You are on page 1of 41

Az egytaletelek ujabban megint divatba j6ttek.

Nem
veletlenUl, hiszen korunkban, amikor a rohan6elettem-
p6 mellett szinte alig jut id6 etkezesre - es f6leg f6zesre
-, ezek a "mindent egybe" etelek amellett, hogy id6t ta-
karftanak meg, olyan fzekkel 6rvendeztetnek meg ben-
niinket es vendegeinket, amelyeket hiaba keresnenk a
hagyomanyos "hus es k6ret" etelek k6z6tt. A k6retnek
val6k itt egyiitt sUlnek-fonek a husokkal, fziiket, zamatu-
kat atadva egymasnak. Amellett elkepeszto valtozatos-
sagban keszfthet6k, raadasul gyorsan s keyes eszk6zzei.
Legt6bbjiik elkeszftesehez nines is masra sziiksegiink,
mint egy r6mai talra vagy tuza1l6 uvegedenyre ("jenai"
tal). Persze, az egybensUltek mellett szamos mas etel is
e kateg6riaba sorolhat6, es olyan hagyomanyos etelek
.. szerepelnek k6z6ttiik, mint pI. a "j6 6reg" t6lt6tt kaposz-
ta vagy a rakott kei.
& fJCSX9) [1G;®~X0®® Val6jaban mit ertiink az egytaletel fogalma alatt? Annyi
etel tartozik ide, hogy meg felsorolni is nehez:
egytaletel gybensUltek, felfujtak, rakottasok, t6lt6tt etelek s olyan
gyszeru etkek, mint a rizses hus vagy a lees6, de akar
Sorozatszerkeszt6: Tor6 Elza koesonya is. Elkeszftesukh6z altalaban egyetlen edeny
Szerkesztetfe: M6zes Istvan Mikl6s
A borft6n lE~v6etelt elkeszftette: Korpadi Peter
ziikseges, nehany esetben azonban egy serpenyo vagy
© Fenykepezte: Patyi Arpad kislabos is keli. De val6jaban att61 egytaletelek, hogy le-
yes nelkUl, kUl6n k6ret nelkUl, 6nmagukban is elegen-
dcek a foetkezesre --legyen az ebed vagy vaesora (est-
© STB K6nyvek Konyvkiad6 Kft. bed - milyen szep magyar sz6, es mennyire kifejezi a
Felel6s kiad6: Sajg6 Mikl6s es Varadi Ferenc
Telefon: 06-30-9214-669
modern esaladban egyre inkabb egyetlenne val6 k6z6s
E-mail: kiado@stbkonyvek.hu tkezes alkalmat is).
Honlap: www.stbkonyvek.hu Jelen k6tetiinkben 6sszevalogattuk a szaz, altalunk itt
Megrendelhet6 postan: s most legjobbnak velt egytaletel reeeptjet. Hagyoma-
STB Konyvek Konyvkiad6 Kft. nyosakat es fnyenesegeket egya\-rant, hogy mindenki
2143 Kistarcsa, Pf. 27
kedvere ta1l6zhasson k6zUltik. (Tall6z = tarl6z szep ma-
gyar szavunk azt jelenti, hogy valaki a learatott, azaz le- AtHW ...tajtDt uirla
tarl6zott gabonatabl<~n, a tarl6n ep kalaszok, hasznalha-
t6 szemek utan kutat, azokat gy(ljt6geti.) £tkifzitifi idb: 60 perv
Ejy~: 2037 kJ (485 kLat)
J6 ta1l6zast es j6 etvagyat kfvan
HDu:JuaJJk 4 ~e-:
• 2 csirkemell • 3 alma • 20 dkg Karavan sajt
• 10 dkg angolszalonna • 2 dl tejf61 • 56 • bors • Iiszt.

A csirkemelleket kicsontozzuk, szeletekre vagjuk, ne-


gyedeljtik. A szalonnaszeleteket tdzall6 edeny aljara fek-
tetjtik, s rarakjuk a kisse kiveregetett, s6val, borssal
megsz6rt, lisztben megforgatott husszeleteket. Az almat
kaposztareszel6n a husra reszeljtik. Ugyancsak megre-
szeljtik a sajtot, s az alma tetejere sz6rjuk; vegtil az ege-
szet tejf6l1el meglocsoljuk. Stit6ben megstitjtik, s azon-
nal, forr6n, salataval talaljuk.

B~~ettt
£tkifzitifi W: 70pen
£.1y~: 2226 kJ (530 kLat)
HDu:JuaJJk 4 rzeudlyre-:
• 30 dkg spagetti • 10 dkg fUst6lt sajt
• 2 dl tejf61 • 3 tojas • 1 evokanaI olaj
• vaj • 56 • zsemlemorzsa.

Egy mely tepsit kikentink vajjal, es meghinttink zsemle-


morzsaval. A tesztat kif6zztik s6s vfzben, amibe egy kanal
olajat is tetttink, es a felet a tepsi aljara terftjtik. A tojaso-
kat felverjtik, 6sszekeverjtik a lereszelt sajttal es a tejf611el,
csipet s6val fzesftjtik, es a felet a tesztara simftjuk. Befed-
jtik a maradek tesztaval, ra6ntjuk a maradek martast.
K6zepes langon addig sutjuk, amfg szep piros lesz.

& 1J0@ !1~@IDID e:gyttiUtd 0


csepegtetjuk. Mikor a hus mar majdnem puha, hozza-
8aJJ1"'fu adjuk a rizst, a kicsumazott, felaprozott zoIdpaprikat, a
EIJd,r:di;if? ic'tO: 60 ptrc. + maiM meghamozott, cikkekre vagott paradicsomot, sozzuk,
Ejy~: 2003 k:j (477keat) osszekeverjuk, es feIontjuk annyi forro vfzzeI,hogy 1-2
HfJu.J.va/.Jk 4~: u.iinyiraeIIepje. TuzaIIo taIba tesszuk, forrasig hevftjuk,
majd Iefedjuk, es eI6meIegftett, forro sut6ben puhara
• 30 dkg tarkabab • 30 dkg marhalabszar • s6 paroIjuk. FigyeIjunk arra, hogy ne Iegyen ragacsos! A te-
• 20 dkg fiistolt oldalas •. 2 nagy voroshagyma
•. 2 sargarepa • 1 zeller • 1 feherrepa tejet paprika-, iIIetve paradicsomszeletteI es zoIdpetre-
•. pirospaprika • bazsalikom •. tejf6!. zseIyemmeI dfszftjuk, forron talaljuk.
A rantashoz: zsiradek • liszt 3 gerezd fokhagyma.
It

A babot es a fUstoItoldaIast beaztatjuk hideg vfzbe eI6-


z6 este. A vor6shagymakat apr6ra vagjuk, s6zzuk,· uve-
~ ~~Dc,
gesre paroIjuk, radobjuk a feIkockazott hust, kisse meg- EIJd,r:di;if? idO: 60 ptrc.
pirftjuk, hozzaadjuk a feIszeIeteItfUstolt oIdalast. Kozben Ejy P.dAj: 2885 k:j (687 keat)
felkarikazzuka megtisztftott z6ldsegeket, a husra tesszuk HfJu.J.va/.Jk 4 ~l/:
es kb. 10 percig egytitt paroIjuk. VegUlhozzaadjuk a ba- •. 40 dkg daralt serteshus • 1 zsemle • 1 tojas
bot. Megsz6rjuk pirospaprikaval, es felontjuk hideg vfzzei, • 1 dl tej • 2 kozepes fej hagyma • 4 evokanal olaj
lassu tuzon f6zzuk, ha szukseges, fzesftjukmeg s6vaI (vi- • 15 dkg rizs • s6 • pirospaprika • bars
gyazzunk, mert a fUstolt hus eleve s6s), bazsalikommaI. • 1 kiskanal gulyaskrem • 5 dkg paradicsompure.
Amikor a hus es a zoldseg megpuhuIt, fokhagymas ran-
tast keszftUnk,ezzel meg egyet forraljuk. TaIalaskor tejf6I- A daraIt serteshust osszekeverjuk a tejbe aztatott es
leImeglocsoIjuk. kicsavart zsemIevel, az egesz tojassaI, az egyik IereszeIt

r- 8LaWrUuM~
ora, 20 perc.
ElJd,rz£te-;?idO: 2
hagymaval, s6vaI es borssai. Az olajban megfonnyaszt-
juk a masik fej lereszelt hagymat, meghintjuk pirospap-
rikavaI, keyes vfzzeIfeIengedjuk, a gulyaskremmel es a
paradicsompureveI fzesitjuk. J6I feIforraIjuk. A husos
Ejy P.dAj: 1646 k:j (392 keat) masszaboI tojas nagysagu gombocokat formazunk, es
HfJu.J.va/.Jk 4 ~l/:
a porkoItIebe tesszuk. FeIontjuk annyi vfzzeI,hogy felig
e 50 dkg sertescomb II 30 dkg zoldpaprika eIIepje a gombocokat. Fed6 aIatt 10 percig f6zzuk,
• 15 dkg paradicsom •. 20 dkg rizs majd hozzaadjuk a tobbszor megmosott, es Iecsurga-
•. 1 kis csokor petrezselyemzold •. s6. toU rizst. Fed6 alatt, gyenge tUzon ad dig paroIjuk, amfg
A husb61 porkoItet keszftunk, azzaI a kUlonbseggel, a rizs a porkoItIevet feIszfvja. Reszelt sajttaI megsz6rva
hogy kisebb kockakra vagjuk. A rizst megmossuk, Ie- talaIjuk.

o & {JC€'@ [!,~~®® ~yttitUd


~ E~e::~~~~
£31~: 3066 kj (730 katt)
E::::::a:~::;
£31 adaj: 2070 kj (493 katt)
Ho:u:AvtdOk 6 ~t;: Ho:u:AvtdOk 4 s~rt;:
• 80 dkg birkahus (comb vagy lapocka) • 40 dkg szaraz feherbab
• 25 dkg szaraz feherbab • 20 dkg h6sos fUstolt szalonna
• 60 dkg zoldbab • 2 nagy fej hagyma • 30 dkg burgonya
• 10 dkg husos fUstolt szalonna • 30 dkg sargarepa
• 2 gerezd fokhagyma • baberlevel
• 30 dkg burgonya • 1 gerezd fokhagyma
• 4 husleveskocka • keshegynyi citromhej
• 1 mokkaskanal majoranna • 1 mokkaskanal kakukkfU
• Ih dl olaj • 1 csokor petrezselyemzold • 2 er6leveskocka
• s6 • bors • Vegeta. • 2 savanykils alma
• 1 csokor petrezselyemzold " s6.
A megvalogatott babot eloz6 este beaztatjuk. A birka-
hust lehartyazzuk, zsfrtalanftjuk, es 3 x3 cm-es kockak- A szalonnat megmossuk, elozo nap 1 liter vlzben pu-
ra vagjuk, leforrazzuk, hideg vfzzel leoblftjuk, es lecse- hara f6zzuk, es hagyjuk a leveben kihulni. Ugyancsak
pegtetjuk. A leveskockakbol 2 liter huslevest f6zunk. Na- el6z6 este beaztatjuk a babot. Masnap a babot hideg vfz-
gyobb labasban az olajat felforrosftjuk, radobjuk a hust, zelleoblftjuk, es a szalonna f6z61evebetesszuk, hozzaad-
es er6s tdzon par percig pirftjuk, hozzaadjuk az el6z61eg juk a baberIevelet, a fokhagymat, a citromhejat, es fel-
megpirftott szalonnat zsfrjaval egyGtt, a finomra vagott tesszuk fani. Mikor felig megpuhult, a leveshez adjuk a
hagymat, a zuzott fokhagymat, a leoblftett szarazbabot, megtisztftott, felkarikazott sargarepat, a kockara vagott
a majorannat, a Vegetat, borsot, es felontjuk a husleves- burgonyat, az er6leveskockakat, a kakukkfUvet, es to-
sel. Felforraljuk, aztan lefedjuk, es el6melegftett sut6ben vabb f6zzuk. Mikor a bab es a zoldseg megpuhult, bele-
kozepes tdznel 1 ora hosszat paroljuk. Kozben megha- dobjuk a meghamozott es cikkekre vagott almat, es
mozzuk a burgonyat, a hussal azonos nagysagu kockak- meg par percig forraljuk. Vigyazzunk, mertaz alma
ra vagjuk, es a zoldbabbal egyGtt lazan az etelhez kever- konnyen szetf6. A f6tt szalonnat vekony szeletekre vag-
juk. Kb. 30 percig fed6 alatt tovabb paroljuk a sut6ben. juk, bevagdossuk, es zsfrjara pirftjuk. Az fgy kapott etel-
Mikor minden osszetev6 megpuhult, sozzuk, megbor- nek se nem hfg, se nem suru allagunak kelllennie. A te-
sozzuk, tetejet meghintjuk zoldpetrezselyemmel, es tejet megrakjuk a sUIt szalonnavai, meghintjuk vagott
azonnal talaljuk. zoldpetrezselyemmel, es forron talaljuk.

G & {J@iJ [!,~~@mill ~yttiUtd &, {J@iJ [1~@mm ~yttUei:d 0)


r-- ~~~ Ejy ad.aj: 2083 kj (496 kcat)
veve belekeverjilk a tojasokat, a lereszelt sajtot, majd
osszekeverjilk a spagettivel. A maradek oIajjal kikenilnk
egy tepsit, beleboritjuk a tesztas kevereket, a tetejet
meglocsoljuk tejfollel, es 10 percig siitjiik. Melegen ta-
Hou:AuatDk4~~: laljuk.
" 1 kg burgonya ••40 dkg sertescomb ~ 8DrzN~
••25 dkg zoldborso • 20 dkg gomba ••3 dl olaj
£t1<Mz!i:u~ idO: 45 pen;,
••2 gerezd fokhagyma •• 1 zoldpaprika
$ 1 paradicsom .- 1 csokor petrezselyem • so e bars. £3Yad.aj: 1075 kj (256 kcat)
Hou:AuatDk 4 ~"':
A hust megmossuk, ujjnyi vekony csikokra szeleteljiik, •• 1 kg burgonya • 5 tojas • pirospaprika • so • oIaj.
keyes felhevftett olajon hirtelen megpirftjuk. Hozzaadjuk
a z6ldbors6t, a megtisztftott, felszeletelt gombat, a ki- A burgonyat meghamozzuk, es vekony csfkokra vag-
csumazott, karikara vagott paprikat, a meghamozott, juk. Farro olajban kisiltjilk, es egy tepsibe ontjDk. A to-
cikkekre vagott paradicsomot, a zuzott fokhagymat, jasokat feIverjilk, sozzuk, es raontjDk a burgonyara. E16-
sozzuk, borsozzuk, es fed6 alatt puhara paroljuk. R6vid melegitett sQt6ben addig sQtjQk, amig a tojas kisse
Iere sutjilk. Ek6zben meghamozzuk, megmossuk a bur- osszeall. Melegen, pirospaprikaval megszorva taiaijuk.
gonyat, apro kockakra vagjuk, es farro, b6 olajban ki-
siltjilk, itatospapfron lecsepegtetjilk. Az apropecsenye-
hez keverjilk, es salatalevellel diszitett talra pupozva, dJ:rfJHUJf U~
~
azonnal taiaIjuk. £t1<Mz!i:u~ idO: 60 puG-
.------------
r--- £.1Y~:
E~:"~~
2621 kj (624 hAd)
Hou:AuatDk 6 ~"':
Ejy~: 4053 kj (965 kcat)

• 1 egesz csirke • 50 dkg fizs • 5 dkg vaj • 1 citrom


• 1 evokanaI Iiszt • 1 dl tejfoI • so.
Ho~4~"':
• 30 dkg spagetti • 10 dkg angolszalonna A rizst kif6zzQk,felretesszQk. A megtisztftott, darabok-
• 3 tojas • 10 dkg sajt • 2 dI tejf61 • 1,5 dI feherbor ra vagott csirket a vajon keyes soval es vizzeljo puhara
• 4 evokanaI oIaj • 2 szem szegfUszeg • so. paroljuk, es mikor mar majdnem kesz, reszelt citromhej-
jal izesitjQk.Mikor a husdarabokmegpuhultak, a lisztet
A spagettit kifOzzilk,Iecsepegtetjilk. 2 ev6kanal olajon simara keverjQk a tejfolleI, behabarjuk vele a csirket, es
zsirjara siltjilk a szalonnat, feIengedjQk feherborral, be- a citrom levet hozzaontve 5 percig lassan forraljuk. A
letesszilk a szegfUszeget, es osszeforgatjuk. A tdzr61 le- rizst osszekeverjQk a csirkevel, es melegen taiaijuk.

