energiamegmaradás törvényét ebben a formában, miszerint nem lehet olyan
gépet készíteni, amely állandóan munkát végez a környezetén.
74
Egely György:
Ha ebből a szemszögből nézzük történeteinket, akkor az emberiség

sorsának legszomorúbb, legtragikusabb lapjait olvashatjuk, hiszen több
ember halálát és szenvedését okozta ez a koncepcionális tévedés, mint amit
vallási, politikai, ideológiai tévelygéseink összesen okoztak. Ilyen
szempontból is hasonlít a fizika történetírása a Szovjetunió kommunista
pártjának történetírásához. Ott is hurrá optimizmussal, és a győztesek
szempontjából megírt történelemmel találkozunk, a vesztesek nem
juthattak nyilvánossághoz, nem mondhatták el véleményüket. Az energia
fogalma természetesen, bár hosszú vajúdás után, de a klasszikus
mechanikában született meg. Az energia és impulzus fogalma ma már
számunkra elválaszthatatlan a megmaradási törvények általános, mindent
felölelő hatályától és fogalmától. Az első megfogalmazása valamiféle
megmaradási elvnek talán René Descartes (1596-1650) nevéhez fűződik,
aki az ütközéseket vizsgálva jött rá, hogy valamilyen mennyiség megmarad
az ütközések során. Így vezette le a lineáris impulzus megmaradásának
fogalmát, vagy ahogy ő nevezte, a mozgás mennyiségének megmaradását.
Annyira örült és annyira biztos volt Descartes a felfedezésében, hogy úgy
gondolta, a teljes világegyetemben a mozgásmennyiség állandó marad.
Arra is rájött, hogy az a mennyiség, az az erő, ami a mozgás változásáért
felelős, arányos a mozgásmennyiség időbeli megváltozásával. Valószínűleg
ez a gondolat befészkelte magát Newton gondolkodásába is, és így került a
Principiába.
Ismerősünk, Wilhelm Leibniz nem értett egyet Descartes gondolataival.

Lipcsében, 1868-ban publikálta az Acta Eruditorium kötetben azt a rövid
dolgozatot, amelyben Descartes-ot a mechanika megrontásával vádolja.
Úgy vélte, hogy nem a tömeg x sebesség jellemző a mozgásra, hanem a
tömeg x sebesség2 , amit ő eleven erőnek, élő erőnek nevezett, mint már
említettük. Ezzel a mozgási energia egyik első megfogalmazását vitte be a
közgondolkodásba, de nem vette észre, hogy egymástól függetlenül igaz
lehet Descartes és az ő gondolata is. Mintegy fél évszázadig, két
generáción keresztül tartott a vita, amit D'Alambert (1717-1783) oldott fel.
Ő fedezte fel, hogy két alapvetően más mennyiségről van szó, ezért nem is
érdemes a kettőt összehasonlítani, bár igaz, hogy a kettő kapcsolatban van
egymással. Descartes gondolata az erőnek az idő szerinti integráljával
kapcsolatos, azaz az
75
Egely György:
t1
∫ Fdt = mv 1 – mv 0 .
t0
D'Alambert vette észre, hogy ha az erőt nem az idő, hanem a hoszszúság

mentén integráljuk, akkor kapjuk a Leibniz-féle eleven erőt:
S2
∫ Fds =1/2( mv 2 2 – mv 1 2 ).
S1
D'Alambert tehát egy fontos lépést tett a lineáris impulzus és az energia

koncepciójának tisztázásához, szétválasztásához, persze hosszú ideig ez
még nem terjedt el a közgondolkodásban. D'Alambert elméletében még a
megmaradás nem jelent meg, hiszen még nem ismerte a potenciális és
mozgási energia fogalmát. Ez a két fogalom élesen és határozottan csak
Lagrange analitikus mechanikájával lát napvilágot 1788-ban. Newton,
Leibniz és Orffyreus ekkor már rég halott volt, Orffyreusnak már az
emléke is elenyészett ekkorra.
Lagrange munkáiban jelent meg az időben állandó energia fogalma, ő
mondta ki határozottan, hogy a mechanikában ez egy megmaradó
mennyiség, feltéve, ha potenciálos térben mozog a tömegpont. Ez egy
igen fontos eredmény, de nemcsak az az érdekes, hogy mit értünk el,
hanem az is, hogy mit nem értettünk ebben az időszakban még. Ha kezd
is a mechanikában kikristályosodni az energia fogalma, ha el is válik az
erő és az impulzus fogalmától, látjuk, hogy a forgás, a relatív mozgás és
az úgynevezett nem potenciálos, például örvényes erőterek fogalma itt
még nem jelent meg, nem húzták még élesen és világosan a két eset közti
határvonalat. Úgy tettek, mintha nem is léteznének az örvényes erőterek-
kel, a relatív mozgással leírható problémák. Ebben az időszakban az
energia mint szó sem ismert még. Még mindig az eleven erő Leibniz által
megalkotott fogalmát használták. Hosszú ideig így maradt ez, hiszen
Meyer, akivel majd csak most fogunk megismerkedni, munkásságának
első részében maga sem értette az erő és energia közötti markáns
különbséget. Lagrange munkája tehát mérföldkő volt, de még mindig
végletesen elégtelen ahhoz, hogy megértsük, mi is az az energia, mi is
annak fizikai jelentése. Erre még majdnem százötven évet kellett várni.
Közben azonban a gyakorlat egyre sürgetőbben igényli az energia

fogalmának tisztázását. Az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején
76
Egely György:
Anglia egét füstfelhők kezdik beborítani, egyre több és több gőzgép lép
működésbe. Mérnökök, feltalálók dolgoznak új gépeken, vállalkozók
sora fekteti be pénzét a meglóduló gépiparba, lassan kezdetét veszi az
úgynevezett ipari forradalom. Ez a forradalom a tudósok, a
természettudomány segítsége nélkül, azok teljes közönyével alakul ki,
hiszen az anyag, a tömeg, a hő fogalma szintén a legzavarosabb
spekulációk tárgya, éles, személyes viták, acsarkodások, presztízsharcok
színtere.
ORVOSOK A FIZIKÁBAN
Most egy ideig el kell hagynunk a matematikusok terepét. A ma-

tematikusok, akik a legfontosabb lépéseket tették az energia fogalmának
tisztázására, majd csak generációk múlva, az 1900-as évek elején lépnek
újra színre. Addig az energia fogalmának tisztázásában az orvosok
veszik át a szerepet. Furcsa, hogy nem a fizikusok vizsgálták az energia
jellegét, de nem csodálkozhatunk, hiszen azon a századfordulón és
később sem beszélhetünk hivatásos fizikusokról, ekkor még a hivatásos
természettudós létezik (amikor és ahol egyáltalán létezik). Még mindig
egy maroknyi tehetséges és értelmes ember, valamint néhány maroknyi,
kevésbé tehetséges, de szorgalmas férfiú, többnyire nemesi származású
úriember művelte a természettudományok területeit. Közben 1774-ben a
Francia Tudományos Akadémia már kimondta, hogy nem foglalkoznak
örökmozgóval - ez lényegében annak a beismerése, hogy nem érdemes
olyan sokat törődni ezzel a területtel, hiszen sok kudarc kapcsolódik
hozzá. Ez lényegében halálos ítéletet jelentett az Orffyreus által
elindított gondolatmenetre, ám amatőrök, úgynevezett „dilettánsok”
továbbra sem adják föl. Az egész XIX. század során néhányan újra
próbálkoztak Orffyreushoz hasonlóan örökmozgót készíteni. Egyesek
talán sikerrel is jártak, ám hitelt érdemlő bizonyíték működő
szerkezetről nem maradt fönn. De térjünk vissza az energia fogalmának
további történetére.
Az energiamegmaradás tétele, legalábbis amilyen formában a XIX.

század 40-es, 50-es éveiben elfogadták, lényegében a termodinamikára
vonatkozott, azaz a hő és a mechanika közti egyenértéket mondta ki.
Amikor Leibniz kimondta az első megmaradási tételét, a
következőképpen fogalmazott: „A mindenség testei a mindenségben
nem foglalt más testekkel nem közlekedhetnek. A mindenség eszerint oly
77
Egely György:
testek rendszere, melyek más testekkel nem közlekednek, ezért ugyanaz

az erő mindig változatlanul megmarad benne.” Ebből a meghatározásból
bármit is kiolvashatunk, ez homályos, zavaros, ezért használhatatlan
maradt. Ezt a homályos elvet csiszolta később Maupertuis, Diderot.
Rumford, Humphrey Davy, vagy Daniel Bernoulli, de mind csak
hajszálnyival vitték előbbre az energia fogalmának megértését. Sokkal
nagyobb lépést tett ezügyben Robert Meyer, Ludwig Colding, James
Prescott Joule, és Herman Helmholtz.
A mai tudománytörténet abban megegyezik, hogy Julius Robert Meyer,

heilbrunni orvos döntő szerepet játszott az energiamegmaradás
törvényének mai, általános formájában történő kimondásához.
JULIUS ROBERT MEYER

(1824-1878)
Az első olyan orvos, aki

maradandót alkotott a fizikában.
Nézetét nem fogadták be könnyen,
s ez is hozzájárult ahhoz, hogy
kényszergyógykezelést kapott.
Életrajzírói megjegyzik, hogy gyerekkorában ő is örökmozgóval

foglalkozott, kis vízilapátkerék és archimedesi szivattyú segítségével
próbált örökmozgót készíteni. Egész életében beteg, labilis, izgatott
idegrendszerű maradt. Ez sok problémát okozott neki mind
magánéletében, mind szakmai előmenetelében. Furcsa, hogy éppen egy
orvos jutott el az energiamegmaradás egy bizonyos formájának
felismeréséhez, és nem a kor fizikusai, akik ekkor már elsősorban az
elektromágnesesség és elektrokémia jelenségeivel voltak elfoglalva.
Ebben a korban a kémia eredményei miatt a tömegmegmaradás már
belopózott a hétköznapi gondolatokba, de az anyagról még jóformán
semmit nem tudtak. Meyer mint fiatal orvos holland szolgálatba lépve egy
trópusi utazásnál megfigyelte, hogy a normális körülmények között sötét
78
Egely György:
színű vénás vér a trópusokon az ütőerek véréhez hasonló, élénkvörös

színezetű volt. Lavoasier elméletéből indult ki, mely szerint az állat
vérében a melegség az oxidáció nyomában jön létre, és arra gondolt, hogy
a forró éghajlat alatt kevesebb mennyiségű melegre van szükség, ezért az
oxidáció mértéke kisebb, hiszen nem ad le sok hőt az emberi test a
trópusokon. Gyakorlatilag egy kémiai választ adott az
energiamegmaradásra, hiszen kevesebb kémiai „üzemanyag” szükséges
(ma úgy mondanánk, kevesebb kalória) a trópusokon. Ez a felfogás a
kémia, valamint a hő és a mechanikai munka közti egyenértékűség
eszméjét ébreszthette föl benne. Életrajzírói azt is megemlítik, hogy a
hajó kormányosa arra figyelmeztette, hogy a vihar korbácsolta tenger vize
mindig melegebb, mint a nyugodt óceáné. Ezek a gondolatok 1840-ben
fogalmazódtak meg benne, akkor, amikor már gőzgépek lepték el Anglia
és Németország tájait, sőt megjelentek az első gőzhajók is. Meyer úgy
gondolkozott, hogy ha a kémiában az ok és az okozat közti kapcsolat
mindig megmutatható, akkor a fizikában is hasonlóképpen kellene lennie.
Addig ugyanis úgy gondolták, hogy a fizikában a mozgásnak egy része

súrlódás, ütközés stb. következtében nyom nélkül elvész, pedig voltak
olyan kísérletek, különösen az ágyúfúrásnál, amikor látszott, hogy a
súrlódással járó mozgás mindig hőfejlődéssel jár, és a mozgás energiája és
a keletkezett hő valahogy kapcsolatos egymással, Meyer gondolkodása
egyszerű volt: a mozgás éppoly kevéssé válhat semmivé, mint ahogy a
semmiből sem keletkezhet hő. Azt is feltételezte, hogy ez általános
törvényszerűség, tehát nemcsak a mechanikában, hanem az elektromosság
és az élet minden területén kapcsolatos a hő a mozgással és a
munkavégzéssel. Ő ugyan még munkássága elején az energia szó helyett
mindig az erőt használta, és a mozgás mértékéül nem a kinetikus energiát,
hanem a mozgásmennyiséget, az impulzust tekintette. Mindenesetre
megpróbálta ezen gondolatait összefoglalni, és Poggendorf folyóiratához
el is küldte 1841-ben. Ezt a kéziratot nem fogadta el Poggendorf, és csak
Meyer halála után, 1881-ben Collmer segítségével látott napvilágot. Mivel
Meyer fizikai, matematikai jártassága meglehetősen hiányos volt, hosszú
időn keresztül az impulzus és a kinetikus energia keveredett
gondolataiban.
1842 júliusára tisztázódott számára a két fogalom közti különbség.

Ebben az évben megnősült, viszonylag jó módban élt, és tovább folytatta
79
Egely György:
az energia különböző formái, átalakulásai körében a kutakodást. 1845-re

alakul csak ki az energiamegmaradás mai formában is hasznos gondolata
Meyerben. Ezt a dolgozatát saját költségén adta ki, tekintve, hogy senkit
nem érdekelt akkor még ez a téma. 1846 nyarán újra megpróbált a francia
Akadémiához fordulni, de most sem volt sikere. Ezt a dolgozatát sem fo-
gadták el, majd németül újra megírta, és saját költségén újra kiadta a Sell-
féle heilbrunni nyomdában. 1848-ban jelent meg ötszáz példányban ez a
munkája, melynek német címe: Beitrage zu Dinamic des Himmels.
Meyer szerencséje, hogy idő közben más emberek is hasonló módon

kezdenek gondolkozni. 1847-ben egy másik orvos, Herrmann Helmholtz
írt le hasonló gondolatokat, melyek kezdetben ugyanúgy érdektelenségbe
ütköztek. Ugyanez év augusztus 23-án, a párizsi Akadémián bemutatták
JAMES PRESCOTT JOULE

(1818-1899)
Sörgyáros, amatőr kutató. A

mechanikai munka és a hő
egyenértékének kísérleti
meghatározója.
Joule, manchesteri sörfőző és magánkutató dolgozatát. Az ő nézeteiből

már egyértelműen kiderül, hogy a mechanikai munka hővé alakítható át.
Innentől kezdve felgyorsulnak az események, és a tudományban sajnos
nem ritka, eléggé csúnya prioritási viták is megindulnak. Joule és Meyer
1849-ben ismerték meg egymás munkáit. Teljesen más úton jutottak
ugyanarra a következtetésre, azaz hogy a mechanikus munka mindig
ugyanolyan mértékű és mennyiségű hőenergiává alakítható át.
80
Egely György:
MEYER KÁLVÁRIÁJA
Az 1848-as év egyébként egész Európában mozgalmas és forradalmi év

volt. 1848-ban Meyer két bátyja után indult, akik a felkelőkhöz csatlakoztak.
Meyer persze szerette volna bátyjait rábeszélni, hogy térjenek haza, azonban
szabadcsapatok fogságába esett, és csak nehezen kerülte el a kivégzést.
Természetesen Meyernek is megvoltak a maga ellenfelei, a maga
„gärtnerei”. Például bizonyos dr. Otto Seyffer kijelentette, hogy Meyernek
abbéli nézete, miszerint a mozgás és a hő között tényleges átváltozás
történhet, teljesen ellenkezik a tudománnyal, a természet minden
folyamatának ellentmondó paradoxon, melynek tarthatatlanságát legjobban
jellemzi Meyernek az a mondása, hogy a gőzmozdony egy olyan desztilláló
készülékhez hasonlítható, melyben a melegség mozgásba megy át, hogy
végül a kerekek tengelyein mint melegség lerakódjék. Meyer szerette volna,
ha ellenfele beismeri tévedését, és helyreigazítást közölnek. Ám ezt nem
tudta elérni, és ezért súlyos idegbetegségbe esett. 1850. május 28-án egy
hirtelen kitörő delíriumában, felesége szeme láttára kilenc méter
magasságból az ablakon át az utcára ugrott. Emiatt élete végéig sánta
maradt, és pszichiátriai kezelésre is kellett járnia. Továbbra is nehezen
ismerték el munkásságát és eredményét, hiába küldte el a müncheni, a bécsi
és a párizsi Akadémiához munkáit. Csak 1853-ban említette meg a párizsi
Akadémia Joule és Meyer munkásságát - egy apró mellékmondattal.
A tudományos világ ellenkezése egyre mélyebb depresszióba,

idegbetegségbe taszította Meyert, ezért 1852 tavaszán elhatározta, hogy az
Eslingen melletti Kennenburgban, hideg vízzel gyógyító intézetben egy
kúrát vesz. Ezután Winnentalba utazott, hogy tanácsot kérjen orvos
kollegájától állapotát illetően. Ő egy fiatal munkatársához, Landererhez
utasította, aki Göppingenben magán-elmeintézetet alapított. Ez a Landerer
nevű orvos három hónapig gyötörte Meyert, majd 1852. július 31-én
Winnentalba vitték, ahol az igazgató, Zeller, tizenhárom hónapon keresztül
szabályszerűen kínozta, mondván, hogy nagyzási mániája van. Életrajzírói
szerint Meyert kényszerzubbonyban tartották, verték, kínozták, hogy
úgynevezett rögeszméit elfelejtse. Kétségtelen, hogy bolondnak tartották, és
ebben az energiamegmaradás tétele döntő szerepet játszott. Sajnos, miután
ez a tétel általánosan elfogadottá lett, az ellenzőit tartották bolondnak. A
lényeg az, hogy valakit emiatt a tétel miatt mindig bolondnak tartanak.
81
Egely György:
TÉVES ÁLTALÁNOSÍTÁS
Helmholtz 1853-ban állt ki Meyer elsősége mellett, és 1854-től kezdve

már Meyert is az energiamegmaradási tétel egyik önálló megalkotójaként
ismerték el. Angliában még egy hosszú közjáték zavarta meg az energia-
HERMANN VON HELMHOLTZ

(1821-1894)
Meyer mellett a másik orvos, aki

maradandót alkotott a fizikában. Az
energiamegmaradás elvét i fogadtatta el.
megmaradási tétel kimondását, és hosszú prioritási vita alakult ki. John

Tyndall szerint Meyer fő érdeme végül is abban állt, hogy az
energiamegmaradás törvényét, amelyet addig csak a mechanikára ismertek
el érvényesnek, kiterjesztette az egész fizikára, az egész kémiára, sőt a
fiziológiai folyamatokra is. Eleinte persze csak a termodinamikára gondolta
érvényesnek ezt a megmaradási tételt, de ő maga nem talált olyan
szerkezetet, amely cáfolta volna állítását, hiszen ekkor Orffyreus gépe már
régen nem létezett, Orffyreusnak még az emlékét is por lepte be, így általá-
nosnak lehetett gondolni az energiamegmaradást.
(Az energiamegmaradás törvénye azt mondja ki, hogy egy zárt rendszer
energiája minden körülmények között megmarad.)
Az viszont, hogy az energiamegmaradás tétele a termodinamikában igaz,

még nem jelentheti azt, hogy teljesen általánosan igaz a fizikában
elképzelhető összes esetre. Erre a tévedésre mutat rá Orffyreus gépe - már
aki tud róla. Talán az anyagfogalom fejletlensége az egyik ok, ami miatt ez
a tétel általánosan lett kimondva. Akkor még fogalmuk sem volt a
kutatóknak arról, hogy mi is az anyag, hogy atomokra osztható, és ezek az
atomok centrális, potenciálos elektromos erőtér segítségével érintkeznek
egymással, ami viszont konzervatív erőtér.
82
Egely György:
Ekkor még nem kristályosodott ki a konzervatív és nem konzervatív erőterek

közti különbség és általában sem tudták értelmezni az energiát, az impulzust
és impulzusnyomatékot mint szimmetriát, tehát nem értették ezen fogalmak
mély, fizikai tartalmát. Elkövették hát azt a természettudományban igen
gyakori hibát, hogy kimondtak egy törvényt teljes általánossággal anélkül,
hogy megállapították volna a törvény értelmezési, alkalmazási határait. Majd
látni fogjuk, hogy nemkonzervatív erőterek segítségével lehet olyan gépet
készíteni, ahol az energia nem marad meg.
Meyer korában és világában kétféle okot tételeztek föl: az egyik a matéria,

az anyag, ennek súlya mérhető és áthatolhatatlan, a másik ok pedig ilyen
tulajdonságokkal nem rendelkezik, ezek az úgynevezett imponderábiliák
vagy erők. Meyer szerint az erők megsemmisíthetetlen, változatlan,
mérhetetlen súlyú tárgyak. Így gondolkozott tehát az energiáról, és látszik,
hogy gondolkodásában, de általában a kor gondolkodásában még nemigen
vált el egymástól az erő és az energia fogalma. Azt kell mondanunk, hogy
abban a korban, amikor ezt a fontos törvényt megfogalmazták még mindig
hihetetlen alacsony fejlettségű volt a természettudomány: Az
energiamegmaradás tételének hibás, általános kimondása után értelmetlen és
elvileg lehetetlen feladatként állították be az úgynevezett „örökmozgók” ké-
szítését, és ennek aztán rendkívül romboló hatása lett. Emiatt nem születtek
új gépek, új eljárások, új technikai megoldások.
Sokkal később, az 1900-as évek elején értette meg egy német

matematikus, Emmy Noether, hogy az energia, az impulzus és im-
pulzusnyomaték szimmetria. Elvileg annak a felismerésnek, hogy az energia
szimmetria, fel kellett volna szabadítania ezt a sok évtizedes béklyót,
hatalmas lendületet kellett volna adnia a technikának, a tudománynak. De
akkorra már olyan mély gyökereket vert az energiamegmaradás dogmája,
hogy nem is gondolkodtak a Noether-tétel lehetséges következményein.
Pusztán egy maroknyi albegrista figyelt fel erre a munkára, a fizikusok
figyelmét generációkon át nem keltette föl ez a tétel. Hogyan is kelthette
volna fel Orffyreus emlékének kitörlése után, hiszen nem maradt olyan elér-
hető gyakorlati megoldás, ami az ellenkezőjét egyértelműen bizonyítani
tudta volna. Felröppentek ugyan újsághírek arról, hogy egy-egy amatőr
valamilyen mechanikus vagy gőzzel hajtott örökmozgót talált föl, de
ezeknek a hitelességéről sohasem lehetett minden kétséget kizáróan
meggyőződni.
83
Egely György:
A kísérteti bizonyítékok viszont egyre xxxxgatására 1, hogy a mechanikai,

munka mindig átalakítható hővé, és az energia ezekben a folyamatokban
megmarad. Ahogy az iparban a gőzgépek és később a gázmotorok, majd
benzinmotorok megmutatták, hogy a kémiai energia hővé, és a hő aztán
mechanikai munkává alakítható. A hőerőgépek elterjedése, általánossá
válása is azt a kényszert hozta, hogy kimondják és általánosan elfogadják
az energiamegmaradást, és bizony hőerőgépek segítségével valóban nem
lehetett olyan eszközt készíteni, amelyik több energiát adott volna, mint a
betáplált tüzelőanyag kémiai egyenértéke. A termodinamikára tehát
kétségtelenül érvényesnek bizonyult az energiamegmaradás, és más, az
Orffyreus-gépet utánzó erőgép nem született.
Ezért bátran kimondhatjuk, hogy Orffyreus példátlan történelmi
lehetőségtől fosztotta meg az emberiséget, hiszen más, sokkal fejlettebb
útra indulhatott volna a tudomány és a technika, ha Orffyreus nem
ragaszkodott volna makacsul a fénylő százezer tallérjához, ha egy kicsi
könyörület lett volna benne az emberiség iránt. Kétségtelen, hogy
Orffyreus cselekedetével az emberiség egy útkereszteződéshez jutott, és a
rosszabbik, rögösebb és később zsákutcának bizonyult úton indult el.
Ezen a területen nem az történt, hogy idővel egyre több és több ember
lépett Orffyreus nyomába, hanem hogy kevesen jöttek rá erre a titokra, de
más-más technikai megoldásban. Amiatt, hogy az energiamegmaradás
ekkorra már tudományos dogmává vált, többé nem tudták áttörni a falat.
Ha Orffyreus nyilvánosságra hozta volna készülékének működését,
nyílván sokan mások is megismételhették volna az eredményeit. Akkor
megállíthatatlan lett volna az energiatöbbletet termelő örökmozgó
készülékek fejlődése. De mint tudjuk, nem ez történt.
EGY DOGMA SZÜLETÉSE
Meyer, Joule, Helmholtz, Thomson és mások munkássága bár teljesen

jószándékú volt, mégis katasztrófát jelentett az emberiség számára. Itt
azzal a jelenséggel találkozunk, hogy amikor egy gondolat elindul, akkor
egyre több és több híve lesz, egyre több és több bizonyítékot szereznek,
találnak az állítás erősítésére.
Joule kísérletei mellett a dán Colding is egy egyszerűbb, súrlódással

hőt fejlesztő készüléket alkotott, és ő is nagyjából meg tudta erősíteni
Joule mérési eredményeit.
84
1
Az erdeti szövegben nyomdahiba (festékhiány) miatt nem olvasható
Egely György:
Az 1850-es évek elejére az energia fogalma a tudományos körökben már

polgárjogot nyert, és így Lord Kelvin 1853-ban az energia következő
definícióját adta meg: „Egy anyagi rendszer energiáján valamely meg-
határozott állapotban mindazon hatások mechanikai munkaegységben mért
mennyiségét értjük, melyeket a rendszer kifelé kifejt, ha ebből az
állapotából tetszés szerinti módon átmegy egy másik, tetszés szerint
rögzített null állapotba.” Ez a definíció konzervatív erőterekre igaz is, de
látszik, hogy Lord Kelvin nem vette figyelembe az örvényes vagy netán
időfüggő, azaz nem konzervatív erőterek lehetséges hatását.
Az energiamegmaradás tétele tehát általánosan elfogadottá vált, és a

termodinamika, a hőtan, a hőerőgépek fejlődése aztán szükségszerűen
maga után vonta az úgynevezett II. főtétel kimondását, miszerint másodfajú
perpetuum mobilét sem lehet készíteni, azaz olyan készüléket, amelyben
úgymond az anyag egy része magától lehűl, más része magától
fölmelegszik, és így a két hőtartály közti hőmérsékletkülönbséget
felhasználva munkát nyerhetnénk. Ha létre tudnánk hozni azt a hatást,
amelynek segítségével szeparálhatók lennének egy gázban például a gyors
és lassú mozgású molekulák, akkor szintén kimeríthetetlen
energiaforráshoz jutnánk, de a nagy számok törvénye, a statisztikai
szabályok megakadályoznak minket abban, hogy ilyen hatások
kialakulhassanak. Persze hosszú időnek kellett még eltelnie az elsőfajú
perpetuum mobile lehetetlenségének kimondása, azaz az
energiamegmaradás tételének kimondása után mire ez kikristályosodott.
Meyert, Thomsont és kortársait nem szabad azért hibáztatni, mert a tételt
tévesen általánosították - a hiba az utókorban keresendő, hiszen gon-
dolkodás nélkül, az újabb felismerések átgondolása nélkül a mai napig is
DOGMAKÉNT kezelik ezt a tételt. Sokszor előfordult már a
természettudományban, hogy egy tétel kimondása után, annak kísérleti
ellenőrzése során finomodtak az elképzelések, rájöttek, hogy nem minden
körülmények között igaz egy-egy tétel - hogy vannak határok. Sajnos az
energiamegmaradás tételének kimondása után a tétel felülvizsgálatára nem
kerülhetett sor, a felülvizsgálat puszta gondolata is habzó szájú kritikát
vont maga után, ma már többé nem tudományos, hanem a status quo kér-
dése ez a tétel. Az energiamegmaradás tétele nem tudományos, hanem
hatalmi, politikai kérdéssé lett.
85
Egely György:
Itt az ideje tehát, hogy megvizsgáljuk a tudomány fejlődésének másik

útját, ismét a matematikában és a fizikában, azt az utat, ahol a szimmetria
fogalma kialakult, azt az utat, amelynek „vigaszágként” el kellett volna
vezetnie az energiamegmaradás revideálásához, ahol szükségszerűen rá
kellett volna jönni, hogy az energia mint szimmetria nem lehet minden
körülmények között állandó. Most ezt az utat fogjuk végigjárni. Látjuk
majd, hogy a fizikában és a matematikában mennyi buktatón át született
meg a szimmetria fogalma, és hogy hiába alakult ki ez a fogalom, az
alkalmazásával, a megértésével, a gyakorlati életbe való átvitelével még ma
is jórészt adósak vagyunk.
A SZIMMETRIA TÖRTÉNETE A FIZIKÁBAN
Az előző részben azt állítottuk, hogy az energia, az impulzus és az

impulzusnyomaték fogalma teljesen általános és fundamentális. Ez valóban
így van, ezeknél már csak egy lényegesebb fogalom van a természetben, és
ez a szimmetria. Ennek megértése ugyanolyan alapvető fontosságú, mint az
energia fogalmának tisztázása. A szimmetria megértése nélkül ugyanis nem
fogjuk megérteni az energia vagy az impulzus fogalmát sem, és így a tiltott
találmányok szükségszerű sorsát sem. Látni fogjuk, hogy sorsunk, a tiltott
találmányok sorsa és a szimmetriák története milyen szoros, ám láthatatlan
kapcsolatban van egymással.
Három területet kell kiemelni a szimmetriákkal kapcsolatban. Először a

technikát említem, hiszen ott a gyakorlatban használjuk ezt a fogalmat, ám
a szimmetria megértése, a mély megértése a mai napig is várat magára.
Mindig csak véletlenszerűen, ösztönszerűen bukkantak rá fontosságára, a
szimmetriaműveletek, a szimmetriacsökkentések hasznára. A másik nagy
terület a fizika, ahol a szimmetria fogalma szép lassan alakult ki, és a
harmadik nagy terület, ahol megintcsak sok-sok buktatóval, várakozással,
de a lehető legtisztábban alakult ki - ez a matematika. Először a fizikával
fogjuk kezdeni, de ott is csak vázlatosan rajzoljuk föl kialakulását. Ezután
kicsit részletesebben a matematikában folytatjuk a történet elmesélését,
hogy utána a technikában és annak szükségszerű gazdasági, politikai
vonatkozásaival együtt megismerjük a szimmetria történetét és hatásait.
86
Egely György:
A szimmetria is egy általánosan használt és elkoptatott szó ugyanúgy,

mint a szeretet és a szocializmus, emiatt szinte mindenki mást ért alatta.
Herman Weyl matematikus, a szimmetria egyik kutatója írja a
következőket: „A szimmetria - tágabb vagy szűkebb értelemben, attól
függően, hogy hogyan határozzuk meg e fogalom jelentését - az az eszme,
melynek segítségével az ember az évszázadok során a rendet, a szépséget,
a tökéletességet próbálta megérteni és megvalósítani.” A fizikában és a
technikában a szimmetria a renddel kapcsolatos, a szépség a művészeknek
maradt. Valahogy úgy érezzük, hogy egy egyenesnek, egy körnek, egy
csavarnak van bizonyos szimmetriája, ismétlődése, alakzata, rendje: Nem
véletlen, hogy a szimmetria fogalma tudatosan a fizikában és elsősorban a
kristálytanban, az ásványok rendszerezésénél alakult ki, hiszen sokféle
kristályráccsal találkozunk a természetben.
Itt a szimmetrián azt értjük, hogy ugyanolyan ismétlődő módon épül fel
egy-egy kristály. Egy kocka alakú konyhasó kristály apró darabokra
őrölhető, és e piciny részecskékben is megtaláljuk a kocka általunk jól
ismert szimmetriáit. A szabályszerű ismétlődés az, ami itt a szimmetria lé-
nyegét jelenti.
A kristálytannak az volt a feladata, hogy felkutassa a kristályokban

fellépő fizikai jelenségek szimmetriáját, és kapcsolatot találjon a fizikai
jelenség szimmetriája és kristály geometriai szimmetriája között. Kiderült
ugyanis, hogy a kristály alakjától, felépítésétől függően jellemző
tulajdonságok kapcsolhatók hozzá. A kristályok szilárdsága,
rugalmassága, átlátszósága, elektromos és mágneses tulajdonságaik,
optikai tulajdonságaik, mind felépítésüktől függenek, azaz alapvetően
nemcsak a kristályt felépítő anyagtól, hanem a kristályrács szerkezetétől,
térbeli szimmetriájától. Ugyanaz az anyag, például a vas, lehet mágneses
egyfajta kristályrácsban, és másik kristályrácsban nem mágneses.
A szén például egyik alakzatában lehet gyémánt is, amikor rendkívül

kemény és áttetsző, egy másik elrendezésben, másik szimmetriában -
amikor grafitként ismerjük -, akkor puha, elektromosan jól vezető és nem
átlátszó. A szénatomok ismétlődési rendje, szimmetriája tehát nagyban
befolyásolja tulajdonságait. Hasonlóan szélsőséges módon befolyásolja a
kristály alakja például a foszfor tulajdonságait is.
87
Egely György:
Különböző alakú, eltérő tükrözési és elforgatási tulajdonságokkal, azaz eltérő

szimmetriákkal jellemzett kristályrácsok egy csoportja.
88
Egely György:
Hogy a kristályok szabályos szerkezetűek, azt a tudományos mondák

szerint először a francia René Just Haüy vette észre. Egy papnevelde
szerény, félénk tanára, aki a „kristálynyűvő” gúnynevet kapta, a legendák
szerint a következőképpen bukkant a szabályos felépítés elvére. Egyszer
vendégségben egy műkedvelő ásványgyűjtőnél kezébe vett egy prizmás,
kalcitkristályokból képződött úgynevezett druzát, nézegetni kezdte és
véletlenül elejtette. Az összetört és a kristály több hasonló darabra esett szét.
Hazatérve Haüy széthasította a gyűjteményében található valamennyi kalcit-
kristályt. Noha ezek a legkülönfélébb formájúak voltak, és némelyiken a
legkevésbé sem lehetett a romboéder lapjait fölfedezni, a hasadványokon
csakis ilyen lapokat figyelt meg. A hasadványok aztán mind kisebb és
kisebb romboéderekre estek szét. Ennek láttán állítólag így kiáltott fel Haüy:
„Mindent megtaláltam!”: Egy újabb heuréka és egy újabb lépés a szimmetria
fogalmának megértése felé.
A szerencse, a véletlen és a tapasztalat együttesen így kezdte kialakítani a

kristályfizika fogalmait, s vele együtt a szimmetria fogalmait is. Ma már
pontosan tudjuk, hogy egy síkban hányféle szabályosan ismétlődő alakzat
képzelhető el, és hogy a térben is (három dimenzióban) véges a szabályosan
ismétlődő rácsos alakzatok száma. Ma egy alakzat szimmetriáján azt a
tulajdonságát értjük, hogy részei valamely törvény szerint önmagán belül
ismétlődnek. Ha például egy kockát az ellentétes lapok középpontját össze-
kötő négy egyenes bármelyike körül elforgatunk, az minden 90°-os fordulat
után önmagát megismétli. Vagy vegyünk egy kevésbé szabályos alakzatot, a
tégla alakú, derékszögű paralelepipedont.
Ha az élek felezéspontján átmenő síkokkal elvagdaljuk, és a síkok alá eső

részeit a felettük levőkkel felcseréljük, azaz tükrözzük, az alakzat önmagába
megy át. Ezek a látszólag egyszerű tükrözések és elforgatások alapvetően
fontosak voltak a szimmetria fogalmának kialakulásában.
Az történik ugyanis, hogy kiindulunk egy alakzatból, majd

transzformáljuk, tehát valamit csinálunk vele, és az eredmény az eredetivel
megegyező lesz. Az a jellemző az egyes alakzatokra, hogy a
transzformációk, azaz az eltolások, elforgatások után visszakapjuk az eredeti
alakzatot. A kérdés csak az, hogy hány eltolás, hány elforgatás és milyen
típusú elforgatás kell ahhoz, hogy visszakapjuk az eredeti alakzatot. Nem a
méret, hanem ezek a transzformációk jellemzik tehát a kristályok és
általában az alakzatok szimmetriáit.
89
Egely György:
Többféle alakú, de azonos szimmetriatulajdonságokat mutató hópelyhek

képe. Érdekes kérdés, hogy miért azonos egy-egy hópehely ágainak alakja,
honnan „tudhatja” az egyik ág, hogy a többin mi történik, milyen alakra kell
a jégkristályt növeszteni?
90
Egely György:
A kezdetekben, amikor még valójában nem tudták, hogyan épül föl az

anyag, csak egyfajta homogén közegnek tekintették, észrevették, hogy a
kristály homogén, folytonos és anizotróp közeg, amelynek külső farmáját és
tulajdonságait a szimmetria, azaz a részek ismétlődési törvénye határozza
meg. A fizikai tulajdonságok és az alakzat, a morfológia szimmetriái közti
kapcsolat viszont csak a XIX. század végén, a XX. század elején
kapcsolódott össze, akkorra kezdték megérteni a kutatók, hogy az alakzat
szimmetriája döntően meghatározza a fizikai tulajdonságokat is. Ez
elsősorban Franz Ernst Neumann, Pierre Curie és Valdemar Voight nevéhez
fűződik. Az 1930-as években ezt folytatta tovább egy orosz kutató, A. V.
Subnyikov, ő emelte igazán tökélyre ezt a tudományterületet.
DISZKRÉT ÉS FOLYTONOS SZIMMETRIÁK
A köznapi életben, a biológiában, az építészetben és a szobrászatban

egyidejűleg született meg a szimmetria fogalma a harmónia és a szépség
szinonimájaként. Itt csak a tárgyak és részeik térbeli viszonyai kerültek
előtérbe, és szimmetrián csak a tükörszimmetriát és a forgásszimmetriát
értették. Természetesen ennél gazdagabb a szimmetria fogalma. A
tükörszimmetria, azaz a jobb és bal oldal szimmetriája jól ismert, a
természetben igen elterjedt. A forgási szimmetriát is jól értjük, például egy
szabályos háromszög vagy szabályos négyszög bizonyos szögekkel
elforgatva mindig önmagába megy át. Ezt a tudományban úgy nevezik, hogy
a szabályos háromszögnek „háromfogású” szimmetriája van, hiszen há-
romszor foghatjuk meg, és 120°-kal elforgatva, visszakapjuk az eredeti
állapotot. A négyzetnél négyfogású szimmetriáról beszélünk, hiszen
négyszer forgathatjuk 90°-kal az alakzatot, az ötszögnél természetesen
ötször forgathatunk ahhoz, hogy az eredeti alakzatot kapjuk vissza. Az
ötfogású szimmetria gyakran előfordul a természetben - lásd például az alma
magházának szimmetriáját -, de a kristályoknál sohasem fordul elő. Vannak
olyan feltételezések, miszerint az ötfogású szimmetriatengely az élőlények
sajátos „védekezési eszköze” a létért folyó küzdelemben. Ez egyfajta
biztosíték a megkövesedés, a kikristályosodás ellen, hiszen ötfogású
szimmetria a kristályokban nem létezik. A kristályok szimmetriája viszont
egy fagyott, halott rend, mely nem enged mozgást, változást, ami az
élőlények számára alapvetően fontos. Mindezek a szimmetriák véges számú
91
Egely György:
szimmetriaelemet tartalmaznak, azaz véges számú tükrözésből és

elforgatásból, esetleg eltolásból újra és újra elő tudjuk állítani az ismétlődő
elemet, azaz pontosan le tudjuk írni az alakzat legfőbb, legszembetűnőbb
geometriai tulajdonságait.
Mi van akkor, ha minden határon túl növeljük a fogások számát? Ha nem

ötszöget, vagy ötvenötezerszöget vizsgálunk, hanem egy olyan alakzatot,
aminek végtelen számú oldala van? Akkor a körhöz jutunk. A körnél
például, és általában a forgásnál azzal az érdekes dologgal találkozunk, hogy
teljesen mindegy, milyen szöggel forgatjuk el az alakzatot, mindig ugyanazt
kapjuk vissza. Lehet ez a szög nagyon kicsiny, lehet ez a szög nagyon nagy,
ha a kört forgatjuk, mindig önmagához jutunk vissza. Hasonló a helyzet egy
egyenes szakasszal is. Ha egy egyenesből kivágunk egy szakaszt, és azt saját
maga mentén toljuk kisebb-nagyobb, tetszőleges távolságra, még mindig
egyenest kapunk. Ugyanezt a szakaszt akár tükrözhetjük is, akkor sem
változik semmi. A véges számú, diszkrét szimmetriákból tehát átjutottunk a
folytonos szimmetriák világába, és ez a fizikában rendkívül fontos.
A SZIMMETRIA TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGE
Lehet, hogy most az olvasó papírízűnek és szőrszálhasogatónak véli az

egyenes és a körmozgás vizsgálgatását, ám népek, kontinensek, kultúrák
sorsát befolyásolta, hogy meg tudták-e ismerni ezeket a szimmetriákat
legalább gyakorlati szinten. A forgási szimmetria ismerete – és így a kerék, a
szekér, a malom ismerete – egyáltalán nem törvényszerű. Az eurázsiai
kontinensen általánosan elterjedt a kerék használata. Afrikában,
Ausztráliában és az amerikai kontinensen viszont kerék nélküli kultúra
fejlődött ki, míg Japánban kizárólag csak az uralkodó használhatott hosszú
ideig kerekes járművet, mindenki más számára csak a lóhát és a földön
csúszkálás volt engedélyezett. Vajon a dél-amerikai és észak-amerikai indián
kultúrákban miért nem terjedt el a kerék használata? Hiszen azték sírokban
(gyerekjátékok formájában) találtak kis kocsikat, és valószínű, hogy
rönkökön guríthattak nagyobb köveket az egyébként lenyűgöző dél-amerikai
monolitépületek elkészítésekor. Eurázsiában ismerték a kereket, és ez
lehetővé tette nagyobb terhek messzire szállítását, így a kereskedelem, a
bányászat, és egyáltalán a munkamegosztás kifejlődését. A vízienergia, a
szélenergia felhasználását, vízimalmok és szélmalmok elterjedését egyértel-
92
Egely György:
műen segítette a forgási szimmetria ismerete, így legalább gyakorlati

szinten használható gépeket tudtak készíteni, többek között emelőket,
csigasorokat, sőt archimédeszi spirálcsavar segítségével még szivattyúkat
is.
A folytonos szimmetriák, tehát például a forgás ismerete vagy nem

ismerete hatalmas különbségeket teremtett a civilizációk között. Dél-
Amerikában is voltak utak, melyek több ezer kilométeren keresztül
hálózták be például az inka birodalom területét. Bizonyos távolságonként
gyors futárok vártak az inka üzeneteire, a terheket pedig szánokon
vontatták ezen utak mentén. Valahogy ez a birodalom is működött,
központosított, erősen tekintélyuralmi rendszere több millió alattvaló
fölött rendelkezett. Elérkezett azonban egy történelmi pillanat, amikor
két, a forgási szimmetriát ismerő és nem ismerő civilizáció találkozott.
A hely egy perui fennsík Cajamarca nevű városa, az időpont 1532.

november 16. Két brutális és primitív civilizáció találkozott itt. Az
európai spanyol és a dél-amerikai inka. Brutalitásuk nagyjából azonos,
primitívségükben a forgási szimmetria ismerete és nem ismerete a
különbség. Igaz, hogy a spanyolok lőfegyverekkel is rendelkeztek, de
természetesen ehhez is lőpormalmok szükségesek. A legfontosabb
alapanyagok, a kén és a salétrom az inka birodalomban is megtalálhatóak
voltak, sőt sokkal nagyobb mennyiségben, mint a spanyol birodalomban.
Atahualpa, az inka uralkodó körülbelül nyolcvanezres sereg élén

táborozott a városban. A spanyol konkvisztádor, aranyra éhes kalandor,
Francisco Pizarro százhatvannyolc katonájának élén érkezett elsőként
ebbe a városkába (mintegy ezer mérföldre a spanyol hadsereg gerincétől)
összeköttetés, utánpótlás legkisebb reménye nélkül. Atahualpa saját
birodalma közepén, katonáitól körbevéve a legteljesebb biztonságban
tudta magát. Mégis Pizarro a harc kezdete után néhány órával, több mint
tízezer indián hullája fölött gázolhatott át, és foglyul ejtette az inka
uralkodót is.
A föld történetének legbizarrabb összecsapása volt ez, ily mértékű

technikai különbség eddig még nem állt fenn harcoló felek között. Pizarro
karóba húzatott, megkínoztatott néhány indiánt, hogy elárulják, hol
táborozik az inka. Az összecsapás előtti éjszakán látni lehetett az indián
katonák tábortüzét mindenütt; és ez kimondhatatlan félelemmel töltötte el
a spanyolokat. Számosan közülük félelmükben összepisilték magukat, ne
-
Egely György:
93
kik már nem volt hova hátrálni, számukra a végkifejlet nem lehetett más,
csak győzelem vagy halál. A spanyol katonák maguk sem voltak teljesen
tudatában technikai fölényüknek. Az ő acél vértjeikről lecsúszott a benn-
szülöttek bronzkardja, az indián katonák rézlemezből készült vértjén
csaknem akadálytalanul fúródott át a spanyol dárdák acél hegye. A primitív
és lassú puskák, a lovak inkább csak pszichológiai fegyverként működtek,
de ez is hozzájárult a győzelemhez.
A spanyol hódítók acél fegyvereit az indiánok vértje nem tudta

kivédeni. A technikai fölény elképesztő katonai előnyként jelentkezett.
(Gyulai Líviusz grafikája)
Az emberi civilizáció történetében máig is példátlan ez az ütközet, hiszen

ilyen kevés katona egy jelentős számbeli és logisztikai előnyben levő, jól
képzett hadsereget órák alatt megsemmisített. A technikai fölény - mely
minden részlete a forgási szimmetria felhasználásán alapult - nyomasztó
katonai előnyként jelent meg. Pizarro az elfogott uralkodóért a történelem
legnagyobb váltságdíját, 120 m3 aranyat kért. Hónapokig tartott, míg az
uralkodó parancsára a birodalom távolabbi sarkaiból is összeszedték ezt a
94
Egely György:
nagy mennyiségű aranyat. Persze Pizarrónak esze ágában sem volt, hogy
betartsa ígéretét, miután megkapta a kincseket, az inkát megölette.
A másik hasonló eset az eltérő szintű technikai civilizációk ösz-

szecsapására az 1860-as években történt, amikor az amerikai Perry
sorhajóhadnagy fekete hajóinak élén egyszerűen szétágyúzta Yokohama
kikötőjét. Így az addig elzárt Japánt erőszakkal megnyitotta a külvilág
számára, és a japánok semmit nem tudtak ez ellen tenni. Bár a japánok
ismerték a középkorban is a tűzfegyvereket, történelmük sajátságosan
alakult. Az európai primitív lőfegyvereket olyan tökéletesre, az eredetinél
sokkal magasabb színvonalúra fejlesztették, hogy a szamurájok között
hatalmas pusztítást végzett a feudális háborúk során. Így a kevésszámú
megmaradt győztes a teljes bezárkózást és a tűzfegyverek betiltását
választotta. (Bölcs döntés, mert egy jószemű paraszt kellő távolságból a
legjobb szamurájt is le tudja puffantani.)
A technikai fölény utolsó példáját az elektrodinamikából vettem, a II.

világháborúból, s a radarral kapcsolatos. A csendes-óceáni konfliktus (mely
a Japán elleni olaj- és szénembargó miatt robbant ki) első összecsapása
során, Pearl Harbourban az amerikai radarernyőn jól látszott a közelgő japán
gépek sokasága. Ám a kezdő személyzet nem hitt a saját szemének - nem
riadóztatták a flottát, így az majdnem megsemmisült.
Az 1942 júniusában lezajlott midway-i ütközetben viszont az amerikai

radar segítségével a hadsereg a nyomasztó japán túlerőt (anyahajókban,
repülőgépek számában, csatahajókban) semmivé foszlatta. A radarral is
felszerelt amerikai repülőgépek megtalálták és elsüllyesztették a japán
anyahajókat és észrevették a közelgő japán gépeket, így fel tudtak készülni
idejében az ellenlépésekkel.
A technikai fölény minden esetben egyértelműen, bizonyíthatóan csak

annak a következménye, hogy melyik civilizáció hányféle szimmetriát
ismer, és hogyan tud ezekkel bánni. Azok a civilizációk, ahol tiltják a
szimmetriák megismerését, egyértelműen hátrányban vannak azokkal a
civilizációkkal szemben, ahol ha nem is segítik, de legalább eltűrik a
szimmetriák kutatását, megismerését, felhasználását.
95
Egely György:
FIZIKA ÉS SZIMMETRIA
Ezután a kis történelmi kitérő után térjünk vissza újra a fizika és a

szimmetriák kapcsolatára. Azt az előzőekben láttuk, hogy az anyag
tulajdonságait nagy mértékben befolyásolja alkotó elemeinek szimmetriája,
mint például a gyémánt vagy a grafit esetén. De nemcsak ezeket a véges
szimmetriákat használjuk, hanem az előbb említett folyamatos szimmetriákat
is, sőt, ezek talán a legfontosabbak. Ahogyan a kristályt és az így előálló
anyag összes tulajdonságát a rács szimmetriája határozza meg, úgyanígy
jellemzi és leírja az egyes fizikai mennyiségeket egy-egy szimmetria. Az
energia, az impulzus, az impulzusnyomaték mind szimmetriákkal írható le, de
az erő, a sebesség, a nyomaték, sőt az elektromos töltés is. Az öszszes,
számunkra fontos mennyiségre jellemző, hogy hogyan változik valamilyen
beavatkozás hatására, azaz miként változtatja meg szimmetriáját egy
transzformáció után. Ma már néha például az energia helyett is a szimmetria
kifejezést használjuk, és néhány esetben ezt fizikai tartalommal is meg tudjuk
tölteni. A gyakorlat persze sosem az elméletből táplálkozott, mindig próba
szerencse alapon történt a kísérletezés, a szimmetriák feltárása.
Ha a tárgyak mozgásáról vagy különböző fizikai mennyiségekről, például

energiáról van szó, csak kevés embernek jut eszébe a szimmetria fogalma,
pedig ez a legfontosabb, legátfogóbb elv a fizikában. Emlékezzünk rá, hogyan
kezdődött a mechanika felépítése. Először a távolság, sebesség, gyorsulás, út
és idő fogalmát kellett megismerni, majd ezután jött a kalkulus, azaz az
integrál- és differenciálszámítás. Csak lassan, vontatottan alakult ki az a
fogalom, hogy például az erő vagy a sebesség vektorral jellemezhető, azaz
egy olyan mennyiség, amelynek nemcsak nagysága, hanem iránya is van.
Valójában mi ezt egy kis nyíllal szoktuk jelölni, és a nyíl iránya és nagysága
jellemzi a leírt mennyiséget. Igen ám, csakhogy nyíllal szoktuk jelölni például
az impulzusnyomaték vagy nyomaték mértékét és irányát is, holott érezzük,
hogy a forgatónyomaték és az erő között azért van különbség. Az erő
valahogy az egyenes vonalú, bár nem állandó sebességű mozgásokhoz
kapcsolódik szemléletünkben, a forgatónyomaték pedig a forgó erővel
kapcsolatos. Ugyanazzal a nyíllal jelöljük mindkét mennyiséget, ugyanúgy
vektorként szoktuk felfogni, ám ez félrevezető lehet, mely időnként durva
hibát eredményez. Az egyes fizikai mennyiségek tulajdonságainak,
szimmetriáinak leírása bizony jóval azután történt, hogy magukat a
fogalmakat kezdtük megismerni.
96
Egely György:
Az energia például skalár, nincs iránya, csak az energiaáramlásnak van

iránya. A skalár minden egyes pontban csak egy-egy számmal, egy
értékkel jellemezhető, tulajdonképpen egy gömb írja le szimmetria-
tulajdonságait. A gömb alakja, amely a skalár mennyiségeket jellemzi
(például hőmérséklet, tömeg vagy nyomás) független az iránytól. Ha egy
gömböt nézünk, bármilyen irányból is figyeljük meg, az az alakzat
mindig ugyanolyan. A gömbnek van a legtöbb szimmetriája, hiszen
végtelen számú tengely körül elforgatva mindig ugyanazt az alakzatot
kapjuk meg, végtelen számú, a középponton átmenő sík körül tükrözve
mindig ugyanazt az alakzatot kapjuk vissza, és középpontjára tükrözve is
mindig önmaga lesz. Nagyon sokféle szimmetria van elrejtve tehát egy
gömbben, azaz a skalárban, s ahhoz, hogy ezt a szimmetriát eltüntessük;
lecsökkentsük, sok-sok lépés szükséges. A szimmetriáknak az a
tulajdonságuk (mint bármi más mennyiségnek), hogy csökkenthetőek
különböző beavatkozásokkal. Ez a felismerés, ez az eljárás, ami talán a
legalapvetőbb lenne a fizikában és a technikában, mégis a legkevésbé
ismert.
A SZIMMETRIA CSÖKKENÉSE
A szimmetria egyszerű módszerekkel is csökkenthető. Legyen például

egy anyagdarabunk, nyomjuk meg valahol úgy, hogy feszültség
keletkezzék benne. A feszültségnek nincs specifikus iránya, legfeljebb azt
mondhatjuk, hogy húzó- vagy nyomófeszültség ébred az anyagban. A
feszültséggel terhelt anyagnak viszont már mások a fizikai tulajdonságai,
mint a feszültségmentesnek. A feszültséget ezért egy olyan egyenes
szakasszál jellemezhetnénk, melynek fekvése, irányultsága a külső erők
irányával azonos, ekkor már hossza a feszültséggel azonos. Egy álló tárgy
szimmetriáját többféle módon csökkenthetjük. A legegyszerűbb
csökkentés, ha a tárgyat egy egyenes mentén mozgatjuk. Ha már mozog is
a tárgy, akkor egy irányt is rendelhetünk a mozgáshoz, ekkor már egy
vektort kapunk.
Más a helyzet azonban, ha nem egy egyenes mentén mozgatunk egy

tárgyat, hanem az egy tengely mentén forog. Erre az esetre is kitaláltunk
egy jellemző mennyiséget, ez a szögsebesség, de mégis érezzük, hogy a
sebesség és a szögsebesség között elvi eltérés van. Sajnos ez jórészt
„érzés” szintjén marad meg, kevesen értik az elvi különbséget a forgó és a
haladó mozgás között. Még tovább is le het csökkenteni a szimmetriákat,
mert egyszerre haladó és forgó mozgást is létre tudunk hozni.
97
Egely György:
A vonal mentén mozgó test szimmetriája egy kúp szimmetriájá-hoz

hasonlít, hiszen ez határozott irányt és nagyságot jelöl ki. A legkisebb
folyamatos szimmetria, ami még elképzelhető a természetben, a forgó-
haladó mozgás csavarszerű szimmetriája, ezt tovább csökkentve már csak
véges szimmetriák maradnak.
Ezeket a felosztásokat határcsoportnak vagy „limitér csoportoknak”

nevezzük, és Pierre Curie francia fizikus volt az első, aki fel-ismerte
ennek a csoportosításnak a jelentőségét. Sőt ennél is tovább ment,
felismerte a szimmetriaműveletek lehetőségét, azaz azt a lehetőséget,
hogy egészen sok szimmetriát rejtő jelenségből kive-gyünk bizonyos
szimmetriákat, így megváltoztassuk tulajdonságaikat, ezáltal kisebb, de
hasznosabb szimmetriákhoz juthassunk. Hogy ezt egy kicsit jobban
megértsük, gondoljunk arra, hogy egy újszülött csecsemő milyen sokféle
szimmetriát „tartalmaz”, belőle még sok minden lehet. Akkor azonban, ha
elvégzünk egy rnűveletet, például zeneiskolába íratjuk, akkor már nem
lesz belőle bokszoló. A kisgyermekben meglevő összes szimmetria,
összes lehetőség közül már eltávolítottunk ezzel jónéhányat, és egyre
inkább kibontakozik egy konkrétan használható tulajdonság. Egy
matematikai tagozatra járó gyerek még tanulhat zenét, de fordítva már ne-
migen szokott működni, zenészekből nem lesznek jó matematikusok.
Hasonlít ez a dolog a pénz költésére is. A zsebünkben levő pénzben még
sokféle lehetőség rejtőzik, de amint kiválasztunk egy boltot és
megvásárolunk valamint, azzal nagyon sok más lehetőséget kizárunk. Ha
cipőboltot választunk akkor már nem veszünk könyvet, s ha tűsarkú cipőt
választunk akkor, azt már nem lehet túrázásra használni.
A fizikában is így van ez. Egy mozdulatlanul álló tömegpontnak, igen

sokfajta szimmetriája van, észre sem vesszük. Helyben állandó,
szögsebessége is nulla, azaz időben állandó. Ez a sokfajta meglevő
szimmetriája unalmassá és érdektelenné teszi. De ha elkezdjük ezt a
tárgyat forgatni, mozgatni egyre több tengely körül, egyre érdekesebb és
érdekesebb, újabb és újabb tulajdonságai bukkannak fól, melyek az álló
testnél nem voltak megfigyelhetőek. Egy két tengely körül forgó
pörgettyű még az egy rögzített tengely körül forgó testhez képest is
fantasztikusan sok, új, bizarr, érdekes tulajdonságot mutat. A pörgettyű
például megtartja eredeti orientáció ját, térbeli elhelyezkedését, és ez
kizárólag a forgás következménye.
98
Egely György:
Ha egy pörgettyűt meglökünk, akkor az az erő irányára merőlegesen fog

kitérni. Egyenes vonalú mozgás esetén nem létezik ilyen hatás, ott az erő és
az elmozdulás egy irányba esik. Ahogy „vesszük le” a szükségtelen
szimmetriákat a tárgyakról, egyre bizarrabb, érdekesebb, izgalmasabb,
hasznosabb szimmetriák, tulajdonságok bukkannak elő.
Így van ez például az elektromosságban is. Az álló töltés körüli tér nem
túlzottan érdekes, de ha engedjük, hogy mozogjon az elektromos töltés,
mindjárt azt vesszük észre, hogy mágneses tér jelenik meg körötte, ami már
hasznos. Ha időben is változik ez a mágneses tér, tehát az időbeli
állandóság szimmetriáját is eltüntetjük, azaz váltóáramként használjuk,
mindjárt egy sor újabb értékes tulajdonsághoz jutunk. Ezért meg kell
ismerkednünk a szimmetriaműveletek, a szimmetriacsökkentések
szabályaival, mert ezek az előbbi példák szerint alapvetően fontosak.
P. CURIE FELFEDEZÉSE
Az a megfigyelés, hogy a természetben lejátszódó folyamatoknál mindig

valami fizikai okot lehet sejteni, találni, nem olyan régi feltételezés. Hosszú
ideig a legfontosabb kérdéseket egyszerűen elintézték egy vállrándítással,
vagy azzal, hogy az istenek így akarják. Sok kudarcba telt, míg felfogták az
emberek, hogy a történések mögött okok rejlenek. Ha az ókor szokásos
tévelygéseit kihagyjuk, és nem törődünk a középkor misztikájával, akkor
az első ember, aki racionalitást vitt e téren a gondolkozásunkba, régi
ismerősünk, Leibniz.
Három évvel azután, hogy Orffyreus bemutatta első örökmozgóját,

Leibniz így ír dr. Clarknak a matematika és a fizika kapcsolatáról, amit
persze akkor természetfilozófiának neveztek még. „Azért, hogy a
matematikából átmehessünk a természetfilozófiába, egy másik
törvényszerűség is szükséges, és ezt a teodici munkámban írtam le: ez alatt
azt értem, hogy létezik egy szükségszerű ok törvénye, azaz semmi sem tör-
ténik ok nélkül, és minden úgy történik, ahogy kell és nem másként.”
Példaként Leibniz a mérleget hozza, miszerint egy teljesen
kiegyensúlyozott mérlegnek egyensúlyban kell maradnia, hiszen nincs ok,
ami felborítaná, megváltoztatná ezt az egyensúlyt.
99
Egely György:
Leibniz arra a nagyon fontos dologra érzett rá, hogy egy jelenséget
kiváltó ok meghatározza az okozatot, az eredményt. Ezt a szimmetriák
nyelvén is meg lehet fogalmazni, ami azonban mintegy kétszáz évet
váratott magára, hiszen Pierre Curie (akinek munkásságát sajnos
leszűkítik a radioaktivitásra) mutatott rá a fizikának erre a nagyon fontos,
nagyon általános elvére. Két mondatban öszszegezte ezt a szabályt:
„Amikor bizonyos okok bizonyos hatásokat okoznak, az okok
szimmetriaelemeit meg kell találnunk a kiváltott hatásban.” Ez azonban
még nagyon homályos és eléggé általános, nem mindig ad kézzel fogható
eredményeket. Curie azonban ennél jóval tovább ment, és második
mondata jelenti az igazi lényeget: „Amikor bizonyos hatások egy adott
aszimmetriát (szimmetriahiányt) mutatnak, ez az aszimmetria azokban az
okokban is megtalálható, amelyek kiváltották a jelenséget”.
Úgy is fogalmazhatnánk ezt, hogy bizonyos jelenségek csak akkor

fordulnak elő, ha már a kiváltó okokból is hiányoznak a megfelelő
szimmetriák. Nézzünk erre a fontos, de elvontnak tűnő dologra néhány
példát. Ahhoz, hogy mágneses terünk legyen, az kell, hogy töltések
mozogjanak például egy drótban. A mozgó töltések transzlációs
mozgásából hiányzik egy szimmetria (a helybeni állandóságuk), hiszen a
töltések sebessége állandó, tehát mindig azonos sebességgel, azonos
árammal mozognak. Ha az áramlás időbeni állandósága megszűnik,
akkor már elektromos tér is jelenik meg a vezeték körül. Amikor állnak a
töltések, akkor csak statikus tér veszi körül a vezetőt, és ilyenkor nincs is
körülötte mágneses tér, így ilyenkor szegényebbek vagyunk egy
jelenséggel.
Nézzünk egy másik példát. Ha egy korongot két tengely körül is

forgatunk, akkor a nutáció, a precesszió érdekes jelenségeit találjuk. Ha
csak egy tengely körül foroghat a korong, akkor a másik tengelyre nézve
a szögsebesség nulla, azaz nem hiányzik a másik tengely körüli forgás
szimmetriája, benne van még a rendszerben, nem is jelentkezik a nutáció
meg a precesszió természetesen: Ha elvesszük a rendszertől a második
tengely állandó szögsebességét (azaz a szögsebesség változhat), akkor
bukkan elő ez a jelenség. A szimmetria csökkenése tehát új jelenség
előbukkanását okozhatja. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, hogy mi
van akkor, amikor egyszerre nem kettő, hanem három tengely körül
foroghat egy tömegpont. Idáig még nem jutott el a mechanika.
100
Egely György:
HIÁNYZÓ SZIMMETRIÁK AZ ELEKTRODINAMIKÁBAN
Az elektrodinamikában még hamarabb kezdődik a mesterségesen tiltott

szimmetriák területe. A természet a töltésekre nézve is megengedi a forgást,
nemcsak a tömegpontokra nézve. Mégis, ha az elektrodinamika egyenleteit
nézzük a tankönyvekben, ott csak álló és egyenes vonalon mozgó és
gyorsuló töltések eseteit találjuk. Az elektrodinamika Maxwell-egyenleteiből
a forgás, netán a több tengely körüli forgás teljes mértékben hiányzik. Eddig
tart a tankönyvtudomány. A természet persze nem korlátozza ezt, hiszen
speciális esetekben akár több tengely körüli forgás is előállhat töltésekkel.
Ilyen eseteket vizsgált Felix Ehrenhaft osztrák kutató, és így fedezte föl a
mágneses monopólusok kísérleti előállításának lehetőségét. (Ő eredetileg az
elektron fajlagos töltését mérte ki, hamarabb és pontosabban, mint R. A.
Millikan, mégis Millikan kapta a kísérletekért a Nobel-díjat.) Ehrenhaft egy
érdekes jelenségre bukkant rá, amikor a szokásos olajcseppek helyett piciny
vascseppeket sugárzott be fénnyel (és így rajtuk töltésfölösleg keletkezhetett
a fotoelektromos effektus miatt).
Ekkor a vascsöppecskék egy része déli, más részük északi monopólusként

kezdett el viselkedni. Természetesen a levegőben lassan eső vascsöppecskék
nemcsak lefelé mozogtak egyenletes sebességgel, hanem tengelyük körül
nagy szögsebességű, forgó mozgás is előállhatott, felszínükön
töltéstöbblettel vagy hiánnyal. Ez esetben egy apró kis mágneses dipólus,
valamint egy más elrendezésű forgó töltés együttese keltette a mágneses
töltés hatását. Kísérleteit az 1920-as, 1930-as évektől kezdve rendszeresen
publikálta elismert lapokban, és sokan, sokszor megismételték a hatást,
napjainkban egy Mihajlov nevű orosz kutató.
Mégis, mivel már a múlt században az terjedt el, hogy nem lehet
mágneses monopólust előállítani, a tények ellenére Ehrenhaft kísérleteit nem
vette figyelembe a szakma. Az előítéletek a meggyőző kísérleteknél is
erősebbek maradtak, újra győzött a dogmatizmus, miszerint mágneses
monopólus a gyakorlatban nincs. (Bár minden elméleti fizikus azt állítja,
hogy illene lenniük, hiszen a helyük megvan az elektrodinamika
egyenleteiben.)
Ez az az eset, amikor szépen látjuk; hogy a természet megengedné a

töltésekre nézve is a forgó mozgást, nemcsak a mechanikában ismert az,
mégis „társadalmi okokból” tiltott terület lett á forgással is rendelkező
töltésmozgás kutatása.
101
Egely György:
Ha olyan civilizációval találkoznánk, ahol megengedik a forgó töltés

hatásainak használatát, akkor ugyanolyan meglepetésben lenne részünk,
mint Atahualpa fő inkának azon a bizonyos baljós napon, amikor Pizarro
maroknyi seregével találkozott. A forgó töltések szimmetriájának gya-
korlati ismerete ugyanis mágneses monopólusokhoz, azaz mágnesáramhoz
juttatja a szorgalmas kísérletezőt, ami számunkra még ismeretlen
technikai csodákat adhatna. Ez a tiltás bizonyára ugyanolyan méretű
hátrányokat okoz nekünk, mint annak idején Atahualpa elnyomott
alattvalóinak a forgó kerekek tiltásából adódó hátrányok. Ahol nincs forgó
kerék, ott nincs szekér, ott nincs emelőcsiga, ott nincs vízimalom, ott
nincs lőpormalom. Ahoi nincs forgó töltés, ott nincs mágneses
monopólus, ahol nincs mágneses monopólus, ott nincs mágnesáram. Ki
tudja, mi mindenre lenne jó a mágnesáram? Lehet, hogy ugyanolyan
fontos, mint az elektromos áram?
Az élő természet, a biológia megengedi, lehetővé teszi, sőt használja is

a forgó töltések szimmetriáját. Ki ne látott volna már csavart spirál alakú
fehérjemolekulát, minden élőlény így épül föl. Itt a töltések nemhogy egy,
de három egymásra merőleges tengely körül foroghatnak igen nagy
szögsebességgel. Emiatt persze keletkezhet mágnesáram, és még olyan
speciális mezők is, aminek mi még nevet sem tudtunk adni.
Természetesen az élőlények körül, különösen az ember körül, és
legfejlettebb testrésze, az agy körül ezek a mezők kialakulhatnak. Látjuk
és tapasztaljuk is ezeket, de ezek a hatások nem férnek bele a
tankönyvekből megismert elvekbe, hiszen ezek nagyon mások nagyon
furcsák a többi már megismert hatáshoz képest, ugyanúgy ahogy a forgó,
bukdácsoló pörgettyű teljesen másként viselkedik, mint egy asztallapon
csúszó, forgás nélküli test, a forgó töltések ugyanolyan új és érdekes hatá-
sokat hoznak létre a biológiában. A baj csak az, hogy ez is tiltott. Ez az a
jelenségcsoport, amit parajelenségek néven ismer (vagy méginkább nem
ismer, tilt) a mai hivatalos tudomány.
A Curie-szabályból az világlik ki tehát, hogy nem is a szimmetria,

hanem a szimmetria hiánya az, ami meghatározza a jelenség
tulajdonságait. Ahhoz, hogy egy érdekes jelenséget előállítsunk, bizonyos
szimmetriákat mindig el kell tüntetni, azaz egyre csökkenteni kell a
szimmetriákat, hogy új és új jelenségek jöjjenek, elő. Ahhoz; hogy
például az energia skaláris tipusú szimmetriáját eltüntessük, több lépésre
is szükség van, hiszen a skalárhoz tartozó gömbszimmetria igencsak
összetett, számos szimmetria van benne.
102
Egely György:
Ezeket mind el kell tüntetni ahhoz, hogy az energia többé ne legyen

állandó. Kevesebb lépés kell az impulzus mint szimmetria
lecsökkentéséhez, hiszen az impulzus már egy poláris vektor, nagyságán
kívül iránya is van. Valamivel kevesebb lépés kell az impulzusnyomaték
állandóságának megszüntetésére, hiszen ez forgó, axiális vektorral
jellemezhető.
Amikor nagyon sok szimmetriája van egy-egy tömegpontokból álló

rendszernek, akkor azt vesszük észre, hogy szinte semmi sem történik.
Vegyünk például egy pontokból álló gázt, mondjuk hidrogént. Ezt a gázt
csak a sűrűsége és a nyomása jellemzi, nagyon kevés érdekes tulajdonsága
van. Ám, ha lehűtjük, folyékony vagy szilárd lesz a halmazállapota, akkor
sokkal rendezettebb lesz, kevesebb szimmetria marad meg, viszont a
szilárd testekre jellemző sok-sok új tulajdonság bukkan elő. Ha
többatomos gázról van szó, akkor a forgások miatt már a gáznak is
lehetnek érdekes tulajdonságai, de ugyanez a helyzet például egy fém
olvadéka, és a keletkező kikristályosodó szilárd halmazállapot között is.
Az olvadéknak sokféle szabadsági foka van, az atomok sokféle irányba
mozoghatnak, foroghatnak. A kristályrács megköti az atomokat, egy
rendet kényszerít az alkotó atomokra, viszont a lecsökkentett szimmetria
sok új tulajdonság megjelenésével is jár. A kristályrácsban sok szimmetria
hiányzik, ami megvolt az olvadékban, de a hiányzó szimmetriák új
tulajdonságokat jelentenek. Ha egy üres, fehér papírlap van előttünk, áz
nagyon sok, gyakorlatilag végtelen számú forgatási; eltolási; tükrözési
szimmetriát tartalmaz. Ha viszont bármit firkálunk rá, ez már lecsökkenti
a lehetséges szimmetriák számát, de a felirat új tulajdonság
megjelenésével jár.
Jön mindjárt azonban egy bökkenő. A szimmetriákat nem íróasztal

mellett kell kitalálni, kiagyalni, hanem kizárólag kísérletek alapján lehet
meghatározni. A történelem során számos esetben fordult elő, hogy nem
tudatosan hajtották végre a szimmetriacsökkentést, és ezek a véletlenek
hoztak jelentős bepillantást a természet tulajdonságaiba. Ilyen nevezetes
eset volt például a Faradayféle indukció felfedezése, amikor Faraday (és
tőle függetlenül Henry) észrevette, hogy időben változó mágneses teret
kell létesíteni, és ez elektromos örvényt hoz létre. Évekig tartott, amíg
Faraday véletlenül rájött, hogy a mágneses fluxus időbeli szimmetriájának
csökkentése az, ami egy új effektust, az indukciót előidézi. Az anyagnak
erős mágneses vagy elektromos térbe való helyezése pedig az atomfiziká-
103
Egely György:
ban jelentett előrelépést, hiszen az erős homogén vagy még inkább

inhomogén mágneses tér vagy inhomogén elektromos tér megjelenése a tér
szimmetriáját csökkenti (Zeemann, Stark effektusok). Nyugodtan
mondhatjuk azt, hogy minden egyes új felfedezés a fizikában
szimmetriacsökkentéssel járt. A kulcs mindig csak az, hogy hány és milyen
típusú szimmetriacsökkentést hajtunk végre. Nemcsak egyféle
szimmetriacsökkentést lehet elképzelni, hiszen egy atomot egyszerre
helyezhetünk homogén vagy inhomogén elektromos és mágneses térbe is,
sőt forgathatjuk, gyorsíthatjuk is. Minden szimmetriacsökkentés valamiféle
új hatást hoz, amit érdemes tanulmányozni, érdemes tudatosan keresni és
így kibontani az anyagban rejlő „szimmetriák fátyla mögé” rejtett
jelenségeket.
Ilyen, a szimmetriával kapcsolatos véletlen felfedezés vezette például a

dán Oerstedet is, az elektromos és mágneses térerő közti kapcsolat
megtalálására. Mindez abban az időben történt, amikor a szimmetriákat
még csak gyakorlati, próba szerencse módon kutatták, ha egyáltalán
kutatták.
EGY GYAKORLATI PÉLDA: AZ OERSTED-ÜGY
Oersted fölfedezése, az elektromosság és a mágnesesség közti kapcsolat

megtalálása rendkívül tanulságos mind a fizika elvei szempontjából, mind
a tudomány működése, mind a technika, technológia, a politika és a
gazdaság összekapcsolódása szempontjából. Már említettük, hogy
egyiptomi és mezopotámiai sírokban is találtak Volta-oszlopokat i. e. 600-
ból és i. e. 2000-ből is, szigetelt drótokkal együtt. Ezeknek az egyszerű
Volta-oszlopoknak a használata, titka azonban idővel feledésbe merült, és
csak az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején Galvani és Volta
munkásságával sikerült újra fölfedezni az elektromosság egy igen
egyszerű előállítását. Akkoriban már több mint egy évszázada játszottak a
statikus elektromossággal, hiszen a francia nemesi udvarok báljainak
egyik fénypontja volt, hogy melyik herceg udvari fizikusa tud nagyobb
feszültségű statikus teret előállítani, és ezzel nagyobb szikrákat. Ekkor a
társaság nagy csodálkozására a hölgyeken a ruhafodrok felálltak, és a
hajuk a az ég felé kezdett meredezni. Cirkuszi mutatvány volt ez a
javából, de nagy mértékben segítette az elektromosság és elektrosztatikus
hatások megértését. Az elektrosztatikus hatás azonban nem mutatott sem-
104
Egely György:
H. C. OERSTED (1770-1851)
A dán kutató véletlen felfedezése az
elektromosság és mágnesesség
kapcsolatáról alapvetően
megváltoztatta a természetről
kialakított képet, és jelentős
gazdasági fejlődést indított el.
miféle kapcsolatot a mágnesességgel, éppen ezért Coulomb és az
angol Cavendish ki is jelentette, hogy az elektromosság és a mágne-
sesség egymásra nem hat, és ezt minden kortárs kutató készpénznek
vette, így nem is foglalkoztak a témával.
A tudományban pedig ha nincs kérdés, akkor válasz sincs. Ez az
előítélet elegendő volt ahhoz, hogy húsz évig ne foglalkozzanak
érdemben ezzel a kérdéssel. Ezért történhetett meg, hogy az elekt-
romosság és mágnesesség kapcsolatát csak 1820-ban vette észre egy
dán kutató, Oersted, akit addig valahol a tudomány perifériáján lévő
emberként tartottak számon. Oersted mintegy nyolc évig kísérletezett,
és véletlenül fedezte fel, hogy az árammal átjárt drót magához rántja
vagy eltaszítja a mágnestűt. Nyolc évig végezte ugyanazt a hibás
kísérletet. Az ő első és hibás elrendezésében az árammal átjárt drót és a
mágnestű merőleges volt egymásra. Úgy gondolta, ha van hatás, akkor
csakis ebben az elrendezésben kellene jelentkeznie. Mivel nem talált
hatást, ezért állandóan azt tanította tanítványainak, hogy íme,
kísérletileg is be lehet mutatni, nincs köze az elektromosságnak a
mágnesességhez. Nyolc év múlva aztán véletlenül egy olyan
elrendezést próbált ki, ahol közvetlenül a drót alatt, a dróttal
párhuzamosan volt felfüggesztve a mágnestű, és az áram
bekapcsolásakor a tű láthatóan megmoccant. Ezzel az effektussal
drámai, új fejlemények indultak meg mind a természettudomány, mind
a technika terén. A későbbiek során még igen részletesen vissza fogunk
térni ennek a kísérletnek az elemzé sére, hogy a szimmetriák viszonyairól,
105
Egely György:
a szimmetriamegmaradásról részletesebb, jobb képet kapjunk. Az Oersted-

kísérlet talán az egyetlen a tudomány történetében, ami szó szerint sokkolta a
tudóstársadalmat. Néhány héten belül francia, német, angol kutatók sora
kezdett el foglalkozni a jelenséggel. Tudjuk, hogy a francia matematikus,
Ampére miután látta a demonstrációt, mintegy két hét múlva felállította a ma
róla elnevezett Ampére-törvényt, ahol az áram erőssége és a drótok közt ható
erők között numerikus öszszefüggést talált. Sok-sok év múlva ez a hatás
vezetett el például a távíró, majd a távíró segítségével a telefon
feltalálásához.
Egykorú, de hibás metszet Oersted felfedezéséről. A képen a mágnestű tá-

vol van az iránytűtől, s ráadásul nem is párhuzamos vele. A rajzoló ugya-
núgy nem értette a felfedezés lényegét, mint a kor kutatói.
106
EGY ARCKÉPFESTŐ TALÁLMÁNYA
Egely György:
Azt gondolnánk, hogy a tudós társadalom, miután ez az effektus ismertté

vált, azonnal a gyakorlati felhasználáson kezdett el dolgozni. Ám ez messze
nem így történt. Mintegy húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Samuel
Morse, egy amerikai arcképfestő kifejlessze, és sok-sok nehézséggel
elterjessze az első, jól használható távírógépet, ami aztán kisvártatva az
egész földön elterjedt, az első globális. világhálót létrehozva. Ez az a talál-
mány, ami az első információs forradalmat létrehozta, ez az a találmány, ami
drasztikusan megváltoztatta a gyors információátvitel segítségével a
politikát, az üzleti életet, sőt a hadviselést is. Mindennek alapjait persze az
Oersted és Volta, valamint Galvani nevével jelzett effektusok tették
lehetővé.
A Morse-féle készülék mai szemmel nézve rendkívül primitív. Ha egy

áramkört zárunk, akkor egy elektromágnes, egy áramtól átjárt szolenoid
magához ránt egy darab vasat, és ennek segítségével hosszabb-rövidebb
jeleket lehet messzire küldeni. Ez az egyszerű alapja a Morse-féle távírónak,
a gyors információtovábbításnak, ahol nem érdekesek sem az időjárás
viszontagságai, sem a természeti akadályok. Mindaddig lovas futárral,
galambpostával, esetleg lassú hajókon küldték a leveleket, az
információáramlás ezért nem volt gyorsabb a múlt század elején, mint a
római korban vagy a kínai birodalomban. Minden birodalom tartott fönn
futárszolgálatot. Az állam működésének ez a lassú, bizonytalan és drága
futárszolgálat volt az idegrendszere. A lassú idegrendszer csak tohonya, be-
hemót óriásokat eredményezett, gyors válasz, gyors inger ilyen módon nem
terjedhetett.
A technika fejlődésének, az életminőség javításának jelentős akadálya volt

ez. Próbálkoztak ugyan már füstjelekkel, hangjelekkel, sőt Franciaországban
egy kiterjedt optikai távíróhálózatot is fölállítottak már a napóleoni idők
előtt, de köd vagy rossz időjárás esetén ez a rendszer használhatatlan volt.
Azonban jó időben is csak lassan terjedtek a hírek, hiszen a karok állításával
csak nehézkesen lehetett a betűket továbbítani. Oersted felfedezése után még
mintegy húsz évet kellett várni, míg a soksok elvetélt kísérlet után ismét
csak egy kívülálló, egy festő, Samuel Morse megalkotta azt a hardware-t és
software-t (ahogy ma mondanák), ami lehetővé tette az első, gyakorlatilag is
használható távíró és az első primitív erősítő, a jelfogó elkészítését.
107
Egely György:
Először is ki kellett találnia egy kódot (lényegében digitális kódot),

hiszen technikailag az ábécé betűit nem lehetett átvinni egy darab dróton.
Így hosszabb-rövidebb jelek segítségével ala kította ki az ábécét.
Samuel Morse, amerikai arcképfestő találmánya a távíró.

