You are on page 1of 5

Megbékéltetett minket Gyál, 2011. április 21.

Az utolsó vacsorán
Alapige: Mk 14:17-26 Lekció: 2Móz 12:1-14; Mk 14:12-16
Az evangélium leírása szerint Jézus még egyszer utoljára azt a páskavacsorát ette
meg tanítványaival, amelyet még Mózes rendelt el az egyiptomi kivonulás emlékez-
tetőjéül. De ezen a vacsorán valami más is történt. A vacsora szokásos menetét
megtöri Jézus három kijelentése, ami kizökkenti a páskavacsorát szokásos medré-
ből. Erre a három kijelentésre fogunk ma este koncentrálni, mert Márk a vacsora
szokásos menetét nem írja le, hanem csak Jézusnak azt a három kijelentését,
amely a megszokottól eltért. Alapigénk a Mk 14:17-26
Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel; és amikor asztalhoz telepedtek
és ettek, ezt mondta Jézus: „Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt
eszik velem, el fog árulni engem.” Erre elszomorodtak, és egyik a másik után
kezdte tőle kérdezni: „Talán én?” Mire ő ezt mondta nekik: „Egy a tizenkettő
közül, aki velem együtt mártogat a tálba. Mert az Emberfia elmegy ugyan,
amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja:
jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.” És amikor ettek, vet-
te a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: „Ve-
gyétek, ez az én testem.” Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik,
ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik: „Ez az én vérem, a szövetség vé-
re, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom többé a
szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában.” Miu-
tán elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.

1. Az utolsó páska
Pár szót magáról a páskavacsoráról. Többen kétségbe vonják, hogy igazi páskava-
csora volt-e, de az ige arra utal, hogy a páskavacsora igazi páska volt kovásztalan
kenyérrel és áldozati báránnyal. A Mk 14:12 világosan mondja: „A kovásztalan ke-
nyerek első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá ta-
nítványai: „Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?1”
Lukácsnál pedig Jézus azt mondja: „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt
megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.” 2
Mind a két helyen az eredeti szöveg világosan azt mondja: páskavacsora volt Jézus
utolsó vacsorája.
Ezen az utolsó páskavacsorán Jézus volt a házigazda, aki a főhelyen ült, és aki ve-
zette az egész vacsorát. Ennek a vacsorának volt egy határozott menete, amelyet a
házigazda vezetett áldásokkal, imádságokkal és énekekkel. És Jézus ezeken a meg-
határozott pontokon mondta el azokat a kijelentéseket, amelyek ki is zökkentették a
vacsorát a megszokott menetükből.

1. Kijelentés: áruló van köztetek


Az első kijelentés:
„Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni
engem.” … „Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.”

1 favgh" to; pavsca_


2 to; pavsca fageiÖn meq! uJmwÖn

Az utolsó vacsorán 1/5


Megbékéltetett minket Gyál, 2011. április 21.

Áruló van köztetek. Ezen a vacsorán ketten már egészen biztosan tudták azt, hogy
ez lesz kettejük utolsó közös vacsorája. Tudta Jézus és tudta Júdás. Mindkettő ké-
szült a maga módján a küldetésére. Júdás készült az alkalmas pillanatra, amikor
Jézust kézre adhatná, Jézus készült a megváltó halálára. Ott van közöttük az, aki
tudatosan, az ördögnek, az ördögi indulatoknak engedve elárulja Jézust és elárulja
a tanítványi közösséget is. Sokszor csak erre figyelünk, hogy Júdás elárulta Jézust.
De ez az árulás nem csak Jézus ellen irányult, hanem az egész tanítványi közösség
ellen is. Velük is együtt járt Júdás, velük is együtt evett.
Igen. Áruló van köztetek. Én tudom és ő is tudja. Mi ketten tudjuk. Én tudom és te
is tudod. Hallják a tanítványok.

