A

fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Ella Maise: To Hate Adam Connor, Ella Maise, 2016

Fordította
VARGA CSABA

Copyright © Ella Maise

Hungarian translation © Varga Csaba, 2019
Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Faniszló Ádám, Németh Renáta

Szerkesztette: Komor Kata
Korrektor: Hoppe Adrienn
Tördelés: NovaBook

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2019

Felelős kiadó: Nagypál Viktor
Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar

ISBN: 978-615-5929-20-5
Ajánlom ezt a regényt mindenkinek, aki valaha is
kételkedett abban, hogy méltó a szerelemre.
 Első fejezet

Lucy
Hiszek a szerelemben. Tiszta szívemből. Komolyan, ne csóváld így a
fejed. Tényleg hiszek.
Látom magam előtt, hogy vigyorognak mindazok, akik ismernek.
Hát, rosszul teszik. Nincs okuk rá, és őszintén szólva, szemétség így
kiröhögniük.
Tessék, kimondom még egyszer: szívből hiszek a szerelemben.
Mindent tudok a varázserejéről. A jóról és a rosszról is. Azt is
vágom, hogy a világ nagyszerűbbnek tűnik, ha mámoros vagy a
szerelemtől. Tudom, hogy meggyógyítja az összetört szíveket, őrült
boldogsággal, izgalommal, reménnyel tölt el… meg rémülettel,
rosszulléttel… meg rengeteg olyasmivel, ami miatt sokkal jobb hely
lehet a világ, ahol élünk.
Itt van például a legjobb barátnőm, Olive. Gyerekkora óta
szerelmes a férjébe. Csak hatéves volt, amikor megkérte Jasont,
hogy vegye feleségül. Csak hat volt – hat! Hát nem ez a világ
legcukibb dolga? Aztán, amikor évekkel később egymásra találtak, a
srác már filmcsillag volt, és egyszerűen levette a kis zöld Bogyókát a
lábáról. Bejön a csajnak a szerelem, nagyon is, és látszik rajta, hogy
mennyire boldog. Amúgy tényleg rászolgált erre.
És én? Úgy tűnik, a szerelmet nem nekem találták ki. Úgy is
mondhatnám, hogy nagy ívben elkerüljük egymást.
Igazából arról beszélek, hogy a szerelem egyszerűen mindenre
képes… kivéve persze, ha valaki fölött ott lebeg egy átok, mint az én
esetemben. Az sem árt, ha hajlandó vagy beengedni a szerelmet az
életedbe, és arra, hogy tágra nyisd a szíved áttekinthetetlen
útvesztőjébe vezető vaskos kaput, bizony.
Éppen ez a nehéz benne, igaz? Be kell engedned a szerelmet. Ki
kell tárulkoznod, meg kell osztanod valaki mással a kevésbé
rokonszenves tulajdonságaidat, a lelked legmélyebb, legsötétebb
szegleteit. Csakis ily módon lehet átélni az igazi szerelmet. Ezzel a
baromsággal már egész kiskorunk óta etetnek minket, legalábbis így
tapasztaltam. A környezetünk nem más, mint a szerelem összefüggő
reklámfilmje. Tárulkozz ki valaki előtt, légy hűséges, becsületes, és
ha szeretni fognak olyannak, amilyen vagy, akkor minden a
legnagyobb rendben van.
Élvezd, ahogy a szél a képedbe vágja a sok ünnepi konfettit.
Ráleltél az igaz szerelemre. De jó neked! Mi, többiek viszont
szívunk.
Na most… beengedjem a szerelmet? Azt már nem! Mindent
megteszek azért, hogy kint maradjon. Egyszer már csúnyán
megégettem magamat. Ha pedig azt kérded tőlem, hogy
tulajdonképpen mi a bajom… szóval, ha ennyire kíváncsi vagy,
akkor elmondom, életem nagy problémája nem más, mint hogy régi
jó barátom, „a szerelem” nem viszonozza a rajongásomat. Sosem
tette. És valószínűleg már nem is fogja.
Mondhatnám, hogy ez milyen szemétség a részéről, de…
mostanra már megbékéltem a helyzettel – legalábbis ezt gondoltam,
míg bele nem futottam Jamesonbe. Bele is estem.
Igazi dögös, tetovált rosszfiú volt! Egyetemi szerelem.
Ha eddig még nem jöttél volna rá, nekem igen komoly gondjaim
vannak az apámmal és az anyámmal. És ha mindez önmagában
még nem volna elég ahhoz, hogy elcsessze az életemet, az egészet
nyakon önthetem azzal, hogy bekavar a kiállhatatlan nagyanyám is.
 Blablabla…
Úgy tűnik, kezded azt hinni, hogy uncsi vagyok, márpedig ez
cseppet sem járja.
Beszélgessünk inkább kicsit az egyéjszakás kalandokról. Azok tök
jók, nem? Végigsiklasz a szerelem peremén, egymásra mosolyogtok
az új partnerrel, és izgalomtól zúgó fejjel, szédülten arra gondolsz,
hogy most összejöhet valami izgi, élvezheted, milyen az, ha a
bőrödet megsimogatja valaki, érzed a pasi forró leheletét, a hőséget
és a gyönyört, amikor néhány másodpercen keresztül sikerül telibe
találnia a megfelelő pontot – már ha sikerül neki. Egyetértek. Ez
mind tök jó. A fenébe is, csak javasolni tudom, hogy éld át ezt a sok
klassz dolgot, főleg, ha méretes a kékeres.
Ne legyél ribanc; viselkedj hűvös, boldog vízesésként!
Nagykanállal kell falni az életet! Élvezd a pillanatot!
Ne zárkózz be; légy szabad, mint az esőcsepp!
A legfontosabb az, hogy élj!
Az a legértékesebb tanácsom mindenkinek, hogy bármit is
tesztek, semmiképpen ne térjetek vissza ahhoz a dögös, egyéjszakás
kalandhoz, amire azért volt szükségetek, hogy kielégítsétek áruló
testetek szükségleteit, feltéve, ha éppen azzal próbálkoztok, hogy
elkerüljétek a szerelmet. Bulizzatok, éljetek egy kicsit, szeressetek
valakit egy éjszakán át, és aztán lépjetek tovább. Ha ugyanis
elkezdtek visszajárni ugyanahhoz a pasihoz, ó, nem is tudom…
mondjuk száz alkalommal… végül elkerülhetetlen lesz, hogy ne
érezzetek valamit a fickó iránt.
Nézze meg az ember… mégis lenne szívem? Erre ugye nem
számítottál, igaz? Szóval szépen lassan te is belezúgsz, pont, mint
én. Lépésről lépésre. Megtörténhet, hogy először valami különöset
érzel, mert a srác irtó ügyesen használja a hatalmas farkát, te meg
nem tudod nevén nevezni, hogy mi történt (amúgy egy orgazmust
éltél át, ez nem a szerelem). A legkülönfélébb érzelmek zúdulnak
rád, miközben ő tövig átadja magát neked. És igen. Tényleg ennyire
ügyes; a szívtiprók általában csodálatosak az ágyban. Ami miatt
még jobban fogsz bőgni, ha továbblép. Jó, mi?
Csakhogy aztán ostoba módon elkezdesz egyre nagyobb
jelentőséget tulajdonítani a csodálatos orgazmusok élményének,
valahányszor csak a pasi ott van a közeledben azzal az óriási
farkával. A mosolya pedig lassacskán mindent felkavar, és ahogy
megsimogatja az arcodat és végignéz rajtad, ahogy bámul,
miközben kibújsz a blúzodból előtte – füstölöghet a lángra lobbanó
szív. Aztán a fickó átkozott szavai befurakodnak a szívedbe és az
agyadba. Aztán esetleg, de tényleg csak esetleg, kezded biztonságban
érezni magad, mivel úgy tűnik, hogy valóban fontos vagy neki.
Utána pedig, mielőtt lehetőséged lenne csendben lelépni… mielőtt
rájöhetnél arra, mire is készül a hátad mögött a szíved…
Bumm! Szerelmes lettél! Gratulálok! Amúgy pedig baszd meg,
áruló szívem! Te pedig most már tökéletesen kiélvezheted az
elkerülhetetlenül bekövetkező nyomorúságot.
Természetesen nem beszélhetek mindenki nevében, de az a
helyzet, pontosan ez történt velem és Jamessonnel, első és egyetlen
egyetemi szerelmemmel, úgyhogy, ha most kiakadsz, őt szidd,
amiért tüzet okádok. Egészen pontosan hat nap és huszonegy óra
telt el azóta, hogy lelépett Los Angelesből és átköltözött
Pittsburghbe, hogy elkezdje az új munkáját a rohadt új cégénél,
engem pedig itthagyott összetört szívvel, gyakorlatilag
földönfutóként.
Na most, ha érdekel, mégis hogy szerethettem bele Jamesonbe, és
miként törte darabokra a szívemet… akkor vissza kell mennünk
kicsit az időben. A sráccal az egyik közgazdaságtan-szemináriumon
találkoztam a tanulócsoportban. Ellentétben a széles körben
elterjedt nézettel, nem szokásom tíz perc ismeretség után
mindenkivel lefeküdni… vele sem tettem. Először csupán élveztem a
látványt, és úgy döntöttem, hogy csendben, nyálcsorgatva
bámulom… Ó, a várakozás, a szende pillantások, meg azok a
mindentudó mosolyok. Aztán néhány héttel később valahogy
beestünk egy épp ott lévő ágyba. Esküszöm, pontosan így történt.
Véletlen volt, teljes mértékben, komolyan mondom.
Emlékszem, milyen tetoválások voltak a mellén meg az alkarján,
aztán megfordult, és megpillantottam az izmos seggét. Egyszer csak
az ágyban voltunk, és én meg a kis puncim átélhettük életünk
legboldogabb óráit. Ugye már említettem, milyen nagyszerűek azok
a hatalmas farkak? Mondjuk, nem bántam volna, ha az övé egy
kicsivel vastagabb, de hát… azt hiszem, az ember nem kaphat meg
mindent az élettől.
Így aztán visszamentem a ráadásért. Emlékszem, azt
mondogattam magamnak, „csak még egyszer, Lucy, és aztán vége”.
Őszintén azt gondoltam, bűn lenne lemondani az elképesztő
gyönyör újabb átéléséről, és én ugye tisztelem a törvényt. Mégis mi
baj lehet abból, ha… na igen. Valahogy úgy alakult, hogy hetente
többször is átéltük ezt a bizonyos egyéjszakás kalandot. Szóval
igazából a srác már nem volt futó kaland, de én továbbra is
egyéjszakásként tekintettem rá. Elég sok fejtörést okozott azzal is,
hogy csak úgy elaludt mellettem, mielőtt az agyam kellőképpen
magához térhetett volna ahhoz, hogy eszembe jusson, pontosan
miért is kellene kirugdalnom ezt a pasit az ágyamból. Furcsa módon
ez volt az oka annak, hogy egyre több időt kellett legjobb barátnőm,
Olive cicijéhez bújva töltenem. Egyéjszakás kaland esetén ugyanis
szigorúan tilos egymás mellett aludni és összebújni a pasival.
Ugyanakkor Olive két cicijénél nincsen puhább párna ezen a
világon! Ezt elhihetitek nekem. Puhák, mégis rugalmasak. Varázslat
volt ez a javából, ám ezt a történetet majd valamikor máskor
mesélem el.
Száz szónak is egy a vége, belezúgtam Jamesonbe. Úgy gondoltam,
talán eljött az ideje annak, hogy adjak egy lehetőséget a jó öreg
szerelemnek, és kiderítsem, hat-e még az átok. Igaz, nem feltétlenül
számítottam arra, hogy már az első próbálkozásomat követően
boldogan élhetünk, amíg meg nem halunk, mivel a valódi életben
csak ritkán találkozhatunk a felhők között szivárványt fingó
szárnyas egyszarvúakkal. A pokolba, arra azért én sem
számítottam, hogy pofára esés lesz a vége! Éppen csak hogy
belemártottam a lábujjaimat a vízbe, és eszem ágában sem volt
agyoncsapatni magamat egy elektromos angolnával.
Szóval igen, még mindig el vagyok átkozva. A szerelem nem
nekem való.
– Hahó? Lucy? Ó, szóval itt vagy! Tulajdonképpen miért beszélsz
magadban? – kérdezte Olive, amikor megjelent a folyosó végén,
éppen amikor a földhöz vágtam egy jókora szemeteszsákot, tele
Jameson ruháival. Felegyenesedtem, vettem egy mély lélegzetet, és
jól megnéztem magamnak az érkezőt. Gyakorlatilag mindig
leggingset és bő fehér inget viselt, amikor nem akarta azon törni a
fejét, hogy mit vegyen fel. A melle még a bő ingben is szuperül
nézett ki. Szalmaszőke haját rendetlen kontyba fogta össze, és úgy
tűnt, hogy mostanában nem igazán mosta meg. Úgy véltem,
alighanem közvetlenül az íróasztala mellől jött ide.
– Minden ok nélkül. Csak hogy ne unatkozzak – válaszoltam, és
letöröltem a láthatatlan izzadságot a homlokomról. – Hogyhogy
ilyen korán itt vagy? Azt hittem, csak jóval később bukkansz fel.
Amúgy pedig van valami különösebb oka annak, hogy így ránézésre
már egy hete nem zuhanyoztál?
Ekkor már Olive a fal mellett sorban felállított
szemeteszsákokban turkált, és azokat a ruhákat vizsgálta,
amelyeket Jameson nem vitt magával. A kérdésemet meghallva
felkapta a fejét, és szélesen elvigyorodott.
– Egy hét talán túlzás, inkább csak két nap lehetett. Már csak pár
fejezetet kell megírnom, hogy hivatalosan is befejezzem a
történetet. – Megvonta a vállát, és tovább folytatta a turkálást. A jó
ég tudja, hogy mit keresett. – Egyébként is, kinek van ideje
zuhanyozni?
Bár ez csak költői kérdés volt, mégis megválaszoltam egy újabb
kérdéssel – persze csak halkan.
– Mindazoknak, akik szeretik a tisztaságot, és nem akarnak úgy
bűzleni, mint te?
– Csak hogy megválaszoljam galád kis kérdésedet – folytatta Olive
–, azért jöttem, mert én vagyok ezen a világon a legeslegjobb
barátnőd. Tulajdonképpen miért kell ezekben a zsákokban
turkálnunk? Az a köcsög miért nem vitte el magával a cuccait?
– Nem mi turkálunk a ruhái között, hanem te. Én már átnéztem
őket. Kirakom mindet az utcára. Jameson küldött egy sms-t, és azt
írta, hogy a spanja eljön értük. Engem cseppet sem érdekelnek.
– Mi lenne, ha jelképesen elégetnénk az összeset?
Az ajtó felé rúgta az egyik szemeteszsákot, majd pedig lehajolt, és
felemelte az én apró, sárga hátizsákomat.
– Egész pontosan mit is akarna jelképezni ez?
– Nem is tudom… megmutatjuk neki, hogy egységfrontba
tömörültünk ellene, aminek amúgy gyógyító hatása lenne rád
nézve.
 – Persze. Mi volna, ha inkább a lehető leggyorsabban lelépnék
innen?
Olive megvonta a vállát, és kikapta a kezemből a felé nyújtott
zsákot.
– Ha már itt tartunk, biztosra veszem, Jason mondott volna
valamit, ha tényleg bűzlenék. Amúgy pedig… éppen te beszélsz? Úgy
nézel ki, mint egy vízihulla. A gyönyörű kék szemed ragyogása
gyakorlatilag kihunyt. Még a hajad is valahogy… sötétebb.
A szívemre szorítottam a kezemet, és rebegtetni kezdtem a
szempilláimat.
– Ó, köszönöm, drága kicsi zöld Bogyóm! Te is remekül nézel ki.
Jól áll neked a zsíros haj meg a begyógyult szem. Az összhatás pedig
csak kiemeli az arcbőröd szépségét.
Halvány mosollyal a szája szélén megcsóválta a fejét, és a két
zsákkal elindult lefelé a kocsijához. Kinyitottam a fürdőszoba
ajtaját, mert ellenőrizni akartam a gyógyszeres szekrénykét, hogy
nem hagytam-e itt valamit. Biztos, ami biztos, benéztem még
egyszer a hálószobába is. Amikor megbizonyosodtam afelől, hogy
mindent összecsomagoltam és készen állok az indulásra, az utolsó
bőröndömet átvittem a nappaliba, ahol Olive, kezében egy egész
üveg tequilával várt rám.
– Neked hoztam – mondta, és két kézzel nyújtotta felém a
palackot, mintha annak a drágaságnak szüksége lett volna az
ajánlgatásra.
Odamentem mellé, kikaptam az üveget a kezéből, nem törődtem
azzal, ahogy felhördült, majd leseggeltem a mellettünk lévő
heverőre.
Miközben lekötöttem magamat a kupak lecsavarozásával, Olive
felsóhajtott, és odahuppant mellém. Gyorsan ittam egy kortyot, és
savanyú képet vágtam, amikor a drága folyadék égetni kezdte a
torkomat, majd a palackot visszahelyeztem a csajszi várakozó
kezébe.
Olive három és fél évvel ezelőtt lett a barátom, és nem hiszem,
hogy bárki is jobban ismert volna nála. Író volt, mégpedig azon
őrülten sikeres szerzők egyike, akik már az első regényükkel
feljutottak a sikerlisták élére. Nekem azonban legjobban az tetszett,
hogy Hollywood legdögösebb színésze vette feleségül, az a férfi,
akibe már gyerekkorában is szerelmes volt. Azt hihetné az ember,
hogy az ilyesmi csak a könyvekben történik, de nem, Bogyesznak
tényleg összejött. Megszerezte magának a legdögösebb pasit.
Szeretném azt hinni, hogy a kellő pillanatban tőlem kapott apró
lökést ehhez a helyes irányba. Arra bátorítottam, hogy váltsa
valóra, amiről álmodozik. Persze az első pillanattól kezdve
odavoltak egymásért, így aztán tudtam, hogy a biztatásom nélkül is
egymás nyakában kötöttek volna ki. Jason Thorn amúgy a rendkívül
ritka, tisztességes, jóravaló hírességek közé tartozott. Tiszta szívből
szerette Olive-ot – máskülönben már rég megszerveztem volna
ellene egy titkos támadást, hogy vegye le a mancsát a legjobb
barátnőmről.
– Na szóval… – kezdte Olive, miután maga is belekortyolt a
tequilába és kiköhögte magát. – Miről is beszélgettél magaddal,
amikor besétáltam ide?
Ittam egy kortyot, méghozzá kiadósat. Ez gyorsabban lecsúszott,
mint az előző.
– Igazából a csinos cicidről álmodoztam, és arra gondoltam, hogy
lehetsz annyira önző, hogy nem osztod meg mással.
Magasba vonta az egyik szemöldökét, és keresztbe tett lábbal
kényelmesebben elhelyezkedett a heverőn.
– Ki mondta, hogy önző vagyok? Tök kedvesen megosztozom
rajtuk a férjemmel.
 Egy őszinte mosollyal válaszoltam.
– Hajlandó vagy egészen pontosan elmesélni, ez miként történik?
De részletesen ám! Érdekelne, hogy mi a kedvenc pozíciója.
Hátulról szereti? Játszik a melleddel is? Kedves a cicidhez?
Tudtam, hogy nem fog mesélni – már korábban is megpróbáltam
kifaggatni. Igazából nem tudom, miért kíváncsiskodom, ám ez egy
pillanatig sem tartott vissza attól, hogy tovább ostromoljam.
Ezenfelül élveztem, hogy ennyire zavarba jött. Megérdemli az olyan
barát, aki nem hajlandó elárulni az ilyen fontos részleteket.
– Sajnálom, no bueno.
Megpróbáltam a tekintetemmel az értésére adni felháborodott
nemtetszésemet, majd újra alkohollal kínáltam. Nem kért, ami két
ok miatt is kapóra jött. Először is, több pia marad nekem – nagyon
helyes –, másodsorban pedig Olive nagyon el szokott kanászodni,
amikor részeg.
– Semmiképpen sem szeretnék hálátlan barátnőnek tűnni, de
nem azt mondtad, hogy délután kettőkor jössz értem, nem pedig
délelőtt tízkor? Ezenfelül pedig ajándékot is hoztál. Azért vagy
ennyire kedves hozzám tán, mert áldozattá váltam?
Értetlen arckifejezéssel fordult felém.
– Áldozattá? Minek az áldozatává?
– Természetesen a szerelem áldozatává! – vágtam vissza
megjátszott haraggal. – Minden tagom sajog, csúnyán elbántak
velem, de sajnos nem az ágyban.
A szemét forgatva felnézett az égre, ám ekkor a kézitáskájában
rezegni kezdett a telefonja. Egy gyors pillantást vetett a kijelzőre,
majd felsóhajtott.
– Bocsi, szegény kicsi áldozatom, fel kell vennem. A lehetséges
ügynökeimmel próbálok időpontokat megbeszélni.
 – Csak tedd, amit tenned kell, én meg addig rágyógyulok a
tequilára.
Mihelyst Olive kiment a szobából, becsuktam a szememet, és a
fejemet ráhajtottam a heverő támlájára. Szóval Jameson itthagyott.
Többé már nem voltam a barátnője. Na igen, ez a helyzet. Amúgy
egy percig sem gondoltam, hogy mi ketten egy pár leszünk. De
akkor meg miért nem vagyok boldog? Ebben a pillanatban örülnöm
kellene annak, hogy igazam volt, és tényleg átok sújtja a
családunkat? Érzek akár halvány boldogságot is? Kicsit sem.
Ugyanakkor tudtam, hogy nem dől össze a világ, így aztán semmi
értelme sem volna úgy viselkedni, mintha máris temetnének. Hála a
családomnak, voltam már szarabb helyzetben is. Hozzájuk képest
Jameson igazi szent.
Amikor Olive visszajött, megpróbáltam elfordulni, hogy ne vegye
észre könnyben úszó szememet. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed,
hogy elbőgtem magam és csendben sírdogáltam. Egyszerűen csak
allergiás voltam arra a rohadt lakásra.
– Mi lenne, ha most lelépnénk innen? – kérdezte Olive halkan.
Úgy tűnt, nem voltam elég gyors, amikor elfordultam. Letöröltem
egy magányos könnycseppet, és ittam még egy kortyot az üvegből.
Bármennyire is szerettem volna a sárga földig leinni magamat a
legjobb barátnőmmel, hogy utána rakjunk egy máglyát és nagy
farkú voodoobabákat faragjunk, mégsem tehettem. Szívás ám, ha
valaki felnőtt.
– Ja. Az jó volna – bólintottam. A barátnőm kivette a kezemből az
üveget, én pedig vonakodva ugyan, de hagytam. Persze csak rövid
ellenállás után.
– Vigyázok a piára, és majd később folytatjuk.
– Becsszó?
– Becsszó. – Összeszűkülő szemmel nézett rám. – A francba, tudod
mit? Még azt is megengedem, hogy hozzám bújj.
Egyből jobb lett a kedvem. A magasba vontam az egyik
szemöldököm.
– És miközben az ölelésedben keresek vigaszt, téged meg a jóképű
férjed fog magához szorítani? – kihúztam magam. – Olive Thorn.
Azért veszel bele egy enyelgő édeshármasba, mert a szerelem
áldozata vagyok? Ebben az esetben örömmel élek a lehetőséggel.
– Nem, te kis perverz! Jasonnek ma forgatása van. Hozzám
bújhatsz, amíg el nem alszol. Aztán kiosonok a szobádból, és ágyba
bújok a szépséges férjemmel.
– Ó, kegyetlenül megforgattad a szívembe döfött kést.
– Remek! Ha nem tudnád, még mindig mérges vagyok rád.
Gyászos arcot vágtam.
– Rám? Hát mit tettem? Hiszen én vagyok az áldozat!
– Én pedig a barátnőd. Hat napot vártál, mielőtt elárultad volna,
hogy mit tett az a faszfej. Megfosztottál a baráti felháborodás
jogától.
– Ne csináld már! Nem igaz, hogy ezért rám vagy mérges!
Egyszerűen csak nem akartam, hogy te is pocsékul érezd magadat.
Rászántam egy hetet arra, hogy kisírjam magamat, ez minden. És
még csak egy teljes hét sem kellett. Túl vagyok rajta. Lezártam. Ma
éjjel megünnepeljük, hogy szingli lettem. Meghagytam neked a
legjobb részt: a bulizást. Felmegyünk ünnepelni a Tinderre, és
mindenkit elhúzunk jobbra. Megígérhetem neked, élvezni fogod,
hogy a barátnőd vagyok.
Odanyújtotta a kezét, és talpra segített.
– Nehehem! Kiszúrtál velem! Ezen nincs mit szépíteni. Nem volt
lehetőségem arra, hogy veled együtt sírjak vagy Jamesont átkozzam,
amiért elhagyott. Mégis mit képzelsz? Mi lesz az átmenettel a
szomorúságból a dühbe? Kezdjek el egyből ünnepelni? Még mindig
dühös vagyok. Meg szomorú is. Mivel örvénylenek az érzelmeim,
átnyavalyogtam a múlt éjszakát Jasonnel, miután felhívtál. Teljes
mértékben nekem adott igazat. Nagyon durván megfosztottál az
előjogaimtól.
Félrehajtottam a fejemet, és megveregettem a karját.
– Ó, szóval szeretsz. Legszívesebben megölelnélek, kicsi Bogyi,
csak így közelről még büdösebb vagy.
Nagyot lökött rajtam. Kacagva visszazuhantam a heverőre.
– Semmi szükség arra, hogy dühös vízesés legyél, Olive. Legyél
tavacska. Mint én. Nézd meg, mennyire nyugodt vagyok. Na jó –
tettem hozzá, mivel magasba vont szemöldökkel még mindig ott
tornyosodott fölöttem –, ha attól jobban érzed magad, akkor ma este
megpróbálok bőgni egy kicsit, és akkor neked is lesz lehetőséged
velem szenvedni.
– Ezt már szeretem! Köszönöm! Ha lehet, még az ünneplés elején
essünk túl a bőgésen, rendben?
Fejcsóválva, segítség nélkül is feltápászkodtam, miközben logikai
érvekkel alátámasztott vitába kezdtünk arról, milyen sokáig
bőgjünk, mielőtt kezdődhetne a buli.
Olive segített levinni az utolsó bőröndömet is a kocsiba. Utána
otthagytam a zsákok mellett, és visszamentem az emeletre, hogy
még egyszer körülnézzek. Így történhetett, hogy ott találtam
magamat egyedül a nappaliban, ahol körbepillantottam, és rám
törtek az emlékek.
Amikor Jameson pár hónappal ezelőtt motorbalesetet szenvedett,
Olive és én berohantunk hozzá a kórházba. Ez volt az a pillanat,
amikor beismertem, hogy szerelmes vagyok a srácba.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a rengeteg törött csontja miatt
képtelen lesz gondoskodni magáról, megkérdeztem tőle, akarja-e,
hogy odaköltözzek hozzá segíteni. Két ok miatt is elöntött a
megkönnyebbülés, amikor rám villantotta csábító, magabiztos
mosolyát – azt, ami kapásból ráveszi az agyadat arra, hogy
ostobaságot csinálj –, és azt mondta, attól tartott, hogy már sosem
kérdezem meg ezt.
Az első okom az volt, hogy így nem kellett az arcát pépesre verve
a tudatára adnom, hogy milyen nagy szüksége van rám, hiszen
kórházi ágyban fekszik. Egy ilyen dühkitörés nem igazán vált volna
a javamra, ráadásul túlságosan imádtam az arcát ahhoz, hogy
szétverjem. Másodszor pedig ily módon kiköltözhettem végre abból
a lakásból, amit két hülye picsával kellett megosztanom – egészen
pontosan két hülye egykori barátnőmmel, akik Olive-ot is ismerték.
Mivel gyorsan kellett lépnem, nem hoztam túl sok cuccot
magammal. Amúgy sincs sok holmim. Kissé lelombozott a
felismerés, hogy huszonkét évesen, közvetlenül a huszonharmadik
születésnapom előtt minden földi vagyonom elfér pár bőröndben.
Miközben ezen töprengtem, rájöttem, hogy immár új emlékek
büszke tulajdonosa lettem. Ezek viszont nem fognak maguktól
elpárologni. Bárcsak ne emlékeznék rájuk, egyikre sem. Hiába
bizonygatta Jameson oly sokszor, hogy mennyire szeret, attól még
magányosak lesznek az éjszakáim.
Nem. Ezek az emlékek szétzilálják az elmémet, és arra
emlékeztetnek, ami soha nem lehet az enyém ebben az életben.
Azért, mert… igen, pontosan… a rohadt átok miatt!
– Hé, csajszi, ez a sok lépcső kikészít. Készen vagyunk végre? –
kérdezte Olive, miközben odalépett mellém.
– Nagyon úgy tűnik – feleltem, és ragadós kezemet beletöröltem a
leggingsembe. – Készen állsz arra, hogy kilépj innen?
– Ezt nem nekem kellene tőled kérdeznem?
– Nem tudom. Szerinted?
 Néhány másodpercen keresztül feszülten bámulva próbált meg
rájönni, hogy szívatom-e vagy sem.
– Nehem! – mondta végül, és belém karolt. – Nincs szükség arra,
hogy megkérdezzük, te készen állsz arra, hogy bezárd ezt az ajtót.
Idebent már minden a múlté, igaz?
Vettem egy mély lélegzetet, és a fejemet Olive vállára hajtottam.
– Bárcsak én is ugyanolyan biztos volnék ebben, mint te, kicsi zöld
Bogyim.
– Most komolyan azt mondod, hogy nem zártad le magadban
Jamesont? – Valamivel lágyabb hangon folytatta. – Nem baj, ha így
van, Lucy. Ezt te is tudod, ugye?
– Ó, az a szívtipró, bugyitolvaj, szemétláda teljesen egyértelműen
a múlté, én csupán azt nem tudom, hogy ugyanez igaz-e az
emlékeinkre, meg arra a sok szeretlekre, amit e négy fal között
suttogott a fülembe. De hát nem mindig így történik? Előbb lehet
megszabadulni egy pasitól, mint a közös emlékeitektől.
A homlokát hozzányomta a fejemhez, és lágyan megkérdezte:
– Biztos, hogy minden rendben van veled, Lucy? Örülök, hogy
beköltözöl hozzánk…
– Átmenetileg – vágtam a szavába, ám ő még csak nem is törődött
vele.
– …és szomorú lennék, ha elköltöztél volna a városból, de
hogyhogy nem tetted? Mégiscsak Jameson volt az elmúlt négy évben
az első pasi, akinek sikerült áttörni a szíved köré épített várfalakon.
Tudom, hogy szeretted. Láttam.
– Tényleg szerettem – ismertem el egy másodpercnyi szünet után.
Miután elhagyott, számtalan alkalommal feltettem magamnak
ugyanezt a kérdést. – Csakhogy, ahogy már elmondtam neked, esze
ágában sem volt megkérni arra, hogy elkísérjem, Olive. Nem ült le
velem, hogy elmondja a terveit, és ha már itt tartunk, nem
érdekelték az én terveim sem. Egyszerűen csak közölte, hogy kapott
egy álláslehetőséget, és el kell költöznie. Ó, persze hozzátette, hogy
iszonyúan fogok hiányozni neki. Ez minden. Csupán ennyit adott
nekem. Eszem ágában sincsen olyan valaki után futni, aki nem
akarja, hogy vele legyek.
– Elmentél volna vele? Úgy értem, ha megkért volna rá.
– Ezt már sosem tudhatjuk, igaz? A fenébe, minden olyan
kulturált volt. Még csak esélyt sem kaptam arra, hogy fejbe vágjam
egy vázával, vagy valami. Szóba sem jött, hogy búcsúzásképpen még
dugjunk egy jót. Úgy érzem, hogy ezzel kisemmizett. Egyszerűen
csak közölte velem, mire készül, meg azt, hogy a hónap végén lejár
a lakás bérleti szerződése. Az egész annyira… nem is tudom, milyen
volt. Egyedül az világos, hogy nem kért meg arra, hogy elkísérjem,
nem kérdezte, hogy volna-e kedvem vele menni. Nem számolt
velem a jövőben, amiért rohadjon meg! Az pedig hétszentség, hogy
nem fogok csak azért pitizni egy faszinak, mert elhalmozott
orgazmusokkal, nem bizony.
Kiegyenesedtem, és újra körülnéztem a nappaliban.
– Igen, baszódjon meg ő is meg a fehér lova is, amin elügetett. Én
pedig veletek maradok, amíg nem találok egy melót, aztán pedig
már titeket sem nyomasztalak.
– Felhívod a nagyanyá…
– Hát, ha valakit, akkor őt egész biztosan nem. Szakítottam egy
pasival, mindennapos dolog. Inkább Jamesont hívom fel, mint
Catherine-t. Az felérne egy öngyilkossággal.
Mérgesen nézett rám, és már nyitotta volna a száját, hogy
mondjon valamit, ám én megragadtam a karját, és kivezettem az
ajtón.
– Ennek vége, Olive. Egyértelmű, hogy nem Jameson volt
számomra a nagy Ő. Nem mindenkinek jut ki, hogy boldogan éljen,
amíg meg nem hal. És ezzel nincs semmi gond. Elfogadom, hogy ez
a helyzet. Most viszont mi lenne, ha lépnénk, és ezt a tök felesleges
beszélgetést nálatok folytatnánk? Lehetőleg úgy, hogy közben
sokkal magasabb a véralkoholszintünk.
Fújt egy nagyot, de sikerült anélkül jutnunk ki a lakásból, hogy
egészen a kocsiig kellett volna lökdösnöm. Kifele menet felkaptam a
kulcsot, és még egy utolsó pillantást vetettem a lakásra.
– Nem árt, ha tudod… – mondtam Olive-nak, aki ott állt
közvetlenül mögöttem, valószínűleg azért, hogy visszatartson, ha
esetleg úgy döntenék, hogy hangosan bőgve leborulok a padlóra.
Azt hiszem, tényleg lelkesen készült arra, hogy velem együtt
szenvedjen. – …hogy soha többé nem fogom egyetlen pasinak sem
azt mondani, hogy szeretlek! Jegyezd meg a szavaimat. Abban a
pillanatban, ahogy ezt meghallják, jól át fognak verni. Szóval rám
ne számítsanak. Még az sem érdekel, ha az a fickó egy igazi
lepedőakrobata, vagy ha harminc centit rejteget a gatyájában. Soha
többé nem mondom, hogy szeretlek.
Olive felhördült, ezért visszanéztem rá a vállam fölött.
– Harminc centit? Ajjaj, Lucy.
Galádul elmosolyodtam.
– Csak semmi ajjaj, éppenséggel ez a megvilágosodás pillanata,
mert még egy harminccentis farkú fickó sem fogja azt hallani tőlem,
hogy szeretem. A fasza talán igen, de ő nem. Ha valaha is
elkövetném ezt a hibát, akkor csípj belém egy nagyot, vagy önts le
egy vödör hideg vízzel. Bármi jó, csak térjek magamhoz.
Bezártam az ajtót, szembefordultam Olive-val, és vártam, hogy
mit válaszol.
– Rendben – sóhajtotta, és elhúzott az ajtó elől. – Bántani fognak.
– Nagyszerű. Na most, hogy túl vagyunk ezen, gondolkodtál arról,
amit a jó múltkor mondtam?
– Miről?
– Arról, hogy te meg a férjed örökbe fogadtok. Szóval… alaposan
megrágtam magamban ezt az egészet, és meggyőződésem szerint e
döntés előnyös lehet minden érintett számára.
– Ó! Légy szíves, sorold fel ezeket az előnyöket.
– Az első előny: ugye tudod, hogy csorog a nyálam, valahányszor a
mozivásznon megpillantom a félmeztelen férjedet? Többé nem
fogom guvadó szemmel bámulni Jasont, ha feltűnik a moziban.
– Azt hiszem, kezdetnek ez is megteszi. Folytasd!
– A második előny: mostantól többször kell hagynod, hogy hozzád
bújjak, mivel… gyakorlatilag a lányod leszek. Ölelgetéssel kell
kimutatnod az irántam érzett szeretetedet.
– Érdekes. Jár valamilyen előnnyel bárki más számára is az, ha
örökbe fogadtunk? Mivel ugye azt mondtad…
– Na szóval, olyan messzire még nem jutottam a gondolkodásban.
Ne már, Olive! Mégiscsak én volnék a szerelem áldozata, igaz?
– Persze…

TÖNKREMENT EGY ÚJABB HOLLYWOODI ÁLOMHÁZASSÁG!

Két hónappal ezelőtt közöltük azt a szomorú hírt, hogy Adam

Connor (28) és Adeline Connor (26) is bedobta a törölközőt.
Nyílt titok, hogy ez a fordulat mélyen megrázta egész
Hollywoodot. Őszintén szólva, néhányan azt gondoltuk, hogy
mindez csak egy ügyes marketingfogás, amivel Adeline
legújabb filmjét akarják támogatni, ám sajnálatos módon ma
arról értesültünk, hogy mindketten aláírták a hat évvel
ezelőtt kezdődött szerelmük végét jelentő válási papírokat.
Bár hetek teltek el, továbbra sem sejtjük, miért mentek szét
a sztárok. A párhoz közel álló források különböző módon
magyarázzák, hogy mi miatt került zsákutcába a házasság,
ám jelenleg még egyik állítást sem tudjuk megerősíteni.
Csupán egyetlen dolog van, amiben mindenki egyetért, hogy
senki nem csalt meg senkit. Rövid házasságuk alatt a
lesifotósok hiába követték mindenhová Adeline-t és Adamet,
egyikőjüket sem sikerült elcsípniük valaki mással.
Emlékeztetőül: E jobb sorsra érdemes szerelmespár egy év
együttjárás után házasodott össze. Adeline Young csupán
huszonegy éves volt, amikor kimondta az igent, és Párizsban,
csendben hozzáment a vonzó színészhez. A szertartáson
csupán a család néhány tagja vett részt, majd rövidke hét
hónappal később Adeline megszülte most ötéves fiukat,
Aident. Ahogy azt mindenki tudja, Adam Connor a legendás
hollywoodi házaspár, Helena Connor és Nathan Connor fia.
Míg a testvére, Victoria Connor nem követte a szüleik
példáját és nem lett színész, addig Adam Connor már
tizennégy éves kora óta otthonosan mozog a kamerák előtt.
Óriási sikert aratott az első filmjével, Az iszonyatos
családdal.
A válás miatt alighanem drámai napokat élnek át, ám
Adam ennek dacára is szűkszavú, ha kérdéseket kap a
házasságával kapcsolatban. Ugyanakkor egy jól értesült
forrás a következőket mondta: „A szakítás darabokra törte
Adeline szívét, ám most már hosszú hónapok elteltével végre
készen áll a továbblépésre. Ennek érdekében hamarosan
sajtótájékoztatót tart, és megválaszolja a média minden
kérdését a házasságukkal kapcsolatban, illetve hogy miért
kellett véget érnie.”
Ugyanakkor hiába próbáltunk meg kapcsolatba lépni Adam
Connor képviselőivel a fenti hír miatt, és egyetlen választ sem
sikerült kipréselnünk belőlük a házasságuk végével
kapcsolatban. Csupán azt tudtuk meg a család egy régi
újságíró barátjától, hogy Adam a válás során és utána is
minden figyelmét a fiukra, Aidenre akarta összpontosítani. A
szülők közösen gyakorolják a fiuk felügyeletét, ám
mindabból, amit a verebek csiripelnek, arra
következtethetünk, hogy ez nem marad sokáig így.
Ki akarja a teljes körű felügyeleti jogot, és miért? Úgy tűnik,
ez itt az egymillió dolláros kérdés. Ha az elvált szülőknek
tényleg sikerült megőrizni a jó viszonyt, akkor most miért
készülnek arra, hogy jogi úton harcolják ki az egyetlen fiuk
kizárólagos felügyeleti jogát?
De ne csüggedjünk, éppen most sikerült megtudnunk, hogy
Adam Connor megvásárolta a kedvenc, frissen
összeházasodott párosunk, Jason és Olive Thorn
szomszédságában lévő ingatlant. Fénykép készült a jóképű,
de komor tekintetű filmsztárról, ahogy tegnap a fia, Aiden
társaságában távozott új otthonából.
Ha önnek van elég pénz a számláján, akkor azt javasoljuk,
hogy villámgyorsan vegyen meg egy házat, egy garázst vagy
bármit, amit meg tud kaparintani Bell Airben. Hollywood két
legszexibb filmsztárja ott él egymás mellett, és csupán egy
kőfal választja el őket egymástól. Persze világos, mi is tudjuk,
hogy az egyikőjük már nem szabad, ám Adam Connor neve
újra ott van az étlapon, hölgyeim. Ki nem válna meg az
összes megtakarított pénzétől, cserébe, hogy Adam
szomszédja lehessen? Mi rávetnénk magunkat a lehetőségre!
 Második fejezet

Lucy
– Cssss… csend legyen! – suttogtam ingerülten.
– Neked cssss! Semmit sem csináltam!
– Nem mondtam, hogy bármit is csináltál. Csak azt, hogy csend
legyen. Elszúrod az egészet még az előtt, hogy bármit is láthatnánk –
sziszegtem Olive-ra. Felhorkant, és talán mérges volt rám, de
legalább befogta a száját, miközben a hatalmas létrával tovább
tántorogtunk a kertjük kőkerítése felé.
Jó pár óra eltelt azóta, hogy eljöttünk Jameson lakásából, és
hivatalosan beköltöztem a barátaim vendégszobájába. Ahogy azt
megbeszéltük, alaposan megünnepeltük a költözködést és a
szakítást, mégpedig jó pár pohárnyi tequilával és nem kevés
Margaritával. Felmentünk a vetítőterembe, karaokéval
szórakoztattuk magunkat, mielőtt kidőltünk.
Épp hanyatt fekve a mennyezetet tanulmányoztuk, amikor Olive
üzenetet kapott Jasontől. Azt írta, hogy csak később tud csatlakozni
az önsajnáltató partinkhoz, nekem pedig abban a pillanatban
bevillant, hogy mitől volt annyira rossz ötlet megengedni Olive-nak,
hogy négy tequilánál többet igyon. Miután sikerült
megvigasztalnom zokogó barátnőmet – aki azért bőgött, mert Jason
késni fog –, úgy gondolta, milyen klassz volna, ha felkapnánk a
kertben látott létrát, és átkukucskálnánk a kerítés túloldalára, oda,
ahova néhány hónappal korábban beköltözött Adam Connor, a
dögös filmsztár. Mégis hogyan mondhattam volna nemet egy ilyen
remek tervre? Eszünk ágában sem volt kémkedni vagy bármi
rosszat tenni, hiszen nyilvánvaló, hogy nem vagyunk holmi
lesifotósok. Csupán arra voltunk kíváncsiak, milyen a háza. Ha
pedig a vakvéletlen azt akarja, hogy megpillantsuk a félmeztelen –
vagy jó esetben teljesen pucér – szomszédunk testét, akkor ugye
ezért senki nem hibáztathat minket. Kizárólag Adam Connort
terheli érte a felelősség.
Szóval a végén kitántorogtunk Olive kertjébe, és felkaptuk a
létrát.
– De mi lesz, ha meztelen, Lucy? Akkor mit csinálunk?
– Izé, kiderítjük, hogy önszántából vetkőzött-e le. Fel is
jelenthetnénk közszeméremsértésért, de azt hiszem, lemondunk a
zsaruk riasztásáról.
– Komolyan mondod?
– Dehogyis! Figyelj, csak óvatosan – egy fa van mögötted!
Olive először dühösen rám meredt, aztán hátrasandított a válla
fölött, és így hajszálnyira sikerült elkerülnie a fatörzset.
– Ó, köszönöm.
Mosolyogva megráztam a fejemet. Jason igencsak meglepődik
majd, amikor megtalálja holtrészeg feleségét.
Amikor már elég közel jártunk a falhoz, lassan leengedtem a létra
végét.
– Te ne engedd el, rendben? Neki kell támasztanunk a falnak!
– Tudom, hogy mit kell csinálnunk, úgyhogy ne zsarnokoskodj
fölöttem! És mi lenne, ha nem taposnád össze a bokraimat?
– Ne már, Olive! A hülye bokraid éppen széthasogatják a bőrömet,
és téged még csak nem is érdekel, hogy esetleg kipurcanok a súlyos
vérveszteség miatt?
– Ne aggódj, pár karcolásba nem fogsz belehalni. Ezenfelül ez az
egész a te ötleted volt. Akkor is ezt fogom mondani, amikor Jason
hazajön és lebukunk.
 Az utolsó mondatot már nem is mondta, hanem szinte énekelte,
miközben én megpróbáltam valahogy kikeveredni a gyilkos
bokorból.
– Az én ötletem?
Nyöszörögve segítettem nekitámasztani a nehéz fémtákolmányt a
falnak. Amikor a létra nagyot csattant, összerezzentem, és
lehuppantam a fenekemre a bokor és a kőfal közötti részen.
– A picsába! – suttogta Olive, és átölelte a létrát. – Szerinted
meghallotta?
– Kicsoda?
– Adam Connor!
– Szerintem az egész szomszédság hallotta, de remélhetőleg Adam
nagyothalló.
– Akkor gyerünk, kelj fel! Leskelődni akarok! – parancsolta Olive,
miközben egyik lábáról a másikra ugrált és felnézett a falra. – Csak
egy pillanatra nézünk át, rendben?
– Persze, persze. Ahogy azt már mondtad. Egyébként sincs arról
szó, hogy mostantól rendszeresen kukkolnánk. Ez az egyetlen
alkalom, hogy leskelődünk kicsit.
– Igen. Pontosan így van, Lucy. Örülök, hogy ezt mondod.
Figyelembe véve a nagyvilág falait, ez a kerítés nem volt
túlságosan magas, de ezért nem a mi fejünk fájt. Mondjuk furcsa,
hiszen a gazdagok megszállottan törekszenek a biztonságra.
Ugyanakkor persze, ha két egyformán jóképű és sikeres filmcsillag
költözik egymás mellé, akkor semmi okuk sincs arra gyanakodni,
hogy a szomszédjuk leskelődni akar.
Vállig érő hajamat gyorsan összefogtam egy lófarokba.
Megkapaszkodva a létrában felemeltem a fenekem a puha talajról.
– Na és akkor hogyan tovább? – kérdeztem, miközben leporoltam
a farmeremet. A létra elég széles volt ahhoz, hogy egymás mellett
álljunk a fokokon, ám lehetetlen lett volna egyszerre elindulnunk
felfelé. Figyelembe véve, hogy mind a ketten részegek voltunk, akár
meg is halhattunk volna, ha ezzel próbálkozunk.
Amikor belenéztem Olive ragyogó zöld szemébe, ő megvonta a
vállát, és intett, hogy én menjek elsőnek. Engedelmeskedtem.
– Amikor felértem, jöhetsz te is. Magasabb vagy, mint én, úgyhogy
maradj egy fokkal lentebb, rendben?
Amikor nem válaszolt, hanem tovább szökdécselt, elkomorodtam.
– Neked meg mi a bajod? – kérdeztem suttogva.
– Pisilnem kell, de visszatartom. Gyerünk, essünk túl rajta!
– Szeretnélek arra emlékeztetni, hogy ha már nem tudod
visszatartani, akkor eszedbe se jusson lehugyozni engem!
Két kézzel megragadtam a létrát, és a lábamat feltettem az első
fokra, amikor Olive a fenekemre szorította a kezét, és elkezdett
felfelé tolni.
– Nem vagyok gyáva.
– Te meg mégis miről beszélsz, Olive?
– Gyerünk már, siess!
– Jézusom, jól van, na! – kiáltottam, és a barátnőmre pillantottam.
Amikor a fejem elérte a fal tetejének vonalát, megálltam, és
lepillantottam Olive-ra, aki közben utánam eredt.
– Menj már kicsit balra! – parancsolta szuszogva, miközben
megkapaszkodott a bokámban.
– Figyelj, tényleg jól va…
– Persze. Menjél eggyel feljebb. Innen semmit nem látok.
– Na, most ki a zsarnok? – mormogtam, és eggyel feljebb léptem a
létrán, hogy átkukucskálhassak a fal fölött. Bár a házban égtek a
lámpák, az alapján, amit láttam, senki nem volt kint a kertben. De
nem akartam kockáztatni, és eszem ágában sem volt ügyetlen
kémként mélyen behajolni a kerítésen túlra, hogy jobban
bepillanthassak az épületbe.
– Mit is nézünk most? – kérdezte Olive, amikor végre felért.
– Én egy üres hátsó udvart, és egy szemmel láthatólag
ugyanennyire kihalt házat nézek. És te?
– Azt hiszem, én is pontosan ugyanezt látom. A fenébe, nehogy
eláruld Jasonnek, de tudod, szerettem volna egyszer megpillantani
Adamet. Persze a moziban mind a ketten a nyálunkat csorgatjuk, ha
a filmjeit nézzük – kihúzta magát, és feljebb emelte a fejét,
miközben én megpróbáltam megtartani az egyensúlyomat.
– Már hónapok teltek el azóta, hogy ide költözött, és még egyszer
sem futottunk össze. Ráadásul Jason sem segít. Pedig megkértem rá,
hogy mutasson be Adam…
Egy dühös pillantással elhallgattattam.
– Megkérted arra, hogy mutasson be neki minket, igaz? Nem csak
téged.
– Persze, minket. Még szép, hogy ezt kértem. A jó barátok
megosztják a dolgaikat. Ó! Lucy, nézd!
Az állát a fal tetejére szorította, úgyhogy én is ezt tettem, azt
remélve, hogy így meglátom, mit is néz.
– Mi van? Hol van? Nem látom!
– Nem ő az! – suttogta Olive sietve.
– Akkor ki a fenét láttál? Mondd már!
– Azt hiszem… várj csak, ott! Nézz fel az ablakra, a nagy növény
mögött, jobb kéz felől!
Nyújtózkodni kezdtem, és az egész arcom kiemelkedett a fal fölé.
– Ó, csak nem a fia?
– Egész biztosan. Milyen kis aranyos, Lucy! – lelkendezett
mellettem, és a hangja egészen elbizonytalanodott.
– Ó, istenem, el ne kezdjél újra sírni! Addig semmiképpen se, amíg
itt állunk a létra legtetején!
– Mondtam már, hogy nem vagyok puhány. Nem fogok bőgni!
A csendes éjszakában némán néztük, ahogy a kisfiú két kezét
nekiszorítja az ablak üvegének, és a lehető legszomorúbb tekintettel
bámul kifelé apró arca. Néhány másodperccel később sietve
megfordult, és úgy emelte fel a fejét, mintha éppen valakihez
beszélne. Bárhogy is meresztgettük a szemünket, nem tudtuk
kivenni, hogy ki áll mögötte.
– Ne dőlj ennyire rám! – mondtam sietve, amikor Olive válla
nekem nyomódott, mivel megpróbálta előrehajolva kideríteni, kit
néz a gyerek.
– Szerintem ő az – cincogta, nem törődve a figyelmeztetésemmel.
Miközben minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne essek le a
létráról, a titokzatos alak előbbre lépett, és fél térdre ereszkedett.
– Ő az! – suttogtam oda Olive-nak.
Néztük, ahogy Adam Connor összeborzolja a kölyök sötétszőke
haját, és az öklével játékosan megpaskolja az állát. Hazudnék, ha azt
mondanám, hogy közben a szívem nem kezdett el rendetlenkedni,
végül is ez a pasi egy dögös szívtipró volt, és nem az én bűnöm,
hogy a szívem annyira gyenge. Nem láthattuk kristálytisztán az
arckifejezésüket, de az nyilvánvaló volt, hogy Adam szája mozgott,
utána pedig a kisfiú az apja nyakába vetette magát, és két kézzel
átölelte.
– Valamiért úgy érzem, mintha rossz fát tennénk a tűzre –
mondtam, amikor a kölyök hirtelen elengedte az apját, és
elszaladva eltűnt a szemünk elől.
– Mivel tényleg rossz fát teszünk a tűzre. Ez egy nagyon meghitt
pillanat volt, Lucy. Le kéne másznunk.
– Igen, le kéne.
 Bár egyetértettünk abban, hogy csúnya dolog itt
kíváncsiskodnunk, egyikőnk sem mozdult. Nem tudtunk.
Adam egy pillanatra lehajtotta a fejét, miután a kölyök elrohant,
de aztán felkelt, és odajött közelebb az ablakhoz.
Olive ugyanúgy megfeszült, mint én, és készen álltunk a
megfutamodásra, ha Adam esetleg úgy döntene, hogy kijön a
kertbe, ám ő csak ott állt zsebre dugott kézzel, és a tekintete a
medencéjéből áradó tompa fényekre összpontosult.
– A kurva életbe! – mondta Olive halkan, ami miatt ráeszméltem,
hogy nem egyedül vagyok itt.
Megborzongtam, és a barátnőmre pillantottam.
– Mi az?
Rám nézett, majd visszafordult Adam Connor felé.
– Semmi – megrázta a fejét. – Úgy értem, igazából nem látjuk
annyira jól, de ilyen közelről nézve nagyon is jól néz ki. És… úgy
tűnik, hogy szomorú. A válás alighanem megviselte őt is meg a
kölyköt is.
– Azt olvastam, hogy mind a ketten válni akartak. Gondolod, hogy
Adam még mindig szereti a volt feleségét?
– Azok után, hogy milyen sok marhaságot összehordtak rólam és
Jasonről, már tudhatnád, hogy nem szabad mindent elhinni, amit az
interneten olvasol. Van egy közös gyerekük; sosem egyszerű, ha a
dolgok középpontjában ott áll egy kiskölyök. Le merném fogadni,
nem is sejtjük, valójában mi történt az életükben.
– Ez igaz. Ebben az esetben kizokoghatná magát a vállamon –
elhallgattam egy pillanatra, hogy átgondoljam, mit is mondtam. –
Vagy inkább a cicimen.
Olive azonnal felém fordult.
– Ne nézz már így rám! Csakis azért, hogy kibőghesse magát. Az
én cuki cicim nem olyan kényelmes, mint a tied, de akkor is
majdnem jó rá a C kosár, és kedves lennék Adamhez.
Megsimogatnám a fejét, ágyba dugnám, talán felmelegíteném, ha
kihűlt volna a teste a sok sírástól. Összebújhatnánk a takaró alatt…
és bújócskázhatnánk, hogy jobb kedve legyen.
– Nem azt mondtad, hogy eleged van a pasikból?
– Elegem van abból, hogy beléjük szeressek, de abban biztos
lehetsz, hogy azt sem fogom az orrukra kötni, ha esetleg mégiscsak
belezúgnék valamelyikbe. Olyat viszont egy szóval sem mondtam,
hogy nem kívánom rávetni magamat bizonyos testrészeikre. A
pasiknak számos olyan hasznos tulajdonságuk van, amik miatt
egyáltalán nem kell szerelembe esnem.
Nem törődve Olive tekintetével, megvontam a vállamat, és tovább
bámultam Adamet.
– Te is ismered azt a mondást, hogy a szerelmi csalódást
leggyorsabban egy új pasi alatt feküdve lehet kiheverni. Az ágyban
gyorsan túl lehet lépni a korábbi megpróbáltatásokon. Én pedig
nem vagyok válogatós.
– Na jó, szálljunk le innen, mielőtt átmásznál a kerítésen, hogy
elkapd azt a szegény fickót. Nem tetszenek ezek a fények a
tekintetedben.
– Milyen fények? – kérdeztem, és ártatlan arccal fordultam a
legjobb barátnőm felé. Még rá is mosolyogtam. – Kisangyal vagyok.
Elnevette magát, és a fejemre mutatott.
– Szerintem inkább kisördög.
– Hé, csúnyán megbántottál.
Miközben így veszekedtünk, Adam Connor egy gyors mozdulattal
meglazította a nyakkendőjét, ami miatt halkan káromkodni
kezdtem.
– Mi az? – kérdezte Olive.
 – Nagyon be tudok ám indulni attól, ha egy pasi lassított
felvételként bújik ki a ruháiból.
Némán bámultuk, ahogy leveszi a zakóját és odadobja valamire,
amit ebből a szögből nézve nem tudtunk pontosan kivenni, hogy mi.
– Neked nincs meleged? – mormogta Olive.
– Ssss – suttogtam, mivel teljesen lekötötte a figyelmemet, hogy mi
lesz az egy méter kilencven centi magas, széles vállú szuperhím
következő lépése.
Amikor az ujjai megérintették a bal ingujj gombját, miközben
Adam kiismerhetetlen tekintettel bámulta a látóhatárt, kénytelen
voltam nyelni egy hatalmasat. Lassú, de gyakorlott mozdulatokkal
felhajtotta fehér inge ujját, felfedve az alkarját – hajlandó lettem
volna embert ölni, csak hogy közelebbről megnézhessem
magamnak. Utána a jobb ingujj következett, megismételve az előbbi
színjátékot, miközben Olive és én egyetlen pisszenés nélkül
bámultuk.
– A kurva életbe – suttogta végül Olive, amikor Adam lehajtotta
fejét és az ujjaival masszírozni kezdte a halántékát. Még innen is jól
látszott, hogy milyen izmos a karja.
– Azt hiszem, elélveztem – ismertem be.
– Hogy érted azt… ó édes istenem, Lucy! – bömbölte Olive olyan
hangosan, hogy azzal az egész szomszédságot felriasztotta, majd
kacagni kezdett. Úgy tűnt, nem tartja elegendőnek a dobhártyáim
beszakítását, hanem jókedvűen nagyot csapott a karomra. Elég
erősen ahhoz, hogy majdnem elveszítsem az egyensúlyomat.
– Hé! – kiáltottam én is csendben nevetve. Mielőtt átzuhantam
volna a szomszédba, megragadtam a kerítés tetejét.
– Ó, édes istenem, hogy te milyen hülye vagy! – mérgelődött Olive,
amikor már annyira magához tért, hogy meg tudjon szólalni. – Hogy
a fenébe lehet ilyesmit mondani?
 Egy sértődött pillantást vetve rá, dörzsölni kezdtem az ütés helyét.
– Mi van? A pasi majdnem levette az ingét, meglazította a
nyakkendőjét, és utána felhajtotta az ingujját. Szerintem az egész
iszonyúan izgató volt. Ugye tudod, hogy az alkar külön kategóriát
kapott a pornófilmek katalógusában? Ezenkívül nem tehetek arról,
hogy a testem így reagál egy pasira.
– Kiállhatatlan vagy.
– Köszönöm. Igyekszem kilógni a sorból. Egyébként pedig lazíts
kicsit, mert csak vicceltem. Ha közelebb lettünk volna hozzá, akkor
talán tényleg elélvezek, de így nem kerültem megfelelő hangulatba,
mert túl messze vagyunk, ráadásul nem hallom a zihálását. Persze
még így is szívesen rámásznék.
– A zihálását? Gondolod, hogy…
Egyszerre hallottuk meg a kattanás és a kinyíló üvegajtó hangját.
Olive elhallgatott, és megragadta a karomat. Mind a ketten halálra
rémült képet vágtunk, és nagyon is őszinte volt az ijedtségünk.
– Dan? Te vagy odakint?
Olive felvinnyogott, aztán a szájára szorította a kezét, hogy
elfojtsa a hangot, mielőtt végképp lebuktatott volna minket. Az volt
az egyetlen szerencsénk, hogy a fal innenső oldalán koromsötét
volt, és Adam Connor egészen egyszerűen nem vehetett észre
minket. Intettem Olive-nak, hogy húzza be a fejét, ő pedig
ellenkezés nélkül engedelmeskedett.
– Remélem, hogy csak egy kibaszott borz zajong odakint, mert
semmi kedvem ahhoz, hogy behívjam a zsarukat az otthonomba –
mondta a hang a fal másik oldaláról.
Olive rémülten meredt rám, de én megráztam a fejemet, és a
mutatóujjamat az ajkamra szorítva jeleztem, hogy maradjon
csendben. Egyértelmű volt számunkra, Adam nem tudhatta, hogy a
kertjét lezáró fal túloldalán két lány csimpaszkodik. De mégsem
sikerült megnyugodnom, mert jól hallottam közeledő léptei zaját.
Visszatért a csend. Néhány újabb másodperc elteltével távolodni
kezdtek a lépések. Amikor ismét meghallottuk a tolóajtó jellegzetes
hangját, Olive végre ki merte fújni a levegőt.
– Soha többé nem próbálkozunk ezzel – suttogta, és egy fokkal
lejjebb lépett a létrán.
Amikor nem vágtam rá egyből, hogy persze, rángatni kezdte az
ingemet, hogy rá figyeljek.
– Hallottad, hogy mit mondtam?
– Igen. Persze. Többet nem próbálkozunk ezzel.
– Komolyan mondtam, Lucy.
– Bocsásson meg nekem, Thorn asszonyság, de nem éppen kegyed
hozta szóba, hogy esetleg átleshetnénk a fal fölött?
– Amire te nem mondtál nemet. Éppen ellenkezőleg. Emlékeim
szerint megdicsérted a nagyszerű ötletemet. Gyere, mássz le!
Éreztem, hogy újra megrántja a bokámat, miközben még lejjebb
ment.
Lassan felemeltem a tekintetem, mert látni akartam, hogy elment-
e már az a szuperpasi, akinek őszinte sajnálatomra nyomát sem
leltem. A fények még égtek, de ez a cukifalat eltűnt. Lefelé pillantva
észrevettem, hogy Olive dühösen néz fel rám.
– Mi az?
– Ugye emlékszel arra a csajra, aki Londonban elbújt a
hotelszobánkban, igaz?
– Ne aggódj, kicsi zöld Bogyó, nem készülök betörni a házába.
Nem állítom, hogy ez az ötlet nem merült fel bennem, de
meghúztam a határt. Nem vagyok annyira őrült, hogy
magánlaksértést kövessek el. Nagyon szívesen bekukkantottam
volna az egyik hatalmas ablakon, de ahogy már mondtam, tudni
kell, meddig lehet elmenni. Saját magam számára a kerítés tetejénél
húztam meg a határvonalat.
– Ne törj pálcát felettem! Te mégis mit tennél, ha beköltözne a
szomszédba az egyik kedvenc színészed? Még szép, hogy
meglesnéd… vagy legalábbis megpróbálnád. Ne is akard letagadni.
Bár a szülei igazi hírességek voltak, Adam Connorról semmit nem
lehetett tudni. Természetesen mindenki ismerte – már azelőtt is,
hogy az első filmjében szerepelt volna –, ám ennek dacára is
titokzatosság övezte. Ki ne imádna egy ilyen titokzatos pasit? Én
odavoltam érte.
Adam csendes fickó volt, azon színészek egyike, aki belemosolyog
a kamerákba, ha nem akar megválaszolni egy kérdést. Azok közé a
menő pasik közé tartozott, akik csak akkor szólalnak meg, ha jót
mondhatnak. Iszonyúan sikeres színész lett, huszonhárom évesen
megnősült, és látszólag remek apa vált belőle. A teste pedig
egyszerűen földöntúli volt… és ezzel még távolról sem értem az
előnyös tulajdonságai felsorolásának a végére. Persze egy
közszereplőről ennél többet csak akkor tudhat meg az ember lánya,
ha időnként felmegy az internetre, és kicsit kémkedik utána…
– Lucy, nem törhetsz be a házába.
– Nem éppen az előbb mondtam, hogy semmi ilyesmire nem
készülök? – kérdeztem halkan a barátnőmtől, miközben egy fokkal
lejjebb léptem.
– Már azzal is megijesztettél, hogy egyáltalán megemlítetted. Ez
ugyanis azt mutatja, hogy felmerült benned a gondolat.
Amikor végre ismét páros lábbal álltam a talajon, minden
figyelmemet Olive-ra összpontosítottam.
– Esküszöm neked, hogy nem mászok át a fal túlsó oldalára.
Rendben?
Összeszűkülő szemmel nézett rám, mire én rámosolyogtam, és
hüvelykujjammal a magasba böktem. Mivel nem tudtam volna
átugrani a kerítésen, így tényleg nem hazudtam a barátnőmnek. Az
persze megtörténhet, hogy ezen az oldalon újra felmászom a létra
tetejére… úgy gondoltam, hogy azzal semmi rosszat nem teszek.
Elegem volt abból, hogy Olive ilyen ádázul bámul rám, ezért
odahajoltam hozzá, és két ujjammal mosolyra húztam a szája szélét.
– Mosolyogj, Olvie! Hadd lássam a fogadat! – Szerettem volna
megmutatni neki, mire is gondolok, ezért rávigyorogtam. –
Gyerünk, menni fog neked is! Tudom, hogy képes vagy rá.
Korábban már láttam, hogy szoktál nevetni.
Amikor megtörtént és végre elmosolyodott, eggyel hátrébb
léptem, és kis híján hanyatt estem egy újabb bokorban.
– Mi a fenéért raktátok tele ezt a hülye kertet ilyen
baromságokkal? Hogy megöljetek?
– Ezt inkább Jasontől kérdezd meg – mondta, és kihúzott az ágak
közül. – Jó volna, ha leülnénk.
Odamentünk a medencéhez, és lehuppantunk a fűre, miután
talált egy megfelelő helyet.
– Felhívod Jamesont? – kérdezte Olive, miután egy ideig csendben
bámultuk a csillagokat.
– Miért hívnám?
– Nem is tudom. Hülye kérdés volt, felejtsd el.
Rápillantottam a szemem sarkából, és zavarba jöttem, amikor
megláttam az arckifejezését.
– Olive, jól vagy?
– Nem. Még mérges vagyok.
– Mérges vagy? Rám?
– Nem. Jamesonre. – Felém fordult, és savanyú képet vágott. –
Miért lennék rád mérges? Vagy talán titkolsz előlem valamit?
– Dehogyis. Nincs okod haragudni. – Felsóhajtottam, és
visszafordultam a csillagok felé. A nagyváros fölött csupán pár
látszott. – Sajnálom, hogy nem szóltam róla hamarabb. Nem
akartalak terhelni vele, hiszen tudtam, hogy rohamosan közeledik a
könyved leadási határideje. És talán… talán felbőszített a tény, hogy
nem tudtam egyszerűen csak megvonni a vállamat és továbblépni,
mintha az a pasi semmit sem jelentett volna nekem.
– Tudom, hogy mire gondolsz, de nincs semmi szükség arra, hogy
bármit is egyedül csinálj. Figyelj, Lucy! – Elhallgatott, mire gyorsan
visszafordultam felé. – A barátod vagyok. Mintha nővérek volnánk.
Mindenkinél fontosabb vagy számomra. Nem számít, hogy el
vagyok havazva munkával, mert mindig te vagy a legfontosabb.
Szeretném, ha ezzel tisztában lennél, és többé nem takaróznál ilyen
kifogásokkal.
Visszafordult az égbolt felé, majd még hozzátette:
– Ez ugye azt jelenti, hogy ha újra megfosztasz a barátnői
előjogaimtól, akkor kénytelen leszek szétrúgni a seggedet.
Halkan felnevettem, és én is elfordultam.
– Hú, Olive. Nem is gondoltam, hogy ennyire vágysz a
nyomorúságra. Megígérem neked, hogy ha legközelebb valaki
összetöri a szívemet – ami eléggé valószínűtlen, mivel soha többé
nem leszek szerelmes –, akkor neked szólok először a
szenvedésemről.
– Rendben.
– Ugye tudod, hogy mi nagyon összeillünk, igaz? – kérdezte egy
perccel később.
Halványan elmosolyodtam.
– Mint a Grace klinikában Christina és Meredith?
– Igen.
– Jól van, te is nagyon fontos vagy nekem, kis zöld Bogyóm.
– Remek. Lucy?
 Ismét rápillantottam.
– Olive?
– Ne áruld el Jasonnek, hogy ezt mondtam, de szerintem Adam
iszonyúan jól néz ki.
– Komolyan? – kérdezte valaki, közvetlenül a hátunk mögül, mire
Olive és én is akkorát sikoltottunk, hogy belezengett az egész
éjszaka. Ha a szomszédok a környező házakban nem figyeltek fel
Olive első sikoltására, ezt egész biztosan meghallották.
– Jason! – förmedt barátnőm a férfira, miközben megpróbált
feltápászkodni. Én a mellemre szorítottam a kezemet.
– Szívinfarktus okozásával akarsz kinyírni, csak mert pár napig itt
maradok? – kérdeztem, miközben segítettem Olive-nak felállni. –
Mégis mi másért osontál volna ide mellénk?
– Én aztán nem osontam. Egyszerűen csak bejöttem a házamba,
ahol azt hallom, hogy a feleségem beismeri… – jelentőségteljes
pillantást vetett Olive-ra –, hogy milyen jóképűnek tart egy pasit…
egy olyan férfit, aki nem azonos a férjével.
– Jason – ismételte meg Olive, csakhogy most már egészen más
hangon, mint az előbb. Elindult a férje felé. Tök részeg volt, és
ragyogó, nagyon fényes kis csillagok tündököltek a szemében.
Jason gyorsan közelebb lépett, hogy a felesége a karjai közé
zuhanjon, és ne essen hasra. Utána rám pillantott, és megkérdezte:
– Ezek szerint jó volt az ünneplés?
– Mérges volt rám, mert nem küldtem neki meghívót a saját,
jelképes temetésemre, de a második pohár tequila után már
túllépett a haragon.
Jason magához szorította a feleségét, és hagyta, hogy Olive
megragadja az arcát, és odahúzva magához, egy hosszú csókot
nyomjon a szájára. Ahogy rápillantottam erre a gyönyörű
szerelmespárra, elmosolyodtam, és ismét rádöbbentem arra,
mennyire imádom, hogy a barátnőm ilyen gyönyörű szerelmesen.
Nekem sosem volt részem ugyanebben az élményben.
– Hiányoztál ám – suttogta Olive, vagyis inkább gondolta, hogy
suttog, mert még mindig kiabált. – Te pedig lemaradtál a
koncertünkről. Iszonyúan jók voltunk, Jason.
A férfi lágyan félresimította Olive arcából a hajtincseket, és
amikor szívből rámosolygott, a tekintetével ezt mondta: nagyon
szeretlek. Újra megcsókolta Olive száját.
– Sajnálom, édesem, de sokáig tartott, míg a forgatáson mindent
befejeztünk.
– Azt hiszem, ideje ágyba bújtatni a feleségedet, Jason – mondtam,
kipukkasztva ezzel boldogságuk apró buborékát, és mind a ketten
felém fordultak. – Arra készülök, hogy holnap egész korán
felkeltem, és mivel tudom, mennyire utálja ezt, ezért…
Nem arról volt szó, hogy megpróbáltam lerázni őket. Egyszerűen
csak nem akartam, hogy hülyén érezzék magukat velem, vagy azt
gondolják, hogy társaságra van szükségem, miközben tudtam, hogy
ők sokkal vidámabb dolgokat is csinálhatnának. Például, hogy
egymásnak essenek a hálószobájukban, még azelőtt, hogy én
bevonszolhattam volna magamat a saját szobámba, ami ott volt a
folyosó túloldalán. Ezenfelül nagyon jól jött volna, ha egy kicsit
egyedül maradhatok.
Olive elengedte Jasont, és odajött hozzám, hogy megöleljen.
– Imádlak, Lucy Meyer – mondta a nyakamba borulva. – Egészen
biztos, hogy újra szerelmes leszel.
Hátrébb lépett, és a szemembe nézve még hozzátette.
– Ráadásul tudod, mit? Ha rád talál a szerelem, akkor az mennyei
lesz, és nem ám csak olyan köznapi mennyei módon, hanem
megrendítően mennyeien.
Rávigyorogtam, mire komor arccal bólintott.
– Na, ne felejts el időben lefeküdni, holnap reggel még beszélünk.
– Jól van, anyu! – kiabáltam utánuk, ahogy kéz a kézben
elindultak. – Amúgy pedig köszönöm, hogy örökbe fogadtatok,
srácok!
– Istenem, ne – nyöszörögte Jason, amikor be akarta zárni maga
mögött az ajtót. – Nem fogadunk örökbe, Lucy.
– Szóval akkor gondolkoztok rajta? Nagyszerű! Alig várom, hogy
apunak szólíthassalak, Jason!
Halvány mosollyal az ajkán megrázta a fejét, és behúzta az üveg
tolóajtót.
Halkan nevetve hanyatt dőltem a fűre, becsuktam a szemem, és
vettem egy mély lélegzetet. Csodálatos volt az éjszaka – nem túl
meleg, nem túl hideg, tökéletes szeptemberi hőmérséklet. Továbbra
is csukott szemmel elképzeltem, ahogy ott állok egy sziklaszirt
legtetején, széttárom a karomat, és miközben a szél végigsimítja a
bőröm, beletúr a hajamba, egy hatalmas mosoly jelenik meg az
arcomon.
 Harmadik fejezet

Lucy
– Sajnálom, Lucy.
– Abbahagynátok végre a bocsánatkérést? Mind a kettőtöknek
mondtam, hogy semmi baj. Jézusom, de hát egy palotában hagytok;
biztos vagyok benne, hogy életben maradok nélkületek is –
bizonygattam Olive-nak immár a tizedik alkalommal, miközben
keresztbe tett lábbal ültem a kanapé közepén.
A barátnőm bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd
hátrasandított Jason felé, miközben továbbra is minden rendszer
nélkül ruhadarabokat hajigált be egy jókora bőröndbe.
– Az előzetes tervek szerint csak jóval később, nagyjából egy hét
múlva kellett volna Londonba repülnünk, hogy a filmet
népszerűsítsük. Mi a fenéért változtatták meg az utolsó pillanatban
az ütemezést?
Izé… ugye emlékszel, említettem, hogy tehetséges barátnőm
regénye egy pillanat alatt felkerült a sikerlisták élére? Szóval a
könyvből, a Sajgó lélekből filmet is csináltak. Na és ki lett a
főszereplő? Természetesen Jason Thorn. Mégis mit gondoltál, ők
ketten hogyan találkoztak ennyi év után? Olive kibaszottul izgalmas
könyvét Jason ihlette, és íme! Álmai könyve miatt az ölébe pottyant
álmai pasija is.
– Nem kell kapkodnod, Olive – mondta Jason, és megragadta
felesége kezét, hogy egy puszit nyomjon a tenyerébe. – Még van két
óránk, mielőtt jönnének értünk.
– Azt hiszed, két óra elég lesz eldönteni, hogy mit vigyek
magammal egy egész hetes utazásra? Veled leszek, a sajtó pedig
mindenhová követ minket; nem szeretném, ha egy egész cikket
írnának arról, milyen lepukkant vagyok melletted, és annak sem
örülnék, ha felvetnék, esetleg ki kéne húzni az orromat a könyveim
közül, mert még elveszítelek.
– Erről már írtak, Olive – szóltam közbe segítőkészen.
– Éppen ezért mondom! – kiáltotta, és elkezdte kiszedni a ruhákat
a bőröndből. – Nem akarok újra ilyesmiről olvasni.
Jason azzal vonta magára a figyelmét, hogy becipzározta a saját
kis bőröndjét, amibe alig tíz perc alatt pakolt össze.
– Örülök, ha ziláltnak látszol. Nekem egyből az jut az eszembe,
hogy milyen jól nézel ki, ha megszeretgettelek egy kicsit.
– Ú! – nyögtem fel, miközben sikertelenül megpróbáltam
eltüntetni arcomról a mosolyt. – Itt van a kislányotok is a szobában,
ne malackodjatok!
– Azt hiszem, inkább a nappaliban várakozom – mondta Jason. –
Úgyis fel kell hívnom Tomot.
Tom az ügynöke volt, és bár valószínűnek tűnt, hogy tényleg
beszélniük kell, én simán lefogadtam volna ezer dollárba, hogy
valójában így akarja megúszni a csomagolást, és nem annyira a
következő lehetséges szerződéseiről szeretne beszélni az
ügynökével.
– Beszari alak – mormogtam, ő pedig gyorsan rám kacsintott,
mielőtt kiment volna a szobából.
– Segítesz? – kérdezte Olive, és reménykedve nézett rám.
– Ó, azt hiszem, segíthetek – bólintottam. – Viszont azt a fekete
ruhát nem viheted magaddal. Nem temetésre mész. Ez a te filmed is,
sőt igazából inkább a tied, mint az övé. Ez pedig a díszbemutató
lesz, ugye?
Lemásztam az ágyról, és elindultam Olive irdatlan
gardróbszobája felé. A barátnőm ott jött a nyomomban.
– Továbbra is tervben van, hogy Londonban is lesz díszbemutató,
de csak Los Angeles és New York után. Most csak pár interjú és tv-s
fellépés miatt repülünk Angliába.
– Te is beszélni fogsz a tv-ben?
Megrázta a fejét.
– Bár Megan lelkesedett az ötletért, én nemet mondtam az élő
adásokra. Csinálunk együtt pár felvett interjút, de ez minden. Nem
akarok túl sokat szerepelni. Az Jason feladata, én már így is túl sok
izgalomnak leszek kitéve.
– Világos. Akkor viszont nincs szükséged erre az estélyi ruhára
sem – mondtam, és kiszedtem egy újabb fekete ruhát, amit
feleslegesen vitt volna magával.
Fél órával később, amikor kiléptünk a hálószobájából, annyi
holmi volt a bőröndjében, amivel legkevesebb egy hónapig simán
kibírná.
– Itt a kocsi – mondta Jason, mihelyt észrevette, hogy két bőröndöt
görgetünk a bejárat felé.
– Máris? – kérdeztem kórusban Olive-val.
– Igen – felelte Jason, és már mozdult is, hogy kivegye Olive
kezéből a bőröndöt. – Megváltozott az ütemterv.
– Ó, annyira fogsz hiányozni. – Olive szorosan megölelt, aztán
kiment Jason után. – Tényleg sajnálom, hogy így itt kell hagynunk.
Esküszöm, mihelyst vissza…
– Majd mindent jóváteszel – vágtam a szavába, mielőtt újra
belekezdhetett volna egy újabb végeláthatatlan bocsánatkérésbe. –
Csak egy hétig lesztek ott, Olive. Inkább szoríts értem, hogy találjak
magamnak munkát, mire visszaértek.
– Ami azt illeti – mormogta, és leült az ajtó melletti kispadra, hogy
felvegye a cipőjét –, küldtem neked egy e-mailt néhány fontos
telefonszámmal. Miközben kimegyünk a repülőtérre, továbbküldök
neked még pár e-mailt is.
– Figyu, mit is kell csinálnom azokkal az e-mailekkel?
– Nem sokat. Azt akarom, hogy játszd el az ügynököm szerepét.
Rajta volt a cipő, ezért felállt és odalépett elém.
– Eljátsszam az ügynököd szerepét? – kérdeztem zavartan.
– Figyelj, belőled nem lenne jó könyvelő. Tessék, kimondtam.
Lehet, hogy értesz a számokhoz, de nem erre születtél, és mielőtt
nemet mondanál…
– Olive? – kiáltotta Jason az autó mellől, kinyitva a hátsó ajtót a
felesége számára. Olive hátranézett a válla fölött. – Indulnunk kell!
Mi lenne, ha útközben a kocsiból hívnád fel Lucyt?
– Jövök, csak egy pillanat!
Amikor barátnőm visszafordult felém, savanyú képet vágtam.
– Olive…
– Nem neked akarok szívességet tenni, Lucy! Arra kérlek, hogy
segíts. Ott voltál velem, amikor legelőször elmentem tárgyalni a
filmstúdióba, úgyhogy most sem mondhatsz nemet. Jó pár
ügynökkel beszéltem már, de egyik sem tetszett. Szerintem bele sem
néztek a könyvembe. Te viszont kívülről tudod a regényemet; ha
valaki képes eladni a jogait, akkor az te leszel. És mielőtt kekeckedni
kezdenél, jobb, ha tudod, ha egyszer belemerülnék a leendő
könyveim és hangoskönyveim jogainak értékesítésébe, akkor egy
percem sem maradna az írásra. Ugye segítesz a barátnődnek, igaz?
Mivel te vagy az én legdrágább-legcukibb barinőm, igaz?
Magasba vonta a szemöldökét, és várta, hogy mi a válaszom.
– Olive, én közgazdaságtanból diplomáztam. Fogalmam sincs
arról, mit csinál egy irodalmi ügynök.
Miközben elhátrált előlem, az égre emelte mindkét kezét.
– Csak adjál össze pár számot, utána meg szorozd meg őket, és
csináld azt, amit tenni szoktál a számokkal, de főleg derítsd ki, hogy
melyik ajánlat a legkedvezőbb számomra. Még azelőtt döntenem
kell, hogy befejezem a könyvet.
– Nem hiszem, hogy csupán a számok miatt kellene aggódnod,
Olive! – kiabáltam utána, miközben a fekete kocsi felé sietett. –
Milyen ajánlatot kaptál a marketing területen? Terveznek bármi
olyasmit is, amire egyedül nem volnál képes, ha megint saját magad
adnád ki a könyvedet?
Odaérve Jasonhöz visszakiabált:
– Látod, már is tudod, hogy mik a fontos kérdések. Csak beszélj
velük, rendben? Hívlak, ha megérkeztünk.
Ezekkel a szavakkal besurrant a kocsiba.
– Ebben a pillanatban nagyon nem csípem a feleségedet! –
morogtam elég hangosan ahhoz, hogy Jason is meghallja. A
szemembe nézett, és elmosolyodott.
Bepillantott a kocsiba, aztán még szélesebb mosollyal
visszafordult felém.
– Azt mondja, hogy ő is szeret téged.
Égre emelt tekintettel odaintettem Jasonnek, és már indultam
volna vissza a házba.
– Lucy? – kiáltott Jason utánam.
– Igen? – feleltem a küszöbről.
– Ugye vigyázol magadra? Ha bármire szükséged van, hívd fel
Tomot!
– Ó, szóval akkor te is szeretsz? – Mindkét kezemet a szívemre
szorítottam, és látványosan felsóhajtottam. – Úgy tudtam, hogy
titokban örökbe akarsz fogadni! Én vagyok az a kislányod, akiről
nem is tudtad, hogy szeretnéd, hogy legyen, igaz?
Miközben ezt kérdeztem, vadul rebegtettem a szempillámat.
Jason csak a fejét csóválta, mielőtt beugrott volna Olive mellé.
Olive-ék Londonba indulása után a napok pontosan úgy teltek,
ahogy gondolni lehetett róluk: meglehetősen eseménytelenül.
Álláskereső interjúk száma: kettő. Olive telefonhívásainak száma:
számtalan. A nagyanyámtól, Catherine-től érkező telefonhívások
száma: három.
Őszintén megmondom, ez pont hárommal volt több annál, mint
amennyit szerettem volna. Bármennyire is akartam, nem tudtam
teljesen kizárni az életemből az öreglányt, ám igyekeztem a lehető
legtovább halogatni a beszélgetéseinket.
És izé… ami pedig a létrázásaim számát illeti, mert ugye Olive
távozása után az első pár napon… izé… szóval nyolcszor másztam
fel. Bizony, három nap sem telt el, és éppen ennyiszer lestem át a
kerítés fölött. Ne forgasd a szemedet, légyszi! Te mit tettél volna a
helyemben? Ne etess azzal, hogy nem lettél volna kíváncsi. Mert
ugye tudjuk, hogy a közvetlen szomszédom Adam Connor volt.
Na, mindegy. Mivel egészen a negyedik napig nyomát sem láttam
a pasinak, így semmi szükség arra, hogy pálcát törj fölöttem.
Éppen csak kimentem a kertbe az egyik kezemben egy nagy bögre
kávéval, a másikban pedig egy marék papírral. Kinyomtattam az
üzleti ajánlatot, amit Olive kapott az öt legnagyobb könyvkiadó
egyikétől. Ekkor hallottam meg egy gyerek semmi mással össze nem
téveszthető kacagását. Nyilvánvaló, hogy mindent el kellett
dobnom, hogy ellenőrizzem a helyzetet, ahogy az el is várható egy
megbízható éjjeliőrtől. Mi van akkor, ha nem egy gyerek nevetett,
hanem betörők hangját hallottam? Az ilyesmi bármikor
megtörténhet, és mivel én Olive jó barátja vagyok, ezért
utánajártam a dolognak. Kizárólag az járt az eszemben, hogy
megvédjem a barátnőmék házát.
Megpróbáltam a lehető leghalkabban odaosonni a falhoz és
felmászni a létrára. A fejemet csupán annyira dugtam ki, hogy
lássam, mi történik a túloldalon. A zsákmányomat akkor szúrtam ki,
amikor kilépett a hátsó udvarra.
– Azt a kurva…
Megpróbáltam nem kibillenni az egyensúlyomból, a mobilom
után nyúltam – amit elrejtettem a melltartómban –, kikerestem
Olive nevét, és felhívtam.
– Halló?
– Szerelmes vagyok! – ismertem be hadarva.
– Ez gyors volt. Azt hittem, ezeket a szavakat soha egyetlen férfi
sem hallhatja többé tőled.
– Ez a férfi mindent, de tényleg mindent megkaphat tőlem, amit
csak akar!
– Ki ez a szerencsés? Miért pont akkor találtál rá, amikor nem
vagyok ott, hogy ellenőrizzem?
Nem törődve a kérdésével, ezt mondtam:
– Szeretnék kérdezni valamit Jasontől. Leszel olyan drága kincs,
hogy továbbítod neki?
– Csak mondd! – válaszolta jókedvűen. – Ki vele!
– Hol tenyésztik Hollywoodban ezeket a pasikat? Van valahol egy
tanya, ahova elmehetünk kiválasztani azt, amelyik a legjobban
tetszik nekünk? Szeretnék kicsit szétnézni ott. Ha tényleg van egy
ilyen hely és te eltitkoltad előlem… Ez esetben attól tartok, nem
lehetek többé a barátnőd.
Olive felkacagott.
– Nem tudok ilyen tanyáról, de a kedvedért rákérdezek. Egy
konkrét pasira gondolsz?
 – Igen, pontosan. Annyira ari vagy, hogy megkérdezed, szép és
okos barátnőm. És mielőtt elküldenél a fenébe, nézd meg ezt –
mondtam, mielőtt gyorsan lefényképeztem volna a szemem láttára
lezajló eseményeket.
– Mi az? Te meg mit művelsz, Lucy?
– Semmit. Igazán megbízhatnál a barátnődben. Csak egy képet
küldtem. Nyisd meg!
– Rendben. Csak egy pillanat.
Leengedtem a telefont, de továbbra is szemmel tartottam magam
előtt a két alakot. Ó, szóval szeretnéd tudni, hogy mit bámultam,
igaz?
A félmeztelen Adam Connort néztem. Laza rövidnadrágja
veszélyesen lecsúszott, és lenyűgözve bámultam karjának és
vállának figyelemre méltó izomzatát, miközben egyre nyomta a
fekvőtámaszokat, de úgy, hogy a vigyorgó gyerek a hátán ült. Csakis
nekem tartotta ezt az előadást. Ez nagyon rendes volt tőle, amúgy.
– Lehet, hogy most nyáladzani fogok egy kicsit. Istenem, ezek a
karizmok! – nyöszörögtem.
– Te meg mégis miről beszélsz? – kérdezte Olive. – Próbálom
megnyitni a képet… Azt a kurva!
– Ráközelítettem az izmaira. Később majd megköszönheted.
– Lucy… – Olive felsóhajtott.
– Mi van?
– Nem lenne szabad ott lenned.
– Úgy érted, hogy nélküled, igaz?
Csak rövid hallgatás után válaszolt:
– Igen, de csakis azért, mert a legjobb barátnőd nem engedi, hogy
egyedül ostobaságokat művelj.
– Persze. Eszem ágába sincs ellenkezni.
A kölyök lepattant Adam hátáról.
 – Sikerült, apu! – harsogta, és izgatottan tapsolni kezdett. Az
hétszentség, hogy az apjának sikerült valamit összehoznia a
bugyimban, bizony.
Adam Connor, ez a hegynyi méretű férfi felkelt a földről,
lemosolygott a gyerekre, és beletúrt a hajába. A kölyök a magasba
vetette magát, pacsit adott neki, aztán, miután odaszólt hihetetlenül
jóképű apjának, berohant a házba. Adam lehajolt, felvett egy
törölközőt a napozóágyakról, és elkezdte letörölni az izzadságot a
mellkasáról és a hasizmairól.
– Édes istenem, nekem annyi – suttogtam a telefonba.
– Mit csinál, mondd már! – suttogta Olive vissza.
– El akarom nyalni, mint egy fagyit, Olive. Csorog miatta a
nyálam. Meghámozom, mint egy banánt és…
– Mondd már!
– Jézusom, ne üvölts! – mondtam sietve, mielőtt belekezdtem
volna annak a leírásába, hogy ebben a pillanatban mi történik a
házuk szomszédságában. – A fia berohant, ő pedig éppen a
hasizmait törölgeti egy törölközővel. Olyan izzadt! Olive… Van egy
V-je az ágyékánál! Egy kibaszott, szinte tökéletes V-je!
– Miért, van másfajta is?
– Igen. Bizony, de még mennyire. Némelyik egyszerűen torz. De az
övé… Kicsi zöld Bogyóm, azok a vállak… Úgy tűnik, az előbb
meghaltam és bekerültem a mennyországba. Még a hajától is
beindulok! Van ennek így értelme? Nem csípem a szőkéket, de az ő
sötét mézszínű hajától valami bekattant bennem. Igazából már
majdnem barna. Jézusom. Be akarok mászni alá, hogy a vállába
kapaszkodva csak hagyjam, ahogy beledöngöl…
– Lucy, nyugodj meg, és be ne merd fejezni ezt a mondatot! –
figyelmeztetett Olive, de elkésett vele.
– De be kell! – mondtam kissé zihálva. – Ki kell mondanom, hogy
valóra váljon. Hogy beledöngöljön a lepedőbe. Én csak odatartom
neki, és hagyom, hogy ellássa a bajom.
– Te kis… Nem találom a szavakat arra, ami vagy – mondta Olive
nevetve.
– És akkor még ott van az is a gatyájában, Olive! – nyöszörögtem
halkan, miközben Adam szembefordult velem, és csukott szemmel,
hátrahajtott fejjel nyújtani kezdte a karját. – Édes jó istenem, még a
torka is szexi. AZ pedig óriási neki, Olive!
– Úgy érted, hogy felállt?
– Nem… A fenébe, nem is tudom. Kizárt dolog, hogy ekkora legyen
neki, ha nincs felállítva.
Édes jó istenem. Nehogy csak a heréi legyenek óriásiak, a farka meg
pici…
Töprengeni kezdtem arról, hogy börtönbe kerülnék-e, ha most
átugrok a kerítésen, odarohanok hozzá, amíg csukva van a szeme,
és lerángatom a nadrágját. Az ellenállhatatlan kíváncsiság csak nem
számít bűncselekménynek, igaz? A fenébe, lehet, hogy simán
megérné egy időre rács mögé kerülni, ha láthatnám, mi van a
gatyájában. Odabent a farkáról álmodozhatnék.
Amikor a gyerek kiszaladt a házból, megráztam a fejemet, hogy
kitisztuljon az elmém. A kicsi pontosan ugyanolyan sportnadrágot
viselt, mint az apja. Az egyetlen különbséget az jelentette, hogy rajta
egy fehér póló is volt, talán a váratlan hűvös idő miatt. Mosolyogva
a kívánatos apukája kezébe nyomott egy vizespalackot, amiből ő a
szemem láttára egy hajtásra kiitta a vizet.
Nekem is nagyon jól jött volna némi hideg víz. De hát törődött is
bárki velem? Hát nem.
Utána azt néztem, ahogy Adam lassan leül, és most a tökéletes
formájú seggét bámultam.
 – Lucy, még itt vagy?
– Egen. Ú, ezt nézd meg!
– Mit?
– Felüléseket csinál, a kölyök meg átöleli a kis kezével a térdét, és
számol.
– Úúú. Képet! Képet!
– Egy pillanat, várjál.
Csináltam még egy fotót, és elküldtem.
– Tényleg jókora van neki – tettem hozzá, miközben
megpróbáltam kissé arrébb dőlni, hogy jobban lássam. – Akkora,
mint a lóé!
– Ott van a gyereke is, Lucy!
– Igen, és? Mit gondolsz, mivel csinálta azt a gyereket? Szeretnéd,
ha újra átbeszélnénk ezt a gólyás dolgot?
Olive belekacagott a fülembe, én pedig elmosolyodtam, mert
elképzeltem, ahogy a fejét csóválja.
– Ó, a fenébe! Itt jön Jason; mennem kell.
– Hova jön? Hol vagy most?
– Az ágyban. Amikor vacsoráról hazaértünk, néhány rajongója a
hotel előtt táborozott, ezért lement kiosztani néhány autogramot,
hogy ne kelljen itt tölteniük az éjszakát.
– Világos. Akkor most nem is zavarlak, érezd jól magad az őrült
rajongók társaságában.
– Te is. Ó, már itt is van. Most leteszlek. Másszál le onnan!
A telefon elhallgatott.
Még néhány percen keresztül bámultam ezt a tökéletes képet,
ahogy az apa és a fia együtt tölti a szabadidejét. Utána vonakodva
lemásztam a létráról, és bementem, hogy dolgozzak kicsit azokon az
ajánlatokon, amiket Olive átküldött.
A sportos közjáték után az időm nagy részét a létra tetején
töltöttem. Hogy büszke voltam-e magamra? Hát, nem annyira.
Viszont, tudod, hogy mi az, ami még annál is izgalmasabb, hogy
mindennap láthatod a hátsó udvarban kondizó Adam Connort? Az,
ha megfigyelheted, ahogy a fiával játszik. Ez már önmagában is elég
ok arra, hogy magamra húzzam. Most azonnal. Hiszen kihívóan
lóbálta a farkát az orrom előtt.
Egyértelműen nem az én hibám, hogy csak gyarló emberi lény
vagyok. Ameddig senkit sem bántok, nem lehet felróni, amit teszek,
ugye?
Elérkezett az utolsó magányos napom, és ismét az őrtornyom
tetején állva, a tőlem telhető legnagyobb diszkrécióval bámultam
átmeneti szomszédomat, amikor Adam beugrott a medencébe.
Kicsinyített változata az egyik napozóágyon ülve játszott az
iPadjével, és csak időnként nyújtotta ki apró lábait. Erősen
megmarkolva a létrát a fal tetejére tettem az államat, és ébren
őrködtem. A hét minden napján pontosan ugyanezt tettem.
Hiszen sosem lehet tudni, igaz?
 Negyedik fejezet

Adam
Elúsztam a medence túlsó végébe, és feljöttem levegőért. Sajgott a
karizmom, és a fejem egyre szörnyűbben lüktetett, ahogy teltek az
órák. Kitöröltem a vizet a szememből, és Aident pontosan
ugyanazon a helyen pillantottam meg, ahol az elmúlt harminc
percet is töltötte. Boldog arccal összpontosított az iPadjére. Elnézve
a feje fölött, megpillantottam a nevelőnőjét, Anne-t, ahogy odakint
állt a ház ajtaja előtt. Két nevelőnőnk volt. A másikat Martának
hívták. Ő Adeline mellett maradt, félig nevelőként, félig
asszisztensként dolgozott nekem. Anne viszont itt volt velünk, ha
Aiden velem töltötte a hetet. Félénken rám mosolyodott, én pedig
odabiccentettem neki. Örültem, hogy szemmel tartja Aident.
Kényelmesen visszaúsztam a fiam oldalára, és gondosan
ügyeltem arra, hogy kiszállás közben némi vizet fröcsköljek a
közelébe. Hátranézett a válla fölött, és valamiért elnevette magát.
Amikor rájött, hogy én is ott vagyok, kivette a fülhallgatóját, és rám
vigyorgott. Ránéztem, és valami megszorult a mellkasomban.
– Mi az, haver? – kérdeztem, és elindultam felé.
– Pont úgy napfürdőzök, mint anyu.
– Jó neked – mondtam nevetve.
– Most akkor a fekvőtámaszok jönnek, apu?
– Ma nem, haver – mondtam, amikor odaértem mellé, és
felvettem a törölközőt.
Az arcáról eltűnt a mosoly és óvatosan letette az iPadjét.
– Nem vagyok jó tanár?
 – Nem tanár, hanem edző – figyelmeztettem.
– Találtál egy új edzőt? Majd jobban igyekszem. Képes leszek rá,
apu. Jobban meghajtalak.
Csendben, nevetve leültem a fiam mellé.
– Miért keresnék bárki mást, ha itt vagy nekem te? Nagyon is
keményen hajtasz, kisember. Alig tudok lépést tartani veled.
Eltűnt az aggodalom a szeméből, és apró kezével megveregette a
karomat.
– Rendben, ma pihenhetsz. Holnap majd csinálunk
fekvőtámaszokat, ha ma lazítasz?
– Ugye nem felejtetted el, hogy ma vissza kell vigyelek az
anyádhoz?
Engem utánozva felült, és rákönyökölt a térdére. A lába még nem
ért le a talajig. Miután egy gyors pillantást vetett rám, nagyot
csapott a térdére.
– Ó, haver. És holnap? Eljössz értem holnap, hogy
fekvőtámaszokat csinálhassunk?
– Holnap iskolába kell menned, Aiden.
– Ó – suttogta a fiam, és lesütötte a szemét. – Gondolod, hogy anyu
megengedi nekem, hogy holnap suli után visszajöjjek ide? Mert úgy
segíthetek neked fekvőtámaszozni.
– Mi lenne, ha akkor gyúrnánk együtt, amikor jövő héten
visszajössz?
– Elmondhatom a barátaimnak, hogy én vagyok a tan… az edződ?
– Még szép.
Leugrott a napozóágyról, és elkezdett szökdécselni, mert újra
minden rendben volt a kis világában.
– Olyan irigyek lesznek, ha majd meglátják az izmaimat!
Felemelte a karját, és megfeszítette figyelemre méltó apró izmait,
aztán a mutatóujjával végig is simított rajtuk.
 Minél tovább néztem, annál jobban összeszorult a szívem.
Jézusom!
Miért teszi Adeline ezt velem? Miért kínoz azzal, hogy korlátozza
a fiammal tölthető időt, miközben őt kicsit sem izgatja, hogy a
gyerekkel legyen?
Már majdnem hat hónap telt el azóta, hogy leült velem szemben
egy kanadai hotelszobában és közölte, hogy el kell válnunk. Derült
égből villámcsapás; a pokolba, még húsz perc sem telt el, hogy
keményen megkeféltem. Azt hittem, hogy csak szórakozik velem,
ezért ostoba módon felkeltem a székből, és egy puszit nyomtam a
homlokára. Emlékszem, hogy tréfásan azt mondtam:
– Darabokra zúzod a szívemet, édesem.
Amikor viszont a feleségem felkelt és azzal a jellegzetes, komoly
tekintettel fordult szembe velem – olyankor ilyen az arca, amikor
némán kivárja, hogy megértsem, mit akar, mi kell neki, és
engedelmeskedjek –, na, ekkor rájöttem, hogy komolyan beszélt.
Egészen napkeltéig beszéltünk. Elmondta nekem, hogy kiveszett
belőle a kreativitás, amiért ilyen fiatalon gyereket vállalt. Aident
hibáztatta azért, hogy már nem lelkesedik annyira a karrierjéért,
mint korábban. Megvádolta a fiút azzal, hogy teljesen rátelepedett.
Elmondta, újra arra az időre vágyik, amikor nem kellett elmennie
egy meghallgatásra, ha játszani akart egy filmben. Azt szeretné,
hogy újra ezüsttálcán kapja a szerepeket. Az értésemre adta, hogy
kezdi megbánni az öt évvel korábbi döntését, mert rosszul mérte fel
a helyzetet, és nem érzi, hogy kötődne Aidenhez. Aztán pedig
megint csak nyomatékosan arra emlékeztetett, hogy bár örömmel
tölti el az, hogy a házasságunk nem járt negatív hatással az én
pályafutásomra nézve, ám most eljött az ideje annak, hogy újra ő
legyen Hollywood legnépszerűbb színésznője.
 Nem számítottunk Aiden érkezésére annak idején, amikor
mindketten a karrierünk csúcsán álltunk. Fiatalok, sikeresek és
szerelmesek voltunk. A lábunk előtt hevert az egész világ, ám az a
terhesség mindent megváltoztatott. Erről éppenséggel maga Adeline
gondoskodott. Mielőtt felfoghattam volna, hogy apuka lettem, máris
hozzám jött feleségül. Persze szerelmes voltam belé. Többet jelentett
számomra mindennél, és pontosan úgy viselkedtem, mint egy fülig
szerelmes huszonhárom éves. Amikor azonban az oltár előtt állva
vártam, hogy odasétáljon hozzám, úgy éreztem, nem helyes, amit
teszünk.
Túl korai volt. Csapdába estem. Belementem egy szükséges
színjátékba. Megtanultam nem odafigyelni az ösztöneimre, arra,
amit az esküvőnkön éreztem, és elhitettem magammal, semmi
értelme sem volna tovább várni, ha kellőképpen szeretjük egymást.
Pár év múlva amúgy is elvettem volna feleségül, nem igaz?
Így aztán feleségül vettem a lányt, akit szerettem, egy még meg
sem született kisbaba kedvéért, mivel nem engedhettünk meg
magunknak egy olyan nagy botrányt, ami Aidennel járt volna. Ezek
a családom szavai voltak.
Alighanem megfeszülhettek az arcizmaim, mert azt éreztem, hogy
apró kezek veregetik meg a képemet.
– Mehetünk most úszni, apu? – kérdezte Aiden, és a szemembe
nézett.
– Azt hittem, hogy te nem akarsz úszni.
– Az előbb még nem akartam, de most már igen. A Spongya Bob
véget ért, úgyhogy most már úszhatunk.
– Három óra múlva ott kell lenned az anyádnál, Aiden. Úgyhogy
most csak rövid ideig úszunk, rendben? Utána pedig segítesz Anne-
nek összepakolni a játékokat, amiket magaddal akarsz vinni.
Lelkesen bólintott, és adott egy gyors puszit, amitől megolvadt a
szívem.
– Vedd fel a karúszóidat! – mondtam morcosan, mire ő
lelkendezve elfutott.
Aiden számára az úszás azt jelentette, hogy leül a medencébe
vezető második lépcsőre, a vizet csapkodja, a játékaival játszik, és
vagy tíz másodpercen keresztül rúgkapálva úgy tesz, mintha
tényleg úszna. A régi házunkban – ami most már Adeline-é – nem
volt medencénk, így, amikor a fiam eljött hozzám és megpillantotta
a vizet, egyből elfogta a lelkesedés. Ami viszont az úszástanulást
illeti… ahhoz cseppet sem fűlött a foga.
Öt perce lehettünk a medencében, amikor kijött Dan.
– Dan, ide nézz! Figyelj! – kiabálta Aiden, és a karjával vadul
csapkodva megmutatta régi jó testőrünknek és barátunknak, hogy
milyen jól tud úszni. A válás után legalább Dant sikerült magammal
hoznom.
– Éppen téged nézlek, nagyfiú – mondta Dan, amikor odalépett
mellé.
– Lassíts, Aiden – szóltam a fiamra, és segítettem neki felülni a
lépcsőre, mielőtt beüthette volna az állát. Felnézett Danre, és
rávigyorgott.
– Ugye láttál? Láttad, milyen ügyes vagyok?
– Bizony. Ügyes vagy, nagyfiú.
– És azt is, hogy milyen gyors voltam?
– Mostanra igazi halacska lett belőled – bólintott Dan.
Aiden szeme elkerekedett, és a térdét csapkodva felkacagott.
– Nem is vagyok halacska, Dan. – Felpattant, és felemelte a két
kezét. – Nézd csak, ez itt egy kisfiú!
Miután eleget nevetett, a játékaival foglalkozott, és hangosan
berregve a víz alá nyomta és a magasba emelte a repülőgépét.
Hagytam, hogy Aiden játsszon, és odaléptem Dan mellé.
 – Valami baj van?
Ingerülten a hátam mögé pillantott, aztán visszafordult felém.
– Nincs. Michel már egy órája egyfolytában hívogat a mobilodon.
Gondoltam, nem árt, ha szólok.
– A picsába – mordultam fel. – El is felejtettem.
– Akarod, hogy lerendezzem?
– Nem, jó lesz így. Először nekem kell kérnem tőle valamit. –
Elfordultam Dantől, és kivonszoltam a tiltakozó Aident a
medencéből. Lehúztam róla a karúszókat. – Törölközz meg, aztán
segíts Anne-nek!
– De hát csak most mentem be a vízbe, apu. Lécci! Csak öt percet
még. – Leguggoltam elé, és beburkoltam egy nagy törölközőbe.
– Jövő héten majd fürödhetsz még egy csomót, rendben?
Megtanítalak arra, hogy lehet karúszók nélkül úszni.
Ahogy közeledett a pillanat, amikor Aident vissza kellett adnom
Adeline-nek, annál rosszkedvűbbé váltam. Az egész reggelt egy
stúdióba zárkózva töltöttem, mert a rendező azt akarta, hogy
vegyük fel újra néhány jelenethez a hangot. Mihelyt Matthew azt
mondta, kész vagyunk, máris hazarohantam, hogy Aiden
társaságában tölthessem utolsó közös óráinkat. A válásunk óta
mérgezett egérként rohangáltam, megpróbáltam időt szakítani
Aiden számára, miközben a forgatásokkal és a promóciós
fellépésekkel zsonglőrködtem. Szerencsére már nem kellett sok
ahhoz, hogy elkészüljön A végzet órája, és én őszinte örömmel
készültem arra, hogy kicsit lazítsak, és több időt töltsek Aidennel.
Először azonban lépnem kellett a felügyeleti jog miatt, amire persze
már régóta készültem.
Aiden jó gyerek volt. Mindig is rendesen viselkedett, már a válás
előtt is, ám mostanában ő is kezdte megérezni azt a baromságot,
amit a szülei okoztak. Nem kezdett el balhézni, nem tört rá
síróroham, mint más kiskölkökre, de valahányszor visszavittem
Adeline házába, olyan nagy aggodalom ült ki az arcára, mintha attól
tartott volna, hogy örökre otthagyom, és most lát engem utoljára.
Minden este felhívtam, mert azt akartam, hogy elalvás előtt még
hallhassa a hangomat, ő pedig minden egyes alkalommal összetört
bennem valamit, mert könyörögni kezdett, hogy ígérjem meg,
hamarosan eljövök érte.
Amikor meghallottam bizonytalan szavait, és eszembe jutott,
hogy egy egész héten át nem lesz itt mellettem… Bassza meg, már én
is kezdtem kikészülni.
Abban bízva, hogy Aiden engedelmeskedik és bejön utánunk,
visszamentem a házba Dannel.
Amikor a konyhában észrevettem, hogy Anne-nek a kezében van
a mobilja, figyelmeztettem, hogy hamarosan indulnunk kell.
Bólintott, és kiment mellettem a hátsó udvarba.
– Öt percre lesz szükségem. Ellenőrzöm a főkaput, nem állnak-e
lesben ott lesifotósok. Ma reggel hármat is elzavartam. Utána kiállok
a kocsival – mondta Dan, és kisétált.
Biccentettem, és visszahívtam Michelt.
– Hol a fenében vagy? Reggel óta hiába próbáltalak meg felhívni,
Adam.
– Miért kerestél, Michel?
– Beszéltem a szüleiddel, és szerintük jó volna, ha megelőznéd azt
a sajtónyilatkozatot, és rövidre zárnád a felügyeleti joggal
kapcsolatos pletykákat, Adam. Cáfolnunk kell, mégpedig már ma. Jó
lenne, ha megfontolnád a szüleid javaslatát.
Michel volt annak a PR-csapatnak a vezetője, amelyik az elmúlt tíz
évben a Connor család ügyeivel foglalkozott. Közös ügyeink
azonban véget értek. Jobb lett volna, ha lett volna időm személyesen
lerendezni a dolgot, de nem értem rá, hogy bemenjek az irodájába
és ott rúgjam ki. Összeszorított foggal hallgattam a magyarázatát
arról, amit kiötlöttek.
– Michel, elegem van abból, hogy azt tegyem, amit a szüleim
akarnak. Ezt már vagy ezerszer elmondtam neked. Nézd meg, hova
jutottam a jó tanácsaik miatt.
– Értem, hogy mire célzol, Adam. Ennek ellenére gondold meg a
javaslatukat, aztán hívjál vissza. – Vagy elengedte a füle mellett a
szavaimat, vagy eleve fütyült a véleményemre. – Ha úgy gondolod,
hogy egy sajtóközlemény nem elég intim hangulatú, akkor
leszervezünk neked pár interjút a legnívósabb műsorokban. Olyan
sok kérelem fut be hozzánk, hogy kiválogathatod a legjobbakat.
Nézzük csak! Ki is a legmegfelelőbb ebben a helyzetben?
– Michel…
– Csak egy pillanat. Mit szólnál James Holdenhez? Most vette át
azt az éjszakai beszélgetőműsort, és kiváló a nézettsége. Előre
leírjuk neki a kérdéseit, úgyhogy semmi nem mehet félre.
– Michel – próbálkoztam újra, miközben ő további neveket
zúdított rám. Kinyitottam a hűtőszekrényt, és kivettem egy üveg
vizet. Michel már azelőtt is a család barátja volt, hogy a PR-csapat
vezetőjévé vált volna, és a szüleim éppen ezért fogadták el, hogy
szinte az összes olyan titkunkról is tudjon, amelyeket megpróbáltak
elrejteni a sajtó elől. Nem állítom, hogy nem tudja, mit csinál;
valójában a szakmája legjobbjai közé tartozott. A leendő ügyfelek
hosszú csapata várt arra, hogy kezelésbe vegye őket, én pedig arra
készültem, hogy boldoggá tegyem az egyiküket, mivel meg akartam
szabadulni Micheltől. – Annyi minden történt, hogy elfelejtettem
megkérdezni valamit… továbbra is Adeline képviselője vagy?
A telefonban elhallgatott egy pillanatra.
– Hogy érted azt, hogy még mindig a feleséged képviselője vagyok-
e?
Összeszorítottam a fogamat.
– A volt feleségemé.
– Bocsánat, Adam. Elég nehéz hozzászokni a változáshoz, tudod.
Persze, természetesen továbbra is képviseljük Adeline-t. Igazából
ma reggel beszéltem Helenával, aki úgy véli, okos húzás lenne, ha ti
ketten együtt állnátok a kamerák elé, s megmutatnátok a világnak,
hogy egy hullámhosszon vagytok, és csakis Aiden érdekét nézitek.
Meg hogy barátok maradtatok. Én úgy véltem, ez túl sok lesz neked.
Ezért kérdezted?
– Nem. – Felállt a szőr a hátamon attól, ahogy a „világ” szót
használta, mivel nagy ívben leszartam, hogy a közvélemény mit
gondol az Adeline-hez fűződő kapcsolatomról. Sikerült lenyelni a
dühömet, és folytattam. – Semmi szükség arra, hogy interjúkat
szervezz nekem, Michel.
Letettem a vizesüvegemet, és az öklömmel megkocogtattam a
pultot.
– Tudom, hogy te nagyon értesz ahhoz, amivel foglalkozol, és
szerettelek volna négyszemközt tájékoztatni a döntésemről, de úgy
határoztam, hogy ezentúl egy másik PR-es csapatot alkalmazok.
– Várj egy picit, túl nagy a nyüzsgés az irodámban. –
Meghallottam egy bezáródó ajtó hangját. – Ezt most, hogy érted?
Ezért kérdeztél rá Adeline-re? Összeállíthatok egy másik csapatot,
hogy az ő ügyeit intézzék, ha ezzel van bajod.
– Erre nem lesz szükség. Megtarthatod őt. Azt hiszem, itt az ideje
annak, hogy elköszönjünk egymástól. Nagyszerű munkát végzel a
szüleim számára, és abból, amit a sajtóból látok, jól kezeled Adeline-
t is, én azonban kétlem, hogy mi ketten jól kijönnénk egymással.
– Adam, mi lenne, ha bejönnél az irodámba, és átbeszélnénk,
hogy mit akarsz? A jelenlegi helyzet nem alkalmas az ilyen nagy
változásokra, vagy arra, hogy felelőtlenül viselkedj. Arra kell
összpontosítanod, amit az emberek gondolnak rólad, és hagyni,
hogy a szakértők lerendezzék a többit. Határozottan azt javaslom,
adjunk lehetőséget a sajtónak arra, hogy néhány közös képet
lőhessenek rólad, Adeline-ről és Aidenről.
Keserűen felnevettem, és megráztam a fejem.
– Te aztán tényleg tudod, hogy mi az, ami igazából fontos neked,
igaz? Sajnálatos módon elég hátul vagy az én listámon, Michel. Igen,
mostanában több súlyos döntést is meghoztam, ám ez nem tartozik
közéjük. Az ügyvédeim majd megkeresnek a szerződésünk miatt, és
onnan folytatjuk. Iszonyúan jó szakember vagy, Michel, komolyan a
PR egyik nagymesterének tartalak, de ez így nem mehet tovább.
Nem törődve a szavaival letettem a telefont, és úgy éreztem, hogy
hatalmas kő zuhant le a szívemről. Ez volt a könnyebbik feladat.
Egy új PR-cég kiválasztása viszont igazi rémálom lehet. Nem
örültem annak, hogy ez vár rám, de tudtam, hogy elkerülhetetlen.
Észrevettem, hogy Dan visszajött, így felsiettem a szobámba, hogy
gyorsan lezuhanyozzak és átöltözzek.
 Ötödik fejezet