o &, {]@V11~~illill ~ytdUtd &, {]@Vl1~llill ~ytdUtd 0


bokra vagjuk, olajban kisutjuk, es felretesszuk. A hust ki-
~ CsirIwHAj~~ vesszuk a padeb61, felszeleteljuk, lisztbe forgatjuk, zsira-
EIi<.i!zit-M?idtf: 45 peru dekon hirtelen kisUtjuk. Hozzaadjuk a karikakra vagott
E!JJadAj: 1625 kj (387 kcat) kolbaszt, es tovabb pirftjuk. Mikor rozsdabarna lett, be-
Ho~k4~rB;: leforgatjuk a szalmaburgonyat, sozzuk, es azonnal talal-
juk.
• 25 dkg csirkem~ • 25 dkg gomba
• 20 dkg zoldbors6 (konzerv)
o 25 dkg rizs • 4 evokanal reszelt sajt
• 1 voroshagyma ~ FfJ~U~
• 1 csokor petrezselyemzold EIi<.i!zit-M?idtf: 60 peru
• olaj • orolt bors • s6. E!JJadAj: 3314 kj (789 kcat)
Ho~k4~B;:
A rizst megfOzzuk. A felaprftott hagymat es gombat
• 1 egesz csirke • 3 evokamll liszt
olajon m~gpirftjuk. Hozzaadjuk a feldarabolt majat, es
• 4 gerezd fokhagyma • teaskanal s6
egyQtt tovabb pirftjuk. Sozzuk, bQrsozzuk, hozzaadjuk a • 5 dkg vaj· 1 mokkaskanal bors
finomra vagott petrezselyemzoldet es a zoldborsot. Az • 1 csokor petrezselyemzold
fgy elkeszftett ragut elkeverjuk a rizzsel, es a tetejet meg- • 40 dkg rizs • 5 dkg mazsola • olaj.
szorjuk sajttal..
A rizst kif6zzuk, es elkeverjuk a mazsolaval. A csirket
megtisztitjuk, feldaraboljuk, mindket oldalan besozzuk,
~ tJ()r()~peaeHf~ megborsozzuk, es lisztbe martjuk. Forro olajban meg-
Etidfzit-M? idtf: 40 peru + picou, sutjuk, majd a darabokat egy romai taIba fektetjuk egy-
E!JJadAj: 3478 kj (828 kcat) mas melle. Egy serpeny6ben a vajat felolvasztjuk, bele~
Ho~k4'~rB;: keverjuk a zuzott fokhagymat es a finomra vagott zold-
• 70 dkg szuzpecsenye petrezselymet, majd eppen csak megfuttatva, raontjuk a
• 1 hagyma • olaj a suteshez csirkere. Sut6ben 10 percig sutjuk, majd osszekeverjuk
• 1 gerezd fokhagyma a mazsolas rizzsel, es talaljuk.
• 20 dkg fUstolt kolbasz j6t:u.dnit/
• 50 dkg burgonya • liszt • s6 • bors.
Szd.J..1,w>.~ytdi~teit !<:M~ rol4W.i tdLbM&. So~ I1.bpjtrak e1
El6z6 este hagyma, fokhagyma, so, bors hozzaadasa-
el$tte, tV crerepec vUdJe, M:i:ttbti. A rol4W.i tdLbM&Kevuebb
val paclet keszftQnk, es ebben pihentetjuk a hust egy na-
:uiradekot MjeIJJ~o LevetIuu~ ~ uuirkidii,wm.
pig. A burgonyat megtisztftjuk, es egeszen vekony hasa-

o &. IJCiB [b~®0(9)IDID ~yttUet-d &. IJGX0 [b~®0(9)IDID ~JttiUtd 0


oblftjiik, es akihutott huslevesben az egyben hagyott
FfJ~~1N szalonnaval es tarjaval f6ni tesszuk. A repat es a burgo-
~
E~:di:u? id!: 30puc, nyat megtisztftjuk, apr6 kockakra vagjuk, a p6rehagy-
Ejyadaj: 304S kj (72S h:d) mat felszeleteljuk, es fel 6ra fazes utan a lencsehez ad-
HD~1v4~: juk. Tovabbi fel 6raig fazziik, akkor hozzaadjuk a 3-4 cm-
• 50 dkg kukoricagrfz • 1,5 I vfz es darabokra vagott virslit is, es az egeszet puhara,
• 4 gerezd fokhagyma • 10 dkg vaj keszre f6zziik. A vajon megpirftjuk a Iisztet, radobjuk a
• "2 dl tejfol • 56. megtisztftott, finomra vagott hagymat, felontjiik egy ke-
yes hideg vlzzel, simara elkeverjuk, hozzaadunk egy 1
A kukoricagrfzt el6szor keyes vfzzel elkeverjiik (hogy mer6kanalnyi lencselevet, es 3-4 percig alland6an ke-
qnthet6 legyen), majd lobog6, s6s vlzbe belekeverjiik. verve forraljuk. Elkeverjuk benne a ketchupot es az ece-
Alland6 keveressel kb. 20 perc alatt sun1re f6. A fok- tet, fzles szerint edesftjuk. A szalonnat es a tarjat ki-
hagymat osszezuzzuk, s6zzuk, majd forro, olvasztott vaj- vesszuk a labasb61, felszeleteljiik. A zoldseges lencsehez
ba tessziik. Talalaskor a mamaligat leontjiik tejfollel, adjuk az el6bb elkeszftett fzesftett rantast, 6-8 percig for-
majd a vajas fokhagymaval, es forr6n kfnaljuk. . raljuk, majd visszatesszuk a tarja- es szalonnaszeleteket.
Ha szukseges, utanas6zzuk, es forr6n talaljuk.

~. FUdDltItatDt knaeMt
E~:di:u? id!: 90puc- + dztai:M
Ejyadaj: 4330 kj (1031 h:d)
r-- ~
E~:di:u? W: 40puc-
HD~1v4~e,: EjyaM.j: 1613 k:j (384 ked)
Ho~1v4~e,:
• 20 dkg lencse • 1 kozepes sargarepa
8 50 dkg kaposzta • 4 tojas
• 15 dkg burgonya • 1 p6rehagyma
• 2 husleveskocka • 25 dkg fUst6lt, nyers tarja , 820 dkg sajt 8 5 dkg vaj
8 1 evokanal zsfr
• 25 dkg husos, fUstolt szalonna
e 2 par fUszeres virsli • 2 nagy hagyma 8 s6 • bors.

• 5 dkg vaj • 2 evokanal liszt


8 3-4 evokanal ketchup A fejes kaposztat megreszeljuk, bes6zzuk, majd kicsa-
8 3 evokanal borecet • s6 varjuk. A tojasokat felverjuk, belekeverjuk a lereszelt sajt
8 csipetnyi porcukor. %-et, fzesftjuk s6val, borssal, es osszekeverjuk a kaposz-
taval. Kizsfrozott tUzall6 taiba tessziik, a tetejere ramor-
A lencset el6z6 nap beaztatjuk, es a ket leveskockab61 zsoljuk a vajat, es el6melegftett sut6ben 15 percig sUt-
1 liter huslevest f6zunk. Masnap a lencset hideg vfzzel le- juk. Melegen, reszelt sajttal meghintve talaljuk.

G & 0@:0 [!,~~®@ ~yttiUtd & 0@:0 [!'~IDID ~yttiUtd 0


r-- ----- yIJHtbtf4 bIJrj~
A maradek zsiradekon megparoljuk a rizst, majd elke-
verjiik a parolt gombaval, megs6zzuk, pirospaprikaval,
6rolt borssal fUszerezzuk es felontjuk annyi vfzzel, hogy
£LkMzti:M~ it&: 60 perc- ellepje. Felforraljuk, lefedve keszre paroljuk. VegUl egy
Ejy~: 2503 kJ (596 k.cAt)
keyes nyers vajat hozzakeverunk. Talalaskor finomra va-
HtJR:Z.4vaJ6k '" ~e,: gott zoldpetrezselyemmel meghintjiik.
• 80 dkg borjucomb • 2 tojassargaja
• 2 dl tejfol • 2-3 evokanal olaj
• 1 mokkaskanal orolt bors • 56 yIJHtbd4 tarhtJnyIV
• 1/2 csomag petrezselyemzold . £LkMzti:M~id& 50 perc-
• 6 dkg vaj • 25 dkg gomba. Ejy~: 2554 /<,J (608 k.cAt)

A megmosott hust nem tul vastag szeletekre vagjuk, HoR:Z.4vaJ6k '" ~re,:
husver6 kalapaccsal kisse kiveregetjuk, s6zzuk. Olajon • 40 dkg gomba
mindket oldalat hirtelen kisiitjiik. Kivesszuk a zsiradek- • 40 dkg tarhonya
b61, vastagon kivajazott tUzall6 talra'fektetjuk. A meg- • 4 ev6kanal olaj
maradt zsfron megparoljuk az apr6ra vagott gombat, • 1 csokor petrezselyemzold
s6zzuk, borsozzuk, es osszedolgozzuk a tojas sargajaval • 4 dl tejf61 • 56.
elkevert tejfollel. Az egeszet raontjuk a husra, meglo- A gombat az apr6ra vagott zoldpetrezselyemmel
csoljuk olvasztott vajjal, el6melegftett sut6ben puhara egyGtt kisse megparoIjuk az olajon, majd hozzaadjuk a
paroljuk. A tetejet szep pirosra sutjuk, forr6n talaljuk. tarhonyat. Mikor kisse megpirult, felontjuk egy keyes vfz-
zeI, es puhara paroljuk. Talalas eI6tt megs6zzuk, raont-
~ (jt»KbM~ jilk a tejf6lt, es azonnal kfnaijuk.
£LkMzti:M~ it&: 40 ['U"c-
EjyaM.j: 1659 kJ (395 k.cAt)
HtJR:Z.4vaJ6k", rUHdlyre,:
• 30 dkg rizs • 6 dkg vaj • 15 dkg gomba
• 1 kisebb fej hagyma • keshegynyi pirospaprika
• 1 mokkaskanal 6rolt bors • 56 r6 t:udJr,t !
• 1 csomag z6ldpetrezselyem.
Htv tv tevea eU6zi:~ lltAjY HAjYoyv ztUlMOf tett, iil1i:f~ beLe,Idt
A megmosott gombat felszeleteljuk es a keyes vajon jeLvert'tojd..feiWjiC. Htv tvjeltbje- iimudJ1.t) fz.hjalv at tv /eved;
megpirftott, apr6ra vagott hagymara teve megparoljuk.

o & {]G:@ [1~~@@ e:gytti.W:d


& {]G:@ [l,iS®e)@@@ ~ytti.W:d 0
~ ~~luMor ronlca, HiM,,! burj"Hf~"Htb6v
W: 70 perv
£!Jd>zit-e.f~ ~ £!Jd>zitM~ W: 50 pen
Ejy~: 2444 kj (582 ked) EjyadAj: 3120 kj (743 ked)
HtJuAualJlv 4 ~e,,: HtJuAualJlv 4 ~e,,:
• 40 dkg f6tt sonka • 10 dkg fUstolt szalonna • 1 kg burgonya ••3 tojas • 2 dl tejfol
• 20 dkg borjucomb • 2 tojas • 2 zsemle • 50 dkg suit sertescomb • 2 dl tej • s6.
• 2 kozepes fej hagyma e 1 dl tej • s6 '" bors.
A hamozott burgonyat apr6 kockakra vagjuk., sos vfz-
A megmosott, felapritott hust, sonkat es szalonnat ben megf6zzuk, osszetorjuk. Hozzaadjuk a tejet, es si··
ketszer megdaraljuk, es egy melyebb taIba tesszuk. mara keverjilk. A tojasok sargajat elkeverjuk a tejf611el,a
Hozzaadjuk a tejben megaztatott, alaposan kinyomko- feherjeket felverjuk habnak, es azt is belekeverjUk A sUIt
dott zsemlet, a tojasokat, fzlesszerint s6zzuk, borsozzuk, hust apr6ra vagjuk vagy daraljuk, es szinten hozzakever-
es alaposan osszedolgozzuk. Kivajazunk egy tliza1l6ta- juk. Egy tepsit kivajazunk, az aljara terftjuk a burgonya-
lat, az aljara terftjuk az egyik megtisztftott, felkarikazott puret, es raborftjuk a tojasos-husos kevereket. E16mele-
hagymat, rasimftjuk a husmasszat, es a tetejet betakar- gftett sUt6ben addig sutjuk, amfg a teteje kisse megpi-
juk a masik felkarikazott hagymaval. El6melegftett sut6-
ben, kozepes langnal 1 6ran keresztUl sutjuk.
rul.
- HtM1"Hf1J6C1Jf W~
'

~ Haj~rzia, £!Jd>mui- id& 45 perv


Ejy adAj: 2910 kj (693 ked)
£!Jd>mu~ idff: 45 pen HtJ~4~e,,:
£3Y~: 945 kj (225 ked)
HtJuAualJlv 4 ~e,,: • 50 dkg szeles metelt • 25 dkg serteshus
• ,1 evokanal zsfr • 1 kis fej hagyma • 1 evokanal liszt
• 1 kg savany6 kaposzta • 1 hagyma • 1 tojas • 1 dl tejf61 • 56 • bors • majonlnna.
• 1 mokkaskanal paprika • 15 dkg fUstolt kolbasz
• 3 ev6kanal olaj • par kanal fUstolthusle. A tesztat kif6zzuk, leszurjuk, a vizet felretesszuk. A hust
megdaraljuk, elkeverjuk a tojassal, a liszttel, lz€sftjuk s6~
Az olajon megpirftjuk az apr6ra vagott hagymat, meg- val, borssal es majorannaval, majd kis gomb6cokat for-
hintjuk a paprikaval, es beletesszuk a savanyU kaposz- malunk bel61e, es a teszta vizeben kif6zzuk. A hagymat
tat. (Ha a kaposzta nagyon savanyU, megmossuk.) Fel- lereszeljuk, zsfrban sargara pirftjuk, belekeverjuk a kif6tt
engedjuk a huslevel, zsfrjara sUtjuk, es belekeverjuk a tesztat, majd a megf6tt gomb6cokat is ratesszuk. Meg-
karikara vagott kolbaszt. Tejf61nelkUl, meiegen talaljuk. ontozzuk a tejfollel, es azonnal talaljuk.

G & G8@ [1,~~mm ~ytdUtd &. {]€0 [1,~mm ~ytdUtd r;;


verjuk a szerecsendi6t, s6t, borsot, es belevagjuk a
HtM()~ oldpetrezselyem feh~t.A maradek valial kikenunk egy
tepsit, megsz6rjuk zsemiemol'zsaval, lerakunk az aljara
£tk.ioztt-if& idO: 2 arty 20 pere-
gy reteg tojast, egy reteg husos gombavagdalekot, ra-
Ejy tUiAj: 2012 kj (479 kcat)
Ho:uAPfdck 4 tuHdl.yre-: imftjuk a besamelmartas feIet, majd ismet egy SOl' to-
Jas, husos gombavagdalek es a maradek martas kovet-
• 25 dkg sertescomb • 50 dkg burgonya • 1 zeller kezik. Eiamelegitett su.tabe tesszuk, es kozepes Jangon
• 4 cvokamll olaj • 1 kis fej hagyma • 2 sargarepa 0-35 pel'cig pirosra sutjuk. Megsz6rjuk a maradek
••Vegeta • 56 .' petrezselyem- es zellerzold. petrezseIyemzolddel, es melegen talaljuk.
Egy mely tUza1l6taIban 2 evakanal olajban megpirftjuk
az aprora vagott hagymat, a kis kockakra vagott sert<~s- HtMrtUt6ttbtt burJo~
com bel, par percig pirftjuk, majd n§tessztik egy reteg £tk.ioztt-if& idO: 80 pere-
karik;lfi.ivagott sargarepat, egy rt~tegzellert, es a meg- Ejy tUiAj: 2310 kj (550 kcat)
Ho~/c. 6 tuHdl.yre-:
tisztftJU, kockara vagott burgonyat. Megsz6rjuk zoldpet-
rezseiyemmel es zellerzolddel. A maradek olajat raont- • 1 kg nagy szemu burgonya • 30 dkg daralt serteshus
jiik a tetejere, es felontjiik 2 dl vfzzel,melyben 1 evaka- • 1 tojas • 1 tojassargaja • 2 dl tejf61 • 2 evokamll olaj
nal Vegetat elkevertlink. A tetejet aluf6liaval lefedjuk, es • di6nyi vaj • 1 kis fej hagyma • 1 gerezd fokhagyma
takareklangon 2 6ran at paroljuk. Ezutan a f6Hat Ie- • 1 mokka'skanal pirospaprika • 56 • bors
vesszuk, -es zsfrjara sUtjuk. • 1 kis csokor petrezselyemz6Id.
A burgonyat hejaban megf6zzuk, meg melegen meg-
hamozzuk, ha kihult, hosszaban kettevagjuk, kozepet ki-
HUsfJfjDndJU ra1cbtt tDju v8jjuk.Az olajon megfonnyasztjuk az apr6ra vagott vagy
~
£tk.iozitk& idIf: 60 pere- rcszeit hagymat, radobjuk a hust, nehany percig er6s tu-
£3Y tUiAj: 3431 kj (811 kcat) ,.n pirftjuk, aztan megs6zzuk, es fedo alatt, Iassu tazon
HD~k 4 tUJ1tilyrt;: kb. 30 percig paroljuk. Mikol'kisse kihult, hozzaadjuk a
• 8 tojas .• 20 dkg fatt vagy sUIthus • 20 dkg gomba uzott fokhagymat, az egesz tojast, a vagott zoidpetre-
• 5 dl besamelmartas • orolt szerecsendi6 • 56 • bors selymet, a pirospaprikat, fzIes szerint bol'sot, j6t 6ssze-
• di6nyi vaj I> zsemlemorzsa • a csokor petrezselyemz6ld. olgozzuk, es megtoltjuk vele a fel burgonyakat. A kivajt.
" burgonyafol'gacsokat kivajazott tepsibe tesszuk, raDltet-
A tojasokat megfazzuk, meghamozzuk, karikal'a vag- Juk a toltott burgonyakat, es elomelegftett sutoben 20-
juk. A hust megdal'aljuk, es a megtisztftott, apr6ra va- 5 percig sutjuk. A tejf6lt kisse megs6zzuk, eikeverjuk
gott gombaval egyGtt a vaj felevel 1-2 percig eras tazon benne a tojassargajat, a burgonyakra kenjuk, es tovab-
pirftjuk, majd hagyjuk kihulni. A besamelmartashoz ke- bi 10-15 percig, pirulasig sutjuk. Forr6n talaljuk.

o & <'70-'0; l113®2J(9)@\] fjyttU6td & (]@B) l1~(9)@@ fjytP.-Utd 0


HfM{)fz.6UU~ ~ ]uld:ar6I bur1()Hf~
, Etl<.UzitUb itU: 60 pere-
Etl<.UzituUdl!: 75 pere-
Ejy aM.:J: 2335 kJ (556 W)
Ejy~:2171 kj (517kcat)
HDubtJ6k 6 ~IJ,:
HDubtJ6k4 ~:
• 1 kg burgonya • 25 dkg juhtur6 • 4 dl tejf61
• 1 kis fej karfiol • 15 dkg szalonna • 56.
• 25 dkg sargarepa
• 1 voroshagyma A szalonnat felkockazzuk, es sajat zsfrjan uvegesre sut-
• 30 dkg vagdalt marhahus uk A meghamozott es cikkekre vagott burgonyat s6s
• 10 dkg husos szalonna v zben puhara f6zzlik, majd leszurjuk. Egy kiolajozott
• 2,5 dl tej • 5 dkg omlesztett sajt
l.uza1l6taIba terftjuk a burgonyat, ha szukseges, gyen-
• 1 evokanal vaj
• 1 evokanal liszt • 1 evokanal etolaj Jen megsozzuk, es ramorzsoljuk a juhtur6t, raontjuk a
I jf6lt, majd kozepes langon addig stitjuk, amfg a tejfol
• currypor • orolt bors • kakukkfU
• zoldpetrezselyem lranybarnara nem pirul. Mikor rnegsUlt, a szalonnat ra-
• pirospaprika • s6. z6rjuk, es azonnal talaljuk.

