Homeopátia és a keresztény egyházak

A homeopátia egy önálló, alternatív gyógyrendszer – a német romantika és racionalizmus

szülötte, nem keleti eredetű. Magán viseli a romantika jegyeit, mivel megalapítója, Samuel
Hahnemann (1755–1843) feltételezte az életerő, a „vis vitalis” létezését (ma ezt „a szervezet
öngyógyító képességé”-nek nevezzük) – ezt hivatottak támogatni a homeopátiás gyógyszerek.
Másrészt racionális, sőt empirikus gyógymód, mivel gyógyszereiket a tapasztalatokon alapuló
gyógyszerkísérletek során fejlesztik ki, és a fizikai-lelki tünetek alapján rendelik a
betegeknek. Alapelvük: „a hasonló hasonlót gyógyít”. Olyan (ásványi, növényi vagy állati
eredetű) nagy hígítású szert alkalmaznak, ami eredeti töménységében a fennálló betegséghez
hasonló tüneteket idézne elő egy egészséges emberen. Ma már csak olyan szakemberek tartják
„placebo”-nak e gyógyszereket, akik nem foglalkoztak behatóbban a homeopátiával.(Állatok
és csecsemők esetében a placebo nem hat, a homeopátiás szerek igen.) Előállításukra,
forgalmazásukra ugyanolyan szintű szabályok vonatkoznak, mint a többi gyógyszerére.
Hatásukat ma még nem tudja megmagyarázni az orvostudomány – miként számos betegség
okára, sok élettani folyamatra sincs még magyarázata.
Itthon ez a gyógymód az 1820-as években terjedt el, és „hasonszenv”-nek fordították
a nevét. Egyre több orvos tért át az új módszer alkalmazására, és a főurak, lelkészek, tanítók
is híveivé váltak. A politikai (és hivatalos orvosi) hatalom 1819-ben a Habsburg Birodalom
egész területén betiltotta, de 1837-ben visszavonta a tiltást. Az 1820-30-as években, a vidéki
nagyvárosokban több homeopátiás egészségügyi intézmény nyílt. Például a gyöngyösi
homeopátiás kórház a mai városi kórház jogelődje volt, amelyben ötven éven keresztül
homeopátiás gyógyítást folytattak, és az ápolónői munkát irgalmas nővérek végezték.
Az új gyógyító módszer megosztotta az orvostársadalmat, mind az ellenzők, mind a
támogatók között akadtak nagy hivatali hatalommal rendelkező orvosok. Népszerű volt a
művészek és a politikusok körében is. Vörösmarty Mihály epigrammát írt Hahnemann
tiszteletére, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Tompa Mihály, Madách Imre, Munkácsy
Mihály is homeopatával gyógyíttatta magát.
A 19. század első felének egyik legkiemelkedőbb homeopata orvosa Bakody József
(1795-1845) volt. Szegény család tehetséges gyermekeként Starhemberg Emánuel győri
kanonok segítette homeopata orvossá válását. A másik híres orvos-személyiség, Almási
Balogh Pál (1794-1867) régi, református lelkészi családból származott. Reformkori
polihisztor volt, aki sokoldalú műveltségét a nemzeti felemelkedés érdekében használta.
Széchenyi István és Kossuth Lajos nem csupán háziorvosuknak, hanem barátjuknak is
tekintették őt. Argenti Döme (1809-1893) Scitovszki János esztergomi érsek háziorvosa volt.
Az érsek prímás pártfogolta a homeopátiát, így Argenti neki ajánlotta „Különféle betegségek
hasonszenvi gyógyítása” c. könyvét.
A magyar katolikus egyház hozzáállását a homeopátiához az érsek, az irgalmas
nővérek és a 20. sz. elején a lazaristák kitartó támogatása reprezentálta. Ők a 19–20. sz.
gyermekeiként meg tudták ítélni koruk sarlatánságait, szabadkőművességét, okkultizmusát.
Ezek ismeretében döntöttek a homeopátia mellett. Franciaországban, a 19. sz. első felében a
katolikus egyház egyenesen javasolta híveinek a homeopátia alkalmazását, szemben az Istent
tagadó, materialista alapú akadémikus orvoslással.
A református egyház pozitív hozzáállását az első pesti, hasonszenvi kórház, a
Bethesda 1866-os megalapítása tükrözi. Ez volt a mai Bethesda Gyermekkórház jogelődje. A
második magánalapítású homeopátiás kórház Pesten az Elisabethinum (1870) – a mai Schöpf-
Merei Kórház elődje. A fővédnökségét Erzsébet királyné vállalta. Az ápolónői feladatokat itt
is irgalmas nővérek látták el, mint Gyöngyösön. 1871-ben alakult meg a pesti egyetem orvosi
karán az első, majd 1873-ban a második homeopátiás tanszék. A Szent Rókus Kórházban
kialakítottak számukra egy homeopátiás osztályt. A két tanszék összesen harminchárom éven
keresztül állt fenn.
Hahnemann mély (evangélikus) hitét kiemelik életrajzírói, és ugyanezt tükrözi
alapműve, az „Organon” is. Szabadkőműves tagsága ennek nem mond ellent: az ő korában
divat és társadalmi elvárás volt belépni ebbe a társaságba, erről tanúskodnak nemzeti íróink,
költőink, tudósaink életrajzai. Az sem a homeopátián „ront”, hogy felhasználják különböző
ezoterikus tanok hirdetői is. (Ez utóbbi tényt rögzíti a „Keresztény reflexió a New Age-ről”
alcímet viselő vatikáni dokumentum, amely közvetlen értékelést a homeopátiáról nem
tartalmaz.) Ugyanezek a mozgalmak átvesznek keresztény tanokat is, ez mégsem a
kereszténységet minősíti le.
A 20. század első évtizedeiben Hofhauser István (1866–1927) a lazarista rend
(Misszióspapok Társasága) budapesti, Ménesi úti házának és az irgalmas nővérek Ranolder
Intézetének volt a háziorvosa. Schimert Gusztáv (Szentágothai János akadémikus édesapja,
1877-1955) az első világháború idején sikeresen alkalmazta a homeopátiát pl. a háborús
vesegyulladások gyógyításában. Tüdőbetegek számára járóbeteg-rendelést is tartott.
1948 után az új, kommunista vezetés az egészségügyet is meg akarta tisztítani a
„polgári” elemektől és ideológiáktól. A homeopátiát, mint német eredetűt, fasiszta és
kapitalista gyógymódnak bélyegezték. Képzés, orvosok és gyógyszerek híján megszűnésre
volt ítélve.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács megvizsgálta a homeopátia ügyét, és 1990
áprilisában közölte a Minisztériummal szakvéleményét: „…a homeopata gyógymód
magyarországi alkalmazásának tiltása nem indokolt.” Így a homeopátia gyakorlása újra
lehetségessé vált hivatalosan is. 1991-ben megalakult a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület,
amelynek tagjai csak végzett orvosok lehetnek, létszámuk ma a 700-at közelíti. A
homeopátiás gyógyszerek nem csodaszerek, hanem sok esetben alternatívái a
mellékhatásokkal terhelt gyógyszeres kezeléseknek, az elhamarkodott sebészi
beavatkozásoknak. Mindkét orvosi rendszernek megvan a maga létjogosultsága.

Kölnei Lívia orvostörténész, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár,

Budapest