Igazi hírközlési forradalmat indított el, az első világháló így jött létre...
Hiába készült el azonban az amerikai kormány segítségével az első vonal

Boston és Washington között, még hónapokig nem szokott hozzá a
lakosság ahhoz a gondolathoz, hogy dróton is lehet küldeni jeleket, és az is
furcsa volt, hogy ezek gyorsan a célállomáshoz értek. Sokan természetesen
csalásra gyanakodtak, és sok-sok kísérlet győzte csak meg a
hitetlenkedőket, hogy valóban lehet drótokon jeleket küldeni. Persze mikor
már százával jöttek létre a telegráfvonalak, ugyanolyan divatja indult meg a
távírásnak, mint ma a világhálónak. Egyszeriben társasági beszédtéma lett a
távíró.
108
Egely György:
Sokan nem is igazán értették mibenlétét, így például volt, aki levest akart
küldeni távírón férjének, mondván, azon keresztül mindent lehet továbbítani.
A távírónak volt egy közvetett érdeme is. Nagy mennyiségű szigetelt
drótra lett szükség, és egy egész ipar foglalkozott ezután kábelek
előállításával, így olcsó alkatrészeket termelt az ipar későbbi más
találmányokhoz, például a telefonhoz is. Volta és Oersted munkája közvetve
így például a telefon, majd a rádiózás kifejlődését is szolgálta. A távírda
drasztikus módon megváltoztatta az újságírás stílusát, az üzleti és politikai
élet menetét. A hírek gyors terjedése lehetővé tette, hogy azonos idő alatt a
pénz sokkal gyorsabban forogjon, jóval több vétel és eladás történjen meg,
mint előtte a lassú lópostával.
A tenger alatti kábel megjelenése (sok-sok kudarc után) naprakész
kapcsolatot teremtett Európa és Amerika között, így jött létre az első lépés a
globalizációhoz. A távírdák sokasága képzett távírdászok ezreinek;
tízezreinek adott munkát, így létrejött egy bizonyos elemi műszaki kultúra,
ami elengedhetetlen volt a további találmányok megszületéséhez: Thomas
Edison és több más iparmágnás is távírász fiúként kezdte. Ebben az időben
ez volt az egyetlen igazi kiugrási lehetőség ahhoz, hogy a kor
csúcstechnológiájával fiatalok is megismerkedhessenek. Ezek után most
térjünk vissza újra Oersted fölfedezéséhez.
AXIÁLIS ÉS POLÁRIS SZIMMETRIÁK
SZIMMETRIÁK MEGMARADÁSA
Úgy gondolnánk, hogy mind az elektromos tér, mind a mágneses tér egy
azonos matematikai mennyiséggel, vektorral írható le. Mindkét térerősségnél
az erőnek van iránya és nagysága is, tehát látszólag nyugodtan
használhatunk azonos típusú vektort a két mező leírására. Ez a felszínes
hasonlóság azonban megtévesztő, és ez is egyik oka volt annak, hogy
mintegy nyolc évi kínlódás és kísérletezés után, és akkor is csak véletlenül
jutott Oersted arra a korszakalkotó fölfedezésre, hogy az elektromosság és a
mágnesesség egymással kapcsolatban van. Ha tudta volna Oersted, hogy az
elektromosság poláris és a mágnesesség axiális vektorral írható le, és ismerte
volna a szimmetria-műveleteket, valószínűleg nem nyolc év, hanem nyolc
109
Egely György:
nap alatt, esetleg nyolc perc alatt elvégzi a sikeres kísérletet. Oersted persze
annyival jobb volt pályatársainál, hogy legalább próbálgatta az
elektromosság és mágnesesség közti kapcsolat megtalálását, míg a többiek
belenyugodtak Cavendish és Coulomb tekintélyelvű kinyilatkoztatásába.
Nézzük meg, hogy milyen vektorok létezhetnek, mi a poláris és axiális

vektor közti különbség, hogy jelenik meg ez a szimmetriákban. Ha a II/1.
ábrát látjuk, akkor nyilvánvalóvá válik ez a különbség. Az axiális vektor
lényegében egy forgó henger szimmetriájával jellemezhető. Amikor
nyomatékot hozunk létre, például forgatunk egy tengelyt, mindig axiális
vektorok jelennek meg. Ennek a forgó tengelynek a szimmetriája,
tükröződése azonban eltér a poláris vektor tükröződésétől, szimmetriájától.
Látjuk, ha a forgástengellyel párhuzamos síkra tükrözzük az axiális vektort,
akkor az megfordul, azaz antiszimmetrikussá válik. Abban az esetben vi-
szont, ha a tengelyre merőleges síkra tükrözzük, akkor változatlan, azaz
teljesen szimmetrikus marad.
Az antiszimmetria azért érdekes, mert megmarad ugyan a vektor

nagysága, csak előjele változik meg. A könnyebben elképzelhető poláris
vektor (ami például az erő és a sebesség leírására is használatos) más
tükrözési szimmetriákkal bír. Ha a poláris tengelyt a tengellyel
párhuzamosan tükrözzük, akkor változatlan marad, és ilyen esetben
mondjuk, hogy a tükrözés szimmetrikus, azaz a tükrözés művelete mint
transzformáció nem változtatja meg az eredeti állapotot, hanem változatlanul
megy át a transzformáció után az új állapotba a régi állapot. Ilyenkor nem
tudjuk megkülönböztetni az eredeti és a transzformáció utáni állapotot.
Abban az esetben viszont, ha tengelyre merőlegesen tükrözünk, akkor

antiszimmetrikus tükörképet kapunk, melynek nagysága azonos ugyan, de
előjele megváltozik. Az Oerstedkísérlet esetén egy olyan esetet vizsgálunk
meg, ahol két különböző szimmetriatulajdonsággal rendelkező ok váltja ki a
számunkra értékes hatást. Kétségtelen, hogy ez bonyolultabb eset mintha
csak egyetlen szimmetria, egyetlen kiváltó fizikai hatás változik, de egyúttal
szemléletesebb is.
Nézzük meg, hogy a szimmetriamegmaradás törvénye hogyan alkalmazható

egy gyakorlati esetre. A II/2. ábrán látszik az az eset, amikor Oersted a
sikertelen kísérleteket végezte. Helyezzük bele egy-egy szimmetriasíkba a
drótot, azaz az áramot, majd erre merőleges síkba a mágnestűt, azaz a
mágneses tér irányát.
110
Egely György:
Látjuk például, hogy a σ 1 sík, mely az iránytű mágneses terének szim-

metriáját tartalmazza, anti szimmetrikus a mágnesességre nézve, hiszen itt
a tengellyel párhuzamos síkra kell tükröznünk. Abban az esetben is anti
szimmetrikus transzformációt kapunk, ha az erre a síkra merőleges I áramot
tükrözzük. Az előbbiek során ugyanis láthattuk, hogy a síkra merőleges
tükrözés esetén a poláris vektorok anti szimmetrikusak lesznek. Ezért azt
látjuk, hogy a σ 1 síkban anti szimmetrikus lesz mindkét vektor.
II/1 1. ábra: Forgó henger és mozgó rúd tükrözési szimmetriái. A mágneses mező
szimmetriája axiális, az áram szimmetriája poláris.
111
Egely György:
Nézzük meg most a σ 2 -vel jelzett síkban mi történik. Látjuk, hogy az I

áramra rásimuló szimmetriasík esetén a mágneses vektor axiális
szimmetriája megmarad, tehát szimmetrikus transzformációt kapunk, és
ugyanez a helyzet az árammal is, hiszen az áram irányával párhuzamos maga
a szimmetriasík, tehát szimmetrikus transzformációt kapunk. Vagyis
tükrözés után mindkét síkban megmarad a szimmetria, éppen ezért
összeegyeztethetetlen bármiféle forgással itt a szimmetriák esete, ezért nem
is remélhetünk effektust. Megmarad a szimmetria mindkét síkban, hiszen az
egyik síkban csupa anti szimmetrikus, a másik síkban csupa szimmetrikus
transzformációt találunk. Ott, ahol megmarad a szimmetria, ott bizony
változás sincs, ez a szimmetriamegmaradás törvényének egyik
következménye.
II/2a. ábra: Ha az i áram is a ,µ mágneses mező egymásra merőleges, akkor

mindkét szimmetriasíkban azonos szimmetriák lépnek fel. Emiatt nincs
hatás, semmi sem történik.
Más lesz a helyzet azonban, ha a II/2b. ábrát nézzük, ahol egymással

párhuzamos az áram is és a mágneses térerősség is. Tegyük fel, hogy a σ 2
síkba simul mind az áram poláris, mind a mágneses tér axiális vektora.
Ebben az esetben a σ 1 síkban, mely erre merőleges, azt találjuk, hogy a
mágneses térerősség axiális vektora szimmetrikus transzformációval megy
át, mig az áram poláris vektora anti szimmetrikus transzformációval megy
át. Így ebben a síkban kétféle szimmetriát is találunk. Ugyanez lesz a helyzet
a σ 2 síkkal is, itt is az axiális vektor, a mágneses térerősség
antiszimmetrikus
112
Egely György:
transzformációval megy át, míg az áramerősség szimmetrikus

transzformációval megy át, hiszen az áram irányával párhuzamos lesz a
szimmetriasík.
Látjuk, hogy itt mindkét síkra két különböző szimmetria jellemző, azaz
mindkét oknak, mindkét effektusnak más-más szimmetriája van. Ebben az
esetben nem marad meg a tükrözés után a szimmetria, így viszont már
előfordulhat a szimmetriasíkot megbontó forgási művelet, forgási
operáció vagy transzformáció.
Ekkor már elvileg létrejöhet a forgás. Természetesen Oersted annak
idején nem tudta, hogy létezik poláris és axiális szimmetria, és nem tudta,
hogy az áramerősség poláris, míg a mágneses térerősség axiális
szimmetriával bír. Ez a kísérlet azonban alkalmas lett volna annak
eldöntésére, hogy a két mennyiség nem azonos szimmetriával rendelkezik,
azaz eltérő tulajdonságaik vannak.
II/2b. ábra: Ha az i áram is a p mágneses mező egymással párhuzamos.

akkor egy-egy szimmetriasíkban más-más szimmetriájú mező lép fel
Ekkor nem marad meg a szimmetria, így várható hogy fellép valamilyen
hatás, pl. elforul a mágnestű.
A távírót megcsinálhatták volna már az egyiptomiak, a rómaiak, de
akár a kínaiak vagy az indiaiak is, technikailag voltak olyan szinten, hogy
ezt létrehozzák. (Más kérdés, hogy Morse-ábécét csak a latin vagy orosz
ábécével lehetett volna létrehozni, a kínaival vagy az indiaival nehezen.)
Hiányzott azonban a „minőségi gondolkodás”, ami elsősorban csak egy
maroknyi protestáns gondolkodású országban terjedt el, ott is csak lassan
és döcögve.
113
Egely György:
Azt gondolnánk, hogy Oersted kíséréletéből levonták kortársai ezt a nagy

tanulságot, hogy a szimmetriákat kísérletileg érdemes megállapítani, és nem
íróasztal mellett kiagyalni. A kísérlet sok-sok vajúdás után sikeres lett, ám a
megfelelő következtést senki nem vonta le. Ez a tanulsága egy másik
hasonló esetnek is, ami az indukcióval kapcsolatos, és gyakorlati hatásait
nézve ugyanolyan fontos, mint az Oersted kísérlet. Ez a Faraday-Henry-féle
indukciós kísérlet. Ez a kísérlet egyszerűbb, mint az Oersted-féle hatás, hi-
szen itt mindössze egyetlen szimmetriát, a mágneses térerősség időbeli
állandóságát, szimmetriáját kellett csökkenteni. Itt mindössze egyetlen
kiváltó ok létezik. Így a szimmetria kivonási szabályt nem tudjuk
alkalmazni, de az általános elv itt is létezik: egy szimmetria megszüntetése
új jelenségeket idéz elő.
Faraday Angliában, Henry pedig az Egyesült Államokban találta meg az

indukció hatását szintén nyolcévnyi kísérletezés után: Az alapeffektus itt is
nagyon egyszerű: ha egy szolenoidból kirántunk egy mágnest, vagy bármi
más módon időben változtatjuk a mágneses teret, akkor a szolenoidban
elektromos áram indukálódik. Ez a nagyon egyszerűnek tűnő effektus
egyáltalán nem volt kézzelfogható, egyáltalán nem volt magától értetődő
abban a korban, és nem véletlen, hogy évekig nem jöttek rá. Az előző
példában, Oersted kísérletében a két kiváltó ok más és más térbeli
szimmetriát mutatott.
Nemcsak a térbeli, hanem időbeli szimmetriát is lehet változtatni,

csökkenteni. Képzeljük csak el, hogy az idő függvényében fölírjuk egy
mágnes körül, minden egyes pontban a mágneses térerősség értékét. Ha egy
időpillanatban ezt megváltoztatjuk, akkor csökken ennek a rendszernek a
szimmetriája. Az állandó térerősség ugyanis egy térbeli és időbeli
szimmetriát ad, hiszen bármely más időpontban állandó a térerősség iránya
és nagysága. Ez egy időbeli eltolási szimmetriát eredményez, hiszen
változatlan a térerősség, és a változatlanság, az invariancia a kulcsszó a
szimmetria megértésében. Természetesen Faraday idejében még nem
gondolkodtak a szimmetria segítségével (hiszen ma sem használják még
mankóként sem a szimmetria kiterjesztett fogalmát).
Ez azért tragikus, mert ha ebből a két igen hasznos effektusból, ennek

tanulmányozásából levonják a megfelelő következtetést, akkor újra vissza
lehetett volna térni az energia megvizsgálására, kiderülhetett volna, hogy az
energia is egy szimmetria, és mint minden szimmetria, ez is csökkenthető.
114
Egely György:
Ha másként nem, legalább formális logikával, okoskodással el lehetett

volna jutni ahhoz a gondolathoz, hogy az energia értéke nem
szükségszerűen állandó. Azt láttuk ugyanis eddig legalább két ok esetén,
hogy a szimmetria akkor marad meg például, ha egy jelenséget előidéző
mindkét kiváltó okban egyszerre található meg ugyanaz a szimmetria.
Ebben az esetben az okozatban, a jelenségben is megmarad ez a szimmet-
ria, de csak ez a szimmetria. Azok a szimmetriák, amelyek nem közösek a
két kiváltó okban, azok „kiesnek”, mintegy kivonódnak. Ezt a
megfigyelést lehetett volna használni az energia mint szimmetria
csökkentéséhez, megszüntetéséhez. Ez az út vezet az „ingyenes”
többletenergia előállításához.
A CURIE-ELV
Pierre Curie mondta ki először a szimmetriamegmaradásnak azt a

fontos következményét, ő érzett rá először arra, hogy egy-egy effektusnak
nemcsak a szimmetriája a fontos, hanem az is, hogy milyen szimmetriák
hiányoznak belőle, azaz ő nevezte meg először konkrétan a
diszszimmetria, azaz a szimmetriahiány fogalmát is. Hogyan kellene
kiindulnunk ilyen formális módszerekkel az energiamegmaradás
megkerülésére? Az eddigiekből az következik, hogy legalább két olyan
kiváltó effektust kell keresni, amelyben az a követelmény, hogy mindkét
effektusnál előálljon az energia meg nem maradása. A két effektus
egymásrahatása, „összeházasítása” után várhatjuk csak azt, hogy
kialakulhat ilyen hatás, ahol energiatöbbletünk vagy energiahiányunk
lesz.
Itt most nagyon oda kell figyelni a szavak jelentésére. Amikor azt
mondjuk, hogy olyan hatásokat kell keresni, ahol nem marad meg az
energia, akkor nem azt állítjuk, hogy önmagában, különkülön is többlet
vagy hiány keletkezik, csak azt a tényt, hogy egy effektus esetén is egy
rendszerrel energiát tudunk közölni, vagy energiát tudunk kivenni egy
rendszerből, azaz a rendszer nem tud zárt maradni. Ez csak
nemkonzervatív rendszereknél fordulhat elő, s ilyen a gyakorlatban
nagyon sok van, például a szélmalom vagy a hajócsavar is energiát vesz
föl vagy ad le a környezetének. Az ingaóra, azaz egy konzervatív
gravitációs térben mozgó test nem vesz föl a környezetéből energiát.
Amint elengedtük az ingát, az megtartja eredeti energiaszintjét, csak a
potenciális, azaz helyzeti energia alakul át periodikusan mozgási
energiává és vissza.
115
Egely György:
Ha a súrlódási veszteségektől eltekintünk, akkor ez a folyamat a vég-

telenségig tartana, hiszen konzervatív erőtérben minden fizikai rendszer
mindig megtartja eredeti energiáját. A nemkonzervatív rendszereknél, azaz
például az örvényes, a sebesség- vagy időfüggő s emiatt nempotenciálos
rendszereknél ez nem igaz, azok állandóan energiát tudnak fölvenni vagy
leadni. Ezek után formális logikával gondolkozva már egyszerű az eredeti
feladat megoldása.
Keresnünk kell két olyan rendszert, ahol nem potenciálos nem
konzervatív erőterek vannak. A forgó, örvényes rendszerek alkalmasak erre,
vagy például a sebesség- és időfüggő rendszerek. Ha például egy merev
karon el tudunk húzni egy súlyt úgy, hogy az erő értéke időben változik,
akkor egy időfüggő, nem potenciálos tér segítségével olyan rendszert
valósítottunk meg, amelyben az energia nem marad meg, hiszen az időben
változó erő segítségével egyre több vagy egyre kevesebb energiája lehet a
rendszernek. Ha ugyanakkor ezt a rendszert még meg is forgatjuk egy
tengely körül, akkor az örvényes erőtér segítségével megint csak nem
potenciálos erőteret kapunk, azaz újra egy olyan erőteret, amiben nem marad
meg a rendszer energiája. Ha formálisan a II/3. ábrán megnézzük a két
rendszer szimmetriatulajdonságait, akkor azt látjuk, hogy a karos és a forgó
rendszer összehozható úgy, hogy csak egyetlen közös szimmetriájuk lesz,
azaz az energia meg nem maradása áll elő, és ez az új effektusban is
megjelenik. Ha jól gondolkoztunk, akkor egy sugárirányú, időfüggő mozgás,
Egely György:
1I/3. ábra: A Curie féle szimmetria kivonási szabály elve: Két kiváltó ok
esetén csak az a szimmetria marad meg a bekövetkezett hatásban, amely
közös mindkét ok esetén.
116
valamint egy tangenciális irányú örvényes mozgás „összeházasításával”

olyan rendszert kaptunk, ahol a megmaradó eredő szimmetria már nem
tartalmazza az energiamegmaradást, és ilyenkor lehet akár energiatöbbletünk
vagy -hiányunk is. Okunk van föltételezni, hogy így Orffyreus titkához
jutottunk el, azaz így például spirálmozgások, vagy más hasonló típusú, nem
konzervatív erőterek által okozott mozgások segítségével kaphatunk olyan
hatást, ahol energia „termelődik” vagy tűnik el.
Az előbbi okoskodás persze nagyon formális, és csak akkor hihető el, ha

kísérletileg is meg tudjuk erősíteni. Látni fogjuk azonban ezután, hogy szinte
az összes találmány erre az alapeffektusra épül. Addig azonban még érdemes
egy újabb rövid sétát tennünk, meg kell néznünk, hogy a matematikában
hogyan fejlődött a szimmetria fogalma, hiszen mindaddig, amíg a
matematika kristálytiszta logikájával elő nem áll ez a fogalom, addig sem a
fizika, sem a technika nem tud igazán nagyot előrelépni. Azért is érdemes a
matematika oldaláról is megnézni az energia, az impulzus és im-
pulzusnyomaték és a szimmetria összekapcsolódását, mert ott is a fenti
hasznos eredményre lehet jutni, csak más úton.
A SZIMMETRIA MATEMATIKAI FOGALMÁNAK TÖRTÉNETE
Láttuk, hogy többféleképpen el lehetett volna jutni a szennyezésmentes

energiatermelő gépek felfedezéséhez. Orffyreus kész szerkezetének
elterjedését butaság és irigység akadályozta meg. Itt a működő, létező
Egely György:
gyakorlatból elindulva juthattunk volna tovább a jelenség fizikai megértése

felé. Egy másik utat kínált a fizika, ami az ismert jelenségek elemzésével, a
szimmetria fizikai fogalmának megértésével vihetett volna el minket az ilyen
szerkezetekhez. De láttuk Faraday és Oersted példáján, hogy abban a korban
a szimmetria ismerete még gyerekcipőben sem járt.
Most egy harmadik utat veszünk szemügyre, s ez a matematika útja. Ez

sem könnyebb, ez sem gyorsabb, ez sem egyszerűbb, mint az előző kettő,
mégis talán ezen az úton ért el a tudomány a lehető legközelebb az energia
mint szimmetria fogalmának megértéséhez, itt már csak egy lépésnyi tá-
volság választotta el a megértést a gyakorlattól. Ám ahhoz, hogy idáig
eljussunk, sokkal korábbról kell kezdenünk. Látjuk majd, hogy a
matematikusok munkája, botlásai és eredményei, ugyanolyan emberiek,
ugyanúgy tévedésekkel vannak teli, mint az előző két út.
117
GALOIS ÉLETE
Történeteink első szereplője, aki a szimmetria megértésében a döntő

lépést megtette, egy fiatal francia férfi, Evariste Galois. Az ő élete
legalább olyan drámai, mint a tiltott találmányok feltalálóinak sorsa. 1832,
május 30-án, a 21 éves Galois egy ostoba nőügy miatt párbajba keveredett
Egely György:
A 21 éves Galois párbajban halt meg. Évtizedekig kellett várni, mire

megértették eredményeit.
és lepuffantották, mint egy kutyát. A huszonegy éves fiút - aki jól ismert
forradalmár volt - nemrég engedték ki a börtönből, ezért az is felmerült,
hogy esetleg a rendőrség provokálta ki a párbajt, így akarván
megszabadulni kellemetlen politikai lázításaitól. Halála előtt két levelet
adott fel, amelyben leírta eredményeit. Az egyik Louis Cauchynak szólt, a
másik Denise Poissonnak. Poisson, aki máig is ismert és elismert jó
matematikus, nem értette az egész levél témáját és visszaküldte a
szerzőnek. Cauchy viszont nem is válaszolt. Galois ezt politikai okokra
vezette vissza, úgy gondolta, hogy Cauchy konzervatív lévén szándékosan
dobta vissza cikkét, politikai ellenszenv miatt. Cauchy viszont valószínűleg
118
el sem olvasta a levelet, hiszen elhagyta Franciaországot, királypárti
nézetei miatt távoznia kellett. Így aztán, amikor az 1860-as években
kiadták összegyűjtött műveit, a kor egyik fontos matematikusa, Camille
Jordan vette észre levelei között Galois munkáját, ami harminc éve po-
rosodott, és soha senki se olvasta. Ő már képes volt megérteni jelentőségét.
Ekkorra már a matematikusok értették azokat a fogalmakat, amelyeket
annak idején a forró fejű, fiatal matematikus megfogalmazott. Galois cikke
az algebrai egyenletek gyökeivel foglalkozott, de nem is az eredmények,
hanem az eredményekhez vezető út, a módszer, a megközelítés volt
egészen újszerű a munkájában.
Az algebrai egyenletek megoldásánál az a fontos kérdés, hogy
hanyadrendű egyenleteknek van, és milyen megoldása. Ezzel idestova egy
évezrede foglalkoztak, és számos fontos munka született már Galois cikke
EVARISTE GALOIS (1811-1832)

Igazi zseni, a csoport fogalmának
megalkotója. Fiatalon párbajban
halt meg.
Egely György:
előtt is. Európában az 1200-as évekig nem fejlődött a matematika, úgy

gondolták, hogy a görögöket, az asszírokat és az arabokat nem is lehet
felülmúlni. Csak ekkor, ez után indult meg Itáliában némi fejlődés, ami az
1500-as, 1600-as években Cardano könyvének publikálása után gyorsult
föl. Ezután már ismert szereplőink, Newton, Leibniz, a Bernoulli-család,
Euler valamint Joseph Louis Lagrange munkássága jelentett igen komoly
előrelépést.
Galois éleslátása azonban minden elődjén túltett. Munkája a „szimmetria
fokán”, a szimmetrikusság mértékén alapult. A II/4. ábrán látszik, hogy
119
egyes algebrai egyenletek gyökei milyen mértékben tekinthetők
szimmetrikusnak vagy nem szimmetrikusnak. Az a. ábrán látszik például,
hogy az
x5 – 1 = 0
egyenlet gyökei egy körön helyezkednek el, és ezek szimmetrikusabbak,
mint például az
x5 – x4 + x3 + x2 + 2 = 0
egyenlet gyökei; melyeket a b. ábrán látunk, és ez utóbbiak még mindig
szimmetrikusabbak, mint a következő egyenlet gyökei:
2x5 – 15 x4 + 29 x3 + 6x2 – 40x = 0
Ez utóbbinak a gyökei -l, 0, 2, 2,5 és 4. A szimmetrikusság mértékét oly
módon állapítjuk meg, hogy hányféle tükrözéssel, elforgatással kapjuk
vissza ugyanazt az alakzatot. Így tehát egy négyzet szimmetrikusabb, mint
II/4. ábra: Néhány algebrai egyenlet gyökeinek ábrázolása komplex síkon.

A gyökök elhelyezkedésénél jól láthatóak az eltérő szimmetriák.
Egely György:
egy egyenlő szárú trapéz, és az szimmetrikusabb, mint egy teljesen általános

négyzet. Galois érdeme pontosan az volt, hogy felismerte és
szisztematikusan megvizsgálta ezeket a relációkat. Galois minden egyes
egyenletet aszerint értékelt, csoportosított, hogy az egyenlet gyökei mikor
maradnak változatlanok a transzformációk után. Galois ezeket az egyenlet
csoportjának nevezte, ma már ezt az egyenletek Galoiscsoportjának nevezik.
A legkisebb csoport persze az azonos permutáció, amikor önmagához jutunk
vissza. Az egyenletek legkisebb csoportját azok az egyenletek alkotják, ahol
a megoldások mindig racionális számok formájában jelentkeznek. Egy
nagyobb csoportot azok az egyenletek adnak, ahol irracionális a gyökök ér-
120
téke, és még nagyobb csoportot ad a komplex gyökökkel rendelkező

egyenletek serege. Nemcsak véges, hanem végtelen csoportokkal is
foglalkozott Galois, ő vezette be a komplex mező fogalmát, mely eredetileg
Lagrange munkáiból indult el.
Joggal tekinthetjük tehát Galois munkásságát a csoportelmélet, a

szimmetria első igazi és átfogó megalapozásának. Ő volt az első, aki már
megkülönböztette a véges számú elemet tartalmazó szimmetriák, azaz a
diszkrét szimmetriák csoportját a végtelen számú elemtől. A csoportelmélet
a matematika egy nagyon jellegzetes és fontos fogalma lett, a szimmetriák a
geometriai tulajdonságok leírásában nélkülözhetetlen fogalommá váltak. A
későbbiek során a norvég Sophus Lie munkássága pedig a végtelen elemet
tartalmazó, azaz a folyamatos szimmetriák felé nyitotta meg a gondolkodás
útját.
A diszkrét szimmetriák, szimmetriacsoportok fogalma nemcsak a kris-

tályfizikában, hanem a molekulák elrendezésében, térbeli struktúrájuk,
felépítésük osztályozásában is igen fontos lett. A diszkrét szimmetriák és
szimmetriacsoportok írják le egy-egy bonyolult vagy egyszerűbb molekula
térbeli elrendezési tulajdonságait, így tehát a sztereokémiában is
nélkülözhetetlen segédeszköz lett a csoportelmélet. Az, hogy egy molekula
alakja milyen, azt nemcsak a molekulát felépítő atomok száma határozza
meg, hanem azoknak az elrendezése is.
Ugyanolyan számú szén- és hidrogénatomokat például sokféle alakú

molekulává lehet összekapcsolni. Ugyanolyan összetételű molekulák is
többféle verzióban létezhetnek, és olyanok is, melyek egymásnak
tükörképei, azaz tükörszimmetrikusak egymásra. Ezek a molekulák csak
Egely György:
optikai tulajdonságaikban térnek el egymástól, a fény polarizációs síkját

forgatják el más-más irányba.
Míg az élettelen, szervetlen kémiában nem igazán fontos a tü-

körszimmetria kérdése az „élet kémiájában”, a szerves kémiában már élet-
halál kérdése lehet a molekulák térbeli elrendezésének, szimmetriájának
problémája. (Sokan hallottak például az úgynevezett Contergan nevű
gyógyszer esetéről, melynek szedése nyomán sok kismama torzszülöttet
hozott a világra. Itt is az volt a probléma, hogy a gyógyszer hatóanyaga
tükörszimmetrikus formában is megjelent, és ez okozta a fejlődési
rendellenességeket. Az élet nem engedi meg a tükörszimmetrikus, de
egyébként azonos struktúrájú molekulák létét, vagy a jobb- vagy a balcsavar
az, ami az élővilágban megengedett.)
121
Visszatérve a szimmetriacsoportokhoz, ma négy nagyon egyszerű
tulajdonságot várunk el egy-egy csoporttól. Azt várjuk, hogy asszociatív
legyen, legyen egy egységeleme, ami önmagába viszi vissza az alakzatot,
elvárjuk, hogy legyen egy inverz művelet, és utoljára azt, hogy létezzenek
kommutatív, azaz felcserélhető szimmetriaműveletek. Ez alatt például azt
érijük, hogy mindegy milyen sorrendben következik két művelet, az
eredmény ugyanaz. Ez az eset fordul elő például, hogyha egy egyenes
mentén két lépést lépünk előre és egyet hátra, vagy először egyet hátra és
kettőt előre. Ebben az esetben felcserélhetők a műveletek, ezeket nevezzük
abeli csoportoknak Niels Henrik Abel norvég matematikus emlékére.
NIELS ABEL ÉLETE
Mikor Galois már rég halott volt, Abel volt az, aki a matematikusok
számára először felvetette a csoportok és szimmetriák gondolatát, de az ő
élete is Galoishoz hasonlóan rövid és tragikus véget ért. Abel (1802-1829)
egy akkor szegény országban, Norvégiában született, és senki nem tudta
igazán megérteni zseniális gondolatait. Szerencsére egy ösztöndíjat kapott a
norvég kormánytól, és szegénysége ellenére így tudta meglátogatni német és
francia matematikus kollégáit. Rendkívüli félénksége nem tette lehetővé,
hogy a legjobb matematikusokkal szoros munkakapcsolata alakuljon ki, te-
Egely György:
NIELS HENRIK ABEL (1802-1829)
Norvég matematikus, aki a szimmetria

mélyebb értelmezését bevezette
matematikába. A nyomorgása miatt
fiatalon halt meg.
122
hetségét is csak egy német vállalkozó, egy mérnök ismerte föl. Az ő
folyóiratában jelentek meg Abel első cikkei, és így keltették föl Jacobi
figyelmét, aki a kor ismert és híres matematikusa volt. Ezen cikkek
hatására választották a Berlini Egyetem professzorának, ám mire
megérkezett ez az elismerés, és végre látszott a kiút az állandó
szegénységből és nyomorgásból, már késő volt: tüdőbajban meghalt.
Abel és Galois tragikus korai halála miatt évtizedekig nem haladt tovább
a természet legfontosabb titkának, a szimmetriák megértésének az ügye.
Erre csak a XIX. század második felében került sor, de addigra már az
energiamegmaradás tétele szilárd dogma lett a fizikában. Azok a fogalmak
pedig, amelyek az energia fizikai mibenlétét megvilágíthatták volna, még
meg sem születtek a matematikában, hiszen ehhez például Camille Jordan,
valamint a német Felix Klein és a norvég Sophus Lie munkássága
elengedhetetlennek bizonyult.
SOPHUS LIE ÉLETE
A mi történetünk szempontjából a legfontosabb személy kétségtelenül a

norvég Lie, aki 1842-ben egy lelkész fiaként született. A nagytermetű,
vikingekre emlékeztető Lie először teológiát tanult, majd 1868-ban kezdett
érdeklődni a fizika és a matematika iránt. Ezután számos, alapvetően fontos
Egely György:
SOPHUS LIE (1842-1899)

A másik norvég matematikus, a
folytonos szimmetriák értelmezését
adta meg. Munkája fordulópont
lett a fizikában is.
123
munkát írt, szinte folyamatosan, évtizedeken keresztül. 1870-ben költözött
Berlinbe, hiszen ott jobb körülményeket talált á matematika művelésére,
mint Norvégiában: Itt barátkozott meg a német Felix Kleinnel, aki hét
évvel fiatalabb volt nála. Halálukig jó barátok maradtak egy kis
összekoccanást leszámítva: Lie a norvég fjordok és hegyek szerelmese
Németországban sem nyughatott, az Alpokban gyakran túrázott
kikapcsolódásként.
Így aztán az 1870-es francia-porosz háborúban véletlenül a franciák német

kémnek nézték északi termete miatt, és azonnal börtönbe zárták. A franciák
gyanúsnak találták, hogy állandóan jegyzeteket ír egy füzetbe és nem
beszél jól franciául. Egy hónapot töltött Párizs közelében egy börtönben, és
csak néhány francia matematikus közbenjárására eresztették el. Míg Felix
Klein a diszkrét szimmetriák matematikájával foglalkozott, Lie a
folyamatos szimmetriák matematikai megalapozását végezte el, ami
számunkra az energia, az impulzus és impulzusnyomaték fizikai
lényegének megértéséhez elengedhetetlen.
Az egyik alapvető nehézséget az okozza a végtelen számú elemet

tartalmazó szimmetriacsoportoknál, hogy a végtelen elem miatt nem
alkalmazhatók a véges elemeknél szokásos módszerek. Hasonlítsunk össze
például két végtelen elemet tartalmazó szimmetriatranszformációt. Legyen
az első példánk egy sík forgatási transzformáció, azaz egy olyan
Egely György:
transzformáció, amely egy pont körül a sík alakzatokat egy adott szögben
elforgatja:
x' = x.cosα + y.sinα + p

y' = – x.cosα + y.cosα + q
Ez a transzformáció bármely alakzatot elforgat egy pont körül, az

elforgatott alakzat területe, szögei, kerületé, minden azonos marad a
transzformáció után is, ezért nevezzük ezt a müveletet szimmetria-
transzformációnak. Az izorrietrikus-transzformáció után nézzünk egy
sokkal általánosabb, úgynevezett affin-transzformációt, ahol az
alakzatoknak már csak a szögei maradnak meg, tehát kevésbé
szimmetrikus, mint az ezt megelőző. Ebben az esetben a transzformáció
alakja a következő lesz:
x'= ax +by+ p
y'=cx+dy+q
124
Ennek a második csoportnak már sokkal több eleme van, mint az elsőnek,
hiszen többfajta transzformáció végezhető el. Mindegyiküknek közös vonása
azonban, hogy folytonos csoportok, és ezért elvileg más jellegzetességek,
más tulajdonságok fordulnak itt elő, mint a diszkrét transzformációs
csoportoknál.
Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, a folytonos csoportok

transzformációi szorosan kötődnek az úgynevezett Lie-algebrához, az pedig
a vektorszámításhoz. Egy folytonos csoportot (ma már úgy nevezik, hogy
Lie-csoport) mindig hozzárendelhetünk egy megfelelő Lie-algebrához. Sőt,
itt már nem kötelező, mint az abeli csoportoknál, hogy kommutativ legyen
egy folytonos csoport. Gondoljunk csak a folyamatos forgásokra. Ha
veszünk egy dobókockát, és a függőleges és az egyik vízszintes tengelye
körül forgatjuk el, akkor más-más eredményre jutunk hogyha egyik esetben
először a függőleges, majd a vízszintes tengely körül forgatjuk el 90°-kal a
dobókockát, vagy a másik esetben először a vízszintes tengely körül és csak
aztán a függőleges tengely körül. Már ilyen egyszerű esetben sem lehet
felcserélni, összecserélni a forgások sorrendjét, mert más eredményt kapunk,
s ezért egyáltalán nem mindegy, hogy melyik művelettel kezdjük. Ez tehát
egyáltalán nem hasonlít az előzőekben már említett egy lépés előre, két lépés
Egely György:
hátra típusú feladathoz, hiszen csak ebben lehet fölcserélni a műveletek

sorrendjét.
Szinte egyedülálló a matematika történetében az, hogy Lie egyedül

dolgozta ki a folytonos csoportok szimmetria-transzformációjának és a Lie-
algebráknak az elméletét. Hogy valami példát adjunk a folytonos
csoportokra, nézzünk néhány egyszerű feladatot. A legegyszeríibb talán a
kör esete, amit egy végtelen oldalú sokszögnek is felfoghatunk. A
szimmetria csoportja egy adott pont, a központ körüli összes forgásokat
tartalmazza, hiszen tetszőleges kicsinytői kezdve tetszőleges nagy szögeken
át, bármely szögű elforgatás után ugyanazt az alakzatot, a kört kapjuk vissza.
Továbbá ebben a csoportban lesz a tengelyen át történő összes tükrözés is.
Valamint ide tartozik még bármely két tükrözés kombinációja is, hiszen
ezeket is forgatásként foghatjuk fel. Ez az összes szimmetria alkotja az
úgynevezett O(2) szimmetriacsoportot. Ezt kétdimenziós ortogonális
csoportnak nevezzük. Ha csak a forgásokat vesszük, akkor egy kisebb
csoporthoz jutunk, ez az úgynevezett SO(2), a speciális ortogonális csoport
két dimenzióban. Az S betű jelenti a speciálist, az O az ortogonálist és a (2)
pedig a két dimenzióra utal.
125
Ha három dimenzióban gondolkodunk, akkor újabb lehetőségek nyílnak
meg. A gömbszimmetria csoportjai tartalmazzák a középpont körüli összes
elforgatást, valamint azon tükrözések összességét, melyek átmennek a
középponton. Ezek együttesen az úgynevezett O(3) ortogonális,
háromdimenziós csoportot adják. Itt is, ha csak a forgásokat nézzük, akkor
egy kisebb csoportot kapunk, ez az úgynevezett SO(3) csoport, a
háromdimenziós, speciális, ortogonális csoport. Természetesen magasabb
térdimenziók is kezelhetők ezzel a módszerrel, tovább vizsgálhatók
tetszőleges térdimenzió esetére is a forgatások és tükrözések csoportjai.
Így érkeztünk tehát el az absztrakt matematika segítségével a szimmetria

fogalmának alapos megértéséhez. Természetesen az a tény, hogy a
matematikusok között a szimmetria fogalmának megértése elterjedt és
gyökeret vert, nem jelentette azt, hogy a fizikusok ezt tudomásul vették és
megértették. Ahogy az előzőekben említettük, a Curie-féle
szimmetriamegmaradás és szimmetriakivonási szabályoknál sem használták
fel a Klein és Lie által kidolgozott szimmetriaszemlélet. Egy emberöltő
múltán azonban egy újabb német algebrista jutott témánk számára fontos,
alapvető eredményre. Az ő munkáját nevezzük nevén, Emmy Noether -
külön is ki kell emelni, és kicsit részletesebben kell elemezni.
Egely György:
A NOETHER-ELV
Lie munkája népszerű és elismert lett a matematikusok körében, például a

differenciálegyenletek megoldási lehetőségeit jellemezhették, írhatták le Lie-
csoportokkal. A századforduló táján ismert és elterjedt módszer azonban az
1930-as években háttérbe szorult, gyakorlatilag elfelejtették, és csak a
számítógépek elterjedése, a numerikus módszerek népszerűsödése porolta le
Lie munkáit, de egy generáció nőtt föl anélkül, hogy Lie nevét ismerték
volna. Ez is mutatja, hogy a tudományban megszületett eredmények néha
feledésbe merülnek, majd később, néhány generáció után újra közismertek,
fontosak, divatosak lehetnek, attól függően, hogy milyen irányba kezd a
közgondolkodás fejlődni.
Emmy Noether sorsa is tipikusan ilyen történet. Amalie Emmy Noether

(1882-1935) Erlangenben született Max Noether matematikus lányaként. Ez
az indíttatás meghatározta egész életét, hiszen matematikát tanult
édesapjától, valamint a legjobb iskolákban Erlangenben és Göttingenben is.
126
1915-ben hivta meg a Göttingeni Egyetemre David Hilbert, a kor ma is
elismert matematikusa. Bár amiatt, hogy nő volt és zsidó, nem kaphatott
hivatalos egyetemi állást, mégis a legjobb matematikusok között tartották
nyilván, és számos, jó képességű diákja is akadt. Felix Klein tiltakozását
még ma is idézik, hiszen Klein próbálta hivatalos, fizető egyetemi álláshoz
juttatni. Klein úgy fogalmazott, hogy a Göttingeni Egyetem nem fürdőház,
ahová nőket nem szabad beengedni. Mindez hiába volt, sosem kapott
állandó állást, sőt 1933-ban, amikor a nácik hatalomra jutottak, menekülnie
kellett, és életének maradék másfél évét Princetonban és Bryn Mawr
Egyetemen töltötte. Az ő neve egyébként az absztrakt algebra
kifejlesztésével kapcsolatos, a gyűrű-
elméletben alkotott jelentőset. A róla
elnevezett Noether-gyűrűk hosszú
ideig stimulálták az algebra
kutatását. A számelméletben is
jelentőset alkotott, de most
számunkra az a korai munkája az
érdekes, amit Felix Klein bíztatására
kezdett el, és 1918-ban publikált.
Egely György:
AMALIE EMMY NOETHER (1882-1935)
Ez a halmozottan hátrányos helyzetű (nő is zsidó) matematikus értette

meg először, hogy mi az energia, az impulzus is impulzusnyomaték fizikai
jélentése. Korát messze megelőzte. A náci hatalomátvétel után menekülnie
kellett.
Ő vette észre először, hogy az általunk már jól ismert fizikai fogalmak,
azaz az energia, az impulzus és impulzusnyomaték szimmetriaként fogható
föl. Lie folytonos szimmetriájú csoportjai itt értek be, Noether gondolatai
rakták helyre az energia fogalmát. Éppen ezért a függelékben részletesebben
foglalkozunk Noether eredményeivel, de nem eredeti cikkének vázlatos
fordításával, hanem Láncos Kornél egyszerűsített interpretációját
fölhasználva.
127
Noether úgy írt, mint egy algebrista, és általában egy új témáról az első
cikkek nem igazán a legérettebb, legjobban követhető gondolatmenettel
íródnak, ezért érdemes a későbbi, letisztultabb gondolatmenetet követni
Láncos Kornél magyarázatával. Bár ez is meglehetősen nehéz azoknak, akik
nem járatosak a variációszámításban és általában az elméleti mechanikában,
azért a képleteket kihagyva talán az érdeklődő olvasók számára is követhető
a gondolatmenet elve. Emlékszünk rá, hogy Lagrange és Euler tárgyalta az
elméleti mechanikában variációszámítás segítségével a dinamikát. Lagrange
vezette be a potenciális és kinetikus energia különbségeként az úgynevezett
hatásfüggvényt. Az jellemezte a szabad erőkkel történő mozgást, hogy a
gyakorlatban megvalósuló mozgásoknál ez a bizonyos hatás minimális, tehát
az energetikailag lehetséges mozgások közül csak az valósul meg, ahol a
hatás minimális. Ez egy variációszámítási feladat, és Noether azt mutatta
meg, hogy a hatásintegrál invariáns marad egy csoporttranszformációra,
melyet vagy a függő, vagy a független változókra alkalmazunk. Megmutatta,
hogy minden ilyen transzformációval kapcsolatos paraméter egy adott
megmaradási egyenletnek felel meg. Azt is megmutatta, hogy elegendő csak
infinitezimális transzformációk csoportjával foglalkozni, azaz elemi
elmozdulásokhoz tartozó piciny változások transzformációját kell vizsgálni,
és ez az, amire a Lie-csoportok igazán alkalmasak.
Egely György:
Noether arra jött rá, hogy mi a fizikai jelentése a három fontos; mindig
megmaradónak hitt mennyiségnek.
(Részletesebb kifejtését a függelék tartalmazza.)
Az energia az időbeli eltolás szimmetriája - azaz ez az érték időben
mindig állandó - konzervatív mezőkre.
Az impulzus hasonló módon a térbeli eltolás szimmetriája - azaz

konzervatív erőtérben a tér bármely pontjában azonos az értéke. (Úgy is
szokták mondani, hogy a tér homogén, minden pontja azonos tulajdonságú.
Ez megint csak konzervativ erőterekre igaz.) Az impulzusnyomaték a térbeli
elfordulásra nézve hasonló szimmetria, mint az impulzus, ugyancsak
konzervatív erőtérre.
Bizony, e mögött a sok száraznak tűnő, nem is azonnal érthető fogalom

mögött családok, népek sorsa, boldogulása rejtőzik. Ha megelégszünk a mai,
nem teljes, helytelen energia- és impulzusfogalommal, akkor marad a mai
világrend. Ha megkapargatjuk a felszínt, és a szimmetria szó fátylát
fellebbentjük- sok minden megváltozik majd.
128
Azért, hogy a könyv lendületét ne fogjuk vissza, a fenti fontos de nem
könnyen átlátható gondolatmenet bizonyítását is a függe-lékbe helyeztem, a
szükséges háttér ismeretekkel rendelkező olvasóknak melegen ajánlom
átolvasásra.
A Noether-féle szimmetriát, azaz megmaradási törvényt a következőként

fogalmazhatjuk meg: Ha azok az egyenletek, melyek egy fizikai rendszer
dinamikus viselkedését írják le, nem változnak a rendszeren végzett
transzformláció esetén, akkor minden transzformációra kell lenni egy
megmaradó mennyiségnek, ami nem változik. Ugyanakkor ez a törvény
magában foglalja a tétel megfordításának lehetőségét is, azaz ha azt
akarjuk, hogy ne legyenek megmaradó mennyiségek, akkor a mozgás ideje
alatt folyamatosan más tulajdonságú, más gyorsulású vonatkoztatási
rendszert kell előállítani. Így a dinamikai egyenletekben szereplő erők
értéke pontról pontra változik, vagy a variációs minimumelveknél
megmaradva: a nem teljes differenciálok megjelenése miatt eltűnnek a
stabil helyzetek, ezért például energiatöbblet jelenhet meg. Noether
levezetése, szimmetria-megfontolásai magukban hordozták az energia és
impulzus mint szimmetria megsemmisítésének lehetőségét is, utat, irányt
mutathattak volna. Egy lépés kellett volna csak annak megértéséhez, hogy
az energia mint szimmetria megsemmisíthető.
Egely György:
Látható, hogy csak konzervatív, potenciálos erőtérben állandó az energia

értéke, nem potenciálos erőterek esetén már nem szükségszerűen állandó ez
az érték. Ha pontról pontra más dinamikai tulajdonságokkal bír egy
rendszer, akkor abban az esetben, ha minden egyes pontban más a
tömegpontra ható erő, azaz más lesz az értéke a sebességnek, a
gyorsulásnak, valamint a magasabb deriváltaknak, akkor nem
szükségszerűen marad meg sem az energia, sem az impulzus, sem az
impulzusnyomaték. Ilyen eset előfordulhat sokféle mozgás esetén, például
trochoidok vagy spirálok mentén történő mozgásoknál. Azt mondhatjuk,
hogy általánosabb az az eset, amikor az energia és az impulzusnyomaték
nem marad meg, és csak kivételesnek tekinthető az az eset, amikor
megmarad. Elvileg könnyebb nem potenciálos tereket, mezőket előállítani,
mint konzervatív, potenciálos mezőket. Arra kell gondolnunk, hogy csak a
dogmatikus szemlélet akadályozta meg annak belátását - matematikai úton,
szimmetria-feltételekből elindulva -, hogy például az energia és az impulzus
nem mindig állandó. Ezt a hibát egy magyar származású fizikus, Péter Havas
észre is vette, és közölte is az Acta Physica Austriatica című folyóiratban, a-
129
zonban olyan mélyen gyökerezett már a megmaradásokkal kapcsolatos

előítélet a kutatókban, hogy cikke visszhang nélkül maradt.
Íme, amint egy újabb lehetőséget, az absztrakt matematikával adódó

alkalmat is kihagyta a tudomány intézménye, pusztán a megszokások és
előítéletek miatt. Ez újabb példa az intézményrendszer hibájára. Már láttuk,
hogy a véletlen, azaz a próba szerencse alapon elért eredmény nem segített
Orffyreus esetében. És nem segített a Curie-féle szimmetriatörvények
felhasználásával sem a fizikai jelenségek szimmetriájából kiindulva
levezetni az energiamegnemmaradást. Most pedig az absztrakt algebra, a
Lie-csoportok, a folyamatos szimmetriák tulajdonságaiból sem sikerült
továbblépnie a tudománynak, pedig nagyon közel kerültek a megoldáshoz.
Ez a három zsákutca még nem jelentett volna gondot. A tudomány és a
technika számára kínálkozott még egy újabb út, ezúttal a biológia, az élő
természet felől, ahol az energia- és impulzusmegmaradás megsértése napi
gyakorlat. A következő, III. fejezet erről az esetről szól, Victor Schauberger
megfigyeléseiről munkásságáról.
Mielőtt azonban ezt megtennénk, használjuk fel a Curie-elv és a Noethet-

tétel megfordítása kapcsán szerzett tapasztalatokat, az Orffyreus-gép
rekonstrukciójához.
Egely György:
A NOETHER-TÉTEL MEGFORDÍTÁSÁNAK GYAKORLATI

KÖVETKEZMÉNYE
A Noether-elv szerint az energia megmaradása a fizikai folyamatok

időbeli eltolási szimmetriájára, változatlanságára vezethetőek vissza. Ez a
tétel megfordítható, s akkor még értékesebb tételt kapunk. A tétel
megfordítása azt mutatja, hogy az energia (és az impulzus valamint az
impulzusnyomaték) nem marad állandó azoknál a folyamatoknál, melyek
időben nem változatlanok, nem invariánsak, nem szimmetrikusak minden
szempontból. Ezt úgy lehet elérni, hogy egy folyamatban semmit sem
hagyunk meg állandó értéken, azaz a folyamat összes jellemzője mindig
változik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy csak a változás az állandó, az min-
dig fennáll a folyamatban.
Amikor egy tömeg a mechanikai folyamat során úgy mozog, hogy

pályájának érintője állandóan változik, s ezen pálya mentén a sebesség és
összes magasabb deriváltjai sohasem állandóak az idő és a tér függvényében,
akkor megvalósítottuk a teljes szimmetriavesztést.
130
Ilyenkor, ha az idő függvényében felrajzoljuk bármely pont helyzetét,
sebességét, gyorsulását, a gyorsulás gyorsulását... és így tovább, akkor
sosem kapunk egy állandót, egy egyenest. Ilyen mozgásoknál az energia sem
lehet invariáns, változatlan, ezért nem lehet állandó az értéké.
Sokféle görbén történő mozgás során rnegvalósítható ez a teljes

szimmetriavesztés, mértéke és előjele (azaz nyereség vagy veszteség lesz-
e) a mozgás magasabb rendű deriváltjaitól is úúg. A tapasztalat azt mutatja,
hogy állandóan gyorsuló mozgásnál (ez minden magasabb rendű deriváltra
igaz) energiát, impulzust és impulzusnyomatékot nyerünk, ellenkező
esetben vesztünk.
Nézzünk egy gyakorlati példát, a sok lehetőség közül. Há spirál mentén

történik egyre gyorsuló mozgás, akkor az összes magasabb rendű derivált
létezik, és térben is, időben is változik, ilyenkor semmi sem állandó.
Ha a II/5. ábrán látható módon a spirálkaron befelé mozog egy tömeg

egyre növekvő sebességgel, gyorsulással, a gyorsulás gyorsulásával... stb,
akkor nő a rendszer összenergiája, impulzusa, impulzusnyomatéka. Ha
viszont ellenkező irányban kifelé mozog a tömeg, akkor csökkenni fog a
rendszer energiája; impulzusa, impulzusnyomatéka.
Egely György:
II/5. ábra: Állandóan változó görbüdetű pálya mentén minden pontban

mások a mozgást jellemző paraméterek.
A gyakorlati alkalmazásához nyilván olyan ciklikus mozgást érdemes
kialakítani, ahol a nyereség meghaladja a veszteséget. Erre jó példa lehet az
Orffyreus-gép, ahol a fentiek alapján már ki lehet találni a belső szerkezetet,
de a pályák pontos alakja továbbra is homályban marad, ezt kísérletezéssel
kell kialakítani.
131
Itt néhány fokos spirálszög eltérés is jelentős eredményjavulást (vagy
romlást) okozhat, de az elvi szerkezetet viszonylag nagy biztonsággal meg
lehet állapítani az eddig leírt elméleti alapok és történelmi adatok alapján.
AZ ORFFYREUS-GÉP VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ BELSŐ SZERKEZETE
A megfordított Noether-elvből az is következik, hogy létezik egy olyan

optimális pálya, ahol az adott körülmények között maximális a
szimmetriacsökkenés, s emiatt az energianyereség. (A részletek a
„Bevezetés a tértechnológiába” 2. rész V. fejezetében találhatóak.)
Az előzőekben leírtak alapján hozzávetőlegesen rekonstruálni lehet az

Orffyreus-gép belsejét. Nem nehéz kitalálni, hogy mi is lehetett a féltve
őrzött, s emiatt elfeledett titok. A többletenergia elérésére egy olyan zárt
ciklusú, zárt pályájú mozgást kell kialakítani, ahol a várható nyereség
meghaladja a súrlódási és szimmetria okokból adódó veszteséget. Egy ilyen
folyamatot legalább három elvi szakaszból, s több technikai lépésből lehet
összeállítani. Ennek legfőbb lépései a II/6. ábrán láthatóak. Az elvi
szakaszok a következők:
Egely György:
1. Az energianyereséget a spirál karon a kerék külső peremétől befelé

történő csúszás során kapjuk. Ekkor az „A” jelű karon befelé gyorsuló
tömeg az energia és impulzusnyomaték nyereségének egy részét a spirál
alakú karon át a forgó gépnek adja át.
2. Az energianyereség egy másik részével, a mozgás vége felé a tömeg egy

rugót nyom össze, amely egy rögzítő pecek segítségével összenyomva
marad mindaddig, amíg a tömeg több mint fél fordulat után újra a
„kilövési” helyzetbe kerül. A rugó mozgása potenciálos, ott nincs
nyereség. A rugó célja az, hogy a tömeget visszajuttassa a kiinduló
helyzetbe, s így a ciklus újra kezdődhessen.
3. Ha az óramutató járásának segítségével ábrázoljuk a kerék belsejét, akkor

kb. az 1-2 órának megfelelő állásban kell visszalőni a tömeget az induló
állásba, de egy másik, „B”-vel jelölt, más alakú pályán. Így a veszteség
kevesebb, mint a nyereség. Egy megfigyelt tömeg pályája a II/7. ábrán
látszik.
132
II/6. ábra: Az Orffyreus-gép valószinűsíthető, vázlatos belső szerkezete,

mindössze két karfeltüntetésével.
Egely György:
II/7. ábra: Egy tömeg pályája egy ciklus során. A változó görbületű szaka
szon termelődik a többletenergia.
Külön műszaki feladat olyan szerkezeti elemek és technikai lépések

kialakítása, melyek során az eltérő alakú A és B pályák létrejönnek, azaz
„váltó”-ként működnek. Két ilyen pályaváltóra van szükség, egyikre kívül, s
egy másikra belül. Mivel a külső váltó az egyszerűbb, annak az egyik
lehetséges technikai megvalósítását mutatja a II/8. ábra: A belső váltónál
még a rugó rögzítését és megfelelő helyzetben való kioldását ki kell találni.
Bár ez bonyolultabb, mechanikus szerkezetekkel ez is létrehozható.
133
A mozgó súly belül üreges, így a sínen képes csúszkálni, de arról nem
esik le, s megoldható, hogy más-más pályán haladjon befelé és kifelé.
Egely György:
II/8. ábra: A külső pályaváltó egyik lehetséges konstrukciója a mozgó súly

alakjával együtt. A mozgó tömeg súlyereje alatt lebillen a váltó, is az alsó
pályára viszi a súlyt. Miután a váltó alsó állásban van, lecsúszik róla a súly, s
a rugó visszahúzza az eredeti helyre, a felső állásba.
Az eddig ismertetett megoldás nem az egyetlen lehetséges, hiszen

minden pontban változó görbületű pályát, minden pontban változó
sebességű, gyorsulású... stb. mozgást nemcsak spirál mentén lehet
előállítani, hanem például kör körön való gördülésekor. Ekkor cikloisok,
trochoidok írják le a pontok mozgását. Ilyen mozgásra alapuló elvi
lehetőséget mutat be a II/9. ábra, ahol körforgást végző ingák tömegével
lehet előállítani az eltérő pályákat, s így a szimmetriacsökkenés más-más
mértékű lesz a kifelé és a befelé haladó szakaszokon. (Természetesen
számos más megoldás is lehetséges; de a fenti elveket be kell tartani.)
Mindkét megoldás olyan, mely az 1700-as években technikailag már

megvalósítható volt. Tekintve, hogy szemtanúk szerint belül üreges
súlyok mozogtak az Orffyreus-gépben, valószínűbb, hogy nem az ingás,
hanem az első, csúszósúlyos (II/6. ábra) változat működhetett annak
idején. Abból a készülékből lehet olyat is építeni, amely bármely irányba
képes forogni, de ehhez meg kell duplázni a szerkezetet.
134
Nézzük meg végül, hogy a Noether-tétel megfordítása, vagy a Curie-féle
szimmetriaszabályok hogyan alkalmazhatók a „csúszósúlyos” és az „ingás”
esetekre.
Egely György:
Ezeknél az eseteknél két egymástól független nemkonzervatív erőteret

találunk, melyek a súlyok mozgását irányítják, kényszerek segítségével. A
radiális erő a „csúszósúlyos” esetnél időfüggő, helyfüggő és sebességfüggő is,
hiszen más-más pályán halad befelé és kifelé is a súly. Az ingás esetnél is
sebességfüggő az erőtér radiális része, valamint a rugó időzítése miatt időfüggő
is. (II/9. ábra.)
II/9. ábra: Forgó függőleges korongra helyezett ingák esetén is előállhat olyan ciklus, ahol
más pályán halad befelé is kifelé a tömeg, s így elvileg elérhető valamilyen más mértékű
energianyereség. Ez azonban függ az ingák méretétől, elhelyezésétől, a rugók
tulajdonságaitól, időzítésétől.
Mindkét esetben az erő a forgás és az így előálló Coriolis erő miatt örvényes
lesz. A Noether-elv megfordításával gondolkodva már láttuk, hogy teljes
szimmetriacsökkenés érhető el más síkmozgásnál is, bár a térbeli mozgás erre
még jobb lenne. A részciklusok alatti eltérő mértékű szimmetriacsökkenésből
adódhat az energiavagy impulzusnyomaték-növekedés, azaz nyereség.
A Curie-elv pedig úgy használható, hogy két nemkonzervatív erőtér

egymásra hatása után olyan eredő teret kapunk, ahol már nem marad meg
például az energia, csökkenhet is, nőhet is. Legalább hat-nyolc mozgó tömeg
kell nagyjából a folyamatos működéshez, de ez nem fog állandó szögsebességet
adni.
135
Ez a forradalmian régi találmány néhány görbe kar, mozgó súly, rugó
és rögzítő pecek segítségével nem tűnik bonyolultnak, ám az elvi
működés megértése nem egyszerű. A fizika alapjaihoz, a szimmetriákhoz
Egely György:
kell leásni ahhoz, hogy megértsük a tiltott gépek működését. A

szimmetriacsökkenések hosszú sora zajlik ezekben az eddig ismertetett, és
ezután leírandó szerkezetekben. Ennek szerepét, lényegét a tudósok és a
fizikusok népes tábora majd háromszáz éve nem érti. Amikor pedig a
működő példa a szemük előtt volt, nem akarták megérteni. Inkább a
könnyebb utat választották, kinyilvánították, hogy nem is létezhetnek
ilyen szerkezetek.
A most következő fejezetekben ezt az egyszerű szimmetriacsökkentési

elvet fogjuk követni és megtalálni számos gyakorlati konstrukciónál,
eltérő korok és feltalálók esetében. Megdöbbentő, hogy milyen sokféle
formában lehet megvalósítani a fentiekben vázolt körfolyamatot, milyen
sokan találták rá a technika gazdag lehetőségei közül.
Az a tény, hogy sokféle technikai megvalósítás esetén (folyadék

mozgás, elektronok mozgása, gázkisülés, polarizálható anyagok
mozgatása) ugyanezt a spirálszerű mozgást találjuk meg számos
energiatöbbletet termelő találmánynál, fontos, közvetett bizonyítékot
mutat. Az látszik ebből, hogy a szimmetriacsökkenés elve nemcsak
íróasztal mellett kitalált teória, hanem a gyakorlatban is működő,
széleskörűen felhasználható elv.
136
III. RÉSZ
A TERMÉSZET TILTOTT
Egely György:
TALÁLMÁNYAI
A természet spiráljai
Egely György:
Az biztos, hogy az égen szálló madarak ősidők óta táplálták az

emberekben a repülés iránti vágyat. A fészkeket, odúkat, barlangokat,
lyukakat ásó állatok talán a házépítéshez is adtak ötletet. Az élővilág sok-sok
területén - a növény-, a rovar- és állatvilágban - számos olyan effektus vagy
anyag található, ami fontos életünkben. A növények nemcsak
tápanyagforrásként használhatók, hanem a belőlük kivont kémiai anyagok
különféle gyógyszerekként is nagyszerűek lehetnek. Ezeket már jóval azelőtt
használni kezdték az emberek, mielőtt bármi fogalmuk is lett volna a
molekuláris biológiáról; a hatásmechanizmusokról és a kettős vak
kísérletekről. A rovarvilág vagy az emlősök idegrendszere ma is intenzív
kutatás tárgya, ám ma sem vagyunk sokkal okosabbak ezen a téren, mint
húsz, harminc évvel ezelőtt. Számos olyan, kiemelkedően jó hatásfokú
megoldás található az élővilágban, amit nem tudunk ma sem utánozni. A
természetben megfigyelhető jelenségek egy részét viszont kutatni sem
szabad. Ezekről majd kicsit később bővebben szólunk.
A SCHAUBERGER-TURBINA
Victor Schauberger fiatal erdészként az osztrák Alpok hegyeiben járkálva

gyakran figyelte meg a hegyi patakokban úszkáló pisztrángokat. Ő azon
kivételes, természetes tehetségek közé tartozott, akik nemcsak néztek,
hanem láttak is. Schauberger észrevette, hogy a pisztrángok úgy állnak egy
helyben a zúgó, vágtató hegyi patakokban, hogy csak néha-néha mozgatják
uszonyukat, azt is inkább csak azért, hogy egy irányban maradhassanak.
Mindezt teszik huszonnégy órán keresztül naponta, és a már említett módon
úgy, hogy nem kemény izommozgással, uszonymozgással tartják magukat
138
egy helyben. Feltűnt Schaubergernek, hogy ezt csak a pisztrángok tudják,
más halfaj nem volt képes meghódítani a gyors patakok életterét. Ezért
Egely György:
vetődött föl benne, hogy a pisztrángoknak van valami „találmányuk”, ami

segíti őket az előrejutásban, a gyors hegyi patakokban.
Évekig tanulmányozta a pisztrángok felépítését és mozgását, míg rájött a

titokra: pusztán a csigák házára emlékeztető áramlási csatornát kell
kialakítani. Ha a víz a szélesebb oldalon áramlik be, akkor a keskenyebb
oldalon nagyobb energiával lép ki, mint amilyennel belépett. Magyarán
olyan ennek az áramlási csatornának a hatása, mintha valahol egy
„szivattyú” lenne benne elrejtve, amely a vizet hajtja, megnyomja.
Schauberger nem állt meg pusztán a csodálkozásnál, hanem verejtékes
munkával egymás után épített olyan csatornákat, melyek szűkülő, kúpos
spirálra emlékeztettek.
Próbálta a lehető legpontosabban lemásolni a pisztrángok találmányát, és

idővel ez sikerült is. Hosszú évtizedekig tartó munkába kezdett, hogy az
általa kifejlesztett implóziós (azaz befelé gyorsuló, befelé robbanó) elvet
népszerűsítse, folyóiratot is kiadott. Őt tekinthetjük 'az osztrák
természetvédelem talán első elindítójának. Számos szabadalmi kérvényt
adott be és kapott is meg, fáradhatatlan harcosa lett az úgynevezett
vízenergía-ügynek. Munkája már-már sikeresnek látszott, amikor a háború
alatt minden eredménye elveszett, mindent kezdhetett elölről. A várva várt
nagy áttörés nem született meg, lényegében szegényen és elhagyatottan,
csalódottan halt meg, a nagy betonfalat ő sem bírta áttörni. Tipikus és
tragikus példája az amatőr feltalálónak, aki megfigyel egy természeti
jelenséget, és próbálja bevenni a hivatalos tudomány bástyáit.
Mire az 1930-as években rájött erre a nagy titokra, addigra az ener-

giamegmaradás elve már oly mélyen gyökerezett a köztudatban, hogy
szélmalomharcnak bizonyult minden erőfeszítése. Mégis Schauberger
kiemelkedik a többi titokzatoskodó feltaláló közül abban, hogy ő
nyilvánosságra hozta szerkezeteinek legalább az elvét, ha nem is a pontos
méretezési eljárást. Az osztrák, a francia és a portugál, valamint a brazil
szabadalmak meglehetősen homályosan fogalmaznak, ám az ábrák eléggé
egyértelműen mutatják a szerkezeti megoldás lényegét.
Egy különleges, spirál alakú áramlási csövet kell elkészíteni, és ha ezt jól
méreteztük, és megfelelő tömegfluxus megy át ezen az áramlási csatornán,
akkor több energiával és impulzussal távozik a kilépő folyadék, mint
amennyivel belépett. A távozó folyadék energiája, impulzusa és impulzus
139
nyomatéka tehát nagyobb, mint a belépő folyadéké. Ez az a hatás, amit a
pisztrángok fölhasználnak, de más halak nem.
Egely György:
III/ 1. ábra: Spirális mentén áramló folyadéktérfogatok áramlása. A kiválasztott folyadék

térfogata állandó marad, de alakja folyamatosan torzul a forgás és gyorsulás miatt, az
áramvonal mentén. Látszik hogy egy belépő folyadékelem az áramlás során változtatja
alakját, saját tengelye körül is forog, a gyorsulás mellett.
Nézzük meg a III/1. ábrán látható spirál karok közt történő áramlás esetén
a viszonyokat. Ha a Curie-féle szimmetriakivonási szabályt alkalmazzuk, azt
látjuk, hogy kétféle nempotenciálos erőtér található ebben a rendszerben.
Egyrészt a forgó folyadék örvényes, emiatt nem potenciálos erőteret hoz
létre, másrészt a szűkülő áramlási csatornában gyorsul a folyadék, és így a
nyomás értéke sebességfüggő lesz, ami szintén egy nem potenciálos erőteret
ad, és ebben az erőtérben az energiamegmaradás nem teljesül többé. A két
nempotenciálos erőtér egyikében sem teljesül az energiamegmaradás, így a
Curie-szabály alapján egy olyan hatást kapunk, ahol befelé tartó, implóziós,
gyorsuló áramlás esetén megfelelő méretezéskor többletenergiát és
többletimpulzust kapunk.
Ha a Noether-tétel megfordítását használjuk fel, akkor is azonos

eredményre jutunk. Bármely folyadékrészecskét megvizsgáljuk az
áramlásban, azt látjuk, hogy pontról pontra változik a sebesség nagysága,
iránya valamint a gyorsulás nagysága, iránya, és az öszszes többi magasabb
deriváltnál is ezt találjuk. Ezért a dinamikai tulajdonságok az áramlás
bármely pályagörbéje mentén pontról pontra megváltoznak, azaz semmi sem
140
állandó egy ilyen pálya mentén. A folytonos szimmetriacsökkentés az energia és
impulzus mint szimmetria lecsökkenését okozza, így nem lesz integrálási állandó
Egely György:
sem az energia, sem az impulzus, sem az impulzusnyomaték. Márpedig ha ezek

nem állandóak, azaz nem szimmetriák, akkor ez a három mennyiség nem marad
meg, azaz többé nem invariáns.
Ezt az „egyszerű” trükköt találjuk meg az élővilágban, sokezer példányban,

működőképesen. A természetben az egyre csökkenő hegyi patakok világában
tetten érhetjük ezt a szép találmányt működés közben, ha figyeljük a pisztrángok
mozgását. Ám hiába látja ezer és ezer ember ezt a mozgást, egyedül csak Victor
Schaubergernek tűnt fel, neki volt türelme, tehetsége és elegendő elszántsága
ahhoz, hogy ezt az ügyet megpróbálja végigvinni - de természetesen ő is belebu-
kott, a dogmák erősebbnek bizonyultak. Victor Schauberger nem íróasztal
mellett, vagy laboratóriumi munkaasztalnál talált rá erre az effektusra, hanem az
erdőket járva. Felfedezését igyekezett népszerűsíteni, nagyon sok nem
szakmabelit megnyert ügyének, számos ember szimpatizált vele, mégsem tudott
semmit sem elérni. Akkor még nem létezett a bionika mint tudomány, amely
nyíltan, bevallottan az élővilág nagyszerű technikai megoldásait próbálja ellesni
és utánozni. Ma ez a téma már valamelyest elfogadottá vált, a bionikusok
mégsem ismerik Schauberger nagyszerű eredményeit, munkája mára már
feledésbe merült. Követői - kisebb tehetségű emberek, mint Schauberger volt -
nem értették meg az alapeffektus lényegét, bár erre maga Schauberger sem volt
képes. Nagy hévvel, nagy energiával, de kevés szakmai megalapozottsággal
próbálta eredményeit népszerűsíteni. Csak az utóbbi években jelentek meg az ő
munkáján alapuló találmányok. (Részleteket lásd a Bevezetés a tértechnológiába
című könyv 2. kötetében.)
S most nézzük kicsit részletesebben Schauberger életét, milyen stációkon,

milyen nehézségeken ment át, lássuk felemelkedését és bukását.
SCHAUBERGER ÉLETE
Victor Schauberger 1885. június 30-án született Felső-Ausztria Ulrichsberg

nevű községében. Régi erdész családból származott, jelmondatuk volt: hit a
csöndes erdőkben. Jobban érdekelte Schaubergert az erdő, mint a tanulás, ezért
tizennyolc éves korában, bátyjaival ellentétben nem ment egyetemre. Úgy
gondolta, hogy az egyetemen nem olyan tudást adnak, ami szükséges az élethez.
141
1900 és 1915 között erdészként dolgozott olyan helyeken, ahol a természet

nagyjából még érintetlen volt, és igen kevés ember járt. Az I. világháborúba
azonban behívták és a harcokban megsebesült. A háború után újra erdészkedett
Egely György:
Schaumburg-Lippe herceg birtokán; Steierling tartományban. Ekkor kezdett a

természet szorosabb megfigyelésével foglalkozni. Igazi iskolázatlan
kívülállónak, vagy amatőrnek tűnik Schauberger.
Vannak azonban bizonyos helyzetek a tudományban, amikor egy-egy

szakterület zsákutcába jut. Ilyenkor csak az iskolázatlan „kívülálló” segíthet,
aki nem ismeri az adott területet megbénító hibás dogmákat. Így járt
Schauberger is, amikor a pisztrángok mozgásában azt a rendellenességet
figyelte meg, hogy a gyorsan áramló patakokban egy helyben állnak, vagy ha
megijesztik őket, akkor a vízáramlással szemben menekülnek, mindenfajta
uszonycsapkodás, erőfeszítés nélkül. Föltette a kérdést, hogy miként lehet-
séges ez. A hal mozdulatlanul áll (mindössze hátsó uszonyát mozgatja kissé)
ebben a vad áramlásban, ami majdnem elsodor egy embert? Miféle erők teszik
lehetővé, hogy a pisztráng ilyen könnyen és gyorsan legyőzze a szembe jövő
víz áramlását?
A másik, ami foglalkoztatta Schaubergert, a víz minősége, és egyáltalán

minden, ami a vízzel, az erdővel és a folyókkal kapcsolatos. Különleges
jelentőséget tulajdonított a víznek, a víz struktúrájának, valamiféle
tudatossággal ruházta föl. Ma is úgy látjuk; hogy a víznek számos érdekes,
egzotikus és fontos tulajdonsága van, és ezek a tulajdonságai csak szűk
körökben ismertek, az erről készült kimerítő, tudományos igényű monográfiák
még a kutatók számára sem ismertek eléggé.
Schauberger egy hosszú dolgozatot írt a turbulenciáról az Osztrák

Tudományos Akadémia akkori elnökének segítségével. (Az elnök találta fel az
Exner-elektroszkópot.) Schauberger - szerintem tévesen - úgy gondolta, hogy
ez a többletenergia kifejezetten a vízhez kapcsolódik, és csak a víznek vannak
ilyen különleges tulajdonságai. Ráadásul Schauberger az osztrák és német
kormányt is beadványokkal bombázta a Rajna és a Duna megmentése miatt.
Akkor kezdődött el mindkét folyón az intenzívebb gátépítés és szennyezés. Ezt
próbálta megakadályozni Schauberger- jórészt sikertelenül. Ilyen típusú
munkáit 1932-ben egy szakkönyvben is közölték, ami a kormányra nézve igen
kritikus álláspontot tartalmazott. Ezért a könyvet bezúzták, nehogy nézetei
nyilvánosságot kaphassanak. Fő ellenfele dr. Ehrenberger professzor volt, aki
142
minden lépését igyekezett megakadályozni, lehetetlenné tenni. Ahogy
Orffyreusnak Gärtner volt az árnyéka, Schaubergernek Ehrenberger volt az
ellenfele.
Egely György:
A környezetvédelemmel és a találmányokkal kapcsolatos nézetei lassan-

lassan terjedni kezdtek a német nyelvterületen. Az 1930-as években, még
Ausztria lerohanása előtt Hitler is egy találkozóra hívta. A találkozón részt
vett Max Planck is mint szakértő. Schauberger ezen a másfél órás találkozón
elmondta meglehetősen eretnek nézeteit az energiáról, az
energiamegmaradásról és általában a környezetvédelemről. Amikor
Schauberger befejezte expozéját, megkérdezték Planckot, hogy mi a
véleménye az elhangzottakról. Válasza érdekes, és sok mindent elmond: „A
tudománynak nem sok köze van a természethez”.
A fiatal Schauberger a pisztrángokat nézi.

