Professional Documents
Culture Documents
HAZUGSÁGOK
KERTJE
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Amanda Quick: Garden of LiesG.P. Putnam’s Sons, a Penguin Random House
imprint
Copyright © 2015 by Jayne Ann Krentz
Jacket photographs:
Victorian manor © Perspectives Getty Images
maze © die Kleinert Alamy
Photograph of the author © Marc Von Borstel
Hungarian translation
© by Sóvágó Katalin, 2016
Hungarian edition
© by Maecenas Könyvkiadó, 2016
honlap: www.maecenaskiado.hu
VÉCÉ MÖGÖTT!
Győzelem. Talán.
Ursulát elöntötte a megkönnyebbülés, egy csipetnyi
reménységgel fűszerezve. Felvonta a szemöldökét, mert Slater
hangja olyan hideg volt, akár a vas.
– Egyértelműen közölte velem, hogy nem helyesli, amit akarok
– mondta. – Mi van még itt, amit meg kell vitatni?
Roxton csak bámult rá, aztán mintha eszébe jutott volna, hogy a
kezében lógatja a pápaszemét. Nagyon ráérősen feltette – és Ursula
abban a pillanatban megértette, hogy nincs is szüksége rá.
Ugyanazért viseli, amiért ő a fekete fátylat. Pajzsként a nagyvilág
tolakodása ellen.
– Mitől ennyire biztos benne, hogy a titkárnőjét meggyilkolták?
– kérdezte a férfi.
Legalább kérdezget, gondolta Ursula. Ez már haladás.
– Számos okom van rá – felelte.
– Hallgatom.
– Bizonyos vagyok benne, hogy Anne nem lett öngyilkos. A
lakásban nem találtak sem ciánkálit, sem más mérget.
– A mérgezés tünetei nagyon csalókák tudnak lenni.
– Igen, tudom, de Anne a legkevésbé sem volt életunt. Csak
nemrég költözött be egy bájos kis házba, amelyet rég meg akart
vásárolni. Új bútorokat, új ruhát vett. Nagyon sok örömét lelte a
munkában, amelyet egy régi ügyfél számára végzett, és igen jól
keresett. Azonkívül célzott rá, hogy idõnként bőkezű ajándékokat
is kap az ügyfelétől. Röviden: nem voltak anyagi gondjai.
Slater töprengve nézte, azután visszatért az asztalához, nekidőlt,
és keresztbe fonta a karját. Szeme felizzott a pápaszem lencséi
mögött.
– Úgy hallottam, hogy akik öngyilkosság miatt veszítik el
barátaikat és szeretteiket, gyakran állítják, hogy egyetlen jelből
sem következtethettek az áldozat szándékaira – mondta.
Ursula szembefordult vele.
– Lehet, hogy ez igaz. Én annyit mondhatok, hogy Anne kiváló
kedélynek örvendett az utóbbi hetekben. Olyan vidám volt, hogy
komolyan kezdtem regényes kapcsolatra gyanakodni.
– Talán ez lehet a magyarázat – vélte Slater. – Sorsverte
szerelem.
– Bevallom, megfordult a fejemben, hogy Anne talán meghitt
kapcsolatot létesített egy férfival az ügyfele házában. Az én
szabályaim természetesen tiltják az ilyesmit, és mindent elkövetek,
hogy védjem a titkárnőimet. Regényes összeköttetést létesíteni egy
ügyféllel, vagy akárkivel, akinek köze van az ügyfélhez, hallatlan
meggondolatlanság, és sohasem lehet jó vége.
– Aha – mondta Slater fahangon.
– A helyzet az, hogy Anne szeretett élni, és lehetséges, hogy
megfeledkezett a szabályokról. Az ügyfél férje gazdag, befolyásos
ember, és a gazdag, befolyásos emberek hajlamosak az ilyen
dolgokban az érzéketlenségre.
Slater nem szólt, csak nézte.
Ursula későn kapott észbe, hogy Slater Roxton is gazdag és
befolyásos.
– A helyzet az – folytatta sietve –, hogy Anne meg tudta védeni
magát az ilyesmitől. Talán örömét lelte a diszkrét enyelgésben, de
sosem lett volna olyan dőre, hogy beleszeressen egy férfiba, aki
semmiképpen sem viszonozhatta volna az érzelmeit.
Slater ezen gondolkozott egy kicsit.
– Azt mondta, hogy Anne egészen jó anyagi helyzetben volt.
– Kényelmes lakás, némi tőke a visszavonultság éveire, néhány
ékszer.
– Ráhagyta valakire az ingóságait és a félretett pénzét?
Ursula összerándult.
– Én vagyok az egyetlen örököse.
– Aha. – Slater lassan kiengedte a tüdejéből a levegőt. – No, hát
itt lép be a bűncselekmény elmélete. Nem tudom elképzelni, hogy
belevágna egy olyan nyomozásba, amely a letartóztatásához
vezetne.
– Köszönöm logikájának morzsáit. Biztosíthatom, nem volt
okom Anne halálát kívánni. Az egyik legjobb titkárnőm volt,
minden szempontból főnyeremény az ügynökségnek. Ráadásul
barátok is voltunk. Amikor két éve beindítottam a vállalkozásomat,
ő volt az első, aki munkára jelentkezett nálam.
– Azt mondja, nem gyanakszik öngyilkosságra. Miből gondolja,
hogy Miss Cliftont meggyilkolhatták?
– Találtam a holttest mellett egy rövid levelet.
– Búcsúlevelet? – kérdezte Slater meglepően gyöngéd
együttérzéssel.
– Nem, a legkevésbé sem volt olyan, mint gondolja. Ceruzával
írta, szerintem azért, hogy megpróbáljon elvezetni a gyilkosához.
Slater elkomolyodott.
– Ceruzával írta? Nem tollat használt?
Tehát érti, állapította meg Ursula.
– Pontosan erre gondolok én is, uram. Nem hiszem, hogy volt
ideje tollat használni. Ahhoz le kell csavarnia a tintásüveg tetejét,
meg kell töltenie a tollat, megfelelő módon el kell simítania egy
papírlapot. Az öngyilkos búcsúlevele előre megfontolt cselekedet,
nem gondolja? Egy gyakorlott titkárnő tollat és papírt használt
volna. Az a pár szó, amelyeket odavetett ceruzával, arra utalt, hogy
nagyon sietett. Nem, Mr. Roxton, Anne nem búcsúlevelet hagyott.
Üzenni próbált nekem.
– A levelet önnek címezték?
– Nos nem, de a saját titkosírását használta hozzá, és tudta,
hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki képes lesz elolvasni.