A megtisztftott, megmosott es r6zsaira szedett karfiolt


enyhen s6s vfzben 8 percig fOzzuk, majd hozzaadjuk a ]uld:ar6! !<.M.hJr~()HfiJ6v
megtisztftott, karikara szelt repat, es meg 5 percig
egytitt f6zzuk. Leszurjuk, es a f6z6leb61 1,2 dI-t felrete- Etl<.UzitUb itU: 40 pere-
szunk. A felaprftott hagymat vajon megfuttatjuk, hozza- Ejya.dAj:3662 kj (872 kcat)
tesszuk a vagdalt hust, es lepirftjuk. A tUzr61leveve a fU- HDubtJ6k4 s~~:
szerekkel fzesftjuk. A karfiolr6zsakat a repaszeIetekkei es • 30 dkg kukoricaliszt • 4 tojas • 30 dkg juhtur6
a hussal egy kikent tdza1l6 taIba retegezzuk. A felkocka- • 3 kanal zsemlemorzsa • 4 evokanal olaj • 2 dl tejf61
zott szalonnat egy ev6kanal etolajban megpirftjuk, majd • 5 dkg vaja 56.
hozzakeverjuk a lisztet, a zoIdseglevet es a tejet, es 5
percig f6zzuk. S6zzuk, borsozzuk, hozzaadjuk a sajtot, A juhtur6t a tojassargajaval es a valial habosra kever-
felfOzzuk, esaz fgy elkeszftett martast a zoldsegekre ont- luk, s6zzuk, majd hozzaadjuk a kukoricalisztet s a toja-
juk. ok feherjeb61 vert kemeny habot. Gomb6cokat for-
A talat hideg stit6be tesszuk, es kozepesnel valamivel malunk, es sos vfzben kif6zzuk. A zsemlemorzsat az ola-
er6sebb tUzneI kb. 35 percig sutjtik. Friss petrezselyem- Jon megpirftjuk, beleforgatjuk a gomb6cokat, leontjtik
zolddel megsz6rva talaljuk. tejf611el,es azonnal talaljuk.

G & Q€B ~IDffi ~ytti.Utd


------
r'~- ----------
~rzti.o burJDHfaMutUi
ElJ<.ifmu" W: 45 puc
A leveskockabol fel liter levest f6zunk. A megtisztitott
sargarepat karikakra, a burgonyat kockakra, a hagy-
mat szeletekre vagjuk. A hagymat 5 dkg vajon uveges-
re paroljuk, radobjuk az el6keszitett zoldsegeket, hoz-
EJya.dAj: 2020 /<j (481 ked) aadjuk a bazsalikomot, kakukkfUvet, komenymagot,
HD~k4fUHdlyr~: baberievelet, az er6levest, es fed6 alatt, lass6 tazon
.• 25 dkg liszt • 50 dkg burgonya paroljuk. Ekozben a kolbaszt megmossuk, _vekony ka-
" 1 tojas • 5 dkg zsfr It 1 kis fej kaposzta rikakra vagjuk, es a maradek vajon inindket oldalan pi-
(ts6 • bors. - rosra sutjuk. Kiszedjuk a zsiradekbol, es a megpuhult
zoldsegekhez keverjuk. Sozzuk, borsozzuk, es forron
A burgonyat megtisztitjuk, hejaban megf6zzuk, attor- talaljuk.
juk, es a liszttel, tojassal, csipet soval osszegyUrjuk. Ki-
nyUjtjuk ujjnyi vastagsagura, es meteltre vagjuk. a ka-
posztat lereszeljuk es besozzuk. Ezutan a sobol kicsavar- I<aJjiDljDm,bOv
juk, 1 kanal zsfron megpiritjuk. A meteltet lobogo vizben ~
ElJ<.ifmu" id6': 50perc
kif6zzuk, leszurjuk, zsirban megforgatjuk, es osszekever-
juk a piritott kaposztaval. Borssal izesitjuk, es melegen
EJy adAj: 2340 k] (557 ked)
talaljuk. - Ho~k4fUHdlyr~:
• 1 kg karfiol • 2 tojas
• 1 voroshagyma • 20 dkg liszt
~- ~rzti.o ../c()tbd&%bS tit • 10 dkg zsemlemorzsa • 1 dl tej
• 1 csokor petrezselyemzold
ElJ<.ifmu" idO: 55puc-
• di6nyi zsfr • s6 • bors • olaj.
E3Ya.dAj: 2163 /<j (515 ked)
HD;c~k4~e-: A karfiolt puhara f6zzuk, es szitan lecsorgatjuk. A meg-
• 80 dkg feherkaposzta '" 40 dkg sargan§pa lisztftott, lereszelt hagymat egy keyes olajon halvimyra
'" 40 dkg burgonya '" 2 hagyma piritjuk. 10 dkg Iisztb61 es a zsirbol halvimy rantast keszi-
•. 10 dkg vaj • 20 dkg paprikas kolbasz !.Cmk,a tejjel felontjuk, es surure f6zzUk. Belekeverjuk a
.• 1 mokkaskanai bazsalikom I<inyomott karfiolt, a hagymat, egy tojast, petrezselyem-
• 1 mokkaskanal szarftott kakukkfU oldet, soval, borssal izesitjuk, es ha a massza t61 puha,
• l' csipet komenymag • baberlevel kkor kis langon besuritjuk. Lisztes kezzel kis gomboco-
• 1 er61eveskocka _. s6 • bors. kat formalunk bel6le, lisztbe, a felvert masil< tojasba es
.semlemorzsaba bundazzuk, majd forro olajban rozsa-
A kaposztat megmossuk, lecsepegtetjuk, torzsajat es
szinure sutjuk.
vastag levelereit kivagjuk, 3-4 cm-es kockakra vagjuk.

& 009 [I,[~®<:!:J(9)m® e:1yttiUttd 0


--- mindket oldalon el6siitjiik, majd fe1retessziik. A karfio1t
K~ megmossuk, s6s vfzben puhara f6zziik, lecsepegtetjiik,
£/J,;Mmeo~W: 40 pet'& es r6zsaira bontjuk. Ekozben kivajazunk, es zsem1emor-
Ejy~: 1008/yj (240 kutt) saval meghintiink egy siit6ta1at, az a1jara lerakunk egy
HfJ~4~: reteg karfiolt. A hussze1eteket vekonyan megkenjiik
• 50 dkg burgonya • 50 dkg kelkaposzta mustarral, ra egy sze1et sajtot, majd egy sze1et tarjat he-
• 2 dl tejf61 • 1 v6r6shagyma Iyeziink, es a karfiol tetejere egymas melle 1erakjuk. A
• 1 evokanal Uszt • 1 kaveskanalnyi pirospaprika husszeleteket es a kozoket megrakjuk a maradek karfi-
• s6 • k6menymag • zsfr. Hal, megontozziik a harom tojassargajava1, a reszelt
.•ajttal, vagott petrezselyemzoldde1, es tejfollel. Forr6 sii-
A megtisztftott voroshagyrmlt apr6ra vagjuk, zsfron

r--- -
t6ben 20-25 percig, pirulasig siitjiik, s azonnal tala1juk.
megfonnyasztjuk, pirospaprikaval megsz6rjuk, j61
osszekeverjiik, es felontjiik 2 dl vIzzeI. A burgonyat meg-
hamozzuk, es hosszu cikkekre vagjuk. A kelkaposztat
~uU1ceHua
megmossuk, cikkekre vagjuk, kiszedjuk a nagyobb le- £/J,;Mmeo~W: 75pet'&
velbordakat, leforrazzuk, es a burgonyaval egyiitt a pap- Ejy~: 2467/yj (588 kutt)
rikas lebe tessziik, s6val es komenymaggal fzesftjiik. Mi- Ho~/c, 4 r:umUye,:
kor megpuhult, a tejfolt elkeverjiik a liszttel, raszurjiik a • 60 dkg ujburgonya • 1 kg csirkemell • 5 dkg vaj
kaposztara, es meg egyszer felforraljuk. • 60 dkg vegyes gyiim6lcs • 1,5 dl feherbor
• keshegynyi szegfUszeg • keshegynyi fahej
• 1 dl citramle • 2 evokanal alaj • teaskanalnyi s6.
~ KujUJlbt
rWttt~ A csirkemellet csfkokra vagjuk, megs6zzuk, es egymas
£tl<.ifz/i;M~ UU: 75pet'& Inelle fektetjiik egy ki1ajozott tepsibe, egy ev6kana1 olaj-
Ejy~: 4120 /yj (981 kutt) tl megkenjiik a tetejet, es e16me1egftett forr6 stit6ben
HfJ~/c,4~: plrosra stitjiik. Ezutan megfordftjuk, es a masik o1da1at
• 8 szelet sertescomb • 8 szelet tarja s megsiitjiik. Ekozben a gyiimolcsoket megtisztftjuk, ki-
• 8 vekony szelet sajt • 1 kg tisztftott karfiol Inagozzuk es fe1aprftjuk. Fe101vasztjuk a vajat, rasz6rjuk
• 6 dl tejf61 • 3 tojassargaja • 5 dkg reszelt sajt 1 fUszereket, es a gyiimolcsot ratessziik. Eppen csak
• 1 csakor petrezselyemz61d • mustar • liszt • alaj Inegfuttatjuk rajta, majd meglocso1juk a citrom1eve1, es
• zsemlemarzsa • alaj • s6 • bors. r~ontjiik abort. J61 osszeforraljuk, es a csirket 1eontjiik
gyiimolcsraguvaL A burgonyat megtisztftjuk, megf6z-
A hust megmossuk, kiklopfoljuk, fel 6rara bes6zzuk, uk, egy talra halmozzuk, 1eontjiik a csirkes gyiimolcs-
6rolt borssal kevert Iisztbe forgatjuk, es forr6 olajban mguva1, es azonna1 klna1juk.

o & !J(iB ~®@ ~ytt1.Letd


& DGB [!'[s~®ID ~yttiUtd 0
~ K~~ ~KuJcoridtj()mbMHW1tu~UI
E!J<Mzitui W: 40 puv E!J<Mzitui W: 45 puv .
Ejy aM.j: 2575 kj (613 kcat) Ejy aM.j: 2091 kj (498/a;a..l)
HouAuaJDk 4 fUHdlpe-: HouAuaJDk 4 !~e-:
• 30 dkg krumpli • 30 dkg Iiszt • 1 tojas • 50 dkg marhalapocka
• di6nyi zsfr • 20 dkg juhtur6 • 2 dl tejf61 • s6. • 25 dkg gombafej (konzerv)
. • 25 dkg zoldbab (mirelit)
': b;Hgonyat megtisztftjuk, kockara vagjuk, es annyi • 25 dkg csemegekukorica (konzerv)
sos Vl~ben, amennyi eppen ellepi, puhara f6zzuk. Mikor • 15 dkg rizs • 3 paradicsom
megfott, ~a levet l~ontjuk, de felretesszuk. Osszetorjuk a • 1 c~okor p.~t~ezselyemzold
burgonyat fakanallal, belekeverjuk a tojast es a lisztet • 2 klsebb voroshagyma
~a na~on suru, akkor a felretett f6z6vfzb61 hozzaon~ • 3..e~6kanal olaj • ;6
tu~nk, mlg kr~mplipure lagysagu lesz. Lobog6 vfzbe ka- • torott bors • 1 eroleveskocka.
n~llal galuskakat szaggatunk bel6le, mikor megfOtt, a Az olajban megfuttatott hagymahoz hozzatesszuk a
zSlrban megforgatjuk, a juhtur6val megsz6rjuk es tejf6l- csfkokra vagott hust, zsfrjara pirftjuk. Kozben megs6z-
leI leontve talaljuk. ' zuk, megborsozzuk, es az er61eveskockab61 keszftett fel
liter levessel felontjuk, megparoljuk benne a hust. Ha
mar majdnem puha, beletesszuk a rizst, a zoldbabot. Ha
~ ~~ az etel elkeszUlt, hozzakeverjuk meg a konzerv gomba-
E!J<Mzitui id& 40 puc;
fejeket es a kukoricat, valamint a magtalanftott, felkoc-
Ejy aM.j: 2234 kJ (539 kcat)
HouAuaJDk 4 !UHdIfre-: kazott paradicsomot. Petrezselyemzolddel meghintve
talaljuk.
• 30 dkg burgonya • 20 dkg nagykockateszta
• 20 dkg fUstoltszalonna • 2 hagyma • s6.
A tesztat forr6, s6s vfzben kif6zzuk, felretesszuk. A fUs-
tolt szalonnat apr6ra vagjuk, zsfrjara sutjuk. Beletesszuk
a felapr6zott voroshagymat, es aranybarnara pirftjuk. j6 t:ur1Jtb !
Radobjuk az apr6 kockakra vago~tt burgonyat, s6zzuk,
ROfOjor piror U!Z tvz oLda.Ltu Iuv ratu eLOtt ~
J ordJ.ra.L,
es lefedve lassu tdzon paroljuk. Ovatosan kevergetjuk, bekenjak miz, ror u U~ kevedJdlld. Itki piJ<tVutI.Jt/ rure:ti;
mikor megpuhult a sajat g6zeben a burgonya, beleke- e:9Y leU ClAfeJt.Jte--~ bOYfbt u k.everhe:t tvpMhtv.
verjuk a kif6tt tesztat, es kisse lepirftjuk. Melegen, kova-
szos uborkaval kfnaljuk.