Schauberger egy úgynevezett Göring-tervet javasolt, ami Németország
biológiai jövőjét megteremtené. Véleménye szerint ellenkező esetben tíz
éven belül összeomlik a harmadik birodalom, és nem ezer évig fog tartani,
mint ahogy Hitler remélte.
143
Hitler a megbeszélés elején lelkesnek mutatkozott, de amint Schauberger
csak tíz évet jósolt neki, nagyon zavarodott lett, és rábízta a dolgok
folytatását Kepler és Villuhn nevű tanácsadóira. Azok már a folyosón hajba
kaptak Schaubergerrel, és azonnal látszott, hogy nem fognak dűlőre jutni.
Egely György:
Úgy összevesztek, hogy Ausztria elfoglalásakor a két náci főember

elhurcoltatta egy estélyről Schaubergert, és a bolondok házába záratta. Ez
akkoriban nem volt veszélytelen dolog, hiszen a mentális betegeket
méreginjekcióval rövid úton kivégezték. Schaubergernek óriási szerencséje
volt, hogy a vendéglátók nagy udvariatlanságnak vették hirtelen eltűnését az
összejövetelről és kerestetni kezdték. Keresték otthon, keresték a kórhá-
zakban, míg nagy nehezen ráakadtak a zárt osztályon. Ha nem egy bálról
viszik el, akkor valószínűleg kivégzik. Nehéz ma már utólag felidézni, hogy
milyen hatalmi viszonyokba gabalyodott bele Schauberger.
Jóval később Ausztriában 145.141-es számmal kapott egy szabadalmat,

melyet állítólag az első német sugárhajtásos vadászgép, a Heinkel 280
elkészítésénél is fölhasználtak. Ez a gép a háború utolsó évében állt
szolgálatba, és a német titkos fegyverek között emlegették. Ha Hitler nem
halasztja el a gép gyártását egy évvel, akkor egy évvel hamarabb jelenik meg
a keleti és nyugati fronton, és minőségi fölénye miatt talán megfordulhatott
volna a háború menete.
1939 után Schauberger saját kutatásait már nem tudta folytatni, hiszen
minden területen anyaghiány mutatkozott. 1941-ben azonban Ernst Udet
légimarsall behívta, hogy segítsen a német energiaválság megoldásában.
Ígéretet tettek, hogy Augsburgban egy kutatólaboratóriumot bocsátanak a
rendelkezésére, de Udet halálával ez a terv meghiúsult. Udet utódai pedig a
központ 1942-es lebombázása miatt már nem tudták beváltani elődjük
ígéretét.
1943-ban Schaubergert hirtelen besorozták a Vaffen SS-be, és így került

Heinrich Himmler parancsnoksága alá. Himmler azt a feladatot adta
Schaubergernek, hogy tudása alapján egy új fegyvert fejleszszen ki. A
mauthauseni koncentrációs tábor mellett, Sloss Sohnbrunnban kapott
laboratóriumot, a fogolytáborból pedig embereket, képzett technikusokat,
mérnököket. Annyit el tudott érni Schauberger, hogy a rábízott húsz-harminc
ember megfelelő ellátást kapott, és normális módon élhetett, mondván,
másként nem remélhető tőlük teljesítmény. A fennmaradt iratok szerint egy
úgynevezett repulzátor nevű készüléket fejlesztettek ki, mely külső energia
144
nélkül repült az indítási periódust leszámítva. A Schauberger által ki-
fejlesztett implóziós technikát használta ez a készülék, néhány fénykép meg
is maradt róla.
Egely György:
A bombázások miatt az SS Leonsteinbe, Felső-Ausztriába költöztette át a

kutatórészleget, és ekkor került sor az első sikeres próbákra. A fennmaradt,
de meg nem erősített tanúbizonyságok szerint igen gyorsan 11 kilométeres
magasságra emelkedett a készülék. Valószínű, hogy Schauberger
munkássága áll a „német ufókról” szóló legendák mögött. A sikeres repülés
után azonban néhány nappal az új laboratórium amerikai kézre került, és
szokás szerint a berendezéseket amerikai szakértők elszállították. Egy része
a készülékeknek Schauberger bécsi lakásán volt, ezeket állítólag orosz
katonák vitték el. Így a háború után nem sok anyaga maradt meg.
Nyugdíjából nem futotta komolyabb labor felszerelésére, ezért csak
töredékes módon, nem tökéletesen tudta helyreállítani a régebbi
berendezéseit. A függelékben látható fényképeken látszanak azok a
berendezések, melyekről egyáltalán dokumentum maradt fönn. Schauberger
ekkor készített egy kis házi erőművet, ahol spirál alakú pályákon áramló
folyadékkal állítólag önfenntartó, mechanikus, energiakinyerésre alkalmas
készüléket állított elő. Ennek elvi rajzát mutatja a III/2. ábra. A rajzon
látszik, hogyan alakulnak ki a spirális áramlási pályák.
III/2. ábra: Spirális áramlások periodikus kialakítása.
Halála előtt nem sokkal, 1958. február 4-én levelet írt egyik barátjának, és
abban panaszkodott, hogy az ausztriai államrendőrség tizenkét alkalommal
vitt el tőle fontos alkatrészeket, melyek munkájához nélkülözhetetlenek
voltak. Úgy gondolta Schauberger, hogy magasabb rendű atomenergia
jelenik meg a vízben, és valami homályos teóriát is kialakított ezzel
kapcsolatban. Ezt azonban sohasem tudta részletesebben megmagyarázni, és
a kor kutatói - akik már értettek az atomenergiához valamennyire - értetlenül
fogadták Schauberger zavaros, néha belső ellentmondásokat is tartalmazó le-
145
írásait, ezért nem adtak hitelt állításainak. Műkedvelők jellegzetessége a
konkrét szakértelem hiánya. Arra megfelel az éles szem, hogy
észrevegyen egy effektust, ám annak az okait megkeresni, és a jelenséget
aprólékosan tisztázni már messze nem elegendő.
Egely György:
III/2. ábra: Spirális áramlások sora alakul ki repulzátorban.
III/3. ábra: Néhány spirális alakú áramlási csatorna kialakítása Schauberger eredeti
szabadalmában.
146
Ekkor, élete végén egy utolsó nagy lehetőséget kapott egy amerikai
cégtől, akik három és fél millió dollárt ajánlottak eddigi munkásságának
eredményeiért. El is utazott az Egyesült Államokba a maradék
berendezésével, ott azonban a szokatlan hőség, az ismeretlen nyelv, az
ismeretlen gondolkodási kultúra miatt hamar összeveszett vendéglátóival.
Egely György:
Nem alakult ki jó munkakapcsolat és hamarosan szükségszerűen kölcsönös

vádaskodások következtek.
Az amerikaiak által meghívott atomkutatók mint külső szakértők

ostobaságnak tartották a különleges atomenergiáról szóló magyarázatait,
ezért nem került sor kísérletekre. Pedig mindenekelőtt a természetet kellett
volna megvizsgálni ebben a vitás helyzetben, azt kellett volna megvizsgálni,
hogyan is viselkednek a Schauberger által tervezett és készített implóziós
gépek, ahol tehát egy spirál pályán befelé gyorsulva mozog folyadék, és így
többletenergiára és -impulzusra tesz szert. Schauberger a szerződést csak
akkor és olyan feltételekkel tudta felbontani, ha minden szellemi tulajdonát
az amerikai cégre hagyja. Ezt meg kellett tennie, mert mindenképpen haza
akart térni, elege volt a kinti civakodásokból.
Megtört, fáradt, beteg emberként érkezett vissza Ausztriába, teljesen

elkeseredve, csalódottan, hisz mindent elvettek tőle. Ezután nemsokára
meghalt, munkáját, eredményeit ma már csak nagyon kevesen ismerik.
Megmaradt néhány nagyon fontos rajz és nagyon fontos mérési eredmény,
mely egyértelműen bizonyítja, hogy az általa tervezett különleges
spirálcsövek többletenergiát adtak, de csak bizonyos munkapontokban, azaz
egészen élesen meghatározott áramlási sebességeknél. (A részletes elemzést
lásd a Bevezetés a tértechnológiába című könyv 2. kötetében.)
Schauberger esetében is elvesztettük azt a lehetőséget, hogy a technika és

a tudomány egy teljesen új típusú hatással ismerkedjen meg, az előítéletek
vastag falát ekkor sem sikerült lebontani. Hiába működnek ezek a
találmányok eleven halakként ezerszámra még má Ns, senki nem figyel
oá&, senki nem akarja észrevenni a rángok különleges tudományát. Nem
csak a pisztrángok esetében van ez így.
Az élővilág számos más érdekes effektust is mutat, melyek közül csak

néhányat használunk a technikában. Pusztán ízelítőként megmutatunk most
néhányat, lám mennyi mindent lehetne tanulni, kölcsönvenni az élő
természet találmányai közül.
147
MIT TANULHATNÁNK AZ ÉLŐVILÁGTÓL?
Választ kell adni arra a kérdésre, vajon miért nem könnyű észrevenni az
élővilág találmányait, miért nem bukkantak rá a pisztrángok eme
Egely György:
tulajdonságaira mások is, miért nem terjedt el Schauberger ötlete?

Kétségtelen, hogy az élővilág más feltételekből indulva készíti el
konstrukcióit, mint a mérnök, más az élővilág „gondolkodásmódja”.
Egészen másfajta technikai lehetőségek kínálkoznak a mérnökök és mások
az élővilág számára. Az igazság az, hogy az emberi technológiánál kis
tudással, próbálgatással, szerencsével is el lehetett kezdeni a természet
megismerését. Az üveggyártás, a bronzkészítés vagy akár a vitorla és a
hajózás kitalálása mind úgy történt, hogy semmilyen alapvető ismeretünk
nem volt a szilíciummal, a rézzel és a kristályokkal vagy az áramlás-
technikával kapcsolatban.
A természet másolásához viszont már komoly ismeretek szükségesek, és

megfelelő minőségű berendezésekkel, tudományos eszközökkel lehet csak
föltárni egy-egy anyag szerkezetét, vagy egy-egy biokémiai reakció menetét.
A természet másolásához bizonyos területeken ma még egyáltalán nem
állnak rendelkezésünkre a szükséges ismeretek, például hiába vizsgálgatjuk
egy muslica idegrendszerét, működését teljes részletességgel nem tudjuk
megérteni, ezért nem is tudjuk lemásolni az ott lezajló folyamatokat.
Ha ez az áttörés sikerülne, akkor a számítástechnikában, a kibernetikában, a

jel- és alakfelismerésben példátlan fordulat következne be. Valószínű, hogy
ez egyhamar nem történhet meg, mert jelenlegi tudásunk, fizikai ismereteink
egyszerűen nem elegendőek ehhez. Valami jelentősen új, jelenlegi
ismereteinket alapvetően meghaladó fizikai ismeretcsomag szükséges ahhoz,
hogy itt áttörést érjünk el.
Nem mondhatjuk el, hogy semmilyen ötletet nem kaptunk az élővilág

megfigyeléséből. Közismert, hogy Galvani békacombok tanulmányozásakor
sejtette meg az elektromosság létét, bár igen kezdetleges formában. Volta
pedig az elektromos halak fiziológiáját ismerve és tanulmányozva alkotta
meg a Volta-oszlopot, azaz a sorba kapcsolt elemi cellákat. Észrevette, hogy
a soros kapcsolás, az állandóan azonosan ismétlődő kis szervek szükségesek
ahhoz, hogy nagyfeszültséget állítsanak elő az elektromos halak. Egész
biztos, hogy a repülés ötlete az élővilág, a madarak tanulmányozásából
származott. Nagyjából ugyanazokat a szerkezeti megoldásokat,
szárnyprofilokat lehet megtalálni a madaraknál, az emlősöknél (denevér és
148
repülő kutya stb.), és a növényvilág repülő magvai is gyakran az ismert
szárnyprofil alakját mutatják. Ezeket a természetben megtalált megoldásokat
másolták le a korai aviátorok akkor, amikor az áramlástechnika elmélete
még gyerekcipőben sem járt, akkor, amikor teljesen reménytelen volt három
térdimenzióban, parciális, hiperbolikus differenciálegyenleteket megoldani,
Egely György:
ami az instacioner áramlások megoldásához, leírásához, megértéséhez

elengedhetetlen. Hasonló utat járt be a gyógyszeripar is. Említettük már,
hogy a gyógyszerkémia valahol a füvesasszonyok tudományából,
tapasztalatából indult el, de még mindig nem tanultunk el tőlük mindent,
még mindig vannak a természetben alig ismert, de hatásos gyógyszerek.
A természet lemásolásának, megértésének nem minden kísérlete járt

sikerrel, s nemcsak Schauberger bukott meg ilyen irányú próbálkozásával.
Nagyjából Galvani és Volta munkásságával egy időben egy másik itáliai,
Spellanzani tanulmányozta a denevérek repülését 1799-ben. Neki is feltűnt,
hogy a denevérek sötétben jól tudnak tájékozódni. Észrevette, ha letakarja
valamivel a torkukat, akkor nekiütődnek a tárgyaknak, elvesztik
tájékozódási képességüket. Spellanzani rájött, hogy a denevérek valamiféle
hanghullámot bocsátanak ki, és ezeknek a visszaverődéseit elemezve
tájékozódnak. Kollégái, a kor vezető biológusai persze nyilvánosan közröhej
tárgyává tették, mondván, hogy ha a fülükkel látnak, akkor mit hallanak a
szemükkel?
Több mint száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a technika arra az
alacsony szintre már eljusson, hogy ultrahangokat tudjunk kelteni és
érzékelni, s ekkor utólag kellett rehabilitálni Spellanzani addigra már
majdnem elfeledett nevét. Az élővilágbán sok más hasonló, speciális
érzékszervet találunk, hajmeresztő teljesítményekkel. Nemcsak az állatok
fejlett- szaglására, a ragadozó madarak fejlett látására gondolunk, hanem
például kígyók és rovarok hőlátására, azaz a számunkra tökéletes
sötétségben tudnak tájékozódni kizárólag a tárgyak vagy élőlények által
kibocsátott infravörös sugárzás alapján.
Alapvető gond azonban, hogy mire ezeket a különlegességeket megértjük

az íróasztal mellett függetlenedve az élő természettől, addigra az emberi
technikában már kifejlesztettük a megfelelő technikákat - például az
infravörös érzékelőket -, és ekkor vesszük észre, hogy a természetet figyelve
hamarabb megtaláltuk volna a megoldást. A legjobb technikai fejlesztéseket
azonban a természetben találjuk meg, hiszen elképesztő mértékben tudnak
149
miniatürizálni, hatásfokot javítani az élővilágban. Kedvenc példám erre a
sáskák hallószerve, mely egy gombostűfejnyi piciny szerv a potroh első
szelvényén. Ez a parányi mikrofon már akkor is megérzi a hangokat, amikor
a benne levő hártya 0,01 nanométerrel mozdul el. Ez az elmozdulás kisebb,
mint a hidrogénatom átmérője. Ilyen kis méretű, kis fogyasztású, nagy
precizitású alkatrészek tömeggyártására nem alkalmas a mai ipar. Az ipar
Egely György:
csúcsának tartott számítástechnikában sem dolgoznak még az atomok

méretének töredékével. Ez a precizitás egyelőre elérhetetlen számunkra.
AZ ÉLŐVILÁG ÉS AZ EMBERI TECHNOLÓGIA KÖZÖS VONÁSAI
Mielőtt az élővilág és az ember által alkotott világ technikáját,

technológiáját összehasonlítanánk, vessünk egy rövid pillantást arra, hogy
mi a közös bennük. Mindkét esetben megtaláljuk a rövid távú és a hosszú
távú gondolkodás eseteit. A rövid távú előnyök és a hosszú távú előnyök,
azaz az evolúció és a revolúció, a mennyiségi és a minőségi változások
mindkét világban fontosak és egyaránt megtalálhatók.
A fokozatos fejlődés az evolúció, azaz a mennyiség, az extenzív terjedés

gondolatvilága. A rövid távú gondolkodás azt jelenti, hogy minél többet
szerezni most, minél nagyobb szeletet kihasítani az adott méretű tortából. Ez
a politikusok, az üzletemberek, a katonák műfaja.
Az élővilágban ez erősebb izmot, hosszabb tüskét, nagyobb szarvat

igényel, hogy a táplálékért, a jobb nőstényért vagy hímért folyó
küzdelemben kedvezőbb feltételek alakuljanak ki. A hosszú távú
gondolkodás; a minőségi fejlődés új, gazdátlan területek meghódítását
jelenti. Itt inkább az újdonságra, az intenzív fejlődésre fektetjük a hangsúlyt.
A feladat az, hogy minél nagyobb tortát csináljunk, és újabb területeket

lehessen uralmunk alá hajtani. Ez inkább a feltalálók és kutatók, mintsem a
politikusok és katonák terepe. Míg az evolúcióhoz erő és keménység, a
revolúcióhoz (legalábbis az emberi szférában) ész és kitartás kell. Nem
véletlen, hogy az első jóval több embert és jóval több pénzt vonz, de
történelmünkben már csak a második megoldás az igazán sikeres, persze az
is csak akkor, ha nem tiltjuk. Ez az innovatív, adaptív viselkedés megtalál-
ható az élőlények között is, ha nem is mindig nyílvánvalóan.
150
Hosszú ideje vitatkoznak például azon, hogy miért haltak ki a

dinoszauruszok. Jelenleg az a nézet terjed, hogy egy nagy meteor
becsapódása, külső természeti kataklizma pusztította ki őket. Ennek
ellentmond az, hogy nem egyik évről a másikra, hanem néhány százezer
év alatt pusztultak ki, vagy inkább alakultak át madarakká.
Egely György:
Valószínűbb, hogy a külső katasztrófa csak meggyorsított egy

folyamatot, és elképzelhető, hogy a növényvilágban, a táplálékláncban
történt változások okozták a nagy testű dinoszauruszok kipusztulását. Az,
hogy eltűnt a régi növényvilág, és új, virágos, más ízű, más típusú
emésztést igénylő növények jelentek meg, a fejlődőképes, kis testű
emlősöknek kedvezett, míg a nagy testű, a régebbi körülményekhez
tökéletesen alkalmazkodott, de a változásra képtelen dinoszauruszok
számára hátrányos lett.
Az emberek világában a rövid távú gondolkodás miatt birodalmak,

országok omlottak össze (maguk alá temetve alattvalók millióit). Az
élővilágban a rövid távú, adaptációra, fejlődésre képtelen fajok büntetése
a kipusztulás. Erre is akad példa bőségesen, hiszen az élet megjelenésétől,
a kezdetektől fogva a fajok többsége már kipusztult. Az innováció az
élővilágban valóban élet és halál kérdése, még ha nem is tudatosan
gondolkodnak erről így az élőlények.
Az élővilágban a fejlődés többé-kevésbé véletlenszerű genetikai

változásokon, valamint az egyének adaptációján alapul. Egy-egy hibás
gén az egyed gyors pusztulásával jár együtt, és csak ritkán fordul elő,
hogy sikeres a „fejlesztés”. Ezeket a sikeres fejlesztéseket viszont
érdemes megnézni, hiszen több száz millió év állt rendelkezésre, hogy
ügyes konstrukciók alakuljanak ki. Míg az élet talán egy milliárd év óta
fejleszti a különböző eljárásokat, szerkezeti anyagokat, mechanizmusokat,
a technika mindössze tízezer éves, és a tudomány pedig (már amennyire
annak nevezhetjük) csak pár száz éves múltra tekint vissza. Épp ezért
fontos megszívlelni Schauberger jelmondatát: „Figyelni és megérteni”.
Mindkét dolog nehéz, de különösen a megértéssel van gondunk.

Előítéleteink, ismereteink hiánya rendre megakadályozza a természetben
fellelhető lenyűgöző „találmányok” megértését. Max Delbrück Nobel-
díjas fiziológus fogalmazott így: „Amikor egy fizikus vagy egy mérnök
egy biológiai problémán kezd el dolgozni, mindig attól fél, hogy nem
tudja elég mélyen a biológiát. A végén viszont mindig az derül ki, hogy
nem ismeri eléggé a fizikát és a műszaki lehetőségeket”.
151
Hasonló problémákkal küzd egy mérnök és a természet is egyegy
találmány megjelenésénél. Mindig van egyfajta tehetetlenség az
újdonságok elterjedésével kapcsolatban. A jól bejáratott megoldások,
a kiépített eladási, szerviz- és javítóbázisok megnehezítik újabb és
újabb találmányok terjedését, nehéz kiszorítani a régit. Az élővilágban
mindig akkor jelentek meg nagy számban az új fajok, amikor a
Egely György:
környezetben jelentős és hirtelen változás ment végbe, azaz valamiféle

kataklizma következett be. Ilyen kataklizma volt például a földi
mágnesesség megváltozása, amikor vagy eltűnt vagy megfordult a
Földet körülvevő mágneses tér.
A technikában jól ismert, hogy egy-egy találmány túlélése, elter-

jedése, népszerűsége nincs mindig szoros összefüggésben az adott
találmány jóságával. Közismert példa erre a „QWERTY” típusú
billentyűsor az írógépeken, számítógépeken. Ez a betűelrendezés akkor
terjedt el, amikor az írógépek megjelentek, ám a gyorskezű gépírónők
keze alatt egyre-másra összeakadtak a billentyűk. Olyan
betűelrendezést kellett kitalálni, ami megakadályozza ezt, vagyis a
gyakran előforduló betűket egymástól távolra kellett helyezni, így nem
akadtak össze a billentyűk. Ezzel viszont a gépírás sebességét
csökkentették, és az ábécéhez sem sok köze van ennek a betűsornak. A
rendszer tehetetlensége viszont oly nagy, hogy az ennél jobb el-
rendezések ma sem tudtak elterjedni, pedig az elektronika korában a
billentyűk összeakadása már nem jelent problémát.
Másik kedvenc példám az elterjedés nehézségére a gőzautók esete.

A századfordulón még a gőzautó és a belső égésű motor fej fej mellett
versenyzett. A gőzautók mindössze húsz-huszonöt mozgó alkatrésszel
rendelkező, csöndes, nagyon megbízható, nagyjából a kor
benzinautóinak megfelelő hatásfokú szerkezetek voltak, és sok
mindent el lehetett bennük égetni. Nagy hátrányuk volt viszont, hogy
működésükhöz sok víz kellett. Amikor az Egyesült Államokban száj-
és körömfájásjárvány miatt a lóitatókat bezárták, akkor a vízforrások
is elapadtak. Egy év múltán, mikor a járvány elmúlt, újra elő lehetett
volna venni a gőzautókat, de ekkorra a benzinautók - melyekhez nem
kellett állandóan vizet vételezni - már visszavonhatatlanul
meghódították a piacot, gőzautók már csak mutatóba maradtak.
Ezen kitérő után nézzük most meg, milyen feltételek között

„dolgozhat” az élővilág, és milyen lehetőségek adódnak a mérnökök,
konstruktőrök számára.
152
AZ ÉLŐVILAG ÉS A MÉRNÖKÖK LEHETŐSÉGEI
Az élővilág alkotásai általában kicsinyek, nedves, vizes közegben

létrejövő, állandóan változó „szerkezetek”, tiszta fémet rendkívül ritkán
használnak, forgó alkatrészt nem tartalmaznak, és rugalmas alkotások. Az
Egely György:
emberi technológia ennek az ellenkezője: nagy méretű, fémből készült,

merev, forgó alkatrészeket tartalmazó, és legfeljebb olajozással, kenéssel
ellátott szerkezetek. Alapvetően más a természet kiindulása. Mondhatjuk,
hogy a természet a nanotechnológiára épít, hiszen a természet minden
egyes alkatrészét molekulánként, sejtenként építi fel egészen kis
méretekben, így szerkezeti anyagaiban drasztikus az eltérés a két
technológiánál.
Az élővilág igen szűk tartományban működik. Például a hőmérsékleti

korlátok rendkívül szűkre szabottak, egy-egy különleges megoldás ellenére
általában 10 és 30 °C közti igen szűk tartományban használhatóak az
élővilág „szerkezetei”. Speciális megoldásokkal a sarkvidékek környékén
néhány élőlény fagypont alatt is létezik, és az óceánok mélyében,
hőforrások közelében 100-150 °C között is élnek egyszerű, növényszerű
élőlények és szaporodni is tudnak. Ez a szűk hőmérsékletkülönbség ön-
magában kizár jó pár energetikai megoldást, amelyeket az emberi
technológia használ.
Belső égésű motor, gőzgép, gőzturbina az élővilág számára eleve kiesik

a szűkre szabott hőmérsékleti korlátok miatt. Szembeszökő az élővilágban
a forgó alkatrészek hiánya. Bár az egysejtűek szintjén találhatunk forgó
alkatrészt is, ez azonban nem jellemző. Érthető, hiszen a forgó alkatrészek
eleve nagy precizitást, csapágyazást, és nagyon szilárd szerkezeti anyagot
igényelnek. Megoldhatatlan feladat egy-egy ilyen alkatrész kinövesztése,
és önmagában egyetlen forgó alkatrész nem old meg semmit, az mindig
több más mozgó alkatrészhez csatlakozik: ezeknek a precíz kinövesztése,
használata teljesen célszerűtlen az élővilág számára. Az élővilágban az
alternáló mozgás az általánosan elterjedt, mert hajlékony ízületekkel,
növekedésre képes csontokkal ez a megoldás hozható létre. Az alternáló
mozgással működtetett végtagok egyébként is előnyösebbek például
süppedékes talajon, vagy ha fára kell mászni, esetleg vízbe kell merülni. A
természeti körülményekhez tehát sokkal jobban illeszkedik az alternáló
mozgással mozgatott végtagok funkciója, mint a mi technikánk által
használt merev kerekeké.
153
A felhasználható erők és nyomások is behatároltak az élővilágban, hiszen
az élő szervezetek nyomásállósága igencsak korlátozott. Nagyon erős
savakat és lúgokat sem használ az élővilág az emésztési folyamat
kivételével, míg a technikában gyakran használunk szélsőségesen nagy
nyomásokat, és ezek ellentétjét; a légritkított tereket, vagy vákuumot.
Egely György:
Az igazán markáns különbség az igénybevehető anyagok terén

mutatkozik meg, hiszen az élővilág a helyi anyagokat, azok vizes oldatát
tudja felhasználni - döntően az élet kialakulásához is ilyen folyamatok
vezettek. Ezért az élővilágban a szilárd, merev testek nem fémekből vagy
fémötvözetekből jönnek létre, hanem a tengerben mindenütt bőven
megtalálható kalcium segítségével. Az élővilágban a fémötvözeteket nem
csak a redukció nehézségei miatt nem találjuk meg - azaz például a bőven
megtalálható alumíniumtartalmú vegyületeket az élő szervezetek nem
alakítják át fém alumíniummá. Például alumíniumötvözetből készült csontok
nem lennének igazán elfogadhatóak az izmok számára, kilökődnének a
szervezetből. Az élő szervezetben ezért nyomát sem találjuk a golyós
csapágynak, az ékszíjnak vagy a fogaskeréknek, de más helyettesítő eljárást
gyakran találunk.
Természetesen az emberi, de élettelen technikának is vannak korlátai.

Nemigen tudunk tízezer Kelvin foknál magasabb hőmérsékletet előállítani,
hiszen nincs olyan anyag, amely hosszabb időre megtartaná ezt a magas
hőmérsékletű plazmát. A természetre nem vonatkoznak a technika korlátai,
hiszen a csillagok belsejében ennél jóval nagyobb hőmérséklet, jóval
magasabb nyomás fordul elő. Ha úgy tetszik, az emberi technikának,
technológiának is megvannak a maga nagyon éles korlátai.
A fémötvözetek hiánya miatt nem találunk jó vezetőket az élő természetben,

pedig elektromos jeleket minden élőlény továbbít, és elektromos folyamatok
esetén a vezetőképesség igencsak fontos. A vizes oldatok vezetőképessége
nagyságrendekkel rosszabb, mint a fémek vezetőképessége, egy
hajszálvékony fémdrót ellenállása nagyjából egy fél méter átmérőjű vizes
oldat ellenállásának felel meg. Ezért az élővilág az energia továbbítására
kémiai folyamatokat használ, az energia az egész élővilágban cukor
formájában terjed és zsír formájában raktározódik. Ez kicsit rosszabb
hatásfokú, mint az általunk használt (egyébként nem túl jó)
ólomakkumulátorok, de legalább nem kell hozzá erősen savas vagy lúgos
közeg, és nem megy olyan gyorsan tönkre az energiatovábbító rendszer,
mint az emberi technika alkotásaiban.
154
Az élővilág nanotechnológiai alkotásai, szerkezeti anyagai közismerten

jobbak, mint amit mi iparilag elő tudunk állítani. A növényvilág által
használt cellulóz, a rovarok kitinpáncélja vagy a pókháló a kereskedelmi
acél szilárdságával vetekszik, s mindezt vizes oldatból állítják elő. Az
emberi technológiában az ipari termékek széles körű kooperációval jönnek
Egely György:
létre, távoli földrészek mélyéről bányászott anyagok, különleges

technológiák segítségével állítunk össze egy-egy gépet, alkatrészt. Az
emberi technológiában talán megengedhetünk magunknak bizonyos fokú
pazarlást, a biológiában, az élővilágban erre nincs mód. Csak a mindenütt
megtalálható helyi anyagokkal lehet életképes szervezeteket létrehozni, és
az elhullott egyedeket is vissza kell forgatni a természet körforgásába.
Egyetlen kivétel van talán, ez a kalciumos váz, ez egyes egyedek halála
után is megmarad, felhalmozódik, néha hegynyi méretekben - hiszen így
keletkeztek a parányi kis csigák milliárdjaiból a mészkőhegyek.
FORGÓ TÖLTÉSEK HATÁSA AZ ÉLŐVILÁGBAN
Markáns eltérés található az élővilág és az emberi technológia szerkezeti

anyagainál, ha a struktúrát vizsgáljuk. Az élővilág szinte mindenütt
helikális, spirálszerű módon szerveződik, s ennek teljesen eltérő
szimmetriatulajdonságai vannak, mint az emberi technikában használt
kristályrácsoknak. A III/3. ábrán látszik például egy DNS-molekula
szerkezete, ami a közhiedelemmel ellentétben nemcsak simán, egyszeresen
csavart spirál, hanem többszörösen felcsavart spirál.
Nemcsak a DNS, hanem egyszerűbb szerves molekulák is mutatnak

kiralitást, azaz forgási tulajdonságot, amit az élettelen világban a
fémrácsoknál nem találhatunk meg. Épp ezért egy lényeges különbség
létezik az áram vezetésének módjában, az élő és élettelen világban. Az
élővilágban, miközben egy töltés halad, közben forog is. Az élettelen
világban, a fémek kristályrácsaiban egy töltés csak véletlenszerűen bolyong
miközben halad, de nem forog. Sejthető, hogy az egy vagy több tengely
körül történő forgás jelentős fizikai effektusokat hordozhat, esetleg
nélkülözhetetlen effektusokat ad az élővilág számára.
155
Egely György:
Tudjuk (mai ismereteink

szerint is), hogy a töltés
mozgásának szimmetriája
alapvetően fontos. Egy álló
elektromos töltés körül csak
elektromos tér létezik, a
mozgó töltés körül viszont
mágneses tér keletkezik. A
mai elektrodinamikában a
forgás teljesen hiányzik, sőt
mágneses töltést sem
találunk. A mágneses töltést
már régóta keresik, hiszen
akkor lennének az
elektrodinamika egyenletei
tökéletesek, szimmetrikusak,
ha létezne mágneses töltés
is. (Valójában létezik, hiszen
kísérletileg Felix Ehrenhaft
kimutatta létezését, és az
orosz F. V. Mikhailov nap-
jainkban megerősítette Eh-
renhaft méréseit.) A mág-
neses töltés és az áramlá-
sukkal létrehozott mágnes-
áram azonban nem olyan
tulajdonságú, mint ahogy azt
az elméleti fizikusok várták
volna, emiatt nem fogadják
el létezését - ez is a tudomány egyik tiltott területe. Ezt a tiltást azonban az
élővilág nem veszi figyelembe, és valószínűleg használja azokat a
töltésforgatáson alapuló effektusokat, amelyek az élőlények anyagainak
csavarszerűen felépített, spirális tulajdonságaiból adódnak. A forgás miatt új
típusú, terek, mezők léphetnek föl, melyeket néha „spin” térnek, vagy a több
tengely körüli forgás miatt keletkező teret „torziós tereknek”, mezőknek
neveznek. A mai emberi technológiának nagyon komoly fejtörést okoz, hogy
hogyan lehetne előállítani azokat a csavarszerű, spirálisan elrendezett
anyagokat, amelyeket az élővilág a legprimitívebb lényektől kezdve
mindenütt általánosan elterjedten használ. Ilyen mesterséges anyagok
hiányában azonban a technika és a tudomány nem tudta ezeket a hatásokat
156
Egely György:
vizsgálni, és amikor a biológiában „parajelenségek” címén találkozunk

ezekkel a hatásokkal, akkor a kutatók nagy része szent rémülettel utasítja el
ezeket a jelenségeket. (Ilyen jelenségek például a telepátia, a pszichokinézis,
a fémhajlítás, a levitáció vagy a teleportáció.)
Nézzük meg, hogy az anyagszerkezet eltérése, a töltések forgatása vajon

magyarázhatja-e ezeket a jelenségeket? Az élő anyag elektrodinamikája
valószínűleg jóval bonyolultabb, mint a technikával általunk ma előállított
elektrodinamika.
A mechanikából tudjuk, hogy az egyenes vonalú mozgásnak más típusú

törvényei vannak, mint a forgó mozgásnak. Ha csak egy tengely körül
forgatunk egy testet, már akkor sem a test tömegéről, hanem tehetetlenségi
tenzoráról beszélünk, hiszen nem mindegy, hogy milyen tengely körül
forgatjuk a testet, ettől függően ugyanannál a tárgynál más és más lehet a
test tehetetlensége.
Ha tovább csökkentjük a test mozgásának szimmetriáját, azaz egy újabb

tengely körül forgatjuk meg a testet, akkor újabb egészen szokatlan
tulajdonságok lépnek föl, ekkor találkozunk a pörgettyű bizarr jelenségével,
a precesszióval és a nutációval. A három tengely körüli forgás vizsgálatával
még ma is adós a mechanika, bár egy Stanley Kidd nevű feltaláló
megmutatta, hogy antigravitációs effektust lehet elérni ily módon pörgetett
korongokkal. (Lásd a „Bevezetés a tértechnológiába” 2. kötetét.)
A mechanika csonka és erősen hiányos lenne a forgás nélkül, ugyanakkor

az elektrodinamikában természetesnek vesszük, hogy a leíró egyenletekben
szögsebesség nem szerepel. Amit az élő anyaggal elő lehet állítani, az a
technikában igencsak nehézkes, ezért nem tudjuk mesterségesen ma még
modellezni a forgó töltést. Egy spirálszerűen fölcsavart drót, azaz szolenoid
esetén ugyanis a töltések forgása elhanyagolható, hiszen ott a töltések
mozgási sebessége általában egy-két tizedmilliméter másodpercenként, így a
forgás szögsebessége gyakorlatilag nulla.
Nem így van ez az élő anyag esetében, ahol a molekuláris átmérő olyan
kicsiny, hogy ekkor a molekula mentén forgó töltés szögsebessége
nagyságrendekkel nagyobb, mint szolenoid esetén. Ilyenkor olyan új típusú
mezők keletkeznek, melyeknek mások a tulajdonságai, mint az elektromos
vagy mágneses téré: feltehető, hogy ilyen tér nem vonzza vagy taszítja,
hanem forgatja az oda helyezett tárgyakat. Ezt a most ideiglenesen „spin”
térnek nevezett mezőt, ha kombináljuk elektromos és mágneses terekkel,
157
Egely György:
akkor feltehetjük, hogy ennek a mezőnek a terjedése más módon történik,

mint az általunk már jól ismert elektromágneses tereké - feltehetjük, hogy
az ilyen kombinált mező áthalad minden anyagon, és így nincs elvi
akadálya a telepátia egyik ismert tulajdonságának.
Bár a technikában még nincs olyan elterjedt készülék, ahol a töltések

forgása kifejezetten lényeges és hangsúlyos lenne, a fizikában, legalábbis
elemi effektus szintjén ez már régóta megoldott. Felix Ehrenhaft osztrák
kutató, aki az elektron fajlagos töltését először kimérte, későbbi
kutatásainál észrevette, ha nem olajcsöppecskék, hanem piciny
vascsöppecskék lebegnek egy nemesgázban, és ezeket erős fénnyel
világítja meg, akkor a vascsöppek mágneses monopólusként viselkednek.
Az erős fény fotoelektromos effektus segítségével pozitív vagy negatív

elektromos töltéssel lát el egyes vascsöppeket, és ezek a töltések nemcsak a
Brown-mozgás következtében haladnak, hanem az úgynevezett Brown-
forgás következtében esetleg több tengely körül forognak is egyszerre. Így
hat szabadságfokú rendszert kapunk, ami a legáltalánosabb mozgás egy
tömegpontra nézve. Ilyen esetekben a kis átmérőjű vascsöppecskék
felületén igen jelentős szögsebességet érhet el a töltés, és így technikailag
is nagy szögsebességű töltésáramlást érhetünk el - így megjelenhet a
mágneses monopólus is.
Ez a kísérlet közvetetten mutatja, hogy valóban van jelentősége a

töltések forgatásának. Az élővilág kiterjedten használja a forgó töltéseket,
míg a mai, úgynevezett „modern” fizika nem jutott el az
elektrodinamikában a forgás jelentőségének megértéséhez. Az élővilágból
vett példák tehát nemcsak a klasszikus mechanikában jelzik, hogy baj van
az energiamegmaradással, az impulzus- és impulzusnyomaték-
megmaradással - amint azt Schauberger és a pisztrángok esete megmutatta
-, hanem jóval tovább mennek. A töltések forgásának jelentőségét is
mutatják, azaz rámutatnak hogy az elektrodinamika jóval gazdagabb mint
hittük, és érdekesebb jelenségeket is mutat, ha a töltés forgását
megengedjük.
Az elméleti megfontolásokból is látjuk, hogy a mágneses monopólusok

furcsa tulajdonságokkal bírnak. Ha például mágneses monopólus
elektronnal kerül kapcsolatba, akkor az álló elektron és az álló mágneses
monopólus egymást nem veszi észre, egymásra nincsenek hatással. Ám
abban a pillanatban, ha egyikük is mozog, már erő ébred közöttük, de nem
158
Egely György:
centrális, hanem egészen más irányú. Ha például egy álló mágneses mono-
pólus felé lökünk egy töltött részecskét, az kúppalást felületén kezd el
mozogni. (A részleteket lásd a Kitörés a jövőbe című könyvben.) Ha egy
mágneses monopólus kristályos anyagon keresztül halad, azaz
„mágnesáramnak” teszünk ki valamely fémes anyagot, akkor kiszámolható,
hogy ezen furcsa hatás miatt az elektronok kötési energiája lecsökken,
meggyengül, így a kristályrács szilárdsága jóval kisebb lesz.
Ezt a jelenséget az élővilágban valóban megfigyelhetjük, ez az, amit

„kanálhajlítás” vagy fémhajlítás néven ugyan nagyon sokszor és gondosan
dokumentáltak, ám a hivatalos tudomány a mai napig nem tudja „lenyelni”
ezt az effektust. Látjuk tehát, hogy az élő anyag csavart struktúrájával
lehetőség adódik arra, hogy egészen különösnek, fantasztikusnak tűnő
jelenségeket megértsünk.
Ám ez nem a teljes lista. Ide sorolhatjuk még az ugyancsak furcsa

teleportáció jelenségét is. A teleportáció lényegében az elektrodinamikában
ismert Lorentz-erő analógiájaként magyarázható. A Lorentz-erő esetén
egymással szöget bezáró elektromos és mágneses térben mozgó töltés
mindkét erőtér irányára merőlegesen, a harmadik térdimenzió irányába is
mozog. Csak a Lorentz-erő segítségével lehet így kiléptetni a síkból egy
töltést. Ha viszont van egy harmadik típusú erőterünk (és ez a töltések
forgó mozgásából adódó „spin” tér), akkor három egymásra merőleges,
más-más tulajdonságú mezőnk van.
Ha három egymásra merőleges mezőben mozgatunk egy elektromos

töltést, akkor az általánosított Lorentz-erő miatt itt is fellép egy erő, és ez a
negyedik térdimenzió felé mozgatja a töltést. A mai elméleti fizika semmit
nem tud mondani arról, hogy van-e negyedik, ötödik stb. térdimenzió vagy
nincs. Mindenesetre semmi sem tiltja a létét, és a teleportáció jelensége
éppen azt mutatja, hogy létezik egy magasabb térdimenzió, más néven
hipertér.
Nemcsak a biológia, hanem megint egy kevéssé ismert jelenség, a

gömbvillám is mutatja a magasabb térdimenzió, a hipertér létét. Ott is a
forgó töltések esetén jelenik meg a gömbvillám, hiszen mindig akkor
keletkezik ez a jelenség, amikor az általunk ismert villám pályája megtörik
(például egy vízszintes elektromos vezetékbe, kerítésbe vagy
telefonkábelbe csap a villám), a töréspontnál ugyanis a töltés forogni
kényszerül, és mindig ezen a ponton figyelték meg a gömbvillám létrejöt-
159
Egely György:
tét. Az élőlények által előállított forgó töltések tehát igen fontos, ma még a
hivatalos tudomány által a szőnyeg alá söpört fontos jelenségek sorát
mutatják.
ANYAGÁTALAKULÁS AZ ÉLŐVILÁGBAN
A sor ezzel még nem ért véget. Egy újabb bizarr meglepetést még
tartogat számunkra az élővilág. Erre egy francia kutató, C. Louis Kervran
hívta föl a figyelmet. Ő vette észre, hogy élőlények - növények és állatok -
képesek szobahőmérsékleten magátalakítást végezni. Gondos kísérletek
sorával mutatta ki, hogy növények vagy állatok a hiányzó elemeket
képesek saját maguknak más-más elemből szintetizálni. Példaként hadd
álljon itt két kísérlet. Ha például tyúkoknak minden táplálékot megadott,
csak kalciumot nem, a tyúkok akkor is tovább növekedtek, és tojták a
tojásokat, növelték csontozatukat, pedig nem volt a csonthoz és a
tojáshéjhoz szükséges kalciumforrás a táplálékukban.
Hasonló kísérletet végzett Kervran kukoricával is, itt nitrogént

szintetizált magának a növény. A jelenleg elfogadott, hivatalos nézet az,
hogy magátalakítás csak igen magas energiaszinteken lehetséges, a kémiai
energiák szintjén (néhány elektronvolt energia mellett) ez lehetetlen. A
biológia megint rámutatott arra, hogy a mi ismeretanyagunk jelenleg még
nem elegendő a természet leírására és megértéséhez. (Néhány évtized
múltán aztán az élettelen természetben is sikerült rábukkanni a kémiai
anyagátalakításra, ez a hidegfúzió története már, amire majd a tiltott
találmányok tárgyalásánál még visszatérünk.)
TOVÁBBI FURCSASÁGOK
Létezik még egy ugyancsak ritka jelenség, a levitáció. Néhány

megbízható forrás megerősíti, hogy meditációs folyamatokkal,
megváltozott tudatállapottal elérhető az emberi test lebegése. Itt is
megmutatja az élet, hogy milyen lehetőségeket nyújtana a biológia
gondos, előítéletmentes tanulmányozása, ám hivatalos kutatás ma még itt
is elképzelhetetlen. Az élet ismeretében látszik igazán, hogy a természet
milyen sok lehetőséget ad. Innen nézve azt látjuk, hogy a tudomány a
jelenségek nagy részét nem ismeri, vagy nem ismeri el. Ezért azt
mondhatjuk, hogy a mai tankönyvtudomány valójában egy
„póttudomány”, látszattudomány, nem más, mint tudománypótlék.
160
Egely György:
Elvileg az elméleti fizikának meg kellett volna jósolnia ezeket a

jelenségeket, ám senki sem volt olyan merész vagy olyan előrelátó, hogy
ilyen területekre tévedt volna. Ezért mondhatjuk, hogy az elméleti fizika
ma az emberi tudás válságterülete, mentális katasztrófa sújtott terület.
Az eddigi fejezetekben azt láttuk - eredeti témánkra visszatérve -, hogy

Orffyreus próba szerencse típusú kutatása, vagy az elméleti fizika, vagy a
biológia, sőt az élet megfigyelése sem vezetett áttöréshez az energia és
impulzus valódi lényegének megismerése felé. Kínálkozott még egy
utolsó út, mely sajnos ugyanúgy kudarccal végződött, mint az eddigiek.
Ez az a lehetőség, ha valaki nem tudással, nem szerencsével szerzi meg a
szükséges technikai információkat, hanem egyszerűen gyerekkorában
csak úgy „magától” rájön a titok nyitjára.
Ne gondoljuk, hogy ez valami egészen rendkívüli, ritka jelenség. Az

elektronikus televízió egyik feltalálója Filo Taylor Farnsworth tizennégy
éves korában jött rá, hogyan kell elektronikus televíziót csinálni, és
huszonegy éves koráig dolgozott a gyakorlati részleteken anélkül, hogy
környezetétől sok segítséget kapott volna, hiszen egy egyszerű szántóvető
családba született, és ő maga is parasztként élt és nevelkedett. Az
információ egyszerűen csak „megjelent” az agyában, és utána állandó
késztetést érzett, hogy megcsinálja a készüléket. Farnsworth 1906-ban
született Utah államban, egy mormon családban (ugyanúgy, mint későbbi
hősünk Moray is, akinek munkásságáról később még egy fejezetben
részletesen szólunk).
A ritka tehetségek sorába tartozott, például 1921-ben, tizenöt éves

korában már nagyjából értette a speciális relativitáselméletet. Mindössze
két évnyi középiskolai tanulás után felvették a Brigham Young Egyetemre
jó képességei miatt. Itt szegénysége okán csak két évig tudott járni iskolá-
ba, de ez már elég volt számára, hogy megépítse a teljesen elektronikus
televíziót. (Hasonló képességű ember volt Vladimir Zvorikin, a televízió
másik feltalálója, aki Oroszországból emigrált az Egyesült Államokba.)
Farnsworth meggyőzött néhány üzletembert, hogy adjanak pénzt erre a
fejlesztésre, és huszonegy éves korára valóban meg tudta építeni a
működő televíziót.
Ám közbejött a háború és sok-sok akadály, így szabadalmai lejártak és

egy nagy céggel, az RCA-val kellett pereskednie a tévé feltalálói jogának
elismeréséért.
161
Egely György:
Ezekben az években zajlott Tesla pere is a rádió miatt, amiről később

majd ismét szólunk. Mindezt a kitérőt csak azért tettük, hogy következő
hősünket, az angol Geoffrey Spence életútját megmutassuk, mert ő is
hasonló módon jutott találmányához. Sehol sem olvasta, sehol sem tanulta,
egyszerűen csak tizenéves korában tudta, mit kell tennie. Róla és majd
Tesláról szól a következő fejezet.
162
Egely György:
IV. RÉSZ
Naiv
téves
örökmozgó terv a XIX. századból. A víz felhajtó erejére épít, két eltérő nagyságú
vízoszlop felhasználásával. A feltaláló nem vette észre, hogy a rövidebb vízoszlop
esetén többlet munkát kíván a tömbök lenyomása.
Egely György:
SPENCE ÉS TESLA
Nem véletlenül található ebben a fejezetben két feltalálóról szóló rész,
hiszen van köztük néhány párhuzam. Először és rövidebben az angol
Geoffrey Spence munkásságát ismertetem, mert nagyon erős a gyanúm,
hogy Spence fedezte fel újra azt az effektust, amin Tesla energiakicsatoló
készüléke alapulhatott. Spence és Schauberger találmánya között
szembeszökő az azonosság: míg Schauberger esetében víz áramlott spirális
csatornában, addig a Spence-készülékben igen alacsony nyomásra,
nagyvákuumra leszívott kamrában, mágneses térben elektronok haladtak
spirális pályán. Az analógia a két megoldásnál szembeszökő. Az is összeköti
Schauberger és Spence találmányát, hogy mindkét feltaláló nyilvánosságra
hozta a megoldást, de egyikük sem jutott el a tömeggyártásig. Spence
személyes ismerősöm, így többször meglátogattam, és gyakran beszélek vele
telefonon, munkáját részletesen ismerem. Ő is a „kívülállók” tipikus sorsát
érdemelte ki, egy jó gyakorlati érzékkel és kevés elméleti háttérrel megáldott
ember (ami ebben a témában feltétlenül szükséges).
A jó gyakorlati érzék ahhoz kell, hogy a számos technikai, technológiai
akadályt valaki le tudja győzni, a gyönge elméleti háttér pedig azért
szükséges, hogy az iskolában megszerzett téves tudás ne zavarja, ne
befolyásolja a munkát. Spence találmánya (IV/1. ábra) egyszerűnek tűnik.
Csak nagy áramú elektronsugarat kell spirál pályán elengedni, és egy másik
elektródon begyűjteni. Amilyen egyszerűnek tűnik a leírás, annyira nehéz a
gyakorlati megvalósítás. Az elektronágyú létrehozása önmagában egy
komoly műszaki feladat - különösen akkor, ha valakinek egyedül,
háttérismeretek és laboratóriumi lehetőségek nélkül kell megoldania. A
nagyvákuum elérése, az optimális paraméterek beállítása, a megfelelő
terhelés eltalálása, a gáztalanítás művelete mind-mind nehéz technikai fe-
164
Egely György:
ladat, ha valaki egyedül és jó laboratóriumi háttér nélkül próbálja mindezt

elérni. Spence eljutott addig, hogy nemcsak ő tudta demonstrálni az
effektust, hanem Rodney Miller professzor is, aki Spence barátja és
munkatársa.
IV/1. ábra
165
Egely György:
A tömeggyártásig azonban igen hosszú út vezetne, hiszen a készülék

prototípusának elkészítése is komolyan felszerelt, jó laboratóriumot
igényelne fél tucat technikussal és kutatómérnökkel. Hiába kapta meg
Spence a szabadalmat, hogyha nem tud elegendő pénzt összeszedni a
megfelelő laboratóriumi háttér felállításához. A legjobb ötlet sem ér semmit
ha a papíron marad. Hogy mikor valósul meg Spence ötlete a gyakorlatban,
és mik lesznek a jellemzői, mennyire lesz vagy nem lesz gazdaságos, ma
még nem lehet megmondani. Az is csak sejthető, hogy elődje Nikola Tesla
ugyanezt a találmányt érlelte ki. Tesla élete végén legnagyobb
találmányának egy különleges csövet tartott, amiből nagy feszültségen nagy
teljesítmény jött ki.
Sajnos semmi konkrétum nem maradt fönn Teslának erről a

találmányáról, ezért valóban csak találgatásokba lehet bocsátkozni. Számos
Tesla-szabadalomban megtalálható a spirális alakú cső, a spirális alakú
tekercs, valamint jól ismerte a nagyvákuum technikát, hiszen sokféle
elektron és gázkisüléses csövet készített. Többször felemlítette, hogy rátalált
az univerzumból történő energianyerésre.
1933. november 2-án, a philadelphiai Public Ledger című újság a

következőket írta: „Nicola Tesla, az ismert fizikus és tudományos eszközök
feltalálója a következő bejelentést tette ma. Megtalálta azt az elvet,
amelynek segítségével kozmikus energiából a világ gépeit lehet majd
üzemeltetni.
Ez az elv lehetővé teszi, hogy megcsapoljunk hatalmas teljesítményeket

az univerzumból; ahol ez az energia mindenütt végtelen mennyiségben van
jelen. Ezt drót nélkül továbbítani lehet központi erőművekből a földgolyó
bármely részére, így megszabadulhatunk a szén, az olaj a gáz, vagy más
ismert tüzelőanyag használatától.
Doktor Tesla kijelentette ma városunk szállodájában, hogy nincs messze

az az idő, amikor ezt az elvet gyakorlati felhasználás céljára átadja”. Amikor
megkérdezték, hogy ennek az elvnek a hirtelen bevezetése vajon a jelenlegi
gazdasági rendszert nem borítja-e fel, doktor Tesla azt válaszolta: „Ez már
ma is nagyon zavaros”. Azt is hozzátette, hogy most az idő már elérkezett
arra, hogy új energiaforrást vezessünk be. Jelen formájában az elmélet csak
nagyméretű, központi erőművekben használható. De doktor Tesla azt is
megemlítette, hogy ez az elv kimunkálható, finomítható úgy, hogy egyének
is fölhasználhassák ezt az energiát. A Föld kozmikus energiájának központi
forrása a Nap - ahogy mondta doktor Tesla-, de az éjszaka nem fogja meg-
166
Egely György:
megszakítani ennek az új energiaforrásnak a működését.
Úgy tűnik, Tesla beváltotta az ígéretét, és elkészítette azt az ener-

giakicsatoló, -hasznosító készüléket, amely egy autót képes volt
üzemeltetni. Az emberiség nagy tragédiája, hogy Tesla egy magányos
farkas volt, nem osztotta meg titkát másokkal, nem volt bizalmasa. Vele
ellentétben Edison „csoportjátékos” volt, briliáns ötleteit mindig több
fejlesztőre, kutatóra bízta, akik a számos részletet kidolgozták, és
eljutottak a gyártási fázisig.
Tesla csak néhány találmányát tudta a tömeggyártásig elvinni, és ezek

közé nem kerültek be az energiakicsatoló készülékek. Tesla találmánya, a
váltóáram jelentős hatással volt a XX. századi iparra, hiszen lehetővé
tette, hogy távoli hő- és vízierőművek teljesítménye messzire eljusson,
viszonylag kis veszteséggel. Ha az Edison által favorizált egyenáramú
erőművek terjedtek volna el, akkor kilométerenként kellett volna rossz ha-
tásfokú, kis erőműveket létesíteni, ami a környezetszennyezést drámai
mértékben megnövelte volna. Tesla találmánya, a váltóáramú dinamó,
majd a mások által kifejlesztett többfázisú transzformátor lehetővé tette,
hogy egy központi erőműből kis és nagy fogyasztónak egyaránt igénye
szerint jusson energia, és így a gyárak megszabaduljanak az alacsony
hatásfokú gőzgépektől, melyek addig a gyárak mechanikai
energiaszükségletét adták.
Igaz, létezett ekkor már egy lehetőség, a központi sűrített levegő-telep.

Nagynyomású csöveken keresztül sűrített levegőt juttattak a gyárakba, és
pneumatikus rendszerek segítségével állítottak elő alternáló és forgó
mozgást. Am ez a megoldás, bár motorokat tudott volna viszonylag jó
hatásfokon hajtani, a világítási problémákat nem oldotta volna meg, és
nem tette volna könnyebbé például a rádió, vagy a radar, vagy más
elektronikai találmányok elterjedését, hiszen azoknak mindenképpen
elektromos teljesítmény bemenetre volt szükségük. Tesla találmánya tehát
alapvetően befolyásolta a XX. század technikáját, technológiáját, de
ugyanakkor majdnem ő rombolta le ezt az infrastruktúrát, amit régebbi
találmányaival létrehozott. Túl ismert és túl híres ember volt ahhoz, hogy
csak egyszerűen megsemmisítsék, ezért minden kutatási lehetőségtől
megfosztották, így szegényen és magára hagyatottan halt meg. Érdemes a
sorsával kiesit közelebbről is megismerkedni, bár számos monográfia
ennél jóval részletesebben, finomabban ismerteti ennek a rendkívüli,
magányos géniusznak az életét.
167
Egely György:
AZ „ÖRÖKMOZGÓ”
1931 nyarán a New York állambeli Buffalo városka lakói furcsa

látvány részesei voltak. A korszak egyik luxusautója, egy Pierce Arrow
suhant el előttük, benne egy idős úriember és középkorú útitársa. Nem
maga a látvány volt az érdekes, hanem az, hogy az autó hangtalanul,
nesztelenül, kipufogógázok kibocsátása nélkül haladt, meglehetősen nagy
sebességgel. Az idősebb úr Nikola Tesla volt, akinek nevét ma már csak
kevesen ismerik sajnos, pedig minden idők talán legnagyobb kísérleti
fizikusa és feltalálója volt.
Tesla autója hangtalanul suhant az utcán a járókelők csodálkozására.

1930-ban Tesla, aki akkor már 70 éves volt, megkérte unokaöcscsét,

Petar Savot (aki 1899-ben született Szerbiában), hogy jöjjön New Yorkba.
Petar nagybátyjánál 43 évvel fiatalabb volt. 1931-ben Petar segítségével
Tesla egy egészen különleges autót próbált ki, ami elektromos árammal
működött, de az áramot nem akkumulátorok szolgáltatták.
Amennyire ma vissza lehet következtetni, ez volt az első autó, amely az

úgynevezett „szabad energiát” használta üzemanyagként. Az autó óriási
orr-részéből a motort kivették, de a kuplungot, a sebességváltót és a fő
erőátviteli szerkezeteket a helyükön hagyták. A feljegyzések szerint a
motor helyére egy nagy, hengeres, teljesen zárt, légszűréssel ellátott
villanymotor került, amelynek 1 méter volt a hossza és 65 centiméter az
átmérője. A fennmaradt dokumentumok szerint nem voltak kommutátor
lamellái. Valószínűleg a Westinghouse cég egyik üzemében készült az
168
Egely György:
erőforrás. De nem is a motor volt itt az érdekes, hanem az energiát adó

egység. Ezt Tesla maga készítette. Egy körülbelül 60 x 25 x 15
centiméteres, a műszerfal elé szerelt dobozban volt elhelyezve. A
konverter, ami ezt a különleges energiát elektromos energiává átalakította,
12 vákuumcsövet tartalmazott, melyekből három - a feljegyzések szerint -
70-L-7-es típusú volt. Ebből a konverterből egy körülbelül 1,8 méter
hosszú antenna jött ki. A dobozból még két vastag rúd nyúlt ki körülbelül
10 centiméteres távolságra.
Az autó úgy indult, hogy Tesla benyomta ezeket a rudakat, mondván, hogy
„na mostmár megjött a teljesítmény”: A motor maximális fordulatszáma
1800 fordulat/perc értéket ért el.
Ha az energiaellátó konverter nem a motort hajtotta, akkor egy egész

házat ki lehetett vele világítani. Egy hétig tartott a teszt. Az autó 90
mérföldes óránkénti sebességet ért el. Nem volt hát roszszabb, mint a kor
jó minőségű benzin hajtóanyagú autói. A járókelők néha észrevették, hogy
nincs kipufogócső, se füst, se zaj, se más szennyezés a jármű körül.
Tesla szerette volna sorozatban gyártani ezt a jármüvet, azonban a

gazdasági világválság, vagy valami más ok miatt, a Pierce Arrow cég
hamarosan tönkrement, és nem tudtak Tesla találmányával foglalkozni.
TESLA ÉLETE
Természetes kérdés, hogy ha léteznek ezek a találmányok, akkor hol

vannak, miért nem lehet ezeket megvásárolni, miért nem használjuk őket?
Ha mindez igaz, amit eddig és ezután leírunk, akkor mivel lehet ezeket
bizonyítani? E kérdéseket nem lehet egykönynyen megválaszolni. Ismerni
kell az adott találmányokhoz tartozó kort, a korszellemet is.
Faraday már a múlt század első felében bebizonyította, hogy lehet

elektromos motort készíteni. Mégsem figyelt oda senki. A Lentz-törvény
alapján már nagyon egyszerű motort vagy generátort lehetett építeni -
mégsem tették meg hosszú ideig, évtizedeken át. Mondhatnánk, hogy nem
volt rá gazdasági igény. De ez nem igaz, hiszen a gőzgépek terjedtek,
mechanikai erőforrás így már volt. Elvileg nem kellett volna mást tenni,
mint egy gőzgépet összekötni egy dinamóval, és a dinamó már motorokat
hajthatott volna legalább fél évszázaddal azelőtt, mint ahogy az valójában
elkezdődött. Elvileg a római kor technológiája a birodalom fénykorában
169
Egely György:
már lehetővé tette volna az első egyszerű gőzgépek és esztergák elterjedését,

s onnan csak egy lépés az elektromosság - de egyszerűen nem volt rá
társadalmi igény az olcsó rabszolgamunka miatt.
Faraday után - bár kísérleteit senki nem vitatta - hosszú ideig nem
foglalkoztak az elektromos hajtással. Az igaz, hogy Jedlik Ányos győri
paptanár megalkotott egy „villamos forgonyt”, de ez a környezetét nem
érdekelte, így a világ számára Jedlik Ányos és találmánya nem is létezett.
Később egy Siemens nevű német felta- lá1ó készitett villamos motort, és
innen indult el csigalassúsággal az elektromosság térhódítása. A kor kutatói
számára az elektromosság afféle látványosság, játék volt, ipari fontosságát
csak Faraday kísérletei után évtizedekkel kezdték el méltányolni.
Ha ezeket ismerjük, akkor már könnyebb lesz megérteni, hogy Nikola
Tesla mit tett, de ezután sem fogjuk ép ésszel felfogni, hogy találmányainak
jó részét még ma sem használják. Tesla élete ugyanolyan érdekes,
ugyanolyan furcsa, mint találmányai. Ezért ezt a mára már szinte teljesen
elfelejtett feltalálót közelebbről is meg kell ismernünk, hogy megértsük
találmányait, azt, hogy miért terjedtek el egyes felfedezései, és miért nem
váltak közkincsé mások.
Ha valaki ma Tesla nevét kiejti, akkor a fiatalabb generáció talán azt hiszi,
hogy az egy gyenge minőségű csehszlovák magnetofomárka. Akik fizikát
tanultak, azok tudják, hogy a mágneses térerősség, sőt a műveltek
hozzáteszik, hogy a mértékegysége, volt x secundum/méter2. Kevesen
tudják, hogy Tesla volt az, aki a váltóáramú áramellátást, a hozzá tartozó
motorokat, dinamókat és elosztási rendszereket először kigondolta.
Kevesen tudják, hogy úttörő szerepe volt a rádiózásban, a távirányításban,
ő készített először forgólapátok nélküli szivattyút és turbinát s még
megannyi mást. Hosszú és termékeny élete alatt 117 szabadalmat
jegyeztetett be, ötletei viszont csak részben valósultak meg. A
közvéleményben sokkal inkább megmaradt Faraday a felfedező, vagy
Edison, a feltaláló neve, pedig Tesla egyszemélyben volt felfedező és
feltaláló is. Korának ismert és elismert embere volt, hiszen például 80.
születésnapjára kiadott tudományos emlékkönyvbe a kor minden jelentősebb
tudományos intézetéből érkeztek elismerő, gratuláló, érdemeit méltató
sorok, oldalak.
A Pázmány Péter Tudományegyetem rektora (az egyetlen) latin nyelvű

levéllel üdvözölte Teslát, a Magyar Tudományos Akadémia pedig német
170
Egely György:
nyelvű üdvözlőlevelet küldött Vojnovics főtitkár aláírásával 1936

áprilisában.
Nézzük hát ki is volt Nikola Tesla, a mára már félig elfelejtett feltaláló.
A FIATAL TESLA
Nikola Tesla 1856. július 9-én éjfélkor született az Osztrák Magyar-

Monarchia területén, Horvátország Lika provinciájának Smilján nevű
falucskájában. Szerb családból származott, apja a helyi ortodox templom
papja, Milutin Tesla, édesanyja, Duka Mandics, szintén szerb. Öten voltak
testvérek. Legidősebb fivére Dániel volt, Nikola negyedikként született.
Gyermekkorában megtanult angolul, franciául, németül és olaszul is, és már
nagyon korán megmutatkoztak értelmi képességei. Ötéves korában épített
egy működő vízkereket, ami teljesen másként nézett ki, mint a környéken
használt alul csapott lapátos vízturbinák. De más furcsa dolgokat is leirt
önéletrajzában, például azt, hogy tizenhat cserebogarat ráragasztott egy
kerékre és úgy próbálta reptetni őket.
Ötéves korában családi tragédia rázta meg a fiatal Tesla életét -

testvérbátyja, Dániel, akit rendkívüli tehetséggel áldott meg a sors, máig is
tisztázatlan baleset következtében meghalt. Ettől kezdve fejlődtek ki
Teslában azok a szokatlan, ma már inkább extrémnek nevezhető
tulajdonságok, melyek leginkább a zsenik jellemzői. Gyűlölte például a
nőkön a fülbevalókat, különösen, ha ezek gyöngyből voltak, bár a kristály
ékszerek mindig is elbűvölték. Ki nem állhatta a kámfor illatát, rendkívül
rosszul érezte magát tőle. Furcsa módon, ha egy folyadékkal megtöltött
edénybe négyzet alakú papírdarabot ejtett, akkor rendkívül rossz ízt érzett a
szájában. Séta közben számolta a lépteit, étkezés közben mindig
megbecsülte az elfogyasztott étel térfogatát. Ha ez nem sikerült valami vagy
valaki miatt, akkor már nem érezte jól magát, ezért egyedül szeretett enni.
Magányosan élt, sohasem nősült meg. Talán azért, mert nem bírta elviselni
más ember hajának megérintését. Úgy írja életrajzában, hogy hét-nyolc éves
koráig gyenge és bizonytalan jellem volt. Nagyon szeretett olvasni, édesapja
könyveit rendre éjszaka, gyertyafény mellett falta. Ezt hamarosan
észrevették szülei, és megtiltották, hogy rongálja a szemét. Ekkor betömte a
kulcslyukat, és saját készítésű gyertya mellett folytatta az olvasást. Úgy írja,
171
Egely György:
hogy egy ismert magyar író Abafi című könyve változtatta meg életét.
Ettől kezdve á bizonytalan kisfiúból rendkívül szívós, szorgalmas, kitartó,
határozott egyéniség lett.
Szülei családi szokás szerint papnak szánták, bár ő mérnök szeretett

volna lenni. Édesapja hajthatatlannak bizonyult. Hogy jó pap lehessen,
különös gyakorlatokat kellett végeznie: gondolatok kitalálása, beszédek,
hosszú memóriagyakorlat nyelvtani és tartalmi hibáinak felfedezése és
fejszámolás volt a napi penzum. Ezeknek az volt a célunk, hogy sajátos
memóriája és logikája javuljon, és élénk kritikai érzéket fejlesszen ki
benne.
Ez időtől kezdve furcsa dolgok történtek vele. Néha egészen váratlanul,
hirtelen, vakító fény kíséretében tárgyak, helyszínek jelentek meg szemei
előtt annyira valósághűen, hogy néha nem tudta őket megkülönböztetni az
igazitól. Ez a jelenségsorozat évtizedeken át kísérte, bár egyre csökkenő
intenzitással. A látottak nem elképzelt dolgok voltak, hanem egyszer már,
tapasztalt, megélt események. Ezt a furcsa, rendkívül erős vizuális
tehetségét tizenhét éves korában „fogta be” arra, hogy találmányait a
szeme előtt megformálja, elképzelje a legapróbb részletekig úgy, hogy
lássa őket akár működés közben is. Így készülékeit gyakorlatilag a fejében
kipróbálhatta; sőt emlékiratai szerint azt is látta, ha a készülék valahol
kibillen az egyensúlyból vagy rezeg. Az első konstrukciót sohasem
valósította meg, fejben tökéletesítgette, próbálgatta és csak akkor
rajzoltatta le, ha már „benne” készen volt a tökéletes konstrukció.
Életének későbbi szakaszában azonban már ő is készített rajzokat és
inkább empirikus módon, próba szerencse alapon közelítette meg a
kérdéseket.
Tehetsége komoly hátrányokat okozott számára. Ugyanis amikor

feltalált valamit, csak addig érdekelte, amíg ezt fejben javíthatta,
tökéletesíthette. Nem mindig rajzolta, írta, gyártotta le a modelleket, nem
mindennel foglalkozott részletesen. Ezért gyakran előfordult; hogy még
mielőtt teljesen kiérlelt volna valamit, már egy új dolog kötötte le a
figyelmét és a találmány kereskedelmi kivitelére, elterjesztésére már nem
futotta erejéből vagy érdeklődéséből. (Ma úgy mondanánk, hogy nem volt
marketingstratégiája.)
Teljesen más volt a módszere, mint a kor ismert másik nagy

feltalálójának, Edisonnak, aki több asszisztenst is foglalkoztatott azért,
hogy a találmányokkal kapcsolatos - meglehetösen időrabló, fárasztó és
gyakran idegőrlő munkát elvégezzék.
172
Egely György:
Különös vizuális képessége nehezítette kollégáival való kapcsolatát is,

mert azok nem mindig látták át, hogy mire gondol, nem mindig értették.
Rajzokat kértek tőle, ő pedig nem nagyon szeretett részletes vázlatokat
készíteni. Tesla a mentális képeket először sötétkék alapon látta, majd az
igazi gondolatok zöld alapon jelentek meg neki, még hatvanéves korában
is.
Gyakran előfordult vele az iskolában, hogy a tanár még be sem fejezte
a feladat felírását a táblára, ő már megkezdte a választ. Nem is
gondolkodott, egyszerűen csak tudta a választ, látta a problémákra a
megoldást. Érdekes, hogy Neumann János, a kiváló magyar matematikus
és fizikus hallotta a megoldást és ő is ugyanilyen intuitív módon, azonnal
tudta a választ a felvetődő problémákra.
A horvátországi Karlovácon járt középiskolába, ahol mocsaras terület
vette körül a várost. A legjobban az elektromos kísérletek érdekelték,
mindig hosszan gondolkodott azok értelmezése felől. Sajnos
maláriajárvány tört ki, mely őt sem kímélte, nagyon súlyosan
megbetegedett. Kilenc hónapig mozdulni sem tudott az ágyban, többször
úgy vélték, hogy halálán van. Édesapja - hogy megvigasztalja ebben a
leromlott állapotában - beleegyezett, hogy mérnöknek tanuljon. Ez olyan
nagy örömet és erőt adott a fiatal Teslának, hogy hamarosan felépült.
Hosszú betegsége miatt nem kellett a hadseregben akkor szokásos három
évet leszolgálnia. Édesapja viszont egy évre elküldte a hegyekbe, hogy
túrázzon, erősödjön.
A hegyi túrázások közben sem tétlenkedett. Egy olyan találmányon
dolgozott, ami Európa és az Egyesült Államok közti levelezést és
csomagküldést oldotta volna meg, méghozzá egy csőposta segítségével.
Az üzenetek kis gömbökbe zárva, a víz mozgása révén jutottak volna az
egyik kontinensről a másikra. Csakhogy á számítások azt mutatták, hogy
rendkívül nagy nyomással kellett volna ezt a vizet pumpálni, így aztán ezt
a tervét feladta.
A hegyekben töltött év után, 1875-ben a grazi Politechnikai Intézetben
kezdett tanulni. Az első évben ösztöndíjat kapott és nem jelentett neki
gondot a tanulmányok finanszírozása. Egy német tanár, Poeschl
professzor oktatta az elméleti és kísérleti fizikát. Az ő inspirálására
kezdett nagyon komolyan foglalkozni az elektromossággal, pontosabban a
motorokkal és a generátorokkal. Különösen felkeltette érdeklődését egy
motorként és dinamóként is használható egyenáramú szerkezet, amit
Párizsból kapott az intézetük. Tesla vizsgálgatta a készüléket és
különösen az keltette fel figyelmét, hogy nagyon erősen szikrázott a kom-
173
Egely György:
mutátorok (áramfordítók) miatt. Tesla javasolta a professzorának, hogy

javítsák ki a konstrukciót úgy, hogy hagyják el belőle a szikrázást okozó
kommutátorokat. Tanára félvállról vette Teslát és megjegyezte: lehet,
hogy nagy dolgokat fog elérni, de ezt sosem fogja megcsinálni, mert
ehhez az kellene, hogy az egyenes vonalban ható erőt forgó erővé alakítsa
át. Ez legalább annyira lehetetlen, mint az örökmozgó megalkotása.
Bár Tesla sejtette, hogy a kérdés megoldható, nem tudta kidolgozni a

megfelelő konstrukciót. A második évtől kezdve már nem kapott
ösztöndíjat és anyagi problémái támadtak. Egy darabig kártyajátékokból
szerzett pénzt, majd biliárdpartikon próbált szerencsét. Anyagi gondjai
persze nem oldódtak meg, ráadásul a tiltott játékok miatt az iskolából is
kizárták. Ekkor Prágába utazott tanulmányai folytatására, azonban
semmilyen hivatalos irat nem maradt arról, hogy ott valaha is vizsgázott
volna. Valószínű, hogy csak látogatta az előadásokat és a könyvtárakat,
saját erőből tanult, így szerzett ismereteket.
TESLA BUDAPESTEN
Alexander Graham Bell nem sokkal azelőtt talála fel a telefont, és az

akkor már működő telegráfhálózatok segítségével az új beszédtovábbítási
módszer gyorsan terjedt. Különösen jelentős volt Puskás Tivadar
találmánya, a telefonközpont, mert így nemcsak egy-egy ember tudott
kommunikálni, hanem bárki bárkivel képes volt kapcsolatot teremteni.
Családi szálak révén Tesla ismerte a Puskás testvéreket, így az akkor
épülő budapesti telefonközpont építésén munkát kaphatott. 1881
januárjában jött Prágából Budapestre.
A szokásos módon, nagy intenzitással vetette magát a munkába,

azonban hamarosan a pihenés nélküli túlfeszített munka megroppantotta
egészségét és - ahogy ma mondanák - idegösszeroppanást kapott. Ennek
nagyon furcsa tünetei voltak tapasztalhatók Teslánál. Érzékszervei ebben
az állapotban hihetetlenül kifinomultak, döbbenetesen érzékenyek lettek.
Három szoba távolságról hallotta az óra ketyegését, egy légy repkedése

erős fájdalmat okozott a fülében, egy távoli vonatfütty annyira fájt neki,
hogy képtelen volt elviselni. Erős fejfájással járt, ha híd alatt kellett át-
mennie, és a szeme nem bírta elviselni a napsugarakat. A sötétben
megérezte, hallotta a denevéreket, és több méteres távolságból sötétben is
174
Egely György:
észrevette a tárgyakat úgy, hogy homlokában ezt egy furcsa érzés kísérte.
Ilyen állapotban pulzusa másodpercenként 260-ra emelkedett és állandóan
remegtek az izmai.
A pesti orvosok tanácstalanul álltak az eset előtt. Volt, aki nagy adag
káliumot adott neki, míg mások gyógyíthatatlannak vélték. Tesla azt írja
naplójában: „Kár, hogy nem láttak pszichológusok és fiziológusok ekkor,
mert bár nagyon szerettem volna meggyógyulni, de nem bíztam benne. ” A
szerencse azonban egy barátság formájában rámosolygott, mert egy Szigeti
Antal nevű műszerészmester, akivel gyakran együtt dolgozott, kihúzta a
bajból. Szigeti - maga is atléta lévén - arra biztatta Teslát, hogy mozogjon,
sportoljon. Ettől Tesla állapota hamarosan javulni kezdett. A hosszú séták
és futások, testedzések segítségével nemcsak teljesen rendbejött az
egészsége, hanem újra a régi problémán, az egyenáramú motoron kezdett el
gondolkozni. Egy csöndes délutánon Budapest egyik parkjában sétálgatott
Szigetivel. Miközben kitárt karral Tesla Goethe Faustjából idézett, hirtelen
megmerevedett, mert megjelent neki a megoldás, azonnal tudta, hogyan
kell „orvosolni” a szikrázó problémákkal küszködő egyenáramú motor
gondjait. A park porába rajzolta le először egy darab bottal a váltóáramú
dinamó és motor vázlatát, azét a motorét, amely az egész műszaki
civilizációban fordulópontot jelentett. Tesla ekkor jött rá a forgó mágneses
mezők használatára, ekkor döbbent rá, hogy többfázisú áramot is lehet
használni.
Bár mások is próbáltak már váltóáramú motorokat építeni, ezek azonban a

gyakorlatban nem váltak be, mind sikertelen konstrukció volt. Tesla nagyon
megörült felfedezésének. Azt hitte, azonnal gazdag és híres lesz, hogy
megszűnnek anyagi gondjai. Mint írja: „A hánap utolsó 29 napja mindig
nehéz volt.” Kevesebb mint két hónap alatt részletesen kidolgozta a
váltóáramú motorok és generátorok egész családját, és az akkor már létező
egyfázisú transzformátorok segítségével az áram elosztásának módszereit is.
Így aztán az ötletére alapozott energiatermelési és -szállítási rendszer már
készen is volt, ám még évek teltek el, mire erre valaki is odafigyelt.
Tesla rendszerét az tette sakkal jobbá és elvileg versenyképesebbé, hogy a

transzformátorok segítségével nagyobb feszültséget lehetett elérni a
váltóárammál, és így a szállitás, továbbítás veszteségei lecsökkentek,
valamint pontosan a transzformátor segítségével szét lehetett osztani
különböző fogyasztóknak más-más feszültségen a szükséges áramot.
175
Egely György:
Továbbá a konstrukciók egyszerűbbek és biztonságosabbak voltak,

ezenkívül gazdaságosabban is lehetett működtetni ezt a rendszert. Azonos
súlyú generátor vagy dinamó nagyobb teljesítménnyel tudott dolgozni.
1882 őszén - mire teljesen kidolgozta ezt a rendszert - munkája

