.

VALLÁSI TAPASZTALAT A HELLÉN KORBAN

Nagy Sándor uralkodásának utolsó évtizedétől a római kor kezdetéig (Kr. e. 333-tól Kr. e. 63-
ig) terjedő időszakot öleli fel Izrael fiainak életében.
A korszakot az épületes irodalomból, az apokaliptikus írásokból, a hellén bölcsességi köny-
vekből, valamint a patetikus történetírás dokumentumaiból vett idézetek mutatják be.

A hellén kor a történettudományok szerint

(Kr. e. 333-tól 167-ig) a hellenizálódás, a görög kultúra terjedésé-nek időszaka.
Nagy Sándor Kr. e. 333-ban nemcsak új uralkodóként lépett Palesztina földjére, hanem új,
hellén kultúrát is hozott. Ennek eredményeként a Közel-Kelet szellemi arculata fokozatosan
megváltozott. Bevezették a görög jogrendet. A görög lett a kereskedelem, a közlekedés, a
diplomácia és az oktatás nyelve. Új világkép volt születőben, amely szerint mindenki az egész
világ polgára, és nem csupán saját kicsiny tartományának lakosa. Nagy Sándor halála (Kr. e.
323) után hadvezérei (Ptolemaiosz, Szeleukosz, Antigonosz stb.) között hatalmi harc kezdődött
a birodalom birtoklásáért. Az egymás elleni harcot nemcsak a hadvezérek (a diadokhoszok, azaz
utódok), hanem ezek leszármazottai (az epigonok) is folytatták. Ebben a hatalmi viszályban
három nagy utódállam (Egyiptom a Ptolemaioszok, Szíria a Szeleukidák, Makedónia az
Antigonidák uralma alatt) és több kisebb hellén állam létesült. Jehudot e kor-ban görögösen
Júdeának nevezték: a név elsősorban a Jeruzsálem környékén lévő palesztinai földet jelölte. A
júdeai és a szórványban élő izraelita lakosok sorsát a hellenizálódás idősza-kában a
Ptolemaioszok és a Szeleukidák határozták meg.
Izrael fiai Kr. e. 333-tól 198-ig a Ptolemaioszok uralma alatt éltek. Ez az uralom a viszony-
lagos békét és jólétet jelentette életükben. A görög kultúra azonban ellenállhatatlanul beszü-
remlett a zsidó társadalomba, és idővel vallási feszültségek forrásává vált.
A Ptolemaioszok fennhatóságát Kr. e. 198-tól a Szeleukida uralom váltotta fel. IV. An-tióchosz
Epifánész uralkodása alatt (Kr. e. 175-163) gyökeresen megváltozott a helyzet. Az uralkodó
erőszakos hellenizáló politikát folytatott. Kr. e. 167-ben elfoglalta és részben lerombolta
Jeruzsálemet. Érvénytelenítette elődje határozatát, amely biztosította a zsidók
vallásszabadságát, és törvényen kívül helyezte a zsidó vallást. Megkövetelte, hogy Jahvét a
görög panteon főistenével, Zeusszal azonosítsák.

A hellén kor a Biblia szerint

A hellén kor vallási gondolatvilágát a Biblia nem az adatokat pontosan rögzítő történész sze-
mével láttatja, hanem az olvasók épülésére szolgáló elbeszélések, apokaliptikus írások, a már
ismert bölcsességi irodalom és a hazafias érzelmek kiváltását célzó patetikus történetírás tük-
rében mutatja be.
Az apokaliptikus irodalom (röviden: apokaliptika) a görög apokalüptó (kinyilatkoztat, leleplez,
megjelenik) szóról elnevezett irodalmi műfaj, amelynek emlékeit főleg a Kr. e. 3. századtól a
Kr. u. 1. század végéig terjedő időszakban találjuk meg. Főbb jellemzői a követ-kezők:
1. A próféciával ellentétben az apokaliptika nem a jelenből tekint a jövő felé, hanem a
beteljesült jövő felől értelmezi a jelent: isteni kinyilatkoztatásra hivatkozva előre elmondja a
jövő eseményeit, és ezek ismeretében magyarázza a jelent.
2. Az apokaliptika a végidő közeli eljövetelét hirdeti, és ezt összekapcsolja a jókat
megjutalmazó, illetve a gonoszokat megbüntető isteni ítélettel.
3. Az apokaliptikus irodalom sajátos kifejezőeszközöket használ: A tanítást gyakran
látomásként mutatja be. A látottakat égi lények, angyalok ajkára adott szavakkal értelmezi. Az
apokaliptikus író előszeretettel alkalmaz jel-képeket: állatokkal embereket és népeket
szimbolizál, a pogány országokat rendszerint vadállatokkal jelképezi A számokat jelentéssel
ruházza fel (vö. Jel 13,18). Az ember belső világának átalakulását többnyire a kozmikus erők
megrendülésének képével vagy a halottak feltámadásával (vö. Ez 37, 1-14) mutatja be.
5. Az apokaliptikus írók mondanivalójukat általában a múlt egy-egy kiemelkedő
személyiségének (Ádám, Ábrahám, Mózes, Dániel stb.) szájába adják, hogy ezzel adjanak
tekintélyt a történelem titkát feltáró üzenetnek.
A görög pathosz (szenvedés, szenvedély) szóról elnevezett patetikus történetírás emelkedett,
ünnepélyes hang-vételű, szenvedélyes hangütésű írások összessége, amelynek szerzői minden
irodalmi eszközt megragadnak a szenve-délyek felkorbácsolására, a képzelet megmozgatására,
hogy állásfoglalásra késztessék az olvasót. Ezeknek az írásoknak az alkotói háttérbe szorítják a
történész igényelte pontos-ságot. Az előadói művészet elemeit arra használják, hogy a
mindenható Isten dicsőségét és hatalmát hirdessék. Isten nagyságát és templomát dicsőítő
szavakat adnak szereplőik szájába, a háborúk leírásában eltúlozzák a hadseregek lét-számát,
felnagyítják a hitért viselt szenvedések borzalmait, csodás jelenségek ábrázolásával tarkítják az
eseményeket, kiemelik hőseik bátorságát, hit- és erkölcsbeli kiválóságát.

A végső idők leírása (Dán 12, 1-3)

1
12 Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és
olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben
2
megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe. Ak-kor azok közül, akik a föld
porában alszanak, so-kan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök
3
gyalázatot lássanak. Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik
igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

A végső időkre vonatkozó dánieli jövendölés az üdvösséget, azaz Isten királyi uralmának el-
jövetelét összekapcsolja a személyes feltámadás gondolatával. Izrael ősatyái, a bírák, a kirá-
lyok és a próféták még úgy gondolták, hogy a halállal mindenki az alvilágba (héb. seol), a hol-
tak országába kerül. A zsidók nem hittek a holtak feltámadásában, s főleg nem gondoltak egy
keresztény értelemben vett mennyországra. Úgy ragaszkodtak Istenhez és összpontosítottak a
jelen világra, hogy közben nem törődtek a homályos és kilátástalan másvilág gondolatával. A
Kr. e. 2. századra azonban megérlelődött lelkükben a személyes feltámadásba vetett hit. Dániel
jövendölésének szerzője ennek a hitnek és új távlatokat nyitó reménynek erejében vigasztalja
az üldözések gyötrelmeit megtapasztaló kortársakat.