Professional Documents
Culture Documents
Eszköztár:
A romantika a XVIII. század utolsó évtizedében alakult ki – Angliában és Németországban közel egy időben, Angliában a már
berendezkedett polgári társadalom talaján, a pragmatista-utilitarista filozófiák és a felvilágosodás ellenreakciójaként, Németországban a
nemzeti függetlenségi eszmék és a Sturm und Drang folytatásaként, kibontakozásaként.
– az eredetiség tisztelete,
– a zsenikultusz,
– a szenvedély,
– erő,
– a fantázia tisztelete,
– a fantasztikum,
– az álomszerűség az ábrázolásban,
– a szenvedélyes szabadságszeretet,
– a forradalmiság.
Ezek a vonások egészen sajátos egyéniséget és életstílust feltételeznek: a romantikus személyiség saját életével teremti meg a romantikus
eszményt.
A romantika meghatározó művészeti ága a zene lett, illetve az irodalomban azok a műfajok, amelyek elmosódóak, összefolyóak,
kontúrtalanok. A megszülető műalkotásokra
– a befejezetlenség,
– a töredékesség,
– az elmosódó műfajhatár,
a jellemző.
Pragmatista-utilitarista filozófia: a gyakorlati megismerésen alapuló, a dolgok értékét gyakorlati hasznosságuk alapján meghatározó filozófiai
irányzat.
Romantika: a XIX. század első felében induló, minden művészeti ágra kiterjedő irányzat, világszemlélet és életérzés; nemzeti, történeti
érdeklődés, egyéniség és eredetiségkultusz, a szabadság tisztelete jellemzi, formai kérdésekben a szabálytalanságot kedveli, az irodalmi
művekben a műfajok és hangnemek keveredésére törekszik. A harmónia helyett a diszharmónia, a szépség helyett a fenségesség, az
egyensúly helyett a szélsőségesség mellett foglal állást. Az ész, a ráció helyett a szenvedély és irracionalitás jogait hirdeti Az egyes nemzeti
irodalmakba akár több nemzedéke is létrejött (pl. az angol irodalomban: a „tavi költők” nemzedéke; Burns, Blake; Byron, Keats, Shelley; a
német irodalomban: Goethe, Schiller; a heidelbergi romantika; a berlini romantika képviselői).