Budapesten befejeződött. Több hasznos találmányt is kidolgozott, de nem
volt továbbfejlődési lehetősége: Nyomorúságos fizetéséből még csak a
modelljét sem tudta megépíteni a váltóáramú dinamónak és motornak, így a
Puskás testvérek segítségével el kellett hagynia a Monarchiát, külföldre
ment.
Párizsban az Edison Telefontársaságnál talált munkát 1882 őszén. Úgy

hitte, hogy a társaság örömmel fogja venni váltóáramú rendszerét, de
egyáltalán nem így történt. Az új munkák és új barátok azonban
megvigasztalták, sokat úszott a Szajnában, sétált és biliárdozott. Néha az
Edison-féle kis erőtelepeket kellett javítania, melyeket Franciaországban és
Németországban telepítettek. Nem szabad persze ezeket a mai méretű
erőművekkel összevetni. Ezek a kis egyenáramra alapozott szerkezetek csak
nagyobb épületek, kisebb épülettömbök áramellátását voltak képesek
fedezni, hiszen az egyenáramot nagyobb veszteség nélkül csak pár száz
méter távolságra lehetett továbbítani. Így aztán szóba sem jöhetett például a
vízi energia felhasználása, mert a nagy városok, a nagy fogyasztók nem
mindig települtek a megfelelő helyekre, hőerőműveket pedig nem lehetett
minden utcasarkon építeni.
Ennek ellenére terjedt az Edison-féle egyenáramú rendszer. Mivel az

elektromosság új technológia és új ipar volt, ezért gyakran hibáztak, a
szigetelések és a konstrukciók nem mindig voltak tökéletesek. Így aztán a
fiatal Teslának többször volt módja ezeket a készülékeket közelről, működés
közben szemrevételezni, kijavítani. További előnye volt ennek a munkának,
hogy konstrukciós anyagokhoz is juthatott, és megépíthette első modelljét,
ami pontosan úgy működött, ahogy azt évekkel azelőtt elképzelte. Többször
is bemutatta váltóáramú rendszerét különböző embereknek, de senkinek nem
keltette fel az érdeklődését.
Egyik alkalommal az Edison cég Strassbourgban kapott megbízatást, és az

öreg I. Vilmos uralkodó avatta fel az új berendezést. A ceremónia során
azonban a szerkezet felrobbant. A francia Edison Társaság ezért súlyos
anyagi nehézségek elé nézett. A fiatal Teslának sikerült az Edison-féle
konstrukciót úgy megjavítani, hogy a németek végül átvették a berendezést.
176
Egely György:
Annyira megkedvelte a polgármester Teslát, hogy több helybéli gazdag

polgárt is igyekezett meggyőzni, ismerjék meg Tesla váltóáramú
rendszerét, és támogassák tovább a fejlesztésben. Azonban a német
polgárokat sem érdekelte ez az új találmány. Tesla így viszszatért Párizsba,
hogy a beígért jutalmat felvegye és tovább dolgozzon. Főnökei azonban
csak egymásra mutogattak, a jutalmat egyikük sem volt hajlandó kifizetni,
így aztán Tesla dühösen otthagyta őket. Egyik barátja unszolásának
engedve Amerikába indult, az „Ígéret Földjére”. Huszonnyolc éves
kordban érkezett meg New Yorkba úgy, hogy alig volt zsebében néhány
cent. A lehetőségek viszont mindennél jobbnak mutatkoztak.
AZ EDISON CÉG ALKALMAZOTTJA
Amikor Tesla az Egyesült Államokba ért, Thomas Alva Edison már

híres feltaláló volt harminckét évesen. Nem sokat tudott a fizikáról, és
matematikai képességei csak a pénz számolására voltak elegendők. De
mindig azzal dicsekedett, hogy neki nem kell bírnia a matematikát,
bármikor felfogadhat egy matematikust. Rendkívül praktikus ember volt.
Nem járt semmiféle felsőfokú iskolába, mindent magától tanult meg.
Az Edison-féle egyenáramú rendszert New York több pontján is

használták, a gazdagabb emberek lakásaiba és néhány ipari üzembe
bevezették. Abban az időben nagyon kevés alkalmazottja volt a cégnek, s
azon a napon, amikor Tesla egy ajánlólevéllel zsebében megérkezett
Edisonhoz egyszerre három helyről is jelentették: baj van az egyenáramú
rendszerrel, sürgősen meg kell javítani. Edisonnak. azonban nem volt
szakembere, így az ajánlólevéllel érkező fiatalember kapóra jött. Azonnal
elküldte, hogy egy hajóra szerelt rendszert javítson meg, mert a kikötőben
veszteglés a tulajdonosnak nagyon sok pénzébe kerül. Tesla egész éjjel
dolgozott. Hajnalra mindkét generátort megjavította, ezzel kivívta Edison
egyértelmű elismerését.
Nagy hiány volt ebben az időben az elektromossághoz elméletben és

gyakorlatban is értő emberekben, mert csak két amerikai egyetemen
lehetett egyáltalán elektromosságról hallani, a többi nem is foglalkozott
vele, hiszen a kor tudománya még mindig a mechanikát és az optikát
tartotta a fizika igazi birodalmának, az elektromosságot afféle játékként
tartották számon.
177
Egely György:
Edison egyenáramú dinamóját Pierpont Morgan - ahogy kortársai

nevezték, a rablóbáró - finanszírozta. Morgan a nagy hatalmú, nagypénzű
iparmágnás fantáziát látott az elektromosságban, tudta, hogy mindenkinek
szüksége van, vagy szüksége lesz elektromos energiára, így pénzének egy
részét nemcsak bányákba, acélművekbe, vasúti társaságokba, és a
hajózása fektette, hanem az elektromos áram gyakorlati felhasználásába
is. Annyira értékelte az elektromosságot, hogy saját kis házi erőművet is
építtetett. (Ez persze rossz hatásfokú és hangos volt, úgyhogy szomszédai
perrel fenyegették.)
Tesla munkája abból állt, hogy a primitív és állandóan meghibásodó
Edison-féle generátorokat, motorokat és hálózatot kellett javítania.
Néhány napi munka után megtalálta a rendszer fő hibáit és felajánlotta
Edisonnak, hogy tökéletesíti dinamóját. Edison megértette a javaslat
lényegét és ötvenezer dollárt ígért Teslának, ha megcsinálja mind a
huszonnégy generátort. Tesla a szokásos nagy vehemenciával látott
munkához. Mind a huszonnégy dinamót újratervezte, és automatikus
szabályozásokat alakított ki. Olyan új eljárásokat vezetett be, melyeket
később szabadalmaztatott is.
Tesla és Edison kapcsolata azonban kezdettől fogva fagyos maradt.
Edison nem szerette Teslát, mert túlságosan kulturáltnak, teoretikusnak,
tojásfejűnek tartotta. A Menlo-parki varázsló tudta, hogy Tesla igen jó
képességű, de úgy vélte, hogy csak azt tudja, hogy mi miért nem
működik. Önmagát praktikus embernek tartotta, aki próba szerencse
alapon dönti el, mi az, ami működhet. Tesla véleménye szerint viszont
Edison nem volt eléggé képzett. Mint mondta: „Ha az a feladat, hogy egy
tűt meg kell találni a szalmakazalban, akkor Edison minden egyes
szalmaszálat megvizsgál szorgalmasan, pedig egy kis elméleti tudás
segítségével a munka 90%-a elhagyható. ”
Az alapvető különbségek mégsem személyiségeikből adódtak. Az
ellenségeskedés fő oka az volt, hogy más áramellátási koncepcióban
gondolkodtak. Edison úgy érezte, hogy az ő egyenáramú rendszerét
fenyegeti Tesla ötlete - azt gondolván, hogy az akkor még csak születőben
levő izzólámpagyártásnak hátrányos a váltóáramú rendszer. Edison
féltékenyen őrizte találmányát.
Tesla azonban ennek ellenére tovább dolgozott Edisonnál, nagyon
keményen, éjt nappallá téve, hogy a rosszul működő áramfejlesztőket
megjavítsa. Majdnem egy évig folytatta ezt a munkát, és amikor teljes
sikerrel befejezte, főnökéhez ment, hogy felvegye az ötvenezer dollárt.
178
Egely György:
Edison azonban a következőket válaszolta: „Tesla - maga nem érti a mi

amerikai humorunkat.”
Teslát másodszor is becsapták az Edison Társaságnál. Ezen fel-
mérgesedve bejelentette, hogy elmegy: Bár Edison heti tízdolláros
fizetésemelést ígért be neki, Tesla nem fogadta el, és soha többé nem tért
hozzá vissza. 1886 tavaszától jó egy esztendeig, hihetetlen nélkülözések árán
utcai munkával kereste kenyerét.
ÁRAMOK HARCA
A balszerencse azonban nem tartott sokáig. A gazdasági élet újra
fellendült és Teslának lehetősége kínálkozott, hogy régi tervét, a váltóáramú
rendszert megvalósítsa. Találmányának, ötletének híre másokhoz is eljutott;
és nagy szerencséjére a fiatal feltaláló és pénzember, George Westinghouse
fantáziát látott a váltóáramú rendszerekben. Teslának lehetősége nyílt a
találmány kidolgozására. A Westinghouse-tól hatvanezer dollárt kapott,
ötezer dollárt azonnal készpénzben, a többit részvényekben. Azonban
royaltyt, nem elhanyagolható díjat kapott minden megtermelt áramegységért,
ami a későbbiek során a Westinghouse Társaságnak kemény fejfájást
okozott.
Mindenesetre havi kétezer dolláros fizetéssel indulhatott. Abban az

időben ez a szegény Teslának óriási jövedelmet jelentett. Több, mint
negyven szabadalmat jelentett be ebben az időszakban a váltóáram
termelésével és elosztásával kapcsolatban.
Edison számára ez új háború kezdetét jelentette. Edison egyszer már
kemény harcot vívott a gáztársaságokkal, mert abban az időben a gázt
használták világításra, fűtésre és néhány helyen gázmotorokkal hajtották
munkagépeket is. Edison úgy győzte le a gáztársaságokat, hogy újságírókat
fizetett meg, jelentsenek be nagy hírveréssel minden balesetet, minden
gázrobbanást, minden gázzal kapcsolatos sérülést, és így kemény
propaganda segítségével szép lassan egymás után tette tönkre, szorította
vissza a gáztársaságokat.
Edison különleges háborúba kezdett a váltóáram ellen. Iskolás
gyerekekkel darabonként 25 centért kutyákat és macskákat lopatott, azután
váltóárammal megölette őket, majd visszadobatta a tulajdonosokhoz.
Egyidejűleg propagandaanyagot, szórólapokat terjesztett, amiben felhívta a
figyelmet á váltóáram veszélyeire, miszerint sokkal könnyebben lehet
áramütést kapni, mint az egyená-ramtál. Tesla nem vette ki részét ezekből a
háborúskodásokból.
179
Egely György:
Egymás után gyártotta ötleteit és szabadalmait, melyek közül a leg-

fontosabbak az IV/2. és IV/3. ábrán láthatók.
Edison ezután kapcsolatai révén azt próbálta elérni New York állam
törvényhozóinál, hogy korlátozzák a maximális feszültséget 800 voltra.
Így a váltóáram igazi előnyei sohasem mutatkozhattak volna meg.
Westinghouse azonban perrel fenyegetőzött és végül is sikerült a
törvényhozókat meggyőzni arról, hogy önmagában a feszültség nem
ártalmas. Edison ekkor újabb trükkhöz folyamodott. Egy ismerősével
megvásároltatta Tesla három váltóáramú szabadalmát, és a Sing-sing
börtönben váltóáramú villamosszéket készíttetett. A börtön igazgatója
hamarosan bejelentette, hogy ezután nem akasztani fogják a rabokat,
hanem váltóárammal fogják megölni őket.
Egy William Kamler nevű gyilkost akartak először kivégezni, vagy

ahogy ezt Edison elnevezte, westinghouse-álni ezzel a módszerrel 1890.
augusztus 6-án. Kamlert beszíjazták a villamosszékbe és a kapcsolót
lezárták. De Edison mérnökei tévedtek, amikor a gyilkoláshoz szükséges
feszültséget megállapították, mert eddig csak kisebb állatokon próbálták
ki a váltóáram hatását. A feszültség túl kevésnek bizonyult, a gyilkost
csak félig sikerült megölni. Az eseményre meghívott újságírók azt írták a
többszöri kísérlet után, hogy szörnyű látvány volt, sokkal rosszabb, mint
az akasztás. A kérdést végül is a rablóbáró, Pierpont Morgan döntötte el,
mert érezte, hogy a különböző áramok háborúja nem jó az üzletnek, nem
lehet igazi monopóliumokat, versenymentes helyzetet teremteni.
Az már látszott, hogy a váltóáram jobb az egyenáramnál, azonban

elterjesztésének volt egy súlyos akadálya: az, hogy Westinghouse kemény
pénzt ígért Teslának minden eladott teljesítményegységért. Elvileg
Westinghouse adóssága néhány év alatt tizenkét millió dollárra
emelkedett, s ezt nem tudta megfizetni. Westinghouse arra kérte Teslát,
hogy a szerződésnek ezt a részét adja fel, mert ebben az esetben lehet csak
elterjeszteni a rendszert, csak ekkor lesz eléggé versenyképes ahhoz,
hogy az egyenáramú rendszerek fölé kerekedjen. Tesla annyira fontosnak
tartotta találmánya elterjesztését, hogy beleegyezett, önként lemondott
járandóságáról. Mindennél többet jelentett neki, hogy Westinghouse
akkor is bízott benne, amikor sorra-rendre visszautasították az
elképzeléseit mások. Ezért mondott le minden további javadalomról.
Tesla végkielégítésként kétszáztizenhatezer dollárt kapott. Így a
váltóáramú rendszer öszszes joga a Westinghouse cégé lett.
180
Egely György:
IV/2. ábra: Mérföldkő a technikában. Tesla többfázisú generátorának szabadalmi

rajza és a leírás egy része. Először egy budapesti park porába rajzolta le
elképzelését.
Egely György:
181
IV/3. ábra: Az első rádió távirányítású robot szabadalma. Az 1898. november 8-án
megadott szabadalom címe: „Eljárás és berendezé.s mozgó hajók és járművek
szabályozó mechanizmusára”
Egely György:
182
Ez a pénz nem volt kis összeg és még legalább egy évtizedig Tesla tudta
kutatásait finanszírozni, azonban később ez a pénz elfogyott és megint
nehéz anyagi körülmények között folytatta munkáját.
TESLA, A FELTALÁLÓ
1889 után Tesla már nem foglalkozott a váltóáram kérdéseivel. A

Westinghouse-nál maradt még egy darabig konzultánsként, azonban
idejének nagy részét New York-i laboratóriumában töltötte; ahol a
nagyfrekvenciás, nagyfeszültségű áramok kérdése foglalkoztatta leginkább,
de gyakorlatilag minden érdekelte, ami az elektromágnesességgel
kapcsolatos. Az elkövetkezendő néhány évben olyan alapvető találmányok
és felfedezések sorát mutatta be, melyek később a technika és a tudomány
haladását jelentős mértékben befolyásolták. A feljegyzések szerint
nagyfrekvenciás, nagyfeszültségű generátorával a ciklotron ősét valósította
meg, de nevéhez fűződik az elektronmikroszkóp legelső verziójának
feltalálása is. Különböző vákuumcsövek sorát próbálta ki és mutatta be
előadásain. Ezeket a csöveket, melyeket ma általában fénycsőként
ismerünk, csak ötven év múlva kezdték ipari méretekben gyártani,
felhasználni.
Ő ezeket az effektusokat arra használta, hogy a fénycsövekből kedvenc

szerb költőjének nevét formázta meg és ez ott világított előadásain a
háttérben díszletként. Gyakran tartott esténként, éjszakánként bemutatókat
laboratóriumában barátainak. Edisont és a kor kevés fizikusát nem hívta
meg ezekre a bemutatókra a köztük levő rossz viszony miatt. Olyan
dolgokat tudott megcsinálni, amit azóta sem volt senki képes megismételni.
Egyik kedvenc mutatványa alkalmával két fémlapot tett le a helyiségbe és a
körülvevő levegő nemsokára egyenletes fényben izzott. Ma sem tudjuk,
hogy mi lehetett pontosan ez a jelenség. Erre csak azt mondta, hogy
semmiség, nem is érdemes vele foglalkozni és nem is szabadalmaztatta ezt
a készülékét.
Olyan fénycsöveket mutatott be, melyek világítottak anélkül, hogy

bármilyen vezeték csatlakozott volna hozzájuk; bárki a kezébe foghatta,
vihette ide-oda, a cső vagy a gömb állandóan fényt sugárzott. Többször
megismételte hallgatósága előtt, hogy egy lezárt dobozból kivett egy fénylő
gömböt, majd betette egy másik lezárt dobozba, miközben a gömb tovább
világított. A fénylő csövek titkát ma már ismerjük, és azt is, hogy
induktiven kapcsolt nagyfrekvenciás áram folyt rajtuk keresztül, de a
fénylő levegő titka a mai napig sem derült ki.
Egely György:
183
Egely György:
184
Tesla jelentős mértékben tovább fejlesztette William Crookesnak, az
ismeri angol kutatónak (a parajelenségek kutatásának egyik ismert úttörője)
munkásságát. Tesla sohasem felejtette el megemlíteni, hogy Crookes
munkáját viszi tovább.
Úgy tűnik, hogy néhány esetben inkább varázslónak, mint kísérletező

kutatónak tartották kortársai. Több alkalommal bemutatta például, hogy a
rajta áthaladó nagyfrekvenciás, nagyfeszültségű áram nem tesz benne
semmi kárt, pedig szikrák pattogtak róla és a sötétben ő maga kísérteties
fényárban úszott. Ennek magyarázatát ma már tökéletesen ismerjük, hiszen
a szervezetben az áramvezetés elsősorban ionokkal történik és a viszonylag
nagy tömegű ionok a nagyfeszültségű, nagyfrekvenciás áram hatására nem
mozdulnak el, így az élő szervezetet nem érintik. Az úgynevezett „skin”-
hatás, vagy bőrhatás miatt csak a bőrfelület legkülső rétegeiben áramlik az
energia, így a test belsejében nem tesz kárt az energiának ez a fajta
terjedése.
Olyan motorokat mutatott be például, melyek csak egy dróttal voltak a

hálózathoz kötve, a másik vezeték helyett a levegőben terjedt az energia.
Azonban - és ez számunkra nagyon fontos - ekkor kezdte emlegetni, hogy
olyan motorokat is lehet csinálni, melyekhez egyáltalán nem kell
semmiféle drót, sőt a térben energia van, mindenki számára elérhető
módon. A következőképpen fogalmazta ezt meg: „Eljön az idő, amikor
majd nem kell (nagyfrekvenciás váltóáram segítségével) továbbítani
energiát. Egyáltalán nem lesz szükség az energia szállítására.
Néhány generáció múlva gépeinket olyan energia fogja hajtani, ami az

univerzum minden pontjában rendelkezésre áll. Ez az ötlet egyáltalán nem
új. Anteus gyönyörű legendájában már megtaláljuk, aki a földből kapja
erejét. A térben mindenütt energia van. Statikus vagy kinetikus ez az
energia?
Ha statikus, akkor reményeink hiábavalóak, ha kinetikus, akkor - és ezt

biztosan tudjuk - pusztán idő kérdése, hogy az ember mikor fogja
megoldani, hogy gépeit a természet kerekeihez közvetlenül kapcsolja.”
Tesla gyakran bemutatta az úgynevezett „széngombos” lámpáját, ami egy
gömb alakú vákuumcső volt. Itt az egyetlen elektróda egy kör alakú,
szénből készült lapos lemez volt, és a nagyfrekvenciás áram hatására a gáz
folyamatosan rezegve a cső belsejében izzásba jött és gyönyörű fényt adott.
Az elektróda állandó bombázása tette lehetővé ezt a jelenséget, az
elektróda körül a ritkított gáz – plazma – nagy sebességgel, frekvenciával
Egely György:
185
Egely György:
186
rezgésbe tudott jönni. Tesla tudta, hogy a töltött levegőrészecskék nemcsak
itt, a lezárt üveggömbben mozognak, hanem a természetben is megtalálható
ez a kozmikus sugárzás, sőt az északi és déli fény is ezen a jelenségen alapul.
A hallgatóság persze kétkedve fogadta szavait, amikor azt állította, hogy

megmérte a kozmikus sugarak energiáját és az több száz millió voltot tett ki.
Tesla bemutató előadásai után öt évvel Henry Becquerel Franciaországban
kimutatta a szurokérc sugárzását, majd a Curie-házaspár hosszas munkával
felfedezte a radioaktív sugárzás egyik formáját. Robert Millikan harminc
évvel később igazolta, hogy valóban léteznek kozmikus sugarak és
sugárzások: Bár ő úgy gondolta, hogy ez inkább csak nagyfrekvenciás
sugárzás, azaz fotonok özöne. A negyvenes években a Nobel-díjas Robert
Millikan és a szintén Nobeldíjas Arthur Compton között ezért kemény vita is
dúlt. Végül is kiderült, hogy mindkettőjüknek igaza van.
Az a furcsa kis gömb alakú lámpa az elektronmikroszkóp ősét is

jelentette, mert az ionmikroszkóp néven ismert készülék hasonló elven alapul.
Ennek a kis szerkezetnek fontos része volt a rezonancia elvének alkalmazása.
Ez a rezonancia a későbbi ciklotronok alkalmazásához elengedhetetlennek
bizonyult.
Tesla másik találmánya a róla elnevezett Tesla-tekercs. Nagyon nagy

feszültségű, nagyfrekvenciás áramot tudott adni, ez nemcsak a gyorsítókhoz
volt elengedhetetlen - ez vetette meg a későbbiek során a távközlés
forradalmasításának alapjait, a rádió és a televízió jeleinek továbbításához is
szükséges ez a készülék.
Tesla felfedezései nyitották meg az utat ahhoz, hogy olyan készülékeket

lehessen készíteni, melyek sok más embernek Nobel-díjat hoztak, az ő nevét
azonban ma már ritkán találjuk meg könyvekben. Például Simonyi Károly: A
fizika kultúrtörténete című munkájában Tesla neve egyáltalán nincs
megemlítve. Valószínűleg azért, mert jóval megelőzte kortársai
gondolkodását, nehéz volt beilleszteni az akkori gondolatmenetbe, másrészt
Tesla nem publikált a kor tudományos folyóirataiban. Szabadalmakat készített
és előadás sokat tartott, hogy a szerkezeteket működés közben is bemutassa.
Az előadásoknak mindig óriási visszhangja volt. Angliában,

Franciaországban a kor vezető tudósai is részt vettek ezeken a bemutatókon,
és mindig akadt a fiatalok között egy-két ember, akit a látottak további
gondolkodásra és munkára serkentettek.
187
Egely György:
ELSŐ LÉPÉSEK A RÁDIÓZÁSBAN
Teslát ebben az időben már egyre inkább a rádiózással kapcsolatos

technikai problémák kötötték le. J. C. Maxwell és Gustav Hertz munkája
nyomán már ismeretes volt, hogy léteznek rádióhullámok, azonban a Hertz
által készített eszközök technikailag még tökéletlenek, a gyakorlatbán
használhatatlanok voltak. Tesla bevezette a földelést, ami jelentősen
megjavította ennek az első szikratávírónak a hatékonyságát, nagyobb
távolságokból lehetett a jeleket venni, és messzebbre adni. Mivel ekkor
még nem voltak anyagi gondjai, délutántól reggelig mindennap a
laboratóriumában dolgozott, sőt, néha napokig nem aludt, állandóán a
kísérleteivel foglalkozott.
Egyik ilyen alkalommal, amikor a sok munkától teljesen kifáradt,

kimerült, egy kép ugrott be neki: egy párizsi hotelben egy telegramot kap,
melyben értesítik, hogy édesanyja súlyos beteg. Mivel régóta hívták
különböző tudós társaságok, végül is elfogadta a meghívásokat és több
bemutató előadást tartott Európában. Egy angliai előadáson ismerkedett
meg Sir William Crookesszal, aki azonnal kipróbálta Tesla szerkezeteit,
megismételte kísérleteit, és azok természetesen jól működtek. Crookes
sokat beszélgetett Teslával az ő parajelenségekkel kapcsolatos
tapasztalatairól. Tesla maga is megerősítette hasonló élményeivel.
Mindkettőjüket azonban elsősorban a rádiójelek, az elektromágneses jelek
felhasználása, erősítése és továbbítása foglalkoztatta.
Párizsban, miután befejezte előadásait, ahogy előre látta, megjelent egy

küldönc sürgönnyel a kezében, melyben értesítették, hogy édesanyja
súlyosan beteg. Tesla az első vonattal hazaindult, hogy még életben találja.
Néhány órát sikerült csak beszélniük, másnap reggelre az édesanyja
meghalt. Máskor is előfordult már Teslával, hogy pontosan megérzett előre
dolgokat. Ugyancsak a kilencvenes években, amikor egy alkalommal nagy
fogadást adott, néhány vendége Philadelphiába készült, de Tesla valami-
lyen módon megérezte, hogy nem szabad elmenniük. Határozottan
lebeszélte őket arról, hogy vonatra szálljanak. Igaza lett. A vonat kisiklott
és sok ember meghalt; megsérült.
Édesanyja halála után hosszú ideig ő sem tudott lábra állni. Hetek múlva,
amikor már elég erősnek érezte magát az utazáshoz, Belgrádba látogatott,
majd újra Budapestre ment. Budapesti látogatásakor kezdett el foglalkozni
188
Egely György:
a természeti elektromos jelenségekkel, azaz a villámokkal. Hatalmas és

heves villámokat figyelt meg Horvátországban és Magyarországon. Úgy
gondolta, hogy érdemes lenne hatalmas energiájukat gyakorlati célokra is
felhasználni.
Ezután visszautazott az Egyesült Államokba. St. Louisban egy

bemutatón ismertette az első működő rádió távíróját, ahol 30 lépés
távolságra egy Geisler-cső észlelte a leadott jeleket. A gyakorlatban ez
jelenti a technikai rádiózás kezdetét. Marconi, akit ma szinte mindenki a
rádiózás megteremtőjének tart, csak két évre rá ismételte meg Tesla
kísérletét. Tesla előadását persze sok nyelvre lefordították, nagyon sok
emberhez eljutott, így Marconi is olvashatta ezt. Érdekes viszont, hogy a
széles körben ismertetett előadás anyagát végül is csak két év múlva
ismételte meg Marconi, és mások sem dolgoztak gőzerővel addig a témán.
Egy év múlva Sir Oliver Lodge, a parajelenségek másik kiváló kutatója
1894-ben már olyan készülékkel dolgozott, ami 150 lépés távolságra vitté
át a jeleket.
Tesla sajnos nem tudta folytatni kísérleteit, mert Westinghouse-tól egy

más típusú megbízást kapott. 1893-ban Chicagóban hatalmas
világkiállítást szerveztek. A kiállítás fénypontja volt az a váltóáramú
világítási rendszer, amit Tesla szabadalmai alapján készítettek.
Teslára hárult a feladat, hogy a pavilonok világítását megtervezze és a

munkálatokat vezesse. Az akkor még tartó egyenáram-váltóáram
konkurenciaharcban fordulópontot jelentett ez a kiállítás, fényesen
igazolta a váltóáram előnyeit. Eddig a pontig ugyanis a Fehér Házban,
ahová bevezették Edison egyenáramú rendszerét, az elnöknek tilos volt a
kapcsolókat megérintenie, külön szolgát tartottak erre a célra, mert
veszélyesnek minősült még az egyenáram. Tesla váltóáramú rendszerének
elterjedése után már az amerikai elnök is hozzányúlhatott a kapcsolóhoz.
A nagy kiállításon Tesla szinte összes váltóáramú találmánya szerepelt,

sőt azt is bemutatták, hogy a váltóáram egyenárammá alakítható és
kétfázisú, többfázisú motorok, dinamók sora működött a látogatók szeme
láttára.
A kiállítás megtette hatását, mert a váltóáramú rendszer ezután töretlen

diadalmenettel haladt előre. Az egyenáramú rendszerek fejlődése megállt,
stagnált, majd nemsokára e rendszerek teljesen eltűntek. 1895-ben a
Westinghouse már tizenötezer lóerőnyi elektromos teljesítményt szállított
189
Egely György:
a fogyasztóknak, a Niagara-vízesés energiáját pedig egy ötvenezer lóerős

váltóáramú egységgel akarták hasznosítani. Megkezdődött a váltóáram
nagyméretű ipari alkalmazása is az első pittsburghi alumíniumkohóban.
Pontosan azért, mert sokan látták ebben a rendszerben a jövőt, egyszerre
húsz perben is érintve voltak azokkal szemben, akik a szabadalmakat
kisajátították, vagy jog nélkül használták.
Azért, hogy egyre csökkenő pénzéből újabb kísérleteket, újabb

kutatásokat végezhessen, külső pénzforrásokra volt szüksége. De ehhez
meg kellett győznie az embereket, a közvéleményt arról, hogy érdemes
ebben az irányban kutatni. Ekkor még nem léteztek nemzeti alapítványok,
kutatási alapok, így kizárólag csak bankárokhoz lehetett fordulni pénzért.
Ők pedig általában rövidtávon gondolkoztak.
De Tesla nemcsak az azonnali alkalmazásokban volt érdekelt, őt

általában érdekelte az anyag, a fény, az elektromosság, a mágnesesség
fizikai természete. Egy interjúban - amit a New York Timesnak adott 1894
szeptemberében leírta véleményét az anyagról és a világegyetemről,
elmondta, hogy az elektromos világításban az energia 90%-a gyakorlatilag
nem hasznosul, és olyan dolgokon gondolkodik, hogy ne kelljen az energiát
drótokon vezetni. A következő fontos kijelentését megint megismételte:
„Remélem, hogy megélem azt a pillanatot, amikor ennek a szobának a
közepén egy olyan gépezet fog működni, melyet semmi más nem hajt, mint
annak a közegnek az energiája, ami mindnyájunkat itt körbevesz.”
Sikereinek csúcsán azonban váratlan tragédia történt. 1895. március l3-

án hajnali 2 óra 30 perckor a laboratóriuma kigyulladt, majd porig égett,
benne sok százezer dollár értékű kísérleti felszerelése, jegyzetei, mindaz,
ami munkájának, feltalálói tevékenységének folytatásához szükséges lett
volna. Az épület - mint kiderült - nem volt biztosítva, így minden
odaveszett. Anyagilag reménytelen helyzetbe került, kísérleteit nem tudta
folytatni. Egy év is eltelt, mire új laboratóriumot tudott alapítani és a
legszükségesebb eszközöket le tudta újra gyártatni.
Ekkor elsősorban a rezonancia problémája foglalkoztatta. Mind a

mechanikai, mind az elektromos rezonancia érdekelte és számos kísérletet
végzett ezen a téren. Egyik alkalommal,. amikor egy piciny
elektromechanikai rezonátort erősített új laboratóriuma épületének
tartóoszlopához, a környékbeli ablakok sorra kitörtek és a rendőrség is
kivonult.
190
Egely György:
A piciny, mintegy ébresztőóra nagyságú rezonátor pontosan azon a

frekvencián rezgett, ami az épület ablakainak saját rezgésszáma volt, így
azok egymás után durrantak szét. A rendőrség már régóta figyelemmel
kísérte és gyanús figurának tartotta Teslát, mivel furcsa zajok, zörejek jöttek
ki laboratóriumából.
Nemcsak a rezonancia jelensége kötötte le figyelmét, hanem a

rádióhullámok egy érdekes gyakorlati felhasználása is, méghozzá a
távirányítás, a távműködtetés, a robottechnika terén. A IV/3. ábrán látható a
megadott szabadalom rajza, amit a gyakorlatban is kipróbált, működő
modell formájában.
Akkor tört ki az Egyesült Államok és Spanyolország között egy háború,

és úgy gondolta Tesla, hogy a katonákat érdekelni fogja a távirányítású
robbantóhajó. Ebben a reményében is csalódott. Évtizedek teltek el, mire a
haditechnikában elterjedtek az ilyen eszközök. -
Érdekes és fontos, hogy az elektromos eszközök egyre nagyobb száma

öntötte el a világot: Villámosok jártak az utcán, árammal világítottak, sőt
megjelent a telefonhálózat és az első bátortalan lépésekkel megkezdődött a
rádiózás is. De még mindig nem tudták, hogy mi is az az elektromosság. A
problémát egyszerűen lezárták azzal, hogy valamiféle fluidum, delej. A
jelenséget Thomson fejtette meg 1897-ben. Az elektron felfedezésével ő
mutatta ki, hogy ez a részecske felelős az elektromos jelenségek döntő
többségéért.
A versengés Edisonnal tovább tartott és néha egészen humoros, túlzó

megjegyzésekre ragadtatták magukat a feltalálók. 1898 újévén Edison azt
jelentette ki, hogy olyan szerkezetet talált fel, aminek segítségével a
gondolatok lefényképezhetőek. Mára tudjuk, hogy nem volt igaza. Tesla azt
jelentette ki, hogy a nap sugarait munkába tudja fogni és szabadalmaztatja is
készülékét. Ő igazat mondott (lásd a IV/4. ábra), valóban kidolgozott olyan
szerkezeteket, melyek a levegőben levő töltéseket - származzanak bármilyen
forrásból is összefogták, és ez nagy feszültséget, de igen kis áramokat adott.
Mindenesetre az e területen végzett tevékenysége lökést adott a
szabadenergia-kutatáshoz.
191
Egely György:
IV/4. ábra A „sugárenergia”-hasznosító készülék első lépése. Az 1901.

március 21-én beadott is 1901. november S-én megadott szabadalmi ok-
iratok közül (685 957 és 685 958 számúak) a második rajza. Címe: „Su-
gárzó energia hasznosítási módszere”. Henry Moray ugyanezt a termi-
nológiát használta, s nem kizárt, hogy a Moray találmányaiban felhasznált
primer kör (vagy első lépcső) hasonló elgondoláson alapult.
192
Egely György:
COLORADO - VILLÁMOK KÖZÖTT

A múlt század utolsó évében Tesla egy új, nagyszabású vállalkozásba
kezdett, aminek alapötletét horvátországi és magyarországi látogatása
adta meg: a villámokkal kezdett foglalkozni, pontosabban azzal, hogy
hogyan lehet óriási nagy szikrákat előállítani, és hogyan lehetne
elektromosságot továbbítani drót nélkül.
Colorado Springsben hozott létre egy hatalmas laboratóriumot,

ugyanis ott volt elegendő mennyiségű áram a kísérleteihez. Egy hatalmas
méretű Tesla-tekercset épített, amiből több tíz méteres szikrák ugrottak
ki. Ilyen nagyméretű generátort utána még évtizedekig nem épített senki.
A laboratórium bejáratára, amikor elkészült, Dante Infernójából írtak ki
egy rövid idézetet: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”
Természetesen azonnal elterjedt a pletyka, hogy olyan berendezést

készített, ami egy szempillantás alatt száz embert tud megölni. A dolog
így igaz is volt persze, de nem erre készült az óriási Tesla-tekercs.
Május 19-én érkezett meg Colorado Springsbe. Szokásos

különcségeinek megfelelően a szállodában hárommal osztható
szobaszámot kért és napi 18 tiszta törülközőt, mivel betegesen félt a
baktériumoktól; lakrészét ő maga takarította. A laboratórium a városon
kívül épült, legközelebbi szomszédja a süketek és vakok iskolája volt,
mondván, hogy így nem zavarja őket a hangos csattogás, ami a
kísérletek várható eredménye volt.
Teslát nemcsak a rádiózás érdekelte ekkor, hanem megpróbált olyan

eszközöket készíteni, melyek segítségével elektromos teljesítményt lehet
továbbítani. A nyár közepére szerelte össze Colorado Springs-i laborját
és élvezte a száraz, tiszta, jó levegőt, ami elengedhetetlen volt
kísérleteihez. Először elektromos méréseket végzett. Észrevette, hogy a
föld atmoszférájában a térerősség napszakonként változik, és távoli
zivatarok is befolyásolják.
A távolodó zivatarok vizsgálata vezette arra az eredményre, hogy egé-

szen nagy távolságból is lehet energiát átvinni, mivel ezeket pontosan
tudta érzékelni, mérni. Megfigyelte hosszú hullámhoszszú állandó
hullámok kialakulását is. Ez vezette arra az ötletre, hogy drót nélkül is
lehet nagyobb távolságokra ilyen módon energiát átvinni. Ezt az
elképzelését tovább csiszolta, sőt szabadalmat is nyújtott be rá (IV/5.
ábra), azonban ez soha nem terjedt el.
193
Egely György:
Sajnos a mesterséges energiaátviteli kísérletei elején már gondok

jelentkeztek. Ugyanis a legelső kísérletsorozatnál, amikor 2030 méteres
szikrákat tudott létrehozni, annyira túlterhelte a városka generátorát, hogy
az elromlott, kigyulladt. A városkára napokig sötétség borult, Teslának
saját költségén kellett megjavíttatnia.
IV/5. ábra: Vezeték nélküli energiaátvitel „adó”-jának szabadalmi rajza.

Kis méretekben kipróbálták, de ipari méretekben nem terjedt el. Valószí-
nűleg nem lett volna gazdaságos, és az élőlényekre káros lehetett volna.
194
Egely György:
Gyakran érdekes, váratlan eredmények is születtek. Egy napon, a

viszonylag tiszta levegőben kísérletezve észrevette, hogy olyan erős köd
keletkezett a nagyméretű laboratóriumban, hogy a kezét alig látta. Bár nem
indult el ebbe az irányba, de úgy érezte, hogy az effektus segítségével
száraz helyeken is öntözni lehetne.
Másik érdekes dolog, amit a naplójából ki lehet deríteni, hogy kísérletei

közben különös tűzgömbök jelentek meg, és viszonylag lassan mozogtak,
általában vízszintes irányban. Ezeket a tűzgömböket gömbvillám néven
már ismerték, Tesla is hallott róluk. Vajon gömbvillámot állított volna elő
Tesla? Ő mindenesetre világosan leírja ezt naplójában. Úgy érvelt: lehet,
hogy a kezdeti energia nem lenne elég a jelenség állandó ébrentartásához,
de az újabb és újabb környező szikrákból állandó energiát kap, és így a
jelenség folyamatosan létezhet. Ezt az elméletet évtizedekkel később a
Nobel-díjas Pjotr Kapica is felelevenítette, kísérletileg azonban nem
sikerült igazolni, hogy ezek a fénylő gömbök valóban azonos
tulajdonságokat mutatnának a természetben megfigyelt gömbvillámmal.
Egyik éjszaka, amikor éppen környezeti feszültségméréseket végzett,

különös, ritmikus jelekre lett figyelmes egy bizonyos frekvencián. Úgy
gondolta, hogy távoli csillagoktól jeleket, de elképzelhető és valószínűbb,
hogy valamelyik rádiócsillag jeleit fogta. Ezen a területen is évtizedekkel
előzte meg kortársait - mondhatjuk, hogy a rádiócsillagászat első,
bátortalan lépéseit tette meg. Hosszú méréseket végzett még, hogy
megbizonyosodjon igazáról. Amikor ezt nyilvánosságra hozta,
természetesen a tudósok azonnal kikeltek ellene, mondván, hogy ez biztos
csak mérési hiba és már megint nem figyelt a méréseire.
Ezekből a kellemetlen epizódokból, kisebb-nagyobb szurkálásokból,

gyűlölködésekből Tesla lassanként megérezte, hogy hiába tesz újabb és
újabb felfedezéseket, észrevételeket, kortársai, a kutatók mindig keresik a
lehetőséget, hogy nevetségessé tegyék, lejárassák.
Amikor végre visszatért újra New York-i laboratóriumába, újságírók

hada fogadta. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy vajon valóban
földönkívüli jeleket detektált-e. Tesla makacsul kitartott állítása mellett,
míg természetesen tudóstársai kinevették.
Természetesen újra előjöttek anyagi problémái, pénzre volt szüksége,

hogy munkáját folytathassa. Újra Morganhoz ment, hogy egy világot átfo-
195
Egely György:
gó rádió adó-vevő rendszert építhessen ki. Morgannak persze nem beszélt

az energiaátviteli rendszeréről. Tudta, hogy Morgan nem támogatná azt,
hiszen milliókat fektettek be a váltóáramú rendszer és a távvezetékek
kiépítésébe, és most egy csapásra használhatatlan lenne ez a rendszer. És a
pénzemberek annak sem örültek volna, hogy bárki titokban rácsatla-
kozhatna egy ilyen rendszerre és ingyen kaphatna energiát. A rádióadó
azonban érdekelte Morgant, és százötvenezer dollárt ajánlott fei. De
hozzátette, hogy ez az utolsó alkalom, és több pénzzel a továbbiakban nem
halandó támogatni Teslát.
El is kezdődött a nagy épitkezés Long Islanden, a Wardencliff nevű kis

helyen, ahol az első nagyméretű rádióadó torony épült meg. Tesla napjai
pénzszerzéssel, a készülékek tervezésével, kísérletezéssel és
kutatómunkával, valamint a kor elitjével való találkozásokkal teltek el.
Energiamegtakarítási kampányba kezdett, mondván, hogy végesek a Föld
tartalékai, érdemesebb lenne a szélenergiát is befogni az elektromos áram
termelésébe. Edison - talán csak megszokásból - azonnal ellenezni kezdte
ezt a tervet, arra hivatkozva, hogy Brazília őserdei legalább ötvenezer évre
elegendő tüzelőanyagot biztosítanak.
Az állandóan erősödő infláció végzetes gondokat okozott Teslának, mert

a Morgan által küldött százötvenezer dollár kevésnek bizonyult a rádióadó
megépítésére, befejezésére.
Teslának újabb szerencsétlenségére az az építész, aki a magas

adótornyot építette, meghalt, egy ismerőse lelőtte. Végül is soha nem tudott
annyi pénzt összeszedni, amennyivel sikerült volna befejezni a torony
építését. Hitelezői állandóan fenyegették. Végül mindenét el kellett adnia,
hogy legalább a hitelek egy részét visszafizethesse.
A nagy álom, a világot behálózó rádióadó csak évtizedekkel később

valósult meg. Bár nem sok pénz kellett volna már a befejezéséhez, de nem
talált olyan bankárt, aki ebben segített volna. Az első világháború idején -
attól félve, hogy német kémek valamire használhatják - valaki
felrobbantotta a tornyot. Így elvágták annak a lehetőségét, hogy valaha is
befejezzék ezt a korát messze megelőző tervet.
1915-ben felröppent a hír, hogy Tesla és Edison együtt Nobeldíjat

kapnák eddigi munkásságukért. Végül is nem kaptak. Ha utólag ezt
egyáltalán rekonstruálni lehet, akkor talán azért nem, mert Edison úgy nyi-
196
Egely György:
latkozott: ő nem hajlandó Teslával együtt átvenni ezt a díjat.
Mindenesetre Tesla valóban rászolgált volna, hiszen Marconi 1909-ben

Nobel-díjat kapott a drótnélküli távíró kifejlesztésében való munkájáért.
Tesla évekkel megelőzte Marconit, és számos olyan alkatrészt tervezett, ami
nélkül a rádiózás nem jöhetett volna létre. Ha azt nézzük, hogy 1912-ben G.
Talin svéd mérnök Nobeldíjban részesült azért, mert a világitó bóják
gáztartályainak szabályozását megoldotta, akkor azt mondhatnánk, hogy
feltétlenül érdemesek lettek volna mindketten a Nobel-díjra. Ám 1915-ben a
Bragg testvérek kaptak fizikai Nobel-díjat a kristályszerkezetek
röntgensugárral történő vizsgálati módszerének felfedezéséért.
Tesla sohasem kapott méltó tudományos elismerést munkájáért, és

anyagilag sem lett sikeres.
Az I. világháború idején Tesla egy olyan szerkezeten dolgozott, ami

rádióhullámok visszaverésével jelezte volna, ha valami nagyobb test, például
hajó közeledik. Ez azért volt szükséges, mert a német búvárhajók rendre
elsüllyesztették az amerikai szállítóhajókat. Kidolgozta a tervet, modellt is
készített, ám a katonák nem érdeklődtek a találmány iránt (amit később, a
második világháborúban radarként már alkalmaztak).
Sajnos az idő nem Teslának és a hozzá hasonló gyakorlatias embereknek

dolgozott, lassan kezdett megjelenni egy olyan kutató fizikus generáció,
amelyik egyre inkább eltávolodott a hétköznapi élet problémáitól. Tesla
elképzelése a gravitációról egészen más volt, mint amit Einstein hirdetett, és
mint amit később a fizikusok elfogadtak. Tesla azonban már nem hozta
nyilvánosságra, hogy mit is képzel ő a gravitációról, már tudta előre, hogy
nevetségessé tennék.
Tesla elutasította Einstein nézeteit a fizikáról, ezért tudta, hogy nem lenne
sikere a kutatók körében. Többször hangoztatta, hogy az atomenergia
túlságosan veszélyes, nem ellenőrizhető. Ha a kor technikai szintjét vesszük,
akkor azt kell mondanunk, igaza volt. A kor kutatói ekkor azon vitáztak,
hogy az elektromágnesesség végül is korpuszkuláris vagy hullámjelenség-e.
Bragg (aki 1915ben Tesla helyett kapta a Nobel-díjat) így summázta a
dolgot: „Isten hétfőn, szerdán és pénteken a hullámelmélet szerint működteti
a világegyetemet, az ördög a kvantumelmélet szerint kedden, csütörtökön és
szombaton.”
197
Egely György:
Tesla későbbi éveiben sokat dolgozott azért, hogy valamiféle egységes

fizikai leírást adjon az elektromágnesességről és a gravitációról. Úgy vélte,
hogy az anyag minden formája valami közös ősanyag, megjelenési formája
az éter és ez a teret teljesen kitölti. Azt is állította, hogy a kozmikus
sugarak és rádióhullámok néha gyorsabban mozognak, mint a fény.
Kijelentése után nem tudott szót érteni kortársaival.
Tesla a huszas évek elején még bejelentett néhány érdekes szabadalmat.

Ilyenek voltak a termomagnetikus motorok, áram- és sebességmérő
eszközök, nagyfrekvenciás mérőeszközök stb. Nagyon érdekes találmánya
volt a lapát nélküli turbina és szivattyú, amely a folyadékok viszkozitását
használta fel arra, hogy vagy motorként vagy szivattyúként használhassák.
Érdekes, hogy ez az eszköz nem terjedt el, pedig bizonyos tartományokban
legalább olyan jó, vagy jobb hatásfokú, mint a szokásos lapátos szivattyúk
vagy turbinák, de jóval olcsóbb, valamint a kavitációkra sem érzékeny.
Mégis, ezek az eszközök még az egyetemi tananyagban sem szerepelnek,
tökéletesen elfeledte őket a világ, csak néhány megszállott ember dolgozik
az ötlet újraélesztésén.
Dokumentálhatóan kidolgozott egy különleges sugárfegyvert is, amit

1947-ben az amerikai hadsereg különösen fontosnak nyilvánított. Az
utóbbi években ötletét. újra feltámasztották, része lett volna az úgynevezett
csillagháborús tervnek.
l 922-től kezdve már nem adott be új szabadalmat, és részben a világtól

visszavonultan élt. Anyagilag helyzete nagyon erősen megrendült, egy
olcsó szállodában kellett laknia. Rövid ideig még volt kutatási lehetősége,
még folytatott kísérleteket, a későbbiek során azonban már erre nem tudott
anyagi fedezetet találni. Ezekben az években készíthette el azt a készülékét,
aminek segítségével az általa éternek nevezett valamiből energiát vont ki.
Amikor a 80. születésnapján megkérdezték, hogy mit tart élete

legfontosabb találmányának, a következőt válaszolta: „Ez egy újfajta cső és
a hozzá tartozó apparátus. Már 1896-ban használtam olyan csövet, ami 4
millió voltos feszültségen működött. Később aztán 18 millió voltot is
sikerült elérni, azonban ekkor legyőzhetetlennek tűnő akadályokba
ütköztem. Meggyőződtem arról, hogy valami teljesen más típusú csövet
kell kifejleszteni ahhoz, hogy ezeket a problémákat leküzdjük. Ez a feladat
jóval nehezebbnek bizonyult mint vártam, de nem elsősorban a cső
elkészítésében, hanem a működtetésében.
198
Egely György:
Éveken keresztül csak lassan haladtam előre. Aztán teljes sikert értem el.
Olyan csövet találtam fel, amit nehéz tovább javítani. Ideálisan egyszerű,
nem gyengül az idővel és bármilyen nagy potenciálon, feszültségen
működtethető. Egészen nagy áramok is átfolyhatnak rajta, és bármilyen
reális szinten belül használható energiaátalakításra. Könnyen szabályozha-
tó, és ezért nagyon nagy eredményekre számíthatok. Többek között
lehetővé teszi, hogy olcsó sugárzó anyagokat állítsunk elő vele bármilyen
mennyiségben, és sokkal hatékonyabb lesz, mint az anyag átalakítása
mesterséges sugárzással.”
Volt egy másik nagyon furcsa meglátása is. Azt állította, hogy
különleges nagy vákuum segítségével érdekes, szókatlan effektusokat tud
előidézni. Azt vallotta, hogy nem helyesek az akkori elméletek az
elektronról. Véleménye szerint, amikor egy elektron elhagyja az elektródot,
akkor elképzelhető, hogy töltése nagyobb a szokásosnál. Nehéz utólag
megítélni persze, hogy mire gondolt. Mindenesetre 1977-ig
szentségtörésnek számított kimondani azt, hogy az elektron töltésének
töredéke vagy többszöröse létezhet egy részecskében. Azóta a kvarkelmélet
általánosan elterjedt, és ma már nem szentségtörés kiejteni azt, hogy az
elektron töltésének törtrészei is létezhetnek valóságként.
Tesla biztos volt abban, hogy élet létezik más planétákon is. Többször
megerősítette, hogy lehetséges velük kommunikálni. Ezt csak azért
állította, hogy tovább erősítse különcségének hírét? Ma ezt már nem tudjuk
megválaszolni. Mindenesetre a második világháború kitörése idején Tesla
újra jelentkezett a hadügyminisztériumnál, hogy négy találmányát
felajánlja. Ezek a következők voltak:
1. Szabad (vákuum nélküli) levegőben halálos energiasugarak keltése

(ezeket az előbb említettük, erről a vázlatok valóban ma is
megtalálhatók).
2. Nagy elektromos feszültségek keltésére szolgáló módszer

(ilyenekkel biztosan rendelkezett, de nem tudni hogyan akarta ezt
felhasználni).
3. Ezt a feszültséget erősítő, tovább fokozó módszerek.
4. Egy új módszer, ami rendkívül nagy elektromos tolóerőt gerjesztene.
199
Egely György:
A hadsereg azonban akkor még nem volt kíváncsi Tesla találmányaira,

így ezekből akkor nem valósult meg semmi.
Tesla idős kora sajnos egyre újabb és újabb betegségeket hozott elő, és
egyre több időt töltött betegágyban.
Alvás közben érte az agytrombózis 1943. január 7-én. Semmilyen

gyanús körülményt nem találtak, békésen távozott a földi létből.
Mi lehetett az a furcsa cső? Mik lehettek azok a nagy feszültségek,

furcsa rezonanciák, amikről beszélt? Vajon igaz lehetett-e az a bizonyos
akkumulátor nélküli elektromos autó?
200
Egely György:
V. RÉSZ
A GÁZTKISÜLÉSES KÉSZÜLÉKEK
Naiv XIX. századi statikus örökmozgó terv. Potenciálos, gravitációs térben elvi okok
miatt nem működik ez az elrendezés.
Egely György:
A rossz úton járó ember utolsó menedéke mindig a véletlen, a szerencse.

Így van ez a tudományban is, ahol a szerencse mindig is segítette vagy
segíthette a kutatókat. A véletlen fő tulajdonsága az, hogy csak azoknak
segít, akik tudnak élni ezzel a szerencsével. Amikor az ismert történet
szerint Flemming angol biokémikus egyik kísérleti táptalajára egy
penicillinbacilus szállt, akkor Flemming észrevette ugyan azt, hogy ez a
gomba olyan anyagokat termel, mely elpusztítja a környező baktériumokat,
de nem értette a jelenség lényegét. Leközölte ugyan tapasztalatait egy
folyóiratban, de különösebb jelentőséget nem tulajdonított neki, nem
harcolt ezért az ügyért, így tíz évre teljesen feledésbe merült a felfedezés.
Aztán tőle teljesen függetlenül egy amerikai kutatócsoport újra rátalált a
jelenségre, és ők már megértették a hatás lényegét. Amerikai
szervezőkészség és pénz kellett ahhoz, hogy a különböző gombák
baktériumellenes hatását tanulmányozni kezdjék, majd az eredményeket
felhasználva meginduljon a tömeges ipari gyártás. A II. világháború egyik
igazi nagy fegyverténye a penicillin hatásának megismerése volt. Emiatt a
szövetségesek sok, egyébként halálra ítélt sebesült katona életét tudták
megmenteni. Így a hadseregnek jóval több bevethető katonája lett, ez is
hozzájárult a szövetségesek győzelméhez. Ebben az esetben ha nem is
elsőre, de legalább másodjára odafigyeltek arra a jelenségre, amit a
természet kérés nélkül, szinte ingyen felkínált. Ahhoz persze, hogy ezt a
jelenséget észrevegyék, bizonyos kedvező körülményeknek fenn kellett
állniuk, figyelő szemekre, értő agyakra és megfelelő laboratóriumi
felszerelésre volt szükség. Ez a szerencsés helyzet az energetikában nem
jött létre.
202
Egely György:
Azt várhatnánk, hogy az előzőekben megismert alapeffektus, azaz hogy

egy spirál pályán, vagy ahhoz hasonló görbén haladó test energiát nyerhet -
sokszor megismétlődik sokféle szituációban. Joggal várhatjuk tehát, hogy a
jelenség másutt is felbukkan véletlenül, ha ilyen egyszerű az energianyerés
receptje, hiszen nemcsak a mechanikában fordulnak elő állandóan változó
sebességű, változó görbületű pályák. (Még a spirál sincs kitüntetve, a
jelenség sokféle görbe mentén létrejöhet, amelyeknek még csak neve sincs.)
Nem a spirál a kitüntetett görbe, csak a szimmetriacsökkentés. Valóban

így van, az energiamegmaradás cáfolata kísérleti szinten nagyon sok helyen
megtörtént, és az 1850-es évektől kezdve csak tragédiaként minősíthetjük,
hogy mindig a dogmatikus álláspont kerekedett felül, egyetlen kutató,
feltaláló sem tudta ezt az effektust a tömeggyártásig vinni. Kutatók,
feltalálók, szerencsés vagy szerencsétlen kezű emberek sora talált rá erre a
jelenségre, újra és újra nemcsak a mechanikában, hanem a gázkisüléseknél,
mágnesesen polarizált közegeknél és elektromosan polarizálható
közegeknél. Róluk is szól a könyv hátralévő része, az ő sorsukat és
találmányaik sorsát fogjuk röviden ismertetni.
Változó sugarú görbe (pl. spirál) mentén létrejövő mozgás ionizált

gázokban is előfordulhat, de csak akkor, ha tranziens gázkisüléseket
vizsgálunk, mert időben állandó, stacioner gázkisüléseknél a töltött
részecskék pályája egyenes szakaszokból áll. Így energiatöbblet vagy
energiahiány nem lép föl, hiszen a szükséges szimmetriacsökkenés nem jön
létre. Az a tény, hogy tranziens gázkisülésnél valami gond van az energiával,
csak lassan, homályosan és bizonytalanul bukkant elő az idők során.
Ezt az effektust valamikor a múlt század végén vehette észre néhány

orosz kutató. Az első írásos nyom, amiben erre már homályos utalások
történtek, V. Mitkevics pétervári kutató munkája nyomán vált publikussá, de
mára teljesen elfeledték. A pétervári Politechnikai Intézet folyóiratának 4.
kötetében, 1905-ben publikált Mitkevics egy hosszú cikket erről az
effektusról. Ahogy Faraday fölfedezte, hogy nem állandó mágneses tér
esetén, hanem időben változó mágneses tér esetén áram indukálódik egy
tekercsben, ugyanúgy vették észre Mitkevics és elődei azt, hogy időben
változó tranziens ívkisülésnél furcsa módon megfordul a feszültség iránya,
és mintegy „generátorként” kezd el viselkedni a gázkisülés. A témával
foglalkozó régebbi cikkek ma már föllelhetetlenek, elpusztultak részben a
203
Egely György:
háború, részben a hanyag tárolás miatt. Az 1905-ös Mitkevics-cikk azonban

már határozott utalásokat tesz arra, hogy tranziens jelenségeknél, azaz be- és
kikapcsolásnál megfordul a térerősség iránya az ívkisülésben, azaz mintha
energiát termelne az ívkisülés. Természetesen nem arra gondoltak, hogy
valami baj lehet az energiamegmaradással, hanem mindenféle más teóriával
próbálták a jelenséget megmagyarázni. Mivel 1905-ben még nagyon keveset
tudtak a gázkisülésről, és ezek teljesen heurisztikus tapasztalati
megfigyelések voltak komoly elméleti háttér nélkül, nem várhatták, hogy
ilyen bonyolult jelenségeket sikeresen lehessen megérteni, megmagyarázni
elméleti alapon. Ebben az időszakban még az anyag szerkezetével sem volt
tisztában a tudomány, enélkül pedig a legegyszerűbb gázkisülési jelenség
megértése is reménytelen.
A gázkisülés tanulmányozása igen hasznosnak bizonyult a tudomány

számára, hiszen a hősugárzással együtt ez adta a legtöbb alapvető
felfedezést. Így tudták kimutatni az elektron létét, majd később a pozitív
ionok létét, és a vákuumszivattyúk fejlesztése, a nagy vákuum előállítása
később a röntgensugárzás felfedezését is lehetővé tette. A gázkisülések, bár
önmagukban bonyolult jelenségek, igen nagy segítséget adtak az anyag
szerkezetének megértéséhez, közvetlenül vagy közvetve. Maga a gázkisülés
azonban sajnálatosan bonyolult folyamat, nagyon sokféle formában jelenik
meg, és sok tényező befolyásolja. Az egészen kis áramokkal történő
koronakisüléstől kezdve az egészen nagy áramokat felölelő ívkisülésig a
jelenségek gazdag tárházát találjuk a gázkisüléseknél.
Jelentősen eltér a gázkisülésben az elektromos vezetés mechanizmusa a

fémekben megszokott vezetéstől. A gázkisülés sokkal bonyolultabb jelenség,
mint amit a fémekben megismertünk, hiszen ezt a jelenséget nagyban
befolyásolja a gáz anyaga és nyomása, az elektródák anyaga és felületi
szennyezése, az elektródák alakja, hőmérséklete, a külső erőterek, valamint a
tranziens jelenségek. Az sem mindegy, hogy pozitív vagy negatív ionok
vannake a kisülési térben, és tucatnyi technológiai paraméter s szinte
kimutathatatlanul kicsiny szennyeződés jelentősen befolyásolhatja a
jelenséget, így rendkívül nehéz eligazodni a gázkisülések különböző
megjelenési formái között. Nem véletlen, hogy a jelenség megértése az
1920-as évek közepétől kezdődik, és kutatása mind a mai napig folyik, bár
egyre csökkenő intenzitással.
204
Egely György:
V/1. ábra: Két mérési eredmény. A megszakadt ívkisülés után a cső egy
ideig aktív elemként, generátorként működik. Ilyenkor megfordul az áram
iránya.
205
Egely György:
AZ ELSŐ LÉPÉSEK
S bár az egyetemi kutatásokban, a „hivatalos tudományban” csak az 1940-

es, 1950-es évektől kezdték vizsgálni a tranziens, nagyfrekvenciás
kisüléseket - a radarkísérletek miatt -, néhány amatőr évtizedekkel
megelőzte ezt a kutatási vonalat. Ezek közé tartozott Henry Moray is, aki
tizenéves korában bukkant rá árra az effektusra, melynek tökéletesítésével
igazi elektromos „örökmozgót” tudott szerkeszteni. Moray máig sem
publikált eredményei szerint egy nagyobbacska fadobozból durván 50 kW-
nyi energiát tudott kinyerni úgy, hogy éjjel-nappal jött a fadobozból két
dróton át nagyfrekvenciás áram, és maga a doboz nem melegedett, hangot
nem adott ki. Máig is titok ugyan, hogy mi történt Moray dobozában,
azonban mások korábbi és későbbi kísérletei némi támpontot adnak. Bár
Moray történetét kicsit részletesebben ismertetjük majd, ám érdemes még a
többi hasonló eredményről is egy pár szót szólni. (A tranziens kisülésekkel
kapcsolatos elméleti és gyakorlati kutatási eredmények egy részét a
Bevezetés a tértechnológiába című könyv 2. kötetében részletesebben is
ismertetjük.)
A rendelkezésre álló adatok szerint Moray volt az első kutató, aki

többször, nagyon sok ember számára demonstrálta, hogy energiát lehet
nyerni a „semmiből”, vagy ahogy Moray gondolta, a kozmoszból. A
töredékes adatok azt mutatják, hogy nemcsak Tesla és Moray tudta ezt az
effektust előállítani az 1920-as, 1930-as években, hanem egy Hermann
Plauson nevű, német származású észt feltaláló is, aki Hamburgban dolgozta
ki ezt a találmányát. Mind Moray, mind Tesla, mind Plauson a légköri
elektromosság befogásából indult el, és így jutottak működő találmányhoz.
Nem kizárt, hogy hozzájuk hasonlóan mások is megtalálták ezt az effektust
az 1920-as, 1930-as években, hiszen ez az évtized az amatőr rádiózás
kezdete, és lényegében ezek a berendezések elemi szinten tartalmazzák
azokat az alkatrészeket, amelyek az effektus előidézéséhez szükségesek - bár
módosított formában. Az energiamegmaradás dogmája minden esetben
megakadályozta ekkor már, hogy a működő effektusból tömeggyártásra érett
termék készüljön, de a gázkisülések története az amatőr rádiózás és a
detektoros rádiók korszakával nem ért véget.
206
Egely György:
V/2. ábra: K Plauson találmányából szabadalom is született. Talán ez az

első olyan dokumentum, ahol a „térenergia” befogása, kicsatolása le van
írva.
207
Egely György:
Az 1960-as években egy amerikai feltaláló, Gray dolgozott ki olyan

működő tranziens ívkisülésen alapuló készüléket, amely egy autó
meghajtására volt képes. (A találmány részleteit lásd a Tértechnológia
című könyv 1. részében.) Ő is úgy írta meg a szabadalmát, hogy a lényeg
néhány mondattal el volt intézve, nehogy más feltaláló meg tudja
ismételni az eredményeit. Hiába kapott szabadalmat, egy peres eljárás
során mindent elvettek tőle, névtelenül, nyomorogva halt meg. Maga az
effektus azonban újra fölbukkant, méghozzá orosz kutatók
laboratóriumában, akik a történelemben először megpróbáltak szívós,
áldozatkész munkával a jelenség végére járni.
Ez az orosz Cserneckij és kollégáinak nevéhez fűződik, akik közel húsz

évig dolgoztak a jelenség megismerésén, számos cikket publikáltak a
témában, ám a rendszerváltás és Cserneckij hirtelen halála
megakadályozta őket abban, hogy tüzetesen, töviről hegyire megismerjék
ezt az effektust. Cserneckij, Ricskov és Tyemejev az 1960-as években
vették észre, hogy többamperes áramerősségű ívkisülés néha-néha
megszakad önmagától, és ezután újra beindul, de ilyenkor nagy erejű
áramlökések jelennek meg.
Amikor rezgőkört tettek az ívkisülési cső mögé, meglepve tapasztalták,

hogy megfelelően eltalált paraméterek esetén többezer amperes áramot
lehet elérni, és ez az áramerősség függ például a rezgő kör terhelésétől is.
Minél nagyobb a terhelés (egy határig), annál nagyobb teljesítményt lehet
kivenni a nagy sűrűségű plazmából, az ívkisülésből. Kisebb jelentőségű
folyóiratokban közölték mérési eredményeiket, de ezek nem jutottak el a
nyugati referáló folyóiratok látókörébe. 1974-ben a Rádiófizika című
folyóiratban közölte Cserneckij Licsnyikovval, Popovval és Kuranovval
közös munkáját, ahol már részletes mérési eredmények is láthatók erről az
effektusról, és megkezdték az effektus elméletének kidolgozását is. 1975-
ben, a Fizikai Himija Obrabodki Matyerialov című, eléggé eldugott
folyóiratban, Cserneckij feleségével és Licsnyikovval együtt egy részletes
cikket jelentetett meg, ahol megpróbálja matematikai leírását is adni a
megfigyelt jelenségnek, a „generátorhatásnak”. Persze ez a cikk nagyon
hasonlít egyetemisták mérési jegyzőkönyveihez. Tudják, hogy minek kell
lenni a végeredménynek, ezért egy kicsit megerőszakolják,
„kikozmetikázzák” a dolgokat. Néha vétenek egy-egy előjelhibát csak
azért, hogy az elvárható eredmény kijöjjön. Ez történt Cserneckij
eseténben is, aki ugyan sosem mondta ki nyíltan, hogy baj van az
energiamegmaradással, de mindig célozgatott rá.
208
Egely György:
Az 1980-as évek végén Cserneckij (valószínűleg több más kollégájával

együtt) a biológiai hatásokat is elkezdte vizsgálni. Észrevette, hogy az
általa „öngerjesztő kisüléseknek” nevezett hatásoknál furcsa, más típusú
fizikai elváltozások
V/3. ábra: A Gray féle tranziens ívkisülésen alapuló szabadalom első oldala.
Sajnos a leírás pont ott szűkszavú, ahol a lényeg van, azaz a kisülési cső
ismertetésénél.
209
Egely György:
is történtek. A félvezetők mintha vezetővé váltak volna, növények

gyorsabban kezdtek növekedni, és más biológiai anomáliák, úgynevezett
„parajelenségek” is. megfigyelhetők voltak a rezgő plazma környékén.
Egyre nagyobb és nagyobb berendezéseket építettek, és többezer amperes
áramlökéseket figyeltek meg. A mendemonda szerint egyszer akkora
áramlökés keletkezett a szerkezetben, hogy leégett az intézet
transzformátora is. Az 1980-as évek végén Cserneckij számára már
nyilvánvaló volt, hogy itt nem lehet megmagyarázni az ismert fizikával a
plazmagenerátor hatását. Ekkor az addigra már rehabilitált Szaharov
akadémikussal együtt kezdtek dolgozni. Úgy gondolták, hogy ez az
energiatöbblet valahonnan a vákuumból jön, tehát a vákuumenergia egyik
megnyilvánulási formájaként sejtették az energiatöbbletet.
Hamarosan azonban Szaharov meghalt, és 1990-ben Cserneckij is

váratlanul elhunyt, éppen akkor, amikor meghívást kapott az Egyesült
Államokba, hogy ott tökéletesen felszerelt laboratóriumban folytassa
munkáját. Kollégái az összeomlott szovjet tudomány roncsain vegetáltak,
nem volt sem pénzük, sem tekintélyük, sem lehetőségük arra, hogy a
munkát folytassák, de az a lelkesedés is hiányzott belőlük, ami
Cserneckijt végig hajtotta. Így összeomlott az eddigi idők talán
legígéretesebb kísérlete (amely a hivatalos tudomány keretein belül
indult), hogy a tranziens ívkisülések anomáliájából kiindulva végre
gyakorlatilag is használható energiatermelő készülék jöjjön létre az
emberiség hasznára.
Az 1960-as években kezdődött el a Cserneckij-csoport munkája, de az
1960-as években az Egyesült Államokban még más csoportok is
dolgoztak ezen a témán egymás erőfeszítéseiről mit sem tudva. Az egyik
ilyen volt a magyar Papp Ferenc, aki észrevetté, hogy ionizált gázoknál
megfelelő tekercs esetében, gyors tranzienseknél olyan nagy lökések
keletkeztek a kisülési térben, amelyek súlyokat voltak képesek nagy
távolságra kilökni. Lényegében egy argonnal működő „gázágyút”
tervezett így, de a beadott és megkapott szabadalmaiban rendkívül
zavaros, homályos leirást adott a jelenség természetéről. Az elméleti
magyarázatban semleges elektronoktól kezdve sokféle homályos
megállapítás jelenik meg, s nem véletlen, hogy sok-sok évi munka után
végül is semmi nem lett találmányaiból. Pedig ekkorra ki tudott dolgozni
egy szerkezetet, ami egy autót tudott volna működtetni. Egy olyan belső
égésű motorhoz hasonló gépet készített, ahol a zárt munkahengerekben
argongáz tágult ki a nagyfrekvenciás plazmarezgések hatására. (Részletek
a Bevezetés a tértechnológiába cimű könyv 2. kötetében.)
210
Egely György:
V/4. ábra: A magyar származású Papp József szabadalmi iratából egy oldal.
Nemesgázban létrejövő tranziens kisülésből akkora energiát vett ki, hogy ágyút
működtetett az effektussal. Később autó hajtására használta ezt a hatást.
211
Egely György:
A legfurcsább szerkezetet erre az effektusra egy Hyde nevű amerikai

feltaláló készítette, aki a megadott szabadalom bizonysága szerint körülbelül
tízszer akkora mechanikus energiát vett ki a rendszerből, mint amennyit
indításnál be kellett táplálni. Ő sem tudta megérteni az effektus igazi
lényegét, de arra gondosan ügyelt, hogy a szabadalom nehogy érthető és
könnyen reprodukálható legyen. Berendezésében, álló tárcsák között nagy
feszültségű teret létesített, majd ezt egy forgó tárcsával meg-megszaggatta.
Ennek az lett -a következménye, hogy görbe pályán mozoghattak a töltött
részecskék a kisülés folyamán, így ha valaki jól eltalálta a paramétereket
(melyek a szabadalomban nincsenek leírva), akkor a szerkezet akár
működhetett is. Hyde nem hozta nyilvánosságra a legfontosabb részleteket,
néhány kétségbeesett segítségkérő levelet írt az interneten, aztán
nyomtalanul eltűnt, többé senki nem látta.
A HELYZET MA
Az 1980-as években indult a mindez ideig legígéretesebb ipari kísérlet,

amit egy Kanadában lakó portugál házaspár, Alexandra és Paulo Correa
kezdeményezett. Több szabadalmat kaptak készülékükre, melyet
laboratóriumi körülmények között én is láttam működni Torontóban.
Átlagosan 3-400% villamosenergia-többletet ad a készülékük, ők is tranziens
ívkisülést, vagy tranziens anomáliás ködfénykisülést használnak
energiatermelő alapeffektusként. Több mint tíz évig dolgoztak a
találmányon, mire a szabadalmat megkapták, de ez a találmány sincs eléggé
részletesen leírva ahhoz, hogy tapasztalatok nélkül, csak a szabadalmi
okiratot elolvasva valaki meg tudja valósítani. (Mindenesetre az összes leírás
közül ez a legrészletesebb, egyébként a Bevezetés a tértechnológiába című
könyv 2. kötetében a szabadalmi leírások magyar nyelvű fordítása
megtalálható.) Kellő tapasztalattal rendelkező kutatócsoport számára ez a
leírás a mai napig a legjobb sarokkő, a legjobb kiindulópont az
energiatermelő effektust kísérleti előállításához.
Maga az effektus persze annyira bonyolult, hogy számítással követni

teljesen reménytelen, és kizárólag hosszadalmas kísérletek és sok-sok
szerencse segítségével lehet csak az effektust megtalálni, hiszen mint
minden nem lineáris effektus, ez is csak az elképzelhető paraméterek egy
igen szűk tartományában viselkedik úgy, ahogy elvárjuk. Ez a szűk
paramétertartomány (ahol az energiatermelő effektus megjelenik) viszont
212
Egely György:
féltve őrzött titok - és a szabadalmakat nem azért írják, hogy ezeket

ismertessék, hanem azért, hogy a feltalálók iparjogvédelmi iratot
kapjanak.
V/5 ábra: A Correa-féle szabadalmi leírás egy oldala.

