Ericson

Erikson szerint az adott testrészek és szervek a magzati életben meghatározott időben

fejlődnek ki, és ezek kombinációjának eredménye a gyermek. Feltételezte, hogy éppen úgy,
ahogyan a magzat szervei egymással kölcsönhatásban fejlődnek, ugyanúgy alakul az ember
szemilysége is, vagyis az én egy sor egymással kölcsönhatásban álló szakaszon keresztül
fejlődik, és mindenütt megvannak a kritikus fejlődési periódusok.

Bizalom a bizalmatlansággal szemben (1 éves korig): A legfontosabb a csecsemő számára,

hogy biztonságban érezheti magát, bízhat az őt körülvevő világban. Ha a csecsemő igényeit
kielégítik, és a szülők szeretett teljesen viszonyulnak hozzá, akkor, az őt körülvevő világot
biztonságosnak és megbízhatónak éli meg. Ha a gondoskodás nem megfelelő, akkor a
csecsemőt félelem és gyanakvás tölti el a világgal szemben. Ezt a bizalmat a fogak
megjelenése után újra fel kell építeni. Ekkor kell megtanulnia, megtapasztalnia azt,
hogy ő olyan személy-e, akit nem hagynak magára, még akkor is, ha néha fájdalmat okoz is.
(harapás).

Autonómia a szégyennel és a kétellyel szemben (1 – 3 éves korig) : A gyermek egy

bizonyos fokú autonómiára tesz szert. Ha engedik neki, hogy mindent csináljon, úgy önállóan
fog cselekedni. Ha nem, vagy türelmetlenek vele szemben, túl sok dolgot várnak el tőle, amire
még nem képes, úgy kételkedni fog a képességeiben. Fontos, hogy ügyetlensége miatt ne
szégyenítsék meg. Sajátos élménye: Már feláll, jár, de mégis ő a kicsi. Szégyenre reakciója
lehet: vagy direkt olyan helyzetet teremt, ahol jogos a megszégyenítés, vagy látatlan szeretne
maradni. Kétely akkor alakul ki, ha nem egyértelműek a szabályok (széklet-tartás
kérdésköre).

Kezdeményezés a bűntudattal szemben (3 – 6 éves korig): Ebben a szakaszban a hangsúly

az aktív, önindított cselekvésen van. Ha a gyerek szabadon kísérletezhet, felfedezheti a
világot, és a szülök türelmesen válaszolnak a kérdéseire, akkor a kezdeményezés fog erősödni
benne. Ha korlátozzák, leértékelik, kérdéseit ostobának találják, akkor bűnösnek fogja érezni
magát. Nemek közötti különbség: „Világépítő játék”-kísérlet: a fiúk inkább felfelé építkeztek,
behatoló kezdeményezés, amíg a lányok inkább körbekerítették magukat, ez a megszerző
kezdeményezés. A bűntudat az Ödipusz/Elektra komplexus kapcsán jelentkezik leginkább.

Teljesítmény a csökkentértékűséggel szemben (6 – 12 éves korig): Az iskolába lépő

gyerekre az intellektuális kíváncsiság és teljesítmény vágya jellemző. Itt a veszély, hogy a
gyerek a meg nem felelés ill. a csökkentértékűség érzését élheti át. Ennek legtipikusabb okai:
nem alakult ki a megfelelő bizalom, ezért nem tud az anyukájától elszakadni, vagy még az
Ödipusz komplexus nem záródott le nála, s ezért az apához méri magát, ezért kisebb
értékűnek érzi magát, iskolába adják, de nincs meg a megfelelő, kellő cselekvési etosz (pl.
hogyan fogja a ceruzát). Ha megerősítik, dicsérik, akkor a teljesítménykésztetés erősödik
benne. Ha erőfeszítéseit kigúnyolják, akkor a csökkentértékűség érzése uralkodik el rajta.