1.1. A tanítványok ijedtsége


Nagyon sajátos a tanítványok ijedt reakciója. Mély szomorúság járja át a szívüket –
nyilván egy kivételével. Mindannyian azt kérdezik: „Talán én?”
Mire mutat ez az ijedt kérdés? Talán arra, hogy mindegyik forgatott valami ilyesmit
a fejében? Nem hiszem. De arra igen, hogy mindegyik megijedt, hogy talán képes
lenne ilyesmire? Képes lenne elárulni azt, akit nagyon – sőt már a legjobban szeret?
És Jézus csak nagyon általánosan mondja erre válaszul: „Egy a tizenkettő közül,
aki velem együtt mártogat a tálba.”
Ez szembesít minket azzal: igen, képes vagyok elárulni Jézust.
• Képes vagyok arra, hogy ha megijedek, akkor átokkal és esküvel is azt
mondjam: nem tartozom hozzá.
• Képes vagyok arra, hogy ha felcsillan egy kis anyagi előnyhöz jutás lehetősé-
ge, akkor már ne Jézus legyen az, aki vezet és irányít, hanem a lehetőség.
• Igen, képes vagyok arra, hogy feladjam a vele való mély, bensőséges szere-
tetkapcsolatot egy vágyott kapcsolatért cserébe. Érzem, hogy a kettő együtt
nem mehet, ezért Jézus számára kívül tágasabb – majd elrendeződik ez is
valahogy.
• Igen, képes vagyok arra, hogy ha nem kapom meg azt, amit szeretnék – a
vágyott sikert, a vágyott imameghallgatást, akkor megkeményítsem a szíve-
met és Jézust háttérbe szorítsam.
• Igen, képes vagyok arra, hogy én ne szeressem a tanítványi közösséget és
mindezért még őket is hibáztassam.
Egy áruló van köztetek: „Talán én?” - hangzik a kérdés tizenkétszer.
Van közöttetek egy áruló. Egy áruló, aki mindig csak a rosszat hajlandó meglátni.
Egy áruló, aki kifelé mindig csak valami rosszat tud mondani a gyülekezetről: itt
nincs szeretet, ebben a gyülekezetben nem szól az ige, mindig mindenben csak a hi-
bát keresi. Egy áruló, aki nem építésére, hanem rontására van a gyülekezetnek. Egy
áruló, aki velünk együtt ül a padban, aki velünk együtt hallgatja az istentiszteletet,
velünk együtt adakozik, velünk együtt részesedik az áldásból – és mégis elárul min-
ket, akik a Krisztus testét alkotjuk; elárulja Krisztust, mert aki nem becsüli a Krisz-
tus testét, az megveti Krisztust is.
Talán ez így hirtelen radikálisnak tűnik. Talán ijesztőnek is. De azt hiszem sikerült
érzékeltetni azt is, hogy az árulás nem Júdás egyszeri cselekedete volt a történelem-
ben, hanem az idők végéig visszatérő átok; mert az a sátán, aki akkor belement Jú-
dásba3, ma is szertejár keresve, hogy kit nyeljen el 4. Az árulás része Jézus szenve-
déseinek az idők végéig.

3 Jn 13:27 „és akkor a falat után belement a Sátán. Jézus pedig így szólt hozzá: „Amit tenni
szándékozol, tedd meg hamar!”
4 1Pt 5:8 „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán
jár szerte, keresve, kit nyeljen el:

Az utolsó vacsorán 2/5


Megbékéltetett minket Gyál, 2011. április 21.

Igen. Szembesülhetek azzal, hogy a szívem árulásra hajlik. Ott lehet bennem a kér-
dés: „Talán én?”
Igen, akár te is. És eszembe jut az a sok árulás amelyben „sok szép ígéretem hány-
szor megtagadtam, a nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem.” – és Jézus mégis
befogad, és Jézus mégis elfogad.
Vajon miért nem leplezte le Jézus Júdást? Hogy nyitva maradjon előtte a szabad
döntés lehetősége. Ha nemet mond az árulásra, akkor azt azért tegye, mert győz
benne a Jézus iránti szeretet. De végül Júdás máshogy döntött.

1.2. Az áruló képmutatása


És itt mutatkozik meg az áruló képmutatása. Ő is felteszi a kérdést: „Talán én?” -
holott jól tudja, hogy ő az. Ott tud ülni a vacsorán, ott tud ülni a többiek között, ott
tud ülni Jézus mellett és úgy tenni, mintha ő maga is ugyanúgy elszomorodna,
mint a többiek. Tud úgy csinálni mintha. … Tud úgy tenni, mintha őszinte lenne,
tud fogadalmat tenni, holott tudja, hogy már régen szövetségszegő. Tudja úgy venni
a kenyeret, mintha … Tudja úgy venni a bort mintha …
Ez azt is elmondja nekünk, hogy a képmutatás és az idők végéig kiirthatatlanul ott
marad Krisztus testében. Két lehetőségünk van, ha eljön az úrvacsorázás alkalma:
1. Soha nem úrvacsorázunk együtt más keresztyénekkel, hiszen sohasem tud-
ható, hogy ki az áruló.
2. Vállaljuk Jézussal az áruló ellenére, sőt vállaljuk az árulóval is a közösséget
– alázattal kérve, hogy ne én legyek az a képmutató, aki elárulja Jézust és a
testvéreit.
Jézus első kijelentése az utolsó vacsorán, ami eltér a megszokottól: „áruló van köz-
tetek”. Az egyikőtök áruló.