213
Egely György:
A Correa-házaspár ma is beruházókra vár, sok-sok év múlt el azóta, hogy

az effektust előállították, ám az ipari termelés ma sincs elérhető távolságban,
mert senkitől sem tudtak annyi pénzt kapni, amennyi a kísérletekre elég
lenne és amennyit saját munkájukért elvárnak. Ez a körülbelül 20 millió
dolláros összeg tulajdonképpen nevetségesen kicsiny a várható haszonhoz
képest. Azonban senki sem mer ilyen nagy pénzt kockáztatni és esetleg
elbukni, mert ma még nem lehet tudni, hogy ipari méretekben vajon
beválna-e ez az effektus.
Természetesen a hivatalos tudomány ma is elzárkózik a jelenség

vizsgálatától, tekintve, hogy az energiamegmaradás törvényét abszolút
érvényesnek tekintik mindenféle folyamatra. Ez megakadályozza a Correa, a
Cserneckij és egyéb más feltalálók érvényesülését is.
Ma legalább négy, egymástól független csoport dolgozik a gázkisüléseken

alapuló energiakinyerésen. Az egyik érdekes kísérletnél víz alatti
ívkisüléseket használnak. A víz alatti ívkisülés közben meg-megszakad az
áram, így a szükséges tranziens jelenség létrejön. Az egyik amerikai csoport
ezt arra használja föl, hogy a híg trágyában levő szerves anyagokat elbontsa
akkor, amikor szénelektródák között jön létre az ívkisülés. Az energia egy
része arra fordítódik, hogy a folyadék - itt szerves, híg trágya -
szénhidrogéntartalmából hidrogént, metánt és más éghető gázokat állítson
elő.
A mérések azt mutatták, hogy körülbelül 160-170%-os hatásfokot lehet

így elérni. A gond csak az, hogy míg elektromos energiát kell betáplálni a
rendszerbe, a kinyert energia hő és kémiai energia. Mindkettő olcsóbb, mint
az elektromos áram, így 170%-os hatásfoknál a rendszer eleve
gazdaságtalan. Ugyanezen a jelenségen alapul a Peter Grenaou professzor
által vezetett két kutatócsoport munkája. Az egyik Angliában, Oxfordban, a
másik Kanadában, Torontóban kutat. Évtizedekkel ezelőtt, a II. világháború
előestéjén vették észre német kutatók, hogy víz alatti tranziens
ívkisüléseknél igen nagy „rúgásokat” lehet elérni, a felszabaduló gázok igen
nagy sebességgel lövik ki az elektródákat körülvevő folyadékokat. Nagyon
nagy feszültségű kondenzátorokat kell feltölteni, és azok kisütésekor jön
létre a víz alatti ívkisülés. Természetesen itt is van egy technikai optimum,
de ennek eltalálása után olyan nagy erővel törnek ki a folyadékcseppecskék,
hogy képesek vastag falemezt vagy alumíniumlemezt is átszakítani. Grenaou
professzor, a fia és kollégái igen részletesen vizsgálták ezt a jelenséget. Azt
észrevették, hogy jelentős energiatöbblet található a folyamatban, de úgy
214
Egely György:
gondolják, hogy ez a többlet valahonnan a vízből, a víz kötési energiájából

jön, úgy vélik, hogy talán akkor kerül bele ez az energia, amikor a víz
esővízként valamilyen módon napenergiát vesz föl. Az igaz, hogy a fizikai,
kémiai könyvek bizonyos kétértelműséget tartalmaznak a víz kötési, azaz
szakítási energiájával kapcsolatban, s ők úgy vélik, hogy valahol itt kell
keresni a többletenergiában levő titkot. Arról azonban ők nem tudnak, hogy
nemcsak víz alatt jelenik meg ez a jelenség, hanem gázokban is, ezért
jutottak tévútra.
Az ő tévedésük, zsákutcájuk és bolyongásuk is jellemző. Addig ugyanis,

amíg nem értik, hogy az energia szimmetria, addig hiába bukkannak rá újra
és újra egy-egy jelenségre, a haladás reménytelen, mert csak a
szimmetriaszemlélet ad fogódzót, útmutatást az effektusok megértésére és
javítására.
Igaz, hogy a fizikusok az 1960-as évek óta leírják az energiáról, hogy

szimmetria, de ennek igazi, mély jelentését, a lényegét nem értik, mert ha
értenék, használni is tudnák ezt. A fizikusok általában a spontán
szimmetriasértéssel vannak elfoglalva, ami ugyan nagy jelentőségű a
részecskefizikában, de nem a technikában. A mérnökök nem a
véletlenszerű, hanem az irányított, tudatos szimmetriacsökkentési lépések
sorát használják. Ez lényeges eltérés a természetben lezajló véletlenszerű
és a technikában megtörténő, előre tervezett, tudatos
szimmetriacsökkentési lépések között.
A MORAY TÖRTÉNET HÁTTERE
Most következzen kicsit részletesebben a 30-as években kifejlesztett

Moray-szerkezet históriája, mert ez is példaértékű és jellegzetes. Nagyon
sokban hasonlít a Moray-történet kezdő esetünkhöz, az Orffyreus-gép
történetéhez. Moray olyan szerkezetet készített, amelyből elektromos
energia jött ki, ám az effektus fizikai lényegét nem értette. Hiába próbált
meg szabadalmi védettséget kapni, a szabadalmi ügyvivők sem értették
meg gépének működését, ezért elutasították, anélkül, hogy megvizsgálták
volna. Annak idején a fejlesztésbe bekapcsolódott egy Eyring nevű kutató
is, aki az 1930-as, 1940-es években a gázkisülések egyik ismert szakem-
bere volt. Ez azonban nem segítette az ügyet, mert messze a gázkisülések
tulajdonságain túlnyúló ismeretek kellettek volna ahhoz, hogy megértsék,
mi is történik a Moray-féle szerkezetben.
215
Egely György:
Megpróbálták megnyerni annak a Millikannek jóindulatát is, aki az

elektron fajlagos töltésének kiméréséért kapott Nobel-díjat. (Hozzá kell
tenni, hogy a díj odaítélésének jogossága kétséges, hiszen előtte Ehrenhaft
mérte ki ezt az értéket, ő találta ki a mérőberendezést, és sokkal jobb,
pontosabb méréseket végzett, mint Millikan. Azt is tudjuk utólag, hogy
Millikan „szépítette” a mérési jegyzőkönyveket, így egyszerűbb értékekhez
jutott, ezek alapján kapta a díjat.) Ami történetünk lényegét illeti, Millikan
felelőtlenül elhárította magától a Moray-féle készülék megvizsgálását. Ha a
Nobel-díj tekintélyével a háta mögött Moray mellé áll, akkor talán lett
volna egy hajszálnyi esély arra, hogy Moray a megérdemelt figyelmet 6s
kutatási ráfordítást megkaphassa. Millikant azonban sokkal jobban
érdekelték a tudományos közéletben zajló apró kis intrikák, rangjához
méltatlannak vélte, hogy leereszkedjen egy kívülállóhoz. Így ez is
hozzájárult a Moray-féle szerkezet elsüllyedéséhez. Következzen most a
Moray-történet.
AZ ENERGIATENGER
Tesla valóban nem volt egyedül elgondolásaival. Henry Moray a

következő sorokkal kezdte találmányáról írott könyvét:
„Elegendő energia jön a földre ahhoz, hogy minden egyes embernek

másfél millió százwattos 1 lámpát gyújthassunk. Mindenféle primér
hajtóanyag nélkül ez az energia bárhol elérhető. Óceánjárók, repülőgépek
vagy mozdonyok fedélzetén is. Hőt, fényt vagy elektromos teljesítményt
kaphatunk bármelyik épületben, bármilyen gép számára. Vizet
szivattyúzhatunk a sivatagban, és az energiaforrás súlya csak töredéke
annak, amit a ma ismert bármilyen hajtószerkezet használ, és mindez a mai
árak töredékébe kerül.”
Ez az idézet a huszas évekből származik, Tesla gondolatsora. Moray

önállóan dolgozott, s kitartó munkáját siker koronázta. Konvertere
működött, több száz ember előtt is bemutatta. Közjegyző előtti
tanúsítványok tucatjai maradtak fenn a mai napig. A találmány pontos
leírása, működése azonban mindmáig homályban maradt. A későbbiek
során látni is fogjuk, hogy miért. A készülék működésérőt sokat nem lehet
tudni, de a szerkezet maga egyszerűen működhetett. Amit általában és
egyértelműen leírnak a szemtanúk az az, hogy egy fából készült közepes
méretű - azaz néhány 10 centiméter hosszú - dobozkát egy antennához és
egy földeléshez kellett kötni.
216
Egely György:
Ha az antennakapcsolást megszakították, a készülék leállt: A készülékhez

nagyszámú elektromos fogyasztót lehetett csatlakoztatni. Moray általában
izzólámpákat, vasalókat és ventilátorokat kötött hozzá. A kísérleteket
bárhol meg lehetett csinálni. Moray például többször vállalkozott arra,
hogy a sivatagban, mindenféle távvezetéktől messze mutassa be
találmányát, s a későbbiek során repülőgép fedélzetén is működtette a
készüléket.
A készülék zajmentes volt, semmiféle hangot nem adott, és semmiféle

hő nem áradt belőle, nem melegedett, legalábbis jelentős mértékben.
Annyit lehet tudni, hogy meglehetősen nagy frekvenciájú, viszonylag
nagy feszültségű váltóáramot adott. Néha megengedte Moray, hogy
belenézzenek a dobozba, márcsak azért, hogy lássák, nem valami nagy
teljesítményű akkumulátor van benne.
A szemtanúk, akik közelről szemügyre vették a készüléket, azt

állították, hogy mindenféle tekercseket, drótokat, csöveket tartalmazott a
doboz. Egyetlenegy dolgot viszont sosem engedett Moray megnézni (ezt
mindig kivette). Ez egy olyan kis cső volt, ami a tenyerében elfért. Tehát
vagy feltalált valamiféle szuper akkumulátort, ami tenyérnyi méretű volt,
és ami napokon át képes több száz, több ezer watt teljesítményt leadni -
méghozzá valószínűleg váltóáramot -, vagy pedig igaz, amit állított, hogy
a környező térből vette ki az energiát. Azt mindenesetre láttuk, hogy
Moray munkáját Tesla inspirálta, és azon az úton indult el, amit Tesla
javasolt: kivonni az „éterből” a rezonáns energiát.
Arra sajnos nincs lehetőségünk és helyünk, hogy a Moray küzdelméről

fennmaradt dokumentumokat mind ismertessük, ám néhány jellemző
iratot érdemes bővebben is idézni. Következzék tehát néhány levélrészlet,
hogyan látták a szemtanúk Moray készülékét működés közben, milyen
terhelési kísérleteket végeztek.
Az első levél, melyet majdnem teljes egészében ismertetünk E. G.

Jensentől származik, aki ezt egy Mr. L. Anderberg nevű úrnak írta.
„Mivel dr. Fletcher javasolta, hogy végezzünk egy tartóssági kísérletet
arra, bogy meddig égnek ezek a lámpák, az ötletet jónak tartottuk és
elvégeztük a kísérletet. A vizsgálatot 1928. október ljén kezdtük. Dr.
Moray laboratóriumában, lakásának pincéjében végeztük a
megfigyeléseket Salt Lake Cityben, az 5. utcában a 2484-es házban. A
felszerelés, berendezés ugyanaz volt, amit már több előző bemutatón
láttarn, ez két fadoboz volt. Ezeket egy nagy ládába raktuk, melyen két
217
Egely György:
lyuk volt fúrva, hogy a földelést és az antennát beköthessük, valamint egy

két és fél inch és egy háromnegyed inch átmérőjű lyuk is volt rajta, hogy
belenézhessünk, helyükön vannak-e a dobozok.
Dr. Moray reggel 7 óra 49 perckor elkezdte a beszabályozást és 7 óra
59-kor kapcsolta rá a szerkezetre az áramot. Két villanykörtét használt.
Az egyik 100, a másik 10 wattos volt, azért, hogy bemutassa, legalább az
egyik mindig működőképes lesz. A faládát dr. Moray, dr. Murray Hayes
és Mr. L. Judd valamint e sorok írójának jelenlétében lezártuk és le is
pecsételtük, miután a beállítás befejeződött. A pecsételést a vasúti
teherkocsiknál használatos biztonsági (ólom)zárral végeztük. Három
különböző helyen zártuk le a dobozt, a pecsételés helyét és a
pecsétnyomó számát írásban rögzítettük. Ezt magamnál tartottam. Maga
a láda fából készült és vaslemezekkel volt megerősítve.
Megegyeztünk, hogy közülünk hárman - a feltaláló kivételével -
megvizsgálhatjuk a laboratóriumot és a készülék működését bármely
időpontban azért, hogy megnézzük, vajon égnek-e a lámpák és a
felszerelés, a készülék pecsétjei érintetlenek-e.”
Ezután egy hosszú ellenőrző jegyzőkönyvi lista következik, melyből
az derül ki, hogy a készülék 74 órán és 21 percen keresztül folyamatosan
működött.
„Dr. Moray telefonált október 4-én délelőtt 11 órakor, hogy a szerkezet
nem működik. Mondta, hogy egy nagy fát kivágtak a laboratórium
mellett, és amikor az ledőlt, akkora rengést idézett elő a laboratórium
környékén, hogy az egyik alkatrészt kimozdította a helyéről. Mivel éppen
Moray úr laboratóriuma környékén tartózkodtam, én is éreztem, amint az
óriási fa ledőlt. Tanúsíthatom, hogy valóban hatalmas robajjal dőlt el, ami
az egész környéket megrázta.
Moray úr azt javasolta, hogy mindhárom tanú gyűljön össze, ta-
lálkozzunk a laboratóriumban, bontsuk fel a láda pecsétjét, nézzük meg az
apparátust és aztán beszéljük meg, hogy mit teszünk a továbbiakban.
Így 1928. október 4-én délután 6 óra 30-kor újra találkoztunk.
Megvizsgáltuk a pecséteket; és érintetlennek találtuk azokat. Ezután
feltörtük a lepecsételt zárakat, felnyitottuk a láda tetejét, és a felső
dobozból dr. Moray kicsavarta a detektort óvatosan. Megrázta,
megtapogatta; és hallottunk egy kis zörgő hangot. Mr. Moray szerint a
detektor egy alkatrésze kimozdult a helyéről, amikor a fa ledőlt.
Véleménye szerint gyorsan megjavítható, és ezt jelenlétünkben meg is
tette.
218
Egely György:
A detektort megfelelőnek találta, és 6 óra 53-kor befejezte a javítást. Mr.

Hayes a laboratóriumban maradt, amíg mi elmentünk telefonálni Mr.
Juddnak, aki mondta, hogy szeretne részt venni a beszabályozáson, illetve
a láda újbóli lezárásán, lepecsételésén. Judd úr 7 óra 35 perckor érkezett,
a beszabályozás azonnal megkezdődött. 7 óra 44 perckor a lámpák
világítani kezdtek. Judd úr két fia is eljött. Á ládát ugyanúgy lezártuk és
lepecsételtük, mint előzőleg. A pecsétnyomó számát is felírtuk.”
V/6. ábra: Moray egyetlen megmaradt szabadalmából egy oldal. A furcsa csövek
gyógyászati célra készültek.
219
Egely György:
Itt megint egy hosszú lista következik, aminek az a konklúziója, hogy

folyamatosan égtek az izzók további 83 óra 34 percen keresztül.
„Vasárnap este elhatároztuk, hogy a vizsgálatot hétfő reggel, október 8-án

befejezzük. Mindnyájan összegyűltünk. Az összes pecsétet gondosan
megvizsgáltuk, rendben levőnek találtuk. A láda fedelét Mr. Moray nyitotta
ki, ekkor még rákötött a készülékre egy 275 wattos, 110 voltos vasalót,
amely az Edison cég gyártmánya volt, valamint egy 60 wattos izzólámpát is.
Dr. Moray bemutatta, hogy ha kihúzza az antennát, akkor az áram azonnal

megszűnik. Meggyőződtünk róla, hogy az antennából nem megy áram a
készülékbe. Mr. Moray újra beszabályozta a készüléket és 7 óra 22 perckor
újra fényleni kezdtek az izzólámpák. Ekkor 5 darab 100 wattos izzólámpát
csatlakoztatott a készülékhez, mindegyikük fényesen világított. 7 óra 24-kor
kikapcsolta a készüléket. Egy perc múlva újra beszabályozta és az 5 darab
100 wattos lámpa újra égni kezdett. Amíg ezek a lámpák égtek, dr. Moray a
munkapadra - amin a készülék állt - kalapáccsal kisebb ütést mért. A fények
hunyorogni kezdtek, majd kialudtak. Nem lehetett működésbe hozni őket a
szokásos beállítással, így meggyőződhettünk róla, hogy valóban a kidőlt fa
rengése volt az oka annak, hogy október 4-én a fény kialudt.
Ezen periódus alatt Haynes és Judd úr ugyanolyan gyakran megvizsgálta a

készülék működését, mint én. Több alkalommal Moray úr kikapcsolta az
antennát, de nem hosszú időre, így a készülék ismét működött. Amikor az
antennát ki- és visszakapcsolták, mindig látható volt egy kisebb szikra a
kapcsolódási pontnál.
Az egyik alkalommal Moray úr a pincében bekapcsolta a helyi világítást,

aztán felment és lekapcsolta az egész ház áramellátását, A dobozból „kijövő
áram” tovább működtette az izzókat, pedig az egész ház áramellátása
megszűnt. A vizsgálati periódus alatt a fények egyenletesen égtek,
mindenféle változás nélkül. Nem találtunk változást a napszakoktól függően
sem. A 100 wattos C típusú izzólámpa új volt, de észrevettük, hogy a
kísérlet végén az izzószál fölött egy sötét folt jelent meg, azt mutatva, hogy
már nem sokáig fog tartani.
A bemutató után a berendezést kivettük a ládából, az összes vezetéket

lekötöttük róla, és a detektor kivételével mindent megvizsgálhattunk.
220
Egely György:
A bemutató rendkívül érdekes volt. A feltaláló nyitott és őszinte volt

minden tekintetben, és bizonyosak vagyunk benne, hogy nem voltak
rejtett drótok vagy titkos kapcsolók.
Tisztelettel: E. G. Jensen”
Nézzünk most egy rövid részletet egy másik tanú leírásából. Ezt
Murray O. Hayes írta.
„Az alábbiakban adom közre megfigyeléseimet a Moray-féle kozmikus
energiaátalakítóval kapcsolatban. Az antenna körülbelül kétszáz lépés
hosszú, és körülbelül 80 láb magasan van a föld fölött. A huzal körülbelül
egynegyed inch átmérőjű réz, jól van szigetelve. A földelés dr. Moray
házának vízvezetékrendszerére van kötve.
Az eszközt egy ládában szerelte össze, melynek oldalán lyukak voltak,

hogy a földhöz és az antennához való csatlakozásokat kivezethesse és
megfigyeléseket végezhessünk. A lyukak körülbelül fél inch átmérőjűek.
Két doboz volt, körülbelül 10 x 20 x 4 inch méretűek, és egyik a másik
tetejére lett helyezve. Mindkét doboz teteje le volt csavarozva. A felső
dobozon egy szigetelő panel volt, ami körülbelül egy inch vastagságú, 15
inch hosszú és 3 inch széles, anyaga kemény gumi, vagy valami hasonló
lehetett. Két kötési pont található a táblán, melyet kis csavarral lehetett
kilazítani. Ugyanezen a panelen még egy alkatrész helyezkedett el,
melynek mérete körülbelül 2 x 1,5 inch lehetett, ami szigetelőszalaggal
volt borítva, és amiből két, körülbelül 1/4 inch átmérőjű pólus nyúlt ki -
ez valószínűleg lágyvasból készült. Egy dupla aljzaton két villanykörte
volt elhelyezve. Egyikük 20 wattos, a másik 100 wattos lehetett.
E. G. Jensen és R. L. Judd valamint én voltam jelen, amikor

megvizsgáltuk a ládát, hogy van-e valamilyen más elektromos kapcsolat,
mint ami az antennához és a földhöz vezet, de semmi mást nem találtunk.
A már említett kis kapcsolót többször is bekapcsoltuk minden eredmény
nélkül. Az antennát valamint a földkapcsolást is több alkalommal
eltávolítottuk, minden eredmény nélkül.
Dr. Moray ezután egy mágnest vett elő, ami nagyon rövid, széles, U
alakú volt. Ezután az egyik pólusával a ragasztószalaggal leborított test
végét kezdte el simogatni, húzogatni. Mr. Jensen ujjait a bekötésekre
rakta többször, végül is egy elég erős áramütést kapott. Ezek után Moray
úr bekapcsolta a kapcsolót, és a lámpák világítani kezdtek. Amikor a
kapcsolót újra kinyitották, és az áramkör megszakadt, a fények kialudtak.
Újra kigyulladtak, amikor a kapcsolóval lezártuk az áramkört.
221
Egely György:
Ha az antennát vágy a földelést eltávolítottuk, akkor a fény kialudt, de

azonnal visszatért, amint a kapcsolatot újraélesztettük. A gerjesztési,
beállítási periódus tíz percig tartott, október elsején reggel 7 óra 59-kor
láttuk először működni a szerkezetet...
... Október 4-ig minden reggel és este megvizsgáltam a pecséteket.

Láttam, hogy a fények égnek. Ugyanezen a napon 10 óra 30 perckor a
detektor kimozdult helyéről, mert a szomszéd ház előtt egy nagy fát
kidöntöttek. Ugyanaznap este dr. Moray kivette a detektort Mr. Jensen és
az én jelenlétemben: Körülbelül 20 percen keresztül szabályozta, majd
újra beszerelte. Mr. Judd megérkezése után, a simogató, húzogató
mozdulatok hatására a fények körülbelül 10 perc múlva megjelentek.
Ekkor a ládát, mint már említettem bezártuk...
... További bizonyíték arra, hogy a dobozban energiaátalakítási

szerkezet lehetett, hogy dr. Moray ráütött egy kalapáccsal az asztalra,
amin a láda állt, ezután a fények hunyorogni kezdtek, majd kialudtak,
mivel a detektor kimozdult helyéről. . . ”
Nézzünk most egy részletet egy másik tanúsítványból, melyet szintén

Murray O. Hayes írt.
„Több mint húsz éve ismerem dr. Henry Morayt és munkásságát. Több
ízben bizonyította különleges feltalálói tevékenységét. Talán a
legérdekesebb találmánya az az eszköz, amivel elektromos áramot tud
gerjeszteni egy antenna segítségével. Ez az energia nem az elektromos
távvezetékek indukciójából származik - mint ahogy ezt néhányan
feltételezték -, és nem is a rádióadókból, mivel ezt a szerkezetet 26
mérföldre elvittük a legközelebbi távvezetéktől, és legalább 100 mérföldre
volt a legközelebbi rádióadó. Ennek ellenére ugyanúgy működött, mint
bárhol másutt. Az eszközt tartóssági vizsgálatnak is alávetettük, és több
mint egy hétig működött folyamatosan. A végén egy 100 wattos
izzólámpát és egy 575 wattos vasalót egyszerre működtetett. Nyilvánvaló,
hogy akkumulátorok ezt a terhelést nem bírták volna.
Többek között nagyon érzékeny hangdetektort is kifejlesztett, s ennek

segítségével több száz méterre zajló beszélgetést lehetett jó
hangminőségben hallani. Számos rádiókapcsolást kifejlesztett, melyek
feleslegessé tesznek több alkatrészt. Ennek ellenére a vétel minősége nem
romlik, sőt néhány esetben kifejezetten javul. Egy másik eszközzel bizo-
222
Egely György:
nyos fokig képes a mentális aktivitás során jelentkező energiákat mérni (ez
valószínűleg egy érzékeny bőrellenállás-mérő lehetett).
Több más hasonló, érdekes találmánya van. Például a régi

gumiköpenyekből olyan viszkózus folyadékot állít elő, amely újra
vulkanizálható anélkül, hogy a más hasonló eljárások esetén szükséges
anyagokat hozzáadnánk.
Kifejlesztett egy nagyfrekvenciás terápiás eszközt is. (Erre szabadalmat is

kapott.) Más eszközei is vannak, melyek mind nagyon érdekesek.
Murray O. Hayes, PhD. 7. October 1929.”
És még egy érdekes hatósági tanúsítvány, melyet Nathaniel Baldwin

adott.
„Azok számára, akiket esetleg érdekel a Moray-féle sugárenergia-
rendszer, kijelentem, hogy láttam a rendszert működés közben és tanúsítom,
hogy fény és hő nagy mennyiségben fejlődik. Az apparátus mindent
teljesíteni tud, amit a feltaláló állít róla és csalásnak semmiféle bizonyítékát
nem találtam. A készülék térfogata túlságosan limitált, kicsiny ahhoz, hogy
ezt a hőt és fényt előállíthassa... Az energiának valamilyen külső forrásból
kell jönnie. Részletesen megvizsgáltam a készüléket, ami kondenzátorokból
és drótokból készült tekercsekből állt, melyek önmagukban nem tudnak
energiát termelni. Azonban az úgynevezett detektort - egy kis eszközt, ami
feltétlenül szükséges az apparátushoz - nem tudtam megvizsgálni, és
működésének elvét nem mondta el Moray úr. A legtöbb találmány
lehetetlennek tűnik, amíg a gyakorlatban be nem vezetik. Azután teljesen
egyszerűvé és hétköznapivá válik. Nem értem ennek a találmánynak a
működési elvét, de a következőképpen gondolkodom: a tudomány azt tartja,
hogy a fény- és a hő- valamint a rádióhullámok fizikai tulajdonságaikat
tekintve azonosak, a fő különbség köztük a hullámhossz és a frekvencia
tekintetében van. A fényhullámok színük szerint más-más frekvenciájúak, és
az utóbbi időben a frekvenciák egyre növekvő hadát fedezték fel. De vajon
mi van még azon túl?...
Az utóbbi évek tudományos felfedezései fényében az embernek többször

meg kell gondolnia, mielőtt kimondja: lehetetlen.
Nem hiszem, hogy az örökmozgó létezik olyan formájában, amilyennek

sokan elképzelték: azaz egy olyan gépezet, ami energiát állít elő, és attól to-
223
Egely György:
vább működik. Több úgynevezett „örökmozgó” feltalálójával beszéltem

már és rámutattam, hogy hol követték el a hibát. Azonban a sugárenergia-
rendszer más. Itt van valamilyen forrása az energiának.
Nathaniel Baldwin”
David Gardner írta a következő véleményt közjegyző tanúsítványával.
„1936-ban meghívtak, hogy Henry Moray laboratóriumát látogassam

meg Utah államban, Salt Lake Cityben. Érkezésemkor már többen
várakoztak, hogy dr. Moray szerkezetét lássák. Az este folyamán Moray
úr bemutatta az úgynevezett sugárenergia-készülékét, ami 40 darab 200
wattos villanylámpát működtetett, több kis villanymotort, vasalókat és
ventilátorokat, melyeket egy nagy kapcsolótáblán helyezett el. A
demonstráció abból állt, hogy egy kis átmérőjű rézdrótot kihúztunk a
szobában. A drót mindkét oldalára két porcelán szigetelő volt kötve.
Akkora, hogy kényelmesen kézben lehetett tartani. Kifeszítettük a
vezetéket. Valaki a szigetelőt az én kezembe nyomta, a másik vége a
szobában álló másik ember kezében volt.
Dr. Moray azt kérte, hogy húzzuk feszesre a drótot, amit meg is tettünk.
Megkérdeztem tőle, hogy mi van, ha megérintem a drótot. Azt mondta,
hogy semmi, legfeljebb a fény kialszik. Megkérdeztem, hogy megrázhat-
e, mire azt válaszolta, hogy nem. Amikor feszesre húztuk a drótot és dr.
Moray bekapcsolt egy kapcsolót - és még valami mást is csinált, amire
nem emlékszem pontosan -, a fények kigyulladtak és az elektromos
berendezések gyönyörűen működtek. Mivel érdeklődő természet vagyok,
kíváncsi voltam, hogy igazat mond-e, így óvatosan megérintettem
kezemmel a vékony rézdrótot. A fény azonnal kihunyt, ahogy dr. Moray
megmondta előre. Ekkor Moray úr megszólalt, hogy valaki megérintette a
drótot, ezért elvettem a kezemet, és az egész szerkezet újra működni
kezdett. Azt nem tudom, hogy hogyan, de működött, az biztos.
Természetesen sokat beszéltünk a jelenségről a jelenlevőkkel együtt.

Az az úr, aki meghívott engem a bemutatóra, megemlítette, hogy Moray
úrnak van egy másik találmánya, amivel hangokat tud felerősíteni anélkül,
hogy valamelyik rádióállomásnak átküldené ezeket a jeleket. Azt mondta,
hogy hallotta, amint ez a készülék működik. Én is kíváncsi voltam rá,
ezért dr. Morayt megkértük, hogy hadd nézzük meg a hangfelvevő-készülé-
224
Egely György:
ket. Beleegyezett, és megmutatott egy régi rádiódobozt, ami két

fejhallgatóval működött. Moray úr beállította az eszközt úgy, hogy az elülső
lapon levő gombot forgatni kezdte. Az egyik pár fülhallgatót nekem adta, a
másikat pedig rokonomnak. Azután megkért néhány embert, hogy menjenek
ki a házból az utcára és beszélgessenek valamiről. Az egyik ember, akit így
felkértek, a bátyám volt, Archibald Gardner. A többiek is ismerőseim voltak,
akiknek a hangját megismertem. A bemutató során biztos voltam abban,
hogy ezeknek az embereknek hallottam a hangját. Pontosan emlékszem,
hogy éppen esett az eső abban az időben és hallottam az eső hangját, és azt,
amint ezek az emberek sétáltak a járdán. Hallottam, ahogy mondják
egymásnak, hogy ideje visszamenni a házba, mielőtt megáznának. Amint
viszszafelé jöttek - Moray úr tanácsa ellenére, hogy ne játsszák a ké-
szülékkel -, lassan elkezdtem a gombot csavargatni. Nagyon határozottan
hallottam egy közeli vasútállomás hangjait, a vonatfüttyöt és azt, amint a
kalauz jelenti az állomásfőnöknek, hogy mindenki felszállt. A legközelebbi
vasútállomás azonban legalább öt mérfóldre volt. Azt nem tudtam, hogy
melyik vasútállomásra hangolódtam rá, de angolul beszéltek. Tudom, hogy
az utcán sétáló embereknek nem volt rádióadójuk vagy más eszközük.
A vonattal kapcsolatos hallomásomat ugyan nem hitték el, de azt

elismerték, hogy az ő utcai beszélgetésüket adtam vissza.”
MIT TUDUNK MORAY TITKÁRÓL?
Sajnos nem sok maradt meg az utókor számára Moray találmányaiból.

Azt tudjuk, hogy egyre jobb és fejlettebb eszközöket készített és
természetesen azt is, hogy ezek végül is nem terjedtek el. Az első írásos
emlék, ami megmaradt erről a készülékről 1927. november 14-ről datálódik.
Moray leírja, hogy az általa használt különleges amit ő használ,
germániumból készült anyag van (az ő szavaival élve ez tiszta germánium).
A 7. ábra mutatja ezt a rajzot. Valószínű, hogy Moray volt talán az első, aki
germánium félvezetőt használt a kísérleteinél. Egy különleges gáz tölthette
meg ezt a furcsa csövet, ami a félvezető és a rádiócső egy szokatlan kombi-
nációja volt.
225
Egely György:
1937-ben szerette volna szabadalmaztatni eszközét, azonban a szabadalmi

vizsgáló számára túlságosan bizarrnak tűnt, hiszen nem az ismert
rádiócsövek elvén működött - így a szabadalmi kérvényt visszautasították.
Az elutasítás formális indokaként az szolgált, hogy Moray nem fűtött
katódot használt a csőben. Kevés információ maradt fenn arról is, hogyan
működik a készülék, és milyen fizikai törvényszerűségeken alapszik. Ma
is csak találgatjuk, és komolyan, nagy erőkkel nem foglalkoznak ezzel a
kérdéssel. Moray azonban hagyott néhány támpontot. Ezeket érdemes
röviden összefoglalni. A szöveg helyenként nehezen értelmezhető, de
néhány dologra később röviden visszatérünk. Így ír Moray:
„Azok a különleges rádiócsövek, melyek alkalmazása a siker
elengedhetetlen feltétele, ionos, hideg katódú csövek, melyek nem
igényelnek külső energiaforrást. Alapvetően a készülék a követke-
zőképpen működik: a berendezés első lépcsőjében rezgéseket indukálunk
valamilyen külső energiaforrás segítségével (valószínűleg ehhez kellett az
antenna), ezután a kört addig hangoljuk,
V/7. ábra: A Moray féle „sugárenergia”-konverter lelke, a detektor egyik

változata. Félvezető germániumkristályokat tartalmazó, ionizált, rezonanciába
hozott gázt tartalmazó cső. A pontos működése a mai napig sem ismert.
Feltételezhető, hogy a félgömb alakú csőben a germánium kristályokat n típusú
szennyezésekkel és radioaktiv anyagokkal is keverte, hogy hideg, fűtés nélküli
plazmát nyerjen. A kontaktus tűje molibdénből és molibdén-szulfidból készült. A
molibdén p típusú anyag, így p-n típusú átmenet keletkezhetett az érintkezési
pontban, ez szolgált egyenirányítóként. Vélhetőleg vasszulfid (FeS, p típusú
félvezető) és bizmutszemcsék (n típusú donor) is voltak a csőben, amit
„többfalúnak” nevezett Moray. A félgömb alakot fontosnak tartotta Moray, s
valószínűleg rezonáns üregként szolgált a gyorsan változó, inkoherens sugárzás
befogására. Erősítő diódaként működhetett ez a készülék.
226
Egely György:
amíg a rezgések harmonikus kapcsolatba nem érnek (rezonálnak) a

kozmikus sugárzások frekvenciájával. A harmonikus csatolás rezonanciája
miatt az oszcilláció amplitúdója emelkedik addig, amíg az impulzusok
csúcsai »át nem csapnak« a következő lépcsőbe, ahol egy speciális detektor
vagy rádiócső megakadályozza az energia visszatérését az ezután következő
áramkörökből. Ezek az impulzusok működtetik ezt a lépcsőt, ami
alacsonyabb frekvencián működik, és ez is harmonikusan kapcsolva van a
mindenütt jelenlevő kozmikus energiák hullámaiba.
A készülék második lépcsője egy harmadikat működtet. Annyi további

lépcső van összekapcsolva, amennyi a megfelelő teljesítmény eléréséhez
szükséges egy gyakorlatilag elérhető frekvencia és feszültség esetén, amit
különleges transzformátorokkal érhetünk el. Amint a szerkezet működésbe
lép és teljesítmény jön ki belőle, a továbbiak során már nem igényel külső
gerjesztést. (Az indításnál mágnespatkót használt Moray.) A rezgések addig
tartanak, amíg. megfelelően be van állítva a készülék, és a külső kör (az
antenna köre) megfelelő terhelésen keresztül be van kapcsolva.”
Dióhéjban ez a lényeg, de a részletek még teljes mértékben hiányoznak.

Moray így folytatja:
„Gyakorlatilag az energiatermelés eddigi módszereit túlságosan régóta

használjuk. Annyira megszoktuk, hogy azt hisszük, más módon nem is lehet
energiát termelni. A jelenlegi módszerek pedig drágák és nehézkesek.
A sugárenergia-átalakítók a kozmoszból jövő sugárzást használják, mint

primér energiaforrást, és viszonylag függetlenek a helyüktől vagy az
évszakoktól. (Amikor ezeket a sorokat írta Moray, a kozmikus sugárzás
kutatása gyerekcipőben járt, alapvető dolgokat sem ismertek még. Ezért az ő
megfogalmazása nem ugyanazokat a jelenségeket takarja, melyeket ma mi
kozmikus sugárzásként ismerünk.) Egy ilyen eszköz hatékonyan működhet
mozgó járműveken is, a Föld atmoszféráján belül és azon kívül is, nagy
energialeadást garantálva. Ezt az energiaforrást már elkészítettük és hosszú
időn keresztül működtettük teljes terheléssel. Semmilyen tüzelőanyag nem
kell hozzá, semmiféle ismert primér energiaforrás, kizárólag a kozmosz
energiaoszcillációit használjuk fel. A kozmosz nagyfrekvenciás, magas
energiaszintű sugárzását alakítja át használható frekvenciájú és feszültségű
árammá.” (Moray itt az energia forrását nevezi meg.)
227
Egely György:
Hosszan értekezik könyvében az energia természetéről és alapvető

fizikai problémáiról. Valószínűnek tűnik, hogy Tesla gondolatai erősen
hatottak Moray munkásságára, mert azt az idézetet, amivel indítottunk,
Teslától kölcsönözte. Moray részletesen kifejtette, hogy szerinte létezik a
kozmoszból jövő sugárzás, ami minden irányból érkezik a Föld felé, bár
lehet, hogy ezt a gyenge mágneses terek elterelik. Bizonyos volt abban,-
hogy nem a Nap az egyetlen energiaforrás, és ez a sugárzás nem a Napból
érkezik. Inkább hajlott arra, hogy vagy a kozmoszból érkezik, vagy az
anyag belső, elválaszthatatlan tulajdonsága. Ebben az esetben nem is lehet
egyszerűen eldönteni ezt a kérdést.
Moray a sugárenergia eszközét alapvetően egy kozmikus sugárzás-

„szivattyúnak” gondolta, azaz egy olyán nagy sebességű elek-
tronoszcillátornak, amely ezeket a sugárzásokat felfogja és átalakítja az
áramköreiben. Ezt az átalakítást, felerősítést megfelelően hangolt rezonáló
körökkel érte el. Hosszasan tanulmányozta az áramkörök rezgéseit,
rezonálását - ugyanúgy, mint Tesla. Véleménye szerint, amikor egy
kapacitást megtöltünk energiával (amit a Moray-féle sugárenergia-eszköz
gyűjtött össze), majd egy megfelelő impedanciájú körön keresztül kisütjük,
és ez az eszköz szinkronban van az univerzum rezgésével, akkor egy
elektromos inercia (tehetetlenség) kialakulásáról beszélhetünk. Amikor az
áram megmegfordul, a kapacitások feltöltődnek, kisütődnek és lassan újra
töltődnek, amíg bennük tárolt energia az eszközön keresztül távozik. Ezt az
energiát addig lehet folyamatosan kicsatolni, amíg a rezonancia az
univerzummal fenntartható.
A REZGÉSI ENERGIA
Moray szerint mindenféle energia kulcsa az univerzum rezgési

energiáiból, erejéből származik. A kérdés most már csak az, hogy hogyan
használhatja ki az ipar ezt anélkül, hogy az ismert módszerekhez nyúlna.
Még egy érdekes gondolatot érdemes idézni:
„Az elektromos motort és generátort soha nem fedezték volna fel, ha
nem alkalmaztak volna szigetelőanyagokat. Amennyiben valaki kidolgozza
azt a szigetelő csövet, amivel az univerzum energiáját lehet szigetelni, és
ezt a készüléket rezonanciába hozza a világegyetemmel, akkor megkapja a
választ az univerzum energiájának kinyerésére! Az egyik ilyen módszer a
gázok ionizációja, gerjesztése, ahol az atomban elnyelt energiát megfelelő
228
Egely György:
módon, egy lazán kötött elektronnál az elektront gerjeszthetjük, ionizál-

hatjuk. Az ionizálás vagy gerjesztés több lépésben is megtörténhet
különböző mennyiségű energia elnyelésével. Amint az ionizált atom
azután visszatér eredeti alacsony energiaállapotára, elektromágneses
sugárzást bocsát ki.
Ekkor az elektromos energia kapcsolatban van az univerzum rezgési

energiáival, ami a Földre érkezik, mint kozmikus sugárzás. Minél
nagyobb a frekvencia, annál nagyobb az ionizáció mértéke. Ez
természetét tekintve kinetikus... (Emlékezzünk rá, hogy Tesla fő kérdése
is az volt, hogy kinetikus vagy statikus-e az energia, ami kívülről
érkezik.)
...Óriási mennyiségű energia érkezik kívülről a Földre. Ez azonban

másfajta, mint amit általában látunk magunk körül. A legtöbb esetben
nem is vagyunk tudatában ennék az energiának. Ezek pedig testünk
minden részébe behatolnak, tele vagyunk ezzel az energiával. Azok a
generátorok, melyek ma az elektromos áramot »termelik«, nem termelnek
elektromosságot, pusztán irányítják, szivattyúzzák a már meglévő
elektromosságot. A tér tele van ilyen vibrációkkal, rezgésekkel,
energiákkal, kétségtelenül elektromos jellegűek melyek természetüket
tekintve. A tömeg és az energia, az energia és a tömeg egymásba való
átalakulása állandó, folyamatos rezgéssorozatnak tekinthető.
A térből jövő rezgések sokféle hullámhosszon és frekvencián érkeznek.

A Moray-készülék úgy van megtervezve, hogy a szekunder oldalon sokkal
alacsonyabb a frekvencia, mint a primer oldalon, és majdnem tökéletes
rezonancia van köztük. Biztos vagyok benne, hogy az univerzum energiái
onnan származnak, hogy az anyag energiává és az energia anyaggá alakul
át állandóan. (Ezek alapvető gondolatok a készülék és más hasonló
szerkezetek működésének megértéséhez!)
Az ionizáció és a rezonancia valószínűsége akkor a legnagyobb, ha

pontosan a rezonancia vagy ionizációs potenciálon vagyunk. Attól
távolodva a valószínűség exponenciálisan csökken, majd újra emelkedik,
amikor a következő potenciált elérjük. Az biztos, hogy a gerjesztés és
ionizálás valószínűsége egy adott gázra (ami az elektron szabad
úthosszából számolható) a gerjesztési potenciálnál maximális. Ezután
ennek valószínűsége gyorsan esik, amint az elektron sebessége nő.
229
Egely György:
A Moray-féle apparátus más ismert alkatrészekkel van egybeépítve,

különlegesen elkészített csövekből áll, amely szelepként is felfogható vagy
»nyomásátviteli« szerkezetként mint érzékelők és oszcillátorok. Ezek a
csövek nem egyenirányítók olyan értelemben, mint ahogy a rádiócsövek a
váltóáramú vagy nagyfrekvenciás jeleket egyenirányítják. Ezeknek valóban
van egy olyan szerepük, hogy az energia áramlását megállítsák (ami
ugyanolyan oszcilláló, mint a tenger hullámai) anélkül, hogy az energia
visszatérne a külső áramkörbe. Ugyanúgy, ahogy egy fal megállítja a
hullámokat, és nem engedi visszatérni őket a tengerbe...
. . . A berendezés többi csöve szintén eltérő és különleges működést

mutat. Bár semmilyen új energiahasznosítási módszert nem kellett felfedezni
ezeknél az eszközöknél, a felhasználás módja teljesen egyedülálló, és az
energia előállítása itt inkább csak a rezgések kihasználásán alapul. Ezek a
detektorcsövek egy különlegesen kifejlesztett oszcillátorral és nagy
faradikus kapacitással vannak szinkronizálva, így lehetővé teszik, hogy az
oszcilláló energia egy különlegesen kialakított csőre juthasson, aminek az a
feladata, hogy lehetővé tegye az első lépcsőben levő detektorral való közös
rezgést, de meggátolja az energia visszaáramlását a külső (antenna) körbe.
Ezt egy olyan automatikus, változtatható kapcsolás teszi lehetővé, ami
megengedi, hogy a primer körben olyan rezgések ébredjenek, melyek az
univerzum rezgésével megegyeznek. Így megfelelő óvintézkedésekkel a su-
gárenergia-csövek nem blokkolhatók, az ott oszcilláló töltés nem
disszipálódik és a kapacitásokban így összegyűlik a töltés.
Ezekkel a készülékekkel a töltés és feltöltődés kinyújtható, és a hatás ideje

hosszabbítható. Ekkor a vevőcsövek és oszcillátorok az áramkörben a
megfelelő energiahullámot befogják és a „többfalú” csöveken keresztül
továbbítják a másodlagos körbe. A végső csövek „energianyomás”-
átadóként foghatók fel, ami a kondenzátorok rövidzárását, teszi lehetetlenné
egy különleges szerkezettel. Ez megakadályozza a kondenzálás
akkumulációját a csövek bázisánál, így ez az ionizálást nem tudja blokkolni.
Az energiakibocsátási sávokat különböző vonalakra, sávokra kell bontani

(ezt bárhogy elnevezhetjük), és ezek az energiavonalak a fénysugaraknál
magasabb frekvenciasávokban helyezkednek el. Ezek a rezgések ezért nem
egyszerű rezgések, hanem olyanok, melyek az univerzum működése, az ott
lezajló kölcsönhatások mi att az energia áramlásai során keletkeznek, amit
230
Egely György:
talán az inercia keletkezésének nevezhetünk.
Amikor inercia keletkezik, akkor a hatás továbbra is tart a kozmosz

rezgése miatt, máskülönben az energia teljes eltűnése, disszipálódása
következne be, és nem lennének további rezgések. A rezgések továbbra is
tartanak ugyanabban az időperiódusban, a potenciálra való tekintet nélkül,
azonban az eszköz rezgésszáma attól fog függeni, hogy alkatrészeinek
milyen a kapacitása, hogy van behangolva”.
Ezek a meglehetősen nehezen értelmezhető mondatsorok talán

hozzásegítenek bennünket a Moray-féle sugárenergía-készülék alapvető
törvényeinek megértéséhez. Maga a feltaláló semmilyen részletesebb
leírást nem adott meg arra, hogy hol is kell keresni, milyen
hullámhosszaknál ezeket az „energiacsomagokat”, vagy milyen ennek az
energiának a természete, s főleg hogyan kell a készüléket legyártani,
működtetni, milyen konstrukciós tapasztalatokat lehet szerezni. Az
energiát persze el kell nyelni ahhoz, hogy használjuk. Az elnyelés olyan
energiaforrásra is vonatkozhat, melyet ma nem használunk, s
átkonvertálhatja több lépcsőben elektromos, mechanikai, hő stb.
energiává.
Moray készülékét nem sikerült elterjeszteni. Ez a magányos feltaláló,

gondolkodó, jól ismert sorsa. De Moray esetében a „végkifejlett” talán
még a szokásosnál is rosszabb, kegyetlenebb. Azok az „urak”, akiket
bizalmába fogadott és akikkel együtt céget alapított a készülék gyártására
és fejlesztésére, el akarták lopni Moray ötletét és önállóan, a feltaláló
nélkül szerették volna a találmányt gyártani. Amikor ezt Moray megtudta,
pert indított. Vetélytársai addig merészkedtek, hogy több ízben
megpróbálták lelőni vágy lelövetni őt és családtagjait. Végre úgy tűnt,
hogy a helyi elektromos társaság támogatja a feltalálót, azonban nem
Moray kellett nekik, csak a készülék - amelyet miután megkaptak,
kalapáccsal össze is zúzták - nem akartak versenytársat.
Láttuk eddig, hogy a merev testek mechanikájával, folyadék-

mechanikával és gázkisülésekkel is elő lehetett állítani olyan változó
görbületi sugarú pályákat, ahol tömegpontok, vagy töltött részecskék
mozogtak, s oly mértékű volt a szimmetriacsökkenés, hogy az
energiamegmaradás többé nem teljesült. Mind a Curie-féle
szimmetriakivonásból, mind a Noether-tétel megfordításából következően
az energia többé nem állandó az ilyen folyamatokban.
231
Egely György:
De ezek a tételek nemcsak tömegpontok mozgására érvényesek, ugyanúgy

kiterjeszthetők energiával és impulzussal rendelkező mezőkre is. Pusztán
csak az kell, hogy a mezők alakja, elrendezése emlékeztessen például
spirálra. Ha ezt figyelembe vesszük, találmányok újabb sorát tudjuk
megérteni és besorolni az előbbi kategóriába. Ilyen alapelven polarizálható
közegekben is jöhet létre energiatöbblet - vagy hiány. Természetesen
véletlenül újra és újra rábukkantak erre a lehetőségre is, és nemcsak
mágnesesen, hanem elektromosan polarizálható anyagokban is kidolgoztak
ilyen eljárásokat. Ezeknek a találmányoknak a rövid története következik
most a VI. részben.
232
Egely György:
VI. RÉSZ
ENERGIATÖBBLET
POLARIZÁLHATÓ KÖZEGEKBŐL
(MÁGNESEK ÉS DIELEKTRIKUMOK)
Naiv mágneses örökmozgó elképzelések az újkor hajnalán

Egely György:
Ha a gázkisülésekre elmondhattuk, hogy nagyon bonyolult, és

számítással ma még követhetetlen folyamatok történnek bennük, akkor a
mágneses és dielektromos közegekre méginkább elmondhatjuk ezt. Ezek
még egy fokkal rosszabbak, mint az ionizált gázok. Az elektrosztrikció és
magnetosztrikció, amely külső elektromos, illetve mágneses tér esetén
összehúzza vagy kitágítja a közeget, jelentősen bonyolítja, komplikálja,
nehezíti az ilyen közegekben történő folyamatok megértését. Ezek az
egyébként is nem lineáris tulajdonságú közegek rendkívül bizarr módon
kezdenek el viselkedni rezonáns gerjesztés esetén, még tovább bonyolítva
a helyzetet. Nem csoda, hogy csak a véletlen, és nem a tudatos fejlesztés
hozta elő ezeknél a készülékeknél az energiatöbblet megfigyelését.
Mindössze néhány történetet ismertetek, bár bizonytalan forrásokból
ennél jóval többet lehet összeszedni, ám példaként az elkövetkezendő
néhány eset is érdekes, és tanulságos.
Az első örökmozgó mágneses szerkezetet Peregrinusznak tulaj-

donították, ám ennek létezése kevéssé hihető, mert a korai időkben csak a
természetben előforduló mágneseket ismerték, és ezek rendkívül gyengén
mutatják a jelenséget. Maga a mágnes mindig is érdekelte az embereket,
izgatta fantáziájukat. Milyen érdekes, csodálatos tulajdonsága van egy
kőnek, hogy magához húz vasdarabokat. Az Orffyreus-történet kapcsán
említett Henry Dircks könyve tartalmazza az első olyan esetleírást egy
Spence nevű feltalálóról a múlt századból, ahol talán nem teljesen kizárt,
hogy a történet igaz legyen. A múlt század elején élt John Spence, és
kivételesen ügyes, jó kezű, tanulékony gyereknek bizonyult. A leírások
szerint 11 éves korában egy szövőszéket gondolt ki és meg is csinálta.
Egyszerűbbnek bizonyult, mint a többi szövőszék, kevesebb alkatrészből,
könnyebben meg lehetett csinálni.
234
Egely György:
Ám senki nem érdeklődött iránta komolyan. 12 éves korában

cipészinasnak adták, és állítólag nyolc nap alatt kitanulta a szakmát, utána
saját maga képes volt cipőket készíteni. Ez azonban nem kötötte le a
figyelmét, mindig kerekekkel és emeltyűkkel, tolattyúkkal szeretett
foglalkozni. Glasgowba ment, hogy valamilyen gyárban munkát
kaphasson. Két évig technikusként dolgozott, egy gőzgépet kellett
olajoznia, és a kazánt fűtenie. Azonban ezt is megunta néhány év múlva.
Visszatért szülőfalujába, és állítólag itt fedezte föl azt a mágneses örök-
mozgót, amiről a történet szól. 1814-ben hagyta abba a cipészséget, és
rövid gépészkedési pálya után kezdődött el a mágnesekkel való bíbelődés.
A feljegyzés szerint nagyon sok ember látta a működő készüléket, amiből
aztán önműködő autót készített. A könyv szerint Edinburghban állították
ki a mágneses, önjáró autót; további sorsáról azonban semmit nem
tudunk.
A Hubhard készülékről fennmaradt fénykép. Két rezonáns csatolt rezgőkör

kitüntetett frekvenciákon többletenergiát adott. Ha a hangolás nem sikerült, akkor
csak nyelte az energiát.
235
Egely György:
Az első olyan találmány, ahol már valami hitelt érdemlő, konstrukciós

részlet is fönnmaradt, az amerikai Hubbard nevéhez fűződik. A Seattle
Post Intelligence című újság 1928. szeptember 27-én közölt egy rövid
cikket Hubbard találmányáról, s utána még néhány folyóirat foglalkozott
az üggyel. (Technikai részletek a Bevezetés a tértechnológiában című
könyv I. kötetében találhatók.)
Hubbard készüléke újdonság volt minden tekintetben. Elvileg egy

nagyfrekvenciás transzformátornak tekinthetnénk a készülékét, ám ahhoz
felépítése igencsak szokatlan. Lágyvas, szolenoid és mágnesrétegek
követik egymást, mint a hagyma héjai. Ebben az esetben nagy frekvencián
jelentős örvényáram indukálódik mind a mágnesben, mind a lágyvas
részekben, és a „Bevezetés a tértechnológiába” 2. kötetében ismertetett
módon kialakulhatnak spirálpályák. Az egész szerkezet működésére
alapvetően az jellemző, hogy csak kitüntetett, bizonyos frekvencián ad
többletenergiát, egyébként az örvényáram vagy a veszteség miatt csak
nyeli az energiát és melegszik. Mind a betáplálást jelentő primer, mind az
energiakivételt szolgáló szekunder kör rezonáns áramkör része, és az
egész szerkezetre még mechanikus rezonancia is jellemző. Igazi mérete-
zési rémálom minden mérnök számára. Nem véletlen, hogy nem tudták
újra megismételni, hiszen ilyenkor a legapróbb technikai részlet ismerete
is szükséges ahhoz, hogy a konstrukció újra megvalósítható legyen.
Ellenkező esetben sohasem jön létre a rezonáns frekvenciákon az
energiatermelésnek az az optimális mértéke, ahol a nyereség már jóval
nagyobb, mint a veszteség.
A COLER-ÜGY
Az egyetlen valamennyire részletes leírás a német Hans Coler

csoportjának munkájáról maradt fönt. (Technikai részleteket lásd a
Bevezetés a tértechnológiába című könyv 2. kötetében.) Coler munkája
szintén rezonáns, egymáshoz csatolt rezgő köröket használ, de úgy, hogy
a fémből készült mágneseken átvezeti az áramot. Ez a készülék is csak
egy meghatározott, magas frekvencián volt hajlandó többletenergiát adni,
körülbelül 186 kHz-en, ami megegyezik a Hubbard által megfigyelt egyik
kitüntetett frekvenciával. A készülék több rezonáns kör igen precíz
egymásra hangolásakor, csatolásakor kezdett többletet adni, és ezt csak
több órás kínlódás, lassú hangolgatás után sikerült néha elérni, de akkor
sem mindig.
236
Egely György:
A készülékről úgy maradt fönt egyáltalán írott jelentés, hogy a II. világhá-
ború utáni napokban a szövetséges katonák minden német hadi kutatási tervet
megvizsgáltak és jegyzőkönyvben rögzítettek. Balszerencséjükre itt egy
avatatlan vizsgáló kezére jutott az ügy, így a jegyzőkönyv nem tartalmaz
elegendő részletességgel technikai információkat. A brit hírszerzés 1043-as
sorszámmal látta el ezt a vizsgálati jegyzőkönyvet, és csak az 1970-es
években oldották fel a titkosságát. Azóta tiltott iratként terjed, de a
legfontosabb ábrák sajnos hiányoznak belőle, és a leírás is több helyen
töredékes, ellentmondásos. A brit hírszerzés ügynökei, miután tudomásukra
jutott a szerkezet, a feltalálóval, Hans Colerrel és társaival a háború után épít-
tettek egy piciny, működő készüléket, ami néhány watt többletenergiát tudott
csak termelni. Ennek a hatszög elrendezésű készüléknek a rajza a „Bevezetés
a tértechnológiába” l . kötetében található.
237
Egely György:
A készülék elődjét Hans Coler sorhajókapitány és barátja, von Unruch

1933-ban fejlesztették ki. Teljesen véletlenül, azt vették észre, hogyha egy
mágnesre szolenoidot húznak, ám átvezetik az áramot is a mágnesen, akkor
bizonyos frekvencián, vagy gyors tranziensek esetén több energiát kapnak az
elrendezésből, mint amennyit az impulzus keltésébe fektettek. Hosszú
éveken át, soksok próbálkozással egyre jobban fölerősítették ezt az effektust,
majd a végén több mint 6 kW-ot adó, mozgó alkatrészt nem tartalmazó, csak
rezgő és emiatt sípoló, búgó hangot adó készüléket fejlesztettek ki. Azonnal
támogatókat kerestek, és meg is találták egy norvég befektető személyében.
Az ekkor kifejlesztett készülék a norvég követség egyik páncélszekrényében
3 hónapon keresztül működött folyamatosan. Egy hatszög alakú
elrendezésben elhelyezett, úgynevezett „Stromerzeuger” készülék volt ez.
Ennek az el-, rendezésnek az ősét 1925-ben fej lesztették ki, ez csak 10
wattot tudott leadni.
A készüléket Kloss professzor látta Berlinben, aki megpróbált a

kormánytól pénzt kapni a jelenség kivizsgálására és a fejlesztésre. Ezt a
kérést elutasították, és szabadalmat sem adtak rá, mondván, örökmozgók
nem létezhetnek. A kor több professzora is megvizsgálta a működő
készüléket, úgymint a müncheni egyetemről Schumann professzor, a
trondheimi egyetemről Bragstadt profeszszor, és a koppenhágai egyetemről
Knudsen professzor. Hiába tanúsították ők is mérési jegyzőkönyvekkel,
hogy a készülék működik, segítség nem jött.
Ekkor saját vállalkozást alapítottak, Coler GmbH néven, és egy másik

cégtől a Rheinmetal Borsigtól is kaptak pénzt fejlesztésre. Ahogy ez már
lenni szokott; a két támogató összeveszett, és Coler az állandó súrlódások
miatt idegösszeroppanást kapott. A Rheinmetal cég segítségével épült fel az
előbb említett 5 kW-os készülék. 1943-ban a kutatási terv atyja és
menedzsere Moderson a készüléket a hazai véderő, azaz a hadsereg
vezetőinek is bemutatta. A hadsereg dr. H. Frohlich professzort bízta meg a
készülék kivizsgálásával, aki meggyőződött róla, hogy nincs szó csalásról. A
vizsgálat után azonban a professzort a BMW céghez helyezték át, és nem
maradtak fenn a jegyzőkönyvei. A hadsereg berkein belül 1944-ben a
Continental Metal részvénytársasághoz tették át a fejlesztést, azonban ekkor
már a műszerekből és az alapanyagokból is hiány volt. 1945-ben a
laboratóriumot Colberg nevű helységbe telepítették át, ott azonban egy
légitámadás során megsemmisült.
238
Egely György:
A brit hírszerzés számára csak egy piciny, hatszög alakú készüléket tudták
újraépíteni, nem volt több anyag egy nagyobb, jobb készülék
létrehozásához. Colerről és munkatársairól 1946 után semmilyen hír nem
érkezett többé, örökre eltűntek.
A riasztó az a történetben, hogy bár számos professzor látta a ké-

szüléket, úgy, hogy semmilyen burkolat nem védte, minden alkatrészét
megvizsgálhatták, ennek ellenére nem támogatták a készülék fejlesztését,
az elvek megértését. Coler készüléke egy deszkalapra fölszerelve
önjáróan működött, beindítás után nem kellett külső energiaforrást
használni, egy pozitív visszacsatolás segítségével állandóan működésben
tartott kisebb-nagyobb izzókat. A Coler-csoport találmányánál is az
energiakicsatolók összes gondja, nehézsége felbukkant. Mivel alapvetően
nem lineáris folyamatok játszódnak le részben a mágnesek, részben a
veszteségek miatt, nem lehet egy sikeres konstrukciót kétszeres vagy
tízszeres méretben megépíteni. Éppen ezért, ha valami véletlenül
működik, nem jelenti azt, hogy tetszés szerint megismételhető, hacsak
nem találunk pontosan ugyanolyan méretű és minőségű anyagokat.
Az amatőrök gyakori hibája az, hogyha sikerül valami működőképes

szerkezetet összeállítani, akkor tapasztalat és pénz hiányában szétszedik
mondván, hogy csinálnak egy jobbat, nagyobbat. A kísérlet ezután szinte
mindig garantáltan bukásra van ítélve a nem lineáris folyamatok miatt, de
általában a gondatlan dokumentáció következtében már az eredeti
jelenséget sem tudják visszaállítani. A Coler-csoportnál is többször
előfordult, hogy nagyobb készüléket próbáltak elkészíteni, ám az nem
gerjedt be, azaz nem tudott tisztán nyereséges energiamérleget adni. (Ez
az erős nemlinearitás a biológiában is gyakran megfigyelhető.) Nem lehet
a „bolhából elefántot” csinálni, s e népi mondás mögött mély bölcsesség
rejlik. Ugyanis a légzés, az izmok mérete, a teherhordó csontok,
struktúrák, mind felület- és térfogatfüggő működést mutatnak, a méret- és
a súlyarányok sem lineárisan, hanem négyzetesen és köbösen függnek a
jellemző méretektől. Egyedül a vízi világban figyelhető meg a méretek
nagy szórása - de ez érthető, hiszen ott a súly nem jelent problémát.
Ámbár van olyan élőlény, amelynek mérete nem növelhető korlátlanul - a
vízipók, mely a felületi feszültséget használja közlekedésre, nem lehet né-
hány méter nagyságú, hiszen beszakadna alatta a vízhártya.
Alapvető gond a szimmetriacsökkentésen alapuló energiakicsatoló

készülékeknél - mind az állandó energiaárammal, mind az időben változó
239
Egely György:
energiaárammal dolgozó készülékeknél -, hogy a ciklus során csak

többletenergia termelődjék, veszteségek ne képződjenek. Ugyanis a görbe
vonalú mozgásnál mindig azt kell biztosítani, hogy egyre növekedjenek a
sebességek, és amikor az energiatermelő ciklus véget ér, akkor úgy jussunk
vissza az eredeti kiindulási állapotba, hogy a visszaút során energiaveszteség
ne keletkezzen. Azt is meg kell oldani, hogy az energiatermelési ciklus során
a többletenergiát, a folyamat megzavarása nélkül ki tudjuk venni a
rendszerből.
Mindezek a követelmények nem egy, hanem több résztalálmány

kitalálását teszik szükségessé. Ugyanúgy, mint ahogy nem volt elég a belső
égésű motort kitalálni, külön találmánynak kell biztosítani a porlasztást és az
úgynevezett erőátvitelt, azaz a tengelykapcsoló, a sebességváltó, a
differenciálmű, a fékek, az elektromos gyújtás mind-mind külön
konstrukciós megfontolásokat igényeltek - és csak ezek összehangolt, jól
méretezett működése esetén működik a szerkezet, mint rendszer. Ugyanez a
gond az energiakicsatoló készülékeknél is, itt sem elég magát az effektust
észrevenni, számos különálló találmány szükséges ahhoz, hogy az
energiatermelő effektust használni tudjuk. Tehát nem elég a jelenséget
felfedezni, megérteni, egész sor találmány szükséges ahhoz, hogy egy ilyen
gép működhessen. Ezek mindegyike rendkívüli újító elmét, alkotó feltalálót
igényel, hiszen több, egymástól különálló feladatot kell megoldani, melyek
általában rutinszerűen nem oldhatóak meg. (Ezekről a problémákról,
részfeladatokról a Bevezetés a tértechnológiába című könyv 2. kötetében
részletesebb információk vannak.)
MOZGÓ ALAKTRÉSZES MEGOLDÁSOK
Természetesen a Coler-csoport felszámolásával nem szűnt meg a munka

ezen a területen. Tőlük függetlenül máshol, mások újra rábukkantak erre a
jelenségre, és újra végig kellett menniük a fenti feladatokon, hiszen a Coler-
csoport megszűnésével eltűnt az a sok-sok tapasztalat, ami elengedhetetlen
lett volna a készülék újbóli megvalósításához. Körülbelül egy tucat olyan
esetről tudunk, ahol működő többletenergiát kiadó gépet szerkesztettek, de
nemcsak mozgó alkatrész nélküli, hanem forgó alkatrészeket is tartalmazó
készülékeket is. A legfurcsább eset egy Finnsrud nevű norvég
„mozgószobrász” esete, aki síneken guruló nagy vasgo lyók és mágnesek
segítségével akart egy mozgó szobrot elkészíteni.
240
Egely György:
Feltűnt neki, hogy amikor le akarja állítani a golyókat, ez nem sikerül,

hetekig, hónapokig folyamatosan, külső energia nélkül mozgott a szobra.
Ebből a találmányból ugyan többletenergia nem jött ki, éppen csak hogy
tudta fedezni a piciny súrlódás hatását. Az eset mégis jól példázza a
tudomány tehetetlenségét, és ez nagy szégyen az emberiségre nézve.
Jópár szabadalmat is megadtak mágneses motorokra, csak Aspden, Teuro

Kawai és Szabó László szabadalmaira utalok (melyek referenciái
megtalálhatók a Bevezetés a tértechnológiába című könyv 2. kötetében).
Kawai esetében nagyon szépen láthatjuk a spirál alakú mágneses terek
keletkezését, és jól nyomon követ-hető az energiabevitel és kihozatal
ciklikus folyamata. A magyar származású Szabó László pedig egy olyan,
körülbelül 1 MW szerkezetet fejlesztett ki, mely motorként és generátorként
is használható, de motorként jobb hatásfokú. Itt is észrevehető a spirál alakú
mágneses erőtér hatása. Annak ellenére, hogy több mint 100 millió dollárt
költöttek a fejlesztésére, még ez a készülék sem került tömeggyártásra.
TÖBBLETENERGIA POLARIZÁLT DIELEKTRIKUMOKBAN.

HENDERSHOT, MAYER, HORVÁTH GÉPEI.
Nemcsak mágnesesen polarizálható, hanem elektromosan polarizálható

készülékekben is létrejön a többletenergia-termelés, ha ugyanazt az alapelvet
követjük - azaz spirális alakú erőtereket hozunk létre. Egyenletes eloszlású
homogén erőterekben ez nem lehetséges, de jól megválasztott erőterekkel
elő lehet ezt is állítani.
A most következő mindhárom esetben azonos alapelvet követtek: egy

sugárirányú, radiálisan csökkenő időben, változó, nem potenciálos
elektromos erőtér segítségével a dielektrikumot mozgatni lehet, hiszen
ilyenkor inhomogén erőtér keletkezik. Az inhomogén erőterekben a
dipólusokra ha nem is nagy, de valamilyen kis erő mindig hat, míg
egyenletes homogén erőterekben csak nyomaték hat rájuk, csak elfordulnak,
de nem mozdulnak el. A radiális, inhomogén erőtér csak az egyik szükséges
komponens, ezért még egy másik, örvényes jellegű érintőirányú tangenciális
mágneses teret is létrehoztak mindhárom találmány esetén. Így teljesültek a
többi, eddigi találmányoknál már bemutatott feltételek, s energiatöbblet
keletkezhetett.
241
Egely György:
A Hendershot-féle készülék több száz kHz-es frekvencián működött, és

dielektrikumként az elektrolitikus kondenzátorokból kiszedett anyagot
használt. Az energiatermelő egységek henger alakúra elkészített egységek
voltak. Egy rozsdamentes acélhengerre (ami valószínűleg a palást mentén
fel volt vágva) tekerte fel a dielektrikumot, s erre húzta rá a kosárfonásra
emlékeztető nagyfrekvenciás szolenoidot. Így létrejött a radiálisan
inhomogén elektromos tér a kondenzátor fegyverzetei között, és az
érintőirányú örvényes mágneses tér. Ezek együtt jó méretezés esetén
spirál alakú erőteret adnak a dielektrikum dipólusainál. Két hengert is
használt, ellenütemű kapcsolásban.
Nem kizárt, hogy még mechanikus rezonanciát is felhasznált a

dielektrikum polarizációjára, de lehet, hogy ez csak másodlagos effektus
volt. Mindenesetre a szemtanúk elmondták, hogy akkor kezdett világítani
a készülékről működtetett lámpa, amikor a készülék erős vibrációba,
zúgásba kezdett. Hendershot igen hosszú hangolgatás után is csak nagy
nehézségek árán tudta a készülékét elindítani, s ez nem is mindig sikerült.
Az állandó elhangolódás valószínűleg a dielektrikum száradásával, tulaj-
donságainak a romlásával függ össze. Ezek a gyermekbetegségek mindig
jellemzőek az amatőr feltalálók munkáira.
HENDERSHOT ÉLETE
Lester Hendershot a század végén, 1898-ban született, és 1961ben halt

meg. Pennsylvania állam Elizabeth nevű kisvárosában nevelkedett.
Számos alkalmi munkája volt, tűzoltótól kezdve postásig és gépkezelőig.
Az 1920-as években rádióamatőrként ő is, mint sok más ember detektoros
rádiókkal és más szerkezetekkel kísérletezett. Állítólag egy jobb iránytű
kifejlesztésén dolgozott, amikor észrevette, hogy bizonyos tekercselés
esetén az iránytű állandóan forogni kezd. Sokat vesződött, sokat
foglalkozott a szerkezetével, míg évek munkájával odáig jutott, hogy egy
120 V-os kis izzót és egy asztali rádiót tudott a készülékkel működtetni. A
találmányát egy közeli ismerősének, a Bettysfieldi repülőtér
igazgatójának mutatta meg. Ő ajánlotta a készüléket Charles Lindbergh
figyelmébe, aki abban az időben az Egyesült Államok ismert alakja, az
első Atlantióceánt átrepülő pilóta volt. 1928-ban Hendershot az újságok
címlapjára került, amikor Lindbergh a Sellfridge reptéren látta a működő
készüléket. Lindbergh kétségtelenül segített abban, hogy ez az ügy na-
242
Egely György:
gyobb nyilvánosságot kapjon. Hendershot szabadalmaztatni szerette volna a

készülékét, és ezért a szabadalmi hivatalban be is mutatta a gépet. Ekkor
azonban egy erős áramütés miatt megbénult a keze annyira, hogy kórházba
került. A kórházban megkeresték egy nagy cég képviselői, és huszonötezer
dollárt ajánlottak azért, hogy húsz évig ne foglalkozzon a találmányával.
Hendershot elfogadta az ajánlatot, és így kikerült a figyelem középpontjából.
Bátran kijelenthetjük, hogy egy tál lencséért eladta az emberiség

fejlődését jelentősen segítő találmányt. Húsz év múlva elővette ugyan újra,
de akkor már nem tudta működőképessé tenni, behangolni. Ekkor történt,
hogy egy Ed Skilling nevű villamosmérnök meglátogatta és kölcsönkérte
tőle a készüléket. Ő sem tudta megfelelően behangolni a rezonáns köröket,
de ekkor a történet szerint Hendershot unokája, a hétesztendős Márk játszani
kezdett az egyik hangológombbal, s az egyik izzó elkezdett világítani. Ed
Skilling végignézte a készüléket, de sehol nem talált rejtett akkumulátorokat,
vagy más elektromos bevezetést. Így Skilling felajánlotta segítségét
Hendershotnak, hogy megpróbálják lemásolni vagy nagyobb verzióban
megépíteni a szerkezetet. Neki is láttak a munkának, sőt támogatásban is
reménykedhettek. 1961. április 19-én egy nagy cég képviselője jelentkezett
telefonon, mondván, hogy ők vállalnák a fejlesztés költségeit. Meg is
egyeztek, hogy találkoznak és letétbe helyezik az első részletet. Azonban
néhány órával ezután szörnyű dolog történt: amikor Hendershot fia hazajött
az iskolából, apját holtan találta a család autójában. A járó motorú gépkocsi
kipufogójára húzott öntözőcső vezette be a mérges gázokat az utastérbe és az
apja megfulladt. Vizsgálat nem történt, egyértelműen öngyilkosságnak
nyilvánították az esetet. A fia, Márk ezt nehezen tartja hihetőnek, hiszen apja
nagyon megörült ennek a telefonhívásnak, és abban bízott, hogy most már
komolyan lehet foglalkozni a találmánnyal. (Hendershot arcképe és a
készülék képe a fényképmellékletek közt látható.)
A HORVÁTH-ESET
Hasonló elrendezésű a Horváth István-féle vízautó, mely dielektrikumként

a mindenütt megtalálható vizet használja. Ebben az esetben azonban nem
elektromos áram formájában veszi ki a többletteljesítményt, hanem a víz
fölbontásával durranógáz képződik.
243
Egely György:
Ennek segítségével belső égésű motort hajtott Horváth, és ezt próbálta

tömeggyártásba vinni. (A szabadalmi leírás egyes részletei és a megadott
szabadalom száma a „Bevezetés tértechnológiába” 2. kötetében található.)
A magyar származású Horváth István egyik szabadalmából egy oldal. Vízautóját

többen is látták működni.
244
Egely György:
Történetesen ismerem azt a két kanadai férfit, akik az ausztráliában élő

Horváth találmányának finanszírozását vállaltak. Több millió dollárt
fektettek a fejlesztésbe, de részben Horváth paranoiája, gyilkosságtól való
állandó félelme, másrészt az Ausztrália és Kanada közti nagy távolság igen
lassúvá tette a haladást. Mire Horváth kérései és előírásai szerint
felszerelték a vizsgálatra alkalmas laboratóriumot, és megfelelő
szakképzett kutatógárdát verbuváltak, Horváth az egyik pillanatról a
másikra nyomtalanul eltűnt, senki sem bukkant a nyomára. Más
forrásokból azt tudtam meg, hogy halálos autóbaleset érte. Tény, hogy
senki nem tud biztosat a sorsa felől; és az általa hátrahagyott iratokból nem
rekonstruálható a készülék. Valószínű azonban, hogy gondos, szorgalmas,
verejtékes munkával újra meg lehetne találni azokat a technikai
paramétereket, ahol a készülék működőképes, ahol megjelenik a
többletenergia.
A Horváth-féle készülékben egy vasmagos szolenoid helyezkedik el a

munkahenger közepén, körülötte víz a dielektrikum. Itt is kialakulhat a víz
dipólúsaira ható spirális alakú erőtér, jó méretezés esetén:
A MAYER-FÉLE VÍZAUTÓ
Stanley Mayer készüléke is elviekben hasonlít az előző két készülékhez.