Identitás a szerepbizonytalansággal szemben (12 – 18 éves korig): A testi érzés és a

szülőktől való érzelemi függetlenséggel párhuzamosan a fiatalt egyre jobban kezdi
foglalkoztatni, hogy ki is ő valójában, és mi szeretne lenni. Most fog kialakulni az én
identitás. Ehhez szükséges, hogy a serdülő az új szerepeit integrálni tudja. A szakasz veszélye,
hogy a serdülő leginkább bizonytalan a nemi szereppel, és a hivatással kapcsolatban. Ha
sikerül a különböző szerepeit úgy integrálni, hogy önmagát, belső létét egységesnek és
folyamatosnak élje meg, akkor önmagával tud azonosulni, ha nem, akkor ez
szerepbizonytalanságot eredményez.

1
Ehhez az én-kereséshez a környezetnek is hozzá kell járulnia: elfogadott legyen a szabad
szerepkísérletezés, ezt nevezzük a pszicho-szomatikus moratóriumnak. Nem kell elköteleznie
magát, szabadon kipróbálhat szerepeket. Az énazonosság kialakulása: moratórium –
elköteleződés: énazonasságom, identitásom van – ezt mások is visszatükrözik – az életpálya is
igazolja. Legideálisabb, ha mindhárom fokozatot eléri.
Self-made identitás kialakításnak nevezzük, amikor a kultúra nem tud mintát adni, ezért olyan
újfajta identitást alakít ki, amivel aztán ő lesz hatással másokra (Luther, Hitler)
Ha nem tud választani, ezer dolgot csinál egyszerre, semmi mellett nem tud elköteleződni,
akkor beszélünk identitás-diffúzióról.
Ennek ellentettjének lehet nevezni a korai zárást, amikor kívülről kapott minta alapján választ
a kamasz, ki sem próbálja magát benne ( pl. orvos szülők: a gyerek is orvos lesz).

Intimitás az izolációval szemben (fiatal felnőttkor 18- 20): A személyiség legfontosabb

feladata, hogy intim és tartós kapcsolatot létesítsen. Az intimitás odaadást követel, de ha az
egyén az én elvesztésétől, a másikban történő feloldástól való félelmében erre nem mer
vállalkozni, elmagányosodik, izolálódik.

Alkotóképesség a stagnálással szemben (felnőttkor 60-ig): Az alkotóképesség az új

generáció alapítására és felnevelésére irányuló késztetést jelent. Ha ez nem következik be,
akkor a stagnálás és nincstelenség érzése eluralja vmennyi személyközi kapcsolatot.

Énintegritás a kétségbeeséssel szemben (időskor 60 felett): Az én egyre gyarapodó

biztonságát jelenti. Az egyén úgy fogadja el az életútját, mint ami egyszeri és páratlan,
szükségszerű és pótolhatatlan. Ha úgy érzi, hogy hozzájárult az össz-emberi integritáshoz,
akkor a halál is elveszti az élét. Viszont ennek hiányában, kétségbeesésében a hátra lévő időt
túl rövidnek találja.

A motiváció

 A motiváció szó a latin movere ’mozogni, mozgatni, kimozdítani’ igéből származik.

Jelentése is ez: kimozdító, mozgató “erő”. A pszichológiában gyűjtőfogalom. Beletartozik
minden cselekvésre, viselkedésre késztető belső tényező.

 Hebb szerint a motiváció az élőlények a tevékenység végzésére irányuló tendenciája,

amely erőssége szerint a mély alvásban mutatott alacsony és az éber, illetve izgalmi
állapotra jellemző magas szintek között változik. A motívumok összességét is jelenti.
 A motívum maga a cselekvésre késztető belső tényező.
 A késztetések rendszerében számon tartunk alapvető, elsődleges, biológiai eredetű
motívumokat (biológiai szükségletek, pl. éhségérzet), és társadalmi eredetű motívumokat,
amelyekben a külső ösztönző hatás a belső, biológiai késztetésekkel együtt szabja meg a
viselkedés irányát, formáját.