– Mi volt a levélben?
– A saját külön sztenográfiájával vezetett el oda, ahova a
jegyzetfüzetét és a néhány ékszerét rejtette. Ó, igen, és volt ott két
tasak mag is. Fogalmam sincs, miért dugta el a magokat. Ez egy
újabb titok.
– Pontosan hova rejtette el Miss Clifton ezeket a tárgyakat? –
kérdezte Slater.
– A toalett mögé. Nem említettem volna? Elnézést.
– Miféle toalett? – bámult rá Slater értetlenül.
Ursula köhécselt.
– A vécé, Mr. Roxton.
– Aha. Tehát a toalett. Bocsánat. Az utóbbi pár évet nem itthon
töltöttem, kissé rozsdás vagyok a finom fogalmazás terén.
– Megértem.
– Visszatérve Miss Clifton levelére, hogy miért nem hagyta
szem előtt az ékszereit, az nyilvánvaló. Ön mondta, hogy nem érti,
miért dugta el a magokat. De mi van a jegyzetfüzettel? Van
valamilyen elképzelése róla, hogy miért akarta elrejteni?
– Kitűnő kérdés – mondta Ursula. Kezdett belemelegedni. – Az
éjszaka nagy részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam több oldalt
áttenni folyóírásba, de ez sem adott felvilágosítást. Csupa vers,
tudja.
– Anne Clifton verseket írt?
– Nem, az ügyfele írt verseket. Lady Fulbrook gazdag, de
rendkívül zárkózott hölgy. Azért alkalmazta Anne-t, hogy tollba
mondja neki a verseit, amelyeket Anne-nak át kellett tennie gépelt
változatba. Anne-tól hallottam, hogy Lady Fulbrook most
lábadozik az idegösszeroppanásából, és az orvos a versírást
rendelte neki gyógymód gyanánt.
– Miféle verseket kellett írnia? – csodálkozott Slater.
Ursula elpirult. Hivatalos hangot ütött meg.
– A verseket a szerelem témájának szentelték.
– Szerelem. – Slater úgy mondta ki, mintha nem ismerné ezt a
szót.
Ursula bizonytalanul intett kesztyűs kezével.
– Örökös epekedés, a szerelmesek szenvedései, akiket elszakít
egymástól a sors vagy a körülmények, amelyek fölött nincsen
hatalmuk. Az átszellemült szenvedély viharzása. Szóval a
szokásos.
– Az égi szenvedély viharzása – ismételte Slater.
Megint úgy beszélt, mint akinek kínaiul van a dolog.
Ursula biztosra vette, hogy látta a szemében a felcsillanó derűt.
Szorosabban fogta a retiküljét, és megfogadta, hogy semmilyen
körülmények között sem hagyja magát belerángatni egy vitába a
szerelmi költészet érdemeiről.
– Noha a témák kézenfekvők, vannak érdekes elemek is a
versekben: számok és szavak, amelyek megtörik a metrumot. Ezért
nem vagyok biztos benne, hogy helyesen írtam-e át a
tollbamondást – magyarázta. – Mint már mondtam, a gyakorlott
titkárnő idővel személyes titkosírássá fejleszti a sztenográfiát.
– De ön képes megfejteni Miss Clifton kódját.
– Azzal próbálkozom, bár nem tudom, mi haszna – sóhajtott
Ursula. – Elvégre ezek csak versek. Mit árulhatnak el Anne
meggyilkolásának okairól?
– Először talán azt kellene kérdeznie, hogy minek fáradt Miss
Clifton a jegyzetfüzete elrejtésével?
– Tudom, de nem jut eszembe észszerű válasz.
– A válasz mindig a kérdésben rejtőzik – mondta Slater.
– Ez meg mi a csodát jelent?
– Nem érdekes. Gyanúja szerint tehát Anne Clifton viszonyt
folytatott az ügyfél férjével, ugye?
– Igen, Lord Fulbrookkal. Megfordult a fejemben.
Kezdi érdekelni a dolog, gondolta a nő, és nagyon
megkönnyebbült. Talán mégsem egyedül kell lefolytatnia ezt a
vizsgálatot.
– Van róla elképzelése, hogy Fulbrook miért gyilkolta volna
meg Miss Cliftont? Nem akarok szívtelennek mutatkozni, de az
előkelő urak sűrűn váltogatják a metreszeiket. Ritkán van
szükségük arra, hogy erőszakhoz folyamodjanak.
Ursula észrevette, hogy görcsösen markolja a retikülje fogóját.
– Tisztában vagyok vele, Mr. Roxton – szűrte a foga között. –
Ami még gyanúsabbá teszi Anne halálát.
– Mi van Lady Fulbrookkal? Ha féltékeny volt a férje
érdeklődésére Anne Clifton iránt…
Ursula a fejét rázta.
– Nem, egészen bizonyos vagyok benne, hogy nem ez a helyzet.
Anne szerint Lady Fulbrook házassága nagyon boldogtalan. Az a
benyomásom alakult ki, hogy igen félénk asszony, és
nyilvánvalóan retteg erőszakos természetű férjétől. Nehéz elhinni,
hogy egy ilyen asszony gyilkosságot kövessen el féltékenységi
rohamában.
– A féltékenység olyan, mint a futótűz. Fölöttébb
kiszámíthatatlan.
Abban a pillanatban Ursula meg volt győződve róla, hogy Slater
olyannak lát minden heves indulatot, főleg azokat, amelyeknek a
szenvedélyhez van közük, mint a futótüzet, amelyet mindenáron
meg kell fékezni, és el kell oltani.
Kihúzta magát.
– Figyelembe kell venni egy másik tényezőt is. Anne mesélte,
hogy Lady Fulbrook sosem jár el hazulról, és nem csak a gyönge
idegei miatt. A férje nem engedi ki a házból, hacsak nem az ő
személyes kíséretében.
– Tehát visszatértünk Lord Fulbrookhoz mint első számú
gyanúsítotthoz. Úgy gondolja, hogy Anne-nak viszonya volt vele?
– Úgy gondolom, hogy lehetséges – felelte Ursula. – Ha így
esett, kétlem, hogy szenvedélyesen szerelmes lett volna a lordba.
Anne semmiféle férfinál nem kockáztatta volna a szívét, viszont
gondolnia kellett az anyagi helyzetére.
– Fulbrook pénze azért érdekelhette.
Ursula sóhajtott.
– Ez eléggé nyers megfogalmazás, uram, de a válaszom az,
hogy igen. Talán kezdett túl sokat követelni. Esetleg mondhatott
vagy tehetett valamit, amivel felbőszítette Fulbrookot.