Lucy
Mivel a lábam már remegett a fáradtságtól, hiszen majdnem egy
órája álltam a létra tetején, ezért, amikor megláttam, hogy Adam
bement, úgy döntöttem, hogy én is lemászom, és jómagam is
bevonulok az épületbe, mert csokis kekszet akartam sütni, mielőtt
Olive és Jason visszatérnek. Reméltem, hogy nem szúrom el a sütést.
Ez lett volna a köszönetem azért, hogy itt lakhatok velük.
Csakhogy a kölyök nem eredt az apja nyomába, így azt
feltételeztem, hogy Adam is visszajön. Hát ez nem jött össze.
Helyette az a csaj dugta ki a fejét, akit már láttam itt pár
alkalommal – gondolom, nevelőnő lehetett –, hogy odaszóljon a
fiúnak, és utána újra eltűnt a házban.
Biztosra vettem, hogy aznapra véget ért az előadás, azért eggyel
lejjebb léptem. Amikor azonban észrevettem, hogy a kölyök a ház
felé pillant, majd visszanéz a medencére, megtorpantam. Miért
hagyták idekint egyedül? Úgy döntöttem, hogy pár percet még
várhat a sütikészítés, és inkább maradtam. A fiú hirtelen
elmosolyodott, és felkapta azokat a karúszókat, amelyeket Adam
leráncigált róla.
Erről az eszembe jutott, hogy rólam is egészen nyugodtan
leráncigálhatna ezt-azt – igazából az összes ruhadarabomat. Igen,
tudom, egy kis ribanc vagyok. Nem tehetek róla, egész egyszerűen
rám tört a heves nyáladzás, valahányszor félmeztelenül
megpillantottam azt a fickót.
Rövid próbálkozás után a kölyöknek sikerült felvenni az egyik
karúszót. Nagyjából a könyökéig felhúzta. A másodikat viszont…
hiába próbálkozott, az nem ment fel rá. Erre fel pontosan azt tette,
mint az összes ilyen korú gyerek. Feladta a harcot, és eldobta a
karúszót. Amikor elindult a medence sekélyebb vége felé, én
igencsak ideges lettem. Ugye tud úszni, igaz? Úgy értem,
valahányszor csak megpillantottam a vízben, mindig rajta volt a két
felfújható karószó, de hát csak megtanították úszni, nem? Otthon,
abban a házban, ahol az anyjával élt – a nő bizonyára most is kint
napozott –, egész biztosan volt egy olimpiai méretű uszodájuk.
Persze szó sincs arról, hogy egyfolytában szemmel tartottam volna,
mi történik ideát.
Amikor viszont a víz a fiú melléig ért, komolyan bepánikoltam. Az
a valami egyáltalán nem tűnt megbízhatónak a karján, és ha a
kölyök nem tud úszni, akkor egy ilyen segédeszköz nem lesz elég
ahhoz, hogy a víz fölött maradjon. Ráadásul a gyerek cseppet sem
tűnt magabiztosnak a medencében.
Nem törődve a lebukás veszélyével, megpróbáltam magamra
terelni a figyelmét.
– Pssszttt! Hé, kölyök! Szia?
Végre meghallott, és egyből rám nézett. Talán tudta, hogy napok
óta itt lógok a falon? Vigyorogva integetni kezdett.
Bassza meg!
Még arra sem volt időm, hogy pánikba essek és leugorjak a kurva
létráról, mert a gyerek nekilendült, és arccal előre belevetette magát
a vízbe. Csapkodni kezdett a karjával és a lábával.
Az alapján, amit az elmúlt napok során láttam, mindig is így
úszkált, ám amikor a karúszó lecsúszott róla kapálózás közben… kis
híján megállt a szívem.
Először úgy tűnt, hogy nincs baj, és újra mertem levegőt venni;
mégiscsak tud úszni…, de aztán elszabadult a pokol. A kölyök
megrémült, a feje eltűnt a víz alatt, és egy pillanatra csend támadt…
Ez a csend elviselhetetlen volt számomra. Ekkor felbukkant a
gyerek – vagyis inkább megláttam a fejét, miközben vadul
kapálózott a kezével. A szeme elkerekedett a rettegéstől.
– Bassza meg! – káromkodtam, és felmásztam a létrám legtetejére,
hogy körülnézzek. Senki nem jött ki a házból. A pokolba, hiszen azt
sem tudták, hogy baj van.
– A picsába! Baszd meg! Kurva élet!
Ebben a helyzetben egészen egyszerűen elengedhetetlen volt a
folyamatos káromkodás, miközben olyan gyorsan, ahogy csak
tudtam, átvetettem a lábamat a fal tetején, és gyakorlatilag zsákként
zuhantam le a túloldalán.
Térdre estem, a mobilom egyméternyire elrepült, és az arcomat
csak pár centi választotta el a talajtól. Mielőtt felkelhettem volna, a
gyerek újra eltűnt a víz alatt.
– Jézusom – jajdultam fel, mielőtt felkeltem volna, hogy
odarohanjak a medencéhez. Hiába kezdtem el üvölteni. – Hol a
pokolban van itt mindenki?
A kutya nem jött elő abból a kibaszott házból. Amikor
belezuhantam a vízbe, a gyerek feje ismét előbukkant, de a kezével
már alig csapkodott, miközben megpróbált levegőt venni. Ha
nyugton maradt volna, akkor bizonyára észreveszi, hogy képes a
felszínen lebegni, csakhogy egy ötévestől nem lehet elvárni, hogy ne
essen pánikba, amikor elveszíti a talpa alól a talajt.
Odaúsztam hozzá. Az egész nem tartott tovább tizenöt, maximum
húsz másodpercnél, de amikor megragadtam a karja alatt, és a fejét
kiemeltem a víz fölé, hogy kapjon levegőt, a szívem majdnem
kirobbant a mellkasomból.
 Ez a pár másodperc legalább tíz évvel megrövidítette az életemet.
A picsába, gyakorlatilag felnőttem. Minden jogom megvolt ahhoz,
hogy a gyerek pokolian szexi apukájától fizetségképpen néhány
orgazmust követeljek.
Végre elértem a medence lépcsőjét, és magamhoz öleltem a
kisfiút. Szegény, valószínűleg halálra rémült, ezért két karral
átölelte a nyakamat, és így szorított, miközben prüszkölve köhögött
és megpróbált lélegzetet venni. Kitántorogva a medencéből térdre
rogytam, hogy a gyerek a lába alatt megérezve a talajt,
biztonságban érezhesse magát. Ő azonban még ekkor sem engedett
el.
– Minden rendben – bizonygattam. Le kellett fejtenem a karját a
nyakamból, hogy megnézhessem az arcát és kiderítsem, igazat
mondtam-e. – Semmi baj. Megúsztad.
Hátralépett, rám nézett azzal a hatalmas, zöld szemével, majd
biccentett, miközben megremegett az ajka. A kezemet zihálva
emelkedő és süllyedő mellemre szorítva leültem a fűbe.
– Majdnem szívinfarktust kaptam miattad, te kölyök.
Kétségbeesett képet vágott, és elkezdtek ömleni a könnyei.
Hangosan zokogott, és látszott, hogy továbbra is csak alig kap
levegőt.
Nem tudván, hogy mégis mit tehetnék vele, magamhoz öleltem, ő
pedig az arcát a nyakamnak nyomta.
– Ne sírj, kis haver! Most már minden rendben.
Üvöltözés jelezte, hogy Adam Connor közeledik rohanva felénk.
Aiden meghallotta a hangját, elengedett, és az apja karjába vetette
magát, miközben még hangosabban zokogott. Közben a testőr és a
nevelőnő is futva felzárkózott Adam mögé. Felkeltem, és mosolyt
erőltettem az arcomra, bár cseppet sem volt jó a kedvem.
 Nem tudtam, hogy a seggfej nevelőnőre, vagy magára a faszira
förmedjek rá.
Adam vadul magához ölelte Aident, aki a lábával átölelte az apja
derekát. A férfi tenyere a gyerek tarkójára simult. Az apja karjában
Aiden még kisebbnek tűnt, ahogy egyre csak rázkódott az alig
visszatartott zokogástól.
Adam ekkor a szemembe nézett, én meg – kis hülye – azt hittem,
hogy hálás, ezért egy kicsivel jobban elmosolyodtam. Közben
pedig… na, most az vesse rám az első követ, aki másként reagál,
szemtől szembe találva magát a világ egyik legdögösebb pasijával…
szóval elképzelhető, hogy valami kis bizsergés támadt a testem alsó
részében is.
A mosolyom viszont… nagy hiba volt.
– Dan – vicsorogta Adam összeszorított foggal, mire az óriási
termetű testőre úgy lépett oda eléjük, mint a bocsait védelmező
anyamedve. – Hogy jött ez be ide?
Felbőszülve, megsértve és bőrig ázva megszólaltam:
– Itt állok előtted, és nagyon szívesen.
Valósággal keresztüldöfött a tekintetével, mintha csak egy büdös
patkány bukkant volna fel a házában – na jó, bizonyos szempontból
nézve tényleg ilyesminek tűnhettem –, csakhogy én nem
jókedvemből kerültem be az udvarába, hanem hogy megmentsem a
fia életét.
Aident a karjában tartva odafordult az ütődött nevelőnőhöz, és
ráparancsolt:
– Hívd ki a zsarukat, Anne. Mondd meg, hogy elkaptunk egy
zaklatót.
– Egy zaklatót? – hördültem fel, és azonnal magamhoz tértem a
kábulatból.
 Adam tekintete újra felém vágott, majd ráförmedt Anne-re:
– Gyerünk!
– I-gen. Igen. Sa-sa-sajnálom, mister Connor.
– Hát sajnálhatod is – méltatlankodtam, és közelebb léptem. A csaj
a szemembe nézett, de gyorsan lesütötte a tekintetét, és tárcsázta a
zsarukat. Alighanem újabb hibát követtem el azzal, hogy
megmozdultam. Még le sem tehettem a lábam, amikor az óriás a
vállamra tette a kezét, és hátrataszított.
– Hé! – sikoltottam, miközben hátratántorodtam és megérintettem
a fájó helyet. – Megőrültél?
– Lépjen hátrébb!
Miközben én így az életemért küzdöttem, Anne végre hasznosnak
bizonyult, és felhívta a zsarukat, hogy dobják fel a kis partinkat. Azt
akarta, hogy jöjjenek és tartóztassanak le valakit. Adam megfordult,
a síró fiút a csaj kezébe nyomta, és rászólt – nem túl kedvesen –,
hogy vigye be. Komolyan mondom, olyan volt ez az egész, mint egy
rossz film, és valahogy én lettem itt a gazfickó.
– Éppen megmentettem a fiadat, te idióta. Te pedig így mondasz
köszönetet érte? Azzal, hogy rám hívod a zsarukat?
– Fogja be a száját! – mondta a kőfalként előttem tornyosuló óriás.
Összefonta a karját a melle előtt, és eltakarta előlem Adamet.
– Hogy érted azt, hogy fogjam be a szám? – kérdeztem, szinte már
kiabálva. – Ti egyszerűen kint hagytátok egyedül, ő meg majdnem
megfulladt. Nézzél végre rám!
Miközben ezt üvöltöttem, széttártam a karom, és végignéztem
magamon.
– Nem arról van szó, hogy betörtem ide, mert úszni akartam egyet
a medencében. Megpróbáltam megmenteni a fiát.
– Szóval beismeri a magánlaksértést? – A testőr megrázta a fejét,
és úgy nézett rám, mintha én volnék a világ legundorítóbb bogara.
 A jó kurva életbe!
– Elegem van a fajtádból – mondta végre Adam, és odaállt a
testőre mellé. Bár eltörpült mellette, mégis iszonyúan jól nézett ki.
Hülye hormonjaim vannak.
– Figyelj! – próbáltam meg valahogy enyhíteni a feszültségen. – Mi
lenne, ha bemennél, és megkérdeznéd a fiadtól? Biztosra veszem,
egész pontosan megmondja neked, hogy mi történt.
– Nagy nyavalyát. Tudod, mennyire felzaklatja, ha valami ilyesmi
történik? Elviselem, ha csak rám szálltok, de te csúnyán elvetetted a
sulykot, amikor odamentél hozzá és megérintetted.
– Édes jó istenem, mi az, hogy megérintettem? Ezt úgy mondtad,
mintha bűnt követtem volna el ellene. Ti mind megbolondultatok?
Hát nem láttátok, hogy csuromvizes a gyerek? Bement a
medencébe, miután te bementél. Én csak lemásztam a kibaszott
falon, hogy odafussak hozzá, mivel ti, seggfejek, egyedül hagytátok
idekint.
Adam megrázta a fejét, és undorodó pillantást vetett rám.
– Ezzel a mesével az ügyvédedet etesd, ha majd bemegy hozzád a
rendőrségre.
Felmordultam, és a kezemmel beletúrtam nedves és kócos
hajamba.
– Te nem is figyelsz rám – mondtam összeszorított foggal,
miközben elöntött a pulykaméreg. – A fiad fuldoklott. Láttam, ahogy
bepánikolt és eltűnt a víz alatt.
– Láttad? Szóval leskelődtél. Nagyszerű. – A testőre felé fordult. –
Dan, keresd meg a kameráját. Nem akarom, hogy egyetlen kép is
kiszivárogjon Aidenről.
A testőr távozott, én pedig toporzékolni kezdtem. Szó szerint
toporzékolni. A másik lehetőség az lett volna, hogy valaki torkának
ugrok, és az valószínűleg rossz véget ért volna, figyelembe véve ezt
a szemétládát meg az óriást.
– Szóval ennyit értettél meg abból, amit elmondtam? Nemcsak
hülye, de süket is vagy?
Valami megváltozott, és Adam olyan dühös képet vágott, hogy
befogtam a számat.
– Megtaláltam a telefonját, főnök.
A mellemhez kaptam, és ekkor rájöttem, hogy a mobilom már
nincs ott. Adam összeszűkülő szemmel nézett rám.
– Ellenőrizd a képeket.
Nem néztem a szemébe, hanem a telefonom után vetettem
magamat. Adam megragadta a csuklómat, és a karomat kicsavarva
arra kényszerített, hogy megálljak. Közel kerültem hozzá. Amikor
megpróbáltam kiszabadulni, az ujjai még jobban megszorultak, és
annyira odahúzott maga elé, hogy az arcunkat csak pár centi
választotta el egymástól.
– A helyedben most nem ugrálnék.
Vegyél egy mély lélegzetet, Lucy! Nyugodj meg!
Ökölbe szorítottam a kezemet, mélyen beszívtam a levegőt, aztán
kifújtam, mielőtt megszólaltam volna:
– Ehhez nincs jogod.
A magasba vonta a szemöldökét, és mélyen a szemembe nézett.
Bassza meg! Senkinek nincsen joga ahhoz, hogy ilyen mély, zöld
szeme legyen. Ennek a seggfejnek meg végképp nincs. A
legdögösebb celeb? Nagy nyavalyát.
– Igen? Te most komolyan kioktatsz arról, hogy mihez van és
mihez nincsen jogom?
Na jó, talán tényleg nem ez volt a legmegfelelőbb érv, de akkor
sincs joga a telefonomban turkálni, igaz?
Olyan utálattal néztem rá, mint még egyetlen élő vagy halott
teremtményre sem, és csendben így feleltem:
– Hülye fasz.
Egy izom feszült meg az állán.
– Pont ezért jöttél ide, igaz? A faszom miatt. Bármire képes vagy,
hogy jól megbasszanak.
A seggfej pofátlansága úgy kiakasztott, hogy leesett az állam.
Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, a testőre visszajött
hozzánk.
– Úgy tűnik, hogy van rajta pár kép rólad Aidennel, Adam, és nem
mindegyik ma készült.
Adam keze még jobban megszorult a csuklómon, ahogy dühösen
lenézett rám.
Felszegtem a fejemet, de eszem ágában sem volt magyarázkodni.
– Itt vannak a rendőrök – hallatszott Anne hangja a ház
belsejéből, megzavarva kis erőpróbánkat. A hülye picsa. Ennek a
seggfejnek a csajt kellene elvitetnie a zsarukkal, nem engem.
– Nem akarom, hogy keresztülvigyék a házon. Mondd meg nekik,
hogy kerüljék meg az épületet – mondta Adam, mire a csaj eliszkolt.
– Elengedheted, Adam. Menj, és mondd meg a rendőröknek, hogy
mi történt! Én majd vigyázok rá.
Adam újra a szemembe nézett, de a szavait a testőréhez intézte.
– Nem, én vigyázok.
Dühös voltam, amiért megborzongtam a közelségétől. Azt hitte,
hogy megpróbálom lerázni, ezért nekiszorított a mellének.
– Te menj!
Merevedő mellbimbók!
Elfordultam Adam vádló tekintetétől, és a távozó óriás után
néztem.
Ez az egész egyre inkább olyan volt, mint egy rémálom.
 – Figyelj – mondtam sóhajtva, és felnéztem az elképesztően zöld
szemébe. – Én nem valami kukkoló vagyok.
Már nyitotta volna a száját, de nem hagytam szóhoz jutni.
– Tudom. Tudom, hogy minek látszik, de akkor is igazat mondok.
A nevem Lucy. Lucy Meyer. A szomszédban lakom. Ott, ni. –
Remegő mutatóujjal Olive-ék háza felé böktem. A jóképű szemétláda
arckifejezése változatlan maradt, de mivel legalább figyelt rám,
folytattam a magyarázatomat. – Hallottál már Jason Thornról? Na?
Ő is színész, mint te, csak éppen sokkal jobban néz ki, és ráadásul
aranyból van a szíve. Ismerős?
Nem válaszolt, a füle botját sem mozdította. Ezek szerint nincs
humorérzéke.
– Idén nősült meg. Olive a felesége. A legjobb barátnőm. A
barátjuk vagyok. Náluk lakom. Kérdezd meg tőlük nyugodtan.
– És hol vannak ezek a jó barátaid, Lucy Meyer?
– Jasonnak valamilyen promóciót kell csinálnia, úgyhogy az
elmúlt pár napot Londonban töltötték.
– Ami neked kapóra jött, igaz?
Megpróbáltam kiszabadítani a karomat, de ő továbbra is
keményen fogta. Egy ingerült pillantást vetettem rá.
– Engedj el!
– Nem.
– Ma érkeznek. Kérdezd meg tőlük!
– Feljelentelek. Ilyen könnyen nem úszod meg.
– Isten szerelmére, hát miért nem figyelsz oda rám?
– Már láttam, amit látnom kellett.
Kezdtem zihálva kapkodni a levegő után, ezért leengedtem a
fejemet, és azzal próbáltam meg visszanyerni a hidegvéremet, hogy
becsuktam a szememet és elszámoltam magamban tízig.
Olyan erővel szorította meg a csuklómat, hogy az szinte fájt.
Felhördültem, és dühösen ránéztem.
– Eszedbe ne jusson sírni. Nem fog használni.
Fel sem merült bennem, hogy bőgjek; amikor azonban
észrevettem a közeledő egyenruhásokat, a szemem megtelt
könnycseppekkel.
– Remek időzítés – mormogta Adam, amikor felfigyelt erre, és
bennem elpattant valami.
– Figyelj, faszfej – mondtam csendben. – Csak nyugodtan… jelents
fel. Én is feljelentelek. Te nem vagy alkalmas szülőnek. Ha nem
tudnád, a gyerekek veszélyeztetése bűncselekmény. Ha belöksz a
szakadékba, magammal rántalak! Ennek a kölyöknek egy jobb
apára van szüksége, egy olyanra, aki odafigyel a biztonságára, te…
te öntelt seggfej!
Majdnem eltörte a csuklómat, de aztán elengedte, amikor
feljajdultam.
Talán most azt hiszed, hogy egy kicsit túltoltam a dolgot, ezért
szeretném leszögezni, hogy nem színészkedtem. Ez az idióta
gyakorlatilag kint hagyta a fiát meghalni. Nekem kellett volna
felhívnom a rendőröket, nem neki.
– Mister Connor – mondta az egyik egyenruhás, amikor odajöttek
hozzánk. Miután Adam beszámolt arról, hogy szerinte mi történt és
feljelentést tett, a zsaruk még csak meg sem hallgattak, hanem
megbilincseltek.
Megbilincseltek, engem!
Öt perccel később egy rendőrautó hátsó ülésén ülve
száguldottunk a kapitányságuk felé. Szerettem volna megölni azt a
seggfejt. Ha egyszer kijutok a börtönből, ahova mindjárt bevágnak,
hétszentség, hogy kinyírom a gennyládát.
Öt óra is beletellett – bizony öt! – mire Jason és Olive megérkeztek,
hogy letegyék az óvadékot. Némán ültek a kocsiban, és én még
mindig füstölögtem.
– Lucy – szólalt meg végre Olive, és hátrafordult az ülésében.
– Gyűlölöm – ismételtem meg immár vagy tizedszer azóta, hogy
beültem a kocsijukba. – Meg akarom ölni. Jól feljelentem, hogy
megmentsem azt a gyereket tőle, és utána megölöm.
– Ez valami fertőzés, Olive? Kezdjek el aggódni? – kérdezte Jason
a kormány mögül. A tekintetünk találkozott a visszapillantó
tükörben, úgyhogy rávicsorogtam. Megmozdult a szája széle.
– Mégis miről beszélsz? – Amikor Olive-ra pillantottam, a
barátnőm megpróbálta elrejteni a mosolyát. – Ti ketten meg mit
mosolyogtok?
Most már üvöltöttem.
– Az igaz, hogy öt kibaszott órát rács mögött töltöttem, de nem
hinném, hogy elkaptam valamilyen fertőzést!
Olive még szélesebben mosolygott.
– Persze hogy nem. Jason valami másról beszél. Ne is törődj vele.
– Mi van? Ne titkolózz előttem, Olive! Most nagyon érzékeny
vagyok.
– Én aztán semmit sem titkolok el előled, Lucy. Csak hát annak
idején, amikor Jason hazavitt a filmstúdió igazgatósági épületéből,
arról beszéltem, hogy kibelezlek. Emlékszel, azon a napon, amikor
tárgyalni voltam? Te pedig nem voltál hajlandó elkísérni oda? Jason
most azt hiszi, hogy az ámokfutás a hobbink.
Jasonre pillantottam.
– Nem szeretnék több ilyen alamuszi kis viccet. Majd este
cukiskodj a feleségeddel. Ebben a pillanatban Olive kizárólag az
enyém. A börtönből jövök. Szükségem van a barátnőmre.
– Feltételezem, hogy még nagyon sokáig fogjuk hallani mindazt,
ami a zárkában történt veled.
– Mi lenne, ha inkább az utat figyelnéd? Nem szeretnék még
azelőtt meghalni, hogy kinyírhatnám azt az önelégült szemétládát!
Jason az egyik kezét Olive lábára tette, és ezt mondta:
– Teljes egészében tied a csaj, Picur.
– Köszönöm – mondtam gúnyosan, majd megismételtem. –
Gyűlölöm!
Olive keze rásimult Jason kézhátára, és valósággal felszikrázott
kettőjük között a levegő. Annyira aranyosak voltak, hogy most nem
szóltam be nekik miatta.
– Azt hiszem, ezt mostanra már felfogtuk – mondta a barátnőm. –
És ne akard letépni a fejemet, mivel nem szívesen hívom fel a
figyelmedet arra, hogy ugyebár megmondtam…
– Ezt hajlandó vagyok beismerni – mondtam vonakodva. – Nem
volt szép tőlem, hogy kémkedtem utána. Ez azonban egyáltalán nem
zaklatás. Egyértelmű a különbség a kettő között. Én csupán
felmásztam egy kibaszott létrára, és ha Adam véletlenül éppen kint
volt a kertjében, akkor pár percig bámultam. Ez minden.
– A magánélet rendkívül fontos számunkra, Lucy. Ezt mostanra
már tudnod kellene – szólalt meg Jason is.
– Nem állítom, hogy helyes volt, amit tettem, de ha nem
nézelődök, az a gyerek már halott volna. Ez talán nem számít?
Jason csendben maradt.
Ekkor az eszembe jutott valami más is, mire előbbre hajoltam az
ülésemben.
– Ugye hisztek nekem? Mondjátok már ki végre, hogy szerintetek
is igazat mondok, amikor azt állítom, egyedül azért ugrottam át a
kerítés túloldalára, hogy megmentsem a fuldokló kiskölyköt.
– Még szép, hogy hiszünk neked – bizonygatta Olive.
– Jason? Ugye te is hiszel nekem?
Ismét találkozott a tekintetünk, és Jason felsóhajtott.
– Hiszek, Lucy, de ez nem fontos.
– Hogy a fenébe ne lenne fontos? Annak a mocsoknak térdre
kellett volna esnie előttem, és hálásan a lábamat csókolgatni, amiért
ott voltam.
Korábban elfogadtam volna, ha a lábam helyett más testrészeimet
csókolgatja, de most már nem. Eszem ágában sem volna
megengedni neki, hogy bármelyik intim testrészem közelébe
kerüljön, a csókjait pedig megtarthatja magának.
– Úgy értettem, nem számít, hogy én mit gondolok. Az viszont
tény, hogy Adam zaklatónak tart téged.
Gyűlölöm! Iszonyúan nagyon gyűlölöm! Hátracsúsztam az ülésen,
és keresztbe fontam a karomat a mellem előtt.
– És most mi történik? – kérdeztem, amikor elviselhetetlenné vált
a csend.
– Beszélek vele, és elintézem, hogy vonja vissza a feljelentést –
felelte Olive.
– Ezt mégis hogy gondolod? – mordult fel Jason, és a szeme
sarkából Olive-ra nézett.
– Elmondom neki, hogy Lucy csak segíteni akart. Nem is tudom,
talán kezeskedem azért, hogy mostantól jól viselkedik.
– Nem – mondta Jason, most már jóval határozottabban.
– Nem ajánlom fel, hogy lefekszem vele, csak hogy vonja vissza
Lucy ellen a vádakat, Jason.
– Ezt örömmel hallom – mormogta a férje.
Végre hazaértünk – vagyis hát vendéglátóim otthonába –, és
begördültünk a kapun. Koromsötét volt, akárcsak az én gyűlölettel
teli szívemben. Jason leállította a motort, de egyikőnk se szállt ki.
– Majd én beszélek vele – mondta Jason egy kicsivel később. –
Elintézem a dolgot, de Lucy, többet nem mászhatsz fel, hogy
meglesd. Világos?
– Hogy világos-e? – gúnyolódtam, és nagyon halványan
elmosolyodtam. – Mint a ragyogó napsütés, vadiúj apukám.
Megígérem, hogy többé nem lesem meg a buta fiúkat. Na de áruld
már el, hogy szobafogságra ítéltek-e, vagy sem?
 Hatodik fejezet

Adam
Már majdnem egy hét telt el azóta, amit egy ideje csak „az
incidensként” emlegetünk, de még mindig dühös voltam. Dühös
Aidenre, mert nem hallgatott rám. Danre, mert nem végezte
rendesen a munkáját. A pokolba, aznap este kirúgtam Anne-t,
miután sikerült kiszednem Aidenből a teljes történetet, ám még így
is mérges voltam a csajra.
Ráadásul senkire sem haragudtam annyira, mint önmagamra.
Hogy a fenébe lehettem ennyire meggondolatlan? Miért nem
vigyáztam a fiamra? Nem számít, hogy jó gyerek volt-e vagy sem,
mivel egyedül én felelek érte. Nem lett volna szabad elkövetnem
egy ilyen hibát. Igazából… azt hiszem, jobban kellett volna
figyelnem.
A kapu kinyílt, én pedig a fiam kezét szorítva bementem. Amikor
parányi ujjaival megszorította a tenyeremet, lepillantottam Aidenre.
– Készen állsz, apu?
Megrándult a szám széle, és bólintottam.
– És te?
Komolyan bólintott, aztán gyorsan a szemembe nézett.
– Gondolod, hogy utál engem?
– Már miért utálna? – kérdeztem, de közben a házra figyeltem.
– Azért, mert nagy bajt kavartam. Azt hiszem, hogy utál. Soha
többé nem akar újra találkozni velem.
– Ezt kétlem, kishaver, de majd megkérdezed tőle személyesen, és
akkor kiderül az igazság, rendben?
 – Amúgy nagyon csinos – tette hozzá sietve. – Remélem, hogy nem
utál.
Csendben maradtam. A legcsekélyebb kedvem sem volt ahhoz,
hogy bemenjek és bocsánatot kérjek attól a kiállhatatlan némbertől,
ám az alapján, amit Aidentől és később Jason Thorntól hallottam, ez
a nőszemély megmentette a fiamat. Mindezek dacára, ha a gyerek
nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy találkozni akar vele, soha az
életben nem léptem volna át annak a háznak a küszöbét, ahol ez a
nőszemély lakik.
Már az is éppen elég volt, hogy visszavontam a kis zaklató ellen
tett feljelentést.
Istenem, már az is kikészített, ha csak az eszembe jutott.
Valahányszor valaki kimondta a nevét – és Aiden állandóan őt
emlegette –, lélekben egyből visszakerültem a hátsó udvarba, és
elfogott a rémület, mert azt hittem, hogy egy őrült rajongó vagy
riporter bántja Aident. Szinte magam előtt láttam, ahogy a viharos,
szürke szempár dacosan felnéz rám, miközben én a vékony
csuklóját szorítom. Emlékszem, szerettem volna puszta kézzel
elroppantani formás kis nyakát, valahányszor csak kinyitotta a
száját.
Figyelembe véve, hogy a pulzusom egyre hevesebben vert, talán
mégsem lesz olyan könnyű ez a találkozó, mint amilyenre
számítottam. Mielőtt bekopoghattam volna, Jason kinyitotta az ajtót.
– Sziasztok! Mit tehetek e két úriemberért?
– Te egy filmcsillag vagy? – kérdezte Aiden, mielőtt
elmagyarázhattam volna, hogy mi a fenét keresünk az ajtaja előtt.
Jason arckifejezése ellágyult, és letérdelt a fiam elé.
– Színész vagyok, pont, mint az apukád. Te pedig bizonyára Aiden
vagy.
A gyerek szeme tágra nyílt, amikor felpillantott rám.
 – Tudja, hogy ki vagyok, apu! – suttogta.
Jason halkan kuncogva kezet nyújtott neki.
– Már sokat hallottam rólad, Aiden. Örülök, hogy végre
találkozhatok veled.
Aiden Jason kinyújtott kezére nézett, majd felém fordult.
– Szabad, apu?
– Csapj bele, kishaver.
Rám mosolygott, és kezet rázott Jasonnel.
– Én is örülök, hogy találkoztunk, bácsi. Az apukám igazi
filmsztár. Csomó mindent alá kell írnia. Te is sok filmben
szerepeltél?
– Bizony. Szólíts nyugodtan Jasonnek.
– A barátom leszel?
– Szeretnéd?
A fiam újra rám pillantott.
– Lehetek Jason barátja, apu? Aranyos, és itt él egész közel
hozzánk, úgyhogy együtt játszhatnánk.
Biccentettem.
– Mi lenne, ha elmondanád az új haverodnak, hogy miért
vagyunk itt, még mielőtt megbeszélnétek, mit játszotok
legközelebb?
– Fogsz játszani velem, Jason? Apu néha nem ér rá.
Ó, Aiden…
– Aiden…
Elkezdte a lábát bámulni, és mormogva ezt mondta:
– Azért jöttünk, hogy találkozzunk Lucyvel, mert nem akarom,
hogy utáljon.
Jason felegyenesedett, szélesre tárta az ajtót, és behívott minket.
Miközben keresztülmentünk a keskeny előszobán, Aiden mindent
magába szívott a tekintetével, és valósággal vonszolnom kellett
magam után.
– Lucy, vendégeid jöttek! – jelentette be Jason.
– Mi van?
– Ki az?
Két női hang szólalt meg teljesen egyszerre.
A zaklató egy fakanállal a kezében bukkant elő. Amikor észrevett,
elkomorodott, és ráncok jelentek meg a homlokán.
A másik nő, akiről azt feltételeztem, hogy Jason felesége, a háta
mögül bukkant elő, és a meglepődöttségét remekül eltitkolva rám
mosolygott.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte Lucy ellenségesen. Pontosan
azt mondta ki, ami az én fejemben is járt; az egyedüli különbséget
az jelentette, hogy én nem viselkedhettem ellenségesen vele
szemben, hiszen Aiden is itt állt mellettem.
Jézusom! Még mindig meg akartam fojtani ezt a némbert!
Összeszorítottam a fogamat, hogy visszafogjam magam.
– Hidd el nekem, én sem örülök annak, hogy látnom kell téged –
vallottam be.
Magasba vonta a szemöldökét.
– Ez esetben kérlek, távozz! – válaszolta, és kezével az ajtó felé
mutatott.
Jason és Olive is figyelmesen követte a párbeszédünket, miközben
némán állva nézték kettőnk összecsapását. Bárcsak valahogy
közbeléptek volna; szívesebben beszéltem volna velük, mint ezzel
az őrült némberrel, aki miatt valami felszikrázott a belsőmben.
Összeszűkülő szemmel meredtem rá, ám ekkor megéreztem, hogy
egy kis kéz megrángatja a farmerom zsebét.
Aiden. Persze.
 – A fiam akar mondani valamit neked – jelentettem be,
kihangsúlyozva, hogy egyáltalán nem az én kezdeményezésemre
jöttünk ide. Amikor Aiden hirtelen szégyenlőssé vált és elbújt a
hátam mögé, kénytelen voltam oldalra lépni, hogy Miss Kukkoló
megláthassa, ki is felelős a látogatásunkért.
– Ó, szia! Szia-mia! – mondta Lucy, és ellágyult a tekintete, amikor
végre észrevette Aident. Mivel a gyerek már nem bújhatott el a
hátam mögött, gyorsan átölelte a lábamat, ezzel biztosítva, hogy ne
menjek túl messzire.
Aiden általában nem volt ennyire félénk, de szokatlan volt
számára az idegenek közelsége. Mivel a sajtó kereszttüzében éltünk,
megpróbáltuk a családunk hétköznapjait a lehető legjobban
megóvni, és ez azzal a következménnyel járt, hogy a fiam nem
igazán találkozhatott túl sok ismeretlen felnőttel. Ennek az is oka
volt, hogy gondosan ügyeltünk a biztonságára.
– Szia! – szólalt meg halkan, és odaintegetett a nőnek a kezével,
mielőtt újra megragadta volna a nadrágomat, hogy elrejtse az arcát.
Lucy közelebb lépett, de megtorpant, amikor találkozott a
tekintetünk. Legszívesebben felkaptam volna a gyerekemet, hogy
eltüntessem a némber közeléből, de ehhez már túl késő volt.
– Aiden! – biztattam a fiamat, hogy minél hamarabb túlessünk a
dolgon, és leléphessünk innen. – Mit akartál mondani Lucy
néninek?
A gyerek azóta egyfolytában csak a Kukkoló néniről beszélt, hogy
tegnap elhoztam az anyjától.
– Kérni akarok tőle valamit – suttogta.
– Akkor mondjad!
– Nem lehetne, hogy te kéred meg helyettem?
– Megtenném, kishaver, de gőzöm sincs arról, hogy mit akarsz
kérni tőle.
 – De hát elmondtam neked, apu. Emlékszel, amikor jöttünk ide?
– Aiden, mondtam neked…
– Légy szíves, apu! Lééégysziii!
Megrándult a szám, ahogy a gyerek hevesen bólogatott, és tágra
nyílt ragyogó, zöld szeme.
Anélkül, hogy Lucy szemébe néztem volna, ezt mondtam:
– Tudni szeretné, hogy utálod-e, amiért bajba kerültél miatta.
Egy gyűlölettel teli pillantás volt a válasz. Bevallom, ez igazi
újdonság volt számomra. A düh még csak jobban kiemelte a
kékesszürke szempár ragyogását, amire igazából nem lett volna
szabad felfigyelnem.
Úgy rázta meg a fejét, mintha csalódást okoztam volna neki.
– Ezt mondtad neki?
Miközben megpróbáltam rájönni arra, mégis mi a fenét kérdezett,
Lucy az egyértelműen jókedvű barátnője kezébe nyomta a
fakanalat, és elindult felénk.
– Viselkedj, Lucy! – mormogta Jason, miközben lazán nekidőlve a
falnak, szemmel tartott minket.
Ahelyett, hogy válaszolt volna neki, ez a némber egy kihívó
pillantást vetett rám, amivel mintha csak azt kérdezte volna, hogy
ugye nem baj, és nem várva a válaszomra, törökülésben odaült
elém.
– Szia! – mondta újra Aidennek.
– Na? Utálsz? – kérdezte a fiam, és még erősebben szorította a
combomat, miközben a válaszra várt.
– Nem!
– Kicsit sem?
– Picikét sem. Igazából nagyon is örülök annak, hogy újra
találkozunk.
 Aident boldoggá tette a válasz, ezért elengedte a lábamat, és
odaállt Lucy mellé.
– Tényleg?
– Igen. Miután eljöttem tőletek, aggódtam miattad, ezért örülök,
hogy itt állsz előttem, és semmi bajod.
Teljesen elvarázsolta a gyereket, aki gyorsan átölelte Lucy nyakát,
és ügyetlenül magához szorította.
– Én sem utállak, becsszó. Nem úgy, mint az apukám.
Erre Lucy újra rám nézett.
– Ó, annyira jó, ha az ember fia egy szókimondó ötéves!
– Semmi baj – mondta a némber, és megnyugtatóan megveregette
a fiam hátát. – Komolyan mondom, téged nem utállak úgy, mint
ahogy az apukádat.
Kit érdekel? Megmozgattam a vállamat, mert hirtelen belenyilallt
a fájdalom a nyakamba.
– Akkor most már barátok vagyunk? – kérdezte Aiden, és komoly
arccal nézett a nőre. – Jason azt mondta, hogy ő is a barátom, és ha
te is az lennél, akkor esetleg vele együtt átjöhetnél meglátogatni.
– Ne már, Aiden! Ennyi elég! – mondtam, és a vállára tettem a
kezem. A gyerek felnézett rám.
– Most te jössz, apu!
Bassza meg!
Olyan várakozó tekintettel nézett fel rám, hogy képtelen lettem
volna bármit is megtagadni tőle. Még attól a valakitől is hajlandó
volnék bocsánatot kérni a kedvéért, akit nagyjából azóta utálok,
hogy először megpillantottam.
Amikor Aiden felpillantott rám, Lucy tekintete is felém villant. A
szemébe néztem. A szemébe bizony, és… egyszerűen nem tudtam,
hogy mit is mondhatnék.
– Apu, azt ígérted, hogy együtt csináljuk.
 Semmi ilyesmit nem ígértem meg neki, de mivel már amúgy is
nyakig ültünk a… Mélyen beszívtam a levegőt, aztán kifújtam,
miközben Lucy felkelt a padlóról, és kicsivel hátrébb ment.
– Aiden elmesélte, hogy mit csinált, és hogy mi történt utána –
kezdtem érdes hangon. Iszonyú megrázkódtatást jelentett
számomra arról értesülni, hogy a fiam mennyire megijedt, amikor
lejött a karúszója és elkezdett fuldokolni a vízben. – Nem örülök
annak, amit csináltál. Cseppet sem.
Összeszűkülő szemmel nézett rám, enyhén felszegte az állát, és
amikor karba fonta a karját a melle előtt, kissé feljebb nyomta a
mellét.
Ne nézz oda, Adam!
– Eltekintve attól a ténytől, hogy mindezek következtében
valószínűleg megmentetted a fiam életét. Ezért, és csakis ezért hálás
vagyok.
Váratlanul ellágyult a tekintete, és leengedte a karját.
Hátrasandított a válla fölött, és felsóhajtott.
– Igazad van – ismerte be. – Bár semmi rossz nem járt a fejemben,
de akkor is hiba volt felmászni oda és téged bámulni. Mindezek
dacára is örülök annak, hogy a döntő pillanatban éppen ott voltam.
Legalább annyira tisztességes volt, hogy beismerje, ha hibát követ
el. Ettől kissé megnyugodva bólintottam.
– Köszönöm. – Lenéztem Aiden mosolygó arcára. – Akkor
mehetünk?
– Csak még egy percet? Légyszi!
Kíváncsi lettem, hogy miért van szüksége még egy percre, ezért
azt mondtam, hogy jó, mire a gyerek odarohant Jasonhöz, és csak
pár centire megtorpanva előtte, hátrahajtott fejjel felnézett rá.
Suttogva mondott valamit, amit nem értettem, mire Jason
felnevetett.
– Igen, ismerem a hölgyet. Szeretnéd, ha bemutatnálak kettőtöket
egymásnak? – kérdezte, és beletúrt a fiam hajába.
Aiden egy gyors pillantást vetve Jason feleségére, bólintott. A
szomszédom halkan elnevette magát, és utána elindultak a
mosolygó felesége felé.
– Úgy tűnik, van egy rajongód – mondta a nőnek.
– Szia, Aiden – mondta a ház asszonya, és lehajolt, hogy a fiam
szemébe nézhessen. – Olive vagyok.
Aiden szeme tágra nyílt, és egy meglepődött vihogás tört elő a
száján.
– Olive? A neved azt jelenti, hogy olajbogyó?
– Bizony, pontosan azt.
A fiam újra nevetett, én pedig kifújva a levegőt, még inkább
ellazultam. Örültem annak, hogy ilyen jókedvű, de tudtam,
nemsokára indulnunk kell, mivel korán oda kellett érnem a
forgatásra, hogy átnézhessük az utolsó pillanatban megváltoztatott
forgatókönyvet.
Lucy hátranézett a válla fölött, és mosolygott, ám amikor
találkozott a tekintetünk, jegesen dermesztővé vált a pillantása. Na,
ennyit a fegyverszünetről. Mivel nem terveztem, hogy valaha is újra
találkozom vele, így nem fájt a fejem a dühe miatt.
– Szeretnél esetleg kávét? – kérdezte. – Olive-éknak van egy
szuperbonyolult kávéfőző gépük; lefogadom, hogy a tied is
ugyanilyen, úgyhogy bizonyára élvezni fogod.
Ezzel meg mégis mi a fenét akart mondani? Oldalra hajtottam a
fejemet, és egy gyors pillantással megnéztem magamnak a
bajkeverőt. Mit láthatott, amikor rám nézett rezzenéstelen
szemével? Az biztos, hogy nem hasonlított a sztárok közelében
elaléló csajokra. Nem úgy viselkedett, mint az összes többi nő,
amikor azok ennyire közel kerültek hozzám. Nagyon nem!
Keményen farkasszemet nézett velem, és még csak nem is pislogott.
De akkor mégis mi a fészkes fenéért tartott szemmel a fal tetejéről?
– Nem kérek – feleltem zordan, miközben most Jason hajolt le,
hogy Aiden az ő fülébe suttoghasson.
– Ó, kisember! Hát megpróbálod elorozni tőlem? – kérdezte, és a
hangjából csak úgy csöpögött az őszinte megbántottság, amikor a
fiam a mondanivalója végére ért.
Aiden megcsóválta a fejét, és egy újabb félénk pillantást vetett
Olive-ra.
Bassza meg! A fiam beleszeretett a szomszéd feleségébe!
Jason felemelte, és felültette a konyhapultra.
– Mondd el te magad neki! Lefogadom, hogy örömmel hallja.
– Tényleg? Biztos? – kérdezte Aiden suttogva.
– Hidd el nekem, minden lány szereti az ilyesmit.
Aiden bólintott, és komoly, töprengő arcot öltött, feldolgozva azt,
amit éppen hallott. Önkéntelenül is elmosolyodtam, miközben
néztem, ahogy valósággal fürdőzik a felé áradó figyelemben.
– Na, elmondod végre? – kérdezte Olive, és újra odahajolt hozzá
egy bizonytalan mosollyal az arcán.
– Nagyon csinos vagy! – mondta Aiden, mire én felmordultam.
– Aiden…
– Szerinted nem az, apu?
– De még mennyire hogy az, kishaver, viszont ideje elköszönnünk.
Biztosra veszem, hogy új barátaidnak sok a dolga.
A fiam elengedte a füle mellett a szavaim, és csak Olive-ot nézte.
– Szeretnéd, ha az apukám aláírna egy fényképet neked? –
Jasonre pillantott. – A lányok ezt is szeretik.
Lucy és Olive egyszerre kacagott fel. Aiden izgatottan maga is
felvihogott. Jason a feleségét figyelte, miközben elmosolyodott.
 A fejemet csóváltam. Őrület!
– Úgy tűnik, igazi hódítót faragsz a fiadból – mondta Lucy, amikor
kikacagta magát.
A szemébe néztem, és magasba vontam a szemöldököm. Lucy
valamit suttogott, és bár nem hallottam, de meg mertem volna
esküdni arra, hogy rózsaszín ajkával ezt a szót formázta: seggfej.
– Na és mi történt a megbízható nevelőnővel? – kérdezte, mielőtt
rájöhettem volna, hogyan is vághatnék vissza a ki nem mondott
sértéséért. Már nem az ajkát néztem.
– Kirúgtam.
– Na, azért tudsz te, ha akarsz – mormogta.
– Kint kellett volna lennie a fiam mellett. Függetlenül attól, hogy
mit hiszel rólam, nem szoktam egyedül odakint hagyni.
– Ó, persze. A nevelőnő. Ő törli ki a rózsás kis seggedet is?
– Te meg mit kötözködsz velem? – kérdeztem, és odaléptem
hozzá. Mivel meglehetősen alacsony volt, így valósággal fölé
tornyosultam.
Talán meghátrált, ahogy minden épeszű nő tette volna? Nagy
nyavalyát. Ő aztán nem!
– Ezt inkább nekem kellett volna megkérdezni tőled. Mi a faszért
szemétkedsz velem? Hiszen még kávéval is megkínáltalak, miután
bedobattál a börtönbe. Mégis mi többet tehetnék?
– Csupán előzetes letartóztatásba kerültél. Bármennyire örülnék
is annak, ha bezártak volna, arra már nem került sor. Még csak meg
sem indult az eljárás ellened.
– Én pedig lefogadom, minden tőled telhetőt megtettél azért, hogy
kiszúrj velem. Neked köszönhetően öt órát töltöttem rács mögött.
Ezt kaptam azért, mert megmentettem a fiad életét!
A fogamat összeszorítva odaálltam közvetlenül elé.
 – Mondtam már, nem tudtam, hogy Aiden bajba került.
Rezzenéstelen tekintettel viszonozta dühös pillantásomat. De jó
lett volna megragadni, és addig rázni, míg meg nem jön az esze!
Talán akkor nem zaklatna ennyire fel a közelsége.
Egy pillanatra a számra nézett, mire rájöttem, hogy zihálva
kapkodok levegő után.
Feltűnt, hogy milyen nagy a csend, és a némber feje fölött elnézve
észrevettem, hogy Aiden érdeklődve figyel minket.
– Ez elég gyorsan elfajult – állapította meg Olive.
Lucyre pillantottam, és elkomorodtam, amikor észrevettem, hogy
milyen közel állunk egymáshoz, majd Jasonre néztem.
– Bocsánat, hogy megzavartam a napotokat, Jason, de azt hiszem,
ideje mennünk.
Lucyt nagy ívben kikerülve lesegítettem Aident a padlóra.
– Szia, Olive! – mondta félénken, és odaintegetett a
háziasszonynak. Amikor Olive odahajolt hozzá és adott egy puszit
az arcára, majd meghívta, hogy látogassa meg újra, a fiam lelkesen
magához ölelte, és köszönetet mondott.
– Azt akarják, hogy itt maradjak, apu! Maradhatok?
– Nem ezt mondták, Aiden. Meghívtak, hogy gyere máskor is.
Apunak dolgozni kell mennie, úgyhogy menjünk.
– De azt mondtad, hogy Anne elment, úgyhogy akkor ki marad
velem?
– Útközben odaviszlek anyukádhoz, Aiden. Reggel ezt egyszer már
megbeszéltük, emlékszel? Ma otthon találkozik az ismerőseivel,
úgyhogy vigyázni tud rád.
A fiammal beszélgetve már majdnem eljutottunk az ajtóba, ám
amikor megemlítettem az anyját, azonnal megtorpant.
– Kérlek, apu! Kérlek!
Hátranéztem a mögöttünk állókra, és utána fél térdre
ereszkedtem a fiam előtt.
– Ez mégis mit jelentsen, Aiden?
Bár nyilvánvaló volt, hogy mind a hármójukat kedveli, nem úgy
viselkedett, ahogy szokott. Nem volt ő egy elkényeztetett gyerek;
valami nagyon nem stimmelt.
Mihelyt egy magasságba került az arcunk, két karral átölelte a
nyakamat, és rám csimpaszkodott.
– Nem akarlak itt hagyni. Légyszi, apu! Nem maradhatna Dan
velem?
– Aiden, Dannek ma van a szabadnapja. – Levettem a karját a
nyakamból, és vöröslő szemére pillantottam. A fenébe! – Ne csináld
már ezt velem, Aiden! Nincs senki, akire rábízhatnálak, amíg a
forgatáson vagyok, míg nem találok egy új alkalmazottat, kisember.
Megdörgölte száraz szemét, és bólintott.
– Megint nagyon fogsz hiányozni.
– Megszakad a szívem! – tolakodott bele Lucy a beszélgetésünkbe.
Persze. Mintha a legcsekélyebb mértékben is érdekelt volna, hogy
mi történik a kibaszott szívével. Megfeszült az állam.
– Egy pillanatra békén hagynál minket?
Odajött hozzám.
– Mivel a te szívedet valószínűleg kőből faragták, így fogalmad
sem lehet, milyen érzés, éppen ezért én arra akartam felhívni a
figyelmedet, hogy ebben a pillanatban számos szív meghasadt…
nem mintha ez téged akár csak kicsit is érdekelne.
– Lucy! – suttogta Olive ingerülten a háta mögül.
– Tessék? – kérdezte Lucy olyan arccal, mintha csak egy földre
szállt angyal lett volna. Az én szememben viszont valóságos
ördögnek tűnt.
– Én csak az igazat mondtam. Figyelj – fordult vissza felém, és
közelebb lépett. – Olive-nak és Jasonnek nagyjából egy óra múlva el
kell mennie egy megbeszélésre, nekem viszont mára nincsen
egyetlen állásinterjúm sem. Miért nem hagyod Aident itt velem? Te
majd elhozod, miután visszajöttél onnan, ahova most éppen
menned kell, és mivel közös nevezőre jutottunk az ügyben, hogy
nem jelentek veszélyt a fiadra nézve, tekintetbe véve, hogy egyszer
már megmentettem az életét…
Nem. Kapásból ezt akartam rávágni, de mire kinyithattam volna a
számat, Aiden odarohant Lucyhez, és megölelte. Vagyis hát átölelte
a két lábát. A meztelen combját. A két izmos combot. A fejemet
csóválva felemeltem a tekintetemet, és Lucy szemébe néztem.
– Maradni akarok – ismételte meg Aiden immár vagy tizedszerre.
– Igaza van, Adam – bólintott Jason. – Olive meg én legkésőbb két
óra múlva itt leszünk. Jól érzik magukat. Vigyázunk a fiadra, amíg
visszajössz, ne aggódj.
Felsóhajtottam, és megdörzsöltem a szememet.
– Nem tetszik ez nekem, Aiden. Nem lehet mindig minden úgy,
ahogy te akarod.
– De én itt jól érzem magam, apu, és ha itt maradhatok, akkor
nem kell hazamennem. Gyere vissza ide értem, amikor kész vagy.
– Mindig visszajövök érted, hogy elhozzalak, Aiden. És egyébként
is, csak tíz perce vagy még itt.
Mivel a kis trükkje nem jött be, ezért új taktikával próbálkozott.
– Kedvelem Lucyt.
– És Lucy is kedvel téged, kis földlakó – szólt közbe ez a némber a
vitánkba, miközben rámutatott valamire, amit én nem láthattam,
mert a konyha túlsó végében volt. Pár szót suttogott Aiden fülébe,
aki elszaladt, és Lucy odasétált hozzám.
– Egyértelmű, hogy nem akar elmenni.
 – Egyértelmű.
Becsukta a szemét, vett egy mély lélegzetet. Az ajka a szemem
láttára változott egyenes vonallá.
– Sajnálom, hogy leskelődtem, rendben? – morogta. – Ennél
nagyobb hibát soha az életben nem követtem el! Ilyen közelről
nézve nem is vagy annyira dögös. Hidd el nekem, ha
visszacsinálhatnám, egyből megtenném. Egyáltalán nem olyan
vagy, mint amilyennek gondoltalak.
– Köszi – mondtam elnyújtva a szót. – Én meg már azt hittem,
hogy szerelmes vagy belém.
Egy újabb hamis mosoly.
– Nem ismerem a szerelmet, és te egyébként sem vagy a típusom.
Bocsi!
Egy szavát sem hittem, hiszen láttam, hogy milyen képeket
készített rólam, amikor félmeztelen voltam.
– Darabokra törted a kibaszott szívemet, édesem.
– Nagyon helyes, viszont te ne szólíts édesemnek!
Kuncogva megráztam a fejem. Pofátlan kis dög!
– Na szóval – folytatta. – Mikor jössz vissza?
Beletúrtam a hajamba, és gondolkozni kezdtem.
– Leghamarabb hat óra múlva.
– Nem maradhat addig az anyjánál?
– A volt nejem ma este elutazik a városból. Már beszéltem vele; ha
ott hagyom nála a fiunkat, nem várja meg, hogy érte menjek és
elhozzam.
Tulajdonképpen miért is árultam el neki ezeket a dolgokat?
– Akkor annyi. A kölyök itt marad, amíg vissza nem jössz érte.
Aidenre néztem, aki éppen Jasonnek mutogatta a karizmait.
Elmosolyodtam. Kizárt dolog, hogy itt hagyhatnám a gyereket.
Jasonnel is csak pár alkalommal dumáltam azelőtt, és arról még a
leghalványabb elképzelésem sem lehetett, hogy milyen is valójában
az orrom előtt álló, zilált külsejű, türelmetlen nőszemély.
Csakhogy, ha a fiamat visszaviszem Adeline-hez, akkor egy újabb
teljes héten át nem láthatom. Már így is túlságosan hiányzott, és ha
elküldöm Adeline-nel, akkor kimarad az iskolából, és lakókocsikban
kell aludnia… Szóval úgy tűnt, ez sem lenne jobb megoldás.
– Aiden, gyere, ölelj meg! – mondtam.
Felkapta a fejét, és felragyogott az arca.
– Maradhatok?
– Maradhatsz. De csak most.
Odaszaladt hozzám.
– Köszi, köszi, köszi!
– Szeretlek, kishaver. Legyél jó, rendben?
– Én is szeretlek, apu. Most már mehetsz.
Ezekkel a szavakkal elengedett, megfordult, megragadta Lucy
kezét, és maga után húzta.
Amikor az a némber a válla fölött rám pillantott és egy mosoly
ragyogott fel az ajkain… egy pillanatra gyönyörűnek láttam.

Minden megváltozik, ha gyereked születik. Átértékelődnek a társas

kapcsolataid, a munka világa, de még a családon belüli viszonyok is.
Volt idő, amikor gond nélkül kibírtam, hogy napokon át ne aludjak,
miközben simán ment a forgatás. Mostanában viszont, különösen a
válás után, bármit terveztem, figyelembe kellett vennem Aident is.
Ő állt a középpontban. Jobb apa akartam lenni, a fenébe is, hogy
mindenütt ott lehessek. Hogy én legyek neki a mindene.
 Hétórányi forgatás után a stúdióban véget ért a munka. A
rendezőnk, Matthew azt akarta, hogy maradjak még, hogy
leforgathassunk néhány éjszakai jelenetet Jamie Wilsonnal, ám
Aiden miatt kénytelenek voltunk átszervezni a forgatási tervet. Nem
akartam, hogy a fiam egy vadidegen házban töltse az éjszakát.
– Tényleg nagyon sajnálom. Lefogadom, hogy másként
képzeltétek el a mai estét – mondtam, amikor beléptem az ajtón és
ott álltam Jasonék otthonának előszobájában.
– Semmi baj, haver. Olive és én csak néhány órája értünk haza. A
kisember addigra már rég beverte a szunyát.
– Elaludt?
– Felébredt, amikor meghallotta, hogy hazaértünk… vagyis azt
hiszem, hogy Olive hangját, de aztán nemsokára újra elaludt.
Bementünk a tágas nappaliba, és a tekintetemmel Adient
kerestem, amikor észrevettem, hogy a hátsó kertből bejön Olive.
Átölelte Jason derekát, és odaszólt nekem:
– Szia, Adam!
– Szia! Remélem, Aiden nem okozott túl sok fejfájást.
– Ó, dehogyis. Gyakorlatilag egymásba szerettünk. Már azon
gondolkozom, hogy lepattintom ezt itt, ha nem erőlteti meg magát
jobban – mondta őszinte mosollyal, és megveregette Jason
mellkasát.
A házigazda átölelte a felesége vállát, és odahúzta közelebb
magához.
– Szemmel kell tartanom a fiadat, Adam. Olyan rámenősen
udvarol Olive-nak, hogy máskülönben halvány esélyem sem
maradna.
Elnevettem magam, és rákacsintottam Olive-ra.
– Örülök, hogy a fiamnak ilyen jó az ízlése, ha nőkről van szó.
Halványan elpirult, és egy óriási mosollyal felnézett Jasonre. A
férfi felnyögött, és megrázta a fejét.
– Hátul kint megtalálod, ott van Lucyvel. Jobb lesz, ha ma este
elzárom a feleségemet a Connorok elől.
Mikor fordult elő utoljára, hogy Adeline olyan szemekkel nézett
rám, mint Olive Jasonre? Évekkel ezelőtt? Mikor fajultak el a dolgok
annyira, hogy már nem is akar rám pillantani? Ezek a kellemetlen
gondolatok jártak a fejemben, amikor a kertbe kilépve
megpillantottam az alvó fiamat egy kényelmes napozóágyon.
Szétvetett keze és lába éppen hogy csak kilátszott egy puha,
fahéjbarna takaró alól.
Elkomorodva körülnéztem. Jason nem azt mondta, hogy Lucy is
itt van a fiammal? Amikor a közelből meghallottam egy halk
hangot, odamentem a ház mellé.
– Mondtam neked, hogy Olive-nél lakom, Catherine. Nem? Akkor
a hangpostafiókodnak mondtam el, hogy Olive-nél lakom. Nem.
Honnan a csudából tudhattam volna, hogy meg akarod ünnepelni a
diplomámat? Igazad van, sajnálom.
Lucy hangja és görnyedt, kétségbeesett testtartása olyan éles
ellentétben állt mindazzal, ahogy eddig viselkedett, hogy
önkéntelenül is megtorpantam. Egyértelmű volt, hogy bizalmas
dolgokról beszél valakivel. Nem akartam betolakodni. Igazából el
kellett volna jönnöm a közeléből, ám ehelyett nekitámaszkodtam a
legközelebbi fának, és hallgattam, hogy mi az, amit Lucy mond az
ismeretlennek. Kölcsönkenyér visszajár.
– Igazából segítek Olive-nak, Catherine. Nem ezt mondtam.
Tudom. Tudom. – Elkezdett fel-alá járni, és ha kicsivel elfordította
volna a fejét, akkor észrevett volna, ám így az éjszaka elrejtett. –
Éppen ez a baj. Nem hiszem, hogy könyvelő akarok lenni. Igen,
ezzel tisztában vagyok, csakhogy kizárólag azért mentem pénzügyi
szakra, mert te ezt akartad. Világosan emlékszem arra a napra,
amikor azt mondtad, nem fizeted tovább a tandíjamat, ha felmerül
bennem, hogy szakot váltsak. Igen, tudom.
Elhallgatott, én pedig a lélegzetemet visszafojtva figyeltem.
– Sajnálom, hogy olyan sok fejtörést okoztam neked, Catherine, de
hát csak ötéves voltam, amikor anya otthagyott nálad. Nem
szólhattam bele. Sosem szólhattam bele. Bárcsak büszke lehetnél
rám. – Hosszú csend következett. – Értem.
Amikor Lucy elfordult, a holdfénynek hála tisztábban láthattam
az arcát. Elképesztően gyönyörű volt, főleg így, a lágy ragyogásban.
Sajnálatos módon ugyanakkor megátalkodott bajkeverőnek is
bizonyult… hiába csodaszép, ha egyszer teljesen bolond. Rövidre
vágott haját a füle mögé simította, és becsukta a szemét.
Egy futó pillanatig arra gondoltam, hogy milyen lehet a bőre
érintése. Vajon puha az ajka? Rám is tudna úgy mosolyogni, mint a
fiamra? Felidéztem magamban azt a pillanatot, ahogy a kertemben
megpillantottam a csuromvizes, őrjöngő nőszemélyt. Ha őszinte
lennék, beismerném, hogy élveztem a nekem nyomódott testét, a
zihálását és a gyilkos tekintetét. Egy pillanat töredékéig arra
gondoltam, hogy ez a nő pokolian vonzó. Ha az utcán, egy
kávéházban vagy éppen egy forgatáson futottam volna össze vele,
habozás nélkül jól megkeféltem volna. Megráztam a fejemet, hogy
megszabaduljak e kellemetlen gondolatoktól. Eszem ágában sem
volt közelebbi kapcsolatba kerülni ezzel a némberrel. Az felérne egy
öngyilkossággal. A nagyvilágban amúgy is sok millió gyönyörű nő
él.
– Sajnálom, hogy én is pont olyan vagyok, mint az anyám,
Catherine – mondta Lucy egy újabb hosszú hallgatás után. – Bár
Olive azt akarja, hogy legyek az ügynöke, de akkor mégis keresek
egy állást magamnak. Rendben. Jól van, esetleg beszélni fogok azzal
a céggel, amelyiket javasoltad.
 Néhány pillanattal később befejezte a hívást, és a homlokát
nekitolta a ház falának. Bár elméletileg én is ugyanúgy meglestem,
ahogy korábban ő tette velem, mégis helytelennek tűnt, amit teszek.
Mégsem tudtam otthagyni. Keresztbefontam a karomat a mellem
előtt, és vártam, hogy észrevegye, hogy csendben ott állok és
figyelek.
Meglepődve láttam, milyen gyorsan lerázta magáról a kellemetlen
telefonálás hatását; ahogy észrevett, egyből felvette a megszokott
arckifejezését – ez pedig nem volt más, mint egy ádáz kis tűzokádó
sárkány álarca.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte, és elindult felém.
– Minden alkalommal ugyanezt fogod megkérdezni, valahányszor
megpillantasz?
– Ha olyan helyen vagy, ahol nem kéne lenned, akkor azt hiszem,
hogy igen.
– Te igazából nagyon is élvezed ezt, vagy nem?
– Mit?
– Hogy pokollá teszed az emberek életét – magyaráztam. – Mivel
ilyen nagy gyakorlatod van benne, feltételezem, hogy nem én
vagyok az egyetlen áldozat.
Egy pillanatig csak nézett fürkésző szemével, aztán elfordult, és
egyszerűen elsétált mellettem.
– Na most az a helyzet, hogy engem mindenki szeret, bocs.
Ezen hangosan felnevettem. Felém fordította az arcát, és még
jobban elkomorodott.
– Ahelyett, hogy ideosontál volna, inkább a fiad mellett kellett
volna maradnod.
– Alszik – figyelmeztettem Lucyt. – És ha ő egyszer elszenderedett,
akkor képtelenség felébreszteni, míg ki nem aludta magát.
Egyébként pedig éppenséggel te vagy az, aki magára hagyta. Nem?
 – Olive mellett hagytam, és függetlenül attól, amit összehordasz, a
gyerek bármikor felébredhet és beleeshet a medencébe. Jobban
kellene vigyáznod rá.
Mozgásba lendültem, és odaléptem mellé, mielőtt elindulhatott
volna vissza, az alvó Aiden irányába. Megragadtam a karját, és
szembefordítottam magammal.
– Ez a második alkalom, hogy megsértettél szülői mivoltomban –
sziszegtem összeszorított foggal, és lehajtottam a fejemet az
arcához. – Nem fog tetszeni, amit akkor kapsz, ha még egyszer
megismételed.
Hogy a fenébe volt képes arra, hogy ennyire felbőszítsen, szinte
minden alkalommal, amikor kinyitotta a száját?
– Gyáva vagy te ahhoz. – Összeszűkülő szemmel nézett rám, és
megrántotta a vállát, hogy kiszabaduljon a szorításomból. – Vedd le
a kezedet rólam!
Szégyellem, de csak komoly erőfeszítés árán tudtam elengedni.
Hátrébb léptem. Istenem, már megint annyira dühbe gurultam.
Eddig valahányszor csak megpróbáltam kedvesen elbeszélgetni
vele, mindig visszakerültünk oda, ahol elkezdtük.
– Hihetetlen, és én még neked akartam munkát kínálni.
A homlokán elmélyültek a ráncok, és félrehajtotta a fejét.
– Milyen munkát?
– Kivel beszéltél az előbb?
– Milyen munkát?
– Kivel beszéltél az előbb, Lucy?
– Milyen munkát, Adam?
– Mondta már valaki neked, hogy egy kiállhatatlan dög vagy?
– Erre most mit mondjak? Te a lehető legrosszabbat hozod ki
belőlem.
 Találkozott a tekintetünk, és csak kővé dermedve álltunk. Úgy
döntöttem, nem törődöm azzal, hogy kétszer is az ajkamra
pillantott, így hátrébb léptem. Elfogott az az érzés, hogy ha néhány
percnél tovább állunk ilyen közel egymáshoz, akkor ez a nőszemély
megperzsel a lángolásával.
Dühösen méregettük egymást. Ez elkerülhetetlennek tűnt Lucy
közelében.
Végül felmordult, és megdörzsölte a szemét.
– Te tényleg a lehető legrosszabbat hozod ki belőlem. Azt hiszem,
ki nem állhatlak – ismerte be.
Micsoda őszinteség.
– Mivel én sem hiszem, hogy kedvelnélek, ezért emiatt ne fájjon a
fejed.
– Nem fájt a fejem, de azért köszi.
Jézusom, micsoda kis dög!
Mélyen beszívta a levegőt, aztán megrázkódott, talán azért, hogy
ellazítsa az izmait.
– A nagyanyámmal beszéltem. Nem nagyon szoktunk telefonálni,
ezért kissé… kicsit feszült vagyok.
– Erre én is rájöttem. Szóval munkát keresel?
– Valahogy úgy.
– Nem vagy biztos benne?
– Igenis keresek. Komolyan mondom. Most átmenetileg én vagyok
Olive ügynöke, és megpróbálok nyélbe ütni neki egy jó kis
szerződést az új könyvével vagy könyveivel kapcsolatban. A
könyvek száma attól függ, hogy milyen lesz a megállapodás. Eddig
nem nyűgözött le a cégek ajánlata. – Megvonta a vállát. – Nem
vagyok biztos abban, hogy jól csinálom, de Olive megbízik bennem,
így nem mondhattam nemet neki. Csak segíteni próbálok, és közben
azt remélem, hogy nem szúrom el a dolgait.
Mivel kezdett úgy viselkedni, mint egy normális ember, nekem is
sikerült ellazulnom.
– Úgy tűnik, éppen azt teszed, amit egy jó ügynöknek tennie kell.
Újra megvonta a vállát.
– Talán. A közgazdasági egyetemen végeztem, és nem tudom,
hogy milyen jó ügynök lenne belőlem. Mindegy. Elfogadom.
E szavak után várakozóan nézett fel rám.
– Mit fogadsz el? – kérdeztem zavartan.
– Azt gondoltam, megkönnyítem a dolgodat.
– Te meg mégis mi a fenéről beszélsz most?
– Talán nem arra akartál megkérni, hogy vigyázzak a fiadra,
amikor holnap a forgatáson vagy, vagy akárhol, ahova járni
szoktatok? Jason az ideje nagy részét a forgatásokon tölti, ezért azt
feltételeztem, hogy…
Felemeltem a kezemet, hogy elhallgattassam.
– Hogy jöttél… tudod, mit? Ne is törődj vele. Igazából azt akartam
megkérdezni, hogy tudnál-e vigyázni rá még pár napig. Valami
érthetetlen okból kifolyólag kedvel téged. – Aznap telefonon kétszer
is felhívtam Aident, és a fiam másról sem tudott beszélni, mint hogy
milyen jó fej csaj ez a Lucy. Igazából nem is figyelt oda rám. Lucy
közben egy látványosan kényszeredett mosollyal az arcán ott állt
előttem, én azonban hajlandó lettem volna egy kisebb vagyonba
lefogadni, hogy magában válogatott szidalmakkal illet, és azt sem
tudtam kizárni, hogy a meggyilkolásomat tervezgeti. Akárhogy is,
kezdtem élvezni, hogy így fel tudom mérgesíteni. – Csak azért
kérdezem, mert nem találtam senkit, akit hosszú távra szeretnék
alkalmazni.
A válás után Adeline megtartotta magának az asszisztensünket, és
nekem még nem jutott időm arra, hogy egy újat találjak.
 – Értem én is, mennyire abszurd egy kukkolót megkérni arra,
hogy vigyázzon a fiamra, ám mégiscsak tény, hogy te egyszer már
megmentetted az életét, tehát tudom, hogy nyitva tartod a szemed.
Szerintem ez lesz a legmegfelelőbb megoldás, vagy nem? Ezenfelül
ebben a pillanatban nincsen másik lehetőségem, hiszen a gyerek
anyja elutazott a városból.
– Először is – kezdte Lucy, és lángot hányt a szeme. – Miért érzem
úgy, hogy te azt akarod, hogy köszönetet mondjak? Már bocsánatot
kértem azért, mert kíváncsi vagyok.
– Ó, ezek szerint mostanában így hívják a magánlaksértést, vagy
nem?
Azt hiszem, nem is figyelt oda a szavaimra. Folytatta a
kioktatásomat:
– Nem fogok állandóan bocsánatot kérni, úgyhogy ne hívj
kukkolónak vagy zaklatónak, és akkor egy hétre örömmel beugrom
és vigyázok a gyerekre. Mostanában amúgy is minden csak
átmeneti. Beugrós Lucy lett belőlem. – Megfordult, és sietve
otthagyott. – Persze ahhoz ragaszkodom, hogy te ne legyél ott. Téged
ki nem állhatlak.
A nyomába eredtem.
– Volt neked valaha is fiúd? Mert ahogy viselkedsz,
elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki is kibírjon.
Miközben éppen újra megsértettem, felfigyeltem arra, ahogy a
sötét farmere rásimul kerek fenekére. Annyi gömbölyű rész akadt
ezen a lányon… osztályon felüli volt a segge, és a személyiségét sem
lehetett volna átlagosnak tartani.
Amikor megtorpant, majdnem belegyalogoltam. Kis híján
megragadtam a derekát, de erről ne beszéljünk.
– Én pedig most már pontosan értem, miért vált el tőled a
feleséged, mister Connor! – kiáltotta, nem is sejtve, hogy milyen
ötletek bukkantak fel a fejemben. – Egyáltalán nem volt nehéz
rájönni erre. Ha van egy kis időd, kérlek, add meg az exnejed
telefonszámát, mert szeretném felhívni, és gratulálni neki, amiért
ilyen bölcs döntést hozott.
Miért rándult meg a farkam, amikor mister Connornak hívott? És
tulajdonképpen miért is vettem észre a fenekét? Mindezektől
függetlenül újra dühösen meredtünk egymásra, majd úgy mentünk
tovább, mintha a kölcsönös sértések közepette nem bámultam
volna meg a hátsóját.
– Természetesen fizetni fogok a munkaidődért – folytattam.
– Megbecsült bébiszitter lehetek. Állati. Mennyit fogsz fizetni
nekem? Szeretnélek arra emlékeztetni, hogy a lelkemen mély
sebeket ütött a börtönben eltöltött öt óra.
Nem törődtem a szurkálódásával.
– Dan, a személyes védelmem vezetője, vagy ha úgy jobban
tetszik, a testőröm hozza haza Aident az óvodából. Így nem kell az
egész napodat a gyerekkel tölteni.
– Én is elmehetek érte az oviba, ha szükséged van a testőrödre,
hogy megvédjen a túlhevült rajongóid elől. Isten ne adja, hogy bárki
is a közeledbe kerüljön. Mégis mire mennél testőr nélkül?
Innen már jól láttam Aiden alvó alakját, és nem messze tőle a
Jason ölében ülő Olive-ot. Mivel ők ketten figyeltek a fiamra,
kinyújtottam a kezemet, hogy Lucy karját megragadva megállítsam.
Ezt azzal indokoltam meg magamnak, hogy nem akartam Aident
felébreszteni a hangommal. Persze ez csak az egyik ok volt.
Amikor megérintettem, kiderült, hogy milyen hideg a bőre. Lucy
fázott. Gyorsan elengedtem, mielőtt lerázhatta volna magáról a
kezemet.
– Alá kell írnod egy titoktartási nyilatkozatot.
Már nyitotta a száját, hogy pontosan azt tegye, amire számítottam
és vitatkozzon, ám váratlanul becsukta, és néma maradt. Alaposan
megnézett magának, és akkor is hallgatott, amikor a tenyerével
elkezdte dörzsölni a két karját. Én is észrevettem, hogy mindkét
karja libabőrős lett.
– Hiszen te fázol! Menjünk be!
Mi a fenéért gondoltam, hogy engedelmeskedni fog nekem.
Megvetette a lábát, és felsóhajtott.
– Aláírom. Amúgy sem terveztem, hogy bárkinek is beszélek
rólad.
– Nem csak rólam van szó. Senkinek sem mesélhetsz arról, amit
Aiden társaságában hallasz. Még a barátaidnak sem.
A házigazdáink felé fordult, és valami megváltozott az
arckifejezésében.
Nem tetszett ez nekem, főleg, ahogy számítóvá vált a tekintete.
Ebből csak baj lesz.
– Vigyázni fogok Aidenre, és aláírom a hülye titoktartási
nyilatkozatodat, de valamit én is kérek tőled – mondta végül, és újra
a szemembe nézett.
– Nem alkalmazlak teljes munkaidős nevelőnőnek. Nem lehetnek
kéréseid.
– Dehogynem. Az a kérésem, hogy hét közben a te házadban
aludhassak. Amikor esténként hazajössz, én átjövök ide Olive-hoz,
úgyhogy nem foglak zavarni, de aztán visszamegyek hozzátok
aludni.
Őszintén zavarba jöttem. Ingerülten lenéztem rá, és
megkérdeztem:
– Miért?
Jason talán nem örül annak, hogy itt él velük? Ezt, mondjuk,
nagyon is meg tudnám érteni, ám amikor a szomszédom beállított
hozzám, és csomó mindent mesélt a lányról, hogy elérje a
feljelentésem visszavonását, meg hogy ne kérjek ellene távoltartási
végzést, abból én arra következtettem, hogy Lucy valamennyire
fontos neki.
– Nézz rájuk! – mondta, és a fejével Jason és Olive felé biccentett.
Odapillantottam, de csak ugyanazt láttam, mint az előbb is: Olive
Jason két lába között ült, és mosolyogva sugdolóztak.
– És?
Lucy felsóhajtott, és az égre emelte a tekintetét.
– Szerelmesek egymásba.
Mintha ezzel bármit is megmagyarázott volna.
– Bárcsak én is értenék azon a nyelven, amin beszélsz, mert akkor
valószínűleg világossá válna csomó minden, amit mondtál. Mivel
nem értelek, kénytelen leszel elmagyarázni. Mi a fenéért kellene az
én házamban aludnod azért, mert ők ketten szeretik egymást?
Ismét libabőrös lett a karja, mire ingerülten a farzsebébe dugta a
két kezét, nem is sejtve, hogy ezzel elém tolta a mellét.
Gyorsan máshova néztem.
– Volt egy srác, akivel randizgattam és össze is költöztünk, de
amikor lediplomáztunk, elment a városból.
– Úgy érted, hogy otthagyott téged. Okos faszi.
Szikrákat szórt a szeme, és összeszorította az ajkát.
Elmosolyodtam.
– Bocsánat, ez tök felesleges volt. Folytasd!
– Mivel nem én béreltem a lakásunkat, kitették a szűrömet. Na
most, egy hozzád hasonló ennyire okos fickó mostanra már rájött,
hogy nem vagyok jóban a nagyanyámmal. Ha nála kellene laknom…
na, ebbe még csak belegondolni sem akarok. Mondjuk úgy, hogy
kiszívja belőlem az életet, az örömöt, mindent. Így aztán persze
Olive befogadott, és már több mint két hete itt lakom náluk.
 – Továbbra sem sejtem, hogy ezzel mégis hová akarsz kilyukadni,
édesem.
– Ne merj édesemnek hívni! Ez már a második alkalom, hogy
szólok miatta. Utálom, amikor az emberek ilyen hangsúllyal
használják ezt a szót.
Továbbra is feszülten figyelt, miközben a bal lábáról a jobbra
tette át a súlypontját, és a kezét sem vette elő a biztonságot jelentő
farzsebekből. Csak úgy áradt belőle a feszültség.
Egy biccentéssel jeleztem neki, hogy folytassa, aztán összefontam
a karomat a mellkasom előtt.
– Szóval, ahogy azt mondtam, már több mint két hete itt lakom, és
ez ugye az ő otthonuk. Persze az első hetet Londonban töltötték, de
hát akkor is. Mi történik, ha Jason, mondjuk, a konyhában akarja jól
megdugni a feleségét?
Leengedtem a karom.
– Hát nem teheti meg – folytatta. – Nem bizony, mert itt vagyok a
házban. Nem mintha hallgatóznék, vagy bármi ilyesmi, de még egy
nyöszörgést sem hallottam éjszakánként, és nekem elhiheted, hogy
Olive nem tudja befogni a száját. A barátnőm iszonyúan hosszú
időn át várt erre a pasira, és kiérdemelte, hogy hangosan sikoltozva
dughasson vele. Éppen ezért fogok nálad lakni. Ezzel lesz egy teljes
hetük arra, hogy azt tegyék, amire kedvük szottyan, akkor, amikor
jólesik. Egyébként pedig azt remélem, hogy kibérelhetek egy lakást,
mihelyt szerzek magamnak egy állást.
Annyira megdöbbentem, hogy csupán az egyik szemöldökömet
tudtam a magasba vonni. Elment az eszem, hogy ezzel a
nőszeméllyel akarom pár napra összezárni a fiamat? Lucy
elégedetten nézte magasba vont szemöldökömet, biccentett, és
megfordulva elindult a barátai felé. Csakhogy közben megbotlott
valamiben, és nem maradt ideje arra, hogy a kezét a zsebéből
kirántva visszanyerje az egyensúlyát. Egyetlen másodperccel az
előtt ragadtam meg a karját, hogy arccal előre belezuhant volna az
egyik díszcserjébe.
Talán megköszönte? Ugyan már. Az túl sok lett volna.
– A kurva életbe, Olive! – harsogta bele az éjszakába. – Saját
kezemmel irtom ki a bokraidat!
Utána szembefordult velem, és lerázta magáról a kezemet, mielőtt
elengedhettem volna.
– Az isten szerelmére, te meg mégis miért taperolod a karomat?
Egyfolytában csak markolászol. Ez a fétised, vagy mi van?
Nem emlékszem arra, hogy rábólintottam volna a kérésére, de
valahogy mégis sikerült neki meghívatnia magát az otthonomba.
 Hetedik fejezet

Lucy
Ahogy teltek a napok, egyre jobban gyűlöltem Adam Connort; ne
kérdezd, hogy ez miként lehetséges. Mindinkább úgy éreztem, hogy
ez életem új értelme. Hogy miért? Mert ez az alak… egy képmutató
gazember, mert félmeztelenül a hátsó udvarban edzi az izmait,
mert megnevetteti a fiát, mert mindkét karja annyira férfias és
szexi volt, ráadásul pedig kellőképpen szőrős. Megemlíthetném
még, hogy felizgatott az alkarja látványa, és a hangja is elég volt
ahhoz, hogy az ember lányára lecsapjanak az apró vágyhullámok,
olyan idegesítő, parányi gyönyörhullámok, amik miatt kénytelen
voltam keresztbe tenni a lábamat, vagy észrevétlenül más módon
nyomást gyakorolni oda lentre. Gyűlöltem ezeket a vágyhullámokat;
kielégületlen maradtam utánuk, és csak arra emlékeztettek, hogy
hetek óta nem szexeltem. Bizony, hetek óta! Ha most figyelmen
kívül hagyjuk a szexet, még csak nem is csókolóztam. Egy ártatlan
kis csókot sem kaptam. El tudod képzelni, hogy ez milyen hatással
van egy lányra? A tested elkezd egész furcsa módon reagálni a
legkülönfélébb dolgokra.
Például Adam Connor közelségére. Bizsereg. Mindenütt. Sokáig.
Fájdalmasan. Kéjesen.
Előfordult már veled, hogy felizgultál, csak mert egy pasi a
közeledben azt mondta… vagyis suttogta a fiának, hogy „szeretlek,
kishaver”, miközben lefekvés előtt megigazította a takarót? Nem?
Csak én vagyok ilyen? Hát akkor kibaszottul nagy bocsánatot kérek.
Te viszont sürgősen menj el a háziorvosodhoz, és vizsgáltasd meg
magadat, ha nem kezd el mindened bizseregni, amikor meghallod,
ahogy Adam Connor elmondja a fiának, mennyire szereti. Szóval
igen. Adam Connor igazi seggfej, amiért bizsergek a közelében, és
most kifejezetten úri hölgyként fogalmaztam.
Most már ugye érthető, hogy miért vagyok ennyire kiakadva,
vagy tényleg azt akarod, hogy folytassam Adam Connor iszonyatos
bűneinek lajstromát?
Mindent egybevetve utáltam a hangját. Akkor is, amikor a fiának
gügyögött, de akkor is, amikor halkan a volt feleségével beszélgetett.
Ugyanúgy kiakadtam tőle, mint magától a hang gazdájától.
A váratlanul nyakamba szakadó munkám első napja azért nem
volt akkora szívás. A nap nagy részét telefonálgatással és e-
mailezgetéssel töltöttem, mert a lehető legjobb szerződést akartam
kiverni a kiadókból Olive könyveivel kapcsolatban. És tudod, mit?
Ahhoz képest, hogy kezdetben nem hittem volna, hogy a barátnőm
hasznára lehetek, kezdtem rájönni arra, hogy egészen jól megy az
alkudozás. Szóval az én kis zöld Bogyeszemnek mégiscsak igaza
volt. Az eddig előkészített szerződések feltételei – már négy feküdt
előttem az asztalon – már így is jobbak voltak azoknál, mint amit
más ügynökök ígértek neki. Szóval, ideiglenes ügynökként egész jó
munkát végeztem.
Aztán három órakor a nagydarab, ellenszenves testőr hazahozta
Aident, és durván arra utasított, hogy vigyázzak rá, és ne engedjem
ki az ingatlan területéről. Úgy viselkedett, mintha az elnök életét
bízta volna rám. Nem mintha nem vigyáztam volna a gyerekre, de
hát az isten szerelmére, akkor is csak egy ötévesről beszéltünk.
Mindezek dacára a nap hátralévő része és az este zökkenőmentes
volt. Jól éreztük magunkat, rengeteg mindenről beszélgettünk,
kezdve az iskolai barátaival, egészen addig a lányig, aki mellett
szeretett ücsörögni, és elmondta, miért utál lakókocsikban aludni.
Kicsit később Olive előbújt a barlangjából, szünetet tartott, és
ahelyett, hogy a legújabb regénye szövegét szerkesztette volna,
átjött hozzánk fagyit enni.
Bárcsak te is láthattad volna, hogy Aiden mennyire megilletődött
Olive közelében, és hogy milyen arccal bámult rá. Egyértelmű, hogy
ebből a fiúból nagy szívtipró lesz. Pont olyan, mint a seggfej apja.
Persze Aidenből nem lesz seggfej, ahhoz túlságosan is cuki.
Jól éreztem magam. Vidám volt ez az aranyos és talpraesett
kisember. Cseppet sem hasonlított az apjára. Nem csoda, hogy egy
icipicit belezúgtam. A gyerekbe. Nem az apjába.
Tökre nem az apjába.
Mégis, ki a fene szeretne bele egy olyan fasziba, akinek a
kibaszott hangja miatt kéjhullámok törnek az ember lányára? Igaz?
De még mennyire.
Én pedig ugyebár végképp lemondtam a szerelemről. Jobban
járok, ha a lehető legcsekélyebb mértékben teszem ki magam az
átoknak.
Szóval minden a lehető legjobban ment, mindaddig, míg ő be nem
jött, hogy elvigye az álmos Aident. Két szót, ha váltottunk egymással,
de ez az alak nem feledkezett meg arról, hogy aláírassa velem a
hülye titoktartási nyilatkozatot, majd közölte, hogy előkészített egy
szobát nekem, ahol lakhatok. Azt mondta, másnap náluk vigyázzak
Aidenre, és ne itt, Olive-éknél. Én csak bólintottam, és eltűntem a
szeme elől, miközben ő suttogva beszélgetni kezdett Jasonnel, Aiden
pedig azonnal elaludt a vállán.
Másnap valaki felhívott egy ismeretlen számon, amikor éppen
Tomnak, Jason ügynökének küldtem egy e-mailt, hogy
megkérdezzem a véleményét valamiről. Dan volt az, a testőr, aki
rám förmedt, hogy azonnal menjek át a szomszédba. Kiakasztott,
mert még az előtt letette a telefont, hogy kinyitottam volna a
számat. Átvágtattam hozzájuk, erre kiderült, hogy ő már le is lépett.
Nem balhéztam. Pedig nehezemre esett.
Sokat segített, hogy megpillantottam Aiden boldog arcát. Amikor
elmeséltem neki, hogy a mai estét már itt töltöm náluk, úgy tűnt,
hogy a kissrác a világ legboldogabb embere. Úgy értelmezte az
egészet, hogy én vagyok az első haverja, aki náluk aludhat, és arra
készült, hogy hatalmas bulit csapjunk.
Megint minden csak addig volt tökéletes, míg Adam fel nem
bukkant. Miközben a fia elcsacsogta neki, hogy milyen volt a
napunk, felemelte, hogy lefektesse a kisembert. Azt gondoltam,
hogy egy jó darabig nem fog visszajönni, így igen meglepett, amikor
felmásztam a korábban az erről az oldalról a kerítéséhez támasztott
létra tetejére.
– Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezte, én pedig majdnem
leestem a létráról.
– Azt énekelem, hogy Hakuna Matata – válaszoltam anélkül, hogy
lepillantottam volna rá. Nem szabad az ördög szemébe nézni. Így is
tudtam, hogy megrovóan a fejét rázza. Előítéletes mocsok. – Ugye
nem gondoltad komolyan, hogy elzarándokolok a kapuig, és
megkerülöm a fél világot, valahányszor át akarok menni a
szomszédba, igaz?
– Egy normális ember simán a kaput használná.
– Az annyira unalmas. Te persze csak nyugodtan járj arra. Ez itt…
– felnyúlva a magasba átkaroltam a fal tetejét, és végre lenéztem a
fickóra. Persze nem a szemébe; az túl sok lett volna. – …sokkal
gyorsabb és könnyebb.
– Felőlem aztán kitörheted a nyakadat – mondta, és keresztbe
fonta a karját maga előtt. Olyan volt, mint egy király, a szemétláda.
 A fogaimat kivillantva kényszeredetten rámosolyogtam.
– Iszonyúan aranyos vagy. Örök hálám.
Már éppen le akartam mászni, amikor kimondta a nevemet, ezért
visszafordultam felé.
– Ugye megteszed nekem azt a szívességet, hogy a fal túlsó oldalán
töröd össze magadat?
Egy édes mosollyal felmutattam neki a középső ujjamat, és nem
törődtem azzal, hogy enyhén megremegett a szája.
Éppen földet értem a fal túloldalán, és a hülye bokor már megint
megkarmolta a karomat, amikor meghallottam Adam hangját.
– Ha nálunk akarsz aludni, akkor egy óra múlva legyél itt, mert
bekapcsolom a riasztót.
– Add meg a beléptető kódot! – kiabáltam, hogy meghallja.
– Nem.
Hallottam, ahogy a kikövezett ösvényen elindul vissza, a ház felé.
Mire felértem a létra tetejére, hogy a tudtára adjam… nem is tudom,
mit… talán, hogy elküldjem a fenébe egy egyelőre még nem konkrét
ok miatt, ő már be is ért a házba.
A rendelkezésemre álló órát azzal töltöttem, hogy a késői vacsora
elfogyasztása közben egyfolytában ezt a szemétládát szidtam Olive
és a férje előtt. Utána visszamásztam a kerítésen.
Amikor bekopogtam az üvegajtón, Dan éppen hogy csak nem
vicsorgott rám, amikor beengedett. Egy szó nélkül bevonultam az
előző nevelőnő szobájába, és magamban morogva aludtam el.
Egyértelmű volt, hogy itt nem látnak szívesen. Nagyon nem.
Mondjuk, én is bezártam a szívem ajtaját Adam előtt… nem mintha
őt kicsit is érdekelte volna a szívem, de hát…
Inkább ugorjunk.
A harmadik nap szerda volt, és remekül sikerült. Adam aznap
nem jött haza a forgatásról, a testőr pedig képes volt egész
mondatokban beszélni hozzám. Mondjuk, csak három mondatot
nyögött ki, de hát ki számolta? Meg mertem volna esküdni arra,
hogy el is mosolyodott, bár lehet, hogy megint csak képzelődtem.
Aiden nagyjából ekkor tudta meg, hogy az apja nem jön haza, ezért
elsírta magát. Valószínűleg nem lehettem teljesen magamnál, vagy a
hormonjaim szórakoztak velem, mert amikor észrevettem, hogy a
gyerek némán zokog, kicsit az én szívem is összetört, és elbőgtem
magam.
Hát igen. Attól még, hogy Adam Connor nem jött haza… nem lett
boldog a napunk. Ellenkezőleg. Szomorúak voltunk.
A negyedik nap nem volt különösebben érdekes. Olive ismét
csatlakozott hozzánk, én pedig röviden megemlítettem, hogy eddig
milyen szerződéseket sikerült kiharcolnom, de nem mentem bele
különösebben a részletekbe. A nap hátralévő részében elképesztő
hosszú időn keresztül a kockás nadrágú Spongya Bob kalandjait
bámultam, miközben arra ügyeltem, hogy Aiden mosolyogjon.
Aznapi legnagyobb sikeremnek azt tekintem, hogy nem vettem fel
Catherine hívásait.
Miközben a nappaliban az Oroszlánkirályt bámultuk, elaludtam.
Amikor felébredtem, Aiden már nem a padlón hevert a lábával
jókedvűen rugdalózva, és nem a hatalmas laposképernyőt bámulta.
Amikor az előbb becsuktam a szememet, még nem volt rajtam az a
kényelmes, vékony pokróc. Leráztam magamról, felkeltem, és a
szobámba mentem. Az járt az eszemben, hogy Adam Connornak
nincs annyi esze, vagy nem kedves annyira, hogy betakarjon.
Egész nap nyomát sem láttam. Tulajdonképpen elég szomorú nap
volt. A seggfej.
Az ötödik nap…
Az ötödik napon Adeline Young, Adam volt felesége, Aiden anyja
hozta el a gyereket az iskolából. Adam felhívott, és szólt, hogy aznap
nem kell a kicsire vigyáznom. Mivel dühösnek tűnt, nem erőltettem
a kérdezősködést.
A hatodik napon nyomát sem láttam egyetlen Connornak sem.
Mivel csak egy hétre szegődtem el Aiden mellé, így ez lett volna az
utolsó napom vele. Velük.
Ez a nap… tulajdonképpen… átlagosan telt. Azt hiszem.
 Nyolcadik fejezet

Adam
Dan ellenvetései dacára is úgy éreztem, jól döntöttem, amikor Lucy
segítségét kértem. Persze, amennyire ki lehetett deríteni, korábban
még sosem foglalkozott gyerekekkel, de láttam, milyen jól elvan
Aidennel, és a fiam csakis róla beszélt. Boldoggá tette a lány
közelsége, és én éppen ezt akartam. Mindezeken felül tudtam, hogy
Lucy vigyázni fog rá. Egyszer már megmentette. Amúgy pedig Dan
ellenőrizte a múltját abban a pillanatban, hogy a lányt elvitték a
házunkból a zsaruk. Lucy tiszta volt, mint a patyolat.
Az első nap, amikor vigyáznia kellett Aidenre, Dan ragaszkodott
ahhoz, hogy egy parányi lehallgatókészüléket helyezzünk el a fiam
egyik játékán, így gondoskodva arról, hogy aznap minden a
legnagyobb rendben legyen. Nem tiltakoztam; mégiscsak a fiam
biztonságáról volt szó. Túllihegtem volna a dolgot? Kit érdekel, az a
lényeg, hogy nem aggódtam.
Aznap csak három órát aludtam, amikor átmentem Jasonékhoz,
hogy elhozzam Aident. Lucy morogva aláírta a titoktartási
szerződést, és utána még rosszkedvűbb lett. Én a lehető
leghamarabb leléptem mellőle.
Másnap, miután egy kis időt töltöttem Aidennel, megpillantottam
magam előtt Lucy igen feszes fenekét, ahogy éppen felmászik a
kertem falára, Jasonék irányába.
Ez a kiállhatatlan kis dög egyébként komoly erőfeszítéseket tett
azért, hogy ne kerüljön a szemem elé, amivel meglepett, hiszen
egyedül a jóisten volt annak a megmondhatója, hogy korábban
titokban mennyi időn keresztül figyelt engem meg a fiamat.
Amikor eljött az első olyan este, hogy ő is ideát aludjon nálunk,
kifejezetten örültem annak, hogy ennyire betartja a három lépés
távolságot. Csak azért mondtam igent a kérésére, mert nem volt
más választásom. Aidennek megvolt az a rossz tulajdonsága, hogy
önmagába fordul, ha elszomorodik, és az pedig szóba sem jöhetett,
hogy elvigyem magammal a forgatásra.
Soha az életben nem fogom elfelejteni, mennyire utáltam, amikor
a szüleim elvittek Vickyt meg engem magukkal, de csak azért, hogy
órákra elfeledkezve rólunk, elnyelje őket a saját világuk. Persze az
asszisztenseik időnként ránk néztek, és ellenőrizték, hogy még
dobog-e a szívünk és tisztességesen viselkedünk, de előfordult, hogy
napokig alig láttuk a szüleink arcát. Ugyanakkor kiváló díszletnek
bizonyultunk. Anyám ékszerként viselte aranyhajú, zöld szemű
leányát. Szépen felöltöztette Vickyt, és odafigyelt arra, hogy
mindenki észrevegye kettőjüket. Így a paparazzók
lefényképezhették őket, és szóba kerülhetett divatos öltözködésük.
Az apám hasonlóképpen használt fel engem. Persze mi nem
kerültünk fel a magazinok címoldalára divatos öltözködésünk miatt.
Nem is ez volt a lényeg, igaz? Egyedül az számított, hogy a Connor
család ismert márka legyen.
Gyerekkorunk legszebb időszakai azok voltak, amikor hónapokon
át nem láttuk külföldön forgató szüleinket. Ugyanez nem történhet
meg Aidennel. Éppenséggel ez volt a lényeg.
A harmadik nap iszonyúan hosszúra sikeredett. Alig jutottam
lélegzethez, miközben megpróbáltam találni egy új PR-céget, és
leforgattunk néhány extra jelenetet a filmhez. Ráadásul
összevesztem Adeline-nel Aiden miatt, majd a filmstúdió is balhézni
kezdett a szerződésemmel kapcsolatban… sikerült teljesen
elcseszniük a napomat.
 Csak kora hajnalban értem haza. Annak dacára, hogy több mint
harminchat órája nem aludtam, odafigyeltem arra, hogy egy kis időt
töltsek Aidennel, mielőtt Dan elvitte volna az iskolába.
A harmadik napon egyszer sem pillantottam meg Lucy Meyer
mosolygó arcát.
A negyedik napon hazaérkezve azt láttam, hogy Lucy és a fiam
ugyanannak a heverőnek a két oldalán alszik, miközben a
képernyőn Szimba Nalával hempereg.
Nem rohantam oda hozzájuk, hanem csak csendben néztem őket.
Aiden szokás szerint tátott szájjal aludt, és két keze a feje alatt
pihent. Halkan mormogva megpróbált a másik oldalára fordulni, és
közben egy kicsit belerúgott Lucy lábába. A tekintetem
elkalandozott, és azon kaptam magamat, hogy Lucy arcát bámulom.
Összegömbölyödve feküdt. Vállig érő haját kontyban fogta össze, így
jól láthattam az arcát. Pólója kivágásán keresztül még a válla egy kis
részét is megpillanthattam. Annyira ártatlannak tűnt, pont az
ellentéte volt a megszokott, hangos énjének. Ha nem hallgattuk
volna le, hogyan töltötte a napját Aidennel, akkor valószínűleg nem
hagytam volna egyedül itthon vele, mivel azonban Dan kis
készüléke révén pontosan tudtam, mit csinálnak napról napra, így
nem bántam meg gyors döntésemet.
A hátam mögött kinyílott és becsukódott az ajtó, Lucy pedig
megmoccant. Szemmel tartottam, és arra számítottam, hogy
felébredve megint megvádol valamivel, de csupán a válla moccant
meg, és tovább aludt.
– Máris elaludtak? – kérdezte Dan, és odaállt mellém.
– Úgy tűnik.
– Jól kijön a lány a fiúval – mondta Dan halkan, és továbbra is
kettőjüket nézte. – Lucy megtanította arra, hogyan kell valakivel
együtt énekelni, Aiden pedig bevezeti a színészkedés titkaiba. A fiad
elég szigorú tanár.
– Úgy tűnik, jól szórakoztál, miközben lehallgattad őket.
– Persze – felelte szűkszavúan, és én elmosolyodtam a hangvétele
miatt.
– Igazi bajkeverő – mondtam, miközben alig tudtam levenni a
tekintetem a lányról.
Dan felmordult, mire ránéztem. Ő is Lucyt bámulta.
Megköszörültem a torkomat, és kisiettem a konyhába. Egy
pillanat habozás után Dan is követett.
Kinyitottam a hűtőszekrényt, hogy igyak egy kis vizet.
– Odakint minden nyugodt. Ma éjjel senki sem állt lesben.
– Nagyszerű. Adeline jobban érdekli őket, mint én.
– Mire mentél vele? Mit gondolsz? Sikerül meggyőznöd, vagy
bíróságra kell mennetek?
Felsóhajtottam, és közelebb hajoltam a hűtőszekrényhez.
– Akarsz inni valamit? – kérdeztem, és kivettem egy üveg vizet.
– Kihagyom.
– Nem. Nem vesz komolyan. Nem tudom, mi járhat a fejében, de
nem lesz olyan könnyű, ahogy gondoltuk. Azt hittem, a volt nejem
magánkívül lesz az örömtől, hiszen éppenséggel a gyerek miatt
indított válópert. Talán mégsem ez volt minden. Tényleg nem
tudom, mi járhat a fejében.
– Talán csak időre van szüksége. Esetleg aggódik, hogy a
közvélemény mit gondol róla, ha ellenállás nélkül lemond a fia
felügyeleti jogáról – töprengett Dan, miközben lazán nekidőlt az
ajtófélfának.
– Talán – feleltem. Ittam pár kortyot a vízből. – Esetleg erről van
szó. Talán majd jobb belátásra tér.
Egyedül a jóisten tudja, hogy a közvélemény mit gondol a volt
feleségemről. Adeline számára nagyon fontos volt, hogy a barátai
miről beszélnek a háta mögött. Nem tudná olyan könnyen
megmagyarázni nekik, hogy Aiden váratlanul miért tűnt el az
életéből.
– Ne aggódj, így lesz. Ezenfelül Aidennek sem lenne jó, ha csak a
hétvégeken látná az anyját.
– Azt akarom, hogy a fiam mellettem legyen, Dan – mondtam, és a
szemébe néztem. A testőröm azon kevés emberek egyike volt, aki
szinte mindent tudott a Connor családról, az összes jó és rossz
dolgot is.
– Tudom, hogy ez a helyzet, főnök, de az ilyesmi beletelik egy kis
időbe. Hagyd, hogy a volt nejed hozzászokjon a gondolathoz. Most
először azt lássuk, hogy mihez kezd magával, miután megszabadult
attól, ami eddig visszatartotta.
Ezek Adeline, és nem Dan szavai voltak. Bólintottam, és csendben
maradtam.
Dan kihúzta magát, és a válla fölött bepillantott a nappaliba.
– Ha itt minden rendben van, akkor megyek.
– Persze. Később majd felhívlak, de holnap reggel nem kell
eljönnöd Aidenért. Megígértem neki, hogy én viszem el iskolába.
Utána pedig találkozni fogok az új PR-céggel. Ha akarod, kiveheted a
holnap délelőttöt. A megbeszélés után úgyis a forgatáson vagyok.
– Azt hittem, ezen a héten mindent befejeztek. Még tart a munka?
– Igen, Matthew – vagyis a rendező – ki akar próbálni egy másik
befejezést és még néhány új jelenetet.
– Rendben, akkor beszélünk, mielőtt elmennék Aidenért – felelte
Dan, de aztán megtorpant a nappali ajtajában. – Szükséged van
segítségre a másikat elcipelni az ágyába?
Magasba vont szemöldökkel várta a válaszomat. Nem volt nehéz
kitalálni, hogy kire gondol, és ez cseppet sem tetszett nekem.
Kidobtam a vizespalackot a szemetesbe, és odamentem a
testőröm mellé. Aidenék továbbra is az igazak álmát aludták.
– Nem. Ez a nőszemély valószínűleg jelenetet rendezne, és azzal
vádolna meg minket, hogy álmában zaklattuk.
Dan halkan elnevette magát.
– Igaz. Nagyon is. – Ekkor hátat fordított az alvóknak, a vállamra
tette a kezét, és egy komoly pillantást vetett rám. – Legyél vele
óvatos, Adam! Lehet, hogy jól kijön Aidennel, ám ez nem jelenti azt,
hogy veled is ki fog jönni.
– Te meg mi a fenéről beszélsz?
– Csak figyelmeztettelek.
– Mi miatt? – kérdeztem dühbe gurulva.
Levette a kezét a vállamról, felnézett az égre, és elindult kifelé.
– Látom ám, milyen szemekkel bámulod. Amit mondtam, tekintsd
csupán egy baráti jó tanácsnak.
Nem tudtam eldönteni, hogy azért figyelmeztetett-e, mert neki is
tetszik a kis tűzokádó, vagy más okból. Megcsóváltam a fejemet, és a
lehető leggyengédebben magamhoz öleltem Aident.
Már éppen betakartam az ágyában, amikor kinyitotta a szemét.
– Apu?
– Csitt – mormogtam, és az ujjaimmal elsimítottam a haját.
A szeme csak résnyire volt nyitva, amikor ezt kérdezte:
– Ugye nem fogsz meghalni?
Nesze neked Oroszlánkirály…
– Nem fogok, kis barátom. Most viszont ideje elaludnod.
– Jól van. – Nagyot bólintott, és egészen a nyakáig felhúzta a
paplant. – Lucy elsírta magát, amikor Mufasza meghalt, ezért aztán
magamhoz öleltem, és elmondtam neki, hogy nem is igaz, amit
láttunk, és mennyire bután viselkedik. Jól tettem, ugye?
– Elsírta magát?
 – Izé, igen. Mégpedig rendesen, úgy, hogy hullottak a könnyei,
bizony. Nem úgy, mint Pennynek, az osztálytársnőmnek, aki csak
megjátssza magát. Magamhoz öleltem, megveregettem a hátát, és jól
megnevettettem.
– Ez már derék, haver – mondtam mosolyogva. – Most viszont
tényleg aludnod kell.
– De ugye igazam volt? Jól viselkedtem?
– Jól bizony, Aiden.
– Szeretlek, apu.
Egy puszit nyomtam a homlokára.
– Én is szeretlek téged, Aiden.
Pár pillanat múlva már aludt.
Mihelyt leoltottam a villanyt a fiam szobájában, a lábam magától
visszavitt Lucy mellé.
Szóval megsiratta Mufaszát… ahhoz képest, hogy milyen sokszor
a képembe vágta, mennyire gyűlöl, mégiscsak volt szíve.
Odatérdeltem elé, és vártam, hogy felébredve üvöltözni kezdjen
velem. Amikor ez elmaradt, azzal leptem meg magamat, hogy
felemeltem a kezem, és gyengéden megérintettem a csuklóját. Talán
én akartam, hogy felébredjen és kiabáljon velem. Lehetséges, hogy
boldoggá tett, ha látom azt a tüzet a szemében, azt a lángoló valamit,
amit nem tudnék néven nevezni? Önkéntelenül is Adeline jutott az
eszembe, hogy mennyire nyugodt, mennyire… ellágyult. Nem
találtam rá jobb szót. Alig néhány év alatt nagyon megváltozott…
Talán hiányzik nekem? A régi, vad Adeline? Erről szólna ez az
egész?
Lucy is nagyon lágynak tűnt a megfelelő helyeken, de volt benne
valami nagyon is szilárd. Szilárdan állt a talajon. Őrült viselkedése
dacára is normális volt, ráadásul nagyon irigyeltem tőle a
szabadságát.
Pontosan tudta, hogy kicsoda valójában, és habozás nélkül
megmutatta ezt a világnak.
Amikor álmában halkan nyöszörgött, felkeltem, és betakartam
egy vékony takaróval, majd eljöttem mellőle.
Bármennyire is élveztem zabolátlan összecsapásainkat,
semmiképpen sem kerülhettem közel hozzá. Nem számított, hogy
rövid vagy hosszú időre, hogy komolyan vagy csak futólag – súlyos
hiba lett volna bármilyen kapcsolatot kialakítani egy rajongómmal.
Lucy Meyer pedig a legrosszabbfajta rajongó volt, az, amelyik
elszántan odaáll eléd, hogy kiharcolja magának az elismerésedet.
Nekem viszont most kizárólag arra kellett összpontosítanom, hogy
megszerezzem Aiden teljes körű felügyeleti jogát, és normális életet
biztosítsak neki. Erről egy pillanatra sem feledkezhetek meg. Nem
mintha ez az egész bármit is számítana; majd csak találok valakit,
aki a fiamra vigyázzon, amíg ő Adeline társaságában tölti a hetet, és
utána többé nem látjuk Lucyt.
Nemcsak egy gyors dugásra vágytam – azokból egy életre elegem
van már –, de nem kívántam belemenni egy tartós kapcsolatba sem.
Az ágyam viszont nagyon is vonzott. Fáradt voltam és kialvatlan.
 Kilencedik fejezet

