Költészet napja

2014. április 11.

Zene

1964 óta április 11-én a költészetet ünnepeljük Magyarországon. Régvolt vagy ma is élő
poétáknak a szavait idézzük, akik a versekkel megszépítik hétköznapjainkat, és
emelkedettebbé teszik ünnepeinket. S hogy miért éppen ez a nap a költészet napja?

Mert 1905. április 11-én egy budapesti bérházban ezen a napon született József Attila, a 20.
századi magyar irodalom máig egyedülálló egyénisége.

Egy szappanfőző munkás és egy cselédlány harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, s
egész – fájdalmasan rövid – életén át elkísérte a nyomor, a nincstelenség, sokszor az éhezés.
Mégis az emberi élet teljességét – örömét, bánatát – érezzük verseit olvasva.

Mikor születtem, a kezemben kés volt –

azt mondják, ez költemény.
Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt:
embernek születtem én.

Kiben zokogva bolyong heves hűség,

azt mondják, hogy az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
Csupán játszom én veled.

Én nem emlékezem és nem felejtek.

Azt mondják, ez hogy lehet?
Ahogy e földön marad, mit elejtek, -
ha én nem, te megleled.

Ha szomorúak, ha szerelmesek, ha boldogok vagyunk – mindig találunk költeményei között

olyat, amely segít nekünk – szavakkal küszködő, hétköznapi embereknek – felismerni az
igazságot, és elmondani érzéseinket.
Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.

Nyugtasd a gazdagok riadt

kis lelkét - lesz majd kegyelem.
Forrást kutat, nem vért itat
a szabadság s a szerelem.

Szólitsd, mint méla borjuszáj

a szorgalmas szegényeket –
rágd a szivükbe - nem muszáj
hősnek lenni, ha nem lehet.

Költőnek lenni öröm és átok. Az igazán tehetséges költők oly egészében látják a világot, hogy
öregben, fiatalban, műveltben és egyszerűben képesek ugyanazokat a tartalmakat felidézni.
Csakhogy az elismertséget nagyon kevés alkotó kapja meg saját korától. Talán csak az
utókortól.

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,

ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szivem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

(„A költő – ajkán csörömpöl a szó,

de ő az adott világ
varázsainak mérnöke
tudatos jövőbe lát
S megszerkeszti magában, mint i
majd kint, a harmóniát.”)

2
Ezért a teljességért azonban minden egyes vers születéséhez végig kell harcolni a harmóniához
elvezető utat. Hogy ez kinek mennyire sikerül, azt az olvasó, a nagyon szigorú bíró dönti el.

Csak az olvassa versemet,

ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz,
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent

emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris és a szelid őz.

Bár a magyar kicsiny nyelv, mégis sok jeles költőt adott a világnak. Ezek közül a jeles
lírikusok közül József Attila a legkivételesebb. E nyomorból induló, korán árvaságra jutó;
magányos és fiatalon meghalt férfi olyan ritka csodálatos tünemény a magyar költészet egén,
akit saját kora nem becsült eléggé, s még mi sem tanultuk meg, hogyan ismerjük el
zsenialitását.

Juhász Gyula – a magyar táj érzékeny költője – így ír József Attila első kötetének előszavában
a 17 éves ifjú költőről:
„József Attila Isten kegyelméből való költő, ezt meg lehet és meg is kell mondani, és nagy fiatalsága
olyan ígéretekkel teljes, amelyeknek beváltása – és ez nemcsak és nem mindig a költőn múlik
egészen – őt a jövendő magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai közé fogja emelni.”

Igaza lett. A 32 évesen meghalt József Attila az emberi értékek, vágyak, célok művészi
megfogalmazója, virrasztója, őrzője. Kívánjuk, hogy verseit olvasva ti is átérezzétek ezt.

Zene

A műsort az NYB osztály készítette.