o & QG:@ l1G®;:!)@@@ e:JyttiUtd


& QG@ l1~®<:9@@@ e:JyttiUtd 0
gytitt a juhtur6hoz adjuk, es az egeszet osszekeverjiik a
Lea6~~ burgonyaval. Gyengen s6zzuk, majd beleontjuk a kiva-
~
EIJcMzit-ui idIf: 40 [W"C- zott, morzsaval behintett taIba, es kozepes tuznel 15-
EjyadAj: 672 kj (160 w.J) Opere alatt szep pirosra sutjiik.
HDu.JJJaIJk4 ~~:
• 1 kg zoldpaprika
• Ih kg paradicsom ~ ~t(pirlc6l&)~
• 2 kozepes fej hagyma EIJcM;;:1tki id!: 50 [W"v
• 1 evokanal zsfr • s6. Ejy a.dAj: 2213 kj (527 kcat)
HfJu.JJJaIJk6 ~e,,:
A hagymat megtisztftjuk, karikara vagjuk, es a zsfrban • 50 dkg makar6ni • 1 kanal olaj
halvanyra pirftjuk. Beletesszuk a megmosott, kicsuma- • 25 dkg sovany serteshus
zou es karikakra vagott paprikat, es a meghamozott, fel- • 3 evokanal zsfr
vagott paradicsomot. Megs6zzuk, es addig paroljuk, • 1 hagyma
sutjuk, mfg a paradicsom szetf6, a paprika pedig meg- • 2 zoldpaprika
puhul. Figyeljunk arra, hogy rovid, zsfros leve legyen.· • 5 dkg fUstOltszalonna e 5 dkg kolbasz
• 2 paradicsom (vagy 1 paradicsomkonzerv)
• 10 dkg reszelt sajt
~ l1ptDtburJD~ • pirospaprika • s6.
EIJcMzit-ui id!: 60 [W"C-
Ejy a.dAj: 2835 kj (675 kcat) A makaronit b6, lobogo olajos-sos vlzben kif6zzuk. A
HDu.JJJaIJk 6 ~e,,: ....lonnat es a kolbaszt apro kockakra vagjuk es megpi-
rf~uk.Hozzaadunk 2 kanal zsfrt, a reszelt hagymat es pi-
• 1,5 kg burgonya • 35 dkg juhtur6 I()spaprikat, es beletessziik az apro kockakra vagott ser-
• 15 dkg vaj • 10 dkg fiistolt szalonna '(~shust.Gyakori keveres mellett megs6zzuk, hozzaadjuk
• 1 csokor kapor (vagy metel6hagyma)
• 2 kanal zsemlemorzsa. apr6ra vagott paradicsomot es zoldpaprikat, majd
keyes vlzzel felengedjuk, es puhara paroljuk. Ezt a por-
A burgonyat megf6zzuk, meghamozzuk, majd hide- k61tethozzavegyftjiika kif6tt makar6nihoz, majd az ege-
gen karikara vagjuk. Tuzall6 talat vajjal kikenunk, zsem- .",tkizsfrozott tUzallotaiba rakjuk. A tetejet reszelt sajt-
lemorzsaval meghintunk. A megmaradt vajat felolvaszt-
juk, majd elkeverjuk a juhtur6val es az apr6ra vagott ka-
porral (meteI6hagymaval). A fUstolt szalonnat apr6
kockakra vagjuk, kiolvasztjuk, majd a porcot zsfrjava1
IllSSZUk. Forron talaljuk.
,
1,,1 meghintjuk, es at percre el6melegftett siit6be

o & (]~ [1~(o)ffim t!-jyttiUtd . & {]~ [1~ffiffi t!-jyttiUtd 0


· /::'la:~~
Ejyada.j: 987 kj (235 koJ.L)
M~(ra1aJtt~
E3Yada.j: 3696 kj (880 koJ.L)
HD:z:.:z:AuaMk 2 ~t;: HD:z:.:z:AuaMk 4 ruudlfrt;:
• 25 dkg sertesmaj ~ 2 tojas
• 4 padlizsan (kb. 75 dkg)
• 2 mokkaskanal orolt bors
• 30 dkg daralt serteshus
• 1fz csokor petrezselyemzold
• 1 dl olaj • 2 tojas • 1 voroshagyma
• 10 dkg zsemlemorzsa • 5 dkg zsfr • s6.
• 1 dl tejfol • 2 evokanal liszt
• orolt bors • s6.
Zsfron megsutjuk a majat ugy, hogy ne legyen ke-
meny. Megdaraljuk, hozzakeverjuk a tojassargakat (a A megtisztftott, aprora vagott hagymat keyes olajon
feherjekbol habot verunk), a sot, a borsot, az aprora megfuttatjuk, majd hozza'adjuk a hust, megsozzuk, bor-
vagott zaldpetrezselymet es a zsemlemorzsat. VegUl a sozzuk, tabbszar atforgatjuk, es fedo alatt keyes vfzzel
tojasok habjat is belekeverjuk. Kizsfrozott, kilisztezett puhara paroljuk, vegUl zsfrjara lesutjuk.
tepsibe teve kazepes langnal'megsutjuk, kockara vag- A hamozott padlizsant fel centi vastag karikakra vag-
juk es talaljuk. juk, gyengen sozzuk, majd lisztbe forgatjuk, es forro
olajban mindket oldalat felig atsutjuk. Egy tUzallo taiba
MdKosJublN a daralt hussal beleretegezzuk, tehetunk kaze nehany
olajban atsUlt paradicsomkarikat is. A tetejere antjuk a
E!J<:Mzif:uu idO: 30 [JUc/ tojasokkal elkevert tejf6lt, villaval atszurkaljuk, es 20
Ejyada.j: 2310 kj (550 koJ.L)
per<::reforro sutObe toljuk.
HD:z:.:z:AuaMk 4 ~rt;:
• 8 kifli ·15 dkg daralt mak
• 5 dkg cukor • 3 dl tej
JCI~.Ju.'
~L L.. ,

• 1 evokanal olaj NeJuuty Uiejz-uaradt Lweoje!JuuvtA1lutto t11AYtMowz,


• mez • s6. ~yttiJaeJek:.lu,zJ ;uttef<ke,z. A fa.tLda, Iwjy~
IJ't1.jy tJvfal.ud; K.gutbtytevest iiftt;aK tJvZ eI.O;utott htrtlj;zel.e:tek.r~J
A kifliketfeldaraboljuk, es cukorral elkevert tejjellefor- Fzer~zzak iz.I.es ;zeriJ.t.f;ftrraljuk:, h if ;u.r{t;aK fGe».M
J

razzuk. Mikor megszfvjak magukat, a felesleges tejet Ie·· e.t~{tovet. A ziiU,fj- if /uioLweo !<.iv-dL6 j~abb
antjuk, es megforgatjuk a forro olajban. TaIra teve meg- W..t'Mekal.apjttk.btr u. A z-uart:tdiKJ .1.eszUri: babtevest toli:saK
hintjuk a daralt makkal, es felforralt mezet csurgatunk a ftk.Jw.jy/lf!!dsrtf..l.trMrtl-jif ;ZAjjtl£;tutk beJk uipei:k.it.
A k.r~fozOLevwet tevu~ uuf.rtd£okat ;u.rithe:tUl1.k.
tetejere. Ragtan talaljuk.

o & fJ@i) [b~~@mm ~yttiUtd


nellet es combjat szalonnacsfkokkal megtuzdeljiik, es
~ ND""1 cMce, hCitobe tessziik legalabb 1 napra. Tepsit (vagy mas tUz-
EtkMmif? id& 100per(/ 116edenyt) kibeleliink vekony szeletekre vagott szalon-
naval, majd a torzsaj~t61 megtisztitott, kockakra' vagott
HD~ 6~: Ejy tuiAj: 2200 kj (S24 kW)
kaposztat elteritjiik a szalonnaszeleteken. Erre fektetjiik
• 2 kg csirke • 10 gy6ngyhagyma • 2 dl tejszin csirket, kb. 1 dl vizet ala6ntiink, es befedjiik aluf6lia-
• 25 dkg gomba • 1·kg melyhut6tt z61dbors6 val. Stitoben puhara paroljuk (nehanyszor megforgatjuk
• 10 dkg vaj • keshegynyi 6r61t bors csirket). Ha a csirke megpuhuIt, levessziik a f6liat, es
• s6 • 1 mokkaskanal edes pirospaprika. mellevel felfele nehany percre a siitobe visszatoIjuk, es

r--
A megmosott, feldarabolt csirket szarazra t6r61jiik, es megpiritjuk.
a vaj felen aranysargara piritjuk, majd az edenybol kive-
ve felretessziik. A maradek vajon megpiritjuk a gy6ngy- OrDrIW:.t~ cMce,
hagymat es a felszeletelt gombat. Amikor a gomba levet
EtkMmif? id& 7Sper(/
enged, hozzatessziik a csirkedarabokat, s6zzuk, borsoz-
Ejy tuiAj: 31S0 kj (7S0 kW)
zuk, paprikaval megsz6rjuk, majd egykeves forr6 vizet HtJ~ nr~MI~1J_.
hozzaadva, fedo alatt kb. 40 percig paroljuk. A melyhu- . '" .•-----, •..,:
t6tt bors6t megs6zzuk, majd a vaj masik feleben, lefed- .. • 1,5 kg cs!rke • 20 dkg tarhonya • 1 dl tejf61
ve puhara paroljuk. Talalasnal a csirkedarabokat a z61d- • 2 nagy fe}hagyma • % dl olaj • 1 z61dpaprika
bors6ra helyezziik. A hagymas-gombas let tejszinnel el- • 1 kiska~al enyhen csfp6s pirospaprika
keverjiik, s martaskent adjuk az asztalra. • 1 paradlcsom • 1 csokor petrezselyemz61d • s6.
A megtisztitott, apr6ra vagott hagymat az olajon iive-
~ ND~uUfce, Jesre paroIjuk, beletessziik a pirospaprikat, a megmo-
ott, feldarabolt csirket, es 35 percig, a csirke feheredese-
EtkMmif? id& 7Sper(/ + irteLM '.I eros t&6n piritjuk. Majd hozzaadjuk a megmosott, fel-
Ejy tuiAj: 267S kj (637 kW) '"eletelt paprikat, a cikkekre vagott paradicsomot, kisse
HD~k8~l/:
rnegs6zzuk, es fedo alatt, mersekelt tuz6n, keyes vlZhoz-
• 2 kg-os csirke • 16 dkg szalonna adasaval majdnem puhara fozziik. Belekeverjiik a tar-
• 6r61t szegfUbors • pici s6 • -8 db alma
• szarftott majoranna • 1 kg edeskaposzta. honyat - ha tulsagosan elfott volna a leve, akkor hozza6n-
l1Jnk1-2 dl vizet -, parszor megkeverjiik, aztan mar csak
A megrriosott csirket szarazra t6r61jiik, majd klwI-be- 16bast razogatva puhara fozziik a tarhonyat. Mikor a tar-
IiiI s6val, or6It szegfdborssal es majorannaval bed6r- honya megpuhult (kb. 10-15 perc), az etelt elomelegitett
zs6Ijiik. Az almat meghamozva, kockara vagva a csirke t61ba szedjiik, es azonmelegeben, petrezselyemzoiddel
hasiiregebe t6mk6djiik, majd 6sszevarrjuk. A csirke rneghintve, tejf611eIklnaljuk.

(~ & DGXiJ [)'@,~ffiffi f-jyttititd & DGXiJ [),@,~(Q)ffiffi f-jyttititd 0


alatt megfonnyasztjuk. Hozzaadjuk a felkarikazott kol-
P~rl<1Jlt burjbl1ftiu4t baszt, nehany percig egyCitt pirftjuk, majd a tdzrol leve-
ve elkeverjuk benne a pirospaprikat es a megtisztftott,
£(,/cMUtUf., id& 70 puG
kockara vagott burgonyat. Felontjuk annyi vIzzel, hogy
£3Y adAj: 2066 kj (492 k.rd)
az egeszet eppen hogy ellepje. Ovatosan s6zzuk, es fe-
Ho:adva1Jk 4 tuudlyre-:
do alatt lassu tdzon fozzuk. Mikor a krumpli felig meg-
• 80 dkg pacal • 4 v6r6shagyma • 1 dl olaj puhult, hozzaadjuk a kicsumazott, felkarikazott zoldpap-
• 4 gerezd fokhagyma • s6 • pirospaprika rikat, a meghamozott es cikkekre vagott paradicsomot,
• bars • 1 szarftott paprika es tovabbra is fedo alatt, lassu tdzon az egeszet puhara
• 80 dkg burgonya. fozzuk. Vegi.il beletesszuk a megmosott, leborozott virs-
lit, meg egyet forralunk rajta. SavanyUsaggal vagy
A megtisztftott pacalt s6s vfzbEm puhara fozzuk, mfg
Idenysalataval talaljuk.
szep feher, barsonyos lesz. A voroshagymat apr6ra vag-
juk, megfonnyasztjuk az olajon, radobjuk a zuzotl
fokhagymat, majd a hosszu cslkokra vagott pacalt. S6z-
zuk, borsozzuk, pirospaprikaval boven megsz6rjuk, be-
ledobjuk a paprikat, felontjuk vfzzel es lassu tdzon, fedo
r--- Par~
£(,/cMUtUf., id& 40 tJ.erc"
L
alatt fozzuk. Amikor a pacal teljesen megpuhult, hozza- £.1yadAj: 2096kj (499 k.rd)
adjuk a hosszukasra vagott burgonyat, ha szukseges, Ho:adva1Jk 4 tuudlyre-:
meg hozzaadunk annyi vizet, hogy ellepje, es keszre foz- • 50 dkg paraj • 5 dkg zsfr
zuk. Savanyusaggal talaljuk. '" 5 zsemle • 2 dl tej • 2 tojas
• 2 evokanal zsemlemarzsa
• 10 dkg reszelt sajt
~ PaprilW~ • 1 evokanal liszt • s6 • bors.
£(,/cMUtUf., id& 40 perl
£.1yadAj: 2247 kj (535 k.rd) A parajt nyersen ledaraljuk, 2 dkg zsfrban megparol-
Ho:adva1Jk 4 tuudlyre-: Illk, liszttel meghintjuk, es j6l elkeverjuk. A zsomleket
lijjbe beaztatjuk, j6l kicsavarjuk, szetmorzsoljuk, es hus-
• 1 kg burgonya • 40 dkg virsli
Jaral6n atdaralva a parajhoz keverjuk. S6val, borssal
• 10 dkg fUst61tszalonna I» 10 dkg fUst61tkolbasz
• 1 nagy fej hagyma • 1 kiskanal pirospaprika Il,esftjuk, hozzaadjuk a tojasokat, alaposan osszekever-
• 1 z61dpaprika • 1 paradicsom • s6. 10k, majd kis galuskakat szaggatva, lassan favo, s6s vIZ-
hen kifozzuk. A maradek zsfrban a zsemlemorzsat meg-
A szalonnat vekony cslkokra vagjuk, megpirftjuk, ra- I'lrftjuk, es a galuskakat beleforgatjuk. Talalaskor a re-
dobjuk a megtisztftott, finomra vagott hagymat, es fed elt sajttal meghintjuk.

~ & Q~ [!'~®I:!:J(2)@@ e:JytiUtd & Q~ 11~®I:!:J(2)@@ e:JytiUtd 0


hozzaadjuk a pirospaprikat, kb. 1 dl vizet es 1-2 percig
forraljuk. Ebbe beletesszuk a koekara vagott hust, soz-
~ ~o~
zuk, es fed6 alatt paroljuk. A gombat a vfzt61leesurgat-
E.jy tUiaj: 18$2 kj (441 kctd) va cikkekre vagjuk. KUlon a szalonnat is koekara vagjuk,
HtJJ:Z4vJ6k 8 ~: kiesit megpirftjuk es hozzatesszuk a gombat. Megszor-
• 60 dkg dan31tserteshus • 1 kg kelkaposzta • 1 hagyma juk borssal, finomra vagott petrezselyemzolddel es ne-
• 10 dkg rizs • 6 dl tejfOl 0 2 ev6kanalnyi vaj hany pere parolas utan hozzakeverjuk a hushoz. VegUl a
• 1 csipet komenymag • s6 • 3 kanal olaj lisztb61 es tejfolb61 keszUlt habarast beleontjuk, es ujra
• 1 kiskanal pirospaprika. atforraljuk. Hozzakeverjuk a tarhonyat, alaposan atfor-
gatjuk, es talaljuk.
A daralt hust porkoltszeruen eIkeszftjuk, rovid Iere, zsfr-
jara piritjuk, a rizst megf6zzuk. A kelkaposztat Ieveleire
bontjuk, megmossuk, es 10 percresos vfzbe aztatjuk,
majd leoblftjuk, es sos, komenymagos vizben feIpuhara
r- ----------------
~
EtkMztm" idO: 60 put:-
Ej)' tUiaj: 3070 kj (731 kctd)
fOzzuk. Egy tepsit kivajazunk, az aijara simftunk egy re-
HDJ:Z4vJ6k 4 tuMUlyre-:
teg kaposztalevelet, ra egy sor rizst, egy sor hust, es tej-
faIt retegezunk. Ezt addig folytatjuk, amfg a hozzavalok • 1 kg ponty • 50 dkg burgonya
elfogynak. A tetejere kelkaposztat teszunk, es alaposan • 10 dkg fUstolt szalonna • 2 reszelt voroshagyma
megkenjuk tejfolleL A maradek vajat feimelegftjuk, a te- • 2-3 zoldpaprika • 2 paradicsom • 5 dkg vaj
tejere ontjuk, es eI6melegftett sut6ben 30-35 percig • s6 • pirospaprika • 2 dl tejfoI.
(aranybarnara) sutjuk. Alonnal, forron talaljuk.
A burgonyat hejaban megf6zzuk, letisztftjuk, es kari-
k6kra vagjuk. A halat megtisztftjuk, leoblltjuk, es szalon-
lIacsfkokkal megtdzdeljuk, majd megsozzuk. Tuzall6 ta-
lilt zsiradekkal kikenunk, aljara fektetjuk a felkarikazott
Ilurgonyat, rahelyezzuk a tdzdelt halszeleteket. A koeka-
III vagott fUstolt szalonnat zsfrjara sutjuk, megfuttatjuk
llenne a reszelt hagymat, megszorjuk pirospaprikaval,
loleresztjtik 1 dl vizzel es beforraljuk. Belerakjuk a felsze-
Itltelt zoidpaprikat, a hejat61 megtisztftott paradicsomot.
Klsse megsozzuk, es a halra ontjuk. A vajat apro dara-
hokban ratordeljuk, a tejfollel megontozzuk es sut6ben
b. 35-40 percig sUtjuk. Vigyauunk arra, hogy a hal
mcg ne barnuljon, es a burgonya szep pirosra suljon.