– Ha ez volt a helyzet, valószínűleg megtámadta Miss Cliftont,
vélhetőleg egy dührohamában. De ön azt mondta, hogy nem voltak
testi bántalmazásra utaló jelek.
– Nem. Semmi.
Slater hallgatott egy darabig, majd azt kérdezte:
– Azt ugye tudja, hogy ha mindenáron be akarja bizonyítani,
hogy valószínűleg Fulbrook ölte meg Anne Cliftont, alighanem a
saját életét kockáztatja?
– Én csak az igazságot akarom tudni.
– Továbbra is megvan rá az esély, hogy szívrohamot vagy
agyszélhűdést szenvedett – vitatkozott Slater.
– Tudom. Ha kutatásaim nem vezetnek sehova, elfogadom ezt a
következtetést.
– Mi mást mondhat még Anne Cliftonról?
– Nos, többek között azt, hogy nagyon modern nő volt.
– A modern az egy újabb eufémizmus, nemde?
Ursulában felágaskodott a harag.
– Anne rettenthetetlen teremtés volt, elragadó,
temperamentumos és vakmerő, aki habzsolni akarta az életet.
Röviden, uram, ha férfinak születik, az emberek csodálták volna.
– Ön mindenesetre csodálta.
– Igen, csodáltam – felelte Ursula. Nyugalmat kényszerített
magára. – A barátom is volt, nem csupán az alkalmazottam.
– Értem. Folytassa.
– Ezen kívül nem nagyon van mit mondani. Hiszem, hogy Anne
gyilkosát a Fulbrook-házban kell keresni. Talán maga Ford
Fulbrook az. Ki akarom deríteni, hogy megalapozott-e a gyanúm.
Most pedig, ha megbocsát, indulnom kell. Biztosítottam Lady
Fulbrookot, hogy az első alkalmas pillanatban küldöm neki az új
titkárnőt. El kell intéznem a függőben maradt ügyeket az irodában,
mielőtt elfoglalom az állásomat.
Slater összevonta a szemöldökét.
– Lady Fulbrooknál?
– Anne ügyfelénél. Most magyaráztam el…
– Igen, tudom, mit mondott. Ördög és pokol, maga be akar állni
titkárnőnek Miss Clifton helyett Lady Fulbrookhoz?
– Holnap délután kezdek. Biztosítottam Lady Fulbrookot, hogy
az átmenet zökkenőmentes lesz, és pontosan délután fél kettőkor
érkezem a Mapstone Square-re, úgy, ahogy Anne szokta.
Slater határozott léptekkel átszelte a szőnyeget, és megállt
Ursula előtt.
– Ha megalapozott a gyanúja – mondta –, akkor veszélyes
dologra vállalkozik.
A lágy hang felborzolta a nő idegeit. Ösztönösen hátrált egy
lépést, hogy messzebb kerüljenek egymástól. Ez már nem unalom
volt a férfinál, vagy kelletlen kíváncsiság. Slater most már dühös
volt a maga komplikált módján. Rám dühös, gondolta értetlenül
Ursula.
– Ne aggódjon, Mr. Roxton – mondta sietve. – Bizonyosan talál
másik titkárnőt, aki segít katalogizálni a gyűjteményét. Boldogan
küldök önnek valakit az ügynökségtől, hogy helyettesítsen, amíg
nem vagyok itt.
– Engem nem az érdekel, Mrs. Kern, hogy találok-e másik
titkárnőt. Az ön biztonsága érdekel.
– Ó, értem.
Szóval nem dühös, amiért Ursula félbehagyja a katalogizálást.
Mindössze nyugtalankodik, hogy a nő veszélybe sodorhatja magát.
Ursuláért olyan régen nem aggódtak már, hogy egy pillanatra
megrökönyödött, de azért valahol jólesett neki. Elmosolyodott.
– Ön nagyon figyelmes, és ezt igazán méltányolom – mondta. –
De legyen nyugodt, megteszem az óvintézkedéseket.
Baljós árnyék jelent meg Slater tekintetében.
– Például?
Ursula félénk hálája egy szempillantás alatt foszlott semmivé.
– Biztosíthatom, hogy tudok vigyázni magamra – szólt hidegen.
– Már jó ideje ezt csinálom. Sajnálom, hogy megpróbáltam
elmagyarázni önnek a tervemet. Nyilvánvalóan tévedés volt.
Mindenesetre remélem, hogy nem él vissza a bizalmammal, mert
ha igen, akkor valóban veszélybe sodorhat.
Roxton olyan arcot vágott, mintha most kapott volna egy
csattanós pofont. Szeme kigyúlt a megdöbbent felháborodástól.
– Valóban azt hiszi, hogy tennék bármit is, amivel
veszélyeztetem önt? – kérdezte halkan.
Ursulának nyomban bűntudata támadt.
– Nem, természetesen nem! – bizonygatta. – Ha ezt hittem
volna, sosem hozom szóba önnek a terveimet. De bevallom, azt
reméltem, hogy adhat valamilyen hasznos tanácsot.
– A tanácsom az, hogy mondjon le erről az egész bolondságról.
– Helyes. – Ursula megmarkolta a kilincset. – Köszönöm a
nagyon hasznos tanácsát. Jó napot, Mr. Roxton.
– A pokolba, Ursula, ne merészeljen faképnél hagyni!
Először ejtette ki a nő keresztnevét. Lehangoló, hogy nem
gyengédségből, hanem mérgében engedte meg magának a kis
kisiklást.
Ursula feltépte az ajtót, mielőtt a férfi megállíthatta volna.
Felfogta a szoknyáját, végigsietett a folyosón. Roxton bizonyosan
nem alázza meg magát annyira a személyzet előtt, hogy üldözőbe
vegye.
Helyesen következtetett. Slater megállt az ajtóban, onnan nézett
utána, és nem üldözte, legalábbis fizikai értelemben nem. Ennek
ellenére Ursulának kissé nehezére esett lélegeznie, mire
megérkezett az előszobába.
Webster, a komornyik, kinyitotta előtte az ajtót.
– Ilyen korán távozik, Mrs. Kern? – kérdezte. – Úgy hiszem,
Mrs. Webster most készítette össze a teát önnek és Mr. Roxtonnak.
Nagyon bánatos volt a hangja.
A katalogizálás apropóján lezajlott két találkozó közben az is
kiderült, hogy Roxton háza, a személyzetet is beleértve, fölöttébb
különös. Mindenkit Slater anyja fogadott fel, és Lilly Lafontaine
elsősorban a színházi világ állástalan vagy visszavonult szereplői
közül merített.