Lucy
– Olive, száz százalékig biztos vagy ebben?
– Miért? Gyere ki, hogy megnézhesselek!
– Biztos vagy abban, hogy az én méretemet adtad meg a
stylistnak, és nem az egyik regényed főszereplőnőjéét? – Még
egyszer végignéztem magamon, és megpróbáltam döntésre jutni. –
Ha megpillantasz ebben, az bele fog égni a retinádba. Ne mondd,
hogy nem figyelmeztettelek!
– Lucy, ne csináld! Gyere már ki!
– Ahogy kívánod, kis zöld Bogyóm. – Megvontam a vállam, vettem
egy mély lélegzetet, aztán kiléptem a fürdőszobából.
Délelőtt tíz felé járhatott az idő, és mi ketten Olive hálószobájában
voltunk, ahol ez a némber egyébként csúnya, malac dolgokat
művelt jóképű férjével, melyekbe nem vonta be a barátnőjét – úgy
értem, hogy nem mesélt ezekről –, mégpedig azért, hogy ruhákat
próbáljunk, mert aznap este volt a Sajgó lélek Los Angeles-i
díszbemutatója.
Nem sokkal korábban Jason stylistja mind a kettőnk számára
hozott tíz-tíz különféle ruhát, mi pedig addig válogattunk, míg meg
nem találtuk a megfelelőt.
– Ó, édes istenem – hördült fel Olive, amikor felemelte a tekintetét
a telefonjáról, és a pillantása a mellemre tapadt. – Jóságos egek! Mi
történt a ciciddel?
Dühös képet vágva a két kezemet a melleim alá csúsztattam, és
gyorsan rájuk pillantottam.
 – Csakis ez a ruha tehet róla. Onnan nézve milyennek látszom?
– Ó, szóval… hogy milyennek látszik a cicid? Gyakorlatilag
csupasznak.
– Én figyelmeztettelek. Ne mondd, hogy nem! – Miközben
odasétáltam az egész alakos tükörhöz, a két hüvelykujjamat
megpróbáltam beerőltetni a vastag szövet és a melleim közé, hogy
feljebb húzhassam a ruhát. Sem az egyik, sem a másik nem
engedett. Belenéztem a tükörbe, aztán a vállam fölött Olive-ra
pillantottam.
– Tudod, azt hiszem, ebben a szerelésben kapásból szoptatós
dajkának nézhetnének. Mekkora nagy buli volna.
– Lucy – nyöszörögte Olive, és feltérdelt az ágyon. – Gyere ide!
Talán nekem sikerül feljebb húzni.
– Már megpróbáltam – feleltem, de aztán megfordultam, hogy
odamenjek hozzá. – Azt hiszem, ennél feljebb nem lehet húzni. A
szegény cicim megfullad ebben a szörnyűségben. Te
tulajdonképpen hogy tudsz járni a két kis dinnyécskéddel? Úgy
értem, persze remek dolog odabújni, aludni a ciciden – a kezemmel
még magasabbra emeltem a melleimet –, de ezek így nevetségesek.
Isten szerelmére, majdnem hozzáérnek az államhoz! Segíts már
lehámozni magamról ezt a ruhát, mielőtt felrobbanok.
– De hát a pánt nélküli remekül megy a hajadhoz.
– Csinálj valamit, Olive! – mondtam, majd feladva a küzdelmet,
elengedtem a mellemet, miközben ott álltam a barátnőm előtt. –
Valamit, mert ez így elviselhetetlen.
Ráharapott az alsó ajkára, és tovább bámulta a cicimet.
Az ujjammal nagyot csettintettem az orra előtt.
– Hahó! Nem a hentesnél bámulod az árut.
– Bocsi. – Elnevette magát. – Sajnálom, de nem tudok máshova
nézni.
Még mindig engem bámult, miközben felfele rángatta a szövetet.
– Hát nagyon köszönöm – vicsorogtam, mert még rosszabb lett a
helyzet. – Mindig is tudni szerettem volna, milyen érzés, ha az állam
eltűnik a két mellem között.
Felkacagott, elengedte a ruhámat, és azt nézte, ahogy ettől
hullámzani kezd a mellem. Utána egy ujjal óvatosan megérintette az
egyik cicimet.
– Kellemes érzés, igaz? – kérdeztem, miközben nekinyomtam egy
ujjamat a másik mellemnek. – Mint egy puha felhő. Ezért imádok
hozzád bújva aludni.
Oda sem figyelve bólintott.
– Egyértelműen olyan, mintha D kosarat hordanál.
– De én nem D vagyok, legfeljebb C.
– Ebben a ruhában úgy nézel ki, mintha D lennél – elhúzta az
ujját, az arcomra pillantott, majd vissza a mellemre. – Hűha!
– Mi az, hogy hűha?
– Az a helyzet, hogy az arcod kisebbnek tűnik a melleidnél. Elég
furcsa, remélem én nem így nézek ki, ha pánt nélküli ruha van
rajtam. Mert ha igen, és te egy szóval sem figyelmeztettél…
– Egyértelműen szólnék arról, ha az arcod tízszer kisebb lenne,
mint a melled. – Visszamentem a tükör elé, hogy kiderítsem, van-e
legalább csekély esély is arra, hogy ma este ebben a ruhában
jelenjek meg. A ruha maga gyönyörű volt; azzal, ahogy rásimult a
derekamra és a csípőmre, valósággal csodát művelt a testemmel.
Ugyanakkor kizártnak tartottam, hogy úgy álljak a nyilvánosság és
valószínűleg a kamerák elé, mintha közben szeretném felfalni a
saját mellemet. Ha nem lenne rövid a hajam, még meg is
kockáztatnám, hogy felveszem, csak hogy felfigyeljenek rám az
emberek. Az emberek alatt pedig a jóképű pasikat értem. Nem, nem
dögös srácokat, hanem vonzó, érett férfiakat.
Hatalmasat sóhajtottam.
– Jóképű fiúkkal randizni szívás a javából. Jameson is nagy farkú,
tetovált, dögös srác volt. Nekem viszont vonzó, érett férfiakra és az
ő – remélhetőleg – méretes farkukra van szükségem.
Ezen töprengtem egy pillanatig, aztán Olive-ra néztem.
– Ó, nem vagyok ennyire önző. Hajlandó vagyok megosztozni a
nagyvilág többi nőjével. Beérném egyetlen dögös pasival is. Nem
leszek belé szerelmes, de szexelni nagyon is jó lesz. Ahhoz viszont
ragaszkodom, hogy nagy legyen a farka. Akkora, hogy beérjen a
megfelelő helyekre, tudod? Oda, ahova nem minden farok ér fel.
– Azt hiszem, értelek – felelte Olive félbeszakítva az
áradozásomat. – Egy nagy faszt akarsz.
– Ó – mondtam felsóhajtva, és a szívemre szorítottam a kezem. –
El sem tudod képzelni, mi történik a szívemmel, ha kimondod azt,
hogy „nagy fasz”. Úgy érzem, hogy végre egy felnőtt nővel beszélek.
És nem csak arról van szó, hogy egy jókora dorongot akarok, Olive.
Egy iszonyatosan nagy fasz kell nekem. Mert ugye nem mind
egyforma. Azt szeretném, hogy vastag legyen, de ne túl hosszú,
mivel ki nem állhatom, ha rossz helyen bökdösnek. Szegény puncim
arra vágyik, hogy teljesen magába fogadja és átölelje. Egy irtózatos
farok kell nekem, olyan, ami miatt kómába kerülök szexelés után.
A barátnőm kacagva lemászott az ágyról.
– Értem. Pontosan egy ilyen otrombát rendelünk neked az
internetről. Rózsaszínűt. Egyébként pedig miről beszélsz? Olvastad
te egyáltalán a könyvemet? Csomószor leírtam benne, hogy fasz
meg farok. Meg rengeteg… más dolgot is.
– Egészen más leírni és kimondani valamit. Lefogadom, hogy
Jasonnek egyből feláll, ha kimondod azt a szót, hogy fasz. –
Elvigyorodtam. – Ki szoktad próbálni vele a könyved jeleneteit?
Például, amikor egy izgalmas rész írása közben bizseregni kezd a
puncid, olyankor odahívod magadhoz: „Gyere csak ide és lásd el a
bajom, Jason!”? Amúgy pedig irtózatos farka van neki, Olive?
Igyekezett úgy tenni, mintha nem is törődne velem, és az ágy
mellől odament a fogasra akasztott többi ruhához, melyeket az
eseményre kaptunk. Így akart megmenekülni előlem.
– Mit szólnál ehhez? – kérdezte, felmutatva egy másik, halvány
rózsaszín, hajszálvékony pántú és elöl mélyen kivágott, gyönyörű
ruhát.
– Először is béna vagy, ha témát akarsz váltani; ezen még
dolgoznunk kell.
Magában morogva hátat fordított nekem, és turkálni kezdett a
többi ruha között.
– Másodsorban pedig nincs semmi gond azzal, ha egy olyan nagy
faszt akarok, amelyik jólesik a puncimnak. Végül pedig, de nem
utolsósorban, miért akarod ennyire, hogy ma este kint lógjon a
csöcsöm?
– Mert nem akarok egyedül lenni a rivaldafényben.
– Ó, azt hiszem, ezzel már elkéstél. Te írtad azt a könyvet, amiből
a filmet készítették. Azt hiszem, kizárt dolog, hogy ne kerülj
rivaldafénybe, és amúgy sem hiszem, hogy a cicim segítségével
valahogy elkerülhetnéd a feltűnést. Azt hitted talán, hogy mágikus
mellem van, vagy ilyesmi?
– Jól van, próbáld fel ezt! – parancsolta, és a kezembe nyomta a
rózsaszín ruhát.
– Rendben – feleltem, és odamentem mellé a fogashoz. – Te pedig
bújj bele ebbe!
Olive a kezemben lévő fehér ruhára pillantott: a hátul mélyen
kivágott estélyi leért egészen a padlóig. Lenyűgözően szép lesz
benne.
– Fehér ruha? – kérdezte.
– Igen. Fehér. Öltözz át! – Kicsit meglöktem és a fenekére csaptam,
mire eltűnt a fürdőszobában.
Egyedül azért nem vetkőztünk meztelenre egymás előtt, mert azt
akartuk, hogy meglepetés legyen minden újonnan felvett ruha
látványa. Így fokoztuk a feszültséget.
– Na szóval… – kiabált ki a fürdőszobából, amikor én
lecsüccsentem az ágyukra.
– Mit na szóval?
– Na… mi a helyzet Adam Connorral? Valahányszor szóba hozom
neked azt a pasit, te elkezdesz üvölteni arról, hogy gyűlölöd, aztán
témát váltasz. Sajnos te nagyon is értesz az ilyesmihez.
– És miből gondolod, hogy most nem fogok témát váltani?
– Azért, mert megesik a szíved rajtam? Mivel amikor átmásztál a
falon ide, hozzánk azután, hogy Aiden lefeküdt aludni, csupán
annyit mondtál, hogy ki nem állhatod Adamet, és ez nem
tisztességes. Hogy a fenébe vagy képes ennyire titkolózni azok után,
hogy… eddig már négy, vagy inkább öt éjszakát töltöttél a házában?
Amúgy pedig el sem tudom képzelni, hogyan tudtad rávenni erre
azok után, ahogy először találkoztatok.
– Na és ha azért nem beszélek róla, mert aláírtam egy titoktartási
nyilatkozatot?
– Hagyjál békén ezzel a hülyeséggel, Lucy! Te is tudod, nem arra
kérlek, hogy számolj be a véletlenül kihallgatott
magánbeszélgetéseiről. Csak az érdekel, hogy milyen ember.
Például miről szoktál beszélgetni vele? Szokott mosolyogni rád?
Előfordult, hogy éjszaka felkeltél és belestél a szobájába? Pucéran
alszik? Vagy félmeztelenül?
Felhorkantam, és Olive mobilja után nyúltam.
 – Komolyan kezdesz úgy beszélni, mint egy őrült.
– Csakis olyasmiről kérdezlek, amire szerintem alapból képes
vagy.
– Köszi, Olive. A kérdéseid közül csak egyet tudok megválaszolni.
– Nagyon remélem, hogy meztelenül mászkál a házában.
– Azt hiszem, beszélnem kell Jasonnel. Úgy tűnik, hogy te távolról
sem kapsz elég szexet. – Megnyitottam az internetböngészőt a
mobilján.
– Köszönöm szépen, de mindennap megkapom, ami kell.
Elmosolyodtam. Imádom ugratni Olive-ot.
– Csak kíváncsi vagyok. Tekintsd a kutatómunkám részének.
– Persze, csak kutatgatsz – mondtam lassan, nevetve. Utána
viszont üvöltve folytattam. – Mi a nyavalya tart ilyen sokáig? Gyere
ki végre, hogy megnézhesselek magamnak.
Kinyitotta az ajtót, és kilépett.
– Először pisilnem kellett.
– Azta! – kiáltottam guvadó szemmel. – Az anyját, de jól nézel ki
ebben!
Amikor végigpillantott magán, úgy csücsörített a szájával, mint
aki nem hisz nekem.
– A többit már fel se próbáld, Olive. Ezt a ruhát neked varrták.
– Gondolod? – Odasétált a tükörhöz, és a válla fölött megnézte a
hátkivágását. – Imádom, ahogy végigsimítja a bőrömet, de hátul
szerintem nagyon merész.
– Szerintem tökéletes. Nem hagyom, hogy bármi másban menjél.
Jason odalesz érte.
Elmosolyodott, lesimította a ruháját, és közben a tükröt bámulta.
– Azt hiszem, nekem is tetszik.
– Hidd el nekem, meg fog őrülni, valahányszor csak a kezével
megérinti a hátadat.
– Na jó, meggyőztél.
Arra vártam, hogy végre rám nézzen.
– Gyönyörű vagy benne. Csodálatos lesz a mai este, Olive. Nem
kell semmitől sem tartanod.
Mélyen beszívta, majd kifújta a levegőt.
– Honnan tudod, hogy aggódom?
A magasba vontam az egyik szemöldököm, és megkopogtattam
magam mellett az ágyat.
– Azért, mert véletlenül nagyon jól ismerlek.
Bizonytalanul elmosolyodott, és leült.
– Ennyire nyilvánvaló, hogy ki nem állhatom az ilyen látványos
szerepléseket? Sokkal jobb volna, ha az első alkalommal csak
Jasonnel meg veled ülhetnék be a moziba. Ott lesz az a sok kamera
meg az a rengeteg ember, akit nem is ismerek. Ez a film nagyon
fontos számomra, ők meg azt sem tudják, hogy ki vagyok.
– Ne is törődj velük, Olive! Gondold azt, hogy ez az este csak a tied
meg Jasoné. Bárhogy is legyen, minden szuper lesz. Mindenki rólad
fog beszélni. Legyél büszke magadra.
– Bárcsak a szüleim is el tudtak volna jönni a bemutatóra… Nem
akartak a kamerák és fényképezőgépek kereszttüzébe kerülni, így
jövő héten elmegyünk hozzájuk Jasonnel, és együtt megnézzük
velük a filmet. Megdöbbentő, de kicsit megnyugtat a közelséged.
Persze így is remeg a lábam.
– Nekem mondod? – Megráztam a fejemet. – Te nagyon utálod, ha
én ébresztelek fel hajnalban, ma viszont éppenséggel te keltettél fel
öt órakor. Ez volt az első jele annak, hogy mennyire ideges vagy.
Félszegen rám mosolygott, és hanyatt dőlt az ágyon.
– Semmi bajom nem volt, amikor más díszbemutatókra mentünk
Jasonnel. Ez viszont más. Nem akarom, hogy velem foglalkozzanak,
de Megan azt mondta, Jasonnel együtt kell nyilatkoznom. Úgy el
fogom szúrni…
Megan Jason kőkemény sajtófőnöke volt.
– Dehogy fogod. Én is ott leszek és Jason is ott lesz. Miután pedig
túljutsz az első részen, az interjúkon meg a villódzó vakukon,
minden tök izgi lesz. A film pedig lenyűgöző.
Biccentett, és becsukta a szemét.
– Rendben.
Felemeltem a mobilját, és odafektettem mellé.
– Tessék, hadd mutassak neked valamit. Legszívesebben
üvöltenék és szökdécselnék, csakhogy attól tartok, hogy ettől még
inkább kiborulnál.
– Valamilyen rossz hír? Ha az, felejtsd el, mert nem akarok tudni
róla.
Feloldottam a mobilja zárját, és felmentem az Amazon
honlapjára.
– Szoktam én sikoltozni és szökdécselni, ha bajban vagyunk?
– Nálad sohasem tudhatja az ember.
– Nagyon vicces. Inkább nézd meg ezt! – Úgy tartottam a telefont,
hogy jól lássa a képernyőt.
– Ó!
– Bizony. Ó. – A könyve újra felkerült az Amazon sikerlistáinak
legtetejére. Valószínűleg az összes hasonló lista élére is. Az ágyra
pottyantottam a mobilt, és némán bámultuk a mennyezetet. –
Iszonyúan jó író vagy, Olive, én pedig büszke vagyok rád!
– Pont olyan, mint álmaid iszonyú farka? – kérdezte jókedvűen.
– Pontosan.
– Ennek igazán örülök. Mi lenne, ha most kicsit Adam Connorról
beszélnénk? Légy szíves! Attól egész biztosan megnyugodnék.
 – Ezzel senkit sem csapsz be, Olive – feleltem. – Mit mondhatnék
azon kívül, hogy ki nem állhatom a pasit? A kölyköt viszont
imádom. Annyira aranyos.
– És napokon át csakis azért bámultad, mert ki nem állhatod,
igaz?
– Az akkor volt, és nem most. Lehet, hogy lenyűgöző a teste és a
gatyájában óriási a…
– Ki ne hagyd a szívtipró mosolyát – figyelmeztetett Olive.
– Mivel rám nem szokott mosolyogni, így nem tudhatom, de…
– Mit de?
– De… semmi. Ez a seggfej ártatlan embereket küld börtönbe, én
pedig gyűlölöm.
– Már megint kezdi – mormogta a barátnőm.
Feltételezem, hogy neked is pont ugyanez jár az eszedben, igaz?
Talán az égre meredsz a tekinteteddel? Nem kéne. Ne érts félre, de
attól a pasitól összefut a nyál a számban, és ha fa lenne, már rég
felmásztam volna rá. Hogy a fenébe ne gondolnám ezt, miután
testközelből láttam? Csakhogy ez még az előtt történt, hogy
kimutatta volna a foga fehérjét.
Gyűlölöm, és csak ez számít.
– Na, szóval – kezdte Olive rövid csend után. – Akarsz Jamesonről
beszélni?
Felnyögtem.

Rendben sikerült eljutnunk a díszbemutatóra, én gyakorlatilag

meztelennek tűntem a mélyen kivágott, halvány rózsaszín
ruhámban. A mellem ráköszönt mindenkire, aki csak felém
pillantott. Nem panaszkodom, tényleg nem. Végül is egész jól
néztem ki. Olive viszont… a barátnőm lenyűgözően ragyogott Jason
mellett. Bár nem ő játszotta a filmben a női főszerepet, a sajtó mégis
filmsztárként kezelte, és egyértelműen jobban odafigyeltek rá, mint
a valódi főszereplőre. Ez az este Jasonről és Olive-ról szólt. Én pedig
nagyon, de tényleg nagyon boldog voltam amiatt, hogy a barátnőm
megtalálta, amit keresett.
Csakhogy közben nyomát sem láttam a rám váró, iszonyatos
faroknak. Egyelőre. De nem adtam fel a reményt; tovább kerestem.
A piros szőnyeg végében állva figyeltem, ahogy Olive és Jason
megválaszolja a riporterek kérdéseit. A férje abban a pillanatban
megragadta Olive kezét, ahogy kiszálltak a kocsiból, és az alapján,
amit láttam, egyetlen pillanatra sem engedte el. Elmosolyodtam, és
arra gondoltam, ideje volna beosonni, hátha találok egy bárpultot,
amikor valaki megszólalt a hátam mögött.
– Te meg mit keresel itt?
Ez a hang. Megdermedtem, de sajnálatos módon nem tudtam
megakadályozni, hogy libabőrös legyek. Lassan megfordultam. Az
átkozott Adam Connor állt előttem.
Édes istenem…
Túl jól nézett ki ahhoz, hogy itt rögtön ne másszak fel a farkára.
Olyan klassz dolgokat művelhettem volna vele, ha nem lett volna
ekkora seggfej!
– Te mit csinálsz itt? – kérdeztem válasz helyett.
A tekintete megállapodott a mellemen, és savanyú képet vágott.
Én is elkomorodtam, és lepillantottam magamra, kiderítendő, hogy
minden rendben van-e. Amikor semmi kivetnivalót nem találtam, a
két kezemet rátettem a cicimre, és újra a pasi szemébe néztem. Még
mindig engem bámult. Kedves mosollyal az arcomon félrehajtottam
a fejemet, és megkérdeztem:
– Szeretnéd megérinteni őket?
Azonnal a szemembe nézett, és még savanyúbb képet vágott.
– Mi van? – rázta meg a fejét. – Ne is törődj vele. Mit keresel itt?
– Szerinted mégis mit kereshetnék itt? – kérdeztem vissza, és
eltüntettem a hamis mosolyom. Azt hihetné az ember, hogy
legalább kicsivel kedvesebb lesz, miután vigyáztam a fiára. De nem.
Ez az alak egy kicsit sem lett kedvesebb.
Becsukta a szemét, és felsóhajtott.
– Ó, igen, Jasonnel és Olive-val jöttél.
– Pontosan. Elnyerted a legokosabb vendég díját – feleltem
pléhpofával.
– Sajnálom, de amikor megláttalak itt, azt hittem…
– Azt ne mondd, hogy azt hitted, téged akarlak zaklatni.
Néma maradt, én pedig duzzogtam. Utána erőltetett kedves arcot
vágtam, közelebb hajoltam hozzá, és suttogva ezt mondtam:
– Rohadj meg, jó?
Megkeményedett a tekintete, én pedig arrébb húzódtam.
– Tényleg vonzó faszi vagy, ezt hajlandó vagyok beismerni, de
nem kedvellek annyira, hogy a nyomodban lihegjek. Na most, ha te
lennél Henry Cavill… akkor egész más lenne a helyzet.
– Jó tudni, hogy már nem engem zaklatsz, hanem Henryt.
Na, már megint kezdi…
– Te meg mégis mi a fenéről beszélsz? Nem zaklattalak téged sem
– mondtam összeszorított foggal, amikor valaki nekem ütközött;
Adam még az előtt megragadta a karomat, hogy az egyensúlyomat
elveszítve nekizuhanhattam volna. Megdermedtem. Két tenyerem
véletlenül rásimulhatott a mellkasára, én azonban nem voltam
hajlandó beismerni, hogy bármit is érzek.
 – Jól vagy? – kérdezte, és lehajolva a szemembe nézett.
Jól voltam? Hát, az illata kellemes volt, úgyhogy nem
panaszkodtam. Ezenfelül a mellkasa kifejezetten izmos volt a
tenyerem alatt.
– Semmi közöd hozzá – mormogtam, és megpróbáltam nem nézni
a szemébe.
Ez volt az a pillanat, amikor Jason és Olive úgy döntött, hogy
csatlakozik hozzánk.
– Na, sziasztok – mondta Jason, amikor szétrebbentünk.
– Szia – tette hozzá Olive, és rámosolygott Adamre, mire Jason
közelebb húzta magához.
– Nem gondoltam, hogy ma találkozunk veled – mondta Jason
Adamnek, miközben Olive egy kérdő pillantást vetett rám. Másfele
néztem. Olyan szép volt ez az éjszaka.
Az óriás, vagyis Adam testőre a semmiből bukkant elő.
– Adam, Adeline beállt a fotósok elé. El kell kapnod, mielőtt
bemenne.
Adam bólintott, és Jasonre nézett.
– Az utolsó pillanatban döntöttem el. Elnézést, de beszélnem kell
Adeline-nel.
Arrébb lépett, majd halvány mosollyal visszanézett Olive felé.
– Gyönyörű vagy, Olive. Gratulálok a sikeredhez.
A barátnőm elpirult, és Adam távozott. Az égre emeltem a
tekintetem, és felmordultam:
– Hízelgő!
– Mintha nem is én lennék a film főszereplője – mondta Jason, és
a feleségére pillantott. – Mindenki csak veled foglalkozik, Picur.
Lehet, hogy bajban vagyok?
Olive felnézett a férfira, amit Jason alighanem kihívásként
értelmezett, mert lehajolt, és gyengéden megcsókolta a száját. Kissé
hátrahajolva megnéztem barátnőm hátát. A férje tenyere szépen
rásimult a kivágásra. Szóval bejött ez a ruha.
Amikor odajött Jason sajtósa és azok a biztonsági emberek, akiket
a filmstúdió bérelt fel, a szerelmes madárkák kénytelenek voltak
szétrebbenni. Megan magával vitte Jasont, hogy az utolsó pár
interjút a film főszereplőnőjével adhassa, én pedig Olive oldalán
állva várhattam rá.
– Mit akart Adam Connor tőled? – kérdezte Olive, mihelyt Jason
lelépett.
– Semmit – feleltem oda sem figyelve, miközben a tekintetem
végigsiklott a vörös kötélkorlát mögött sorakozó fotósok és a
rajongók tömegén.
– Azt hiszem, szívesen bemennék. Kezdek nyugtalanná válni
emiatt a rengeteg ember miatt.
– Eszedbe ne jusson témát váltani! Hogy érted azt, hogy semmit?
Miről beszélgettetek?
Amikor visszanéztem Olive felé, felfigyeltem a közeledő
biztonságiakra.
– Azt hitte, hogy leskelődöm utána, én meg azt mondtam neki,
hogy rohadjon meg. Nagyjából ennyi történt. Most örülsz?
– Mi lenne, ha kedves lennél hozzá, és akkor feleségül venne, és
lehetnél a szomszédasszonyom?
Felhorkantam.
– Hagyjál már! Inkább meghalok, mint hogy ennek a faszinak a
felesége legyek!
– Mrs. Thorn? – szólalt meg a szőke biztonsági ember, amikor
megállt mellettünk. Nem is nézett ki rosszul. Vastag karok, fehér
ing, fekete nadrág, és nem feltűnően nagy kitüremkedés a
gatyáján… eddig nem igazán kedveltem a szőkéket, na de mikor
váltson az ember, ha nem ilyen helyzetben? – Kérem, legyenek
szívesek befáradni!
Amikor ezt mondta, a kezével megérintette a fülében lévő rádiót.
Ez egy kifejezetten vérpezsdítő mozdulat volt.
– Micsoda? Miért? – kérdezte Olive azonnal, és a tekintetével
Jasont kereste.
– Mi a baj? – kérdeztem a fickót, aki most már felém fordult. Egy
ragyogó mosollyal ajándékoztam meg.
– Asszonyom, ki kell ürítenünk a térséget, hogy…
Tovább beszélt, de egyetlen szavát sem hallottam. Asszonyom?
Te most szívatsz, vagy mi van?
Olive a karomnál fogva az épület bejárata felé vonszolt.
– Hallottad? – kérdeztem kiabálva, miközben egyre csak hátrafelé
bámultam a vállam felett. – Az a seggfej asszonyomnak szólított! Jó,
hogy nem néninek! Hallottad, hogy mit mondott?
– Hallottam – felelte Olive kuncogva.
– Ne nevess ki! Nem vicces, Olive! Az egész őmiatta történik! –
sziszegtem. – Ő az oka!
– Te meg kiről beszélsz? Jamesonről?
– Mi van? – Visszanéztem a barátnőmre, és megráztam a fejem. –
Nem, Adam Connorról. Erről a bajkeverőről. Ahol csak felbukkan,
ott kellemetlenségem támad. Gyűlölöm!
– Na, már megint…

A filmbemutató lenyűgözően sikerült. Én voltam a világon az első

ember, aki elolvashatta a regényt, amikor Olive befejezte a
kéziratot, és most felejthetetlen élményt jelentett, hogy a történet a
szemem láttára kelt életre a filmvásznon. Amikor véget ért,
felpattantam, megöleltem a legjobb barátnőmet, és újra elbőgtük
magunkat. Utána nevettünk. Jason adott egy puszit Olive
homlokára, én pedig újra sírdogáltam kicsit. Ezután az after party
következett, zenével, dögös pasikkal és még több hírességgel. Biztos
voltam abban, hogy az egyiküknek iszonyatos méretű farka lesz.
Úgy alakult azonban, hogy még csak meg sem pillanthattam a hőn
áhított faszt.
Közvetlenül az után, hogy bejutottunk abba a hangárba, ahol az
after partyt megrendezték, a mobilomra üzenet érkezett
Jamesontól.
Annyira megrémültem, hogy nem is tudtam elolvasni.
Bár mindent megtettem azért, hogy Olive közelében úgy
viselkedjek, mintha ez a pasi sosem létezett volna, Jameson időről
időre felbukkant az elmémben, és elszúrta a napomat. Csakhogy
most először lépett tényleg kapcsolatba velem azóta, hogy elhagyott.
A mobilomat becsúsztatva a kézitáskámba, leszakadtam Olive és
Jason mögül, és hagytam, hogy az ismerőseikkel beszélgessenek,
majd kerestem magamnak egy sötét szögletet, ahol becsukhattam a
szememet, és lelassíthattam a szívverésemet.
Hát nem az a létező legszörnyűbb dolog, ha a volt pasid éppen
akkor lép kapcsolatba veled, amikor sikerülne továbblépned az
életben? Ez nagyon meggondolatlan tőlük, ugye?
Nekivetettem a hátamat a téglafalnak, és elképzeltem, hogy egy
kihalt úton állok. Nem törődtem a feldübörgő zenével, hanem
elcsendesítettem az elmémet. Ragyogó napsütés, lágy szellő. A
frissítő szél simogatása. Arra kényszerítettem magamat, hogy
elképzeljem, ahogy Jameson az út végén áll. Még mindig éreztem
valamit iránta. Egy bő hónappal ezelőtt még azt hittem, hogy ez a
fiú az enyém, hogy nem vagyok olyan, mint a többi családtagom.
Hogy rám más sors vár, mint rájuk. Pontosan erre vágytam.
Jameson megmutatta, hogy igenis lehetséges, és nincs semmi baj
azzal, ha az ember boldogságra vágyik.
Az elképzelt országút közepén állva hátat fordítottam
Jamesonnak, és lassan elindultam. Ott hagytam magam mögött.
Kinyitottam a szemem, és újra az after party forgatagában álltam.
Meg akartam találni Olive-ot, hogy megmutassam neki az üzenetet,
de meggondoltam magamat. Ez az ő bulija volt. Persze mérges lesz
rám, hogy nem mutattam meg az üzenetet, de majd kiengesztelem.
Szükségem volt egy újabb mély lélegzetre, hogy elővegyem a
mobilomat.

Jameson: Hiányzol, Lucy.

Legszívesebben szétvertem volna a mobilt a fején, ha itt lett volna

a közelben, de amilyen mázlista, nem volt. Ki a fene küld „hiányzol”
üzeneteket annak, akit elhagyott? És mi a fenéért írnának
tulajdonképpen ilyesmit? Ha csak kínozni akart vele, akkor bejött a
szándéka.
Remegő kézzel visszatettem a mobilt a táskámba, és elindultam a
bárpult felé.
Kétpohárnyi tequilával később megtaláltam Olive-ot, és Jason
segítségével meggyőztem arról, hogy jöjjön fel a színpadra velem. A
filmstúdió felfogadott egy együttest erre az estére, és velük
előadhatunk pár dalt. Meglehetősen sokat kellett győzködni a csajt,
de abban a pillanatban, ahogy belekezdtünk kedvenc számunk, a
Let’s Marvin Gaye-be, Olive megnyugodott, és megfeledkezett a
számtalan hírességből és filmes szakemberből álló tömegről. Jason
bevallotta neki, hogy e miatt a dal miatt szeretett bele. Ahogy
mindig, most is egymásnak énekeltünk, nem a nézőknek, és őrülten
táncolva remekül szórakoztunk. Miután felhajtottam az újabb
tequilát, amit Jason Thorn hozott, rábeszéltem a barátnőmet arra,
hogy énekeljük el a The Cardigans együttes dalát, a Lovefoolt. Nem
jelentett meglepetést, hogy Jason most sem tudott uralkodni magán,
és vadul csókolózni kezdett a feleségével a színpadon. Már megint.
Ennél jobban nem is lehetett volna félbeszakítani a dalt.
Én pedig végre megfeledkeztem Jamesonról. Már megint. Kicsit.
Olive és Jason oldalán állva rengeteg emberrel beszéltem.
Mosolyogtam és nevettem. Még Jameson sem tudta elrontani ezt a
fontos estét.

Néhány órával később – vagy talán csak eggyel – megéreztem

magamon egy pasi kezét, amikor kiléptem a mosdóból, ahol
alaposan megmosakodtam. Részeg voltam? Talán egy kicsit.
Nagyokat pislogva megpróbáltam rájönni arra, hogy hol is vagyok.
Olive after partyján.
Azért hagytam ott őket, hogy WC-re menjek. Pontosan.
– Hé – morogtam, és megpróbáltam ellökni magamtól a pasit.
Megborzongtam, amikor a titokzatos ismeretlen megnyalta a
nyakamat.
A picsába!
Egész kellemes volt.
Ismerem ezt a faszit? Bemutatkozott egyáltalán, mielőtt lecsapott
volna rám a nyelvével? Akkor sem tudtam volna visszaemlékezni
erre, ha az életem múlt volna rajta. Miközben vadul nyálazta a
nyakamat, én bandzsítva megpróbáltam körülnézni. Már
amennyire ez a sötétben lehetséges volt. Nekiszorultam egy keskeny
folyosó magas falának a WC mellett. Az még rémlett, hogy Jason és
Olive oldalán jó pár emberrel beszélgetett, de nem tudtam felidézni
magamban, hogy ez a pasi is ott volt-e közöttük. Sötétszürke inget
viselt, és az alapján, amennyit láttam belőle, egész robusztus alkata
volt.
Pontosan tudta, hogyan kell a száját használni, ám én látni
akartam a nyelvhez tartozó arcot is, ezért megpróbáltam arrébb
tolni magamtól.
– Izé, szia – mondtam többször is, amikor az erőfeszítéseimet nem
koronázta siker. Ahelyett, hogy válaszolt volna, még csak nem is tett
úgy, mint aki hallja a szavaimat, hanem erősebben megmarkolta a
derekamat, és behúzott maga után egy kisebb beugróba.
– Hűha – mormogtam, és szédülni kezdtem. A pasi háta hangos
csattanással nekiütődött valaminek, ekkor megpördített, és most
már az én hátam kapta telibe a vasajtót. Levegő után kapkodtam.
Feljajdultam, de úgy tűnt, hogy a fickó nem veszi észre.
– Hé, ne durváskodj! – mondtam szinte teljesen érthetően.
– Csitt! Meglátod, jó lesz – suttogta a fülembe, és masszírozni
kezdte a vállamat. A két keze ekkor elindult lefelé, és belemarkolt
meztelen bőrömbe.
– Hé… te meg mit csinálsz? – felemeltem a térdemet, hogy
eltaszítsam magamtól, de a ruhám közvetlenül a térdek vonala alatt
szűkült össze, így hiába próbálkoztam. Mintha csak víz alatt
mozogtam volna. Hangosabban folytattam. – Azt mondtam, hogy
hagyj békén!
Ekkor egy kéz keményen megmarkolta az államat, és a fejemet
nekinyomta az ajtónak. Alig kaptam levegőt.
– Csend legyen! – suttogta a támadó a fülembe, és ráharapott az
egyik cimpára.
Talán élvezhettem volna a helyzetet, ha az ujja nem szorítja olyan
erővel az arcomat, hogy biztosra vettem, ott marad a nyoma.
 Vagy talán nem.
Csakhogy fájdalmat okozott nekem, és én az előbb egyértelműen
a tudtára adtam, hogy nem akarom azt, amire készül.
Az egyik keze megtalálta a ruhám alját, és elkezdte feltűrni.
– Hagyd abba! – üvöltöttem olyan hangosan, amennyire képes
voltam, hiszen az ujjai az arcomba mélyedtek. A zene
basszushangjai amúgy is elnyomták a kiáltásomat.
Megharapta a nyakamat, és az ajka megtalálta a számat.
Becsuktam a szememet, és elfordulva megpróbáltam kikerülni a
szorításából.
– Imádom, amikor a hozzád hasonló csajok úgy tesznek, mintha
ellenállnának. Így még izgalmasabb az egész.
Ó, a pokolba, ne már!
Megpróbáltam lelassítani a szívverésemet, és magasba rántottam
a térdemet; mivel az előbb felgyűrte a ruhám alját, most
könnyebben ment, és telibe találtam. Felnyögött, elengedte az
arcomat, és előttem összegörnyedve a kezével megpróbálta
eltakarni sajgó heréit. Félresöpörtem a hajat az arcomból,
kinyitottam és becsuktam a számat, hogy elmúljon a fájdalom.
– Te hülye faszfej! Mégis mi a fenét csinálsz? – förmedtem rá.
Amikor felegyenesedett, rájöttem, hogy valamennyire ismerős az
arca, de nem tudtam eldönteni, hogy honnan. Talán megengedtem
neki, hogy letaperoljon? Nem emlékeztem semmi ilyenre, és
valószínűtlennek tűnt, hogy az Olive számára fontos estén
belementem volna egy kalandba. Jobban belegondolva, halványan
rémlett, hogy pár fickóval ártatlan, játékos flörtölésbe kezdtem, de
csak a vicc kedvéért. Jameson üzenetét követően szükségem volt
arra, hogy kicsit körülrajongjanak. Nem akartam senkivel sem
lefeküdni.
Sietve lejjebb húztam a ruhám alját, és egy dühös pillantást
vetettem a fickóra. Az arca kivörösödött, és szélesen vigyorgott.
Nagyszerű…
– Figyelj – mondtam lassan. – Sajnálom, hogy tökön rúgtalak.
Nagyot szusszantam, majd folytattam.
– Na jó, ezt visszaszívom. Nem is sajnálom. Megérdemelted. Én
akkor most megyek, rendben?
A magasba vonta a szemöldökét, és a vigyorától végigfutott a
hátamon a hideg. Hátrálás közben tenyérrel előre magasba
emeltem a két kezem.
– Megyek is. Nem történt semmi.
Megnyalta az alsó ajkát, és közelebb lépett. Megpróbáltam elfutni
mellette, de túl erős volt, és újra nekicsapott az ajtónak. Ezúttal a
mellkasával nyomott hozzá a fémhez. Mire üvölteni kezdhettem
volna a fülébe, két kézzel gyorsan majdnem a derekamig feltűrte a
ruhámat.
Félelmetes, hogy milyen gyorsan ki tud józanodni az ember lánya.
Meg az, ahogy előjön belőle a gyilkos.
A zene hangosan szólt, de biztosra vettem, hogy valaki meghall
majd.
Összegörnyedtem, nagyot rúgtam és üvöltöttem, ám a fickónak
még így is sikerült az egyik kezét a ruhám alá gyömöszölnie, és
vadul megmarkolta a mellemet. Biztos, hogy kék folt marad a
helyén. Persze figyelembe véve, hogy éppen mi történik, egy-két kék
folt jelentette a legkisebb bajomat.
– Védekezz! – parancsolta a fickó. – Ne add meg magad!
Na ekkor estem pánikba.
Ez őrült!
Amikor megunta, hogy hangosan sikoltozok, a számra szorította
az egyik kezét, és tovább markolászta a testemet. Még mindig azt
hittem, hogy abba fogja hagyni. Még mindig azt gondoltam, hogy ez
csak egy rémálom. Még mindig üvölteni próbáltam.
Amikor az ujjai megközelítették a bugyimat, megdermedtem.
Teljesen. Nem kaptam levegőt. A szemem megtelt könnyekkel, és
nagyot nyeltem.
Ostoba, ostoba könnyekkel.
Jó, a faszi persze abban a pillanatban meg fog halni, amikor…
– Ó, szóval ez kell neked, igaz? – suttogta, miközben ujjheggyel
végigsimította a bugyimat.
A világ már nem forgott körülöttem.
A fickó ekkor levette a kezét a számról, én pedig minden maradék
erőmet összeszedve sikítani kezdtem.
 Tizedik fejezet

Adam
A veszekedés után otthagytam Adeline-t, és elindultam a hátsó
kijárat felé, hogy lelépjek és hazamenjek. Bár tudtam, hogy nem fog
hallgatni a jó szóra, mégis megpróbáltam jobb belátásra bírni.
Szerettem volna elkerülni, hogy a bíróság előtt állva kelljen
megszereznem tőle Aiden kizárólagos felügyeleti jogát, de Adeline…
sarokba szorított. Eljátszotta a jogot arra, hogy Aiden anyukája
lehessen.
A paparazzók a rendezvény bejárata előtt várakoztak, így szóba
sem jöhetett, hogy arra menjek haza. Már az is éppen elég
kellemetlen volt, hogy lefényképezték, amint vadul vitatkozom a
volt feleségemmel. A jóisten tudja, hogy mire használják fel a
fotóikat. Semmiképpen nem akartam, hogy azt is megörökítsék,
ahogy dühösen kirontok innen.
Megkerültem a csarnok hátsó részét, befordultam egy sarkon, és
észrevettem egy vadul csókolózó párocskát a folyosó elején. Fejemet
lehajtva elmentem mellettük. Jobbra fordulva kinyitottam az egyik
vasajtót, és az arcomon megéreztem a friss levegőt. Abban a
pillanatban, ahogy átléptem a küszöb fölött, meghallottam, hogy
valaki sikít.
Gyorsan hátranézve észrevettem, hogy egy másik, igencsak
egyértelműen viselkedő pár is van a közelben. Valamiért gyanúsnak
találtam, ahogy a pasi a csaj fölé tornyosul. Valami furcsa volt…
Kipillantottam az udvarra. Lehet, hogy csak félreértettem a
sikoltást? Adeline nem nagyon hangoskodott az ágyban; szinte meg
sem mozdult alattam. Lehet, hogy mostanra már elfelejtettem, hogy
milyen egy gyönyörrel teli sikoly?
Ennek dacára a lábam magamtól elindult a párocska felé. Minél
közelebb értem meghitt kis búvóhelyükhöz, annál inkább úgy
éreztem, hogy kukkolóként megzavarom őket valamiben.
Megvillant egy ruha szövete, hasonló ahhoz, amilyet Lucy is
viselt, amikor utoljára láttam, és egy újabb elfojtott sikoly miatt
szaporábbra vettem a lépteimet.
– Hé! – üvöltöttem, hogy a hangom túlharsogja a dübörgő zenét, a
pasi pedig a válla fölött hátranézve üveges tekintettel meredt rám.
Elkomorodtam, és a tekintetem megállapodott a férfi és az ajtó
között csapdába esett lányon.
Az első dolog, amire felfigyeltem, az a könnyes szempár volt; csak
utána döbbentem rá, hogy Lucy viharos, szürke szemét látom,
amiből teljesen eltűnt a kékség. Amikor rettegő pillantása
megtalálta a tekintetemet, valami elszabadult bennem.
Nyugodtan nevezhetjük a düh felszabadulásának, számítani
lehetett rá egy ilyen viharos éjszaka után.
– Adam Connor – mondta széles vigyorral a fickó. – Tetszik a mi
kis privát partink? Van kedved beszállni közénk?
Megismertem Jake Callumot. Ez a fiatal színész igazi seggfej volt,
és azt gondolta magáról, ő a legnagyobb sztár, mivel az egyik filmje
nagyon szép bevételt hozott.
Amikor észrevettem, hogy Lucy megpróbálja ellökni magától,
még dühösebb lettem.
Megragadtam hátul a fickó ingét, lerántottam Lucyról, és
nekivágtam a falnak.
– Nyugi, haver! – mondta nevetve, és magasba emelte mindkét
kezét. – Beleegyezett a csaj. Ne idegeskedj!
 A nadrágjára néztem, és megkönnyebbülten fellélegeztem,
amikor észrevettem, hogy nincs kigombolva a slicce. Ekkor azonban
felfigyeltem arra, hogy Lucy éppen megpróbálja letörölni a
könnyeit, miközben lejjebb rángatja a ruhája alját. Pokoli erővel tért
vissza a dühöm.
– Mégis mi a fene történt itt? – kérdeztem a fickó elé állva, és
nagyot löktem rajta.
Jake vigyorogva megvonta a vállát.
– Csak megpróbáltuk jól érezni magunkat a hölggyel, haver. Nyugi
– mondta, s amikor a tekintete visszasiklott Lucyre, erősebben
megragadtam az ingét, hogy rám figyeljen.
– Ne merj ránézni! Téged kérdeztelek!
Nem tudtam befejezni a mondatot, mert az a kis nőstény ördög,
aki ma éjjelre olyan kihívóan öltözött fel, hogy körülötte alighanem
elélveztek a pasik, nekem ugrott, hogy félrelökjön. A vállam fölött
lenéztem rá. Amikor nem álltam el az útjából, még ádázabb képet
vágott, és újra taszított rajtam egyet.
– Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdeztem dühös tekintettel. Most
már nem lökdösött tovább.
– Állj el az utamból! – vicsorogta.
– A kurva életbe, éppen megpróbálok segíteni neked! –
mennydörögtem.
– Azt mondtam – vicsorogta –, állj… el… az… utamból!
Az jutott az eszembe, hogy ez a lány nyilvánvalóan elmebeteg, így
talán félreértettem az egész helyzetet. Lehet, hogy csupán turbékolt
a két szerelmes gerlice? Úgy tűnt, hogy semmit sem értek a
helyzetből.
Elengedtem Jake-et, és hátrébb léptem.
– Rosszul ítéltem meg a dolgot. Bocsánat, ha megzavartalak
titeket.
Lucy összeszűkülő tekintettel nézett rám, de mihelyt elálltam az
útjából, máris visszafordult Jake felé. A tekintetem megállapodott a
mellén – persze csak egy pillanatra –, és láttam, hogy valósággal
zihál.
Odabiccentettem neki, és a kezemmel beletúrtam a hajamba,
majd vonakodva hátrébb léptem, miközben ő közelebb hajolt Jake-
hez, és az ujjával odahívta magához, mintha csak valamit a fülébe
akart volna súgni. Miért lettem még dühösebb e miatt az egyszerű
mozdulat miatt? Már éppen hátat akartam fordítani nekik, hogy
távozzak, amikor Lucy apró ökle egy villámgyors mozdulattal telibe
kapta Jake orrát. A férfi az arcához kapott, és feljajdult a
fájdalomtól.
– Te kurva!
Lucy ekkor habozás nélkül térddel tökön rúgta.
Összerezzentem. Juj!
Lucy keze már lendült, hogy újra megüsse a fickót, amikor
elkaptam a csuklóját.
– Hé, lassan a testtel!
Ezzel nagy hülyeséget követtem el. Sose próbáld megállítani Lucy
Meyert! Soha. Rátaposott a lábamra. Sarokkal. Nagy erővel.
– Jézusom, ne már! – kiáltottam, és azonnal elengedtem a karját.
– Mocskos szemétláda! – üvöltött Jake-re nézve, miközben újra
megütötte volna a vállát.
– Hülye picsa! – sziszegte Jake, és elengedte vérző orrát, hogy
megragadhassa Lucy csuklóját. A lány elhallgatott, és a fickó
megpróbálta kicsavarni a kezét. Nem tudtam, hogy mit mondjak,
ezért egy kézzel torkon ragadtam Jake-et, a másikkal pedig
megpróbáltam távol tartani tőle Lucyt.
 – Befejezni! – mondtam nyugalmat erőltetve magamra a pasinak.
Mégis mibe keveredtem?
Jake elkomorodott, és tovább csavarta Lucy csuklóját, ami miatt a
lány felhördült, és a testével kifordulva próbálta meg enyhíteni a
fájdalmat. Erősebben megszorítottam ellenfelem torkát, és
elszántan nekinyomtam a fejét a falnak, míg ki nem vörösödött az
arca, és alig kapott levegőt.
– Nem mondom még egyszer, Callum! Engedd el!
Ellökte magától a lány kezét, és a következő pillanatban Lucy már
ismét támadásba lendült. Sikoltozva válogatott trágárságokat vágott
a fejéhez. Elengedtem Jake-et, és hátat fordítottam a köhögő
férfinak.
– Állj le! – mondtam Lucynek, aki az erőfeszítéseimet egy gyors
ütéssel jutalmazta. A vállamat találta el.
Jézusom! Gondolod, hogy hallgatott rám? Nagy nyavalyát!
Szerintem soha senkire nem hallgat.
– Megölöm! – üvöltötte újra és újra, miközben mellettem átnyúlva
megpróbálta eltalálni Jake-et.
A csarnok felé fordultam, hátha észreveszem Jasont, de nem volt
senki sem a közelünkben, még az a pár sem, aki alig pár perccel
ezelőtt olyan vadul csókolózott a folyosón.
Lucy Jake-et bámulta.
– Mi a faszt gondolsz magadról? – süvítette újra, és megpróbált
félrelökni az útjából, hogy a pasi torkának ugorhasson. – Mocskos
szemétláda! Hogy volt pofád?
– Tüntesd el a csajt előlem, mert különben baj lesz, Connor! –
krákogta Jake a hátam mögül eltorzult hangon. Talán túl erősen
szorítottam meg a nyakát – nem mintha megbántam volna.
– Fogd be a pofád! – vicsorogtam rá, és közben végre sikerült
elkapnom Lucy meglendülő karját.
– Engedj el, Connor! – üvöltötte a lány, és ismét felemelte a lábát.
Alighanem kifáradt mostanra, mert sokkal lassabban mozgott, és
mivel tudtam, mire készül, sikerült arrébb lépnem, mielőtt
szétzúzhatta volna a lábfejemet. A lehető leggyengédebben
elfordítottam a testét, és lefogva a két karját, odaszorítottam a
mellkasomhoz.
El nem tudtam volna képzelni, hogy lehet, hogy senki nem
hallotta meg az üvöltést.
Az államat a vállához szorítottam, és a fülébe suttogtam:
– Nyugalom, Lucy! Nyugalom!
Rózsaillat áradt belőle, meg nagyon finoman citrus is, egyszerre
lágyan, mégis erőteljesen. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon az
elmém.
Rövid habozás után újra rángatózni kezdett.
– Mi az, hogy nyugodjak meg, a kurva életbe? Megölöm! Engedj el!
– Nem! Azt akarom, hogy megnyugodj. A kedvemért, Lucy.
Megtennéd értem? Kérlek, édesem. Ne dühöngj, hanem mondd el
nekem, hogy mi történt.
Zihálva kapkodott levegő után, és megmarkolta a karomat. Arra
számítottam, hogy mindjárt belém rúg, vagy egyszerűen megpróbál
eltolni magától, ám meglepődve tapasztaltam, hogy csak
megkapaszkodott bennem.
– Mondtam már… – mordult fel lassan – …hogy ne hívj
édesemnek.
– Ha megígéred, hogy megnyugszol, akkor soha többé nem hívlak
édesemnek. Ez jó lesz?
Komoly erőfeszítés árán vett egy mély lélegzetet, és bólintott. A
kezével még továbbra is a karomat szorította, de úgy véltem, nem
fogja megköszönni, ha erre felhívom a figyelmét.
 Jake ezt a pillanatot használta ki arra, hogy ellökje magát a faltól,
és elosonjon mellettünk. Felénk fordult, és hátrálva ment tovább.
Amikor gyorsan tisztelgett a kezével, és rávigyorgott Lucyre… a lány
egy pillanatra megmerevedett a karjaimban, majd őrjöngve
felsikoltott, és megpróbált Jake torkának ugrani.
Felsóhajtottam, és megfogtam.
– Ennyi elég legyen! Elmegyünk innen.
A magasba tartva a rugdalózó és sikoltozó Lucyt, elindultam
kifelé.
Amikor elengedtem, azonnal megpróbált megkerülni, hogy
visszarohanjon. Az útját álltam, mielőtt ez sikerülhetett volna.
– Mégis mi a fene ütött beléd? – förmedt rám ziháló lélegzettel.
Úgy tűnt, újra rám fog támadni.
– Az előbb megmentettelek, és te így hálálod meg? – kérdeztem
elzárva az ajtót, nehogy valami hülyeséget csináljon.
Futva egy biztonsági őr jött oda hozzánk.
– Minden rendben van itt?
Lucy gyilkos pillantást vetett az érkezőre.
– Igen! – vicsorogta.
A fickó azonban nem törődött vele, hanem hozzám fordult.
– Minden rendben, Mr. Connor?
Lucy odapattant az orra elé, és lengetni kezdte a kezét.
– Hahó, van itt valaki? Miért tőle kérdezed? Talán éppen nekem
van problémám vele!
Az őr továbbra sem törődött Lucyvel, hanem az én válaszomra
várt. Megdörzsöltem a tarkóm, és bólintottam. Mégis mit
mondhattam volna? Mihelyt arrébb ment az őr, Lucy szembefordult
velem.
Felemeltem a kezemet, hogy elhallgattassam, mielőtt újra
lendületbe jöhetett volna.
– Fejezd be!
Már csak egy hajszál választott el attól, hogy én is dühbe guruljak
és üvölteni kezdjek vele. Amikor azonban észrevettem, hogy
mennyire remeg a keze, egyből semmivé foszlott a haragom.
– Figyelj! – Becsuktam a szememet, és megpróbáltam rájönni arra,
hogy mit is kéne mondanom neki. – Figyelj, úgy tűnik, hogy mind a
kettőnknek elég szar éjszakája van. Én csupán azt szeretném, hogy
ne kerülj bajba, semmi többet. Ha jól vagy, én máris lelépek, és
utána azt ölsz meg, akit csak akarsz, rendben?
Vettem egy mély lélegzetet, hogy egy kis időt adjak neki.
– Ha nem tartasz igényt a segítségemre, az sem baj. Csak nyugodj
meg egy kicsit, hogy mind a ketten mehessünk a dolgunkra.
Meglepő módon Lucy bólintott, aztán hátat fordított nekem. Nem
hazudok, tényleg arra gondoltam, hogy némán várok pár percig, és
amikor már újra önmaga, egyszerűen itthagyom. Azonban
észrevettem, hogy egyre erősebben karolja saját remegő testét, és
rájöttem, hogy nem hagyhatom itt.
A fenébe!
Arra gondoltam, hogy a vállára teszem a kezemet, és…
megvigasztalom? Felmelegítem? Valahogy segítenem kellett volna
rajta, de úgy véltem, nem értékelné az erőfeszítéseimet, ehelyett
inkább odaálltam elé, és az ujjam hegyével feljebb emeltem az állát.
– Lucy?
Kinyitotta a szemét, és amit ekkor láttam, az darabokra törte a
szívemet: szinte nyílegyenes vonalban egy magányos könnycsepp
indult el az álla felé. Ösztönösen letöröltem. Semmit sem tudtam
erről a nőről, arról, hogy milyen ember valójában, de mindabból,
amit eddig láttam, arra következtettem, hogy valami nincs rendben.
– Nem sírok – jelentette ki.
 – Persze hogy nem – mondtam halkan.
– Nem is! – Kézháttal letörölte a két orcáját, és felnézett rám. –
Ezek csak a harag könnyei.
– Persze hogy azok! – feleltem. – Semmi másra nem számítanék
egy ilyen csajtól.
Elvörösödött, és még jobban kihúzta magát.
– Ezt meg hogy értetted? Mi az, hogy ilyen csajtól?
Természetesen kiforgatta a szavaimat. Különben hogyan
robbanthatott volna ki egy újabb veszekedést? Egyre erősebben élt
bennem a gyanú, hogy ez a nőszemély a szenvedésemből
táplálkozik. Megráztam a fejem.
– Nem fogok veled veszekedni. Jó éjszakát, érezd magad jól, Lucy!
Megfordultam, hogy otthagyjam, de a karomra tette a kezét, és
megállított.
– Csak egy perc, hogy…
– Egy olyan csajra gondoltam, aki annyira erős, makacs és
akaratos, mint te, Lucy – magyaráztam a szavába vágva. – Nem
akarok veszekedni veled. Ma este nem.
Levette a kezét a karomról.
– Ó!
– Bizony.
– Ez esetben bocsánat.
– Ez aztán meglepő tőled. Előfordult már korábban is, hogy ez a
szó elhagyta a szádat?
– Ne szemétkedj!
A tekintetem végigsiklott a karomon, és megállapodott Lucy
kezén, ami valahogy visszakerült rám, megakadályozva, hogy
otthagyjam.
– Ha nem gond, akkor én most mennék.
 A tekintetével követte a pillantásomat, és meglepte, hogy újra
megfogta a karom. Gyorsan elhátrált.
– Hát persze. Nem akartam ám hozzád érni. Remélem, nem hívod
ki emiatt a zsarukat.
Ahogy ezt mondta… istenem, annyira fel tudott dühíteni!
– Na szóval, érezd jól magad, Lucy!
Elindultam. Menet közben úgy éreztem, hogy helytelenül
cselekszem.
Tényleg ennyire hiányzik egy balhé neked, Adam? – kérdeztem
magamtól, ahogy lelassultak a lépteim. Mintha csak nem lett volna
elég, hogy egy kört már Adeline ellen is küzdöttem, most arra
készültem, hogy itt maradjak ezzel az őrülttel.
Amikor visszanéztem, Lucy pontosan ott állt, ahol hagytam. Az ég
felé emelte az arcát, és becsukta a szemét. Jól nézett ki a
holdfényben. Vonásai ellágyultak, és enyhén rózsaszín ajka
hívogatóan ragyogott. A lábam visszavitt hozzá.
– Akarod, hogy bemenjek és kihívjam a barátaidat?
Kinyitotta az egyik szemét, és dacosan rám nézett.
– Nem!
Félrehajtott fejjel vártam, hogy folytassa, de csalódnom kellett.
– Akkor jó. Szeretnéd, hogy…
– Elmehetsz, jól vagyok.
– Akarsz velem együtt lelépni innen?
A másik szeme is kinyílt, és úgy tűnt, megfontolja az ajánlatomat.
– Igen – mondta végül. – Szeretnék.
– Tegyelek ki Jasonék házánál, vagy valahol másutt?
– Jasonéknál. Nagyra értékelném, már ha ez nem túl nagy
erőfeszítés neked. – Úgy tűnt, elszállt belőle a tűz, és kissé
megroggyant a válla. Szerettem volna magamhoz ölelni… becsukni
a szememet, a karommal átfogni a vállát, és csak lélegezni.
Megráztam a fejem.
– Akarod, hogy megvárjam, amíg szólsz a barátaidnak, hogy
eljössz innen?
– Nem akarom megzavarni őket. Majd útközben küldök egy
üzenetet Olive-nak.
– Ott van a kocsim – mondtam, és a fejemmel a parkoló autók felé
biccentettem. Egyetlen szó nélkül követett.
Sikerült elkerülnöm a paparazzókat, mivel a hosszú kerülő úton
mentem haza. Iszonyúan tűzbe jöttek volna, ha megpillantják, hogy
egy idegen nő ül a kocsimban.
Az autómban meglepő csend uralkodott. Többször is Lucy felé
pillantottam, de ő egyre csak az utat bámulta. Amikor észrevettem,
hogy a kézfejét beletörli a ruhájába, odanyúltam, megragadtam,
hogy megnézzem.
– Hé, mit csinálsz? – méltatlankodott, és megpróbálta kihúzni a
kezét a szorításomból.
– Nyugi egy pillanatra. – A bütykei teljesen kivörösödtek. – Jeget
kell majd tenned rájuk.
Megálltunk egy piros lámpánál. A hüvelykujjammal öntudatlanul
is megsimogattam a horzsolt részt.
– Hol tanultál meg így bunyózni?
Felhorkant.
– Béna volt az ütésem. Még csak be sem törtem az orrát.
– Ó, szóval erre készültél.
– Hát igen. Mi másért ütnél meg valakit? Látni akartam a vérét.
Szóval ez a nő ráadásul még vérszomjas is. Furcsa, de ez nagyon
illett hozzá.
Elengedtem a kezét, és arra kényszerítettem magamat, hogy két
kézzel fogjam a kormányt.
 – Hajlandó vagy elmondani nekem, hogy pontosan mi történt? –
kérdeztem. – Nem alakultak jól a dolgok Jake-kel?
– Jake? Ez a neve? Te ismered?
– Jake Callum – mondtam komoran, és Lucyre pillantottam,
amikor zöldre váltott a lámpa. – Te nem ismered?
– Ó, de! Azért engedtem meg neki, hogy izomból megnyalja a
mandulámat, mert ő Jake Callum. Úgy tűnt neked, hogy ismerem? –
Dühösen lesimította a ruháját, és magában mormogott tovább. –
Tudtam én, hogy valahol már láttam a képét!
– Honnan tudhattam volna, hogy meg szoktad-e kérdezni a pasik
nevét, mielőtt egymásra másznátok?
Azonnal felém fordult, és éreztem, ahogy a tekintete lyukat éget a
fejembe. Felsóhajtottam.
– Sajnálom, ezt nem lett volna szabad mondanom.
Feldühített a válaszával, ami nagy hiba volt.
– Nem érdekel a bocsánatkérésed. – Visszafordult az úttest felé.
Senki nem járt az utakon.
Néhány pillanatnyi hallgatás után ismét megszólalt. – Nem
mintha tudnod kellene, de azért elmondom: még csak nem is
emlékszem arra, hogy beszéltem volna vele. Ott állt a mosdó előtt,
amikor kijöttem, és egyből rám mászott.
Levettem a lábamat a gázról.
– Hogy mi van?
– Baj van a füleddel?
Az út szélén leálltam a kocsival, és Lucy felé fordultam.
– Hogy érted azt, hogy egyből rád mászott?
– Ha nem fogsz hazavinni, egyedül is odatalálok.
Már az előtt bezártam az ajtókat, hogy megérinthette volna a
kilincset.
 – Úgy érted, hogy erőszakoskodni próbált veled? – kérdeztem
összeszorított foggal.
Az arca vöröslött a haragtól, amikor rám nézett.
– Miért, te mit gondoltál, mi történik?
Megemésztettem a hallottakat, aztán bólintottam.
– Most már mehetünk?
– Nem – mondtam szűkszavúan. Belenéztem a visszapillantó
tükörbe, és gyorsan csináltam egy U kanyart.
– Hé! – hördült fel Lucy, és megkapaszkodott az az ülésében. –
Hova mész?
Nem válaszoltam.
– Adam?
Tíz perc alatt visszaérünk a parti színhelyére.
– Adam! – mondta most már emelt hangon.
Egy gyors pillantást vetettem rá.
– Visszamegyünk megkeresni Callumot.
– Dehogy megyünk! – ellenkezett, és összevonta a szemöldökét.
Nem törődtem vele.
– Hé! – Rácsapott a karomra, hogy odafigyeljek rá. – Már
szétrúgtam a seggét, te mégis mit tehetnél? Vagy másra készülsz?
Azért akarsz visszamenni, hogy köszönetet mondj neki, amiért
helyretett? Hihetetlen, már azt hittem, hogy ennél jobban nem
foglak utálni, erre te…
Olyan keményen beletapostam a fékbe, hogy Lucy
előrehanyatlott, és a keze nagyot csattant a műszerfalon, ahogy
megtámaszkodott.
– Kapcsold be azt a kibaszott biztonsági övedet! – förmedtem rá.
– Megőrültél, te seggfej? – úgy nézett rám, mintha nekem ment
volna el az eszem, de a kiabálás hatott, mert ellenvetés nélkül
megtette, amire kértem. Hála istennek egyetlen kocsi sem jött
mögöttünk.
– Ha még egyszer ilyen szavakkal illetsz, mint az előbb, nagyon
megjárod, Lucy! Még az sem érdekel, hogy semmit sem tudsz rólam.
– Mégis mit csinálsz? Jól elfenekelsz?
– Talán nem kéne ötleteket adnod.
Magasba vonta a szemöldökét, és kinyitotta, majd újra becsukta a
száját. Többször is.
– Mégis mit hittél, hogy mi történik? – kérdezte jóval
nyugodtabban, amikor újra elindultunk. Megfeszült az állkapcsom.
– Azt hittem, azt akartad, hogy kicsit lassítson. A kurva életbe, hát
eszembe sem jutott volna, hogy éppen meg akar erőszakolni!
Ilyen sebességgel száguldva pár perc alatt visszaérünk a buliba.
Akkor majd beverem a szemétláda fejét. Ha rájöttem volna, hogy
éppen mire készül Lucyvel, ha megértettem volna a terveit, akkor
nem tartottam volna vissza a dühös lányt.
Alig hallottam meg Lucy halk mormogását.
– Jól van. Jól van. Adam, jó lenne, ha most hazavinnél.
– Nem!
– Adam?
Valami megváltozott a hangjában, emiatt gyorsan ránéztem.
Elsápadt, és nagy szürke szemével kétségbeesetten nézett rám.
Bassza meg!
Bassza meg!
– Haza szeretnék menni – ismételte meg, és továbbra is engem
nézett. – Légy szíves.
Lelassítottam, és óvatosan kimentem a szélső sávba.
– Kérlek – mondta újra Lucy.
Az úttestre néztem, aztán az utasomra.
 – Már majdnem odaértünk, Lucy.
– Te nem figyelsz rám. Vagy vigyél haza, vagy nyisd ki az ajtókat,
hogy egyedül mehessek.
Alaposan megnéztem magamnak, jól megfigyelve az
arckifejezését. Azt, ahogy összeszorította az ajkát, ahogy megpróbált
minél kevesebbet pislogni. Amikor mérges, a homloka szélén
felbukkan egy vékony erecske. Akkor is, ha csalódott vagy aggódik.
Cseppet sem tetszett a tény, hogy tudok az erecske létezéséről.
Nem lett volna szabad felfigyelnem rá. Figyelmen kívül kellett
volna hagynom.
Miközben összecsapott az akaratunk, leheletnyivel feljebb emelte
az állát, és megparancsolta, hogy nyissam ki az ajtót. Amikor nem
tettem, elkezdte nyomkodni a gombokat, hogy megtalálja a
megfelelőt.
– Jól van, rendben. – Odahajoltam, megérintettem, majd
megfogtam a hideg kezét. Amikor nem ütött meg, visszahúztam az
ölébe. – Hazamegyünk. Visszaviszlek.
Az út hátralévő része… hosszú volt. Hosszú, csendes és fájdalmas.
A város meglepően kihalt volt ezen az éjszakán. Továbbra is a
tenyeremben tartottam a kezét, azt remélve, hogy gyorsan
felmelegszik és már nem remeg tovább. A tény, hogy nem rázta le
az ujjaimat…
A kocsit Jasonék kapuja előtt állítottam le, és rövid habozás után
kinyitottam az ajtókat.
Lucy a kilincsre tett kézzel várakozott, készen arra, hogy
elmeneküljön.
– Tehetnék még valamit érted? – törtem meg a kellemetlen
csendet.
– Szeretnék most kiszállni.
Megértettem. Amikor kinyitotta az ajtót, némán figyeltem, ahogy
kisiklik a kocsiból. Mielőtt bezárta volna az ajtót, elmormogott egy
köszönömöt, és elsétált.
Hogy lehet ennyire elszúrni egy ilyen estét?
Meg akartam várni, hogy bemenjen a házba. Csakis azért, hogy
lássam biztonságban hazaérni. Semmi másért. Ahelyett azonban,
hogy beírta volna a kapu biztonsági kódját, kicsivel feljebb húzta a
ruháját, és leült a kocsifeljáróra.
Na most kellett volna elfordítani a fejemet és hazamenni.
Mindjárt felhívja a barátait, megkapja a kódot, aztán bemegy a
hátsó udvarba, és ott azt tesz, amit csak akar. Csak a bajom volt
miatta azóta, hogy csuromvizesen megtaláltam a medencém mellett
a fiammal. Rohadtul nem volt rá szükségem az életemben.
Mindezzel nagyon is tisztában voltam, mégis leállítottam a motort
és odamentem hozzá.
Jó pár percen keresztül némán ültünk egymás mellett. Hideg volt
az éjszaka, és alig látszott néhány felhő a sötét égbolton.
– Menjünk haza, és tegyünk jeget a sérüléseidre – mondtam
fáradtan.
Ő legalább ugyanannyira fáradtnak tűnt, mint én, amikor
megszólalt. Talán még fáradtabbnak.
– Nincs otthonom.
– Ma éjjel lesz.

Arra ébredtem, hogy kacagástól zeng a házam. Egy női és egy

gyerekhang nevetett – az én fiamé, hogy egész pontos legyek.
Csakhogy Aiden most Adeline-nél volt. A volt feleségem volt a soros
a hétvégén. Talán visszahozta? Elkomorodva felkeltem, hogy
kiderítsem, mi történik.
Az előző éjszaka kalandjai váratlanul akkor értek véget, amikor
segítettem jeget tenni Lucy kezére. Az egyik pillanatban még a
tenyeremen feküdt törékeny kis keze, és élvezve a rám nehezedő
súlyt, szinte már összeért az orrunk, amikor elhátrált és sietve
elmenekült a szobájába. Pontosan tudtam, hogy ennél többet már
nem tehetek, ezért én is lefeküdtem, de nem tudtam elaludni. Azon
túl, hogy nyugtalansággal töltött el, mit is tesz Adeline, aggódni
kezdtem Lucy miatt is, mivel ennek a nőszemélynek valahogy
sikerült befurakodnia az életembe.
Kikászálódva az ágyból bementem a konyhába, azt gondolva,
hogy Lucy esetleg csatlakozik hozzám. Észrevettem az ajtaja résein
kiszivárgó fényt, ezért tudtam, hogy ő sem bír elaludni.
Nem jött elő, és egy idő múlva visszamásztam az ágyamba, mert
úgy véltem, hogy így lesz a legjobb.
A nappaliba érve megpillantottam, hogy Dan, arcán halvány
mosollyal Lucyt és Aident figyeli. Ők ketten pedig önfeledten
kacagtak, és egyértelmű volt, hogy nem törődnek a környezetükkel.
Azt sem vették észre, hogy odamentem Danhez.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem.
A szája széle még magasabbra emelkedett, és ezt azzal próbálta
meg leplezni, hogy belekortyolt a kezében tartott kávéscsészébe.
– A kacagást gyakorolják. Lucy úgy gondolta, hogy Aiden nem
eléggé önfeledt.
– Tényleg?
– Bizony. – A testőröm egy gyors pillantást vetett rám. – A fiad tele
volt önsajnálattal, így a lány közölte, hogy ő is eléggé pocsékul érzi
magát, és éppen ezért ez a legjobb alkalom arra, hogy a nevetést
gyakorolják.
Elmosolyodtam. Ez pontosan olyasmi volt, amit Lucy javasolna.
 – És Aiden mit keres itt?
– Átvert a kis gazfickó.
Nem maradt időm megkérdezni, hogy tudták átverni, mert a fiam
végre észrevett, leugrott a heverőről, és odarohant hozzám.
– Apu!
– Megvagy! – mordultam fel, és magamhoz öleltem.
– Iszonyúan hiányoztál nekem! Én is hiányoztam neked? –
kérdezte hozzám bújva, és erősen szorított vékony karjával. Még
jobban magamhoz öleltem, és adtam egy puszit a fejére.
– Nekem is nagyon hiányoztál, kisember. Mit csinálsz itt?
Felemelte a fejét, és két keze közé fogta az arcomat.
– Nézem, hogy minden rendben van-e. Nem borotválkoztál meg?
Elnevette magát.
– Egész pontosan mit ellenőrzöl?
– Téged.
– Engem?
– Nem tetszik, hogy egyedül vagy itthon. Ezen olyan sokat
gondolkozom, hogy néha nem bírok elaludni miatta. Tudom, hogy
hiányzom neked, ezért eljöttem, hogy ellenőrizzem a helyzetet.
Mivel pedig ilyen nagyon aggódok érted, talán nem is lett volna
szabad egyedül hagynom itthon.
– Én meg azt hittem, hogy itthon felejtetted a kedvenc könyvedet,
és azért jöttünk ide, kishaver – mondta Dan magára vonva Aiden
figyelmét.
Miközben a fiam további mesékkel etette Dant, én Lucyre
pillantottam, aki leszállt a heverőről, és csendben minket figyelt.
Megpróbáltam rájönni, hogy milyen a hangulata, de ő nagyon értett
ahhoz, hogy semmit ne áruljon el. Továbbra is mosoly ragyogott az
arcán, nekem pedig még csak sejtésem sem volt arról, mi járhat a
fejében.
 – Azt mondtam magamnak, Dan az apu védelmezője, úgyhogy
bizonyára ő is szét akar nézni otthon. – Aiden még mindig
magyarázott.
– Ó, szóval ezt mondtad magadnak.
– Izé, hümmm. Tudtam, hogy ezt te sosem mondanád, mivel
nagyfiú vagy, és a nagyfiúk nem szoktak aggódni, ezért kimondtam
helyetted. Mivel pedig most már Lucy is itt él, mind a kettőjüket
meg kell védenünk. – Újra megérintette, és úgy fordította az
arcomat, hogy ránézhessek. – Te is látni akartál engem, igaz?
Mondd meg Dannek, hogy jó volt, amit csináltam.
– Helytelenül cselekedtél, Aiden – javítottam, és megpróbáltam
megőrizni a komolyságomat. – Nem hazudhatsz azért, hogy elérd a
céljaidat.
– De hát nem is hazudtam. Azért jöttem, hogy körülnézzek itthon!
Dan mobilja hanggal jelezte az új üzenet érkezését.
– Rendben, kis hazug, az anyukád üzent. Fogd a cuccod, mert
mennünk kell.
– De Dan, nekünk itt kell…
– Semmit nem kell itthon csinálnod, kishaver – mondtam a
szavába vágva. – Ugye nem akarod, hogy az anyukád aggódjon?
Savanyú képet vágott.
– Nem, de…
– Semmi de, Aiden. Tudod, hogy nem hazudhatsz Dannek.
– Nagy bajba kerültem, apu? – lesütötte a szemét, és a kezével
elkezdett vonalakat rajzolni a bőrömre. Nemrég vette fel ezt az
ideges szokást.
– Most nincs gond.
Felemelte a tekintetét, és széles, ragyogó mosolyt vetett rám.
– Ugye örülsz annak, hogy eljöttem kicsit körülnézni? Nem vagy
mérges rám?
 Visszamosolyogtam rá.
– Mindig örülök, ha láthatlak, kishaver.
A válla fölött hátrapillantott Lucyre, majd visszafordult felém.
– Lucy azt mondta, ő is örül annak, hogy láthat.
Egy gyors pillantást vetettem a nőre, aztán lassan leengedtem
Aident.
– Úgy tűnt, hogy nagyon örül annak, hogy láthat.
A fiam bólintott.
– Azt hiszem, kedvel engem.
Bár Aiden megpróbált óvatosan és halkan beszélni, jól tudtam,
hogy Lucy mindent hall, amit a gyerek mond. Láttam, ahogy lassan
még szélesebb mosolyra húzódik a szája, és boldogsággal töltött el a
tény, hogy a tegnapi este után még mindig tud mosolyogni. Annak is
örültem, hogy Aiden itt volt és megnevettette. Bárcsak korábban
felkeltem volna, hogy többet lássak ebből.
– Igazad van – mondtam. – Azt hiszem, nagyon is kedvel téged.
– Meg tudod védeni helyettem? Nem érzi jól magát, és azt akarom,
hogy biztonságban legyen.
Újra Lucyre pillantottam. Elmondott valamit Aidennek?
– Persze – feleltem érdes hangon a gyereknek. Kezdett felnőni és
mások miatt aggódni. Utána Lucy szemébe néztem, hogy biztos
legyek abban, látja, komolyan beszélek. – Én is azt akarom, hogy
biztonságban legyen.
A szemét forgatta, én pedig megértettem, hogy nem lesz semmi
baja.
Kiderült, hogy Aiden tényleg itthon felejtette a kedvenc könyvét,
így miután felrohant a szobájába és begyűjtötte, már mentek is
Dannel, egyedül hagyva engem Lucyvel.
Elindultam a konyha felé, hogy kávét főzzek, a lány pedig utánam
jött. Tudtam, hogy valamit mondani akar.
 – Vágod, hogy én meg tudom védeni magamat? Nem kell
megígérni a fiadnak, hogy vigyázol rám.
– Hát persze. Nekem csupán az járt az eszemben, hogy
egyszerűbb a szavamat adni a gyereknek, mint elmagyarázni neki,
hogy azért nem akarod a segítségemet kérni, mert gyűlölsz.
– Igen, gyűlöllek. – Biccentett, mintha csak meg akarta volna
győzni magát. A tekintete megállapodott a mellkasomon, aztán
gyorsan máshová nézett. A középső konyhapult túloldalán állt, és az
ujjával a márványlapot kopogtatta.
Vizet töltöttem a kávéfőzőbe, megnyomtam a start gombot, és
szépen kivártam, hogy Lucy elmondja, ami a szívét nyomja.
– Felvehetnél egy inget – mondta végül.
Úgy döntöttem, egy kis ugratással fogom mosolyra kényszeríteni.
Jókat kacagott a fiammal, ezért nagyon is helyénvalónak tűnt, hogy
engem is megajándékozzon a mosolyával.
– Mi van? – kérdeztem, és végignéztem magamon. – Nem örülsz
annak, hogy meztelenül ilyen közel vagyok hozzád? A telefonodban
az összes képen meztelen voltam, és még rám is közelítettél.
– Az akkor volt. Most viszont azt hiszem, már nem tetszel –
mondta, újra rám pillantott, és nyelt egyet.
– Ó, persze. Hiszen börtönbe küldtelek, igaz?
Rám bandzsított.
– Te most gúnyolódsz velem?
– Dehogyis. Hogy merészelném?
Elégedetten bólintott.
– Jó. Félsz tőlem. Mégiscsak okos vagy.
Én is bólintottam, és megkerültem a konyhapultot, hogy
odaállhassak elé. A szemével követett.
– Mit csinálsz?
 – Feltételezem, hogy valamit el akarsz mondani nekem, ezért
idejövök, hogy jobban halljalak.
– Miért is nem hallanál jól a túloldalról?
– Azt akarom, hogy tudd, komolyan veszlek.
– Próbálj meg a túloldalról komolyan venni, haver.
Az egyik kezét a mellkasomra szorította, hogy ne tudjak túl közel
kerülni hozzá. Megálltam, és a testemre simuló apró kézre néztem.
Nagyon tetszett az érintése, Lucy bőre az enyémen. Ő is a kezére
pillantott, és úgy tűnt, hogy meglepődött. Nem is próbáltam meg
eltitkolni a mosolyomat.
– Szeretnék köszönetet mondani neked – magyaráztam. Értetlen
tekintetét látva folytattam. – Azért, mert megnevettetted Aident.
Biztos vagyok abban, már észrevetted, milyen nehéz neki
feldolgozni a válásunkat.
A tenyeremet a kezére szorítottam, ami miatt elkomorodott.
– Szóval köszönöm.
Elhúzta a kezét, és megtörölte a combjában.
– Hát valakinek jókedvre kellett derítenie. Mivel rád nem
számíthatunk…
Megvonta a vállát, én pedig elnevettem magam.
– Köszönöm ezt is.
– Szívesen. Most viszont vegyél fel egy inget. – Felém legyintett. –
Helytelen, hogy a meztelen… csupasz… pucér… izmos mellkasodat
mutogatod. Idegesít a látvány.
Félrehajtottam a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
– Ez az én otthonom. Jogodban áll máshova nézni, Lucy –
mondtam halkan. Amikor a szemembe nézett, felragyogott a
tekintete.
A pultra tette a kezét, és kissé előrehajolt.
– Ez most valamilyen játszma, Adam Connor? Mert én imádok
játszadozni.
Magasba vontam a szemöldökömet, de csendben maradtam.
– Ó, szegény Adam. – Szomorú arcot öltött, én meg halványan
elmosolyodtam. – Hiszen te kicsit sem ismersz engem, igaz?
Odalépett elém, és a kezét újra a mellemre tette, mégpedig igen
látványosan.
– A kis édes.
Mivel nem tiltakoztam, az ujjai elindultak lefelé, az érintése
könnyű volt, mint a madártoll.
Továbbra is egymás szemébe néztünk.
Most én léptem közelebb hozzá, hogy emeljem a tétet. Látni
akartam, hogy mire fel ez a színjáték.
– Kellemes?
Elkomorodott a kérdésemet hallva, és a keze megdermedt a
hasizmomon.
– Pontosan olyan érzés, mint amilyennek elképzelted? Vagy jobb?
Túl puha? – Megfeszítettem az izmaimat, és közelebb hajoltam
hozzá. – Túl kemény?
Behajlította az ujját, és a körmét könnyedén végighúzta a
bőrömön. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt önkéntelenül tette, vagy
még mindig játszadozott velem, ám látva hevesen hullámzó keblét…
nyilvánvalóvá vált, hogy nem hagytam hidegen.
Pislogott. Kétszer. Ettől eltekintve nem változott meg az
arckifejezése.
Utána megnyalta az alsó ajkát, és az ujját óvatosan elkezdte fel és
le húzgálni a hasamon, követte az izmaim vonalát, és csak akkor állt
meg, amikor elért a pizsamanadrágomhoz.
A kezére pillantottam, csupán egy töredék másodpercnyi időre,
így lemaradtam arról a pillanatról, amikor úgy döntött, hogy
lábujjhegyre áll és odahajol a fülemhez. Lehajtott fejjel vártam,
hogy mit fog mondani.
– Igazad van – suttogta, túlságosan is közel hajolva a fülemhez
ahhoz, hogy ez véletlen legyen. Ó, ügyes volt. Nem annyira
gyakorlott színész, mint én, de nagyon is ügyes. – Tényleg sok időt
töltöttem azzal, hogy elképzeljem, milyen érzés volna, ha
megsimogatnálak.
A tenyere megpihent a mellemen, én pedig becsuktam a
szememet, hogy a hangjára összpontosíthassak. Arra, hogy milyen
szépen cseng, ha éppen nem üvöltözik velem.
– Ha a lábam között éreznélek.
Elmosolyodtam, és a farkam megremegett a vágytól. Ezt a Lucyt
sokkal jobban kedveltem.
– Gondolod… – Elhallgatott egy pillanatra. – Megfoghatom?
Újabb rövid szünet.
– Hogy lássam, kemény-e. Meg hatalmas…
Kinyitottam a szememet. Ha azt hitte, hogy így sikerül sarokba
szorítania, hát nagyon téved.
Hátrébb dőlt, és ragyogó szeme a pillantásomat kereste.
Megragadtam a kezét, és lefelé nyomtam, miközben ügyeltem arra,
hogy a tenyere egész idő alatt a bőrömre simuljon.
Amikor a kezünk elérte a pizsamanadrágomat, megálltam.
Lucy várakozó arckifejezéssel nézett rám, hogy mit teszek most.
Úgy gondolta, hogy sarokba szorított.
Csak szeretnéd, kis kukkoló!
Közelebb léptem hozzá, és nekinyomtam a hátát a konyhai
pultnak. Erre aztán nem számított, így kénytelen volt velem együtt
mozdulni. Elengedtem a kezét, és kétoldalt rátámaszkodva a pultra,
csapdába ejtettem. El tudott volna menekülni, ha akart, mivel a
testünk nem ért össze, ám most már nem tűnt annyira
magabiztosnak, mint néhány másodperccel ezelőtt.
Lehajtottam a fejemet, és csakúgy, mint az előbb ő, a fülébe
suttogtam:
– Hatalmas, Lucy. És kemény.
Az orrom hegyével lágyan megérintettem a bőrét, és beszívtam
friss illatát. Lágy volt, hiányzott belőle minden keménység.
– Érints meg!
Miközben arra vártam, hogy mit tesz, legszívesebben
megsimogattam volna a mellét, hogy lelassítsam lüktető szívverését,
hogy megfogjam… és talán szerettem volna a nyakán is megérinteni
azt a kívánatos erecskét.
Amikor halványan elpirult, elmosolyodtam. Abban mondjuk nem
voltam egészen biztos, hogy továbblép és fejest ugrik a
pizsamanadrágomba, ám ha elég vakmerő ehhez, odabent pontosan
azt fogja találni, amit megígértem neki.
Eltelt egy pillanat. Aztán még egy.
Hátrébb húzódtam, és a szemébe néztem. Őrjöngött. Ezt elárulta a
tekintete. Már a gyilkosság tervein dolgozott. Vérfürdőre készült.
Ekkor belém villant, mennyire vonzónak találom, amikor így tűzbe
jön.
Megpróbált közömbös arcot vágni, és megvonta feszült vállát.
– Nem hinném, hogy elég nagy volna, és nem szeretnék
illúzióromboló lenni, de azért köszi szépen.
Csendben maradtam, ő pedig nem fordult el.
A kávéfőzőgép hangjelzése törte meg a súlyos csendet.
– És most már sosem fogod megtudni – mondtam elhátrálva.
Miközben töltöttem magamnak egy csésze kávét, a szemem
sarkából továbbra is rá figyeltem. Nem mozdult el a pult mellől. –
Kávét?
Felém fordult.
– Tessék?
Magasba vontam a szemöldökömet, és alig tudtam elrejteni a
mosolyomat.
– Kérsz egy kis kávét? – kérdeztem, és felmutattam a bögrémet.
– Nem. – A tekintete egy pillanatra a mellkasomra vándorolt,
aztán megrázta a fejét. – Akarok neked mondani valamit.
– Mielőtt bármit is tennél, el kell mondanom neked valamit.
Kórusban szólaltunk meg. Lucy felmordult.
– Kezdd te! Egyébként pedig semmit sem akarok tenni.
Meglepő, hogy ezzel áltatta magát.
– Emlékszel arra a pár napra, amikor az iskola után te vigyáztál
Aidenre?
– Igen, mi van vele?
– Az egyik játékában volt egy lehallgatókészülék, hogy Dan
ellenőrizhesse, mit csináltok.
Ezen eltöprengett egy darabig. A szeme kissé összeszűkült.
– Miért is?
– Mert idegen voltál. Ugye nem gondoltad, hogy semmit sem
teszek, igaz? Jasonben megbíztam, hogy vigyázni fog a fiamra,
viszont rólad csak annyit tudtam, hogy szereted a kerítés tetejéről
bámulni az embereket. – Belekortyoltam a kávémba, miközben
továbbra is Lucy szemébe néztem. – Dan iszonyúan élvezte, amikor
énekeltetek.
Még jobban összeszűkült a szeme.
– Figyelj csak! Most őrjöngenem kellene. A fenébe, dühös is
vagyok, de értem, hogy mit miért tettél. Azt hiszem, a te helyedben
én is ugyanezt tettem volna. Szóval mégsem vagy olyan pocsék apa.
Na kérem, tessék. Nem kell többé bűntudatot érezned azért, hogy
ennyire félreismertél.
– Egy szóval sem mondtam, hogy bűntudatot éreztem. Csak el
akartam mondani a dolgot.
– El is mondtad.
Egy darabig farkasszemet néztünk, aztán Lucy elfordította a
tekintetét.
– Te jössz. Figyelek.
– Most hirtelen olyan messziről is hallod a hangomat?
– Szeretnéd, ha közelebb jönnék? Menjek oda?
Megvillant a szeme.
– Nem.
– Szerintem meg szeretnéd.
– Tudod, mit? Felejts el! – válaszolta, s azzal kirohant a konyhából.
Letettem a bögrémet, és akkor értem utol, amikor kilépett a hátsó
kertbe. Lágy hangon tettem fel a kérdést:
– Mi a baj, Lucy?
Nem gondoltam volna, hogy megáll vagy válaszol, de éppen ezt
tette.
– Feljelentést akarok tenni.
Megdermedtem. Engem akar feljelenteni?
– Tudod, mert megtámadott. Világos, hogy nem megyek vele
semmire, és az a fickó könnyedén hárít mindent, vagy a zsaruk
esetleg azt hiszik, én is csak az egyik hülye rajongója vagyok, vagy
valami ilyesmi, de legalább… – A homlokán elmélyültek a ráncok. –
Te meg miért nézel így rám?
– Kiről beszélsz? – nyögtem ki nagy nehezen.
– Jake Callumról. – Megkeményedett a tekintete. – Nehogy már a
barátod legyen, és ezért ne akard, hogy ráküldjem a zsarukat!
Hogy gondolhatott ilyet rólam?
– Úgy néztem ki, mintha a barátja volnék, amikor torkon
ragadtam? – vicsorogtam Lucyre.
– Nem úgy tűnt, de… sose lehet tudni.
– Nem vagyok a barátja, Lucy. És igen, jelentsd fel. Leszek a tanúd.
Zsebre vágta a kezét, és ha nem is a szemembe, de az arcomra
nézett.
– Komolyan?
Szerettem volna odamenni hozzá, hogy megöleljem, de
visszafogtam magam.
– Még szép, hogy megteszem – válaszoltam ingerülten. – Sőt,
idehívom Dant, aki majd elkísér téged a rendőrségre. Ha azt
akarják, hogy én is tanúskodjak… – Az órámra pillantottam. – Két
óra múlva a forgatáson kell lennem, de bemehetek a kapitányságra,
mielőtt hazajönnék. Ma van a munkálatok utolsó napja, különben
veled jönnék, de…
– Semmi baj – vágott a szavamba. – Nem kértem, hogy gyere
velem, és nincs szükségem a testőrödre sem, de… de azért
köszönöm. Pontosan tudom, hogy úgysem tesznek semmit, hiszen
végül is nem történt bűncselekmény és… talán túl sokat ittam. Azt
fogják hinni, hogy hazudok.
Bizonytalanul téblábolt, és kerülte a tekintetemet.
– Azt akarom, hogy maradjon nyoma a dolognak. Egy feljegyzés,
vagy valami. Mert lehet, hogy egyszer majd tényleg elkövet valamit.
Akkor majd látni fogják, hogy nem az az első próbálkozása.
Abban a pillanatban, amikor ezt meghallottam, kicsit belezúgtam.
– És – folytatta, miközben a keze habozva megérintette a mellét. –
Hagyott rajtam egy kék foltot, ami talán segít.
Meglepett, mennyire nehezemre esett, hogy nyugton maradjak és
ne rohanjak oda hozzá arról biztosítani, hogy nincs semmi baj.
– Egy kék foltot? – kérdeztem, vagyis inkább vicsorogtam. Alig
lehetett érteni a szavaimat.
 Megvonta a vállát, mintha ez nem lett volna annyira fontos, és
elutasítóvá vált az arca.
– Jól vagyok. – A válla fölött Jasonék háza felé nézett.
– Elmondtad nekik? – kérdeztem, mert biztosra vettem, hogy nem
tette.
– Még nem – felszegte az állát, és határozottan folytatta. – És te se
tedd!
– Csak ha magaddal viszed Dant. Hidd el nekem, ez segíteni fog.
– Úgy érted, hogy akkor komolyabban vesznek?
Nem válaszoltam, de Lucy amúgy is jól tudta a választ.
Nagyjából egy percig töprengett a dologról, aztán nagyot sóhajtott,
de a tekintetével kerülte a szememet.
– Jól van.

ADAM CONNOR ÚJJÁSZÜLETETT A VÁLÁS UTÁN!