(~ & {J@0 ~@ffi ~yttiUtd & {J~ [!,~@ffi ~yttiUtd 0


~ ~~ £~m~W~~
r--- ~~IUidek
£~m~W~~
£31 a.M.j: 1735 kj (413 kcal) £31 a.M.j: 3200 KJ (762 kcal)
Ho~k6f~~: Ho~k4!~~:
.• 70 dkg marhahus • 1 kg burgonya • 1 dl olaj • 80 dkg pulykamellfile
• 2 k6zepes v6r6shagyma • 30 dkg z61dpaprika • 10 dkg ango~szalonna
• 20 dkg paradicsom • 2 dl tejf61 • s6. • 30 dkg fUst61ttarja
. . • 20 dkg reszelt sajt
A hust felszeleteljtik, kiverjtik, sozzuk, es forro olajban • 2 dl tejf61
• s6 vagy Vegeta
hirtelen kistitjtik. Kiolajozott tepsibe fektetjtik a karikak-
• 2 gerezd fokhagyma • tej.
ra vagott burgonyat, megsozzuk, es rahelyezztik a hus- A bundazashoz: liszt • tojas • zsemlemorzsa.
szeleteket. Raszeleteljtik a voroshagymat, a felkarikazott
zoldpaprikat, paradicsomot, majd lefedjtik az egeszet Az el6zo nap fokhagymas tejbe aztatott pulykamellsze-
burgonyaszeletekkel. A stilt visszamaradt zsiradekaba leteket soval vagy Vegetaval beszorjuk, a szokasos mo-
keverjtik a tejf6lt, keyes vIzzel felhfgftjuk, es az egeszet a don lisztbe, tojasba es zsemlemorzsaba forgatjuk. Egy
rakottasra ontjtik. Stit6ben lassu tUzon lefedve keszre tuzallo edeny aljat kibeleljtik a szalonnaval, rafektetjtik a
stitjtik. bepanfrozott pulykamellszeleteket. Betakarjuk a ftistolt
tarjaval, ismet pulykamellszeleteket fektettink ra, vegtil
~ ~HUtiIz raterftjtik a maradek ftistolt tarjat. Bevonjuk a tejf611el,
megszorjuk a reszelt sajttal. Kozepes langon alufoliaval
£~mu?W45peru lefedve kb. lara hosszat stitjtik, vegOl az alufoliat leve-
£31 a.M.j: 5280 kj (1257kc41) ve, a tetejet pirosra stitjtik. AzonnaI, forron talaljuk.
Ho~k2 fzemJlyr~:
• 30 dkg szelesmetelt • 15 dkg daralt mak j6 tudJU,/
• 15 dkg baracklekvar • 1 ev6kanal porcukor
• 2 ev6kanal olaj • s6. A Leuwfott uir!<:eamiJokat t~yuk fO~ bomat, citromiivet
i-zMUett tejbe,) eo pacoijuk 2 ortm tU. v~yuk fa, tVtejM pMbot)
A tesztat sos vfzben kif6zztik, lecsepegtetjtik. Egy olaj- uepejtwuk /e,J eojekt:wuk tJil<bltftUVoUtjtVZIJtttep>iJJe.
jal kikent tUzallo taIba retegesen lerakjuk a tesztat, a por- A f~obm fit ortValait fUw~ t1iejfalJ
cukorral elkevert makot es a baracklekvart. Addig foly- ~ jeUJ~oU f1-iLId;dJ
tatjuk a retegezest, amfg a hozzavalok elfogynak. Elo- kival pirOf ropojOr;beiat rOZfM~ omL6f teoz.·
melegftett stit6be tessztik, es 20 percig stitjtik.

o & Q€@ [!'~(£)ID® ~1tiUtd


& Q€@ [!,~®<:9CQ)®® ~1ttiUtd 0
hozzavalak tartanak. Ketsoronkent megvajazzuk, a leg-
~ RAXdt~ felso sort pedig megsz6rjuk reszelt sajttal. Ezutan raont-
Etkefz.£tMi id& 60 perv
juk a kisse megsazott tejet, es forr6 sutoben addig sUt- .
juk, amig a zsemle felszivja a tejet, es a teteje pirulni
HD~ 4 ~e,: Ejya.daj: 3095 !<j(737 kcAJ) kezd. Forran talaljuk.
• 50 dkg tarhonya
• 5 dkg zsfr • 4 tojas
1 evokanal
•• k' h liszt_.• 2 dl t eJIO
es egynyipirospaprika· so.'
'&"1
r--- RPuM1cJp8~
Etkefz.£tMi id& 60 perv
Ejya.daj: 1843!<j (439 kcAJ)
A tarhonyat 3 dkg zsirban r6zsaszimlre piritjuk, felont- HDui.vaJJk 4~:
jGk 8 dl vizzel, s6zzuk, es fedo alatt puhara paroljuk. A • 60 dkg savanyti kaposzta
tojasokat megfozzuk, megtisztitjuk, es karikakra vagjuk. • 2 evokanal olaj
A megmaradt zsirt felolvasztjuk, belekeverjuk a paprikat, • 2 k6zepes fej v6r6shagyma
felengedjGk 1 dl vizzel, es hozzaadjuk a liszttel elkevert • 15 dkg rizs • 1 dl tejf61
tejfolt. Az egeszet felforraljuk, es tepsibe soronkent le- • 15 dkg szalonna
rakjuk ugy, hogy egy reteg tarhonyara egy reteg tojas • 1 kaveskanal pirospaprika • s6.
kerGljon. Minden sort megontozunk a paprikas level, a
A hagymat megpucoljuk, karikakra vagjuk, es az olaj-
felso sorra tarhonyat teszunk. Elomelegitett sUtoben
20-25 percig sUtjuk, forr6n talaljuk.
ban fedo alatt aranysargara piritjuk, meghintjuk a papri-
kaval, es beletesszuk a kaposztat. Felontjuk annyi vizzel,
amennyi a kaposzta feleig er. Fedo alatt puhara paroljuk.
~ RAXdttW6 Tobbszor kevergessuk, es figyeljunk arra, hogy a ka-
poszta alatt legalabb egy LilinyiIe mindig legyen! Mikor
Etkefz.£tMi id& 45 ~".v
a kaposzta megpuhult, hozzaontjuk a tejf6lt, a megmo-
Ejya.daj: 3478!<j (828 kcAJ)
sott rizst, es fedo alatt vagy sutoben addig paroljuk,
HD~4~"': amfg a rizs megpuhul. Kozben a szalonnat felkockazzuk,
• 25 dkg frissjuhtur6 sfrjara pirftjuk, es mikor a rizs is megpuhult, a kaposz-
• 20 dkg sajt • 10 dkg vaj tara kanalazzuk. Melegen talaljuk.
• 5 zsemle • 5 dl tej • s6.
Egy tdzall6 talat valial kikenunk, meghintjuk reszelt
sajttal, ratesszGk a vekonyra felvagott zsemleket, meg- ~
sz6rjuk elmorzsolt tur6val, es ad dig retegezzuk, mig a

G &. Q@2) (1~@ffi@ ~ytt£Utd &. Q@2) ~@ffi@ ~ytt£Utd 0


.R.ofb10! HtA1cArOnb A hagymat megpucoljuk, es felkarikazzuk. Keves zsira-.
~. dekkal kikent tepsibe tesszuk a hus, burgonya es hagy-
EtkMzfJ:u£' W: 60 fen ma kevereket. Soval, barssal megfdszerezzuk, es a tete-
E~vadaj: 2331 kj (SSS kcId) jet beterftjuk a fUstolt szalonnaval. Keves vizet onWnk
HtJu:I1.uaiJk 4 ~I!/: ala, es el6melegftett sut6ben, tobbszor megkeverve ro-
• 25 dkg makar6ni vagy spagetti pog6sra sutjuk. Zoldpetrezselyemmel meghintve, for-
• 15 dkg sonka • 5 dkg Iiszt • 2 tojas ran talaljuk.



2 tojassargaja • 2 ev6kanal tejfol
3 dkg zsfr • s6 • bors • olaj
zsemlemorzsa. r--- Sajtor joU<bk
EtkMzfJ:u£' id$: 30 perv
A sonkat ledaraljuk, vagy apro kockara vagjuk. A tesz- Ejf adaj: S679kj (1262 kcId)
tat sos, olajos vfzben kif6zzuk, es leszdrjuk. A zsfrt ossze- Hou:l1.uaiJk2 !~Yl!/:.
keverjuk a liszttel, hozzaadjuk a tejf6lt, egy egesz tojast,
plusz ket sargajat, keshegynyi borsot, es osszedolgoz- • 4 tojas • 20 dkg sajt
zuk. Az egeszet felf6zzuk a hussal es a tesztaval egylitt. • 25 dkg zsemlembrzsa
• 10 dkg vaj • s6 • joghurt
Kisse kihdtjuk, es henger alaku darabokat formalunk • pirospaprika.
bel6le. Ezeket lisztbe, tojasba es zsemlemorzsaba far-
gatjuk, es olajban kisutjuk. Paradicsommartassal kfnal- A vajat elkeverjuk a tojasok sargajaval, csipetnyi sot,
juk. pirospaprikat teszunk bele, es hozzaadjuk a lereszelt saj-
tot es 20 dkg zsemlemorzsat. Jol osszedolgozzuk, kis
gombocokat formalunk bel6le, es belefargatjuk a felvert .
1<.fJfb1orrerl:MuaLbk tojasfeherjejekbe es a maradek zsemlemorzsaba. Farro
EtkMzfJ:u£' idtf: 7Sperv olajban vilagossargara sUtjOk,joghurttal leontve talal-
Ejf adaj: 2247 kj (S3S kcId) juk.
HtJu:I1.uaiJk 4 ~I!/:
• 2 sertescsUlok jo f:udni,!
• 80 dkg burgonya • 1 kanal zsfr
• 2 kozepes fej hagyma • 10 dkg fiistolt szalonna
A jrUf zi5lddjeKet uaic fceve" vVzbm pz~ M3J f(,e,otdjuk lei
• 1 csokor petrezselyemzold • s6 • bors.
beU~ tV vibl.uWwkd. A pwCwet UjraJuuZMfWUttjuk Lwesek)
mArttifo£ alafj~
A burgonyat megtisztftjuk, es kb. egy centis kockakra
~J t!jy>ze.r({uv zi5tdjUsze.ref<:.keL
t1U!jfzfirlM/ t1U!jiJuujuk.
vagjuk. A csUlkot kicsontozzuk, es szinten felkockazzuk.

o 8::, IJGB [b~®eJC0@@ ~fttiUtd


8::, IJGB [blS®eJC0@@ ~fttiUtd 0
r-- sapt uJJei.
E/,/(M~i idO: 60pen
hogy a leve csaknem elparologjon, jol lecsepegtetjiik.
Kivajazott tuzallo taiba tessziik. A sonkaszeletek egyik
oldalat vekonyan megkenjiik mustarral, betakarjuk vele
Ejya.dAj: 2570 !<j (612 1ccAt) a karfiolt, a tetejet befedjiik a vekonyra vagott sajtszele-
HtJuA.vtJ6k4 ~: tekkel. Elomelegftett siitoben, kozepes homersekleten
• 3 nagyobb zellergum6 15-20 percig siitjiik, amfg a sajt a tetejen raolvad, es
• 10 dkg vaj • 15 dkg zsemlemorzsa szep pirosra siil. Forron talaljuk.
• 4 dl tejfol • 4 tojas
• 15 dkg trappista sajt
• keshegynyi Droit bors. ~ Sert:BGaaJ4k pihtl, HtOtJra-
Etk.Mzitiff" idO: 60 per"
A jol megtisztftott zellergumot apro kockakra v6gjuk, Ejya.dAj: 4002!<j (953 1ccAt)
es sos vizben puhara fozziik. Egy tuzallo talat (tepsit) ki- HDuA.vtJ6k4 ~:
vajazunk, a fott zeller felet szetterftjiik, beterftjiik a kari- • 4 kozepes nagysagu csUlok
kara vagott kemeny tojasok felevel, keyes tejf6l1el,vajas (kb. 1-1,5 kg csontjaval)
morzsaval megszorjuk, majd ujra zellerreteg, ra a mara- • 1 kg burgonya • V2 dl olaj
dek tojaskarikak, vajas morzsa, tejfol, az arolt bors, ve- • 15 dkg apr6 hagyma
giil a reszelt trappista sajt. Forro siitoben pirosra siitjiik. • 1 csokor petrezselyemzold • 56.

A· csiilkoket gondosan megmossuk, lecsepegtetjiik,


~ SapHbH1car~ fel orara besozzuk, majd szarazra toroljiik, es a felhevf-
tett olajon, eras tdzon hirtelen atforgatjuk. Egy keyes vi-
Etk.Mzitiff" idO: 60 pert/
Ejya.dAj: 1197 kj (285 1ccAt)
zet ontiink ala, es fedo alatt, mersekelt tuzon csaknem
HtJ~k4~l/: puhara paroljuk. Ekkor attessziik az egeszet egy tepsibe,
melledobjuk a megtisztftott, cikkekre vagott burgonyat,
• .1 kg karfiol • 1,5 dl husleves es elamelegftett siitaben, mersekelt tdznel, olykor-oly- .
• 1 evokanal citromle
• 15 dkg nyers fUstolt sonka
kor lapattal megforgatva pirosra, ropogosra sutjuk. Mi-
• 15 dkg ementaJi sajt kor a burgonya felig megpuhult es megpirult, hozzaad-
• .1 evokanal mustar • di6nyi vaj juk a megtisztftott hagyrnat is. Mikor kivessziik a siita-
• s6 • orolt szerecsendi6. bal, a tetejet meghintjiik petrezselyemzolddel, es rogton
talaljuk. ,
A citromlevel, szerecsendioval es egy pici soval fzesf-
tett huslevesben puhara paroljuk a karfiolt, hagyjuk,

o & Q€B [1~@ID f!jyttfUtd & Q€B [1~@ID f!jyttfUtd 0


r-- s~
£tI<i£zau? ide: 4S pere-
s6sabbnak, mint egy huslevesnek). Addig f6zzuk, mfg a
hus levalik a esontr61, melyet eltavolftunk. (Aj6 koeso-
nya 3-4 6raig, igen lassan forralva keszUl - ett61 lesz
szep tiszta, atlatsz6.) A levet leszurjuk, s az osszes (!)
£3yadaj: 2764 kj (6S8 kud)
HDu:JuaiJk2 fzeHdlyr~: zsfrjat merokanallal leszedjuk. A koesonyahust a tanye-
rokba egyenletesen elosztjuk (minden tanyerba keruljon
• 20 dkg sajt • 3 zsemle egy-egy darab fUstolt hus is), s feltoltjuk a szurt koeso-
• 1 tojas • 2 dl tej • 2 ev6kanal Iiszt nyaleveI. A tanyerokat hideg, de fagymentes helyre
• s6 • 1 dkg eleszt6 • olaj a suteshez. tesszuk (Iakasban nyitott ablak melle, vagy ha kell6en
lehult, a hut6szekrenybe). Ha a koesonya megdermedt,
A sajtot es a zsomleket vekony szeletekre vagjuk
(ugyanannyi szeletet mindkett6b61). A tojasb61, lisztb61, tetejet pirospaprikaval (fzles.szerint apr6ra vagott fok-
tejb61, egy esipet sob61 az eleszt6veI elkeverve suru pa- hagymaval is) megsz6i:juk. Minel tobb b6rt f6zttink be-
laesintatesztat keszfttink. Minden szelet zsemlere egy Ie, annal hamarabb dermed, s annal ruganyosabb lesz
szelet sajtot teszunk, kisse belenyomjuk, majd a teszta- a koesonyank. Eeetes tormaval vagy citromlevel fzesft-
ba martva forr6 olajban kisutjuk. ve, friss kenyerrel fogyasztjuk. Hut6szekrenyben 2-3 na-
pig elall a koesonyank, ha Folpaek f6liaval szorosan be-
fedjuk (e nelkUl kiszarad, es berepedezik). .
sertU!ctJcr()Hf~
£tI<i£zau?
E.jyac&.j: 2243
ide: 2S0 pere-
kj (S34 kud)
~ spbjM.~
HDu:JuaiJk 8 f~r~: _ £tI<i£zau? ide: so pere-

• 2 kg kocsonyahus (fej,lab, farok, fill) £3Y ac&.j: 1780 kj (424 kud)

• 30 dkg filstolt hus • 1 nagy voroshagyma HDu:JuaiJk 4 f~r~:


• 20 dkg vegyes zoldseg • 8 gerezd fokhagyma • 1 kg csirkemell • 50 dkg sparga
• 1 kisebb paprika • 10 szem bars • s6. • 3 ev6kanal olaj
• 1 ev6kanalliszt • 1 dl tejf61• cukar • s6.
A megtisztftott, megmosott koesonyahust lobog6 for-
r6 vfzzelleforrazzuk, nehany pere utan leszurjUk, majd a A megtisztftott 2 em hosszura vagott spargat s6s, kis-
nyers fUstolt hussal egytitt kb. 3,5 liter hideg vIzzelfel- se eukros vfzben megf6zzuk. A esirkemellet feldarabol-
tesszuk f6ni. Ha felforrt, habjat leszedjuk, hozzatesszuk juk ujjnyi vastag szeletekre, olajon kisse megpiritjuk, es
a vegyes zoldseget, a voroshagymat es a fokhagymat, a keyes spargaleben puhara paroljuk. VegUla tejf6l1elel-
szemes borsot, a esoves paprikat, es megs6zzuk (a ko- kevert Iiszttel behabarjuk, hozzaadjuk a leesepegtetett
esonyanak melegen k6stolva kisse s6snak keJIlennie _ spargat, es meg 5 percig egytitt paroIjuk.