Webster ösztövér ember volt, az arca csontsovány. Borotvált
fejével, fekete szemkendőjével, bal orcáján a cakkos forradással
jobban hasonlított kalózra, mint komornyikra. Mint Ursula
megtudta, a baleset, amely visszavonulni kényszerítette, a
színpadon következett be. Nem ismerte az összes részletet, de
Webster nyilvánvalóan egy kellék kardnak eshetett áldozatul,
amely a megfelelő pillanatban nem csuklott össze.
Roppant kevés munkaadó fogadott volna fel – pláne léptetett
volna elő komornyikká – egy ennyire baljós külsejű embert. Ursula
azonnal fölismerte Websterben a rokon lelket, akinek sikerült újra
kitalálnia magát. Ettől első látásra megkedvelte a komornyikot, sőt
hajlamos volt jobb szemmel nézni a gazdáját is.
Sietős léptek hangzottak fel a folyosón. Megjelent Mrs. Webster
a roskadásig megpakolt tálcával.
– Ilyen korán távozik, Mrs. Kern? Nem szabad! Még teát sem
ivott! Mr. Roxton régiségeinek katalogizálása olyan száraz és
poros munka!
Mrs. Webster a maga módján ugyanolyan rendhagyó volt, mint
a hitvese. A negyvenes évei derekán járt, de azoknak a nőknek a
finom csontozatával és remek alakjával volt megáldva, akik még
öregen is szépek. Nem meglepő módon ő is a színpadon kereste
valamikor a kenyerét. Fenségesebben vonult be a teával egy
szobába, mint a legtöbb arisztokrata dáma egy bálterembe.
Férjéhez hasonlóan számára is színpad volt az élet. E pillanatban
például kiválóan alakította Júliát, aki most tudta meg, hogy Rómeó
halott.
– Remélem, hogy alkalmasabb időben még visszatérhetek –
mondta Ursula, aki tudta, hogy Slater hallgatja a beszélgetésüket. –
Csak közbejött egy magántermészetű ügy.
– Csak nem beteg? – kérdezte Mrs. Webster, és a torkához
kapott. – Ismerek egy nagyon jó orvost. Megmentette Mr. Webster
életét.
– Biztosíthatom, hogy kiváló egészségnek örvendek – felelte
Ursula. – Nagyon nincs ínyemre így távozni, de sajnos most
mennem kell.
Webster kelletlenül ajtót nyitott.
– Tehát viszontlátásra szerdán – mondta Mrs. Webster, aki
sosem adta fel a reményt.
Ursula eltakarta az arcát a fekete fátyollal, és kimenekült az
ajtón, mielőtt Mrs. Webster rázendíthetett volna a „Búcsúnk is
boldogít”{1} monológra. Úgy döntött, nem közli Websterékkel,
hogy nem jön vissza szerdán, sőt, Slater arckifejezéséből ítélve
valószínűleg soha többé.
Az utcán várakozott a fogat, mert Slater ragaszkodott hozzá,
hogy Ursula ezt használja a kéthetenkénti munkához. A kocsis
leugrott a bakról, kinyitotta az ajtót, leengedte a hágcsót. A
hatalmas izomzatú emberhegyet Griffithnek hívták. Fekete haját
szíjjal kötötte meg a tarkóján. Ursula megtudta, hogy előző
életében díszletmunkás volt egy vándorszínésztársulatnál.
– Korán távozik ma, Mrs. Kern – jegyezte meg. – Minden
rendben? De ugye nem kerülgeti a forróláz?
Ez már nevetséges, gondolta Ursula. A Roxton-ház egész
személyzete kezd nyugtalanító érdeklődést tanúsítani az ő
egészsége iránt. Ő bizonyosan nem szokott ilyen terhes
figyelemhez, és nem is akarta bátorítani.
– Köszönöm, Griffith, makkegészséges vagyok – mondta. –
Kérem, vigyen vissza az irodába.
– Igenis, hölgyem.
Griffith látható kelletlenséggel segítette fel a konflisba. Ursula
elrendezte a szoknyáját az elegáns, kipárnázott ülésen.
Griffith becsukta az ajtót, és gyászosan összenézett a Webster
házaspárral, mielőtt felugrott a bakra és megengedte a gyeplőt.
Ursulának határozottan az volt az érzése, hogy ma még napirendre
kerül a konyhai pusmogóparti során.
Az első perctől látta, hogy az alkalmazottak tűzbe mennének a
gazdájukért, de idegesítette, hogy ő maga ilyen heves érdeklődést
keltett bennük. Két év telt el a botrány óta, amely romba döntötte
úgynevezett másik életét. Sikerült új életet kezdenie, és nem
engedheti meg, hogy bárki is túlságosan mélyre ásson a múltjában.
Négy
A PICTON-VÁLÁS ESETE
Mrs. Euphemia Grant és mások
tanúvallomásainak pontos átirata!
Házasságtörés! Botrány! Gyilkossági kísérlet!
Ursula ivott még egy kis teát, aztán félretette a csészét. Felállt, az
ablakhoz ment, és kinézett a kertre.
– Azt hiszem, meg kell köszönnöm, amiért követett a temetőbe
ma délután – mondta.
– Nem szükséges – felelte Slater.
Ursula nem tudta mire vélni ezt a csendes türelmet. A legtöbb
férfi igencsak megdöbbenne, ha felfedezné, hogy olyan nővel
folytat viszonyt, akit megzsaroltak; aki belekeveredett egy
hírhedetten botrányos válásba; aki pisztollyal indul találkozóra egy
zsarolóval.
– Nem akartam ám megölni – mondta egy pillanat múlva. –
Otford nem ér annyit, hogy letartóztassanak és felkössenek
gyilkosságért. Csak arra gondoltam, talán ráijeszthetek annyira,
hogy békén hagyjon.
– Tökéletesen észszerű terv volt.
A nő rápillantott.
– Gondolja?
– Hordozta a hirtelen felindulásban fogant elhatározások
jellemző hibáit, de általánosságban nem volt rossz terv. Akár
működhetett is volna.
Ursulát felvidította a helyeslés.
– Meg kell mondanom, nagyon jól kezelte ezt az Otfordot. Egy
tálca szendvics, egy kis pénz, és máris magának dolgozik.
– Azt hiszi, hogy a saját érdekében dolgozik, és ez igaz is
bizonyos szempontból. Megtanultam, hogy az emberek többsége
bevonható olyan tervekbe, amelyekben személyes előnyt látnak.
A nő elmosolyodott.
– Csak nem cinizmus az, amit hallok?
– Realistának tartom magamat, Ursula.
