You are on page 1of 2

A kulcs

Kosztolányi Dezső

Kosztolányi Dezső A kulcs című alkotása egy novella, mely az 1936-ban megjelent
Tengerszem c. novellaü-gyüjteményben található, a cselekmény itt is egyszerű történet, mely
lélektani elemekkel és jelentéstöblettel gazdagodik.

A novella rövid terjedelmű kisepikai alkotás, mely általában egy cselekményt követ egyszerű
történéssort mutat be. Kevés szereplőt vonultat fel és azoknak egy bizonyos sorsdöntő
élményét tárja fel. Nem terjed ki hosszabb időszakra sem változatos térre. A rövid elbeszélés
meglepően csattanószerűen zárul.
A kulcs című novella középpontjában egy beavatástörténet áll.

A beavatás az a szertartásos esemény amelynek során az addigi tanoncok vagy idegennek


tekintett embert bevezetik egy csoportba azonos érdekli érdeklődésnek társaságában.
Az avatás eredményeként tanításban is részesül a fiatal, tapasztalatlan fiú.
A beavatás szellemi beérést jelent, a beavatott titkok tudója válik megismert a misztériumok.
Ennak az átmenetrítusnak a sorára gyermek belép a felnőttek világában és tanulja lesz az
eddig istenitett felnőttek gyengeségeit, esendőségeinek, metaforikus értelmében az istennek
halálának.

A mű főhőse Kovács Pista, 10 éves rokonszenves, tisztelettudó fiú, már nem egészen
gyermek, de még nem is kamasz. Megvan benne életkorának minden ruganyossága,
frissessége, szeleburdisága. Édesapjához indul a mű elején a kamrakulcsért a hivatalba, amely
kedélytelen és ellenséges világ számára. Bár nem veszi észre, de itt útvesztőbe kerül.
Az ő szemében az apát körülragyogja az ismeretlen Hivatal mítosza, melyet otthon maga az
apa is szít, s ennek nevében nyilván zsarnokoskodik is. ”A Hivatal úgy vette körül, mint
holmi rejtélyes, mindenütt jelenlévő, ünnepélyes, fényes, szigorú és megközelíthetetlen
valóság, de eddig nem látta.”
A novella arról szól, hogy hogyan omlik össze ez a misztikus, mintegy az „államügyektől”
sugárzó tekintély, és hogyan semmisül meg ez a mítosz a kisfiúban.
Pista első nagyobb csalódása a Hivatalban az, hogy édesapja az utolsó helyiségben, az
illetékosztályon egy elhagyott sarokban dolgozik, a harmadik emelet 576., 577., 578. ajtaja
mögött. Az iroda nyüzsög a görnyedező hivatalnokoktól, akiket leginkább rabokhoz
hasonlíthatnánk. S egy ilyen rab az ő apja is.
A következő csalódás akkor éri, mikor beszélgetésük közben apja ösztönszerűen a Hivatal
mellé áll, lealacsonyítva, megszégyenítve ezzel gyermekét. Először ruháját szidja, mely nem
más, mint egy szakadt, foltos harisnya, egy nadrág, mely már Pista térdét sem takarja el, s
egy poros kis cipő. ”Aztán hogy jössz te ide, tisztességes emberek közé?” Majd egy
csavargóhoz hasonlítja a fiút, aki azonnal elszégyelli magát. Az író ezzel utal a család anyagi
helyzetére, mely sajnos nem túl fényes.
A következőkben a tanulmányi eredményét bírálja, mely pedig egyáltalán nem rossz. Saját
méltóságának megingását próbálja ezzel korrigálni.
A legnagyobb csalódás azonban akkor éri Pistát, mikor megjelenik a főnök, a hatalom
megtestesítője, s előtte édesapja megalázkodik, lealacsonyodik. Földig bókol, szolgaként
meghunyászkodik a dicső főnök előtt. Ezután a főnök beszélgetést kezdeményez Pistával, s
ebből adódik az utolsó csalódás: a fiú megnyeri a főnök tetszését, talpraesettségével,
nyíltságával, s a szavaiból áradó közvetlenséggel, kedvességgel.
A főnök így egyre érdeklődőbb vele szemben, fontos momentum, amikor megkérdezi
Pistától, mi szeretne lenni, s erre a fiú válasza: „Repülő!” S hogy miért szeretne repülő lenni?
Erre is választ kapunk: hogy repülhessen föl, egyre messzebbre a valóságtól, ettől a szörnyű,
kegyetlen világtól melyben él.
Ezután a vezető tanulmányairól faggatja az ifjút, s megjegyzést is tesz: „ Kedves, értelmes
fiúcska. Úgy látszik, jó tanuló is.” S ennek hatására Kovács is köpönyeget fordít: „iparkodó,
szorgalmas gyerek”, szól, ellentmondva ezzel saját magának, korábbi szavainak, hisz „a fiú
esze csak a labdán jár, s majdnem meg is bukott”. Ez a dicséret valójában a gyermek
megaláztatásának mélypontja, a fiúban kialakult Hivatal-mítosz katasztrófája.
Pista ezt egyelőre nem tudatosítja magában: gondolatai összekuszálódnak, egyszerre boldog
és zavart, nyugtalan és riadt. Boldog, mert apja szokatlanul gyöngéd és kedves vele, mikor
Pistukámnak nevezi, megcsókolja, és így szól: „Most eredj haza, fiacskám, édesanyád már
vár!” Boldog a dicséretért, a szokatlan gyöngédségért, de ugyanezért van megijedve is.
Nemcsak a Hivatal fénye homályosul el benne, hanem édesapja nimbusza, tekintélye is
megsemmisül.
Pista elindul hazafelé, közben sír. Sír, mert zavarodott. De nem csak ezért: önmagát is siratja,
mert apja sorsában megsejti saját jövőjét is. Menekül, fut a felnőttek világából vissza a
gondtalan gyermekkorba, de öröme nem lehet többé felhőtlen, mert egy fájó emlék mindig
gyötörni fogja a lelke mélyén. Valami döntő fordulat következett be az életében, ami egyelőre
lesüllyed az emlékezetébe, hogy egyszer majd teljes, tragikus jelentőségben bukkanjon föl.