o & Q(i)@ [1,~®v(g)@@ e:3yttf.L6td & Q(i)@ [1,~®v(g)@@ e:3yttf.L6td 0


~ JpM6tDt rJaitt~ ·suput dlAiJaiJ
EtI<M:dtM~id.b: 100 perv ~ EtI<M:dtM~id.b: so perv
Ejy tUiAj: 1999 kj (476 kcAt) Ejya.dAj: 1S20 kj (362 kcAt)
HfJu:Autd4k4o ~:
HfJu:Autd4k 6 ~:
• 50 dkg zoldbab • 40 dkg sertesoldalas
• 70 dkg spenot • 1-2 csapott ev6kanal Uszt • 3 dl tej
• 50 dkg kolbasz • 40 dkg burgonya • 2 dl tejf61 • 1 csokor petrezselyemzold.
• 20 dkg nyers fUstolt sonka
• 10 dkg fUstolt szalonna • 2 tojas A megmosott es felszeletelt sertesoldalast es a meg-
• fel-fel kiskanal orolt rozmaring tisztftott, feldarabolt zoldbabot egyszerre kb. felliter for-
• bazsalikom • szurokfU • majoranna rasban leva sos wben feltesszuk fani. Ha a hus mar pu-
• V2 dl konyak • 1 gerezd fokhagyma
• 2 evokanal olaj • 1 kozepes fej hagyma ha, behabarjuk a liszttel elkevert teliel, meg egyszer
• so • bors • csipetnyi szerecsendio. hagyjuk felforrni. VegUl beleszorjuk a finomra vagott
zoldpettezselymet es beleontjuk a tejfOlt.
A spenotot megtisztftjuk, megmossuk;. lecsepegtetjuk,
es a Ieveleken maradt vIzzelfeda alatt kev:essoval meg- S;d;r~
paroljuk, es kinyomkodjuk belale a felesleges let. A kol-
baszrol lehuzzuk a hejat, karikara vagjuk, labasba EtI<M:dtM~id.b: 40perv
tesszuk, hozzaadjuk a finomra vagott hagymat, zuzott Ejy a.dAj: 2881 kj (686 kcAt)
fokhagymat, rozmaringot, bazsalikomot, szurokfUvet, HfJu:Autd4k 4 ~:
majorannat, szerecsendiot, fzles szerint sot, borsot, es • 50 dkg burgonya
nagy langon nehany percig pirftjuk. Hagyjuk kicsit kihul- • 1 tojas • 15 dkg liszt
ni, es elkeverjuk benne a tojast es a konyakot. Egy tdz- • 25 dkg juhturo • 2 dl tejfol
aUotalat kibelelunk a vekonyan felszeletelt szalonnaval, • 10 dkg fUstolt szalonna.
rasimftjuk a kolbaszos massza egyharmadat, arra a son-
kaszeleteket, majd a spenot felet tesszuk, aztan ismet A burgonyat nyersen lereszeljuk, hozzaadjuk a tojast, a
kolbasz, sonka es spenot kovetkezik. A burgonyat meg- lisztet es jol osszedolgozzuk, mint a galuskatesztat. For-
fOzzuk, meghamozzuk, vekony karikakra vagjuk, es a rasban leva vIzbe szaggatjuk es kifazzuk. A fUst6lt sza-
spenot tetejen korkorosen ket-harom sorban elrendez- lonnat aprora vagjuk, zsfrjat kiolvasztjuk, es a porcot fel-
zuk. Megsozzuk, megontozzuk az olalial, es elamelegf- retesszuk. A zsfrba szedett tesztat a juhturoval, tejfOllel
tett sutaben 1-1,5 oraig sutjuk, amfg a teteje szep piros osszekeverjuk, es vegUl a porccel megszorjuk. Azonnal
lesz. Kockakra vagva, azon melegeben talaljuk. talaljuk.

o & {J@:V [1~ffi@ ~yttiUtd & {JGXV[1~®ID ~yttiUtd c;


~ S:dK.eIy j{)~ juk. A p6rk6lth6z hozzaadjuk a tejf6lt, 6sszeforraljuk,
majd a kaposztahoz keverjuk, es meg 10 percig rotyog-
Etk..Mz£tu?ido.. 45 perc- tatjuk. A baberlevelet kivesszuk es kidobjuk. Az etel tete-
EjYaM.:J: 1369 kj (326 !<£at)
jet karikara vagott paprika- es paradicsomszeletekkel df-
Ht>:ad.uaiJk 4 ~re-:
szftjuk. (Javasolt a hust es a kaposztat ki.il6nfozni, mert
• 50 dkg gomba • 4 evokanaI olaj nem egyszerre puhulnak meg.)
• 1 kozepes fej voroshagyma
• 2 sargan§pa· 2 fehem§pa
• 4 dl tejf6I • pirospaprika • s6 • bors.
~
ThlctJHfDf'jaJurkM Iu:u
Ai. o!ajon megfonnyasztjuk az aprora vagott hagymat, Etk.ifz£tUb W: 55pevc-
hOlzaadjuk a karikakra vagott repakat, majd fedo alatt Ejy at&.j:2037 kj (485 ku,i)
keyes vizet hozza6ntve megparoljuk Ho?zaadjuk a meg- Ht>~k 4 ru.mi/ye-:
mosott, vekony szeletekre vagott gombat, meghintjuk • 70 dkg sertescomb
paprik6val, soval, borssal, ~s a gombat is puhara parol- • 1 kozepes fej hagyma
juk Mikor zsfrjara suIt, boven meglocsoljuk tejf611el,es • 2 evokanal zsfr • tarkony
azonnaI talaljuk • 2 evokanal Iiszt 1 dI tejf61
II

r--- ---.
S:dK.eIyJu/yar
• 50 dkg burgonya • 1 tojas
•• s6 • sz6dabikarb6na.

Etk..Mz£tu? idO: 70 perc-


A sertescombot szeletekre vagjuk, kiklopfoljuk, meg-
Ejy aM.:J: 2142 kj (510 kcat) sozzuk, mindket oldalat lisztezzuk, es a zsfrban kisse at-
Ht>:ad.uaiJk 4 ~e-: ' sutjuk. A hust felretesszuk, es a zsfrjaban halvanyra pirft-
• 50, dkg sovany sertescomb juk a megtisztftott, es aprora vagott hagymat. Hozzake-
• 80 dkg savanyti kaposzta • 3 kanaI olaj veljuk a tarkonyt, visszatesszuk a husszeleteket, es keyes
• 2,5 dl tejfoI • 1 baberJeveI • 1 nagy hagyma vizet 6ntve ra, fedo alaU keszre paroljuk. Mikor a hus
• 1 gerezd fokhagyma • 1 kiskanal pirospaprika megpuhult, ra6ntjuk a tejf6lt, es meg egyszer felforral··
• komenymag • 1 zoldpaprika • 1 paradicsom • s6. juk. Ek6zben a burgonyat megpucoljuk, nyersen lere-
szeljuk, hozzakeverunk egy tojast, sozzuk, keshegynyi
A husbol p6rk6ltet keszitUnk, levebe fozzuk a zuzott szodabikarbonat teszunk bele, es hozzaadunk annyi lisz-
fokhagymat es a k6menymagot. A savany(j kaposztat tet, hogy galuskateszta legyen. Lobogo vizbe szaggatjuk
(ha nagyon savany(j, kimossuk) keYesvfzben, a baberle- a galuskakat, es kifozzuk. Mikor kesz, egy tal k6zepere
vellel puhara paroljuk, ha tul sok levet eresztene, leszur- rakjuk, k6re tesszuk a husszeleteket, es az egeszet le6nt-
juk a tarkonyos husleve!.
G fA Q€@ [1~~(Q)[!)ID e::JyttUet:d
csoljuk a tejf611el,a tetejere raszorjuk a reszelt sajtot, es
~ TtjbUf/pttf:iab- forro sut6ben addig sutjuk, mig a sajt raolvad ..
EtlcNzfi:t!? idO: 40 perv
Ejy adaj: 3921 kJ (948 ke4.t)
HtJ~.,.~: ~ Ttjfttbf~
EtIcN:d:te.? idO: 4Sperv
• 50 dkg metelt teszta
Ejya.daj: 1978 kJ (471 faAt)
• 1 liter tej .• 5 dkg vaj • 10 dkg cukor HtJ~ 4 IUHtiJyrtt:
• 10 dkg daraIt di6 • 1 zacsk6 vanfiias cukor • 56.
• 4 zsemle • 2 tojas • 1 kis fej hagyma .
A tejet feltesszuk f6ni 1 dl vfzzel,keyes soval es a vani- • 10 dkg fUstolt szalonna • 1 dl tej • 3 ev6kanal Iiszt
lias cukorral, amikor forr, beletesszuk a metelt tesztat. A • 2 dl tejf61 • 2 dkg vaj • 56.
megf6tt tesztat kivesszuk a tejb61, es peleforgatjuk a vaj':' A szalonnat apro kockakra vagjuk es kiolvasztjuk. A
ba. A tejet nem ontjuk ki. A tesztat tUzallotaiba tesszuk, porcot kiszedjuk, es a zsirban megpirftjuk az ugyancsak
es lefedve tovabbparoljuk, a megmaradt tejet apran- kockara vagott zsomleket. Meglocsoljuk tejjel, hagyjuk
kent hozzaadjuk. Kozepes langon 10 percig slitjuk. A di- kisse kihdlni, es mikor langyos, elkeverjuk a tojassal, 50-
ot osszekeverjuk a cukorral, raszorjuk a teszta tetejere, val, a lereszelt hagymaval es a liszttel. A masszabol kis .
es forron talaljuk.
gombocokat formalunk, es lobo go vizben kif6zZuk. A
megf6tt gombocokat lecsurgatjuk, talra szedjuk, es
~ Ttjfttbf'jDHtbU ~etii- megontozzuk a vajjal elkevert tejf611el,a tetejere raszor-
juk a szalonnaporcot, es talaljuk.
EtIcM:d:te.? idb.- soperv
Ejyadaj: 1970 kj (469 ke4.t)
HtJ~k'" IUHtiJyrtt: ~- TDjU()f jfJHt!J1N
• 40 dkg gomba • 25 dkg spagetti EtIcM:d:te.? W: 45 ptYv
• 2 dl tejf61 • 10 dkg sajt • 1 kis fej hagyma • vaj Ejyadaj: 1608 kj (383 faAt)
• 2 ev6kanal olaj • s6 • mokkaskanal pirospaprika. Ho~2 IUHtiJyrf/:

A megtisztitott, aprora vagdalt hagymat az olajban • 40 dkg gomba 9 2 ev6kanal olaj e 4 tojas • 1 dl tejfol
uvegesre megfuttatjuk, es beleforgatjuk a megtisztitott, • petrezselyemzOld • s6 • bors • pirospaprika
vekonyra felvagott gombat. Soval, pirospaprikaval fU- A megtisztitott gombat aprora vagva az olajon puhara
szerezzuk, es lefedve paroljuk. A spagettit kif6zzuk, le- paroljuk. A tojasokat tejf6l1elelkeverjuk, es a gombara
csopogtetjuk. Egy tUzallotalat kikenunk vajjal, beleterit- ontjuk. Addig kavargatjuk, amig a tojas szilardulni kezd.
juk a spagettit, rasimitjuk a hagymas gombat, meglo- Petrezselyemzolddel, borssal es paprikaval fUszerezzuk.

o &. Q0:0 ~IDID tjytti,/,«d &. Q0:0 ~ tjytti,/,«d 0


addig retegeztink, amfg a rizs elfogy. A paradicsomptiret
~ Tejftl4fkipt>~ elkeverjtik a megmaradt tejf611el,megsozzuk, es a rizs
£ti<..UziCifi-
id& 4S perv tetejere ontjtik. Stitoben megpiritjuk.
£jY~: 983 kj (234 kcat)
.Ht>zduaJJk 4 ruHdlye,: Tl!f?itkr~
••80 dkg fejes kaposzta ••2 dl tejf6l ••3 z61dpaprika ~ £ti<..UziCifi"
id& 40 perv
••3 paradicsom •• di6nyi zsfr ••2 evokanal liszt £j1 ~: 2092 kj (498 kcat)
••teaskanal ecet ••k6menymag ••56. HozduaJJk 6 ruuUlyre,:

A kaposztat legyaluljuk, es sos-ecetes-komenymagos •• 1 kg krumpli • 4 dl tejf61 • 20 dkg kolbasz • vaj


vfzben feltessztik foni. A paprikakat kicsumazzuk, es ka- • 15 dkg szalonna • 56 • keshegynyi pirospaprika.
rikakra vagjuk, a paradicsomot meghamozzuk, es fel- A kolbaszt es szalonnat kockakra vagjuk, es sajat zsir-
vagjuk, majd hozzaadjuk a kaposztahoz. A zsirbol es jan addig stitjtik, amig tiveges lesz. A nyers burgonyat
lisztbol zsemleszinure piritott fantast ~eszittink, egy ke- karikakra vagjuk, es kivajazott tUzallo edenybe tessztik.
yes hideg vizzel feleresztjtik, majd a kaposztara ontjtik, A tejf6lt osszekeverjtik a pirospaprikaval es egy c~ipet
es hagyjuk egyet rottyanni. Talalas elott belekeverjtik a soval, hozzaadjuk a szalonnat es a kolbaszt, j61osszeke-
tejf6lt, es stilt kolbasszal kinaljuk. verjtik. Raontjtik a masszat a burgonyara, es stitoben
20-25 perc alatt ropogosra sutjtik. Melegen, savanyU-

~
.Tejfttlr"'par~()Htbr rw sag gal talaljuk.
£ti<..U:di:ifi-
id& 4S perv ~-.------£-:-ti<..U-,-~-~-:-, '()-':~-sket-per-v
£jY~: 2028 kj (483 kcat)
!1t>zduaJJk 4 ~re,: £jY~: 2885 kj (687 kcat) •
••30 dkg rizs •• 1 k6zepes fej hagyma ••2 dl tejf61 HozduaJJk 2 ruuUlyre,:
•• 10 dkg reszelt sajt e 10 dkg paradicsompiire
••di6nyi zsfr ••s6 ••bars" 1 kanal vaj. • 4 kis fej kelkaposzta • 5 dkg vaj
• 4 tojas • 2 dl tejf61 • zsemlemarzsa.
A rizst megmossuk, leszurjtik, a zsfrban megforgatjuk, A kelkaposztakat 4 reszre vagjuk, es enyhen sos vizben
sozzuk, es felontjtik vizzel.A hagymat meghamozzuk, es puhara f6zztik, majd leszurjtik, lecsepegtetjtik. Egy tep-
egeszben beletessz:tik, majd fedo alatt megparoljuk. Mi- sit vajjal kikentink, zsemlemorzsaval megszorunk. A va-
kor a rizs megpuhult, a hagymat kivessztik. Kivajazunk jat es a tojasokat osszekeverjtik a tejrollel, megsozzuk,
egy tepsit, az aljara terfttink egy reteg rizst, megszorjuk es raontjtik a kelkaposztara. El6melegftett stit6ben
reszelt sajttal, nehany kanal tejf611elmegontozztik, es 20-25 perc alatt vilagosra stitjuk.

o & Q@i) [!'~~IDID ~yttiUtd & Q@i) [!,~~@ID® ~yttiUte1 0


~ TDj'sDf IUJ!udJt ~ TDnJta1Asrizs
. EtIct!_fU,·.'
~f/
J P
uw: 30 f'Uc-
( . ElJ:.ifmu?·itU: ss f'UC-
Ejy adAj: 2171 kj (S17 kcAi)
.HtJ~4~: EjyadAj:3S70kj(8S0kcAi)
Ho~k4~e,,:
• 50 dkg liszt • 6 tojas • 56 • 1 dl t . • 50 dkg tonhal • 30 dkg rizs
• 1 dl tejf61·•. 5 ev6kanal olaj. eJ • 1 ev6kanal liszt • 2 dl tej
• 3 dkg vaj • 3 ev6kanal olaj
2 tojast 2 ev6kanal olajjal es a te.iielelkeverjiik, hozza- • 1 sargarepa • 1 gerezd· fokhagyma
adjuk a lisztet es annyi vizet, hogy a teszta se lagy, se ke- • 1 kis fej hagyma • 1 szal zellerlevel
meny ne legyen. Lobogo, sos-olajos vlzbe galuskaszag- • 1 csokor petrezselyemz61d
gatoval kiszaggatjuk. A maradek olajat felmelegitjiik, es • 1 baberlevel • s6 • bors.
a 4 tojast a tejfOllelbelekeverjiik, mint a rantottat, es mi-
Masfel liter vlzbe beletessziik a megtisztitott sargare-
kor a tojas felkemeny, osszekeverjiik a kif6zott galuska-
val. Fejes salataval k1naljuk. pat, hagymat, zellerlevelet, baberlevelet es petrezsely-
met, sozzuk, borsozzuk, majd felforraljuk. Hozzaadjuk a
feldarabolt tonhalat, es 15 percig f6zziik. A leb61 kiszed-
jiik a tonhalat, es a levet atszurjiik. Az olajon megfuttat-
~ T~ juk a fokhagymat, es belekeverjiik a rizst. Ket percig
.ElJ:.ifz1m? itU: 30 f'Uc-
egyiitt piritjuk, majd annyi atszurt f6z6level ontjiik fel,
EjyadAj: 1869 kj (44S kcAi)
hogy jo b6ven ellepje. Belekeverjiik a finomra vagott
HtJ~1v2~:
zoldpetrezselymet, es 20 percig f6zziik. Taira tessziik,
• 6 tojas • 1nagy fej hagyma rafektetjiik a tonhaldarabokat, es besamelmartassal le-
• 3 ev6kanal olaj • 2 dl paradicsomle ontve k1naljuk.
• 1 dl tejf61 • keshegynyi pirospaprika
• s6 .• petrezselyemz6ld. j6 t:utiJtt !
A megtisztltott, aprora vagott hagymat azolajban L~jjbbfzijy tV ~Y0mMyJ ud£koy az ~Yw VziM di5ft%i,elJ M3Y
aranysargara piritjuk, meghintjiik a pirospaprikaval, fOl- UjYtUWWkb6l tV M~kb6l ~ Levu VP.jY~ytdl.etel kMziAt.
engedjiik a paradicsqmlevel, es gyengen megsozzuk. A M~ vii:atko~ ~ik az 0wJ tV Mmdv £be- ere-rdett
tojasokat megf6zziik, megpucoljuk, karikara vagjuk. Be- 14'CAY~ulyMLevu VP.jYtV !wtd.Lre<-aeJttD, koUOft}'MtlJ1/yeu-tej0
letessziik a paradicsomlebe, es keveres nelkiiI, csak ra- b03YWOf 14'CAY~uly4 az tV tbty~J M3Y
zogatva, 5 percig paroljuk. Talalas el6tt raontjiik a tej- fo3YMdt5j~ inyere-) kedvire- ~MJUijere- vdljelv.
J

fOlt,es megszorjuk zoldpetrezselyemmel.