– De hiszen maga a romantikusok netovábbja, Mr. Roxton –
jelentette ki Ursula már-már jókedvűen.
Slater meghökkent, aztán elkomorodott.
– Ezt meg hogy az ördögbe érti?
– Attól tartok, hogy maga, súlyos szerencsétlenségére, a régi
lovagias hősök szellemét örökölte. Szedett-vedett személyzete van,
olyan, amit senki más nem alkalmazna. Visszajött Londonba, hogy
kezelje a két féltestvére örökségét, noha a cím és a vagyon vér
szerint magának járna. Nem érzi jól magát itthon, de marad, mert
kötelességtudó. És ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen egy
nyomozásban, amit az emberek többsége a legnevetségesebb
szamárságnak nevezne, csak mert féltett, hogy bajom eshet.
A férfi csak csóválta a fejét.
– Ursula… – Aztán elnémult, láthatóan nem találta a szavakat.
– Igen, Slater, attól tartok, hogy magát a hős szerepére
kárhoztatták.
– Badarság! – Slater felpattant, és odament a nőhöz. – Most az a
fontos, hogy ki kell deríteni, ki csúsztatta be Otford ajtaja alatt a
cédulát a maga igazi nevével és címével.
– Tudomásom szerint egyetlen olyan személy volt, aki tudta
rólam az igazat, mégpedig Anne Clifton. Nyilván neki kellett
elszólnia magát a Fulbrook-ház valamelyik lakója előtt. De miért
tett volna ilyet? – Ursula pislogott, mert könnyek szöktek a
szemébe. – Én annyira bíztam benne. A barátomnak hittem.
Slater átkarolta, magához ölelte.
– Nem mindenki érdemes a maga bizalmára.
– Azt hiszi, nem tudom? – Ursula kifejtette magát az ölelő
karokból, a táskájához sietett, kivett belőle egy zsebkendőt,
megtörölte a szemét. – Tudtam, hogy Anne bizonyos téren
meggondolatlan, de olyan sok közös vonásunk volt. És nehéz úgy
leélni az életet, hogy ne lenne legalább egy személy, aki tudja
rólunk az igazat.
Magányos volt, kockázatot vállalt, rajtavesztett. Ettől még nem
dől össze a világ.
Ursula könnyesen mosolygott.
– Hát nem.
– Az igazi kérdés itt az, hogy kinek mondta el Anne Clifton. –
Slater járkálni kezdett a szobában. – Lady Fulbrooknak, aki viszont
továbbadhatta a férjének?
Ursula igyekezett összpontosítani.
– Emlékszik még, amit mondtam Anne lehetséges romantikus
kapcsolatáról?
Slater megállt a szoba másik végében, és ránézett.
– Igen.
– Talán Lord Fulbrook volt a szeretője. Lady Fulbrook azt
mondta, ő próbálta figyelmeztetni Anne-t, hogy ne kezdjen liezont
olyan férfival, aki messze fölötte áll. Ha Anne-nak viszonya volt
Fulbrookkal, ez megmagyarázhatja, hogyan keveredett bele a
drogüzletbe. – Egy pillanatra elhallgatott. – És talán arra is
magyarázattal szolgál, miért árulta el rólam az igazat. Talán úgy
érezte, hogy egy szeretőben megbízhat.
– Még nincs meg minden válaszunk – mondta Slater. – Még
nem mentünk végig az ösvényen.
– Miféle ösvényen?
– Ez csak egy olyan szófordulat – felelte szórakozottan a férfi.
Odament Ursulához, megfogta a nő kezét, megcsókolta a tenyerét,
majd a szemébe nézett. – Sose féljen, megtaláljuk mi a kiutat a
labirintusból.
Csend lett a szobában.
– Ami Pictonék válását illeti… – kezdte Ursula.
– Nem érdekes.
– De érdekes. – Ursula kiszabadította a kezét, és az ablakhoz
ment. – Maga megérdemli, hogy ismerje a teljes igazságot.
– Már most közölhetem magával, hogy nekem úgysem számít.
– Maga a történet érdektelen – folytatta Ursula, aki
mindenképpen át akart esni ezen a vallomáson. – A baj abból lett,
hogy senki sem hitte el az én változatomat. – Mély lélegzetet vett,
és erőt gyűjtött, hogy a lehető leggyorsabban letudhassa az egész
ocsmányságot. – A férjem halála után ott maradtam egy fillér
nélkül. Elszegődtem társalkodónőnek Lady Pictonhoz. Az első
perctől láttam, hogy Lord Picton nagyon züllött életet él. A
házvezetőnő azt tanácsolta, hogy éjszakára mindig zárjam kulcsra
az ajtómat, amit meg is tettem.
Slater hallgatott. Úgy várt, mintha számára nem létezne az idő.
– Egyik éjszaka Picton holtrészegen jött haza – folytatta a nő. –
Lenyomta a szobám kilincsét. Nem először csinált ilyet, de mindig
továbbment, amikor rájött, hogy az ajtó zárva van. Ám azon az
éjszakán nála volt a kulcs. Később rájöttem, hogy maga Lady
Picton adta oda neki.
– Azért küldte a férjét a maga szobájába, hogy alapja legyen a
válóperhez – összegezte Slater. – Bizonyított házasságtörés.
– Úgy okoskodott, hogy a házasságtörés meg a kegyetlen
bánásmód együtt már elegendő indok. Picton meg akart
erőszakolni azon az éjszakán, de nem sikerült neki, mert
verekedtem és sikoltoztam. Aztán már csak azt láttam, hogy Lady
Picton és a fél személyzet ott áll az ajtóban. Lady Pictonnál
pisztoly volt. Picton rátámadt részeg dühében, mire az asszony
lábon lőtte. Gondolom, eredetileg végezni akart vele, megjátszva,
hogy betörőnek nézte, aki bántalmazza a társalkodónőjét.
Csakhogy rossz céllövő volt, így csak nagy piszok lett a dologból.
A tárgyalás pedig még annál is piszkosabb volt.
– Gondolom, maga volt a koronatanú? – kérdezte Slater.
– Igen. Picton nem akart válni, mert a hozományért nősült, és
nem akarta elveszíteni a felesége vagyonát. Végül Lady Pictonnak
sikerült megszabadulnia tőle, de az én jó hírem odalett.
– Erre teremtett magának egy új életet – mondta Slater. – Nem
mindennapi teljesítmény, Ursula. Kevés emberben van meg hozzá
a bátorság és az akarat. Le vagyok nyűgözve öntől, asszonyom.
Ursula szeme ismét könnybe lábadt. Futott a táskájához, kivette
az ázott zsebkendőt, és harmadszor is megtörölte a szemét. Elég
kínosan érezte magát.