Az alapvető motívumok rendszere

 Sokan és sokféleképpen próbálták osztályozni, rendszerbe szedni az alapvető

motívumokat. Morgan rendszerének elemei a következők:

2
  szükségletek
 homeosztatikus késztetések drive
 érzelmek
 vágy
 Ezek a tényezők együttesen alkotják a viselkedés motivációs alapját.
Szükségletek
 A szükséglet olyan hiányállapotot jelöl a szervezetben, amely tartósabb fennállása esetén
károsodást okoz vagy az életet veszélyezteti (táplálékhiány, folyadékhiány).
 Ez az állapot, amelynek pszichikus vetülete a szükségérzet, olyan cselekvésre késztet,
amely a hiány megszüntetéséhez vezet.
Homeosztatikus késztetések
 Nagyon fontos a szervezet belső környezetének állandósága, egyensúlya. Ez a belső
állandóságot, egyensúlyt biztosító folyamat az ún. homeosztázis (Canon amerikai
fiziológus).
 Homeosztázison azt értjük, hogy a szervezet belső nedvei kémiai összetételének
(vércukorszint, hormonszint) viszonylag állandó szinten kell maradniuk, mert az ettől való
eltérés veszélyezteti az életet.
 Az eltérés megindítja a szervezet védekező, homeosztatikus mechanizmusait, amelyek
helyreállítják a normális állapotot (test hőmérsékletének szabályozása: nagy meleg –
izzadás, hideg – didergés).
 Van azonban olyan biológiai eredetű viselkedés is, amely nem homeosztatikus. Ilyen pl. a
szexuális viselkedés is vagy a fájdalom elkerülése.
A drive

 A drive angol eredetű szó, jelentése: ’űzni, hajtani’.

 Ez a viselkedés motorja, ösztönző ereje. Nem azonos sem a szükségletekkel, sem a
homeosztatikus folyamatokkal, bár kapcsolatban áll velük.
 A drive akkor lép fel a szervezetben, ha valamilyen hiányállapot jelentkezik, s azt belső,
automatikus szabályozással már nem lehet kielégíteni.
 Olyan speciális viselkedésre késztet, amely ezt a szükségletet csökkenti; minél inkább
nehezített a kielégítés, annál erősebb a késztetés.
 A legalapvetőbb drive-ok a következők: az éhség, a szomjúság, a salakanyag-ürítési, a
szexuális és utódápolási, az alvási és a védekezésre irányuló késztetések, valamint az ún.
általánosaktivitás-drive és a kutató-tájékozódó (explorációs) drive, amit a köznyelvben
kíváncsiságnak nevezhetünk.
 Az általánosaktivitás-drive elsősorban a mozgás iránti igényben nyilvánul meg.
Magasabb rendű emlősöknél és az embernél az aktivitás igénye a szellemi működésre is
érvényes.
 A szellemi játék a magasabb rendű emlősöknél egyre kifejezettebbé válik.
 Elsődleges cél az unalom elűzése.
 Az unalom az a sajátos állapot, amelyben az élőlény aktivitásigénye megmutatkozik,
magasabb izgalmi szintet keres, s ezt rendszerint valamilyen játék formájában találja
meg.