0· & D@:0 ~IDID ~yttiUtd & QGX0 ~®® ~ytiUtd 0


tetejere korberakjuk a toltelekeket, kolbaszkarikakkal df-
~ T61J:&~szJ:a- szftji..ik,kozepere rakjuk a fi..istolthusokat. Sokaig elaII, s
ujramelegftve meg fzletesebb.
£!Jd>:d/;e.~idO: 120 per'c-
£jf a.dtlj: 3906 kj (930 kctd)
HDu.dtJaLDk 4 ~rl/: ~ TlJIJ:& kuaJiii
• 80 dkg savanyU apr6 kaposzta £tfci,,:d/;e.~idO: 70 per'C-
• 12 savanyftott kaposztalevel £jf a.dtlj: 2688 kj (640 kctd)
• 30 dkg daralt serteshus HDu.dtJaLDk 4 ~l/:
• 10 dkg rizs • 25 dkg fUstolt oldalas • 8 kisebb karalabe (Ievelekkel egyiitt)
• 1 szal fUstolt kolbasz
• 40 dkg daralt serteshus • 10 dkg rizs
• 15 dkg fUstolt szalonna
• 1 tojas • 1 csokor petrezselyemzold
• 1voroshagyma • 1 tojas
• 1 evokanal vaj • 4 dkg Iiszt
• zsiradek • Iiszt • fel csomag kapor
• 2 dl tejf61 • 1 husleveskocka • 56'· bors.
• pirospaprika • 56
• torott bors • 4 dl tejfol.
A rizst megf6zzi..ik, a leveskockabol 5 dl vfzzel levest f6-
A kimosott, kicsavart apr6 kaposzta negyotOdet kikent zi..ink.A karalabekat meghamozztik, es a gyoker fel6H re-
labasba tesszi..ik. A fi..istoltoldalast darabokra, a szalon- szet kivajjuk es felretesszi..ik. A levelekb61 nehany na-
nat szeletekre vagjuk, a tetejet bevagdaIjuk, es a fi..istolt gyobbat felreteszi..ink - mert a maradek tolteleket ebbe
kolbasszal egyi..itt rarakjuk a kaposztara. Az aprora gongyolji..ik be -, a bels6, zsengebb leveleket megmos-
vagott kaprot raszorjuk. A kaposztalevelek vastag ereze- suk, es vekony csfkokra vagjuk. A hust osszedolgozzuk
tet elvekonyftjuk (kiveregetji..ik), beletesszi..ik a kovetkez6 a tojassal, a finomra vagott petrezselyemzolddel, keyes
tOlteLeket: a daralt serteshust osszekeverji..ik az el6f6zott soval, er6sen megborsozzuk, es hozzaadjuk a kif6tt rizst.
rizzsel, a reszelt voroshagymaval, a tojassal, sozzuk, bor- A kivajt karalabekat es a leveleket lazan megtoltji..ik. A
sozzuk, alaposan osszedolgozzuk. A toltelekeket az apro karalabevajadekot egy nagyobb labas aljara szorjuk, a
kaposztara es a fi..istolt husra rakjuk, apro kaposztaval tetejere i..iItetji..ika megtoltOtt karalabekat, k6zeji..ikszor-
betakarjuk, es felengedji..ik annyi vfzzel, amennyi eIIepi. juk a csfkokra vagott zsenge leveleket, alaontji..ik a hus-
Megsozzuk, es fed6 alatt, lassu tdzon puhara f6zzi..ik(kb. levest, forrasig hevftji..ik,majd fed6 alatt lassu tdzon pu-
masfel ora). Vilagos rantast keszfti..ink, megszorjuk pi- hara fOzzi..ik.A megpuhult karalabekat ovatosan szitaka-
rospaprikaval, hideg vfzzel feleresztji..ik. Miel6tt a rantast naIIal kiemelji..ik a leb6I. Vajon vilagosra megpirftott
belekevernenk, ajanlatos a tolteleket egy talra kiszedni. Hszttel berantjuk a levet, hozzaadunk 1,5 dl vizet es a tej-
Belekeverji..ik a rantast, majd a tejf6lt is, osszeforraljuk, a fait, majd jol felforraljuk Visszatesszi..ik bele a karalabe-
leve olyan legyen, mint egy jo suru leves. Visszatesszi..ik kat, es meg egyszer felforraijuk. Vagott zoldpetrezse-
a tolteleket. Talalasnal a vagott kaposztat alulra tesszi..ik, Iyemmel meghintve talaljuk.

o &, QG:@ [!'~®I0(Q)®® e:3ytti.Utel


&, QG:@ [!'~®I0(Q)®® e:3ytti.Utd G
hushoz. Ehhez keverji.1ka fott rizst, a tojast, a zuzott fok-
~ T6lJ:6ttti£ hagymat, pirospaprikat, s6t es borsot. Alaposan 6ssze-
Et/drzitu? idO: 60 per" dolgozzuk, es lazan megt6ltji.1k vele a paprikakat.
EjyaMj: 2276!<j (S4Z/aat) Amennyiben t6bb t6ltelek marad, akkor azokb61 gom-
Ho~6~: b6cot formalunk. A paradicsompi.1ret 1 liter vfzzel felhf-
gftjuk, felforraljuk, keyes s6val, zellerlevellel fzesftji.1k,
• 1 kg spargat6k • 30 dkg daralt sertescomb
majd beletesszi.1k a megt6ltOtt paprikakat es gomb6co-
• ·10 dkg rizs • 1 tojas • bors • 4 dkg zsfr
• 2 dl tejrol • 56. kat. Lassu tUz6n, fedo alatt kb. 30 percig puhara fozzi.1k.
Ezalatt a megmaradt olajb61 es a lisztbol vilagos rantast
A t6k6t hosszaban felbevagjuk, hejat61 es belsejetol keszftiink, es hideg vfzzel simara elkeverji.1k. A megfott
megtisztftjuk. A rizst megfozzi.1k. A husb61 es rizsbol t61- paprikakat es gomb6cokat kiemelji.1k a paradicsomle-
teleket keszftiink, hozzaadjuk a tojast, s6zzuk, borsoz- bol, amiben elkeverji.1ka rantast, es 10-12 percig forral-
zuk. A keverekkel a ket fel t6k belsejet megt61tji.1k. A to- juk, majd visszatesszi.1k bele a gomb6cokat es a papri-
k6t zsfrral kikent labasban, keyes s6s vfzben addig parol- kat, es meg 5 percig lassu tUz6n forraljuk. Melegen, fott
juk, amfg megi.1vegesedik, megpuhul. Melegen, tejf6lIel burgonyaval talaljuk.
le6ntve talaljuk.

r--- T61J:6tt~
r--- TeU6~aeuza, ~UbJe,
Et/drzitu? idO: 40 per"
EjyaMj: 3746 kj (89Z/aat)
Et/drzitu? idO: 80 per"
EjyaMj: Z066!<j (49Z/aat) Ho~1v4~1/:
Ho~1v4~: • 50 dkg fodros kockateszta
• 8 k6zepes nagysagu paprika • 30 dkg tur6 • 2 dl tejrol
• 10 dkg paradicsompiire • 5 dkg rizs • 10 dkg szalonna • 2 ev6kanal olaj
• 40 dkg daralt hus • 1 kis fej hagyma • csipetnyi 56.
• 1 gerezd fokhagyma • 1 tojas
• 1 mokkaskanal edesnemes paprika A tesztat kifozzuk, lecs6p6gtetji.1k, es olajjal kikent tUz-
• 3 ev6kanal olaj • 3 dkg Iiszt alI6 edenybe 6ntji.1k.A szalonnat kockakra vagjuk, es sa-
• 56 • bors • zellerlevel. jat zsfrjan i.1vegesre pirftjuk. A tur6t es a tejf6lt egy csipet
s6val 6sszekeverji.1k, amfg egeszen sima masszat ka-
A paprikakat megmossuk, kicsumazzuk, az ereket ki- punk, es a tesztara 6ntji.1k.A tetejere rasz6rjuk a szalon-
vagjuk; a rizst megfozzi.1k. A hagymat apr6ra vagjuk, 1 nat, es betesszi.1k a si.ltobe 5-6 percre. Mikor a teteje
evokanal olajon megfonnyasztjuk, hozzaadjuk a daralt megpirult, melegen talaljuk.

G &. Q@i) ~@@ tJytdUtd &. Q@i) l1rs®\'!)(Q)@@ tJytdUtd. 0


~ojast. Egy kivajazott tuzall6 taiba retegenkent lerakjuk a
V~td1N karikara vagott fOtt burgonyat, a repat, a zoldbors6val es
ELkM:di:u? idb: 60 ['Uv a hust. Villaval melyedeseket nyomunk bele, hogy a
Ejy tUb.j: 1470 kj (350 !<cat) martas mindenhova elhatoljon. Raontjiik a fehermar-
HDz.:cAuaJDk 4 ~: tast, es sutcben addig sutjuk, amig a teteje megpirul.
.• 1 kg fejes kaposzta
• 10 dkg fUstolt szalonna virtlb bU"!J/)"f~4If/
• 20 dkg fUstolt kolbasz .
• keshegynyi edes pirospaprika • s6. E!J<i.,zitu?itU: 45 [JUv
EjYaM:J: 1882 kj (448 WJ,)
A kaposzta kUls6 leveleit eltavolftjuk, negyfele vagjuk, 1-fDz.:cAuaJDk 4 a.elKilye-:
torzsajat kivagjuk. A kaposztat laskara vagjuk, s6zzuk, " 4 par virsli
kb. 30 percig a s6ban allni hagyjuk. A fGstolt szalonnat " 25 dkg fett burgonya III 1 kanal vaj
kockara vagjuk, uvegesre pirftjuk, ebbe beletesszuk a ki- " 25 dkg liszt • 2 tojas II 2 kanal olaj I<> 56.
nyomkodott kaposztat, majd a karikara vagott fGstolt
kolbaszt. Lefedve paroljuk, kozben megkeverjuk. Ha a Attorjuk a krumplit, hozzakeverjuk a Iisztet, 1 tojast es
kaposzta mar puha, megsz6rjuk a pirospaprikaval, az olajat, keyes s6t, majd a masszab61 tesztat keszftlink.
osszekeverjuk. Talalaskor fzles szerint tejfOllel kfnalhat- A virslit megfOzzuk, es negyfele vagjuk. A tesztat vekony-
juk. ra nytijtjuk, es darabokra vagjuk ugy, hogy a feldarabolt
virslit beletakarjuk, es a ket veget kisse benyomkodjuk.
~. V~ettAt Megvajazott tepsibe rakjuk, tetejet a ffiasik tojassal
ELIcM:di:u? idb: 55 pe¥v
megkenjuk, es nagy langon pirosra siitjuk. Forr6n talal-
Ejy tUb.j: 2826 kj (673 WJ,) juk. RendkivUl kiad6s, laktat6 etel.
HD~4~~:
• 50 dkg burgonya • 50 dkg zoldbors6
• 25 dkg sargarepa • 1 kanal vaj
" 50 dkg daralt, fett serteshus
• 3 dkg liszt • 3 dkg zsfr
• 2 dl tej • 2 tojas •. s6.

A burgonyat hejaban megf6zzuk, a zoldbors6t es a


sargarepat vajon megparoljuk. A lisztb61 es a zsirb61 a
tellel fehermartast keszitunk, s6zzuk, belekeverjuk a ket
Z1JtdbabjulfM ~ZQtdbabttJIWtyElkM~=
£!Jdfz{;tMf" idO: 55 perc-
EjyadAj: 1310 kj (312 kud) . EjyaM.j: 852 kj (203 kud)
Ht;~1v4~e,: HD~k4f~P;:
., 40 dkg marhahus '" 1 kg z6ldbab • 1 hagyma • 1 kg z6ldbab
•• 1 gerezd fokhagyma • 1 dl tejf61 • 3 kanal olaj ., s6 • di6nyi zsir
l) kis csokor petrezselyemz6ld • 1 kiskanal pirospaprika. • 1 v6roshagyma
• 1 csokor petrezselyemz61d
/4" husbol p6rkoltet keszftiink, es nagyon rovid lere pa- • 1 kaveskanal pirospaprika • 56.
roljuk. A rnegtisztftott zoldbabot 3-4 cm-es darabokra
vagjuk, enyhen sos, fokhagymaval fzesftett vfzben puha- A zoldbabot megtisztftjuk, sos vizben puhara f6zzuk,
ra f6zziik, es alaposan lecsepegtetjiik. A porkoltet a tej- leszurjuk, es a levet jol lecsurgatjuk. A f6i6leb61 "1dl-t
fOIleljol osszeforraljuk, ovatosan hozzakeverjiik a zold- felretesziink. A zsfrban halvanyra megpirftjuk az apr6ra
babot, es par percig rotyo9tfltjuk. El6melegftett taiba vagott hagymat, meghintjuk finomra vagott zoldpetre-
szedjiik, tetejet megszorjuk vagott petrezselyemzolddel, . zselyemmel, pirospaprikaval, es a felretett f6z6vizzelfel-
es forron ti:ilaljuk. . eresztve addig f6zzuk, amfg a hagyma szetf6, es ege-
---------
szen martasszeru lesz. Ekkor beletesszuk a zoldbabot,
ZiitdbabttJlWty es nehany percig parolva a paprikas leben keszre f6zzGk.
~ TGkortojassal talaljuk.
£!JdfmMf" id5: 55 perc-
£3Y ~j: 2154 kj (513 kca£) , ~.-._--------
Ho.rr~k4f~f/:
Ii60 dkg sertescomb ••2 v6r6shagyma
(. ZOtdbDYSDS tojM
o 2 gerezd fokhagyma ••40 dkg z61dbab 1 dl tejf61
III
E!JdfzirMi: idO: 45 perc-
••keshegynyi pirospaprika • 56 •• 1/2 dl olaj. Ejy adAj: 1289 kj (307 kui)
Ho~k4~P;:
A v6roshagymat megtisztitjuk, apr6 kockakra vagjuk, • 1 kg z6ldbors6 • 8 tojas
. es az olajon iivegesre paroljuk. A hust felkockazzuk, ra- • 5 dkg vaj • s6.
dobjuk, es fedo alatt addig paroljuk, amfg levet enged.
S6zzuk, megszorjuk a paprikaval, es vizzel felengedjilk. A zoldborsot vajban megparoljuk, azutan tUzallo
Mikor a hus feHg megpuhult, beiekeverjuk a zoldbabot, edenybe rakjuk, es raUtjiik a tojasokat. Megsozzuk, es
a zuzott· fokhagymat, es keszre f6zzuk. Farron, tejfOllel annyi id6re tesszuk a siit6be, amfg a tojas megkeme-
kfnaljuk. nyedik. Azonnal talaljuk.

o ill QGXV [1l3®<00Jrn® e:gyttUetd


hagymat a szalonnazsirban fedo alatt megparoljuk, ra-
ZDtdt'1a.eUi dobjuk a hust, souuk, erosen borsouuk, Piros arannyal
Etk.lAz£tl.~?id!: 60 per" es majorannaval ruszereuuk. Par percig eras tuzon pi-
EjY~: 1092kJ (260 fwd) ritjuk, majd lefedve lassu tuzon puhara paroljuk, es ro-
HfJubtJJk2 ~: vid lere sutjUk. Ekozben keyes sos vizben, esipetnyi szo-
dabikarbona houaadasaval, hogy szep zold maradjon,
• 40 dkg vegyes zoldseg
puhara paroljuk a borsot. Jolleesepegtetjuk, es az elke-
• 1 csokor petrezselyemzold
• 2 evokanal liszt • lh dl tej • olaj a siiteshez szutt apropeesenyehez adjuk. Osszekeverjuk, felforrosit-
• 1 tojas 0 5 dkg zsemlemorzsa • so. juk, majd mely taiba szedjuk, a tetejet vagott petrezse-
Iyemzolddel diszitjuk, es azonnal talaljuk.
A vegyes z6ldseget megtisztitjuk, megmossuk, felap-
ritjuk, sos vfzben puhara fouuk es leszurjuk. Mikor sza-
raz, megdaraljuk. A lisztet elkeverjuk a teiiel, es surure
fauuk. Beletessziik a f6zelekmasszat, a tojassargajat, es
a feherjebal vert kemeny habot. Soval es z6ldpetrezse-
lyeml11elizesitjuk Kis szeleteket formazunk belole, bele-
forgatjuk a zsemlemorzsaba, es forro olajban kisutjuk.