Ha a kedves olvasó nem egy sötét barlang mélyén lakik,

akkor egész biztosan látta az interneten felbukkanó képeket a
betört orrú, vérző képű Jake Callumról. Bár ő csak nemrég
futott be, mi tárt karokkal fogadtuk, és azonnal
beleszerettünk az elbűvölő mosolyába. Ennek dacára is
kénytelenek vagyunk beismerni, az új színész megjelenését
nem dobta fel a betört orr. Persze Jake nem is tudott arról,
hogy lefényképezték, amikor sietve lelépett a stúdió
területéről, ahol jövő héten el kellene kezdenie az új filmje
forgatását…
Most pedig térjünk rá a szaftosabb részekre. Amikor
megjelentek ezek a meglepő fotók, még senki sem tudta,
hogyan tört be az újonc színész orra. Csakhogy egy kicsit
utánanéztünk az eseményeknek, és kiderült, hogy Jake
rendkívül éles szóváltásba keveredett valakivel, aki nem volt
más, mint a nemrég elvált Adam Connor.
Sajnálatos módon ebben a pillanatban nem tudjuk, hogyan
és miért verekedett össze a két színész. Az viszont tény, hogy
Adam Connor ugyanott forgatja a filmje utolsó jeleneteit,
ahol Jake Callum is dolgozik.
Nem túlzás azt állítani, hogy megdöbbentett minket az ügy.
Adam Connor a kamerák előtt nőtt fel, és amennyire mi
tudjuk, még sosem keveredett ilyesfajta összetűzésbe.
Higgyék el, mi aztán tudnánk róla, ha történt volna hasonló.
Egy szemtanú egész közel volt Jake lakókocsijához, amikor
megtörtént az eset. Szerinte Adam már eleve felindult
állapotban ment oda a színészhez. „Még csak idő sem maradt
arra, hogy elfajuljanak a dolgok. Jake éppen visszajött egy
olvasópróbáról, és Adam megállította, mielőtt bemehetett
volna a lakókocsijába. Nem hallhattam a szavaikat, de
mihelyt Adam elég közel ért, máris ütött, és valószínűleg
ekkor törte be Jake orrát. Utána azt láttam, hogy Adam
nekiszorítja Jake-et a lakókocsi ajtajának. Az ezt követő
dühödt szóváltás után Adam elengedte és otthagyta.
Meglehetősen furcsa volt az egész.”
Bennfentes körökben az a hír járja, hogy Adam volt
felesége, Adeline összejött Jake-kel, Adamben pedig elpattant
valami, amikor erről értesült. Olvasóinknak tudniuk kell azt
is, hogy éppen az előző nap a Sajgó lélek díszbemutatóján
fényképek készültek az Adeline-nel veszekedő Adamről. Bár
mindez nagyon is hihetőnek tűnik, és nem most fordulna elő
először a világtörténelem során, mégsem vagyunk annyira
biztosak, hogy tényleg ez történt. Először is ugye a válásuk
óta Adam nagy ívben kerülte az Adeline-nel kapcsolatos
dolgokat. Nem járt sajtótájékoztatókra, nem adott interjúkat,
nem fotózkodott. Ezenfelül a szóbeszédek szerint Adeline
közelebbi kapcsolatba került Mike Trevorral, a hírességek
személyi edzőjével, amiről Adam csak annyit mondott, hogy
„Legyenek boldogok!”. Na most, ez nem úgy hangzott, mintha
a volt felesége iránt epekedne. Ön mit gondol? Amennyire
meg tudjuk ítélni, Adam nagyon is boldog a válás miatt.
Nem, szerintünk valami más lehet az oka, hogy egymás
torkának ugrott a két dögös szuperhím, és mindent
megteszünk, hogy olvasóink kedvéért fényt derítsünk e
titokra.
 Tizenegyedik fejezet

Lucy
Az történt, amire számítottam. A zsaruk nem mentek sokra azzal,
hogy konfliktusba kerültem Jake Callummal. Őszintén szólva
tudtam, hogy ez lesz, amikor odamentem, de a pokolba is, arra nem
számítottam, hogy az orrom alá dörgölik, talán túl sokat ittam, és
ezért nem emlékszem mindenre, ami történt.
Csak tudnék arról, ha megengedtem volna egy felfuvalkodott,
öntelt seggfejnek, hogy a számba nyomja a nyelvét, miután hetek
óta nem csókolóztam! Te talán nem? A zsaruk viszont ezt nem
nézték ki belőlem.
Ha pedig ez nem lett volna elég, azt is mondták, hogy „az efféle
bulikon” csúnyán elfajulhatnak a dolgok.
Ez volt az a pont, ahol Óriás Dan mellém állt, és átvette az
irányítást. A zsaruk végül megígérték, hogy utánanéznek az
esetnek, és beszélnek Adammel és Jake-kel, ám azt nem ígérték meg,
hogy mindennek lesz bármilyen következménye.
Bár ez távolról sem volt a legjobb végeredmény, a rendőrök
legalább feljegyezték Jake Callum nevét, így ha valaha is újra
megengedhetetlenül viselkedik valakivel – mondjuk reméltem, hogy
nem tesz ilyet –, akkor megtalálják a rendőrségi adatbázisban, hogy
nem az volt az első erőszakoskodása.
Tudod, mi lepett meg? Az, hogy Óriás Dan tulajdonképpen
egészen elviselhető emberi lény. Volt olyan viccem, amin elnevette
magát. Jó, ez az ő esetében azt jelentette, hogy megrezzent a szája
széle és a fejét csóválta. Szerintem viszont ez egyértelműen
nevetésnek számít.
– Mi jár a fejedben? – Olive kérdése kizökkentett a gondolataim
közül.
– Semmi különös. – Mozgatni kezdtem a borospoharamat, és a
körbeáramló vörös folyadékot néztem. – Azt hiszem, nem annyira
kedvelem a bort.
Olive rám nézett a laptopja fölött.
– Ez már a második poharad, nagyon is kedveled.
Péntek este volt, és Olive következő regényén dolgoztunk. A
cselekményt csiszoltuk és jegyzeteket készítettünk. Remekül éreztük
magunkat. Eszembe jutottak a régi szép idők, például az, ahogy
másodéves egyetemista korunkban Olive elküldte nekem az egyik
fejezetet, én pedig elkunyeráltam tőle a következőt is.
– Na várjunk csak! Két pohárral ittam, de még nem tudom, mit
gondoljak. Előkelő dolog borozgatni, na de illik hozzám? Az biztos,
hogy zsong a fejem tőle, na de az íze? Hát nem vagyok oda érte.
Igazából elég pocsékul érzem magamat.
– Akkor fejezd be az ivást!
– Igen, és mit csináljak? Azt hiszem, kifogytunk a sörből. Kész
vagy már a következő jelenettel? Hadd lássam!
– Még nem. Először át akarom olvasni, hogy elég jó-e. Ha pedig
sört akarsz, miért nem kérsz a szomszédunktól? – kérdezte oda sem
figyelve. – Talán megkínál vele.
– Ó, a szomszédotok megkínálhatna ezzel-azzal – mormogtam
magamban, és továbbra is a hullámzó bort néztem.
Olive kihúzta magát, de az arca nem bukkant elő a monitor
mögül.
– Tessék?
Azt hitte, átver azzal, hogy süketnek tetteti magát.
 – Catherine újra hívott – mondtam érzelemmentes hangon, nem
törődve a kérdésével. Mivel nem voltam hajlandó Adamről beszélni,
barátnőm visszagörnyedt a gépe mögé.
– Most éppen mit akart? – mormogta.
– Nem vettem fel. – Megvontam a vállam, beleszimatoltam a
poharamba, majd ittam még egy kortyot. – Valószínűleg azért
hívott, hogy megkérdezze, miért nem mentem el arra a felvételi
beszélgetésre, amit kegyesen megszervezett nekem.
– Fel kellett volna venned a telefont, hogy elmondd neki, most
már az én ügynököm vagy. – Felkelt, letette a laptopját a kisasztalra,
és elindult a konyha felé. – Hozok vizet, te is kérsz?
– Nem kérek vizet, és csupán az ideiglenes ügynököd vagyok –
javítottam ki. – Továbbra is állást keresek, de a nagyanyámtól
semmi sem kell.
A laptop után nyúltam.
– Most pedig elolvasom a jelenetet.
– Ne! – üvöltött fel, és becsapta a hűtőszekrény ajtaját. – Még nem
vagyok kész vele!
Visszahúztam a kezemet, és a vállam fölött a konyha felé néztem.
– Tudod, milyen hosszú idő telt el azóta, hogy bármit is olvastam
tőled? Már elvonási tüneteim vannak. Könyörülj rajtam!
Egy vizespalackkal a kezében odajött hozzám.
– Az új már majdnem kész van. Mihelyst Jasmine elolvasta,
elküldöm neked.
Lassan kihúztam magam alól a lábamat, és előrehajoltam, hogy a
boromat letegyem a poháralátétre. Megköszörültem a torkomat, és
megkérdeztem:
– Hogy mondtad? Volnál szíves megismételni? Jasmine? Ki a
faszom az a Jasmine, és mi a faszért olvassa el előttem a könyved?
 Először kiitta a vizespalack felét, majd egy önelégült pillantást
vetett rám.
– Ő az én béta-olvasóm… vagy talán helyesebb volna az alfámnak
nevezni?
Előbbre csúsztam, és minden figyelmemet a barátnőmre
összpontosítottam.
– Ő a te micsodád?
– Tudod, a béta-olvasóm, az a kedves kis ember, aki elolvassa a
könyv kéziratát, és megmondja, hogy miket kellene kijavítanod,
vagy bátorító üzeneteket küld. Imádom az ilyen üzeneteket.
Most szívat engem ez a csaj?
– Te szórakozol velem?
Olive kérdő pillantással nézett vissza rám.
– Pontosan tudom, hogy micsoda a béta-olvasó, Olive. Én voltam a
te első és egyetlen béta-olvasód, emlékszel még rá? Hogy árulhattál
el ilyen galádul?
– Tudom, hogy tudod, hogy mi az – mondta, de olyan hangon,
mint akit nem izgat a dolog.
Ennél szörnyűbb árulást el sem tudtam volna képzelni. Hogy
engedhette meg bárki másnak, hogy előttem olvassa el a regényt?
– Nem találok szavakat. Két hónapja várom, hogy elolvashassam.
Hogy tehettél ilyet?
– Azt is tudod, hogy kit hívunk a legjobb barátunknak? Aki akár
az édestestvérünk is lehetne?
Összeszűkülő szemmel néztem rá.
– Ezt a kérdést most akár én is feltehettem volna neked, kis zöld
Bogyóm.
– Most ugye elég pocsékul érzed magadat, igaz? – kérdezte, és a
szeme sarkából rám sandított. – Gondoltam, hogy így lesz, mert az is
szívás, amikor te titkolózol előttem.
 Felhorkantam, és hátradőltem a heverőn. Szóval akkor innen fúj
a szél. Hogy a fenébe sikerült az aljas kis jószágnak újra rám
terelnie a szót? Olive felkapta a laptopját, és folytatta a
kioktatásomat.
– Először is, csak egy hét késéssel értesültem a szakításotokról,
amikor már semmit sem tehettem az ügyben.
– És mégis, mit csináltál volna, ha hamarabb tudsz róla? Kisírod a
szemedet? – kérdeztem, de ő nem törődött velem.
– Aztán pedig egy beképzelt, sötét seggfej megtámad…
– Nem volt ez támadás, Olive. Ne csináljunk a bolhából elefántot.
– És te csak másnap mondtad el nekem. Miután bementél a
zsarukhoz. A zsarukhoz, Lucy! És igenis megtámadtak. Nem
érdekel, hogy mit mondtak azok a rendőrök, ez a seggfej
megtámadott.
A keze megszorult a vizespalackon, úgyhogy én óvatosan
közelebb hajoltam, és kivettem a gyilkos szorításából.
– Mondjuk inkább úgy, hogy túlságosan fellelkesedett, én meg
ugye megütöttem, így aztán úgy is nézhetjük az egészet, hogy
viszonoztam a támadását, és így minden rendben. Csupán azért
nem szóltam neked egy szót sem rögtön utána, mert nem akartam
elrontani a díszbemutató éjszakáját. Annyira boldog voltál.
Iszonyúan régóta vártál erre a filmre, nem akartam belekavarni a
boldogságodba.
Magasba vonta a szemöldökét, és dühösen rám meredt.
– Csak azért nem lett baj belőle, mert Adam közbelépett.
Azon a bulin nyüzsögtek az emberek, és mégis éppen Adamnek
kellett odajönnie, hogy megmentsen? Hát remek. Ilyen az én
átkozott szerencsém. Nem mintha nem lettem volna hálás azért,
hogy ott volt, de nem lehetett volna helyette valaki más?
Például annak a méretes fasznak az ismeretlen tulajdonosa
esetleg?
– Közbelépett?! – förmedtem a barátnőmre. – Te mégis kinek a
pártján állsz? Börtönbe kerültem miatta, az isten szerelmére, ezért
az a legkevesebb, hogy segít nekem szétrúgni Callum seggét. Én
pedig nagyon is tudok vigyázni magamra, ha már itt tartunk.
– Senkinek eszébe ne jusson segíteni neked, igaz?
– Ezt nem mondtam.
– Erre nem is volt szükség.
Megpróbáltam felkelni, de Olive megragadta a kezemet, és
durván visszarántott.
– Jézusom! – kiáltottam félig megdöbbenve, félig jókedvűen. –
Csak a konyhába akartam kimenni, hogy kidobjam az üveget. Valaki
kicsit feszült ma este, igaz?
Mivel a jellegzetes jobb lesz, ha kussolsz tekintetével nézett rám,
ezért becsuktam a számat. Talán igaza volt… egy picikét. Úgy
nőttem fel, hogy semmire sem számíthattam Catherine-től, nem
vártam tőle szeretetet, kedvességet, tiszteletet, csak a nagy semmit.
Még a szülőanyám is úgy döntött, hogy nélkülem éli le az életét, így
gyorsan megtanultam, hogy csak magamra számíthatok, és ne
reméljek semmit se másoktól.
– Megkérdeztem tőled, ideköltözhetnék-e, hogy egy darabig
veletek éljek, igaz? Ez pont olyan, mintha segítséget kértem volna.
Olive volt a nagy kivétel; tőle néha hajlandó voltam segítséget
kérni.
– Így igaz – bólintott, és a palackot kikapva a kezemből letette a
kisasztalra. – Ám ez nem elég. És mivel ez a helyzet, haladéktalanul
válaszold meg a kérdéseimet. Utána átküldöm neked a könyvet.
Erre egyből felfigyeltem.
– Szóval hazudtál? Nem küldted el senkinek sem előttem?
 Béna vagyok, hogy ennek ennyire örültem?
– Nem, már elküldtem Jasmine-nek ma reggel, és arra készültem,
hogy ma este te is megkapd, miután megterveztük a következőt.
Az égre emeltem a tekintetem.
– Na jó. Ameddig ez a Jasmine csajszi tudja, hogy én vagyok a
béta-olvasók alfája, vagy mi a fenének nevezik az ilyesmit, addig
megengedem, hogy ő is elolvassa.
– Hálás vagyok a nagylelkűségedért – mondta Olive gúnyosan.
Rávigyorogtam.
– Szívesen, kicsi zöld Bogyóm.
Megcsóválta a fejét, de én észrevettem, hogy halványan
elmosolyodott.
– Akkor most összeölelkezünk? Nagyon is jólesne a puha cicid
érintése – mondtam, és máris közelebb hajoltam.
– Nem, nem szolgáltál rá az ölelésre, még nem.
– Ez fájt.
– Kezdjük akkor Jamesonnel.
Felmordultam, és hátrébb dőltem.
– Mi van azzal a fasszal?
– Válaszoltál az üzenetére? Vagyis várj csak! Már nem bízom
benned. Add ide a mobilodat, magam ellenőrzöm.
– Jó volna, ha inkább újra regényt írnál – mondtam, de mégis
felkeltem, hogy odahozzam neki a mobilomat. – Kezdesz teljesen
hülyén viselkedni.
– Nem. Igazi barátként viselkedem. – Kivette a telefont a
kezemből, és figyelmesen átnézte a legutóbbi üzeneteimet és
hívásaimat.
– Most boldog vagy? – kérdeztem, és odanyújtottam a tenyerem.
Belecsapta a telefonomat, és bólintott.
– Igen. Ne írj neki! Menjen a fenébe!
 – Egyetértek veled. Na jó, következő kérdés?
Úgy fordult, hogy a szemembe nézhessen.
– Mesélj Adam Connorról. Lefeküdtél vele?
Elnevettem magam.
– Mi van? Ki nem állhatom a faszit. Te meg miről beszélsz?
– Nála aludtál, miután az történt Jake-kel.
– És? – Vártam, hogy hogyan folytatja, de mivel néma maradt, így
kénytelen voltam válaszolni. – Ha esetleg elkerülte volna a
figyelmedet az első vagy inkább az első száz alkalommal, amikor
erről beszéltem, így megismétlem: kicsit sem kedvelem azt az
alakot. Mivel ott volt, ezért megkértem, hogy hozzon el, vagy talán ő
ajánlotta fel, nem emlékszem. Aztán pedig ti még nem jöttetek haza
a buliból, nekem nem volt kulcsom, ezért áthívott, hogy aludjak
náluk. Hiszen már korábban is aludtam ott.
– Csakhogy most Aiden nem volt ott, igaz?
– Igaz, na de ennek mégis mi köze bármihez?
– Na jó – Olive felsóhajtott. – Nyugodtan makacskodjál.
– Én aztán nem makacskodom. Nem történt semmi, csak jeget tett
a kezemre, és máris mentem aludni.
– Aha! Jeget a kezedre? Na, ez már valami. – Magához ölelt egy
párnát, és várta a további részleteket. Sajnos nem volt miről
beszámolnom.
Éppen ezt akartam bevallani, amikor a megszólaló mobilja a
szavamba vágott. Olive magasba emelt mutatóujjal figyelmeztetett
arra, hogy ne mozduljak, amíg Jasonnel beszél.
Én természetesen felkeltem, és elindultam a tolóajtó felé. Odakint
kicsivel melegebb lehetett huszonhét foknál, gyönyörű volt az idő.
– Még nem kezdtem el, mire gondoltál? Egy pillanat,
megkérdezem tőle – mondta Olive a telefonba, és felém fordult. –
Jason szól Alvinnek, hogy hozzon kínai kaját. Mit szeretnél?
 Imádom a kínai konyhát, de ebben a pillanatban még csak
gondolni sem tudtam volna az ételre. Egyértelműnek tűnt, hogy
nem bírom a bort, vagy valami bajom lehet. Olive dühösen nézett
rám, aztán tovább beszélt Jasonnel. Amikor befejezte a telefonálást,
újra nekem esett.
– Hol is tartottunk?
– Sehol, mivel nincs miről beszámolnom.
– Bejön neked az a pasi.
– Nem jön be.
– De nagyon is bejön neked.
– Akkor viszont mivel magyarázod, hogy egymás után kétszer is
azt mondtam, nem jön be.
– Jobban kedveled annál, mint amennyire le akarsz feküdni vele.
– Ne már! – mordultam fel sértődötten. – Boldogan kefélnék egy
hatalmasat vele, viszont kicsit sem csípem. Valahányszor szóba áll
velem, legszívesebben jól fejbe vágnám.
Valójában fenntartások nélkül, bárhol és bármikor rámásztam
volna a farkára. Ha meghallod azt az édes, érzéki, mély hangját, te is
fejest ugranál az ágyába, vagy szétterülnél bármilyen vízszintes
felületen; akárhol hajlandó volnék magamra húzni.
De hagyjuk is a hangját, ha befogná a száját és csak ott állna,
akkor is rohannál az ágyába, azért könyörögve, hogy tegyen a
magáévá. Ezenfelül ugye nem az én hibám, hogy nőnek születtem; e
tényállás ellen semmit nem tehetek. A farka tökéletesen illeszkedne
a puncimba, és csak egy hajszál választott el attól, hogy a kezem
közé kapjam. Jobban belegondolva, meg kellett volna markolnom,
ha másért nem, azért, hogy lássam, mit lép erre. Milyen kár, hogy
megfutamodtam, mivel megrémültem attól, hogy mi lesz a
következő lépése.
 Száz szónak is egy a vége, Adam Connort továbbra is mocskos
gazembernek tartottam, de ugyanakkor összefutott a nyál a
számban miatta. Na de hogy lefeküdjek vele? Nem-nem, túlságosan
is csábító volt, főleg ha ott volt a közelében Aiden. Amikor láttam,
hogyan játszik a kisfiával, ahogy rámosolyog a gyerekre, vagy
egyszerűen felkapja, odaviszi a kiságyhoz és betakarja… hú, attól
dorombolni kezdtem, és gyorsabban olvadtam, mint a hó a
napfényben. Az volt a legszörnyűbb, hogy viharvert kis szívem
kihagyott egy ütemet, és ez cseppet sem tetszett.
Olive becsukta a szemét, és boldogan felsóhajtott.
– Lelki szemeimmel már együtt látlak kettőtöket. Csókolóztok.
Szenvedélyesen. Csak lopva persze, mert Aiden is ott van. Te pedig
boldog vagy. Őrülten. Aident majdnem annyira szereted, mint
Adamet. Az apja persze észreveszi ezt, és emiatt még inkább rajong
érted.
– Na jól van, őrült barátnőm – mondtam, és nagyot csettintettem
az ujjammal, hogy felriasszam az álmodozásból. – Magadra hagylak
az álmaiddal, és lassan lelépek.
Pontosan ezt tettem, félrehúztam a tolóajtót és kimentem, ám
Olive a nyomomba eredt.
– Gyere vissza, még nem fejeztem be!
Továbbmentem a létra felé.
– Hova mész? Lucy, nem szaladhatsz el az álmaid elől!
Megfordultam, és hátrálva mentem tovább.
– Az én álmaim? Te álmodsz ilyesmiről! Soha nem álmodoztam
erről a pasiról, persze az felmerült bennem, hogy milyen volna, ha
vasárnap vagy hatszor megdugna. Bizony, erről álmodoztam, ám
kizárólag csak az előtt, hogy találkoztam vele.
Háttal ismét nekimentem annak a szemét bokornak, és
megfordultam, hogy felmászhassak a kerítés tetejére.
– Nem árt, ha tudod, csakis azért megyek át, hogy köszönjek
Aidennek.
Olive nekitámaszkodott egy fának, és a fogait elővillantva rám
vigyorgott.
– Nyugodtan áltasd ezzel magadat, kis Lucy.
Fent megkapaszkodtam a kerítés tetejében, és lenéztem a kertbe.
– Neked komolyan elment az eszed. Menjél, vess papírra pár szót,
hogy az agyad újra rendesen működjön.
– Lucy! Csukd be a szemedet, és képzeld el, hogy egy vízesés
mellett ülsz. Egyszer csak Adam Connor bukkan elő a semmiből.
Meztelenül. Vagy félmeztelenül. Te pedig egy nyugodt kis…
Felmutattam neki a középső ujjamat, és átmásztam a túloldalra.
Gyalázat, hogy így kigúnyolja a relaxációs módszereimet.
– Várjalak meg, vagy arra készülsz, hogy az éjszakát Adam
ágyában töltöd? Ha ugyanis ez a helyzet, akkor utána be kell
számolnod a részletekről. Pontosan ugyanazokat a dolgokat akarom
tudni róla, amiket te kérdeztél tőlem Jasonról. A méretét. Ez nagyon
fontos. Mérd meg a fütyijét, hogy képzeletben mindent magam előtt
láthassak.
– Amennyiben továbbra is fütyinek nevezed, akkor egy szót sem
fogok mondani róla. Szia, Olive!
Szerencsére Adamnek nem jutott eszébe, hogy elvegye innen a
létráját. Amíg ez a helyzet, úgy véltem, hogy jogosan lépek be a
magánéletébe. Nem mintha arról lett volna szó, hogy hozzá jövök,
vagy valami ilyesmi. Egyszerűen csak hiányzott nekem a fia, és azt
reméltem, hogy még lefekvés előtt találkozhatok a kislegénnyel.
Amikor elég közel értem a házhoz, meghallottam a zenét. Úgy
tűnt, hogy zárva vannak az ajtók, de a hang így is kiszűrődött. Ezek
a gazdagok meg az ő méregdrága hangfalaik…
Megtorpantam, hogy hallgatózzak egy kicsit, és néhány pillanattal
később felismertem Frank Sinatra jellegzetes hangját.
Ó, a kis seggfejemnek jó az ízlése! Izé, persze nem az én
seggfejem, nem ám, de érted, hogy mire gondoltam.
Bentről nem láthattak meg, én viszont kiszúrtam, hogy Adam ott
áll az italosszekrény mellett. Aiden már lefeküdt aludni? Arra
gondoltam, hogy bekopogok az ablakon, és felhívom magamra a
figyelmét, mielőtt becsinálna, és azzal vádolna meg, hogy újra
magánlaksértést követek el, csak hát nem bírtam levenni a
szememet róla. Fenemód jóképű volt, annyira dögös, hogy az ember
lánya kutya módra lihegni kezd tőle, ha pár másodpercnél tovább
bámulja.
Éppen ezért némán figyeltem, ahogy tölt magának egy pohár italt,
és elolvassa a kezében tartott papírokat. Töprengő arcot vágott –
nem olyat, mint amikor az ember valamilyen fontos dokumentumot
olvas, hanem inkább úgy tűnt, hogy milliónyi gondolat jár a fejében.
Vajon mi miatt tűnt ennyire szomorúnak?
Őszintén megmondom, amióta felkért arra, hogy vigyázzak pár
napig Aidenre, már más szemmel néztem rá. Persze még mindig
gyűlöltem. Egy kicsit. Valamennyire. Azért, ahogy az első napon
elbánt velem, meg azért, hogy minden galádsága dacára továbbra is
szerettem volna magamra rángatni. Mindezektől eltekintve
azonban a szívem enyhén cseppfolyóssá vált, valahányszor
megpillantottam. Persze csakis akkor, amikor nem viselkedett
szemétláda módjára, például mint a minap.
Mégis ki ad engedélyt másoknak, hogy megfogják a farkát? Persze
ha engem kérdezel, szerintem ez óriási ötlet, mivel élveztem a
fülembe búgó hangját… komolyan, engedélyt adott arra, hogy
megérintsem? Buta, buta fiú! Semmit nem tudott rólam. Ha ugyanis
megérintettem volna, akkor az földrengéserejű dugásban végződött
volna, és számomra is felfoghatatlan okok miatt ezt el akartam
kerülni.
Ne gyere nekem azzal, hogy de Lucy, hogy gyűlölhetsz egy ilyen
lenyűgözően vonzó férfit… Leginkább azért gyűlöltem még mindig,
mert rendkívül különös érzések törtek rám, amikor azon a bizonyos
éjszakán jeget akart tenni a kezemre. Megéreztem a hasamban
azokat az idegesítő pillangókat, amelyekről Olive annyit mesélt. Őt
is elkapták, amikor először megpillantotta Jasont. Igencsak
megijesztettek a kis dögök. Amikor beindultam Jamesonre, egészen
másfajta pillangókat éreztem a bugyimban, míg ezek, miközben a
hasamban repkedtek, halálos veszélybe sodortak. Ilyen lehet az az
allergia, amelyik váratlanul végezhet az emberrel.
Még néhány percen át figyeltem, aztán odaléptem az ablakhoz, és
bekopogtam. Felkapta a fejét, és észrevett. Egy pillanatnyi habozás
után felkelt a heverőről, és odajött, hogy kinyissa az üvegajtót.
– Szia – mondtam, amikor már semmi sem választott el tőle.
Egy parányi távkapcsolóval levette Frank Sinatra hangerejét,
mielőtt megszólalt volna:
– Látom, már megint a kertemben szimatolsz.
Mivel halványan elmosolyodott, ezért nem gondoltam volna, hogy
felbőszíti az, hogy itt hátul bóklászom.
– Ha nem akarod, hogy a kertedben szimatoljak – micsoda durva
megfogalmazás! –, akkor el kéne venned a létrát a kerítéstől.
– Mit tehetek érted, Lucy?
– Semmit, de azért köszönöm. És te hogy vagy ma este?
Felsóhajtott, és egy intéssel beljebb invitált.
– Igazán kedves tőled, hogy behívsz – mondtam, miközben
beléptem és ő bezárta az ajtót.
– Van valami, amit akarsz tőlem, vagy csak azért jöttél át, hogy
rám zúdíthasd a mai adag…
A szavába vágtam, mielőtt befejezhette volna a mondatot.
– Mielőtt bármi olyat mondanál, amit később megbánhatnál,
felhívom a figyelmedet arra, azért jöttem, hogy köszönjek Aidennek.
Egész héten hiányzott nekem.
Adam egy hosszú, átható pillantást vetett rám, mintha arra
szeretett volna rájönni, hogy hazudok-e neki vagy sem. Úgy tűnt,
elégedett azzal, amit a szememben látott, mert beletúrt a hajába, és
utána intett, hogy üljek le.
Nem tudtam, hogy ezt miért teszi, így engedelmeskedtem és
leültem.
– Igen? – kérdeztem, mivel hosszú másodperceken keresztül nem
mondott semmit sem.
– Adeline nem hozta haza, úgyhogy átküldtem Dant kideríteni,
hogy mi a baj. – Az órájára pillantott. – Mindjárt itt lesznek. Ha
akarod, nyugodtan megvárhatod.
Felhúztam a lábam, és kényelmesen elhelyezkedtem.
– Nem teszed ki a szűrömet?
– Aiden rólad kérdez, valahányszor telefonon beszélünk. Úgy
vélem, boldog lesz, ha itt talál, és ilyen módon nem kell
megválaszolnom azt a rengeteg kérdést, amit ellenkező esetben rám
zúdítana.
Ezt hallva elmosolyodtam.
– Szeret a gyerek.
Adam visszamosolygott rám.
– Furcsa, igaz?
Komor képet vágtam.
– Te vagy a furcsa. Én is szeretem a kislegényt. Sokkal menőbb
pasi lesz belőle, mint az apjából valaha is.
Halványan elmosolyodott, megcsóválta a fejét, és odament a
szekrényhez italt tölteni. Korábban még sosem láttam alkoholt inni.
– Valami nyomja a szívedet? – kérdeztem, mert udvariasan
beszélgetni akartam, míg Aiden haza nem ér.
– Sok minden.
Felmordultam, és a mobilom után nyúltam, mert megéreztem,
hogy rezeg a zsebemben.

Jameson: Bárcsak eljöttél volna velem ide!

Meg sem kérdezted, hogy mit akarok, kis faszfej!

Nem ez volt az első alkalom, hogy üzenetet kaptam tőle azóta,
hogy a díszbemutatón arról írt, hogy hiányzom neki. Egész héten
küldözgetett mindenféle dolgokat.
Vettem egy mély lélegzetet, aztán letettem a lábamat a padlóra.
– Azt hiszem, mennem kell – mormogtam, és felkeltem.
Adam két pohár itallal a kezében fordult meg. Ránézésre whiskey
lehetett.
– Beléd meg mi ütött? – Nem törődött a szavaimmal, hanem a
kezembe nyomta az italt. Már az erős szagától rosszul lettem.
Fintorogva megráztam a fejemet.
– Köszönöm, nem kérek. Elég pocsékul érzem magam… majd
máskor nézem meg a gyereket. – Visszadugtam a mobilt a
zsebembe, és letettem a whiskey-t egy poháralátétre. Adam
továbbra is engem bámult.
– Leülni! – parancsolta, miközben maga is helyet foglalt a heverő
legtávolabbi pontján. – Mindjárt itt lesz az a gyerek.
Kinéztem az ablakon, és fontolóra vettem a lehetőségeimet: itt
ücsörögve kivárom Aident, vagy visszamegyek Olive-hoz, aki tovább
faggatna az Adammel kapcsolatos, nem is létező érzelmeimről.
Úgy döntöttem, hogy inkább az ellenségemmel töltök egy kis időt.
– Mi a bajod? – kérdezte újra, mielőtt belekortyolt volna a
whiskey-jébe.
Leültem, és csak a legnagyobb nehézség árán tudtam elfordítani a
tekintetemet tiszta, lenyűgöző szeméről.
– Semmi különös, csak magam alatt vagyok.
– Mi van a kezeddel?
Felemeltem a tenyerem, és megvizsgáltam a bütykeimet. Még
mindig vörösek voltak, és enyhén sajogtak. Erre azért nem
panaszkodtam, mivel a fájdalom arra emlékeztetett, hogy egy
jókorát bemostam annak a szemétládának. Erről viszont az
eszembe jutott, hogy…
– Na, én is pontosan ugyanezt akartam kérdezni. – Leengedtem a
kezem, és Adam felé biccentettem a fejemmel. – Mi a helyzet veled
és Jake-kel? Tényleg kavar valamit a volt feleségeddel?
A magasba vonta az egyik szemöldökét, de csendben maradt.
A dolog azóta is furdalta az oldalamat, hogy az interneten
olvastam róla. Amiatt ütötte meg azt a gazfickót, amit írtak, vagy
azért, ami az előző éjszaka történt? Olive értelmezése szerint Adam
miattam ugrott Jake torkának, amiben én kételkedtem. A barátnőm
menthetetlenül romantikus, és azt akarta, hogy újra szerelmes
legyek; még szép, hogy így gondolkozott!
Elvörösödtem, és elöntött a forróság átható tekintete miatt, ezért
ráförmedtem:
– Neked meg mi a bajod?
– Ezt hogy értetted? – kérdezte, és letette az italát.
– Miért bámulsz ilyen furcsán?
Ismét felvonta azt az idegesítő szemöldökét.
– Hogyan?
 – Figyelj, ne is törődj velem! – Elfordultam tőle, és komoly
erőfeszítések árán átnéztem rajta a következő öt percben, míg végre
felkelt, hogy igyon még egy pohárral.
Éppen Jamesonra gondoltam, amikor egy vizesüveg jelent meg az
arcom előtt.
– Köszönöm – mondtam hálásan, és elvettem a kezéből.
– Szívesen. Eléggé sápadt vagy. Lehet, hogy el kéne menned az
orvoshoz – vetette fel, aztán leült mellém, mégpedig egész közel.
– Jól vagyok.
– Ahogy gondolod.
Lecsavartam a kupakot, és ittam egy nagy korty hideg vizet. Utána
becsuktam a szememet, és elképzeltem, hogy valahol másutt
vagyok… talán az erdőben, vagy egy folyóparti házban, ahol fák és
csendes víz vesz körül. Kiülhetnék a teraszra, közel a vízhez, és
elolvashatnám Olive új könyvét.
Elmosolyodtam. Rengeteg férfiba szerethetnék bele anélkül, hogy
a legcsekélyebb hatása is legyen az átoknak. Megvolt a maga
varázsa annak, ha valaki a szavak közvetítésével elképzelt hősökbe
lesz szerelmes. Ott a teraszon kismadarak cikáznának körülöttem, a
szél beletúrna a hajamba, és boldog lennék.
– Mit csinálsz? – kérdezte Adam halkan.
Nem nyitottam ki a szememet, miközben válaszoltam:
– Álmodozom.
Hosszú idő telt el, mielőtt újra megszólalt volna.
– Hol jársz?
– Egy tóparti házban. Olive új könyvét olvasom. Lágy szellő fúj.
Szeretem a szelet; valamiért boldoggá tesz. Megérzem lágy érintését
a bőrömön, a hajamon. A nap kikukucskál a fák között, úgyhogy
nincs hideg. A víz lenyűgözően szép. Nyugodt és békés.
– Van melletted még egy üres szék?
 – Te csak felidegesítenél, úgyhogy nincs. – Kinyitottam a szemem,
és ránéztem. – Ne szívd mellre.
Elmosolyodott, és felvette a papírokat onnan, ahová akkor tette
őket, amikor bejöttem.
– Semmiképpen, Lucy.
Kicsivel jobban érezve magamat, körülnéztem a házában, és
felsóhajtottam. Aidennek nemsokára le kell feküdnie.
– Gyakran csinálsz így? – kérdezte Adam, miközben a kezében
tartott papírokat nézte.
– Mármint hogy?
– Hogy máshova képzeled magad.
Megvontam a vállam.
– Nyugodtan képzeld azt, hogy bolond vagyok.
– Nem ezt mondtam. Igazából… – elhallgatott, a kisasztalra dobta
a papírokat, és megdörzsölte az orrnyergét.
Kíváncsian rákérdeztem:
– Igazából…? Igazából mi? Ne csináld már, fejezd be a
mondatodat!
Becsukta a szemét, és hátrahajtotta a fejét.
– Nem szeretném, hogy azt hidd, elkényeztetett hollywoodi kölyök
voltam… gyakran álmodoztam az ágyamban arról, hogy egyszerűbb
életet élek. Hogy nem rángatnak el olyan partikra, ahol az
üvegasztalokon halomban áll a kábítószer és a pia. Vigyáznom
kellett Vickyre, a testvéremre, nehogy véletlenül leálljon játszani a
fehér porral, mert azt hiszi, hogy liszt. Könnyen előfordulhatott
volna, hogy gyümölcslének gondolja a borospoharak tartalmát…
olyan jó lett volna, ha hétköznapi emberek a szüleim. Ha nem
kellett volna amiatt aggódnom, hogy a pillanatnyi hangulatuknak
engedve hogy viselkednek a barátaimmal. Ne nézz így rám! –
figyelmeztetett, amikor kinyitotta a szemét, és látta, hogy bámulom.
 Végigsimítottam a karomat, de csendben maradtam.
– Tudom, hogy mi jár az eszedben – folytatta, félreértve a
pillantásomat. – Semmiben nem szenvedtem hiányt. Jó iskolákba
jártam. Olyan lehetőségeket kaptam, melyekről talán lemaradtam
volna, ha nem ők a szüleim. Nem azt mondom, hogy szörnyű volt az
életem, de akkor régen szerettem volna normális tizenévesként élni.
Hétköznapi szülőkkel. Normális életre vágytam, tudod, lesifotósok
nélkül, a sok hollywoodi szar nélkül.
Elkomorodott, és így folytatta:
– Persze azt hihetnéd, hogy mindent tudsz valakiről, csak mert
ráirányul a figyelem, ám azt nem is sejtheted, hogy mi történik a
zárt ajtók mögött.
– Értem – mondtam egészen halkan.
– Tényleg?
Elfordultam.
– Mondanom kell valamit a múltamról. Nem tudom, ki volt az
apám – mondtam, magamat is meglepve ezzel. Most komolyan
leállok saját magamról mesélni neki? A szavak azonban valósággal
kitódultak a számon. – Catherine, a nagyanyám szerint az anyám
fülig belezúgott egy pasiba. Együtt éltek, ám amikor kiderült, hogy
az anyám terhes lett velem, a pasi összepakolta a cuccát, és lelépett.
Állítólag már az elején megmondta anyámnak, hogy nem akar
gyereket, és árulásnak tekintette a terhességét. Miután pedig
megszülettem, az anyám is úgy döntött, hogy neki sem kellek, és
rásózott Catherine-re. Ami a nagyanyámat illeti… odavett magához,
csak hát ő meglehetősen nehéz személyiség.
Adamre pillantottam, hogy lássam, figyel-e rám egyáltalán.
Amikor találkozott a tekintetünk, lehajtotta a fejét, és biccentett.
– Folytasd!
Felmordultam; sokkal egyszerűbb lett volna, ha kiderül, hogy
nem törődik velem. Akkor abbahagyhattam volna.
– Catherine… szóval Catherine sem ment soha férjhez, ám együtt
élt élete nagy szerelmével, és aztán megszületett az anyám is. Jó
darabig olyan volt minden, mint egy tündérmesében, azt hiszem.
Csakhogy amikor anyukám kétéves lett, a jó öreg nagypapi elkezdte
megcsalni Catherine-t, aztán otthagyta egy másik asszony kedvéért.
Alig egy hónappal később pedig feleségül is vette azt a némbert.
Catherine hazatért a szülői házba, ami nem volt olyan jó ötlet, mivel
a saját szülei – akik amúgy nem voltak összeházasodva – úgy bántak
vele, mint a szarral. Ennek dacára is minden tőle telhetőt megadott
az anyámnak, csak csúnyán megkeseredett. Amikor az anyám
lepasszolt neki, már nem voltak beszélő viszonyban, így
nyilvánvaló, hogy a családomban eléggé elcseszettek a nők, és az
életükből hiányoznak a férfiak.
Újra Adamre pillantottam, és láttam, hogy várja a folytatást.
– Szóval átok ül rajtunk. Catherine pedig… gondoskodott rólam az
anyám távozása után, ám ahogy mondtam, igazi zsarnok és
elviselhetetlen. Egy kívülálló azt hihetné róla, hogy született angyal,
hiszen befogadott, ám a valóság egész más. A saját képére próbált
formálni. Semmi nem volt jó, amit csináltam. Mindennek pontosan
olyannak kellett lennie, ahogy ő akarta, és ha nem tartottam be a
szabályait, vagy nem úgy viselkedtem, ahogy elvárta volna tőlem,
akkor azonnal durván az orrom alá dörgölte mindazt, amit értem
tett. Nem hinném, hogy teljesen rend van a fejében, ám ennek
dacára is azt hiszem, tartozom neki, hiszen befogadott ahelyett,
hogy a képembe vágta volna az ajtót.
Csend támadt.
– Átok? – töprengett Adam. – Ez az oka annak, hogy múltkor azt
mondtad, sosem leszel szerelmes?
– Ezt mondtam?
 Bólintott.
Én meg a nagy pofám. Ő még emlékszik rá?
– Izé… nem emlékszem, hogy bármi ilyesmit is mondtam volna
neked, de igen. Nem akarok annyira megkeseredni, mint ők ketten.
Egyébként pedig nagyon úgy tűnik, hogy a családomnak nincs
szerencséje a szerelemmel. Igaz? Akkor miért erőltessem? Inkább
vagyok boldog szingli, mint hogy beleszeressek valakibe,
kipottyantsak magamból egy kölyköt… aztán lássam, hogy a pasim
megcsal, vagy a nehéz idők beköszöntével otthagy, és elvesz
feleségül egy másik csajszit.
Megcsóváltam a fejem, és átöleltem a térdem.
– A családom nőtagjainak nem szokták megkérni a kezét. Szóval
köszönöm szépen, de nem. Sokkal boldogabbá tesz, ha azt nézem,
ahogy mások szerelmesek lesznek, és így nem kell attól tartanom,
hogy darabokra törik a szívemet.
– Te még soha senkibe nem voltál szerelmes? – kérdezte olyan
hangsúllyal, mintha még soha az életben nem hallott volna ilyen
elképesztő dolgot.
– Én se szóltam be neked, amiért normális életről álmodoztál,
igaz?
Előrehajolt, a könyökével megtámaszkodott a combján, és
előrelógatta két szexi alkarját, miközben majdnem átdöfött a
tekintetével.
– Ez nem beszólás volt, Lucy.
Mi a fenéért önt el mindig a forróság, ha így néz rám? Az üvegem
után nyúltam, és ittam egy korty vizet, hogy időt nyerjek.
– Pedig nekem nagyon úgy tűnt. – Megvontam a vállam. – Na
szóval, Catherine miatt kénytelen voltam elmenekülni.
Gyerekkoromban éjszakánként becsuktam a szememet, és
elképzeltem, hogy valahol másutt vagyok.
 Egy gyors pillantást vetettem Adamre.
– Nem arról álmodoztam, hogy másként élek, vagy hogy valaki
jön és megment, de örömmel töltött el, hogy amikor becsuktam a
szememet, eljuthattam valahová messzire. Megnyugodtam. Néha
azt képzelem, hogy vízesés vagyok, vagy szél, vagy nap.
Gyakorlatilag álmodozás közben ragyogó fényárba borítottam a
legnehezebb napjaimat is. Ebben találtam menedéket. Tudom,
emiatt úgy tűnik, hogy megőrültem, de a módszer segített
megnyugodni, úgyhogy rohadjál meg, ha azt hiszed, hogy őrült
vagyok.
Adam hangosan felkacagott, én pedig lassan felkeltem a
helyemről. Látod, rengeteg okom van arra, hogy gyűlöljem. Jól
tudtam, hogy amit elmondtam, azt a látszatot keltette, mintha
háborodott volnék, ám ennek dacára is nagyon fájt, ahogy így
kinevetett. Óvatosan a heverőre dobtam a vizespalackot, és
elindultam az üvegajtó felé. Olive talán megengedi, hogy kicsit
hozzábújjak. Hiszen lehet, hogy beteg vagyok, ugyebár. Csak nem
lesz annyira kegyetlen, hogy elutasítson.
Mielőtt azonban kinyithattam volna az ajtót, hogy kilépjek a
kertbe, Adam újra megragadta a csuklómat – meg mernék esküdni
arra, hogy ennek a pasinak ez a fétise! A vállam fölött hátranézve
megpróbáltam lerázni magamról a kezét meg a gerincemen
végigfutó bizsergést, amit a közelsége és az érintése váltott ki. Nem
voltam ám mérges vagy ilyesmi, csak fáradt, és hát igen, talán egy
kicsit megbántott.
– Örülök, hogy ilyen jól elszórakoztattalak ma este, de úgy vélem,
ideje lelépnem.
– Ne tedd! – mondta, és a hüvelykujja lágyan végigsimította a
csuklóm érzékeny bőrét. Összevontam a szemöldököm, és
odapillantottam, ahol megérintett, ám az ujja már nem mozgott,
mintha semmi sem történt volna. – Nem téged nevettelek ki, Lucy.
Lágy hangját meghallva felkaptam a fejem. Túl közel álltunk
egymáshoz. Alighanem ő is ugyanezt érezte, mert elengedett, és
hátrébb lépett.
Egyáltalán nem bújtam oda hozzá. Kicsit sem.
Egy kézzel megérintette a derekamat – hű, milyen hatalmas keze
van, ami kifejezetten jól jönne, ha elveszíteném az egyensúlyomat –,
és lágyan a heverő felé húzott.
Leültem a szélére, és néztem, ahogy előveszi a mobilját.
– Felhívom Dant, és kiderítem, hogy merre járnak. – Rám
pillantott a mobilja felett, és még hozzátette: – Nagyon sokáig vártál
rá, így a fiam elszomorodna, ha megtudná, hogy elkerültétek
egymást.
Őszintének tűnt, ezért úgy döntöttem, hogy maradok.
– Rendben. – Kényelmesen elhelyezkedtem, és magamhoz öleltem
egy párnát.
Dan nem vette fel a telefont, és jól láttam az Adam arcára kiülő
csalódottságot. Elkezdett fel-alá járkálni előttem, miközben felhívott
egy másik számot. Amikor az sem válaszolt, hosszan felsóhajtott, és
megdörzsölte a tarkóját.
– Nem tetszik ez nekem – mondta végül, és nyomogatni kezdte a
telefonját.
– Hívtad a volt nejedet is?
– Nem válaszol. Dan sem. Az lehet, hogy Adeline éppen forgat, de
Aidennek ma otthon kellene lennie a nevelőjével.
– Lehet, hogy már elindultak ide? – kérdeztem, mivel most már én
is aggódni kezdtem.
– Az lehet – mormogta, és eltette a mobilját. – Még várunk egy
kicsit. Aiden néha csak iszonyú lassan készül el.
Feszült csendben ücsörögve hallgattuk Frank Sinatra halk
duruzsolását. Ahogy telt az idő és a kisember nem sietett be a
bejárati ajtón, Adam annál inkább dühbe gurult. Miközben vele
várakoztam, egyre inkább úgy éreztem, mintha ráerőltettem volna
magamat egy idegen család életére, ami elég furcsa volt, hiszen
korábban már többször is kéretlenül bejöttem hozzájuk.
– Az meg amúgy micsoda? – kérdeztem, és a papírokra mutattam,
mivel már nem tudtam tovább elviselni a hallgatást.
– Új forgatókönyvek.
– Ne csináld már, ennél azért többet is mondhatnál róluk.
Még egyszer a bejárati ajtó felé pillantott, aztán megfordult, hogy
felvegye a papírokat.
– Egy új ajánlat. Olyan szerződésem van a filmstúdióval, ami
miatt tartozom nekik még egy filmmel. Átküldtek két
forgatókönyvet, hogy válasszak közülük, de nekem igazából egyik
sem tetszik.
– Megnézhetem őket? – Csípőre tettem a kezemet, és vártam.
– Ez megint azon dolgok egyike, amelyekről senkinek sem
beszélhetsz, Lucy.
Szemforgatva felnéztem a magasba.
– Ide velük!
Vonakodva odaadta őket. Ezer jobb dolgom is volt annál, mint
hogy a várost járva arról pletykáljak, hogy Adam Connor milyen új
filmben játszik főszerepet.
– Hogy megy az ügynökösködés? – kérdezte, miközben én
átlapoztam az első forgatókönyvet.
Anélkül válaszoltam neki, hogy felemeltem volna a tekintetemet a
kezemben tartott oldalakról.
– Már majdnem célba értem. Leszűkítettem a kört két kiadóra, és
várom, hogy mit válaszolnak. Ezenkívül előkészítettem néhány
másik üzletet is. Hangoskönyveket meg ilyesmit. Ez miről szól?
 Mocorogva nagyon, ismétlem, nagyon közel ült hozzám. Arra
kényszerítettem a szívemet, hogy megnyugodjon, mert hát mégis mi
a fene ütött bele? Halló, kis szívem, ugye emlékszel, hogy mi cseppet
sem kedveljük ezt a pasit? Nem kell megőrülni csak azért, mert
Adam kézzelfogható távolságba került.
A karja hozzáért a vállamhoz, amikor kivette a papírokat a
kezemből, én meg véletlenül pont akkor szívtam be a levegőt.
Milyen furcsa egybeesés, igaz?
Vettem egy mély lélegzetet, és megéreztem a bőröm bizsergését
azon a helyen, ahol hozzám ért. Hülye bőr és hülye bizsergés!
Adamből whiskey szaga áradt, meg egy másik meleg, vad és
ínycsiklandóan férfias illat. Ennél tökéletesebb felhívás nem is
kellett volna arra, hogy megszaglásszam a nyakát és elmerüljek az
illatában meg a testében… ami kifejezetten ostoba ötlet lett volna.
Becsuktam a szememet, hogy ne is törődjek vele, ám mivel egész
közel ült hozzám, ettől csak még intenzívebbé vált az illata. Elég jó
volt ahhoz, hogy most rögtön rávessem magam. Ha valaki más lett
volna, egy pillanatig sem habozok, mielőtt támadásba lendülök.
Adam miatt azonban nyugalmat erőltettem magamra.
Te most persze azt gondolod, hogy kicsit arrébb húzódva
kikerülhettem volna a szorult helyzetből, ám én nem vagyok gyáva;
egyetlen pasitól sem futamodnék meg csak azért, mert rá vágyok.
Bassza meg! Ha játszadozni akar velem, akkor rajtam ne múljon!
Megpróbáltam a számon át venni a levegőt, persze anélkül, hogy
őrültnek tűnjek, és közelebb hajolva nekiszorítottam a karomat a
karjának, miközben ő a kezében tartott kéziratot bámulta.
Iszonyúan pipa lettem, amikor észrevettem, hogy mennyire
nyugodtnak tűnik.
Én mindent megteszek azért, hogy ne tűnjön úgy, mintha hatással
lenne rám, ő meg észre sem veszi, hogy a közelsége miatt éppen
ideg-összeroppanásom van. A pokolba, hiszen már csak
másodpercek választottak el attól, hogy engedjek zsigeri
ösztöneimnek, és nyakon ragadva a pasit elrángassam az ágyba.
Mekkora buli volna a zajongásunkkal felmérgesíteni a
szomszédunkat, főleg hogy Adam Connor szomszédjai Olive és
Jason voltak.
Amikor végre megszólalt, igen nehezen tudtam a szavaira
összpontosítani, mivel lélekben sok millió mérföldnyire meztelenül
feküdtem egy franciaágyban Adam mellett.
– Ebben egy odaadó férj szerepét kellene eljátszanom, aki végül
meggyilkolja feslett erkölcsű feleségét, majd elmenekül, amikor egy
elszánt detektív megpróbálja elkapni.
– Uncsi – nyögtem ki nagy nehezen.
– Egen, erre én is nemet mondtam.
– Az ügynököd ennél jobbat nem tud letenni az asztalra?
– Hát nem, és éppen ezért szabadulok meg tőle.
Magasba vontam a szemöldököm, és a szemem sarkából
ránéztem.
– Úgy hallom, mostanában rengeteg embernek adtad ki az útját.
Igaz, amiről pletykálnak? Belerúgsz azokba, akik neked dolgoznak,
mert megviselt a válásod? – Elkövettem azt a hibát, hogy a szemébe
néztem, ő pedig jéghideg tekintettel viszonozta a pillantásomat.
– Úgy tűnik, már nem éred be azzal, hogy kémkedj, de
figyelemmel követed azt is, amit a pletykalapok írnak az
áldozatodról.
– Ne már! Mégis, mi a fenéért követném azt, hogy mi van veled?
Véletlenül megakadt a szemem egy cikken, amikor megnéztem az
Olive és Jason díszbemutatóján készült fotókat. Az egyik oldalról
átszörföltem a másikra, aztán a következőre… nekem elhiheted,
hogy nem utánad szaglásztam. Hiszen egy hétig a házadban laktam,
emlékszel? Te egy tök unalmas fráter vagy! A fenébe, még Dannek is
izgalmasabb az élete, mint a tiéd.
Feleslegesen nagy erővel dobta le a kéziratot, ami a padlón kötött
ki. Nem törődve kíváncsi pillantásommal, máris a következő
szövegre összpontosított.
– Ez már bejön neked?
– Te meg mégis mit tudsz Dan izgalmas életéről? – A kérdés
önmagában egészen ártatlannak tűnt, ám Adam valósággal
megdermedt, mintha az élete függött volna a válaszomtól. Furcsa.
– Onnan, hogy beszélgettünk. Már nem gyűlöl annyira, mint
amikor annak idején rám bukkant a hátsó kertben. Abban,
mondjuk, nem lehetek biztos, hogy a szívébe zárt-e, de ma már
hajlandó beszélgetni velem. Néhány alkalommal még meg is tudtam
nevettetni. Azt hiszem, össze fogunk barátkozni.
– Mikor volt időtök ezekre a hosszú eszmecserékre?
– Amikor elküldted a rendőrségre velem. Neked meg mi a bajod?
– Semmi. – Egy vállrándítással elintézte a kérdésemet. – Ez a film
egy fivérről és a nővéréről szól. Szélhámosok, és van néhány
cinkosuk. Akit én játszanék, az beleszeret a kiszemelt célpontba, és
a végén megöli a tulajdon testvérét, amikor az rászáll a szerelmére.
– Ez egy kicsivel érdekesebb – ismertem be.
Felmordult, lapozott párat, aztán a forgatókönyvet a kezembe
nyomta.
– Nem elég jók a párbeszédek. A testvérek közül a lánynak kellene
erősebbnek lennie, hiszen végül ő akarja megölni a fiú szerelmét.
Csakhogy itt lelkileg kiegyensúlyozatlan személyként ábrázolják,
ami aláássa a hitelességét. Valakinek át kéne mennie a
forgatókönyvön, hogy alaposan rendbe tegye.
 Belenéztem a szövegbe, de nem láttam semmi szembetűnőt
benne.
– Mit kéne rendbe tenni?
Közelebb hajolt hozzám, és ekkor összeért a lábunk.
Édes istenem! Ez már gyakorlatilag szexuális zaklatás volt.
– Olvass bele, és akkor megérted, hogy miről beszélek.
– Olvassak bele?
– Olvasd fel hangosan a szöveget, Lucy!
– Én melyik vagyok? Laurel? – Az egyik névre mutatva Adamre
néztem.
– Te vagy Laurel, a nővérem. Én pedig Damon.
– Rendben, te kezded.
Az oldal tetején a rövid összefoglalóból megtudtam, hogy éjszaka
egy temetőben vagyunk. Damon az apjuk sírja mellett várta, hogy a
különös arckifejezéssel közeledő Laurel odaérjen hozzá.
Adam váratlanul felkelt, és a kezét nyújtotta felém.
– Álljunk fel, hogy jobban beleélhesd magad a szövegbe.
Felhorkantam, de elfogadtam kinyújtott kezét, és felkeltem.
– Nem én fogom eljátszani ezt a szerepet, úgyhogy tök felesleges
beleélni magamat.
– Gyere már, a kedvemért!
– Azért akarsz rávenni erre a szerepre, mert azt hiszed rólam,
hogy én is őrült vagyok, igaz? Így pedig hitelesebben el tudom
játszani a partneredet?
– Ne legyél már ennyire bizalmatlan, Lucy! Olvasd fel a szöveget!
A jelenetben a két testvér beszélgetett. Mégis mi bajom lehetett
volna belőle, igaz? Ki a fene ne csapott volna le a lehetőségre, hogy
együtt próbáljon Adam Connorral, főleg ugye olyan szöveget,
aminek jó esélye van arra, hogy tényleg filmvászonra kerüljön?
 – Te miből fogsz olvasni? – kérdeztem, és körülnéztem, hogy van-e
még egy példány a szövegből.
– Kétszer már elolvastam. Menni fog így is az a jelenet. Csak kezdd
el olvasni!
Egyik kezemben a papírokkal lesimítottam a blúzomat,
megmozgattam a vállamat, és beleolvastam a szövegbe.
– Miért akartad, hogy itt találkozzak veled, Damon?
Amikor Adam felemelte a karját és az ujjával megérintette az
államat, kapásból rövidre zárta az agyamat.
A háttérben Frank Sinatra énekelve arra kért, hogy „röpíts fel a
holdra”.
– Amikor beszélsz, rám kellene nézned. Ezenkívül nem ártana egy
kis érzelmet is vinni a hangodba. Ott vannak az utasítások; amikor
felolvasod a sorokat, kövesd az útmutatót.
Megpróbáltam nyugalmat erőltetni a szívemre és azokra a
testrészeimre, ami miatt nőnek tarthatom magam, majd mélyen
belenéztem feneketlen zöld szemébe.
– Nem vagyok színésznő… már annak is örülhetsz, hogy ennyi
érzelemben lehet részed.
Mohó szemétláda!
Lenéztem a kéziratra, az emlékezetembe véstem a következő
néhány sort, és ezúttal úgy mondtam ki őket, hogy nem bámultam a
papírt.
– Miért akartad, hogy itt találkozzak veled, Damon?
– Azt gondoltam, hogy nagyon is helyénvaló lesz – felelte Adam
igazi színészként.
– Azt gondolták, hogy helyénvaló, ha két testvér a temetőben
találkozik? – kérdeztem, majd egy gyanakvó pillantást vetettem a
kezemben tartott papírra. – Ez meg mégis mi a fenét jelent?
A nyomtatott vonalak közé írt kézírásos szavakra mutattam.
 – Azt gondoltam, hogy nagyon is helyénvaló lesz – ismételte meg,
és jelentőségteljesen rám meredt.
Jézusom! Neked meg mégis mi a bajod, haver?
Szemforgatva folytattam.
– Mikor jártunk itt utoljára? Tizenöt éve? Miért most?
– Annak idején leültünk apa sírja mellé, és megígértünk valamit
egymásnak. Emlékszel rá?
– Akkor vette kezdetét az életünk. Még szép, hogy emlékszem,
Damon.
Komoran bólintott, és végre elfordította a tekintetét.
– Most pedig eljutottunk egy másik út legvégére.
– Te meg miről beszélsz, Damon? – A papírra pillantottam, aztán
vissza Adamre.
Kifújta a levegőt, beletúrt a hajába, és odalépett mellém.
Túlságosan is közel, ha engem kérdezel.
– Ez így nem mehet tovább, Laurel. Elegem van abból, hogy csak
egy szellem lehetek az éjszakában. Nem akarom tovább eljátszani,
hogy valaki más vagyok. Mind a kettőnk többet érdemel.
A lehető legelszántabb hangon olvastam fel a következő sorokat.
– Ezt most miatta mondod, igaz, Damon? Jessie miatt van az egész.
Ő csak egy célpont. Vagy talán már el is felejtetted?
Adam odanyúlt, kivette a kezemből a papírokat, és egy gyors
pillantás után visszaadta őket. Már nyitottam volna a számat, hogy
jól beszóljak neki, amiért ilyen csapnivaló színész, ám az egyik ujját
az ajkamra nyomta.
Állandóan tapogat!
Frank továbbra is a háttérben énekelt.
Savanyú képet vágva csendben maradtam.
– Ne mondd már azt, hogy neked nincs eleged a hazudozásból,
Laurel. Mikor telik be végre a pohár?
Kizökkenve a szerepemből felsóhajtottam.
– Komolyan így beszélnek egymással egészen a jelenet végéig?
Szemtől szemben?
Adam félrehajtotta a fejét, én pedig engedelmeskedtem, és
folytattam a felolvasást.
– Még nem, Damon. Nem, hiszen már egész közel járunk ahhoz,
hogy megszerezzünk mindent, amire a kezdetek óta vágyunk.
Felsóhajtott, és ismét elfordult.
– Terhes lett, Laurel. Jessie terhes.
Fokozódik a feszültség.
Elolvastam a következő sorokat, és felhorkantam.
– Hogyan lehetsz biztos abban, hogy tied a gyerek? Tudod, hogy
még pár hónappal ezelőtt is Jake udvarolgatott neki.
Amikor Adam a szemembe nézett, merev volt az arca.
– Az én gyerekem.
Összevontam a szemöldököm.
– Intézd el! Vedd rá, hogy elvetesse! Ez nem húzhatja keresztül a
számításainkat. Nagyon régóta várunk erre az alkalomra.
– Micsoda ribanc ez a Laurel! – mormogtam halkan, miközben
továbblapoztam. Ekkor Adam váratlanul megragadta az arcomat, és
egy csókot nyomott a homlokomra.
– Mi a fene? – dadogtam, és felnéztem rá, miközben
megpróbáltam arrébb lépni.
Veszély! Veszély! Menekülés!
Odaintett a papír felé.
– Ott van.
Természetesen a lap tetejére tényleg odaírták, hogy Damon
megpuszilja a testvére homlokát.
 Hűvös arckifejezést öltve megpróbáltam visszanyerni a
hidegvéremet.
Újra megpuszilt, és az ajkai meglepő puhasággal simultak a
homlokomra, miközben én megpróbáltam, amennyire csak lehetett,
mozdulatlanul állni, míg az arca ilyen közel volt az enyémhez.
Ekkor erőnek erejével rávett, hogy a szemébe nézzek. Bizony,
erővel… biztosra veszem, hogy valamilyen mágikus eszközt is
használt, mivel alig kaptam levegőt, amikor a két keze rásimult az
arcomra, és a tekintete magába szippantotta a lelkemet.
Seggfej!
Nagyot nyeltem, aztán biztos, ami biztos, megköszörültem a
torkomat.
– A nővérem vagy, Laurel. Szeretlek – mondta lágy mosollyal az
ajkán. – Szeretlek. De ennyi elég volt. Ne akard, hogy válasszak
kettőtök között. Nem bírom ezt tovább csinálni, főleg nem úgy, hogy
ilyen nagy a tét.
Miközben a szövegre pillantottam, az agyam képtelen volt
tisztességesen működni.
– És velem mi lesz, Damon? Mire számítasz, mit teszek? Szépen
eléldegélek? Elfeledkezem arról, hogy a lány családja tönkretette a
miénket?
Adam hüvelykujja végigsimította az arccsontomat, és ettől lángba
borult az egész testem. Vajon ez is benne van a kibaszott
forgatókönyvben? Az arca ekkor egészen közel került hozzám, én
pedig felkészültem rá, hogy kapok egy puszit az orrom hegyére,
vagy valami más, hasonlóan ártatlan apróságra.
Elég hülye kapcsolat van a két testvér között, na de hát mit
számít, ugye?
Találkozott a tekintetünk, és anélkül, hogy Adam félrenézett
volna, az ajkával lágyan megérintette az enyémet. Megdermedtem.
 Én, Lucy Meyer, a lány, aki alig egy hónappal ezelőtt semmire
sem vágytam jobban, mint hogy Adam Connor megcsókoljon, most
kővé váltam, az ajkamon érezve az előbb említett férfiú ajkát. A
testem áruló módon még közelebb is lépett hozzá, hogy
kapcsolatban maradhassunk.
Ez egy nagyon furcsa testvérpár.
Néhány veszélyesen hosszú másodpercen keresztül hagyta, hogy
az ajka megpihenjen az enyémen, mielőtt lassan továbbmozdult
volna. Lágyan ráharapott az alsó ajkamra, és mielőtt felfoghattam
volna, hogy mi történik, rendesen is megcsókolt, kényszerítve a
számat arra, hogy megnyíljon. Finoman.
De akkor is éreztem a nyelvét! Esküszöm neked, hogy így volt.
Vettem egy mély lélegzetet, de mielőtt bármit is tehettem volna,
Adam elhúzódott tőlem.
Szeretnék leszögezni valamit. Nem indultam meg a szája után.
Nem is bújtam oda hozzá, mint egy fülig szerelmes tizenéves. Én
nem ilyen lány vagyok. Csupán optikai csalódás volt.
Mihelyt elengedett, lehajtottam a fejemet, és őrülten elkezdtem
lapozgatni a papírokat. Amikor nem találtam meg, amit kerestem,
egyszerűen felemeltem a kezemet, és pofon vágtam. Keményen.
Egy hosszú pillanaton át egyikőnk sem mozdult. Frank közben
mesterien befejezett egy dalt, és eltekintve a hangos zihálásomtól,
ez volt az egyetlen dolog, amit hallottunk.
Végül Adam megszólalt:
– Ezt meg miért kaptam?
– Mit gondolsz? – nyögtem ki nagy nehezen. Bár az elmúlt néhány
perc során egyetlen lépést sem tettem meg, mégis úgy éreztem,
mintha lefutottam volna a maratoni távot. Ráadásul ezt egyetlen
apró csókkal érte el, ami közben még csak meg sem ízlelhettem
rendesen.
 Megköszörültem a torkomat.
– Éppen megcsókoltad a nővéredet – mutattam rá vádlón az
ujjammal. – Ne áltass azzal, hogy ez csak egy puszi volt. Szerinted
mégis hogy reagált volna az a lány?
A hangszórókból ekkor felhangzott kedvenc a Sinatra-dalom, az It
Was A Very Good Year, és Adam két ujjal megragadta az államat,
hogy feljebb emelje a fejemet. Nem volt éppen óvatos. Utána
hatalmas, forró tenyere gyakorlatilag beborította az arcom alsó
felét.
Azonnal leolvadt a bugyim tartalma. Ki nincs oda azért, ha egy
férfi – főleg ha az illető olyan jól néz ki, mint Adam Connor – átveszi
az irányítást a testünk fölött… természetesen csakis ilyen izgató
módon.
– Nem a nővéremet csókoltam meg, Lucy – mormolta, odahajolt,
és megint megcsókolt. Újra. A kezével erősen megfogva az arcomat,
félrehajtotta a fejét, és a nyelve utat talált a számba.
Bizony, ez történt.
Akkor hát ilyen az íze. Meleg. Selymes. Szexi. Veszélyes. Őrjítő.
A kézirat a kezemből a padlóra hullott. Az agyam mostanra
teljesen szétesett, és vészjelek seregét küldte felém.
Az egyik csók simán átment a következőbe. Ennek most volt
értelme? Nem? Akkor és ott sem sikerült felfognom.
Igen, Lucy! Igen!
Nem, Lucy! Nem!
Mintha több személyiség is élt volna a fejemben, és csakis erre a
különleges alkalomra vártak volna, hogy előmerészkedjenek a
rejtekhelyükről.
De hát ugye Adam Connor csókolt meg éppen… mégis mi a fenét
tehetne az ember lánya, ha egy ilyen kihívással szembesül? Akár
utálod a pasit, akár nem, rágyógyulsz a szájára. Mindent beleadsz a
csókodba, és gondoskodsz arról, hogy Adam is élvezze.
Mivel üres volt a kezem, megragadtam az ingénél fogva, és
odahúzva magamhoz vadul viszonoztam a csókját. Írhatnék egy
költeményt arról, milyen remek érzés volt, ahogy így fölém
magasodott, pedig még a prózám is csapnivaló.
Olyan erővel szorította az államat, hogy az szinte már fájt, mégis
nagyon élveztem. Bár gyűlöltem a pasit, mégis odavoltam attól,
ahogy ezt a csókot kivitelezte. Ahogy engem irányított. Hogy a
fenébe lehet, hogy az ő érintése egészen más volt, mint azé a seggfej
Jake Callumé? Élveztem, hogy egyre hevesebben zihál – pont, mint
én. Odavoltam azért, ahogy a bal keze megpihent a derekamon, és
odaszorított a testéhez.
Heves nyelvcsapásokkal küzdöttünk, és engem nem érdekelt,
hogy ki lesz a győztes, amíg az ajka rátapad a számra.
Bár szerettem volna kihámozni az ingéből, hogy
végigsimíthassam a meztelen bőrét, ám ehhez cserben kellett volna
hagynom az ajkát, amihez semmi kedvem nem volt. Akkor sem
fejeztem volna be ezt a csókot, ha a talpam alatt megnyílik a talaj. A
másik irányba döntötte meg a fejét, és fokozva a csók erejét, arra
kényszerített, hogy hozzá bújjak.
Már kezdtem azt gondolni, teljesen rendben van, ha egy álló
hónapon keresztül nem csókolnak meg, ha az aszályos időszak
végén ilyesmiben részesülhetek. Ettől a férfitól bármit szívesen
elfogadok.
A kurva életbe, valósággal felzabált, mintha csak az éhhalál
szélén állt volna. Másodpercek választottak el attól, hogy
rámásszak, és ott helyben megdugassam magam. Ez meglehetősen
komoly erőfeszítéseket igényelt volna, ám én hajlandó lettem volna
az önfeláldozásra.
 Képtelen voltam tovább visszatartani magamat, felnyögtem, ő
pedig lassított, és miközben néhányszor finoman ráharapott az
ajkamra, én megpróbáltam valahogy levegőhöz jutni. Elengedte az
arcomat, és a hajamat egy lágy mozdulattal a fülem mögé simította.
Már éppen azt hittem, hogy véget ér az érzéki szenvedésem,
amikor közelebb hajolt, megcsókolta az arcomat, aztán egyre
feljebb indult, a fülem irányában. A fejem önállósítva magát oldalra
dőlt, hogy Adamnek több helye maradjon, ő pedig ezt a pillanatot
használta ki arra, hogy a nyelvével végigsimítsa a fülkagylómat,
amitől még hangosabban nyögtem.
Az erőmből nem tellett másra, mint hogy kapaszkodjak. Ennyire
elgyengültem. El tudod képzelni? A puncim viszont nagyon is
boldog volt.
– Lucy – suttogta Adam, és a testemen égnek állt az összes apró
szőrszál. Miért ilyen csodálatos érzés meghallani a nevemet az ő
szájából?
Odaszorította az orrát a nyakamhoz, szinte belélegzett, mire a
testem gyakorlatilag elolvadt a kezében. Közben mégis úgy éreztem,
hogy megteltem élettel. A lelkem mintha kiemelkedett volna a
testemből. Talán egyszerre történt ez a kettő.
– Nyugodtan gondold azt, hogy megőrültem, kis zaklatóm, de azt
hiszem, kedvellek téged – mormogta a bőrömbe, és forró lélegzete
tetőtől talpig felmelegítette a testemet, miközben piciket harapott a
húsomba.
– Én viszont azt hiszem, ki nem állhatlak – suttogtam vissza neki,
amikor végre újra képes voltam értelmes szavakat formálni a
számmal.
– Hmmm – duruzsolta a fülembe, amitől önkéntelenül
becsukódott a szemem. Ez meg mi a fenét művel? – Akkor nem is
fogod viszonozni a csókomat, ha újra ilyesmivel próbálkozom?
Micsoda ostobaság. Bármilyen csókot örömmel fogadok, amíg az ő
ajka érinti meg a testemet, és ezzel ez a seggfej is tisztában volt
persze.
Megpróbáltam hátrébb húzódni, mert úgy véltem, szeretne egy
újabb pofont kapni, ám két hatalmas tenyere rásimult a csípőmre,
és mielőtt rájöttem volna, hogy mire készül – nem szégyellem
bevallani, de azt reméltem, hogy egy újabb lélegzetelállító csókot
kapok –, Adam elindult hátrafelé, és egyszerűen magával vitt engem
is.
Rázuhant a heverőre, én pedig, mintegy varázsütésre az ölébe
telepedtem. Persze ezt ugyanolyan kevéssé akartam, mint az előbb,
így mindezért a hatalmas, erős kezét okolom. Ha nem érintette
volna meg a derekam az előbb, egész biztos otthagytam volna.
Csakhogy a két kéz még mindig rám simult, arra ösztönözve, hogy
kerüljek közelebb hozzá, ahelyett hogy otthagynám. Inkább
odahajoltam, hogy újra megkóstolhassam az ajkát.
Dupla vagy semmi, igaz?
Egyik kezével még mindig a derekamat fogta, másikkal benyúlt a
blúzom alá.
Én közben megtámaszkodtam a heverőn, és egyik tenyeremet
nekiszorítottam a mellkasának. Részegítő volt érezni, ahogy a
kezem alatt vadul zakatol a szíve. Nem lett volna szabad ezt
éreznem a szívverése miatt. Ki kellett volna szállnom az öléből,
hogy elfuthassak. Errefel én? Maradtam a következő adagért. A
tenyere megpihent a két lapockám között. Bőr a bőrön. Miközben a
két térdem tartotta testem súlyát, a cicimet nekiszorítottam széles
mellkasának, és rávetettem magamat, hogy egy újabb észveszejtően
gyönyörű csókot kapjak.
Hosszú, elégedett nyögése még inkább hazavágta az agyamat és
átáztatta a bugyimat. Ekkorra a keze feljebb kúszott, hogy
megragadja a nyakamat és odaszorítson az ajkához. Uralkodott
fölöttem. Ez iszonyúan izgató volt, és valahogy aranyos is. Mintha
védelmezne. Ennél már csak az lett volna izgalmasabb, ha végre
hajlandó lett volna megkínálni a farkával is.
Ahogy ezt elképzeltem, minden korábbinál hangosabb nyögés
szakadt fel belőlem. A bennem élő nőstény szörnyeteg letépte
láncait, és felkészült arra, hogy felfalja a lábam közt heverő férfit.
Adam elhúzta a száját az ajkamról, és kissé megszorította a
tarkómat, hogy odafigyeljek rá. A szemhéjam ólomsúlyúnak tűnt, de
valahogy sikerült annyira kinyitni a szememet, hogy meglássam,
kifejező tekintetével éppen a lelkem legmélyét keresi.
– Nem vagy annyira jó, mint amennyire számítottam. – Ezek a
szavak csak úgy előtörtek a számon, és engem is megleptek.
Adam szája enyhén megnyílt, de a tekintete semmit sem árult el.
Mielőtt azonban egyetlen szót is szólhatott volna, valaki kinyitotta
és becsapta a bejárati ajtót.
Aiden.
Ez éppen elég volt ahhoz, hogy mozgásba lendüljek. Lepattantam
az öléből, és a kezemmel megtöröltem a számat. A blúzom hátul
ismét eltakarta a hátamat, miközben magamban némán átkoztam
Adamet azért, mert a keze érintése nélkül meztelennek éreztem
magamat.
Ő meg csak ott ült a heverőn, és úgy nézett rám, mintha életében
először látott volna.
– Adam, baj van. Nem fogsz örülni neki – zendült fel egy hang, és
utána Dan, az óriás lépett be az előszobából.
– Megyek is a szobámba – mormogtam, mielőtt eliszkoltam volna.
Adam ingerült pillantást vetett rám, amikor elmentem mellette,
de szerencsére egy szót sem szólt.
 Jártamban kifelé viszont eszembe jutott, hogy már nem is itt
lakom. Hallottam, hogy a két férfi halkan beszélni kezd.
Legszívesebben bokán rúgtam volna magam. Felnyögtem, és
elindultam vissza a nappaliba.
– Bocsi, eltévedtem – mondtam, és megkerültem őket.
Minden magyarázkodás nélkül sikerült kijutnom a hátsó udvarra.
Pár pillanat alatt átmásztam a kerítésen, és ott álltam Olive-ék
verandájának ajtaja előtt. Az üvegajtók zárva voltak.
– Mi a fene? – mormogtam, és dörömbölni kezdtem.
Odabent égtek a lámpák, ebből tudtam, hogy még ébren vannak.
– Olive! – bömböltem, és közelebb hajoltam az üveghez, hogy
benézhessek.
Hirtelen félrehúzták a vékony bézs színű függönyt, és a semmiből
Olive bukkant elő.
– Ó, bazd meg! – sikoltottam, és hátratántorodtam. – Elment az
eszed? Majdnem beszartam, úgy megijesztettél!
– Nem foglak beengedni – mondta az üvegajtó túloldalán állva. Jól
láttam, hogy elégedetten mosolyog.
– Mi van? Mi a fenéért nem?
Keresztbe fonta a karját a melle előtt, s a magasba vonta a
szemöldökét.
– Ki vele!
– Mi az, hogy ki vele?
Összeszűkülő szemmel közelebb hajolt az üveghez, és azt hiszem,
hogy alaposabban is szemügyre vett. Utána tágra nyílt a szeme, és
felhördült:
– Te megcsókoltad! Egészen duzzadt mind a két ajkad.
Megcsókoltad, és utána el akartad hallgatni előlem!
– Hogy mi van? Azért állok itt, mert be akartam menni, hogy
mesélhessek róla!
 – Hazudsz!
– Nem is, Olive!
– Akkor mondd el nekem, hogy mit csináltál!
– Semmit nem csináltam.
Hitetlenkedő pillantást vetett rám.
– Na most komolyan, az üvegfalon át fogunk beszélgetni?
– Türelmes vagyok.
– Jézusom. Én még soha nem kényszerítettelek így arra, hogy
mesélj valamiről.
Hangosan felnevetett.
– Biztos vagy ebben? Gondold át jobban a dolgot. Te ennél
csúnyábban kiszúrtál velem. Emlékszem, amikor a nevemben
üzenetet küldtél Jasonnek, és elmondtad, hogy szingli vagyok. Száz
százalékig!
– Ezért hálás lehetnél. A végén ugyanis elvett feleségül a fickó,
vagy nem?
– Ne akarj témát váltani, Lucy. Mondd el, mi történt odaát, mert
különben nem engedlek be, és eszem ágában sincs átküldeni neked
a regényemet. Hallanod kellene, hogy mit mond róla Jasmine.
Szerinte fantasztikus.
– Szerintem mi ketten túl hosszú ideje lógunk együtt, kezdesz úgy
viselkedni, mint én.
– Mesélj végre!
Az égre emeltem a kezem.
– Jól van, na. Hátrébb az agarakkal, jóasszony! Azt hittem, hogy
Aiden is ott lesz, ám ő még nem ért haza, így Adam megengedte
nekem, hogy náluk várjak, míg a gyerek megjön.
– Eddig ügyes voltál, folytasd.
A hülye helyzet dacára is elnevettem magam, és közelebb bújtam
az üveghez.
 – Rendben. Adam megcsókolt – suttogtam elég hangosan ahhoz,
hogy Olive még éppen meghallja. – Utána pofon vágtam, mert
megcsókolta a nővérét.
Olive szeme tágra nyílt.
– Aztán akkora csókot kaptam, hogy majdnem becsináltam.
Persze viszonoztam is. A következő pillanatban már arra készültem,
hogy az ölébe ülök és kitapintom, hogy mekkora a farka, mielőtt
belehalnék a kíváncsiságba, ám ekkor bejött Dan, az óriás.
– Ez marhaság, Lucy! Gőzöm sincs arról, hogy mit jelent, amit
most összehordtál. Megcsókolt téged és a nővérét, mire te
megpofoztad?
– Igen, nagyjából ez történt. Azután csókolt meg, hogy
beszámoltam neki Catherine-ről és az átkomról.
Olive közelebb jött, és a homlokát az üveghez szorította. Kiült a
döbbenet az arcára.
– Beszéltél neki az átokról?
Ismét gyorsan bólintottam.
– A pofon után újra megcsókolt és hú… – egy pillanatra
elhallgattam és megvontam a vállam. Azt hiszem, most jobb volt.
Legalább nem gyengédséggel próbálkozott. Az a pofon helyre tette.
– Úgy utállak – mondta Olive.
– Én is egészen pontosan ezt mondtam neki. Azzal etetett be, hogy
kedvel engem, mire én a képébe vágtam, hogy utálom.
Olive arcán hatalmas mosoly ragyogott fel.
– Adam Connor tehát szerelmes beléd.
Egykedvű pillantással válaszoltam.
– Semmi ilyesmit nem mondtam, vagy igen?
– Te pedig fülig beleszeretsz majd.
Vihogva megcsóváltam a fejem.
– Ha te mondod, bolond lány. Most viszont nyisd ki az ajtót,
hiszen megtettem, amire kértél.
Hátat fordított nekem, és nekidőlt az ajtónak. A válla fölött felém
pillantva ezt felelte:
– Írni fogok egy könyvet kettőtök szerelméről. Iszonyúan izgalmas
lesz!
– Az isten szerelmére, de hát én nem szerettem bele!
– Majd fogsz. Én pedig élvezni fogom minden egyes pillanatát.
– Átok ül rajtam, ugye emlékszel, Olive? Ne szórakozz már, nyisd
ki az ajtót, mielőtt megfagynék.
– Ugyan már, Los Angelesben vagyunk. Mennyire lehet itt hideg a
szeptember? Abban pedig biztos vagyok, hogy Adam jól
felmelegített. Talán kéne írnom neki egy üzenetet. Hol is hagytad a
mobilodat?
– Olive! Esküszöm az égre…
Verni kezdtem az üveget.
– Nyisd ki azt a kurva ajtót! Egyre inkább olyan vagy, mint én, és
ez egy cseppet sem tetszik. Belőlem egy is elég! Te legyél inkább a
megfontolt, nyugodt barátnő, akinek esze ágában sem volna idekint
hagyni, hogy a fagyban felfaljanak a prérifarkasok csak azért, hogy
megtudja, mi a helyzet! Úgy csak én viselkednék!
– Nagyon jó tanárnőm volt.
Úgy éreztem magam, mintha egyszerre lennék egy büszke és
ingerült anyuka.
Olive szeme ragyogott a jókedvtől.
– Éppen anyagot gyűjtök a következő könyvemhez, mivel rólad
fog szólni, ezért érdemes volna elmerülni a jellemedben. – Utána
elkomorodott és felsóhajtott. – Miért szúrsz ki magaddal? Menj és
legyél boldog vele!
A fejével Adam háza felé biccentett.
– Nincsen rajtad átok, Lucy. Ha megcsókolt, az azt jelenti, hogy
még mindig vonzónak talál, mindazok dacára, amit tettél.
– Hogy mi van? Hát te nem ott leskelődtél velem az első nap? Ha
én zaklató vagyok, akkor te is az vagy.
– Csakhogy engem nem kaptak el, igaz?
– Remek. Milyen ügyes kifogás. Na nyisd ki az ajtót!
– Miért is?
– Mit miért?
– Miért nem mész vissza hozzá szerencsét próbálni? Hogy
kiderüljön, mire mész.
Mivel nem volt hajlandó kinyitni azt a rohadt ajtót, hátat
fordítottam neki, és leültem az ajtó elé.
– Lucy? – szólt rám.
Az égre emeltem a tekintetemet.
– Azért, mert ha beleszeretek és utána pofára esek, azt nem fogom
túlélni.

ADELINE YOUNG ELVESZTETTE A FIÁT A REPTÉREN!

Az interneten pillanatok alatt mindenütt felbukkantak a

repülőtéren a paparazzók gyűrűjében zokogó Aiden
Connorról (5) készült exkluzív fényképek. Adeline Young
délután hat óra felé érkezett meg a Los Angeles-i repülőtérre,
és mihelyt a kísérőivel kiszállt a kocsijából, egyből berohant
az épületbe, ahogy az világosan látszik a képeken.
Látszólag nem történt semmi különös, csak a fotósok
lekaptak egy újabb hírességet, igaz? Hát nem. Mielőtt
azonban tovább folytatnánk beszámolónkat, szeretnénk arról
tájékoztatni kedves olvasónkat, hogy ezek a fényképek igen
komoly vitát váltottak ki szerkesztőségünkben. Nehéz volt
eldönteni, hogy közöljük őket, vagy sem. Végül, bár nem
tagadjuk, hogy szívfájdító, amit ábrázolnak, úgy döntöttünk,
hogy igazából nem volna semmi jelentősége annak, hogy
leközöljük őket vagy sem, mert az összes híroldalon
megtekinthetik a felvételeket. Ugyanakkor arról is szeretnénk
beszámolni, hogy csak rövid időre mutatjuk be a felvételeket,
mivel olyan dolgokat ábrázolnak, melyeknek nem lett volna
szabad megtörténniük. Felháborító dolog egy óriási kamerát
egy kisgyerek képébe tolni, miközben a riporter hangosan
üvölt, hogy felhívja magára a figyelmet, és közben halálra
rémíti a kisfiút. Ez helytelen, függetlenül attól, hogy kinek a
gyerekéről van szó. Ezek után tegyük fel magunknak a
kérdést, hogy kizárólag a fényképeket készítő paparazzók itt
a bűnösök? Hát nem!
Amikor Adeline Young megérkezett a repülőtérre, hogy
felszálljon a New York-i gépére, elkísérte sajtófőnöke, Neil
Germont, vagyis Michel Lewis jobbkeze, és két személyi
asszisztense. Miközben kiszálltak a kocsijukból, hogy
futásnak eredve még éppen elcsípjék a gépüket, jól látszik,
hogy egy újabb asszisztens is kiszáll a kocsiból, és a
nyomukba ered. Ezen a ponton ment félre minden. A
következő felvételen azt láthatjuk, ahogy a kis Aiden Connor
egyedül mászik elő a terepjáróból, és egyértelműen az anyját
keresi. Jól látható az arcára kiülő pánik.
Azt gondolnánk, hogy valaki mindjárt odajön és magával
viszi, igaz? Potosan erre számítottunk, hiszen hogy a
csudában lehetne a kocsiban felejteni egy gyereket, ha az
embert rengeteg segítő kíséri?
A következő fotó azok közé tartozik, melyek tegnap este
bukkantak fel. Jól látszik rajta, ahogy a gyerek sírva fakad,
amikor körbeveszik a paparazzók, és ugye most nem arról
beszélünk, hogy ketten vagy hárman messziről képeket
készítenek róla. Ha megvizsgáljuk a fénykép hátterét,
érzékelhetjük, hogy milyen embertömeg veszi körül a
gyereket, hogy a képébe nyomják hatalmas kameráikat.
Ugyanebbe a helyzetbe kerülve bármelyikünk bepánikolna, és
figyelembe véve, hogy egy ötéves gyerekről van szó, még csak
el sem tudjuk képzelni, hogy milyen iszonyatos élmény
lehetett. Miközben a kisfiú az anyukáját kereste, vadidegen,
még sosem látott emberek nagy csoportja zúdul rá a nevét
kiabálva.
Szomorú, de arról is be kell számolnunk, hogy egyetlen
fotós sem segített Aidennek megtalálni az anyukáját.
Forrásaink szerint Adeline egyik asszisztense visszajött a
fiúért, amikor észrevették, hogy nincs ott velük. Bár az egész
megpróbáltatás csupán egy vagy két percen át tartott, egy
ilyen korú gyerek számára ez egy örökkévalóságnak
tűnhetett. Azt pedig különösen felháborítónak tartjuk –
nemcsak mi, hanem sokan mások is –, hogy nem a saját
anyja, Adeline jött vissza megmenteni a kis Aident, hanem
csak egy asszisztens. Mindannyian tudjuk, hogy a válása óta
Adeline Young rendkívül komoly erőfeszítéseket tett azért,
hogy visszakerüljön a sztárok közé, és szerepet kapjon egy
fontos filmben, miközben árgus szemek figyelik minden
lépését. Biztosra vesszük, hogy ez a balfogása komolyan
hátráltatja majd a pályafutását.
Továbbra is megpróbálunk kapcsolatba lépni Adam Connor
új PR-csapatával egy állásfoglalásért. Nem nagyon valószínű,
hogy az adott pillanatban nyilatkoznának, ám nagy
izgalommal várjuk, hogy mi lesz Adam következő lépése.
 Tizenkettedik fejezet

Adam
– Még ma nyújtsd be! Nem érdekel, hogy mire van szükség ehhez,
azt akarom, hogy még a mai napon túl legyünk rajta.
A vonal túlsó végén az ügyvédem, Laura Corey volt.
– Egy pillanat, Adam.
Becsuktam a szememet, és vártam.
– Rendben. Kérelmezzük, hogy te legyél Aiden kizárólagos
gondviselője. Nem lesz egyszerű, készen állsz erre?
– A fiamat akarom, Laura. – Ez többé már nem volt kétséges; nem
volt értelme még több időt hagyni Adeline-nek, hogy megjöjjön a
józan esze.
– Rendben, Adam. Rendben. Már ma elindítjuk az eljárást.
Akarod, hogy kapcsolatba lépjek az új PR-csapatoddal, és
megbeszéljem velük, hogyan reagáljanak erre az új fejleményre?
Kénytelen vagyok kendőzetlenül beszélni veled. Azt javaslom, hogy
lépj kapcsolatba egy megbízható szerkesztőséggel, vagy legalább adj
ki egy nyilatkozatot. Jobb volna, ha mindenkit megelőzve előállnál
egy rövid magyarázattal ahelyett, hogy szabad teret engednél a
pletykáknak.
– Eszem ágában sincs felfújni ezt az egészet, Laura.
– Nem is mondtam, hogy azt kéne tenned. Csak fontold meg. Ilyen
helyzetben jobb a nyilvánosság elé állni egy magyarázattal,
ahelyett, hogy némán hagynád, hogy a sajtó mindenféle hülyeséget
összehordjon. A tegnap esti fotók után pedig biztosak lehetünk
abban, hogy őrjöngve rávetik magukat a témára.
 – Erről jut eszembe – mondtam, és éreztem, hogy súlyos teher
nehezedik a gyomromra –, azt akarom, hogy Aiden fényképei
tűnjenek el az internetről, és szükségem van a fotósok nevére is. Jól
tudták, hogy törvénybe ütköző, amit tesznek. Nem lett volna szabad
ennek megtörténnie.
Az ügyvéd felsóhajtott, ami miatt még ingerültebb lettem.
– Igazad van, törvénybe ütköző, csakhogy nehéz érvényt szerezni
a jognak. Ráállítom az ügyre a nyomozómat, hogy próbálja
megszerezni a fotósok nevét, de te is tudod, hogy ezek mennyire
védik egymást. Jó darabig eltart majd.
– Akkor is próbáld meg.
– Persze. Később majd jelentkezem.
Letette a telefont. Kezemben a mobilommal kimentem a zárt
földszinti teraszról, és felhívtam Adeline-t. Már megint. Előző este,
amikor Dan Aiden nélkül jött haza a volt nejem házából, és közölte,
hogy Adeline a gyerekkel együtt távozott a városból, mégpedig
anélkül, hogy értesített volna, pedig jól tudta, hogy aznap a fiunk
nálam alszik, többször is felhívtam, mire végre felvette. Nem volt
egy kellemes beszélgetés. Döbbenten hallgattam a szavait, amikor
megpróbálta elmagyarázni, miért vitte magával a gyereket.
Az ötödik kicsengés után vette fel.
– Adam. Halló.
– Adeline. Hol vagytok?
– Most szálltunk le Los Angelesben.
– Hazafelé tartotok? Átküldöm Dant, hogy hozza el Aident. Utána
viszont neked meg nekem… beszélnünk kell.
– Adam – felsóhajtott –, tudom, hogy hülyeséget csináltam,
minden jogod megvan, hogy dühös legyél rám, ám én ettől még
képes vagyok arra, hogy Aident elvigyem hozzád.
– Én pedig azt mondom, hogy erre nincs szükség.
 – De ezt akarom, Adam. Kérlek, adj egy esélyt, hogy
megmagyarázzam. A szemedbe nézve akarok bocsánatot kérni, és
azt hiszem, Aidennek is jót tesz, ha együtt láthat minket.
Nem érdekelt a bocsánatkérése, és nem akartam látni sem, főleg
az után, hogy megnéztem az Aidenről készült fotókat, ahogy a fiam
ott állt az őrjöngő lesifotósok tömegében. Ha engem kérdez, vége
mindennek. Teljesen.
Miután befejeztem a beszélgetést Adeline-nal, még egyszer
felhívtam az új PR-csapatomat, és egyeztettünk, hogy mi mindennel
kell foglalkozniuk. Bármennyire is szerettem volna megóvni a
magánéletemet, és nem értettem egyet az ügyvédemmel, mégis
tudtam, hogy a dolgok napvilágra kerülnek; ily módon viszont
képes leszek ellenőrizni, hogy pontosan micsoda és milyen
mértékben tárul a nyilvánosság elé. Egy órával később Adeline
Aiden kezét fogva besétált a házba. Az előző éjjel, mikor felhívtam
őket, azt mondta, a gyerek már alszik, így aztán nem beszélhettem
meg vele mindazt, ami vele történt, és azt sem, hogy érzi magát.
Valahányszor elvittem a gyereket Adeline házába, feltűnően
csendes lett, és úgy nézett rám, mint egy árulóra. Most pontosan
ugyanezzel a tekintettel pillantott fel rám, ami miatt valami
megsajdult a mellkasomban. Nem tudtam, hogy mire számítsak,
ezért letérdeltem a fiam elé, hogy megölelhessen. Ő viszont kővé
meredve állt előttem, és nem mozdult, amikor körbefogtam a
karommal.
Aident magamhoz szorítva felpillantottam Adeline-re, aki az ajkát
csücsörítve mondta, hogy sajnálom.
– Szia, haver, hiányoztál.
Egy alig hallható sziát motyogott.
– Jól érezted magadat New Yorkban az anyáddal?
 Egy újabb érthetetlen, motyogó válasz.
– Aiden – szólalt meg Adeline lágyan, és elengedve a fiú kezét,
elsimította a haját. – Pár percre magunkra hagynál minket apuval?
– Persze.
Anélkül, hogy a szemembe nézett volna, megkerült, és elindult a
szobája felé, ám félúton megtorpant.
Egy pillanatra a szemembe nézett, amikor lassan felemelkedtem.
– Jó voltam, úgyhogy kérhetek valamit?
– Persze – vágtam rá. Ebben a pillanatban az égadta világon
bármit megkaphatott volna tőlem, feltéve, ha a szemembe néz.
– Játszhatok Lucyvel?
– Azóta csak őt emlegeti, hogy leszálltunk – tette hozzá Adeline.
Még szép, hogy Lucy kellett neki. Az ő helyében én is ezt
szerettem volna. Sőt a saját helyemben is rá vágytam. Ez volt a
másik dolog, aminek a lerendezésére nem maradt időm… Nem
mintha bárki is megúszná, ha megpróbálná „lerendezni” Lucyt.
Beszélnünk kell arról a csókról. Lehet, hogy most puhány, pipogya
alaknak tűnök, de a tegnapi éjszaka után… beszélnünk kell, majd
pedig újra meg akartam csókolni – valószínűleg azért, hogy
befogjam a száját.
– Áthívhatjuk most? Mert ha igen, akkor megkérdezhetjük tőle,
hogy hiányoztam-e neki. Ha hiányoztam, akkor majd eljön értem,
ebben biztos vagyok.
Adeline felé fordultam.
– Van annyi időm, hogy felhívjam?
– Persze, Adam – felelte lágy mosollyal, és egy pillanatra
megérintette a karomat, mielőtt átment volna a nappaliba, amikor
elővettem a mobilomat.
Aiden tett néhány bizonytalan lépést az irányomba, de továbbra
is zavartnak tűnt. Azt reméltem, hogy Lucy majd segít. Felhívtam, és
a harmadik kicsöngésre fel is vette.
Ezekkel a szavakkal nyitott:
– Azért hívtál, mert jó tanácsra van szükséged?
Mégis mi a fenéről beszélhet?
– Milyen jó tanácsra?
– Természetesen a csókolózással kapcsolatban. Ne félj, nem te
voltál az eddigi legpocsékabb, azt hiszem, de… Nem is tudom,
szerintem szükséged lenne néhány jó tanácsra, és ha bennem
felmerült ez a lehetőség, akkor neked komolyan érdemes
továbbképezni magadat.
Annak dacára, hogy Adeline ott ült nem messze, és Aiden
reménykedő tekintettel nézett fel rám, önkéntelenül
elmosolyodtam.
– Mert te aztán annyira iszonyúan jó voltál, igaz?
Rövid hallgatás után szólalt meg.
– Ezt meg mégis hogy értsem?
– Hát csak úgy, hogy szerintem rád is rád férne egy kis útmutatás.
Nem akarom darabokra törni a szívedet, de…
Metszően éles hangon vágott a szavamba.
– De…? De mi?
– Sajnos ez most nem a legjobb alkalom a dolog megvitatására.
Majd máskor megbeszéljük.
Felhördült.
– Tőlem kaptad életed legjobb csókját, te seggfej!
– Ha te mondod, Lucy.
– Ha én mondom? Ha én mondom? Te meg mégis mit képzelsz
magadról?
Most már széles mosoly ragyogott az arcomon. Ha itt állt volna
mellettem, akkor örömmel megmutattam volna neki, hogy mit
képzelek magamról, de sajnos nem állt. Ehelyett a fiam rángatta az
ingemet, hogy felhívja magára a figyelmet.
– Beszélhetek vele? Azt hiszem, hiányoztam neki. Talán most
nekem kellene beszélnem vele.
Odabiccentettem Aidennek, és felemeltem a mutatóujjamat.
– Van itt valaki, aki szeretne beszélni veled, Lucy.
– Most meg azt kérdezed, hogy ráérek-e egy percre? Azok után,
hogy elszúrtad az egész délutánomat. Na és ki akar beszélni velem?
Talán Dan? De hát vele ma reggel beszéltem.
Beszélt Dannel? A kérdés magától tódult a számra, de sikerült
elnyelnem.
– Nem, nem Dan az – feleltem ingerülten. Minden további
magyarázat nélkül Aiden kezébe nyomtam a telefont.
– Ne legyél rámenős, rendben? – mondtam halkan. – Ha nem ér
rá, akkor majd máskor is áthívhatod.
– Halló? Lucy? Te vagy az? – Két kézzel fogta a mobilt, és a
cipőjére összpontosított. – Aiden vagyok. Emlékszel rám?
Adeline felé pillantottam, hogy megnézzem, mit csinál. Minket
figyelt. Odabiccentett, és elfordult. Különös érzés volt, hogy itt van a
házamban. Mintha már nem is lett volna része az életemnek. Rövid
idő alatt nagyon sok minden megváltozott.
– Hiányoztam neked? Mert ha igen, akkor most átjöhetnél
hozzám.
– Aiden, ne erőltesd – figyelmeztettem halkan, és már csak rá
figyeltem. Ő azonban nem is törődött velem.
– Rendben. Magaddal hozod Olive-ot is? Biztos neki is
hiányoztam. Ó, jaj. Mikor tud jönni? Rendben. Megvárlak.
Bármi is hangozott el a vonal túlsó végén, Aiden elmosolyodott, és
bólogatni kezdett.
– Öt perc múlva, Lucy. Nehogy elkéss, rendben?
 Gyorsan a kezembe nyomta a mobilt, és elrohant a szobájába.
– Aiden, óvatosan! – kiabáltam utána, de ő továbbra sem törődött
velem.
Meggyőződtem arról, hogy Lucy már nincs a vonalban, elraktam
a mobilomat, és elindultam vissza Adeline-hez. Félúton járhattam,
amikor belém villant, hogy Lucy megrögzött kerítésmászó, ezért
úgy döntöttem, hogy az üvegajtók mellett maradok, hogy
kinyithassam neki, amikor felbukkan. Nekitámaszkodtam az
üvegnek, és Adeline szemébe néztem.
Egy szívdobbanásnyi ideig csak némán bámultuk egymást.
– Hogy vagy? – kérdezte.
– Tegnap estig tök jól voltam, Adeline.
– Nem hibáztathatsz engem, Adam.
– Ha nem, akkor kit hibáztassak, Adeline? Talán Aident, amiért
egyedül előkóválygott a kocsiból?
Volt feleségem felsóhajtott, és a füle mögé simította hosszú szőke
haját.
– Nem lett volna szabad kiszállnia az autóból, míg valaki oda nem
jön érte, de igazad van, nem szabad hibáztatni emiatt.
– Milyen jó, hogy végre valamiben egyetértesz velem.
Megbántottság villant a szemében, de egész ügyesen eltitkolta.
Felkelt a heverőről. Fehér farmere rásimult hosszú lábára, míg a
laza szürke blúza követte a teste vonalát. Jól láttam, hogy semmit
sem visel a blúz alatt. Fogalmam sem lehetett arról, hogy előre
megfontolt szándékkal öltözködött-e így, de eszem ágában sem volt
bedőlni neki – főleg nem egy megvetett ágyba.
Már indult volna felém, amikor a kézitáskájában csörögni kezdett
a mobilja. A heverőre pillantott, és visszafordult, hogy fogadja a
hívást.
– New Yorkból várom a rendező hívását, Adam. Nem gond, ha ezt
most felveszem?
Nem várta meg a válaszom.
Ebben a szent pillanatban valaki megdöngette mellettem az
üvegajtót. Összerezzentem, és már nem azon töprengtem, hogy a
terveimről mennyit mondjak el Adeline-nek. Kifelé fordulva
megpillantottam Lucy dühös szemét. Elmosolyodtam. Kezdtem
elfogadni azt a tényt, hogy imádom, amikor ennyire dühös, és
megkockáztatom, hogy tüzet okádjon rám.
Az én kis harcosom.
Felemelte a kezét, de mielőtt betörhette volna az üveget,
kinyitottam az ajtót, hogy bejöhessen.
– Seggfej – suttogta, ahogy eljött a hátam mögött.
– Tessék? – kérdeztem, és magasba vontam az egyik
szemöldökömet.
– Segg-fej – ismételte meg ezúttal kicsit hangosabban. –
Tulajdonképpen mikor csókolóztál te bárkivel is? Pocsék volt.
Iszonyatos csalódás.
Odahajoltam hozzá, és megpróbáltam nem mosolyogni, látván,
hogy önkéntelenül is közelebb húzódik hozzám. Az ajkam súrolta a
fülét, amikor belesuttogtam:
– Azt próbálod elérni, hogy újra megcsókoljalak, Lucy? Így
könyörögsz anélkül, hogy konkrétan kérned kellene? Szerinted be
tudsz csapni?
Halkan felhördült, és most már nem próbáltam eltitkolni a
mosolyomat.
– Mert ha igen, akkor te nyertél. Semmit sem akarok annyira,
mint hogy újra félholtra csókoljalak, és azt nézzem, ahogy
kétségbeesetten csimpaszkodsz belém.
Észrevettem, hogy egész testében megborzongott, és kissé úgy
fordította a nyakát, hogy az ajkam közelebb kerüljön a bőréhez.
Iszonyúan szexi és legalább annyira csábító volt. Az üvegen
észrevettem a nekünk háttal állva telefonáló Adeline képét, és így az
orrommal bátran megérintettem Lucy bőrét, hogy beszívjam az
illatát.
– Csakhogy ezúttal… Ezúttal szeretném befejezni azt, amit te
elkezdtél. Szeretnélek kifejteni a ruháidból. Megérinteni téged. –
Egy apró, gyors puszit adtam a nyakára. – Csak csókolnálak…
csókolnálak… és csókolnálak… Egyre csak, ameddig csak akarod,
édesem. És akkor is érezni fogod az ajkamat, amikor elönt a
gyönyör az ujjam hegyétől.
Még jobban odahajoltam, ügyelve arra, hogy az ajkam ott legyen
közvetlenül a füle mellett. A szemem sarkából észrevettem, hogy a
nyelvével titokban gyorsan megpróbálta megnedvesíteni az alsó
ajkát.
– És a farkamon – tettem hozzá sokkal érdesebb hangon annál,
mint ahogy akartam. – A szemedbe nézek, és addig csókollak, míg
megduzzadnak vöröslő ajkaid. Lefogadom, hogy imádni fogod.
Amikor elhúzódtam, a teste megmerevedett, ám a szeme… Ó, azok
a szürke szemek, megolvadtak. Imádtam volna nézni olvadásukat,
mikor Lucy ott fekszik alattam, fölöttem vagy körülöttem.
– Én… én…
– Igen, Lucy? – biztattam.
Résnyire szűkült a szeme. Amikor az ujjával intett, hogy hajoljak
közelebb hozzá, és már nyitotta a száját, hogy mondjon valamit,
nagy erőbedobással próbálta meg maró szavaival elfedni, hogy
mennyire jólestek neki a szavaim.
– Én még gumikesztyűben sem érinteném meg az ajkaidat, Adam
Connor – suttogta, miközben zihálva kapkodott levegő után. – Azt
pedig erősen kétlem, hogy alaposan el tudnád látni a bajomat, mivel
nekem túl kevés egy tízcentis fütyike.
 Hátrább hajoltam, és lemosolyogtam rá.
– Szerinted az enyém tízcentis?
– Adam! – kiáltotta Adeline, s láttam, hogy Lucy még feszültebbé
válik.
Hátrébb léptem, és Adeline felé fordultam.
– Íme, a híres Lucy – mutattam be neki a lányt.
A tekintetével megtalálta Lucyt, majd mosolyra húzta a száját,
miközben elindult, hogy üdvözölje az én kis boszorkányomat.
A miénk volt ez a lány, Aidené meg az enyém.
Észrevettem, hogy Lucy pillantása ide-oda jár Adeline és köztem,
de nem mondott egy szót sem. Amikor a volt feleségem odaért
hozzánk, arrébb léptem, és néztem, hogy Adeline ad egy puszit az
arcára.
– Úgy örülök, hogy végre találkoztunk – mondta őszintén.
– Ó. – Lucy fürkésző tekintettel rám nézett, ám amikor csalódnia
kellett, inkább Adeline-re összpontosított. – Szia. Én is örülök, hogy
találkoztunk.
– Látnod kellett volna, hogy ragyog Aiden szeme, amikor rólad
beszél.
– Beszélt rólam? – kérdezte Lucy, és egy édes mosoly villant fel a
számomra egyre fontosabb nő ajkán.
Adeline megrázta a fejét, és megérintette a lány karját.
– Megállás nélkül csak rólad beszél. Te vagy az új kedvenc
játékszere. Örülök, hogy ma sikerült találkoznom veled. Már meg
akartam kérni Adamet arra, hogy egyszer hozzon el magával, hogy
összefuthassunk.
A fiam új kedvenc játékszere… Adeline és az ő szóhasználata.
Mégis mi a fenéért akarná, hogy odavigyem magammal Lucyt?
– Tényleg? – kérdezte Lucy, pont olyan zavartan, mint én.
 Adeline a válla fölött rám pillantott.
– Adam megemlítette, hogy el kellett küldenie Anne-t, az előtted
alkalmazott nevelőnőt. – Szembefordult Lucyvel, mielőtt
közbeszólhattam volna. – Persze azt nem mondta meg, hogy miért,
de Anne ugye túlságosan érdeklődött az iránt, ami errefele történik,
és ha engem kérdezel, nagyon örülök, hogy Adam talált egy új
nevelőnőt helyette.
– Hú. Ez furcsa – mondta Lucy, és Adeline válla fölött felém
nézett.
Megráztam a fejemet.
– Lucy nem egy nevelőnő – javítottam ki a volt nejem.
Adeline visszafordult felém.
– De hát Aiden azt mondta, hogy ő vigyáz rá.
– Ez igaz, de akkor sem nevelőnő. Volt annyira rendes, hogy vele
volt a múlt héten, mivel nem találtam senkit egyelőre.
Adeline tekintete oda-vissza járt köztem és Lucy között.
– A szomszédban lakom – szólalt meg a lány. – Átmenetileg.
Gyorsan folytatta.
– Olive barátnője vagyok. Olive Thorné. Aki Jason Thorn felesége.
– Gyorsan rám pillantott. – Biztos hallottál már róluk.
Csak magadra számíthatsz, édesem.
Adeline arca felragyogott, miközben én kettőjük kínos
párbeszédét hallgattam. Persze segíthettem volna, de akkor távolról
sem lett volna ennyire vicces a jelenet.
– Az írónő? Ő az az Olive, akit Aiden állandóan emleget? – Adeline
felém fordult. – Tudtam, hogy itt laknak a közelben, de azt nem,
hogy a szomszédaid.
– Ez mégis milyen különbséget jelentene?
Adeline szemforgatva megragadta Lucy kezét, és behúzta
magával a nappaliba.
 – Gyere, ehhez le kell ülnünk.
Lucy zavart arccal a szemembe nézett, miközben elmentek
mellettem, én pedig lemosolyogtam rá.
– Imádtam a könyvét, és azt hallottam, hogy a filmje iszonyú
erősen nyitott. Szeretnék vele is találkozni – folytatta Adeline,
mihelyst leültek.
– Olive örülni fog, ha ezt meghallja – válaszolta Lucy.
– Remélem, nem hoztalak zavarba, Lucy. Mivel sok időt töltesz
Aidennel, szeretnélek egy kicsit jobban megismerni. Tudom, hogy a
fiam odavan érted, de…
Megcsóváltam a fejem. Szóval erre megy ki a játék.
– Aiden! – kiáltottam, és néhány másodperccel később
meghallottuk dobogó lábát, ahogy besietett. Amikor megpillantotta
Lucyt, irányt váltott, és odafutott hozzá. Lucy felállt, a fiam meg
rávetve magát átölelte a lábát. A lány felnyögött a gyerek
lendületétől, én pedig boldogan hallgattam a nyögést követő
kacagását.
– Szia, kis földlakó! – mondta barátságosan.
Aiden hátrahajtotta a fejét, és ragyogó arccal felnézett rá.
– Eljöttél!
– Még szép, hogy eljöttem. Máskülönben hogyan találkozhattunk
volna?
– Majdnem elkéstél, úgyhogy szerintem sokáig kell maradnod.
Aiden leengedte a karját, és miközben a válaszra várt, erősen
törte a fejét valamin.
Látva, hogy a fiam ilyen boldog, némiképpen enyhült az
aggodalmam. Talán már elmúlt az ijedtsége, hiszen itt volt neki
Lucy. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy Lucy mit csinált volna,
ha ott ülne a kocsiban a gyerek mellett. Otthagyja, hogy az
asszisztensei gondoskodjanak a fiúról? Esetleg teljesen meg is
feledkezne a gyerekről?
Ebben erősen kételkedtem.
Lucy egy jelentőségteljes pillantást vetett nem létező karórájára.
– Ó, nem is tudom. Sokat késtem?
Aiden megragadta a csuklóját, és egy darabig azt bámulta.
– Egy egész órát késtél, Lucy! Most akkor maradnod kell egy órát.
– Ó, nézze meg az ember! Én meg azt hittem, hogy csak öt percet
késtem! Hát akkor kénytelen leszek egy órát maradni.
Aiden boldogan felugrott a levegőbe.
– Éljen!
– Aiden! – szóltam rá, hogy magamra vonjam a figyelmét, és ő
rám nézett. Az az őszinte, édes mosoly ragyogott az arcán, ami
akkor látszik a gyerekeken, amikor sikerült egyik kedvencüket
csőbe húzva elérni, hogy hosszú időt töltsenek velük. – Még nem
beszéltem az anyáddal, úgyhogy esetleg kimehetnél Lucyvel a
kertbe, és elmesélhetnéd neki, hogy mi jót műveltél New Yorkban.
– Rendben! – kiáltotta lelkesen, és a szeme még mindig ragyogott
az izgalomtól. Megragadta Lucy kezét, és maga után vonszolta az
udvar felé.
– Ó, Adam! – mormogta Lucy, mielőtt bezárhattam volna az
üvegajtót.
Aiden elengedte a kezét, és a medence felé rohant.
– Aiden, csak lassan! – kiabáltam utána.
Lucy egy gyors pillantást vetett Adeline-re, elmosolyodott, és
suttogni kezdett:
– Nem tudja, hogy miért rúgtad ki a nevelőnőt?
– De igen.
– Akkor azt nem tudja, hogy börtönbe küldtél?
– De azt is tudja.
Összevonta a szemöldökét, és alaposan megnézett magának,
mielőtt odasétált volna Aidenhez. Közben valamit mormogott
magában, de olyan halkan, hogy nem értettem.
Adeline a tekintetével követte őket, miközben Aiden visszaszaladt
Lucyhez, hogy újra maga után vonszolhassa.
– Ez a lány vigyáz rá?
– Ha Lucy ráér, átjön időnként pár órára, míg haza nem érek.
Vagy Dan vigyáz rá.
– Megbízol benne azután, ami Anne-nel történt?
– Arra gondolsz, amikor a fiunk majdnem vízbe fulladt?
Adeline tudott arról, hogy milyen baleset történt a medencében,
de cseppet sem meglepő módon nem látszott rajta, hogy aggódna
Aiden miatt. Most az égre emelte a tekintetét.
– Nem kéne ilyen hangsúllyal mondanod. Nem szeretnénk, ha
bárki is megtudná, mi történt.
Tehát ő nem szeretné. Megpróbáltam kirázni a fejemből ezt a
gondolatot.
– Szóval megbízol benne? Na és mi a helyzet Jasonnel és Olive-
val?
Még csak gondolkodnom sem kellett azon, mit válaszoljak erre a
kérdésre.
– Nem hagynám ott Aident vele, ha nem bíznék benne. Ezenfelül a
gyerek élvezi Jason és Olive társaságát is. – Kipillantva jól láttam,
hogy Aidenék leültek az egyik napozóágyra, és a fiam lelkesen
csacsogott. – Az alapján, amit láttam és Jasontól hallottam, ők is
kedvelik.
Volt nejem nem Aiden miatt érdeklődött Olive iránt.
Eszem ágában sem volt megemlíteni neki, hogy egy
lehallgatókészüléket helyeztünk Aiden egyik játékába, mert
biztosak akartunk lenni abban, hogy minden rendben van. Jobban
belegondolva rájöttem, hogy igazából már semmit sem akarok
elmondani Adeline-nek.
Ahogy itt ültem szemben vele, lélekben még jobban eltávolodtam
tőle, attól, amit valaha jelentett nekem.
– Na és hogy vagy? – kérdezte, amikor tovább hallgattam.
– Jól, Adeline.
– Biztosan? Hallottam, hogy megszakadt a kapcsolatod Michellel
is. Ha akarod, megbeszélhetjük, Adam.
Magasba vontam a szemöldököm, benne pedig maradt annyi
tisztesség, hogy elforduljon.
– Sosem akartam így felbolygatni az életedet, Adam.
– Az életem teljesen rendben van, Adeline. Valójában nagyon is
elégedett vagyok a dolgok állásával, és Michellel nem megszakadt a
kapcsolatunk, hanem kirúgtam a fickót. Te és én… mi már nem
ugyanabban a csónakban evezünk. Nem lett volna értelme
megtartanom.
– Ennek nem kéne feltétlenül így lennie, ugye tudod?
Megcsóváltam a fejem, és kényelembe helyezkedtem.
– Semmi kifogásom az ellen, hogy manapság milyen a kettőnk
kapcsolata, Adeline. Meghoztad a magad döntését, én pedig
elfogadtam. Túlléptem rajta. Te is ezt tetted. Ebben a pillanatban…
és éppen erről szeretnék beszélni, Aiden jelenti a problémát.
– Én nem tekintem problémának a gyereket, Adam.
– Ó, dehogynem, Adeline. Emlékszel, hogy éppen miatta akartál
elválni tőlem?
Felsóhajtott, és felállt, hogy kibámuljon az udvarra, ahol Lucy és
Aiden ült.
– Gondolod, hogy hibát követtünk el?
– Hibát? – kérdeztem, mert nem értettem, hogy mire céloz.
Adeline szembefordult velem, hátratette a kezét, és
nekitámaszkodott az ablaknak. Ahogy ránéztem, megpróbáltam
felidézni magamban, hogy mit is éreztem annak idején ez iránt a
lenyűgözően édes lány iránt. Képtelen voltam felidézni, amit
kerestem. Tényleg véget ért kettőnk kapcsolata. Nem csak arról volt
szó, hogy már nyoma sem maradt annak az Adeline-nek, akit
megismertem. Persze még most is tudott édesen és megfontoltan
viselkedni, ha akart, de már nem ugyanaz a lány volt, akit annak
idején megláttam és megszerettem.
Talán sikerült hozzáidomulnia Hollywoodhoz, és valójában én
változtam meg – drámaian.
– Aidenről beszélek. Gondolod, hogy hiba volt?
Úgy megdöbbentett a kérdése, hogy csak tátogtam.
– Hogy mondhatsz ilyet, Adeline? – nyögtem ki végül nagy
nehezen. Később, amikor visszagondoltam erre a pillanatra, úgy
éreztem, ez volt az a perc, amikor eldöntöttem, hogy elveszem
Aident tőle.
– Nem azt mondom, hogy hiba volt a gyerek, Adam. Ne így értsd.
Hiszen szeretem.
Úgy tudtam, hogy most egy de következik. És nem okozott
csalódást.
– De nem gondolod, hogy a döntésünk volt hibás?
Nem sikerült lényegi különbséget felfedeznem a két kérdés
között.
– Amikor értesültél a terhességről, te dolgoztad ki a terveket,
Adeline. Te hoztad meg a döntést.
– Később viszont már nem.
– Igaz. – Bólintottam, mert ezt hajlandó voltam elismerni. –
Miután megpillantottam, közösen döntöttünk.
Eljött az ablak mellől, és odaült mellém. Közel.
 – Mit gondolsz, alakulhattak volna másképp is a dolgok, ha nincs
Aiden? Gondolod, hogy akkor is ugyanebbe a helyzetbe kerültünk
volna, vagy közben más döntéseket hozunk?
A szemébe néztem, és láttam, hogy őszintén érdekli. Kifújtam a
levegőt.
– Nem tudom, Adeline. Hogyan is tudhatnám? Ha azt kérdezed
tőlem, hogy a gyerek nélkül is összeházasodtunk volna… azt hiszem,
igen, hiszen szerettelek. Talán nem vettelek volna el olyan hamar,
de igen, azt hiszem, akkor is összeházasodtunk volna.
– Én is szerettelek, Adam – suttogta. – Annyira, hogy el sem
tudtam volna képzelni, hogy ne melletted ébredjek fel reggelente…
– De most már el tudod – fejeztem be a mondatot.
Máshova nézett.
– Azt hiszem, hibáztam, amikor rád kényszerítettem a gyereket
meg magamat. Aiden megváltoztatott téged. Sőt mind a kettőnket.
– Még szép, hogy megváltoztatott engem. Az a gond, hogy téged
nem tudott, és végül ez változtatott meg minket. Nem értem, miért
kell már megint erről beszélnünk, Adeline. Alaposan megrágtunk
mindent, amikor azzal álltál elém, hogy el akarsz válni. Egész más
dolgot akarok megbeszélni veled. Semmi kedvem azt hallgatni,
ahogy felemlegeted, hogy a fiunk hiba volt számodra.
– A fiunk – ismételte meg, és a szemembe nézett. – Sajnálom.
Mostanában elég sok bajom volt.
– Tessék? Nem kaptál zöld utat attól a rendezőtől?
– Az a helyzet, hogy nem. Nem kaptam zöld utat. Már mondtam
neked, azért kellett magammal vinnem Aident, mert a rendező látni
akarta, hogyan bánok vele. Egy olyan anya szerepéről volt szó, aki
megpróbálja a fiát megmenteni a kegyetlen férjétől. Aztán a
pletykalapok lehozták a sztorit, hogy a kocsiban felejtettem Aident…
Ez valószínűleg befolyásolta a döntését.
– Valószínűleg… – Megráztam a fejemet. – Ez a gyerek nem egy
retikül, amit bárhova elvihetsz, hogy dicsekedjél vele, Adeline. Csak
azért, mert sok időt töltesz az anyám társaságában, még nem kell
úgy viselkedned, mint neki.
A száját csücsörítve nézett rám.
– Azért akartam beszélni veled, hogy elmondhassam, kérelmezni
fogom, hogy én legyek Aiden kizárólagos gondviselője. Nem
akartam, hogy egy sajtónyilatkozatból vagy a pletykalapokból
értesülj erről.
A karomra tette a kezét, és közelebb hajolt.
– Tudtad, hogy így lesz, és azt hiszem, hogy a tegnapi események
után éppen itt az ideje megtenni – mondtam, mielőtt tiltakozhatott
volna.
– Adam, ezt nem teheted velem. Azután, ami történt. És
gondolnod kellene Aidenre is. Ezt már megbeszéltük. Velem ne is
törődj, de tudod, hogy mit fog gondolni? Hogy mit gondol majd
mindenki?
Úgy fordultam, hogy jól lássam az arcát. Kissé megszorította a
karomat.
– Szerinted mit gondol majd, Adeline?
Lassan kifújta a levegőt.
– Azt, hogy nem fontos számomra, és mindenki más is ezt hiszi
majd.
– Miért, talán fontos számodra?
– Igen, Adam. Persze. Ez így nagyon jó neki is. Egy hetet velem
van, egy hetet meg veled. Így van időm, hogy a karrieremre
összpontosítsak. Végre újra azt tehetem, amit annyira szeretek.
– Én aztán sosem akadályoztalak meg abban, hogy azt tedd, amit
akarsz, Adeline. Akárcsak minden másról, arról is te döntöttél, hogy
egy időre visszavonulsz. Azt gondoltad, hogy ha nevelőnőkre bízod
és visszamész filmezni, akkor megszólnak az emberek. Végső soron
mindig is azt csináltad, amit akartál, úgyhogy ne próbáld meg rám
kenni a felelősséget.
– Adam – kezdte újra, de nekem elegem lett belőle. Felálltam, és a
magasból néztem le szomorú arcára.
– Mi történt tegnap, Adeline? Elfelejtetted, hogy a gyerek ott van
veled a kocsiban?
Dühös képet vágott.
– Dehogyis!
– Akkor mi történt? – kérdeztem újra összeszorított foggal.
– Ritának kellett volna vigyáznia rá. Az ő hibája volt.
– Rita az asszisztensed. Komolyan idejöttél, és az egyik
asszisztensedet vádolod azzal, hogy nem vigyázott a fiadra?
Csendben maradt. Amikor a heverőn rezegni kezdett a telefonja,
gyorsan odanézett. Meglepődve láttam, hogy nem fogadta a hívást.
– Láttam a fotókat – magyaráztam. – Láttam bizony, és te nem
vagy ott egyiken sem, ahogy visszajössz megmenteni a gyereket. A
fiunk egyedül maradt, Adeline. Ott állt, és mindaddig zokogott, míg
az egyik asszisztensed ki nem jött érte.
Volt nejem felkelt, és a szemembe nézett.
– A kocsiban kellett volna maradnia, Adam! – mondta emelt
hangon.
– Csak ötéves, Adeline. Elindult az anyukája után.
A mobilja elhallgatott egy pillanatra, de újra rezegni kezdett.
– Vedd fel! – mondtam. – Beküldöm Aident, hogy elköszönhessen
tőled – persze csak ha van időd erre, ha nincs, akkor kimegyek
hozzá, mert szeretnék több időt tölteni vele. Annyit, hogy hajlandó
legyen újra a szemembe nézni, ahelyett, hogy a lábamat bámulná.
Aztán pedig beszélek az ügyvédemmel. Javaslom, hogy tedd ezt te is.
Amíg a bíróság meghozza a döntését, Aiden továbbra is nálad lehet
minden második héten.
Otthagytam, de a hangja megállított, mielőtt kimehettem volna a
kertbe.
– Olyan könnyen nem mondok le róla, Adam – mondta sokkal
keményebb hangon, mint ahogy eddig beszélt. – Nem fogom hagyni,
hogy az emberek azt gondolják, részemről rendben van, ha te
elveszed az anyjától.
– Még szép, hogy nem teheted, Adeline – értettem egyet vele. –
Akkor mégis, hogy tűnnél a nyilvánosság szemében? Egy nő, akit
nem érdekel a gyereke… – Megráztam a fejemet. – Azt hiszem,
sokkal ritkábban hívnának be meghallgatásokra, ha a sajtó csúnya
dolgokat írna rólad. Tudom, hogy harcolni fogsz. Engem viszont…
nem érdekel, hogy mit gondolnak. Számomra ebben a pillanatban
csakis az a fontos, amit ez a gyerek gondol rólam. –
Hüvelykujjammal a hátam mögé böktem. – Azt hiszem, már az is
boldoggá tesz, ha nem kell a könyörgését hallanom, hogy ne
küldjem el újra magam mellől.
 Tizenharmadik fejezet

Lucy
– Kis kutya – mondtam Aidennek, aki kuncogni kezdett, és eltakarta
a száját a kezével.
– Nem is vagyok kutyus, Lucy – mondta ki nagy nehezen a nevetés
miatt. Rámosolyogtam.
Kint ültünk a hátsó kertben, miközben bent az apja az anyjával
beszélt. Hú, teljesen idióta módjára viselkedtem, amikor
megpillantottam. Az a nő mégiscsak egy filmsztár, és bár igazából
nem szerepelt olyan sok filmben, akkor is színésznő volt. Ezenfelül
mindenki tudta, hogy ő volt Adam Connor felesége.
Csakhogy azok után, amit a körmönfont seggfej mormogott a
fülembe, egy pillanatra lekapcsolt az agyam, amikor felemeltem a
fejemet és megpillantottam a feleségét – vagyis az exnejét.
– Na jó, igazából olyan vagy, mint egy cuki kis kutyi.
– És ha én kutyus vagyok, akkor te mi vagy? Cica? – kérdezte,
miközben a szeme ragyogott a huncutságtól.
– Miért gondolja mindenki, hogy én macska vagyok? Nem, ma
madárka leszek. Most csukd be a szemedet.
– De én is madár akarok lenni!
– Tényleg? – néztem rá félig nyitott szemmel. – Jól van, akkor ma
mind a ketten madarak vagyunk.
Lelkesen bólogatott, és becsukta a szemét.
– Na és mit fogsz csinálni most, hogy madárka vagy?
– Elrepülök!
– Hova akarsz repülni?
 – Olyan furcsa vagy, Lucy – méltatlankodott a gyerek.
– Jó furcsa vagy rossz furcsa?
Egy pillanatig habozott.
– Jó furcsa. Kedvellek.
– Akkor jó – mondtam mosolyogva. – Én is kedvellek.
– Aiden – hallatszott Adam kiáltása; a napozóágy fölött ránéztem.
Jóképű seggfej.
Könnyed léptekkel elindult felénk, és én a tekintetemmel
valósággal felfaltam Adam Connort. Rám nézett, mire én
természetesen elfordultam, hogy a franc esne a két szemébe.
Letérdelt a két napozóágy közé, és a kezével alig néhány ujjnyira
ragadta meg a támlát az arcomtól. Aidenre összpontosított.
– Dan már úton van ide. Nem baj, ha vele hagylak pár órára?
Aiden megvonta a vállát.
Hoppá, hoppá, hoppá… Ez aztán érdekes.
– Szeretném, ha rám néznél, Aiden – mondta Adam sóhajtva.
A fiú az apja felé fordult, de láttam rajta, hogy ehhez a
legcsekélyebb kedve sem volt.
– Mennem kell, hogy beszéljek az ügyvédemmel. Elleszel itt
Dannel?
– Miért nem maradhatok Lucyvel? – kérdezte a gyerek.
Adam a szemembe nézett. Magasba vontam az egyik
szemöldököm.
– Azért – kezdte a férfi, és közben visszafordult a fia felé –, mert
biztosra veszem, hogy Lucynek dolga van. Olyan gyorsan jövök,
amennyire csak tudok, és utána meg akarom beszélni veled, ami
történt, meg azt, hogy ez soha többé nem ismétlődhet meg.
Rendben?
Ó, szóval a kis földlakó ezért bánik olyan hűvösen az apjával.
Aiden újra megvonta a vállát.
 – Miről akarsz beszélni velem? Nem kellettem neked, úgyhogy
anyu elvitt repülővel.
A tekintetem Adamre rebbent, és észrevettem, hogy valósággal
görcsbe rándult az egész teste.
– Ezt mondta az anyukád, Aiden?
A fiú csak vonakodva válaszolt.
– Nem.
– Kelj fel! – parancsolta Adam, én meg rájöttem, hogy ismét
beletolakodtam egy meghitt pillanatukba. A fenébe is, ez igazán
nem az én bűnöm. Nem kéne ennyire bizalmaskodniuk, ha én is ott
vagyok a közelben, így aztán maradtam.
Aiden lassan feltámaszkodott a napozóágyról, és odaállt az apja
elé. Miközben parányi ujjait tördelte, a tekintete lesiklott a cipőjére.
Adam lágyan felemelte kezével a gyerek állát, hogy a szemébe
nézhessen.
– Tudom, hogy érthetetlen számodra, ami mostanában történt,
meg az, hogy hol az anyádnál, hol meg nálam…
Aiden elfintorodott.
– Igenis értek mindent. Többé már nem akarod anyut csókolgatni
és ölelgetni, ezért elváltál tőle.
Megmoccant a szám széle, de ügyeltem a komoly arcra. Adam
viszont…
Tény, hogy cseppet sem látszott jókedvűnek, de édes istenem,
iszonyúan vonzó volt azzal a duzzogó arckifejezéssel is.
– Mind a ketten válni akartunk, Aiden. Nem csak én.
Újabb vállvonás.
– Szóval még mindig csókolgatni és ölelgetni akarod anyut?
– Azt nem mondtam.
Hogy lehet Adam ennyire béna?
– Azt hiszem, az apukád nagyon szeret téged, Aiden – szóltam
közbe. Semmi jogom nem volt arra, hogy beleszóljak a dolgokba, de
ez a vonzó apuka csak rohadt lassan tért volna a lényegre. Amikor
apa és fia is felém fordult, a változatosság kedvéért én vontam meg
a vállam. – Tudom, hogy mennyire felzaklatja őt, amikor el kell
menned az anyukádhoz. A saját szememmel láttam. Itt ül, és csak
pityereg egész nap.
Fintorogni kezdtem.
– Annyira szánalmas.
– Dehogyis pityereg! – ellenkezett Aiden boldog mosollyal.
– Ó, dehogynem, bogárkám. Jól láttam!
Oldalra hajtotta a fejét.
– Már megint a kerítés tetejéről bámultad, Lucy?
– Bezony.
Odafordult az apja felé, és a nyakába vetette magát.
– Nem akarom, hogy pityeregj, apu. Többé nem hagylak itt, és
nem megyek repülőzni, ígérem.
Adam a szemembe nézett, miközben átölelte a fiát.
– Nem, többet nem kell elmenned. Nem is hagyom, hogy elmenjél.
Soha többé.
Nem csöpög a nyálam.
Nem csöpög a nyálam.
Nem csöpög a nyálam.