3
  A kutató-tájékozódó motívum szintén biológiai eredetű, és magában foglalja mindazt,
amit kíváncsiságnak nevezünk.
 Arra indít, hogy az élőlény megvizsgálja, kitapasztalja, megismerje környezetét.
 Állatoknál ez a megismerésdöntően helyváltoztató (ún. lokomóciós) mozgások
között megy végbe, az ember viszont a manipuláció során ismerkedik az új
tárgyakkal, kezébe veszi, forgatja.
 A kutató manipuláció a tárgyak egészben történő észlelésének, a tárgyfelismerésnek a
feltétele.
Az érzelmek
Az érzelem (latin szóval emóció) és a motiváció közös tőből származik. Az érzelmek is
kimozdítanak minket. Hasonlóan a drive-okhoz belső késztetésként, cselekvések kiváltóiként
működnek.
Érzelmeink azonban komplexebbek, differenciáltabbak, mint a drive-ok, és egészen magas
rendű tanult változataik is előfordulnak (pl. esztétikai vagy erkölcsi érzelmek).
Míg a drive-ok inkább a szervezet belső állapotával vannak kapcsolatban, addig érzelmeink
keletkezésében a környezeti tényezők játsszák a nagyobb szerepet.
Az érzelmek értékelő, minősítő lelki jelenségek; jelzik a szervezetünket érő ingerek pozitív
vagy negatív, kedvező vagy káros voltát. Ebben tükröződik szubjektív viszonyunk a
megismert valósághoz.
A legalapvetőbb érzelemfajták a testi öröm és a fájdalom érzése. Ezek az ún. primer
érzelmek arra indítanak, hogy a kellemes állapotot megfelelő viselkedéssel minél tovább
fenntartsuk, illetve a kellemetlent megszüntessük, elkerüljük.
A fájdalom, mint alapérzés két jól elkülöníthető folyamatból áll:
 egy érzékelő folyamatból
 egy központi idegrendszeri reakcióból, amelyben igen erős a motivációs elem.
Amikor a test megsérül, erről egy gyors „üzenet” érkezik az agykéregbe – ez a szenzoros,
érzékelő elem. Ugyanakkor egy másik, „lassan” terjedő üzenet is halad, más úton, az agy felé.
Ha az ember nagyon erősen motivált, valamilyen fontos tevékenységet folytat, amely az agyát
nagyon „lefoglalja”, a gyors üzenetre az agykéreg úgy reagál, hogy az a lassú ingerület
további terjedését gátolja.
Ezzel magyarázható, hogy erősen megsérülhet valaki egy fontos tevékenység közben úgy,
hogy azt akkor „észre sem veszi”. Ahhoz, hogy a fájdalomérzet a megfelelő (védekező-
elkerülő) viselkedést kiváltsa, a lassú ingerületnek is el kell jutnia a központba; ez okozza a
motivációt.
A fájdalom érzékelése tehát még önmagában nem motivál, ehhez a fájdalomnak megfelelő
érzelem, emocionális reakció is szükséges.
A testi öröm és a fájdalom érzése vele születik az emberrel. Az ún. magasabb rendű
érzelmek viszont tapasztalás, tanulás során alakulnak ki, és ennek megfelelően pozitív vagy
negatív érzelmeink alakulnak ki a tapasztalt tárgyakkal, jelenségekkel, személyekkel
szemben.
A félelem ilyen tapasztaláson alapuló érzelem. Félelem esetén előrevetítjük a fájdalmat vagy
más negatív érzést, amit a veszélyhelyzet jelez számunkra. A félelem nagy jelentőségű, mert a
veszély elkerülésére késztet.
 konkrét félelem: pl. forró kályhától, harapós kutyától (már tapasztalta az egyén)
 szimbolikus félelem: vasorrú bába, ördög stb.