2. Kijelentés: Isten kezéből nem csúszik ki az irányítás


Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az em-
bernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg
sem születik.
A második kijelentés közvetlenül az áruláshoz kapcsolódik, de sokkal messzebb, sőt
feljebb mutat.

2.1. Nem csúszik ki kezéből az irányítás


Elmondja Jézus, hogy mindaz, ami vele történni fog az nem a véletlen, nem gonosz
emberek, vagy a sors gonoszságának a műve. Elmondja, hogy Isten az, aki kézben
tartja az eseményeket, aki előre tudta és előre megmondta, hogy mi fog történni az
ő Messiásával. Előre megíratott a Mózes törvényében, a Prófétákban és az Írások-
ban. Sőt ő maga is háromszor előre megmondta azt, hogy
„… az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és
átadják a pogányoknak, kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik,
de három nap múlva feltámad.” 5

5 Mk 10:33-34

Az utolsó vacsorán 3/5


Megbékéltetett minket Gyál, 2011. április 21.

Meg van írva az Emberfiáról mindez: mert enélkül nincs bocsánat a bűneinkre,
enélkül nem tudunk Istenhez közelíteni, mint Édesatyánkhoz, enélkül nem szaba-
dulunk meg ádámi természetünktől, enélkül nincsen örök életünk. Hiszen Isten elő-
re elhatározta, hogy „fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése
szerint,”6 – az Emberfiának tehát el kell mennie. El kell, hogy árulják. Keresztre
kell, hogy feszítsék és ezután fog feltámadni és a mennybe menni. Ez az útja és ez
az ára. Erről Isten előre határozott és előre meg is mondta – véghez is vitte. Nem
Júdás tartja kézben az eseményeket, nem a nagytanács, és nem Pilátus, de nem is
a nép – hanem kizárólag a váltságot munkáló Isten.
Fontos látni: Jézus elárulása és halála is teljesen Isten kezében van. Soha nem csú-
szik ki Isten kezéből az irányítás. Akkor sem, ha úgy tűnik legyűr a gonoszság. Ak-
kor sem, ha úgy tűnik a „szemesnek áll a világ.” Isten kezéből akkor sem csúszik ki
az irányítás, ha igazságtalanul bántak és bánhatnak veled. Jézussal is igazságtala-
nul bántak és ő azt mondja erre: „Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van ír-
va róla …”
Jézussal nem véletlenül történt, nem is a gonoszság diadala volt az, hogy elárulták,
meggyalázták, megkínozták és megölték – ennek így kellett történnie és nem csú-
szott ki Isten kezéből az irányítás, ahogy sohasem csúszik ki.

2.2. Az áruló felelőssége


Ez azonban nem veszi el, és nem is kisebbíti az áruló felelősségét. Jézus kijelentésé-
nek a második fele erre nagyon is komolyan figyelmeztet
jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az em-
bernek, ha meg sem születik.
Júdást nem menti fel az isteni elhatározás és döntés. Mert miközben Isten minden-
ről előre gondoskodott, az árulás mégis Júdás szabad döntése volt. Annyi, de annyi
lehetőséget kapott arra, hogy végül megálljon és nemet mondjon. És ő mégis ment
végig az árulás útján, minden ponton továbblépve, ahol megállhatott és visszafor-
dulhatott volna. És végigment, és átlépte azt a pontot, ahonnan már nem volt lehe-
tőség a visszafordulásra.
Júdást a maga bűne és a maga árulása juttatta az ítéletre és a kárhozatba. A maga
bűne és a maga árulása tette őt a kárhozat fiává 7. Olyan sorsot és olyan utat vá-
lasztott, amire még az életpárti Jézus is azt mondja rá: jobb lett volna neki, ha meg
sem születik.
Van olyan állapot, aminél még meg nem születni is jobb. Júdás állapota ilyen. És
ilyen minden megkeményedett állapot, amely kemény szívvel és megtérés nélkül
gyűjt magának haragot a harag napjára8. Vajon hol volt az a pont, ahol végleg meg-
keményedett a szíve? Ahonnan már elvileg sem volt visszatérés.
Valószínűleg ott, ahol Jézus őt magát konkrétan szembesítette a szívének szándé-
kával. Amikor csak ő kettejük között lelepleződött a képmutatás. A többi tanítvány
ebből mit sem vett észre, de Júdás számára világos volt: Jézus tudja, előtte már
nem játszhatja meg magát – el fogja árulni. És ekkor a falattal együtt belement a
sátán. Végleg megkeményedett a szíve.