– Kitetted a papírt az ajtóra? – suttogta Aiden a rejtekhelyéről, az

asztal alól. Én a heverő mögött bújtam el.
– Persze. Ne aggódj, látni fogja.
– A pisztolyt is odatetted, ahol észreveszi?
 – Bizony.
Vihogni kezdett.
– Gondolod, hogy dühös lesz?
– Dühös? Ugyan már. Ez lesz az élete legboldogabb napja. Hidd el
nekem, még meg is fogja köszönni.
Miután Adam távozott, én Aiden mellett maradtam. Egy órával
később, amikor beállított Dan, az óriás, sikerült meggyőznünk arról,
hogy mentsen meg minket az éhhaláltól. Rábeszéltük, hogy vegyen
meg mindent, ami az esti tv-nézéshez kell: pizzát, csokit, cukorkát,
M&M’s-et, hamburgert… és a lista egyre csak folytatódott. Mihelyst
kitette a lábát az ajtón – esküszöm, láttam, hogy majdnem
elmosolyodott –, kitaláltuk, hogyan álljunk bosszút Adamen, amiért
hagyta, hogy Adeline elvigye a fiát New Yorkba. Persze tudtam,
hogy Adamnek semmi köze nem volt ehhez, ám mivel égtünk a
bosszúvágytól – és épp ideje volt egy kis csínytevésnek is –, én úgy
gondoltam, hogy érdemes kapva kapnunk az alkalmon. Aiden
boldogan mosolygott, amikor elmeséltem neki az ötletemet.
Telefonon gyorsan kiderítettük, hogy Adam mikor ér haza, és
kitettünk egy cédulát az ajtóra.

Készen állsz a küzdelemre, Adam Connor?

Kapj el minket, ha tudsz!
Ui.: Mivel nagyon megsajnáltunk, használhatod a pisztolyt.
Meg van töltve.

Az ajtó elé, közvetlenül a felirat alá odaraktuk a lehető legkisebb

műanyag vízipisztolyt is. Aidennél és nálam sokkal nagyobb
vízipuskák voltak. Olyan ormótlan jószágok, hogy a gyerek alig bírta
felemelni a sajátját.
Hallottuk, ahogy kinyílik az ajtó, majd beszivárgott Adam hangja.
 – Aiden?
A számra szorítottam a mutatóujjamat, és jeleztem Aidennek,
hogy maradjon csendben. Bólintott, de ennek dacára sem tudta
visszatartani az ajkáról előtörő halk kuncogást. Iszonyúan
boldognak tűnt. Rávigyorogtam, és felkészültem arra, hogy Adamet
telibe kapjam a jéghideg vízsugárral.
Enyhén félrehajtottam a fejemet úgy, hogy csupán a fejem és a
homlokom látszódjon ki, miközben ő besétált a konyha és a nappali
közti területre. Mi ez utóbbiban rejtőzködtünk olyan csendesen,
amennyire csak tudtunk.
– Dan? Van itthon valaki?
Aiden újra felkuncogott.
Újra a hazatérőre pillantottam, és láttam, hogy nem vette
komolyan a figyelmeztetésünket: ernyedten tartotta a kezében a
vízipisztolyt és az ajtóra ragasztott cédulánkat. Úgy kell neki. Mi
figyelmeztettük.
Bejött a nappaliba, egészen közel hozzánk. Felhívtam magamra
Aiden figyelmét, és magasba tartottam egy ujjat – ez volt a jel. Utána
kinyitottam a tenyerem, és némán ezt mondtam:
– Most.
Pontosan egyszerre álltunk fel úgy, hogy Adam ott állt kettőnk
között, és két oldalról telibe kaptuk a vízsugárral. Felüvöltött,
amikor a hideg víz eltalálta az ingét, és a döbbenettől tágra nyílt a
szája. Hangosan nevetve újabb lövéseket adtam le rá a
vízipisztollyal.
Aiden önfeledten kacagott, miközben újra és újra vizet lövellt az
apja hasára.
Adam döbbenettől tágra nyílt szemmel nézett hol rám, hol meg a
fiára, aztán felemelte parányi pisztolyát – ezzel természetesen nem
kívánok semmire sem célozni –, és rálőtt a gyorsan közeledő fiára.
Aiden felvisított, amikor eltalálták, és kiszaladt a házból. Kint egy
tartalék vízipisztoly várt rá a napozószékek mellett. Így történhetett,
hogy egyedül maradtam az apjával.
Adam leengedte a pisztolyát, és szembefordult velem.
Nagy hiba.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte, és a kezével elsimította nedves
pólóját. Felemelte a karját, hogy lerázza róla a vizet. Jól elbántunk
vele. Próbáltam a kezére összpontosítani, mert édes jó istenem,
ellágyultam volna a kigyúrt has- és mellizmok látványától. Jézusom!
Csodálatos volt! Közelebb lépett hozzám, mire én hátrálni kezdtem.
– Ne gyere közelebb! – figyelmeztettem felemelve a pisztolyt.
Amikor megtorpant, olyan arckifejezést vágott, hogy a bugyimból
hangos dorombolás hallatszott. Ez a szempár… a kurva életbe! Ez a
szempár!
– Éppen felvidítjuk Aident – magyaráztam, miközben igyekeztem
eliszkolni, mert nagyon úgy tűnt, hogy ez az alak nem fog megállni.
– Tessék? Szerintem kizárólag rám hárul a munka neheze.
– Az a helyzet, hogy miattad volt ennyire szomorú. Nem árt meg
neked az a kis víz, Mr. Szívdöglesztő Filmcsillag. Nem fogsz tőle
elolvadni.
– Azt hiszem, te…
Nem hagytam, hogy befejezze, hanem egy vízsugárral telibe
kaptam a… az ágyékát.
Elhallgatott, és lepillantott az immár csuromvizes nadrágjára.
Amikor magasba vont szemöldökkel visszanézett rám, csípőre
tettem a kezemet, és megvontam a vállam.
– Fuss, Lucy, ha kedves az életed – mormogta, és rám vetette
magát. Láttam, hogy eldobja a vízipisztolyát, és mielőtt elkaphatott
volna, megpördültem és eliszkoltam.
– Tűz! – kiáltottam, így adva Aiden tudtára, hogy közeledik az
apja. Mielőtt Adam utolérhetett volna, egy újabb vízsugár csapott le
az arcára. Az ujjai megérintették a karomat, ám én képzett nindzsa
módjára felvinnyogtam, és kicsúsztam a szorításából, mielőtt újra
rám törhetett volna a jól ismert bizsergés, amit mindig éreztem,
valahányszor csak hozzám ért.
Mivel a vízipuskám kiürült, a kertben elrejtett ötödik játék
fegyver után vetettem magamat, és jól oldalba lőttem vele Adamet.
Ő közben elindult a fia felé, aki felpattant, és nevetve elszaladt.
– Apu, nem tudsz elkapni minket!
– Ó, dehogynem, meglátod!
– De hát tiszta víz vagy! Elkaptunk!
– Két gazfickó! Majd lesz nektek nemulass, ha fülön csíplek
benneteket!
Úgy tett, mintha el akarná kapni Aident, de az utolsó pillanatban
futni hagyta.
– Lucyt úgysem tudod elkapni! Próbáld meg! – rikoltotta Aiden az
apját figyelve. Mit gondolsz, kire támadott ekkor ez a gazfickó?
– Na ne már! – bömböltem, de ezzel elkéstem, ráadásul pedig
csütörtököt mondott a vízipisztolyom – az ostoba jószág! Mielőtt
rájöhettem volna arra, hogy mi a baja és hogyan lehet rendbe
hozni, Adam mozgásba lendült, és majdnem elkapott.
Elejtettem a pisztolyt, megpördültem, de túl lassú voltam. A karja
átölelte a derekamat, és megfogott, amikor éppen futásnak eredtem
volna. Bár a mellkasa felfogta a becsapódás erejét, felnyögtem, mert
olyan vadul szorított magához. Már mindkét karral átölelt, amikor a
fülembe suttogta:
– Köszönöm, hogy megnevettetted a gyereket, Lucy. Te…
 Nem csöppentem el, és nem is kezdett el zakatolni a szívem. Kicsit
sem. Egyáltalán nem. Az a helyzet ugye, hogy nem igazán kedveltem
a fickót.
– Attól tartok, hogy most kénytelen leszek kiteríteni téged. Aiden!
– bömbölte, mire a fiú ránk szegezett vízipisztollyal odajött elénk.
– Aiden! Csapdába kerültem! Segíts rajtam, kis földlakó! –
harsogtam.
– Engedd el, apu!
– Gyere érte, és szerezd meg, ha annyira akarod! – felelte Adam,
és a karjával kissé megszorította a hasamat, miközben közelebb
hajolt, és észrevétlenül megcsókolta a nyakszirtemet.
A mocskos szemétláda!
– Megmentelek, Lucy!
Úgy éreztem, hogy szabad és boldog vagyok. Nem fenyeget
semmi. Hátrahajtottam a fejemet Adam vállára, és találkozott a
tekintetünk. A mosolyom lassan semmivé foszlott, amikor
észrevettem, hogy milyen tekintettel néz rám.
Bassza meg!
– Nem szabad így nézned rám – suttogtam, miközben ő lassan
hátrébb vonszolt. A hátammal éreztem, hogy a ráfröcskölt sok hideg
víz dacára is milyen meglepően meleg a teste. És feszes. Összefutott
a nyál a számban. Hevesebben dobogott a szívem.
– Miért nem?
– Mert én egyszerűen nem kedvelhetlek téged.
Válaszul egy lágy mosolyt kaptam, és hirtelen az ujjai
összefonódtak az enyémekkel, mégpedig a mellemen.
– Én viszont nagyon is kedvellek téged, Lucy.
Mielőtt elküldhettem volna a fenébe, hideg víz öntötte el az
arcomat.
– Aiden! – kilátottam fuldokolva, miközben Adam rázkódott a
nevetéstől.
– Nem rád lövök, Lucy! Csak az utamban állsz!
– Az arcára célozz! – üvöltöttem vissza.
– Nem enged el téged!
– Igaza van – bólintott Adam a fia szavait meghallva. – Nem
hiszem, hogy elengedlek.
– Csak szeretnéd – mormogtam, és erőtlenül megböktem a
könyökömmel. Aztán még egyszer. Sajnos nagyon úgy tűnt, hogy a
könyököm jobban megfájdult, mint az oldala. Szánalmas, tudom.
Odahúzott magához, és tovább hátráltunk. A fene egye meg, még
mindig átölelt, és én valamiért nem tudtam panaszkodni emiatt.
Hanyatt zuhantunk vele a medencébe. A nagy csobbanás után
Adam elengedett. A felszínre rúgtam magam, hogy levegőt vegyek.
Mihelyst Adam feje felbukkant a víz fölé, Aiden újra célba vette a
vízipisztollyal. Segítettem a fiúnak, és én is jól lefröcsköltem az
apját.
Adam magasba emelte a karját, és kitörölte a vizet a szeméből.
Úgy tett, mintha mérges volna.
– Most elkaplak, Aiden! – bömbölte.
Hátranézve láttam, hogy a fiú vinnyogva berohan a házba.
Szerencsére ő legalább viszonylag száraz maradt; lefogadom, hogy
Adamnek egy vagyonba került volna a drága parketta és a sok puha
szőnyeg rendbetétele. Amikor viszont visszafordultam és
megpillantottam a lassan felém úszó férfit, pánikba estem, és teljes
erőbedobással megpróbáltam elhátrálni előle, míg a hátam neki
nem ütközött a medence peremének.
Adam alámerült a vízbe, és így csupán ragyogó zöld szemét
láthattam. Mielőtt visszanyerhettem volna a hidegvéremet, vagy
rávehettem volna a szívemet arra, hogy végre viselkedjen
tisztességesen, az a gazfickó már el is kapott. Két kézzel megragadta
a medence peremét, és én csapdába kerültem a teste és a csempével
borított fal között.
– Először téged kaplak el – mondta, miközben a tekintetem
lesiklott a szájára. Bár nem zihált olyan erősen, mint én, azért ő sem
tűnt teljesen nyugodtnak. – Mit tudsz felhozni a mentségedre? Mi
lenne, ha bocsánatot kérnél, és akkor talán nem leszek olyan
könyörtelen hozzád?
Amikor ezt mondta, már újra a szemébe néztem.
– Miért kéne bocsánatot kérnem?
– Amiért tőrbe csaltatok.
Félrehajtottam a fejemet, és a mutatóujjammal az ajkamon
dobolva töprengeni kezdtem.
– Hát nem.
– Remek.
Minden figyelmeztetés nélkül a számra tapasztotta az ajkát.
Felmordultam, és megpróbáltam eltolni magamtól a mellkasát, de
két kézzel újra megragadta az egyik kézfejemet, és összefűzte az
ujjainkat.
Hogy rohadjon meg!
Fene egye meg őt is meg a csalafinta nyelvét, amelyik valahogy
bejutott a számba.
Abbahagytam az ellenállást, és viszonoztam a csókját, amilyen
vadul csak tudtam. Mégis kit akartam volna becsapni? Kibaszottul
jól tudott csókolni. A torka mélyéről morgás tört elő, mintha mindez
nem lett volna még elég neki, hanem ennél többre vágyott.
Elengedte a kezemet, hátulról megragadta a derekamat, és az
ágyékomat nekiszorította a combjainak. Én közben átöleltem a
nyakát, hogy jobban elmerülhessek a csókban, amikor… amikor…
megéreztem a farkát.
A kurva életbe!
 Még csak nem is hasonlított arra a pici vízipisztolyra. Alaposan
melléfogtam azzal a tíz centivel is. Igen vastagnak tűnt, egy ilyen
ormótlan jószág pedig nem lehet rövid. Rettenetes csalódást
jelentene, ha mégis az volna, sőt, felérne egy hazugsággal! Nem
mintha bármikor is komolyan azt gondoltam volna, hogy csak
tízcentis van neki, bár egy ilyen apró jószág igencsak
megkönnyítette volna az életemet.
A combommal éppen elkezdtem volna még erősebben szorítani a
derekát – csak hogy kipróbáljam, mennyi ideig akarja még az
ágyékomat odadörzsölni magához –, amikor félrelökte a lábamat és
elhúzta a száját.
Említettem mostanában, hogy mekkora seggfej ez az alak?
Lassan kinyitottam a szememet, és belenéztem a hipnotikus erejű
zöld szemébe, ami nem ment túl könnyen, figyelembe véve, hogy
erősen szédültem. A helyzeten egyedül csak az javított, hogy ő is
legalább annyira zihált, mint én.
Mind a ketten egyszerre hallottuk meg Aiden izgatott hangját,
ezért a vállam fölött a ház felé néztem. Sehol sem láttam a fiút, és
azt reméltem, hogy elrejtőzött az egyik konyhai szekrényben, hiszen
ebben állapodtunk meg arra az esetre, ha félresikerül a támadás.
– Apu, úgysem fogsz megtalálni! Remekül elbújtam!
Visszafordultam Adam felé.
Egy pillanatnyi habozás után a tekintete lesiklott a szememről, én
pedig nagyot nyeltem.
Hú! Ez nagyon közel volt! Az akaraterőm igazi diadalának
tekintettem, hogy nem szaggattam le róla a vizes ruháit és nem
nyaltam össze az egész testét – különös tekintettel egy bizonyos
részére.
– Ha nem alszol itt ma éjjel, Lucy, akkor betörök Jasonék házába –
figyelmeztetett, és újra a szemembe nézett.
Végigfutott a hideg a hátamon. Az egész testem bizsergett…
különösen a szívem. Megpróbáltam levegőt venni, és végre
megszólaltam:
– Azt azért megnézném.
Újra közelebb hajolt, és az ajkát arra a részre szorította, ahol a
vállam találkozik a nyakammal. Éreztem a szája lágy érintését és a
meleg lélegzetét, ahogy lassan kifújta a levegőt nedves bőrömre.
Veszélyben vagy, Lucy. Menekülj! Rejtsd el a szívedet!
Kipróbáltad már, milyen érzés a forró lehelet a vizes bőrödön?
Nem? Próbáld ki, mivel az ilyesmi elképesztő dolgokat művel a
petefészkeddel.
– Maradj itt ma éjszakára, és én megígérem neked, hogy sokkal
izgalmasabb dolgokat is láthatsz.
Azzal fogta magát, és kimászott a medencéből, hogy megkeresse a
fiát.
 Tizennegyedik fejezet

Adam
Lucy persze nem hallgatott rám. Még szép, hogy nem.
Kinyitottam az ajtót, és beléptem a szobájába. Törökülésben ült az
ágy közepén. Őszintén szólva nem lepett meg különösebben, hogy
rám várt; annyira jellemző volt rá, hogy kipróbálta, betartom-e a
szavamat, és megteszem-e, amit ígértem. Amikor megpillantott,
tágra nyílt a szeme, és halványan elmosolyodott.
– Te gazember! – suttogta elismerően. – Nem kamuztál! Tényleg
betörtél a házukba!
Dehogy törtem. Erről viszont eszem ágában sem volt őt
felvilágosítani. Felhívtam Jasont, és megkértem, hogy engedjen be,
mert beszélni szeretnék Lucyvel. Ő elég rendes volt ahhoz, hogy ne
tegyen fel kérdéseket furcsa kérésemmel kapcsolatban, bár miután
megmutatta, hogy melyik Lucy szobája, ezt mormogta:
– Sok szerencsét!
Ahelyett, hogy beszámoltam volna találkozásomról Jasonnel,
nekidőltem az ajtónak, és megkérdeztem:
– Miért szöktél el, miután ágyba dugtam Aident?
A fiam kérésének megfelelően megnéztük a Táncoló talpak című
filmet, és ettünk pár szelet pizzát, miközben ők ketten
végigfecsegték az egész filmet. A gyerek végül a heverőn merült
álomba.
– Dan azt mondta, nemsokára ő is eljön, én meg azt gondoltam,
szeretnél egyedül maradni a testőröddel és a fiaddal. – Megvonta a
vállát, aztán vett egy mély lélegzetet. – Ne ácsorogj ott, hanem gyere
beljebb!
– Nagyon jól tudtad, hogy Aiden már aludt, amikor felvittem a
szobájába, Lucy. Én pedig egyértelműen mondtam neked, amikor a
medencében voltunk, hogy maradj nálunk.
– Tényleg, a medencében.
Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, amikor ő visszadőlt a
hátára, kinyújtotta a lábát, és széttárta a karját, mintha csak azt
akarná, hogy kötözzék az ágyhoz.
– Megengedem – mondta fájdalmas hangon.
Zavarba jöttem.
– Mit engedsz meg?
– Szóval – kezdte, és közben a mennyezetet bámulta –, betörtél
ide, így most kénytelen leszek lefeküdni veled. Úgy értem, szívtelen
volnék, ha nem ezt tenném. Hiszen kiérdemelted.
Amikor nem mondtam erre semmit – mivel megpróbáltam
valahogy felfogni a szavai értelmét –, a könyökére támaszkodott, és
felnézett rám.
– Nem azért jöttél ide, hogy megbasszál? Most akkor mire vársz?
Gyere, és tégy a magadévá. Majd valahogy elviselem.
Majdnem hangosan felröhögtem.
– Hogy megbasszalak? Amit te elviselsz?
Drámaian felsóhajtott, én pedig önkéntelenül is elmosolyodtam.
– Ez a kifejezés azt jelenti, hogy szexelünk, más szóval kefélünk,
becsempésszük a lompost, megdöngetsz, kikormolsz,
ágyakrobatikára kényszerítesz, és eltünteted bennem a tízcentis
fütyikédet. Jól ellátod a bajomat azzal a kis jószággal, bár abban
nem lehetek biztos, hogy a tízcentis méretedet figyelembe véve
mekkora élményben lesz részem. Mindegy… kíváncsivá tettél,
úgyhogy essünk túl rajta.
 Odamentem, és leültem közvetlenül mellé, az ágy szélére. A
tekintetével követte, ahogy a közelébe kerülök. Bármennyire is
igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha éppen valamilyen
szörnyeteg oltárán feláldozásra kerülő szűz volna, korábban már jó
pár alkalommal felfigyeltem arra, milyen szemekkel néz rám.
Valószínűleg elfelejtette, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a teste
gyakorlatilag vibrál, ha hozzáérek. Ha megcsókolom, önfeledten
azonnal hozzám simul. Ha úgy alakul, hogy mégis szexelünk, az
nem jelent igazi áldozathozatalt a számára.
– Te tényleg odavagy a tízcentis fütyikért?
Magasba vonta az egyik szemöldökét.
– Jobban kedvelem a nagyobbakat, de lefogadom, hogy a tied tök
cuki.
Elmosolyodtam.
Habozva viszonozta a mosolyomat.
– Szóval azt akarod, hogy megdöngesselek?
Összevonta a szemöldökét.
– Talán nem ezért mondtad, hogy maradjak ott nálatok? Úgy
értem, hogy ezért törtél be ide hozzánk?
– Igazából azért kértelek meg arra, hogy maradj nálunk, mert
beszélni szerettem volna veled. Megköszönni, amit Aidennel tettél.
Amit Aidenért és értem teszel. Mind a kettőnknek szüksége volt a
mai napra. Azt, mondjuk, nem állítanám, hogy kapásból
megszavaztam volna a hideg vizes támadást, de…
Egy pillanatra átvillant a csalódottság gyönyörű arcán, de gyorsan
elrejtette.
Az én kis hazugom.
– Ó – mormogta. – Amikor vadul megcsókoltál a medencében, azt
hittem, azért akarod, hogy maradjak, mert meg akarsz dugni.
Egyébként pedig szívesen, örülök, ha a kis fickó nevet.
 – Megszédülök a romantikus hozzáállásodtól.
– Távol áll tőlem a romantika, Adam Connor.
– Az átok miatt, igaz?
Bólintott, és a tekintetével majdnem átdöfött, mert azt hitte, hogy
gúnyolódom.
Amikor a szemem megállapodott szétnyíló ajkán, nem tudtam
visszafogni magamat, és közelebb hajolva egy ujjal végigsimítottam
az alsó ajkát.
Nem kapott levegőt.
– Élvezted a csókomat?
– Pocsékul csókolsz – nyögte ki nehezen, miközben megrázta a
fejét.
– Tényleg?
– Te vagy a legbénább.
– Ezek szerint soha többé nem csókolnál meg?
– Soha.
Közelebb hajoltam, és egy lágy csókot nyomtam az ajkára…
először a felsőre, aztán az alsóra. Lassan becsukódott a szeme, és
láttam, hogy a kezével megmarkolja a lepedőt. Továbbra is az arcát
nézve hátrébb húzódtam, és megnyaltam az alsó ajkát.
– Ez is rossz volt?
– A legrosszabb – suttogta, és résnyire nyitotta a szemét.
– Nem szeretnék a legszörnyűbb élményed lenni, Lucy.
Megnyalta az ajkát, de csendben maradt.
– Azt akarod, hogy megdugjalak? – kérdeztem, és a tekintetem
végigsiklott a testén.
Fektében megmoccant. Még mindig azt a ruhát viselte, mint
korábban: fekete leggingset és supermanes pólót. A szürke szövet
látni engedte, hogy nincs rajta melltartó.
 – Nem, nem akarom! Hiszen…
– Hiszen te nem kedvelsz engem – vágtam a szavába, miközben a
tekintetemet csak erőnek erejével tudtam levenni a mellbimbóiról.
Bólintott.
– Mivel azonban betörtél ide, kötelességemnek érzem, hogy
megengedjem, mert ugye kiérdemeltél. Tekintsd úgy, hogy ez a
jutalom azért, hogy kalandvágytól hajtva betöréses magánlaksértés
útjára léptél.
Elfordultam, és megpróbáltam úgy tenni, mintha fontolóra
venném az elhangzottakat. Kinyújtottam a lábamat, és
nekitámaszkodtam az ágy támlájának.
– Hé, te meg mit művelsz? – kérdezte enyhe ingerültséggel a
hangjában.
– Kényelmesen elhelyezkedem. Nyugodtan dőlj csak hátra.
– Jó így, köszönöm. De ha pihenni akarsz, azt miért nem a saját
ágyadban, a saját házadban teszed? – hirtelen felült, és dühös
pillantást vetett rám. – Ugye nem?
Magasba vontam az egyik szemöldököm.
– Mit nem?
– Ugye nem hagytad Aident egyedül a házban?
– Ezt most kérdezed, vagy állítod?
– Kérdezem.
A fejemet nekitámasztottam az ágy fejrészének, és becsuktam a
szememet.
– Pontosan ezért kedvellek téged, Lucy Meyer. Természetesen
nem hagytam egyedül a fiamat. Dan is ott van a házban.
Felmordult.
– És most mégis mire készülsz itt, ha egyszer nem fogunk
szexelni?
 – Ahogy azt már mondtam, azért jöttem, hogy köszönetet
mondjak neked, és esetleg újabb csókot csenjek, ha már benne
vagyunk. – Kinyitottam a szemem, és szembefordultam Lucyvel. –
Te úgyis egyfolytában azt emlegeted, hogy pocsékul csókolok, ezért
megpróbálok fejlődni egy kicsit.
– És engem használsz kísérleti nyúlnak?
– Mivel egyedül te panaszkodtál…
– Menj, és kísérletezz valaki mással. Nekem elegem van a
csókjaidból.
– Ezt még meggondolom.
– Azért jöttél ide, hogy felidegesíts?
Ismét becsuktam a szemem.
– Láttad azt a rengeteg internetes cikket? Aiden fotóit?
Éreztem, hogy elbizonytalanodik, aztán pedig megmozdult
mellettem az ágyon. Amikor odasandítottam, már újra a lepedőn
feküdt, és a feje egy magasságban volt a derekammal.
– Egen. Nehéz lett volna nem észrevenni.
– A bíróság elé megyek a kizárólagos felügyeleti jogért. Nem
akarom, hogy a fiam újra ilyen helyzetbe kerüljön, de ha az
anyjával marad, biztos, hogy újra megtörténik. Talán nem egy vagy
két hónap múlva, de végül csak beüt a baj. Amíg a bíró nem hozza
meg a döntését, el kell küldenem Aident az anyjához, de azt hiszem,
hogy kedvező ítélet fog születni.
– És Aiden? Gondoltál a fiadra?
– Mi van vele?
Megfordult, és a szemembe nézett.
– Tudod, mégiscsak az anyjáról beszélünk. Aiden szereti.
Elmesélte nekem, hogy pontosan tudta, hogy nem szabad kiszállnia
a kocsiból, és csakis azért szállt ki belőle, mert azt hitte, hogy az
anyja elfelejtkezett róla, és majd elszomorodik, ha sehol nem látja a
kisfiát. Gondolod, hogy a fiad elfogadja, hogy csak hébe-hóba
láthassa az anyját? Aiden egy gyerek, Adam. Szüksége van mindkét
szülőjére.
– Komolyan azt hiszed, akár csak egy pillanatra is, hogy az a
nőszemély szán időt a gyerekre? Hogy jó anya? Az elején az volt.
Aiden jelentette számára az egész világot, de aztán elmúlt a
varázslat. A volt nejem arra panaszkodott, hogy nem sikerült olyan
meghitt kapcsolatot kialakítani a fiával, mint amire számított.
Rádöbbent arra, hogy nem ezt akarta, nem egy ilyen kisembert.
Csakis azért vitte fel magával a New York-i gépre, mert szüksége
volt rá egy próbafelvétel során. Így akart elnyerni egy szerepet,
Lucy. Ami nem sikerült neki. Nem hagyom, hogy kihasználja a
fiamat. A gyermekemet. Aki csakis az enyém. Mindig is az enyém
volt.
– Szar dolog, ha nincs anyád – mondta Lucy halkan, kizökkentve a
gondolataimból. – Nincs jogom beleszólni az életedbe. Tudom, hogy
nincs jogom az ilyesmire, de… Mielőtt bármit is tennél, gondold át,
hogy az jó lesz-e Aidennek is, és nem csak neked.
– Akkor találkozhat az anyjával, amikor csak akar. Eszem ágában
sincs megakadályozni, hogy együtt legyenek. Csak ahhoz
ragaszkodom, hogy a fiam biztonságban legyen, amikor ott van
vele.
– Ezt Aidennel kellene megbeszélned, nem velem. Kérdezd meg
tőle, hogy mit gondol. Arról, hogy csak veled éljen.
– De hát csak ötéves, nem tizenkettő! – Témát akartam váltani. –
Találtam valakit, aki a gondját viselhetné, Meredith Shay.
Negyvenkét éves, jók az ajánlásai, és vidám személyiségnek tűnik.
Tetszik, hogy olyan gyakran mosolyog. Azt hiszem, rendben lesz a
dolog, bár tudom, hogy Aiden továbbra is látni akar majd téged.
 Halványan elmosolyodott, amikor felnézett a mennyezetre.
– Szóval akkor kirúgsz, nem lehetek a nevelőnő?
– Egyetlen centet sem fogadtál el, úgyhogy nem is voltál az
alkalmazottam.
Elfordult, és visszadőlt az ágyra.
– Ha nem gond, ezután is szívesen találkoznék vele.
– Hiszen szereted a fiamat. Látom ám, hogy milyen vagy mellette.
Nézem ezt a másik Lucyt, és nem bírom levenni róla a szemem.
Örülök, hogy a fiam közelében nem aggódsz az átok miatt.
– Na most akkor, ki is a kukkoló, Mr. Connor?
Vártam, hogy tegyen egy csípős megjegyzést amiatt, amit
mondtam, de ehelyett ránk telepedett a csend.
– Tényleg szeretem – ismerte be habozás nélkül. – Aiden egy
kisgyerek. Rászolgált minden szeretetre, amit kaphat. Az átok pedig
nem így működik. Nyugodtan szerethetem a barátaimat és ők is
engem. Ebben a pillanatban Aiden a legjobb barátom, mivel tele
van a hócipőm Olive-val. Jó, csak egy kicsit. – Nagyot sóhajtott. –
Viszont nem szerethetek bele olyan valakibe, akinek farka van.
Ameddig nem törődöm túlságosan a pasim lelkével, addig nincs baj.
Betartom a három lépés távolságot. Más leszek, mint a felmenőim.
Az átok velem száll a sírba.
A nagyanyjára és az anyjára gondolt.
Baromság – mondtam magamban. Ez a lány igazi különlegesség,
és ahogy teltek a napok, minden egyes mosolya, minden zabolátlan
nevetése, fintora és dühös arckifejezése miatt csak egyre jobban
kedveltem.
– Azt hiszem, hogy romokban hever a szíved, Lucy – mondtam,
bár sejtettem, hogy ezt ő is tudja, és minden tőle telhetőt megtesz
azért, hogy e tényt eltitkolja a környezete elől. Persze előfordulhat,
hogy még nem jutott el a felismeréshez. Nem nézett rám, de így is
észrevettem, hogy szinte megdermedt a teste. Egy fájó pontjára
tapintottam. Ez jó jelnek tűnt.
– Azt hiszem, már nagyon régen darabokra tört a szíved, és azóta
egyre csak magaddal hurcolod a szilánkjait, nem tudván, hogy mit
is tegyél velük. Nem sejted, kire bízhatnád rá, és ez a helyzet
egészen kiskorod óta.
Óvatosan maga elé húzta a két karját, és erősen összefűzte az
ujjait.
– Szerintem pedig itt az ideje annak, hogy elhúzz innen a picsába!
A jobb szeme alatt volt egy szépségpötty, egész közel a
szempilláihoz. Először akkor figyeltem fel rá, amikor átöleltem a
derekát és magamhoz szorítottam a testét. Lucyvel kapcsolatban
minden lenyűgözött, még ez az apró, nem túl feltűnő pontocska is.
Amikor megállapodott rajta a tekintetem, legszívesebben
felemeltem volna a kezemet, hogy megérintsem az ujjam hegyével.
– Nem azért mondtam, hogy felbőszítselek, Lucy –
figyelmeztettem halkan.
– Nem bőszítettél fel, Adam – válaszolta.
– Akkor minden rendben – mondtam, és megértettem, hogy most
teljes mértékben elzárkózott előlem.
Oldalra fordultam, hogy felkeljek az ágyból és magára hagyjam
Lucyt a gondolataival, hogy visszamenve Aidenhez elengedhessem
Dant ma éjszakára. Ekkor azonban a tekintetem megállapodott a
szemén, és meggondoltam magamat. Lucy nem engem nézett. A
figyelmét még mindig a mennyezetre összpontosította, és én
rájöttem, hogy ez cseppet sem tetszik nekem. Annak sem örültem,
hogy miattam dermedt meg így a teste, hiszen semmire nem
vágytam annyira, mint hogy Lucy valósággal megolvadjon a kezem
alatt. Erre azonban még nem állt készen. Még nem. Majd eljön az
ideje annak is. Csak nem most.
Így aztán ahelyett, hogy felkeltem és leléptem volna, oldalra
fordultam, hogy egészen közel kerüljek hozzá, és a tenyeremet a
válla mellett az ágyra tettem. Közelebb hajolva csak akkor álltam
meg, amikor az ajkam már elég közel volt ahhoz, hogy jól érezhesse
forró leheletemet a bőrén. Egyetlen izma sem mozdult, ám ennél
fontosabbnak találtam, hogy nem állított le.
Felsóhajtottam, és felemeltem a kezemet, hogy megérintsem a
szeme alatt azt a szépségjegyet. Több ilyen is volt az arcán, az egyik
az orra hegyén, egy másik közel az ajkához, a harmadik pedig ott
rejtőzött az alsó ajka árnyékában… pont úgy, ahogy a szívét
próbálta volna elfedni.
– Mivel burkoltad be a szívedet, hogy megvédd magadat,
gyönyörűségem? – kérdeztem, és ujjheggyel végigsimítottam az
arcát az álláig. Felém villant a tekintete, és ebből tudtam, hogy
figyel rám. – Láttam ám, milyen az, amikor kibújsz belőle, bármi is
legyen a szíved körül. Tudom, hogy van ott valami. Megváltozol,
amikor a barátaid mellett vagy, vagy Aidennel, ám mihelyt csak
tudod, azonnal újra beburkolózol. Remélem, nem egy acélketrec,
Lucy. Jó volna, ha finoman bánnál a szíveddel, és vigyáznál rá a
kedvemért.
Felemelkedett, megtámasztotta magát a kezével, és sikeresen
eltolt az arcától. Már nem dühös képet vágott, hanem vigyorgott, ám
a szeme megmutatta, hogy mennyire sebezhető.
– Most az egyik filmed szövegéből idéztél?
– Te talán csak egy szereplő vagy, Lucy? Amit valaki más írt meg?
– kérdeztem. – Vagy egy igazi, élő ember?
Újra rosszkedvű lett.
– Még szép, hogy valódi vagyok.
 – Akkor ne kérdezz tőlem hülyeségeket. Semmi szükségem filmes
idézetekre ahhoz, hogy lenyűgözzek valakit, aki kezd fontossá válni
számomra.
– Komolyan azt hiszed, hogy lenyűgöztél? Tényleg úgy gondolod,
hogy egy olyan csaj vagyok, aki elolvad a lábaid előtt, mert
odalöktél nekem egy szívhez szóló szöveget?
Ahelyett, hogy válaszoltam volna a kérdéseire, tovább beszéltem:
– Én egy egyenes és célratörő fickó vagyok, Lucy. Nem szeretem a
játszmákat. Persze vannak játékok, amelyeket kifejezetten kedvelek,
és egészen jó is vagyok bennük, ám ilyen játszmát – Lucyre, aztán
magamra mutattam – nem akarok játszani. Csak egyszer élünk, és
nem pocsékolom el az időmet arra, hogy bárkivel is játszmákba
bonyolódjak. Távol áll tőlem az ilyesmi. Olyan vagyok, amilyennek
látszom, és minél többet nézek rád, minél több időt töltök a
közeledben, annál jobban tetszik, ami a szemem elé tárul. Nem
csupán az arcod, a mosolyod vagy a gyönyörű szemed mesél nekem
csodálatos történeteket, valahányszor csak rájuk nézek. Tetszik,
ahogy a fiammal bánsz, ahogy őszintén élvezed, ha mellette lehetsz,
meg az is tetszik, ahogy össze szoktál csapni velem. Gyönyörű,
ahogy megpróbálod megvédeni tőlem a szívedet, miközben óriási
erőfeszítés árán el akarod titkolni, hogy ez mennyire nehezedre
esik. Szeretném, ha tudnád, tőlem megkaphatod mindazt, amit
igazán akarsz, amire attól kezdve vágytál, hogy a legelső
alkalommal meglestél a kerítés túloldaláról. Le foglak fektetni, Lucy
Meyer, és elborítalak a csókjaimmal, kis kukkolóm. Úgy foglak
megcsókolni, hogy előtte nem kell trükköznöm.
Elbizonytalanodó tekintettel újra felém fordult.
– Mindezt csak azért mondom el neked, mert tudom, időre van
szükséged ahhoz, hogy felkészülj.
– Én nem szoktam lefeküdni a pasikkal. Használom őket, vagy
hagyom, hogy megdugjanak, aztán pedig szólok, hogy le lehet lépni.
Köszönöm, hogy megszántál és szexszel kecsegtettél, de már elment
a kedvem az ilyesmitől.
– Remek. Mivel én sem most akartam. Addig nem fogok ágyba
bújni veled, míg be nem vallod, hogy te is kedvelsz engem. Nem
számítok arra, hogy szerelmet vallasz nekem, de nagyon jólesne, ha
végre nem csak azt hallanám a szádból, hogy mennyire utálsz.
Már nyitotta volna az ajkát, hogy megszólaljon, ám én
megelőztem.
– Igen, Lucy. Annak dacára is kedvelsz engem, hogy „börtönbe
küldtelek”. Tudom, hogy emiatt piszkosul ideges vagy. –
Elmosolyodtam, amikor a gyönyörű szempárban felvillantak a
harag szikrái.
Amikor megérintettem az ajkához legközelebb lévő
szépségpöttyöt, rácsapott a kezemre. Elnevettem magam. Nem volt
erős az ütése, igazából kettőnk között az ilyesmi már az előjáték
részének számított.
– Amikor viszont megtörténik – tudod, arról beszélek, hogy
bevallod, kedvelsz engem –, akkor ragaszkodom hozzá, hogy porba
hulljon a szívedet oltalmazó védőpajzs. Nem foglak… ágyba vinni
mindaddig, míg te minden erőddel a szívedet védelmezed,
méghozzá annyira, hogy észre sem veszed, mi történik körülötted.
– Semmi sem történik, Adam. Akár darabokra keféljük az ágyat,
akár nem, soha semmi nem fog történni. Azt hiszem, én már azt
sem akarom, hogy bárki is jól megdugjon. Azt hiszem, még akkor is
jobban járok, ha a Tinderen találok valakit, hogy lerendezzen.
Durva pofára esés vár rád, ha bebeszéled magadnak, hogy beléd
fogok szeretni. Azt javaslom, lépjél túl ezen az ábrándodon.
Elfordult, és megpróbált felkelni az ágyról, én azonban a mutató-
és a hüvelykujjammal megfogtam az állát, mire megdermedt. A
teste félig elfordult tőlem.
– Van egy fiam – mondtam, olyasvalamit kimondva, amivel
nagyon is tisztában volt. – Nem szeretem az egyéjszakás kalandokat.
Ha ágyba bújunk, az hosszú távú kapcsolat lesz. Nem vagyok egy
szoknyavadász. Ha valami összejön kettőnk között, akkor én más
leszek, mint amilyenek a többiek voltak.
– Nős voltál, nem volt elég időd arra, hogy kitombold magad.
Jobbra-balra kúrogatni pedig tök jó dolog. Légy férfi, és élvezd az
életet!
– Nem tegnap váltam el Adeline-től, Lucy. – Elengedtem az állát, ő
pedig visszaült. – Rengeteg időm és még több lehetőségem volt. De
ahogy már mondtam, van egy fiam. Eszem ágában sincsen puncik
hosszú sorát parádéztatni előtte. Nem én leszek az a szülő, aki az
asszisztensei és a nevelőnők gondjára bízza a fiát, miközben a
forgatáson dolgozom, vagy élem az életemet egy másik országban.
És ha Aiden nem létezne, akkor sem viselkednék így. Nem én
vagyok a bulik hercege, az ilyesmi sosem érdekelt. Nem te vagy az
egyetlen, aki nem akarja úgy végezni, mint a szülei.
– Tessék? – Beletelt egy pillanatba, mire felfogta a szavaim
értelmét, és akkor döbbenten nézett rám. – Az apád megcsalta az
anyádat? A nagy Nathan megcsalta az ő Helenáját? És te tudtál róla?
– Mindkettőjüknek megvoltak a félrelépéseik, Lucy. Nem hiszem,
hogy azt gondolták volna, megcsalás az ilyesmi. Más szemmel
néznek a szerelemre és a házasságra, mint a legtöbb ember.
Kőkeményen dolgoztak, és abban hittek, hogy ezért joguk van
élvezni az életet. – Megvontam a vállam. – Így döntöttek. Ez viszont
nem jelenti azt, hogy követem a példájukat. Ha rájuk akartam volna
hasonlítani, nem vettem volna el Adeline-t.
– Szóval nyitott házasságban éltek.
– Valahogy úgy.
 – Hűha! Erre nem számítottam. Elismerem, meglepődtem.
Megnyugodtam.
– Akarod tudni, hogy miről oktatott ki egyszer rég egy rendező?
– Végül is ráérek.
Elmosolyodtam, és megráztam a fejem. Micsoda süket duma!
– Akkor dolgoztam először vele. Douglas Trenttel. – Odafeküdtem
Lucy mellé, és összeért a karunk. Nem húzódott arrébb. – Azt
hiszem, 18 éves lehettem, amikor belekezdtünk a forgatásba. Ez volt
az addig kapott legnagyobb szerepem, és kirobotoltam a lelkemet is
azért, hogy mindenkit meggyőzzek, nem csupán a szüleim miatt
állhatok most a kamerák elé, hanem mert kiérdemlem a bizalmat,
és tényleg jó voltam a próbafelvételek során.
– Az első nap című filmről beszélsz?
– Igen. Micsoda csapat volt! Sok nagy név. Az első nap elkéstem a
forgatásról. A testvérem… valami közbejött, és nem hagyhattam
egyedül a házban. Amikor végre eljutottam a forgatás helyszínére,
Douglas bejött hozzám a lakókocsimba, és alaposan kiosztott.
Emlékszem, mennyire tetszett, hogy kertelés nélkül a tárgyra tért.
Előtte mindenki a seggemet nyalta a befolyásos szüleim miatt, és
ezért úgy véltem, senki nem bánja, ha egy órával később kezdjük el
a jeleneteim forgatását. Douglas a képembe vágta, hogy mielőtt
betenném a lábamat arra a helyre, ahol ő rendez, el kell döntenem,
hogy mi a fontos számomra, és mi szeretnék lenni tíz év múlva.
Csak egy a Connor család tagjai közül, vagy pedig Adam Connor?
Iszonyú nagy különbség van a kettő között. Én pedig valósággal
megnémultam a döbbenettől, hogy ez a fickó ennyire belém látott,
pedig azelőtt csak kétszer találkoztunk. Nagy hatást gyakorolt rám,
mert sokra tartom azokat az embereket, akik felfogják, hogy a két
dolog közötti különbség fontos számomra. Ne érts félre, a szüleim
nagyszerű színészek voltak, és még ma is azok, de… na de ezt
valamikor máskor mesélem el.
– És még mit mondott a rendező? – kérdezte Lucy.
– Sok mindenről mesélt. A szereplők között volt egy olyan sztár is,
aki úgy vélte, hogy kevés vagyok a szerepemhez, és szégyent hozok
rájuk. A filmben több jelenetben játszottunk együtt, és ő úgy vélte,
hiba volt engem beválogatni. Hogyha kések a munkából, azzal
bebizonyítom, hogy neki volt igaza. Douglas rákérdezett arra, hogy
megbirkózom-e mindennel: az időbeosztással, a munkával,
mindennel. Tudni akarta, mi a fontos számomra. A sajtóinterjúk? A
rajongók? A közvélemény figyelme? A nők, a pénz? Megmondtam
neki; az az energia nyűgöz le, ami elönt, ha meghallom a felvétel
kezdetét jelző szavakat, meg a kamera, a rendező, a színésztársak és
a forgatókönyv. Meg a munkatársak, és ahogy felkészülök egy
szerepre. Ezek a dolgok voltak fontosak számomra. Persze nem
mondtam nemet a pénzre, a rajongókra és az interjúkra – ez mind a
tied, ha híres színész vagy, csakhogy éppen ez benne a lényeg.
Mindegyiket megkapod azért, mert színész vagy. Így nem is
fontosak annyira. Nem miattuk vagyok színész. Hanem önmagam
kedvéért, mert úgy tűnik, hogy tehetséges vagyok, és éppen ez az,
amire vágyom. – E szavak után Lucy felé fordultam, hogy a szemébe
nézzek. – Na és számodra mi a fontos, Lucy? Hol leszel tíz év múlva?
Akkor is csak arra fogsz ügyelni, nehogy valaki megérintse a
szívedet, mert nem akarod úgy végezni, mint az anyád meg a
nagyanyád? Vagy talán a saját életedet éled úgy, ahogy neked
tetszik? Azért élsz, hogy ne hasonlíts kettejükre, vagy pedig a magad
útját járod?
– Ugye tudod, hogy nemrég szakítottam valakivel? Igaz? Nem
arról van szó, hogy képtelen vagyok a szerelemre. Gyakorlatiasan
viselkedem. Tudom, hogy mi mivel jár, így aztán eszem ágában
sincs leugrani a szikláról, hiszen akkor belezuhannék az óceánba.
Ugyebár éppen ez történt velem pár hónappal ezelőtt, levetettem
magam a mélybe, és nézd meg, mire jutottam.
– Soha egyetlen szóval sem mondtam, hogy alkalmatlan volnál a
szerelemre. Amúgy pedig mi is történt pontosan? Leugrottál a
szikláról, vagyis megmondtad a pasinak, hogy szereted. Aztán
belezuhantál az óceánba, és utána? Annyira szeretted, hogy soha
többé nem leszel újra szerelmes?
Keserűen felsóhajtott, és egy ingerült pillantást vetett rám.
– Nem erről van szó. Természetesen kiúsztam az óceánból. Csak
mert egy pasi kitette a szűrömet, ez még nem jelenti azt, hogy
titokban pityeregve halálom órájáig érte fogok epekedni.
Visszahúztam magam mellé. A torkából előtörő hang félúton
lehetett a zihálás és a nyögés között.
– Te meg mégis mit csinálsz? – kérdezte.
– Én tényleg nagyon kedvellek téged, Lucy Meyer. Éppen ezért
átgondolom a dolgokat – válaszoltam, miközben a szemébe néztem.
– Milyen dolgokat?
– Azt, hogy meddig kell még várnom, mire túllépsz a
csalódásokon, és végre úgy érinthetlek meg, ahogy szeretnélek
megérinteni.
Egy lusta mosollyal felelt, és mielőtt le tudtam volna venni a
tekintetemet az ajkáról, valahogy sikerült kijátszania a figyelmemet,
mert nagyot lökött rajtam, hogy a hátamra zuhanjak, és máris
felmászott rám. Mire észbe kaptam, moccanni sem tudtam, mert
leszorított, mégpedig nagyon rafináltan, ugyanis úgy helyezkedett
el, hogy bár csak egy hajszál választott el minket egymástól, a
testünk mégsem ért össze. Nagyon közel kerültünk. A döbbenettől
mozdulatlanná válva kőkeményen és boldogan feküdtem alatta.
Hajlandó lettem volna megengedni neki mindent, amire csak
vágyott, eszem ágában sem volt játszadozni vele, bármennyire is
szerette volna. Illetve nagyon is vágytam erre a játszadozásra,
pontosan úgy, ahogy ő szeretné, ám nem akartam elfogadni a
szabályait. Szó sem lehet egy gyors dugásról. Eszem ágában sem
volt beérni ennyivel, hiszen miközben hozzám beszélt, valósággal
megőrültem a vágyakozástól.
Kétoldalt megtámaszkodott a kezével, közelebb hajolt a testével,
és hagyta, hogy a cicije nekinyomódjon a mellkasomnak. Csak akkor
állt meg, amikor az ajkát már csak pár centi választotta el a számtól.
Megmarkoltam a derekát, és könnyedén tartottam magam fölött.
– Te aztán nagyra tartod magadat, igaz? – suttogta. – Valószínűleg
mindig is a lábad előtt hevertek a lányok, talán már tizennégy-
tizenöt éves korod óta. Akkor most megleplek, szívtiprókám, mert
nem vagyok a rajongód, többé már nem.
Hátrébb húzódott, és előrehajolva belesett kettőnk teste közé.
Nem kellett a pillantásommal követnem a tekintetét ahhoz, hogy
tudjam, milyen jól látszik merevedő férfiasságom. Ez a nőszemély
még csak nem is sejtette, hogy mi vár rá odalent.
Erősebben szorítva a derekát, kissé közelebb húztam magamhoz.
Azonnal felemelte a fejét, és jól láttam, hogy mekkorát nyelt. Ekkor
alighanem rádöbbent arra, hogy a cicijét nekinyomja a
mellkasomnak, mert egy gyors mozdulattal megpróbált eltávolodni
tőlem, és mindent megtett azért, hogy ne érjen hozzá a testemhez.
– Miért nem ülsz le kényelmesen, Lucy? – kérdeztem nagy
nehezen ellenállva a késztetésnek, hogy letépjem róla a nadrágját és
egyszerűen felnyársaljam a farkammal. – Helyezkedj el
kényelmesen.
 Összeszorította az ajkát, és továbbra is szinte lebegett felettem.
Már kezdtem azt hinni, hogy mindjárt lemászik rólam…
– Tudod, hogy mitől indulok be, Adam Connor? – kérdezte, de
nem várta meg a válaszomat, hanem tovább beszélt. – A
tetoválástól; iszonyúan vadítónak tartom a tetovált pasikat. Ha ilyet
látok, egyből megengedem, hogy letépd rólam a ruhát és a
magadévá tegyél ott, ahol éppen vagyunk. Nagyon szexi az ilyesmi.
Ezenkívül csípem a nagy faszokat is, mert csodálatos érzés, már ha
a pasi tudja, hogyan kell használnia. – Közelebb bújt hozzám. – El
sem tudod képzelni… el sem tudod képzelni, mennyire imádom az
ormótlan, kemény faszt, amelyik alaposan és keményen ellátja a
bajomat, Adam. Az az érzés, ami elfog, amikor magamba erőltetem
és körbeölelem őt… egyszerre túl sok a gyönyör, miközben még
többet akarok belőle.
Az ajka közvetlenül a fülem mellett vált mozdulatlanná, és a torka
legmélyéről feltörő halk nyöszörgés eljutott egészen lentig, a
farkamig.
– Hidd el nekem, olyankor iszonyatosan nagyokat élvezek – tette
hozzá.
Becsuktam a szememet, és egy pillanatra elmosolyodtam. Nem
vette észre, miközben felemelt fejjel a vágyairól szónokolt. Sejtelme
sem lehetett arról, hogy egyre jobban kedvelem. Semmi, de tényleg
semmi nem vonzóbb annál, mint amikor egy nő tudja, hogy mit
akar a pasijától az ágyban, és a legcsekélyebb szégyenkezés nélkül a
tudtára adja mindazokat a dolgokat, amelyektől elmegy, vagy azt,
hogy milyen módon akar elélvezni. Lucy Meyer pedig veszélyesen
vonzónak tűnt a szememben.
Ebben a pillanatban ez a vonzó kis jószág valósággal belém
ivódott, amiről fogalma sem lehetett. Én pedig arra készültem, hogy
elmerüljek benne, mélyebben annál, mint amennyire eddig sikerült.
– Szeretem, ha egy férfi tudja, mit kell tennie a nyelvével, a
kezével és a farkával. Csípem, ha rá tud venni arra, hogy
könyörögve kérjem a folytatást, hogy lángra lobbanjak miatta,
mégpedig nem egyszer. – A felsorolás folytatódott. – Tudnia kell,
hogyan készítsen ki.
Megveregette a mellkasomat, és amikor hátrébb húzódott,
megváltozott a hangja.
– Te azonban nem az a pasi vagy, Adam Connor. Ránézésre
lehetnél egy olyan faszi is, de nem, nem olyan vagy.
– Ezt most komolyan gondolod?
Bólintott.
– Felvilágosítalak, mégpedig ingyen. Először is pocsékul csókolsz.
Közben semmit nem érzek. Ezt ugye mind a ketten tudjuk. Ezenfelül
abban is megállapodtunk, hogy kicsi a farkad. Számomra – tette
hozzá gyorsan. – Persze sok csajnak ennyi is elég volna, hiszen
filmcsillag vagy meg celeb. A kezed pedig…
Megnyalta az ajkát.
– Na jó. A kezed egész nagy. Ezt hajlandó vagyok elismerni. Abban
viszont kételkedem, hogy tudod is használni.
Térden állva felegyenesedett.
– Szóval, ahogy te is látod, mi nem illünk össze. Jó színész vagy, ez
tény, ám az ágyban nekem nem elegendő a hihető alakoskodás.
Felemelte a lábát, hogy leszálljon rólam, én pedig ezt a pillanatot
használtam ki arra, hogy visszavegyem a kezdeményezést, amit az
előbb magához ragadott.
Döbbent hördüléssel zuhant hanyatt, és most már csupán pár
centinyire az ajkától, én magasodtam fölötte.
– Szeretnéd meghallgatni, hogy én mit akarok csinálni veled,
Lucy? Hogy mi fog történni, ha végre befejezed az alakoskodást?
– Szupi. Alig várom, hogy halljam – felelte zihálva.
Az orromat hozzádörzsöltem az övéhez, és lágyan arra
kényszerítettem, hogy feltárja a nyakát előttem. Utána a számat a
torkához szorítva halkan és megfontoltan így szóltam:
– Először is addig csókollak, míg már a tulajdon nevedre sem
emlékszel, Lucy Meyer. Nem érdekel, ha ez órákig eltart is, és
közben meg kell nyalnom a gyönyörű szád minden egyes parányi
részét. Addig nem hagyom abba a csókok özönét, míg nem locsogsz
a vágytól, és a szíved nem akar kiugrani a mellkasodból a csókomtól
érzett vad izgalom miatt. – Egyik kézzel odanyúltam a nyakához, és
a hüvelykujjammal lágyan megsimogattam puha bőrét. A
gyönyörtől párássá vált a tekintete. – Miközben a szám a szádhoz ér,
Lucy…
Ahogy suttogtam, az ajkam elsiklott a szája fölött. Ajkai
szétnyíltak, és rájöttem, hogy közben már be is csukta a szemét.
Lófaszt nem én vagyok álmaid pasija.
– Levetkőztetlek, hogy megérinthessem tested minden egyes
porcikáját. Az ajkammal, a kezemmel…
Rányomtam a számat az ajka szélére, és elindultam a nyaka felé,
majd a kulcscsontja irányába, miközben a kezem lesiklott a
csípőjére. Ahogy elértem a ruhája szélét, megpróbáltam rávenni a
farkamat arra, hogy ne törődjön Lucy zihálásával. A ruhája alá
bújva megérintettem a bőrét.
– Milyen puha – mormogtam, és most a füle alá szorítottam a
számat. A tenyerem közben felfelé siklott, és lassan megközelítette a
keblét.
Egyre gyorsabban kapkodott levegő után, és kinyitotta a szemét.
Vihart láttam. Szemeiben gyönyörű vihar tekintett le a lelkem
mélyére.
Lucy mérges volt, ebben nem kételkedtem. Ugyanakkor éhes is,
így engedtem, és lágyan megcsókoltam az ajkát. A kezem erősebben
szorította a derekát, miközben elkezdte a csípőjét riszálni alattam. A
nyelve hegyével benedvesítette az alsó ajkát, én pedig egy
gyengécske harapással elértem, hogy halkan felnyögjön.
– Csak egy kis kóstoló – mondtam. – Csak hogy velem maradj.
Újra dühös képet vágott.
– Lehet, hogy egyből benyomom a farkamat a szádba, hogy
megkóstolhasd, mielőtt bármi mást tennék. Vagy talán mégsem.
Talán nem leszek képes megálljt parancsolni magamnak, és tövig
betuszkolom, mielőtt összemocskolnám a szádat és nézném, ahogy
az utolsó cseppig lenyeled.
– Ki mondta, hogy le fogom nyelni? – kérdezte, és ökölbe
szorította a két kezét.
Elvigyorodtam – pedig nem akartam –, és néztem, ahogy a
tekintete a szám felé villan.
– Ó, szóval az utolsó cseppig le akarod nyelni. Igaz, Lucy? Én is
pontosan ugyanennyire szeretném kinyalni a puncidat.
Hosszú másodperceken át némán bámultunk egymásra. Végül
nyelt egy nagyot.
– És még mit csinálnál? Nem mintha bármit is megengednék
neked, csak hát kíváncsi…
– Ó, annyi mindent csinálnék veled, Lucy! Persze neked is
megengedném, hogy mindenfélét művelj velem, hiszen jól tudom,
mennyire imádod, ha taperolhatsz. – A hasa felé pillantottam,
amiről lehúztam a pólót, és jól láttam meztelen bőrét. Ne akard
tudni, hogyan vettem rá magamat arra, hogy a kezem ne csússzon
feljebb, ám pontosan ezt tettem, és lejjebb húztam a pólóját.
– Milyen kár, hogy nem szaggathatom le rólad a ruháidat, és nem
mutathatom meg neked, hogy milyen fantasztikus dolgokat
művelhetnék veled, ha megengednéd. Elérhetném azt, hogy
hangosan nyögj, amikor a lehető legnagyobb gyönyört okozva
elvenném az eszedet, miközben a cuki kis puncid vadul szorongatja
a farkamat – mormogtam a szemébe nézve. – Le merném fogadni,
hogy mohó puncid van. Abban is biztos vagyok, hogy sírna a szád,
hogy még többet kapj belőlem.
Az előbb még azt hittem, hogy nem foghat el annál égetőbb vágy,
mint amikor megláttam és megérintettem meztelen bőrét, ám ennél
is hevesebb érzelmek fogtak el, ahogy belenéztem a szemébe.
– Milyen kár, hogy most mennem kell, és nem lehetsz egész éjjel
az enyém.
Félrehajtotta a fejét, és felkönyökölt, miközben én felemelkedtem.
Csakhogy ekkor ismét nagyot taszított rajtam, és újra felmászott
rám.
– Erről le kéne szoknod – mormogtam, és felemeltem a kezemet,
hogy félresimítsam a haját az arcából, el a gyönyörű szempár elől,
amivel egyszerűen nem tudtam betelni. Már amúgy is kemény
farkam megrándult a nadrágomban, ahogy észrevettem Lucy
enyhén kipirult arcát, és azt, ahogy zihálva kapkod levegő után.
– Hajlandó vagy végre bevallani, hogy nagyon is kedvelsz?
Megrázta a fejét.
– Valahányszor azt mondom magamnak, hogy talán nem is
utálom ezt a faszit, te mindig elkövetsz valamit, ami egyértelművé
teszi, hogy milyen nagyon gyűlöllek.
Meglepődtem.
– Most éppen mit tettem, hogy meggyűlöltél miatta?
– Beszéltél hozzám. Megérintettél. Suttogtál. Túl közel hajoltál. A
szemembe néztél! A hangod egészen érzékivé vált. Hagyd abba!
Amikor azt mondtam, hogy nem szexelhetünk, te elkezdtél a
szívemről fecsegni, meg csomó olyan dologról, amihez semmi közöd
sincs.
Elengedtem a haját, és megadóan felemeltem a kezem.
– Nem tudtam, hogy ilyen nagyon szeretnél dugni velem, Lucy.
Felhördült.
– Nem szeretnék! Éppen ez a lényeg. Te viszont rákényszerítettél
arra, hogy ügyesen használt jókora faszokról beszéljek. – Ekkor egy
váratlan mozdulattal megragadta a csuklómat, és a kezemet
belenyomta a bugyijába.
Persze megállíthattam volna, odahúzhattam volna magam mellé,
hogy rászóljak, így nem lehet viselkedni, mielőtt perzselő csókot
nyomtam volna a szájára. Annyi mindent csinálhattam volna
ahelyett, hogy hagytam volna begörbülő ujjaimat becsusszanni a
nedves forróságba, ám ez a lány annyira megdöbbentő volt, és
engem amúgy is elfogott a kíváncsiság, hogy kiderüljön, mégis mivel
magyarázza azt, hogy ennyire nedves, miközben egyre csak arról
fecseg, semmit sem jelent számára, hogy magán érzi a kezem és az
ajkam.
– Hogy mik vannak? – mormogta érzékien mély hangon.
– Nézze meg az ember! – mondtam, és lágyan játszadozni
kezdtem a szeméremajkával és a csiklójával, jobban szétkenve
rajtuk saját nedvességét. – Azért történt mindez, mert rávettelek,
hogy farkakról beszélj?
Lelkesen bólintott, és a tekintetem a két kezén állapodott meg,
amelyekkel még mindig erősen szorította a csuklómat, nehogy el
tudjam húzni az ujjaimat.
– Azt hiszem, most bocsánatot kellene kérnem – mondtam, és a
középső ujjamat egy kicsit beljebb nyomtam, míg keresztül nem
jutott a szűk záróizmok között – azért, hogy ennyire nedves lettél.
Leheletnyit hátrébb hajtotta a fejét, megremegett a csípője, és még
jobban magába szippantotta az ujjamat.
– Nem miattad lettem nedves – suttogta, és halkan felnyögött,
amikor elkezdtem körbe mozgatni odabent az ujjamat, majd pedig
durván egészen a tövéig benyomtam. Majdnem megőrültem a
vágyakozástól, látván, hogy a teste a szemem láttára telik meg
élettel, és azt, ahogy halkan zihálva ráharap az alsó ajkára… és
persze az összes apró rezdülését.
– Tényleg? – kérdeztem, és kihúztam az ujjamat szűk puncijából,
majd simogatni kezdtem vele érzékeny csiklóját. – Hát ez
kellemetlen.
Mielőtt kihúzhattam volna a kezemet a bugyijából, Lucy
megállított.
– Várj! Várj!
– Igen?
Haragosan nézett rám, és frusztráltan felsóhajtott.
– Na, ezért nem kedvellek!
Kihúztam a kezem.
– Várj! A kurva életbe!
Elszántan megragadta a csuklómat, és visszatolta a bugyijába.
Édes jó istenem, a szemével tényleg csinált valamit velem, mert
lenyűgözött viharos pillantása, elszánt, de révedő tekintete. Ez a
lány maga volt a vihar. A pokolba, hiszen hurrikánként dúlta fel az
életemet azóta, hogy belecsöppent.
– Na jó. Jól van. A hangoddal fegyvereztél le – ismerte be végül.
– Hmm – mormogtam, és a középső ujjamat lágyan visszadugtam
a puncijába.
– Kedveled a hangomat és a kezemet. Ahhoz képest, hogy állítólag
gyűlölsz, elég sok mindent vonzónak találsz rajtam.
– Csak a kezedet és a hangodat. Minden másodat… gyűlölöm!
A másik kezemet a hátához szorítva lehúztam újra magam alá.
 – A gyűlölet nagyon erős érzés, Lucy. Azt pedig te is pontosan
tudod, hogy mit gondolnak a szerelem és a gyűlölet határvonaláról.
Nagyon könnyű az egyikből átcsúszni a másikba.
Ellenállás nélkül széttette a lábát, aztán a szemembe nézett.
– Csak álmodozol.
Rámosolyogtam.
– Majd meglátjuk.
Egy picit jobban szétfeszítve a lábát, még egy ujjamat bedugtam
az égető forróságba, és néztem, ahogy ismét semmibe réved a
tekintete.
– Azt hiszem…
Szabad kezemet a nyaka alá csúsztattam, és a számat az ajkára
szorítva olyan erősen csókoltam, hogy elakadt a szava, miközben
élvezettel tapasztaltam, hogy az izgalmától egyre nedvesebbé váltak
az ujjaim. Valahányszor megcsókoltam, jól hallottam, ahogy az
ereimben dübörög a vér. Ami pedig ennél is jobb volt, éreztem,
ahogy alattam remeg, miközben a teste szinte lüktetett a vágytól,
amit erőnek erejével megpróbált eltitkolni.
Bár jól tudtam, hogy ezzel feldühítem, jobbnak találtam, ha
figyelmen kívül hagyom őrjöngő farkam kívánságát, és távozom.
Éppen ezért kihúztam az ujjaimat a puncijából, megragadtam az
állát, és sokkal vadabbul csókoltam meg, mint addig. Utána viszont
elszakadt ajkam az ajkától, felkeltem az ágyról, és elindultam az ajtó
felé.
– Mi az? – mormogta, és zavartan nézett fel rám. – Te meg mit
csinálsz?
A fenébe, milyen gyönyörű volt a cicije! A farkam őrülten
meredezett, amikor megpillantottam az izgatottan ziháló fiatal nő
fel és le mozgó tökéletes mellbimbóit.
– Jó éjszakát, Lucy.
 Kijózanodott az arca, és kifejezéstelen tekintettel nézett rám.
– Elmész? Most?
– Semmit sem szeretnék annál jobban, mint hogy a nyögéseidet
hallgassam, ahogy ott fekszel alattam, és borzasztóan jó volna a
farkamat belenyomni egy bizonyos testrészedbe, csak hát ne feledd,
hogy te nem is kedvelsz engem, igaz? Mondd azt, hogy jó vagyok
nálad, és akkor talán meggondolom magam.
– Ki nem állhatlak.
Rábólintottam.
– Én is ezt gondoltam. Ezenfelül vissza kell mennem Aidenhez.
Amikor meghallotta a fiam nevét, mintha eltűnt volna a feszültség
a vállából, és a térdét felhúzva magához, átölelte a lábát.
– Ezek szerint akkor sem maradtál volna, ha hazudok, és azt
mondom, hogy kedvellek. Kedves. Micsoda állhatatos fickó!
Megvontam a vállam, és kinyitottam az ajtót.
– Talán nem. Viszont egész biztosan magammal vittelek volna.
– Nem mentem volna veled. – Kiléptem a szobájából,
visszanéztem és elmosolyodtam.
– Szerintem pedig igen, kis kukkolóm. Jöttél volna, mégpedig jóval
többször, mint eddig bármelyik pasiddal.
Összeszűkült a szeme, és olyan képet vágott, mint aki nem tudja
eldönteni, hogy kimondja-e, ami a szívét nyomja, ám a habozása
nem tartott sokáig. Mióta ismerem, még nem fordult elő, hogy
megpróbálta lenyelni a szavait.
– Köszönöm, hogy megálltál, mielőtt súlyos hibát követhettem
volna el.
A rohadt életbe, minden egyes szava új kihívást jelentett
számomra, amit nem lehetett volna nem elfogadni. Engem pedig
éppen ez izgatott fel a legjobban – természetesen csak a gyönyörű
arca, viharos szeme és a mellbimbói után… Azt hiszem, nem lett
volna szép tőlem, ha ebből a felsorolásból kimarad a tökéletes
feneke.
– Nagyon szívesen – feleltem szolgálatkészen. – Azt hiszem, jó
úton indultál el. Nem voltam ugyanis biztos abban, hogy képes
leszel-e lépést tartani velem, vagy kellőképpen kielégíteni. Nem
szívesen színleltem volna orgazmusokat csak azért, hogy ne
gázoljak bele az érzékeny kis lelkedbe.
Hallottam halk vicsorgását, és elég gyorsan zártam be a szoba
ajtaját ahhoz, hogy a fejemet célba vevő párna ne találjon el.
Iszonyúan vágytam arra, hogy a gyönyör pillanatában alattam
fekve becsukja azt a két szép szemét.
 Tizenötödik fejezet

Lucy
– Olive! Olive, ébredj fel!
Semmi. Még csak egy mordulás sem.
– Olive! Olive! Olive!
Végre megmozdult.
– Menj innen, Lucy!
– Fel kell kelned – mondtam, és két kézzel ütni kezdtem az ágyat.
– Mondj akár csak egyetlen jó okot is arra, hogy kinyissam a
szemem – mormogta, elfordult tőlem, és még erősebben szorította a
párnáját magához.
– Az, hogy én is felkeltem.
– Persze. Ez nem jött be. Jó próbálkozás volt, de hagyjál békén.
– Olive.
– Lucy.
Felsóhajtottam, és felmásztam az ágyra.
– Olive, ébredj fel!
– Lucy, menj innen!
Ezúttal én mordultam fel.
– Ne változtasd meg a játékszabályokat, Olive! Amikor bejövök a
szobádba, hogy felébresszelek, te fel szoktál ébredni. Ráadásul így
nem tudok odabújni a cicidhez, hogy jól érezzem magam, mert
hason fekszel. Agyonnyomod őket. Meg fognak fulladni. Hát nincs
szíved, te némber?
– Mit csináltál Jasonnel?
– Hogy én mit csináltam vele? Arról álmodsz, hogy francia
párosozunk? – óvatosan meglöktem, és odafeküdtem mellé. –
Megtisztelsz azzal, hogy én is szerepet kaptam az ábrándjaidban, kis
zöld Bogyóm. Mondj el mindent részletesen!
Hatalmasat sóhajtott.
– Nem vagy hajlandó elmenni, igaz?
– Izé… – Kihúztam az egyik párnát a feje alól. – Nem.
– Sejtettem, hogy ez lesz. Na jó. – Elfogadta az elkerülhetetlent, a
hátára zuttyant, és az ízlésemhez képest kissé túl nagyot csapott a
paplanra. – Mennyi az idő?
– Kilenc valamennyi.
– Tényleg? Ez aztán a meglepetés. Általában hajnalok hajnalán
szoktál felkelteni.
– Látod? – Meglöktem a vállát a vállammal. – Tudok én kedves is
lenni, a jó barátod vagyok.
– Persze. Na most, hogy felébresztettél… miért is ébresztettél fel?
– Fontos híreim vannak.
– Jó hír vagy rossz hír? – kérdezte Olive, miközben felemelte a
takarót, hogy bemászhassak alá. Bármennyire is igyekezett úgy
tenni, mintha utálná, amikor korán felébresztem, jól tudtam, hogy
pontosan annyira szereti váratlan látogatásaimat a hálószobájában,
mint amennyire én.
Na jó, talán annyira azért mégsem, de valamennyire csak jólestek
neki.
Átgondoltam magamban mindazokat a dolgokat, melyeket
szerettem volna elmondani neki, és nem sikerült eldöntenem, hogy
jó vagy rossz hírt hoztam-e. Egyértelműen akadt közöttük néhány
jó, ám lehet, hogy a gigantikus rossz hír árnyékba borítja az
összeset? A kellemetlenségre azonban egészen addig nem akartam
gondolni, míg ez elkerülhető.
– Néhány jó hír, meg talán pár rossz is – töprengtem anélkül, hogy
állást foglaltam volna.
– Rendben, ki vele!
– Melyiket akarod először hallani?
– Kezdd a sok jó hírrel!
Bólintottam. Helyes döntés.
– A rengeteg jó hír között az a legeslegizgalmasabb, hogy… –
lassan beszéltem, és egy pillanatra el is hallgattam, hogy fokozódjon
a feszültség.
– Igen… mi a legjobb…?
– Összehoztam neked… egy kurvajó hangoskönyvszerződést a
Sajgó lélekről!
Felült az ágyban, és tágra nyílt szemmel meredt rám.
– Összejött egy megállapodás?
– Bezony. Össze bizony. És az egészben nem is ez a legjobb. –
Mivel majdnem szétvetett az izgalom, felültem, és keresztbe tettem
a lábam.
– Na, mondjad már!
– Te leszel a narrátor!
Elkomorodott.
– Mi van? A narrátor? Már miért lennék én a narrátor?
– Azért, mert nálad jobban senki sem tudná felolvasni a
könyvedet. Ugye?
– Lucy, nem!
Akkorát löktem a vállán, hogy hanyatt zuhant.
– Olive, de!
A fejét rázva lassan kikászálódott az ágyból.
– Kizárt dolog. Eszem ágában sincsen.
Megvártam, amíg elér az ágy végébe, aztán kifújtam a levegőt.
– Ó, dehogynem. És tudod, hogy miközben a mikrofonokba
beszélsz, miért fog fülig érő mosoly ragyogni az arcodon, kis zöld
Bogyóm?
– Ó, ne már! Ki vele!
– Azért, mert a dögös kis férjed lesz a másik felolvasó. Bizony!
Megdermedt, én pedig alig tudtam elrejteni elégedett
mosolyomat.
– Jason? Együtt fogjuk felolvasni? Már megbeszélted ezt vele?
– Még szép, hogy meg. Annak dacára, hogy szerintem jogom lenne
ilyen nagy döntéseket hozni helyette, hiszen ezt a pasit egy
gyönyörű kis csomagban gyakorlatilag én pottyantottam az öledbe,
mégis hagytam, hogy ő mondja ki az utolsó szót. Szóval pár nappal
ezelőtt megbeszéltem vele, és figyelembe véve, hogy milyen
lelkesen mosolygott, azt hiszem, hogy nagyon, de tényleg nagyon
tetszett neki az ötlet. A kiadó is imádta, úgyhogy… áll az alku!
Visszamászott az ágyra, és japán ülésbe helyezkedve boldogan
elvigyorodott.
– Igazi zseni vagy, Lucy! Tetszik az ötlet! Az mondjuk nem, hogy
nekem is szerepelnem kell, de Jasonnal együtt… nagyon jó!
Visszamosolyogtam rá.
– Szívesen, kicsi zöld Bogyóm. Először aggódtak, hogy nem tudják
megfizetni Jasont, de a férjed egy centet sem kér, így aztán a
szerződésben csupán a Sajgó lélek audiojogai szerepelnek. És egy
nagy halom pénzt kapsz előlegként. Odafigyeltem erre is.
– Ami ugye azt jelenti, hogy a te markodat is szép pénz üti, igaz?
Ráncolni kezdtem a homlokom.
– Izé, nem. Én csak segítek neked. Mivel tényleg örülök annak,
hogy én lehetek egyelőre az ügynököd, ezért továbbra is képviselem
az érdekeidet, de nem kérek a pénzedből.
– Ó, dehogynem! Mégis mi másért töltenél olyan sok időt a
különböző kiadók képviselőivel beszélgetve?
– Azért, hogy segítsek neked.
– Igen. Mivel remekül megy ez neked. Átlátod a számokat, és rá
tudod venni az embereket arra, hogy azt tegyék, amit akarsz.
Odafigyelsz a munkádra. Fontosnak tartod a regényem szereplőit,
és a legjobbat akarod összehozni nekem. Nem hiszem, hogy létezne
nálad jobb ügynök számomra, úgyhogy megtartalak, te pedig
kiérdemelted a részesedésedet.
Összeszűkülő szemmel töprengtem a szavain. Az a helyzet, hogy
tényleg szükségem volt egy munkahelyre, ehhez semmi kétség nem
fért, de hogy elvegyem a legjobb barátnőm pénzét… ez az elképzelés
cseppet sem tetszett. Ő volt a legjobb barátom, és gyakorlatilag
mintha nővérek lettünk volna. Olyan sokat segítettem neki,
amennyit csak tudtam, és élveztem, hogy mindenben a keze alá
dolgozhatok, csak hát…
Olive nagyot csettintett az arcom előtt, hogy felriasszon a
töprengésemből.
– Nincs itt semmi meggondolnivaló. Felkértelek rá, hogy legyél az
ügynököm. Az ügynökök fizetést kapnak. Összehoztál nekem egy
szerződést, ami miatt hivatalosan is az ügynököm vagy. Nem csak
megbízott vagy átmeneti. Hiszen én nem kértelek meg arra, hogy
hozz tető alá egy hangoskönyvszerződést, de neked mégis sikerült.
Szóval te vagy az ügynököm, Lucy. A bevétel huszonöt százaléka a
tiéd.
– Huszonöt százalék? Elment az eszed? Tudod, milyen nagy
összeg az előleged?
Tényleg pénzt kell elfogadjak a barátnőmtől? Ráadásul olyan
sokat? Nem tetszett az ötlet.
– Nagyjából ennyit kapnak az ügynökök. Akármilyen
könyvszerződést vagy hangoskönyv-megállapodást teszel le elém az
asztalra, meg persze az idegen nyelvű kiadások jogait és ilyesmit,
abból huszonöt százalék a tiéd. Az előlegből és a jogdíjból is.
Kellemetlenül éreztem magamat, megcsóváltam a fejemet, és
mocorogni kezdtem.
– Kizárt dolog! – Rohadtul nem, hiszen ez túl sok pénzt jelentett
volna. – Huszonöt százalék túl sok. Senkinek se adj ennyit a
pénzedből!
Olyan képet vágott, mintha én beszéltem volna ostobaságokat.
– Te vagy az ügynököm. Miattam méred fel a piacot, és
összehozod a lehető legjobb megállapodásokat. Most is ezt tetted.
Nem tudom, miért kell akár egyetlen szót is fecsérelnünk erre. El
sem tudom képzelni, hogy felmerült volna bennem annak a
lehetősége, hogy Jasonnel együtt felolvassak egy hangoskönyvet.
Még ha gondoltam is volna erre, az életben nem tudtam volna
rávenni a partnereket. De várj csak, Jason már eljátszotta Isaacet.
Biztos vagy abban, hogy a filmes szerződése nem jelent gondot?
– Megelőztelek. Ezt már meg is beszéltem az ügynökével. Tom azt
mondja, ez nagyon jó promóció lesz a film számára, amikor kijön
DVD-n. Biztos, ami biztos, ellenőrizte a szerződést is. Arról az
oldalról minden rendben van.
– Látod? – A mutatóujjával a vállamra bökött – túlságosan is
erősen. – Máris gondoltál mindenre. Te vagy az ügynököm.
– Igen – mondtam beletörődően, és megdörzsöltem a sajgó vállam.
– Na de milyen ügynök az, akinek fogalma sincs arról, miről szól a
következő könyved? Nyomorúságos ügynök. Talán kérd fel Jasmine-
t, hogy legyen ő a képviselőd.
Még mindig kicsit féltékeny voltam emiatt? Igen, talán. Na és
akkor mi van?
Olive felém nyújtotta a kezét, és egy biccentéssel jelezte, hogy
csapjak bele. Ezt tettem.
– Huszonöt százalék.
Felsóhajtottam.
– Tíz százalék.
Unatkozó arcot vágott.
– Huszonnégy százalék.
Azt hiszem, te is ki tudod találni, mennyi időbe telt, míg meg
tudtunk állapodni a megfelelő részesedésben. Ha esetleg nem
sejtenéd; nagyon hosszú időbe. Megfájdult a nyakam, annyit
csóváltam a fejemet, meg persze mind a ketten bólogattunk is
rendesen. A végén sikerült tizenöt százalékban megállapodnunk, és
ezzel lezártuk a kérdést.
– Most már aludhatok végre? – kérdezte Olive reménykedve. –
Egy rövid szunyókálás is jólesne.
Lendületből átöleltem, és mind a ketten rázuhantunk a párnákra.
– Egy csapat vagyunk.
Elnevette magát.
– Igen. Máris hallom, ahogy csattog a kezedben az ostor.
Lassan kifújtam a levegőt.
– Miért vagy ennyire kegyetlen velem? Mindig tök kedvesen
viselkedem a kiadókkal.
– Imádom, amikor az ostorod csattogtatod, úgyhogy semmi baj.
Nem szeretném, ha bárki más lenne az ügynököm. De tudod, hogy
mit kéne tenned?
– Mit?
– Fel kéne hívnod Catherine-t, és elmondani neki, hogy van
állásod.
Felnéztem a mennyezetre, és felkavarodott a gyomrom.
– Nem hiszem, hogy boldoggá tenném ezzel a hírrel. Ő nagyon azt
szeretné, hogy könyvelőként dolgozzak.
 Tudtam, hogy Olive engem néz, ezért megpróbáltam közömbös
arcot vágni, ám ez a nőszemély túlságosan is jól ismert ahhoz, hogy
bedőljön nekem.
– Na jó. Nem lett volna szabad szóba hoznom. Bocsi!
Felmordultam, és megpróbáltam elhessegetni a fejemből a sok
kellemetlenséget.
– Na jó. Készen állsz a második jó hír meghallgatására?
– Akkor nincs szunyókálás? Na jó. Ki vele!
– Nincs szunyókálás, mert indulunk, hogy megünnepeljük a
hangoskönyv szerződését.
– Mimosa koktélokkal?
Alkohol… nem voltam biztos abban, hogy ez most jó lenne.
Nagyon jó lett volna magamba önteni az összes alkoholt, az összes
tequilát, amire csak rá tudom tenni a mancsomat, de erősen úgy
éreztem, hogy erre még jó darabig nem lesz lehetőségem. A
biztonság kedvéért bólintottam, és hálát mondtam az égnek azért,
hogy Olive nem kérdezett rá a hallgatásom okára, és ennyiben
maradtunk.
– Mielőtt megkezdődne az ünnepi reggeli, az a második jó hír,
hogy ebben a pillanatban egy még ennél is nagyobb, iszonyúan
kedvező szerződésen dolgozom, amiről csak akkor számolok be, ha
sikerült tető alá hoznom. A harmadik jó hír pedig nem más, mint
hogy találtam lakást magamnak.
Olive félkönyökre emelkedett, és duzzogó arckifejezéssel,
szomorú, megbántott tekintettel nézett rám.
– Micsoda? Lelépsz innen?
A szemébe néztem.
– Hallottad, amit a hatalmas nagy szerződésről mondtam? Nem?
Rezzenéstelen tekintetét látva az égre emeltem a pillantásom.
– Hetek óta itt lógok, Olive, és azóta keresek magamnak egy kis
lakást, amióta beköltöztem hozzátok. Eddig még semmit sem
találtam.
– Most viszont igen. Hol?
– Közel a régi lakásunkhoz. Emlékszel a teaboltra, amit bezártak?
Arra, ahol egy csésze teát öntöttél a fejemre, és kidobtak minket?
Két háztömbnyire van a lakás. Még mindig elég közel a Dél-
kaliforniai Egyetemhez, úgyhogy azt hiszem, keresek magamnak
egy lakótársat.
Dühösen nézett rám.
– Egyáltalán nem öntöttelek le! Megbotlottam és elestem.
– Igen. Rám estél. Miközben egy csésze forró tea volt a kezedben.
– Nem volt forró. Hideg tejet is öntöttem bele. Egyébként is
túlélted. Amúgy pedig nem kéne most lelépned. Hiszen éppen
kezdesz közel kerülni Adamhez és Aidenhez.
Felmordultam, és cseppet sem nőiesen elnevettem magam.
– Hogy közelebb kerüljek Adam Connorhoz? Te most szívatsz?
Sokkal jobban gyűlölöm, mint pár nappal ezelőtt.
– Miért? Talán azért, mert leállt a kerti gyúrással?
Jézusom! Még a legjobb barátnőm is az öntelt szemétláda pártját
fogja. Hátrahanyatlottam az ágyban.
– Na most hatalmasat csalódtam benned, kicsi zöld Bogyóm. Azt
viszont lefogadom, hogy nem leszel annyira oda érte, ha megtudod,
hogy tegnap éjjel betört ide, a házatokba.
Hmm. Talán meg tudom győzni Olive-ot arról, hogy jelentse fel a
rendőrségen a dögös filmsztárt? Hú, ez lenne ám a váratlan
fordulat! És édes bosszú a javából. Csakhogy Olive a lehető
leggyorsabban szertefoszlatta édes álmaimat.
– Nem is tört be ide. Felhívta Jasont, aki beengedte. Miután pedig
beosont a szobádba, én rátapadtam az ajtódra, mivel hallgatóznom
kellett, hogy kiderítsem, miért jött ide, ám Jason elrángatott onnan,
és így semmit nem hallottam. Nyögd már ki végre! Megrengette a
világodat?
– Nem szexeltünk – mormogtam halkan.
– De nem azért, mert te nem akartad. Igaz?
Nem törődtem Olive-val, hanem felvettem a mobilját az ágy
melletti asztalkáról, és megnéztem az időt.
– Nézze meg az ember, ideje indulnunk. Nem akarok egészen
délig közlekedési dugóban ücsörögni. Korog a hasam, ételre van
szükségem, talán gofrira, esetleg tojásra vagy croissant-ra, de az is
lehet, hogy minderre egyszerre. Meg persze kávéra. Aztán pedig
jöhet az édesség. Mozdulj már, lustaság! – Kipattantam az ágyról, és
jól fejbe vágtam Olive-ot az egyik párnájával. – Megyünk ünnepelni!
– Soha nem értettem, mitől vagy ennyire boldog reggelente, Lucy.
– Kivette a kezemből a párnát, amivel éppen újra fejbe akartam
verni – persze csak gyengéden –, és félresimította a haját az arca
elől.
Már éppen mozdult volna, hogy felkeljen az ágyról, amikor
megdermedt, és savanyú arccal visszafordult felém.
– Azt mondtad, hogy vannak jó és rossz híreid. Egy szóval sem
említetted a rossz híreket.
Igyekeztem nem a szemébe nézni, miközben piszkálni kezdtem az
ágytakaró csücskét, hogy valamivel lefoglaljam magamat.
– Maradjunk annyiban, hogy beugrunk a Targetbe enni egy
falatot. Mindent elmesélek neked az ünnepi reggeli után. Igyekezz,
mert mindjárt éhen halok! – A fejére dobtam az ágytakarót. – Ne
kínozz tovább, hanem kelj fel!
– Jézusom! Rendben. – Kimászott a takaró alól, hatalmasat
nyújtózkodott és ásított, majd odaállt az ágy mellé. – Mennyi az idő?
 – Nagyjából úgy… nyolc felé járhat – mondtam meg az igazat a
vállam fölött hátrasandítva, miközben gyors léptekkel elindultam
az ajtó felé. Mindenkinek szüksége van egy kis előnyre, ha el kell
menekülnie egy őrjöngő nőstény elől.
Már odaértem a küszöbhöz, amikor Olive egy nagyon lassú
mozdulattal leengedte a kezét, és gyilkos fények ragyogtak fel a
szemében. Éppen ezért lelkesen rávigyorogtam.
– A reggeli nevében jó okkal szerepel a reggel szó, Olive. Nincs
miért haragudnod rám.
– A te helyedben már menekülnék!

FIÁÉRT KÜZD AZ APA: EGY ÚJABB GYEREKELHELYEZÉSI PER A BÍRÓSÁGON?