4
  szeparációs félelem: az anya hiánya miatt lép fel kb. 7-8 hónapos kortól
 félelem a büntetéstől: fontos eszköz a nevelésben
 szorongás: tartóssá vált félelemérzés, amely legtöbbször a veszélyhelyzet elmúltával
sem szűnik meg.
Kiváltó oka közvetett és távoli, esetleg a szorongó személy sem tudja már, hogy miért
szorong. Személyiségjeggyé is válhat – körömrágás, dadogás, izzadás, pirulás
Gyakran a szervi működéseket is károsan befolyásolja – gyomorfekély.
 facilitáló szorongás: pl. vizsga, verseny esetén, indokolt és motiváló hatású
 debilizáló szorongás: erős, hosszan tartó, káros, romboló hatású
Az alacsony és a túlzottan magas érzelmi intenzitás esetén kevésbé hatékony a viselkedés,
míg a közepesen erős érzelmek közepesen erős motiváló hatására a leghatékonyabb a
teljesítmény.
A vágy
Abban az esetben, ha az élőlény tapasztalatában kapcsolat jön létre valamely késztetés és
annak kielégítésére szolgáló tárgy vagy helyzet között, az ilyen tárgy vagy helyzet iránt
különös fogékonyságot mutat.
Választási helyzetben előnyben fogja részesíteni azt más tárgyakkal vagy helyzetekkel
szemben. Az ilyen, előzetes tapasztalat alapján kialakult vonzódást nevezzük „vágy”-nak,
amely szintén motiváló tényezőként hat. Amire vágyunk, az cselekvésünk, viselkedésünk
céljává válik.
A viselkedés kezdete mindig a motívum megjelenése, kialakulása, ezt követi maga a kiváltott
viselkedés, majd a kielégülés vagy a kielégületlenség (frusztráció).
Motivált állapotban érzékenységünk (affinitásunk) fokozódik a megfelelő céltárggyal vagy
célhelyzettel szemben (aki éhes, elsősorban az étel illatát érzi meg).
A motivált viselkedés tehát mindig célirányos viselkedés: közelítő vagy távolító, elérő vagy
elkerülő.

A motiváció idegélettani alapjai

 A motivált viselkedés szabályozásának központjai a köztiagyban találhatók. Elsősorban a

hipotalamusz és az ún. limbikus rendszer játsszák ebben az irányításban a fő szerepet.
 A hipotalamuszban találhatók az elsődleges drive-ok központjai. Feltehető, hogy
ezekben az agyrészekben kétféle, egymással ellentétes szabályozó mechanizmus
működik: egy viselkedést serkentő és egy viselkedést gátló folyamat.
 Az ún. limbikus rendszer az agykéreg ősibb részeit és egyes kéreg alatti sejtcsoportokat
magában foglaló agyi képlet. Ez a rész kapcsolatban áll az érzékelő idegpályákkal és az
agytörzzsel is. Itt történik a beérkező ingerek „minősítése”, érzelmi színezetű értékelése.
 A fejlettebb agykérgi részeknek, valamint a hormonális és a vegetatív idegrendszeri
tényezőknek is szerepük van a motivációban.
 A hatékony viselkedés feltétele az agy optimális működési aktivációs szintje.
Idegrendszerünk mindig működik, akkor is amikor alszunk, vagy amikor ébren vagyunk és
nem csinálunk semmit. Ilyenkor az aktivációs szint (arousal) alacsony. Erős érzelmek
hatására ez fokozódik.
 Túlzottan magas arousal szintnél az élénk agykérgi folyamatok már egymást zavarják,
az agyi működés dezorganizálttá válik.

5
  Az öt szint: izgatott, nyugodtan pihenő, álmos, alvó, mélyen alvó. Alfa-ritmus –
nyugodtan fekvő, relaxáló; béta-ritmus – figyel valamire v. töri a fejét; delta-ritmus –
alvásnál.
 Kérgi aktiváció. Minden érzékelő folyamat kétféleképpen hat az agykéreg működésére:
 egy közvetlen pályán (amely az impulzust az érzékszervnek megfelelő agykérgi
központba juttatja)
 egy közvetett úton, az arousal-rendszeren keresztül: itt az ingerek együttesen haladnak
általános serkentő hatást gyakorolva az agykéregre; hatásként létrejön a reagálás
 Nemcsak az arousal-rendszer hat az agykéregre, hanem a kérgi folyamatok is visszahatnak
rá, fokozhatják az arousalt.
 Ezért fordulhat elő, hogy monoton ingerlés ellenére sem mindig alszunk el;
gondolataink ébren tartanak minket. A rendszer megegyezik a viselkedést irányító
központokkal.
 Ez azt is jelenti, hogy az aktiváció, motiváció és emóció fogalmával lényegében
megegyező folyamatokat jelölünk; a magas arousal-szint egyben erős motiváltságot és
intenzív érzelmi állapotot jelent.