Z6tdbIJrr6r apr6P«&eItf~
Et.kMziti5? id& so per"
Ejy~: 1470kJ (3S0 fwd)
HfJubtJJk4 ~:
• 40 dkg sertescomb
• 60 dkg zoldborso • 1 nagy fej hagyma
• 2 gerezd fokhagyma • 5 dkg fUstolt szalonna
• nagy csokor petrezselyemzold • majoranna
• so • bors • Piros arany • szodabikarbona.

A hust megmossuk, szarazra toroljuk, es kb. 2-3 em


szeles, 4-5 em hosszu esikokra vagjuk. A szalonnat ve-
kony esikokra meteljuk, es zsirjara sutjuk. A megtiszti-
tott, felkarikazott hagymat es a vekonyra szeletelt fok-
~()~
tJH.4k/cu,/,ddk Icdvu DWtu6nk kilUJb,
M~U:r6t:
(jl.a:b~
Icdvu DWtu6nk kilUJb, RAhtt JDHf1Jafejek
r--
OrDtlWdr6t:

ELk.ifziCM~'idO: 40 perc-
HDWuaJJIv 4 IZeHtJIyr~:
Et1cMziCM~ ide: 45 perc-
Ejyadaj: 1768 kj (421 kut)

EjyadAj: 1432 kj (341 kcat) • 75 dkg burgonya


HDWuaJJk 4 IZeHtJIyr~: • 12 nagy gombafej
• 10 dkg juhtur6 • 2 dl tejfol
• 1 kozepestok • 1 evokanal vaj
• 6 kemeny paradicsom • 10 dkg trappista sajt • s6.
• 3 husos zoldpaprika
• 4 dl tejfol • di6nyi vaj A meghamozott, megmosott burgonyat karikara szel-
• orolt bors juk, a gombafejeket megtisztitjuk. Valial kikent tuzallo
• Vegeta • s6. taiba retegezzuk a burgonyat, sozzuk, es raontjuk a tej-
fOllel elkevert turot. Egymas melle szorosan ratesszuk a
A megtisztitott tokot felbevagjuk, kimagozzuk, es a hu- gombakalapokat, domboru feltikkel felfele. Olvasztott
sat 1 cm-es csikokra vagjuk. Egy tepsit, valial kikenunk, sos valial megkenjuk, es a kalapok tetejere reszelt sajtot
es az aljara teritjuk a tok egyharmadat. Izesitjuk, paradi- halmozunk. Elomelegitett stit6ben kozepes tuznel fel
csom- es paprikaszeleteket rakunk ra, es tejfOllel meglo- orat sutjUk.
csoljuk. fgy folytatjuk a retegezest, amig az anyag elfogy.
Ugyeljunk, hogy a tetejere tok keruljon. Ezt megkenjuk
olvasztott, sos valial, es elomelegitett sutobe toljuk. Ko-
zepes tuznel20 percig sutjuk, majd a langot erosre allit-
va, megpiritjuk.
j6 truiJtb!
}6 truiJtb!
A petr~:uety~tdec rOM ~ fDz.-zak beLe-a.z et:eLb~. KibtdjUk beLOte-
tV~k.at eo iUt io eWeom. Crak tVfDm vijbt- rz6rjuk
a.z et:eLb~) tlajy tVtdityirbtV Y~ .fo.9MYtV.
V~udtrk~
EtkUz.fa!?idO: 60 put- + ~
EjyadAj: 1289 kj (3071a:At)
HfJ~4~: HfJ~4~:
• 2 kozepes padlizsan • 10 dkg rizs
• 10 dkg rizs • 3 paprika • 10 dkg konzervzoldbors6
• 3 paradicsom • 2 sargarepa • 1 doboz konzervkukorica
• 2 voroshagyma • 10 dkg szarazbab • 1 dl tejfOl • 1 evokanal Uszt
• di6nyi vaj • di6nyi vaj • 1 tojas"· 5 dkg zsemlemorzsa
• 1 evokanal olaj ell 5 dkg rustolt sajt • curry

• csipetnyi cukor • orolt bors • s6.


• pirospaprika
• yegeta • s6. Az el6z6 este 6ta hideg vfzben aztatott babot fel liter
vfzbe feltessziik f6ni. A rizst megparoljuk. Ha a bab pu-
A meghamozott padlizsant 1 cm-es karikakra szeljiik, ha, beleaprftjuk a repat, es puhara f6zzuk, majd az ege-
a rizst megf6zziik. A paradicsomb61, paprikab61 a hagy- szet a rizshez keverjuk. Hozzaadjuk a konzervzoldbors6t
maval keyes olajon lecs6t keszftiink. Ha elkesziilt, szaft- es kukoricat, fuszerezzuk, majd belekeverjuk a tejfolben
jab61 kiemeljiik, es hozzakeverjuk a megf6tt rizshez. Ki- eldolgozott lisztes, tojasos masszat es a reszelt sajtot.
vajazott tUza1l6tal aljara terftjuk a padlizsanszeletek felet, Egy kerek tUza1l6talat vajjal kikeniink, morzsaval besz6r-
majd erre terftjuk a rizses lecsot. A maradek padlizsan- juk, es ebbe terftjuk az anyagot. Forr6 sut6ben 20 per-
nal befedjuk, es a lecs6 szaftjaval meglocsoljuk. Forro cig sutjiik, majd hagyjuk kihulni. Taira borftjuk, es egy-
sut6be tessziik, es fel 6rat sutjUk. egy adagra val6 szeletekre vagjuk.

}6 t:utiJtt ! j6 t:utiJtt!
A zijtdfijek aprfi:Mwz luuvtdit vdjode5:d<.tUjol ~ be- A ftLhwdjott Iw.j~ mij IUIWty n.apij eli:artIwj~
J

M uu ~ ha£znd1juk.ljy ffj'eU- d 1Mfrif~ vdjl1k vaL6zijtdfij !uN1Mvdjott jeLUktec bevaj~ M aiMfDtwJIM u0u-tAj0Wa"
~ a.rrol ~ if buzeLve,J Mjy k15KHfebben-tif:ditlut#. 1M hiu:01Jen- taroljuk.
~" r;yuialt.t
IudtJU DWuDnk I<iUdt:e- t.teI.Hdt:urek uurJ~
~
fR:A1JadJlaityMbDt:
Energiatartalom 100 9 termekben Energiatartalom 100 9 termekben
, '.' . '. ~ ,
TtJjU()f dtds~ kJ kcal kJ kcal
~ Alma 126 30 Feher kenyer 1054 251
ElJ<MaM~ idO:40 per"
Ejy~: 1516 kJ (361 k.ut) Almale 126 30 Feherbor 295 70
Ananasz (friss) 213 51 Fejes kaposzta 130 31
HD~k4~": - Ananaszkonzerv 327 78 Fejes salata 64 16
• 50 dkg krumpli Asztali borok 352 84 Fekete retek 63 15
• 10 tojas Bab 1310 313 Finomliszt 1540 368
• -1csomag mirelit mexik6i z61dsegkeverek I Benan 431 103 Foldieper 155 37
• 10 dkg gomba r
Barna kenyer 1020 245 Gesztenye 255 61
• 2 v6r6shagyma Burgonya 385 92 Gepsonka 637 156
• 1 csokor petrezselyemz61d I Busa 384 92 Gomba 163 39
• di6nyi vaj • 1 evokanal olaj • 56. Buzadara 1423 340 Hagyma 163 39
Buzacsfra 2134 508 Hajdina 1421 340
A hagymat es a gombat megtisztftjuk, felaprftjuk, es Citrom 105 25 Heck 374 89
olajon megparoljuk. A krumplit meghamozzuk, meg- Coca cola 180 43 Joghurt 272 65
mossuk, es nagy lyuku reszelon lereszeljuk. A tojasokat Cukor 1670 400 Juhtur6 1154 276
felverjuk,· megs6zzuk, es az 6sszes hozzaval6t belekever- Cukkini 130 31 Kacsa 1430 340
juk. A masszat valial kikent ttizall6 taiba 6ntjuk, es suto- Csaszarszalonna 1920 459 Kaka6 1621 386
ben kisiltjuk (kb. 10 perc). Csemegeborok 666 160 Kefir 138 33
Cseresznye 255 61 KetszersUlt (1 db) 160 38
Csipkebogy6 209 50 Kifli 544 130
Csirkecomb 556 132 Kivi 231 55
Csirkemell 440 110 Koles 1520 362
Datolya 1022 245 Komenyes sajt 916 218
jo t:uAJtt! I,
Di6 2740 654 Korte 209 50
Diszn6sajt 1316 320 Kukorica 531 127
H~ tat fok paiaaifttdi: kMz.a~J ~ kiJuJJi:~k kJjzi jel<tUfiUt.k. Egres 159 38 Lencse 1393 333
fOrm, if jO~ftJ.J1- beaol-UAjotvtNfajyamatk £e,. Akar jOz ft/)jttJ ttkar Ementali sajt ·1604 382 Lenmag 2108 502
I
miJ<.ro~ kMzaLikbm kilJLvMzj:!W.t,jukJif Udef fZUW I Eper 142 34 Liba 1592 390
~jjttltetjak ide>, IUuOf tMjy zJtd£iju f:ijtt~. Eleszto 1550 370 Mandarin 184 44
Etotaj 3462 842 Mandula 2630 627

o & 1JGXi) [1~®t:!JG)ffi®tjytdietd I:i ;1,


& (]GXi) [1~®vG)®® e:JytdJad' 0
Energiatartalom 100 9 termekben Energiatartalom 100 9 termekben
kJ kcal kJ kcal TIUtldtJHtj~
Marcipan 1810 431 Sparga 67 16 El6sz6 ................ .5 . Kelpaprikas ............ 28
Margarin 3180 760 Szalonna (fOstolt) 2900 693 Karfiolos rakott
Mazsola 1159 276 Szardfnia 1214 290 Almas-sajtas csirke ....... 7 sertesszelet .......... 28
Mak 2250 357 Szarazteszta 1638 390 Bundazott spagetti ....... 7 Katalan csirkemell ....... 29
Malna 117 28 Szeder 134 32 Babgulyas .............. 8 Krumpligaluska ......... 30
Meggy 213 51 Szezammag 2378 562 l Bacskai rizses hus ........ 8 Krumplis teszta ........ .30
Mez 1362 326 Szilva 238 57 Bacskai husgomboc ...... 9 Kukoricas-gombas
Mustar 302 72 Tej 252 60 Babos birkahus ........10 marharagu .......... .31
Napraforgomag 2108 502 Tejcsokolade 2209 526 ! Babos-szalonnas tal ..... 11 Lecso egyszeruen ...... .32
Napraforgoolaj 3557 898 Tejpar (sovany) 1550 370 I Bakonyi apropecsenye ... 12 Liptoi burgonya ........ .32
Narancs 167 40 Tejpor (zsfros) 2060 490 Boros spagetti .......... 12 Magyaros (p6rkolt)
1284 288 Tejf61 723 173 Borzas krumpli ......... 13 makar6ni ........... .33
gvari sajt
Citromos csirke ......... 13 Majaslepeny .......... .34
Oszibarack 167 40 Tejszfn 1221 292 Makos guba .......... .34
I Csirkemaj-rizotta ........ 14
Parizsi 887 212 Teliszalami 2159 516
Paradicsom 92 22 T6kmag 2862 636 1 Dorozsmai pecsenye ..... 14
Fokhagymas csirke ...... 15
Muszaka
(rakott padlizsan) ..... .35
Paradicsomle
Ponty
92'
420
22
100
Tur6
Tura Rudi
318
345
76
85
l Fokhagymas mamaliga ... 16
l Fust6lt husos lencsetal ... 16
Norveg csirke .........
Normandiai csirke ......36
.36
Pulykahus 708 169 Tqjas 276 66 ,~ Gazdalepeny ........... 17 Oroshazi tarhonyas csirke .37
Riz.s 1443 345 Trappista sajt 1554 370 Gombas borjuhus ....... 18 Pacalporkolt burgonyaval .38
Rozs 1439 344 Vaj 3026 724 Gombas rizott6 ......... 18 Paprikas krumpli ....... .38
Sargadinnye 163 39 Virsli 967 231 Gombas tarhonya ....... 19 Parajgaluska .......... .39
Sargarepa 146 35 Vorosboi' 335 80 Hagymas-husos sonka ... 20 Pasztortarhonya ....... .40
Sos mogyor6 2496 596 Zabpehely 1579 376 Hajdukaposzta ........ .20 Rakott kel ............ .40
Husos burgonyagomboc .21 Racponty ............ .41
SOl' 160 38 Zeller 121 29
Husgombocos laska ..... 21 Rakott marhahus ...... .42
Sut6tok 322 77 Zoldbab 167 40 Husosfazek ............ 22 Rakott metelt ......... .42
Serteszsfr 3757 898 Zoldborso 368 88 Husos-gombas Rakott pulykamellszeletek .43
Sovany rnarhahus 958 228 Z61dpaprika 84 20 rakott tojas ..........22 Rakott tarhonya ........ .44
Sovany serteshus 668 159 Zsemle 615 147 Hussal toltott burgonya ... 23 Rakott turo ........... .44
Husos zoldsegfelfUjt .... .24 Rizses kaposzta ........ .45
Juhturos burgonya ...... 25 Ropogos makaroni ..... .46
Juhturos kukoricagomboc 25 Ropogos sertescsillok ... .46
Kaposztas burgonyametelt 26 Sajtos gomboc ........ .47
Kaposztas-kolbaszos tal .. 26 Sajtos zeller ...........48
Karfiolgomboc ......... 27 Sajtos-sonkas karfiol .... .48

(~ fA D@2)11~ ~yttiUtd
I fA D@2)l1~ ~yttiUtd 0
ertescsulok Toltott paprika 64
Pekne modra .49 Toltott tok 64
Sajtpuffancs .50 Turos csusza sutve 65
Serteskocsonya .50 Vadaszkaposzta 66
Spargas csirkemell .51 . Vegyes tal 66
Spenotos rakott krumpli . .52 Virsliburgonyatesztaban .. 67
Szepesi zoldbab .53_ Zoldbabgulyas 68
Sztrapacska .53 Zoldbabtokany 68
Szekely gomba 54 Zoldbabtokany
Szekely gulyas .54 szegenyesen 69
Tarkonyos-galuskas hus .. 55 Zoldborsos tojas 69
Tejben f6tt teszta .56 Zoldsegszelet 70
TejfOlos-gombas spagetti .56 Zoldborsos
Tejfolos gomboc 57 apropecsenye 70
Tojasos gomba .57
Tejfolos kaposzta .58 Onok kaLdtek
Tejfolos-paradicsomos rizs 58 Ractok 72
Tepsis krumpli .59 Rakott gombafejek 73
Tojasos kel .59 Lecsos rakott padlizsan 74
Tojasos nokedli 60 Vegyes zoldsegfelfUjt 75
Tojasporkolt 60 Tojasos zoldsegfelfUjt 76
Tonhalas rizs 61
Toltott kaposzta 62 Elelmiszerek
Toltott karalabe 63 energiatartalma 77

o & {J(2;@[b~(Q)®ID ~ytiUtd


~

&~~
• bajor fogas
• barany- es birkaetel
• burgonyas recept
• csulkos recept
• erdelyi j6 falat
• etel bogracsban
• etel marhahusb6l
• etel r6mai taiban
• etel serteshusb6l
,. falusi etel
• francia recept
• gorog recept
• gyors etel
• hagymaetel
• haletel
• husos j6 falat
• kaposztas finomsag
• karacsonyi recept
• kinai etel
• magyar etel
• martas
• mediterran recept
• mezes finomsag
• nemet recept
• olcs6 etel
• paprikas etel
• pikans etel
• recept borjuhusb61
• recept fnyenceknek
• recept kirandul6knak
• recept sorrel es borral
• recept szarnyasokb61
• skandinav recept
• spanyol recept
• sutemeny
• tavol-keleti recept ,5
• unnepi fogas
• vadetel
.~ 190 I
11111111111illllllllllll~11 I
• vendegvar6 falat
• zoldseges finomsag
11
9789639
..
266179
.
>

You might also like