Stanley Mayer többször is demonstrálta vízautóját kívülállóknak, és
megadott szabadalmai - bár rendkívül hézagosan és pongyolán írják le a
jelenséget - ugyanabba a gondolatsorba illeszthetők, mint az előző
találmányok. (Részletesebb leírást a „Bevezetés tértechnológiába” l. és 2.
kötetében olvashatnak.) Mayer csak elvi kapcsolást adott találmányára,
semmi konkrét gyakorlati utasítás nem szerepel a méretezéshez, és az
üzemi frekvenciánál is nulla kHz található a szabadalmi leírásban. Néhány
videofelvételen megemlítette, hogy 20 kHz környékén van a kritikus
rezonanciahely, de konkrét számot nem adott meg. Évekig keresett
finanszírozót, de senki sem akadt, aki az ő ízlését ki tudta volna elégíteni.
Mayer megadott szabadalmai tipikus példái annak, amikor a feltaláló
minden lényeges adatról igyekszik mélyen hallgatni. A hosszú várakozás és
a gyakori tévéinterjúk megtették a hatásukat: Mayert 1998-ban egy ét-
teremben valaki megmérgezte. A szemtanúk azt mondták, hogy leült
szokásos helyére, megette szokásos ételét, majd felugrott, felkiáltott, hogy
„megmérgeztek”. Futott volna az autójához, de útközben öszszeroskadt és
meghalt. A halottkém jelentésében az állt, hogy a halál oka ételmérgezés,
245
Egely György:
ami persze igaz is, csak nem a szokásos, hagyományos formában. Mayer
mindent megtett azért, hogy mások hi ne férjenek a találmányához, és ez lett
a veszte. Úgy halt meg, hogy senki sem profitált élete munkájából, mindent
megtett azért, h sírba vigye az összes lényeges információt.
A Meyer szabadalmak közül a legfontosabbnak a címoldala. A működés

titkát a sírba vitte.
246
Egely György:
Természetesen ezen kívül még több vízautóról is lehet hallani, és kaptam

híreket arról, hogy Oroszországban és Németországban is működik ilyen
szerkezet, ám egyiket sem lehet megnézni.
KLASSZIKUS ÖRÖKMOZGÓK
Talán ennyi példa elegendő volt ahhoz, hogy lássuk, hogyan, milyen
alapelveken működnek a szimmetriacsökkentést felhasználó energiatermelő
készülékek, és láttuk, hogy az energiamegmaradás törvénye igaz ugyan, de
csak konzervatív erőterekre. Nem konzervatív, nem potenciálos erőterek
esetén, ahol például örvényes idő-, és sebességfüggő mezők vannak, ott
megfelelő szimmetria csökkentéssel elő lehet állítani azt a szerencsés esetet,
amikor többletenergia keletkezik. Az már műszaki feladat, hogy ezt a
többletenergiát az energiatermelő ciklus megszűnése nélkül vegyük ki a
folyamatból. Mindezeket azonban nem tudták az úgynevezett „klasszikus
örökmozgók” feltalálói. Mindegyiküknél az a hiba, hogy naiv módon
konzervatív erőterek segítségével próbálták ezeket a találmányokat
megvalósítani. Az ő tevékenységük csak az egész elv lejáratásához nyújtott
segítséget, az ő ostobaságuk, hozzá nem értésük miatt lett az egész téma
VI/1. ábra: A középkor és újkor jellegzetes naiv vízkerekes örökmozgója.

Leonardo is beleesett ebbe a tévedésbe, s még többszázan követték el
ugyanazt a hibát.
247
Egely György:
köznevetség tárgya. Gyakran hivatkoznak ezekre az ostobaságokra a

„tudósok”, amikor lejáratják az „örökmozgókat”. Érdemes megnézni a
Leonardo által tervezett örökmozgót (VI/1. ábra), ahol rögtön kiderül a
tévedés. A vízkerékre zúduló víz ugyanis a konzervatív gravitációs
erőtérben áramlik, így eleve kizárt többletenergia keletkezése.
Még többen estek a 2. ábrán látható szerkezet csapdájába, bár látszólag

itt megvalósul a spirálmozgás, valójában ennek hatása elhanyagolható. Itt
is a konzervatív gravitációs erőtér hatása a domináns, többletenergia nem
keletkezhet. A 3. ábrán látható szerkezet csak látszólag szellemes. Egy
vízzel teli tartályba gömb alakú bóják merülnek, és ezek úgy tudnak
többletenergiát termelni a feltaláló szerint, hogy függőleges helyzetben
mindig megemelkednek,
VI/2. ábra: Egyetlen potenciálos erőtérben mozgó, tömegpontokat használó, statikus

örökmozgó. Talán Orffyreus is innen indult?
így a végükön levő súlyok mindig el tudják forgatni a készülék tengelyét,

ami egy ékszíjat hajt meg. Itt is ugyanaz a probléma. Mind a felhajtóerő,
mind a tömegpontok kizárólag csak konzervatív gravitációs erőterében
működnek. A 4. ábrán látható trükkös megoldásnál is ez a probléma, itt
egy lejtőt próbáltak végtelen hosszúságúra legyártani úgy, hogy a lejtő
lényegében egy körgyűrű lett volna. Számos mágneses örökmozgó
elképzelés is született, melyek közül a legegyszerűbb az 5. ábrán látszik.
248
Egely György:
Az oszlopon álló mágnesgömb vonzotta volna a kis ferromágneses golyót,

s miután az beesik a lyukba, a vasból készült, mágnesesen izolált térben
már nem vonzotta volna a külső mágnes ezt a kis golyót. Úgy gondolta a
feltaláló, hogy ez a ciklus lezárható, és ha kihozza a kis vasgolyócskát a
dobozból, akkor újra vonzani
fogja a nagy külső mágnes.
Sajnos ez a készülék sem mű-
ködőképes, mert beáll valahol a
golyócska egy egyensúlyi
helyzetbe és onnan nem mozdul
el. Itt is csak konzervatív terek
vesznek részt a folyamatban,
ezért eleve reménytelen így
többlet-energiát nyerni.
Amint megjelent az elektro-
mosság, azonnal itt is megszü-
lettek a hamis örökmozgók. A 6.
ábrán látható rajz mutat egyet.
Ennek a berendezésnek a fő
alkatrésze egy elektromágnes.
Amikor a tekercsben áram
folyik, az elektromágnes
mozgásba hozza a jobb oldali
üvegből készült kereket, ez
249
Egely György:
dörzselektromosság segítségével töltésszeparációt hoz létre a forgás során,

melyet az elektromágneses szolenoid tekercsébe vezetnek. Természetesen
ebben az elrendezésben sincs semmi olyan, ami az energiatöbblet
létrehozásának kritériumait teljesíteni: Számos más, eleve reménytelen
dilettáns megoldást lehetne ismertetni, de ezt inkább meghagyom az
ellentábornak.
Az eddigiekből azt gondolnánk, hogy csak szimmetriacsökkentéssel lehet

többletenergiát létrehozni. A helyzet nem ez, bár a történelem során ilyen
készülékek készültek leggyakrabban. Még három olyan elv található, melyek
a gyakorlatban is működtek, és többletenergia előállítását teszik lehetővé. Az
egyik nagy csoport a vákuumenergia kinyerésére alkalmas, a másik a
hidegfúzió folyamatait alkalmazza, a legutolsó az elektromágneses hullá-
VI/6. ábra: Amint megjelent az elektromosság, megpróbáltak itt is örökmozgót készíteni.
mok interferenciáját használja föl. Ez magyar találmány, Vajda János mér-

nök munkájának eredménye, de ma még nem eléggé közismert. Amiatt
kerültek ezek a találmányok is ebbe a könyvbe, mert igen komoly
akadályok, elvszerűtlen kritika nehezíti terjedésüket. Ezekről a
találmányokról szól a következő fejezet.
250
Egely György:
VII. RÉSZ
TOVÁBBI TILTOTT TALÁLMÁNYOK
Naiv XIX. századi hidraulikus örökmozgó terv. Sokan estek ugyanabba a

hibába.
Egely György:
Az eddigiekből az tűnt ki, mintha csak energetikai találmányok körül

tombolnának erősen érzelmi viharok. Ez az állítás nagyrészt igaz, de majd
röviden megemlítünk más találmányokat, más effektusokat is, melyeket
nyugodtan a tiltott kategóriába lehetne sorolni. Tiltott találmányoknak
olyan értelemben nevezhetjük ezeket a szerkezeteket, hogy gyakorlatilag
tilos hangosan arról gondolkozni, hogy hogyan lehetne „örökmozgót”
építeni. Ha valaki mégis véletlenül rábukkan erre az effektusra, akkor
közpénzből nem szabad fizetni az ilyen típusú kutatásokat, ha mégis
magánpénzből ezt valahogy I megoldják, akkor tilos az eredményeket
tudományos újságban, folyóiratban közölni, ha valaki mégis valamilyen
módon közli ezeket az eredményeket, akkor nagyon sok kutató
kötelességének érzi azon nyomban meghazudtolni ezeket az eredményeket.
Tiltottak ezek a találmányok olyan szempontból is, hogy szabadalmi
oltalmat csak ritka esetben kapnak. Ha egy feltaláló annyira naiv, hogy már
a találmány címébe is berakja a többletenergiát, akkor nagyon nagy való-
színűséggel elutasítják ezt a kérelmet, azaz nem kap iparjogvédelmet.
Ebben az esetben viszont a beruházók sem tolonganak, hiszen a fejlesztés,
kutatás költségei jogvédelem hiányában nem térülhetnek meg. Ha viszont
nem térülhetnek meg a költségek, akkor a kutatásra sem fordítanak pénzt,
és így a kör bezárul. A tiltott találmányok esetén tehát egy mélységi
védelem létezik, a jelenlegi hivatalos tudományos és iparfejlesztési
stratégia minden stációja egy-egy betonfal, amit át kellene törni, és ez
eddig még senkinek sem sikerült.
MEGMARAD-E AZ IMPULZUS?
Az eddigiekben az energiamegmaradást jártuk körül, és láttuk, hogy nem

minden esetben igaz. Joggal feltételezhetjük, hogy ugyanez igaz az impul-
252
Egely György:
zus és impulzusnyomaték megmaradására is. Valóban, ebben a században

mintegy ötven megadott szabadalmat ismerünk olyan szerkezetekre,
melyek megkerülik, azaz megsértik az impulzusmegmaradás elvét. Ezek
jórészt mechanikus szerkezetek, és ezek a hatás-ellenhatás valamint az
energiamegmaradás törvényét is megkerülik. Tulajdonképpen ezek a
szerkezetek mintegy önmagukat húzzák, de itt a feltalálónak elsősorban az
volt a célja, hogy rakéta- vagy kerékmeghajtás nélkül, belső hatások révén
generáljanak egy tolóimpulzust. Ezek a készülékek kevesebb ellenállással
találkoztak valami miatt, mint az energiamegmaradást megkerülő gépek,
pedig az impulzus és az energia ugyanolyan - egyenértékű - megmaradási
törvényeken alapul. Nem kisebb vétség az impulzusmegmaradást
megkerülni, megsérteni, mint az energiamegmaradást megsérteni. Ennek
ellenére valamilyen okból nem volt olyan nagy ellenállás a szabadalmi
hivatalok részéről az impulzusmegmaradást sértő gépek ellen. Ezért
minden iparilag fejlett országban több tucat ilyen találmányra adtak
szabadalmat.
Igaz, ezek jórészt kezdetleges mechanikus szerkezetek, nem mutatnak

mást, csak az alapeffektust, azaz hogy egy gép tud eredő impulzust
generálni, azaz önmagát húzza külső erőforrás nélkül. Ezek a szerkezetek
rendkívül primitívek és egyikük sem fejlődött ki annyira, hogy a gyakorlat
igényeinek megfeleljen. Érdekes módon az ilyen típusú találmányok
többsége mechanikus szerkezetet használ, és csak Wallace szabadalmai
használják ki az anyag „spin” tulajdonságait. Elvileg az
impulzusmegmaradást sértő gépek mintegy rakétaként is szolgálhatnak,
de nem kell hozzájuk kilövellhető üzemanyag. A rakéta egy primitív
szerkezet, melynek kilövés után súlypontja az eredeti helyen marad,
éppen ezért rendkívül rossz hatásfokú - valójában a hasznos teher az
induló tömegnek csak kis töredéke. Éppen ezért érdekesek azok a
szerkezetek, melyekbe kis mennyiségű energiával kiegyenlítetlen
impulzust lehet előállítani. Schauberger, azaz a pisztrángok találmánya -
pont ilyen, a pisztrángoknak elsősorban impulzusra van szükségük ahhoz,
hogy a száguldó hegyi patakokban meg tudjanak maradni.
Van ezeknek a szerkezeteknek azonban egy egyedülálló kategóriájuk,

melyek elektrogravitációval működnek. T. T. Brown szabadalmai
mutatják, hogy az 1950-es, 60-as években komoly munka folyt ezen a
téren. Láttam a kísérletekről készült szamizdat videót, amin nagy tárgyak
emelkedtek a magasba elektrogravitációs hatás segítségével.
253
Egely György:
Ezt az effektust Magyarországon fizikusok otthoni körülmények között

tovább fejlesztették, és körülbelül 5-6 Newton tolóerőt tudtak előállítani egy
kb. 1 méter átmérőjű gömbön úgy, hogy nagyfeszültségű, nagyfrekvenciás
potenciált adtak rá. Ennek az effektusnak a magyarázata, a fizikai jelenség
föltárása a mai napig is várat magára. Valószínűleg előrébb tartanánk, ha T.
T. Brown nem tűnik el nyomtalanul a találmányával együtt, és a kutatását
mások is átveszik és folytatják.
Megint csak találunk azonos és nagyon érdekes eseteket a biológiában, az

életben. Számos esetben, főleg szent életű emberekről jegyezték föl, hogy
képesek lebegni. Ez nem korlátozódik egy adott vallásra, hinduk,
muzulmánok, keresztény szentek egyaránt megtalálhatók közöttük. Ezeket a
feljegyzéseket elintézhetnénk egy kézlegyintéssel, mondván, hogy nem
kutatók, nem dokumentált körülmények között figyelték meg, azonban egy
eset dokumentáltsága és hitelessége kimagaslik a többi közül: ez Kopertínói
Szent József esete. Ez a férfi tanulatlan szerzetes volt, és órákig tartó,
hihetetlen mély transzállapotokat tudott előidézni. Ezekben a
transzállapotokban több száz ember szeme láttára tudott lebegni, és nem
másodperceken, hanem órákon át. Több protestáns ennek a látványnak a
hatására lett újra katolikussá. Azt sem mondhatjuk, hogy a katolikus egyház
kitalált története ez, hiszen Szent Józsefet többször is az inkvizició elé
idézték, és börtönbe is csukták. A katolikus egyháznak valójában problémát,
gondot okozott Kopertínói Szent József gyakori elrévülése és lebegése, mert
a hallgatóság feje fölött lebegve zavarta a miséket. Nagyon gyakran rosszul
lettek, elájultak erre a látványra, ezért egy távoli kolostorba száműzték őt,
ahol órákig tudott lebegni úgy, hogy az embereket nem zavarta már ez a
látvány.
Ám ezzel a jelenséggel is úgy vagyunk, mint a pisztránggal: a biológia

felől ritkán merünk mondani újat a fizikában, az at mindig egyirányú: ha
valamit megtanulunk a fizikában, azt már észrevehetjük, vagy megértjük az
élővilág esetén. Az élőtényekben a fizikai effektusok annyira bonyolult
módon vannak egymáshoz kapcsolva, és annyira gyengék ezek az
effektusok, hogy csak a legritkább esetben jutott át valami a biológiából a
fizikába. Talán az elektromos ráják segitettek valamit Volta oszlopainak
élőállításában, ez azonban kivételes jelenség. Az antigravitáció megértése -
ha volt is ilyen az élővilágban - csak a fizikából indulhat ki, jelenlegi
mentalitásunk nem teszi lehetővé az ellenkező irányú utat.
254
Egely György:
Most pedig térjünk vissza újra az energetikához, de a biológián

keresztül. Csak röviden, pár sorban a hidegfúzió történetével fogunk
foglalkozni, mert ez is rejt magában néhány tanulságot.
A HIDEGFÚZIÓ
A fúzióról szinte mindenki hallott már. A magfúziós folyamat az élet

alapja, a csillagok motorja. Hidrogén atommagok, protonok fuzionálnak,
egyesülnek nagyobb rendszámú anyaggá, héliummá, és ebben a
folyamatban a héliummagnak kisebb az energiája valamennyivel, mint
négy darab protonnak. Az energiakülönbség, a többletsugárzás formájában
távozik a csillagok belsejéből, ezt érezzük mi a nyári melegben. Rövid
időre, úgynevezett hidrogénbomba formájában elő is tudjuk ezt állítani.
Évtizedek óta igen komoly erőfeszítéseket tesznek arra, hogy ezt a magas
hőmérsékleten lejátszódó folyamatot valahogy meg lehessen szelídíteni, és
kontrollált körülmények között szép lassan égessük el a hidrogént
héliummá, és így szennyezésmentes erőműveket csináljunk. A kontrollált
fúzió, az úgynevezett „big science”, a nagy tudomány jellegzetes példája.
Rendkívül drága kísérleti eljárásokkal, sok-sok év munkájával, mérnökök,
technikusok ezreinek bevonásával, csigalassúsággal haladnak a kísérletek
évtizedek óta. Az alapvető problémát az jelenti a fúziónál, hogy a protonok
taszítóerejét le kell győzni, és olyan közel kell vinni egymáshoz két azonos
töltést, hogy a magerők már legyőzzék az elektrosztatikus taszítást, és
meginduljon a fúzió, a magok egyesülése. Ezt könnyű leírni, de
technikailag rendkívül nehéz megvalósítani, hiszen igen magas
hőmérsékleten lesz elegendő nagy sebessége a protonoknak, amit
egyébként földi körülmények között nehezen tudunk előállítani. A
kísérletek annyira költségesek és drágák, hogy egyetlen ország saját
erejéből erre nem is képes. Csak nemzetközi összefogással, sok ország
tapasztalatával és pénzével lehet ezt a kérdést megoldani, és akkor is csak
évtizedek alatt. Igaz, fegyverkezésre sokkal többet költenek a Föld
országaiban, de így is dollármilliárdok mennek el melegfúziós kutatásokra.
A folyamat elején hidrogénatomokból indulunk el, ezeket megtisztítjuk a

külső elektronhéjtól, össze kell őket gyúrni, majd végtermékként héliumot
kapunk. Lényegében ez anyagátalakítás, egyik anyagból egy másikat
kapunk. Ez az, amiről az alkimisták évszázadok óta álmodoznak, és ez az,
amit a mai fizika és kémia biztosra mond, hogy kis energiaszinteken
lehetetlen.
255
Egely György:
Ugyanolyan biztosak a kutatók ebben, mint az energiamegmaradásban.

Az a kérdés, hogy vajon itt is találhatunk-e valami kerülőutat, vajon itt is
gondosan mérték-e föl a lehetőségeket a kutatók?
Talán nem véletlen, hogy ugyanazokkal a problémákkal találkozunk,

mint az energia- és impulzusmegmaradással kapcsolatosan. A
pisztrángok már régóta feltalálták és használják azt a szerkezetet, amivel
többletenergiát és impulzust lehet előállítani. Úgy tűnik, hogy az élő
szervezetekben is lejátszódnak magátalakítási folyamatok nagyon kis
energiaszinteken. A francia C. Louis Kervran munkájának kapcsán már
említettük a biológiai fúzió eseteit, most bővebben nézzük meg ezeket.
A múlt század hajnalán, 1799-ben egy francia kémikus, Vauqelin

annyira elcsodálkozott a tyúkok által kiürített mészkőmennyiségen, hogy
elhatározta, méréssel néz utána a jelenségnek. Kizárólag zabpelyhet
adott a tyúkoknak, melynek mészkőtartalmát pontosan ismerte. Hosszú
időn keresztül így etette a csirkéket, és megmérte, hogy az ürülékben és
a tojásban mennyi mészkőt lehet találni. Azt találta, hogy körülbelül
ötször annyi mészkő jön ki a tyúkokból, mint amennyi bemegy. Arra a
következtetésre jutott Vauqelin, hogy a tyúkok mészkövet készítenek, de
nem tudta megmagyarázni a jelenséget.
Aztán egy generációval később, 1822-ben egy angol kutató, Prout

szisztematikusan elkezdte tanulmányozni a mészkő, azaz a
kalciumkarbonát képződését a csirkéknél, és ő is erre a következtetésre
jutott.
1831-ben, egy francia vegyész, Choubard vizitorma magokat kezdett

el vizsgálni oldhatatlan üvegedényekben. Az edényeket előbb savval
kimosta, majd vízzel kiöblítette és hevítette, hogy minden oldható
kijöjjön belőle. Ezután a magokat vízben csíráztatta, és csírázás után
megszárította, elégette, és analizálta a hamut. Azt találta, hogy a fiatal
növénykékben olyan anyagok találhatóak. amelyék a magvakban
eredetileg nem voltak meg. 1844-ben, egy német kutató, Vogel szintén
vizitormával kísérletezett. Olyan táptalajon növesztette a vizitormát, ami
nem tartalmazott ként. Mégis magas kéntartalmat talált a már kifejlődött
növénykékben. Arra a következtetésre jutott, hogy vagy a kén nem egy
egyszerű elem, vagy pedig valamilyen módon kén keletkezik. Néhány
évvel később két angol kutató, Lauwes és Gilbert vették észre, hogy
csírázás közben a magnéziumtartalom is megnő. 1875-ben Herc Zéle
nevű kutató erősítette meg ezeket az eredményeket.
256
Egely György:
Ez a kutatás sporadikusan folytatódott a XX. században is, 1950-ben egy

Hauschka nevű kutató publikálta az addigi eredményeket, majd Branfield
Lakowsky, Spindler és Freundler végeztek ilyen típusú méréseket.
Mindnyájan azt vették észre, hogy a kicsírázott növénykék foszfor- és
kalciumtartalma növekszik. Baranger arra a következtetésre jutott, hogy
az elemek valamilyen transzmutációja, változása következik be, ám egyik
eset sem keltett nagy visszhangot. Ezek az egymás után következő, de
egymástól is elszigetelt kutatási eredmények nem érték el a biológiai
kutatások „ingerküszöbét”, a „zajszint” alatt maradtak, hamar feledésbe
merültek.
Ezután kezdett szisztematikus kutatásba a francia Louis Kervran. Több

könyvet is megjelentetett eredményeiről, ám olyan erős ma is az a dogma,
hogy elemek kémiai módszerekkel nem változtathatók át, hogy egy szűk
körön kívül ma sem ismerik Kervran munkájának eredményeit. Most, a
kilencvenes években japán kutatók vették észre, hogy baktérium-
tenyészetnél olyan elemek jelennek meg, amelyek a táptalajban
bizonyosan nem voltak jelen. Mindez arra mutat, hogy az életfolyamatok
során valami történhet, amit a jelenlegi fizikai ismereteinkkel nem tudunk
megmagyarázni.
Fölmerül az a gyanú, hogy talán mégsem tudunk elegendő mélységben

arról, hogy mi is történik az atommagok belsejében, és hogyan is néznek
ki az atommagok. Valóban ez a helyzet, sok-sok évtizedes munka után
még mindig vannak bizonytalanságok, komoly hiányosságok a
magfizikában, úgy tűnik, hogy az eddigi megközelítés nem tudja
megmagyarázni, hogy miért alakulnak ki azok az izotópok a
természetben, amelyeket megtalálhatunk, és miért alakul az arányuk úgy,
ahogy a természetben megtaláljuk. És itt most visszatérhetünk a technikai
vonalra, röviden nézzük meg, milyen lépcsőfokok vezettek a fúziós
kutatáshoz.
FÚZIÓ ALACSONY ENERGIASZINTEN
Előfordult már többször is a technika történetében, hogy egy feladatot

valamilyen trükk segítségével lehetett igazán frappánsan, gazdaságosan
megoldani. Az emberek évszázadokig figyelték a madarakat, és az első
repülőgépek között ott voltak a csapkodó szárnyú gépek is, melyek
bukásra voltak ítélve. Nagy méreteknél valami más megoldást kellett
találni, mint amit a természetben találunk.
257
Egely György:
Ez lett a légcsavar, majd a gázturbina. Hasonló módon nem kopírozhatjuk

le azokat a folyamatokat, melyek a csillagok belsejében jönnek létre, olyan
nagy nyomásokat és hőmérsékleteket földi, technikai körülmények között
nem tudunk előállítani. Ezért gondoltak arra néhányan, hogy
bombarobbantások sorával termeljünk energiát.
A hidrogénbombában lezajló fúziós folyamat ugyan nem teljesen azonos,

mint ami a csillagok belsejében történik, de létrejön, és nagy mennyiségű
energia szabadul föl. Papíron még gazdaságos is a folyamat, ám veszélyes,
részben a kiáramló, a föld alól valahol mindig kibúvó radioaktív izotópok
miatt, de az így okozott rengések is kipattanthatnak máshol komolyabb
földrengéseket. A mágneses tér kínálkozott egy logikus megoldásként. Hi-
szen így a forró plazmát egy nem anyagi fal veszi körül és tartja lezárt
helyen, így elvileg viszonylag magas hőmérséklet és nyomás jöhet létre,
ami a forró fúzió elengedhetetlen feltétele. Ahogy már említettük, ez
azonban rendkívül bonyolult, nehéz, összetett technikai folyamat, amely
sok nemzet összefogásät igényli, és a kimenetele így is kétes. Harminc
évvel ezelőtt azt jósolták, hogy durván mostanra, az ezredfordulóra oldódik
meg ez a technikai probléma, és mostanra várható, hogy energiatermelésre
használható fúziós erőművek létesülnek. Ma sok milliárd dollár elköltése
után körülbelül ugyanez a jóslat - mert előre nem látható nehézségek sora
hátráltatta, késleltette a továbblépést.
Ugyanakkor a természet kínált egy másik lehetőséget, és kísérleti

bizonyíték is akadt rá: ez a nehézelektron segítségével létrehozott
hidegfúzió. Gyorsítókban végzett kísérleteknél vették észre ugyanis, hogy ha
egy nehézelektron (müon) kerül egy hidrogénmolekula külső pályájára,
akkor a két atommag olyan közel kerülhet egymáshoz (különösen ha
nehézhidrogén alkotja a két atommagot), hogy létrejöhet a kívánt fúziós
reakció. A külső nehézelektron olyan közeli pályán kering a nehézhidrogén-
rnolekulában, hogy az eredeti méret töredékére zsugorodik ekkor a
molekula, és ekkor a magerők már erősebbek, mint az elektrosztatikus
taszítóerő a két atommag között.
A gond az, hogy nehézelektront (müont) igen drágán lehet csak

előállítani, és tekintve, hogy instabil, csak igen rövid ideig él. Emiatt
legfeljebb egy-két fúziós reakciót lehet előállítani egy müon élettartama
során, azonban a rnüon létrehozására jóval több energia szükséges, mint
amennyit a fúziós folyamatból nyerünk. Így ez a reakció ugyan a
gyakorlatban létrejön, de nem gazdaságos.
258
Egely György:
Az elv azonban figyelemreméltó. Úgy kell legyőzni a két

hidrogénatommag közti elektrosztatikus taszítóerőt, hogy valamilyen
módon negatív töltéssel kompenzáljuk ezt. Ha két pozitív és két negatív
töltést egymáshoz közel rakunk, akkor ez kívülről semleges, és
létrehozhatunk olyan konfigurációt, amelyben az atommagok pozitív
elektromos terét mintegy leárnyékolják a negatív töltések, és így
megnyílik az út a pozitív töltések egymáshoz való közelítéséhez. Ez a
töltésárnyékolás az alapja az elektrokémiai úton történő hidegfúziónak is.
Az alapgondolat tehát egyszerű: szedjünk össze elég sok negatív töltést,

vegyítsük el a fúzióra alkalmas anyaggal, például nehézhidrogénnel, és
ezt a keveréket már fölhasználhatnánk a cél érdekében. Hol találunk
nagyon sok negatív töltést? Természetesen a fémrácsokban, ahol
milliárdszámra találjuk a szabadon kószáló elektronokat. Egyszerűnek
tűnik tehát az ötlet: keressünk egy fémrácsot, amelyet megtölthetünk
nehézhidrogénnel, és ebben a nehézhidrogénnel töltött fémrácsban a fém
elektronjai kompenzálják a nehézhidrogén elektromos taszítóerejét. Ha
elegendően közel kerülhetnek a fémrácsban egymáshoz ezek a
nehézhidrogén-atommagok, akkor köztük nem lesz elektromos taszítóerő,
így olyan közel kerülhetnek egymáshoz, hogy létrejöhet közöttük a fúzió,
azaz amikor a magerők már erősebbek, mint az elektrosztatikus taszító
erő.
Ez az ötlet először az 1930-as években, John Tandbergnek, egy svéd

kutatónak jutott eszébe, aki az Elektrolux cég laboratóriumában dolgozott.
1927 februárjában szabadalomért folyamodott, ám ezt egy év múlva
elutasították. Így ez az ötlet évtizedekre elhalt. Valójában létezik egy
olyan fém, amely szívesen szívja magába a hidrogént, mind könnyű-,
mind nehézizotóp formájában, ez a palládium. A palládium meglehetősen
drága, de az iparban gyakran használt fém, a platinabányászat egyik
mellékterméke. Magát a platinát annak idején csak az aranybányászat
melléktermékeként ismerték, és hosszú ideig nem becsülték semmire. A
spanyol konkvisztádorok egyszerűen hajónehezéknek használták, mivel
nem tekintették igazán értékes nemesfémnek, bár nem rozsdásodott. Az
orosz aranybányászok is egyszerűen kidobták a platinát, vagy pedig
puskagolyóként használták, hiszen jó nehéz volt, és az ólomhoz hasonlóan
nem rozsdásodott. Évszázadok múlva kezdték csak ékszerkészítésre
használni, és ekkor már az ára magasabb lett, mint az aranyé. A
palládiumot először szintén nem tudták semmire sem használni, majd ki-
259
Egely György:
derült a múlt században, hogy rendkívül nagy mennyiségű hidrogént

képes feloldani, és jó katalizátor is. Ezután felfelé ívelt a karrierje, és ára
gyakran meghaladja a platina árát is.
A palládium azonban nagyon kényes anyag, rendkívül érzékeny a

különböző szennyeződésekre: Amikor a hidrogént magához szívja, egy
úgynevezett béta módosulat jön létre, amely megdagad, és rendkívül
rideggé, keménnyé válik. A palládiumrácsban ilyenkor igen nagy
nyomás keletkezik, ez mintegy szétfeszíti, megdagasztja a rácsot, és
ezért rideggé válik. Könnyen törik, könnyen keletkeznek benne
repedések. Ezeken a repedéseken aztán újra kiszivárog a hidrogén, ezért
nem könnyű feltölteni hidrogénnel a palládiumot. Más fémrácsban is
oldható a hidrogén, ilyen például a titán, de kis mértékben a vasban is
oldható. Sajnos az elméleti számítások azért azt is megmutatják, hogy ha
szabályszerű palládiumrácsba épülnek be a hidrogén- vagy
nehézhidrogén-atommagok, akkor még mindig nagyon nagy távolságra
vannak egymástól a szomszédos nehézhidrogénmagok. Van azonban egy
kivétel, amiről kevesen tudnak vagy kevesen beszélnek. Abban az
esetben, hogy ha két különböző anyag felülete találkozik, akkor
szabálytalan kristályrácsok alakulnak ki, és ilyenkor bármi megtörténhet.
Ezeken a szabálytalan, deformált alakú kristályokban nem tudjuk

hogyan, és milyen geometria jellemzi a kristályrácsot. Ez a terület a
vékony rétegek, az amorf fémek birodalma, és meglehetősen sok
bizonytalanság, pontatlanság, ismeretlen jelenség, anomália övezi ezt a
területet. A hidegfúzió valószínűleg ezen a területen jön létre. De
pontosan a terület ismeretlensége miatt, és a kis mennyiségű
szennyeződések jelentős hatása miatt nehezen ismételhetők itt a
kísérletek, lényegében csak tapogatózás a jellemző. Az úgynevezett
hidegfúzió az ami ennek az évszázadnak talán legelkeseredettebb,
legszélsőségesebb vitáit váltotta ki a fizikában.
Ez a jelenség egészen szokatlan határokon fekszik. Egyrészt a

magfizika, másrészt a szilárdtestfizika és rétegfizika, harmadrészt az
elektrokémia találkozásánál. A baj az, hogy a jelenlegi termé-
szettudományban ez három teljesen különböző, egymástól nagyon távoli
tudományterület, köszönőviszonyban sincsenek egymással, és az egyes
területek specialistái nem ismerik a másik terület eredményeit, nem
olvassák egymás folyóiratait. Szükségszerűen nem ismerik egymás
problémáit, nem beszélnek azonos nyelven. Ám ez a gyakorlat a
természetet nem érdekli. Egy jelenség előfordul, arra való tekintet nélkül,
260
Egely György:
hogy olvassák-e a kutatók egymás folyóiratait vagy nem. Ha egy jelenség a

senki földjén fordul elő, az a jelenségre nézve életveszélyes. Felmerül a
kérdés, hogy egy-egy kutató, aki évtizedeket töltött el saját területén, képes-e
egy teljesen más tudományterület nyelvét, tudásanyagát, ismereteit
elsajátítani. Azok a rétegfizikusok, kristályfizikusok, szilárdtestfizikusok,
akik jól ismerik a palládium rendkívül kényes, szinte már „nőies”
tulajdonságait, jól tudják, hogy egy-egy kis szennyezés milyen nagy mérték-
ben megváltoztatja a palládium szilárdsági és más fizikai tulajdonságait. Ez
viszont teljesen ismeretlen a magfizikában, ott ugyanis nem lényeges, hogy
milyen a mag körüli elektronhéj felépítése, ott csak az atom magjára
koncentrálnak. Azok a kutatók, akik eddig a fúzióval foglalkozták, azaz a
forró fúzióval, egyáltalán nem járatosak sem a rétegfizikában; sem a
szilárdtestfizikában, sem az elektrokémiában. Ilyen egészen tág,
interdiszciplináris kutatás gyakorlatilag ismeretlen a természettudományban.
Így aztán természetesen előfordulhat, hogy egy tudományterület kiváló

szakértője pusztán műkedvelő lesz, ha egy másik területre téved, és ilyenkor,
ha képtelenek a párbeszédre – és ez gyakori eset –, akkor a konfliktus el-
kerülhetetlen. Ez történt a hidegfúzióval is, amikoris elektrokémikusok
bukkantak rá a jelenségre, akik elvileg a fúzió tudományában kívülállóak,
zöldfülűek, és a nagy hőmérsékletű fúzióval foglalkozó kutatók eleve
gyanakvással fogadják a kívülálló „dilettánsok” bármilyen betörési kísérletét
az ő saját szent területükre.
Valójában ez a jelenség a senki földjén fordul elő, ott, ahol egyetlen

kutató sem érezheti magát igazán otthonosan. Hiszen olyan sokféle jelenség
zajlik le egyszerre, és a jelenség lefolyása mai tudásunkkal szinte
ellenőrizhetetlen paraméterek függvénye - a szennyezések miatt eltorzult,
szabálytalan rácsokban előforduló folyamatokról van szó, melyek részben
magfúzió, részben elektrokémiai folyamatok eredményei -, nem tartoznak
senkinek sem az asztalához. A különböző anyagok határfelületein a termé-
szet egyébként is sok furcsaságot mutat. Azt szokták mondani, hogy az
anyagot Isten teremtette, de felszínét az ördög. Valóban, az anyagok
felszínén nagyon sok érdekes fizikai, elektrofizikai, elektrokémiai jelenség
zajlik, melyeket csak részben értünk. Ha két különböző anyag találkozik egy
felszínen, például az egyik amorf, a másik szabályos kristályrácsba
rendezett, akkor megint sokféle érdekes jelenség történhet. Ilyenkor az
elmélet nem ad biztos támaszt a kutatásban, sőt még a kísérletek sem.
261
Egely György:
A kísérle-tek akkor adnak megbízható vezérfonalat, ha mindig megismétel-

hetőek. Ha viszont a szennyezések vagy a kristály „előélete” szabja meg;
hogy milyen az anyag tulajdonsága, akkor igencsak ingoványos talajra
kerülünk. Márpedig a palládium viselkedését maga a gyártás vagy az
előkészítés folyamata is erősen befolyá-, solja. Az, hogy előzőleg hevítettük-
e a kristályt, vagy mechanikusan nyújtottuk-e, vagy hogyan nyújtottuk meg,
és milyen szenynyező anyagok vannak benne, megint csak tág variációkat
eredményez, és emiatt ugyanazon cég, ugyanazon gyártmánya a technológiai
szórás miatt, a nem azonos hőmérséklet, nem teljesen azonos
szennyeződéseloszlás miatt akár drasztikusan más viselkedést is mutathat.
Ez pedig azt jelenti, hogy két kutató hiheti azt, hogy ugyanabból az anyagból
indult ki, és ebben az esetben azonos lépéseknek azonos eredményekhez
kellene vezetni. Ha pedig a szennyezésben és a technológiában
szükségszerűen meglevő szórás ilyen nagy eltéréseket ad, akkor a kísérletek
ismételhetetlenek, azaz szerencse dolga, hogy ki, milyen eredményeket kap.
Nos, pont ezen az ingoványos területen található a hidegfúzió, és nincs

okunk csodálkozásra, hogy ezen a területen annyira vitatottak az
eredmények, hogy ezen a területen a mocskolódásig fajultak a
tudományosnak már nem is nevezhető viták. Az egész jelenség, a kísérletek
sorozatának történetét nem tudom itt leírni, olyan hosszú, annyira kusza,
annyira szövevényes, hogy külön könyvet érdemelne. Szerencsére angol
nyelven meglehetősen sokat írtak a témáról [1-5.], az érdeklődő olvasó, ha
magyar könyvtárakból nem is, de külföldről megszerezheti a
legrészletesebb, átfogó könyveket. Mindenesetre a hidegfúzió története jól
példázza, jól mutatja, hogy mennyire érzékeny terület az energetika, és
mennyire könnyű elcsúszni a kísérletek banánhéjain, mennyire nem tud
objektív lenni a tudományos közösség, mennyire érzelmileg motivált egy-
egy úgynevezett tudományos kérdés.
A HIDEGFÚZIÓ TÖRTÉNETE DIÓHÉJBAN
1989. március 23-án, a Utah állambeli Salt Lake City-ben fekvő utahi
egyetem két elektrokémikusa sajtóértekezletet hívott össze. A 62 éves
Martin Fleischman és a 46 éves Stanley Pons bejelentették, hogy
elektrokémiai módszerrel fúziót tudtak elérni. Állításuk szerint körülbelül
ötször annyi hőt termelt a készülék, mint amennyi elektromos energiát a
rendszer működtetésébe kellett fektetni.
262
Egely György:
Az 1. ábrán látszik az az egyszerű elektrokémiai készülék, ami az effektus

létrehozására alkalmas. A készülék lelke lényegében rendkívül egyszerű,
két elektróda. Az anód, azaz a pozitív elektród egy spirál alakú vékony
platinaszál, feladata mindössze annyi, hogy ellenálljon az ott kiváló
oxigén maró hatásának. Sokkal fontosabb a negatív elektród, azaz a katód
szerepe, hiszen ez készült palládiumból. Ez a leglényegesebb alkatrész,
ennek fizikai és kémiai összetétele határozza meg, hogy sikeres lehet-e a
hidegfúziós kísérlet.
A Pons-Fleischman cellába palládiumtömböket használtak, néha 1 cm

vastagságú rudakat, melyek egyáltalán nem olcsóak. Lényeges még a
palládiumban található különböző szennyezőanyagok eloszlása, a
palládium kristályszerkezete, és éppen ezért az előzetes mechanikai és
hőkezelés minősége. Ezzel a nagyon nehezen meghatározható szerkezetű
cellával lehet elérni hidegfúziót. Az ő esetükben nehézvíz szolgált
elektrolitként, ebbe azonban, hogy vezetőképes is legyen, a lítiumnak egy
vegyületét használták, lítiumoxid-deuterid (LiOD) nevű anyagot kellett
feloldani. Ezen kívül csak hőmérőre volt szükség, valamint egy
ellenálláshuzalra, ami körülbelül 90°C-osra melegítette fel ezt az
elektrolitot, ahol már a diffúziós folyamatok jobban, gyorsabban zajlanak
le. Az egész készüléket egy nagy víztartályba kell helyezni azért, hogy a
termelt és leadott hő mennyiségét pontosan lehessen mérni.
Ez a látszólag egyszerű készülék a két kutató szerint tehát ötször annyi

hőt, azaz energiát adott le, mint amennyit az elektrolízis létrehozásához a
rendszerbe be kellett vezetni. Az energia egy részét természetesen nehéz
hidrogéngáz és oxigén bontására használták fel. Ez lényegében veszteség.
Veszteség az elektrolit ohmikus ellenállása is, ettől sem lehet
megszabadulni. A nyereség viszont a fúzióval keletkezett hő, és sugárzás.
Itt jelentkezett az első neuralgikus kérdés, hogy vajon mennyi neutron
termelődik, termelődik-e egyáltalán. A megszokott melegfúziós
folyamatokban ugyanis mindig képződik neutron és nagy mennyiségű
gamma sugárzás, ami ezt a folyamatot közvetlenül életveszélyessé teszi,
csak megfelelő sugárvédelem esetén szabad élőlényeknek az ilyen
készülékeket megközelíteni. A Pons-Fleischman-féle elektrokémiai
hidegfúziós készülékeknél azonban ez nem volt jellemző, mind a neutron,
mind a gammasugárzás mértéke alacsony maradt. Az elképzelések szerint
263
Egely György:
a katódba, azaz a palládiumba bediffundáló nehézhidrogén néhány nap

vagy néhány hét alatt átitatja a fém kristályrácsát, és így az egymáshoz
közel kerülő, a fémben levő elektronok által elektromosan teljesen
semlegesített anyagban létrejöhet a fúziós reakció a nehézhidrogén-
atommagok között.
A bejelentés megelőzte a tudományos folyóiratokban történő publikálást.

Máig is vitatják, hogy helyes, bölcs lépés volt-e ez.
Egely György:
VII/I. ábra: A Pons-Fleischmann hidegfúziós cella rajza. Lényegében egy nehéz vizes
elektrolitban zajló egyszerű vízbontásos kísérlet zajlik a cellákban.
Fleischman és Pons öt éve dolgozott már ezen a kísérleten, öt év

kínlódása, csalódása és sikerei után jelentették be eredményüket,
ugyanekkor indult meg a szabadalmi bejelentés hosszú eljárása is. A
bejelentés maga féloldalas volt, hiszen rengeteg gyakorlati adat,
előkészítési, eljárási paraméter megadása szükséges ahhoz, hogy egy ilyen
kísérletet, mely csak látszólag egyszerű, biztonsággal lehessen
reprodukálni. A bejelentést igen nagy érdeklődés kísérte, a világ számos
kutatóintézetében több csoport kezdte el a reprodukciós kísérletet úgy,
hogy előzetesen .sem elektrokémiai, sem rétegfizikai, sem fúziós háttérrel
nem rendelkeztek. Ez természetesen magában hordozta a gyors bukás
szükségszerűségét, és emiatt a keserű csalódásét is.
264
A bejelentés időpontjában ugyanis még maguk a felfedezők sem ismerték
pontosan a nehézhidrogénnel való telítettség fontosságát, és azt, hogy
hogyan lehetne ezt pontosan mérni. Jóval később derült csak ki, hogy a fém
ellenállása megváltozik a telítettség fúggvényeként, és a cella elektrokémiai
potenciálja is így változik, tehát mintegy akkumulátorként kezd el működni.
Ezek a látszólagos apróságok mind-mind fontos gyakorlati paraméterek

voltak, és pontos beállításuk elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a kísérlet
egyáltalán a pozitív eredmény esélyével indulhasson. A kísérletezők, ekkor
ezt még nem tudták, így döntő többségbe kerültek azok, akik nem értek el
eredményt, így azonnal kialakult egy nagy ellentábor, akik szerint Pons és
Fleischman egyszerűen kóklerek és csalók. Pedig mindkét kutató az
elektrokémiában elismert szakember volt, Fleischman az Angol Tudomá-
nyos Akadémia tagja, többszáz publikációt tartalmazó lista bizonyította az
elektrokémiában való jártasságát.
Hasonló eredményei voltak fiatalabb kollegájának, Ponsnak is, így néhányan

nem csalásnak minősítették eredményeiket, hanem egyszerűen csak téve-
désnek, szédelgésnek. Felsorolni is hosszú lenne, hogy hányan és milyen
okból támadták a két kutatót, így igen gyorsan a tudományos kóklerkedés
mintapéldájaként kezdték említeni a hidegfúziót.
Akadtak persze olyanok is, akik sikeresen megismételték ezt a kísérletet,

talán négy-öt kutató az egész földgolyón, köztük japánok és amerikaiak.
Eleinte szinte mindenki az eredeti receptet követte, azaz nehézvíz-elektrolit
oldatban palládiumrúd-katóddal ismételték meg a kísérletet. Később
azonban többfajta variációja is kialakult ennek az alapelvnek, néhányan
Egely György:
folyékony sóoldattal kísérleteztek, voltak, akik nehézhidrogén-gázkisüléssel

értek el eredményeket, hiszen így is be lehetett juttatni palládiumkatódba a
nehézhidrogént. Valójában az igazi áttörést egy kívülálló megjelenése hozta,
nevezetesen James Patterson ipari vegyész.
Patterson egész életében rétegfizikai eljárásokat használt, nagy felületű

katalizátorokat. Mivel gyakran dolgozott platina- és palládium-katalizátorral,
jól ismerte ezeknek az anyagoknak a sajátságait és a palládium kényes
természetét. Tudta, hogy a palládium könnyen repedezik, könnyen kiszökik
belőle a hidrogén, ezért az általa ismert rutinos megoldást használta. Csak
vékony, ezredmilliméter vastagság alatti palládiumréteget alkalmazott, és azt
is bevonta nikkellel. Mindezt piciny, 1 mm átmérőjű golyócskák tömegén
265
alkalmazta, így rendkívül nagy felületű rétegeket hozott létre. Ez a

„szendvics szerkezet” a gyakorlat szempontjából sokkal jobbnak,
előnyösebbnek bizonyult, mint a tömör rúd. A külső, vékony nikkelréteg
lehetővé tette, hogy a könnyű- vagy nehézhidrogén behatoljon a
palládiumba, de azt már nem engedte, hogy az esetleg hídrogénnel telített,
és emiatt elridegedett, fölrepedező palládiumból kiszökjön a hidrogén. A
nikkel mindig egységes bevonatot alkotott a golyócskák körül - ha
megfelelően készítették el a nikkelfürdőt -, és így könnyen, gyorsan,
megbízhatóan fel lehetett tölteni a vékony palládiumrétegeket
hidrogénnel. Patterson másik döntő újdonsága az volt, hogy észrevette:
nemcsak nehézvízzel, hanem könnyűvízzel is működik a reakció, tehát
szinte közönséges csapvízzel is létrehozható a fúzió, ami óriási nagy
előny a PonsFleischman drágább, nehézvizes eljárásához képest. A sok
kis golyócskából álló, igen nagy felületű katód újabb jelentős előnyt biz-
tosított. Mindig kialakultak azok a torz kristályrácsok a különböző rétegek
felületén, melyekben közel kerülhetett egymáshoz nemcsak a
nehézhidrogén, de most már a hidrogén is. Ezen az igen nagy felületen
olyan sok alkalmas, torz rács jöhetett ki véletlenszerű eloszlásban, ami az
egyébként sokkal kisebb valószínűségű proton-proton reakciót is létre
tudta hozni. Patterson számos kísérletet végzett, és egyre jobb és jobb
eredményei lettek. A végén már körülbelül 1 kW-os többletenergiát is elő
tudott állítani, igaz csak alacsony hőmérsékletkülönbségeken.
Az ő eljárásában is számos gyakorlati trükk, a rétegfizikában és saját

praxisában kialakított „konyharecept” kellett ahhoz, hogy igazán jó
eredmények jelenjenek meg a kísérletek során. Éppen ezért egyedül ő
tudta kísérletileg bizonyítani eljárásának hasznosságát, és ezt számos
szabadalomban meg is kapta. Patterson azonban a kívülállók között is
Egely György:
kívülálló volt, s mint ipari kémikus nem sokat publikált tudományos

folyóiratokban.
Még egy fontos, felismerés született idő közben, ez olasz kutatók

érdeme: észrevették, hogy a hidegfúziós folyamat sokkal erősebb,
markánsabb folyamat tranziens elektrolízis esetén, azaz amikor
változtatják a cella feszültségét. Ezt alacsony frekvenciás, nagy
feszültségű impulzusokkal érték el. Ennek az az értelme, hogy a reakció
során a torz rácsokban felgyülemlett reakciótermékeket, azaz például a
héliumot „kisöpörjék” a jó helyekről, azaz a torz rácsokból, ahol
egyáltalán létrejöhetnek a reakciók. Ha ugyanis ezt nem teszik, a jó
helyeken „megülnek” a reakciótermékek, nem engedik be a friss üzema-
266
nyagot, azaz a protonokat vagy deutériumokat, és ezért az összes jó hely

telítődik, így gyakorlatilag leáll a reakció. Ahhoz, hogy a hidegfúziós
reakció folyamatos legyen, állandóan megtörténjen, az kell, hogy a
reakciótermékeket eltávolítsák. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha
állandóan koncentrációs különbségeket, gradienseket állítanak elő, ez
viszont csak tranziens folyamatok során lehetséges. Így elérhető például,
hogy az anyag egyik oldalán más lesz a hidrogénkoncentráció, mint a
másik oldalon, ezért állandóan egy irányba fog vándorolni a hidrogén.
Erre valójában csak a vékony rétegek alkalmasak igazán, így többek kö-
zött a Patterson-féle eljárás.
Mára már nagyjából kirajzolódik, hogy milyen szükséges feltételek

teszik lehetővé a sikeres eljárást, ám a sikeres reakcióhoz szükséges torz
kristályrács alakja ma is bizonytalan, és nehezen megfogható, és még
nehezebben gyártható le nagy tömegben. Ha ez az eljárás megkaphatta
volna azt az anyagi támogatást, amit a forró fúzió egyébként élvez, akkor
valószínűleg meg lehetett volna oldani a modern anyagvizsgálati eljárások
segítségével ezt a nehéz gyakorlati kérdést is. Így azonban, hogy törpe
kisebbség lett a kutatói közösségben a hidegfúzióval foglalkozó mintegy
2-300 kutató (és ők sem szeretik az iparból jött gyakorlati
szakembereket), így nem jött létre az a minimális szakembertömeg, a
kritikus tömeg, akik a gyakorlatban is használható, tömeggyártásra
alkalmas technológiát ki tudták volna dolgozni. A mai napig is csak
néhány száz kutató, főleg elméleti és kísérleti emberek dolgoznak a
témán, emiatt az áttörés, ha nem is reménytelen, de rendkívül lassú lesz.
Bár durván másfél évente tartanak nemzetközi konferenciákat, erről a

sajtó már nem tudósít, vagy ha valamit írnak, akkor is csak negatív
Egely György:
felhanggal. Mindaddig így is marad ez, amíg a gyakorlatban használható,

tömeggyártásra érett készülékek el nem kezdenek terjedni. Mindez annak
ellenére történt, hogy számos új eredmény született, egyre több homályos
kérdés tisztázódik ezen a téren. Nagyon sok kínai, orosz, indiai és főleg
olasz egyetemen foglalkoznak a témával néha állami pénzekből, de ezek
mennyisége máig sem elegendő az összes gyakorlati kérdés
megoldásához. A magántőke pedig óvatos ilyen esetekben, hiszen a
laboratóriumi jó eredmények még nem biztosítják azt, hogy a tömeges
gyártás megoldható lesz, és több éves gazdaságos, megbízható működés
garantálható a hidegfúziós szerkezeteknél. További gond, hogy úgy néz
ki, csak alacsony hőmérsékletű hőforrásként működhet ez az eljárás, míg
267
az iparban akár 1000°C feletti hőforrások is szükségesek, például

energiatermelésre.
Az utóbbi két évben egy új, fontos eredmény is született ezen a téren.
Kiderült, hogy nemcsak hidrogén vagy nehézhidrogén esetén figyelhető
meg magátalakulás, hanem például vaselektródok esetén a vas alakul át
más anyagokká. Így tehát az alacsony energián létrejövő anyagátalakulás
az emberiség régi álma, az alkimisták célja megvalósulni látszik, ám ez is
a hitetlenség vastag betonfalába ütközik.
Ez a hatás kétségtelen, hogy nem illik a jelenlegi gondolkodásokba,

elvárásokba. Sokszor fizettünk már a tudomány történetében nagy árat
azért, mert a természet valahogy másként viselkedett, mint amit elvártak.
Közismert az, hogy az uránmaghasadás felfedezése azért váratott éveket
magára, mert a témával foglalkozó kutatók az uránnál nehezebb elemeket
várták a neutronbombázás után. Enrico Fermit senki sem vádolhatja azzal,
hogy nem jó kutató, de mégis évekig vakvágányon járt kísérleteivel,
pontosan az előbb említett okok miatt. A német Lise Meitner, Hahn és
Strassman jöttek rá végül, hogy az uránbombázás után nem transzurán
elemek, hanem az uránnál könnyebb hasadási termékek keletkeznek. Ez
az eset is tipikus példája annak, hogy az emberi elvárások nem mindig
esnek egybe a természet törvényszerűségeivel.
A hidegfúzió történetéhez tartozik még egy különös eset, a televízió

feltalálójának, Farnswort-nak (akinek a nevét már említettük) a története.
Miután feltalálta az elektronikus televíziót és évekig küzdött ennek
megvalósításáért, részben technikailag, részben a szabadalom
megvédéséért, a hidegfúzió kezdte el foglalkoztatni. Állítólag el is
Egely György:
készítette ezt a készüléket, és sikeresen demonstrálta is, ám a támogató

cégek, miután megkapta a szükséges szabadalmakat, egymás után
meghátráltak, visszavonták támogatásukat. Így az ipari gyártásra már nem
került sor, és az egész eljárás a feledés homályába merült.
Újabb eset, amikor egy találmány nem érte el a szükséges inger-

küszöböt, ezért nem terjedhetett el. Érdemes talán még ehhez a törté-
nethez hozzáfűzni, hogy az előítéletek, az erős falkaszellem mennyire
jellemző a fizikában. Julian Schwinger, Nobel-díjas elméleti fizikus (azon
kevés fizikusok egyike, akinek gyakorlati érzéke is volt) azért lépett ki az
Amerikai Fizikai Társaságból, mert úgy érezte, teljes módon mellőzik a
fizikában szükséges nyitottságot a hidegfúzió kapcsán, és pusztán
előítéletek, csoportérdekek határozzák meg az ellenfelek lépéseit.
268
Ilyen előítéletekkel teli vitában azonban egy Nobel-díjas véleménye sem
számít sokat, és a mai napig a hidegfúziós találmányokra, Patterson
kivételével, az Egyesült Államokban nem adnak szabadalmat. Így
lényegében tiltott találmánynak minősül a hidegfúziós készülékek sora,
pedig több tucat, talán több száz szabadalom vár megadásra ebben a
témában.
VÁKUUMENERGIA
A természet nem szűkmarkú. Nemcsak szimmetriacsökkentéssel és

hidegfúzióval, hanem a körülöttünk levő vákuum szinte korlátlan
energiájával is elláthatnánk ipari igényeink jelentős részét. Mint minden
tiltott találmánynak, ennek az energiaforrásnak is viszonylag hosszú
történeté van. Max Planck, aki a modernnek nevezett fizika egyik
kulcsfigurája, és jelentős kutatója, már föltételezte, hogy az ürességnek,
az úgynevezett vákuumnak saját energiája van. Ezt a lehetőséget többen
fölvetették, majd később elvetették, így ez mindig a feledés homályába
merült. Kísérleti bizonyíték azonban csak az 1950-es évek közepén
adódott erre az effektusra, amikor a holland Philips gyár
kutatólaboratóriumának igazgatója, Hendrick B. Casimir elméletileg
bizonyította, hogy a vákuumnak lehet energiája. Casimir kollegája,
Polder, kísérletileg is kimutatta, hogy ha két lemezkét egymáshoz
nagyon közel, mikronnál is közelebb helyezünk, akkor a vákuum, ez a
mindenütt jelenlévő elektromágneses rezgés egyszerűen összenyomja a
két lemezkét pusztán azért, mert a lemezek leárnyékolják ezeket a
rezgéseket. Ekkor kívül többféle hullámhosszúságú elektromágneses
Egely György:
rezgés van, mint a lemezkéken belül, és így mintegy a sugárnyomás

összenyomja a lemezeket.
Ezt az effektust a gyakorlatban, az energetikában is fel lehet

használni. (A témáról bővebben a „Kitörés a jövőbe”, valamint a
„Bevezetés a tértechnológiába” 1. kötete ír.) A Hughes gyár egyik
fizikusa, Fowler javasolta, hogy a Casimir-effektust használják
elektromos energia termelésére. Azt az egyszerű alapötletet használta ki,
hogy ha két elektromosan töltött lemezt egymáshoz közelítünk, akkor a
taszítás miatt magasabb potenciálon lesz a töltés. Gyakorlatban ezt úgy
látta megvalósithatónak, ha egy lapos, spirál alakú, vékony
fémlemezkére töltést viszünk, és hagyjuk, hogy a Casimir-hatás
összerántsa ezt a lemezkét, majd a megnövekedett potenciálű töltést, így
a töltést onnan el lehet vezetni.
269
Elvileg ugyan működőképes ez a módszer, ám fölöttébb gazdaságtalan.
Ugyanis minden egyes esetben el kellene dobni a kis alumíniumlemezkéket,
és ezeknek az értéke, az előállításuk jóval drágább, mint az így kinyerhető
energia ára.
A megoldást megintcsak a gyakorlat hozta, és ahogy ez lenni szokott,

már jóval régebben találkoztak az effektussal. A 1930-as években német
kémikusok vették észre, hogy ha vizes oldatba olyan reagenseket tesznek,
amelyek egyébként nem vegyülnek, akkor ezek ultrahang hatására
mégiscsak reakcióba lépnek. Az ultrahangnak csak az volt a hatása, hogy
buborékokat hozott létre, és az összeomló buborékok falai a Casimir-
effektus hatására olyan nagy energiával csapódtak egymáshoz, hogy
helyileg igen nagy mértékű a felmelegedést okoztak. Akár több ezer kelvin
fokra is felhevülhet így a folyadék. Ebben az esetben az oldott anyagok
már reakcióba lépnek egymással. Ezt az effektust, amelyet szonokémíaí,
azaz hangkémiai effektusnak neveztek el, hamarosan elfelejtették, mert
gyakorlati alkalmazása drágának bizonyult.
Csak mostanában, az 1990-es években, a fejlettebb méréstechnika

birtokában vették elő újra ezt a szinte teljesen elfelejtett hatást, s ekkor
vették észre, hogy az összeomló buborékokban néha több milliárdszor
annyi energia keletkezik, mint amennyit normál fizikai okokkal meg le-
hetne magyarázni. Az összeomló buborékok a nagy energiatartalom miatt
föl is villannak, ezért szonolumineszcenciának, azaz hangfényeffektusnak
nevezték el. Hosszú ideig keresték a magyarázatot, és végül a már említett
Julian Schwinger Nobel-díjas fizikus adta meg a választ, miszerint a
vákuum energiája felelős a tapasztalt, jelentős hőmérsékletnövekedésért.
Egely György:
Ám még mindig csak laboratóriumi játékszer maradt ez az effektus.

Valójában semmilyen komolyabb gyakorlati alkalmazásra nem került sor.
Az, hogy az effektust mégis használják gyakorlati célra, sajnos nem a

kutatók, hanem az Egyesült Államoknak egy Róma nevezetű kisvárosában
tevékenykedő technikusának az érdeme, akinek a neve James Griggs. Griggs
sem teljesen saját tapasztalatából indult ki, hanem előző szabadalmakra
támaszkodva. De saját tapasztalata is az volt, hogy azokban a csövekben,
ahol kavitáció alakul ki, a folyadék hőmérséklete jelentősen megnő. A
kavitáció egyébként sohasem kívánatos jelenség, a mérnökök ahol csak lehet
irtják, pusztítják ezt az effektust, hiszen az összeomló buborékok rendkívül
270
gyorsan tönkretesznek bármit a környezetükben. Hajócsavaroknál, központi

fűtéseknél lép föl a kavitációs effektus, amikor hirtelen a közeg alacsonyabb
nyomású helyre kerül, ott emiatt felforr, majd az így kialakult buborékok
újra egy magasabb nyomású helyre kerülve összeomlanak. Az
összeomláskor kalapácsszerű ütésekben semmisülnek meg kisebb-nagyobb
buborékok, és a vízen keresztül terjedő hanghullámok így komoly károkat
okoznak minden fémalkátrészben.
Ha tökéletesen gömb alakú marad a buborék, akkor persze a Casimir-

effektusból nem sok energiát lehet kinyerni, hiszen a keletkezéskor ugyan
nyerünk egy kis energiát, de ha ugyanúgy gömbszerűen omlik össze a
buborék, akkor ugyanezt el is vesztjük. Abban az esetben azonban, ha
gömbszerű alakban képződik a buborék, ám palacsintaszerű, azaz korongra
lapított állapotban omlik össze, akkor tiszta energianyereségre lehet
számítani a vákuumból. Abban az esetben ugyanis mind a keletkezésnél,
mind az összeomláskor a külső elektromágneses vákuum olyan irányú
erőkkel hat a buborékra, ami mindig egyértelműen segíti a folyamatot, azaz
külső energiabevitelre képes. Ebben a folyamatban tehát a milliárdnyi
összeomló buborék fala adja azokat az üregeket, amelyekben a Casimir-
effektus előfordul. Buborékokat könnyű kelteni és összeomlasztani, nem kell
drága fémfóliákat összenyomás után eldobni, mint ahogy azt a fizikusok
javasolták.
Éppen ezért Griggs készüléke meglehetősen egyszerű: egy nagy dobot

kell forgatni vízben, amelybe kisebb-nagyobb furatokat helyezünk el. A
furatok felett a nagyobb áramlási keresztmetszet miatt a víz lelassul, ezért a
furatok felett más lesz a folyadék nyomása, mint a többi helyen. A nyomás
ezen gyors ingadozásai természetesen buborékok milliárdjait keltik, majd
Egely György:
omlasztják össze. Ennek a forgatásnak a segítségével viszont a buborékokat

el is lapítják, el is mángorolják, így létre lehet hozni azt a ciklust, amiben a
vákuumenergia kizárólag csak hasznos munkát végez a folyadékon, azaz
hevíti. A nagy, vastag falú furatokkal ellátott hengerdob annyira robusztus,
hogy hosszú ideig ellenáll a kavitáció romboló hatásának, így viszonylag
hosszú élettartamot lehet elérni.
Griggs el is készítette kísérleti berendezését, és tényleg azt találta, hogy

valamivel több energia jön ki ebből a rendszerből hő formájában, mint
amennyit mechanikus energia formájában a rendszerbe be kell vinni. Hosszú
kísérletezés után valamennyire optimalizálni tudta ezt a hatást, és sorozatban
kezdte el gyártani készülékét.
271
Több tucat működik már szerte a világon, ám messze nem tekinthető még
kereskedelmi sikernek a gépe. A legnagyobb hibája az alacsony hatásfok,
ami nem haladja meg a 200%-ot. Tehát még nem gazdaságos ez a
berendezés. Tekintve, hogy az elektromos energia és a belőle kapott
mechanikus energia jóval drágább, mint a folyamat eredményeként létrejövő
hőenergia. Ez az eljárás csak akkor lenne igazán gazdaságos, ha legalább
tízszer annyi energia jönne ki a készülékből hő formájában, mint amennyit
betáplálunk. Elvileg ez sem kizárt, ám ehhez még komoly fejlesztésre lenne
szükség, azt pedig csak alapos kutatás eredményeire lehet alapozni. Erre
azonban se pénze, se ideje, se igazán szakértelme nincs a rómabéli
feltalálónak, ugyanakkor rendre megmosolyogják, amikor azt állítja, hogy a
készülékből több energia jön ki, mint amennyit bele kell vinni.
Ez az effektus megjelenhet a Schauberger-féle készülékeknél is, ha vizet

használunk munkafolyadékként. Ekkor a nempotenciálos, örvényes térben
előálló szimmetriacsökkenés és a vákuum energiájának megcsapolása mind-
mind többletenergiát hozhat. Magyarországon is készült egy ilyen,
körülbelül 15 kW-nyi kimenő energiát adó készülék, ám ez a maga
körülbelül 300%-os hatásfokával még mindig nem gazdaságos, és nehéz
beállítani azokat az optimális paramétereket, ahol ez a 300%-os hatásfok
megjelenik.
Ennél a kinyerési formánál a többletenergiát az olcsó hő formájában

kapjuk meg. Sokkal érdekesebb, gazdaságosabb, ha elektromos áram
formájában tudjuk kinyerni az elektromágneses vákuum energiáját. Elvileg
erre is van lehetőség. Két fizikus egy szellemes ötlettel állt elő, melyre
szabadalmat is kaptak. Azt használják ki, hogy az elektromágneses vákuum
rezgésbe tud hozni piciny dielektrikum gömböcskéket. Úgy vélik, hogy ha
Egely György:
két, majdnem hasonló nagyságú gömböcske egymás mellett, különkülön

rezonanciába jön a vákuum gerjesztése által, akkor ők maguk is
elektromágneses sugárzást bocsátanak ki.
A két, picit eltérő gömb olyan sugárzást ad le, melyek a kicsit eltérő
hullámhoszszak miatt, az úgynevezett lebegés jelenségét mutatják, mely
minden hullámforrásnál megfigyelhető. Az ilyen lebegés frekvenciája a két
közeli gömböcske sugárzásának a különbsége, és emiatt az egyébként
rendkívül magas frekvencia esetleg jelentősen csökkenthető. llyenkor elég
csak egy antenna, ami képes fölfogni ezt az eredő, még mindig nagy
frekvenciás elektromágneses rezgést, és az antennából már hagyományos,
272
Egely György:
Mead is Nachamkin szabadalmi leírásának első oldala. a vákuum energiája így

elektromos áram formájában csapolható meg.
ismert eljárással ki lehet szedni a rezgés energiáját. Ahhoz persze, hogy a

gyakorlatban működő berendezést építsünk ezen az elven, a
nanotechnológiának minden csínját-bínját ismernünk kellene. Ekkor szinte
atomi méretű alkatrészeket kellene nagyon nagy tömegben gyártani, és ed-
273
dig erre csupán a biológiai folyamatokban láttunk példát, hiszen csak az
élővilág építkezik atomi szinten. Nem kizárt, hogy valahol az élővilág
használja ezt az effektust is, ám ha a biológusok nem ismerik a vákuumot és
a vákuumenergia kinyerését, akkor nem is keresik azokat a struktúrákat az
élőlényekben. Ugyanúgy, ahogy a pisztrángok esetében sem a biológusok
vették észre, hogy többletenergia keletkezik.
És most lépjünk tovább. Eddig három alapvető elvet találtunk, mely

szennyeződésmentes, olcsó energia előállítására adna lehetőséget. Van még
egy negyedik elv, és ez minden eddigitől eltérő és különböző. Egy magyar
mérnök, Vajda János jött rá erre. Az ő története következik.
AZ INTERFERENCIA-GÉP
A radartechnika a II. világháborúban fejlődött ki, és legalább annyi

erőfeszítést igényelt, mint az atombomba előállítása. Jelentős része volt a
radarnak abban, hogy a szövetségesek és nem a németek nyerték meg a lI.
világháborút. Használata drámai módon változtatta meg az erőviszonyokat
például a Csendes-óceánon, ahol a számbeli fölényben levő japánokat a
radar használatával tudták megverni az amerikaiak a döntő midway-i
ütközetben.
Az úgynevezett angliai csatát is azért tudták megnyerni a brit repülők,

mert egy lépéshosszal megelőzték a német radarfejlesztést. A mikrohullámú
technika, a jel- és adatátvitelben, a repülésbiztonságban ma már
nélkülözhetetlen hétköznapjainkban.
Több ezer mérnök dolgozik, dolgozott a radarral kapcsolatos kutatási,

műszaki, fejlesztési munkákon. Ebből a több ezer, több tízezer mérnökből
egyetlen egy vette észre azt a fontos effektust, amiről most szó lesz. Vajda
János körülbelül tizenöt évvel ezelőtt antennafejlesztési mérések során vette
észre, hogy bizonyos visszaverő felületek esetén érdekes módon javult a
kimenő teljesítmény. Ezt az effektust kollégái mérési hibának gondolták, s
csak az ő kitartása és konoksága tette lehetővé, hogy lépésről-lépésre
Egely György:
felderítse, megértse az effektus lényegét. A hatás elvileg nagyon egyszerű.