Ugye a kedves olvasó emlékszik arra, hogy a minap szóba

hoztuk, különféle pletykákat lehet hallani arról, hogy Adam
Connor és Adeline Young között esetleg jogi vita támadhat?
Eljött ennek is a napja. Megkezdődött a küzdelem.
Általában, hogyha két celeb esik egymásnak egy
gyermekelhelyezési perben, akkor igyekszünk az
érintettekhez közel álló forrásokra támaszkodni, hogy
kiderüljön, mi zajlik a zárt ajtók mögött, hiszen ki ne élvezné
az egészséges drámai feszültséget és azt, hogy betekintést
nyerhet kedvenc celebjeink magánéletébe? Ebben az esetben
azonban meglehetősen egyértelmű, hogy mi vezetett el idáig.
Ugye egyetértenek velünk?
Adam Connor tegnap nyilatkozatot adott ki, amelyben
leszögezte, hogy bár nincsenek fenntartásai a gyermeke
anyjával szemben, a közelmúlt eseményeinek hatására abból
a célból, hogy gondoskodjon a fia biztonságáról, kérelmezni
fogja, hogy ő lehessen a gyermek, Aiden Connor kizárólagos
gondviselője. A paparazzókkal kapcsolatos botrányt csupán
egyetlen mondatban említette meg a nyilatkozatában:
„Érthető módon Aiden még mindig bizonytalan a történtekkel
kapcsolatban, ám máris jobban érzi magát.”
Hollywood legdögösebb apukája azt is nyilatkozta, hogy
nem kívánja felszámolni az anya és a fiú közötti kapcsolatot,
és beleegyezik abba, hogy Adeline Young rendszeresen
meglátogathassa a gyermekét. Az i tetejére azzal tette fel a
pontot, hogy kihangsúlyozta, mindezt nem azért teszi, mert
bántani szeretné Adeline-t, hanem csakis az jár a fejében,
hogy ebben az élethelyzetben mire van leginkább szüksége a
fiának. Mi viszont azt gondoljuk, Adeline nagyon dühös lesz,
ha majd felhívja az ügyvédje.
Önök mit gondolnak erről? Adeline-t csúnyán lehúzták a
média különböző képviselői és Connor elkötelezett hívei,
amiért olyan esetlenül kezelte az esetet. Mi magunk biztosra
vesszük, hogy nem ez volt az első olyan alkalom, amikor
vitába keveredett Adammel a fiuk nevelése miatt. Gondolják,
hogy a bíróság előtt felveszi a kesztyűt?
Amennyiben ön e házaspár rajongója volt, és arról
ábrándozott, hogy ők újra visszatalálnak egymáshoz… sajnos
azt kell mondjuk, hogy ez a hajó már elment. Megpróbáltunk
kapcsolatba lépni Adeline képviselőivel, hogy állásfoglalást
kérjünk tőlük Adam bejelentésével kapcsolatban, ám eddig
nem sikerült semmit sem kiszedni belőlük. Ahhoz kétség sem
férhet, hogy ők is közzéteszik a saját nyilatkozatukat, mihelyt
sikerült rendezni a soraikat, mi pedig gondoskodni fogunk
arról, hogy olvasóinkat folyamatosan értesítsük a
fejleményekről.
Végezetül pedig szeretnénk kiemelni Adam
állásfoglalásából a legizgalmasabb részt:
„A fiam mindennél fontosabb nekem. Elengedhetetlen
számomra, hogy biztonságban legyen. Gondoskodnom kell
arról, hogy ne aggódjon olyan dolgok miatt, amelyekről – az
életkorát figyelembe véve – még csak nem is lenne szabad
tudnia. Ilyen például, hogy milyen érzés megijedni, amikor
egy paparazzó bukkan elő a bokrok közül, miközben a gyerek
a saját udvarukon játszik. Csak úgy garantálhatom a
biztonságát, ha én vagyok a gondviselője, és pontosan tudom,
hogy mikor hol van és mit csinál. Leszögezem, semmit sem
akarok Adeline szemére hányni. Továbbra is beszélő
viszonyban vagyunk, vannak közös dolgaink, és sok sikert
kívánok neki. Ez a vita nem kettőnkről szól. Az a lényeg, hogy
mi a legjobb Aidennek. Bár tisztában vagyok azzal, hogy
nagyon sok ember számára mindez érdekes szenzáció, mégis
arra kérek mindenkit, hogy tisztelje a magánéletünket. Kérem
önöket, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz. Nem arról van
szó, hogy Adam Connor harcol Adeline Young ellen. Itt
csupán egy apa küzd azért, hogy minden a lehető legjobb
legyen a fiának.”
 Tizenhatodik fejezet

Lucy
Néha évekbe is beletelik, míg megváltozik az életünk. Másoknak egy
emberöltő sem elég erre. Reggel felkelsz, körülnézel, és hirtelen
felismered, hogy minden megváltozott. Vannak, akikről azt hitted,
hogy a barátaid vagy szeretnek… és már rég eltűntek. Nem olyan az
életed, mint amilyen volt. Az idő kifolyt az ujjaid között, és te még
csak észre sem vetted.
Ugyanakkor időnként… időnként a változás az orrod előtt megy
végbe. Ráadásul egy pillanat alatt túl vagy az egészen. Az egyik
percben még azt hiszed, könnyedén elintézed mindazt, amit eléd
sodor a sors… a következő pillanatban viszont… szóval, hogy is
mondjam… kicseszik veled az élet.
Miközben magányosan ücsörögtem Olive hátsó kertjében, ilyen
gondolatok kavarogtak a fejemben. Hogy kicsesztek velem. Hogy
minden jól elkúródott.
De nagyon ám.
Bent hagytam Olive-ot és Jasont, miután közöltem velük a hírt, és
kijöttem, megemlítve, hogy „olyan gyönyörű ez az éjszaka,
szeretném megnézni a csillagokat”. Ez valójában azt jelentette, hogy
friss levegőre volt szükségem, és nagy nehezen megpróbáltam
elhitetni magammal, hogy minden rendben lesz, és nem szabad
megfulladnom. Becsuktam a szememet, és beszívtam a levegőt.
Amikor Olive felkelt, hogy utánam jöjjön, a szemem sarkából
láttam, hogy Jason óvatosan megragadja a kezét, és megrázza a
fejét.
 Nem hittem volna, hogy túl sokáig odabent tudja tartani a
feleségét, de nagyra értékeltem, hogy legalább megpróbálta.
Miután sikerült beszívni és kifújni a levegőt néhány percen
keresztül anélkül, hogy szívinfarktust kaptam volna, hátranéztem a
vállam fölött, hogy lássam, lefeküdtek-e már aludni.
Hát nem. Éppenséggel táncoltak. Zene nélkül.
Nem tudnám megmondani, hogy miért hasított fájdalom e
látvány miatt a szívembe, de emlékszem, hogy abban a pillanatban
könyörtelenül sajogni kezdett valami a keblemben.
Ne értsd félre, nem voltam irigy. Azt akartam, hogy ők ketten
boldogok legyenek, csak hát talán ez volt az első olyan alkalom,
amikor azt szerettem volna, hogy engem is úgy öleljen, rám is úgy
nézzen valaki, ahogy Jason nézett Olive-ra. Az ujjai beletúrtak Olive
hajába, miközben barátnőm feje megpihent a mellkasán. Olive
becsukta a szemét.
Nem szólt bent a zene. Kettőjük számára azonban nem létezett a
világ.
Így aztán egy rövid pillanatig ugyanezt szerettem volna saját
magam számára is.
Arra az érzésre vágytam, amikor valaki átölel, és nem kell
egyedül megbirkóznom a gravitáció vonzásával, mivel mellettem
áll, akiben megbízom, és nem enged el.
Egy pillanatig arra vágytam, hogy öleljen át valaki, és mondja azt,
minden rendben lesz, és semmi okom félni.
Amikor meghallottam a zene foszlányait, csupán egy pillanatig
haboztam, mielőtt felemeltem volna a fenekemet a földről, hogy
óvatosan átmásszak a falon, ami elválasztott egymástól Adam
Connorral.
Már a kavicsos ösvényen jártam, amikor megdermedtem, mert
észrevettem, hogy ott áll az üvegfal előtt, és engem néz. Csupán
kicsit különbözött attól az Adam Connortól, akit Olive mellett állva
az első éjszaka vettem észre: az ingét begombolta, az ingujját
felhajtotta, és fekete nadrágot viselt… az egyetlen eltérést csupán az
jelentette, hogy most nem látszott töprengő arckifejezés rajta. Ennek
pont az ellenkezője volt az igaz. Ahogy egymást bámultuk, úgy
látszott, mintha valamennyi kérdésére választ talált volna.
Pontosan olyan volt, amiről minden lány álmodozik. Ezenfelül
pedig egy vérforraló, kívánatos pasi.
Éreztem, hogy végigfut rajtam a hideg. Átöleltem magamat, és
továbbmentem a ház felé.
Akkor is a szemembe nézett, amikor kinyitotta előttem az ajtót.
Mielőtt bármit mondhatott volna, odaléptem hozzá, kihúztam
magam, és megcsókoltam. Nem egy őrült, hatalmas dugást ígérő
csókot kapott, bár semmi kifogásom sem lett volna az ellen, ha ez a
következő lépésünk. Hanem… másfajta csókot adtam neki. Olyat,
amit nem szerettem volna néven nevezni.
Ó, a fenébe! Na jó. Egy gyengéd csók volt. Az a fajta, amitől
annyira félek.
Nem állított le. Mozdulatlanul állt, és az ajka csak lágyan mozgott
az enyémen, miközben én megpróbáltam visszafogni magamat,
hogy ne ordítsak.
Amikor a keze óvatosan megérintette a derekamat, talán azért,
hogy eltoljon vagy hogy odahúzzon magához – nem tudtam volna
eldönteni –, hátrébb húztam a fejem, és ekkor már újra hallottam a
zenét.
– Lucy… – mormogta Adam, és nedves ajkamon megéreztem forró
leheletét.
– Nem ismerem ezt a számot – suttogtam, és végre a szemébe
néztem. – Azt tudom, hogy George Michael, de nem tudom, melyik
dala.
Egy pillanatig csendben maradt, mintha csak keresett volna
valamit a szememben.
– Az a címe, hogy Jesus to A Child – törte meg a kellemetlen
csendet.
Bólintottam, de csendben maradtam.
– Azért jöttél át, hogy a zenéről beszélgessünk?
– Sosem hallottam ezt a dalt. Gyönyörű.
– Ez egy régi és gyönyörű dal.
Az elképesztően átható tekintetű zöld szempár pillantása egészen
lágy volt. Látja vajon, hogy mire van szükségem, amikor ezt már én
magam sem tudom? Egy mosolyt erőltettem a számra, és erőnek
erejével megpróbáltam eltitkolni, hogy mennyire remegek,
miközben ott állok előtte.
Nem lett volna szabad átmásznod a falon azért, hogy ide gyere –
förmedt rám az agyam. – Hiba volt, hogy az ostoba szívedre
hallgattál!
– Szeretsz táncolni? – kérdeztem, nem törődve a józan ész
hangjával.
– Nem.
– Ó – mondtam meglepődve. – Hát jó.
– De azért csak kérj fel – folytatta.
Haboztam.
– Akarsz táncolni velem?
– Igen.
Nagy, forró kezébe fogta a tenyerem, és behúzott a lakásba.
Mihelyst bezárta az ajtót és szembefordult velem, odamentem
hozzá, a szívére szorítottam a tenyerem, majd pedig a mellkasára
hajtottam a fejem. A teste megdermedt egy pillanatra, ám utána egy
kézzel átölelte a derekamat, és odahúzott közvetlenül maga mellé.
Kifújtam a levegőt, amit eddig visszatartottam, és mintha valami
lehullott volna a szívemről.
Vagyis inkább azt kellene mondanom, hogy nagy kő esett le az
ostoba szívemről.
Adam nem kérdezte meg, hogy mi a bajom, bár tudtam, hogy ez
elkerülhetetlen lesz. Csupán lágyan a fülem mögé simította a
hajamat, és az álla megpihent a fejem tetején.
A kibaszottul ostoba szívem megremegett.
Ekkor bal kézzel megfogta a karomat, és elhúzta a tenyeremet a
szívéről. Enyhe csalódottságot éreztem, de tudtam, hogy az előbb túl
messzire mentem.
Amikor azonban leengedtem a kezem, félúton elkapta, és
megpróbálta egymásba fűzni az ujjainkat. Kinyitottam a szememet,
és néztem, ahogy a hüvelykujja gyengéden megsimítja az én
hüvelykujjam és a mutatóujjam közötti érzékeny bőrt, miközben
szinte egybeforrt a kezünk.
Megszorítottam a kezét, és erősen fogtam.
Mivel a fejem továbbra is a mellkasához szorítottam, csupán a
szempilláim alól nézhettem fel rá. Ő közben kizárólag a kezünkre
összpontosított. Úgy tűnt, hogy… valami más, mint korábban.
Töpreng? Aggódik? Ekkor pislogott egyet, és a tenyeremet
visszanyomta a mellére, miközben a keze rásimult a kézhátamra.
A gazember… jó, tudom.
Hiszen most én akartam kicsalogatni a gatyájából; nem volt joga,
csipetnyi joga sem arra, hogy megpróbálja meghódítani a szívemet.
Viszont… mégiscsak hagytam, hogy a kezemet fogja. Nagyon
kényelmes az ilyesmi. Jól éreztem magam, ahogy ott állok mellette.
Ahogy az egyenletes szívverését hallgatom. Ahogy a teste melegét
érzem. Ugyanolyan kellemes volt, ahogy az egyik keze széttárt
ujjakkal a hátamra simult, mint ahogy a másikkal az ujjaimat fogta.
Lehorgonyzott vele ebben a világban. Vagy csak önmagához kötött.
Elszállt a bánat a szívemből. Ami miatt igencsak megrettentem.
Mégis hagytam, hogy ezt tegye. Ne törj pálcát felettem. Az én
helyemben te már rég elolvadtál volna; én meg ugye még mindig
páros lábbal álltam a földön. Nyertem, te pedig vesztettél.
Így aztán hagytam, hogy a tenyerében hordozza a szívemet.
Persze csakis egy pillanatig.
A dal váratlanul véget ért, és a szobát kitöltő csend valahogy
hangosabb volt annál, mint amilyen George Michael volt az előbb.
Néhány másodperccel később azonban ismét elkezdődött ugyanez a
dal.
Csakhogy… az alatt a néhány másodperc alatt Adam lágyan
tovább mozgott velem, és én megkaptam azt, amire vágytam. Zene
nélkül táncolhattam. Bár csak egy múló pillanatig tartott az élmény,
átélhettem azt, amit Olive és Jason. Ettől pedig be kellett volna
szarnom… de nem tettem.
Említettem már, hogy milyen nagyon ostoba a szívem?
Újra becsuktam a szemem, és hagytam, hogy Adam vezessen,
miközben magamba szívtam a dal fájdalmas szavait. Nem csak a
szavak sebeztek meg. Jól éreztem, hogy ő is szenved – úgy értem,
hogy George Michael.
Fájt a szíve, mert elveszítette a szerelmét. És én közben utat
tévesztettem egy olyan szerelem nyomában, amiről tudtam, hogy
sosem lehet az enyém.
– Igaz? Amiről énekel? – kérdeztem halkan.
– Melyik része?
– A szerelemben van boldogság?
– Ezt neked kell tudnod. Neked volt barátod.
 – Neked viszont feleséged volt. Ami Jamesont illeti… szerettem…
de nem így. Ennyire sosem…
– Ezt hogy érted?
– Ő nagyon… mi nagyon… nagyon jól kijöttünk az ágyban, ezt
nyugodtan elmondhatom, ám ebből… nem is tudom. Sosem bíztam
meg benne annyira, amennyire Olive bízik Jasonben. Csak egy futó
kaland volt. Nem vett engem komolyan, és még mindig fáj, hogy
rájöttem, velem is csak pontosan úgy viselkedett, mint maga körül
mindenki mással. Látom, hogy Jason milyen tekintettel néz Olive-ra;
akkor is, ha az a lány csak valami teljesen hétköznapi dolgot csinál,
például vizet iszik, vagy a maga megszokott őrült módján
viselkedik; a férje mindig mosolyog. Ha kellően szentimentális
hangulatban vagyok, és eléggé meresztgetem a szemem, akkor
nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire szereti. Tudom, hogy érzelgős
vagyok, de annyira gyönyörűek ilyen szerelmesen. Jól áll nekik ez
az érzelem. Illik hozzájuk. Mielőtt idejöttem volna… –
Elbizonytalanodtam, és nem tudtam, hogy folytassam-e vagy sem. –
Zene nélkül táncoltak. A nappalijuk közepén zene nélkül táncoltak.
– Ó – mormogta, és a keze lassan simogatni kezdte a hátamat –
nem számítottam ilyen bensőséges, megnyugtató érintésre. – Szóval
ezért kértél fel egy táncra.
– Dehogyis! – tiltakoztam gyorsan… egy kicsit talán túl hevesen is.
– Nem. Nem irigykedem rájuk, semmi ilyesmi. Ez a dal. Tetszett ez a
dal. Ezért… jöttem ide.
– Én is szeretem ezt a számot, Lucy – suttogta olyan halkan, hogy
alig hallottam.
Még mindig arról a dalról beszéltünk? Nekem úgy tűnt, hogy ő
közben valami másra gondol.
Amikor csendben maradt, becsuktam a szememet, és ismét arra
az átkozott számra meg a szövegére összpontosítottam. Tetszett ez a
dal. A fenébe, azt hiszem, kifejezetten szeretem. Nem úgy, mint
Adam Connort. Egyáltalán nem miatta jöttem ide. Eszem ágában
sincs belezúgni vagy valami hülyeséget csinálni. Nem számít, hogy
miről akar meggyőzni a szívem, mint ahogy az sem, hogy lángra
lobban-e a testem, valahányszor csak hozzám ér a bőre. Cseppet
sem.
Vagy mégis?
– Nyugalom, Lucy! – mormogta Adam, én pedig észrevettem, hogy
már megálltunk. Mélyen beszívtam, utána pedig kifújtam a levegőt.
A dal véget ért, majd újra elkezdődött.
Tényleg jó volt ez a szám.
Pár perccel… vagy talán csak néhány pillanattal később újra
vettem egy nagy lélegzetet. Adam karjában szabadnak éreztem
magam, mégis egy olyan dolog része lehettem, amit nem tudtam
néven nevezni, miközben megfeledkeztem az idő múlásáról, a
világról, és arról a helyzetről, amibe kerültem. Adam váratlanul
elengedte a karomat, én pedig le akartam csapni a kezére, hogy
néhány másodperccel tovább szorítson, csak addig, míg véget ér a
dal, csupán addig… én azonban nem akartam úgy viselkedni, mint
egy olyan lány, aki olyasvalamiért kuncsorog, amiről tudja, hogy
nem kaphatja meg.
Térj már magadhoz, Lucy!
Az ujja hegyével megérintette az államat, és a fejemet arrébb
tolta, el a mellkasától.
Mélyen belenéztem zöld szemébe, és rádöbbentem arra, hogy
nem akarok másfele nézni. Nem szerettem volna félbeszakítani azt,
amit a szívemmel csinál éppen.
Mi ez a boszorkányság?
A szája kinyílt, miközben ráncos lett a homloka. Haragot láttam a
szemében.
– Miért sírsz? – kérdezte érdes hangon. – Mi történt?
Elkomorodtam, és megérintettem az arcomat. Amikor lenéztem
az ujjaimra, nedvesség csillogott rajtuk. Sírtam volna? Hogyan?
Mikor?
– Én… – kezdtem, de egyszerűen nem találtam a szavakat, és nem
tudtam, hogy miként is fejezhetném be a mondatot, miközben csak
úgy záporoztak a könnyeim. Szóval ilyen az, ha megőrülnek a
hormonok. Már most nem tetszett ez az egész.
– Lucy…
Adam kissé feljebb emelte a fejemet, és a hüvelykujjával letörölte
a könnycseppeket. Még mindig folytak a könnyeim. Amikor Adam
erősebben szorította a hátamat, én még jobban elanyátlanodtam, és
úgy éreztem, hogy zuhanok. Annak dacára, hogy hozzám simult
kisportolt teste és a kezével erősen tartott, egyre erősebben
remegtem, mert kezdtem felfogni, hogy mennyire kétségbeejtő a
helyzetem.
Mind a két tenyeremet a mellkasára szorítottam, és
megpróbáltam eltolni magamtól, ám ezzel az erővel akár egy
mozdíthatatlan oroszlánszobrot is lökdöshettem volna. Neki viszont
sikerült valahogy közelebb húznia magához, amit én hagytam.
– Lucy – mondta jéghideg hangon. – Áruld el, hogy mi a baj!
Egy jó darabig némán néztünk egymás szemébe.
– Terhes vagyok – mondtam elhaló hangon. Adam elengedett.
Ez volt életem legszomorúbb pillanata. Nem magával a
terhességgel volt bajom, hiszen rengeteg olyan ember van, aki
szeretne kisbabát, aki örömmel gondol arra, hogy nemsokára
gyereke lesz… Maga a helyzet sújtott porba. Számomra ugyanis… A
terhesség ténye volt a bizonyíték szörnyű feltételezésemre. Tényleg
átok ül rajtam.
– Ez van – mondtam, és a karommal átöleltem a hasamat. – Pont
olyan vagyok, mint ők. Olyan leszek, mint ők. Keserű. Boldogtalan.
Gyűlölködő.
Felemeltem a fejem, és Adam szemébe néztem.
– Nem a babára. Rá sosem leszek mérges. Magamat fogom
gyűlölni, és a végén az egész világot. Nem lett volna szabad azt
mondanom Jamesonnek, hogy szeretem. Csak egy futó kaland volt,
és én mégis azt mondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé.
Tudtam, hogy ez nem jöhet össze, de mégis kimondtam azokat az
ostoba szavakat. Ez a büntetésem. Nem lett volna szabad…
Mi a fenéért bőgök még mindig?
– Nem azért sírok, mert szomorú vagyok – próbáltam meg
elmagyarázni, mégpedig egyre hangosabban. Hogy lehet valaki
ennyire béna? – Mérges vagyok. Ezek itt a harag könnyei. Vagy
talán a hormonjaim miatt, nem is tudom! Nem akarok sírni!
Ekkor az ajka rátapadt a számra, és én csak felhördülni tudtam,
amikor belém fojtotta a szavakat. Az ujjával beletúrt a fürtjeim
közé, én meg lábujjhegyre álltam, és a nyakát átkarolva lehúztam
oda magamhoz. Ez nem valamilyen gyengéd vagy lusta csók volt.
Amit tettünk, az tele volt élettel, fájdalommal, gyönyörrel,
gyűlölettel, haraggal, sőt még egy egész kicsi reménnyel és
szeretettel is.
Az orromon át mélyen beszívtam a levegőt.
Bassza meg! Ez az illat. A bőre illata.
Ne lélegezz, Lucy, ne vegyél levegőt! Ez a pasi mérgező. Ne lélegezz!
A pokolba az egésszel! Felnyögtem, és beszívtam az illatát.
Megmarkolta a hajamat, én pedig hagytam, hogy a nyelve
lebirkózza az enyémet, nyaljon, szívjon, magához húzzon,
eltaszítson, miközben ő oldalra hajtotta a fejét.
Nekem végem volt. Nem bírtam tovább.
Adam vadul felhördült, két kézzel fogva oldalra hajtotta a fejemet,
és mélyebbre belém nyomva a nyelvét még inkább a magáévá tett.
Megragadtam a gallérját, a nyakát, lehúztam, és belemarkoltam a
hajába vadul. Nem egyszerűen csak kielégülést jelentett az, ahogy a
fájdalom miatt belehördült a számba, de az érzés végigremegett az
egész testemen.
Átdöntötte a másik oldalra a fejét, és a csókjával a kárhozatba
taszított. Fölém tornyosuló teste arra kényszerített, hogy kicsivel
hátrébb lépjek. Tökéletes volt. Ez lehetett volna életem
legboldogabb pillanata. Az első öt közé még így is bekerült.
A fenébe is! Ez volt az első csókom, ami valóban kiérdemelte a
nevét. Ahogy a keze mozgott, az ujjai belemarkoltak a hajamba, és a
tenyere a lágyság és a vadság tökéletes összhangjában rásimult a
tarkómra… Azt tett velem, amit csak akart… közben pedig én már
hallottam a szíve zakatolását… Miközben megkapaszkodtam a
hajában és a nyakát megragadva közelebb húztam magamhoz, hogy
elmerülhessek benne… egész remegő testem az érintéséért
könyörgött, elfogott a gyönyör a forró bőre érintésétől, miközben
lázas, rángatózó mozdulatokkal ölelkeztünk.
Gyönyörű volt ez az őrület. Gyönyörű és tökéletes.
A szívem… A szívem olyan őrült iramban zakatolt, hogy Adam
zihálásán kívül semmi mást nem hallottam.
Mindent elnyelt a fehér zaj. A kurva életbe!
Amikor az ajka felemelkedett a számról, néma tiltakozásban
törtem ki, miközben a testem még forróbban lángolt és még
erősebben remegett a karjában.
Nem nyitottam ki a szememet, hanem közelebb hajoltam hozzá,
hogy újra érezzem az ajkát, ám suttogó szavaival lerángatott a
valóság talajára.
– Állj meg, Lucy! Állj le!
Ő talán nem lángolt ugyanúgy, mint én? Nem vágyott rám?
Nekem nagyon kellett. Magamba akartam fogadni. Ó, istenem! Azt
akartam, hogy bennem legyen a farka, hogy az idők végezetéig
csókoljon. Még soha nem vágytam senkire ilyen nagyon. Erre a
melegségre. Arra, ahogy remegjek miatta. A mámorra, amikor az
ajka megállította számomra az időt.
– Nézz rám – suttogta egészen halkan, én pedig kénytelen voltam
erőnek erejével résnyire nyitni a szememet, hogy láthassam.
Istenem, olyan jól nézett ki! A sírba visz a kibaszott szemével.
Soha többé nem fogok tudni rápillantani a zöldnek erre az
árnyalatára. Még mindig zihálva és feldúltan elengedtem a haját, és
a tenyerem megpihent a vállán. Jézusom, a haja alapján azt lehetett
volna hinni, hogy éppen túljutott élete legnagyobb dugásán.
Imádtam az ilyen csókokat; azokat, amelyik miatt az ember lánya
úgy érzi, hogy alaposan és kiadósan megdugták, miközben nem is
járt fasz a puncijában.
– Ez egy… A fészkes fenébe. Ez egy egész jó csók volt, Adam
Connor. – Megköszörültem a torkom, és vállon veregettem. –
Tanultál valamit. Örülök, hogy segíthettem.
– Csakis ezzel tudtam megakadályozni, hogy baromságokat
beszéljél és bőgjél.
Elfelejtettem levegőt venni, és a testem kővé vált a karjai között.
– Micsoda? Azért csókoltál meg, hogy ne bőgjek? Te… Te seggfej! –
Ellöktem magam tőle, de ő elkapta a csuklómat, és durván
odahúzott újra a mellkasára.
– Engedj el! – mondtam összeszorított foggal.
– Csend legyen! – szólt rám érdes hangon, de már nem szorította
annyira a csuklómat. – Könyörgöm, fogd be egy pillanatra!
Nem mozdultam.
– Hogyan? – kérdezte, majdnem egy teljes perccel később, amit
azzal töltöttünk, hogy egymás szemét néztük és beszívtuk a másik
illatát. – Lucy, hogyan lettél terhes?
Ó, tényleg…
Megpróbáltam valahogy lelassítani a zihálásomat, és a szabad
kezemmel félresimítottam az arcomból a hajamat. Felzaklatott,
hogy ilyen feszülten nézett rám, hiszen a szemével olyan gyorsan
döntötte porba jól megtervezett sáncaimat, amilyen gyorsan fel
tudtam építeni őket. Ezenfelül még mindig jól éreztem a kibaszott
kölnijét, aminek az illata ostoba dolgokra késztette szegény
elhanyagolt puncimat… és talán a szívemet.
– Az úgy van, hogy a hímvessző behatol a női nemi szervbe, és
utána…
Nem csukta be a szemét, de a számra szorította az ajkát, és addig
csókolt, míg eltűnt a vállamból a feszültség, és újra elolvadtam a
karjában. Akkor viszont arrébb húzódott.
Ugye már mondtam néhány alkalommal, micsoda szemétláda ez a
fickó?
– Egy pillanatra próbálj meg őszintén viselkedni velem, Lucy!
Légy önmagad, és mondd el, mi történt!
– Szerinted én mégis mi a fenét csinálok?
Ismét megmozdult az ajka.
– Jól van. Állj le! Állj meg! Elég! Rendben? Ennyi elég.
– Kertelés nélkül mondd el nekem, mégis mi a fene történt. Hiszen
azt mondtad, hogy Callum nem…
Callum? Csak nem Jake Callum? Ez meg mégis mi a fenéről
beszél?
– Jake Callum? Neki meg mégis mi köze lenne az egészhez?
 Jól láttam, hogy mennyire megnyugtatta a válaszom.
– Ezek szerint nem ő volt az.
– Komolyan nem értem, hogy miről beszélsz. – Megráztam a
fejem. – A kicsi apja…
Újra megérintettem a hasamat, és úgy hajtottam le a fejemet,
mintha tényleg felfedezhetném az odabent növekvő életet.
– Jameson. A volt pasim.
– Biztos vagy ebben? Vagyis abban, hogy terhes vagy? Voltál már
orvosnál?
– Ma csináltam egy terhességi tesztet. Úgy hallottam, hogy ezek
nagyon is megbízhatóak.
Most viszont Adam rázta meg a fejét.
– El kell menned egy orvoshoz. Elmondtad már neki? A volt
pasidnak?
– Még nem. Amúgy pedig tudom. Persze hogy el kell mennem
orvoshoz, csakhogy kimaradt a menstruációm, és eléggé rosszul
érzem magamat mostanában. Éppen ezért fogtam a terhességi
tesztet és… – Széttártam a karomat. – Ta-dam, itt a bébi!
Teljesen kiszáradt a szám, és nem gondoltam volna, hogy vidám a
hangom.
– Az alma nem esett messze a fájától, igaz? Neked meg volt képed
kinevetni, amikor elmondtam, hogy átok ül a családomon. –
Szárazon felnevettem, ám a hang ugyanolyan gyorsan elhalt, ahogy
jött. – Na most ki is nevet?
Adam nem nevetett. Még csak el sem mosolyodott. Kezdtem
kikészülni.
Mélyen beszívtam a levegőt, és eloldalaztam a közeléből. A
tenyerembe temettem az arcomat, és masszírozni kezdtem a
halántékomat.
Tulajdonképpen miért jöttem ide? Ó! Megvan. Igen, azt
gondoltam, hogy el tudom csábítani Adam Connort, hiszen ez a
fickó ennyivel tartozott nekem, amiért múlt éjszaka annyira
felizgatott.
Ügyes voltál, Lucy, nagyon ügyes.
– Fel fogod hívni a… volt barátodat? Ő vissza fog jönni ide? –
kérdezte Adam olyan barátságos hangon, mintha csak egy ijedt
lóhoz beszélt volna.
Felnéztem rá, és felsóhajtottam.
– Csak pár órával ezelőtt jöttem rá én is. Igazából még nem
gondoltam át, hogy mit is tegyek.
Magasba vonta a szemöldökét.
– Nem fogod elmondani neki.
Ez most egy kérdés volt?
Ingerülten felmordultam:
– Mégis mit gondolsz rólam? – A hátam mögé pillantva
megbizonyosodtam arról, hogy a heverő még mindig ott van, majd
sietve letettem a fenekemet, mielőtt a lábam úgy döntött volna,
hogy összerogy alattam. – Nem egy könyvben vagy filmben élek. Ne
számíts romantikus történetre, ívelő narrációra vagy boldog
befejezésre. Nem fogom eltitkolni előle, hogy terhes vagyok, hogy
csak pár év múlva bukkanjak fel nála, ha már nem bírom tovább
elviselni a bűntudatot. Nem fogom meglepni egy kisgyerekkel. Még
szép, hogy felhívom; ilyen könnyen nem úszhatja meg, és elvárom,
hogy segítsen átvészelni a vihart.
A heverő lejjebb süllyedt, amikor Adam odaült és a karunk
összeért.
Tényleg ilyen közel kell ülnie hozzám? Tényleg?
Még mindig el akarom csábítani, vagy már nem?
Az előbbi csók után? A pokolba, de még mennyire!
– Úgy döntöttem, hogy szeretkezni fogsz velem – jelentettem be,
mereven magam elé bámulva.
– Tessék?
– Hallottad.
– Alighanem félreértettem valamit. Megismételnéd?
– Szeretkezni fogsz velem.
– Ez most egy parancs?
– Nem. Csupán… egy tény leszögezése. Te már voltál nős, úgyhogy
tudnod kell, hogyan lehet szeretkezni. Ha pedig mégsem, akkor is
elég jó színész vagy. Játszd el a szerepet.
– Te talán nem?
– Ahogy azt el tudod képzelni, ügyesen szét tudom tenni a
lábamat és meglovagolni a farkadat, értek az ilyesmihez. Csak hát…
– Adam felé fordultam, és a szemébe néztem. – Nem hinném, hogy
bárkivel valaha is szeretkeztem volna.
– A volt barátoddal? – kérdezte hitetlenkedő tekintettel. – Azt
hittem, hogy azt mondtad, szeretted őt.
– Én is ezt gondoltam. Vagyis, tényleg. Csak hát egy hatalmas
dorong lógott a lába között, és ahogy már mondtam neked,
kedvelem az ilyen husángokat, meg azt, ha valaki alaposan és
keményen megdönget. – Megvontam a vállam, és elfordultam.
Most tényleg elvörösödtem? Mi a fene van veled, Lucy?
– És pontosan hogyan is kell szeretkezni?
Megkockáztattam egy gyors pillantást Adam felé, és láttam, hogy
remeg az ajka. A jókedvvel meg tudok birkózni. Oldalra fordultam,
felhúztam a lábamat a heverőre, és a szemébe néztem.
– Biztosra veszem, hogy egész idő alatt néznünk kell egymást. A
behatolás lassú. Néhány halk nyögés és apró hördülés még belefér.
Azt természetesen kihagyjuk, hogy szerelmes szavakat suttogjunk
egymás fülébe. Ettől eltekintve lassú az egész. Talán egy orgazmus is
bevállalható? Csak ha magától jön, ne izgasd magad miatta. Bár
ügyesebben csókoltál, eszem ágában sincs azt feltételezni…
– Miért is akarod, hogy szeretkezzek veled? Talán nem hiszed,
hogy meg tudlak dugni?
– Ki tudja? Feltételezem, hogy nem vagy annyira béna az ágyban,
viszont azt akarom, hogy szeretkezz velem, mivel feltételezésem
szerint te, mert színész vagy, képes leszel a hiteles alakításra, és így
én legalább egyszer az életben átélhetem, milyen szeretkezni.
Iszonyúan vonzónak tűnt, ahogy értetlen arccal félrehajtotta a
fejét.
– Egyszer az életben?
– Emlékszel az átokra? – kérdeztem. – Gyerekem lesz. Pontosan
azt csináltam, amit az anyám. Soha senkinek nem mondom többé
azt, hogy szeretem, és éppen ezért szeretkezni sem fogok senkivel.
A tekintete végigsiklott az arcomon, és úgy csóválta meg a fejét,
mintha nevetséges volnék, és nem tudná, hogy mitévő legyen.
– Lucy… én…
Elakadt a lélegzetem, miközben azt vártam, hogy folytassa. Ha
mást nem kapok, beérem azzal, hogy az ajka a számra tapad. Elég
lesz annyi is, ha nemet mondana az ajánlatomra.
Kézháttal megérintette az arcomat, majd az ujja hegyét
végighúzta még mindig duzzadt ajkamon.
– Emlékszel arra, amit tegnap éjjel kérdeztem tőled? Semmi nem
változott meg. Ismerd be, hogy kedvelsz, és akkor én megmutatom,
hogyan kell szeretkezni.
– Nem áll módomban többet kérni egy esetleges orgazmusnál.
– Azt akarod mondani, hogy túl nagyok az elvárásaim veled
szemben?
– Na jó. Szerintem jó harminckettes vagy.
– Ez most mit jelentsen?
 – Százból szerintem harminckettőt érsz. Ennyire kedvellek.
Úgy tűnt, ezt alaposan megrágta magában, mielőtt rám
mosolygott volna.
– Ebbe nem fogok belehalni. Te viszont negyvenkilenc vagy
számomra.
A döbbenettől tágra nyílt a szemem, és anélkül, hogy felfogtam
volna, mit is teszek, elhátráltam előle.
– Nem!
A magasba vonta az egyik szemöldökét.
– Nem?
A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból.
– Az ötven veszélyesen közel jár a szerelemhez. Vegyél vissza
belőle! Elég lesz, ha harmincötösnek vagy ilyesminek tartasz. – Az
ujjai ismét elindultak felém, én pedig a lehető leghátrább
távolodtam tőle. – Vegyél vissza!
A szerelem kérdése fel sem merülhet kettőnk között, nem fogok
még egyszer úgy lépre menni, mint Jamesonnel.
Úgy tűnt, Adam egy órán keresztül vizsgál, mielőtt felkelt volna,
hogy a fülemre szorítsa az ajkát.
– Én mindig őszinte leszek veled, Lucy. A fiam egyszerűen imád
téged. Ki tudja, talán én is beléd zúgok. Olyan nehéz elhinni, hogy
tényleg tetszik nekem az, amit látok, ha rád nézek? Imádok
beszélgetni veled, vitatkozni, nézni, ahogy a fiammal kacagsz, és
persze a mosolyodat. Talán, miután szeretkeztem veled, még jobban
beléd zúgok. Ezért úgy vélem, hogy a negyvenkilenc pont megfelelő.
Kérdezz rá újra holnap reggel, és majd megmondom, hogy
mekkorát alakítottál.
Elhajoltam előle, és a hátamat nekiszorítottam a heverő
támlájának. Ez a pasi egyre veszélyesebb. A szája, a szeme, a teste…
Egyszerűen mindene túl veszélyes ahhoz, hogy a közelében
maradhassak. De ez talán elég lesz ahhoz, hogy ne akarjam
magamba fogadni? Hát nem igazán. Még nem.
Ahogy azt már említettem korábban, készen álltam arra, hogy
életemben először és utoljára szeretkezzek valakivel, és a puncim
szemmel láthatóan Adamet választotta erre a feladatra.
Egyetértettem a döntésével.
– Néma vagy? Nem tiltakozol?
Megvontam a vállam, és megpróbáltam kényelmesebben
elhelyezkedni a heverőn.
– Nem hiszek neked, úgyhogy minden rendben van. Nyugodtan
fecsegj összevissza, ahogy csak jólesik. Engem nem veszel le a
lábamról hangzatos közhelyekkel.
A tekintetével majdnem átdöfött, én pedig nyeltem egy
hatalmasat. Bár nem hittem neki, ám ennek ellenére is jól éreztem a
hatását.
Felegyenesedett, megigazította a két ingujját, ami miatt
önkéntelenül is a kezére néztem.
– El ne mozdulj innen! – parancsolta, és otthagyott.
Egy pillanatra felszállt annyira a köd az agyamról, hogy az
eszembe jusson Aiden. Felpattantam a heverőről.
– Aiden? Hol van Aiden? – kérdeztem.
Adam megállt félúton az ajtó felé.
– Holnap Párizsba megyünk, Dan, Aiden és én. Ma este a legjobb
barátjánál alszik. – Elhallgatott, és váratlanul elmosolyodott. – Az
egyik legjobb barátjánál, ha nem tévedek. Ott alszik bizony nála,
Lucy. Így te csak az enyém vagy.
– Átment Herryhez? A brit színésznő gyerekéhez?
– Te tudod, hogy hívják Aiden legjobb barátját?
– Még szép, hogy tudom.
 – Ne csodálkozz a döbbenetemen, Lucy. Nem mindenkit
érdekelnek ezek a dolgok.
E szavakkal megfordult és kiment.
Ezzel meg mire célzott? És mi lesz a szeretkezésünkkel?
– Mi van a dugással? – üvöltöttem utána, hiszen senki más nem
volt a szobában rajtunk kívül. Hátradőltem, felhúztam a két
térdemet, és a fejemet a heverő karfájára hajtva halkan motyogtam
tovább. – Ki fog velem szeretkezni?
Vonakodva felemeltem a kezemet, és a hasamra tettem. Miért
nem érzékeltem a változást? Nem kéne éreznem valamit?
Becsuktam a szememet, vettem egy mély lélegzetet, és
elcsendesedtem.
Mielőtt a gondolataim magukkal ragadhattak volna egy olyan
helyre, ahová nem akartam menni, meghallottam Adam lépteit. A
következő pillanatban az ujja végigsimította az ajkamat.
Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy ott áll előttem. Még így
fejjel lefele is vadítóan dögös volt.
– Na most akkor dugunk, vagy sem? – kérdeztem viszonylag
egykedvűen. Felfigyeltem arra az apróságra, hogy az ingét
időközben kihúzta a nadrágjából. Kis híján összerezzentem.
Mindjárt szeretkezni fogok Adam Connorral! Talán az értésére
kellett volna adnom, mennyire szeretnék végre kibújni a hülye
nadrágomból. – Mert ha nem, nekem…
– Megrögzött romantikus – mormogta szinte csak magának.
Amikor láttam, hogy lehajtja a fejét, befogtam a számat, és hagytam,
hogy fejjel lefelé megcsókoljon. Bármennyire is imádtam a
Pókember hasonló jelenetét, hülye érzés volt így csókolózni.
Összekoccantak a fogaink, Adam ráharapott az alsó ajkamra, aztán
a számba csúsztatta a nyelvét, és esküszöm, ökölbe szorultak a
lábujjaim attól, ahogy megcsókolt. Amikor szerette volna elhúzni a
fejét, halkan felnyögtem, két kézzel megragadtam az arcát, és
ráfeszültem az ajkára.
Csak még egy kicsit…
Meglepő módon nem húzta el a száját, ám a csókja lelassult. Azt
hiszem, ezzel léptük át a szeretkezés küszöbét. Arra számítottam,
hogy szép és egyszerű dolgok várnak rám. Amikor a hasamhoz ért a
tenyere, kinyitottam a szemem. Adam ezt alighanem megérezhette,
vagy a testem tette egyértelművé a meglepődöttségemet, amiért
rám simult a keze, mivel mozdulatlanná vált az ajka, és arrébb
húzódva a szemembe nézett. Elakadó lélegzettel vártam, hogy most
mit fog tenni.
A tenyere tovább csúszott lefelé. Kíváncsian a magasba vontam az
egyik szemöldökömet, mielőtt visszanéztem volna hatalmas,
gyönyörű kézfejére meg az alkarjára. Itt volt pontosan az orrom
előtt, és azért könyörgött, hogy megsimogassam.
A picsába! Mióta is vagy ennyire ráállva az alkarokra, Lucy?
Hála annak, hogy a heverőjén feküdtem, tökéletesen láthattam a
kezét. Megmarkoltam az alattam lévő párnát, amikor az ujjaival
felemelte az ingemet és becsúsztatta a kezét a leggingsem alá.
Ezen… Ezen a területen otthonos érzés volt a keze.
Mocorogni kezdtem, miközben Adam forrón rálehelt a fülemre.
Ekkor a tenyere rásimult a puncimra, és két vastag ujját a
legcsekélyebb habozás nélkül feldugta belém.
– Milyen nedves és forró vagy, Lucy – mormogta. Elővillanó
nyelve nedves csíkot húzott a nyakamon.
Halkan felnyögtem, és hátrahajtottam a fejemet. Az izgalomtól
valósággal remegve megmozdítottam a csípőmet, és a két ügyes ujja
még mélyebben belém csúszott.
– Valósággal locsogsz, Lucy. Mindjárt beléd dugom a farkamat.
 – Pontosan erre vágyom – feleltem kéjesen.
Kihúzta az ujjait, én pedig elengedtem a párnát, hogy
megragadhassam a karját.
Megdermedt fölöttem, én pedig figyeltem, hogy mit lép. Persze a
farkát akartam, de abban az esetben, ha nem tudna vele kielégíteni,
arra vágytam, hogy az ujjaival rendezzen le. Ekkor kezdett el
masszírozni. Először csak lágyan, alig hozzám érve siklottak nedves
ujjai a csiklómon és körülötte. Majd az ujja továbbcsusszant,
mélyebben behatolt a hüvelyembe, és néhány erőteljes lökés is elég
volt ahhoz, hogy úgy tapadjak a karjára, mint egy koalamackó.
Ekkor kihúzta az ujját, és újrakezdődött a kínszenvedésem.
– Te csak játszol velem! – hördültem fel, amikor immár ötödször
húzta ki belőlem. – Na ne már.
A fogával megérintette a torkom és a fülkagylómat.
– Tényleg? Én meg azt hittem, hogy játszadozásra vágysz. –
Körbedörzsölte a csiklómat, és most már három ujját nyomta belém.
Felnyögtem és széttettem a lábam.
– A kínzás is a szeretkezés része? Ha nem tudod elérni, hogy
jöjjek, akkor talán térjünk a tárgyra.
– Ne gondold, hogy minden úgy lesz, ahogy te akarod, Lucy. Vagy
úgy lesz, ahogy én akarom, vagy sehogy.
– És ezt csak most mondod, miután felizgattál?
– Te döntesz.
Bolond ez a pasi, ez volt az egyetlen lehetséges magyarázat, meg
az oka is annak, hogy nem kedveltem. Ugyanakkor kívántam,
mégpedig olyan elemi erővel, mint amilyennel még semmire sem
vágytam életem során. A fenébe, hiszen még a puncim is úgy
viselkedett, mintha arra számított volna, hogy mindjárt Henry
Cavill teszi be neki.
– Na jó – mondtam ingerülten, majd hangosan felnyögtem, mivel
keményen végigsimította a csiklómat, amitől fennakadt a szemem.
Ott volt aztán Adam hihetetlenül szexi karja is. Továbbra is
átkaroltam, és erős mozdulatokkal simogattam, mert szerettem
volna annyira felizgatni ezt az alakot, mint amennyire ő felizgatott
engem. Az ujjaim hegye végigsiklott a karján, és időnként a húsába
markoltam, amikor kissé túlságosan is közel vitt a csúcsponthoz.
– Könyörgöm, jönni akarok végre! – kérleltem, mivel már
félőrülten vártam arra, hogy az érzékeny bőrömön táncoló ujjaitól
rám zúdulhasson a forró megkönnyebbülés.
Hiába tiltakoztam, kihúzta belőlem az ujjait, és a nedvességemet
elkente a hasamon, miközben annyira feljebb tolta a blúzomat,
hogy egészen a mellemig szabaddá vált a testem. Ekkor kihúzta a
karját a kezemből, és odafeküdt mellém.
A tekintetemmel feszülten követtem minden egyes mozdulatát, és
megpróbáltam nem nézni az ágyékára.
Egyetlen szó nélkül felültetett a heverőn, és levette a blúzomat. A
szívem vadul zakatolt, miközben hagytam, hogy levetkőztessen.
Amikor már teljesen meztelen voltam, a tekintete végigsiklott
rajtam, és az egész testem vadul remegett, hiszen láttam, hogy
milyen érzelmek ültek ki az arcára.
– Egy perced van.
Anélkül, hogy kivártam volna egy következő lehetőséget, két
lépéssel áthidaltam a köztünk lévő távolságot, és elkezdtem
kigombolni az ingjét. Azóta vágytam erre, hogy a legelső
alkalommal megpillantottam a fal tetejéről. Adam felemelte a két
karját, én pedig felhajtottam rajtuk az ingujját. Mielőtt lehámoztam
róla az inget, találkozott a tekintetünk, és jeges borzongás futott
végig a hátamon.
Kiállhatatlanul jóképű volt és erős.
Utána a kezem végigsiklott széles mellkasán és az erős vállán.
 – Többet kéne súlyzóznod. Ez még nem tökéletes – mondtam, és
közben halványan elmosolyodtam. Egyáltalán nem kellett volna
gyúrnia. Már így is tökéletes volt, amivel rohadtul felbőszített.
– Képtelen vagy egyetlen jó szót is… – Megrázta a fejét.
Válaszul előző kötözködésemre megfogta a mellbimbómat, kissé
megcsavarta, amitől felnyögtem. Miközben lenyűgöző ajka hozzáért
a nyakamhoz, a bőrömet szívta és harapdálta, és a kezével a cicimet
masszírozta, én végre lecsaptam a nadrágjára, és kigomboltam. A
kezem már előre remegett, mert felizgatott, ami ott vár rám. Egy
ujjal végigsimítottam a cipzárját, és megéreztem valami keményet.
Ennél többre azonban nem maradt időm, mert felemelt, és átrakott
a heverőre.
– Letelt az idő – mondta összeszorított foggal.
Eszem ágában sem volt duzzogni; sokkal jobban érdekelt, hogy
végre belém kerüljön.
Sokatmondó arckifejezéssel becsuktam a szememet, és nem
bámultam a testét, amikor kibújt a nadrágjából és felmászott a
heverőre. Két hatalmas kezével szétnyitotta a térdemet.
– Heverőn szabad szeretkezni? – kérdeztem enyhén zihálva. – Ez
nem számít szabálysértésnek?
Valószínűleg elpusztulok, mielőtt ez a kaland véget érne. Hosszú
időn át vágytam arra, hogy végre meztelen legyen mellettem, és
most, ahogy valóra vált az álmom, minden kézzelfogható ok nélkül
kezdtem megháborodni.
– Hát hol akarsz szeretkezni? – kérdezte, miközben mindkét keze
elindult a combom felől a rendkívül izgatott puncim irányába.
– Nem tudom. – Összerezzentem, amikor hüvelykujjaival
széthúzta a szeméremajkaimat. – Nem az ágyban kellene
csinálnunk?
– Egy csomót álmodoztam arról, hogy ebben a szobában duglak
meg, a heverő is megteszi.
Egy gyors mozdulattal lejjebb húzott, én felsikítottam, és egész
testemben libabőrös lettem. Annyira féltem, hogy nem nyitottam ki
a szememet és nem pillantottam lefelé.
– Nem fogod kinyitni a szemedet? – A szájába vette a mellemet, a
nyelve körbenyalta ágaskodó mellbimbómat, majd szívni és
harapdálni kezdte.
– A picsába!
Hátrahajtottam a fejemet, és gyakorlatilag elolvadtam, miközben
a szájával szegény mellemet ostromolta. A másik keze megtalálta a
másik cicimet, és megcsavarta a bimbóját.
– Válaszolj!
– Nem szeretnék rögtön az elején csalódni.
– A tízcentis farkam miatt? – Cseppet sem finoman harapott meg,
ami miatt felszisszentem, és kis híján elcsöppentem a heverőn.
– Bezony.
– Nyisd ki a szemed, Lucy!
Nem haboztam.
Hoppá!
Találkozott a tekintetünk, és én elvesztem a szemében.
Lenyűgözött az arca. Az izmos válla.
A híres Adam Connor alatt feküdtem, és a legcsekélyebb
mértékben sem zavart, hogy átengedtem neki az irányítást.
– Megmondtam neked, hogy utálom a játszmákat, Lucy. Biztos
vagy abban, hogy így jó lesz neked is?
Mégis mi a fenéről beszélhetett?
– Úgy tűnik, mintha pocsékul érezném magamat? Gyere már! –
Ívben megfeszült a testem, és felemelve a fejemet felnyögtem,
amikor ő legalább annyira mohón, mint én, megtámadta az
ajkamat. Halkan folytattam. – A testemben akarom a faszodat,
Adam.
– Ezt akarod?
– Igen – mosolyogtam. – Mind a tíz centit.
Elnevette magát, és ez a halk, érzéki hang végigremegett az egész
testemen. Visszamosolyogtam rá.
– Rendben, Lucy. Csukd be a szemed!
Engedelmeskedtem, és a karomat átbújtattam a heverő karfája
alatt. Megremegtem, amikor megéreztem az ajkát a fülem tövében.
– Ettől újra összeáll majd a szíved, Lucy – ígérte meg halkan.
Nem tudtam mihez kezdeni remegő testemmel.
– A szívem nincs darabokra törve, Adam – suttogtam vissza
ugyanolyan halkan.
A keze elindult lefelé a mellem alól.
Lejjebb, majd még lejjebb. Lángra lobbant a bőröm, ahol
megérintette. Egy ujj kezdett el játszani a puncimmal.
– Dehogynem – suttogta, és nyitott szájjal újabb csókokat nyomott
a nyakamra.
Ez volna a szeretkezés? Addig kínozzuk egymást, míg az
egyikünknek elmegy az esze?
– Dehogynem – ismételte meg, mielőtt óvatosan ráharapott volna
a mellbimbóra, és picit meg is rántotta. Össze akartam zárni a
lábamat, vagy vadul maszturbálni, esetleg – a pokolba is –
hozzádörzsölni magam a heverőhöz. – Én pedig meggyógyítom a
szívedet. Meg bizony, és akkor érezni fogod, hogy mit teszel velem.
Korábban még sosem voltam ennyire izgatott, ilyen nedves és
ijedt.
Ekkor kissé hátrébb húzódott, és meghallottam a felhasadó
alufólia hangját. Számolni kezdtem. Nagyjából hét másodpercig
tartott, míg felhúzta az óvszert. Ez most jó hír? Jól számoltam?
Továbbra is ziháltam, és olyan ádázul markoltam magam alatt a
párnát, mintha az életem függött volna tőle.
– Már bedugtad?
Na, szóval éreztem, ahogy az ujjai ki és be mozogtak bennem, de
lehet, hogy ez már a farka volt? Ennyire kegyetlen volna az élet?
– Lucy… Már ez a megjegyzésed önmagában is elegendő ok arra,
hogy csúnyán ellássam a bajodat. Utánam egyetlen férfi sem lesz
elég jó neked.
Elvigyorodtam.
– Hűha. Azt akarod, hogy mostantól egyfolytában hazudjak, és azt
mondjam, hogy neked van a legnagyobb farkad a világon?
– Mindjárt kiderül, hogy pár másodperc múlva a sikításon és
nyögésen kívül képes leszel-e bármire is a cserfes szájaddal.
Nem volt szükség néhány másodpercre ahhoz, hogy előtörjön
belőlem az első hördülés. Majdnem szétszakadtam, amikor belém
nyomta a farkát. Amikor a csípőm elmozdult volna felfelé, Adam
megragadta a két lábamat, és odahúzta őket a dereka köré.
– Ó, bassza meg! – káromkodtam, mivel ettől a mozdulattól belém
nyomódott. – A kurva életbe!
Kinyitottam a szemem, és azt láttam, hogy engem bámul. Nagyot
nyeltem, és viszonoztam a pillantását. Hátrahúzta a derekát, a keze
még mindig szorította a combomat, és újra előrelendült.
Ráharaptam az ajkamra.
– Még?
Bólintottam.
Igen, a picsába!
Lehajtotta a fejét, és azt nézte, ahol összeért a testünk, miközben
kihúzta belőlem a farkát, köd borította be az elmémet. A
hüvelykujja megtalálta a csiklómat, dörzsölte, körbesimította,
izgatta, miközben még mélyebben hatolt belém.
– Ömlik belőled a nedvesség, Lucy. Lehet, hogy kedveled a
farkamat?
Itt néhány másodperc kiesett. Én talán sikítottam, ő meg esetleg
hörgött.
Hagytam, hogy az egyik lábam lecsússzon a derekáról, a másikat
pedig oldalra húztam, hogy kinyújthassam a heverőn.
– Ezzel most azt akarod mondani, hogy még többet akarsz?
Nem tudtam nevetni, valami megragadta a szívemet, és emiatt
gyakorlatilag semmire sem voltam képes.
– Nem hinném, hogy ennél is hosszabb lenne a farkad.
Válasz helyett egy kibaszott mély taszítás érkezett, de olyan
csodálatos, hogy összeszorítottam a lábujjaimat.
Felhördültem és elmosolyodtam. Elengedtem a párnát, hogy
karmokat formázó ujjaimmal végigszántsam a mellkasa lángoló
bőrét, hogy jelet hagyjak rajta, az én jelemet.
– Ó, Lucy – hörögte. – Ó, mégis mit csináljak veled?
Egyik kezével megtámaszkodott a csípőm mellett, a másikat pedig
a heverőn fekvő karomra tette.
Kijjebb húzta iszonyatos méretű farkát, majd még jobban belém
erőltette, miközben rám nehezedett.
Nekem annyi volt. Kész. Teljesen és tökéletesen széthullottam.
Olyan mélyen belém hatolt, hogy teljesen kitöltött. Komoly
erőfeszítést tettem, hogy ne mocorogjak, mert ha sikerül
hozzászoknom irdatlan méretéhez, akkor nem fogok két másodperc
alatt elmenni. Nézni akartam, hogy mit csinál. Tudni akartam,
hogyan szeretkezik.
– Készen állsz? – kérdezte, és a teste úgy megfeszült, mint egy
gumiszalag.
– Ne fogd vissza magad – válaszoltam.
 Nem fogta. Ó, nagyon nem. Az a lökés… Az a csodálatos döfés
egész mélyre hatolt.
– A kurva életbe! – És fennakadt a szemem.
A következő lökése miatt sietve meg kellett kapaszkodnom benne.
Minden egyes taszítása gyönyörrel remegtette meg a csontjaimat.
Belemarkoltam a húsába. Talán azért, hogy ellökjem magamtól,
vagy hogy mélyebben magamba húzzam? Nem tudtam.
Kénytelen vagyok beismerni, hogy meglehetősen nagy volt neki.
Na jó, bevallom, iszonyatos méretű. A fenébe is, annyira vastag volt,
hogy ettől a legtökéletesebb kárhozat várt rám.
– Jézusom, Lucy – hörögte, és több rövid lökés következett. A teste
még mindig fölém tornyosult, és miközben a tekintetével foglyul
ejtett, forró folyadékként borított be. A tekintete elárulta, hogy
valami erősen foglalkoztatja, de mielőtt beazonosíthattam volna az
érzelmeit, újra a számra szorította az ajkát.
A két kezem felsiklott a hátán, belemarkoltam a hajába, és a
szájába ziháltam a gyönyöröm.
– Megfelelő a méret? – kérdezte, amikor hátrébb húzódtunk, hogy
levegőt kapjunk.
– Éppen hogy – feleltem, és a testem csak egy remegő
roncshalmaz volt alatta.
Az ajka rásimult az egyik mellbimbómra, és ettől valami történt a
lábam között. Izmaim összeszorultak Adam körül, mire ő
káromkodni kezdett.
– Érzed a farkamat? – mormogta, és a tekintete olyan sötét volt,
mint odakinn az éjszaka.
– Igen – nyöszörögtem, és megpróbáltam még jobban széttárni a
lábamat, hogy még inkább magamba fogadhassam.
Megtámaszkodott a párnák között, és feljebb emelte a testét.
– Kellemes érzés?
 Ráharaptam az ajkamra, és bólintottam. Egészen lassan nyomult
befelé, amitől lángra lobbantak az idegeim.
Elmosolyodott.
– Jól van – mondta suttogva. – Soha többé nem fogod tudni
elfelejteni, milyen az, ha tövig benned vagyok.
Nem álltam készen, amikor újra rohamra lendült. A kezével
leszorította a derekamat, és tényleg teljesen belém nyomta a farkát,
majd kihúzta, és újra lendületet vett.
Olyan mélyre hatolt, olyan keményen ostromolt, hogy egyszerűen
képtelen voltam visszafogni a sikításomat és a nyögésemet. Nem
mintha ezt akartam volna.
Éreztem, hogy kezdek rászorulni a farkára. Adam nyögése és
lihegése csak távoli zaj volt a fülemben. Megint ökölbe szorultak a
lábujjaim, és valami elindult bennem, a lényem középpontjában.
Adam közben iszonyatos sebességgel tovább döngölt, és a csípője
minden egyes alkalommal nekem csapódott, mert olyan mélyen
behatolt. A hang pedig… Ó, annak a hangja, hogy a combunk
összeér, én nedves vagyok…
– Ez az, Lucy, ez az!
Megragadtam Adam kőkemény bicepszét, és máris rám zúdult a
remegő orgazmus. Ó, ha ezen túl leszünk, meg fogom ölni ezt a
pasit.
– Gyerünk, Lucy! – mormogta összeszorított foggal. – Csak ennyire
vagy képes? Többet akarok. Add oda teljesen magadat.
Már éppen azt hittem, hogy véget ér a testemet megrázó gyönyör,
amikor Adam megváltoztatta döfései irányát, és egy másik helyen
talált el. Újra kezdődött az egész.
– A kurva életbe! A kurva életbe! A kurva életbe! – kiabáltam, és
hátralökve a kezemet, megpróbáltam megragadni a heverő egyik
karfáját. Ehelyett az ujjaim a mellettünk álló lámpabúrára csaptak
le.
A testem lángolt az orgazmus tüzében, nem törődtem az összetörő
lámpa hangjával, és ehelyett megpróbáltam visszanyerni az
önuralmamat. Nehogy már szívinfarktust kapjak Adam miatt! A
testem még mindig remegett, amikor meghúztam Adam haját.
– Hagyd abba! – ziháltam, és alig lehetett érteni a szavamat. –
Valami nincs rendben! Adam, hagyd abba!
Lassított az ütemén, de még így is egészen mélyre hatolva minden
egyes lökéssel megtáncoltatta a cicimet. A farka hegye továbbra is
megérintette azt a tökéletes pontot. Ez már túl sok volt a jóból.
A lábam tovább remegett, és a testem még mindig lángolt.
– Te szemétláda – nyögtem ki nagy nehezen. – Azt mondtad, hogy
szeretkezni fogsz velem, nem azt, hogy szétkúrod az agyamat.
A tekintetével követte a pillantásomat, és észrevette, hogy a
kezemmel próbálom leszorítani remegő lábamat. Hátrahajolt, az
egyik karját a lábam alá dugta, felemelte, és a lábszáramat
nekiszorította a mellkasának.
– Nincsenek szabályok, Lucy. Én így szeretkezem veled.
– Ó, te ostoba, jóképű seggfej! Tönkretetted a puncimat.
Annyira kihúzta a farkát, hogy csak a makkja maradjon bent,
majd a lábszáramat hozzányomta a hátához, és lassan teljesen
visszacsúszott belém. Egy pillanattal később újra alatta nyögtem.
– Szerintem a puncid tökéletesen működik – mormogta, és ismét
szájon csókolt.
Ahogy egy lassú mozdulattal felnyársalt, már megint az
idegeimmel játszott.
Mivel már úgyis a kárhozat útján jártam, megragadtam az arcát,
és a szemébe néztem.
– Újra jönni akarok, Adam. Újra el akarok élvezni a faszodon.
 Ha csupán egy egyéjszakás kalandban van részem, akkor a lehető
legtöbbször el akartam élvezni a farkával a testemben.
– Bazd meg, Lucy, de hát még mindig lüktetsz körülöttem. Ne
aggódj, egész éjjel csak jönni fogsz.
Elengedtem az arcát, hátravetettem a fejem, és újra magamba
szippantottam. Megnyalta a mellbimbómat, és nedves, meleg nyelve
miatt az egész testem megremegett Adam alatt.
– Imádom, ahogy így remegsz alattam.
Magasba vontam az egyik szemöldököm, de csendben maradtam.
Minden figyelmemet lekötötte az, hogy megfelelően íveljen a hátam,
és a csípőmet mozgatva átengedjem magam a lökéseinek, és
mélyebben befogadjam a farkát oda, ahol annak lennie kellett.
– És ez a punci…
Teljesen kicsúszott belőlem, és most először végre megláthattam a
kezében tartott kemény, vastag farkát.
– Istenem!
Annyira tetszett! Nagyon, de nagyon odavoltam érte.
Ekkor megint belém dugta két ujját, és elkente a nedvességemet a
hasamon.
– Nézze meg az ember, mennyire nedves a puncid. Látod, hogy
imádja a farkamat?
Ó, még szép.
Miközben ő valósággal felfalt a tekintetével és nézte, hogy csillog
a testem saját szétkent nedvességemtől, én a farkát bámultam, meg
azt a vastag eret, ami jól látszott még az óvszeren keresztül is.
Megfogadtam magamban, hogy még napkelte előtt bekapom,
kizárólag azért, hogy ő is olyan őrülten szenvedjen, mint én most.
 Tizenhetedik fejezet

Adam
A szívem hevesen lüktetett a mellkasomban, és a kezemben a
farkam olyan kemény volt, mint a kő. Lucy arcát bámultam. Amikor
Aident elvittem a barátjáék házába, nem számítottam arra, hogy
meglátogat ez a lány. Arra sem, hogy mostanában találkozhatok
vele, legalábbis pár napig biztos nem, míg ki nem ég belőle a harag.
Csakhogy átjött. Sikerült elűznie a fejemből zavaró gondolataimat,
és odadobott egy bombát a lábam elé. Terhes. Gyereket vár.
Ráadásul megparancsolta nekem, hogy szeretkezzek vele.
Hogyan mondhatott volna bárki is nemet erre? Még ennél is
fontosabb, hogy Lucyről volt szó. Én képtelen lettem volna
elutasítani, hiszen olyan tekintettel nézett rám, mint akinek romba
dől a világa, ha elutasítom. Ennél is lényegesebb volt viszont, hogy
nem akartam nemet mondani neki.
A terhessége… nem változtatta meg, hogy mit érzek iránta. Azt a
tényt sem, hogy még mindig akartam Lucyt. De vajon mit jelentett
számomra? Mit jelentett Lucynek? Visszaköltözik a volt pasijához?
Elmegy innen?
Ahelyett, hogy megválaszoltam volna ezeket a kérdéseket, úgy
döntöttem, hogy maradandó nyomot hagyok benne, valamit, amit
nem fog tudni egy kézlegyintéssel elintézni.
Miközben a farkammal a kezemben a fekvő lány fölé
tornyosultam, néhányszor lassan végighúztam a kezem
férfiasságomon, miközben ő feszülten figyelt.
Miután megízlelhettem szűk punciját, eszem ágában sem volt
kézzel befejezni magamnak. Csakhogy látva Lucy tekintetét, úgy
döntöttem, kicsit elszórakoztatom.
Elengedtem a farkamat, hogy megpihenhessen egy pillanatra.
Felkeltem, megfogtam Lucy kezét, és felültettem.
– Kapaszkodj meg a heverő támlájában!
Magasba vonta az egyik szemöldökét, de nem tett fel kérdéseket.
Máris négykézlábra állt, és elém tárta ívelő hátát meg a gyönyörű
fenekét.
– Az meg mi a fene? – kérdezte. A tekintetét követve a párnára
néztem.
Közben megmarkoltam az egyik tökéletes alakú farpofáját, lágyan
megsimogattam, és annyira félrehúztam, hogy megpillanthassam
rózsaszínű, nedves punciját. A lába közé nyúltam, és hallottam a
nyöszörgését, amikor belécsúszott két ujjam.
– Kikopott? – kérdeztem.
– Semmi bajom. Nem válaszoltál. Elmentél az előbb?
A heverőn ékeskedő nedves foltra pillantottam, és közelebb
hajoltam Lucyhez, hogy a farkamat nekiszoríthassam tökéletes
formájú feneke hihetetlenül lágy bőréhez.
– Éreztél bármi olyasmit is? Ez mind te voltál.
Egy gyors mozdulattal hátranézett, és döbbenten bámult rám.
– Tessék? – suttogta.
Mélyebben benyomtam az ujjaimat, amitől még inkább
megfeszült a háta. Nem tudtam levenni a tekintetem vöröslő
ajkáról.
Kicsusszanó ujjaim megtalálták a csiklóját, és gyengéden
megszorították.
– Te folytál oda, Lucy – magyaráztam. – Hiszen mondtam, a
puncid imádja a tízcentis fütyimet.
Halványan rám mosolyodott a válla fölött, ám a kezén
kifehéredtek a bütykök, olyan erővel kapaszkodott a heverőbe.
– Hála istennek, nem tízcentis vagy. Az iszonyú csalódás lett
volna, és nagyon sajnálnálak.
Benyomtam a farkam a két lába közé, és óvatosan löktem egyet
vele, hogy Lucy érezhesse, amint megdörzsöli érzékeny csiklóját.
Egyből eltűnt a mosoly az arcáról, én pedig lenyűgözve néztem a
helyét átvevő ingerült kifejezést.
Megragadtam a csípőjét, és megkérdeztem:
– Készen állsz a harmadik orgazmusodra?
– A másodikra!
– Lucy! – A nedves folt felé biccentettem. – Majdnem lemostál,
akkorát spricceltél. Másodszor még az előtt élveztél, hogy az első
véget ért volna. Az összesen kettő.
A száját csücsörítve csendben maradt.
Nekinyomtam a csípőmet a fenekének, és a hajánál fogva
odahúztam magamhoz, hogy a háta nekisimuljon a mellkasomnak.
– Azt kérdeztem, hogy készen állsz-e!
Apró keze megtalálta a farkamat, és megnyomta a végét. A testem
megremegett a gyönyörtől, beleharaptam a nyakába, és magamba
ittam a nyögéseit.
– Ezt igennek veszem.
Visszanyomtam négykézlábra, megragadtam a farkamat, és
lassan egy megfontolt mozdulattal belenyomtam a puncijába, míg
teljesen el nem tűnt odabent.
Valósággal kiszakadt belőle egy hördülés, és megpróbálta még
jobban széttenni a lábát. Ettől még keményebb lett a farkam
odabent, és amikor Lucy megpróbált előremozdulva lecsúszni róla,
én a fenekét megmarkolva egy néma paranccsal arra
figyelmeztettem, hogy ne mozduljon, és az egyik lábammal
beléptem a combjai közé.
 – A picsába – nyöszörögte, amikor újra benyomultam. Lehajtotta a
fejét, és halkan mormogva folytatta. – Olyan hosszú.
– Micsoda segg – suttogtam érzéki hangon, amivel sikerült még
saját magamat is meglepnem. Gyönyörködve masszírozni kezdtem
a fenekét. – Lenyűgözően szép a segged.
Miközben a farkam odabent lüktetett, nem tudtam visszafogni
magamat, hogy ne kezdjem el óvatosan masszírozni apró, szűk
fenéknyílását. Vajon beenged oda?
Az ujjaim csúsztak Lucy nedvességétől, amikor egy lágy
mozdulattal beleerőltettem az egyiket, felnyögött, lehajtotta a fejét,
és megpróbált elhúzódni.
– Lehet, hogy nem ma. – De azért még mélyebben bedugtam az
ujjamat, míg végül ő a válla fölött rám nézett.
– Nem vagy annyira szerencsés, Connor.
Miközben kihúztam és visszanyomtam az ujjamat, nem
feledkeztem meg arról, hogy közben a farkam se álljon le a benti
nedves forróságban. Lucy feje újra lehanyatlott, és megint
felnyögött.
– Talán nem ma – ismételtem meg. Két kézzel megragadtam a
derekát, és teljes erőbedobással döngölni kezdtem. A rövid
döféseket időnkét hosszú, mély lökések váltották fel.
– Igen, igen, Adam, ott a jó. Pont ott!
Boldog kiáltásai még jobban felizgattak, és miközben egyre
erősebben szorítottam a csípőjét, minden erőmet beleadtam a
lökésekbe, a döfésekbe…
Az egyik kezem elindult felfelé a hátán, és megsimogattam
lapockái között a forró bőrt. Annyira gyönyörű, annyira kitárulkozó
volt ebben a pillanatban. A farkam számára. Nekem. Csakhogy túl
messzire volt az ajka, a bőre… Azt akartam, hogy közben a
szemembe nézzen.
 Megragadtam a torkát, és újra odahúztam a hátát a mellkasomra.
Láttam, hogy libabőrös lesz a keze, és a nyaki ütőere vadul lüktetett.
Alig kapott levegőt. Mindennap ugyanígy elláthatnám a baját –
gondoltam. – Mindennap ezt tehetném vele, és még az sem volna elég.
– Nézd meg magad – suttogtam a fülébe, miközben a kezem a
nyakát markolta, a farkam pedig ki-be mozgott a puncijában.
Hátranyomta a fenekét, én pedig becsuktam a szemem.
– Gyönyörű vagy – mondtam áhítatosan. – Kibaszottul szép!
Élvezed a farkamat, Lucy?
Miközben ezt kérdeztem, éreztem, hogy remeg a teste. Hátrébb
húztam a farkam és visszalöktem belé. Keményen.
Felhördült, és az egyik kezével megragadta a nyakára simuló
tenyeremet. Az ujjaival átfogta a csuklómat.
– Kurva jó – suttogta érdes hangon. – Keményen elbánsz velem?
Úgy, hogy fájjon?
A másik kezemmel elengedtem a derekát, és megfogtam a mellét.
– Azt akarod, hogy fájjon?
– Nagyon kellemes a sajgás, amikor te…
Szélesebb terpeszben álltam mögé, és teljes erővel
megtaszítottam, majd felnyögtem, mert az izmai megszorultak
körülöttem. Hörögve kapkodott levegő után, és élveteg mosolyra
húzódott a szája. Láttam, ahogy az izzadságom rácsöppen a bőrére,
miközben valósággal elfolyt a farkam körül.
Durván megragadtam az állát, és úgy fordítottam el a fejét, hogy a
szemébe nézhessek. Viharos tekintetében csak a nyers gyönyör és a
szexuális éhség látszott.
– Azt akarod, hogy mélyen beléd nyomjam. – Nem kérdeztem. – Jó
érzés, amikor elélvezel a farkamon, Lucy? Élvezted az előbb?
Ráharapott az ajkára, és bólintott.
 Hangosan csattogott a húsunk, ahogy a testét magamhoz szorítva
újra döngölni kezdtem.
Becsukta a szemét, és újra megjelent az a kis fintor az ajkán.
– Csókolj meg! – parancsoltam. – Csókolj meg, és újra a
mennyekben leszel.
Meglepődve láttam a szemébe kiülő döbbenetet. Hát nem érti,
hogy mi történik velem?
– Csókolj meg, Lucy – mondtam jóval lágyabb hangon.
Megragadtam a két kezét, és a nyakamra szorítottam. Picit
megharaptam az állát, és a csípőm annyira lelassult, hogy egyikünk
se élvezzen el idő előtt. – Csókolj meg, drágám, és akkor újra
elélvezhetsz a farkamtól. Talán nem ezt akarod, Lucy? Éreznem
kell, ahogy a gyönyörű puncid megszorul körülöttem. Megkapom
ezt tőled? Megengeded, hogy odabent menjek el?
Az ujjam hegye megtalálta a csiklóját, és amikor lágyan
megsimogattam, az izmai odabent őrjöngeni kezdtek körülöttem.
Felnyögött, és átengedte nekem az ajkát. Egy kézzel az állát
fogtam, a másikkal pedig a derekát, és egyenletes, gyors
mozdulatokkal nagyokat löktem rajta. Egy pillanatra elhúzta a
száját az ajkamról, aztán mély torokhangon felhördült, és a feje
visszahanyatlott a mellkasomra.
Megcsókoltam, és magamba szívtam minden kiadott halk hangot,
miközben fokoztam az ütemet. Erősebben szorította a nyakamat,
belemarkolt a hajamba, húzni kezdte, és egyre csak rángatta, míg
végül be kellett csukni a szememet, mert kizárólag arra akartam
összpontosítani, hogyan ránt magával az őrjöngő őrületbe.
Belenyögtem a szájába, és szívni kezdtem édes nyelvét.
Ellökte magát tőlem, és négykézlábra ereszkedve újra és újra
nekem nyomta az ágyékát, hogy minél mélyebbre hatolhassak.
– Ó, istenem, Adam! Ó, istenem!
 Letöröltem az izzadságot a homlokomról, és megragadtam a
csípőjét, hogy még keményebben elláthassam a baját.
– Igen… igen… keményebben. Ott jó, Adam. Igen!
– Tedd szét jobban a lábadat, Lucy!
Bár a karja ugyanúgy remegett, mint a két combja, mégis sikerült
jobban széttennie.
– Olyan vastag vagy. Olyan mélyre beérsz. Imádom – mormogta,
én pedig valósággal megszédültem a büszkeségtől, miközben
önfeledt zihálását hallgattam. – Kérlek, ne állj le, mindjárt, Adam!
Mindjárt.
Erősen markolva karcsú derekát, minden erőmet beleadtam a
lökésekbe. Életem során még sosem éreztem magamat ennyire
hatalmasnak, mint amikor azt néztem, hogy a puncija elnyeli a
farkamat, és a heréim nekicsapódnak a bőrének. Sosem voltam
ennyire boldog, elégedett.
Kibaszottul boldog voltam. Annyira összeillettünk.
– Beszélj hozzám, Adam! Mindjárt jövök, úgyhogy kérlek, beszélj
hozzám!
Beszívtam a levegőt, és alig tudtam megtartani a józan eszemet.
Lucy már a gyönyör határán tántorgott, és csak másodperceken
múlott, hogy mikor ránt le a mélybe magával.
Őrjítő bombává változott, amelyik bármelyik pillanatban
felrobbanhat az érintésemtől, a farkamtól.
– Gyerünk, Lucy – suttogtam zihálva, és a tenyeremet
rászorítottam a hátára, hogy lágyan simogassam. – Szoríts meg!
Érzed, hogy milyen kemény vagyok tőled?
Közelebb hajoltam, kissé megváltoztattam a lökéseim szögét, és
telibe találtam.
– Ez az, Lucy! Ez az! Élvezz el a farkamon, édesem!
Alig kapott levegőt, miközben a szemem láttára valósággal
darabjaira hullott. A háta libabőrös lett, a puncija pedig
megpróbálta szétpréselni a farkamat. Remegett a teste. Nem
akartam neki fájdalmat okozni azzal, hogy túl durva vagyok.
Tovább döngöltem, éppen hogy vissza tudtam tartani a saját
gyönyörömet.
Amikor nagy lendülettel belehátrált a farkamba és hangosan
felnyögött, egész mélyen benyomultam és elengedtem magamat,
miközben ő ott remegett alattam. A két karja nem bírta tovább, így
arccal a heverőre zuhant, én pedig kemény lökésekkel átléptem a
gyönyör küszöbét mélyen odabent.
Miközben a puncija tovább szorongatott, kis híján rázuhantam a
hátára. Vettem egy mély lélegzetet, és megpróbáltam lelassítani vad
szívdobogásomat. Soha többé nem engedem el ezt a nőt magam
mellől, hiszen ma éjjel elképesztő csodákat művelt velem.
– Lucy – mormogtam halkan. Remegő kézzel megsimogattam a
hátát, ő pedig összerezzent, mert túl érzékeny volt a bőre. Ugyanúgy
fürdött az izzadságban, mint én. A tenyerem fel és alá siklott meleg
bőrén, lágyan megnyomkodtam a nyakszirtjét, miközben lassan
kihúztam a farkamat, hogy elintézzem az óvszert.
– Ki kell do… – kezdtem volna a magyarázkodást, de nem fejeztem
be, mert azt hallgattam, ahogy hörögve levegő után kapkod, ahogy
szétvált a testünk. Elkötöttem az óvszer végét, és ledobtam a
padlóra.
Lucy még mindig térdelve felegyenesedett, és láttam, hogy a keze
eltűnik a két combja között.
– Bazd meg!
– Mi az? – kérdeztem újra mögé állva.
– Semmi.
Nem törődve a tiltakozásával, a szeméremajkai közé csúsztattam
a kezemet, és megsimogattam duzzadt húsát. Összerándult a
karjaimban.
– Mi a baj?
– Túl nedves – felelte, majdnem hogy felháborodva.
– Olyan nincs is. – Beljebb nyomtam az ujjaimat, ami elég nehezen
ment, majd pedig kihúzva tisztára nyaltam őket. Lucy döbbent
arccal bámult rám a válla fölött.
– Annyira gyűlöllek! – suttogta, és a tekintete az ajkamra tapadt.
Megcsókoltam. Mi mást tehettem volna, amikor ilyen közel áll
hozzám meztelenül.
Az enyém. Megragadtam az állát, és erősebben megcsókoltam.
– Mennem kell.
Gondoltam, hogy erre készül.
– Ma éjjel nem mehetsz el innen.
– Próbálj megállítani.
– Még meg sem kóstoltuk egymást, Lucy. – Megragadtam a kezét,
és rányomtam félmerev farkamra. Végigsimította, és a tövénél
megszorította.
– Óvatosan – suttogtam, és megcsókoltam a nyakát.
– Az előbb igenis megkóstoltál!
– Ez nem elég. Ki akarlak nyalni. Te pedig tényleg nem kóstoltál
meg.
– Azt javaslod, hogy menjünk le hatvankilencbe, Adam Connor?
– Az ajánlatomban minden benne van – feleltem, és az orrommal
megböktem a füle mögött.
Néhány másodpercig nem kapott levegőt, én meg már attól
tartottam, hogy ölben kell elcipelnem a hálószobámba, ahol
kénytelen leszek kulcsra zárni az ajtót.
– A hatvankilenc nagyon is kedvező ajánlat, és én tényleg a
számba akarom venni azt a gyönyörű farkadat – mondta végül.
– Remek – mormogtam, miközben tovább simogattam a hasát.
 Felsegítettem a heverőről. A ruháira pillantott, és lehajolt, hogy
összeszedje őket.
Hátulról átöleltem, és magamhoz szorítottam.
– Hagyd – suttogtam a fülébe. – Hagyjad! Az ágyamon akarlak
látni, ahogy széttett lábbal fekszel.
Talán azt hitte, nem érzem, hogy mennyire remeg a teste? Mit
gondolt? Mennyi ideig tudja eltitkolni előlem az érzelmeit?
Halkan felkacagott.
– Attól nem foglak kevésbé utálni.
– Azt hiszem, az a vonat már elment, Lucy. Te már is nagyon
kedvelsz engem – mondtam érdes hangon. – Talán még annál is
jobban, mint ahogy a farkamat szeretnéd érezni a testedben.
Erősen megmarkoltam a derekán a puha bőrt, és mindennél
jobban vágytam arra, hogy otthagyjam a testén a nyomomat, mert
akkor emlékezni fog, és nem felejti el, hogy ki érintette meg, ki
tartotta remegő, könyörgő testét a karjai közt, pontosan akkor,
amikor olyasvalaki ölelésére volt szüksége, aki törődik vele.
Cseppet sem lepett meg a tény, hogy én akarok ez a valaki lenni.
Persze tudtam, egyből üvöltözni kezd velem, ha szóba hozom, hogy
szüksége van valaki ölelésére. Azt hiszem, éppen emiatt találtam
annyira vonzónak az első találkozásunk pillanatától kezdve.
Amikor a medence partján magamhoz szorítottam a testét, a
szemünkben csupán a kölcsönös gyűlölet lángolt, mielőtt a
rendőrökkel elvitettem volna a házam kertjéből.
Minél tovább bámultam, minél inkább odafigyeltem rá, annál
jobban megértettem a szavait, még akkor is, ha nem beszélt, és
egyre jobban a rabja lettem.
 ADAM CONNORT A REPÜLŐTÉREN LÁTTÁK A FIÁVAL: ELRABOLTA A
GYEREKET?

A lenti fényképeken Adam Connor látható, ahogy ötéves

fiával a vállán keresztülsiet a Los Angeles-i repülőtér
bejáratán, mivel el akarja érni a Franciaországba tartó gépet.
A tény, hogy a kisfiú az apjához bújva elrejti az arcát,
miközben a kamerák vakui villognak, egyértelműen mutatja,
hogy a gyerekre milyen nagy hatást tett az, ami legutóbb
ugyanezen a repülőtéren történt. Apa és fia Párizsba
repülnek, hogy részt vegyenek az immár majdnem hat
esztendeje Franciaországban élő Victoria Connor
születésnapi partiján. Helena és Nathan Connor kéz a kézben
pár nappal korábban kelt útra, mégpedig ugyanezen célból.
Azt nem tudhatjuk biztosan, hogy Aiden anyját is meghívták-
e vagy sem, az viszont egyértelmű, hogy azóta itt van a
városban, hogy visszatért New Yorkból.
Eltekintve attól, hogy mennyire sajnáljuk a kis Aiden
Connort, guvadó szemmel bámuljuk az egyre dögösebb
filmsztár apját. Nem tudjuk, önök hogy vannak vele, de egy
gondoskodó apa látványa nagyon is vadító. Nehéz volna
elképzelni annál bizsergetőbbet, mint ez a fényképeken
megörökített páros. Amióta híre ment annak, hogy Adam
Connor a bíróságtól kéri a kizárólagos felügyeleti jogot, most
fordult elő első alkalommal, hogy a nyilvánosság elé lépett a
fiával. Ha jól tudjuk, a gyerek anyja, Adeline Young nem
nyilatkozott. Abban pedig ön is biztos lehet, hogy mi nagyon
is ismerjük ezt a két sztárt.
Az olvasóinkat természetesen az érdekli, hogy még mi
mindent szivárogtathatunk ki Adam Connorral és Adeline
Younggal kapcsolatban. Tudjuk, hogy egyes híresztelések
szerint Adam Connor újra udvarol valakinek (igen, mi is
megdöbbentünk), és éppen ez a váratlan fejlemény volt az
egyik fő oka annak (természetesen a repülőtéri botrány
mellett), hogy úgy döntött, kérelmezni fogja a kizárólagos
gondviselést. A filmcsillaghoz közel álló számos forrásunk
szerint az új barátnője nem túl boldog amiatt, hogy Adam
folyamatosan kapcsolatban áll a volt feleségével a fiuk miatt.
Az ismeretlen szemmel láthatóan olyan nagy hatást
gyakorolt az Oscar-díjas filmsztárra, hogy Adam belevetette
magát a bírósági küzdelembe.
Az érme másik oldala viszont az, hogy Adeline Youngot a
híres rendező, Jonathan Cameron társaságában látták
távozni ezen a héten egy új étterem megnyitójáról. Bár lehet,
hogy csupán egy megbeszélésre siettek egy következő film
miatt, számos szemtanú beszámolt arról, hogy Adeline
ingerültnek látszott, és Jonathan megpróbálta megnyugtatni.
Lehet, hogy ő Adeline Young új pasija? Őszintén szólva, ezen
nincs miért csodálkozni, tudtuk, hogy így lesz. A párocska
együtt jött ki az étteremből, és Jonathan kocsijával távoztak.
Egyikőjük sem volt hajlandó megválaszolni az újságírók
kérdéseit.
Gondolják, hogy az egykori házaspár két tagja sikeresen új
életet kezdett? Új partnereik vannak?
Mi itt, a szerkesztőségben persze azt reméljük, hogy nem
igaz, hogy Adam Connornak új barátnője van, mert akkor
álmodozhatunk arról, hogy belénk szeret a híres színész.
Bizony előfordulhat. Sosem tudhatjuk.
 Tizennyolcadik fejezet

Lucy
Napkelte előtt ébredtem fel Adam Connor karjában, amikor még
látszottak a csillagok az égen. Korábban még sosem fordult elő,
hogy egyetlen éjszaka során ilyen sokszor elélvezzek. Szó szerint
tönkrevágta a puncimat, ám valamiért képtelen voltam haragudni
rá. Arra sem emlékeztem, hogy a kezét fogva aludtam el, ám
mihelyst felfedeztem ezt a tényt, azonnal elengedtem.
Mozgatni kezdtem az ujjaimat, szétnyitottam és összezártam őket,
hogy megszabaduljak a furcsa érzéstől. A melegségtől. A váratlan
ürességtől. Kellemesen sajgott mindenem, amit normális esetben
azzal ünnepeltem volna meg, hogy odarohanok Olive-hoz és
zavarba hozom. Most azonban túlságosan is mérges voltam
magamra, amiért elaludtam Adam ágyában, így eszembe sem jutott,
hogy átszaladjak Olive-hoz és felébresszem.
Lecsúsztam az ágyról, és még egy utolsó pillantást vetettem a
rajta fekvő, szinte tökéletes alakra.
Az a mellkas.
Az a farok.
Azok az ujjak.
Ó, azok az ajkak.
Azok a mocskos, megátalkodott ajkak, melyek egész éjjel egyre
csúnyább dolgokat suttogtak a fülembe.
Egyetlen nesz nélkül kijutottam a nappaliba, felöltöztem, és
kisétáltam a házából.
– Jó reggelt, Lucy – köszöntött Jason, amikor felbukkant Olive
mögött.
A barátnőm csendben, erősen összpontosítva figyelt.
– Jó reggelt! Sütöttem palacsintát. – Közelebb húztam magamhoz
a húsz palacsintával teli tálat, és a serpenyőből a tetejére borítottam
még egyet. – Jól aludtatok az éjjel?
– Nem ébresztettél fel hajnalban.
A vállam fölött Olive felé pillantottam, miközben kinyitottam a
hűtőszekrény ajtaját, hogy kivegyem az almalevet.
– Jó reggelt neked is, drágám. Nem kell hálálkodnod.
– Miért nem ébresztettél fel?
– Azért, mert mindig megpróbálod megverni azt, aki fel akar
ébreszteni.
– Ez így van – mormogta Jason, miközben megpuszilta Olive
homlokát, és odanyúlt egy palacsintáért.
A barátnőm a férje segítségével felmászott az egyik bárszékre,
ahonnan továbbra is engem figyelt.
Jason kezébe nyomtam a juharszirupot, és elővettem a
gyümölcsöstálat, amihez a hozzávalót még a palacsintasütés előtt
vágtam fel.
A legújabb palacsintát Olive tányérjára téve nekiláttam egy
újabbnak.
– Megyek és megnézem azt a lakást, amiről meséltem neked.
Elkísérsz?
– Mert ennél fontosabb dolgot nem is csinálhatnánk, igaz?
Albérletet kell keresnünk neked.
Jason keze megdermedt a levegőben, amikor éppen fel akart
venni egy banándarabkát.
Felsóhajtottam, és megfordítottam a palacsintát.
– Akkor én most inkább megyek is – mormogta Jason, mielőtt egy
csókot nyomott volna Olive nyakára. Megkerülte a középső konyhai
pultot, kivett egy üveg vizet a hűtőszekrényből, és igencsak
meglepett azzal, hogy átölelte a derekamat és odahúzott magához.
– Legyél kedves az örökbe fogadott lányunkkal, Olive – mondta
lágyan, és megsimogatta a karomat.
Elmosolyodtam, és sokatmondóan ránéztem Olive-ra. Válasz
helyett egy gyilkos pillantást vetett Jasonre, majd felém fordult.
– Te meg miért jársz ilyen furcsán?
Szélesen elvigyorodtam.
– Mert Adam Connor órákon keresztül kefélt.
– Na jó. Én most megyek zuhanyozni, mielőtt találkoznék
Tommal. Viselkedjetek rendesen! – figyelmeztetett Jason, mielőtt
kihátrált volna a konyhából.
– Nem jöttél haza az éjjel.
Kikapcsoltam a gázt, és rátámaszkodtam a pultra.
– Ez így van, anyu.
Olive bólintott, és piszkálni kezdte az előtte álló kávésbögrét.
– Kérsz kávét?
– Nem.
– Almalevet?
Rövid habozás… Aztán:
– Igen.
Két pohárba almalevet öntöttem, és az egyiket a kezébe nyomtam.
Ez az ital volt mindkettőnk kedvence.
– Beszéltél Jamesonnel?
– Még nem. Azt akarom, hogy ott legyél mellettem, amikor
felhívom.
 Amikor elernyedt a válla, egyből tudtam, hogy a helyes választ
mondtam.
Belekortyolt az almalébe, majd felvett a tálkából egy
mangódarabkát. Én is ugyanezt tettem, és utána következhetett az
első palacsintám.
– Akkor kisbabánk lesz, Lucy?
Egy jó adag juharszirupot öntöttem a palacsintámra, és ettem
belőle pár falatot, mielőtt válaszoltam volna.
– Igen, kisbabánk lesz.
Olive odavett magához még egy palacsintát és néhány
gyümölcsdarabkát a tányérjára.
– Időpontot kell kérnünk egy orvoshoz. Ez fontos.
– Igen. Emlékszel Karlára?
Bólintott.
– A minap kapcsolatba léptem vele, és megkérdeztem, hogy akar-e
a lakótársam lenni, mivel tudom, hogy nem jön ki jól a
mostaniakkal. – Olive válla ismét megfeszült. – Na, szóval az ő apja
orvos, ezért azt gondolom, hogy tőle kérhetünk segítséget.
– Az orvos előtt vagy után hívod fel Jamesont?
Megvontam a vállam, és megettem a palacsintám maradékát.
– Jól vagy?
– Most már semmi mást nem tehetek, kis zöld Bogyóm.
Egy darabig csendben ettünk. Nem tüntettük el az összes
palacsintát, de a halom magassága egyértelműen kisebb lett.
– És Adam?
Hogyan válaszoljam meg ezt a veszélyes kérdést…
– Mosolyogsz – mondta Olive, és gyorsan elfordult, amikor
rámeredtem. – Bár túl makacs vagy ahhoz, hogy beismerd, de én
látom rajtad, hogy kedveled.
Már nyitottam a számat, hogy egy viccel üssem el a kérdést, de ő
nem hagyott szóhoz jutni.
– Örülök, Lucy. Boldog vagyok, hogy tegnap éjjel jól érezted
magad vele. Rászolgáltál a boldogságra, még akkor is, ha csak egy
éjszakáig tartott. Persze lehetne ennél hosszabb is.
Megitta az almalevet, és leugrott a bárszékről.
– Ó, és igen. Szeretnék veled menni, hogy megnézzem az
albérleted… ha még mindig arra készülsz, hogy kivegyél egy lakást.
E baljóslatú szavak után otthagyott a konyhában.
Pár perc múlva Jason jött be.
– Jól vagy, kislányom?
– Olive mérges rám?
Felsóhajtott.
– Nem rád mérges. Csak hát… múlt éjjel ez eszébe jutott, hogy
esetleg átköltözöl Pittsburghbe.
– Isten szerelmére! Pittsburghbe költözni? Hogy Jamesonnel
legyek?
– A bébi miatt…
A maradék palacsintát odatoltam Jason elé, és egy adag
juharszirupot is öntöttem rá.
– Találkoznom kell Tommal, Lucy. Nincs időm…
– Egyél! – parancsoltam. – Terhes kismama vagyok. Ne zaklass fel!
Halálra dolgoztam magam, hogy főzzek rátok. Tessék megenni!
Kötelességtudóan beleharapott a palacsintába.
Otthagytam a konyhában, és kiabálni kezdtem:
– Olive! Kicsi zöld Bogyóm! Még nem kérdezted meg, hogy
mekkora farka van Adamnek. Szerintem az övé vastagabb, mint a
férjedé!
Hallottam, hogy a hátam mögött Jason fuldoklik, mert félrenyelte
a palacsintáját. Besiettem Olive szobájába.
– Most pedig elmesélem neked, hogy mire használta a farkát a
heverőjén, meg amikor nekinyomott a falnak és az ágyában!

Adam: Vedd fel a telefont, Lucy.

Lucy: Hagyj békén!

Adam: Nem tűnhetsz el így az ágyamból.

Lucy: Soha többé nem fekszem be az ágyadba.

Adam: Két nap múlva hazajövök Párizsból Aidennel. Ne

legyenek illúzióid, Lucy. Megbeszéljük a dolgot. Hidd el
nekem… vissza fogsz te még jönni az ágyamba.

Lucy: Csak szeretnéd.

Adam: Ahogy te is.

A szemétláda.

– Halló? Lucy, te vagy az?

– Szia, Jameson! Hogy vagy?
Egy mély sóhajtást hallottam a telefonból.
– Nem is gondoltam volna, hogy felhívsz, hiszen semmibe vetted
az üzeneteimet.
Olive ott ült mellettem a kocsijában, amikor végre felhívtuk
Jamesont. Odadugta a fejét a mobilomhoz, és ártatlanul
elmosolyodott, amikor dühösen rámeredtem. Felsóhajtottam, és
kihangosítottam a beszélgetést.
Átvettem a mobilt a jobb kezembe, és megráztam a balt, hogy
abbahagyja a remegést. Meglehetősen közel jártam a széteséshez.
– Nem vettem semmibe őket – mondtam, amikor Jameson
hallózni kezdett.
– Nem válaszoltál rájuk, Lucy.
– Mert nem volt mit mondanom.
– Nincs igazad. Csomó dolgot megbeszélhetnénk. Hiányzol.
Olive-ra pillantottam.
– Nos, igen. Most már tényleg van pár dolog, amit meg kell
beszélnünk. Ezért hívtalak fel.
– Szóval hiányoztam neked – mondta Jameson lágy, csábító
hangon.
Csendben maradtam, és egy pillanatra a szívem hangjára
hallgattam… rádöbbentem, hogy nem kezdett el hevesebben
dobogni, amikor meghallotta az ismerős hangot, amit annyira
kedvelt azelőtt. Ahhoz képest, hogy mostanában mennyire odavan a
szívem egy másik férfi hangjáért, ez helytelennek tűnt.
– Sajnálom, Jameson, de nem emiatt hívtalak fel. É-é-én…
mindjárt visszahívlak.
Letettem a telefont, és a fejem hátrahanyatlott az ülés
fejtámlájára.
– Te meg mit csinálsz? – kérdezte Olive.
Bekapcsoltam a rádiót, mert azt gondoltam, hogy a zene talán
segít megnyugodni.
Olive kikapcsolta.
– Mi a fene van veled?
– El kell mondanom neki? Úgy értem, most? Most kell
elmondanom neki? Mindjárt bemegyünk a doktorhoz. Mi lenne, ha
csak az után hívnánk fel, hogy megvannak az eredmények?
A barátnőm valahogy sokkal nyugodtabb maradt, mint én;
általában ennek pont az ellenkezője szokott történni. Megragadta a
kezemet, és megszorította.
– Lélegezz, Lucy!
Vettem egy mély lélegzetet.
– Szeretnél szellő lenni?
Elmosolyodtam.
– Mi leszel inkább, kismadárként elkísérsz engem?
– Ha ez az, amit akarsz.
– Egy cuki kismadár vagy. Én vagyok a szél, és csúnyán
megtépázlak. Jason odajön hozzád, és megment, hogy aztán
röptében dughassatok egyet, aztán…
– Hé, te, lélegezz, Lucy!
Kifújtam a levegőt.
– Ó, istenem, Olive – nyöszörögtem, és a barátnőm megértő
szemébe néztem. – Mit tettem?
– Semmit. Semmit sem tettél. Magától történt. És ez nem baj.
Minden jó lesz. Függetlenül attól, hogy mi a vizsgálat eredménye.
Lesz ugye egy kisbabánk. A világ legboldogabb csecsemője, mert te
vagy az anyja. Ezenfelül a nénikéje is iszonyúan jó fej.
– Szerintem meg nem így van. Az átoknak velem együtt kellett
volna sírba szállnia. Most viszont…
– Most viszont nincs semmi. Nem vagy megátkozva, Lucy. – Újra
megszorította a kezemet. – Hívd vissza! Mondd meg neki, hogy mi a
helyzet, és kész. Kiszállunk a kocsiból, és együtt bemegyünk az
orvoshoz.
Igaza volt. Tudtam, hogy igaza van, és hogy nincs semmi okom
összeomlani, de akkor miért a gyomromban zakatolt a szívem?
Vagy talán a bébiét éreztem?
– Ajaj, kezdek szétesni – mondtam ki a nyilvánvalót.
– Akarod, hogy én mondjam el neki?
– Nem. Nem. – Vettem néhány mély lélegzetet, és visszahívtam
Jamesont.
– Lucy? Jól vagy?
Nem kerülte el a figyelmemet – ahogy Olive-ét sem –, hogy
Jameson nem hívott vissza, amikor az előbb letettem a telefont. Ha
tényleg annyira hiányzom neki, mint ahogy mondta, akkor miért
nem hívott vissza? Jason abban a pillanatban visszahívta volna
Olive-ot, hogy kiderítse, mi van vele. Szóval Jameson mégsem az
igazi.
– Sajnálom – mondtam a telefonba. – Sajnálom, de bepánikoltam.
Meglehetősen éles hangon azt követelte, hogy adjak magyarázatot
a viselkedésemre.
Igyekeztem kertelés nélkül elmondani mindent.
– Azt gondoltam, hogy tudni akarod – kezdtem a beszámolót. –
Csináltam egy terhességi tesztet.
Temetői csend. Becsuktam a szemem.
– Pozitív volt, ám mivel az ilyen tesztek nem teljesen
megbízhatóak, pár perc múlva bemegyek egy orvoshoz, hogy
megvizsgáljon. Majd elmesélem neked, hogy mi derült ki.
Továbbra is temetői csend.
– Jameson? Itt vagy még?
Olive-ra pillantottam, és láttam, hogy az ajkát harapdálva
feszülten várja, hogy Jameson mondjon valamit. Bármit. Magasba
vonta a szemöldökét. Közelebb tettem a telefont a számhoz.
– James…
– Igen. Igen. Itt vagyok. Sajnálom. Szóval terhes vagy. Babát vársz.
Pontosabban szólva az én gyerekemet. Na, erre nem számítottam.
 Úgy vettem, hogy egész biztosan nem arra célozgat, hogy valaki
más a gyermek apja.
– Hát igen. Én sem.
– De hát szedted a tablettát. – Nem volt vádaskodás a hangjában.
– Bizony.
– Hűha. Lucy… hűha.
Halványan elmosolyodtam, és megérintettem a hasamat.
– Bizony.
– Mit fogsz csinálni? Milyen döntést hoztál, úgy értem, a bébivel
kapcsolatban?
Ez szép – gondoltam. – Nagyon szép. A mosoly azonnal eltűnt az
arcomról. Egy gyors pillantást vetettem Olive-ra, és láttam, hogy
mindjárt kifakad.
– Persze – mondtam gyorsan. – Majd elmondom az orvos után.
Most mennem kell. Na, szia, Jameson.
– A szemétláda – vicsorogta Olive, mihelyt megszakítottam a
vonalat.
– Nem mondom, hogy nincs igazad.
– Ó, hogy rohadna meg a szemétláda! Add ide a mobilodat, hogy
felhívjam.
Erősebben fogtam a telefonom, és elhúztam Olive közeléből.
– És pontosan mit mondanál neki? – Megráztam a fejemet, és
kikapcsoltam a biztonsági övemet. – Menjünk be és… és… pisiljünk
pohárba, meg ilyesmik.
– Úgy döntöttem, hogy ha majd regényt írok rólad, akkor a
könyvben kicsinálom Jamesont. A történetben Adam Connor
feleségül vesz téged, és utána Jameson a fűbe harap.
Megveregettem a karját.
– Ez a beszéd.
 Tizenkilencedik fejezet

Adam
A párizsi utunk során semmi nem változott. Bár Adeline minden
évben tiltakozott, ennek ellenére minden évben magunkkal vittük
Aident. Eltekintve attól, hogy Adeline most nem kísért el minket,
semmi sem változott. Ugyanolyanok maradtak a válaszok. A
nagyváros is, meg benne az emberek. Nem volt változás.
– Apu? Elmehetek először a barátaimhoz? Tudom, hogy mennyire
hiányoztam nekik.
– Alig pár órával ezelőtt beszéltél Herryvel, Aiden. Szerintem pár
napig még kibírja, és akkor találkozhattok az iskolában.
– Nem csak Herryről és Isabelről beszélek.
Isabel, persze. Hogy a csudába felejthettem el Isabelt?
– Tegnap is FaceTime-oztál vele, ha nem tévedek.
– Igen, de nem csak róluk van szó. Tudod, több barátom is van.
Ott van Lucy. Meg ugye Olive. Talán még Jasonnek is hiányoztam.
Hiszen napokig nem voltunk itthon. Igaz, Dan?
A visszapillantó tükörben Dan szemébe néztem, és a testőröm
megrázta a fejét.
– Mondd meg neki! – makacskodott Aiden.
– Lefogadom, hogy hiányoztál nekik, haver.
– Látod, apu? Még Dannek is hiányzom, ha nem lát egy teljes
napon át. Ha vele találkozhatok, akkor a többiekkel is találkoznunk
kellene.
– Nem hagytál ki véletlenül valakit?
Némán nézett rám, és tovább könyörgött a szemével.
 – Az anyukádat? Neki is hiányoztál ám, haver.
– Tényleg?
Micsoda ártatlan kérdés.
Újra Dan szemébe néztem, miközben balra kanyarodtunk, egyre
közelebb Adeline házához.
– Hát persze, kishaver – válaszoltam Aidennek.
Komor arccal bólintott, és miközben az iPadjét a melléhez
szorította, az ablak felé fordult.
– Aiden mellett maradok – zökkentett ki Dan komor gondolataim
közül. – Te továbbmész a kocsival, hogy találkozz az ügynököddel.
Közben én leszek Adeline sofőrje, akárhova is akarjon menni a saját
kocsijával.
– Köszönöm. Lefogadom, hogy ennek örülni fog.
– Mikor jössz vissza értem? – kérdezte a fiam, és az ujját annak
dacára is végighúzta az iPadje kijelzőjén, hogy a szerkezet már rég
lemerült.
Beletúrtam a hajába.
– Ugye emlékszel, hogy egy hétig most az anyukádnál leszel, igaz?
Utána majd jövök és hazaviszlek.
A válasz csak egy gyors biccentés volt.
Bár már mozgásba lendült a gépezet, hosszú időbe is beletelhet,
míg megkapom a kizárólagos felügyeleti jogot, ami miatt továbbra
is be kell tartanom a korábban, a válásunk után rögzített
szabályokat. Mindaddig azonban, míg Aiden végleg velem
maradhat, gyakrabban eljövök ide, hogy ellenőrizzem. Ettől még az
sem riaszthat el, hogy így gyakrabban kell találkoznom Adeline-nel,
sőt időnként még vele is kell vacsoráznom.
Kitettem Aident és Dant Adeline házánál, és néztem, ahogy a volt
nejem sietve megöleli a fiunkat. Egyszerűen képtelen voltam
felfogni, hogy a csudába nem képes normális anya módjára szeretni
a gyerekünket. Miért nem sikerült közelebb kerülnie hozzá? A
legelején sokkal jobban akarta Aident, mint én. Elszántabban
küzdött érte nálam. Aiden tökéletes kisfiú volt. Tökéletes és az
enyém.

Adam: Miért bujkálsz előlem?

Lucy: Ki mondja, hogy bujkálok?

Adam: Nem veszed fel a telefont.

Lucy: Válaszolok az üzeneteidre, nem? Talán nem

akarom hallani a hangodat. Lehet, hogy nem
tetszik. Lehetnél kicsit szerényebb.

Adam: Imádod a hangomat, Lucy. Akkor is imádtad,

amikor azért könyörögtél, hogy beszéljek hozzád, mert
úgy akartál elélvezni a farkamon. Hatalmas orgazmusod
lett.

Lucy: Gyűlöllek.

Adam: Beszélnünk kell.