Tanulás fogalma, fajtái

A tanulás;
 köznapi értelemben: olyan tevékenység, melynek eredményeképpen az egyén valamely
ismeret, tudás, képesség birtokába jut, amellyel azelőtt nem rendelkezett.
 pedagógiai értelemben: az oktatás során elsajátított ismeretek, jártasságok és készségek
kialakítása, képességek kifejlesztése.
 iskolai értelemben: olyan speciális tevékenység, amelyet a tanulók meghatározott
céllal, szándékosan végeznek, s melynek eredményeként a bevésett és megtartott anyag
különböző helyzetekben felidézhető.
 pszichológiai értelemben: a pszichikus jellemzők külső hatásra bekövetkező
módosulása, tapasztalás (gyakorlás) eredményeképpen.
A tanulás fajtái:
1. Tevékenységformákban bekövetkező változás szerint:
 mozgástanulás: mozdulatok, cselekvések, cselekvéssorok elsajátítása (helyváltoztató,
testtartást változtató, manipulációs mozgások).
 érzéki tanulás: olyan folyamat, melynek során a külvilágból érkező első jelzőrendszerbeli
ingerek (fény, hang, stb…) érzékszervi felfogása (látás, hallás, stb…) és agyi feldolgozása,
elraktározása történik.
E kettő szorosan összefügg: szenzomotoros tanulás.
 szóbeli tanulás: speciálisan emberre jellemző, egyesíti az érzéki és mozgásos tanulás
elemeit.
Mozgásos elemek – hangképző szervek mozgatása (beszéd), érzékleti elemek – látási és
hallási szóképek (olvasás).
2. A tanulást végző szándéka szerint
 szándékos: koncentrált figyelem, intellektuális ellenőrzés, akarati erőfeszítés.
 nem szándékos, önkéntelen: erőfeszítés nélküli ismeretelsajátítás.
3. A tanulást kiváltó külső hatás szerint
 szociális tanulás: társas környezetben, emberi hatásra bekövetkező tanulás, ami más
személyekkel való interakciókból ered (pl.: beszéd).

6
 nem szociális tanulás: fizikai (tárgyi) környezeti hatásokra bekövetkező tanulás (pl.: járás,
futás elsajátítása lehetséges emberi környezet nélkül is).

A klasszikus kondicionálás (Pavlov):
Társítás (kondicionálás): az a folyamat, melynek során időleges, feltételes kapcsolat jön létre.
Semleges inger (önmagában nem vált ki erős reakciót)
pl: csengő  táplálék követi. Megfelelő számú társítás hatására a kutya már a csengő
hangjára nyálazni kezd, mielőtt még a táplálék megjelenne. Tehát kialakul egy feltételes
reflex. A kondicionálás révén a kutya megtanul valamit: eddig érdektelen, semleges ingerre
reakció jön létre.
A tanulás alapja egy feltétlen (öröklött, nem tanult) reflex:
a táplálék működésbe hozza a nyálelválasztást.
feltétlen inger (táplálék) + feltételes (semleges) inger (csengő)  feltételes reakció (csengőre
megjelenő nyálelválasztás)

A klasszikus kondicionálás kialakulásának sémája:

táplálék társítás csengő
feltétlen inger feltételes inger
öröklött tanult
kapcsolat idő egybeesés k