Ha veszünk két sugárforrást, például sugárzó antennát, amelyek, egymástól
nagyon kis távolságra helyezkednek el, akkor ha mindkét sugárforrás azonos
fázisú és azonos amplitúdójú, azonos hullámhosszú jelet sugároz, akkor
környezetükbe úgy sugároznak energiát, hogy bizonyos helyeken a két
forrásból kiinduló hullám erősíti, máshol meg kioltják egymást.
274
Ha azonban eléggé ügyesen alakítjuk ki azt az üreget, amiben ez az
interferenciajelenség létrejön, akkor többletenergiához jutunk:
Természetesen a rendszert hangolva olyan állapot is előállhat, amikor tiszta
energiaveszteség áll elö, azaz több lesz a kioltási, mint a hullámerősítési
hely. Ez az eljárás csak gigahertz feletti hullámhosszaknál adhat jelentős
energiatöbbletet, alacsonyabb frekvenciáknál az effektus gazdaságilag nem
nagyon érdekes, részben a nagy méretek, részben a kis energiasűrűség miatt.
Ennek az effektusnak az a tudományos érdekessége, hogy a ma használatos

Maxwell-egyenletekből leszármaztatható az energiatöbblet, és ezt Vajda
János egy kis könyvben nyilvánosságra is hozta. [6] Ez az egyetlen eset,
amikor mai ismereteinkből elindulva; feketén-fehéren bizonyítható
energiatöbblet vagy energiahiány léte. Ám, mint ahogy az sejthető, itt senki
föl sem tételezte, hogy interferencia esetén nem szükségszerűen marad meg
az energia.
Vajda János és feltalálótársa, Muhr Ferenc olyan kísérleti berendezést

hoztak létre, amely teljesen egyértelműen mutatja egyes esetekben az
energiatöbblet létét, más esetekben az energiahiányt. Elvileg ez az effektus
is használható lenne sorozatban gyártott, viszonylag, egyszerű
energiatöbbletet előállító készülékhez, ám itt is a pénzhiány hátráltatja a
fejlesztést. A pénzhiány pedig az eddig már ismert okok következménye.
Látszik tehát, hogy a természet nem egy, hanem legalább négy különböző
utat engedne az olcsó és szennyezésmentes energia előállításához, ám nem
kizárt, hogy további lehetőségek is léteznek, ha már idáig négyet lehetett
találni. Az ötödik lehetőség, ha ipari méretekben elő tudnánk állítani
mágneses töltéseket, azaz mágneses monopólusokat. A következő történet
tehát nem egy tiltott találmányról, hanem egy tiltott effektusról szól,
melynek hatása az elektromos áraméval lenne összemérhető, ha hagynák
kifejlődni.
FELIX EHRENHAFT TÖRTÉNETE

Egely György:
Felix Ehrenhaft 1879. április 24-én született, és 1952. március 4én halt
meg. 1903-ban fejezte be tanulmányait a Bécsi Egyetemen, ahol Lang
professzor tanítványaként, asszisztenseként kezdett dolgozni. Két évvel
később docenssé nevezték ki, majd 1912-ben címzetes egyetemi tanárnak.
275
1920-ban került a Bécsi Egyetem III. Fizikai Intézetének élére. Az anschluss
idején, 1938-ban menekülnie kellett. Csak kilenc év múlva, 1947-ben tért
vissza. Majdnem ötven éven keresztül dolgozott a fizikában, minden jelentős
kutatót ismert. Első tudományos munkája 1902-ben jelent meg a fémkol-
loidokkal kapcsolatosan, és ő tudott először szervetlen kolloidokat finoman
elosztott, igen apró méretű szervetlen golyócskákat előállítani. Ezeket
tanulmányozta egész életében tanulmányozott: Ő vette észre először a
gázokban a Brown-mozgást, és ezzel Einstein egyik munkájára adott
kísérleti bizonyítékot. 1910-ben ezért kapta meg az Osztrák Tudományos
Akadémia díját.
1918-ban fedezte fel az úgynevezett fotoforézis jelenségét, amire mai-

napig is csak igen hiányos, zavaros magyarázatot adnak. Az effektus abból
áll, hogy ha nagy erejű fénysugárral piciny anyagrészecskéket besugároznak,
akkor ezek a részecskék vagy a fény irányába, vagy azzal ellentétesen
mozogni kezdenek. Ma elsősorban hőhatással magyarázzák ezt az effektust,
ám valójában ez a magyarázat nem tartható akkor, amikor fényvisszaverő
részecskék bizonyos anyagoknál a fény irányába, mások a fénnyel ellentétes
irányba igyekszenek mozogni, és ezek az anyagok csak kémiai tulajdon-
ságaikban térnek el, fizikai tulajdonságaik gyakorlatilag azonosak.
Kifejlesztett egy módszert, mellyel finoman lebegtetett, porszemnyi
milliomod centiméter nagyságrendű részecskéken (10-17) Newton erőt
lehetett mérni. Így lehetővé vált a legkisebb elektromos töltés kimérése, ami
neki sikerült először.
1909 és 1930 között tanulmányozta az elektrofotoforézist, és a legkisebb

mérhető elektromos töltés értékét. Éles vita alakult ki közte és Millikan
között a legkisebb elektromos töltés nagyságában. Millikan a ma ismert töl-
tésértéket tartotta a legkisebbnek, Ehrenhaft ezzel szemben néha
egyharmados és kétharmados elektromos töltésértékeket vélt felfedezni a
mérései során. Igaz, hogy ezek a mérések nem voltak mindig
megismételhetőek, de néha előfordultak. Mai szemmel talán úgy
nézhetnénk, hogy néhány esetben valószínűleg a valamilyen módon
kiszabadult quarkok elektromos töltésének értékét tudta meghatározni. Bár a
hivatalos változat szerint quarkok nem mutatkozhatnak „csak úgy”
Egely György:
szabadon, mégis ennél a hihetetlen, nehéz és precizitást igénylő mérésnél

fel-felbukkantak tört elektromos töltésértékek is. Millikan mérési naplójából
tudjuk, hogy az ilyen nem kívánt értékeket ő egyszerűen csak törölte, míg
Ehrenhaft ragaszkodott a mérési eredményekhez.
276
(1981-ben piciny nióbium-gömböcskéken szintén találtak egyharmados

töltéseket.) Míg Millikan főleg vízzel és olajjal végezte kísérleteit,
Ehrenhaft számos más anyagot is kipróbált, így nagyobb kísérleti
tapasztalata volt különböző anyagokkal. Millikan és Ehrenhaft vitája a
legkisebb töltésről évtizedekig tartott. Alapvetően fontos volt a fizikában
a legkisebb töltés meghatározása, hiszen ennek értéke, valamint a
fénysebesség értéke számos helyen előfordul. Amikor a vita kirobbant,
Robert Millikan egy alig ismert chicagói professzor volt, több mint negy-
ven évesen nagyon kevés publikációval. Felix Ehrenhaft, a híres Bécsi
Egyetem professzora tizenegy évvel, fiatalabb volt Millikannél, és ekkor
már egy tucat publikációja született meg.
Az elektrontöltéssel kapcsolatos vita, azaz az „elektroncsata” 1910

tavaszán robbant ki, és mintegy húsz évig tartott. A fizikus közvélemény
végül is Millikan igazát fogadta el, ő kapott Nobel-díjat, és Ehrenhaft
neve feledésbe merült. Pedig olyan embereket is elindított a karrier útján,
mint például Teller Ede, aki önéletrajzi írásában is megemlíti. (Teller Edét
szülei vitték Ehrenhafthoz, aki megkérdezte Tellertől, hogy tudja-e, mi az
a rotáció. Mivel Teller tudta a választ, elfogadta diákjának. Így lett Teller
Edéből fizikus.)
Az 1910-ben kirobbant vita tétje lényegében az volt, hogy elhisszük-e,

hogy az anyagszerkezet diszkrét és kvantumos, valamint az elektromos
töltés is diszkrét és kvantumos. Ehrenhaft kezdetben a pontos értéket
határozta meg, és azt publikálta, ám ahogy egyre finomodtak mérései, úgy
tűnt, hogy kisebb töltések is előfordulnak, és inkább hajlott a machista
vonal irányába, akik kétségeiket hangoztatták az anyag atomos
szerkezetével kapcsolatban. Kétségtelen, hogy rendkívül nehéz mérési
feladat hárult a vitázó felekre, hiszen igen piciny erőket kellett pontosan
megmérni. Ehrenhaft azt állította, hogy néha harmados töltés, valamint
feles, ötödös is létezik, majd százados töltést is talált. Nehéz volt a mérési
hibát a mérési eredménytől pontosan elkülöníteni, és Ehrenhaft a pontos
értékekhez ragaszkodott. A vitát gyakorlatilag Millikan Nobel-díja
döntötte el 1927-ben, de ekkor sem bízott mindenki abban, hogy
megnyugtatóan tisztázták az összes kérdést. Gyakorlatilag itt is
népszavazás vetett véget a fizikusok körében ennek a vitának, hiszen a
Egely György:
mérési módszerek ebben a tekintetben ma sem finomabbak, mint akkor

voltak. Ehrenhaftot veresége azonban végleg háttérbe szorította, másik
nagy felfedezésével, a mágneses monopólussal egyetemben.
277
VII/2. ábra: Ehrenhaft néhány kísérleti eredményének fényképe. A megvilágított

fémcsöppek bonyolult pályákon mozognak, de ez hőhatással nem magyarázható.
Ehrenhaft ugyanis azt a jelenséget vette észre, hogy ha piciny ferromágneses

gömböcskéket fénnyel besugároz - lehet ez látható UV vagy röntgensugárzás -,
akkor néhány esetben homogén mágneses térbe helyezve a részecskéket
északi, néha pedig déli mágneses monopólusként viselkedtek. Mivel
homogén mágneses térben viselkedtek monopólusként, kizárhatjuk azt a
Egely György:
magyarázatot, hogy a ferromágneses anyagcsöppecskék azért mozogtak a

mágneses térben, mivel piciny iránytűként hatott rájuk a külső tér. Ez csak
inhomogén mágneses terekre igaz, homogén mágneses terek esetén csak
elfordulnak, és nem mozdulnak el a dipólusok.
278
Az 1930-as évektől kezdve Ehrenhaft és munkatársai több mint száz
cikkben számoltak be mágneses monopólussal végzett kísérleti
eredményeikről. Ehrenhaft folytatta ezt a munkát akkor is, amikor
száműzetésben Angliában, majd az Egyesült Államokban dolgozott a
háború alatt. Valószínűleg azonban azért nem kapott megfelelő figyelmet,
mivel vesztesként került ki a Millikannel folytatott vitából. A helyzetet
tovább rontotta az a tény, hogy néha Ehrenhaft olyan állításokkal is
előhozakodott, amelyeket később vissza kellett vonnia, vagy nem állták ki
az ismételt mérések próbáit.
Az általa felfedezett jelenség igen érdekes és szokatlan tulajdonságokat

mutatott: a homogén térben mozgó részecskék nem mindig egyenes
vonalú pálya mentén mozogtak, hanem néha a spirál, néha pedig kettős
spirál pályán. Ezt ma sem tudjuk magyarázni jelenlegi fizikai
ismereteinkkel. Csak akkor lehet ezeket a trajektóriákat értelmezni, ha a
most ismert Lorentz-erőn felül még új mezőket és további Lorentz-típusú
erőket vezetünk be. Ehhez viszont az elektrodinamika kiterjesztése
szükséges. (Az erről szóló fejtegetést lásd a „Bevezetés a
tértechnológiába” 2. kötetében, a IV. fejezetben.)
Volt egy másik gond is az Ehrenhaft-féle mérésekkel: nevezetesen az

elméletileg megjósolt mágneses töltés helyett a kísérletekben sokkal
kisebb töltés értékek adódtak. Ezért az elméleti emberek nem örültek
ennek a gyakorlati értéknek, mondván, hogy nem ezt az értéket várták.
Ehrenhaft és kis számú követője hiába publikált rangos folyóiratokban
(akkor még ezt megtehették), halálával egy csapásra megszakadt ez a
munka. Évtizedekkel később az orosz V. F. Mikhailov és felesége
újították föl ezt a kísérleti munkát, és jóval korszerűbb körülmények
között sikerült megismételni Ehrenhaft eredményeinek jelentős részét,
azaz bizonyítani tudták, hogy valóban lehet mágneses monopólusokat
létrehozni. Mind északi, mind déli mágneses monopólusokat tudtak
kelteni, úgy, hogy vagy vörös vagy kék lézerfénnyel besugároztak piciny
ferromágneses részecskéket. Ám hiába közölték eredményeiket fél tucat
cikkben, nem figyelt oda a tudományos világ, és Mikhailov otthon,
konyhaasztalon volt kénytelen folytatni kísérleteit. (Utolsó levelében azt
írta nekem, hogy a villanyszámláját sem tudja már kifizetni.) Így hiába
mérte hát Mihailov nagyon pontosan és megbízhatóan, ez az ügy, a
Egely György:
mágneses monopólusok kísérleti kimutatásának az ügye már az 1940-es,

1950-es években eleve elbukott. Segített volna, ha a kor egyik ismert
fizikusa, P. A. M. Dirac (aki 1931-ben megjósolta, hogy kellene mágneses
279
monopólusnak léteznie) foglalkozott volna a kísérleti eredmények

analízisével. Dirac azonban egy mellékmondattal elintézte a saját
elméletének ellentmondó kísérleti eredményeket. Egy előadásában erről
így szólt: „Most nem akarok
beszélni Ehrenhaft kísérleti
munkáiról. Sosem
vizsgáltam meg ezt
közelről, és kétlem, hogy
érdemes lenne ezt valaha is
megtennem”. Ez tehát
nyilvánvalóan
rosszindulatot és előítéletet
tükröz. A Millikannel vívott
elvesztett küzdelem után
Ehrenhaft cikkei néha olyan
előszóval jelentek meg,
mint a következő: „Míg
szem előtt kell tartani, hogy
Ehrenhaft professzor
konklúziói a kísérleti
eredményeivel kapcsola-
tosan igencsak vitatottak, a
kísérleti eredmények maguk
több fontos kutató figyelmét
fölkeltették”. Az ilyen
szerkesztői előzetes kom-
mentárok már figyelmez-
tetik a kutatókat, hogy
vigyázat, innen jobb lesz
odébbállni, hiszen a téma
vitatott, bizonytalan,
könnyen elvesztheti valaki
az úgynevezett tekintélyét, ha vitatott ügyek mellett foglal állást.
Ehrenhaft vitastílusáról is szólni kell. Néhány visszaemlékezés szerint

Ehrenhaft a kísérleteivel kifejezetten bosszantani, idegesíteni akarta a
kollegáit, akik jobbnak látták, ha az általuk is megtapasztalt jelenségeket
Egely György:
inkább elfelejtik, mert magyarázatot nem tudtak rá adni. Így emlékszik

erre vissza Paul Fayerbrent nevű kutató:
280
„Amikor diák voltam Bécsben, az 1940-es évek végén három olyan fizikus
volt, akik a publikum szemében híresek voltak: Carl Przibran, Felix
Ehrenhaft és Hans Thirring. Przibran kísérleti kutató volt, Thomson
tanítványa, akit gyakran nagy tisztelettel említett. A tudományfilozófusok
úgy ismerik őt, mint a Schrödinger, Lorentz, Planck és Einstein közti, a
hullámmechanikáról szóló levelezés kiadóját. Hans Przibrannak, a
biológusnak volt a testvére, és úgy gondolom, hogy a neurofiziológus Carl
Przibrannak a nagybátyja. Általában halkan beszélt, és kis egyenleteket írt a
táblára. Néha az előadásait kiabálás, nevetés és dübörgés szakította meg a
hallgatóság soraiból, ezek Ehrenhaft diákjai voltak. Ehrenhaft az elméleti és
kísérleti fizika professzora volt Bécsben.
Amikor a nácik bejöttek, ő elmenekült, csak 1947-ben tért vissza. Addigra

azonban a fizikusok őt sarlatánnak nézték. Kísérleti bizonyítékokat talált és
állandóan mutatott a szubelektronok, mágneses monopólusok és
magnetolízis létére, és az volt a nézete, hogy az inerciális pálya spirál és nem
geodéziai vonal. Az elmélettel kapcsolatban a nézetei azonosak voltak
Lénárddal és Starkkal, az utóbbit gyakran helyeslőleg említette. Gyakran
fölszólított minket, hogy kritizáljuk meg, és nevetett, amikor észrevette,
hogy mi mennyire erősen hittünk például a Maxwell-egyenletekben anélkül,
hogy kiszámítottunk és kipróbáltunk volna egy-egy effektust.
Egyszer, amikor Albachban egy nyári iskolát szerveztünk, egy kis farmon
felállította egyszerű kísérleteit, és mindenkit meghívott, hogy nézze meg
ezeket. Leon Rosenfeld is ott volt, és Mauris Price, akik az ő generációjának
legjobb fizikusai közé tartoznak. Bementek megnézni a kísérleteit, és amikor
újra megjelentek előttünk, úgy néztek ki, mintha valami nagyon obszcén
dolgot láttak volna. Csak annyit tudtak kinyögni, hogy amit láttak, az
valószínűleg egy effektus volt. Ezek után Ehrenhaft előadása következett.
Rosenfeld és Price az első sorban ültek.
Amikor Ehrenhaft elmondta a kísérleti összeállítását, akkor odament

hozzájuk és megkérdezte: »Hát mit mondhatnak nekünk ezek az okos,
elméleti emberek? Semmit se tudnak mondani. Csendben kell maradniuk.
Ülve kell maradniuk.« És valóban, Rosenfeld és Price, akik annyira elegán-
san, szabatosan tudták magukat kifejezni más alkalmakkor, egy szót se
szóltak. Ehrenhaft tényleg nem volt benne a tudomány fő áramában,
Egely György:
azonban elgondolkodtatott minket -jobban, mint bármelyik elfogadott,

fővonalbeli tudós bármikor, előtte és utána.”
281
Azt hiszem, itt tapintunk rá a lényegre. Ehrenhaft tudta, hogy a kor
teoretikusai nem tudják magyarázni a megmutatott, kimérhető,
demonstrálható jelenségeket és lenézte őket. A kor teoretikusai viszont
utálták, hogy felsültek a magyarázataikkal. Jóval könnyebb volt
Ehrenhaftot sarlatánnak kikiáltani, minthogy magyarázatot találjanak a
mágneses monopólus körüli furcsa jelenségekre. Ehrenhaft két hibát is
vétett: egyrészt a hallgatóság előtt nevetségessé tette az elméleti embereket,
másrészt gondolkodásra próbálta őket bírni, és mindegyikért haragudni
szoktak az emberek. A harag eredménye az lett, hogy inkább elfelejtették,
kiközösítették őt, ahelyett, hogy fölvették volna a kesztyűt.
Így aztán nemcsak az energia, az impulzus, az impulzusnyomaték, az

atommag struktúrája, a fúzió mechanizmusa, hanem az elektromos és
mágneses töltés, valamint az elektrodinamikai jelenségek megértése,
általánosítása, kiterjesztése, új típusú elektromágneses mezők fölfedezése
maradt meg a fizika adósságlistáján. Ám ez a lista hosszabb, hiszen ide
tartozik a tér és idő struktúrájáról alkotott fogalmaink egy része is. Ezekre a
hiányosságokra pontosan a biológiában, az életben, az úgynevezett
„parajelenségek” során megtapasztalt effektusok mutatnak rá, de ezeket is
könnyebb volt kitiltani a tudomány főáramvonalából, mint megmagyarázni.
Az azonban, hogy ilyen sorozatosan ki lehet tiltani, meg lehet tiltani
effektusokat, meg lehet semmisíteni gépeket, találmányokat, és azokról
még csak beszélni sem szabad, valamit mutat a természettudomány mai
állapotáról. Valami tervszerűen ismétlődő oknak lenni kell, ami mindig
kudarcra ítéli ezeket a kezdeményezéseket. Ezt próbáljuk körbejárni a
következő, a VIII. fejezetben.
Irodalom:
[1] Frank Close: Too hot to handle. The race for cold fusion. Penguin
Books, 1992.
[2] John R. Huizenga: Cold fusion. The Scientific Fiasco of the Century.
Univ of Rochester Press, 1992.
[3] Eugen F. Mallove: Fire from Ice. Wiley Science Editions. 1991.
[4] M. H. Miles, B. F. Bush, K. B, Johnson: Anomalous effects in
Deuterated Systems. Research Report NAWCWPNS8302.
[5] E. Storms: How to produce the Pons-Fleischmann effect. Fusion
Technology, Vol 29, March 1996, pp 261-268.
Egely György:
[6] Vajda János: Az energia tétel sérülése hullámterekben. Kornétás, Bu-

dapest, 1998.
282
VIII. RÉSZ
A KUDARC OKAI
Egely György:
XIX. századi naív örökmozgó terve.

Egely György:
A most következő részben ennek a rejtett, tragikus következményekkel

járó tudományos kudarcnak az okait próbálom meg összegyűjteni, de nem
mentegetni. Erre azért van szükség, hogy megakadályozzuk a további
károkat, a tipikus hibák ismétlődését. Természetesen szubjektív sok ok
megítélése, és nem is elegendően részletes minden ok feltárása. De
valahol valakinek ezt is el kell kezdeni.
A tiltásoknak, a gondolkodás erőszakos leállításának a politikai

következményeken túl mindig komoly gazdasági, és emiatt egészségügyi,
így mentális hatása is van. A történelem bőven szolgál ilyen kísérleti
példákkal, például a két Korea, a két Németország vagy a két Kína esetén,
ahol ugyanaz a nép, ugyanott pusztán a tiltások miatt drasztikusan eltérő
fejlődési pályát mutatott. Látni ezeknél az eseteknél, hogy a tiltások hova
vezetnek. A gondolkodási és gazdasági szegénység mindig együtt jelenik
meg, egymást erősítve. Ismeretes, ha valaki szegény, nem jut táplálékhoz,
nem jut megfelelő orvosi ellátáshoz, az hamarabb meghal. Sőt még a ru-
házkodás és a lakáskörülmények is meghatározzák életminőségünket,
életünk valószínű hosszát. Miért vannak még ma is százmillió, talán
milliárd számra is nagyon szegény emberek ezen a bolygón? A
szegénység nem véletlenszerű, nem Isten átka, hanem kifejezetten emberi,
vezetői tevékenység eredménye.
A kutatás, a gondolkodás tiltása mindig butaságot eredményez, a

butaság miatt pedig az emberek szegényebbek lesznek. Van arra egy jogi
kifejezés, amikor egy ember életét tudatosan megrövidítik. Arra is van
külön kifejezés, amikor nem egy ember, hanem tömegek életét rövidítik
meg tudatosan, készakarva. A kutatás tiltása is tudatos, akaratlagos
cselekvés, nem véletlenszerű. A bírósági gyakorlatban az élet
megrövidítésének szempontjából teljesen mellékes, hogy késsel, golyóval,
kötéllel vagy méreggel történik-e.
284
Arról szólt ez a könyv, hogy hogyan veszik el az emberektől azt, ami
nekik jár, hogyan akadályoznak, tiltanak olyan eljárásokat, ami az
emberiségnek hasznára válna, amitől emberibb, jobb életünk lehetne.
Amikor a tiltásokról beszélünk, nem egyes emberek tévedéséről, hanem

szisztematikus, sorozatos intézményi tévedésről és rosszindulatról van
szó. Látszólag szimmetriákról, Lagrange-függvényekről, technikai
Egely György:
megoldásokról beszélünk, valójában azonban egy reakciós gondolkodási

mód, egy „látásmód” kerül terítékre.
A LÁTÁST IS TANULNI KELL
Furcsa dolog a látás, mert a közhiedelemmel ellentétben azt is tanulni

kell. Ha egy kismacskát olyan környezetben nevelnek föl, ahol csak
vízszintes csíkok vannak, akkor néhány hónap után már nem ismeri fel a
függőleges csíkokat és tárgyakat. Ezért az így felnevelt macskák például
nekimennek egy függőleges rúdnak, beverik a fejüket egyszer, kétszer,
százszor, de hiába, ekkor már a fájdalom sem tanítja meg őket a helyes
látásra. Egyedül az embernek van meg elvileg az a képessége, hogy élete
végéig képes tanulni, újat észrevenni, de ahogy láttuk, ez azért egyáltalán
nem általános.
Az emberek közül az átlagosnál képzettebbek, okosabbak arra is

képesek, hogy meg nem történtté tegyenek, táthatatlanná tegyenek olyan
dolgokat, melyek megtörténtek, melyek láthatóak. Igaz, ennek a mesterei
a történészek és a politikusok, valamint a használtcikk-kereskedők. Sajnos
a tudomány vezetői, hangadói között általános ez a mentalitás.
Láthattuk, hogy a természetben, az élővilágban itt-ott megfigyelhető, a

technikába is átvihető, felhasználható megoldásokat sokszor a szőnyeg alá
seperték, nem létezővé kiáltották ki. A pisztráng hiába győzi le a vágtató
hegyi patak sodrását sajátságos találmányával; hiába szintetizál magának
sok élőlény hiányzó elemeket, hiába állítanak elő csavart alakú
molekuláink különleges, a technikában eddig még nem látott erőtereket,
mezőket, mindez nem számít. Le lehet mindezt tagadni, sőt egyes
„vezetők” számára ez egyben fontos feladat is.
Ebben a fejezetben megpróbálom körvonalazni hogyan történt, miért

történik mindez, a tudás, az új ismeretek e célból fizetett, erre a célra
„eltartott” emberei és intézményei a hasznos, új isme reteknek miért a leg-
285
főbb ellenségei. Menet közben arra is választ kapunk talán, hogy miért nem
születnek a fizikában legalább ötven éve a technikában is felhasználható
eredmények, sőt olyan eredmények sem, amelyekre egyáltalán érdemes
odafigyelni, mert valami igazán új, hasznos és szép, érdekes született, ami az
átlagember figyelmét is felkelti. Fontos erre válaszolni, hiszen az 1950-es
évekig szinte évente születtek olyan eredmények, amelyeket nem sok
Egely György:
pénzzel, hanem szorgalommal, ötlettel, intellektuális éhséggel megáldott

(vagy megvert) kutatók értek el. Az 1950-es évekig a fizika motorja volt a
technikai haladásnak (bár a témáinkban fékje is). Azóta viszont csak a
technikai és emiatt a gazdasági, társadalmi haladás fékje, hátráltatója.
A TÖRTÉNETÍRÓK FELELŐSSÉGE
A történetírás meglehetősen egyhangú, egysíkú. Az átlagos törté-

nelemkönyvekben megnyert vagy vesztett csaták, kivégzett vagy megbukott
politikusok, meghódított vagy elvesztett területek szerepelnek. Ez azonban a
lényeg hiányos megközelítése, az élet nem csak erről szól, hanem sokkal
fontosabb, mélyebb dolgokról, folyamatokról. A társadalom fejlődése a
gondolkodás minőségének függvénye. Hogy egy-egy népcsoport hová
fejlődik, mi lesz a története, azt elsősorban gondolkodásmódja, mentalitása,
nyíltsága, azaz vallási, világnézeti elképzelései, valamint a technikai szintje,
újra való nyitottsága, szervezettsége, gazdasági lehetőségei határozzák meg.
Erről már nem gyakran szólnak a történelemkönyvek, mert ehhez

mélyebb ismeretek lennének szükségesek a technikában, a tudományban, a
közgazdaságban, és a legtöbb történész általában híján van ezen
ismereteknek. Így csak felületes, torz történelemfelfogás alakulhat ki.
Vizsgálni kellene azokat a kérdéseket is, hogy egy fontos döntésnél egy
felelős ember milyen változatok között dönthetett, s milyen ismeretei voltak.
A történészek egy része úgy tartja, hogy tudománytalan a „mi lett volna,
ha?” kérdése. Pedig ha ezt a kérdést nem lehet, nem engedik föltenni, akkor
tudományos igényű kutatásra nincs esély. Akkor és csak akkor tekinthető
tudománynak egy terület, ha ezt a kérdést föl szabad tenni és meg is szabad
válaszolni.
Ha egy gépnél, szerkezetnél föl lehet tenni azt a kérdést, hogy mi van
akkor, ha bekapcsolom ezt a részegységet vagy kikapcsolom azt az egységet,
akkor meg kell tudni mondani azt is, mi törté nik, hogyan fog viselkedni.
286
A nagy, bonyolult és kaotikus rendszereknél is valamilyen választ lehet adni
arra, hogy mi történik akkor, ha a bemeneteken valamilyen változást vagy
változásokat előidézünk. Az ember is eléggé bonyolult „szerkezet”, de az
orvosnak is választ kell tudni adni, hogy mi lesz akkor, ha ilyen vagy olyan
terápiát alkalmaz, ilyen vagy olyan vegyszert, gyógyszert juttat a
szervezetbe. Ettől és addig tudomány valami, amíg választ képes adni arra,
hogy mi történik akkor, ha... Az egész könyv az elmulasztott lehetőségekről,
az emberiség vesztett csatáiról, elhallgatott fontos történetekről szól.
Egely György:
Látszik, ha a történészek a katonai csaták mellett a tudomány ütközeteit is

ugyanolyan részletességgel ismertetik, nem lennénk ilyen nehéz helyzetben.
Látszik, hogy a történészek nem igazán értik, hogy a tudományban és a
technikában lezajlott „ütközeteknek” ugyanolyan hatásuk van (sőt néha
nagyobb) az emberiségre, mint a katonai hadjáratoknak. Itt is vannak vesztes
csaták, csak ezekről nem olvashatunk a történelemkönyvekben, de a nehezen
kivívott győzelmekről is alig-alig. A tudományos történetírás durva hibái
miatt ezen a területen nem alakulhatott ki szerves fejlődés, mert mindig
mindent a nulláról kellett kezdeni.
Most megpróbálunk választ adni arra a kérdésre, hogy mi történik akkor,

ha csupán az energetika terén engedik a tértechnológiai módszereket
elterjedni. Fölvázolok egy optimista és egy pesszimista változatot, azaz
választ próbálok adni arra a kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha engedik, mi
lesz akkor, ha nem engedik terjedni ezeket a gondolatokat. Kezdjük a
derülátó változattal, és annak is a jó oldalával.
Az optimista változat jó oldala
Ha a tértechnológiának legalább az energetikai találmányai elterjednek,

akkor biztosra vehetjük, hogy az átlagemberek jövedelme jelentősen nő, és
végre emberhez méltó életet élhet több milliárdnyi földlakó, hisz az
egésznek ez a célja. Az általános állami adóbevételek nőnek (hiszen több az
elvonható jövedelem), csökkenhet a munkaidő. Az egészségügyi helyzet
javul (hiszen több pénz jut az egészségügyre), a harmadik világ eladósodása
csökken (hiszen nem kell olajért fizetni). A nyomor - a tömeggyilkos -
jelentősen visszaszorul (ez magától értetődik). A Föld klímája nem
melegszik többé, így egyenletesebb, kiszámíthatóbb időjárás lesz. Az
olajszennyeződések csökkenése miatt az ivóvíz készletek minősége javul és
mennyisége nő.
287
A talaj savasodása megáll, mert nem kell kéntartalmú szenet égetni. A

vákuumtechnikai és gépipari cégek jövedelme jelentősen megnő, mert
teljes technológia-váltás következhet be. A több pénz miatt a turizmus
tovább bővül. A nagy viharkárok csökkenése miatt a biztosítási cégek
nyeresége jelentősen megnő.
Egely György:
A nehéz és veszélyes fizikai munkák jó része eltűnik (például a

szénbányászat), és olcsóbbak lesznek az energiaigényes nyersanyagok
(mint például az acél, a réz, az alumínium). A mérnöki tudás felértékelődik,
a magasabb életszínvonal miatt csökkenhet a szegény országokban a
népesség növekedése. Új biológiai és orvosi felfedezések következnek
szükségszerűen a kiterjesztett elektrodinamikából. Amennyiben a
tértechnológiának a biológiában alkalmazható része is kutatható lesz,
további, ma még nehezen előrelátható, de bizonyosan hasznos lehetőségek
is megnyilnak.
Új típusú, olcsó, nagy hatótávú kommunikációs módszerek jelennek

meg, így például az oktatás is olcsóbb lehet. Az új kommunikációs
lehetőségek talán lehetővé teszik a kapcsolatfelvételt az ilyen módon
kommunikáló, fejlettebb civilizációkkal. Ez tudásunk további
kiterjesztésével járhat. A hadseregek létszáma, költsége csökken (hiszen a
jólét növekedése miatt egy okkal kevesebb lesz a civakodásra), valamint
csökken a szegénységi bűnözés, hiszen nem kell többé kenyeret lopni.
Az optimista változat rossz oldala
A szennyező technika kártyavára magasra épült, és összeomlása,

megváltoztatása nem lesz problémamentes.
Az ilyen változásoknak természetesen nemcsak nyertesei, hanem

vesztesei is lesznek. A mai technikai civilizáció a szennyező
nyersanyagokra, energiaforrásokra épül. Nyilvánvaló, hogy az olajtermelő
országokban, legalábbis rövid távon, komoly problémát okozna a
jövedelem kiesés. Ezért például Oroszország, Irak, Irán, Algéria gazdasága
egy rövid időre valószínűleg összeomlik, a nagy olajcégek jövedelme
csökken (hacsak át nem térnek új technikai szerkezetek gyártására). A
fizikusok diplomája elértéktelenedik, de ha megtanulják az új módszereket,
akkor sokat nyernek. A több pénz miatt növekednek a telekárak, de az ol-
csóbb közlekedés ezen tompít. A több jármű miatt gyakoribbak lesznek a
forgalmi dugók, de ezen az antigravitációs módszerek elterjedésével lehet
segíteni.
288
Az autógyárak a technikai váltás miatt átmenetileg veszteségessé válnak,

de aztán a teljes állománycsere, technikaváltás miatt rekord nyereségük
lehet.
Egely György:
A pesszimista változat rossz oldala
Ha a tértechnológia tiltott marad, a Föld klímája tovább romlik, azaz nő

az átlagos hőmérséklet, sokkal erősebb lesz a fluktuáció, mind a
hőmérsékletben, mind a csapadékban, s lassan nő az óceánok szintje is,
Hollandia, a Nílus-delta, Florida; Bangladesh egy része víz alá kerül. A
viharok száma és erőssége nő, a biztosítók emelik díjaikat. A szegény és
gazdag országok közti különbség nő, az általános egészségügyi helyzet
nem javul; a rossz anyagi helyzet miatt nő a Föld lakossága, tovább pusztul
és talán el is tűnik az érintetlen természeti környezet, az olaj ára stagnálás
után nőni fog. A talaj savasodása tovább erősödik, különösen akkor, ha
Kína, India és Indonézia lakosságánál is erősen megindul a motorizáció. A
kutatók létszáma a pénzhiány miatt csökkenni fog, az állam mint
erőszakszervezet szerepe nő.
A pesszimista változat jó oldala
Talán az egyetlen, ami jó a rosszban: a takarékosság. Fokozottabb lesz

az energiatakarékosság, a víztakarékosság, az informatika fejlődése.
Körülbelül ilyen irányba fejlődünk most.
A FEJLŐDÉS ÁRA - AZ INNOVÁCIÓ AKADÁLYAI
Látjuk, hogy jelentős különbség van a két változat között. Nagy a tét. A
technika fejlődése hasznos lehet, és az egész emberiség javát szolgálja
hosszú távon, ám rövid távon az átmenet jelentős megpróbáltatásokkal,
emberi tragédiákkal járhat. A történelemben a technika fejlődése nem volt
mindig igazán hasznos rövid távon. Egy ismert példa erre a Whitney-féle
gyapotmag-tisztító berendezés elterjedése az Egyesült Államokban. Ennek
a gépnek a segítségével a múlt század elején és közepén igen jó minőségű
gyapotot lehetett termeszteni, és a nagy haszon miatt erősen megnőtt a rab-
szolgamunka iránti igény. Ez Afrika nagy területeinek elnéptelenedésével,
289
kipusztulásával járt, és számos emberi tragédiát okozott. (Ezek a tragédiák

később már az emberi szabadság és tisztesség fogalmának mély
megértéséhez és kiteljesedéséhez is hozzájárultak.) A gőzgép elterjedése, a
vasúti szállítás fejlődése, a gőzhajózás terjedése a szén iránti keresletet
növelte. Így az egyre szaporodó bányákban embertelen körülmények között
Egely György:
dolgoztak gyermekek ezrei, és egyes iparvidékeket a sűrű füst úgy

beborított, hogy délben is csak alig lehetett látni.
Szokták mondani, hogy minden mindennel összefügg: a technika a

gazdasággal, a gazdaság a tudománnyal, a gazdaság a politikával és
életminőségünkkel számos ponton kapcsolódik. Számos erősebb, gyöngébb
szál köt össze mindent mindennel. Így egy új elvi felfedezés a fizikában
számos új találmányra ad lehetőséget, így új iparágak keletkeznek, s régóta
meglevőek enyésznek el.
Felelni kell arra a kérdésre, hogy mi a különbség az optimista és egy

pesszimista változat között, tudnunk kell, hogy mindig több fejlődési
változat létezik.
Ezért meg kell határozni jelenlegi fejlődésünk innovációs hatásfokát, azaz

a megvalósult/megvalósítható hasznos találmányok hányadosát. Ebben a
könyvben elsősorban a nevezőről beszéltünk, azaz a gyakorlatban
megvalósítható találmányokról. Senki nem tudja azonban teljes felelősséggel
megmondani, hogy hányféle, miféle találmányok lehetségesek, még milyen
találmányokat tesz lehetővé a természet.
Ha ezt nézzük, akkor lényegében megint csak az élővilág adhat támpontot

a megvalósítható találmányok számát és minőségét illetően. Igaz, hogy sok
fontos találmány nem létezik az élővilágban (pl.: gázturbina vagy propeller
sem), ugyanakkor ezek az elvek más módon mégis megtalálhatók. Így az
innovációs folyamat hatásfokát végül is a természetben megvalósult
találmányoknál, a technika/élővilág találmányi arányában kell keresnünk. Ez
a hányados becslésem szerint közelít a nullához. Ez azt jelenti, hogy
mindazok a „találmányok”, amelyek az élővilágban megtalálhatóak és
hasznosak, alig-alig jelentek meg a második évezred technikájában. Ez az
alacsony hatásfok többek között kétségtelenül visszavezethető az innovációs
folyamat gyengeségére is, és ez a lassú innovációs folyamat, a sok-sok
akadály is felelős Földünk mai, szomorú állapotáért.
290
A TTT - TILTOTT, TŰRT ÉS TÁMOGATOTT TALÁLMÁNYOK
Ma már aligha kérdéses, hogy ipari termékek, találmányok nélkül, csak

kevés ember élhet a Földön. Ez a folyamat a tűzgyújtás, és a pattintott
kőszerszámok „feltalálása” óta igazolható, látható. Ezért kell figyelni az
Egely György:
innovációra. A találmányokat, mint sok minden mást, három alapvető

kategóriába lehet sorolni. Az egyik a támogatott, a másik a tűrt, a harmadik
a tiltott. Jelentős eltérés van a három T között, de meg kell jegyezni, a
feltalálók sorsa akár hasonló is lehet mind a három esetben. Ebben a
könyvben alapvetően csak tiltott találmányokról esett szó, azaz olyan
történetekről, amikor egy találmány fizikai alapjait vagy nem értjük, vagy
kifejezetten, a leghatározottabban tagadja létét a jelenlegi tudomány. Ha
egy feltaláló magától rábukkan ilyen hatásra, valami különösre, rögvest
rámondják, hogy az effektus létezése „tudományosan” kizárható. Ezután
már nem kaphat a feltaláló semmiféle közpénzből támogatást, tudományos
folyóiratban nem publikálhat, ha pedig ezt a népszerűsítő sajtóban valahol
megteszi, akkor nyilvánosan kipellengérezik vagy bolondnak állítják be.
Kétségtelen, ma a legkönnyebb módja annak, hogy valakit őrültnek
nyilvánítsanak az, ha örökmozgókról kezd el beszélni azt állítva, hogy neki
sikerült megoldani ezt a feladatot. Ez az előítélet még legalább egy generá-
ción keresztül mélységesen bent lesz a tudatunkban. A könyvben a hosszú
felvezetés, a sok-sok eset ismertetése, a fizikai és matematikai alapok
viszonylag részletes körüljárása azért volt szükséges, hogy ezt az előítéletet
valamennyire csökkentsük, lássuk, hogy a fizika mely területén van
egyáltalán esélye az energia és az impulzus meg nem maradásának.
(Kétségtelen, ha valaki azt állítja, hogy konzervatív erőtérben valósítja meg
szerkezetével a többletenergiatermelést, az az illető tényleg tévelyeg. Arra
kell figyelni, hogy egyáltalán nem mindegy az, hogy konzervatív vagy nem
konzervatív mezőket alkalmaz-e az adott, megvitatásra kerülő találmány.)
A tiltott találmányoknál a szabadalmaztatási eljárás is hihetetlenül

nehéz, mindenféle trükkökkel, kerülőutakon van egyáltalán esély arra,
hogy szabadalmat kaphasson az illető. A biztos bukáshoz vezető út, ha a
találmány címében szerepel a perpetuum mobile kifejezés.
A tűrt találmányok csoportjába tartoznak szinte mindig azok a

korszakalkotó felfedezések, melyek gazdasági jelentősége korszakváltást
eredményez.
291
Ilyenkor a feltaláló ugyan a már ismert és elismert fizikai alapokból indul ki,
ám az alkalmazás egészen újszerű. Ilyen volt például századunk találmányai
Egely György:
közül az elektronikus televízió, a rádiózás, a repülés, az antibiotikumok, az

atomreaktor, a számítógép, vagy épp a számítógép-hálózatok kitalálása, az
internet megteremtése. Mindegyik esetben sok kínlódás után, jórészt külső
segítség nélkül születtek meg csak ezek a találmányok. Ha azt hinnénk, hogy
ezen szerkezetek feltalálói azonnal elismert és megbecsült tagjai lettek a
társadalomnak, akkor bármit elhiszünk. Ezek az emberek ugyanis, ha nem is
kaptak mindig büntetést, úgy mint a tiltott találmányok megvalósítói, de
jobbára szinte névtelenül, szegénységben éltek és haltak meg.
Hadd soroljak föl ízelítőként néhány történetet. A rádiózás feltalálójaként

mindenki Marconit ismeri, és igaz, nagyon fontos érdemei vannak ezen a
téren. De az első működő rádiót Tesla (és az orosz Popov) készítette. Sajnos
csak Tesla titkolózása, összeférhetetlensége, valamint más irányú tervei
akadályozták meg abban, hogy tömeggyártásra alkalmas készüléket építsen.
Mond-e a tisztelt olvasónak John Atanasoff neve valamit? Az 1930-as

években az Iowai Állami Egyetemen ő építetté az első elektronikus
számítógépet. Ez a készülék már elkülönítetten kezelte az adattárolást a
számítási eljárásoktól, és bináris számokat használt elsőként a
számítástechnika történetében. 1942-ben, az amerikai haditengerészet
hívására a hadsereghez került, így nem is nyújtott be szabadalmat, és az
ABC nevű gépe egy raktárba került. Bár az ABC számítógépet még nem
lehetett újraprogramozni, nem tudott nagy számokat kezelni, és sosem lett
teljesen működőképes, de a mai modern számítógépek számos funkciója itt
található meg először. Az ő munkáját megismerve John Mauchli és J.
Presper Eckert kifejlesztették az ENIAC számítógépet, mely a maga 30
tonnájával, tizenkilencezer vákuumcsövével és hatezer kapcsolójával a kor
nagy tudományos teljesítményének számított. Atanasoff neve azonban szinte
teljesen a feledésbe merült.
A következő történet Moray nevéhez is kapcsolódik, ez a félvezetők és a

tranzisztor kifejlesztése. A tranzisztor, amely századunk egyik alapvető és
meghatározó találmánya, szintén sok-sok ember munkájának az eredménye.
Az 1930-as években egy magyar feltaláló, amatőr rádiós is javasolta, hogy
három félvezető réteget kell egymásra helyezni, és akkor a rádiócső
működését egy kis méretű szerkezetben ki lehet váltani.
292
Ötlete azonban elsüllyedt, őt pedig a II. világháborúban a keleti fronton
lepuffantották. Lehet, hogy még húsz másik ember hasonló
következtetésre jutott, de valójában a Bell Laboratóriumban valósították
meg az első működő, tömeggyártásra is alkalmas tranzisztort Bardeen,
Egely György:
Shockley és Brattain munkája nyomán. Az ő nevüket legalább nem

felejtette el a technika és a tudomány, de egyetlen átlagos színész,
élsportoló vagy popsztár hírnevével sem vetekedhetnek.
Ma már nem sokan ismerik Robert Noyce nevét, pedig ő a mikrochip

első megalkotója. Egyetemista korában Iátta az első kezdetleges
tranzisztort, és erről az jutott eszébe, hogy ez így egyedül nem igazán jó,
valahogy hálózatba kellene a tranzisztorokat kötni. Noyce a Shockley
által alapított félvezető laboratóriumba került, de az ő tekintélyuralmi,
basáskodó stílusa nem tetszett a fiatal kutatónak, és hét társával együtt
kiváltak, megalapították a Fairchild félvezetőipari céget, amely vezető
cége lett később a félvezetőiparnak (mindaddig, amíg az Intel és más
cégek őket is megelőzték). Noyce egy új kémiai módszert használt arra,
hogy ne csak tranzisztorokat rakjon egy szilikonlemezre, hanem a köztük
levő elektromos kapcsolatot is létrehozza. Így a drága és munkaigényes
drótozást sikerült kikerülni, és az így már integrált áramkörök sokkal
gyorsabbnak bizonyultak. Az ötlet nem túl bonyolult, ezért a Texas
Instruments egyik kutatója, Jack Kilby hasonló chipet már fél évvel
azelőtt megcsinált; de az a drágább germániumból készült, külső drótokat
igényelt, ezért jóval nehezebb volt előállítani. Ebben az esetben a két
kutató nem lett egymás gyűlölt ellensége, hanem mindnyájan elismerték a
másik eredményeit.
Ki ismeri Tim Berners-Lee nevét? Ez a fiatal fizikus olyasmit tett; amit

villamosmérnököknek illett volna megalkotniuk: ő az internet kitalálója.
Az volt az ötlete, hogy kapcsoljuk össze a számítógépek memóriáját, és
hozzunk létre hipertext típusú szövegeket. Egyáltalán a szabad adatközlés
és szabad gondolatközlés ötletet a számítógép-hálózaton tőle
származtatjuk. Az utca embere sok mindent tud az internetről, de ezer
emberből jó ha egy ismeri Berners-Lee nevét.
Hasonló névtelenségbe burkolózik az első személyi számítógép

megalkotója. Az IBM nagy számítógépei már régóta uralták a piacot,
amikor a másológépeiről ismert Xerox cég egy fiatal kutatókból és
fejlesztőkből álló csoportja kifejlesztette a ma ismert formájú személyi
számítógépet, amely ikonokkal dolgozik.
293
A Xerox cég nem ismerte föl a találmány jelentőségét, beszüntették a

további erőfeszítést ezen a téren. Az eredményekhez hozzáfért két másik
fiatal fejlesztő, az egyik Steve Jobs, ő alapította erre az ötletre az Apple cé-
get. A másik fiatal fejlesztő nevét nem kell leírnom, őt sokkal többen
Egely György:
ismerik, ő lett a Microsoft cég alapítója. Az egyetlen, aki sok pénzt tudott
keresni saját szorgalmából és mások ötletéből.
Mindez a megtűrt kategóriába tartozott. Bár az IBM cégnél nem tűrték a

személyi számítógép fejlesztést, mert úgy gondolták (egyébként nagyon
logikusan), hogy nem érdemes minden kis géphez külön-külön memóriát és
processzort rakni, sokkal értelmesebb egy nagy géphez kisebb terminálokat
kötni. Ez az érvelés ugyan teljesen érthető, de úgy tűnik, hogy a világban
(vagy legalábbis a Földön) másként gondolkodunk. Ezen a pár példán is jól
láthatjuk, hogy lássuk, hogy a megtűrt kutatás esetén sem szükségszerű,
hogy az igazán kiemelkedő eredményeket elérő mérnökök és kutatók
anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljenek, még ha néha erre van is
példa. A bevált gyakorlat szerint sokkal érdemesebb élsportolónak,
teniszezőnek, focistának, vagy hollywoodi filmszínésznek állni, sokkal
kevesebb munkával, sokkal több pénzt lehet keresni, mint bizonytalan
találmányokon való fáradozással.
Hátra van még egy kategória, a támogatott kutatások, találmányok

csoportja. Itt a műszaki fejlesztést vesszük nagyító alá. Ez a kategória főleg
a hadseregek által támasztott igényeket elégíti ki, ide tartoznak például az
atombomba, vagy a gázturbina és a radarfejlesztések, bár mindhárom
esetben az eredmények egy része átkerült a polgári életbe is. Ebben az
esetben is azt találjuk, hogy nem sokan lettek gazdagok és híresek fontos
eredményeikből. A sort érdemes a magyar származású Neumann Jánossal
kezdeni. A kortársai által is elismerten zseniális matematikus a fizikában is
maradandót alkotott, tehetsége már egészen fiatal korában megmutatkozott.
Németországban, a legjobb fizikusok munkatársa lett, majd a náci
hatalomátvételkor ő is, sok más zsidó származású kutatóval együtt az
Egyesült Államokba távozott, ami valószínűleg egyik fontos oka lett a
német vereségnek. (Igaz, Neumann Jánost nem mindenki vélte eléggé
okosnak és rátermettnek, például a Magyar Tudományos Akadémia
matematikai osztálya nem tartotta soraiba méltónak.) Neumann János
Teller Edével együtt az implóziós plutóniumbomba ötletét és elvi
működését dolgozta ki, ám inkább a számítógép elvi műkö désének
megalapozásáról ismert.
294
Teller Ede és Neumann János a II. világháború alatt és után az Egyesült
Államok kormányának meghatározó tudományos tanácsadói, az
Atomenergia Bizottság tagjai lettek. Az ő munkásságukat ugyan elismerték
és támogatták, de ettől nem lettek sem igazán híresek, sem gazdagok.
Egely György:
Még szomorúbb a sorsa az 1912-ben született Alan Turing brit ma-

tematikusnak, aki egy 1937-ben írt cikkében körvonalazta a számítógépek
lehetőségét - ahogy ezt ma ismerjük. Ő és Atanasoff egymástól függetlenül,
egymásról nem tudva dolgoztak a problémán, akkor a számítógép még nem
volt az érdeklődés homlokterében. Turing munkássága jelentősen
felértékelődött a II. világháború alatt, amikor a német hadsereg Enigma
kódját kellett megfejteni. Az elképzelései alapján készült gépek jelentős
mértékben hozzájárultak a német katonai hírközlési kód feltöréséhez.
Turing a mesterséges intelligencia kutatásának egyik elindítója, már 1950-
ben körvonalazta a téma lehetőségeit. Két évre rá azonban homoszexuális
érdeklődése miatt elítélték, és negyvenegy éves korában. 1954-ben emiatt
öngyilkos lett.
Nem sokkal vidámabb a magyar származású Szilárd Leó sorsa sem, aki a
láncreakció elvét először használta maghasadási folyamatban az 1930-as
években beadott brit szabadalmában. Szilárd Leónak döntő szerepe volt a
Manhattan-terv megindításában, azaz az atomenergia gyakorlati
felhasználásában. Mivel erősen impulzív és nonkonformista, tekintélyt nem
nagyon tisztelő, de briliáns fizikus volt, nem tudott kibékülni a kutatást
irányító katonákkal, ezért neve háttérbe szorult. Valójában Fermivel és
Wigner Jenővel együtt az atomreaktorok első konstruktőrének tekinthetjük.
Mára neve Magyarországon kívül szinte teljesen feledésbe merült, csak a
nemrég közölt életrajzi könyv segített kicsit újra előtérbe hozni,
megmutatni valódi eredményeit.
Ez a néhány, véletlenszerűen kiragadott példa mutatja, hogy még a
támogatott kutatások esetén sem könnyű a feltalálók munkája; s hiába
kapnak pénzt, az összes többi feltétel nem mindig adott, azaz a bátorító és a
segítő fogadtatása az új, sokszor meghökkentő eredményeknek.
Valójában talán a nagy gyógyszeripari cégek lassúsága és tehetetlensége

mutatja, hogy az innováció a támogatott csoportban sem könnyű és
egyszerű. Ez mutat rá arra, hogy amikor a támogatott kutatások se tudnak
megoldani gyorsan és látványosan számos problémát, akkor a tiltott
területen történő kutatás sokkal de sokkal nehezebb, lassúbb, könnyebben
elbukhat.
295
A FELTALÁLÁS FOLYAMATÁNAK NEHÉZSÉGEI

Egely György:
Valójában egy találmányt kifejleszteni sokkal nehezebb, ha az igazán

korszakalkotó, mint egy-egy új effektust felfedezni. Ennek az az
egyszerű oka, hogy egy találmány elkészítése sokkal több, sokkal
nehezebb lépésből áll, mint az köztudott. Nézzük most csak úgy
felsorolás szintjén, hogy milyen akadályokat kell leküzdeni az ötlettől a
megvalósulásig:
1. Az alapötlet kiötlése talán a legkisebb munkával jár, ehhez kell

viszont a legnagyobb zsenialitás vagy szerencse. Nagyon kevés
embernek van új ötlete, és önmagában ez is édeskevés, a j6 ötlet csak
szükséges, de nem elégséges feltétele a találmány megvalósulásának.
2. Az ötletet mindenképpen ellenőrizni kell kísérletekkel, és itt már

rögtön elbukik a jó ötletek legalább kilenctizede, mert a kísérletek
véghezviteléhez felszerelés és magas fokú technikai ismeretek
szükségesek, melyek csak pénzzel és több éves munkával szerezhetők
meg. Néha olyan ötletek jutnak eszébe feltalálóknak, melyek a kor
technikai szintjén teljesen kivihetetlenek - kezdve Leonardo görgős
csapágyától a holográfiáig. Hiába fogalmazta meg Neumann János a
lézer elkészítésének lehetőségeit, ez az ötlet nem volt elég, mert nem
tudott megfelelő kísérleteket javasolni, és ha ezt meg is tette volna,
akkor sem tudták volna még az 1940-es évek végén, 1950-es évek
elején elkészíteni az első optikai lézereket, arra mintegy tíz évet
kellett várni.
3. Deszkamodell. Ha sikeresek a kezdeti kísérletek, akkor legalább egy

szerkezetet el kell készíteni, ami rövid ideig már működik, mutatja az
elv gyakorlati megvalósíthatóságát. Egy-két perces működésre
legalább szükség van, és legalább vázlatos dokumentáció szintén kell.
Míg az ötlethez nem kell pénz, a kísérletekhez, a deszkamodellhez
már több esetben komoly anyagi befektetés szükséges, ami általában
a magánemberek lehetőségeit meghaladja.
4. A prototípus. Ha működik a deszkamodell, akkor körülbelül tízszer

annyi munkával és anyagi ráfordítással az összes technikai gondot
meg kell oldani. Olyan szerkezetet kell készíteni, ami már hosszú
távon megbízhatóan működik. Az energetikai talál mányok, a Griggs-
296
Egely György:
készülék kivételével nem jutottak tovább a prototípus fázisán, mindig

csak egy-egy darab készült belőlük, és ez sosem volt elég a külvilág
meggyőzésére.
5. Ha véletlenül sikerül elegendő pénzt szerezni, hogy a prototípus

gyártható szerkezetté változzon, akkor készül a nullszéria. Ha a
prototípus költsége az első kísérletek költségeinek tízszerese, akkor itt
egy újabb tizes szorzó következik, hiszen a nullszériánál már a
tömeggyártási nehézségeknek is ki kell derülni, alaposan dokumentálni
kell az összes gyártási paramétert. Ezt már magányos feltaláló
egyszerűen nem tudja teljesíteni, ide mindenképpen több ember
összehangolt munkája és sok-sok pénz szükséges.
6. Sorozatgyártás - marketing. Ha elkészül a nullszéria, akkor újabb,

nagyon nagy összegre van szükség, hogy a sorozatgyártás elindítható
legyen, ezt már kisebb csoportok sem tudják megoldani, hiszen a
sorozatgyártás különleges célszerszámok, esetleg üzemek építését teszi
szükségessé, ma már csak így lehet gazdaságosan gyártani bármit is.
Ehhez viszont még több pénz kell, ezt a gondot bankárok és piaci
szakemberek nélkül már nem lehet megoldani.
7. Szabadalmaztatás. Az összes előbbi lépés teljesen hiábavaló, ha az új

ötletre nem lehet iparjogvédelmet szerezni, hiszen akkor nincs az a
befektető, aki kockáztatná a pénzét. Az iparjogvédelem, azaz a
szabadalom megszerzése viszont megint csak rengeteg türelmet és
pénzt igényel a feltalálók részéről. Orffyreus, Moray vagy Tesla esetén
tisztán lehet látni, hogy a szabadalom, a jogvédelem hiánya vezetett a
titkolózáshoz, és a többi feltalálónál is gyakran találkozunk ezzel a
nehézséggel, Ennek elsősorban az az oka, hogy a „hivatalos
tudomány” szerint nem létezhetnek ezek az energetikai szerkezetek
még akkor sem, ha demonstrálják őket működés közben.
Ezen a ponton az intézményes tudomány felelőssége egyértelműen és

nyíltan kiderül, azaz előtűnik a tudományos intézményrendszer feladata és
felelőssége. A tudomány mint intézmény, mint „rendszer” majdnem
háromszáz éve gátolja ezen elvek és szerkezetek megértését, elterjedését.
Ezért kell most a tudománnyal mint rendszerrel egy kicsit bővebben
megismerkedni.
297
Egely György:
A TUDOMÁNY SOK ARCA
A TUDOMÁNY MINT MÓDSZER
Az olyan szavak, mint hit, szocializmus, szeretet, haza stb. nagyon

sokféleképpen értelmezhetőek, és egyes országokban, embercsoportokban
más-más értelemben használják őket. A szocializmus szó Svájcban,
Svédországban, Albániában és Kambodzsában teljesen más fogalmat takar.
Hasonlóképp vagyunk a tudománnyal is, amit megint csak többféle,
egymásnak is ellentmondó értelemben használunk. A tudomány sokféle
értelmezése között elsősorban a tudományt mint módszert kell kiemelni,
azaz a kutatás módszereit. A megfigyelés, a kísérletezés, a hipotézis
fölállítása, a kísérlet elvégzése, az eredmények elemzése tartozik ehhez az
értelmezéshez. Ezekben a módszerekben sosem csalódtunk a történelem
során erről biztosan tudjuk, hogy használható eredményeket ad. A társa-
dalomtudományokat és az egzakt természettudományokat épp a kutatási
módszerek eltérő jellege választja el, ezért a két területet nagy hiba volna
egy kalap alá venni. Bár mindkét típusú kutatás nagyon fontos és hasznos,
de alapvetően eltérő módszerekkel dolgozik. Általában a társadalmi
kísérletek - mert vannak, voltak ilyenek - a legdrágább és legfájdalmasabb
eredményeket szokták szolgáltatni, az élő és élettelen egzakt tudományban
általában kevesebb bajjal úszunk meg egy-egy kísérletet.
A TUDOMÁNY MINT HAGYOMÁNY
A tudomány mint ismeretek gyarapodó hagyománya i s felfogható, azaz

egy-egy területen összegyűjtött tudás összessége - tekintet nélkül az
összegyűjtött ismeretanyag igazságtartalmára.
A „tudomány” kifejezést leggyakrabban ebben az értelemben használjuk.

A tudomány mint a több generáción keresztül összegyüjtött tudásanyag
bármely kutatási területen a továbblépés, a haladás légfontosabb feltétele,
kiindulópontja. Ezért fontos, hogy milyen információ és milyen feltételek
között kerülhet be ebbe a közös „információs raktárba”, s milyen
megfigyelések nem kerülhetnek be. Miért nem kerülhetett be például
Orffyreus, Moray, Tesla, Schauberger, Coler, Hubbard stb. felfedezése? Kik
és milyen szempontok szerint válogatnak? Mindezek életbevágó kérdések. A
„kapuőrzők” a legfontosabb, egész jövőnket érintő kérdésekben döntenek.
298
Egely György:
Az információs raktár kapuit főleg folyóiratok, könyvkiadók szerkesztői

felügyelik, az ő véleményük, toleranciájuk vagy vaskalaposságuk hosszú
távon jóval fontosabb lehet, mint egy politikus vagy hadvezér döntése.
Végső soron ezekbe a kérdésekbe a tudomány intézményei is beleszólnak,

de ez a személyes felelősséget nem szünteti meg. Történelmi tapasztalat,
hogy a ritka természeti jelenségeknek nincs sok esélyük bekerülni az
„elfogadott” jelenségek közé, s a meg nem értett, az elfogadott elméleteket
megkérdőjelező megfigyelések is igen nehezen publikálhatóak. Ezek miatt a
tudományos kutatás látótere gyakran tragikusan beszűkül, ezzel nagy
veszteségeket okozva az emberiségnek.
Ez a leírás mind a társadalomtudományra, mind a természettudományra

igaz. A tudományt a termelés fenntartásának és fejlesztésének egyik fontos
tényezőjeként is szokták emlegetni, ez elsősorban műszaki jellegű
tapasztalatok, ismeretek, kísérletek eredményeinek összege.
Néha a tudományt a világmindenséghez és az emberhez fűződő hitek és

állásfoglalások formálóiként is ismerjük, bár a hittudomány kifejezés belső
ellentmondást tartalmaz, mert a hittel nem lehet kísérletezni, az belülről jön.
S most nézzük a kudarc legfőbb okát, a tudomány intézményét.
A TUDOMÁNY MINT INTÉZMÉNY
A tudomány mint intézmény néhány száz éves múltra tekint csak vissza.
A középkor végén, az újkor hajnalán gyűltek össze kutatók, tudósok azért,
hogy valamilyen intézményi, kötetlen hátteret teremtsenek eredményeik,
gondolataik kicserélésére, továbbfejlesztésére. Egyetemek ugyan már régóta
működtek, de ezek annyira konzervatívaknak bizonyultak, hogy valódi
kutatás nem is folyt kereteik között. Ezért az a néhány maroknyi ember, aki
egy-egy országban a természet vizsgálatával komolyan foglalkozott,
akadémiákat szervezett. Néhány száz évvel ezelőtt valóban ezek az
akadémiák voltak a fejlődés egyedüli motorjai hosszabb-rövidebb időre.
Ahogy aztán ez lenni szokott, egyre több és több kutató kezdett dolgozni,
számuk először több száz, majd több ezer lett egy-egy országban. Ekkor már
az akadémiai intézmények is kezdtek megmerevedni, és kezdtek ugyanolyan
konzervatív vonásokat mutatni, mint hajdanán az egyetemek, attól kezdve,
299
Egely György:
hogy privilégium lett akadémikussá válni. Amikor már valami erkölcsi

vagy anyagi előnnyel járt az akadémiai tagság, megváltozott minden, és
nem a természettudomány húzóereje, hanem visszahúzóereje lett egy-egy
akadémia.
Ennek több oka is van. Az első talán az, hogy az akadémikusok, az
akadémiák létszáma véges, és mindig maguk választanak újabb tagokat.
Emiatt mindenütt szükségszerűen elöregednek az akadémiák, annak
minden ismert következményével együtt. Ez az elöregedési folyamat
minden olyan hatalommal bíró csoportra jellemző volt a történelem
folyamán, amely saját maga választotta testületét. Az elöregedés jellemző
például a hasonlóan hierarchizált katolikus egyház püspöki karára. A
kommunista pártok központi bizottságára is - a hatalom megszerzése után -
az elöregedés volt a jellemző. Ennek természetesen megvannak a maga
ismert következményei is. Az akadémiák esetében teljesen más lenne a
helyzet, ha alulról választanák meg az arra érdemes tagokat maguk a
kutatók, hiszen senki más nem tudja jobban megítélni, kik egy adott
szakma kiválóságai, mint a területet ismerő kutatók. Ha: a döntés csak egy
elaggott emberekből álló szűk csoport privilégiuma, akkor a „mentális
halál” szükségszerű, az élet bármely területén legyen is ez. Ezeket a vá-
lasztási, működési szabályokat a középkorból, a feudalizmusból hoztuk
magunkkal, amikor még az a húsz-harminc ember (aki egyáltalán
foglalkozott kutatással) mind ismerte egymást, és egy minimális
tudásszintet kellett csak elérni az akadémiai tagsághoz. Ma valahol ezt a
szintet az egyetemi doktori szintnél kellene meghúzni.
A másik fontos szempont az, hogy mennyire teljes ennek az in-
tézménynek a kontrollja az adott terület felett. Ez meghatározza, hogy
mennyire juthatnak át alulról jövő kezdeményezések, egyáltalán
megengedett-e az alulról jövő kezdeményezés? Van-e egyáltalán valami
esély a sikerre, ha alulról indul el valami? A technika és a tudomány
történetében azt látjuk, hogy bizonyos életkoron felül (ez valahol hatvan-
hetven év) nem igen szoktak új és forradalmi ötletek elindulni. Általában
az a gyakorlat, hogy akadémikusok pontosan idős koruk miatt nem tudnak
már jelentősen hozzájárulni a tudomány fejlődéséhez, gyarapodásához.
Ellenpéldát arra viszont bőven találunk, hogy akadémiák vagy
akadémikusok új, alulról és kívülről jövő szokatlan gondolatokat
kíméletlenül letipornak.
Amikor egy szűk csoport (például az ószövetségi vének tanácsa, a

középkorban a püspöki kar, a központi bizottság, az akadémia) minden
300
Egely György:
kezdeményezést ellenőrizni tud, akkor beszélünk egy-egy RENDSZER

kialakulásáról. A történelem azt mutatja, hogy az ilyen intézményi rendszer
egy idő után az eredeti célokkal szöges ellentétben működik, és már csak
külsőségekben szolgálja az eredeti célokat. Az olvasó meg tudja ítélni,
hogyan viselkedett a zsidó vének tanácsa Jézus idején, a pápa körül
tömörülő bíborosi kar az inkvizíció idején, vagy mennyire tudta a
munkásosztály céljait megvalósítani a központi bizottsági tagok elaggott
serege Brezsnyev idején. Az a szomorú történelmi tapasztalat, hogy a nem
alulról, közvetlenül választott és a hatalomhoz végsőkig ragaszkodó
emberek szemrebbenés nélkül szembefordulnak testületük eredeti céljaival.
Ez alól nincs kivétel a történelemben.
A TUDOMÁNY MINT RENDSZER SAJÁTOSSÁGAI
A tudomány mint rendszer azonban mégis eltér a többi rendszertől, mert

csak nagyon kevesen veszik, vehetik észre egyáltalán, hogy mi is történik itt.
Míg például a kereszténység esetén Husz János vagy Luther Márton idején
az emberek tömeges zúgolódása nyilvános volt (hiszen nyilvános hitvitákon
valamilyen mértékig meg lehetett beszélni a vallás dolgait), és sokan
észrevették az úgynevezett létező szocializmus gyengéit is, a tudomány
lapjaiba azonban nagyon kevés embernek van betekintése. Épp ez teszi iga-
zán veszélyessé, igazán alattomossá a tudományt mint intézményrendszert.
Nem is lehet semmi más módon észrevenni ezt a veszélyt, csak úgy, ha
benne dolgozunk. A hétköznapi, kívülálló ember emiatt egyáltalán nem tudja
eldönteni, hogy a tudományos eredményekről szóló hírek vajon igazán
fontos újdonságokat takarnak-e, vagy csak amolyan rutin győzelmi
jelentések. A fizikában különösen lemérhető az utóbbi mintegy fél évszázad
terméketlensége, annak ellenére, hogy soha ennyi kutató, soha ennyi la-
boratórium és pénz nem állt a fizika rendelkezésére. Valójában az 1950-es
évek óta semmilyen, a gyakorlatban is használható, alapvetően új meglátás
nem született a fizika területén. (Ezzel ellentétben á biológia vagy a
biokémia számos alapvető, új eredménnyel gyarapodott az elmúlt ötven
évben.) Pedig lett volna mit megismerni, felfedezni, a fizikában, amint ezt az
eddigi példákból már láttuk.
Ma a tiltások hosszú sorának köszönhetően megállt a fizika, emiatt csak

korlátozott mértékű a technika és a gazdaság fejlődése is.
301
Egely György:
Néhány őszinte kutató legalább be is vallja ezt. Az 1999-es év holland

származású Nobel-díjasa szerint munkájának társadalmi jelentősége
egyenlő a nullával, és senki sem fog egyetlen vajas kenyérrel többet enni.
Ezt nyilatkozta Martins J. G. Veltmann, aki az elektro-gyenge
kölcsönhatások kvantumszerkezetével kapcsolatos kutatásokért kapta a
díjat. Hasonló módon nyilatkozott az 1998-as év díjazottja is saját
munkájáról. Ha pedig nincs eredmény, idővel pénz sínes, és elfordul a
közvélemény figyelme a fejlődés motorjáról, a tehetséges fiatalok máshová
mennek dolgozni, ami ismét csak csökkenti a további új felfedezések
esélyét. Ebben az önpusztító, dugóhúzórepülésben van a fizika, a
RENDSZER gondolkodásellenes, minden hasznos, új dologban ellenséget
látó viselkedése miatt.
A tudomány rendszere a legátfogóbb, legkeményebb, legtotálisabb

rendszer - mai formájában nem lehet rajta kiskaput találni. Itt nem lehet
ellenzéket, ellentábort kialakítani, mint a politikában, itt nem lehet politikai
menedékjogot kérni, ellenzéki lapban publikálni, bírósághoz fellebbezni. A
tudomány rendszere totális rendszer, totális diktatúra. Valójában a
színfalak mögött csak három-négy folyóiratszerkesztő uralja a rendszert. A
gyakorlatban ők azok a szürke eminenciások, akik meghatározzák a
természettudomány mozgásirányát. Talán nem véletlen, hogy a
természettudományban „számító” mindhárom lap angol nyelvű, ezek a
Science, a Physical Review, és a Nature című folyóiratok. A hétköznapi
ember nem gondolná, hogy ezen folyóiratok szerkesztői milyen nagy
hatalommal rendelkeznek, évszázadokra eldöntik sorsunkat, bolygónk
sorsát. Sosem mutatják arcukat a híradók, nem szerepelnek a napi hírekben,
mint a politikusok, nevüket kevesen ismerik. Pedig az ő hatalmuk hosszú
távon nagyobb, mint bárki másé. Amikor nehéz belelátni a „lapokba”,
amikor igazán jelentős dolgokról van szó, akkor nagyon veszélyes, ha csu-
pán néhány ember titokban, a színfalak mögött dönt.
Azt gondolnánk, hogy a természettudomány mint intézményrendszer

minden új ötletre nyitott és elfogulatlanul képes minden eddigi esetleges
tévedését felülvizsgálni. A könyvben összegyűjtött esetek mutatják, hogy
mennyire nem így van. Minél fontosabb, minél mélyebb egy-egy fizikai
fogalom, annál kevésbé hajlandó a rendszer bármiféle változtatásra.
Sajnálatos, hogy a természettudomány maga is tekintélyalapú dogmatikus
rendszerré vált. Ez a szervezettségének, színfalak mögötti döntéseknek, a
hatalmi struktúra felállásának, a sok-sok hierarchikus szintnek a következ-
302
Egely György:
ménye. A mai rendszerben már nem lenne esélye egy szabadalmi

hivatalnoknak arra, hogy cikkét a relativitáselméletről tekintélyes lap
közölje (mint Einstein esetén), vagy egy könyvkötősegéd sem lehetne
kísérleti fizikus, mint annak idején Faraday volt.
A fontos, nagy lépések annak idején szinte mindig kívülről jöttek,
legyen ez az orvos Mayer elmélete az energiamegmaradásról vagy a
sörgyáros Joule munkái. Ilyesféle esetek ma már teljes mértékben
kizártak. A rendszer zárttá vált, sőt nemcsak külső, hanem belső falak is
keletkeztek. Ma már egy indiai, egy kínai vagy egy orosz kutató nemigen
publikálhat a legrangosabb folyóiratokban, a dogmákkal szembeni
cikkeknek pedig eleve semmi esélyük.
Ez vezetett oda, hogy mintegy ötven éve nem mozdul előre a fizika
szekere, pedig megtalálni és feltalálnivaló rengeteg lenne. Gondoljunk
csak arra, hogy az élővilágban milyen sok érdekes találmány működik,
melyet még nem értettünk meg és ezért nem honosítottunk műszaki
kultúránkban. Ez elvileg ugyan jó hír a fiataloknak, de egyben rossz is,
mert az újításra, a váltásra a rendszer összetörése nélkül nincs
lehetőségük. Mégiscsak furcsa helyzet az, hogy a természettudományban
dolgozó kutatók nagy többségének Kelet-Európától Pekingig semmi
esélye nincs arra; hogy igazán elfogadott, nagy lapokban közöljék
cikküket, és az Egyesült Államo-kon belül is csak néhány elismert,
úgynevezett híres egyetem néhány kutatója állhat elő önálló ötletekkel.
Ha megbecsülnénk, hogy hány embernek szabad új ötleteket
megfogalmazni, akkor valószinűleg száznál kisebb számot kapunk - annak
ellenére, hogy soha ennyien nem dolgoztak a kutatásban, mint most. Ez a
koncentráltság és hierarchizáltság is a láthatatlan és nem nagyon ismert
oka annak, hogy új ötletek már nem törhetnek föl alulról, már vastag
betonfödém választja el az alul levőket a felül levőktől.
Minden rendszert a megkérdőjelezhetetlen dogmák tesznek igazán
rendszerré. Ilyen megkérdőjelezhetetlen dogmák például a pápa té-
vedhetetlensége, a „párt” vezető szerepe, vagy a természettudományban
az energia- és impulzusmegmaradás általánosnak hitt tétele.
Kétségtelen, hogy ha a természettudomány rendszere bukna a

dogmáival együtt, akkor sok kis országot, sok nagy céget temetne maga
alá az omladék. (Megint csak az ártatlanok bűnhődnének legjobban, mint
a történelemben mindig.) A természettudomány rendszerbe szerveződését
azért nehéz kivűlről észrevenni, mert itt nem a külsőségek a fontosak,
hiszen nincsenek zászlói, nem rendez felvonulásokat.
303
Egely György:
Dogmái ugyanúgy vannak, mint a politikai rendszereknek és ezeket nem

hagyja megváltoztatni, erőszakos módon ellenáll. Szükség esetén a
természettudomány rendszere ugyanúgy megsemmisíti az ellenzékét, mint
a politikai rendszerek. Láttunk erre példákat a vízautók feltalálói esetén.
A természettudomány rendszere mindig ott van a politikai és gazdasági
rendszer árnyékában, de sokkal kevésbé változik. A politikai
rendszerváltások, kormányváltások nem zavarják, annál jóval szilárdabb
és jóval erősebb: Bármely rezsim a titkosrendőrségével együtt a gyenge
kezdők közé sorolható a természettudomány rendszeréhez képest, ahol
sokkal több az önkéntes és sokkal több a meggyőződéses hívő, mint
bármely politika vagy bármely vallás esetén. A baj csak az, hogy ma a
természettudományban, a legfontosabb dolgokban is a hit és a nem tudás
adja az alapvető dogmákat.
A természettudomány mai rendszerét az összes politikai rendszerben

támogatták, sosem segítették a nyílt vitát, a rendszer megkérdőjelezőit. Ez
a rendszer még nem bukott meg, sosem váltotta le hozzá nem értő
vezetőit, sosem volt nyílt eljárás dilettáns irányítói ellen, sosem mutatta
meg arcának igazán társadalomellenes oldalát, mert egyszerűen nem
engedi szóhoz a picike, maroknyi ellenzéket. Ebben a rendszerben a tudás
és a hatalom ritkán találkozik. Azok az emberek, akik bölcs, értelmes
döntéseket tudnának hozni, ritkán rendelkeznek hatalommal,
lehetőségekkel, ők nem eléggé ügyesek, hogy a rendszer csúcsára
érkezhessenek - ahhoz másfajta képességek kellenek, mint új dolgokat
kitalálni. Az okos kormányzás és a politika feladata az lenne, hogy a
kreatív kutatók kerülhessenek a tudás csúcsaira. Ehhez viszont az kellene,
hogy a kutatók maguk választhassák meg a vezetőiket. Ma ez ugyanúgy
elképzelhetetlen, mint az, hogy a katolikus hívők maguk válasszák meg a
pápát, vagy annak idején a kommunista párttagok maguk választhassák
meg vezetőiket. Gondosan ügyeltek arra, hogy erre ne kerülhessen sor, a
köznép, a „labor plebs” ne fejezhesse ki akaratát.
A szűk csoportok viszont, akik a hatalom teljes birtokosai, mindig

úgynevezett soros felépítésűek, olyanok, mint egy csővezeték, amin
egymás után vannak a csapok és nem egymás mellett. Minél több csap
van egymás után, s minél szűkebbek a csapok, annál nehezebb az áramlás.
Ekkor egyetlen csap elzárása megállíthatja az áramlást. Az akadémia
struktúrája olyan, hogy bármely témában egyetlen ember tiltakozása
elegendő egy folyamat elzárására, megállítására.
304
Egely György:
Egy alulról választott, felelősségre vonható, visszahívható testület esetén

ez a helyzet nem állna elő, lenne esélye a továbblépésnek, a fejlődésnek.
VAN-E KIÚT?
A tudomány intézménye igazán hatékonyan és jól sehol sem működött

tökéletesen a történelem során. A tudomány mint intézmény éles
ellentétbe került a tudományos módszer alkalmazóival. A jól működő
intézményt ugyanis az új, a hasznos ötletek szakadatlan keresése jellemzi,
a kérdéseket nem tekintélyelven, hanem kísérletekkel, észérvekkel és nem
hatalmi szóval döntik el. Az ilyen intézmény beismeri, ha hibát vét, és
mindent megtesz, hogy többé ne forduljon elő. A működőképes intézmény
számára mindegy, hogy honnan, kitől jön az ötlet, nem a tekintély és rang
számít, hanem az új gondolat szellemessége, haszna. A működőképes
intézmény a nyitott, a megoldatlan kérdéseket nem söpri a szőnyeg alá,
nem tagadja le.
A haladásra képes intézmény aktívan keresi a kihívásokat minden

területen. Állandó mozgásban van struktúrája és személyi állománya, nem
a halál oldja meg a személyzeti problémákat (mint a pápaság
intézményénél, vagy a kommunista pártok vezető posztjain).
Haladásra képes, állandóan az új után kutató, a természetre mindig

kíváncsi intézményt a Föld még nem hordott a hátán, s ennek megvan az a
szomorú eredménye, amit az eddigi néhány példán láttunk. A
tudományban (ahol kísérletekkel és megfigyelésekkel lehet eldönteni egy
kérdést), nincs tragikusabb dolog, mint a fenti elvek megszegése, mert így
a haladás motorjából fék lesz, a gondolatok csendőre.
Vajon hány olyan példát tudnánk felsorolni, amikor egy-egy akadémiai

testület felkarolt egy új ötletet, problémát, és tűzönvízen át a
megvalósításig, a megoldásig végigvitte? A múlt század elején, majd
kétszáz éve a francia akadémiánál volt rá néhány példa, de azóta sehol
nem történt hasonló. Ezért veszélyes egy ilyen intézmény mindnyájunkra,
rövid és hosszú távon is. Történelmi tapasztalat, hogy az abszolút, az
ellenőrizhetetlen és ellenőrizetlen hatalom mindig korrumpálódik, mindig
vakvágányra fut, az eredeti céljával mindig szembefordul.
Ez a természettudományban fokozottan érvényes, hiszen számos,

jelentős kihatással bíró tudományos kérdést csak néhány ember lát át,
vagy azok is csak részlegesen.
305
Egely György:
Aki szakértő az egyik területen, dilettáns lehet egy másikon, még ha

látszólag közel is esik hozzá. Például a negatív töltésű részecskékkel
foglalkozó fizikus (elektronok fizikája) egy teljesen idegen területre téved,
ha a pozitív töltésű részecskékkel kapcsolatos problémája merül föl, hiszen
a protonokkal más emberek foglalkoznak, még egymás folyóiratait sem
olvassák.
Oly mértékben specializálódott a természettudomány, hogy kizárólag jó

szándékú kutatókat feltételezve sem tudja senki sem áttekinteni ezt a sok
részterületet, így senki sem tudja mindenben ellenőrizni az ellenőrzőket, a
tudomány irányítóit, az önmagukat megválasztó akadémikusokat.
A természettudományhoz a civil kontroll árnya sem férhet, semmi

közünk ahhoz, hogy mire költik a tőlünk beszedett adókat. Márpedig a
közmegegyezés, a legitimitás alapja az, hogy a közpénzeket a köz javára,
és nem a köz ellenére használják fel.
Ma a természettudományok tele vannak kétes értékű kutatási irányokkal,

aminek semmi haszna. A fizikában ilyen zsákutcában lévő és haszontalan
(mert eredménytelen) kutatási ágak közé tartozik például a magfizika, a
részecskefizika, a gravitáció kutatása - mert valószínűleg hamis dogmák
akadályozzák ezeken a területeken a fejlődést. Ezt a tragikus,
eredménytelen állapotot talán a vezetők is érzik, de az egyetlen cselekvési
programjuk a halk kritika gyors, határozott elfojtása, mielőtt terjedne,
erősödne ez a hang.
Vajon, ha az adófizetők dönthetnének, választhatnának a tőlük beszedett

adó felhasználásában, választanák-e az évtizedek óta halott
atommagkutatást, a garantáltan haszontalan és igen drága részecskefizikát,
vagy netán az életüket jelentősen megkönnyítő energetikai találmányok
kifejlesztését támogatnák?
A KÉRDÉSEK
E1 kell gondolkodni azon, hogy mi az, ami életminőségünket, jövőnket a

legnagyobb mértékben befolyásolja. A legfontosabb kérdések a
következők:
l. Vajon választott képviselőink (bármely ország bármely szintjén)

tisztában vannak-e a technika, a természet által lehetővé tett, az
élővilágban már régóta használt lehetőségekkel?
306
Egely György:
2. Vajon miért nem távolíthatók el azok az akadémikus, tudományos

„vezetők”, akik hibát hibára halmoznak, akik fontos jelenségek, hatások
kutatását tiltják?
3. Miért nem küldtek el, miért nem büntettek meg, miért nem váltottak le
teljes tehetségtelenség és károkozás miatt ilyen embereket? Ha egy orvos,
egy ügyvéd műhiba miatt felelősségre vonható, a tudomány „vezetői”
miért nem? Vagy ott soha nem történt nagy kárt okozó hiba? Esetleg
ilyen hiba nem hozható nyilvánosságra?
4. Vajon a jelenlegi tudományirányítás az elképzelhető legjobb rendszer?