– Elnézést – mentegetőzött. – Rég nem jöttem ki ennyire a
sodromból. Csak annyit mondhatok, hogy elég nehéz nap volt.
Slater mosolygott.
– Magamtól ki sem találtam volna!
A nő visszaejtette a táskájába a zsebkendőt, és éppen be akarta
kapcsolni a táskát, amikor megakadt a szeme a gyorsírófüzetén.
Erről eszébe jutott valami, amivel már korábban is akart
foglalkozni, még az előtt, hogy megkapta a zsaroló levelét, és
elindult a temetőbe.
Becsukta a táskát, és visszafordult Slaterhez.
– Ma, miután Lady Fulbrook felmondott, haza akartam menni,
hogy átolvassak néhány bekezdést Anne jegyzetfüzetében. Azokat
a sorokat, amelyek kilógtak a versekből.
– Mi jutott az eszébe?
– Az, hogy Lady Fulbrook talán nem is szerelmes verseket
diktált Anne-nak, hanem szerelmes leveleket.
Slater szemében megértés villant.
– Netán szerelmes leveleket egy bizonyos Mr. Cobbnak New
Yorkban?
– Aki álcázásul kiadta magát Mr. Paladinnak, egy kis irodalmi
folyóirat főszerkesztőjének. Túlzottan erőltetetten hangzik? Lady
Fulbrook nagyon boldogtalan a házasságában. Ha közte és Cobb
között volt valami azon a New York-i látogatáson, lehet, hogy
őladysége levélben folytatta a liezont. De mivel nem
kockáztathatta, hogy a férje megtudja, mi folyik az orra előtt,
Anne-t használta közvetítőnek.
– Ez nagyon érdekes megvilágításba helyezi a nyomozást.
– Ha Lady Fulbrook hisz abban, hogy szerelem fűzi őt
Cobbhoz, ez megmagyarázza délelőtti mámoros repesését, amikor
megtudta, hogy a férfi előbb érkezik, mint várta. De van itt még
valami. Szerintem Anne önállóan is levelezett Paladinnal. Még
nem volt alkalmam átolvasni az összes levelet, amelyet New
Yorkból kapott, de az egyik elsőben Paladin nyugtázza, hogy
kapott Anne-tól egy novellát, és közli, hogy szeretné
megjelentetni.
Slater felvonta a szemöldökét.
– Miss Clifton novellákat írt?
– Tudomásom szerint nem. Ha egy kiadó felfigyelt volna rá,
azzal bizonyosan eldicsekszik. Még valami. Szerintem Lady
Fulbrook találta ki a Paladin művésznevet.
– Miből gondolja?
– Ej, hát neki van színes fantáziája – mosolygott szomorúan
Ursula. – És nyilván maga is tudja, hogy a paladin lovagot jelent.
Mivel kopogtattak, Slater nem reagálhatott erre a megjegyzésre.
– Jöjjön be, Mrs. Webster! – mondta.
Az ajtó kinyílt. Mrs. Webster drámai mozdulattal nyújtotta a
borítékot.
– Ez most érkezett önnek, uram. Az édesanyjától.
– Köszönöm.
Slater feltépte a borítékot, széthajtotta a levelet.
Ursula figyelte. Érzékelte, ahogy a légkör vibrálni kezdett a
férfi körül.
– Valami fontos? – kérdezte.
– Meglehet – mondta a férfi. – Mrs. Wyatt, a Paphosz Pavilon
tulajdonosa hajlandó találkozni velünk. Vár bennünket ma este a
Lantern Park kerti lakában, a lugasban.
– Nem akarja, hogy az intézményében lássanak bennünket.
– Óvatos – állapította meg Slater. – Előre kiköti, hogy egyetlen
információ sincs ingyen.
Ursula nem is leplezte az izgatottságát.
– Az édesanyja figyelmeztetett bennünket, hogy Mrs. Wyatt
vérbeli üzletasszony!
Harminckettő
Jól számolt: nem egészen egy óra múlva lépett ki Slater házának
főbejáratán. Nem volt különösebben megindító a hazatérés.
Elfelejtett üzenni Mrs. Dunstannek, hogy mikorra várható. Az
előszoba csendjében jutott csak eszébe, hogy a házvezetőnője még
mindig a lányánál tartózkodik.
A kicsi ház nagyon hallgatag volt, nagyon árnyékos és kihűlt.
– Megkérném, hogy vigye be a bőröndöt jobbra az első
szobába, Griffith – mondta.
– Igenis, asszonyom.
Griffith a vállára kapta a bőröndöt, és nehéz léptekkel
feltrappolt az emeletre. Websterékkel együtt ő is úgy fogadta
Ursula hazatérésének hírét, mintha az fekete gyászba borítaná a
Roxton-házat.
Ursula levette a kalapját, lehúzta a kesztyűjét. Griffith lejött a
földszintre, ahol toporgott még egy darabig.
– Ne gyújtsak be, Mrs. Kern? – kérdezte. – Igencsak sűrűsödik
a köd.
– Majd én elintézem, Griffith. Köszönöm, hogy felvitte a
bőröndöt az emeletre.
– Igenis, asszonyom. Hát ha nincs más, akkor én indulnék is.
Keresnem kell egy borbélyt.
Ursula csak pislogott.
– Hogyhogy?
Griffith fülig elvörösödött, de a szeme ragyogott.
– Mrs. Lafontaine adott két jegyet a legújabb darabjára. Miss
Bingham elfogadta a meghívásomat, és színház után elmegyünk
vacsorázni.
– Maga és Matty? Egek, észre sem vettem! – Annyira
belefeledkezett Slater iránti érzelmeibe és Anne halálának
rejtélyébe, hogy semmi másra nem figyelt. – Ez csodálatos,
Griffith. Tudom, hogy nagyon jól fogják érezni magukat – mondta
mosolyogva.
– Hát, remélem. – Griffith körülnézett. – Biztos, hogy jól ellesz
itt egyedül?
– Nem lesz semmi bajom, Griffith.
Becsukta az ajtót a férfi mögött, és állt egy ideig az
előszobában, azt próbálta eldönteni, jól tette-e, amit tett. Többé-
kevésbé ultimátumot adott Slaternek. Már csak az a kérdés,
megértette-e az üzenetet a férfi, és ha igen, mitévő lesz.
Most azon kezdett töprengeni, hogy nem fogalmazott-e túl
körmönfontan. Slater nagyon kifürkészhetetlen tud lenni. És ha
tökéletesen félreismerte az érzelmeit? Talán azért hitette el
magával, hogy a férfi szerelmes belé, mert most már tudta
magáról, hogy ő szerelmes Slaterbe.