feltétlen reflex feltételes reflex

Kioltás: ha a feltételes ingert önmagában, feltétlen inger nélkül adják többször, akkor az
időleges kapcsolat megszűnik.
Magasabb rendű kondicionálás:
kondicionálás: ha egy már erősen kiépült feltételes kapcsolatban a feltételes
ingert egy újabb semleges ingerrel társítjuk, kellő ismétlés után ez az inger is kiváltja a
feltételes reakciót. (Pl.: csengőhang előtt fényinger, később a fény egyedül is kiváltja a
feltételes választ, bár maga sosem volt élelemmel társítva.)
Generalizáció (általánosítás): feltételes választ az eredeti ingerhez hasonló, más ingerek is
kiváltanak. (Pl.: egyéves gyerek megtanulja a „cica” szót, majd minden négylábút cicának
nevez.)
Diszkrimináció (megkülönböztetés): a generalizációt követően (pl.: ha a kutya különböző
magasságú hangokra nyálzik), csak egy bizonyos ingert erősítenek meg (pl.: csak az 500 Hz-
es hangot követi étel). A kutya megtanul különbséget tenni a hangmagasságok között.
Az operáns kondicionálás (Thorndike):
Kísérlet: éheztetett állat ketrecben, kívül étel  egyre ingerültebben rohangál, míg véletlenül
rá nem tapos a nyitógombra. Az ismétlődések során csökken a felesleges mozdulatok száma,
míg végül rögtön a nyitógombra tapos.
Lényeg: a tanulás aktív cselekvés útján megy végbe. Az állat nem passzív alanya, hanem
aktív részese a kondicionálásnak. A megerősített magatartásforma fennmarad, míg a
célszerűtlenek eltűnnek.
Skinner: éhes patkány véletlenül rálép a billentyűre  táplálékdarabka esik a ketrecbe.
Mowrer: patkányt a padlón keresztül áramütés érte  billentyű lenyomásával megtanulta
kikapcsolni az áramot. Ez esetben a jutalom a fájdalom megszűnése volt, a tanult viselkedés
pedig védekező jellegű.
Operáns kondicionálás két alaptípusa:

7
- pozitív (táplálkozási)
- negatív (védekező)
A latens (lappangó, rejtett) tanulás:
Az emberi tanulás eredménye nem mindig jelenik meg látható válasz formájában. Az ember
olyan tanulásra is képes, melynek eredménye csak később válik láthatóvá.
Egyik formája – perceptuális (érzéki) tanulás: a tanulás az adott jelenség árnyaltabb
észlelésében mutatkozik meg. (Pl.: európai ember, ha afrikaiak közé kerül, kezdetben
egyformának látja őket, majd észlelése differenciálódik.)
A belátásos tanulás (Köhler):
Kísérlet: Ketrecen kívül banán, melyet a majom nem tud elérni. De: a ketrecben van egy bot.
Az éhes állat egy idő után rájön, hogy a bottal elérheti a banánt. (Mintha belátná, hogy a
táplálék és a bot között cél-eszköz viszonylat van.)
A verbális (beszéd általi) tanulás:
Maga a beszédtanulás is kondicionálási folyamat. Ennek során bonyolult idegi kapcsolatok
épülnek ki a tárgy képe, a tárgyat jelölő szó, valamint a szó kimondásához szükséges
beszédszervi mozgások agyi központjai között.
A szociális tanulás:
Szocializáció: a személyiség egész fejlődését átfogó, szociális tanulási folyamat, melynek
során az egyén társadalmi jellege kibontakozik. A társadalomba való beilleszkedés.
Elsődleges : család. Másodlagos : kortárscsoportok (iskola).
A szociális tanulás módjai:
Utánzás: Lehet:
-szándékos
- spontán.
-nem késleltethető (csecsemő)
- késleltethető (1,5-2 évtől)
Modellkövetés: Alapjai: szeretet, szerepirigység, szociális hatalom, büntetés elkerülése.
Azonosulás (identifikáció): Cél: nem a viselkedés lemásolása, hanem a személyhez fűződő
viszony fenntartása.
Belsővé tétel (interiorizáció): A szociális tanulás legmagasabb szintje. Azért fogadja el a
másik személy befolyását, mert az egybevág saját belső értékrendjével. A viselkedés
függetlenedik a külső forrástól, beépül a személyiségbe, értékrendje részévé válik.