Nyilvános és átlátható? Kik döntenek az életünkről, gyermekeink
jövőjéről, a bolygónk sorsáról? Kik döntenek, milyen szempontok
alapján a tőlünk beszedett adó felhasználásáról? Vajon hová fordulhatunk
kérdéseinkkel, panaszainkkal? Ki figyel ránk egyáltalán?
TANULUNK-E A HIBÁKBÓL?
Abba Ebban egykori izraeli külügyminiszter mondta: „Az ember nagyon

értelmes, nagyon okos, kompromisszumképes tud lenni - ha már minden
más lehetőséget kimerített.” Ez a mély bölcsesség természetesen a
tudományra is érvényes. Szeretnék egy ismert történelmi példát mutatni arra,
hogy a legnagyobb veszély esetén sem tudnak mindig alkotó módon
gondolkodni az emberek.
1347-től 1357-ig egy rettenetes betegség, a fekete himlő söpört végig

Európán. Tíz év alatt a kontinens arca örökre megváltozott. Egész vidékek
néptelenedtek el, falvak, városok tucatjai pusztultak ki. Családi, emberi
kötelékek tűntek el, mindaz, ami biztos és működőképes volt régebben, a
dögvész járvány után megváltozott. A rettenetes pusztulást látván az
emberek megkérdőjelezték Isten, az egyház és a társadalmi felépítés létét,
jogosságát is. Senki nem tudott választ adni arra, hogy miért következett be
ez a szörnyűség. Néhányan Isten haragjával, mások a rothadó levegővel,
megint mások a csillagok baljós állásával magyarázták a járványt.
Pedig fél órás gondolkodással és néhány egyszerű óvintézkedéssel gátat

lehetett volna vetni a járványnak. Észrevették, hogy télen mindig csökken a
járvány hevessége (mert ilyenkor megdöglöttek a járványt hordozó bolhák és
patkányok).
307
Egely György:
Ki lehetett volna így következtetni, hogy patkányok és tetvek közvetítik a

betegséget, és ezek kipusztításával meg lehetett volna előzni a terjedést.
Sőt, a tapasztalat útján a védekezést is meg lehetett volna oldani, hiszen
Kínában már régen észrevették, hogy aki átvészelte a járványt, az
másodszor már nem betegedett meg. A középkor óta mégis sokszor
pusztított a járvány.
Néhány száz év múlva Edward Jenner angol orvos jött rá, hogy hogyan
lehet egy veszélytelen védőoltást nagyon egyszerű eszközökkel létrehozni.
Jenner azt tapasztalta ugyanis, hogy fejőasszonyok, pásztorok,
istállógondozók nem kapják meg az emberi himlőt, ha korábban az enyhe
tehénhimlővel fertőződnek.
1796-ban emiatt egy fejőasszony karjáról a tehénhimlő váladékát

átoltotta egy fiúra, akit utóbb emberi himlőnyirokkal is fertőzött, a fiú
azonban már nem betegedett meg. Ez az egyszerű eljárás elegendő lett
volna, hogy emberek millióinak életét megmentse, de mindez
évszázadokon keresztül nem történt meg. A gondolkodás hiánya itt jót
tetten érhető. Az, hogy gondolkodással el lehet érni valamit, a középkorban
még nem született meg az emberi fejekben.
A himlőoltás ötletét a hivatalos tudomány szokás szerint nem karolta fel,

elutasította. 1798-ban hiába közölte felfedezését Jenner az angol Royal
Society-vel, a társaság nem merte közreadni az alig bizonyított hipotézist,
mire az orvos saját költségén nyomtatta ki az eljárás leírását. Így a
szamizdatként terjesztett könyvecske nyomán a vakcinálás megkezdte
diadalútját.
Több mint ötszáz évbe került ezért, mire eljutottunk idáig, pedig bármely
kor technikai színvonalán el lehetett volna készíteni ezt az egyszerű
védőoltást. Azóta már többen is tökéletesítették Jenner módszerét.
Napóleon is felismerte hadászati jelentőségét, így lassan-lassan világszerte
mindenütt létesültek oltóintézetek. Mégis teljes háromnegyed évszázadba
telt, míg a civilizált országokban sikerült kötelezően általánossá tenni a
megelőző himlőoltást, és ezáltal legyőzni a középkornak ezt az utolsó
szörnyűségét. A patkányokat persze több száz évvel ezelőtt is össze lehetett
volna fogdosni, a mosdás is lehetséges lett volna (legalábbis technikailag),
és így a bolháktól, tetvektől megszabadulva az emberiséget nem pusztította
volna a himlő. Ám mindehhez gondolkozni és cselekedni kellett volna, ami
mindig a legnagyobb nehézség.
308
Egely György:
Az újat akaró ember, a feltaláló mindig alapvető nehézséggel küzd:

valami olyat akar, ami még nem létezik, ami csak az ő munkájának,
gondolatainak a segítése árán kerülhet az emberek kezébe. Ezért nem
véletlen, hogy a feltalálók sokszor nem tudják megvalósítani találmányaikat,
szegényen, sértődötten halnak meg. Ismeretes a törvényszerűség is: az
ellenállás az újdonság négyzetével arányos. Tiltott találmányok esetén
inkább exponenciális az ellenállás mértéke.
Valamit segíthetne a valódi piacgazdaság - azaz egy olyan gazdaság, ami

lehetővé teszi például a könyvben említett energiatermelési módszerek
elterjedését, és nem csupán húsz féle üdítőital közti választásban rejlik az
emberek szabadsága. Az, hogy sokféle autó van á piacon, a gyakorlatban
semmit nem jelent, mert a sokféle, sokszínű burkolat mögött mindig
pontosan ugyanazok az elvek, ugyanazok a konstrukciós megvalósítások
rejlenek.
Mindez arra mutat, hogy a tudományos vezetésben is kell egy „éhségi”

szint az új elvek, új megoldások, új találmányok, megértéséhez,
elfogadásához, befogadásához.
KIHÍVÁSOK
A természettudományban sajnos fokozottan igaz hogy a történelmet
mindig a győztesek írják, ezért bármit ki lehet törölni, bármit el lehet
hallgatni, nagyon kevés ember lát be a színfalak mögé:
Talán az egyetlen könyv, ami ebben a témában született, Serge Lang

műve, amely a Springer kiadónál jelent meg Challenges címmel. A több
mint nyolcszáz oldalas könyvben Lang a humán tudományok és a biológia
területén elkövetett visszaéléseket, elvtelen összefonódásokat, hatalommal
való visszaéléseket vizsgálta. Lang (aki civilben matematikus) a következő
konklúziókra jutott: „A tudomány színvonaláért a felelősség az egyének
kezében van. Tekintve, hogy a múltban számos alkalommal az intézmények
hibáztak, nem számíthatunk a hivatalos szervezetekre, vagy a tudomány
vezetőire, sem erkölcsi vezetésben, sem támogatásban. Minden egyénnek
meg kell találnia saját lehetőségeit, és szövetségeseit, hogy a hibákat a
felszínre hozzák, és ugyanúgy dokumentálják, mint ebben a könyvben.
Mindnyájunk felelőssége, hogy egy olyan tudományos atmoszféra alakuljon
ki, ahol mások is szabadon kifejthetik véleményüket.”
309
Egely György:
Három általános törvényszerűséget állapított meg Lang:
1. törvény: A hatalmi struktúra azt csinál amit akar, akkor, amikor akar, és
utólag igazolja azt. Ha ez valami miatt nem működik, akkor is azt
tesznek amit akarnak, ahol akarnak, utána falaznak.
2. törvény: Az intézmény, a vezetés mindig védeni fogja bármelyik tagját

addig, amíg ez a védekezés az egész intézményt nem veszélyezteti;
utána már áldozati bárányként odadobják a hibázó tagjukat, de mindent
megtesznek, hogy az intézményt megőrizzék.
3. törvény: Minden úgy megy, mint a videojátékoknál - az ember sose

lőhet elég gyorsan.
A tudománytörténet legszomorúbb tanulsága az, hogy az intézményes

tudomány nem termékeny, amikor friss, új ötleteket kellene
megfogalmazni, kitalálni - ennek éppen az ellenkezője igaz. A már
meglevő és működőképes ötleteket, újdonságokat inkább legázolja, csak ne
kelljen szembenézni a korábbi végzetes tévedésekkel. Az intézményes
tudomány csak akkor lenne működőképes, ha az alulról és kívülről jövő
ötleteket is képes lenne befogadni. De nem ez a helyzet. Az a tapasztalat,
hogy minél alapvetőbb, minél fontosabb fogalmat kezdünk
megkérdőjelezni, annál ellenségesebb az intézményrendszer, felszínesebb
és szakmailag igénytelenebb, viszont emberileg annál keményebb az
ellenállása. Sok esetben az ellenállás hisztérikus - mint például az energia,
az impulzus, a töltés, a tér struktúrája, az elektrodinamika kiterjesztése, az
atommag szerkezete és működése -, a rendszer a vita elfojtására azonnal
hatalmi eszközökhöz folyamodik. Látjuk, hogy a kemény diktatúrák összes
ismérvét megtaláljuk a természettudomány intézményeiben vegytiszta
formában. A teljes sajtócenzúra, a személyes gondolkodási szabadság
hiánya, a retorziók teljes skálája - mind előfordul a természettudomány
mint intézmény esetében. (Vajon milyen lehet akkor a társadalomtudomány
mint intézmény, ami sokkal szubjektívebb?)
Azért veszélyes a szervezett, intézményes tudomány reakciós szerepe,
mert a társadalom teljesen kiszolgáltatott, védekezésre képtelen ezen a
téren. A diktátorokat is csak kívülről könnyű felismerni, csak
külországokból lehet tiltakozni, az ott élő alattvalók semmit sem tehetnek.
A tudományban viszont, aki kint van az intézményekből, arra könnyen
mondják, hogy kívülálló, s nem a vélemény maga számít, hanem az, hogy
ki mondja a kritikát.
310
Egely György:
Ebben a könyvben a fontos dolgok szisztematikus elnyomására láttunk

néhány példát, de ez egész biztosan nem az összes megtörtént eset. Ez azt
mutatja, hogy nem a rendszerben, nem a tudomány rendszerében van a hiba,
hanem a rendszer maga a hiba. Ezek az esetek minősítik a kutatás, az
oktatás, a publikáció rendszerét is, de az ezt felügyelő politikai vezetést is
minden korbán minden országban. Világosan mutatják Orffyreustól kezdve a
sok bemutatott (és a sok be nem mutatott) esetnél az elvi, a fundamentális
fogalmakban való gondolkodás hiányát is. Jól látszik az, hogy ezt a
„mérkőzést” a jelenlegi intézményrendszer működése mellett az emberiség
nem tudja megnyerni. A kreatív emberek, azaz a felfedezők és feltalálók, és
az eredményre váró emberiség közé a tudományos vezetők áttörhetetlen
falakat építettek.
Látszik, hogy nyerési esély kizárólag a hivatalos, „szolgálati út”

megkerülésével adódik, kizárólag „gerilla-hadviseléssel” és a jelenlegi
szabályok megszegésével érhetők el. Az, ami a most publikált irodalomban
történik (legalábbis a fizikában) gyakorlatilag lényegtelen, s mivel elfedi a
lényeget, így káros is, hiszen az igazán fontos témáktól vonja el a pénzt és a
figyelmet.
Ma a fizikusok figyelme, a publikációk zöme a kölcsönhatások

egyesítésére irányul, ez az elfogadott legfontosabb cél. Holott jóval
fontosabb lenne megérteni alapvető fogalmaink jelentését: az energia, az
impulzus vagy a töltés fogalmát. Csak ezek tisztázása után szabad tovább
haladni, mert így homokra építkezünk, s nem kősziklára.
A TÉVEDHETETLENSÉG NIMBUSZA
A tudomány rendszere alakította ki magának eddig a legjobb propagandát,

ők formálták meg a tévedhetetlenség mítoszát, a műhiba nélküli gyakorlat
nimbuszát. (Nem hiába értelmiségi vállalkozás.) Pedig ha kritikusan
végignézünk helyzetünkön, akkor á lehetséges fejlődési irányok között talán
a legrosszabbon haladunk, pedig sokszor kínálták már tálcán a kész, jó
megoldásokat. Ez odáig vezetett, hogy ma az is megkérdőjelezhető, hogy
van-e reális gazdasági fejlődés. Ha ugyanis a környezeti károkat is
beszámítanánk a gazdasági jelentéseknél, kiderülne, hogy a gyarapodás csak
látszólagos, hiszen a környezeti károk helyreállítása többe kerülne, mint amit
nyertünk. A kialakult tekintélyuralmi rendszer azonban gondolko dásra
nem, csak elnyomásra képes.
311
Egely György:
Gyakorlatilag egy „észak-koreai modell” létezik a természettudományban,

hiszen nincs gondolkodási, publikálási, cselekvési szabadság, a másként
gondolkodókat büntetik, s emiatt a kisemberek milliói éheznek. EI kell
gondolkodni, hogy miért a „gärtnereknek” kedvez ez a rendszer?
A megtörtént történelem nem az egyetlen lehetséges és nem is a lehető

legkedvezőbb sora a történéseknek. A történészek sajnos általában mély
technikai, természettudományos és közgazdasági érdeklődés híján jobbára
csak a konkrét események időpontjának kiderítésére szorítkoznak, a jelek
szerint vagy lenézik vagy nem értik a technika és tudománytörténet
fontosságát.
Valójában a természettudományban, az emberi viselkedésben elkövetett

mulasztások során alakul ki a sorsunk. Sem az I., sem a II. világháború
kitörése nem volt végzetszerű, mindegyik esetben a felelős politikusok
ostoba viselkedése sodorta az országokat ezekbe a tragédiákba. Ez a tény
valamennyire ismert. Az már kevésbé, hogy a természettudományban
ennél is nagyobb károkat okozó, bűnös mulasztások történtek, történnek.
Itt a könyvben csak néhány területet tudtunk megnézni, azt is töredékesen.
De talán ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk; döbbenetes lehetőségeket
hagytunk, hagyunk ki, s emiatt a sokkal jobb lehetőségek helyett a
fejlődés egy igen primitív, veszélyes útján járunk, amit nyugodtan
nevezhetünk zsákutcának. Az eddigi korok „tudósainak” egyértelműen az
a felelőssége, hogy erre nem mutattak rá - talán mert maguk sem értették
ezt. A történelem legriasztóbb tanulsága az, hogy a kisemberek érdekeit,
fejlődését segíteni hivatott szervezetek milyen könnyen és gyorsan
szembefordulnak eredeti céljukkal.
A tudományos intézményrendszer szembefordulása a kisemberrel alig

látható kívűlről, és ezért igazán veszélyes a társadalomra. Az elnyomó
szervezetek, rendszerek történetéből világosan kirajzolódik egy tanulság:
ahol egy szervezetet nem lehet elszámoltatni, a törvények felett áll, mert
tagjai nem büntethetőek, nem visszahívhatóak, ahol a tagokat nem alulról
választják, az a szervezet törvényszerűen szembefordul eredeti céljaival -
bár a külső formai jegyeket a látszat kedvéért még megtartja. Ez a történet
rajzolódik ki az akadémiai testületekről, amelyek egy nyomorúsággal,
háborúsággal, szomorúsággal és szegénységgel teli fejlődési pályára
kényszerítették az emberiséget.
312
Egely György:
Úgy tűnik, hogy ma az akadémiai rendszer a feudalizmus utolsó, de

még aktívan működő maradványa. Vajon lehet-e ez a szklerózisban
szenvedő rendszer a tudomány motorja, a technikai és a társadalmi
fejlődés egyetlen letéteményese? Pedig ez a rendszer működteti a
folyóiratokat, a tudományos minősítést (azt, hogy ki kaphat belépőjegyet
a kutatás intézményeibe) valamint a kutatási pénzek elosztását. Magyarán
minden fontos szál ennek az intézményrendszernek a kezében van, a
gyakorlatban megkerülhetetlen.
Arra hiába várunk, hogy az ipar, például egy olajcég ezt a rendszert
megkerülve pénzt ad az itt felsorolt találmányok megvalósítására. Ez a
rendszer a jelenlegi hatalomnak, a stagnálásnak kedvez, nem a jobb
jövőnek.
De további, emberi gyarlóságból eredő gondok is vanak. A tudomány
és műszaki fejlesztés rendszere sajnos ma egy alapvetően hibás
koncepciót követ, ez a nyilvános megszégyenítés rendszere. Itt a
résztvevőket, a „játékosokat” nyilvánosan arra kényszeríti, hogy
beismerjék, ők buták és tehetetlenek voltak. Így például Moray, egy
vidéki technikus találmányát ugyan felkarolhatta volna-e a Nobel-díjas
Millikan - s ezáltal nyíltan beismerve, hogy a kis, vidéki technikus
okosabb, mint ő? Ilyenre talán szentek képesek lennének, de nem az
átlagemberek. Hasonló módon a szabadalmi ügyvivők is arra vannak
kényszerítve, hogy minden egyes találmánynál gyakorlatilag nyíltan
beismerjék - a feltaláló egy jó dolgot talált ki, bár ez neki is eszébe
juthatott volna. Éppen ezért ez a rendszer is akadozik. Látjuk, hogy eleve
csak olyan csatornákat, lehetőségeket találunk, amelyek bizonyosan
működésképtelenek.
Az akadémiai típusú tudományirányítás az egyetlen rendszer a
történelemben, ami még soha, sehol nem bukott meg, ahol bármilyen
hibát büntetés nélkül, sőt dicséret és folyamatos jutalmazás mellett meg
lehet úszni, ahol az adófizető meg sem kérdezheti, hogy mire fordították a
pénzét. Mit tehet ilyenkor az állampolgár? Nem könnyű biztos tippet adni.
Olyan képviselőket kellene talán választani, akiknek van némi technikai
ismerete is. Talán az is jó lenne, ha kevesebb jogász, politikus lenne a
tudományos intézményeket vigyázó testületekben, mert a jogászok - a
tapasztalat szerint - nem rendelkeznek elég mély természettudományos
háttérrel:
Milyen javaslattal állnak elő ilyen esetben az intézményi hibákat
vizsgáló szakértők? A választ érdemes C. Northcote Parkinson könyvéből
idézni; a sokat hibázó, a változásra képtelen intézmé nyeknél Parkinson a
313
Egely György:
következő megoldást adja: „Az intézmény mindenféle gyakorlati

szempontból halott. Újra lehet alapítani, de csak név- és
székhelyváltoztatással, és egészen új személyzettel. A gazdaságosságra
törekvők abba a kísértésbe esnek, hogy a régi személyzet egy részét átvigyék
az új intézménybe - például a folytonosság nevében. Ez a vérátömlesztés
végzetes volna, és éppen a folytonosság kerülendő. A régi, beteg
intézménynek minden egyes részét fertőzöttnek kell tekintenünk. Sem
személyzetet, sem felszerelést, sem hagyományt nem szabad elhoznunk a
régi székhelyről. Szigorú vesztegzár után teljes fertőtlenitést kell
végrehajtanunk. A fertőzött személyeket meleg hangú bizonyítványokkal át
kell küldenünk azokhoz a vetélytárs-intézményekhez, amelyeket különös-
képpen gyűlölünk. A felszerelés és az akták habozás nélkül meg-
semmisítendők. Ami az épületeket illeti, legjobb, ha magas összeggel
bebiztosítjuk, majd felgyújtjuk őket. Csak akkor vehetjük biztosra, hogy a
betegség csírái elpusztultak, ha a székház már kormos, füstös rom. ”
Ez tehát Parkinson tanácsa, aki az intézmények viselkedésének jó

ismerője, szakértője volt. De hogyan tovább?
EGY OPTIMISTA MEGOLDÁS
Ahhoz, hogy a tudomány mint módszer és mint intézmény is

működőképes legyen, néhány fontos változtatásra lenne szükség. A kutatók
közösségét olyan testületnek kellene vezetni, mely alulról választható, s az
aktív kutatónak szavazati joga van. De mindenki csak a saját területén belül,
azaz a mérnökök, a fizikusok, a történészek mindannyian a saját
irányítójukat választhassák meg. Ez a testület csak egy előre látható rövid
időre (3-5 évre) legyen megválasztva, semmiképpen sem egy egész életre.
Így a most jellemző gerontokrácia nem alakulna ki. Bármely téma
megindítása vagy megszüntetése kísérleti bizonyítékok és nem tekintélyelv
és dogmák alapján történhet.
Egy külön csoport foglalkozhatna a „kívülről” jövő ötletek, javaslatok

megvizsgálásával, hogy semmilyen jó gondolat se vesszen el csak azért,
mert nem „hivatásos” agyában fogant meg a gondolat. De ez így csak az
alapkutatásokat segítené.
Az innováció esetén további lépéseket kellene tenni. A Szabadalmi

Hivataltól el kellene venni a természeti törvények megálla pításának,
felülbírálásának a jogát.
314
Egely György:
Tragikus árat fizettünk azért, mert hivatalnokok döntötték el, hogy a

természetben mi lehetséges és mi nem. A hivatalnak kizárólag egyetlen
feladata lehet: megállapítani, hogy az adott gépet, eljárást feltalálta-e már
valaki, újdonság-e a benyújtott találmány. A hivatalnak legyen joga
bemutatót kérni, de ha a bemutató sikeres, akkor kötelessége legyen az ipar-
jogvédelmi iratot, a szabadalmat kiadni.
Ez a pár fenti lépés elegendő lenne ahhoz, hogy a természettudományban,

az iparban eddig példátlan mértékű, ugrásszerű, forradalmi fejlődés induljon
el, s véget érjen az évszázadok óta véletlenszerű, lassú és korlátozott
fejlődés.
Vége. Vége?
315
Egely György:
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Ezt a könyvet régóta írom, és sokan segítettek az anyag gyűjtésében.

Ezúton szeretném megköszönni a szabadalmi tár munkatársainak se-
gítségét, valamint az OMIKK és a Műegyetem könyvtárosainak fá-
radozását. Hálával tartozom Benedek Antalnak, aki az Internetröl szerzett
meg sok anyagot, s Kása Zsoltnak aki videófilmről készített fényképeket.
Forintos Lászlónak ezúton köszönöm hogy idilli körülményeket biztosított
a II. fejezet megírására a Botroc völgyben.
Külön köszönöm Yvette-nek a kézirat többszöri átolvasását, kijavítását.
Katalinnak és Gábornak pedig a kézirat nyomdai előkészítéséhez nyújtott
segítségüket, ami az általam tollba mondott, fésületlen szöveget
olvashatóvá tette.
Tisztelt Olvasók!
Akiket mélyebben érdekel a téma,
azok számára ajánlok két könyvet és egy dokumentumfilmet.
A Bevezetés a Tértechnológiába című könyv

első kötete 1500 forintért megrendelhető a Kornétás Kiadónál.
1138 Budapest, Népfürdő utca 1 5/d Telefon: 359-6461
A könyv második kötete a belső borítón közölt címen
rendelhető meg, 3500 forintos áron.
(A tartalom jegyzéke a függelékben olvasható.)
A Tiltott találmányok című két részes dokumentumfilm,

Báthory Gábor riporter munkája, a témában legérdekesebb
hazai és külföldi kutatásokat mutatja be.
A kb. 100 perces dokumentumfilm ára VHS kazettán 2000 forint.
Megrendelhető a következő címen:
Báthory Gábor 1107 Budapest, Balkán utca 16. IX./17.
Tisztelt érdeklődő!
Ha a könyv elolvasása után fontosnak tartotta annak mondanivalóját,
mutassa meg a könyvet ismerőseinek. Erről a könyvről nem lehet majd
sokat hallani, eddigi tapasztalataim alapján ez a téma tabu, tiltott terület,
mert sokféle érdeket sért.
Csak úgy érhető el változás, haladás, ha On is segít, legalább azzal, hogy
beszél az itt leírt történetekről, a máig szunnyadó lehetőségekről. A
természet sokkal jobb lehetőségeket kínál, mint amiket ma ismernek vagy
engednek a hatalom birtokosai.
316
Egely György:
FÜGGELÉK
XIX. századi naiv örökmozgó terve. Ez a feltaláló is hibás, statikus modellben gondolkodott.
Reális megoldást csak dinamikus rendszer adhat.
Egely György:
A LEGFONTOSABB FOGALMAK
ENERGIA. Általában úgy határozzák meg ezt a fogalmat, hogy egy rendszer
munkavégzőképessége egy másik rendszeren, azaz annak a képességnek a
mértéke, hogy milyen mértékű átalakítást, változást tudunk létrehozni egy fizikai
rendszeren. Ez a definíció eléggé semmitmondó, és a hétköznapi tapasztalatokra
épít, s rögtön a munka fizikai fogalmára utal. Ez a szokásos meghatározás
félrevezető is, mert a munka szűkebb fogalom mint az energia, így a szűkebb
munka fogalmával a tágabb energiafogalom nem definiálható. (Például egy
hideg nyugalomban lévő testnek is van energiája, de nincs munkavégző
képessége.)
A másik szokásos (de hibás) definíciója: egy zárt anyagi rendszer állapotára
jellemző skalár mennyiség, mely bármely állapotváltozásnál időben állandó
marad.
Ebben a könyvben arra mutattunk példákat, hogy nem bármely esetben, hanem
csak a konzervatív erőterekben marad állandó az energia vagy ha csak egy
nemkonzervatív erőtér vesz részt a változást előidéző folyamatban. Ha már
legalább két nemkonzervatív erőtér hat egymásra egy folyamatban, akkor az
energia (valamint az impulzus és impulzusnyomaték) értéke nem szükségszerűen
állandó. Ezért az az energia fogalma nem választható el a fizikai folyamatokat
létrehozó, irányító erőterek, mezők tulajdonságaitól, szimmetriáitól. A
szimmetriatulajdonságok határozzák meg egy erőtér esetén, hogy az konzervatív
vagy nemkonzervatív, így valójában ezek a fontos meghatározó fogalmak, és
nem a felszínes és félrevezető munkavégzőképesség.
A gyakorlatban az is megvalósítható, hogy egy konzervatív erőteret térbeli és

időbeli kényszerek, kényszerfeltételek segítségével nemkonzervatív erőterekké
alakítjuk át - ez történik a könyvben ismertetett szimmetriacsökkentéses
gépekben, Orffyreustól kezdve a gázkisüléses megoldásokig.
Minél többféle és minél egyszerűbb és veszteség nélküli módot találunk a

konzervatív erőterek átalakítására nemkonzervatív terekké, annál nagyobb
esélyünk, annál több lehetőségünk van többletenergia (impulzus) előállítására.
318
Egely György:
ENERGIA MINT SZIMMETRIA. Az energia szokásos, hagyományos,

munkavégzéssel meghatározott fogalma semmit sem mond az energia mint
fizikai mennyiség lényegéről, ezt csak a szimmetria fogalmának megértésének
segítségével érhetjük el. Így tehát a diszkrét, majd a folyamatos szimmetria
legalább elemi szintű megértése szükséges az energia (valamint az impulzus és
impulzusnyomaték) lényegének megértéséhez.
Abból indulunk ki (a Noether-tétel alapján), hogy akkor és csak akkor marad
meg a rendszer energiája, ha a mozgást leíró egyenletek nem változnak meg
időbeli transzformáció, például időbeli eltolás esetén, azaz ugyanazt az
eredményt kapjuk időbeli eltolás (azaz transzformáció) után is, mint előtte.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bármely t időpont helyére behe-

lyettesíthetünk t ± dt vagy makroszkópikusan t ± ∆ dt időpontot, azaz előre és
hátra tolhatjuk (transzformálhatjuk) a jelenség lefolyását, de az a transzformáció
ellenére változatlan (szimmetrikus, invariáns) marad. Tehát mindegy, hogyan van
beállítva az óránk, a jelenség mindig ugyanúgy fog lezajlani. Például egy
kődarab leesésének folyamata ugyanaz lesz, ha egy londoni vagy egy pekingi
órabeállítás mellett nézzük. Ez a fogalom mutatja, hogy az energia valójában
energiaszintek eltérése, különbsége egy folyamat során nem függ attól, hogy
milyen beállítás volt az óra számlapján a mérés, a megfigyelés kezdetén.
Mindez azonban csak a konzervatív erőterek esetén igaz korlátok nélkül, akkor
a mozgásegyenletekben nem jelent változást az időbeli eltolás, azaz
transzformáció, mert ilyenkor az egyenletek változatlanok, azaz szimmetrikusak
maradnak az időbeli eltolás esetén. Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy az energia
állandó az adott konzervatív rendszerben, ha előre, ha hátra mozgunk az időben,
azaz az időbeli homogenitás mértéke az energia. (Ez már mágneses monopólusok
mozgása esetén nem szükségszerű.)
Az energia mint munkavégzőképesség fogalmától tehát elérkeztünk az időbeli

eltolás fogalmához, de ezt csak konzervatív erőterek esetén tehetjük meg gond
nélkül, nem konzervatív erőtereknél már nem. Gondoljunk csak a forgó,
örvényes erőtérben mozgó test esetére. A test energiája attól függ, hogy mekkora
utat tett meg a test ebben az erőtérben. Leegyszerüsítve: minél több fordulatot tett
meg a test az örvényes erőtérben, annál nagyobb az energia
munkavégzőképessége, ezért itt már nem tolható el időben tetszőlegesen a
folyamat, az idő „múlásával” egyre több energiája lesz.
Itt már látszik, hogy az időbeli szimmetria elvezetett a mozgást létrehozó
erőterek fontosságának felismeréséhez, ami a szokásos tankönyv-defmícióknál
kimarad. Az energiamegmaradás tehát csak a változást létrehozó erőterek
szimmetria tulajdonságainak ismeretében mondható ki, annak a függvénye, hogy
hány és milyen erőtér hozza létre a vizsgált folyamatot.
Baj, hogy hallgatólagosan, kimondatlanul is, de főleg konzervatív erőterekben
gondolkodunk. Ez a termodinamikában mindig helyes, de a klasszikus mechani-
319
Egely György:
kában - és az elektrodinamikában, ahol már nem konzervatív erőterek is létrejönnek,

téves eredményekre vezetnek. Minden körülmény közt igaz törvényként tehát csak
konzervatív erőterek esetén teljesül az energiamegmaradás, az impulzus- és
impuzusnyomaték-megmaradás.
ERŐTEREK. Minden változás, minden mozgás erőterekben megy végbe, ám ezek

tulajdonságai élesen eltérhetnek egymástól. Az erő fogalmát a mechnikában
határozzuk meg, az F = m x a összefüggéssel, ami viszont csak akkor igaz, ha az
energia is megmarad. (Ez a kapcsolat mutatja, hogy látszólag távoli fogalmak
valójában hallgatólagos feltételekkel vannak meghatározva, összekapcsolva.)
Az erőtér fontos tulajdonsága, hogy megmarad-e benne az energia, az impulzus
és impulzusnyomaték. Ahol megmarad, ott konzervatív (megmaradó) az erőtér.
Konzervatív erőtereknél bármely zárt görbén történő mozgás esetén megmarad az
energia. Valójában itt is az látszik, hogy az energia, emiatt pedig a szimmetria
kérdése megjelenik az erőtereknél.
KONZERVATÍV ERŐTEREK. Ha egy erő F = - gradU(r) típusú (r skalár

vektor) függvénnyel leírható, akkor konzervatív. Ezeknél az erőtereknél megmarad
az energia, az impulzus és impulzusnyomaték. Ilyen például a gravitációs tér,
amely néhány méteres távolságoknál gyakorlatilag hely és időfüggetlen,
néhányszor száz kilométeres távolságok esetén pedig helyfüggő (mert a gravitáció
ereje csökken a középponttól kifelé haladva) és időben állandó.
A természetben mindegyik konzervatív erőtérhez egy kölcsönhatás rendelhető,

de tévedés lenne azt gondolni emiatt, hogy csak konzervatív erőterek léteznek. Azt
az U(r) skalár vektor függvényt, amelynek a deriváltja az erőteret adja, erőtér
skaláris potenciálfüggvényként ismerjük.
Az elektromos erőteret is ilyen függvény írja le, és ilyen függvények jellemzik a

molekulák közti ütközéseknél fellépő erőtereket a termodinamikában. Ez
biztosítja, hogy a hőtanban, a termodinamikában mindig érvényes az
energiamegmaradás. A mágneses erőteret stacioner esetben még lehet
skalárpotenciállal leírni, dinamikus esetben már nem mindig.
NEMKONZERVATÍV ERŐTEREK. Előállíthatóak olyan erőterek is, melyek

gyakorlatilag jelentősek, de erőterük nem írható le skalárpotenciállal. Ilyen például
az örvényes, az időfüggő vagy a sebességfüggő erőtér. Mindegyik tér konzervatív
erőterek segítségével, azok átalakításával valósítható meg. Örvényes erőterek a
mechanikában és az elektrodinamikában is előállíthatóak. Forgó gázba vagy
folyadékba helyezett tárgy például örvényes erőteret észlel (gőzturbina, gázturbina
lapátja). Időben változó elektromos áram körül is örvényes mágneses tér
keletkezik.
Időfüggő térre több esetben is találunk példát a természetben. Például ilyen a
passzát szelek által keltett légáramlás, ami a Közel-Kelet és India közti hajózást és
320
Egely György:
kereskedelmet évszázadokig lehetővé tette. A szél télen India felé fújt, nyáron
Arábia felé, így a kereskedőhajók vitorláin munkát végzett, melynek értéke egy
egyéves körút után sem lett nulla.
A belső égésű motorok belsejében is időfüggő erőtér alakul ki, mert például
az égési és kipufogási ciklus esetén más irányú és nagyságú erők hatnak.
De összenyomott és rögzített, majd megfelelő időpillanatban kioldott rugó is
tekinthető időfüggő erőtérnek, de ez még konzervatív. Sebességfüggő erőtér
keletkezik az elektrodinamikában a Lorentz erő miatt, és sebességfüggő a
közegellenállás is, de az erősen veszteséges.
A technikai folyamatokban a konzervatív és nemkonzervatív mezők
egymásba átalakíthatóak, persze veszteségek árán, s ezek valamennyire
megfordítható folyamatok. A súrlódás vagy a hővezetés (és más egyszerű
vezetési folyamatok) viszont mindig veszteségesek, megfordíthatatlanok, így
szintén nemkonzervatív tereket adnak.
Nagyon sok (végtelen számú) nemkonzervatív mezőt lehet kelteni, azt
mondhatnánk, hogy a konzervatív erőtér a ritkább, s a nemkonzervatív az
általánosabb. A konzervatív erőterek segítségével lehet zárt rendszerekét
készíteni (hiszen bennük megmarad például az energia). Nemkonzervatív
rendszerek viszont mindig kapcsolatban állnak a környezetük-kel, attól nem
választhatók el, mindig nyitott rendszerként viselkednek.
IMPULZUS. Az energiához sokmindenben hasonló szimmetria, moz-

gásmennyiségnek vagy lendületnek is nevezett fizikai fogalom.
Értéke I = m x υ a mechanikában, bár az elektromágneses mezőknek is van
impulzusa, nemcsak a mozgó tömegeknek. Az impulzus is relatív mennyiség,
mint az energia, azaz értéke attól függ, hogy milyen vonatkoztatási rendszerből
nézzük.
Szimmetriaként a térbeli eltolás szimmetirájaként értelmezzük, az energia
mint időbeli eltolás mintájára. Nemkonzervatív erőterekben az impulzus sem
marad meg. Ha tehát egy rendszert valamilyen hatás megfelelő módon
állandóan változtat belülről, akkor mind a térben, mind az időben változik, így
nem lesz változatlan, invariáns, azaz szimmetrikus sem az időbeli, sem a
térbeni változtatások során. Az energia és az impulzus tehát szorosan
kapcsolódik egymáshoz.
Míg az energia skalár, az impulzusnak iránya is van a nagyságán kívül, bár ez
az irány függ attól, milyen vonatkoztatási rendszerből nézzük a vizsgált
eseményt.
Míg az időbeli transzlációs változatlanság vagy invariancia az energia-
megmaradáshoz vezetett, a térbeli transzlációval szembeni változatlanság az
impulzus megmaradásához vezet. Ha tehát a könyvben leírt találmányok szerint
állandóan (mind térben, mind időben) nyitott rendszerben (nemkonzervatív
mezőkkel) változtatjuk a gépünk (rendszerünk) tulajdonságait, akkor nem
marad változatlan a rendszer energiája és impulzusa sem.
321
Egely György:
IMPULZUSNYOMATÉK. Az impulzus egy pontra vett forgatóképessége,

értéke Π = υ . m x r a mechanikában. Az energiához és az impulzushoz hasonló
szimmetria. Azt fejezi ki, hogy az adott rendszer a térbeli elforgatásra mennyire
invariáns. Így a tér izotrópiájának a mértéke. (Az impulzus a tér
homogenitásának a mértéke, míg az energia egy folyamat időbeli
homogenitásának a mértéke volt.)
Sokmindenben hasonlít az impulzusra és energiára mint szimmetriára az
impulzusnyomaték. A három mennyiség együtt „geometriai szimmetriaként”
ismert, mert időbeli és térbeli eltolási, valamint térbeli elforgatásra nézve
változatlanok a rendszerek, mikor ezek a mennyiségek megmaradnak. Ez a
három mennyiség nagy valószínűséggel elválaszthatatlan egymástól, azaz ha az
egyik mennyiség nem maradt változatlan, akkor a többi sem. Az
impulzusnyomaték is relatív mennyiség és vektor, de úgynevezett axiális vektor,
és nem poláris mint az impulzus. Ez csak annyit jelent, hogy más-más tükrözési
tulajdonságaik vannak.
Mivel a három szimmetria együtt sérül (vagy marad meg), csak olyan gépet
érdemes energiatöbblet-előállítási célból építeni, ahol az impulzus és
impulzusnyomaték-megmaradás is sérül. Ezért csak állandóan, folyamatosan
változó mértékű forgást végző szerkezetek jöhetnek számításba. A könyvben
ismertetett gépeknél ez a tulajdonság mindig megtalálható. Valójában időben
változó mértékű transzlációt és változó mértékű rotációt, forgást végző gépeket
találunk az energia impulzus és impulzusnyomaték megmaradását sértő
megoldásoknál: Nem jön létre geometriai szimmetriasértés, ha csak egyiket is
kihagyjuk. Éppen ezért találunk változó görbületű pályákat (és mezőket) ezeknél
a szerkezeteknél. Így egyszerre változtatva mindent, el lehet érni mindhárom
szimmetria sérülését.
SZIMMETRIA. A geometriából szármázó átfogó jellegű fogalom. A fizikában a

folyamatoknak a külső hatás (mint zavarás) vagy átalakítás, transzformáció
hatására történő átalakulását, változásait vizsgáljuk. Ha egy külső hatás nem
változtat a vizsgált tulajdonságon, akkor invariáns, azaz szimmetrikus marad. A
geometriában diszkrét és folyamatos szimmetriákat ismerünk, s ezeket a
fogalmakat a fizikában is használjuk. Diszkrét szimmetria például a térbeli vagy
időbeli tükrözés szimmetriája, azaz sokféle folyamat változatlan marad, ha
tükörszimmetrikus alkatrészekből építünk meg egy gépet. Óra esetén a gép
visszafelé forogna, de az idő múlását tudná mérni egy ilyen gép. Sokféle
folyamat akkor is változatlan marad, ha időben visszafelé zajlik le, de itt már
nagyszámú alkatrész és ütközés után gondok merülnek fel. (Mágneses
monopólusok jelenléte esetén ez már nem igaz.)
A gyakorlatban a leghasznosabb, mégis legkevésbé ismert szimmetriák nem a
diszkrét, hanem a folyamatos szimmetriák. Ilyen folyamatos geometriai
szimmetria például a térbeli eltolás szimmetriája egy egyenes mentén.
322
Egely György:
A gyakorlatban ez a legrégibb szállítási mód. Egy tárgyat a felszín mentén

eltolva (csúsztatva) ugyanazt a változatlan tárgyat kapjuk vissza. Itt a
transzformáció a folyamatos eltolás, mert értékére nincs korlát szabva,
tetszőlegesen kicsiny vagy nagy is lehet, az eredmény mindig az eltolt tárgy. Az
elforgatásnál a kör (vagy kerék) esetén azt a tulajdonságot használjuk ki, hogy a
(jól elkészített) kerék tetszőleges szögelfordulás után is változatlan marad. Így
például jobb közlekedési eszközöket lehet készíteni, mint a szánkó,
transzlációval. A szimmetriáknál az az alapvető, hogy egy beavatkozás, egy
transzformáció változatlanul hagyja-e a rendszert vagy a folyamatot. Ha igen,
egy invariáns, azaz változatlan, azaz szimmetrikus rendszert kapunk. A
szimmetria alapvetően jellemzi nemcsak a tárgyak geometriai alakját, hanem a
folyamatok térbeli, időbeli lezajlását is, ezért fontos a fizikában.
A megmaradó, azaz változatlan mennyiségek ezért invarianciák, azaz
szimmetriák a fizikában. A geometriából ismert, hogy a szimmetriákat külső
beavatkozásokkal csökkenteni lehet, sőt teljesen meg lehet szüntetni. Mindez a
fizikában, a technikában is elérhető megfelelő műszaki lépések sorával. A
szimmetriacsökkentésnek mértéke is van, nemcsak módja. Ezért egy adott,
szimmetriával jellemzett mennyiség értékét növelni és csökkenteni is lehet.
A NOETHER-TÉTEL LEVEZETÉSE
Hogy megérthessük Noether módszerét, először az energiamegmaradás

egyenletét fogjuk megvizsgálni olyan esetben, amikor a rendszer Lagrange-
függvénye nem függ explicit módon a t időtől. Ezért a t független változót a
következő transzformációval visszük át:
t = t'+ α 1.
ahol α infinitezimális állandó. Most a variációs probléma qi(t) változója

megváltozik ennek a transzformációnak hatására, de úgy is vizsgálhatjuk, mint t'
függvénye, és így elhagyjuk az előző t változót. Ekkor a Lagrange-függvényünk a
következő formájú lesz:
L = L(q i , q i ', t'+ α ) 2.
Tételezzük fel azonban, hogy a Lagrange-függvény nem függ explicit módon

a t időtől. Ekkor az új variációs integrál alakja a következő lesz:
Így látni fogjuk, hogy az a konstans nem jelenik meg a variációs integrálban,
csak a határoknál. Noether ezeket a variációs problémákat vizsgálta.
323
Egely György:
Most általánosítjuk a vizsgálatot, és többé nem tesszük fel, hogy α állandó, és

α -t a t' függvényeként vizsgáljuk, amely kielégíti a következő peremfeltételeket:
α (t1 )=α (t2 ) =0 4.
Ebben az esetben a hatásintegrál az α '(t') függvénye lesz, de csak α '(t') jelenik
meg explicit módon az integrálban. Ezért most a következőképpen írhatjuk fel az
általános koordinátákat:
és a transzformált probléma Lagrange-függvénye a következő lesz (tekintetbe véve

α (t') infinitezimális természetét):
Továbbá
dt = (1 + α ')dt' 7.
Így az új variációs integrálunk alakja a következő lesz (elhagyva α (t')

magasabb rendű deriváltjait):
Így az 1. számú transzformáció nem változtatja meg a variációs problémát, és nem

várhatjuk azt, hogy a hatásintegrál új formája több információt ad, mint az előző
alak. Ebben a 8. számú egyenletben megadott forma esetén egy újabb szabadsági
fok áll rendelkezésünkre, azaz α (t'), amelyet az előző általános koordinátához
qi(t')-hoz adtunk. Így az α (t')-höz tartozó Lagrange-egyenlet a következő alakú
lesz:
ami a klasszikus mechanika jól ismert energiamegmaradási tétele. Ez nem egy

újabb egyenlet, amit a Lagrange-egyenleteken kívül kell még kezelni, hanem a
Lagrange-egyenletek következménye. Ezt a Noether-féle transzformációs
törvénybál következtettük ki, ami a variációs integrált változatlanul hagyja. Meg
kell jegyezni és nagyon fontos, hogy a Lagrange-függvény létezéséhez potenciálos
erőterek szükségesek, és hallgatólagosan feltételeztük, hogy potenciálos erőterek
hozzák létre a mozgást. Ezért ál talános esetben ez a gondolatmenet csak
324
Egely György:
potenciálos erőterekre érvényes, amit nem szoktak külön hangsúlyozni.

Az előző példát az időbeli eltolás invarianciájaként foghatjuk fel, hiszen az
időt, mint változót transzformáltuk infinitezimális módon, kis mértékben. Így
tehát az energia az idő mentén történő eltolásnak vagy szimmetria-
transzformációként fogható föl.
Így jutottunk először 1918-ban az energia fizikai természetének megértéséhez,
legalábbis potenciálos, konzervatív erőterek esetén. Ekkor azonban az
energiamegmaradás tétele már mélyen gyökerezett a kutatókban, ekkor már
természetesnek vették, hogy az energia minden körülmények között állandó.
Ugyanez történt a mechanikában az impulzussal és impulzusnyomatékkal is.
Most végigkövetjük az impulzussal kapcsolatos gondolatmenetet, mely nagyban
hasonlít az energiával kapcsolatos gondolatmenethez. Nézzük tehát a Lagrange-
függvényt akkor, amikor nem időbeli, hanem térbeli eltolást vizsgálunk. Most
egymásra merőleges xi , yi és zi koordinátákat használjunk, és tételezzük föl,
hogy az adott mechanikai rendszer potenciális energiája csak a részecskék
koordinátáinak különbségétől függ:
V = V(x i – x k , y i – y k , z i - z k ) 11.
(Newton III. mozgástörvényének megfelelően a hatás egyenlő az ellen-

hatással, azaz a reakcióerővel.) Ebben az esetben a transzformáció a kö-
vetkezőképpen írható fel:
x i = x i '+α yi = yi' β zi = zi' + γ 12.
ahol α , ß és γ állandók, és sem a rendszer potenciális, sem a kinetikus ener-
giáját nem változtatják meg, és ismét egy olyan példát kapunk a variációs
integrálra, ami bizonyos transzfonnációk esetén invariáns marad (jelen esetben a
transzformációt a 12. egyenlet dinamikus változóira alkalmazzuk, és a koordináta
rendszernek csak a transzlációit vizsgáljuk). Ismét úgy végezzük a
transzformációt, hogy az α , ß és γ konstansok a t, idő függvényei legyenek,
ami három új szabadsági fokot ad a variációs problémának. Ezek a most
hozzáadott szabadsági fokok nem jelennek meg a potenciális energiában,
azonban a rendszer kinetikus energiája most a következő alakot ölti:
és feltételezve, hogy a, ß és y infinitezimálisan kicsiny, a következő egyenletek

adódnak:
325
Egely György:
Az új α , ß és γ hatásváltozókkal a Lagrange-egyenlet alakja a következő

lesz:
Ezek az egyenletek a lineáris impulzusmegmaradást írják le, ami jól ismert a

klasszikus mechanikában. (Ha nem is hangsúlyoztuk ki külön, de itt is
látható, hogy a levezetés potenciálos, konzervatív erőterekre érvényes.)
Harmadik példaként vizsgáljuk meg a Lagrange-függvényt akkor, amikor
az a forgásra invariáns. Legyen ekkor a V potenciális energia centrális erők
eredménye (melyek szintén konzervatív erőteret eredményeznek), ebben az
esetben a V potenciál csak két részecske közti távolságtól függ, azaz a
következő mennyiségtől:
Ebben az esetben nemcsak egy konstans transzláció, hanem egy konstans

rotációforgás is változatlanul hagyja mind a potenciális, mind a kinetikus
energiát, és újra egy Noether-típusú problémához jutunk. A koordináták
infinitezimálisan kicsiny forgását a következőképpen írhatjuk fel,

amennyiben a vektoranalízis összefüggéseit használjuk:
ahol Ω egy tetszőlegesen kicsiny, infinitezimális vektor. Amennyiben
feltételezzük újra, hogy omega a t idő függvénye, a potenciális energia
független lesz omegától, de a kinetikus energia a következő formát ölti:
Ismét három új szabadsági fokot kapunk azzal, hogy a hatásváltozókhoz

adjuk az Ω vektort. A Lagrange-egyenletek, melyek az Ω vektorhoz
kapcsolódnak, most a következő összefüggést adják:
326
Egely György:
ami fizikailag azt jelenti, hogy a teljes impulzusnyomaték megmarad, ami

bármely mechanikus rendszerben igaz, amennyiben centrális erők hatnak. Ez
jól alkalmazható például a naprendszerre, és közvetlenül leszármaztatható
így a Kepler-féle felületsúrolási törvény.
Mivel ez a rövid ismertetés nem terjed ki a több térdimenziós variációs
problémákra, ezért nem tudjuk most itt felsorolni a fizika térelméleteinek
alkalmazásait a Noether-elv felhasználásával. Legyen elég most csak annyi,
hogy ezek a bizonyos elhanyagolható hatásváltozók (azaz olyan pszi
dinamikus változók, amelyek a variációsprobléma Lagrange-függvényében
nem jelennek meg, pusztán a ∂ψ /∂xi, ..., ∂ψ /∂xn parciális deriváltjaik
jelennek meg. Ezek az Euler-Lagrange-egyenletben a következő alakot öltik:
ahol a következő jelölést használjuk:
azaz, abban az esetben, ha három tér és egy idő koordinátát használunk,

akkor x =x1 , y=x2 , z=x3, t=x4:
Az anyagi részecskék mechanikájában csak az x4 = t van jelen, és a

p4 = const. azonnal integrálható, és a dp4 / dt = 0 állandó eredményre vezet,
ami önmaga is egy megmaradási törvény. Abban az esetben, ha a 21.
formájú törvényt használjuk egy mező leírására, a következő konklúziókhoz
juthatunk. Amennyiben egy háromdimenziós térfogatra terjesztjük ki az
integrált, és az első három tagot Gauss-transzformációval térfogati
integrálból átírjuk felületi integrálba. Ha a vektorjelölést használjuk, és a p1,
p2, p3 komponenst a p vektor összetevőiként fogjuk fel, akkor ilyen
írásmódban a következő vektorformában megadott egyenlethez jutunk:
vagy
Egely György:
327
A dγ jelöli a térfogatelemet, az n az S határoló felület normálisát jelen-
ti, amelynek felületeleme dS. Ezt az egyenletet megint megmaradási tör-
vényként foghatjuk fel, ha az ∫ P4 dτ mennyiséget vizsgáljuk, ami lehet a
teljes tömeg vagy energia, vagy töltés, vagy momentum az adott helyzettől
függően. Ez a mennyiség egy adott térfogatban található, míg a 23.
egyenlet jobb oldala a tömeg, energia vagy töltés fluxusaként értelmezhető,
ami az S felszínen folyik át. (Ha az integrálást a teljes végtelen térbe
kiterjesztjük, akkor a felületi integrál általában eltűnik, és időfüggetlen
egyenletekhez jutunk a teljes tömegre, energiára vagy töltésre
vonatkozóan.)
Tegyük most fel, hogy egy olyan Lagrange-függvényünk van, amely a ψ
hatásváltozótól függ, de nem függ explicit módon az x 1 , x 2 , x 3, x 4
koordinátáktól (a pontmechanika konzervatív rendszerének megfelelően,
ahol az L Lagrange-függvény nem függ explicit módon az időtől). Ekkor a
következő alakba írhatjuk a hatásintegrált, amely a négy koordináta
x ] , . . . , x 4 transzformációjához tartozik, a következő infinitezimális
transzformációnak megfelelően:
xi = xi ’ + α i 25.
Amennyiben az α i pusztán állandó (transzlációtól független, transzlá-

ciósan invariáns), akkor a hatásintegrál formája változatlan marad a határt
kivéve, ahol az α i megjelenik. Azonban, ha olyan alakúra akarjuk hozni a
négy α i értékét, mely függ az x1, ..., x 4 függvényektől, mely függvények
eltűnnek a határon, így újabb négy szabadságfokot kapunk, amelyek maguk
nem jelennek meg a Lagrange-függvényben, csak a a ∂ α i /∂xk parciális
deriváltjaik. Ennek megfelelően az α i variációja a következő alakú négy
egyenletet fogja adni:
ahol ni a ψ 1, ψ 2, ..., ψ m hatásváltozók száma, amíg Pak jelöli a ∂ψ a / ∂x k ,

és a ∂ ik Kronecker-szimbólum. Amennyiben csak egyetlen változó van, és
Egely György:
ez az x 4 = t, akkor tik a t44 mennyiségre redukálódik, ami a rendszer teljes

energiája lesz. Így tehát a következő mennyiséget:
∫ t44 dτ 27.
328
a következő alakban, a rendszer teljes energiájaként értelmezhetünk, ahol a
felületi integrál alakja a következő:
és így energiafluxusként is értelmezhető, mely az S felszínen áthalad. Így

az energiamegmaradási törvényhez jutottunk újra. Amennyiben ehhez a
törvényhez három további megmaradási törvényt adunk, melyben a
következő mennyiségek szerepelnek:
∫ ti4 dτ (i = 1, 2, 3) 29.
melyek a lineáris impulzus komponenseiként értelmezhetőek, és az adott

mező térfogatelemébe vannak bezárva. Így az energia és impulzus meg-
maradása szétválaszthatatlanul összekapcsolódik minden mezőnél, ahol az
alapvető Lagrange-függvény nem függ explicit módon a tér- és idő-
koordinátáktól, és ahol a t ik mennyiségek az úgynevezett kanonikus
energiamomentum, energia-impulzus tenzor komponenseiként fogható föl.
Láthattuk az eddigiekben, hogy a Noether-féle levezetés megadta ugyan az
energia, az impulzus és impulzusnyomaték értelmezését mint szimmetriát,
de azt is láttuk, hogy ezek csak konzervatív skalárpotenciállal leírható
esetre érvényesek. Emiatt nem tekinthető teljesen általánosnak az energia-
és impulzusmegmaradás, viszont nem vizsgálták meg, hogy
nemkonzervatív mezők esetén mi a helyzet.
BEVEZETÉS A TÉRTECHNOLÓGIÁBA 2. KÖTET TARTALOMJEGYZÉKE
Előszó
I. Nullponti energia kivonására alkalmas eljárások
A Casimir-effektuson alapuló berendezések
A Griggs-féle készülék
További lehetőségek
I/1. kiegészítés
II. Hidegfúzió
A fúziós folyamat alapja
A hidegfúzió elve
A legismertebb hidegfúziós eljárások
Elméleti problémák
Egely György:
A Patterson eljárás
A Casimir-erő hatása
II/1. kiegészítés
329
III. Megmaradási törvények határai

A megmaradási törvények haszna
Mi az energia?
Megmaradások és szimmetriák
A szimmetriacsökkentés módszerei
Erőterek
Külső és belső határok a megmaradási törvényeknél
A dinamika egyenleteinek általánosítása, kiterjesztése
Az energia az impulzus és impulzusnyomaték meg nem maradásának
szükséges feltételei
A dinamika néhány alapfogalma
Segédlet a III. fejezethez
1. A legkisebb hatás elve, Lagrange-egyenletek
2. Az Euler-Lagrange-egyenlet
3. Speciális esetek
4. Többváltozós függvényekre történő kiterjesztés
5. Koordinátarendszerek, a mozgás, a tér és idő homogenitása
6. Kölcsönhatások
7. A Lagrange-függvény szerepe a mechanikában
8. Általános koordináták
9. A mozgásegyenletek integrálhatósága
10. A fordított Noether-elv
11. A Lagrange-féle variációs elvek
11. Pontrendszer Lagrange-függvénye
Megmaradási törvények
A legkisebb hatás elve az elektrodinamikában
Az elektromos töltésmegmaradás mint szimmetria
Az energia mértékegysége - skalár-e az energia?
Az elektromágneses sugárzás esete
Összefoglalás a III. részhez
III/1. kiegészítés
Általános pályán mozgó tömegpont impulzusmomentum és ener-
giaegyenérték vizsgálatai
Két egymásra merőleges tengely körüli forgás esete
IV. A szimmetria szerepe a fizikában és a technikában
A. A szimmetriafogalma és szerepe a fizikában
Tükrözési szimmetria
Forgási szimmetria
Eltolási szimmetria
További szimmetriák
Egely György:
Limitér pontcsoportok, karakterisztikus szimmetriák is ábrázolásaik Gömb

Minden pontján forgó gömb
Henger szimmetria
330
Csavarási szimmetria
Forgó henger
Haladó henger
Forgó és haladó henger
Eltolási szimmetriák
Ábeli és nem-Ábeli áramlások, áramok
Szimmetria, invariancia és megmaradás
B. Szimmetria a gyakorlatban
Szárnyak szimmetriája
Forgó-haladó mozgás
Folyamatos szimmetria csökkentése
Elektrokémiai potenciál szimmetriája
Időbeli szimmetria csökkentése
A vákuum polarizációs szimmetriájának csökkentése
Két forgással járó szimmetriacsökkenés
B. Szimmetriacsökkentés hatása a klasszikus fizikában
Álló töltések
Állandó sebességgel mozgó töltések tere
Gyorsuló töltések tere
Ok és okozott hatás szimmetriája
A Curie-törvény
D. Az elektrodinamika törvényeinek feltételezett alakja forgó töltés esetén
A spin mező tulajdonságai
Néhány kísérleti tapasztalat
E. Megmaradási összefüggések forgó elektrodinamika esetén
F Anyagi tulajdonságok, hipertér, impulzus
Összefoglalás
IV/ 1. kieg.: A mechanika és elektromágnesesség közti néhány hasonlóság
IV/2. kieg.: Mezők és szimmetriák kapcsolata az elektrodinamikában
A forgó töltések szerepe
IV/3. kieg.: Töltések szimmetriája
IV/4. kieg.: Felix Ehrenhaft mérési eredményei - Comptes Rendus című
folyóiratból, 1949-1950 között
1 . Magnetoforézis: A részecskék csavarvonalú mozgása konstans homogén
mágneses mezőben. (F Ehrenhaft jegyzete)
Egely György:
2. Mágnesesség: A részecskék mozgása egyenletes és nem egyenletes

mágneses mezőben. (F Ehrenhaft jegyzete)
3. Mágnesesség. (Johann A. Schedling jegyzete, ismerteti: Aimé Cotton)
4. Elektromágnesesség: A homogén hosszanti mágneses mező sugárzását érő
hatásról.
331
5. Homogén longitudinális mágneses mező hatása radioaktív készitményből

eredő sugárzásra.
6. A fotoforézisről és a napfény vákuumban anyagforgást előidézö hatásáról.
(F Ehrenhaft és E. Reger).
7. Optika. (F Ehrenhaft és E. Reger jegyzete, bemutatja: Aimé Cotton)
8. Optika: A fotoforézisről és a napfény vákuumban történő, anyagforgást
előidéző hatásáról. (F. Ehrenhaft és E. Reger jegyzete, bemutatja: Aimé
Cotton) Megjegyzések az előbbi közlemény kapcsán. (Aimé Cotton)
előidéző hatásáról. Homogén mágneses mező hatása. (F Ehrenhaft és K
Desoyer jegyzete) Megjegyzések (Aimé Cotton)
előidéző hatásáról.
IV/5. Kieg.: Mihajlov publikációi.
V. Alkalmazási példák
A „többlet” előállításának lépései
Szimmetriacsökkentési eljáráson alapuló gépek felosztása
Mezők, erőterek
Mechanikus megoldások
Merev testekkel
Deformálható közegek esetei
A Schauberger „turbina”
Milyen alakú legyen a spirál?
Optimalizálás
A Potapov-féle egytengelyes konstrukció
A magyar „kéttengelyes” örvényrendszer
A Schauberger-rendszer
Energianyerés spirális áramlással
A Spence-féle szerkezet
Tranziensjelenségek
Ívkisülés
Az ívkisülés dinamikus viselkedése
A Papp-készülék
Tanziens gázkisüléses készülékek problémái
Mágneses rendszerek
Egely György:
Egypólusú generátor
Polarizálható közegekkel létrehozható megoldások
A Hendershot-készülék
A Horváth-féle vízautó
A Meyer-féle elrendezés
Mágnesesen polarizálható anyagok
332
Összefoglalás az energetikai gépekhez
Impulzusnyereség
Utószó
További lehetőségek
Tisztelt olvasók!
V/1. Kiegészítés: spin térrel kapcsolatos kísérlet
V/2. Kiegészítés: egyéb lehetőségek
Függelék
1. F B. Mead, J. Nachamkin: Elektromágneses sugárzási energia
elektromágneses energiává való konvertálása
A találmány háttere
A találmány összefoglalása
A rajzok rövid ismertetése
A célszerű megvalósítás részletesebb leírása
2. J. L. Griggs: Folyadékok melegítésére alkalrnas berendezés
A rajzok részletesebb leírása
3. S. Pons, M. Fleischmann: Eljárás is berendezés teljesítmény generálásra
(részletek)
A találmány leírása
Ábraszövegek
A. hőfejlesztés követelményei a fémrácson belül
B. Elektrolitikus telítés.
C. Fémhidridekkel való feltöltés
D. Vékonyfilm rácsok
4. J. A. Patterson: Folyadékelektrolit elektrolízisére alkalmas rendszer
A találmány rövid összefoglalása
A rajzok rövid leírása
A találmány részletes leírása
Az elektrolit
A vezetés golyócskái
Alternatív kialakítási lehetőségek
Kísérleti eredmények
Analízis
Megfigyelések
Cellaellenállás
Egely György:
5. V. Schauberger: Eljárás is berendezés molekuláris vegyületkép-ződés és bomlás

folyamatának szabályozásához mozgásban levő közegben. (A szabadalom
fordítása)
6. Oszaul A. Ivanovics, Oszaul P. Alekszandrovics, Gontar V. Alekszandrovics:
Eljárás és berendezés molekuláris vegyületkép-ződés is bomlás folyamatának
szabályozásához
7. H. Aspden: Elektromos motorgenerátor
333
A találmány tárgya
A találmány rövid ismertetése
A rajzok, ábrák rövid leírása
A találmány részletes leírása
8. T. Kawai: Hajtóerőt előállító eszköz
9. Geometriai alakzatokból kiinduló sugárzás erősítője
10. Correa 1.
Kivonat
1. A találmány alkalmazási területe
2. A technika jelenlegi állása
A találmány összefoglalása
A célszerűen kialakított berendezés
1. példa
2. példa
3. példa
4. példa
5. példa
6. példa: Az impulzusgenerátor feszültség-áramerősségkarakterisztikája
7. példa: A PAGD tartományban megjelenő impulzusfrekvenciája
8. példa: A PAGD tartomány detektálás az impulzusgenerátorban csökkenő
nyomás esetén
9. példa: Az elektródfelület hatása a PAGD jelenség karakterisztikájára a
leszívatási kísérletek során
10. példa: A nagyvákuumú impulzusgenerátorok PAGD karakterisztikájának
és elektródfelületének kapcsolata
11. példa: A kapacitás hatása a PAGD frekvenciára
Optimális elrendezés és geometria
A PAGD előállítást befolyásoló tényezők
11.Correa IL
Kivonat
Energia-átalakító rendszer
l. A találmány területe
2. A technika állása
Egely György:
3. A találmány összefoglalása
A célszerű kialakítás leírása
Fényképek
Magyarázat:
xxxx = az eredeti szöveg nem olvasható
334
FÉNYKÉPEK
Egely György:
Schauberger képe a házi turbinával. A 40-es évek végén készült a felvétel.

Egely György:
Schauberger házi „pisztráng”

turbinájának egy egyszerű
megvalósítása. Látszanak a spirális
alakú áramlási csatornák.
Schauberger impulziós hajtóművének képe. Jól látszik, hogy kívülről

ferdén érkezett a levegő a forró korongok közé. Ott azután spirális alakú
áramvonalak alakultak ki jó méretezés esetén.
Egely György:
A modell a fedéllel, külső burkolattal ellátva.

Egely György:
A Schauberger „UFO” oldalnézete. Rövid idő alatt 10 km magasra

emelkedett.
Az „UFO”-ra a kimeneti nyílás első zárólemeze fel van helyezve.

Egely György:
A Schauberger „UFO” teljesen összeszerelve.

Egely György:
Tesla a 40-es években.

Egely György:
Tesla a Colorado Sprigsben

elkészült óriás laborban, spirál
alakú tekercs előtt.
A spirál egy részlete.
Tesla laboratóriuma Colorado

Sprigs-ben. Igen nagy
feszültségű, nagy frekvenciás
rezgéseket állított elő.
Egely György:
A fiatal Maray, amikor még

dolgozott találmányán.
Egely György:
Az idős Moray.
Az első „sugárenergia” konverter egy 50 W-os izzót működtetett.

Egely György:
Egy
kisérleti bemutató.
Egy másik kisérleti bemutató. A lámpákon kívül még

egy hősugárzó, egy vasaló és egy motor is rá volt
kötöve a konveterre.
Egely György:
Moray egyik bemutatója. Hetekig ment a gép,

álandóan elektromos energiát szolgáltatva.
Egely György:
Egy fejlett modell.

Egely György:
A legfejlettebb verzió. Ehhez már nem kellett antenna,

valamint víz alatt és repülőgép fedélzetén is működött.
Az első olyan zsebrádió fényképe, amelyhez nem kellett külső tápforrás.

Egy nagy hangszórót működtetett a „zsebrádió”.
Egely György:
A zsebrádió által működtetett hangszóró.

Egely György:
Lester Hendershot képe az I. Világháború idején.
A Hendershot készülékről készült fénykép. A dielektrikum a két kosár

alakú rádiófrekvenciás szolenoid alatt található.
• 1. Kék fényű Laser • 2. Vörös fényű Laser • 3. Vascsöppeket előállító

egység • 4. Indukciós tekercs szikrák előállításához • 5. Üvegcső, melyben
lefelé süllyednek a vas csöppek, miközben hűlnek • 6. Helmholz tekercs
homogén mágneses tér előállítására • 7. Kamra, a mágneses monopólusok
Egely György:
előállitására • 8. Megvilágításra szolgáló ablak • 9. Fókuszáló lencse •10.

Fényképezőgép • 11. Térerősség szabályzó • 12. Fénymérő, intenzitásmérő
Mihajlov mágneses monópólusokat élőállító készüléke.

Jones Griggs, a kavitációs gép
kifejlesztője. Az összeomló
buborékok a vákumenergiáját
csapolják meg.
Egely György:
Griggs egy kisérleti géppel. Jól látható a nagy méretű hajtómotor a

jobb oldalon. Ez alacsony hatásfokra utal.
Egely György:
A kavitációs szivattyú egy eladott, működő példánya. Bal oldalon a

hajtómotor, középen a buborékokat előállító egység.
Egy kisérleti kavitációs gép.

Egely György:
Stanley Mayer. A vízautó sokadik feltalálója. 1998-ban egy

étteremben mérgezték meg.
Stanley Mayer
Egely György:
Stanley által elkészített vízautó motorja. A durranógáz előállítására

alkalmas egység nem nem látszik a képen.
Egely György:
Mayer vízzel működő autójának elölnézeti képe. A feltaláló halála

után az autó eltünt.
Egely György:
Patterson saját laboratóriumában.

Egely György:
Patterson

Tiltott Találmányok

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Tiltott Találmányok

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Egely György:

Külső borító: Gáspár Tamás

ISBN: 963 03 9024 8

Copyright: Dr. Egely György, Budapest, 2000

Ez a könyv az Anti-Manhattan terv keretében készült.

II. rész: AZ ALAPFOGALMAK KIFEJLŐDÉSE 63

Niels Abel élete 122

III. rész: A TERMÉSZET TILTOTT TALÁLMÁNYAI 137

IV. rész: TILTOTT TALÁLMÁNYOK 163

V. rész: A GÁZKISÜLÉSES KÉSZÜLÉKEK 201

VI. rész: ENERGIATÖBBLET POLARIZÁLHATÓ

Mozgó alaktrészes megoldások 240

VII. rész: TOVÁBBI TILTOTT TALÁLMÁNYOK 251

VIII. rész: A KUDARC OKAI 283

Egy működésképtelen örökmozgozgó terve a XIX. századból

Miért kell foglalkozni tiltott találmányokkal? Egyáltalán, vannak-e

Ez a könyv az évekkel ezelőtt megjelent „Tiltott találmányok”-nak egy

Miért is fontos az energia, miért is fontos az energiaipar? Ma egy

Más módon is megfizetünk az energiáért. Tudjuk, hogy a jelenlegi

annak költsége, kihatásai. De energiáért fizetünk akkor is, amikor a hadsereg

Hosszabb távon is jelentékeny az energiaipar káros hatása. Bár ma már

Sok mindennel szabad és kell is kísérletezni, de az időjárással, a Föld

faként élni, mert az jobban bírja a szárazságot. A széndioxid-tartalom

1. ábra: A Bernard-Rayleigh instabilitás.

Az instabilitás növekedése miatt nő a hőmérsékleti átlagtól való eltérés

Talán logikusabb lenne már a könyv elején az energia fizikájával, az

Az első történet, Orffyreus története tulajdonképpen mintaszerű. Látni

A fizika és a technika története nagyon hasonlít a Szovjetunió kommunista

Orffyreus talán 1680-ban vagy 1681-ben született Németországban,

Orffyreus, amikor pályája csúcsán állt.

alatt gyógyításból élt, tehát vándororvosnak is mondhatjuk. Abban az időben

Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a munka állandó si-

Amikor Orffyreus elérte célját, és működésbe hozta első gépét, nagy

1712. június 6-án láthatták az érdeklődők először a körülbelül 1 méter

Most már nemesemberek is beálltak a nézelődők sorába, s így eljutott

Itt álljunk meg egy pillanatra. „Helyezzük képbe” magunkat, hogy

Orffyreus élete egy széttagolt, kisebb-nagyobb, szinte egymástól független

I. Frigyes abszolutista uralkodó volt, hívő kálvinista, de a gondolkozó

A nagy és gazdag uralkodók sehol sem értették meg a tudomány és az ipar

milyen pályán mozognak a kerék belsejében, talán kisebb-nagyobb munkával

Ennyit hát a történelmi háttérről. Anélkül, hogy megemlítettük volna a

A TERMÉSZETTUDOMÁNY ORFFYREUS KORÁBAN

Fejlődött a nyomdászat, az alkímia kezdett lassan használható recepteket

Csak jóval később készült el James Watt találmánya, ami a gyakorlatban

Gottfried Wilhelm Leibniz neve, munkássága a mai napig elismert, és

Leibniz a folytonos mennyiségekkel dolgozó analízisen kívül még a diszkrét

Leibniz szinte egész élete német fejedelmek - főleg a Brunswick család -

Leibniz volt a Brunswick-család könyvtárosa, történésze, és ő képviselte a

Amikor Leibniz Orffyreusszal találkozik, akkor már elég idős, hatvanas

Miután Orffyreus elhagyta Draschwitzot, a zeitzi herceg, Moritz

Az Orffyreus-gép külsejéről készült oldal- és elölnézeti rajz. Az

Miután találkoztunk a feltalálóval, megnéztük a gépet, és láttuk, hogy egy

Leibniz 1714. február 2l-én válaszolt, és a következő megjegyzéseket tette:

Leibniz agyában csak-csak fészkelődött a szerkezettel kapcsolatos

1714. április 15-én Buchta a következő sorokat írta: „Mr. Orffyreusnak

Leibniz 1714. májusában válaszolt erre a levélre, de még mindig nagyon

Néhány héttel később további részleteket írt Leibniz az Orffyreuskerékről:

Ami olyan furcsa ebben a gépben, hogy az alkatrészek együtt

Ezután, augusztus l4-én írta Leibniz Teubernek a következő levelet:

Leibniz valóban megnézte Orffyreus gépét, amikor Bécsből viszszafelé

Ugyanakkor győződjenek meg a gép teljesítményéről. Amint ez

1. Egy igen gondos vizsgálatot kell elvégezni, ahol megnézik, hogy

1714. szeptember 23-án Leibniz ezt írja Teubernek: „Örülnék, hogyha