Riasztó lehetőség, hogy összetévesztette az álmokat a
valósággal. Ugyanezt tette Valerie. Kitalált magának egy
tündérmesét, amelyben egy többszörös gyilkos játszotta a hős
szerepét.
– Nos, egyvalami biztos – mondta az üres háznak. – Slater nem
többszörös gyilkos.
Ami kétségtelenül azt jelenti, hogy ő nem egészen olyan
oktondi, mint Valerie.
Bement a dolgozószobájába, felcsavarta a lámpát, az asztalra
tette a táskáját. Letérdelt, begyújtotta a kandallót. A tűzhely
melege elűzte a hideget a kis szobából. Ursula félrehúzta a
függönyöket, beengedte a délutáni ködös világosságot.
Eszébe jutottak Valerie szavai Anne-ról: Az a buta teremtés
olyan okosnak képzelte magát, amikor elcsábított egy jóval fölötte
álló férfit. Végül ez lett a veszte.
Ezen eltöprengett egy percig. Akkoriban Valerie azt sejtette,
hogy Anne azért volt ostoba, mert megpróbálta elcsábítani Lord
Fulbrookot. De mi van, ha Valerie tudta az igazságot, hogy Anne
valójában Damian Cobbot vette célba?
Összeborzongott. Ez lehetetlen! Anne sosem lett volna olyan
oktalan, hogy elárulja: magokkal és az ambróziafű nevelésének
titkaival akarta megkörnyékezni Cobbot. Ehhez ő túl okos volt. Túl
agyafúrt.
Csakhogy Anne meghalt. Ahhoz nem volt sem elég okos, sem
elég agyafúrt, hogy elmenekülhessen egy gyilkostól.
Ursula keresztülvágott a szobán, leguggolt, kinyitotta a széfet,
kivette belőle a magokat, Mr. Paladin leveleinek kis kötegét, és a
bársonytasakot Anne kevés ékszerével. Visszavitte őket az
asztalára, és leült.
Egy ideig nézte a tárgyakat, azután olvasni kezdte Mr. Paladin
leveleit.
Ötvennégy
A FULBROOK-GYILKOSSÁG!
LADY FULBROOK ÉSZVESZEJTŐ SZERELEMBEN
AZ ALVILÁG AMERIKAI KIRÁLYÁVAL!
ÖSSZEESKÜVÉS! MÉREG! BOTRÁNY!
Ursula gyorsan átlapozta a magazint, megnézte a többi
illusztrációt.
– Mr. Otford, ha találkozom ebben a cikkben a nevemmel, vagy
az ügynökségemével, esküszöm, én…
– Nyugodjon meg, hölgyem! – mondta tele szájjal Otford, és
meglobogtatta a szalvétáját. – Biztosíthatom, hogy sehol sem
említik a magazinban. Mint ahogy másokat sem a jelenlevők
közül. Mr. Roxton kifejezett utasítására a Scotland Yardnak
tulajdonítok minden érdemet.
– Ha Lady Fulbrookot őrültekházába zárják, mi történik a
Fulbrook-vagyonnal? – kérdezte Lilly.
– Gyanúm szerint az örökösök és a lehetséges örökösök
mindkét ágon, vagy inkább az ügyvédeik, most tartanak
csapatszemlét csata előtt – mondta Slater.
– És mi lesz az ambróziafűvel? – érdeklődött Ursula.
Slater ellökte magát a faltól, az asztalhoz sétált, szemügyre
vette a sütemények választékát.
– Múlt éjszaka történetesen tűz ütött ki a Fulbrook-üvegházban.
A lepárlóban kezdődött, ahol különböző vegyi anyagokat tároltak.
Minden elpusztult, beleértve az ambróziát is az üvegház
különszobájában.
– Hűha! – Otford félbeszakította az evést, előrántotta a noteszét.
Ursula fürkészőn nézett Slaterre.
– Másutt is lehet ambróziafű. Magok is.
Slater vállat vont, és elvett egy szendvicset.
– Egyszer talán rájön valaki, hogy haszna is van a növénynek.
Szükségünk van jobb orvosságokra.
– Az kétségtelen – helyeselt Ursula. – Nyilván szeretnék tudni,
miért rendeztem ezt a teadélutánt.
Mindenki felé fordult.
Lilly a homlokát ráncolta.
– Van valami különleges oka? Mármint a teázáson kívül?
– Igen, van. – Ursula elvette a kisasztalról az ezüst
névjegytartót. – Azért hívtam meg magukat, mert be akarom
jelenteni, hogy Slater pályát változtat.
Slater majdnem félrenyelte a szendvicset.
– Tessék?
– Ezzel a teával ünnepeljük meg új foglalkozását, és örülök,
hogy én ajándékozhatom meg első üzleti névjegyével. – Fölemelt
egy ropogós fehér kártyát, hogy mindenki láthassa az elegáns
gravírozást.
– Hadd lássam! – Slater két lépéssel ott termett mellette, és
kikapta a nő kezéből a kártyát. – Slater Roxton magánnyomozó,
szavatolt diszkréció. – Felnézett. – Mi az ördög ez?
Általános hápogás támadt a szalonban, amit hamarosan követett
az egyetértő dünnyögés.
– Ó, hát persze! – Lilly felragyogott a lelkesedéstől. – Neked ez
a tökéletes hivatás, Slater! Kétség nem férhet hozzá. Én is
gondolhattam volna rá!
Slater mélységesen megrendülve bámult Ursulára.
– Üzleti névjegy?
– Talán besegíthetek új foglalkozásába – jelentkezett mohón
Otford. – Szüksége lesz valakire, aki tudja, hogyan kell adatokat
szerezni. Cserébe a Fulbrook-gyilkossághoz hasonlóan exkluzív
sztorikért ezennel felajánlom oknyomozói szolgálataimat!
– Itt embereket öltek meg – mutatott rá Slater.
Otford krákogott.
– Igen. Voltak gyilkosságok. Sajnálatos módon.
– Azt azért ne feledjük – figyelmeztette őket Ursula –, hogy
valószínűleg még többeket gyilkoltak volna meg, másoknak pedig
még tovább kellett volna tűrniük a zsarolást, ha nincsen Slater
nyomozása.
Slater megkerülte az asztalt, lehajolt, két kézzel derékon ragadta
Ursulát, és úgy felkapta, hogy a nő szaténcipellője nem érintette a
padlót.
– Mi az ördögöt képzel maga? – mennydörögte fenyegetően. –
Nem leszek magánnyomozó!