– Hogy van Lucy? – kérdeztem Jasontől a hátsó kertjükben. Késő

éjjel volt, a medencénél csak tompa fények égtek, és a ház sötétbe
burkolódzott.
– Jól van – mondta egy pillanatnyi habozás után. – Remekül kezeli
a dolgokat. Lucy már csak ilyen. Nem fog siránkozni vagy
jajveszékelni.
Ezt már én is kezdtem belátni.
– Alszik?
Jason bólintott, és összefonta a karját a mellkasán.
– Hallottam, hogy beszéltél Tommal. Váltani akarsz?
– Az utolsó filmem már az utómunkálatainál tart, és szeretnék
valamilyen új dologba belevágni. Jól kijöttem Bob Dunhammel, de
azt hiszem, egy ideje már csak elbeszélünk egymás mellett.
– Úgy hallottam, hogy még egy filmmel tartozol a Sun Down
Pictures Stúdiónak. Mi a helyzet velük?
Megráztam a fejem, és Jasonék házára pillantottam.
– Nem túl jó. Ez volt Bob első hibája. Túl gyorsan cserélgeti az
embereit. Nem igazán kedvelem a mostani forgatókönyvíróit. 2018
végéig azonban még ráérek. Akkor majd kitalálok valamit. Addig
pedig azt hiszem, Tommal is menni fog a dolog.
– Jó kezekben leszel. Nagyon örül annak, hogy veled dolgozhat.
Mivel te családcentrikus vagy, Tomnak nagy megkönnyebbülés,
hogy nem lesznek botrányaid a sajtóban.
Halkan felnevettem.
– Nem sok maradt a családomból.
– Ettől függetlenül. Azt meg nem hinném, hogy felbukkannának
holmi titokban készített szexvideóid, igaz? – Jason magasba vonta a
szemöldökét, miközben a válaszra várt.
– Nem nagyon valószínű.
– Akkor minden rendben van. Éveken át csúnyán játszottam
szegény Tom idegeivel, és nem hinném, hogy kibírna egy újabb
megpróbáltatássorozatot. Eltekintve attól, hogy az újságok miket
írtak össze a válásod meg a volt feleséged miatt, alig látni téged a
pletykalapok címlapján. Ha mégis, akkor egy családi fotón
mosolyogsz. Tom ilyen megbízóról álmodozik. Élvezni fogja, hogy
veled dolgozhat.
Fáradtan megdörzsöltem a tarkómat.
– Jól kijöttünk a múltkori megbeszélésen. Azt mondta, lesz is
valami érdekes a számomra. Meglátjuk, mi jön össze. – Azt hittem,
hogy kinyílt egy ajtó, ezért hátranéztem a vállam fölött.
Jason halkan, őszintén felnevetett.
– Kicsit késő van ahhoz, hogy meglátogasd, nem gondolod? De ha
a saját szemeddel akarsz meggyőződni arról, hogy jól van-e, nem
kárhoztathatlak.
– Csak ha nem gond.
Még mindig mosolyogva leengedte a karját, majd egy biccentéssel
jelezte, hogy én menjek előre.
– Ne csodálkozz, ha esetleg rád támad.
– Vállalom a kockázatot – mormogtam. Számítottam arra, hogy
Lucy esetleg jelenetet rendez, de talán szerencsés leszek, és anélkül
jöhetek ki a szobájából, hogy felébreszteném.
Amikor megálltunk Lucy ajtaja előtt, Jason suttogva ezt mondta:
– Fontos nekünk ez a lány, Connor. Remélem, tudod, mit csinálsz.
Nem válaszoltam neki, hanem lehajtott fejjel beléptem Lucy
szobájába.
Nagyon is jellemző volt az egyéniségére, ahogy ez a vad és szabad
lány aludt: a takaró rátekeredett a lábára, az arcát belefúrta a
párnái közé, és keresztben feküdve elfoglalta az ágy közepét. Túl
sötét volt ahhoz, hogy gyönyörű körvonalain kívül bármilyen
részletet is kivehessek.
Ahol álltam, onnan békésnek tűnt, ám a lábam így is közelebb
vitt, hogy ellenőrizni tudjam. Félresimítottam néhány hajszálat
Lucy arcából, és néztem, ahogy alszik. Csuklott egyet.
Elmosolyodtam, és azon kaptam magamat, hogy bemászom mellé
az ágyba. Egész nap rohangáltam. Találkoznom kellett az
ügyvédeimmel. Együtt ebédeltem a rendezővel, és megbeszéltük,
hogyan haladnak a közös filmünk munkálatai. Tárgyaltam az új
sajtósommal, beszéltem a filmek reklámkampányát intéző céggel
arról, hogy milyen bemutatókon kell megjelennem, hogy részt
vehessek az új film promócióján. Megbeszélésekkel telt az egész
napom. Most már csak egy dolgot akartam: Lucy szuszogását
hallani.
Egy kézzel átkaroltam a hasát, és puha, meleg bőrét simogatva a
kezemet lassan becsúsztattam a pólója alá. Halkan felnyögött, én
pedig megéreztem, hogy életre kel a farkam.
Az ajkamat a bőréhez szorítottam, és az orrom hozzásimult a
nyakához. A kezem mozdulatlanná vált a hasán, és így hallgattam
halk szuszogását.
Megint csuklott.
Elnevettem magamat, és olyan lágyan, amennyire csak tudtam,
megsimogattam a karját. Megmoccant álmában.
– Olive?
– Ssss, én vagyok az – mormogtam, és megcsókoltam a nyakát.
Megborzongott az ajkam érintésétől.
– Adam?
Tapogatózni kezdett a lámpakapcsoló felé.
– Nem kell.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte halk, álomittas hangon.
Iszonyúan vonzó volt. – Megint betörtél a szomszédodhoz?
A kezembe vettem az ujjait, és megcsókoltam a csuklóját,
miközben felém fordította az arcát.
– Ne bújócskázz velem, Lucy – mondtam, és ezzel sikerült
meglepni önmagam. Nem azért jöttem be a szobájába, hogy erről
beszéljek vele. – Ne zárj ki az életedből.
– El sem tudom képzelni, hogy miről beszélsz, Adam. Hány óra
van?
– Elmúlt éjfél.
Egy ideig némán feküdtünk egymás mellett, és csupán a másik
szemét bámultuk. Az ajtó alatt beszivárgó fény nem volt elég erős
ahhoz, hogy láthassam Lucy szépségpöttyét vagy viharos szemét,
amelyek miatt valami mindig megmozdult a szívemben. Így is
boldog voltam; éppen eleget láttam ahhoz, hogy békesség töltse el a
szívemet.
– A doktor?
– Holnap tudom meg az eredményeket.
– A volt pasid?
Megrázta a fejét, és a plafon felé pillantott.
– Felhívtam, de nem akarok erről beszélni.
Nem erőltettem. Én sem szerettem volna különösebben a volt
barátjáról beszélni.
– Milyen volt a vakációd?
– Nem nyaralni voltam. Nekem… minden évben át kell repülnöm
Párizsba.
Mocorogva kényelmesebben elhelyezkedett.
– A húgod születésnapjára, igaz?
Halványan elmosolyodtam.
– Megint kukkoltál utánam az interneten, ugye?
Felmordult.
– Egyfolytában kukkolónak hívsz, így csak rászolgálok a nevemre.
Képes leszek egy napon megosztani vele a titkaimat?
– Nem próbáltál meg kirugdalni az ágyadból, és nem is pofoztál
fel, amiért itt vagyok veled… beteg vagy, vagy mi?
 A feje alá tette a két kezét, és vett egy mély lélegzetet.
– Félek, Adam.
Iszonyúan nehezére eshetett ennek az erős nőnek bevallania,
hogy fél. Enyhült a mellkasomban a szorongás. Anélkül, hogy tudta
volna, mit is tesz, Lucy megajándékozott engem a szíve egy kis
darabkájával.
– Gyere ide – mormogtam, és közelebb húztam magamhoz. Nem
tiltakozott ellene. Nem akarta tudni, hogy mit keresek itt, vagy hogy
miért ölelgetem. Egyszerűen felemelte a fejét, és hagyta, hogy a
karomat a tarkója alá csúsztassam, majd kényelmesebben
elhelyezkedett.
Játékosan megsimogattam a haját, becsuktam a szemem, és a
homlokomat hozzányomtam az övéhez.
– Minden rendben lesz, Lucy.
– Nem lesz. Nem lehet. Én pedig kibaszottul félek, mert nem állok
készen arra, hogy gyerekem legyen, Adam. Semmit nem tudok az
újszülöttekről.
– Én viszont igen. Együtt sikerülni fog, Lucy. Miattad vagyok itt.
Nem fogom megengedni, hogy elbújj előlem.
– Semmit sem értesz – tiltakozott, és megpróbált arrébb húzódni.
A hátára tettem a kezemet, és odahúztam a mellkasomhoz. Az
orrunkat csak pár centi választotta el egymástól, miközben
beszívtam a lélegzetét.
– Ne rejtőzködj előlem, Lucy! Ne hátrálj!
– Annyira fáradt vagyok – suttogta, ám a teste továbbra is
megfeszült és készen állt arra, hogy elhúzódjon. – Elegem van abból,
hogy megpróbáljam egyben tartani a dolgokat, és közben mindent
egyre jobban elszúrok. Beszéltem Catherine-nel.
Felsóhajtott, és a homlokát odaszorította az államhoz. A keze
rásimult a mellére.
 – Nem is tudom, hogy miért tettem. Na jó, valójában nagyon is
egyértelmű. Azt gondoltam… tudod, hogy talán… esetleg kiáll
mellettem. Talán tesz valamit, és minden rendbe jön. Hiszen egy
család vagyunk, és éppen erre való a család. Olive is mindig kiáll
mellettem.
– Feltételezem, hogy félrement a beszélgetés.
Keserűen felnevetett.
– Igen, így is lehetne mondani. Amikor csak beszélek vele, legyek
bár boldog vagy szomorú, ő valahogy mindig meg tud ölni valamit
bennem.
– Én vigyázok rád, Lucy. Megbízhatsz bennem. Tudom, hogy ki
vagy. Tudom bizony, és azt akarom, hogy engem válassz. Nyisd ki a
szemedet és nézz rám, mert akkor meglátod, mennyire illek hozzád.
Azt is, hogy képes leszek vigyázni a szívedre.
– Már nem is utállak. – Az ujja végigsimította az államat, a
nyakamat, és az érintése izzó nyomot hagyott a szívemen.
Kellett nekem ez a lány… ez az erős, gyönyörű, fiatal nő. Azt
akartam, hogy az enyém legyen. Hogy kézen fogva sétálhassak vele
az utcán. Hogy összemosolyogjunk. Hogy hétköznapi dolgokat
művelhessünk. Olyasmiket, amiket mások kézenfekvőnek tartanak.
Együtt akartam nevetni vele.
Ugyanúgy be akartam lopózni a szívébe, ahogy belopóztam a
hálószobájába.
– Már nem utállak, Adam Connor, de nem is lehetek szerelmes
beléd. Nem bizony. Nem akarok úgy összetörni, mint ők.
– Lucy – mormogtam. – Hogy hihetnéd akár csak egy pillanatig is
azt, hogy hagynád magadat összetörni? Nem látod, hogy ki néz
vissza rád, amikor a tükörbe pillantasz? Ha már összetört szívekről
beszélünk, csakis te lehetsz a szívtipró.
– Te összetörnél. Te meg a fiad szilánkokra zúznátok.
 – Aiden szeret téged.
– Én is szeretem őt. De amikor összetöröd a szívemet, el fogom
veszíteni a fiadat is. Miattad… te seggfej – és most először érződött
jókedv a hangjában. – Mindkettőtöket elveszítelek.
– Szóval biztosra veszed, hogy az én hibám lesz. Az én
mulasztásom.
– Nem látsz a szemedtől? Én egy kisangyal vagyok.
Megfogtam a fejét, és egy lágy, gyors csókot nyomtam a szájára.
– Nincs szükség szerepjátékra, Lucy. A szívedet akarom, és meg is
szerzem magamnak. Ne alakoskodjunk, hagyjuk ki azt a részt.
– Hümm. – Nekiszorította az ajkát a számnak, és a két tenyere
közé fogta az államat. – Gazember.
Az ő szájából ez nem tűnt sértésnek.
– Csak azért, mert híres ember vagy, azt hiszed, hogy bármit
megkaphatsz, amit akarsz?
A mutatóujját az ajkaim közé nyomta. A fogammal lágyan
végigsimítottam a bőrét, majd szívni kezdtem. Közelebb bújt
hozzám.
– Kevéssel is beérem, Lucy. Mostanra már tudnod kellene.
– Mégis a szívemre pályázol.
– Csak egy esélyt kérek arra, hogy az enyém legyen a szíved.
Minden mást rám bízhatsz. Csak felejtsd el az ostoba átkot és bízzál
bennem! Csupán ennyit akarok.
A tenyere az arcomra, az ajka pedig a számra szorult.
Az idő megállt, és ő úgy csókolt, mint azelőtt soha senki.
– Nem tennél jót a szívemnek, Adam Connor – suttogta bele az
ajkamba. – Már így is fáj miattad.
Beletúrtam a hajába, és erősen fogtam a fejét, miközben újra
megcsókoltam. Nem ellenkezett. Édes volt, ahogy felnyögött, ahogy
odaadóan várt rám.
Tudta vajon, hogy remeg az arcomra simuló keze? Hogy egyre
jobban belém esik, miközben én úgy csókoltam, mintha máris az
enyém volna? Akárcsak halványan sejtette-e, hogy romba dönt
engem?
Erősebben a szájára szorítottam az ajkamat. Kihúztam a karomat
a válla alól, és megfogtam gyönyörű arcát. Minden nyögéssel,
minden hördüléssel egy kicsivel többet megszereztem belőle.
Magamba szívtam az élményt, és úgy gondoltam, hogy most már
mindig így lesz. Az éjszakáim és a nappalaim, életem minden perce
erről a nőről fog szólni. Soha nem engedem el. Az otthonom az ő
otthona is lesz. Megajándékozom egy családdal. Én leszek a családja.
A szíve.
Mellette fekve az ágyban, miközben összeért az ajkunk és az ujjai
ráfonódtak a csuklómra, szavak nélkül megígértem neki, hogy
fenntartás nélkül elfogadom olyannak, amilyen, és cserébe
nekiadom a világot.
Én leszek az a szél, aminek érintését annyira kedveli, a szellő, ami
békés mosolyt varázsol az ajkára. Élete legnagyobb szerelme.
Megtöröm az átkot, amiben olyan megátalkodottan hisz.
Ha gyereket szül, a kicsi megkapja a világomat. Cserébe
megszerzem magamnak az anyja mellkasában dobogó, megviselt,
de még mindig erős szívet.
Elengedte a csuklómat, és az egyik keze elindult lefelé a
mellkasomon, mégpedig egyre lejjebb. A csípője egy pillanatig sem
pihent, a teste egyfolytában csak mocorgott. Elhúzódtam az ajkaitól,
és kibújtam az ingemből, hogy semmi se állja a kezei útját.
Még mindig zihált a csókom miatt, amikor egy pillanatnyi
habozás nélkül kibújt a pólójából.
 – Lucy – morogtam halkan, miközben újra magamhoz öleltem.
Mellbimbói nekinyomódtak a bőrömnek.
– Akarlak – suttogta. – A faszodat akarom újra a puncimban.
Szakíts szét, Adam.
Lucy és az ő mocskos malac kis szája…
– A tied vagyok, mindenem a tied, Lucy.
– Most – suttogta, és a keze kígyóként besiklott kettőnk közé, a
lábait pedig ráfonta a combomra, mintha így akart volna
megbizonyosodni arról, hogy maradok.
Gyorsan kigombolta a nadrágomat, és a tenyere rásimult forró
bőrömre. Előhúzta a farkamat. Simogatta, masszírozta.
– Komolyan beleszerettem a farkadba – mormogta csukott
szemmel, miközben ráharapott az alsó ajkára. – Még be sem tettük,
és máris remeg a lábam.
– Remek – mondtam érdes hangon. – Ami engem illet,
gondoskodni fogok arról, hogy egy jó ideig csak az én farkammal
találkozz.
Olyan gyönyörű volt, ahogy felnevetett.
– Hogy lehetsz ennyire öntelt? Hiszen csókolózni is csak most
tanultál meg. A helyedben én nem lennék annyira biztos
magamban.
A csípőm önkéntelenül kezdett el mozogni, hagytam, hogy Lucy
simogasson, játszadozzon velem. Előrehajolva magabiztosan mozgó
kezét nézte, miközben én becsuktam a szememet. Tudtam, a sötét
dacára is éppen eleget lát. Lüktető farkam gyorsan növekedett és
egyre keményebb lett a kezében. Amikor a hüvelykujjával
dörzsölgetni kezdte a makkomat, majdnem elmentem, annyira
égtem a vágytól, hogy bedughassam szűk, nedves puncijába. Vadul
felemeltem a fejét, és olyan hosszan csókoltam, hogy újra levegő
után kellett kapkodnia. A marka megszorult körülöttem, és az ujjai
nem érték körbe vastag férfiasságomat. Belehördültem a szájába, és
még vadabbul csókoltam.
Amikor megrészegült az ajkamtól, elhúzódtam, és picit
megharaptam az állát.
– Nem azt mondtad, hogy szeretnél odabent érezni? Elég volt a
játszadozásból?
Elengedett, és kibújt a bugyijából. A következő pillanatban
megragadtam a combját, és felhúztam az ágyékom fölé.
Megfogtam a fenekét, és becsukott szemmel az elmémbe véstem,
amit a tenyeremmel éreztem.
– Adam – hördült fel türelmetlenül.
A melléhez szorítottam a fejem.
– Lucy. Nem készültem fel erre. Nincs nálam óvszer.
A hördülésétől megremegett a farkam.
– Nincs… nincs semmi bajod, betegséged? – kérdezte.
– Természetesen nincs.
– Hát… nekem sem. Ha akarod… szóval… mivel… én akarom…
A homlokom továbbra is nekisimult a mellkasának, feljebb
húztam a csípőjét, és belényomtam a farkam végét.
– Jézusom – hördültem fel, amikor a vékony gumiréteg nélkül a
bőrömön éreztem meg örvénylő, forró húsát.
– Igen… – nyöszörögte, és a feje halk puffanással a párnára
hanyatlott. – Igen.
Annyira szűk volt. Az egyik lába még mindig kinyúlva feküdt a
combomon, így a másikat kissé feljebb emeltem, hogy
kényelmesebben mozoghassak. Elfogott a késztetés, hogy az egyik
ujjamat bedugjam a fenekébe, pont úgy, mint múltkor, de nem
akartam túl messzire menni. Ez… ahogy óvszer nélkül… bőr a
bőrhöz ért, ez nagyon is elég volt.
Hatalmasat nyelve még jobban belémerültem, ahogy centiről
centire haladtam. Mielőtt teljesen belenyomhattam volna magam, a
hajamnál fogva megragadta a fejemet, és őrjöngve megcsókolt.
Hasonló tűzzel viszonozva a csókját, kicsúsztam a forró
nedvességből, majd a fenekét erősen markolva máris visszalöktem
a farkam oda.
– Adam… – csak suttogta a nevem. Annyira kedves volt.
– Ugye nem kérdezed meg újra, hogy bent van-e már?
Hörögve felkacagott.
– Nem. Szépen bent van.
– Remek – mormogtam, és nagyot taszítottam rajta. – Akarod az
egészet?
Bólintott, és ráharapott az ajkára, miközben a fejét nekiszorította
a homlokomnak.
– Gyerünk.
Egyszerre löktem előre a csípőmet és húztam fel Lucyt magamra.
Felnyögött, ívben megfeszült a háta, és az izmai hullámozni
kezdtek a farkam körül.
– Bent van. De bent ám.
Megpróbáltam nem hangosan felnevetni.
– Te pedig tocsogsz a nedvességtől, már megint.
– Igen. – A keze fel-le mozgott a karomon. Az ujjai megrándultak a
csípőm leggyengébb mozdulatára is.
Kihúztam belőle és visszalöktem, majd lassú, de egyenletes
ritmusban folytattam.
Becsuktam a szemem, és így hallgattam ziháló lélegzetét.
– Nem húzom sokáig – suttogta, de úgy, mintha szenvedne.
Leálltam.
– Fáj, amit csinálok?
Lágyan felnevetett.
– Igen, de közben nagyon jó. Úgy érzem, mintha repülnék. Az sem
számít, hogy elmegyek-e a végén, vagy sem, mert ez… – Felnyögött,
és hatalmasat hördült, amikor gyorsan néhányszor nagyot löktem
rajta, majd ismét lelassultam. – Ez tökéletes. Megpróbálok nem
mocorogni, de…
Elakadt a lélegzete, amikor keményebb és gyorsabb ritmusba
kezdtem.
– Jó lesz ez neked – vicsorogtam a fülébe.
– Igen… igen… jó lesz. Ne fogd vissza magad! – Megmarkolta a két
vállamat, és odasimult hozzám.
Erőteljes lökéseim közben azt figyeltem, ahogy az ajkára
ráharapva próbálja befogni a száját, miközben a farkam egyre
keményebb lett amúgy is szűk és most még inkább összehúzódó
puncijában. Az ujjai belemélyedtek a bőrömbe, én pedig egyszerűen
lenyűgözve bámultam.
– L-lassíts! Lassan, Adam. – A tenyerét nekiszorította a
mellemnek.
– Miért? – nyögtem bele a nyakába. Képtelen voltam a farkamat
körülölelő szűk, puha húson kívül bármi másra is összpontosítani.
Olyan nedves volt, annyira meleg.
Kétségbevonhatatlanul az enyém.
– Ha így dübörögsz bennem, egyből elélvezek, pedig azt akarom,
hogy tovább maradj odabent. Csak még egy kicsit.
Lusta, de mély lökésekkel folytattam, és félresimítottam Lucy
arcából a haját. Még mindig oldalt feküdtünk egymással szemben,
és a fenekébe kapaszkodva adtam lendületet a lökéseimnek.
– Addig maradok benned, ameddig csak akarod, Lucy. Ne fogd
vissza magad. Nem megyek innen sehova.
Lehajolva megnyaltam a mellbimbóját, és felnyögtem, amikor az
izmai még jobban megszorultak körülöttem.
– Ó, istenem – nyöszörögte. – Ó, a picsába!
 Kétségbeesetten arra vágyva, hogy még többet adjak neki, egy
gyors mozdulattal magamra ültettem, amire tágra nyílt a szeme, és
világosan kiült a döbbenet az arcára.
Hangosan felnyögött, amikor a farkam becsusszant a hüvelyébe.
Éljen a gravitáció!
Megragadtam a csuklóját, és odahúztam magamhoz.
– Ssss – suttogtam, és megragadtam a nyakát. – Ugye nem akarod,
hogy felébredjenek a barátaid, igaz?
Válasz helyett elkezdte körözve mozgatni a csípőjét, és ez olyan
izgalmas volt, hogy majdnem megőrültem tőle.
– Ezt imádod, igaz? Azt, ahogy megőrjítesz.
Amikor mind a két keze rásimult a mellkasomra, feltárult előttem
gyönyörű, duzzadó keblének látványa. Megsimogattam a combját,
és a bőre valósággal lángolt a kezem alatt.
– Valójában te őrjítesz meg engem azzal a hülye farkaddal –
suttogta.
A kezem feljebb mozdult a fenekén, és rávettem arra, hogy
felüljön. Mielőtt teljesen rám csúszhatott volna, felemeltem a
térdemet, és elkezdtem alulról dugni.
Ökölbe szorította a mellkasomon lévő apró kezét, miközben én
átengedtem neki a farkam minden egyes centijét, addig döngölve
lentről, míg remegve szinte teljesen szét nem olvadt fölöttem, és
már csak néhány másodperc választotta el a gyönyörtől. Kihúztam
belőle a farkamat úgy, hogy már csak a makkom volt odabent,
utána pedig hagytam, hogy újra rázuhanjon, és olyan mélyen
felnyársaltam, amennyire a teste csak engedte.
Nem hinném, hogy számított volna arra az orgazmusra, ami
ebben a pillanatban rázúdult a testére. Felgyorsítottam, és olyan
keményen dugtam tovább, hogy már alig volt képes egyben tartania
magát. Minden erőmet beleadtam, és néztem, ahogy a keble táncra
perdül a lökéseim lendülete miatt… azt akartam, hogy teljesen az
enyém legyen, hogy átélje a gyönyört.
Elakadt a lélegzete, és a két kezét a szájára szorította, majd
hangosan felhördült, de a keze nem tudta lecsökkenteni a hang
erejét. Újra és újra nagyot döftem belé, míg a teste el nem kezdett
imbolyogni fölöttem, és fennakadt a szeme.
Megfeszült az állkapcsom. Hörögve kifújtam a levegőt, és
lassítottam a lökéseim iramán, hogy Lucy is vehessen levegőt és
megnyugodjon. A puncija olyan erővel szorított, hogy szinte
lehetetlenné vált odabent mozognom.
Amikor kinyitotta a szemét és az ajkán felragyogott egy gyönyörű
mosoly, mozdulatlanná dermedtem. Átvette az irányítást tőlem,
mozgásba lendült a farkamon, miközben belső izmai még mindig
rángatóztak.
– Kicsináltál – mondta, és még mindig vigyorgott. – Imádom.
Kurvára csípem, ahogy mi ketten nagyokat dugunk, Adam.
Miközben a szívem a mellkasomban zakatolt, elnevettem
magamat, és hagytam, hogy a kezem bejárja a hasát, a két combját
és a kebleit. Már nem tudtam sokáig visszatartani magam.
– Hogy akarod a második orgazmusodat? – kérdeztem érdes
hangon. – Már nem bírom sokáig. Mit akarsz, hogyan tegyelek a
magamévá?
Félrehajtotta a fejét, és néhány pillanatig némán bámult.
– A számba gyere – mondta végül, és lecsúszott a farkamról.
Csöpögött rólam a nedvessége. Miközben elhelyezkedett a két
combom között, néhányszor megsimogattam a farkamat, büszkén,
hogy egyedül én vagyok képes ilyen nagy gyönyört okozni ennek a
nőnek.
– Micsoda mocsok! – mormogtam, és néztem, ahogy a farkamra
pillantva megnyalja az ajkát. – Hajlandó vagy alaposan letakarítani?
 Bólintott, és mindkét kézzel megragadta a farkam tövét, majd az
ujjai elindultak felfelé. Újra megnyalta az ajkát, közelebb hajolt, és
férfiasságomat a hegyétől egészen a tövéig végignyalta.
– Gyere ide, Lucy!
Elengedett, feljebb mászott, és még azelőtt megcsókolt, hogy erre
megkérhettem volna. Viszonoztam a csókját, és beszívtam a nyelvét
a számba, élvezve az ízét. Sajnos túl hamar visszavonulót fújt, hogy
újra a farkammal foglalkozzon.
Jobban széttettem a lábamat, és néztem, ahogy a makkom lassan
benyomul a szájába. Találkozott a tekintetünk, miközben lassan
eltűntem az ajkai között.
Ahogy magába szippantott, felhördültem, és elernyedve
elengedtem magamat az ágyon.
Egyik kézzel összefogta a haját, hogy ne takarja el ámuló szemem
elől, ahogy leszop.
– Tökéletes vagy Lucy, annyira tökéletes!
Felnyögött, miközben még mindig a szájában voltam, és vadabbul
szopott tovább, miközben fel-alá mozgatta rajtam a kezét.
Már azt is izgalmas volt nézni, ahogy a farkam eltűnik a
puncijában, ám attól, ahogy a szájába vett és közben ennyire
élvezte… bizsergő hullámok futottak végig a gerincemen.
Kizárt dolog, hogy valaha is elengedjem magam mellől. Életem
végéig el tudnám nézni, ahogy azok az ajkak a farkamat szopják,
megcsókolnak, mosolyognak, és fennen hangoztatják azt a
hazugságot, hogy a tulajdonosuk továbbra is gyűlöl.
Amikor reflexszerűen bokákolni kezdett, hátrébb húztam a
csípőmet, és megsimogattam az arcát.
– Csak lassan, édesem. Szépen lassan.
Bólintott, és a nyelvével körbenyalta a makkomat.
Már csak másodpercek választottak el attól, hogy
összemocskoljam az arcát.
– A makkot szopd – mondtam hörögve, és szinte minden erő
elszállt belőlem. Hála istennek engedelmeskedett. – Még egy kicsit!
Ez az! Ez az, édesem! Vedd be jobban!
Kétségbeesetten vágytam arra, hogy elszálljak, hogy itt legyen
Lucy a karomban, hogy a keblemen érezzem a szívdobogását.
Megragadtam a vállát, és felhúztam magam mellé.
– Te meg mit csinálsz? Már majdnem el…
Megcsókoltam, és ismét a kezébe nyomtam a farkam. Utána
ujjaim rásimultak a kézhátára.
– Azt akarom, hogy közel legyél – mondtam érdes hangon. – Hogy
összeérjen az ajkunk, amikor jövök.
Lágyan megcsókolt, mintha megértette volna, hogy mire készülök,
hogy mire van szükségem, és hagyta, hogy én diktáljam az ütemet.
Néhány pillanattal később rám tört a gyönyör, és a kirobbanó, forró
váladék hullámokban borította be a kezünket és a hasamat.
Belehördültem Lucy szájába, becsuktam a szememet, és hagytam,
hogy a keze lassú mozdulatokkal levezessen a gyönyör csúcsáról.
Néhány percen át mindketten csendben maradtunk, miközben
megnyugodott a testünk. Megragadtam a törölközőt, és letöröltem a
hasamat meg a kezünket. Amikor a szívem már nem zakatolt vadul,
vagy legalábbis az üteme közel járt a normálishoz, odafordultam
Lucyhez, és lágyan megcsókoltam a száját.
Egyszerűen elolvadt a karomban.
Amikor lágyan végigsimította az arcomat, elhúztam a számat az
ajkáról, és egyszerűen csak belélegeztem az illatát.
– Kellesz nekem, Lucy.
– Kizárt dolog, hogy most újra a puncim közelébe jöhess.
Valahányszor behatolsz, a lábam elkezd magától remegni.
Halkan elnevettem magam.
 – Lucy, tényleg nem tudod? Ha a lábad nem remeg a végén, akkor
téged nem döngettek meg rendesen.
A mellemre hajtotta a fejét, én pedig megsimogattam a haját.
– Köszönöm – mondta. – Csak most sikerült megértenem, hogy
milyen nagyon szükségem volt rád ma éjjel. Köszönöm, hogy átjöttél
hozzám.
Lehajtottam a fejemet, és egy pillantást vetettem az arcára…
Látva az arckifejezését, becsuktam a számat, és még szorosabban
öleltem magamhoz.
Lucy az enyém, és csak ez számít. Nem kell megértenem, hogy mi
rejlik a felszín alatt, egyszerűen csak el kell fogadnom a tényt, és az
sem okoz gondot, ha ő még nem áll készen ugyanerre. Nem bántam,
hogy várnom kell. Megérte az erőfeszítést.
– Én leszek az a férfi, aki megszólítja a szívedet, Lucy Meyer, pont
úgy, ahogy te megérinted az enyémet – mormogtam, miközben az
ajkam végigsiklott a homlokán, és Lucy lassan elaludt a karomban.

IGAZI BOMBAHÍR:KISZIVÁRGOTT EGY SZEXVIDEÓ ADELINE YOUNGRÓL

Igen, a hír igaz, kedves olvasó. Egyre több emberhez jut el

Adeline Young állítólagos szexvideója. Ez a váratlan fordulat
ráadásul egészen különösen megdöbbentő, mivel a
húszperces filmfelvételt megvételre felkínáló ismeretlen azt
állítja, a videó akkor készült, amikor Adeline még férjes
asszony volt. A filmet az kapja meg, aki a legtöbbet fizeti érte.
Ön tudni szeretné, hogy mi láttuk-e ezt az állítólagos
szexvideót? Biztosak vagyunk abban, hogy Adeline Young a
főszereplője? Igen, és igen. Megtekinthettük bizonyos részeit,
és őszinte sajnálattal le kell szögeznünk, hogy bizony Adeline
Young a rövidfilm főszereplője. Egészen elképesztő dolgok
történnek benne… Ha nem hisz nekünk, vessen egy pillantást
azokra a fényképekre, melyek tegnap éjjel bukkantak fel az
interneten.
Amíg tartott a házasságuk, sem Adeline-t, sem Adamet nem
látták félrelépni. Amikor először hallottunk a válásukról,
egyfolytában a hűségük miatt csodálkoztunk rajta, ám ha
igaz, hogy a felvétel még a válás előtt készült, akkor
nyilvánvaló, hogy Adeline Young legalább egyszer
bizonyíthatóan megcsalta a férjét.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy kicsoda a filmen szereplő
titokzatos férfi, ám mihelyt megtudjuk a nevét, meg fogjuk
osztani önökkel. Nagy kérdés persze, hogy számít-e a neve…
Jelent-e Adam Connor számára bármilyen különbséget, ha
nem egy másik színésszel, hanem csak egy hétköznapi
fickóval csalták meg? Nem hinnénk.
Kapcsolatba léptünk Adeline sajtósaival ma reggel, ők
pedig határozottan tagadták a szexvideóval kapcsolatos
felvetéseket. Szerintük az állóképeket meghamisították. A
fiatal színésznő a válása óta minden alkalmat megragadott
arra, hogy a kamerák elé állhasson, ezért arra számítunk,
hogy hamarosan megjelenik az állásfoglalása, vagy egy élő
interjúban próbálja meg a helyre tenni a vádakat.
Adam Connor képviselői eddig semmit sem nyilatkoztak.
 Huszadik fejezet

Lucy
A laptopot óvatosan letettem az ágyra, arra a helyre, ahol előző éjjel
elaludtam Adam karjában, majd felkeltem.
Beszívom a levegőt, kifújom a levegőt.
Amikor eléggé megnyugodtam ahhoz, hogy normális ember
módjára lélegezzek, átmentem a nappaliba, ahol Olive a kéziratán
dolgozott.
– Olive – nyöszörögtem, és ahogy ott álltam előtte, nem tudtam,
hogy mit csináljak a kezemmel.
A barátnőm szeme elkerekedett, mert észrevette, hogy remegek,
mint a nyárfalevél, és felugrott a heverőt borító puha párnák közül.
Odarohant hozzám.
– Terhesség? A bébi? Hívott a doktor? Leletek?
Megráztam a fejemet, és elkezdtem helyben ugrálni, miközben a
két kezem egyre jobban remegett.
– Sikerült. Neked – vinnyogtam, és utána az öklömet
rászorítottam a számra.
Beszívom a levegőt, kifújom a levegőt.
– Mi sikerült nekem? – megragadta a karomat, hogy ne ugráljak
egy helyben. – Lucy, komolyan megijesztesz. Mi sikerült?
Majdnem szétrobbantam az izgalomtól. Megmarkoltam a két
kezét, és annyira közel hajoltam hozzá, hogy valósággal
beleüvölthettem a hírt a képébe.
– Összejött neked egy kibaszott tízmillió dolláros szerződés!
A döbbenettől leesett az álla.
 – Tessék? – kérdezte suttogva, majd felüvöltött. – Mi van?
A torkomban dobogott a szívem, és lassan kifújtam a levegőt.
– Olive – megpróbáltam a lehető legnyugodtabban elmagyarázni a
helyzetet, csakhogy magam is iszonyúan izgatott voltam. – Ha
aláírod a szerződést, amit átküldtek hozzánk, máris bezsebelhetsz…
tízmillió kurva dollárt!
Csak egész rövid ideig szökdécselt előttem, majd váratlanul
megdermedt.
– Ó, egy pillanat. Lucy, nem. Mit tettél? Felajánlottad nekik a még
meg sem született első gyermekemet? Mi történt?
Miközben kacagtam, megfájdult a szám a boldog vigyortól.
– Nem. Újra ki akarják adni a Sajgó lelket, és további három
könyvet kérnek tőled. Mivel egyet már amúgy is befejeztél, így
csupán két új regényt kell megírnod.
Mind a két tenyerét a szájára szorította, és az arcára kiült a sokk.
Vadul átöleltem, majd mindketten önfeledten szökdécselni
kezdtünk.
– Ó, édes istenem, Lucy. Ó, édes istenem. Ó, édes istenem!
– Én is pont ezt mondtam, amikor egy órával ezelőtt beleolvastam
a szerződésbe.
Még akkor is óriási szemekkel bámult rám, amikor elengedtem és
összenéztünk.
– Akkor ezért mentél be a szobádba? Azt hittem, hogy… ó, nem
számít. Azt mondtad, hogy tízmillió dollár?
– Bezony – biccentettem, és alig tudtam nyugton maradni.
Ezúttal Olive ölelt át engem hatalmas erővel.
– Ügyes vagy! Ezzel hivatalosan is te lettél az ügynököm, Lucy.
Együtt fogunk dolgozni. Ó, édes istenem! – Hátrébb lépett, és még
szélesebben mosolygott. – Te is gazdag vagy ám! Soha többé nem
kell felhívnod Catherine-t! Lesz egy kisbabánk, dőlni fog a lé, és
ontjuk magunkból a könyveket!
Utána egy örökkévalóságig kacagtunk és sírtunk egyszerre.
– Fel kell hívnom Jasont – lelkendezett Olive. – Meg az anyukámat.
Éppen az ő mobilját kerestük, amikor megszólalt az enyém. Úgy
éreztem, mintha a kisasztalon nem a telefonom, hanem egy igazi
eleven szörnyeteg feküdt volna, ami képes leharapni a fejemet, ha
túl közel kerülök hozzá, ezért a hátam mögé dugtam a kezemet, és
csak óvatosan odasandítva néztem meg a kijelzőn, hogy ki hív.
– A nőgyógyász az – suttogtam, és Olive-ra néztem, valószínűleg
halálra rémült tekintettel. – Az orvos hív. Mit csináljak?
– Akarod, hogy én vegyem fel?
Nyeltem egy hatalmasat, és megragadtam a mobilt.
– Nem lesz semmi bajom – nyögtem ki, aztán gyorsan
végigsimítottam a kijelzőt, és odaköszöntem annak, aki a vonal túlsó
végén akart beszélni velem.
Istenem, ugye nem fogok most szívinfarktust kapni? Ígérem,
mostantól jó kislány leszek.
– Halló. Igen, én vagyok Lucy Meyer.
Megragadtam Olive kezét, ő pedig erősen megszorította az
ujjaimat.
– Igen. Igen, szeretném tudni, kérem.
Jól hallottam a választ. Megköszöntem az asszisztensnek.
Bontottam a vonalat. Óvatosan letettem a telefonomat, és nem
mozdultam.
– Lucy?
Éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek, odamentem a heverőhöz,
és leültem. Olive berohant a konyhába, és egy pohár vízzel jött
vissza; alighanem motyogtam valamit arról, hogy szédülök.
 Letérdelt elém, és várta, hogy megszólaljak.
Nyeltem egy nagyot, megköszörültem a torkomat, és a barátnőm
aggódó szemébe nézve végül megszólaltam:
– Nem vagyok terhes. Én… – A hasamra szorítottam mind a két
tenyeremet. – Nem lesz kisbabánk.
– De hát a menstruációd…
– Nem is tudom. Lehet, hogy elment nyaralni?
– Az lehet. Iszonyúan kikészültél és szomorú voltál a szakítás
miatt.
Csendben teltek a másodpercek, aztán Olive felkelt a padlóról, és
odaült mellém.
– Mégis milyen ember vagyok, Olive, hogy most elfogott a
megkönnyebbülés? Talán egy lelketlen szemétláda?
– Ó, Lucy. – Átölelt, és együtt dőltünk hanyatt a heverőn. – Dehogy
vagy rossz ember.
– Mégis úgy érzem magam.
– Márpedig nem vagy az, úgyhogy ne is gondolj ilyesmire.
– Nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát, mint anyámék. Az
egésznek ez a lényege.
– Tudom, Lucy, és nincs ezzel semmi baj. Nyugodtan lehetsz más,
mint ők, és szerintem már most sem hasonlítasz rájuk.
Szerettem volna témát váltani.
– Nem vagyok terhes, te viszont meggazdagodtál. – Rövid
hallgatás után legjobb barátnőmre pillantottam, és halványan
elmosolyodtam. – Szerintem ezt meg kell ünnepelnünk.
– Táncos parti?
– Énekelni fogunk és bulizni.
– Jason most Tommal találkozik és… Adammel. Éppen ezért azt
hiszem, meg kellene hívnunk álmaid leendő lovagját és a cuki kicsi
fiát is.
 Felnyögtem, és felkeltem a heverőről.
Várjunk csak…
– Az az alak miért találkozik Jasonnel és Tommal is?
– Tom szerzett egy olyan filmet, amiben mind a ketten
játszhatnak. Még a végén mindketten főszereplők lesznek. Látod,
drágám, most már mindenképpen hozzá kell menned, hogy együtt
utazgathassunk, miközben a férjeink külföldön forgatnak. Talán
még interjúkat is adunk. Olyanok leszünk, mint Kristen Bell és Mila
Kunis.
– Csak hát ők színésznők, mi meg nem – figyelmeztettem.
– Ez mondjuk igaz, de ők is színészek feleségei és tök jó barátnők.
Átgondoltam a dolgot – természetesen nem azt, hogy olyanok
volnánk, mint Kristen Bell és Mila Kunis, és persze nem is a
házasság őrült ötletét –, hanem azt, hogy meghívhatnánk Adamet és
Aident. Nagyon hiányzott nekem a kisember, és… abból sem lehetne
baj, hogy itt van Adam Connor a közelemben; meglehetősen jól
nézett ki a fickó.
Főleg, mivel butuska kis szívem boldogan csipog, ha az az alak ott
van mellettem.
– Remek – morogtam. – Hát jó. Hívjuk meg őt is.
Olive boldogan felkiáltott, felugrott, és megpróbálta megtalálni a
mobilját a párnák között.
Kezdek meggondolatlanná válni? A szívem éppen egy újabb hibát
követ el azzal, hogy átengedi magát a szédítő boldogságnak, ha itt
van mellettem ez a lenyűgöző és iszonyúan dögös pasi? Aki azt
állítja, hogy kezd belém szeretni.
 Huszonegyedik fejezet

Adam
Egész jól sikerült a megbeszélés Tommal. Sőt, valójában
elképesztően jól. Miután megvitattuk, milyen a jelenlegi helyzetem
a Sun Down Pictures filmgyártónál, Jason is csatlakozott hozzánk, és
megtárgyaltuk annak a lehetőségét, hogy együtt szerepeljünk egy új
filmben. Tomot egyértelműen izgatottá tette ez a lehetőség, és azt
hiszem, hogy Jasont is. Átpörgettem a forgatókönyv lapjait, és
megígértem nekik, hogy a lehető leghamarabb elolvasom. Abból,
amit láttam, úgy tűnt, hogy jó lesz a film.
Sajnos attól viszont teljesen kiakadtam, ami a találkozó után
történt. Kijöttünk a kávéházból, ahol addig ültünk, és elköszöntünk
Tomtól. Miután megállapodtunk abban, hogy Jasonéknál
találkozunk, mert Olive valamilyen meglepetést emlegetett, valaki
felhívta Jasont. Egymás mellett álltunk a parkolóban.
Befejezte a hívást, és odafordult felém.
– Na jó. Figyelj csak! – mondta, és beletúrt a hajába.
Kíváncsian vártam, hogyan folytatja. Lehet, hogy már nem
érvényes Olive meghívása? Emiatt nem lepődnék meg, főleg, ha
Lucy mondta ki az utolsó szót.
– Nem teszek úgy, mintha tudnám, hogy mi a helyzet veled és
Lucyvel, azt azonban feltételezem, hogy valami van kettőtök között.
Elhallgatott, és várta, hogyan reagálok. Biccentettem, hogy
folytassa.
– Tudom, hogy terhes, és mégis vele töltötted a múlt éjszakát.
Emiatt megint csak az az érzésem, hogy kettőtök között komoly a
dolog, és ez a lány valamennyire fontos neked.
– Tulajdonképpen miről beszélsz, Jason? Lucy hívott fel az előbb?
– Nem. Őszintén megmondom, tényleg nem akarok bekavarni a
dologba, de ha Lucy elköltözik, akkor Olive…
– Hogy érted azt, hogy Lucy elköltözik?
Sietve a mobilomra pillantottam: az ügyvédem volt az.
– Hogy átköltözik Pittsburghbe.
Lassan felemeltem a fejem, és Jason szemébe néztem.
– Pittsburghbe? Lucy egy szóval nem említette, hogy át akar
költözni abba a városba.
Nem hittem volna, hogy hazudott nekem egy ilyen fontos dologgal
kapcsolatban. Kizárt dolog, hogy csak úgy lelépne.
– Nem állítom, hogy átköltözik oda, de ez a hívás… – Felsóhajtott,
és megrázta a fejét. – Nem tudom, hogy mit teszel, ha elmesélem, de
szerintem jó lesz, ha tudsz róla. Lucy volt barátja azt várja, hogy
érte menjek a reptérre. – Felemelte a mobilját. – Ő hívott az előbb.
– És…? – Néztem rá kérdően, és az elmémben hirtelen igencsak
veszélyes lehetőségek bukkantak elő. – Újra összejönnek?
Jason megrázta a fejét.
– Nem tudom, hogy mi a helyzet kettőjükkel, de nem hinném,
hogy összejönnének. A pasi a terhesség miatt van itt. Szerintem nem
viselkedett megfelelően, amikor meghallotta Lucytől, és
feltételezésem szerint azért van itt, hogy rendbe hozza a dolgot.
Elviszem magunkhoz.
– Lucy kell neki – mordultam fel.
Jason elkomorodott és megdörzsölte az orrnyergét.
– Az alapján, amit Olive-től hallottam, igen. Azt hiszem, vissza
akarja szerezni.
– Adj pár perc előnyt – kértem azonnal, és beugrottam a
kocsimba, miközben Jason mozdulatlan maradt. – Menjetek kerülő
úton, vagy találj ki valamit. Csak egy kis előnyt kérek.
Amikor elhajtottam, Jason mosolygott.

Beálltam a kocsival az udvarba, Olive pedig az ajtóban fogadott.

– Ó – motyogta igencsak meglepődve. – Szia! Azt hittem, Jason az.
Oldalra lépve a hátam mögé nézett.
– Aiden?
– A fiam még iskolában van, és attól tartok, hogy nem hozhatom
el Adeline-tól. Ma semmiképpen.
Esély sem volt rá, amikor az egész sajtó Adeline-on csámcsogott.
– Hú, de kár. Na mindegy, gyere be!
Utánamentem, és bezártam az ajtót magam mögött.
– Beszélhetek Lucyvel?
– Persze. Akarod, hogy idehívjam?
– Ugye nem bánod, ha rövid időre elszakítom tőled? Csak pár
percre lenne szükségem.
Egy kíváncsi pillantást vetett rám, és lágyan elmosolyodott.
– Semmi gond.
Lucy szobájának az ajtaja tárva-nyitva állt. Bementem, és
becsuktam magam mögött.
– Adam? Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte a fürdőszobából
kilépő Lucy.
– Hát nem te hívtál meg?
Közelebb jött, és hamiskásan elmosolyodott.
– Igazából Olive a meghívó, de mivel nem tiltakoztam ellene túl
erősen, ezért tekintheted kedvező jelnek.
Bólintottam.
 – Ilyesmire számítottam.
– Nem válaszoltál a kérdésemre. Mit keresel itt, a szobámban? Ha
nem látnám az arckifejezésedet, azt hinném, hogy egy gyors
menetért jöttél, ám a tekinteted elárulja, hogy másról van szó.
– Beszélnünk kell.
– Miről is…? – Keresztbe fonta a mellén a karját, és várta, hogy
folytassam.
– Nem akartam elkapkodni a dolgot, Lucy. Ahelyett, hogy
lerohantalak volna, várni akartam, hogy megnyisd a kapudat
előttem, ám kiderült, hogy kifutottunk az időből.
Leengedte a karját és kihúzta magát. Nem tükröződtek érzelmek
az arcán.
Közelebb léptem hozzá.
– Valami megindult kettőnk között. Érzem, hogy nem vagyok
neked közömbös, és ami velünk történik… Nem tudnám pontosan
megmondani, hogy mi ez a változás, de azt akarom, hogy az életem
része legyél. Ismerlek… vagy legalábbis azt hiszem, ismerlek. Még
többet szeretnék kapni belőled. Tegnap éjjel azt kértem tőled, hogy
adj nekem egy esélyt. Arra, hogy én vigyázhassak a szívedre. Sajnos
most rögtön szükségem van a válaszodra.
Mozdulatlanul állt előttem, és a tekintete sem árult el semmit.
Szokás szerint még csak nem is sejthettem, hogy mit fog mondani,
és ennek nem örültem. Felbőszített, hogy ennyire elzárkózik előlem.
– Mit jelentsen ez? – kérdezte végül. – Épp most mondtad, hogy
nem akarsz siettetni, erre mégis pont ezt teszed.
Odaléptem közvetlenül elé, ő nekihátrált a falnak. A szemébe
néztem, és a homlokomat nekinyomtam az övének. Belélegeztem az
illatát, és megpróbáltam megnyugtatni őrült szívemet. Nem
engedhetem meg, hogy Lucy itthagyjon.
– Itt van a volt pasid Los Angelesben. Jason idehozza a házba.
 A homlokát ráncolva zavartan nézett fel rám.
– Jameson? Itt van?
Bólintottam.
– Nem tudhatom, de talán a bébi miatt jött… és érted.
– Adam, nincs semmilyen…
– Nem. Még az előtt tudni akarom a válaszodat, hogy találkoznál
vele.
– Nem hinném, hogy értem jött volna, Adam. Nevetséges vagy.
Amikor elmeséltem neki, hogy terhes lettem, azt akarta tudni, hogy
mi a tervem a bébivel. Aki ilyesmit kérdez, annak nem vagyok
fontos.
– Lucy – mondtam halkan, és a két tenyerembe fogtam az állát. –
Ha egy férfi elrepül egy másik városba egy lány kedvéért, akkor az
fontos neki.
Az ujjam végigsimította az állát, és néztem, ahogy szétnyílnak az
ajkai. Odahajolva egy lágy csókot loptam tőle.
– Azt akarod, hogy bevessem a nagyágyúkat is, igaz?
– Nem tudom, hogy miről beszélsz, de jól van, megnézem őket.
Vedd elő, amid van!
– Én csak egy fiú vagyok… Itt állok egy lány előtt, és azt kérem,
hogy szeressen.
Egy félszeg mosoly jelent meg az ajkán.
– A Notting Hillből idézted? Igazad volt, ez tényleg nagyágyú.
Gondolod, hogy ezzel leveszel a lábamról? Hogy a szívem
hevesebben fog dobogni, ha e szavakat mondod nekem?
Megragadta a kezemet, és a tenyeremet a szívére szorította. Jól
éreztem, hogy odabent valami vadul zakatol. Miattam.
Egy hosszú pillanaton keresztül így néztük egymást. A bőréhez ért
a bőröm.
 – Úgy hallottam, vannak csajok, akik elolvadnak, ha filmekből vett
idézetekkel udvarolnak nekik. Gondoltam, kipróbálom, bejön-e
neked is.
Elengedte a kezemet, én pedig megérintettem a nyakát, és
éreztem lüktető pulzusát.
– Megőrjítesz, Lucy.
A mosoly lassan szertefoszlott az arcáról.
– Megijesztesz, Adam.
– Nem baj. Semmi gondom vele, ha így hajlandó leszel beismerni,
amit mindketten érzünk egymás iránt.
– Nem szerethetlek – tört ki belőle, még azelőtt, hogy
befejezhettem volna a mondandómat. – Nem mondhatom neked,
amit hallani akarsz. Nem hiszed el, hogy átok ül rajtam, ám ettől
még tény marad, hogy ez a helyzet.
Odahúztam magamhoz, hogy hozzám simuljon a teste.
– Lucy, mondd azt, hogy gyűlölsz. Nem számít. Inkább te hazudj
nekem, és állítsd azt, hogy gyűlölsz, mint valaki más, azt hazudva,
hogy szeret.
– Ha arról beszélek, hogy gyűlöllek, akkor tényleg gyűlöllek. Nem
kamuzok. Mivel pedig irtóra fel szoktad cseszni az agyamat, ezért
valóban utállak.
– Jól van. – Nekinyomtam az orromat a nyakának, és
elmosolyodtam. – Akkor tehát az enyém vagy? Az a fickó nem vihet
el, ha visszatér ide?
Az ajtón felhangzó kopogás megakadályozta, hogy Lucy rendes
választ adjon.
– Lucy? Izé… Jameson van itt. Rád vár.
Lehajolva észrevettem, hogy Lucy engem bámul.
– Egy perc és ott leszek. Köszönöm, Olive.
Olive hangja csupán halk mormogás volt az ajtó túloldaláról.
 – Persze.
A számmal megérintettem Lucy ajkát, és felsóhajtottam.
– Megengedem, hogy minden este az történjen, amit akarsz.
– Jól van. Rendben. Majd igyekszem.
– Tudom, hogy az van rád a legnagyobb hatással, ha az ágyban
hancúrozunk. Persze lehet, hogy aggódnom kellene amiatt, hogy
mennyire szereted a farkamat.
Halkan felnevetett, és mindkét tenyerét a mellkasomra
szorítottam. Én közben átöleltem a derekát, és egy erős mozdulattal
még közelebb húztam magamhoz.
– Tényleg kedvelem a farkadat. Nem is használod annyira bénán.
A csókod is elmegy, és az ágyban sem vagy annyira csapnivaló.
Végre ki tudtam fújni a levegőt, és megnyugodtam. Annyira jó volt
így. Elmosolyodtam, miközben összeért az ajkunk.
– Jó. Megengedem, hogy újra játsszál vele, mihelyst egyedül
maradtunk.
Elhúzódtam tőle, mire Lucy elmosolyodott, és elindult az ajtó felé.
– Azt hiszem, most le kell mennem.
Megfogtam a kezét.
– Mehetünk együtt is. Ha tényleg annyira fontos neki az a bébi,
akkor a jövőben még sokat fogom látni.
Lucy felhorkant, és megcsóválta a fejét.
– Te tényleg annyira biztos vagy abban, hogy olyan sokáig
megtartalak?
– Ez a tervem, és attól nem kell tartanod, hogy olyan könnyen
megszabadulsz tőlem. Tudom, hogyan vigyázzak arra, ami az
enyém. Eszed ágában sem lesz lemondani rólam.
A kilincset fogva megállt az ajtóban, és egy hosszú pillantást vetett
rám.
 – Engem akarsz és a bébit? Nem zavar, hogy terhesen nemsokára
akkora leszek, mint egy bálna? Csak az egyértelműség miatt
kérdezem.
– Függetlenül a babától, te az vagy, aki. Téged akarlak. Téged, és
mindent, ami hozzád tartozik – még azt a kis átkot is.
Azon az éjszakán, amikor odajött hozzám, megígértem neki, hogy
meggyógyítom a szívét, és én leszek az, aki leveszi róla a rontást, ha
erre van szükség ahhoz, hogy higgyen nekem.
 Huszonkettedik fejezet

Lucy
Így aztán igent mondtam. Megszegtem a saját szabályaimat, és
engedtem neki. A kivétel ugyebár erősíti a szabályt, nem? Ezúttal
nem fogom kimondani a döntő szavakat. Nem fogom elárulni,
mennyire fontos nekem, és hogy milyen iszonyatosan belezúgtam.
Álarcot viselek. Ha nem lát belém, akkor nem is tud majd bántani.
A híres Adam Connor a pasim.
A szívem kelepcébe esett vadállatként őrjöngött a mellkasomban,
miközben Adammel a nyomomban kiléptem a szobából.
Jamesont odalent találtam a nyitott ajtóban állva, kifelé bambult.
Zsebre vágta a kezét, és feszültség áradt a testtartásából.
Nyoma sem volt Olive-nak és Jasonnek. A hátam mögé pillantva
láttam, hogy Adam pár lépésnyire lemaradt mögöttem.
Megnyugtatóan rám mosolygott, és nekitámaszkodva a falnak
jelezte, hogy esze ágában sincs kimenni a szobából.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, Jameson a nevemen
szólított, így kénytelen voltam elszakadni Adam hipnotikus
tekintetétől.
– Lucy – mondta Jameson lágy hangon. Mintha halványan egy
másik érzelem is keveredett volna benne… a bűntudat? Vagy talán
csak kifárasztotta az utazás, én meg ábrándoztam?
Vettem egy mély lélegzetet, és elindultam felé.
Éreztem, hogy Adam tekintete lyukat fúr a hátamba, hagytam,
hogy Jameson közvetlenül a fülem alatt megpuszilja a nyakamat. Az
volt a kedvenc helye, mint ahogy nem is olyan régen az enyém is.
 Egy futó pillanatra becsuktam a szememet, és vártam, hogy az
érintése miatt rám törjenek az érzelmek. Semmi. Semmit nem
éreztem. Nem szerettem. Még csak nem is haragudtam rá.
Meglepődve hátrébb léptem eggyel.
– Mit keresel itt, Jameson? – kérdeztem enyhén érdes hangon.
– Sajnálom mindazt, amit a telefonban mondtam, Lucy. – Lassan
kifújta a levegőt, és egy kétségbeesett mozdulattal beletúrt a hajába.
– Annyira meglepődtem, hogy nem gondolkodtam, és helytelen
dolgokat mondtam.
– Semmi baj.
Ha tényleg terhes lettem volna, talán felzaklattak volna a szavai,
de mivel nem voltam, így nem akartam alakoskodni.
– Nem. – Megragadta és erősen megszorította a kezemet. – Igenis
számít, és nagyon hiányoztál nekem, Lucy. Tudom…
Jameson tekintete ekkor elsiklott a vállam fölé, és elnémult,
amikor meglátta Adamet.
– Egy pillanatra magunkra tudnál hagyni minket?
– Sajnos nem tehetem.
Jameson még mindig erősen szorítva a kezemet elkomorodva rám
nézett.
Megfeszült a testem, amikor a hátamon megéreztem Adam kezét.
– Most már elengedheted.
– Lucy?
Megköszörültem a torkomat, és arra gondoltam, hogy ezzel az
erővel be is mutathatnám őket egymásnak. Ez, mondjuk, elég nagy
ostobaság volt, hiszen ezek ketten pontosan tudták, hogy ki kicsoda.
Sajnos semmi más nem jutott az eszembe, amit mondhattam vagy
tehettem volna.
Lassan kihúztam a kezemet Jameson szorításából.
– Jameson, ő itt Adam Connor. Ő… Olive és Jason szomszédja.
 Adam elvette a kezét a hátamról, és ettől mintha hirtelen
hidegebbé vált volna a szoba.
– Adam… – Megkockáztattam egy hátravetett pillantást, miközben
arra számítottam, hogy talán kiment a szobából. De nem, nem
hagyott ott. Még mindig ott állt. Hiába éreztem azonban az illatát,
mert már… nem ért hozzám. Eltűnt a meleg.
A fenébe.
Hogyan mutassam be neki Jamesont? Az, hogy a volt pasim…
hülyén hangzik.
– Adam, ő a barátom, Jameson.
Nem fogtak kezet, csak biccentettek.
Kellemetlen.
– Újra kérdezem: egy percre magunkra tudnál hagyni minket?
– Én pedig megint azt mondom, hogy sajnos nem tehetem.
Ó, az isten szerelmére…
Nem adva Jamesonnek esélyt a válaszra, megragadtam a karját,
hogy rám figyeljen. Rosszkedvűen azonnal felém fordult, mihelyst
megérintettem.
– Jameson, nem vagyok terhes – mondtam sietve. Sosem élveztem
a drámai feszültséget.
Jól tudva, hogy ez újdonságot jelent Adam számára is, úgy
döntöttem, hogy Jamesonre összpontosítok. Nem baj, hogy Adam is
itt van velünk a szobában, de ez most rám és Jamesonre tartozott.
Ettől még annak dacára sem fosztom meg, ahogy otthagyott.
Továbbra is savanyú képet vágva megkérdezte:
– Ezt hogy érted? Hiszen azt mondtad…
– Azt mondtam, hogy majd értesítelek, miután megkaptam az
orvosi vizsgálat eredményeit.
– De hát azt állítottad, hogy csináltál egy terhességi tesztet is.
 – Igen. De csak egyet. – A vállam fölött Adamre pillantottam,
mielőtt folytattam volna. – Annyira megrémültem, hogy nem
mertem megismételni. Nyilvánvaló, hogy ezek a tesztek is
tévedhetnek.
– Szóval megjött a doktortól az eredmény… és ez már a végleges.
Bólintottam.
– Igen. Ma. Alig pár órával ezelőtt. – Hátralesve megpróbáltam
felmérni Adam érzelmeit. Megfejthetetlen volt az arca. Rossz jelnek
tűnt, hogy nem hajlandó a szemembe nézni.
– Fel akartalak hívni. Őszintén megmondom neked, nem igazán
hittem abban, hogy téged érdekelne a dolog… éppen ezért lepődtem
meg, hogy itt állsz előttem.
– Én nem csak a… izé, a terhesség miatt jöttem vissza. Téged
akar…
Azonnal odabújtam Adamhez, amikor megéreztem a derekamon
a karját.
– Lucy. – A belsőm egészen cseppfolyóssá vált, valahányszor ezek
az ajkak kimondták a nevemet, ami miatt utáltam is kicsit. Persze
csak icipicit. – Nekem mindez nem számít. Van-e kisbaba, vagy
sincsen. Csupán azért vagyok boldog, mert így nem kell hosszú
órákon keresztül azzal marcangolnod magadat, hogy te is úgy
végzed, mint kedves családod hölgytagjai. És…
Elhallgatott, és egy gyors pillantást vetett a feltűnően halk
Jamesonre. Úgy vélem, azért, hogy ezzel nyomatékosabbá tegye a
szavait.
– Sokkal jobbat érdemelsz ennél. Nehogy már egyedül kelljen
rettegned az ilyesféle dolgok miatt. Nem szolgáltál rá a magányra.
E szavak után odahajolt hozzám, és megcsókolt. Csak így, Jameson
orra előtt. Nem hinném, hogy ezzel akarta féltékennyé tenni, de
lehet, hogy mégis arra ment ki a játék. Honnan a csudából
tudhattam volna? Csakis az számított, hogy az ajkamhoz ért a szája.
Nem hinném, hogy így akarta volna megmutatni, kié is vagyok.
Csakhogy, bár a csók lágynak indult – talán csak finom, intim
biztatás volt –, ám amikor véget ért, ugyanúgy leigázott vele, mint
az összes többi lenyűgöző csókjával. Megkockáztatom, hogy
pontosan úgy sajátított ki vele, mint azokkal a csókjaival, melyeket
akkor kaptam, amikor bennem volt, és közben úgy érzetem, mintha
a felhőkön járnék.
Érzéki és érdes hangon folytatta:
– Találkoznom kell az ügyvédemmel. Már egy órája próbál elérni.
Lehet, hogy valami baj van.
Még mindig kissé kótyagosan a csókjától, bólintottam.
– Légy készen este nyolcra. Étterembe megyünk, hogy vacsora
közben beszélni tudjunk, rendben?
Fogalmam sem volt róla, hogy miről akart beszélni.
– Én… – Megköszörültem a torkomat. – Az a helyzet, hogy ma
megünneplünk valamit, így aztán Jason nevében termet foglaltunk,
és italt meg kaját rendeltünk. Óriási buli lesz.
– Engem is meghívtatok?
– Érdekelne akár csak egy kicsit is, hogyha az mondanám, nem?
– Dehogyis.
Felnéztem az égre, de azt hiszem, észrevette a mosolyomat.
– Akkor te is eljöhetsz.
Kaptam egy puszit az arcomra, egészen pontosan a szájam
szélére, ami miatt a szívem újra izgatottá vált.
– Akkor majd a buli után megyünk haza. Beszélni.
– Haza? – kérdeztem halkan, és leheletnyit elmosolyodtam.
Pontosan ugyanezeket a szavakat használta akkor, amikor a Jake
Callum-os közjáték után hazavitt autóval.
Bólintott, és megsimogatta az arcomat.
 Nem voltam egészen bizonyos abban, mit is akarok mondani, de a
szemébe néztem.
– Nem szívesen ismerem be, de ebben a pillanatban az értéked
felkúszott nálam negyvenkilencre, Adam Connor.
A sérelmeim listájára ekkor került fel, hogy azért is gyűlölöm,
mert elhitette velem, hogy a háza egy napon az otthonom lehet.
– Tetszik a negyvenkilenc. Jó kis szám.
Amikor Adam még egy pillantást vetett Jamesonre és távozott,
már jól tudtam, hogy nekem annyi. Egyetlen csókjával elérte, hogy
azt higgyem, egyedül vagyunk a szobában, és elfelejtsem, hogy a
volt pasim ott bámul minket, iszonyatosan kétségbeesett
kifejezéssel az arcán.
– Mikor történt mindez, Lucy? – törte meg Jameson a csendet.
Nem volt értelme hazudni.
– Nem tudom biztosan. Öt perccel ezelőtt? Egy hónapja?
Otthagyott, és leült a heverőre. Zavarba jöttem, és én is leültem
vele szemben.
– Szóval akkor nem vagy terhes.
– Nem.
Nehéz lett volna kitalálni, hogy mi jár az eszében.
Összekulcsolta az ujjait, és előrehajolva rákönyökölt a combjára.
Egy gyors pillantást vetett rám, felsóhajtott, és beismerte:
– Tudod, annak idején azt akartam, hogy gyere el velem. Mielőtt
itthagytalak volna, ezerszer is elképzeltem, hogy megkérlek erre. Te
pedig ezer alkalommal válaszoltad azt a szavaimra, hogy „Igen,
Jameson, veled akarok menni”. Csak hát rájöttem, hogy ezt sosem
mondanád. Eszed ágában sem lesz ekkorát kockáztatni. Hiszen
hónapokon át még csak arra sem voltál hajlandó, hogy reggelig
mellettem maradj az ágyban. Kizárt dolog, hogy elköltöztél volna
velem, igaz? Aztán arra gondoltam, hogy mégis mitől ilyen nehéz
feltenni egy ennyire egyszerű kérdést? Talán, ha igazam lett volna,
és te tényleg el akartál volna jönni velem, akkor érdeklődtél volna
kicsit, amikor értesültél az álláslehetőségemről. Te azonban
hallgattál. Ezért aztán otthagytalak.
– Ezért otthagytál – mondtam halkan, amikor nyilvánvalóvá vált,
hogy nem folytatja. Talán arra várt, hogy beigazoljam a gyanúját.
Nem tehettem meg. Bár tudtam, hogy úgy már nem tett volna
szemrehányásokat a döntései miatt, mégsem tudtam… mégsem
akartam hazudni neki. – Ha megkértél volna rá, elmentem volna
veled, Jameson.
Szomorúan elmosolyodtam.
– De talán igazad van. Ha neked ilyen fejtörést okozott, hogy
beszélj velem, hogy megkérdezd, el akarlak-e kísérni, és ha
kételkedtél az érzelmeimben, amelyekről tudtad, hogy csak nehezen
vallom be őket, akkor kettőnk kapcsolatának nem igazán lett volna
jövője.
– Gázul viselkedtem, amikor meghallottam, hogy terhes vagy.
– Nem, dehogyis.
Bólintott, és körülnézett. Hova tűnt Olive és Jason?
Jameson elmosolyodott és felkelt.
– Nem tudom, hogy szomorú vagyok-e vagy megkönnyebbülést
érzek, hogy nincs bébi.
Én is felálltam.
– Lehet, hogy most szívtelennek tűnök, de én megkönnyebbültem.
Úgy tűnt, megleptem a szavaimmal.
– Egyikünk sem elég érett ahhoz, hogy gyereke legyen, Jameson.
Lehet, hogy én sosem leszek az.
Egy hosszú pillanatig mindketten hallgattunk, majd Jameson
rosszkedvűen felnevetett, és megdörzsölte a tarkóját.
 – Micsoda baromság. Micsoda kibaszott baromság. Azt hittem,
hogy meg tudlak győzni, költözz át hozzám Pittsburghbe, miután
úgy döntöttél, hogy megtartod a gyereket. Úgy véltem, ez a jel arra,
hogy újra megkérdezzelek… nem mintha az első alkalommal nem
szúrtam volna el mindent. Ezért jöttem ide, ahol kiderült, hogy
nemcsak hogy nincs gyerek, de te bepasiztál.
– Nem pasiztam be! – mérgelődtem.
– Akkor mi volt ez a kis előadás? – A fejével az ajtó felé biccentett,
amin át Adam az előbb távozott.
Elkomorodtam.
– Nem erről van szó.
Vagy mégis? Pontosan mibe is egyeztem bele? Mit akar tőlem
Adam? Hogy egy ágyban aludjunk? Mert számomra már ez is nehéz
ügy. Együtt járjunk? Képes lesz erre? Hogy a nyilvánosság elé álljon
velem? Szex? Mit jelentsen az, hogy „az enyém vagy”? És hogy a
csudába jár az ember egy filmsztárral? Hogyan?
– Értem – mormogta Jameson, és erről az eszembe jutott, hogy
nem vagyok egyedül.
Odajött hozzám, a kezét a vállamra tette, és a szemembe nézett.
Ekkor megéreztem valami halvány kis érzést, valamit, amire
emlékeztem. Ő viszont pillanatnyi habozás nélkül az ujjaival
beletúrt a hajamba, és egy határozott csókot nyomott a számra. A
nyelvét nem használta, ám ez az utolsó csók elmulasztott
lehetőségekről és bocsánatkérésekről mesélt. Annyira meglepett
vele, hogy nem tudtam, mitévő legyek. Csupán annyira húzta hátra
a száját az ajkamtól, hogy az orrunk hegye majdnem összeért. Utána
becsukta a szemét, és magához szorított.
– Jameson… – suttogtam, és a kezemet tetovált csuklójára tettem.
Elengedte a hajamat, de nem lépett hátrébb.
– Amikor először arról beszéltél, hogy szeretsz, úgy éreztem
magam, mintha megmásztam volna egy kibaszott hegyet. Ez a faszi
kurvára szerencsés. Dolgoztasd meg alaposan; igaza van, te ennél
többet érdemelsz.
Egy gyors puszit nyomott az arcomra, és otthagyott.
 Huszonharmadik fejezet

Adam
Amikor a fényárban úszó városon keresztül elindultam az étterem
felé, hogy találkozzak Jasonékkal, elmémben újra és újra
eljátszottam, hogy mi történt az ügyvédemnél a megbeszélés során.
Jason üzenetben értesített, hogy hol lesznek.
A felbukkanó szexfilm – az állítólagos szexfilm – nagy
valószínűséggel igazi volt. Bárkinél is volt az eredeti felvétel, az a
lehető legtöbb pénzt akarta kihozni belőle, és azzal fokozta a
licitálók étvágyát, hogy újabb és újabb állóképeket töltött fel a
filmből az internetre… ezeken világosan látszódott, ahogy Adeline
félmeztelenül egy faszt tart a kezében, míg a másik képen éppen
bekapja. A kép nem adta tökéletesen vissza gyönyörű arcát, ám amit
ábrázolt, az elég volt ahhoz, hogy a sajtó megőrüljön, és azt
találgassa, hogy ki szerzi meg magának a teljes videót.
– Ez a hasznunkra válhat – mondta Laura, az ügyvédem.
Alighanem felfigyelt az arckifejezésemre, mert pillanatnyi szünet
nélkül folytatta. – Övön aluli ütés, tudom, de ha komolyan gondolod,
hogy tied legyen a gyerek kizárólagos felügyeleti joga, akkor ez
nagyon is a hasznunkra lehet. Nézd meg rajta a dátumot; ha nem
piszkáltak bele, akkor a felvétel szerint a volt feleséged megcsalt. Ha
pedig egyszer történt ilyesmi, akkor valószínűleg más alkalmak is
lehettek. Lehet, hogy akkor nem készítettek videót, de valamit csak
találni fogunk. Használjuk fel, Adam! Nekem elhiheted, ez
megkönnyítené a dolgunkat.
– Nem! Eszem ágában sincsen sárba tiporni a volt feleségemet.
Azzal is éppen elég baja lesz, hogyan álljon talpra ezek után; nem
akarom, hogy további terhelő bizonyítékokat keressetek. Nem azért
pereskedünk, hogy a sárba döngöljem őt, Laura; ez mindenképpen
lebegjen ott a szemed előtt, miközben folytatod a pert. Én csupán a
fiamat akarom. Találj más megoldást! Ásd bele magad az ügyeibe,
beszélj az ügyvédeivel, és keress egy másik megoldást.
A fotók nem voltak hamisítványok. Adeline tényleg megcsalt,
amikor még a feleségem volt. Ezt onnan tudtam, hogy a
fényképeken jól látszott a keze, és felfigyeltem a csuklóján a
kivörösödött bőrre. Ezt az irritációt az okozta, hogy az egyik film
forgatásán rézből készült karkötőt kellett viselnie. A fényképek
dátuma pedig egybeesett azzal, amikor a kiütések megjelentek rajta.
Hogy meglepődtem-e, amikor értesültem a szexvideó
felbukkanásáról? Nem hazudok; igen, meglepődtem. Adeline…
Adeline bár nem volt hibátlan, kitartott mellettem, legalábbis ezt
gondoltam. Csakhogy már túljutottam azon a ponton, amikor még
feldühített volna egy ilyen film létezése. Nem mehetek vissza, hogy
megváltoztassam a múltat, hogy kijavítsam közösen elkövetett
hibáinkat. Már semmit nem számított. Ez a nő többet nem játszott
szerepet az életemben. Saját magával szúrt ki, csakis önmagával.
Időközben már kiadtam az utasítást a sajtósaimnak, hogy tegyenek
meg mindent azért, nehogy belekeveredjek az ügybe. Eszem ágában
sem volt kommentálni az eseményeket. Ne hivatkozzanak rám!
Ennek dacára egy álló napon át nem voltam hajlandó fogadni
Adeline vagy az asszisztensei hívását. Csakis Aidenre tudtam
gondolni, és hogy ez az új helyzet milyen hatással lehet rá. Tíz
perccel este hét után érkeztem meg az étteremhez. Egy forgalmi
dugó miatt késtem tíz percet.
Először semmire sem gondoltam, amikor hiába kerestem Olive
mellett Lucyt. Minél közelebb értem azonban a félig fedésben lévő
asztalukhoz, annál jobban megerősödött bennem a gyanú, hogy
esetleg még mindig azzal a faszival, Jamesonnel lehet. Hibát
követtem el talán, hogy egyedül hagytam vele?
Olive háta mögül Jason feje bukkant elő, majd az integető keze. A
felesége is felfigyelt rám, és félénken elmosolyodott.
Elbizonytalanodva lelassultam, ám mielőtt odaérhettem volna az
asztalukhoz, hogy rákérdezzek, hol van Lucy, éppen ő bukkant elő a
barátaitól jobbra, és egy gyönyörű, bizonytalan mosolyt küldött
felém.
Lenyűgöző volt – ahogy mindig is! Magas sarkú fekete
platformcipőt és ugyanilyen színű koktélruhát viselt, ami
közvetlenül a térde fölött ért véget. A ruha nyakkivágása lehetővé
tette számomra, hogy megpillantsam a keble csodálatos
domborulatait. Mi mást tehettem volna, mint hogy irányt váltok, és
elindulok felé, mégpedig egyre könnyedebb léptekkel, hiszen már
tudtam, hogy ő is itt van.
Leheletnyit elvigyorodott, és a tenyerét beletörölte a ruhájába,
amit közben észrevétlenül lejjebb húzott, majd elindult felém. A
tőlünk jobbra lévő asztalhoz váratlanul odalépő pincérnő kis híján
elgáncsolt.
Lucy elmosolyodott, én felkacagtam.
Segítettem a pincérnőnek visszanyerni az egyensúlyát, bocsánatot
kértem tőle, és sietve megkerültem az asztalt.
Mihelyt odaértem Lucy elé, a két kezembe fogtam az arcát, és
kifújtam a levegőt.
– Hát itt vagy!
Felhorkant.
– Azt hitted, hagyom, hogy nélkülem ünnepeljenek? Nagy
nyavalyát! – Megragadta a csuklómat. – Te meg miért vágsz ilyen
savanyú képet?
Ekkor azonban a szájára tapasztottam az ajkamat, és addig
csókoltam, míg majdnem elalélt a karjaimban. Amikor elengedtem
és a hüvelykujjammal végigsimítottam pirosló alsó ajkát, már két
kézzel kapaszkodott az ingembe.
Megköszörültem a torkomat, és hátrasimítottam a haját, mert így
legalább egy másodperccel tovább érhettem hozzá.
– Egy pillanatra azt hittem, hogy az a fiúcska valami trükkel
rávett téged arra, hogy lelépj vele.
Játékosan magasba vonta az egyik szemöldökét.
– Ilyen naiv kiscicának tartasz?
Felkacagtam, és egy újabb csókot nyomtam az ajkára.
– Nem. Téged aztán senki sem tud átverni, Lucy Meyer.
– Remek. Örülök, hogy ezt te is tudod. – Körbevillant a tekintete. –
Mi lenne, ha most leülnénk? Minket bámulnak az emberek. Nagyon
kellemetlen!
Leszartam, hogy mit gondolnak rólunk az emberek – annyira
hozzászoktam már ahhoz, hogy éjjel-nappal szemmel tartanak,
hogy már fel sem figyelek az ilyesmire –, ám ennek dacára
elfogadtam, amit kért, és Lucy kezét megmarkolva elindultunk az
asztal felé.
Adtam egy puszit Olive-nak, Lucy alá toltam a széket, és
üdvözöltem Jasont.
– Úgy tűnik, nem csak egy dolgot kell ma megünnepelnünk –
állapította meg Olive ragyogó mosollyal az arcán.
– Olive… – sóhajtott fel Jason.
– Mi van? – A férje felé fordult, és ártatlan tekintettel nézett rá. –
Semmi rosszat nem csináltam.
Miközben Olive megpróbálta kiengesztelni Jasont, én az ujjam
hegyével megsimogattam Lucy csuklóját, amitől a karján felálltak az
apró szőrszálak. A fülébe suttogtam:
– Minden rendben a volt pasiddal?
Rám mosolygott, és bólintott.
– Azt hiszem, most már tényleg vége.
– Eddig még nem volt tényleg vége?
Mégis mi a fenéről beszéltek ezek ketten, miután én eljöttem?
Megcsóválta a fejét, és a vizespohár után nyúlt.
– De, nagyon is, viszont azt hiszem, hogy így már egyértelmű,
tudod? Visszavonhatatlan. Nem hinném, hogy még egyszer látjuk
egymást az életben.
– És ezzel nincs probléma?
Belekortyolt a vizébe, bólintott, majd a tekintete a barátain
állapodott meg.
Úgy döntöttem, kibírok még pár órát, amíg négyszemközt
maradva beszélni tudunk.
– Úgy hallottam, hogy ideje gratulálnunk – mondtam, megszakítva
ezzel Jason és Olive csendes beszélgetését.
– Ó, köszönöm – felelte Olive, és rámosolygott Lucyre. – Csakhogy
szerintem igazából Lucynek kellene gratulálni. Én ugyanis semmit
nem tettem. Ő az, aki összekalapálta a megállapodást.
Olive a szemembe nézett.
– És végre hivatalosan is elfogadta a tényt, hogy mostantól az én
ügynököm.
– Gratulálok! – mondtam újra, és az asztal alatt megfogtam Lucy
kezét. – Mindkettőtöknek.
A két fiatal nő egyszerre mosolygott rám.
Ezt követően ételt rendeltünk, én pedig diszkréten megkérdeztem
a pincérünktől, hogy tudna-e hozni egy üveg pezsgőt. Az este
könnyed csevegéssel folytatódott, én pedig felfedeztem, hogy
Lucynek van egy másik oldala is, miközben figyeltem, hogyan
beszélget Olive-val. Gondtalan és boldog volt a barátnője oldalán.
Nyoma sem volt aggodalomnak vagy bánatnak. Azt akartam, hogy
az én társaságomban is pontosan így viselkedjen.
Nem is egy alkalommal felfigyeltem arra, hogy Jason ragyogó
arccal nézi a feleségét, miközben Olive önfeledten kacag Lucyvel.
Annak dacára, hogy Adeline miatt fájt a fejem, azon kaptam
magam, hogy együtt nevetek velük.
A szomszéd asztalnál ülők közül ketten átjöttek hozzánk, és
autogramot kértek Jasontől és tőlem. Gyorsan aláírtuk a felénk
nyújtott szalvétákat, és mielőtt tiltakozni tudtunk volna, rajongóink
lefényképeztek mind a négyünket, majd sietve távoztak.
Lucy feszült teste hozzám bújt, amikor a fülembe suttogott:
– Nem kapod el őket?
– Már miért tenném?
– Hogy elvedd a telefonjukat és kitöröld belőle a képeket.
– Lucy – sóhajtottam, és közelebb húztam a székét magamhoz.
– Ma este nem csak ők fényképeztek le minket. Hidd el nekem, az
alapján, amit láttam, legalább három másik asztalnál is készültek
fotók rólunk.
– És ez így rendben van? Úgy értem, tudom ám, hogy megy az
ilyesmi… mi van, ha felrakják az internetre? Na jó, ez ostoba kérdés
volt, mert valószínűleg máris kiposztolták a képeket.
– Igen? – kérdeztem, és feszülten figyelve megpróbáltam rájönni
arra, mi miatt aggódik ennyire.
– Mi az, hogy igen? – mondta elfúló hangon. Hátradőlt,
félrehajtotta a fejét, és látszott, hogy valamin erősen gondolkodik. –
Húha, szóval akkor ez már csak ilyen. Komolyan gondoltad, amit az
előbb mondtál.
– Te talán nem?
– Nem tudtam…
 – Mit nem tudtál? – kérdeztem, amikor elhallgatott.
– Nem tudtam, hogy pontosan mire gondoltál. Azt hittem, arról
fogunk beszélgetni, amit délelőtt mondtál.
– Melyik része ennyire nehezen érthető? Most már az enyém
vagy. Nem tudom, ezt hogyan lehetne még jobban körülírni.
– Haha – nevetett rosszkedvűen.
A pincér kihozta az édességet és még egy üveg pezsgőt a
hölgyeknek, így Lucy kénytelen volt elhallgatni. Mihelyst a
felszolgáló távozott, ott folytatta, ahol abbahagyta.
– Pontosan tudod, hogy mire gondoltam!
– Igazából nem tudom, viszont tisztázzunk már valamit. Az, hogy
az enyém vagy, azt jelenti, hogy mostantól az enyém vagy, és senki
másé.
Felháborodva felhördült.
– Szerinted így kéne megmagyarázni bármit is? Semmit nem
mondtál el. Most arra gondolsz, hogy csakis egymással
szexelhetünk? Vagy arra, hogy együtt járunk? És ha ez lenne a
helyzet, képes vagy egyáltalán normális udvarlásra? Vagy ez már
egy kapcsolat? Minden éjjel ugyanabban az ágyban kell aludnom,
ahol te is alszol? Ezek mind fontos kérdések, és én nem tudom rájuk
a választ.
– Úgy tűnik, hogy elég sokat gondolkodtál rajtuk.
– Tudni szeretném, hogy mibe bocsátkozom.
– Mi volna, ha nem aggódnál miatta?
– Mi volna, ha segítenél egy kicsit?
– Az nem volt segítség, hogy elmondtam, mennyire beléd zúgtam?
Azt hittem, hogy azzal mindent egyértelművé tettem.
Valaki felhördült mögöttünk, mire odafordultunk.
– Sajnálom, bocsánat, ne hagyjátok abba – suttogta Olive
meglehetősen jókedvűen.
 – Nem szívesen szakítalak félbe titeket, de azt hiszem, ideje
lelépnünk – mondta Jason, miközben a bejáratot figyelte.
Odapillantva észrevettem, hogy a tulajdonos olyan emberek
útjában áll, akik mind felénk mutogatnak; úgy tűnt, egy egész
seregnyi lesifotós várakozik odakint. Jason odahívta magához a
pincérünket, és megkérdezte tőle, hogy használhatnánk-e a konyha
mögötti hátsó kijáratot, ami sajnálatos módon már egyikőnknek
sem jelentett újdonságot.
Amint megkaptuk az engedélyt, máris elindultunk. Olive és Lucy
ment elöl, miközben mi mutattuk az utat a hátsó ajtó felé.
– Fel kellett volna hívnom Dant – mormogtam magamban, és
dühösen megráztam a fejem. – Olyan nagy a felhajtás Adeline miatt,
hogy valószínűleg a házam előtt is lesben állnak a fotósok.
Jason felém pillantott, miközben odaértünk a hátsó ajtóhoz.
– Hívd fel most, hogy jöjjön ide, és intézkedjen a kocsid miatt. A
sofőröm majd elvisz minket. Te meg szépen átmászol a kerítésen,
így nem fogják tudni, hogy hazaértél.
– Köszönöm. Azt hiszem, ez jó ötlet.
Megvártuk, hogy Jason sofőrje az épületet megkerülve felszedjen
minket, én pedig gyorsan felhívtam Dant, és megkértem, hogy hozza
el a kocsimat, majd ellenőrizze, mi van Adeline-nel és Aidennel,
mielőtt visszajönne a házamba. Bár a nap folyamán nem volt
hajlandó felvenni volt feleségem a hívásaimat, ez távolról sem
jelentette azt, hogy nem aggódtam. Hogyan bánik Aidennel a nagy
zűrzavar közepette? Lehetséges, hogy még mindig haragszik rám,
amiért bíróság elé idéztem, és nem hajlandó megengedni, hogy
bármikor találkozzak a fiunkkal, amikor egy hétig nála van, ám ez
még távolról sem jelentette azt, hogy én beletörődnék ebbe.
– Tudok valamit segíteni? – kérdezte Lucy, amikor befejeztem a
beszélgetést Dannel.
 – Itt a kocsi, srácok! Gyorsan beszállás, mielőtt az eszükbe jutna
hátraküldeni egy őrszemet.
Rámosolyogtam Lucyre, és reméltem, hogy ezzel sikerül
meggyőznöm arról, hogy minden rendben van – vagy legalábbis
rendben lesz. Odavezettem a várakozó járműhöz.
Miután mind bezsúfolódtunk az autóba, és a hátunk mögött
hagytuk az étterem bejárata előtti fokozódó őrületet, Lucy a kezébe
fogta a kezemet, ami miatt úgy éreztem, mintha meghódítottam
volna a világot.
 Huszonnegyedik fejezet

Lucy
Megdöbbentő módon az Adam kapuja előtt várakozó tömeg
nagysága még annál is szörnyűbb volt, mint amit az étteremnél
tapasztaltunk. Szerencsére egyikőjük sem láthatott keresztül Jason
kocsijának elsötétített ablakain, így nem vették észre Adamet,
amikor behajtottunk a kapun, és utána velünk együtt Adam besétált
Jason és Olive házába.
Miközben megkapaszkodtam a heverő támlájában, hogy
levegyem a magas sarkú cipőmet, láttam, hogy Adam csapdába esett
állatként jár fel és alá. Nem igazán tudtam, hogy mit is mondhatnék
ebben a helyzetben, ezért csendben maradtam. Talán részben azért
ilyen mérges, mert megcsalták? Megérezte, hogy őt nézem, és felém
fordult.
– Sajnálom, Lucy. Azt ígértem, hogy átbeszéljük a dolgainkat, de
még semmi hírem sincs Dan felől, és tudnom kell, milyen nagy a baj
Adeline-nél.
Megráztam a fejem, és magam mögött hagyva a biztonságot ígérő
heverőt, odamentem hozzá.
– Megőrültél? Eszembe sem jutott, hogy számonkérjem rajtad. Én
is aggódom a kis cimborám miatt.
Felsóhajtott, és megdörzsölte a homlokát.
Tehetetlennek éreztem magamat, és Olive szemébe néztem.
– Jason! – szólt ki a férjének, aki bejött hozzánk a nappaliba. – A
sofőr esetleg elvinné Adamet Adeline házához?
– Igen, még nem ment el. Adam, ha ennyire szar a helyzet a kapud
előtt, akkor Adeline-nél sem lehet jobb.
– Igen, én is ettől félek…
Ekkor végre megszólalt a telefonja.
– Dan? Mi a helyzet? – Egyik kézzel eltakarta a szemét, és
szenvedve felsóhajtott. – Igen? Láttad elmenni? …rendben,
rendben! …jól van, hozd át a kapun, Jasonéknél vagyok. Ott leszek
pár perc múlva.
Letette a mobilt, és felém fordult.
– Idehozza a fiamat. Úgy tűnik, Adeline-nél még rosszabb a
helyzet, mert amikor Dan felajánlotta neki, hogy áthozza ide Aident
és akkor ő jobban odafigyelhet a dolgaira, Adeline még csak nem is
ellenkezett.
Odasiettem hozzá, és megérintettem a karját.
– Ez jó hír, ugye? Akarod, hogy én is veled menjek, és eltereljem
Aiden figyelmét arról, ami kint történik?
Forró tenyerével megérintette az arcomat.
– Csak ha megígéred, hogy engem is megnyugtatsz.
Nem lehetett nem rámosolyogni; mostanában egyre többször
késztetett erre.
– Majdcsak kitalálunk valamit.

Adam a karjában hozta be a fiát. A vadul vicsorgó Dan jelentette a

hátvédet.
– Nézd csak, ki jött hozzád látogatóba, nagyfiú! – mormogta Adam
a fiának, aki az apja nyakához szorította az arcát, és vékony
karjával erősen magához ölelte. A pizsamáját aranyos kék kisautók
díszítették.
 – Szia, Aiden! – Odamentem hozzájuk, bár fogalmam sem lehetett
arról, hogy mi történt és mennyire rossz a helyzet. Az isten
szerelmére, hát történhet több baj is egyetlen napon? A reggel még
tök jól indult, mostanra viszont minden elfajult.
Aiden előbújt a rejtekhelyéről, és odaintegetett nekem.
– Szia, Lucy! Miattam jöttél?
Felragyogott az arcom.
– Bizony! Apád megkérdezte, hogy akarok-e találkozni veled, én
meg kapva kaptam a lehetőségen. Na mi a helyzet veled?
– Nehéz napom volt. Anyu nagyon szomorú. Nem akartam
otthagyni, de azt mondta, hogy nem tudok segíteni.
Ó, baszd meg! Adamre pillantottam, és láttam, hogy megfeszül az
álla – az a nagyon szexi álla. Megráztam a fejemet, és az aggódó
kisfiúra összpontosítottam.
– Időnként mindenkinek van nehéz napja. Tudod, mit szoktam
csinálni, amikor különösen rám jár a rúd? – A kis kezével
megkapaszkodott az apja ingjében, és megrázta a fejét. – Eszem egy
kis jégkrémet, és a legjobb barátommal megnézem az
Oroszlánkirályt vagy a Zootropolis – Állati nagy balhét.
Ez volt az ő két kedvenc filmje.
– Olive-val nézed meg?
Bólintottam.
– Igen. Ő legalább annyira imádja őket, mint én.
Pislogott párat, és máris nagyon álmosnak tűnt. Dan alighanem az
ágyából halászta ki.
– Én is szeretem őket. – Az apja felé fordult. – Apu, tévézhetek egy
kicsit Lucyvel? Nagyon nehéz napom volt.
Adam kényszeredett mosolyt erőltetett az arcára, és beletúrt
Aiden hajába.
 – Már rég aludnod kellene, Aiden.
– Csak egy kicsit, apu, légyszi!
– Mi lenne, ha építenénk egy kis párnavárat ide, a nagyszobába,
és onnan néznénk meg a filmeket? Talán az apádat is behívhatnánk
oda, szerintem nem fog nemet mondani.
Aiden szeme tágra nyílt, és reménykedve kihúzta magát az apja
karjában. A szemem sarkából láttam, hogy Adam elmosolyodott,
Dan pedig a fejét csóválja.
– De hát nem tudom, hogy kell párnavárat építeni, Lucy! Még
sosem építettem ilyet! Te igen?
– Még szép! Sajnos a segítséged nélkül nem biztos, hogy sikerülni
fog. Lenne kedved segíteni?
– Igen, az menni fog. – Megérintette az apja arcát, hogy felhívja
magára a figyelmét. – Építhetünk egy sátrat, apu? Te is nézhetsz
minket közben. Ha Lucy újra elsírja magát, megölelheted és
szólhatsz neki, hogy ne legyen megint butuska.
Adam elnevette magát, és bólintott.
– Rendben. Pontosan ezt tesszük. – Letette Aident, aki azonnal a
hálószobája felé iramodott, mihelyst a kis lába megérintette a talajt.
– Hozom a kedvenc párnámat!
– Én pedig a lepedőket. – El akartam menni Adam mellett, de
megragadta a csuklómat, és megállított. Magasba vontam az egyik
szemöldökömet, és felnéztem rá. – Tényleg ez a fétised?
Lehajolt és megcsókolt. Ajka lágy érintése és a bensőséges
köszönetnyilvánítása miatt szédülni kezdtem, majd a nyelve is
becsúszott a számba. Mielőtt rájöhettem volna, hogy mi történik,
már véget is ért.
– Köszönöm, hogy itt vagy, Lucy. Hogy velünk vagy – mondta
érdes hangon. Aiden két párnával a hóna alatt berohant a szobába.
– A másik kedvenc párnámat neked hoztam, Lucy.
 – Köszönöm, kis földlakó! – mondtam halkan. Óvatosan felrakta a
párnákat a heverőre, és a kezem után nyúlt.
– Gyere, megmutatom neked, hol vannak a paplanok. – Elhúzott
az apjától, és csak a folyosó elején állt meg. – Apu, segítesz nekünk?
– Beszélnem kell Dannel, mielőtt elmenne. Utána rögtön odajövök
hozzátok.
– Te nem nézed meg velünk a filmet, Dan?
– Mennem kell, nagyfiú. Megkérhetlek arra, hogy vigyázz
helyettem apádra meg Lucyre?
Aiden jól láthatóan kidüllesztette a mellkasát, és bólintott.
– Persze. Számíthatsz rám.
Az ígéret után bevonszolt magával a szobájába, hogy
válogathassunk a kedvenc paplanjai között.
Egy darabig turkáltunk a különféle ágyneműk között, aztán
kiválasztottunk két világoskéket és egy zöldet, ami majdnem pont
olyan árnyalatú volt, mint a kisfiú szeme. Összeszedtünk még egy
pirosat és egy fehéret is, rajta piros és fekete vonatokkal. Elloptunk
pár párnát az apja ágyáról is.
Amikor bevonultunk a zsákmányunkkal, sem Adam, sem Dan
nem volt a nappaliban. Aiden mindent ledobott a földre, és segített
a rakományommal.
– Le tudnád szedni azokat a párnákat? Felhalmozzuk őket a
heverőre, így jóval magasabb lesz. Addig megyek, és megnézem, hol
van az apád.
– Lucy… szerinted megengedi, hogy jégkrémet is együnk?
– Hümmm. – Összevont szemöldökkel úgy néztem, mintha mélyen
elgondolkoznék rajta. – Majd megkérdezem tőle, de szerintem azt
feleli, hogy túl késő van a jégkrémhez.
Aiden összefonta a karját a melle előtt, és a testtartásomat
utánozva félrehajtotta a fejét.
 – Igen, azt hiszem, igazad van. Holnap viszont, ha megkérjük,
nem fog nemet mondani! És talán anyu is idejöhet hozzánk.
– Igen, igazad van. Holnap rákérdezünk.
Segítettem neki felmászni a heverőre, hogy a díszpárnákat
ledobhassa a padlóra, majd elindultam a bejárati ajtó felé. Jól
hallottam, hogy Adam egyre hangosabban beszél.
– Hé! – förmedtem rá halkan a két rendkívül dühös férfira. – Már
így is eléggé meg van ijedve, mi lenne, ha nem üvöltenétek?
Dan majdnem vicsorgott, de nem szólt egy szót sem. Adam a
mobiljába beszélt, és úgy tűnt, hogy mindjárt felrobban.
– Mi történik? – kérdeztem halkan Dant.
– Adeline – mordult fel, és a hangsúlyából egyértelműen kiderült,
mi a véleménye Adam volt feleségéről.
– Adeline, eszem ágában sincs közös nyilatkozatot kiadni veled.
Nem érdekel, hogy ennek milyen hatása van a karrieredre. Akkor
kellett volna erre gondolnod, mielőtt úgy döntöttél, hogy megcsalsz
egy rendezővel, csak azért, hogy megkapjál egy szerepet.
Döbbenten néztem Danre, és megpróbáltam lenyelni a számra
tóduló szavakat.
Ó, a fenébe!
Következő pillanatban Adam egész teste megfeszült. A nyakán
lüktetni kezdett egy vastag ér. Becsukta a szemét, vett egy mély
lélegzetet, ám ettől sem sikerült megnyugodnia.
– Nagy nyavalyát fogod ezt tenni Aidennel! Kizárt dolog, hogy
kitedd a gyereket annak.
– Lucy! – kiabálta a kisfiú a nevemet, mire Adam azonnal a zaj
irányába fordult.
– Bocsánat, mennem kell – mormogtam, miközben Adam
tekintete meglágyult, ahogy rám nézett. Egyetlen további szó nélkül
visszarohantam Aidenhez.
Itt mégis mi a fene történik?
 Huszonötödik fejezet

Adam
– Vagy idejössz ma este, hogy mindenki láthassa, amint mosolyogva
belépsz a házam kapuján, vagy holnap egy egészen másfajta
nyilatkozatot adok ki, Adam.
Ezek voltak Adeline utolsó szavai, mielőtt lecsapta volna a
telefont.
– Mi a helyzet? – kérdezte Dan, komoly erőfeszítést téve, hogy ne
kiabáljon. Jól hallottam, hogy Lucy halkan beszélget a fiammal,
miközben belekezdtek a megígért vár építésébe. Az órámra néztem.
Tíz óra volt, Aidennek már rég aludnia kellett volna.
– Azt akarja, hogy közösen adjunk ki egy nyilatkozatot, amiben
gyakorlatilag arra utalunk, hogy újra összejövünk.
Dan még jobban elkomorodott.
– És ha nem teszed?
– Ha nem, akkor kitálal Aidenről.
– Ezt még ő sem tenné – hitetlenkedett Dan. – Hát nem látja, hogy
ezzel saját magának is keresztbe tenne?
Összeszorult a torkom, miközben megpróbáltam elfojtani a
dühömet. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a telefonomat,
hogy együtt lehessek a fiammal és Lucyvel.
Hallottam, hogy Lucy játékosan felmordult, majd Aiden nevetése
töltötte be a házat.
– Oda kell mennem – mondtam dühösen. Dan szemébe néztem,
miközben Lucy és Aiden kacagása ott csengett a fülemben. – Adeline
csapdába esett. Képtelen tisztán gondolkodni, én pedig nem
kockáztathatom meg, hogy ilyen hibát kövessen el.
– Odaviszlek hozzá.
Biccentettem, amikor Dan kinyitotta az ajtót és kilépett az
udvarra.
– Indítsd be a kocsit, rögtön jövök.
Aiden a tévé előtt állt és nevetett, miközben Lucy megpróbált
elmenekülni a fejére dobott lepedőtámadása elől.
– Elkaplak, kis földlakó! – vicsorogta, és a fiam felé mozdult, aki
feljajdult, és sietve elbújt a hátam mögé.
– Aiden, nyugodtan kihozhatjátok az én szobámból is a párnákat,
rendben?
Felemelte a fejét, hogy rám nézzen.
– Kihozhatjuk mindet?
– Persze. Ha várat építetek, akkor az legyen jó kényelmes. Nem
gondolod?
Lelkesen bólogatva elrohant, én pedig megfordulva szemközt
találtam magam Lucyvel. Mindent tudó pillantással nézett rám,
miközben lehúzta a válláról Aiden vonatos lepedőjét.
– Oda kell menned.
Magamhoz öleltem, és beszívtam lágy illatát, hogy megnyugodjak.
A lepedő lecsúszott a válláról, és szétterült a padlón, miközben Lucy
két tenyere végigsimította a mellemet, mivel ösztönösen megértette,
hogy mire van most szükségem.
– Beszélnem kell vele. Ő most… ha nem teszem, iszonyatos hibát
követ el.
Lucy hátrébb húzódott, és néhány pillanatig a szemembe nézett.
– Értem.
Elmosolyodtam. Dehogyis érti! El sem tudta volna képzelni,
milyen nagy fájdalmat okozna Aidennek, ha Adeline valami
ostobasággal állna elő, csak hogy a sajtó végre ne rá figyeljen.
 – Most még nem, de megígérem, hogy egy napon mindent
elmagyarázok.
Abban a pillanatban, ahogy kimondtam ezeket a szavakat, máris
tudtam, hogy hibát követtem el. Még azelőtt, hogy Lucy
összerezzent volna. Teljesen elzárkózott előlem.
– Tényleg, mondtad, hogy beszélni fogunk. Egy napon meg is
tesszük.
– Lucy, ne csináld ezt! – Megérintettem az arcát, és
megnyugodtam, hogy nem hagyott faképnél. – Ez az egész… bármi
is történjen Adeline életében, az minket nem érint. Nem fogsz tudni
elmenekülni előlem.
Aiden két párnát magához ölelve jött ki a szobámból. Mindegyik
nagyobb volt a kis testénél, és én kénytelen voltam elengedni Lucyt.
Elvettem a párnát a fiamtól, és felemelve egy puszit nyomtam a
homlokára.
– Mennem kell, hogy megnézzem az anyádat. Sietek vissza
hozzád. Ugye rendben van így?
– Lucy itt maradhat? – A tekintete ide-oda cikázott közöttem és
Lucy között.
– Igen. Lucy veled maradhat. Ti ketten megnéztek egy filmet, én
meg majd csatlakozom hozzátok, rendben?
– Vigyázol anyura, hogy többet már ne sírjon? Meg akartam
ölelni, de nem hagyta.
Erősebben magamhoz szorítottam.
– Gondoskodom az anyádról. Nem kell aggódnod miatta, kishaver.
Akkor megállapodtunk?
Megölelte a nyakamat, és bólintott.
Egy néma „köszönömöt” dobtam Lucy felé, és leengedtem Aident,
hogy visszatérhessen a várba és tovább építhesse a barátjával.
Mielőtt Lucy elfordulhatott volna, egy gyors csókot loptam az
ajkáról, ami sajnos nem tartott elég sokáig, majd kimentem a
szobából.

Amikor az asszisztens beengedett minket a főbejáraton, Adeline fel

és alá járkált a nappalijában. Az összes függöny el volt húzva. Jól
sejtettem: az utcája tele volt paparazzókkal, akik egyből tülekedni
kezdtek, mihelyt megpillantották a bekanyarodó autómat.
– Hagyjatok minket magunkra! – parancsolta Adeline az
asszisztensének és Dannek.
Bár a testőröm mostanára már mindent tudott rólunk, amit csak
tudni lehetett, én is úgy láttam jobbnak, hogy erre a beszélgetésre
tanúk nélkül kerül sor.
– Ki kell adnunk egy nyilatkozatot – mondta Adeline, és rágyújtott
egy cigarettára. Mielőtt kinyithattam volna a számát, máris rám
förmedt. – Ne nézz rám ilyen sokatmondóan. Csak a stressz miatt
van. Nem kezdtem el újra dohányozni.
Csendben maradtam. Engem az sem érdekelne, ha halálra
dohányozná magát.
– Ki kell adnunk egy nyilatkozatot – ismételte. – Közösen. Nem
tudom, hogy pontosan mit fogunk mondani, legalábbis egyelőre
még nem, de ott kell állnod mellettem a kamerák előtt, a kezemet
fogva. Neil és az anyád is egyetért velem.
– Az anyám? Te még beszélő viszonyban vagy vele?
Adeline kifújta a füstöt, én meg azon kaptam magamat, hogy
töprengek: pontosan mikor is siklott félre a kettőnk kapcsolata?
Valaha is normális volt?
– Anyád azt mondja, hogy nem fogadod a hívásait. Ez… ez a dolog
rájuk is hatással van. Nem akarják, hogy a család nevét egy
botránnyal kapcsolatban emlegessék.
– Talán elfelejtették, hogy te már nem vagy a családunk tagja?
Egy rángatózó kézmozdulattal elnyomta a cigarettáját a
hamutartóban, és azonnal elővett egy újat, miközben félrehajtott
fejjel rám nézett.
– Talán nem én vagyok Aiden anyukája, Adam? Emiatt nem
leszek mindörökre a családod tagja? Lehet, hogy te nem szoktál
beszélni a szüleiddel, ám én továbbra is a rokonaimnak tekintem
őket.
Még szép, hogy ezt teszi. Zsák a foltját megtalálja.
Ökölbe szorítottam a kezemet, és a hátsó udvarra nyíló ablak felé
fordultam.
– Én is így gondolom. Neil úgy véli, a zsarolók csakis azért nem
említették meg, hogy kivel vagyok azon a videón, mert nem látszik a
férfi arca. A kiszivárogtatott állóképek alapján valószínűtlennek
tűnik, hogy másik szögből is készült felvétel. Ez az, amit
kihasználhatunk. Kiadunk egy nyilatkozatot, majd Neil készít
velünk egy interjút, esetleg valaki más, ha úgy akarod. Szerinte
akkor járunk a legjobban, ha azt állítjuk, hogy a film a
beleegyezésünk nélkül készült, és mi semmit sem tudtunk az
egészről.
Valahol félúton elveszítettem a fonalat.
– Tessék? Hogy érted azt, hogy a beleegyezésünk nélkül?
– Azt kell mondanunk, hogy mi ketten vagyunk a filmen. Az
időpont stimmel. Egyedül azért őrült meg mindenki a felvételtől,
mert azt hiszik, hogy megcsaltalak, és miattam ért véget a
házasságunk. Ha megmondjuk nekik, hogy te vagy az a férfi, akkor
már nem lesz olyan érdekes az ügy. Azzal, hogy idejöttél ma este… –
Az ujjai között tartott cigarettával az utca felé mutatott. – Az is jól
jön, hogy lefényképeztek, ahogy behajtasz ide. Végül is nem jöttél
volna, ha megcsaltalak volna.
– Csakhogy nem emiatt jöttem ide, igaz?
Mélyen beszívta a cigaretta füstjét, majd a magasba fújta a
mennyezet felé.
– Nem bizony. Ahogy azt már elmondtam neked a telefonban, én
tényleg nem akarom kiteregetni Aiden szennyesét, de ha sarokba
szorítasz, akkor pontosan ezt teszem, hogy megmeneküljek és
megmentsem a karrierem. A válás után semmi más nem maradt
nekem, Adam. Talán nem fújták volna föl annyira ezt a videót, ha
nem indítottál volna pert a felügyeleti jog miatt. Így viszont
látszólag összefügg a két dolog egymással. Nem hagyhatom, hogy
tönkretegyen egy szexvideó.
Némán bámultuk egymást a szavait követő csendben. Mosolyt
erőltettem az ajkamra, és megtapsoltam az előadását.
– Ha pedig a busz alá taszítasz minket, még azt is hozzáteszed,
hogy az egész az első pillanattól kezdve a te ötleted volt?
Elmosolyodott, és az arcáról eltűnt a feszültség. Bájosnak és
kedvesnek látszott.
– Még szép, hogy ezt teszem. Hiszen te egyáltalán nem akartad. Én
voltam az, aki meggyőzött téged. Ezt nem tagadhatod, igaz?
– Mi történt, Adeline? Mi történt veled? – kérdeztem, hiszen már
túljutottam a döbbeneten és az undoron.
Eloltotta a cigarettáját, és elindult felém.
– Szeretem őt. Tényleg szeretem, Adam! Kérlek, ne kényszeríts
arra, hogy fájdalmat okozzak neki. Semmi nem történt úgy, ahogy
szerettem volna, de én minden tőlem telhetőt megtettem. A lehető
legjobb feleséged voltam, és nem szolgáltam rá minderre. Csak
annyit kérek, hogy segíts. Semmi mást. Könnyedén eljátsszuk nekik,
hogy az jár az eszünkben, esetleg újra összejöhetünk. Úgy teszünk,
mintha ez a vihar ismét összehozott volna minket, majd pedig, ha
lecsendesednek a dolgok, és én újra rendszeresen kapok
filmszerepeket, átengedem neked a kizárólagos felügyeleti jogot…
A nappali ajtaja olyan hangos csattanással vágódott ki, hogy mind
a ketten összerezzentünk.
– Dan, mi tör…
– El kell mennünk innen! Most azonnal mennünk kell!
 Huszonhatodik fejezet

Lucy
Az alvó Aiden mellett feküdtem, és már majdnem lecsukódott az én
szemem is, miközben Adamre vártam. Nem lehettem egészen biztos
abban, hogy tényleg megbeszéljük-e a közös dolgainkat, amikor
visszaér. Valószínűleg ebben a pillanatban egész más dolgok
foglalkoztatták, nem pedig én. Akár beszélünk, akár nem, pontosan
tudtam, hogy sokkal jobban érzem magam, ha majd itt lesz velünk.
Aiden tíz perccel az után aludt el tévénézés közben, hogy
befejeztük a párnavár építését. Olyan kicsi lett, hogy csak mi ketten
fértünk el benne. Álmában egészen közel bújt hozzám, én pedig
rámosolyogtam. Egyszerűen tökéletes volt ez a gyerek.
– Tudsz titkot tartani, Lucy? – kérdezte tőlem pár pillanattal
azelőtt, hogy csatát veszített volna az elalvással vívott küzdelemben.
– Persze. Imádom a titkokat. Na mesélj!
Elfordult a tévétől, és piszkálni kezdte a pizsamája gombjait.
– Sírtam ma.
– Mi történt? – suttogtam vissza ugyanolyan halkan, mint ahogy ő
beszélt.
Felemelte a fejét, hogy a szemembe nézzen, miközben még
mindig idegesen rángatta a pizsama szövetét.
– De az apukámnak nem mondhatod el! Rendben?
Bólintottam, és vártam, hogy folytassa.
– Az anyukám telefonált és sírva fakadt, én meg azt gondoltam,
hogy átölelem és megvigasztalom, pont úgy, ahogy veled is tettem,
amikor sírva fakadtál az Oroszlánkirály miatt. Amikor azonban
odamentem hozzá, rám förmedt, és azt mondta, hogy menjek vissza
a szobámba. A nevelőnő utánam szaladt, és elmondta, hogy anyu
csak szomorú, és igazából nem is akart kiabálni velem, de én még
így is sírdogáltam egy kicsit, hiszen nem akartam őt elszomorítani.
Csak szerettem volna megölelni.
A ribanc!
– Biztosra veszem, hogy nem akart veled kiabálni, Aiden! Azt
hiszem, ma nehéz napja van, és éppen ez az oka annak, hogy az
apukád átment hozzá segíteni. Nem lesz semmi baja.
– Tudom – mormogta a gyerek. – De akkor is sírnom kellett. Apu
mindig hiányzik, amikor anyu kiabál velem, mert akkor sosem
szokott üvöltözni, ha apu is ott van.
Hiába próbáltam meg mondani valamit, semmi nem jutott az
eszembe.
A picsába!
– Szeretlek, Lucy – suttogta a gyerek, miközben lecsukódott a
szeme.
Megolvadt a szívem, és titokban elkezdtem kitervelni, hogyan is
lehetne eltenni láb alól azt a büdös ribancot. Talán a fejére eshetne
egy nehéz kamera? Mekkorát nevetnénk. Ki a fene annyira
elvetemült, hogy ráüvöltsön egy gyerekre, aki azért akarja
megölelni, hogy jobb kedvre derítse? Mégis milyen elcseszett
világban élünk?
– Én is szeretlek, kis földlakó – mormogtam vissza, és egy apró
puszit nyomtam az arcára.
Éreztem, hogy elnehezednek a szempilláim, ezért anélkül, hogy
felébresztettem volna Aident, kicsit lejjebb csúsztam, hogy
kényelmesebben feküdjek.
Nem voltam benne biztos, hogy csak másodpercek vagy csak
percek teltek-e el, de valami felébresztett. Álmosan és zavarodva
felültem, körülnéztem, hogy látom-e valahol Adamet.
Az ajtó nem nyílt ki. Nem hallottam a kocsi hangját. Adam sehol
sem volt.
Mielőtt elaludtam volna, levettem a tévé hangját, és a képernyő
fénye elég volt ahhoz, hogy viszonylag jól lássam a környezetemet.
Amikor nem múlt el a különös érzés, megdörzsöltem a szemem,
és lassan kihúztam magam.
Ekkor hallottam meg egy elroppanó faág éles hangját. A
mellkasomban vadul zakatolt a szívem, miközben félrehúztam egy
lepedőt, és apró búvóhelyünkről kilestem a hátsó udvar felé.
Odakint viszont sötét volt, ráadásul az ablak előtt álló heverő miatt
innen egészen egyszerűen nem lehetett kilátni.
Négykézlábra állva kimásztam a várból, és figyeltem.
Hallgatóztam. Semmi.
Majd észrevettem, hogy egy alak megy el az ablak előtt, mivel az
ismeretlen árnyéka az orrom előtt siklott végig a deszkapadlón.
Majdnem felkiáltottam, de inkább sietve visszamásztam a várba,
hogy felébresszem Aident.
– Aiden! Aiden! Keljél fel! – suttogtam szinte alig hallhatóan.
Nyöszörögve résnyire nyitotta a szemét.
– Aiden, kelj fel a kedvemért, rendben?
– Apu visszajött?
– Még nem, édesem, de most akkor is fel kell kelned, rendben?
– Jól van – motyogta, és hagyta, hogy felültessem.
A kattanás gyanúsan olyan volt, mintha valaki megpróbálta volna
kinyitni az ajtót. A következő pillanatban azonban visszatért a
csönd.
A gyerek a szemét dörzsölgette, én viszont megragadtam a kezét,
hogy újra rám figyeljen.
 – Aiden, hallgass rám! Azt szeretném, hogy… – A kurva életbe!
Ekkor jöttem rá, hogy a mobilomat Adam szobájában hagytam,
amikor elloptuk a párnáit. – Aiden, amikor azt mondom, hogy futás,
be kell rohannunk az apukád szobájába, rendben? Megteszed a
kedvemért?
– De miért?
– Azért, mert el kell bújnunk, világos?
– Baj van?
– Igen, igen, baj van. El kell bújnunk, hogy felhívhassam az
apukádat, és szóljak neki, hogy jöjjön vissza ide.
Megvakarta a fejét, és egy elbűvölően zavart pillantást vetett rám,
amit iszonyúan cukinak találtam volna, ha nem lett volna ennyire
veszélyes a helyzet.
– De ha baj van, akkor fel kellene hívnunk a rendőrséget és Dant.
Ezt apu mondta.
– Annyira igazad van! Először azonban be kell jutnunk az apukád
szobájába, mert tudod, ott van a mobilom.
Bólintott, miközben talpra állítottam. Én térden állva maradtam.
A fiú elég alacsony volt ahhoz, hogy ne láthassák meg a heverő
miatt.
Remegve beszívtam a levegőt, és egy pillanatra elmásztam a
gyerek mellől. Megkapaszkodtam a heverő támlájában,
kikukucskáltam, és amikor megbizonyosodtam arról, hogy senki
sem áll lesben az ablakok előtt, felpattantam, és szóltam Aidennek,
hogy fussunk.
El sem tudnám mondani, milyen boldog voltam, amikor habozás
nélkül engedelmeskedett és berohant az apja szobájába. Ott
futottam mögötte.
Úgy remegett a kezem, hogy miután felkaptam a mobilomat az
öltözőasztal tetejéről, alig tudtam kikeresni Dan számát a
névjegyzékből.
– Minden rendben, Lucy?
– Dan – suttogtam, és elöntött a megkönnyebbülés, ahogy
meghallottam a hangját. – Dan, valaki van odakint a hátsó kertben.
Azt hiszem, megpróbálnak bejönni ide. Gyertek most azonnal
vissza.
– Lucy? – A hangja ugyanolyan nyugodt volt, mint mindig, ám
ennek dacára sem sikerült megnyugtatnia hevesen lüktető
szívemet. – Kérlek, bújj el Aidennel együtt! Képes vagy erre? Be
tudsz menni Aidennel egy szobába, hogy elbújjatok?
– Figyelj, lehet, hogy csak rémeket látok – mondtam, mert a
megnyugtatónak szánt szavaival csak még jobban felzaklatott. –
Talán csak…
Valami nekicsattant az egyik ablaknak, ami akkorát zendült, mint
egy harangszó. Összerezzentem, és majdnem kiugrott a szívem.
– Beszélj tovább! – parancsolta Dan élesebb hangon.
– Rendben. Rendben, mi akkor most elbújunk, nektek viszont
azonnal vissza kell jönnötök ide, Dan! Be akarják törni az egyik
ablakot. Azonnal gyertek vissza!
Befejeztem a hívást, és úgy éreztem magamat, mintha a
telefonálással töltött egy perc alatt lefutottam volna egy kibaszott
maratoni távot. Ekkor szemközt találtam magamat egy halálra
rémült ötévessel, aki az előbb minden szavamat hallotta. Némán
szidva az ostobaságomat, letérdeltem elé, ám mielőtt akár csak
egyetlen szót is mondhattam volna, a gyerek átölelt.
– Félek, Lucy.
– Semmi baj – mondtam remélhetőleg nyugodt és magabiztos
hangon. – Minden rendben lesz, Aiden. Itt vagyok melletted, és az
apukád meg Dan is olyan hamar visszaér, amilyen gyorsan csak
lehet.
Na, ekkor vált valóra a legfélelmetesebb rémálmom: meghallottuk
a betörő ablak semmivel össze nem téveszthető hangját!
Aiden felsikoltott, én pedig a szájára szorítottam a tenyerem, hogy
lehalkítsam az üvöltését.
Könnyes szemmel nézett rám, én pedig megráztam a fejem. A
derekamra szorítottam a lábát, felpattantam a padlóról, és a
szomszédos helyiség, Adam gardróbszobája felé futottam.
Ez vagy a legrosszabb, vagy a legjobb búvóhely lesz. Körülnézve a
legrejtettebb helyet kerestem. Széthúztam a nadrágok sorát,
letérdeltem, és rávettem a kisfiút, hogy másszon be a lógó
ruhadarabok és a fal közötti üres helyre. Azt reméltem, ott nem
találnak meg minket. Bemásztam utána, a blúzom egyből átázott,
mert a gyerek némán tovább sírt.
Visszafojtott lélegzettel hallgatózva fülelni próbáltam, de semmit
sem hallottam. Gyorsan felhívtam a rendőrséget, és suttogva
elmondtam a diszpécsernek, hogy mi a helyzet. Megadtam neki a
címet, és jeleztem, hogy elbújtunk.
Azt válaszolta, hogy hagyjam bekapcsolva a mobilt, és máris
elindultak a rendőrök. Én azonban már nem rá figyeltem, mert
meghallottam a közeledő léptek zaját és azt, hogy valaki suttogva
Aiden nevét mondogatja.
– Lépteket hallok. Nem beszélhetek. Hallom a lépteit – motyogtam
a rendőrnek, aki minden tőle telhetőt megtett azért, hogy
megnyugtasson. Erősen remegve letettem a mobilomat, és intettem
Aidennek, hogy maradjon csendben. Biztos, ami biztos, az egyik
kezemet a szájára tettem, és a fülébe súgtam, hogy csukja be a
szemét. Nem szégyellem bevallani, hogy én is ugyanezt tettem.
A ház és a búvóhelyünk teljesen sötét volt, ám azzal, hogy
becsuktam a szememet, elfogott a biztonság csalóka érzése. Semmit
sem segít, ha az az alak megtalál minket.
Ha csak egyedül lettem volna itt, ha Aiden nem bújik úgy hozzám,
mint akinek az élete függ ettől – és talán tényleg ez volt a helyzet –,
akkor felkaptam volna egy hegyes vagy nehéz tárgyat, hogy
rátámadhassak az ismeretlenre. Így viszont tudtam, hogy nem
tehetem, nem kockáztathatom Aiden biztonságát.
A lépések zaja Adam szobája előtt halt el. Vagy talán már
odabent? Kevés kellett ahhoz, hogy elájuljak, és ettől csupán az
tartott vissza, hogy egy még nálam is jobban remegő kisfiút
tartottam a karomban. Hideg borzongás futott végig a hátamon,
amikor suttogva újra felhangzott Aiden neve.
– Aiden, azért jöttem, hogy hazavigyelek. Bújj elő! Az anyád
küldött engem érted.
Még erősebben magamhoz szorítottam a gyereket, és az arcom
hozzásimult az övéhez. A tenyerem továbbra is a szájára tapadt.
Iszonyatos erőfeszítésembe került megakadályozni, hogy egyikünk
se mozogjon. Ennek dacára is úgy éreztem, hogy ha az ismeretlen
belép az öltözőbe, azonnal felfedez minket.
Csak akkor sikerült lenyelni a torkomban bujkáló sikoltást,
amikor a léptek csendben távolodni kezdtek. Az ismeretlen a gyerek
nevét suttogva átkutatta az összes szobát.
Ekkor azonban meghallottam a rendőrségi szirénák érdes
hangját, és a szememből előbukkant az első könnycsepp.
 Huszonhetedik fejezet

Adam
Valóságos embertenger fogadott a házunk előtt. Három rendőrségi
járőrkocsi tetején villogott a vörös és kék fény. Számtalan kamera
próbált meg belesni a tágra nyitott kapukon, miközben két
egyenruhás igyekezett visszatartani a kíváncsiskodókat.
Útközben felhívtuk a rendőrséget, és megtudtuk, hogy Lucy egy
másik vonalon beszél a diszpécserrel. Amikor elkérték tőlem a kapu
beléptetőkódját, mert Lucy nem válaszolt a kérdéseikre, úgy
éreztem, hogy leáll a szívverésem.
Senki, de tényleg senki nem tudott volna felkészíteni arra, ami a
saját otthonomban várt rám.
– Őrizd meg a hidegvéred! – utasított Dan. – Mindenütt kamerák
vannak, Adam. Nem vesztheted el a fejedet, ha a behatoló még
odabent van.
Olyan köd volt az elmémben, hogy nem fogtam fel a szavait. Így
bámultam a lesifotósokat, akik azonnal otthagyták a kaput, ahogy
felismerték a kocsimat. Körbefogtak minket, megakadályozva, hogy
továbbmehessünk.
Nem törődve Dan kiabálásával, jó pár kamerát kiütve a fotósok
kezéből, kilöktem az ajtót, és a kapu felé rohantam.
Az első dolog, amit észrevettem, az a fiam volt. Jason Thorn
tartotta a karjában, a házunk előtt álló járőrkocsi mellett. Valami
elpattant bennem, vagy talán begyógyult egy seb… esetleg mind a
kettő. Nagy nehezen átverekedtem magam a rendőrök között, akik
megpróbáltak megállítani, és odasiettem a várakozókhoz.
 – Elaludt – mormogta Jason, miközben óvatosan odanyújtotta
felém a fiamat. A kezem végigtapogatta a gyerek testének minden
porcikáját, hogy megbizonyosodjak arról, nincsen semmi baja és
nem bántották. Utána magamhoz szorítottam, miközben hörögve
kifújtam a levegőt. Az alvó kisfiamat a legcsekélyebb mértékben
sem zavarta az alig pár méternyire tomboló zűrzavar. A vállamra
hajtotta a fejét, és kis kezével ösztönösen megkapaszkodott az
ingemben.
Odanyomta a homlokomat a vállához, én pedig vettem egy mély,
megnyugtató lélegzetet.
Amikor felemeltem a fejem, már csak az érdekelt, hogy
megtaláljam Lucyt… Ő pedig ott állt, közvetlenül Olive mellett,
erősen szorítva a barátnője kezét, miközben mind a ketten sírtak.
– A kurva életbe, annyira szeretlek – mondtam vicsorogva, és
elindultam feléjük. – Kibaszottul szeretlek, Lucy.
Ugyanolyan erővel szorított magához, mint amilyennel én öleltem
át.
Az egész testében remegett, és hallottam, ahogy zihált. Ha lehetett
volna, ha képes lettem volna rá, még szorosabban magamhoz
öleltem volna.
– Szeretlek – suttogtam a tarkójába, mielőtt egy csókot nyomtam
volna a bőrére. – Szeretlek. Szeretlek.
Becsuktam a szemem, és nem törődtem az üvöltözéssel, a
vakukkal.
Számtalan csókot nyomtam az ajkára, amin jól éreztem a
könnyeit. Megcsókoltam a nyakszirtjét, a torkát, az orrát. Mindenét.
Minden porcikáját.
Újra és újra köszönetet mondtam neki azért, hogy másodszor is
megmentette a fiamat.
Hosszú perceken át tartottam a karomban. Nem érdekelt a minket
körülvevő világ. Ez volt az a pillanat, az a különleges időpont,
amikor egyszerűen minden eltűnt körülöttünk, és csak mi hárman
álltunk együtt. Lucy most már kellőképpen bízott bennem ahhoz,
hogy átöleljem, hogy a fülébe suttogva szerelmet valljak neki, és
emiatt egyértelművé vált, minden tőlem telhetőt megteszek azért –
még akkor is, ha emiatt veszekednem kell vele –, hogy megértse, én
fogom őt közös életünk hátralevő részében boldoggá tenni, hiszen
én vagyok az az ember, akinek sikerült megtörnie az átkot.