6 Ef 1:5
7 Jn 17:12 „Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál,
és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy betelje-
sedjék az Írás.”
8 Rm 2:5 „Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a ha-
rag napjára, amikor az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél.”

Az utolsó vacsorán 4/5


Megbékéltetett minket Gyál, 2011. április 21.

Ez a megkeményedés útja: Tudod, hogy bűn. Jézus figyelmeztet. De nem állsz meg,
mert nem akarsz megállni. Talán azzal áltatod magadat, hogy majd megtérsz belőle
később. Talán azzal, hogy ez nem olyan nagy dolog, amit ne lehetne megbocsátani,
most még így, de majd később rendezed az életed. És előre kalkulálsz a kegyelem-
mel, pedig tudva tudod, hogy Jézus azt mondta: állj, ez bűn, elárulsz engem. De
nem állsz meg. És tudom azt, hogy Isten a bűnök bármilyen sokaságát és mélységét
meg tudja bocsátani. De a lejtőn hol van az a pont, ahol már úgy megkeményedik a
szíved, hogy teljesen elveszíted azt a képességedet, hogy megtérj? És ezen az sem
segít, ha vallásos maradsz.
Jézus második kijelentése elmondja: Isten kezéből sohasem csúszik ki az irányítás,
ez azonban nem menti fel a bűnöst. Sem Júdást, sem minket, ha nem térünk meg.

3. Kijelentés: az idők végéig emlékezzetek az áldozatomra


És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik,
és ezt mondta: „Vegyétek, ez az én testem.” Azután vette a poharat, hálát
adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik: „Ez az én
vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom néktek,
hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom
az Isten országában.”
A vacsora legvégén Jézus, amikor a páska vacsora rendjében a 3. pohárhoz jutot-
tak, amelyet a „megváltás poharának” neveznek, Jézus vette a kenyeret és a bort és
úgy adta tovább, osztotta szét közöttük, hogy mindenkinek jusson belőle egy falat.
Ezzel a mozdulattal örökre emlékezetessé tette ezt a vacsorát, sőt ezzel mintegy vé-
get is vetett a páskaáldozati bárány elfogyasztásának.
Megkezdődött az újszövetség korszaka, amelyben nem a páska emlékeztet az Egyip-
tomból való szabadításra, hanem a kereszt a bűnből való váltságra. Amelyben az Is-
ten Báránya a názáreti Jézus, aki hordozza világ bűnét. Amelyben nem a páskabá-
rány vére ment meg a csapásoktól, hanem Jézus Krisztus vére tisztít meg minden
bűntől.
Így csendesedjünk el és imádkozzunk, tisztítsuk meg a szívünket az ünnepre. Vi-
gyük Isten elé a következő kérdésekben a szívünket:
• Miért lennék hajlandó elárulni Jézusomat? Vagy már meg is tettem?
• Adjunk hálát azért, hogy még az árulásunk ellenére is hív minket. Ma, ha az
ő szavát halljuk ne keményítsük meg a szívünket, így kérjük az árulásra az
ő bocsánatát.
• Kérjük őt, hogy a vele való közösség legyen a legdrágább kincsünk. Hogy
meg tudjunk telni Jézus váltságának erejével.
• Kérjük, hogy a Szentlélek távol tudjon minket tartani minket a bűnben való
megkeményedéstől, amelyben a bűnbe mi előre be akarjuk kalkulálni a ke-
gyelmet.
• Áldjuk az Urat, hogy meg akar menteni és őrizni minket attól az állapottól,
amelynél az is jobb lenne, ha meg sem születtünk volna.

Az utolsó vacsorán 5/5

You might also like