– Szüksége van hivatásra, Slater. – Ursula megtámaszkodott a
férfi vállán, és lenézett Slaterre. – A világcsavargásnak az ellopott
műkincsek nyomában vége. Itthon van, és valami mást kell
kezdenie az életével. Ideje, hogy felhasználja a képességeit.
– Miféle képességeimet?
– Maga tudja, hogyan keresse a válaszokat, ami meglepően
ritka adottság. A magánnyomozók épp ezt teszik: keresik a
válaszokat. Maga nem ugyanezt csinálja évek óta? Most csak
megkapta az üzlethez illő üzleti névjegyeket, hogy úgy mondjam.
Slater lassan leengedte a padlóra.
– Még sohasem gondoltam rá úgy, mint egy szakmára.
– Továbbá időnként én is besegíthetnék – folytatta Ursula. –
Titkárnőként sok helyre bejuthatok úgy, hogy nem keltek sem
feltűnést, sem gyanakvást: üzletházakba, magánházakba,
úgyszólván bárhova. Ki az, akinek időről időre nincsen szüksége
egy titkárnőre?
– Nem! – mondta gránitkemény elszántsággal Slater. – Ki van
zárva! Megtiltom!
– A részleteket később is megbeszélhetjük – biztosította a nő.
– Itt nincs mit megvitatni – jelentette ki Slater.
Ursula leült, fogta a kávéskannát.
– Kér még kávét?
– A szentségit, Ursula…
– Akkor talán még egy szendvicset? – Keresztültolta az asztalon
az ezüsttálcát.
– A szentségit, Ursula…
– Úgy rémlik, ön ismétli magát. Kóstolja meg a csirkehúsosat,
igen príma. Ó, bocsánatot kérek. Maga vegetáriánus. Akkor talán
az uborkásat? És mellesleg szeretem magát, ugye tudja?
Slater úgy bámult rá, mint aki még sosem látott ilyet, mint aki
fél elhinni, hogy ez valóság.
– Mit mondott? – nyögte ki.
– A csirkehúsos szendvicsről?
Mintha rajtuk kívül senki sem lenne a szobában, gondolta a nő.
Senki sem mozdult. Senki sem szólt.
– Arról, hogy szeret – mondta Slater.
– Hallotta, nem? De meglepettnek látszik. Azt hittem, ennyit
legalább megtudott a labirintusában.
– Féltem feltenni a kérdést. Sőt rettegtem. Attól féltem, hogy
nem az lenne a válasz, amit hallani akarok.
Ursula Lillyre és Otfordra nézett.
– Ugye nem haragszanak, ha négyszemközt szeretnénk maradni
pár percre? Néhány személyes kérdést kell megbeszélnünk.
Lilly azonnal felállt.
– Szó sincs róla, drágám. Csak egész nyugodtan.
Az ajtóhoz suhogott. Otford utána loholt.
Ursula szembenézett Slaterrel az asztal fölött.
– Maga, uram? – kérdezte. – Maga fél a válaszoktól? Már
bocsásson meg, de ezt nehezen hihetem.
– Pedig higgye el.
– Bár talán jó is, hogy nem a labirintusában kereste a választ –
mondta Ursula. – Bizonyos dolgokat jobb személyesen intézni.
Slater elmosolyodott. Egyike volt ez azoknak a ritka
mosolyoknak, amelyek elűzték a tekintetéből a sötétséget. A nő
kezéért nyúlt, és Ursula engedte, hogy megfogja. Slater felállította
ültéből.
– Első látásra tudtam, hogy maga az, akit szeretni fogok –
mondta.
Most Ursula hökkent meg.
– Csakugyan?
– Hát mit gondol, miért alkalmaztam, hogy segítsen
katalogizálni azokat az átkozott műtárgyakat? Nem érdekelnek
azok engem. Csak hálás leszek a British Museumnak, ha elszállítja
az összes lomot. Nekem csak ürügy kellett, hogy a közelemben
tarthassam.
Ursula felragyogott. Azt hitte, elrepül a boldogságtól.
– Azért fogadott fel, mert szeret? – súgta. – És nekem még azt
próbálta bemagyarázni, hogy nem romantikus!
– Vannak válaszok, amelyeket nem lehet megkerülni –
elmélkedett Slater. – Maga is közéjük tartozik.
Ursula elmosolyodott.
– És az probléma magának?
– Inkább csodálatos felfedezés. Egyébként ennél az esetnél
egyik kérdés vezet a másikhoz.
– Mégpedig?
Slater elmosolyodott azzal a mélyről jövő, lusta mosolyával,
amely megmutatta a benne izzó igazságokat és szenvedélyeket.
Két erős tenyerébe fogta a nő arcát.
– Feleségül jössz hozzám, szerelmem?
– Biztos, hogy ezzel a kérdéssel nem akarod előbb végigjárni a
labirintust?
– Most csak a te feleleted számít – mondta Slater.
– Akkor a válasz: igen.
Ursula megesküdött volna rá, hogy könnyek csillanását látja a
férfi szemében. Aggódva próbált hátrálni.
– Slater! – suttogta.
– Erre a válaszra volt szükségem – mondta a férfi. Nagyon
elégedettnek látszott. – Hát, akkor ismét rálépek a harmadik
ösvényre.
– Mit jelentsen ez?
– Azon a napon, amikor ott voltam elevenen eltemetve a
Lázrózsa-szigeten, három ösvény közül választhattam. Volt egy
ösvénye a háborúnak, és volt egy ösvénye a bosszúnak. Én a
harmadikat választottam.
– És mi volt az? – kérdezte Ursula.
– A szerelmesek útja.
Ursula elmosolyodott, megragadta Slater zakójának kihajtóját,
és lábujjhegyre állt, hogy végighúzhassa az ajkát a férfién.
– Miért választottad a szerelmesek ösvényét? – kérdezte.
– Mert az volt az egyetlen, amely reményt ígért – mondta
Slater.
Magához szorította Ursulát, hogy megcsókolja, és a nő
átengedte magát a csóknak. A jövőnek.
ISBN 978 963 203 288 7
Maecenas Könyvkiadó, Budapest
Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója
A kiadásban közreműködött az I.P.C. Könyvek Kft.
Szerkesztette: Horváth ÁgnesNyomdai előkészítés: Alinea Kft., Budapest
Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen
Felelős vezető: Bördös János ügyvezető igazgató
Terjedelem: 17,20 (A/5) ív
{1}
Shakespeare: Romeo és Julia (Mészöly Dezső fordítása)
{2}
Hármas, boltíves ablak, két keskenyebb között egy széles szárny (a ford. mj.)