A CONNOR CSALÁD ISZONYATOS ÉJSZAKÁJA

Ez volt ám a nap, emberek! Elképesztő, hogy mi minden

történt… Ugyebár az események azzal indultak, hogy Adeline
Young nem volt hajlandó kommentálni vagy megválaszolni a
szexfilmmel kapcsolatos híresztelésekre vonatkozó
kérdéseket. A vége egy igazi rémálommá vált, amikor Adeline
egyik állítólagos zaklatója betört Adam Connor Bel Air-i
házába. Csakhogy az Oscar-díjas színész éjszakája nem ezzel
ért véget. Óriási meglepetésünkre hagyta magát
lefényképezni, ahogy egy másik nőt magához ölelve csókolt a
kamerák kereszttüzében. Beletelt egy kis időbe, míg végül
sikerült kiderítenünk, hogy a szerencsés hölgy nem más, mint
Olive Thorn irodalmi ügynöke, Lucy Meyer. Kettőjükről már
korábban is készültek fényképek, amikor együtt vacsoráztak
Jason és Olive Thornnal.
Mielőtt krokodilkönnyeket hullajtanánk azért, mert
lecsapták a kezünkről a jóképű Adam Connort, gondolatban
idézzük fel magunkban, milyen iszonyatos éjszaka várt a
fiára és az új barátnőjére.
Az állítólagos zaklató, J. D. alighanem Adeline Young
leglelkesebb rajongói közé tartozik, de kissé túlzásba vitte a
rajongást. Miután a színész házában letartóztatták
zaklatásért és magánlaksértésért, J. D. bevallotta, hogy napok
óta Adeline nyomában járt. Beismerte, azért tört be a házba,
hogy megbüntesse az „Adeline-t felzaklató Adam Connort”.
A színésznőről leendő feleségeként beszélt: „Nem ülhettem
ölbe tett kézzel, a zokogó menyasszonyomat bámulva,
amikor Adam Connor elvette tőle a gyerekét.”
Ha rákattint a lenti videóra, akkor meghallgathatja, ahogy
a rémült új barátnő felhívja a rendőrséget, és átélheti, hogy
milyen iszonyatos rettegésben lehetett része mindaddig, míg
a gardróbszobában elrejtőzködve arra vártak, hogy a
rendőrök bejussanak a házba és ártalmatlanná tegyék a
behatolót. Amennyire tudni lehet, a letartóztatásakor J. D.
nem viselt fegyvert, ám mi még elképzelni sem szeretnénk,
hogyan viselkedett volna, ha sikerült volna felfedeznie Aiden
Connor és Lucy Meyer rejtekhelyét. Ez az alak azt hitte, azért
megy oda, hogy megmentse a kisfiút az apjától és
visszajuttassa az anyjához.
Egy órával a rendőrségi riasztás előtt fénykép készült
Adam Connorról, ahogy belép a volt felesége otthonába.
Forrásaink beszámolója szerint azonnal hazasietett, mihelyst
arról értesült, hogy otthon valami nincs rendben. A lenti
fényképeken láthatják, ahogy berohan a házába, és átveszi a
szomszédjától, Jason Thorntól az alvó gyermekét. Utána
magához öleli zokogó barátnőjét. Iszonyú megkönnyebbülést
jelent számunkra, hogy senkinek sem esett baja, és a kis
Aiden Connor biztonságban, az apja karjában töltheti az
éjszakát.
Természetesen mindent megteszünk azért, hogy a lehető
legtöbbet megtudjuk a filmsztár új barátnőjéről.
 Huszonnyolcadik fejezet

Adam
Miután a zsaruk megbilincselték a behatolót, Jason és Olive is
hazamentek. Megígérték, hogy reggel visszajönnek és segítenek,
amiben csak kell. Miután mindenki távozott, már csak mi négyen
maradtunk.
Az alvó Aidennel a karomban megragadtam Lucy kezét, és
bevonszoltam magam után a hálószobámba. Bezártam az ajtót
magam után. Azt akartam, hogy ezen az éjszakán mind a ketten itt
legyenek velem.
Jól tudtam, Dan fáradhatatlanul telefonál és intézkedik, és
mindent elrendez. A reggel már amúgy sem volt túl messze. Pár óra
múlva nekem is farkasszemet kell majd néznem mindennel. Az
éjszaka hátralévő néhány óráját azonban pontosan ott töltöttem,
ahol lenni akartam.
Lucy segített ágyba tenni Aident, és némán ott ült mellettem,
miközben én csak bámultam békésen alvó fiamat. Aiden a feje alá
dugta a két kezét, és félig nyitott szájjal pihent. Elsimítottam a haját
a homlokából, és elmosolyodtam, amikor egy kicsit megrúgta a
lábamat. Ha nem tudtam volna róla, hogy mormotaként szokott
aludni, komolyan aggódtam volna amiatt, hogy képes lesz-e ennyi
megpróbáltatás után elszenderedni. Amikor megbizonyosodtam
arról, hogy minden rendben van vele, nem törődve Lucy kérdő
pillantásával, behúztam magam után a fürdőszobába.
Amikor meghallottam a bezáródó ajtó jellegzetes, halk kattanását,
a fejemet mindaddig nekiszorítottam a fának, míg az elmémben
elrendeződtek a dolgok. Közben éreztem, ahogy Lucy a hátamat és a
vállamat simogatja.
– Minden rendben, Adam. Biztonságban van a fiad.
Megfordultam, és megragadtam a két csuklóját. Nem olyan
erősen, hogy ezzel fájdalmat okozzak neki, de nem is olyan
gyengén, hogy azt higgye, könnyedén elszabadulhat mellőlem.
– Te is biztonságban vagy. Ez a helyzet, Lucy – mondtam érdes
hangon. – Ennél jobban nem is kell átbeszélnünk a dolgokat.
Gyerünk, zúdítsd rám az érveidet. Sorold fel, miért nem lehetünk
együtt. Én majd bebizonyítom, hogy minden érved hibás. Ez
minden. Nem kapsz még egy esélyt. Nem hagyom, hogy elmenj.
Az ajtó előtt állva, a kiutat elzárva várakoztam. Nem hittem volna,
hogy megpróbál elszaladni, csak hát Lucy esetében sohasem
tudhatja az ember; rossz szokása volt, hogy mindig meglep, és
ezúttal nem akartam kockáztatni.
– Na jó – mondta sóhajtva. – Jól van, Adam. Te győztél.
Átöleltem a derekát, és odahúztam magamhoz.
– Na és mit nyertem?
– Úgy tűnik, hogy engem. – Habozva elmosolyodott, és az öklét
felemelte a magasba. – Hurrá? Örülünk? Máris nyakig vagy egy
kapcsolatban. Élvezd!
– Elvakít a lelkesedésed.
– Nagyon szívesen.
Váratlanul előtört belőlem a nevetés, ám amikor odahajoltam,
hogy megcsókoljam Lucyt, ő még az előtt megállított, hogy
megízlelhettem volna a száját. Nem sikerült elérnem, hogy a
vágyakozástól elködösüljön a tekintete.
– Mielőtt a számra nyomnád azt a valószínűleg iszonyúan béna
csókot, a tudtodra akarom adni, hogy biztosra veszem, ebből semmi
jó nem sülhet ki.
 Megráztam a fejem, és kifújtam a levegőt.
– Vigyázz, ennyi derűlátás megárt, Lucy.
– Komolyan beszélek. Tudnod kell, hogy részemről rendben. Ha
viszont üt az óra és ez véget ér…
– Az átok miatt, igaz?
– Igen. Te csak vigyorogj és gúnyolódj, ahogy jólesik, ám amikor
véget ér a…
Megragadtam a blúza alját, és lehúztam róla. Ezzel sikerült
elhallgattatnom.
– Te mégis mit csinálsz? – kérdezte hűvösen.
– Lejárt a beszélgetés ideje.
– Csak annyit akartam mondani, hogy részemről ren…
A bokájára húztam a nadrágját, majd egymás után felemelve a
lábait, kiszabadítottam belőle. Ugyanezt tettem a bugyijával is,
miközben ő a vállamba kapaszkodott. Utána a melltartója jött.
Megérintettem a fejét, és kihúztam a hajából a hajpántot. Néztem,
ahogy a tincsei a meztelen vállára omlanak.
– Rendben, Adam. Jól van.
Most ő következett, hogy a két kezét az ingem alá csúsztassa. Az
ujjai megérintették forró bőrömet. Izmaim nekifeszültek lágy
ujjainak. Néztem, ahogy lehúzza nadrágomon a sliccemet, és az
alsónadrágommal együtt lerángatja rólam.
Készen álltam. Teljesen. A szívem és a testem is őt akarta.
A keze rásimult kemény, forró farkamra, én pedig a szememet
lecsukva élveztem a bőre érintését. Egész közel jártam a
boldogsághoz. Utána a szemébe néztem, megbámultam
gyönyörűségét, és szájon csókoltam.
A két tenyerem lesiklott a hátán, majd megragadtam és
felemeltem. A karjával átölelte a nyakamat, a combja ráfonódott a
derekamra, miközben felültettem a mosdókagyló peremére.
 Többé már nem volt szükségünk szavakra.
Közelebb hajolva beszívtam jellegzetes illatát, amit időközben
annyira megszerettem. Lucy hátrahajtotta a fejét, és lágyan
felnyögött. Annyira élveztem, hogy képes vagyok erre. Mellettem
elveszti a keménységét, és ellágyul a szíve. Feljebb emeltem, hogy a
keble a számhoz kerüljön, és a nyelvemmel körbenyaltam az egyik
mellbimbóját. Addig simogattam a mellét, míg zihálássá változott a
légzése.
Megcsókoltam, és abbahagytam, amikor felnyögött. Hátrahajtotta
a fejét megérezve behatoló ujjaimat. Magamba szívtam minden
lélegzetét, az összes nyögését és az ajkait elhagyó, könyörgő
szavakat. Amikor végül kibírhatatlanná vált számomra a várakozás,
behatoltam a nedvességtől tocsogó puncijába, és elnyeltem hosszú,
elnyújtott nyögését, miközben mind a ketten azt néztük, ahogy
eggyé válunk.
– Mostantól csakis ketten vagyunk, Lucy – leheltem a bőrébe. –
Csak te és én.
A homlokomat a vállára szorítva hátrébb húztam a csípőm,
amikor már félig odabent jártam, majd tudván, hogy készen áll az
egész befogadására, egy kicsivel beljebb nyomtam. Ujjai
megmarkolták a vállamat, megfeszült a háta, és a keblét
nekinyomta a mellkasomnak. Elnéztem, ahogy ráharap az alsó
ajkára, és amikor egész mélyen elmerültem benne, összevonja a
szemöldökét.
Így szeretkeztem vele, pontosan úgy, mint egyszer már korábban.
Az első pillanattól kezdve csodálatos volt vele lenni. Boldoggá tett
minden kis hörgése, ahogy beljebb nyomultam, és amikor még
többre vágyott, megadtam neki.
Keményebben nekilendültem. Elmélyült a csókom. Erősebben a
mellkasomra szorítottam, hogy még többet tudjak adni neki
magamból.
– Mindent akarok, Adam! – lihegte a fülembe, miközben a
lökéseimtől remegett a teste. Hátrébb csúszott a márványon. Egyik
kezemet a hátára szorítva visszatartottam, és a karomat a térde alá
csúsztattam, hogy még szélesebbre tárva mélyebbre hatolhassak
belé.
– Akkor már nem éred be csak a farkammal? Így állunk? Mert a
farkam nem minden. Neked én is kellek.
Az ujjai még mélyebbre nyomódtak a bőrömbe, miközben
bólintott.
– Te is meg a farkad is kell nekem. Mindenedet akarom!
– Mindent meg is kapsz – suttogtam, amikor lüktetni kezdtek
körülöttem az izmai, és a teste megdermedt a karomban.
A vállamba harapva nyomta el a sikolyát, én pedig fokoztam a
lökéseim erejét, megadva neki mindazt, amire vágyott, ahogy azt
minden döfésem után kérte. Addig folytattam, míg elernyedt a
karomban, utána én következtem. A puncijában mentem el, és
amikor felnyögtem, a két kezébe fogta az arcomat, és a csókja
látszólag napokon át tartott.
Már az övé volt mindenem, ám óvatos lökésekkel még tovább
mozogtam. Ha ráérnénk, még órákon keresztül tudnám folytatni.
Bár elég kemény voltam ahhoz, hogy ne kelljen visszavonulnom,
közben jól tudtam, hogy legalább annyira szeretném a karomban
tartani alvó fiamat, mint amennyire itt akarok lenni, annak a nőnek
a testében, akit szeretek.
Megajándékoztam magamat még néhány perccel, és csak lassan
haladtam, újra és újra elmerülve forró szorításában, egészen addig,
míg meg nem nyugodott a légzésünk. Még egy percet adtam
magamnak… amikor Lucy, mindkettőnket meglepve, újra elélvezett
a farkamon. Borzongás futott végig a hátamon, és én is vele együtt
jutottam csúcsra.
Suttogva kimondtam a nevét, és szentül hittem abban, hogy mi
összetartozunk.

ADAM CONNOR ÚJ SZERELME EGY GÁTLÁSTALAN CSÁBÍTÓ?

Tegnap, alig néhány nappal azt követően, hogy annyi minden

történt Adam Connor házában, Adeline Young leült a Vanity
Fair újságírójával, hogy a házasságáról meséljen, és
beszámoljon arról, hogy valójában mi történt velük, az
egykor oly boldog párral.
Miközben még tovább keringenek az állítólagos
szexvideóval kapcsolatos híresztelések – továbbra is
izgatottan várjuk, hogy mikor bukkan fel a nagyközönség
előtt a teljes film –, Adeline Young egy olyan váratlan
kijelentést tett, amivel egyelőre nem tudunk mit kezdeni.
„Soha nem jutott eszembe, hogy erről beszéljek, de miután
láttam őket együtt a fotókon, nem akartam hagyni, hogy a
szőnyeg alá söpörjék az igazságot” – nyilatkozta a
hollywoodi színésznő, amikor megmutatták neki a Lucy
Meyerrel ölelkező Adam Connorról készült fotókat. A volt
férje közös fiukat is a karjában tartotta. – „Senki sem hívott
fel, hogy szóljon, mi is történik, hogy veszélyben van a fiam.
Csak másnap olvastam az eseményekről és a részletekről,
csupán akkor értesülhettem, amikor megválaszoltam az
ajtómon kopogtató nyomozók kérdéseit. Csúnyán
kijátszottak. Ebben a helyzetben nem a nevelőnőnek kellett
volna vigyázni a fiamra, az anyjára lett volna szüksége, én
pedig esélyt sem kaptam arra, hogy ott lehessek vele.”
A gyönyörű színésznő szerint Lucy Meyer még azelőtt
kezdett el Adam Connornak dolgozni Aiden nevelőnőjeként,
hogy Olive Thorn irodalmi ügynöke lett volna. Bár mindez
már az után történt, hogy Connorék elváltak, Adeline Young
állítása szerint szóba került, hogy ismét összejöhetnének,
hogy tennének még egy próbát a kapcsolatuk megmentéséért.
„Találkoztam azzal a nőszeméllyel. Láttam, hogyan játszik a
fiammal. Annyira elvakított a férjem iránt érzett szeretet és
bizalom, hogy nem figyeltem fel, mire is készül ez a némber.
Nem ismertem fel, hogy valójában kicsoda. Az idők végezetéig
harcolni fogok a fiamért.”
Adeline Young továbbra is azt állítja, hogy a szexvideón
volt férjével szerepel. „Fiatalok voltunk. Hibát követtünk el.
Attól tartok, az a videó csak azért bukkant fel most, mert
Adam nem akarta, hogy a nyilvánosság elé álljak és
leleplezzem, hogy megcsalt, mégpedig éppen akkor, amikor
annyira kiszolgáltatott voltam, és még mindig fülig szerelmes
belé.” Az interjú ebben a hangnemben folytatódott, és
egyelőre még nem tudjuk eldönteni, hogy mit is gondoljunk
róla.
Váratlanul és közvetlenül az interjú megjelenése után
Adam képviselői kiadták a saját rövid állásfoglalásukat
arról, hogy Adeline és Adam egy pillanatra sem vette
fontolóra az újrakezdés gondolatát. Leszögezték, hogy Adam
Connor és Lucy Meyer kapcsolata csak nemrég kezdődött.
Hozzátették, hogy az ifjú hölgy sosem dolgozott nevelőnőként
Adam Connornak. Kezdetben csupán barátok voltak, ám a
kapcsolatuk fokozatosan elmélyült, ahogy egyre több időt
töltöttek egymás társaságában.
A kedves olvasó ugye nem felejtette el, hogy mi szóltunk,
vegyen gyorsan házat Adam Connor szomszédságában,
hiszen akkor bármikor bekopogtathatott volna a sztárhoz,
hogy friss sütivel kínálja meg, vagy esetleg egy kanál cukrot
kérjen tőle kölcsön. Úgy tűnik, erről mindannyian
lemaradtunk.
 Huszonkilencedik fejezet

Lucy
Elolvastam az interjút. Aztán még egyszer és még egyszer. Nem
tudtam felfogni, hogy ez mégis mit jelentsen, de akárhogy is néztem,
a nevem szerepelt ott, és kendőzetlenül azzal vádoltak, hogy
tönkretettem egy házasságot.
Hogy a csudába tehettem volna tönkre valamit, ami már nem is
létezett? Azok az alakok tényleg ennyire ostobák?
Amikor ötödszörre is nekiláttam az olvasásnak, Olive kénytelen
volt kirángatni a kezemből a tabletet.
– Mi a fene? – üvöltöttem, aztán gyorsan elhallgattam, mert a
körülöttünk ülők elkezdtek ingerült pillantással méregetni.
Előrehajoltam a székemen, hogy az asztal peremében
megkapaszkodva visszanyerjem az egyensúlyomat. Ekkor csörögni
kezdett a mobilom, és egy újabb dühroham tört rám. – Hogy tudták
megszerezni a telefonszámomat?
Olive sóhajtott.
– Szar ügy.
– Ez jóval több annál! Mégis mi a faszt vétettem ellene?
– Te semmit sem csináltál, Lucy. Azt hiszem, csak azért kavar,
hogy a sajtó vele foglalkozzon, ne inkább Adammel, vagy talán így
próbál meg bosszút állni; ki tudja? Amióta elváltak, vele van tele a
sajtó. Te is ismered a mondást, hogy mindegy, mit írnak rólunk,
csak írjanak az újságok… Azt hiszem, ez az új vezérelve.
A belvárosban, kedvenc kávéházunkban ültünk, és azt vártuk,
hogy felbukkanjon Olive új kiadói csapata, és megbeszéljük a
következő regényével kapcsolatos terveket. Ezenfelül pedig meg
akartuk ünnepelni a szerződést. Az interjúra Jason sajtófőnöke,
Megan hívta fel a figyelmünket. Felhívta Olive-ot, és figyelmeztette,
hogy a cikk óriási vihart kavart a sajtóban, és valószínű, hogy
engem is zaklatni fognak.
Ha tudom, hogy ez konkrétan mit jelent, eszem ágában sem lett
volna kilépni a kapun. A paparazzók egyből a nyomunkba
szegődtek, ahogy kigördültünk az utcára.
– Talán abban reménykedett, hogy újra összejöhet Adammel.
Igen, ez nyilvánvaló, hiszen maga mondta. Talán, ha nem másztam
volna át azon a kurva falon, akkor mostanra újra együtt lennének.
Adam egy szóval sem említette, hogy szeretnének kibékülni, de hát
mégis, mit tudhatok kettőjük kapcsolatáról, igaz? Éveken át együtt
éltek, és van egy közös gyerekük.
– Ne csináld ezt, Lucy! Ha komoly lett volna a kibékülés
lehetősége, akkor egy tucatnyi kerítésén is hiába másztál volna át.
Mélyen beszívtam, aztán kifújtam a levegőt.
– Tudod, leléphetünk innen. Biztosra veszem, hogy Jason vagy
Adam eljön, hogy elvigyenek.
– De miért kellene elmenekülnöm? Semmi rosszat nem tettem. A
kurva életbe! Itt akarok lenni a megbeszélésen. Tényleg nem
csináltam semmi olyat, ami miatt fülem-farkam behúzva pucolnom
kéne a keselyűk elől.
Újra rezegni kezdett az asztalon a telefonom, így felkaptam a
mobilomat, és kikapcsoltam. A másik lehetőség az lett volna, hogy
belevágom az előttem álló vizeskancsóba.
Mielőtt Olive megszólalhatott volna, csörögni kezdett az ő mobilja
is. Vicsorogva a tenyerembe temettem az arcomat.
– Várj! Adam az. Akarsz vele beszélni?
Ez nehéz kérdés volt. Nem lett volna szabad erre vágynom, de
sajnos mégis azt tettem.
– Nem hinném, hogy ebben a pillanatban képes lennék rá –
ismertem be végül. Olive összerezzent, és aggódó pillantást vetett a
telefonjára. – Nincs semmi baj, Olive. Egyszerűen csak nem akarok
erről beszélni. Pár órán keresztül úgy akarok tenni, mintha semmi
sem történt volna, hogy a megbeszélésre összpontosíthassak.
– Rendben, akkor nem vesszük fel. Igazad van. Amúgy is tudja,
hogy hol laksz, így aztán nem tudnál elfutni előle.
– Jó pár napja egyre csak azon töröm a fejem, hogy te
tulajdonképpen kinek az oldalán állsz. Amit most mondtál, abból
szerintem egyértelműen kiderül.
Olive lelkesen rám vigyorgott.
– Mit mondhatnék erre? Annyira tetszik, ahogy ilyen könnyedén
elérte, hogy beleszeress. Azt hiszem, emberedre találtál benne;
Adam nem fog olyan könnyen lemondani rólad, függetlenül attól,
hogy mit teszel vagy mondasz. Azt hiszem, megszabadultál az
átoktól, Lucy Meyer, és most nem tudod, hogy mihez kezdjél
magaddal.
– Hagyjál már! – mordultam fel. – Csak akkor szabadulok meg az
átoktól, ha fehér ruhában az oltár elé vezet valaki. A családunkban
ez a döntő pont. Még senki nem jutott el odáig. Ezenfelül…
Olive lesütötte a pillantását, majd megragadta a vizespoharát,
hogy elrejtse immár fülig érő vigyorát.
– Neked meg mi a bajod? Miért vihogsz?
Az állával a hátunk mögé bökött, és megfordulva azt láttam, hogy
Adam Connor közeledik felénk gyors, dühös léptekkel.
– Miért van kikapcsolva a telefonod? – kérdezte köszönés helyett.
– Te meg mi a fenét keresel itt?
Megragadta a könyökömet, és talpra rántott.
– Velem jössz! Meg kell beszélnünk pár dolgot.
 Annak dacára, hogy dühösnek látszott, nem szorította meg túl
erősen a karomat, így egy gyors mozdulattal kiszabadultam.
– Bár mostanában mindenki azt hiszi rólam, hogy én vagyok a
bébiszitter, valójában irodalmi ügynökként dolgozom, és most egy
megbeszélésem van. Tapodtat sem mozdulok innen.
Még jobban elkomorodott, és odafordult Olive felé.
– Nem gond, ha ezt most kihagyja?
Olive lenyűgözve hallgatta a párbeszédünket.
– Ó, dehogyis! – csivitelte. – Elviheted.
Mire észbe kaphattam volna, máris kilökdösött a hátsó ajtón, be
egy várakozó terepjáróba.

Halotti csendben tértünk vissza Adam házába.

Mihelyt beléptünk az ajtón, szembefordultam vele.
– Ez a találkozó fontos volt nekem, Adam.
– Ahogy te is fontos vagy nekem. Miért nem fogadtad a
hívásaimat?
– Senki hívását nem vettem fel, nemcsak a tiedet. Egyébként is,
ahogy mondtam, sok volt a dolgom.
– Nem hagyom, hogy ilyesmi miatt emészd magad, Lucy. Nem, ha
ez elkerülhető.
– Hát jól van, beszélj! – Keresztbe fontam a karomat a mellem
előtt, és vártam, hogy folytassa.
Egy hosszú percen át csak bámult rám, majd intett, hogy üljek le,
de én állva maradtam.
– Rendben, Lucy. Jól van. Legyen úgy, ahogy akarod… feltéve, ha
nem próbálsz meg elszökni előlem. Az interjú… azt mondta, hogy
velem van azon a szexfilmen, hogy én vagyok rajta, de ez nem igaz.
– Azért hoztál ide, hogy ezt elmondd nekem? Férj és feleség
voltatok, Adam. Dugtatok egyet, amit videóra vettetek. Na és akkor
mi van? Gondolod, hogy a paparazzók ezért szálltak rám? Tudni
akarják, hogy mit gondolok róla?
Eddig nem is foglalkoztam ezzel a szexfilmmel. Lenne kedve
megnézni? Kizárt dolog, és igazából az interjúnak nem is ez a része
zaklatott fel. Adam odalépett hozzám, én pedig leengedtem a
karomat, és felkészültem a futásra.
– Megvettem a filmet.
Még közelebb lépett, én pedig ingerült arccal elhátráltam.
– Mi van?
– Ma reggel kifizettem egymillió dollárt azért, hogy megvegyem
azt a szexvideót, ami bebizonyítja, hogy a volt feleségem megcsalt,
amikor még házastársak voltunk. Egy rendezővel… valószínűleg
azért, hogy szerepet kapjon a filmjében… ami nem jött össze neki.
– Ezt miért csináltad?
– Azért, mert sarokba szorított. Nem fogok kiállni a kamerák elé,
és nem adok interjúkat, csak hogy hiteles legyen az a baromság,
amibe belevágott. Ezt viszont megtehettem, úgyhogy megtettem. Na
most, ha tovább szemétkedik velem… vagy éppen veled, ha már itt
tartunk, akkor tudni fogja, képes vagyok bebizonyítani, hogy
minden szava hazugság.
Most már kénytelen voltam leülni.
– Meg fogod zsarolni?
– Ez igazából nem zsarolás. Na jó, elméletileg annak számít, ám az
a némber nem engedheti meg magának, hogy kiderüljön az igazság,
így nem kell felhasználnom a videót. Amúgy pedig nem erről
akartam beszélni veled. Csak azért mondtam el, hogy tudd, soha
többé nem veszi a szájára a neved. Ha tovább folytatja a kavarást a
házasságtörő videójával, akkor kénytelen lesz viselni a
következményeket.
– Ha nem erről van szó, akkor mégis miről akartál beszélni
velem? – Hátradőltem, és felkészültem a legrosszabbra.
– Elmesélek neked egy érdekes kis történetet. Vicky, a húgom…
tizennyolc éves korában Párizsba költözött. Előtte itthon
meglehetősen rossz társaságba keveredett, és belekóstolt a
kábítószerekbe is… nem drogozott keményen, de akkor is. Ahogy
azt már korábban is említettem, a szüleim gyakran szerveztek
partikat. Amíg a húgom kicsi volt, megpróbáltam távol tartani a vad
dolgoktól… egy bizonyos életkort elérve azonban már nem volt
igénye a segítségemre. Száz szónak is egy a vége, elfajultak a dolgok,
és ő… terhes lett.
Elkomorodtam, és bár nem sejtettem, hogy hova akar kilyukadni,
de figyelmesen hallgattam. Adam leült a heverő másik végébe, és
ökölbe szorította a kezét.
– A szüleim elintézték, hogy a húgom Párizsba mehessen, hogy az
ott élő nagynénémnél lakjon. Nem engedhettek meg maguknak egy
ilyen botrányt. Hathetes terhes volt, amikor elküldték. Vicky pedig…
olyan kicsi volt még, Lucy. – Egy félmosollyal rám nézett, és
lesütötte a tekintetét. – Mindent megtettem azért, hogy távol
tartsam a szüleinktől, de a végén saját maga döntött. Azt hiszem,
néha nem számít, hogy milyen nagyon szeretnél megmenteni
valakit, mert el kell fogadnod, hogy erre nem vagy képes. Nem, ha ő
nem akarja.
Egy újabb pillantást vetett rám, aztán felkelt, és elkezdett fel-alá
járni.
Nem tetszett nekem ez a történet. Nagyon nem tetszett.
– Vicky nem akart gyereket, de fel sem merült benne az abortusz
lehetősége. És hát… – Beletúrt a hajába, és keserűen felnevetett. –
Erről még soha, senkinek nem beszéltem. Hülye érzés.
Odalépett az ablakhoz, és nekem háttal megállt előtte. Az előbb
pontosan olyan volt az arca, mint a legelső éjjel, amikor meglestem.
A nagy különbséget az jelentette, hogy ezúttal semmilyen akadály
nem állt kettőnk közé. Nem voltak közöttünk falak, üvegablakok.
Alig néhány méternyire volt tőlem.
– A szüleim nem igazán lelkesedtek azért, hogy valakivel örökbe
fogadtassák a gyereket – folytatta. – Biztosak voltak abban, hogy
előbb vagy utóbb kellemetlenségeik lennének emiatt. Miközben
mindez történt, én Adeline-nel jártam. Eljött velem Párizsba, amikor
meglátogattuk Vickyt. Csak azért értesülhetett a húgom
terhességéről, mert hallotta, amikor megtudtam a hírt. Én meg ugye
szerelmes voltam belé, és azt gondoltam, hogy az ember megbízhat
a szerelmében.
Felém fordult, és talán várt valamire. Vagy talán inkább felkészült
a vallomásra?
– Aiden nem a te fiad – mondtam ki a nyilvánvalót, hogy
megkönnyítsem Adam helyzetét, hiszen lehet, hogy éppen erre várt.
– De igenis a fiam, Lucy! – javított ki azonnal. – Abban a
pillanatban, ahogy Vicky megszülte és a kezembe vehettem a
gyereket, Aiden a fiammá vált, és mindörökké az is lesz.
– De hát hogyan? – értetlenkedtem. – Vagyis… nem értem.
– Adeline ötlete volt. Először nem is nekem szólt róla. A
szüleimmel beszélt, akik két kézzel kaptak a lehetőség után.
– De hát hogyan? – ismételtem meg. Hogy ostobának éreztem-e
magamat amiatt, hogy képtelen voltam felfogni a dolgokat? Persze…
de tényleg tudni akartam a választ. – Emlékszem, hogy láttam
Adeline fotóit… szóval… terhes volt.
– Nem volt. Hosszú időt töltött Párizsban Vickyvel. Nem a
városban laktak, és így minimális volt az esélye annak, hogy
lefényképezzék őket. Itthon, Los Angelesben egy olyan kitömött
műpocakot viselt. Ugyanez volt rajta, amikor képeket rakott fel a
közösségi médiára. Hidd el nekem, az ilyen kosztüm félelmetesen
valósághű. Mivel sokat forgattam, egyikőnk sem töltött túl sok időt
itt, a városban. Csupán egy maroknyi ember tudott Vicky
terhességéről. Például Dan. Így aztán egy kívülálló nem jöhetett rá a
titokra.
– Hűha! – Mi mást mondhattam volna?
– Adeline a feleségem akart lenni, és mi volna alkalmasabb
időpont a boldogító igen kimondására, ha nem az, amikor babát vár
a barátnőd?
– Nem semmi.
Adam még nem fejezte be.
– A szüleim úgy gondolták, hogy ez lesz a tökéletes megoldás.
Vicky is elfogadta. Őszintén szólva, őt nem igazán izgatta az egész.
Mindenki boldog volt.
– És te? Te is elfogadtad? Örömmel töltött el ez a megoldás? Értem
én, hogy a húgod csak tizennyolc éves volt, és szörnyű, ha valaki
ilyen fiatalon egyedülálló anyává válik… Amúgy meg ki a gyerek
apja?
Egy újabb rosszkedvű mosoly.
– Vicky nem tudta. Kellemes helyzet, igaz?
Tovább beszéltem.
– Aha, igen. Na most igazából arra céloztam, hogy a húgod tényleg
kislány volt, de te sem lehettél annyira idős. Hány éves is voltál?
Huszonkettő?
Gyorsan bólintott.
– Óriási botrány lett volna abból, ha egy tizennyolc éves lánynak
gyereke születik egy ismeretlen apától, és az anya ráadásul a
legtökéletesebb hollywoodi álompár lánya. Az apa simán lehetett
volna Vicky egyik barátja, vagy a fenébe is, talán a kedves szüleink
valamelyik cimborája. Vicky életmódját figyelembe véve lehetetlen
beazonosítani. Egész más a helyzet, ha Adeline Young gyermeket
szül nekem, és összeházasodunk… ez nagyon is jó hír. Iszonyúan jó.
Szerelmes voltam Adeline-be. Szerettem a húgomat. Azt gondoltam,
ő talán azért fogadta el ezt a megoldást, mert ha nálam van a bébi,
akkor majd találkozhat vele.
– Még mindig Párizsban él, igaz?
– Igen. Azóta nem nyúlt kábítószerhez, hogy kiderült a terhessége,
de esze ágában sincsen visszajönni ide. Ezért én látogatom meg.
Magammal viszem Aident, és elrepülök hozzá minden évben a
születésnapján.
– Hogy láthassa a fiát? – töprengtem halkan.
Adam bólintott.
– Hogy láthassa, milyen gyönyörű a fia. Csakhogy őt nem érdekli a
gyerek.
– Adam… nem is tudom, mit… – Szerettem volna odamenni hozzá,
de mivel legalább annyira érdekelt a története vége, ezért ülve
maradtam, és vártam, hogy folytassa.
– Vicky nem akarja, hogy Aiden megtudja az igazat, ezért a fiam
Adeline-t fogja az anyjának tartani. Engem meg az apjának. Én már
nem bánom a dolgot. Legutóbb, amikor elmentünk Párizsba Vicky
születésnapjára, sem a húgom, sem a szüleim nem töltöttek pár
percnél többet egyedül Aidennel. Nem akarom, hogy a gyerek úgy
érezze, senki sem szereti, és azt sem szeretném, hogy keményen
kelljen küzdenie bárki figyelméért. Azt hiszem, egy jó darabig nem
megyünk vissza Párizsba.
 Én sem akartam, hogy Aiden úgy érezze, senki sem szereti. Nincs
ember, aki rászolgált volna erre, főleg nem egy gyerek.
– Hát a kurva anyjukat! Hogy nem látják, mennyire aranyos és
okos ez a gyerek…? Ne haragudj, tudom, hogy a rokonaid, de akkor
is rohadjanak meg.
– Egészen addig a pillanatig, míg a karomban nem tartottam a
gyereket, nem voltam biztos abban, hogy képes leszek rá. Persze
nem bántam, hogy feleségül kell vennem Adeline-t, hiszen
szerettem, na de hogy egy bébi… Ahogy te is mondtad, tényleg csak
huszonkét éves voltam magam is. Mégis mi a fenét tudtam volna
egy kisgyerek felneveléséről? Csakhogy a kezembe adták, és akkor…
Felkelt, és otthagyott. Ezúttal a nyomába eredtem, de megálltam,
mielőtt utolértem volna.
Nem nézett rám, miközben folytatta.
– Megérintettem az arcát, azokat az apró ujjakat, a kis fejét. – A
hangján érződött, hogy elmosolyodott. – Koraszülött volt, aprócska,
de tökéletes. Hogy a fenébe lehetett volna odaadni valami
idegennek?
Megfordult, és meglepődve fedezte fel, hogy ott állok előtte.
– És a papírok? A születési anyakönyvi kivonat?
Felemelte a kezét, és az egyik hajtincsemet a fülem mögé
simította.
– El sem tudod képzelni, hogy mire képesek az olyan dúsgazdag,
befolyásos emberek, mint a szüleim… mindenkit meg tudnak venni.
A sajtófőnökünknek, Michelnek mindenre megvolt a maga embere;
ez is az egyik oka annak, hogy annyira sikeres a munkájában.
Megcsóváltam a fejem.
– Micsoda őrület!
– Bizony.
– És tulajdonképpen miért mondtad el mindezt nekem?
 – Nem is egy okom van rá.
– Hanem?
– Azt akartam, hogy mindent tudjál rólam, mivel félek tőled, Lucy
Meyer.
Hogy mi?
Egy hitetlenkedő pillantást vetettem rá, és megkérdeztem:
– Félsz tőlem?
Bólintott.
– A másik ok az, hogy szeretném, ha mindent tudnál. Így akarom
kimutatni, hogy megbízom benned. Azt is tudnod kell, hogy a
minap, amikor kénytelen voltam elmenni és itthagyni téged egyedül
Aidennel, Adeline azzal fenyegetőzött, hogy kiáll a sajtó elé, és
elárulja, hogy Aiden nem a mi fiunk. Azt gondolta, ez elég nagy
durranás lesz ahhoz, hogy utána kutyát se érdekelje a szexvideó.
Ezért mentem át hozzá olyan gyorsan.
– Mégis miért tenne ilyet?
– Hogy megmentse a karrierje roncsait. Hogy befeketítsen engem.
Egymás után követi el a hibákat. Egészen addig, míg le nem
fényképeztek téged velem és Aidennel, ő volt a történetünkben a
negatív hős. Most viszont, hogy te szó szerint színre léptél…
– Azt akarja, hogy engem tartsanak gazembernek, így ő
makulátlan hősként ellovagolhatna a napnyugtába.
– Pontosan. Amit most már nem tehet meg. Ha bárkinek is beszél
Aidenről, nyilvánosságra hozom a videót. Ha csak egyszer is a
szájára veszi a nevedet, máris jön ez a szexfilm. Nem csak arról
készült felvétel, ahogy leszopja a pasit, és rosszul gondolja, hogy
nem látszik a fickó arca. Ha pedig a videó önmagában nem tenné
helyre, akkor én is adhatok interjúkat, és egész biztos, hogy azt nem
fogja megköszönni.
 – Adam, ugye mindez nem miattam történik?
A két tenyere közé fogta az arcomat.
– Ennek tényleg nem te vagy az oka, Lucy. Ha nem jelentek volna
meg kettőnkről a fényképek, Adeline akkor is belekötött volna
valamibe a siker érdekében. Nem törődik Aidennel. A gyerek miatt
akart elválni tőlem, és éppen ezért mindig is az járt a fejemben,
hogy én leszek az egyedüli gondviselője. Nem te vagy ennek az őrült
kavarodásnak az okozója.
– Miért félsz tőlem? – tértem vissza arra a kérdésre, amit nagyon
nem értettem. Nem tudtam felfogni, hogy a fenébe rémíthetem meg
őt, éppen őt. Valójában ebben a pillanatban Adam ijesztett rám, de
annyira, hogy majdnem beszartam. Ráadásul elegem volt abból,
hogy arról a megátalkodott ribancról beszélgettünk.
– Azért, mert én szerelmet vallottam neked, de te semmit nem
reagáltál. – A hüvelykujjával végigsimította az arccsontomat,
miközben a szemembe nézett. – Arra nem számítottam, hogy te is
valami hasonlót mondasz nekem, legalábbis egyelőre még nem, és
tényleg nem akarlak sürgetni, de úgy viselkedtél, mintha egyetlen
szót sem mondtam volna.
– Azért nem hoztam szóba a dolgot, mert nem te vallottál
szerelmet, hanem a benned tomboló adrenalin.
– Ó? Tényleg?
A tekintetében csillogó fények, ahogy az arcomat nézte… olyan
sok melegség, olyan nagy szeretet áradt belőle, hogy hirtelen egy
gombóc nőtt a torkomba.
– Kilenc szépségjegy van az arcodon. Tudtad?
Mi van?
– Izé… nem. Sosem számoltam meg őket.
– Én viszont igen. Ez itt a kedvencem.
Ujjheggyel megérintette a bőrömet közvetlenül a szemem alatt,
majd az ujját végighúzta egészen az állkapcsomig.
Semmit nem tettem, csak néztem, ahogy a tekintetével követi az
ujját, majd amikor elérte az állam hegyét, felemelte az arcomat,
hogy ránézzek.
Elakadó lélegzettel vártam, hogy megcsókoljon, reméltem, hogy
ezt teszi, ám nem hajolt oda hozzám. A tekintetünk viszont
találkozott.
– Szeretlek, Lucy Meyer.
Olyan sok mindent akart tőlem… miközben valójában semmit
sem kért. Először belekényszerített egy viszonyba, és amikor nagy
nehezen már kezdtem volna elfogadni ezt, előállt azzal, hogy többet
akar. Más talán könnyedén rábólintott volna, ám számomra
mindent jelentett ez a kérés.
Odaállt közvetlenül mellém, és ezt suttogta:
– Tudom, hogy te is megrémültél, Lucy, és te tudod, hogy… szóval,
ha van valami, ami egyértelmű a szerelemben, az az, hogy tényleg
megrémíti az embert. Kicsit vagy nagyon? Nem a mértéke a lényeg,
hanem az, hogy érezd. Te pedig, gyönyörű, makrancos Lucym… – Az
ajka megérintette a számat, majd Adam gyorsan hátrébb húzódott. –
Megrémítesz engem… na jó, őszinte leszek veled, hiszen ezt ígértem:
rettegés tölt el miattad, Lucy, amit nagyon élvezek. Örökké küzdeni
fogok érted, és tudom, nem hagyod… téged akarlak, Lucy Meyer.
Beléd szerettem.
Minden egyes szava nyílvesszőként ütötte át a szívemet.
Dermedten, enyhén remegő testtel álltam, és elakadt a lélegzetem.
Néztem, ahogy engem néz. Két erős kezével gyengéden megfogta az
arcomat, és megcsókolta az ajkamat. Zihálva előtört belőlem a
visszafojtott lélegzet. Nagy bajban vagyok. Adam hátrébb húzódott,
megcsókolta az orromat, a szememet, a homlokomat és újra az
ajkamat.
– Most pedig te fogsz megcsókolni engem, Lucy. Tudom, hiába is
várnám, hogy elmondd az érzelmeidet, de most arra van
szükségem, hogy tiszta szívből megcsókolj – suttogta, és az ajka
megremegett a számon. – Aztán pedig adsz nekem is egy esélyt,
ugyanolyat, mint amit Jameson is kapott. Rászolgáltam erre, és te
kiérdemeltél engem.
Ó, ez a seggfej! Jóval többet fog kapni egy csóknál.
Amikor kinyitottam a számat, egy pillanatig sem habozott, mielőtt
mindent elfogadott volna tőlem. A lassú csók során egyszerre
mozgott a fejünk, és lágyan összesimult a nyelvünk. Amikor
rájöttem, hogy mi történik, úgy éreztem, hogy mindjárt elsírom
magamat. Megkapaszkodtam a karjában, és hagytam, hogy átvegye
az irányítást. Amikor odaállt közvetlenül elém, végre a testünk is
összesimulhatott.
Biztonságban voltunk így együtt.
Tudtam, hogy évek múltán is emlékezni fogok erre a pillanatra, és
abban sem kételkedtem, hogy amikor majd felidézem magamban
Adam emlékét, érezni fogom arcomon forró, erős kezét. Jól tudtam,
megőrzöm a fülemben csengő szavai igazát, akár ott lesz majd
mellettem, akár nem.
Amikor véget ért a csók, Adam egyszerűen a homlokomhoz
nyomta a fejét, és így lélegeztük be egymás illatát. Azt reméltem,
hogy ez volt élete legjobb csókja. Meg azt, hogy senki mástól nem
kaphat ugyanilyet, és így én leszek élete nagy szerelme, és örökké
emlékszik majd az ajkamra.
– Mondd ki, hogy jól csókolok – mormogta csukott szájjal. –
Ismerd be, hogy én vagyok a legjobb!
Halkan elnevettem magamat. Két kézzel átöleltem a nyakát, és
egy kicsivel jobban magamhoz szorítottam, miközben lábujjhegyre
álltam, hogy az orromat végighúzhassam a nyakán, és még jobban
megrészegülhessek az illatától.
– Jó tanárod voltam, még szép, hogy most már érsz valamit.
Elnevette magát, és átölelte a derekamat. Éreztem egyenletes
szívverését.
Mélyen beszívva a levegőt becsuktam a szememet, és
mozdulatlanul élveztem biztonságot jelentő ölelését.
– Nem akarom, hogy elszakítsanak tőlem, Adam.
A tenyere rásimult a derekamra, és ugyanolyan erővel szorított
magához, mint ahogy én tartottam őt.
– Nem engedem, hogy bárki is elvegyen tőlem, Lucy. Ebben biztos
lehetsz.
Egy könnycsepp bukkant elő a szememből, és az arcomat gyorsan
Adam nyakához szorítottam.
A következő pillanatban a két keze végigsiklott a testemen, és
egyszerűen felemelt. Az arcom továbbra is nekinyomódott a
nyakának, miközben hagytam, hogy bevigyen a hálószobájába.
Óvatosan lefektetett az ágyára, majd fölém hajolt, de nem
annyira, hogy összeérjen a testünk. A két karjára támaszkodott, és
az arcát csupán tenyérnyi távolság választotta el az enyémtől.
– Megáll az idő számomra, amikor megcsókollak – mormogtam, és
megsimogattam az arcát. – Eléred azt, hogy megfeledkezzek
önmagamról, amikor ilyen átható pillantást vetsz rám, Adam
Connor. Úgy érzem magamat, mintha én lennék az egyetlened.
Kifújta a levegőt, becsukta a szemét, és közben még jobban
nekiszorította a fejét a tenyeremnek.
– Mondd ki végre, hogy szeretsz! Mondd ki, és ajándékozz meg a
szíveddel, én pedig megígérem neked, Lucy… megígérem neked,
hogy vigyázni fogok rá.
– Már így is elloptad a szívemet, seggfej.
 – Nem ezekre a szavakra gondoltam. Próbáld újra!
Halkan elnevettem magamat.
– Azt hiszem, beléd zúgtam, Adam Connor.
Mondani akart valamit, de én az ajkára szorítottam az ujjamat.
– Szeretlek – ismertem be halkan. – Igazad van, szeretlek, és ez a
tény halálra rémiszt. Én is félek.
Nagyon lassan mosolyodott el, és a szívem felragyogott, mert
olyan szép volt a látvány.
Azt hiszem, már jó ideje nem említettem meg, hogy micsoda seggfej
ez az alak, igaz?
– Vigyázni fogok rád.
– Persze, másról sem beszélsz.
– Mert ez az igazság. Többé nem kell már védelmezned a szívedet.
Biztonságban lesz mellettem, Lucy. Te is mindig biztonságban leszel
velem.
Lenyeltem a torkomat elszorító jókora gombócot, és
megpróbáltam nem odafigyelni arra, hogy boldog szívemnek
egyszerűen nem volt elég hely a mellkasomban. Nagyon is készen
állt arra, sőt kifejezetten örült annak, hogy megpihenhet Adam
Connor kezében.
Buta, buta kis szívem! Becsuktam a szememet, és megpróbáltam
felidézni magamban, hogyan kell beszélni, vagy legalábbis
lélegezni. Adam türelmesen várt.
– Adam… Amikor arról beszélek, hogy átok ül rajtam, nem
cukiskodni akarok. Szeretném, ha tudnád, függetlenül attól, hogy ez
az egész kettőnk között hogyan ér véget, én mindig megőrzöm a
titkaidat. – Álmélkodva megcsóváltam a fejemet, és a szemébe
néztem. – Amit tettél… nagyszerű ember vagy, csodálatos apa,
viszont elég szar ízléssel választod ki a nőidet.
 Elmosolyodott, és egy gyors csókot lopott az ajkamról, ami miatt a
szívem ismét egészen izgatottá vált.
– Köszönöm, kicsim.
– Az utolsó mondat nem dicséret volt – pontosítottam.
Egy újabb lopott csók következett, ami miatt megragadtam és
magamra húztam, mert érezni akartam, ahogy a teste súlya
belenyom az ágyba.
– Várj, várj!
Megdermedt, és ugyanúgy zihálva kapkodott levegő után, mint
én.
– Neked szurkolok – suttogtam. – Sosem akartam, hogy fehér
lovon jöjjön a herceg és megmentsen, mivel – köszönöm szépen –
tudok én vigyázni magamra. Most viszont… ezt szeretném, Adam
Connor. Remélem – mégpedig tiszta szívemből –, hogy a csókod
megtöri az átkot. Azt remélem, hogy te vagy az igazi, Adam. Hogy te
vagy a történetem főhőse, mivel – a kurva életbe – megérdemlem,
hogy szeressenek. Meg azt is, hogy valaki zene nélkül táncoljon
velem.
Elhallgattam, mert elfogyott a levegőm, és néztem, ahogy Adam
szeme még sötétebb lesz.
– Megérdemlem, hogy az enyém legyél. És azt is, hogy
szerethesselek.
Csak nézett hosszú másodperceken keresztül, mozdulatlanul
bámult, miközben én megpróbáltam elhallgattatni üvöltő szívemet.
Ekkor egyetlen szó nélkül hátranyúlt, kibújt az ingéből, és elém
tárta elképesztően vonzó felsőtestét. Utána egy lassú mozdulattal,
mintha csak a miénk lett volna a világ minden ideje, megfogta a
blúzomat. Segítettem neki, felemeltem a két karomat, és amikor a
farmerem következett, a csípőmet is. Levetkőztetett, és anyaszült
meztelenül feküdtem ott előtte – feltárult a testem és a lelkem is –,
majd ő is levetkőzött, visszafeküdt rám, és a becéző szavakról
megfeledkezve azonnal belém nyomult. Nem volt szükségem
szavakra; csupán rá.
Máris kemény volt, és készen állt arra, hogy kitöltsön.
Vettem egy mély lélegzetet, és széttettem a lábamat, miközben ő
egészen addig nyomakodott előre, míg végül sikerült elhelyezkednie
mélyen bennem. Igazi varázslat volt, ahogy így eggyé váltunk;
Adammel eddig minden orgazmusom mágikusnak tűnt.
Ezúttal én fogtam két tenyerem közé az arcát, és belenéztem
feneketlen szemébe.
– Ne okozz fájdalmat, Adam! Ne okozz csalódást!
– Soha, Lucy.
Lassú, egyenletes döfésekkel tett magáévá, örökké az
emlékezetembe véste a farkát, és elérte, hogy az egész testem
sajogva vágyakozzon iránta, meg azért a gyönyörért, amit egyedül
tőle kaphattam. Aztán pedig rávett arra is, hogy elélvezzek a
farkától, pedig csupán suttogva beszélt hozzám, ígéreteket lehelt a
bőrömbe. Amikor ő következett, az arcát nekiszorította a
nyakamnak, és a farkát a lehető legmélyebben belém nyomva egy
nagy hördüléssel jutott fel a csúcsra. Utána egészen addig szorított
magához, míg újra normális ütemre nem lassult a szívverésünk.
Felemelte a fejét, és megkért arra, hogy mondjam ki újra, mit érzek.
Ezt tettem.
– Nagyon szeretlek, Adam.
Milyen gyönyörű szavak! Ugyanabban az ágyban feküdtem, mint
ő, belenéztem a szemébe, és bevallottam, hogy belezúgtam. Minden
korábbinál jobban szerettem volna, hogy ő legyen az, akinek sikerül
megtörnie az átkot.
 Epilógus

Hat hónappal később

Hiszek a szexben. Tiszta szívemből.
Hiszek abban, hogy amikor a szerelmeddel szexelsz – főleg, ha jó
nagy farka van –, akkor földöntúli élményekben lehet részed. Nehéz
megmagyarázni. Egyáltalán nem hasonlít arra, mint amikor olyan
valakivel dugsz, akivel csak egy éjszakára sodort össze a sors, még
akkor is, ha az illető valódi lepedőakrobata. Ne érts félre, azzal a
fickóval is jó kefélni, hiszen az orgazmusok általában kellemes,
mágikus élményt jelentenek, ám most szeretném a különbségekre
helyezni a hangsúlyt.
Jól figyelj!
Szeretni valakit, és olyan valakivel szeretkezni, aki téged tiszta
szívéből szeret és mindenki másnál jobban megbízik benned…
csodálatos, alázatra tanító, földrengésszerű, és őszintén szólva kissé
őrült élmény.
Na most, ha összehasonlítunk egy egyéjszakás kalandot azzal,
hogy Adammel dughatok… mondjuk úgy, hogy Adam minden egyes
alkalommal sokkal jobb teljesítményt nyújtott.
Szeretnéd tudni, hogy milyen az a szex, amit legjobban imádok?
Mivel szinte mindent tudsz rólam, így jogos az igényed, hogy ezzel is
tisztában légy.
Van a „jó reggelt szex”. Imádom az ilyesmit. Annyira odavagyok
érte, hogy már a puszta gondolatától is tetőtől talpig bizsergek.
Csak hogy pontosítsak, Adam Connorral szeretek félálomban
szexelni. Arra ébredni, hogy rám tapad a szája, belenyögni az
ujjaiba, amikor a számra szorított kezével próbálja
megakadályozni, hogy a nyögéseim és a hörgéseim megzavarják a
másik szobában alvó tökéletes, apró emberi lényt…, vagy arra
ébredni, hogy egy varázslatos fasz nyomódik belém… Ismét csak
Adam mágikus farkáról beszélek, ha esetleg ez eddig nem lett volna
egyértelmű. Na, ez a fajta szex az, amire soha nem mondanék
nemet.
Mivel imádok félálomban szexelni, nagyon is kellemes volt erre
ébredni életem legboldogabb napján. Arra eszméltem, hogy egy
jókora tenyér markolja meg a mellemet, összeszorítja és
megmasszírozza a mellbimbómat. Felnyögtem, mire lágyan csendre
intettek. Adam ajka ott volt a nyakamon, csókolt, nyalt és harapott.
– Te meg mit művelsz? – kérdeztem kábultan, miközben egy apró
harapása után kellemes borzongás hullámzott végig a testemen.
Valahol még mindig félúton jártam az álmok és a valódi világ
között.
A keze hosszú utat tett meg a mellemtől a combomig, majd
megragadta a lábamat, és odahúzott az ágyékához. Még mindig
csukott szemmel elmosolyodtam, és segítettem neki. Egészen addig
felcsúsztam, míg a csupasz hátsóm meg nem telepedett rendkívül
kemény hasizmain. A lábam rásimult a combjára, a keze pedig a
derekamat fogta, miközben kissé lejjebb húzott.
– Halkan – mormogtam álmosan, amikor megéreztem kőkemény
farkát a lábam között. A kezem már attól is izgatottan bizsergett,
hogy ez a húsdarab ilyen közel került hozzám.
Mozgásba hoztam a csípőmet, már amennyire erre lehetőségem
volt Adam hasához szorulva, és hátrafordítottam a fejemet, hogy
megkaphassam a reggeli puszimat.
Abban a pillanatban, amikor kellő közelségbe ért az ajka, egy
lassú, csábító csókkal igázta le a számat. Felnyögtem, és hagytam,
hogy a testem elernyedjen az ölelésében, miközben az Adamből
áradó forróság egészen a csontjaimig hatolt. Lassan minden
elhomályosult körülöttünk, és én csupán a kettőnk közötti szerelmet
éreztem.
Anélkül, hogy az ajka elhagyta volna a számat, éreztem, hogy a
két kezével széthúzza a lábamat, és ahhoz sem férhetett kétség,
hogy mindent megtesz azért, hogy készen álljak a befogadására.
Aztán lassan belém araszolt, elképesztően megfontoltan mozgatva a
csípőjét. Amikor már túl sok volt a rám zúduló gyönyör, elhúzódtam
az ajkától, és elakadt a lélegzetem. Még pár centi, és teljesen
bennem volt. Teljességgel az enyém.
A karom alá nyúlt, és az ujjaival megragadta a vállamat, hogy
mozdulatlanul tartson, miközben lusta lökésekbe kezdett.
– Jó reggelt, Lucy – suttogta, én pedig a lehető leghalkabban
kifújtam a levegőt. Még nem álltam készen arra, hogy bármit is
mondjak.
– Hmmm – nyögtem ki nagy nehezen.
Kihúzta belőlem a farkát, és csak a vastag makkot hagyta
bennem, majd lassan visszanyomult, miközben én megpróbáltam
jobb kezemmel megragadni a bicepszét.
– Óóó – mormogtam, mert képtelen voltam szavakat formálni.
– Imádlak így felébreszteni – suttogta a fülembe, és közben
sikerült megtartania az egyenletes ütemét. – Olyan puha vagy, olyan
lelkes, és hajlandó bármire, amit csak kérek tőled, amikor így
felébresztelek reggelente.
Egy csókot nyomott a vállamra, amit egy tökéletesen időzített,
kemény lökés követett.
Jézusom!
– Hát megtagadtam valaha is bármit tőled az ágyban? –
kérdeztem halkan.
 – Nem, de mégis más az, ahogy reggelente a magamévá teszlek.
Szerintem te is élvezed.
Tényleg mindenét imádtam, ehhez kétség sem férhet. Azért
különösen odavoltam, ahogy magára vállalta az erőfeszítéseket, és a
karjában tartott, miközben én álmos tekintettel bámultam. Néha
hajnalban én ébredtem fel hamarabb, és ilyenkor mindig
gondoskodtam arról, hogy jól kezdődjön a reggele… kellemesen és
megnyugtató módon.
– Imádom a faszodat, ehhez kétség sem férhet – ismertem be. –
Nem számít, hogy mennyi az idő, odavagyok azért, hogy bármelyik
napszakban ott legyen bennem.
Sikerült jobban széttenni a lábamat, és a csípőmet riszálva
rávettem Adamet, hogy fokozza az ütemét.
– Te mindig mohó és türelmetlen vagy – mormogta, mielőtt a
szájába vette volna a fülcimpámat. – Szeretlek, Lucy.
Amikor kimondta e szavakat, elkezdtem összehúzódni a farka
körül, és elmosolyodtam, meghallva a nyögését.
– Szeretlek, Adam – mondtam immár a legcsekélyebb habozás
nélkül. – Azt pedig kifejezetten imádom, ha kora reggel a farkadon
mehetek el.
– Micsoda? A farkamon akarsz elmenni? A múlt éjszaka nem volt
elég?
– Tegnap este csak kétszer mentem el. Fáradt voltál, úgyhogy nem
akartalak kicsinálni. – Szembefordultam vele. Amikor találkozott a
tekintetünk, suttogva folytattam. – A te hibád! Addig nem érzem
igazán kielégítve magamat, míg egymás után háromszor nem
élvezek el veled. Ha nincs meg a három, akkor úgy érzem, hogy
valami hiányzik.
– Hmm. Akkor most el kell érnem, hogy háromszor elmenjél?
Rámosolyogtam, és egy apró nyögés csúszott ki a torkomon,
amikor megváltoztatta a lökései szögét, és eltalált a legmegfelelőbb
helyen. Most már teljesen kiismert, pontosan tudta, hol jó nekem.
– Csitt – szólt rám, miközben tovább mozgatta bennem a farkát,
olyan irányba sodorva, amire még nem álltam teljesen készen. –
Ugye nem akarod, hogy Aiden meghalljon, és berohanjon, hogy
megmentsen?
Megráztam a fejemet, és az alkarja után nyúltam, hogy valahogy
megkapaszkodjak. Már nem azokat a lassú, lusta lökéseket éreztem;
azért döngetett, hogy minél hamarabb elélvezzek, és pontosan
tudta, hogyan érheti el a célját. Bár tiszta szívből imádtam Aident,
ám ebben a pillanatban cseppet sem kívántam, hogy ránk törjön és
megmentsen az apjától. Azt akartam, hogy Adam szétszedjen, bár
valójában ez már rég megtörtént.
Úgy tett a magáévá, ahogy akarta, miközben még mélyebben
belém nyomult, és elkezdte körben mozgatva még feljebb tolni a
farkát. Ó, csodálatos volt! Megragadtam a tenyerét, és a számra
szorítottam, miközben elélveztem rajta, ő pedig egészen addig
döngölt, míg remegni nem kezdett a lábam. Megragadta a
combomat és megszorította, hogy megnyugodjon. Utána egy lágy
mozdulattal hasra fektetett, és felült a két combomra úgy, hogy a
térde a csípőm két oldalán legyen.
Így beszűkültem, és az új szögből lassú, de mélyebb lökésekkel
ostromolt. Ma reggel teljesen átadta magát nekem, én pedig az
egészet befogadtam.
– Teljesen elvetted az eszemet, Lucy – mormogta a fülembe,
miközben én megpróbáltam nem elalélni a rám zúduló
gyönyörhullámok miatt. – Annyira boldoggá teszel!
Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy ezek a szavak nem jutottak el
a szívem legmélyebb, legsötétebb zugaiba is.
Ezen a reggelen négy orgazmussal ajándékozott meg, amit én
kettővel viszonoztam… mivel igen, én is ennyire ügyes vagyok.
Tudnom kellett volna persze, hogy ennyi gyönyörnek meglesz a
maga ára.

– Jó reggelt!
– Áááá, neee!
– Jó reggelt, Aiden!
– Neee! Csak még egy kicsit, Lucy!
– De hát fel kell kelned.
– Miért is? Annyira álmos vagyok, Lucy! Szerintem még
nyugodtan alhatnék egy kicsit.
– Jaj, annyira szeretnék egy kis palacsintát, Aiden! Megkértem rá
az apukádat, de ő nem segít. Azt hittem, hogy rád számíthatok, de
hát…
A hátára fordult, és kinyitotta a szemét. Pont olyan zöld volt, mint
az apjáé.
– Nem segít?
Megcsóváltam a fejem, és megpróbáltam nagyon szomorúnak
látszani.
– Tényleg palacsintát szeretnél? Komolyan és nagyon-nagyon?
Bólintottam.
– Hát bizony. Nagyon, de nagyon szeretnék juharszirupos
palacsintát. Rengeteg juharsziruppal.
Aiden szenvedő arccal felsóhajtott, és kis kezével nagyot csapott a
lepedőre. Egy hónappal ezelőtt töltötte be a hatodik évét, de az én
szememben még mindig kisgyereknek tűnt. Cseppet sem örültem
annak, hogy Adeline-t is be kellett engednünk a kölyök születésnapi
bulijára, de hát mégiscsak ő volt Aiden anyukája – már ahogy a
kisfiú tudta. Csodálatos érzés volt látni széles, boldog mosolyát, az
örömét, ahogy megpillantotta a barátait, a sok léggömböt és játékot,
meg a hatalmas, színes ugrálóvárat a hátsó udvarban… A gyerek
öröme elfeledtette velem, hogy az a némber is itt van a szobában.
A javára legyen mondva, hogy miután Adam rákényszerített egy
újabb nyilatkozatot, amiben alapvetően bocsánatot kért tőlem, már
nem csinált semmi olyasmit, amivel felmérgesíthetett volna. Mivel
Adam megvásárolta a szexvideóját – ezt amúgy nagyon szívesen
megnéztem volna, de tudom, hogy már megsemmisítette –, ez a
nőszemély nem is viselkedett olyan szemét módon. Gond nélkül
aláírta a papírokat, melyekkel átengedte a kizárólagos felügyeleti
jogot Adamnek.
Jó, Aiden továbbra is eljárt hozzá, néha még ott is aludt nála, ám
az apja társaságában mindig sokkal boldogabban viselkedett. Pont,
mint én.
– Apu ezzel tartozni fog nekem. Egy nagy szívességgel –
mormogta, amikor felült és lekászálódott az ágyból.
– Segíteni fogsz? – Pontosan tudtam, hogy ez a helyzet. Legalább
annyira odavolt a palacsintáért, mint Olive és én.
– Ha már amúgy is felkeltettél, azt hiszem, segíthetek, hogy én is
ehessek belőle. Te mindig többet eszel, mint én vagy apu. Ez hogy a
csudába lehetséges, Lucy? A lányok nem szoktak ilyen sokat enni.
– Ó, hogy oda ne rohanjak! Csak egyszer történt ilyesmi, amikor
majdnem éhen haltam.
Elindult a fürdőszoba felé, ám most a válla fölött hátranézve egy
ragyogó mosolyt küldött felém.
– Te mindig éhen akarsz halni, Lucy.
A kis gazfickó.
Kis segítőmmel az oldalamon palacsintát sütöttünk, miközben az
apja lezuhanyozott, és felkészült az aznapi forgatásra. Aiden
kérésének megfelelően áthívtuk Thornékat is reggelizni. Mivel
Adam és Jason ugyanabban a filmben szerepelt, így a forgatáson és
azon kívül is sok időt töltöttünk együtt. Szerencsére a két pasinak
csak pár órával később kellett munkába mennie.
Olive segített megteríteni az ebédlőasztalt, miközben Aiden és
Jason megvédte előlünk a palacsintákat. Nekem elhiheted, Olive
majdnem ugyanolyan dühös volt, mint én, amikor Aiden után Jason
is azzal rágalmazott meg, hogy túl sok palacsintát eszünk.
Jason elég okos volt ahhoz, hogy a fenti kijelentés után egyből
magához ölelje és megcsókolja a feleségét, meg szerencsés is, mivel
Olive nem vette észre, hogy a férje titokban ad egy pacsit Aidennek.
Amikor Adam előjött a fürdőszobából, igencsak meglepett, mert
elegáns, fekete öltönyt viselt.
– Ezt mégis mire véljem? – kérdeztem kíváncsian, miközben ő
beletúrt még nedves hajába.
– Különleges okom van rá. – Átölelt, és lágyan megcsókolta az
ajkam. Letettem a kezemben tartott gyümölcsöstálat, és meglepődve
bámultam rá.
– Mit ünneplünk?
– Azt, hogy öt hónapja élsz itt – felelte.
Ezt én is tudtam. Öt hónappal ezelőtt költöztem be hozzá és
Aidenhez. A költözködés nem járt nagy hercehurcával, mivel még
csak esélyem sem volt kibérelni azt a lakást, amivel oly sokáig
szemeztem. A ruháim egyik nap még ott voltak Olive-ék házában, a
másik nap meg már nem. Nem mintha bárki is megkérdezte volna a
véleményemet, de azért nem panaszkodtam. Ahogy azt az előbb
említettem, kiderült, hogy a reggeli szex a kedvencem.
Ami pedig Aident illeti… Amikor elé álltunk és elmeséltük, hogy
„az apukád meg én komoly kapcsolatban állunk, rendben van ez
így?”, akkor a gyerek félig boldogan, félig félénken rám mosolygott.
Pont olyan volt, mint az apja.
– Ez azt jelenti, hogy most már bárhol megcsókolhat, ahol csak
akar? – kérdezte továbbra is mosolyogva.
– Igen, azt hiszem, ez azt jelenti, hogy ott csókolhat meg, ahol csak
akar. Persze ha mérges vagyok rá, akkor csak álmodozhat a
csókolózásról.
Elnevette magát.
– És még mit jelent?
A listámon még számos olyan dolog szerepelt, amit a fiú két kis
fülének semmiképpen nem lett volna szabad meghallania, éppen
ezért nem is kötöttem egyiket sem az orrára.
– Ha pedig ez ellen nincs kifogásod, akkor mindez azzal is jár,
hogy itt fogok lakni nálatok.
– Itt?
– Igen.
– Itt, ebben a házban? Nem pedig Olive-éknál?
– Nem, itt fogok élni.
Elkerekedett a szeme.
– Velünk fogsz lakni? Örökre?
– Lassan a testtel, kis földlakó. Ha apád felmérgesít, nem is tudom,
mit fogok érezni azzal kapcsolatban, hogy örökké a képét
bámuljam. A tiedet viszont… – megsimogattam az állát – a tiedet
szívesen nézem egy örökkévalóságig.
A szoba csengett a nevetésétől, amikor elrohant, hogy elárulja az
apjának, jobban szeretem őt, mint magát Adamet.
Ugye már említettem, hogy ez az apróság egy tökéletes kisfiú?
Adam következő csókja erősebb, intenzívebb és valahogy még
gyönyörűbb volt. Sikerült visszahoznia vele a valóságba.
 – Ezt miért kaptam? – kérdeztem, amikor végre újra kaptam
levegőt.
– Azért, mert ma van az esküvőnk.
A mosoly azonnal lefoszlott az arcomról, és gyorsan hátrébb
léptem.
– Mi van?
– Ma van az esküvőnk.
– Hogy mi van? Beestem az időgépbe és lemaradtam a
lánykérésről?
Ott termett mellettem, és megakadályozta, hogy tovább hátráljak.
Nem is vettem észre, hogy sietve hátrálni próbáltam előle.
– Minden nap, minden egyes csókom leánykérés volt, Lucy.
– Tényleg?
– Nem az én hibám, hogy csak ilyen lassan készültél fel a
válaszadásra. Most már hiába is várnád a lánykérést. Túl késő van
ahhoz.
– Tényleg?
– Igen, Lucy. Sajnálom.
– De én szeretnék egy lánykérést, Adam. Nagyon, de nagyon
szeretném. Kérd meg a kezem! Légyszi!
Közelebb hajolt, és egy lágy csókot nyomott a szám szélére.
– Sajnálom, édesem.
– Nem lesz lánykérés? Ez most akkor egész pontosan mit jelent?
– Azt, hogy összeházasodunk.
– Mi ketten? Mikor?
– Ma.
– Tessék? – nyöszörögtem alig hallhatóan.
Ekkor Olive bukkant fel, én pedig megdermedtem, amikor
megláttam, hogy mi van a kezében.
 Egy menyasszonyi ruha. Egy kibaszott menyasszonyi ruha, amiről
kénytelen voltam beismerni, hogy kurva gyönyörű.
A szám elé kaptam a kezemet, és kővé dermedve bámultam a
csodát.
Olive szeméből persze ömlöttek a könnyek, és ahhoz sem fért
kétség, hogy valami az én szememből is kicsordult az arcomra.
– Én… – dadogtam.
Aiden odament az apjához, és megfogta a kezét, miközben
mosolyogva felnézett rám. Továbbra is küszködtem a szavakkal.
Most Olive lépett oda hozzám.
– Azt kívánom, hogy te legyél a legboldogabb ember az egész
világon, Lucy. Hogy mosolyból, nevetésből és szeretetből álljon az
életed – mondta nevetve, és letörölte a könnyeit. – Rászolgáltál erre,
gyönyörű barátnőm. Kiérdemelted a legcsodálatosabb szerelmi
történetet és a legboldogabb befejezést. Óriási megtiszteltetés
számomra, hogy ott állhatok melletted, amikor feleségül vesz életed
nagy szerelme.
Leengedtem a kezem és felkacagtam, miközben természetesen
tovább sírtam.
– Ki meri azt mondani, hogy ez az alak életem nagy szerelme? –
Amúgy tényleg az volt. – És ha már itt tartunk, arra sem emlékszem,
hogy megkértelek volna téged arra, kicsi zöld Bogyó, hogy a tanúm
legyél.
A lenyűgöző ruhakölteményt Jason kezébe nyomta, és a
karjaimba vetette magát.
– Senki nem kérdezi a véleményedet! Próbálj csak meg elzavarni
magad mellől, ha van merszed hozzá.
Ahogy elhallgatott, Jason odalépett mellé, és kirángatta a
karomból. Magához szorította Olive-ot. Kivörösödött, könnyes
arcunk miatt egyikünk sem lehetett túl szép ebben a pillanatban.
– Mivel pedig te sosem kértél engedélyt arra, hogy apunak
hívhassál, én sem kérdezem meg, mit szólsz ahhoz, hogy az apád
helyett odakísérjelek a vőlegényedhez – mondta Jason, mielőtt egy
puszit adott volna az arcomra.
Elnevettem magamat, és a könnyeim közt felnéztem az arcára.
Aiden elengedte az apja kezét, és odaszaladt mellém. Még mindig
a supermanes pizsamája volt rajta.
– Ne sírj, Lucy! Hát nem akarsz a feleségünk lenni?
– Haver, hát elfelejtetted, hogy ezt nem kérdezheted meg tőle? –
szólt közbe Adam.
– De miért? Nem értem.
– Ezzel nem vagy egyedül. Én sem értem. Miért nem kérdezheti
meg tőlem?
Adam odajött hozzám, és az egyik kezét az arcomra szorította.
Alig vettem észre, hogy Aiden elengedte a kezemet és odaállt Jason
mellé. Az apja mindig is ilyen hatással volt rám, nem tudtam másra
nézni, csakis rá.
– Azért, mert nem akarom, hogy gondolkozz. Nem akarom, hogy
lehetőséged legyen nemet mondani. Az enyém vagy, Lucy! Ha egy
kérdésre csupán egyetlen válasz létezik, és te már amúgy is tudod,
hogy mi az, akkor nincs értelme feltenni. A feleségem leszel ma.
Hozzám jössz, és mindig az enyém maradsz.
A felesége. Nyeltem egyet, és bólintottam.
– Igazad van. Nincs értelme kérdezni, ha tudjuk a választ.
Most már a másik keze is az arcomra simult.
– Szóval igen? Hajlandó vagy rá?
– Ha nem tévedek, az előbb azt mondtad, hogy nem mondhatok
nemet.
 – Hát nem is – válaszolta halkan, és a tekintete valósággal beitta
az arcomat. – Csak hát, sosem lehetek biztos abban, hogy mit fogsz
lépni.
– Értem. Úgyhogy… Jól van. – Felemeltem remegő kezemet, és az
övére szorítottam. – Házasodjunk össze. Miért is ne ma, igaz? Ez a
nap is van olyan jó, mint bármelyik másik, és mivel itt van
mindenki, akit szeretek, elmondhatjuk, hogy ez a legmegfelelőbb
alkalom.
Lassan elmosolyodott, mintha tényleg attól tartott volna, hogy
nemet mondok. Mintha nem tudtam volna, hogy ez képtelenség.
Amikor egyre jobban mosolygott, a szemem újabb könnyekkel telt
meg.
– Elég legyen, Lucy! – mormogta, és lecsókolta a könnyeimet. –
Ennyi elég ebből, gyönyörű harcosom.
A testem megremegett, és Adam szorosan magához ölelt, mielőtt
elgyengülve a padlóra zuhanhattam volna.
Megszűnt a világ, és csak a suttogása jutott el hozzám.
– Nem leszel olyan, mint anyád és nagyanyád, Lucy! Nincs átok
rajtad, édesem. Sosem volt. Csupán arra vártál, hogy megtaláljalak.
– Lágy hangja tele volt szeretettel. – Na de kit akarok becsapni?
Eszed ágában sem volt kivárni, hogy rád találjak. Odapottyantál a
hátsó kertembe, és egyből a torkomnak ugrottál.
Még mindig sírtam a karjában, és még jobban magamhoz öleltem.
Hiszen megtalált. Bár ezt sosem fogja beismerni, de igen, Adam rám
talált.
– Szeretlek – suttogtam bele már átázott ingjébe.
– Én is szeretlek, Lucy. – Becsuktam a szemem, amikor
megéreztem a száját a fejemen. Ez a férfi tökéletes. Megtestesítette
mindazt, amiről még csak álmodni sem mertem.
Felemeltem a fejem, a szemébe néztem, és félszegen
elmosolyodtam.
– Akkor ennek a mesének mégiscsak te vagy a hőse, Adam
Connor. A váratlanul felbukkanó herceg, aki megtöri az átkot. Ki
gondolta volna, igaz? Azt hiszem, örülök, hogy így alakult, mert
kellemetlen volna mindent újrakezdeni, és valaki mást is
megtanítani arra, hogyan kell jól csókolni.
Felnevetett, és ellágyult a tekintete.
– Attól tartok, hogy rajtam kívül te már senki mást nem
csókolhatsz meg. Beleegyezel ebbe?
Bólintottam, mert a szívem még mindig ostobán viselkedett a
mellkasomban.
– Majd csak kibírom valahogy.
– Jól van.
– Na most akkor, Lucy, a feleségünk leszel-e, vagy sem? – csendült
fel egy vékony hang.
Elengedtem Adamet, és lehajolva megpusziltam Aiden arcát.
– Köszönöm, hogy rákérdeztél, kis hercegem. Egy határozott igen
a válaszom.
– Remek. Megehetjük végre a palacsintákat? Nagyon éhes vagyok,
és eddig türelmesen várakoztam.
Nevetve felegyenesedtem.
– Igen. Igen, megehetjük a palacsintát.
Olive már nem sírt. Gyorsan rám kacsintott, és ment, hogy
segítsen Aidennek és Jasonnek a palacsintával. Amikor Adam újra
magához ölelt, nekem nagyon jólesett a teste melege és a közelsége.
– Köszönöm, Lucy.
– Mit?
– Hogy leskelődtél. Hogy az enyém lettél.
– Hát hálás is lehetsz mindezért.
 – Arra készülök, hogy minden adandó alkalommal köszönetet
mondjak.
– Nagyon helyes. Háromszor mondj nekem hálát minden
alkalommal, légy szíves.
Adam elmosolyodott, és én elolvadtam.
Odahajolt hozzám, és a fülembe suttogott:
– Köszönöm, hogy rám bíztad a gyönyörű szívedet.
Szóval még ezen a napon, miután megettük a palacsintát, a
szememben buta, boldog könnyekkel igent mondtam a híres Adam
Connornak.
A megdöbbentően bensőséges első csókunk után odahúztam
magamhoz, és a fülébe leheltem egy aprócska titkot.
Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen tekintettel nézett rám…
Egyértelmű volt, hogy én jelentem neki az egész világot.
A tenyere rásimult a hasamra, a mi kisbabánkra, és egy újabb
tökéletes csókot kaptam. Ezt is nyugodtan felírhatom a csodás
csókok listájára.
Az a picurka kislány, aki egész álló nap csak sírdogált és sehogy
sem tudta megérteni, hogy az anyja miért nem szerette annyira,
hogy mellette maradjon, aki nem tudta felfogni, hogy a nagyanyja
miért nem fogja soha annyira szeretni, mint amennyi szeretetre
szüksége lett volna… Szóval az a lányka, aki egészen idáig
megértette és elfogadta, hogy ebben a világban nem mindenkire vár
sírig tartó boldogság… Ez a bennem élő kislány… Ez a reménykedő,
apró teremtés végre elmosolyodott ezen a napon.
Csak mosolygott, mosolygott, mosolygott és mosolygott.
Ha megszeretted Olive-ot és érdekel az ő története is, akkor
továbbolvasva belepillanthatsz a róla szóló regénybe is.
Figyelmeztetlek, ha élvezted ezt a könyvet, akkor igen nagy az
esélye annak, hogy imádni fogod Olive sztoriját, a Szeretlek, Jason
Thornt.
Íme, a regény első fejezete:
 Első fejezet

Olive
Egészen addig, amíg nem találkoztam Jason Thornnal, kizárólag
bolyhos fehér felhőkről, csinos, rózsaszín ruhácskákról, finom
almás süteményről és természetesen a szomszéd kislány, Kara
bátyjáról álmodoztam.
– Egy szót se többet erről, Jason! Drágám, te bármikor itt
aludhatsz nálunk.
Már éppen indultam volna le, hogy segítsek anyunak megteríteni
az asztalt, amikor meghallottam a hangokat, és megálltam.
– Látod? Mondtam, hogy rendben lesz! Gyere, menjünk fel a
szobámba!
– Várj csak, Dylan, ne siess annyira!
Hallottam a halk koccanást, ahogy anyu a konyhapultra tette a
kávéscsészéjét, majd néhány pillanattal később újra megszólalt:
– Jason, egész biztos vagy abban, hogy ne szóljunk senkinek se?
Talán jó volna, ha valaki ránézne a mamádra, és meggyőződne
arról, hogy minden rendben van-e, vagy felhívhatnánk az apádat, és
szólhatnánk neki, hogy ma éjjel itt alszol nálunk. Lefogadom, hogy
nagyon aggódna, ha hazatelefonálna, és egyikőtökkel sem tudna
beszélni.
Az anyu kedves, együttérző nő volt – senki nem kételkedett
abban, hogy a szíve aranyból van. Ezt a megállapítást olyan sokszor
hallottam a nagyapámtól, hogy gyerekként biztosra vettem, szó
szerint igaz. Nagyapa azért dicsérte a mamát, mert képes volt
elviselni az apukámat. Ugyanakkor anyunak megvolt a maga sötét
oldala is, ami akkor mutatkozott meg, amikor vad elszántsággal
megpróbálta megvédeni mindazokat, akiket a családja tagjainak
tekintett.
Eltekintve ettől, igazi tündér volt, ahogy az apám mindig is hívta.
Varázslatos módon bárkit mosolyra tudott fakasztani, még azokat
is, akik éppen szomorúak voltak valami miatt. Erre a bizonyíték,
hogy engem is mindig megnevettetett a fogorvos előszobájában,
pedig egy hatéves (kis híján hét!) gyerek számára az nagyon
félelmetes hely. Ha anyu belépett a szobába, nagy volt az esélye
annak, hogy pillanatokon belül boldogan nevetünk majd.
Nemcsak engem és a bátyámat varázsolt el így, ugyanilyen
hatással volt a barátaimra is. Valahányszor anyu jött el az iskolába,
hogy hazavigyen minket, mindannyian fülig érő, bugyuta mosollyal
bámultak fel rá. Most, hogy jobban belegondolok, a barátaim
arckifejezése Buzzra, arra a kutyusra emlékeztetett, akit Kara
kapott pár héttel ezelőtt. Ó, mennyire imádtam, ahogy Kara bátyja,
Noah játszott a kiskutyával; mindig is úgy véltem, megmenthetünk
néhány kutyakölyköt, miután megkérte a kezemet, hogy a felesége
legyek.
Ajaj…
Na szóval, nekem nem engedték meg, hogy saját kutyusom legyen
otthon, és természetesen fel sem merült volna bennem, hogy
titokban hazahozzak egyet, amikor anyu nincs otthon – csitt, ezt
nehogy elmondd bárkinek is –, viszont sokszor láttam, milyen képet
vág az apró jószág, ha akart valamit Karától.
Mindent egybevetve, akkor régen úgy véltem, elég nehéz a
gyerekek élete, ám ha valakinek olyan anyukája van, mint az
enyém, az azért kicsit javít a helyzeten. Éppen ezért mindig is rá
szerettem volna hasonlítani. Boldoggá akartam tenni az embereket,
hogy egy időre megfeledkezhessenek a bánatukról, arra készültem,
hogy felvidítsam őket, mint ahogy a mama is tette velünk.
Csakhogy akadt egy icipici kis bibi… az az igencsak szembeötlő
tény, hogy az én szívem nem volt aranyból, mivel sosem sikerült
békésen vagy méltóságteljesen viselkednem, míg anyu maga volt a
béke és a méltóság eleven szobra.
Ez persze nem az én hibám volt, mindig Dylan miatt gurultam
dühbe. Ha valakit okolni lehetne helytelen viselkedése miatt, úgy a
felelősség kizárólag Dylant illeti, nem engem.
A bátyám folyamatosan pokollá tette az életemet, valószínűleg
már a születésem pillanatától kezdve. Sajnálatos módon nem
emlékszem létezésem első éveire, de le merném fogadni, hogy már
akkor is egyfolytában szemétkedett velem. Anyu és apu szerint alig
néhány nappal az után, hogy hazahoztak a kórházból, Dylan közölte
velük, hogy vigyenek vissza oda, ahol találtak – a szemeteskuka
mellé. Hihetetlen, hogy ennyire pofátlan volt, igaz? Az én szerető
bátyókám.
Még csak arra sem volt szükség, hogy hozzátegyen egy ravaszul
elkendőzött fenyegetést. Emlékszem, egyszer ellopta velem a
babakocsit, és körbe-körbe rohangáltunk a parkban. Szerintem azt
akarta, hogy belehaljak az izgalomba.
Már egész kis koromban rájöttem, hogy simán lehetne nekem is
aranyból a szívem, ha a körülöttem sertepertélő Dylan nem térítene
mindig vakvágányra. Valahányszor felbukkant a közelemben, igen
nagy volt az esélye annak, hogy valamivel kikészít, én kiborulok, és
emiatt őrjöngve üvöltözünk egymással.
Cseppet sem bájos, ha valaki vöröslő arccal, teli torokból üvölt,
mert egyvalaki nem hajlandó „Én Kicsi Pónim”-at játszani vele.
Jason gondosan megválogatott szavai hoztak vissza a jelenbe,
miközben bal kéz felől a lépcső mellett a falra tapadva
hallgatóztam.
– Köszönöm, Mrs. Taylor, de nem hiszem, hogy az apámat akár
csak kicsit is érdekelné, hogy hol alszom, és… az anyám pedig
reggelre valószínűleg rendbe jön. Bizonyára csak mélyen elaludt. Ez
az egész amúgy is az én hibám; oda kellett volna figyelnem az időre,
hogy hat előtt hazaérjek.
– Ott játszottunk kint, az utcán, Jason. Éppenséggel a házatok
előtt. Nem hiszem, hogy bárki is téged okolhatna. Amúgy pedig ki a
fene fekszik le aludni hat órakor, anyu? Ennél még Olive is tovább
maradhat ébren.
– Dylan – mondta anyu halkan, mielőtt felsóhajtott volna.
Büszkén elmosolyodtam. Kifejezetten sokáig fent maradhattam.
Néha még 9-kor sem aludtam.
Néhány pillanatig teljes volt a csend, aztán egy szék lába súrolta a
padlót, mivel valaki felkelt az asztal mellől.
– Jól van, Jason. – Anyu beletörődő hangja törte meg a kellemetlen
csendet.
Ki az a fiú, akit mindenki Jasonnek szólít? Lehet, hogy annak a
családnak a gyereke, akik pár nappal ezelőtt beköltöztek az egyik
szomszédos házba?
Hogy a csudába lehet, hogy Dylan nem mutatott be az új
barátjának?
– Téged mindig örömmel látunk ebben a házban. Szeretném, ha
ezt sosem felejtenéd el.
– Köszönöm, Mrs. Taylor. Ez sokat jelent nekem.
– Mi volna, ha felmennétek megmosakodni, amíg én tálalom a
vacsorát? Utána felhívjuk az apádat, és gondoskodunk róla, tudja,
hogy biztonságos helyen vagy.
– Arra tényleg semmi szü…
– Mondjuk azért, hogy én megnyugodjak.
 – Gyere, Jason! – hallottam a bátyám halk hangját. – Megmutatom
neked az új videojátékomat. Aputól kaptam.
Ó, ami azt illeti… mindig is úgy véltem, szemétség, ahogy ilyen
irigyen őrzi a játékait. Sosem engedte, hogy én is együtt játsszak
vele.
Sarkon fordultam, hogy visszarohanva a szobámba, az ajtórésen
keresztül kilesve derítsem ki, ki is ez az új fiú, amikor a mamám
újra megszólalt:
– Dylan, segítenél megteríteni az asztalt? Aztán te is felmehetsz
Jason után az emeletre, és én majd szólok, ha kész a vacsora.
– Persze, anyu – válaszolta a bátyám szolgálatkészen. – A
fürdőszoba a második ajtó balról, Jason. A szobám mellette van.
Mindjárt jövök én is.
– Segíthetek valamit, Mrs. Taylor? Szívesen segítek.
– Ó, olyan aranyos vagy, Jason. Figyelj csak, ma este még a
vendégünk vagy, de holnaptól kezdve, valahányszor csak átjössz
ide, megengedem neked, hogy segíts, rendben? És legyél szíves,
hívjál egyszerűen Emily néninek.
– Rendben, Mrs. Ta… izé… Emily néni. Nagyon szépen köszönöm,
hogy itt aludhatok ma este. Na, akkor fent leszek a szobádban,
Dylan.
Hallottam, hogy jön fel a lépcsőn.
Csendben, türelmesen vártam, hogy odaérjen hozzám. Mivel
Dylan nem volt ott vele, a legcsekélyebb gond nélkül ráköszönhetek,
hogy üdvözöljem az új szomszéd fiút.
Jaj, ez a Dylan… csak azért, mert négy évvel idősebb volt nálam,
nem kellett volna zsarnokként viselkednie.
Lehet, hogy szőke az új fiú? Lehet, hogy sötét szeme, sötét haja
van, meg olyan álmodozó tekintete, mint Kara bátyjának, Noah-nak,
aki alig pár héttel ezelőtt töltötte be a tizennyolcat. Anyu szerint
Noah egy kicsit öreg volt hozzám, ám egyszer korábban azt is
megemlítette, hogy egy lány igenis legyen merész. Bár tiszta
szívemből szeretem anyut, ebből azért rájöttem, hogy néha
ellentmond magának.
Mivel úgy tűnt, hogy ez a Jason Dylan barátja, ezért erősen
kételkedtem abban, hogy bárki is szívesen álmodozna róla.
Ekkor azonban váratlanul nagyon különös dolog történt a
pocakomban. Elkomorodtam, és lesimítottam a ruhámat. Akár
Dylan barátja, akár nem, igenis kötelességem köszönteni házunk
vendégét, hiszen ahogy hallottam, ez a fiú igen nyugtalan volt
amiatt, hogy itt kell aludnia nálunk.
Tommy, az egyik legjobb iskolai barátom biztosra vette, hogy egy
szép napon a felesége leszek, ám én semmi ilyet nem ígértem neki.
A közelében sosem fogott el izgatottság, amikor délutánonként
együtt játszottunk.
Először Jason sportcipőjét pillantottam meg. Ma is emlékszem
rájuk: a fehér cipő meglepően tisztának tűnt egy ilyen korú fiú
lábán. Belém villant, hogy talán ez a srác nem lesz annyira bunkó,
és nem fog kigúnyolni, mint Dylan többi haverja.
A lehető legédesebben elmosolyodva lassan felemeltem a fejemet,
hogy a szemébe nézzek. Megtorpant, amikor észrevette, hogy ott
lapulok a fal mellett. Így volt alkalmam alaposan szemügyre venni,
és eltűnt a mosolyom, mivel leesett az állam.
Jason? Mi ez a Jason? Pillangók? Pillangók tömege kelt szárnyra a
hasamban? Róluk mesélt olyan sokat anyu? Nagyon úgy éreztem,
sok ezer pillangó repked a hasamban. Lehetséges, hogy
ugyanolyanok, mint amilyeneket a mamám is érzett, amikor először
találkozott apuval?
Mi lehet a srác vezetékneve? Mert azt akartam… na jó, ezt
töröljük… arra volt szükségem, hogy az ő vezetékneve legyen az
enyém is. Nem holnap, nem is tíz vagy húsz év múlva. Egy napot
sem akartam várni – most azonnal volt szükség a csodára.
Úgy tűnt, egy pillanatra meglepte, ahogy ott állok, mert
gyorsabban magához tért, mint én. Egy bágyasztóan édes mosolyt
villantott felém, és az arca bal oldalán megláttam egy gödröcskét.
– Van egy gödröcskéd – nyögtem ki, mivel valósággal elvesztem
abban az apró mélyedésben. Mintha varázserő hatott volna rám.
Becsuktam a számat, és éreztem, ahogy tűzbe borul az arcom.
Nagy nehezen, bizonytalanul sikerült viszonoznom a mosolyát.
– Szia, Picúr, biztos te vagy Dylan kishúga. Jason vagyok.
– Szia – mondtam bátortalanul, és félénken odaintegettem neki.
A mosolya még fényesebben ragyogott, és az arcom ismét tűzbe
borult. Az ujjam köré csavartam egy elszabadult hajtincsemet, és
szinte fülig ért a szám.
Hűha!
Annyira cuki volt! Megköszörültem a torkomat, és felé nyújtottam
a kezemet pontosan úgy, ahogy az apukám is szokta, ha egy
ismeretlennel találkozott és be akart mutatkozni.
– Olive vagyok, a barátaim Livnek vagy Olinak szólítanak, mert
azt hiszik, hogy hülye nevem van.
Jason a homlokát ráncolva a tenyeremre nézett, majd a
szemembe, és utána erősen megszorította a kezemet.
– Tényleg? – kérdezte, miközben én lelkesen bólogattam, és a jobb
kezemet gyorsan eldugtam a hátam mögé. – Szerintem nagyon is
szép neved van, kicsi Olive. Nehéz volna elfelejteni azt, akit Olive-
nak hívnak. Ráadásul gyönyörű a zöld szemed; szerintem ez a név
nagyon is illik hozzád!
– Gyönyörű?
 Gyönyörű?! Soha többé nem fogom megmosni a jobb kezemet!
A mosolyom már majdnem körbeért a fejemen, és biztosra
veszem, ez volt az a pillanat, amikor fülig beleszerettem ebbe a
titokzatos, gödröcskés arcú fiúba, aki ma éjjel itt alszik, alig
háromlépésnyire a szobámtól.
– Te vagy az új szomszédunk? – kérdeztem. Nagyon reméltem,
hogy ez a helyzet. Mindenképpen újra akartam találkozni vele.
– Igen, múlt héten költöztünk ide.
Biccentettem. Ez jó hír volt – így majd több időt tölthetünk együtt.
– Mivel azt mondtad, hogy tetszik a nevem, feleségül is veszel? –
kérdeztem.
Elvörösödött, és néhányszor kinyitotta, majd újra becsukta a
száját. Végül elnevette magát, és ezt kérdezte:
– Tessék?
Megvontam a vállam.
– Az apukám nem szeretné, ha mostanában férjhez mennék. Még
legalább harminc évig nem. Én azonban nem hiszem, hogy olyan
sokáig kellene várnunk. Na most akkor hamarabb is el tudnál
venni?
Megvakarta a fejét, ami miatt még jobban nézett ki.
– Azt hiszem, még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy
összeházasodjunk, Picúr.
Összetörten lesütöttem a pillantásomat.
– Apukám is pont ezt mondja. Én mindig is azt gondoltam, hogy
Noah, a szomszéd srác lesz a férjem, de a papa ezt határozottan
ellenzi. Még anyu is úgy véli, hogy Noah túl öreg hozzám. A te
esetedben viszont azt hiszem, kivárhatom, míg idősebb leszel.
Töprengve bólintottam.
– Közben persze neked is várnod kell rám. Na jó, most lemegyek,
és segítek anyunak vacsorát csinálni. Dylan mindent elszúr.
 A hátam mögött összekulcsoltam a kezemet, és újra a cipőjét
bámultam.
– Az a helyzet, hogy segítettem anyunak almás pitét sütni, és
vaníliaöntetet készíteni. Odafigyelek arra, hogy te kapd a
legnagyobb szeletet. Imádni fogod, és először te kóstolhatod meg.
Tudtam, hogy a srácok számára fontos a kaja, hiszen az apukám
is mindig nagyon örült a finom házi kosztnak. Az én kicsi szívem
ezen a napon lett először szerelmes, és azt reméltem, hogy Jason is
belém zúg, miután megkóstolta a süteményt.
Halkan elnevette magát, és egy ujjal megérintette az államat. Ez
úgy meglepett, hogy tágra nyílt szemmel felkaptam a fejemet.
Amikor megpillantottam ragyogó mosolyát, rá kellett harapnom az
alsó ajkamra, hogy ne vigyorogjak úgy, mint valami kis pisis, mivel
abból egyből rájött volna, hogy szerelmes vagyok belé.
– Köszönöm, Picúr. Lefogadom, hogy finom a süti, ha te csináltad.
Jobb lesz, ha most engedlek lemenni. A vacsoránál majd
találkozunk.
Amint ellépett mellettem, óvatosan meghúzta az egyik tincsemet,
és még mindig széles mosollyal továbbsietett a fürdőszoba felé.
Összekulcsoltam a kezemet, nehogy integetni kezdjek utána,
pontosan úgy sóhajtozva, mint Amanda barátnőm teszi,
valahányszor megpillantja Dylant.
Lélekben már a felhők tetején táncoltam. Jason megérintette a
hajamat. Megérintette az államat és a szemembe nézett. Jason. A
gödröcskés arcú új szomszédunk. Hoz-zám ért.
Hozzám. Ó…
Biztosra vettem, hogy belém szeretett. Hiszen mi okból
mosolygott volna, miért nézett a szemembe, miért érintett meg, ha
nem szerelmes belém? Ugye? Ugye?!
 Köszönetnyilvánítás

Kedves Olvasóim… Rendkívül nagy feladat megírni egy könyvet, egy

történetet. Éppen ezért sok ember segítségére volt szükség ahhoz,
hogy kapcsolatba kerülhessek veletek. Nem lehetek egészen biztos
abban, hogy Adamre és Lucyre is olyan nagy figyelem árad majd,
mint Olive és Jason irányába, ám teljesen őszintén elmondhatom
nektek, hogy szerintem ők ketten rászolgáltak a figyelmetekre és
még sok mindenre. Iszonyúan élveztem a szereplőim megalkotását,
és még jobban beleszerettem Lucybe. Bár nemrég darabokra törték
a szívét, ő mégis elszántan talpon maradt, és rászolgált a szeretetre.
Szóval… ha ezeket a sorokat olvassátok, ha élveztétek Adam és Lucy
történetét, akkor szeretnék köszönetet mondani nektek… Mégpedig
a szívem legmélyéről. Nagyon fontos számomra a támogatásotok.
Hálával tartozom azoknak a csodálatos blogíróknak, esélyt adtak
nekem és a regényeimnek. Nagyon sokan elolvasták és szerették
Jason és Olive történetét, valamint most (remélhetőleg) Lucy és
Adam kalandjait is. Fogalmam sincs róla, hogyan mutathatnám ki
az irántatok érzett hálás köszönetemet. Az a sok gyönyörű
könyvismertető, megosztás, hozzászólás és üzenet… Az a sok
figyelem – nagyon szépen köszönöm!
Jasmine… Te vagy minden. Azt hiszem, ennél többet nem is kell
mondanom. Köszönöm, hogy kitartottál mellettem, hogy nem
küldtél el üvöltve a fenébe, amikor egyfolytában piszkáltalak.
Köszönöm, hogy jól seggbe rúgtál, amikor arra volt szükségem.
Hálás vagyok, hogy boldog mosolyra késztettél. Köszönöm a
történeteket és azt, hogy segítettél mindent helyre tenni. Ahogy azt
mondtam, minden te vagy, és nincs annyi szó a világban, amivel
kifejezhetném, mit érzek. Boldog vagyok, hogy a barátomnak
nevezhetek egy ilyen lenyűgöző teremtést. Nélküled nem
sikerülhetett volna!
Caitlin… Valószínűleg én vagyok a legpocsékabb szerződ.
Esküszöm neked, eljön még a nap, amikor időben leadom a
kéziratomat. Köszönöm, hogy mindig szakítottál időt rám, és a
történeteimet kiadásra alkalmas könyvekké változtattad.
Lenyűgöző szerkesztő vagy!
Erin Bailey… Fogadd hálámat azért, mert mindent elolvasol, amit
leírok, még akkor is, ha alig jut időd önmagadra. Te mindig ott vagy
mellettem; vagy azért, hogy megnyugtass, amikor éppen szétesnék,
vagy hogy jókedvre deríts.
Sanzana (Hű, azok a hangfájlok!), Natasha G., Suzette, Rita,
Samantha, Natasha M., Laura Gladden H., Amy – sajnálom, ha
esetleg bárkit kifelejtettem volna –, köszönöm mindannyiótoknak,
hogy a megjelenés előtt elolvastátok a kéziratot. El sem tudom
mondani, hogy mennyire boldoggá tettetek azzal, hogy miközben
olvastatok, megosztottátok velem az észrevételeiteket.
Erin Spencer… (Southern Belle Promotions), nagyon köszönöm a
segítségedet abban, hogy minden kijöhetett. Imádlak!
Kelley… (The Hype PR), fogadd hálámat mindazért, amit értem
tettél, és hogy megnyugtatsz, valahányszor eljön a megjelenés
napja. Alig várom, hogy kiderüljön, hogy alakul Adam és Lucy sorsa.
Szorítok azért, hogy sikeresek legyenek.
 A szerző bemutatkozik

Imádok olvasni. Éppen ezért sokat álmodozom. Semmit sem

szeretek annyira, mint a valódi világból elmenekülve megtaláljam
egy jó könyvben a ritka mágikus pillanatokat. Imádom, ahogy egy
izgalmas olvasmány megszabadít az aggodalmaimtól, mosolyt
varázsol az arcomra és természetesen eléri, hogy időnként
belezúgjak egy képzeletbeli szereplőbe. Ha e dolgok közül akár csak
egyet is meg tudok tenni az olvasómmal, akkor boldog író leszek.
El sem tudom mondani, mennyire izgalmas életet adni új
szereplőknek, és utána elmerülni a kalandjaikban. Az ilyenfajta
megszállottság ugyanis megérdemli, hogy sokáig hódoljunk neki.
Nagyon várom, hogy az én életembe is beköszöntsön a boldogság.
Egészen addig másodkézből élem át a csodát, az általam
megalkotott karakterek segítségével.

Angolul itt léphetsz kapcsolatba velem:

www.ellamaise.com
www.facebook.com/authorellamaise
www.twitter.com/ellamaise
www.instagram.com/authorellamaise
www.goodrick.com/ellamaise

Ha pedig szeretnél már egész korán belekukkantani a könyveimbe,

értesülni az újdonságaimról és exkluzív dolgokat olvasni, iratkozz
fel a hírlevelemre!
 Hírlevél:
https://ellamaise.us9.list-manage.com/
subscribe?u=ce367a7ad033e87880254ed65&id=79e375ebcc