A novella szerkezete metonimikus a cselekményelemek között ok- okozati összefüggés van,


a cselekmény folyamatosan halad előre az időben, a szereplők, a helyszín realisztikusak, az
író megtartja a cselekmény mozzanatainak a sorrendjét, a történetre fókuszál, de tartalmaz
metaforikus elemeket is, amelyek a konnotativ jelentések lehetőségeit feltételezik. A
főszereplo életének sorsdöntő fordulatát mutatja be, de tömör utalások segitségével
megismerteti az olvasóval előéletét, családi körülményeit is A metonimikus szerkezet mellett
szól, hogy a cselekmény mozzanatai időrendi és okozatisági sorrendben követik egymást.

Az elbeszeles narratora kulső, objektiv, kiserő narrator, aki tavolsagtarto magatartast


tanusit, nem kommental, igyekszik tárgyilagos maradni mindvegig, bár erosen erzodik az
iroi reszvet a sorok közt. A lelektani helyzetek rajzában mindentudo elbeszelokent
viselkedik, reszletesen kifejti a gyerek zavarat, s a feldultsag jeleit is szemleletesen jeleniti
meg. A novellaban a kisfiu nezőpontja ervenyesul, az ő tudataban ertekelodnek at a tenyek,
jellemek, lethelyzetek. A hasonlatok, a mitologiai utalasok, rajatszasok a metaforikussag
letrejotteben jatszanak jelentos szerepet. Az ismetlodeseknek felhivo, nyomatékosító
szerepük van(szóismétések, motivumok) s ezek ellentetparokba rendezhetok(pl. az apa
ketfele vele vélemenyalkotasa a gyermekrol viszonylag rovid idoni belül)

You might also like