You are on page 1of 2

Határtalanul Erdélyben 2018

2018 márciusában iskolánk, a zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskola


és Gimnázium 10-11. osztályos diákjai a Határtalanul! program keretében ismét
Erdélyben jártak. 2018. március 23-án 40 tanuló és 3 kísérőtanár indult útnak.
Már hetek óta készültünk az utazásra, hiszen az előkészítő foglalkozáson
már ízelítőt kaptunk arról, hogy az elkövetkező öt nap során milyen élmények és
látnivalók várnak majd ránk.
Első nap mindenkinek korán csörgött az óra. Ebéd után megérkeztünk
Temesvárra, ahol idegenvezetőnk is csatlakozott hozzánk. Rövid városnézés
után Déva felé vettük utunkat. Felvonóval felmentünk a várba, ahol felidéztük
Kőmíves Kelemen balladáját. Este Algyógyon szálltunk meg, ahol csodálkozva
vettük észre, hogy szálláshelyünk tőszomszédságában a kallósdi kerektemplom,
erdélyi testvére található.
Második napunkat Gyulafehérvár magyar vonatkozású emlékhelyeinek
megtekintésével kezdtük. Megkoszorúztuk Hunyadi János sírját, körbejártuk a
várnegyedet, ahol egy ortodox templomba is bepillanthattunk. Délután a
segesvári várban sétáltunk, majd Fehéregyháza mellett a segesvári csata
emlékművénél megemlékeztünk Petőfi Sándorról és az 1849. július 31-én
elhunyt honvédekről.
Késő délután megérkeztünk Korondra, ahol vendéglátóink körbevezettek
bennünket a Csigadombon és az Aragonit Múzeumban. Este a székely Activity
során együtt játszottunk régi és új barátainkkal, a programot este a szállásunkon
egy kötetlen beszélgetéssel folytattuk.
Harmadik nap korondi vendéglátóink kíséretében elindultunk az ezeréves
határhoz. A Rákóczi-vár romjainak megtekintése után az egykori vasúti őrháznál
elgondolkodtunk azon, hogy hajdan itt volt a történelmi Magyarország keleti
határa. Vidáman hógolyóztunk, fényképezkedtünk a bokáig érő hóban, és
gyönyörködtünk a Gyimesi Havasok hófedte csúcsaiban. Végigjártuk a
kopjafákkal szegélyezett zarándokutat is, ahová pünkösdkor a magyarországi
zarándokok érkeznek vonattal.
Madéfalva határában rövid pihenőt tartottunk A madéfalvi veszedelem
emlékművénél, ahol 1764-ben az osztrák katonaság több száz székelyt mészárolt
le, mert tiltakoztak az erőszakos toborzás ellen.
Mivel Székelyföld gazdag savanykás vizű borkutakban, nem jöhettünk el
úgy, hogy meg ne kóstoltuk volna az egyik forrás vizét. Miután szomjunkat
csillapítottuk, felkerestük a híres csíksomlyói kegytemplomot, majd
Székelyudvarhelyen a Millenniumi szoborparkban nemzeti színű szalagot
helyeztünk el történelmünk nagy alakjainak szobrain.
Mivel utunk során rengeteg székelykaput csodálhattunk meg, másnap
reggel nagyon megörültünk annak, hogy egy szakember irányításával mi is
részesei lehettünk egy varázslatos székelykapu felújításának. Ezután rövid
látogatást tettünk egy helyi fazekasnál, ahol megismerkedtünk a korondi
kézművesek jellegzetes termékeivel, majd elbúcsúztunk korondi ismerőseinktől.
Utunk Korond után Szovátára, a Sóvidék legnagyobb településére
vezetett, ahol megcsodáltuk a régi villákat, majd egy rövid sétát tettünk a
Medve-tó partján.
Következő megállónk Tordán volt, ahol ezúttal a sóbányát látogattuk meg.
Itt nem csak a sós levegő előnyeit élvezhettük, hanem megismerhettük a
sófeldolgozás folyamatát is. Ezután ki-ki a hangulatának megfelelően
csónakázhatott a föld alatt, vagy beülhetett az óriáskerékbe.
A sóbánya után Kalotaszeg felé haladva megálltunk a körösfői
templomban, ahol a helyi református lelkész bemutatta nekünk a templomot, a
kalotaszegi népviseletet és a körösfői emberek mindennapjait.
Utolsó szállásunk, Kalotaszentkirályon volt, ahol megtudhattuk, hogy a
falusi turizmus biztosítja a helyi emberek megélhetését, ami egyben a
hagyományok továbbviteléhez is hozzájárul, hiszen a turizmus által élő
kapcsolat alakul ki az anyaország és az erdélyi magyarok között.
Kalotaszentkirály után a Királyhágón át Nagyváradra indultunk. A buszos
városnézést követően a főtéren kezdtük városnéző sétánkat.
Kirándulásunk utolsó állomása Nagyszalonta volt, ahol bejártuk nagy
költőnk, Arany János gyermek- és ifjúkorának ismert helyszíneit. Egy kedves
idős hölgy lelkesen mesélt nekünk költőnk és a korabeli emberek életéről.
Városnézésünket a helyi szoborparkban zártuk.
Hazafelé megbeszéltük, hogy milyen élményekkel, ismeretekkel
gazdagodtunk az öt nap során. Rájöttünk, hogy Erdély milyen gyönyörű és
hatalmas, de ennyi idő kevés volt ahhoz, hogy mindent bejárhassunk, ezért
később biztos visszatérünk majd erre a vidékre. Nagyon örülünk annak, hogy a
pályázat keretében ilyen csodálatos tájakra juthattunk el, s élőben láthattuk
azokat a helyeket, amelyekről az iskolában tanultunk.