You are on page 1of 3

Költészet napi rádiós műsor

2002. április 11.

„A költészet megoldási kísérlet az ember számára. Azt, ami nem sikerült a valóságban, a
kultúrában nagy a természetben, azt a költészet oldja meg, avatja valósággá. Eget mér és
bólint.”

„Ady Endre halála után a magyar irodalom három nagy költőt és három új utat talált a
jövendő felé. A három „megnyitó mester” Babits Mihály, Illyés Gyula és József Attila voltak.
Értékre nem egyenlő e három név, s nem visz egyaránt messze mindhárom út. Babits szava
ismerős volt, mint csillagok messzi fénye, mint a szél zúgása, mint a tenger moraja. Illyés
hangja ismerős volt, mint az anyatej íze, mint a dajkadal hangja. József Attila sem volt
ismeretlen, de hangja azokra az ősélményekre emlékeztetett, melyeket sohasem lehet
megszokni: villámcsapásra, földrengésre, égető tűzre, Petőfire, Adyra.”

Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,


nektem irok most, innen, a tűzhely oldala mellől,
ahova húzódtam melegedni s emlékezni reátok.
Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
bennem a lassúdan s alig oldódó szomorúság.
Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.

Amikor verset ír az ember,


mindig más volna jó,
a szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.

Amikor verset ír az ember,


nem írni volna jó.
A költő olyan, mint a kisgyerek,
vagy mint az első ember a lapályon:
Két lábra állni próbál, hogy ne fájjon
apró mivolta, ne födje berek,

de lássa messziről, mi közeleg,


milyen isten rémlik a teljes tájon,
mily csönd szivárog, hogy üreget vájjon
alánk, míg eltölt a gond és képzelet.

Ilyen a költő, különben hanyag,


elfeledi, hogy eleven anyag,
hogy törékeny és mindig elkel nála

a segítség, hogy kösse erős szála;


most is e könyvért Méltóságodat
illeti tőle hódolat és hála.

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,


ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szivem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

Csak az olvassa versemet,


ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz,
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris és a szelid őz.

Költészet napi műsorunkban József Attila emlékének adóztunk.

Zene: Kertész leszek

You might also like